R


Rab Géza (Arad, 1903. jún. 8. – 1979. ápr. 17. Budapest) – költő, újságíró. 1926-ig Aradon élt, ahol három verskötete jelent meg. A katonai szolgálat elől szökött Magyarországra. Szegeden több lap (Szegedi Napló, Szegedi Újság, Hétfői Rendkívüli Újság) munkatársa. 1933-45 között Budapesten, 1945-46-ban Szegeden élt, majd haláláig újra Budapesten dolgozott, üzemi lapok szerkesztőjeként.

Verskötetei: Vágyhimnuszok (Arad 1923); Piros Minaret (uo. 1923); Ének az éj kincséről (uo. 1924); Hitelbe járt halálos táncok (Szeged 1927); Keresztúton (uo. 1928); Meglakom én kunyhóban is (uo. 1932); Szaladj csak (uo. 1933); R. G. rigmusos álmoskönyve (uo. 1945).

Becsky Andor: R. G.: Ének az éj kincséről. Vasárnapi Újság 1924/50. – Juhász Gyula: R. G.: Keresztúton. Délmagyarország 1928. szept. 8.

(Á. I.)


Rab János (Galgahévíz, 1945. nov.) – biológiai szakíró. Magyarpécskán érettségizett (1963), oklevelet a Babeş-Bolyai Egyetem Biológia-Földrajz Karán szerzett (1968). Általános iskolai tanár Csíkszentgyörgyön, majd Csomafalván, 1975 óta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Ipari Líceum biológiatanára.

Első cikkét a Falvak Dolgozó Népe közölte (1970). Érdeklődési köre a népi növénytan és népi gyógyászat. A Korunkban jelent meg A biológia tanítása nyelvtanítás is (1979/7-8) és A fejlődésre ítélt élő anyag (1987/1) c. írása. Gyimesbükk népi növényismeretét (Népismereti Dolgozatok 1981) s a gyergyói növényneveket dolgozta fel. A Hargita munkatársa. Szerzőtársa az Európa híres kertje (Bp. 1993) c. gyűjteményes kötetnek az etnobotanikáról mint az ökológia segédtudományáról szóló értekezésével. A Gyógyszerészet c. szakfolyóiratban (Bp.) Újabb népgyógyászati adatok Gyimesből c. közleményével szerepelt (1982/9).

Önálló kötete: Élet és energia (Kv. 1986. Antenna-sorozat).

Írói nevei: Rabb János, Bánk János.

Cseke Péter: Látóhegyi töprengések. 1979. 160-182. – Bodó Barna: Energia és evolúció. Ifjúmunkás 1986/43. – Kisgyörgy Zoltán: Élet és energia összefüggéseiről – lényegretörően. Falvak Dolgozó Népe 1986/42.

(N. T. F.)


Rabocskai László (Nagyajta, 1947. szept. 15.) – természettudományi szakíró. Középiskoláit a baróti líceumban (1966) végezte, majd a brassói Pedagógiai Főiskolán szerzett biológia szakos tanári oklevelet (1972). Tanulmányait a Babeş-Bolyai Egyetem Természetrajz-Biológia Karának levelező hallgatójaként egészítette ki. A Kovászna megyei Székelyszáldoboson (1972-74), Mikóújfaluban (1974-89), azóta a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában tanár; 1980-89 között a Málnás községhez tartozó iskolák központi igazgatója is volt.

Egyike a Kovászna megyei természetbarát és természetvédő mozgalom kezdeményezőinek; ezzel a munkájával összefüggően társszerzője a *Pro natura c. Németh János szerkesztette természet- és környezetvédelmi útmutatónak (1994).

Első írását a Falvak Dolgozó Népe közölte (1972); többnyire természetvédelmi és természettudományi népszerűsítő cikkei itt, valamint a Megyei Tükör, Háromszék, Erdélyi Gyopár, Történelmünk, Jóbarát, A Hét hasábjain jelentek meg; utóbbiban 1987-89-ben sorozata Veszélyeztetett fajok címmel.

(D. Gy.)


