Egy férfi ment utcán
lassan, zihálva.
Rángott a válla:
sírt.

Ment hang nélkül zokogva,
fejét lehajtva,
hogy eltakarja
a kínt.

S ki látta, ment az útján
arcán közönnyel,
rég elsírt könnyel
szívében.

Csupán az ég siratta
a síró embert,
ködöt szitálva
az őszi tájra.