Sorsfordító napon,
fiatal tölgy árnyán
megpihent Rákóczi
űzött vadként, árván.

Szent emlékű napon,
öreg tölgy tövében
pihentünk anyámmal,
én anyám ölében.

Az idő elnyelte
a kuruc világot,
és azt is, mit szemem
e szent napon látott.

De néha, ha éjjel
szíven üt a magány,
beszélni kezd a csönd,
a múltból szól anyám:

pihenj el kisfiam,
ringasson álomba
Rákóczi fájának
susogó vén lombja!