Rácz Albert (Ajnád, 1941. júl. 18. – 1987. szept. 11. Nagybánya) – újságíró, helytörténész. Középiskolát Csíkszeredában végzett (1959), a Babeş-Bolyai Egyetemen filozófia-pedagógia-történelem szakos diplomát szerzett (1964). Tanári pályáját Szatmárnémetiben az autó-szakmai iskolában kezdte (1965-78), majd Nagybányán a Bányavidéki Fáklya művelődési rovatvezetője, ill. az Előre máramarosi tudósítója.

Első írását az egyetemi hallgatók szabadidő-gazdálkodásáról a Korunk közölte (1963/5); írásai jelentek meg az Utunk, Művelődés, A Hét hasábjain is. Oszóczki Kálmánnal együtt 1976-ban két sorozatot közölt a Bányavidéki Fáklyában a nagybányai festészet 80 éves történetéről, valamint Máramaros szerepéről a Rákóczi-féle szabadságharcban; közzétette Thorma János naplóját (Bányavidéki Fáklya 1971. júl.-aug.), Petőfi Nagybánya-vidéki időzésének több dokumentumát (uo. 1972. okt.-dec.) és Földesy Viktor keramikus önéletrajzát (Művelődés 1980/8-9).

(B. E.)


Rácz Andrássi Sándor (Parajd, 1881) – *Petőfi Sándor emlékezete


Rácz Anna – *Ráczné Zeitler Anna


Rácz Gábor (Arad, 1928. jún. 15.) – gyógyszerészeti szakíró, ~ Kotilla Erzsébet férje. A középiskolát az aradi Róm. Kat. Főgimnáziumban végezte (1946), majd párhuzamosan a Bolyai Tudományegyetemen a természetrajzi és gyógyszerészeti szak hallgatója volt. 1948-tól a marosvásárhelyi OGYI Gyógyszerészeti Karán folytatta tanulmányait, ahol diplomát (1950) és gyógyszerész-doktori címet (1958) szerzett. Ugyanitt 1949-től gyakornok, a növénytan, majd tanársegéd a drogismereti tanszéken, 1968-tól tanszékvezető és doktorátust irányító egyetemi tanár. Háromszor is dékán: 1956-58, 1962-76 és 1984-86 között. Részt vett az egyetem botanikus kertjének létesítésében és 1952-től irányításában, nevéhez fűződik az 1959-től megjelenő Magkatalógus és melléklete, a Note botanice (1965-től) szerkesztése. Több növényi gyógyterméket előállító kísérleti üzemrészleg és a marosvásárhelyi Gyógyszergyár létesítésében vett részt. Több hazai és külföldi tudományos társaság tagja, a Román Akadémia gyógynövénykutató bizottságának elnöke (1974-90), a Román Orvosi Akadémia 1993-ban rendes tagjává választotta. Vendégelőadó Belgiumban (1958), Görögországban (1967), Törökországban (1971), Németországban (1973); nyugdíjazása után (1993) Pécsett telepedett le.

Tudományos tevékenysége a gyógynövények szövettanára, növénykémiájára, előfordulására, termesztésére, hatástani vizsgálatára, továbbá a népgyógyászatra, természetvédelemre és gyógyszerészet-történetre terjed ki. Szakközleményei 1951-től 35 hazai és külföldi folyóiratban, főleg az Orvosi Szemle-Revista Medicală, Farmacia, Naturwissenschaften, Acta Pharm. Hungarica, Die Pharmazie, Scientia Pharmaceutica, Österreichische Apoth. Zeitung, Természetgyógyászat hasábjain jelentek meg; egyéb írásait a Korunk Évkönyv (1979), A Hét, Művelődés közölte. Tanulmánya jelent meg (az Aluta 1972-es kötetében) a Benkő József kéziratában fellelhető, Erdővidék flórájára vonatkozó adatokról (Rácz Erzsébet Johannával), a romániai Kárpátok gyógynövényflórájának védelméről (Ocrotirea Naturii 19. köt. 1975); történeti áttekintést adott az erdélyi magyar gyógyszerészeti irodalomról (Péter H. Máriával, Gyógyszerészet 1987/5) s az erdélyi magyar gyógyszerészképzésről és gyógyszerészeti irodalomról a Genersich Antal Emlékkönyvben (Bp.-Mv. 1994) és A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve (Bp. 1996) c. kötetben.

