Midőn az észak hosszú éje
közelgett, hívta őket délre
a pesti tél
langyos hidegje, kedve-kénye.

Most itt a híd körül cikáznak
örülve kosztnak, téli nyárnak,
zsákmány-halért
vígan rikoltva vízre vágnak.

De lám a pesti langy vizekre
is rácsapott észak hidegje:
zajlott a jég,
s táblához tábla forrt zizegve.

Most itt gunnyaszt a Danka-népség,
ahol a víz tükörje ép még:
örvénytavon,
melyet megőrzött még a mélység.

S mikor jéggé fagyott az örvény,
ők ott maradtak fodros örvén
hűségesen,
mert bennük élt az ősi törvény:

szívükbe azt oltotta Isten,
hogy éltető hazájuk itt lenn
a pesti táj,
és több igaz hazájuk nincsen.