Társszerzője a Plante medicinale şi aromatice (1962, 1975) és a Farmacognozie (1967) c. egységes egyetemi tankönyveknek, szintén társszerzője az A. Laza és E. Coiciu társaságában románul, majd magyarul is megjelent Gyógy- és illóolajos növények c. könyvnek (1972, bővített kiadása 1975), valamint a Gyógynövényismeret c. műnek (társszerzők Rácz-Kotilla Erzsébet és A. Laza, 1984). További kötetei: Gyógynövényismeret – a fitoterápia alapjai (Bp. 1992), Vadon termő és termesztett gyógynövények (Bp. 1994), Természetes gyógymódok – komplementer medicina (Bp. 1999).

Szerkesztésében jelent meg a Plante medicale din flora spontană a Bazinului Ciuc (Csíkszereda 1968) és Fűzi Józseffel közösen a Kovászna megye gyógynövényei (Sepsiszentgyörgy 1973) c. gyűjteményes kötet. Fejezetet írt a Hargita megye gyógy- és fűszernövényei (Csíkszereda 1980) és a Korszerű gyógynövényhasználat (Kv. 1982; román változata Kv. 1983) c. gyűjteményes kötetekbe.

Önálló kötetei és kőnyomatos egyetemi jegyzetei: Általános botanika. I; Sejttan és szövettan. II; Vegetatív szervek (Mv. 1954); Növényrendszer (Mv. 1956); Növényi sejttan, szövettan (Mv. 1960). Első szerzője a háromkötetes Farmakognózia (Mv. 1983-87) c. jegyzetnek, ez románul is megjelent. Részt vett a Farmacopeea Română gyógyszerészkönyv VII-IX. kiadásának szerkesztésében (1956, 1965, 1976).

Nagy Miklós: R. G. (Margó). Utunk 1984/44. – Rostás Zoltán: Visszajátszás. 1984. 176-185.

(P. H. M.)


Rácz Győző (Dés, 1935. jan. 4. – 1989. okt. 27. Kolozsvár) – filozófiai szakíró, esszéíró, irodalomkritikus, szerkesztő. Szamosújváron érettségizett 1952-ben, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem-filozófia szakos oklevelet 1956-ban. Előbb gyakornok, majd tanársegéd a történelem tanszéken, 1967-től adjunktus, 1967-től előadótanár, 1982-től haláláig a filozófia professzora. Közben 1971-83 között a Korunk főszerkesztőhelyettese, 1984 októberétől, Gáll Ernőt felváltva, főszerkesztője. Magatartását ebben a funkciójában, a Ceauşescu-rendszer ideológiai agresszivitásának fokozódása idején, maradéktalan párthűség jellemezte.

Publikálni IV. éves egyetemi hallgató korában kezdett. Első írását az Igazság c. lap közölte (Testvéri összefogás a tudományos munkában, 1955. nov. 17.) a tudományos diákkörök román-magyar együttműködéséről, de igazán magvas irodalomelméleti, esztétikai, művészetfilozófiai és alkotás-lélektani esszéi a hatvanas évektől jelentek meg az Utunk, a Korunk, az Igaz Szó és A Hét hasábjain. Közben 1976-ban doktori címet szerzett A Korunk művészetfilozófiai problémái (1935-1940) című disszertációjával, amelynek rövidített szövege magyarul is megjelent (Az avantgarde művészetfilozófiai problémái a népfronti Korunkban. A Hét 1976/3, 4, 5; Korunk Évkönyv 1976).

Válogatott tanulmányait tartalmazó első kötete (Értelem és szépség. 1977) heves vitákat váltott ki, pályatársak (Bretter György, Angi István) és irodalomkritikusok (Jordáky Lajos, Láng Gusztáv, Marosi Péter, Szigeti József stb.) elemezték. A vita újra fellángolt második gyűjteményes kötetének (A lírától a metafizikáig. 1976) megjelenése után is, különösen Beke Györgynek a Brassói Lapokban (1976. okt. 2.) őt költővé, József Attila "új tanítványává" előléptető cikke nyomán, aki szerint szabadversei megvalósították a "filozófiának és költészetnek azt a dialektikus egységét, amelyet még Hegel sem tartott megvalósíthatónak: a művészi kép nem homályosítja el a fogalom kristálytiszta ragyogását". Az így mellékvágányra terelődött vitát végül Marosi Péter összegezte (Utunk 1976/49), levonva a mértéktartó következtetéseket.

Válogatásában és előszavával jelent meg Bartalis János verseinek kötete a Tanulók Könyvtárában (Vers, fájó szépség. Kv. 1977); ugyancsak ő írt előszót Salamon László Ember, hol vagy? c. 1943-as – akkor bezúzott – kötetének újrakiadásához is (1981).

1972-ben a Kolozsvári Írók Társaságának, 1976-ban a Romániai Írók Szövetségének díját nyerte el.

Angi István: A szépség tézisei. Igaz Szó 1973/5; uő: Még egyszer a szépség téziseiről. Utunk 1973/29; uő: A lehetséges metafizikája. Korunk Évkönyv 1981; uő: Metafizikák végén. A Hét 1989/45. – Marosi Péter: Hűtlen hűség szépsége. Utunk 1973/25; uő: Interdiszciplináris sóhajok. Utunk 1973/30; uő: Metafizikától a líráig vagy mégis a lírától a metafizikáig. Utunk 1976/49; újraközölve: Világ végén virradat. 1980. 221-226. – Bretter György: Eszmény és célszerűség. A Hét 1973/10; újraközölve: Itt és mást. 1979. 294-300. – Kántor Lajos: R. Gy.: Értelem és szépség. Tiszatáj 1973/7. – Láng Gusztáv: Kategóriák indulata. Korunk 1973/8. – Szigeti József: Egy vita margójára. Igaz Szó 1974/5. – Gálfalvi Zsolt: Vallomásos filozófia. A Hét 1976/38-39. – Aniszi Kálmán: A filozófia és a művészet jövője. Utunk 1976/12. – Herédi Gusztáv: Egy könyv újraolvastán. Korunk 1989/10; uő: R. Gy. emléke. Utunk 1989/45.

(G. D.)


Rácz-Kotilla Erzsébet (Arad, 1925. jún. 3.) – gyógyszerészeti szakíró, ~ Gábor felesége. Szülővárosa Róm. Kat. Főgimnáziumában érettségizett (1946), a Bolyai Tudományegyetem matematikai és természettudományi karának gyógyszerészeti szakán, majd 1949-től a marosvásárhelyi OGYI Gyógyszerészeti Karán folytatta tanulmányait, ahol érdemdiplomával végzett (1950). Már diákkorában (1949-ben) gyakornok a drogismereti tanszéken, itt, majd 1960-tól a gyógyszertani tanszéken tanársegéd, a gyógyszerészeti tudományok doktora (1962), adjunktus (1966). Az ő nevéhez fűződik az önálló gyógyszerhatástani tanszék létrehozása, amelyet nyugdíjazásáig előadótanárként vezet (1969-89). Részt vett a gyógynövénykert létesítésében és irányításában. Továbbképző tanfolyamokon biofarmaciát, farmakovigilenciát és fitoterápiát tanított. 1990-től Budapesten, 1992-től Pécsett vendégelőadó. 1993-ban Magyarországon telepedett le.

Kutatómunkájában előbb a gyógynövények termesztésével és nemesítésével (levendula, rózsamuskátli, cickafark), növényszövettani és növénykémiai, majd hatástani vizsgálatokkal foglalkozott. Számos kísérletes módszert dolgozott ki növények gyógyhatásának kimutatására. Több készítmény méregtani vizsgálatát is elvégezte. Közleményei 21 hazai és külföldi folyóiratban, főleg az Orvosi Szemle-Revista Medicală, Farmacia, Note Botanice, Gyógyszerészet, Planta Medica, Die Pharmazie, Plantes Médicales et Phytothérapie és más szaklapok hasábjain jelentek meg, ismeretterjesztő írásait A Hét, Korunk, Művelődés, Dolgozó Nő közölte. Találmányai: a mák nemesítésénél használatos módszer kidolgozása (1954), az ópium helyettesítésére alkalmas tinktúra (1966), vizelethajtó tea (1970) és vízhajtó gyógyszer (1990). Társszerzője a Gyógynövényismeret (Rácz Gábor és A. Laza társszerzőkkel, 1984) és a Gyógynövényismeret – a fitoterápia alapja (Bp. 1992) c. kézikönyveknek, valamint a háromkötetes Farmakognózia c. kőnyomatos egyetemi jegyzetnek (Mv. 1956-57), főszerzője a Farmakognóziai vizsgálatok (Mv. 1958) c. gyakorlati jegyzetnek.

Önálló kőnyomatos jegyzete a háromkötetes Farmakodinámia – Gyógyszerhatástan (Mv. 1977-84), ez megjelent román nyelven is. Tanulmányt írt a Korszerű gyógynövényhasználat című Korunk-füzet magyar (Kv. 1982) és román változatába (Kv. 1983).

Kovács Magda: Gyógynövények faggatója. Dolgozó Nő 1983/7. – Nagy Miklós: R. K. E. (Margó). Utunk 1984/44. – Csűrös István: Gyógynövényismereti könyv. Korunk 1985/2. – Szépréti Lilla: Asszonyarcok. Fűben, fában az orvosság. Új Élet 1988/5.

(P. H. M.)


Rácz Lajos Ernő (Petrozsény, 1928. jan. 15.) – orvosi, orvos- és gyógyszerészet-történeti szakíró. Középiskoláit a gyulafehérvári Római Katolikus Majláth Főgimnáziumban (1948), orvosi tanulmányait a marosvásárhelyi egyetemen végezte (1955); az orvostudományok doktora (1974).

1955 és 1960 között üzemi körorvos Filipeşti de Pădurén (Ploieşti tartomány). 1960-ban versenyvizsgával a marosvásárhelyi OGYI kórbonctani, majd anatómiai tanszékén kezdi egyetemi pályáját: tanársegéd, adjunktus, majd egyetemi előadótanár; a Gyógyszerészeti Karon az anatómia és élettan előadója nyugalomba vonulásáig (1998). 1998 óta az orvos- és gyógyszerészet-történeti tanszék magyar nyelvű előadásait tartja óradíjas egyetemi tanári beosztásban.

Kutatási területei és eredményei a kórbonctani tanszéken: a daganatos betegség és a terhesség, a cukorbetegség és terhesség, szervi elváltozások a központi idegrendszer betegségeiben; az anatómiai tanszéken a fejlődési rendellenességek, az arc, a száj, a nyelv és a fogak koronkénti vérellátása és beidegzése, a BICHAT-féle zsírcsomó fejlődése, koronkénti alakja, szerkezete és élettana, az V. agyideg érzőágainak anatómiai változatai, egyes gyógyszerek és fizikai ártalmak teratogén hatásai a magzati fejlődés kritikus szakaszaiban; az orvos- és gyógyszerészet-történeti tanszéken hazai járványtörténet (himlő, pestis, kolera), oktatás- és kórházszervezés, egyetemes és hazai gyógyszerészet-történet, egyes anatómiai szervek, bonctani képletek vagy más orvosi felfedezések magyar vonatkozásai (a Lenhossék orvosdinasztia, Bugát Pál, Mihálkovics Géza, Mihálik Péter, Apáthy István, Szentágothai János, Krompecher István, Hámori József, Maros Tibor, Rottenberg Miklós).

Tudományos dolgozatai az Orvosi Szemle, a Morfologia Normală şi Patologică, a Morphologie et Embryologie és az Anatomischer Anzeiger (Jena) folyóiratokban magyar, angol és német nyelven jelentek meg.

Egyetemi jegyzetei: Anatomia, fiziologia şi patologia umană (Mv. 1986); Anatomia sistematică a omului. I-V. (Mv. 1996-98). Társszerzője a Seres-Sturm Lajos szerkesztette kőnyomatos Anatomie şi fiziologie farmaceutică (Mv. 1990); illetve az Anatómia és élettan gyógyszerészhallgatók részére c. jegyzeteknek. Társszerzője Papilian V. V. és Roşca V. Gh. Histologia c. tankönyve magyar fordításának (Szövettan I-II. 1984).

(P. H. M. – Á. Z.)


Rácz Miklós (Nagybánya, 1877. ápr. 8. – 1948. márc. 31. Nagybánya) – történész, fordító. Nagybányán érettségizett (1896), majd történelem szakos tanári képesítést szerzett a kolozsvári egyetemen. 1906-tól a nagybányai főgimnáziumban történelem-földrajz szakos tanár, a tanári könyvtár, a pénz- és éremgyűjtemény, majd a nagybányai múzeumban a könyvtár és a levéltár őre, nyugdíjazásáig (1938).

Első írása a Századokban (1900. 451-454) Giusto Grion Guida storica di Cividale e del suo distretto c. munkájának ismertetése. Elkészítette a nagybányai állami főgimnázium tanári könyvtárának katalógusát (A nagybányai m. kir. állami főgimnázium XXIV. évi értesítője. Nagybánya 1911). Gombos F. Albin a történetkutatás egyik reménységeként tartotta számon s rábízta a Középkori krónikások c. sorozat két olasz vonatkozású krónikájának magyar fordítását, amelyek az ő magyarázó jegyzeteivel jelentek meg: Dino Compagni: Krónika. 1280-1312 (Brassó 1902); A három Villani krónikája (Bp. 1909).

"Jó olasz tudását tanúsító úttörő munkája tiszteletreméltó vállalkozás volt – írta róla Kiss András, aki az 1902-ben kiadott Dino Compagni-krónikát a Téka-sorozatban a Rácz Miklós-féle fordítás felhasználásával újra megjelentette (Dino Compagni krónikája korának eseményeiről. 1989). – Az 1902-ben kiadott Krónika fordításának gondos átnézése után mégis úgy éreztük, hogy az akkori magyar fordítás szövegét a mai olvasó nyelvi igényeihez kell idomítanunk, [...] az imitt-amott észlelt szövegbeli hiányokat ki kell egészítenünk, és ami a döntő tényező volt, bizonyos kifejezéseket, mondatszerkesztéseket [...] a mai olasz olvasónak szánt magyarázatok felhasználásával kell tolmácsolnunk."

(D. Gy.)


Ráczné Zeitler Anna (Ruda-Brád, 1920. ápr. 10.) – nyelvész, módszertani szakíró. Középiskolai tanulmányait a nagyszebeni Szent Orsolya zárda leánygimnáziumában (1931-35) és a kolozsvári Marianum Leánygimnáziumban (1935-39) végezte; az I. Ferdinánd Egyetemen, illetve a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett német-magyar szakos tanári oklevelet (1943). Tanársegéd a Ferenc József Tudományegyetemen, majd a Bolyai, illetve a Babeş-Bolyai egyetemen a német nyelv és módszertani tanszéken, illetve a Gh. Dima Zenekonzervatóriumban és a I. Andreescu Képzőművészeti Főiskolán; utóbb különböző kolozsvári középiskolákban tanít, nyugdíjazásáig.

Első munkája az Archiv des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde száz évet felölelő (1843-1944) bibliográfiája, amely a folyóirat 1944. évfolyamában (573-612. lap) jelent meg. Doktori értekezését Ina Seidel világképéről (Ina Seidels Weltanschauung und künstlerische Ausdruckformen in ihrem Werk) a Ferenc József Tudományegyetemen védte meg. Több egyetemi német nyelvi és módszertani tankönyv, illetve segédkönyv szerzője, társszerzője; 1957-1968 között a bukaresti tankönyvkiadónál 13 német nyelvű, magyar oktatási nyelvű középiskolák számára átdolgozott tankönyve jelent meg az V-XII. osztályok számára.

Német irodalmi és módszertani tanulmányai jelentek meg a Korunkban (Gerhart Hauptmann erdélyi színpadokon bemutatott Die Weber c. darabjáról, 1963/2), a Revista de Pedagogie c. szakfolyóiratban (1968/5; 1968/11), a Probleme de metodica predării disciplinei umaniste c. gyűjteményes kötetben (Kv. 1965).

Munkái: Lesestücke für deutsche Sprachübungen. Kv. 1956 (litografált); Texte de specialitate pentru studenţii Institutului de Arte Plastice Ion Andreescu. Kv. 1960 (litografált); Die Metodik der deutschen Sprache als Fremdsprache in der Mittelschulen. Kv. 1960; Texte de specialitate pentru studenţii Conservatorului de muzică Gh. Dima. Kv. 1961 (kézirat); Limba germană. Vol. II. Texte de specialitate arte plastice, muzică, teatru, film. 1968 (társszerző); A Bolyai Tudományegyetem német tanszéke. Kv. 1999.

(D. Gy.)


rádió – A romániai rádiózás kezdetei a 20. század elejére nyúlnak vissza: 1908-ban építette ki a Román Tengeri Szolgálat az első adó-vevő állomását Konstancán. Közel másfél évtized múlva (1921) született meg az első kormányhatározat egy ~-távközlési hálózat kiépítéséről, s még öt évnek kellett eltelnie, amíg 1926 márciusában megkezdődött az első próbaadás sugárzása a bukaresti Elektrotechnikai Intézetben felállított kísérleti adóról, majd újabb két évnek, amíg 1928. november 1-jén megindultak a Bukaresti Rádió rendszeres adásai.

A rádiózás romániai történetét ettől kezdve a politikai, ill. jogi körülmények határozták meg: első időszaka 1944-ig tart, a második világháború-végi politikai fordulatig; a második időszak, a kommunista párthatalom szolgálatába állított állami rádiózásé egészen 1989. december végéig, s az akkor bekövetkezett politikai fordulat után alakult ki mai arculata, amelyet az állami, a kereskedelmi és a közösségi rádiózás egymásmellettisége jellemez.

A magyar nyelvű rádiózás előtörténete Romániában a két világháború közti időszakra nyúlik vissza: 1934-ben születik egy terv, amely szerint Kolozsváron a Mátyás szülőházában létesülne ~adó. Ez azonban csak terv marad. 1939-ben, a királyi diktatúra időszakában iktatják be először a bukaresti Román Rádió műsorába a napi kétszeri magyar nyelvű hírszolgálatot, amelynek célja: ellensúlyozni a budapesti ~ egész Erdélyben fogható adásait. Ugyancsak politikai propagandacélzatú az 1944. aug. 23-a után megindult Postul Dacia rövidhullámon (a francia, angol, orosz és német nyelvű hírek mellett) sugárzott magyar nyelvű hírműsora.

A több mint 40 éven át tartó pártállami rádiózás fő jellemzője a központosítottság volt. Érvényesült ez akkor is, amikor politikai meggondolásból az 50-es évek közepén létrehozták a területi stúdiókat (Iaşi, Kolozsvár, Temesvár, Marosvásárhely, Craiova); azok adásrácsát és -idejét ugyanis központilag állapították meg, ugyanakkor a területi stúdiókban legfeljebb hivatalosan volt kisebbségi osztály, valójában minden osztály külön-külön működtette a maga kisebbségi kollektíváit. A szakosodás – a marosvásárhelyi területi stúdió kivételével – csak a román nyelvű adások számára adott fejlődési lehetőséget.

Az egész időszakot végig jellemezte a cenzúra-felügyelet: eleinte a Sajtóigazgatóság emberei jártak be naponta a szerkesztőségekbe és ellenjegyezték az elkészült kéziratokat, később már csak a területi ~ vezetősége hallgatta le adásba kerülés előtt a kész műsorokat. Az élő műsorokban is csak előzetesen jóváhagyott szöveget volt szabad felolvasni.

A Bukaresti Rádió kötelékében 1945 tavaszán alakult ki magyar szerkesztőség, amely 1945. május 2-án sugározta első műsorát. 1954-ig ez volt az egyetlen magyar nyelvű műsor. 1954. március 15-én, a korábbi kolozsvári fiókszerkesztőséget önállósítva indult meg az újonnan létesített Kolozsvári Területi Rádió; 1955. május 5-től sugárzott a Temesvári Területi Rádió, amelynek azonban magyar nyelvű műsora csak 1989. dec. 23-tól indult. Végül 1958. március 2-án kezdte meg tevékenységét a Marosvásárhelyi Területi Rádió. 1985. jan. 12-én aztán egyetlen központi telefonutasításra az összes vidéki ~- (és televízió)stúdiókat megszüntették, hangszalaganyagukat Bukarestbe szállíttatták, s egy Jilaván kialakított központi raktárban, megóvásra teljesen alkalmatlan körülmények között helyezték el. A berendezéseket azonban – a stratégiai tartalékba sorolva – továbbra is kifogástalan műszaki állapotban tartották.

A pártállami időszakban jelennek meg a romániai magyar közösségi rádiózás csírái: az 50-es évektől – ugyancsak pártfelügyelet alatt – számos helyi rádiósítási központ létesült, ahonnan vezetéken a központi mellett helyi érdekeltségű műsorokat is közvetítenek. Ez a forma a ~készülékek elterjedéséig helyenként igen népszerű volt, a helyi munkatársak közül pedig többen lettek hivatásos újságírók, vagy kerültek levelezőként a sajtó, a ~ vonzáskörébe. Legtovább ezek sorában az iskolai és diák~-k éltek, amelyeknek saját diákszerkesztőségük volt, és helyi igényeket kielégíteni hivatott műsorokat állítottak össze. Közülük ~történeti jelentőségre az egyetemi ifjúság ~-i emelkedtek: a kolozsvári *Visszhang, a Marosvásárhelyi Diákrádió és a *Temesvári Diákrádió.

Az 1989-es fordulat után kezdeményezések történtek az állami hálózattól független magyar közösségi rádiózás létrehozására. Ez azonban anyagi lehetőségek híján csak szerény keretek között (főleg egyházi-felekezeti vonalon) tud magának tért hódítani. Az 1991-ben hozott médiatörvény értelmében ugyanis költségvetési támogatásban csak a közszolgálati Román Rádió (és annak három magyar területi szerkesztősége) részesül. A törvény lehetővé tette ugyanakkor azt, hogy kereskedelmi társaságok is kapjanak ~licencet, ezek viszont költségvetési forrásokból csak pályázatok útján, szolgáltatási szerződések alapján nyerhetnek támogatást, fenntartásuk fő forrása tehát a reklám, ami a magyar rádiózás számára legfeljebb a tömbmagyarság lakta vidékeken jelent elegendő bevételi forrást, ennek híján a magyar nyelvű műsorok léte a legtöbb esetben bizonytalan.

Elsőnek 1993-ban, Brassóban, Medgyesen és Nagybányán indultak helyi ~adások magyar nyelven általában heti egy-két órás adásidővel, s műsoraik inkább a közösségi rádiózás jegyeit hordozták magukon. 1994-1995-ben gyarapodott a magyar nyelvű ~-k, illetve műsorok száma; ez 2002-re 18 városban elérte a 32-t. Mellettük megjelentek az egyházi és felekezeti adók (számuk 2002-ben 6), amelyek már nem csak közszolgálati ~-k műsorsávjában kapnak helyet, hanem részben önálló frekvenciával rendelkeznek.

A 24 órás adásidejű kereskedelmi ~-k általában fokozatosan elhagyják közszolgálati mintára kialakult kezdeti műsorrendjüket, és rövid híradókkal (helyi közérdekű, kulturális és sporthírekkel) tűzdelt szórakoztató műsorokat készítenek, zenével, könnyű fejtörő játékokkal, reklámokhoz igazítva őket. Gyakoriak az interaktív (a közönséget is bevonó) műsorok, s terjedőben van egy új rádiós műfaj: a beugrató-műsor. Általában tudatosan a fiatal korosztályok ízléséhez-igényeihez igazodnak.

A kereskedelmi ~-k egy része országos kiterjedésű ~társaságok helyi részlegeként sugároz magyar műsort is, többnyire elszigetelten alakítva ki annak helyi igényeket kielégíteni hivatott tartalmát. Gyakoriak az időseket megszólító "nosztalgiaműsorok". Néhány kereskedelmi ~ (elsősorban a tömbmagyarság-lakta vidékeken) közel 24 órás magyar nyelvű műsort sugároz, amelyeknek keretében a műfaji kínálat is sokkal gazdagabb.

Sajátos műfajt képviselnek a középiskolák rádiósítási hálózatain működő iskola~-k, amelyek az 50-es években jöttek létre, s egy-másfél évtized után el is sorvadtak, 1989 után azonban jó néhányuk újraéledt, és fontossá váltak a középiskolai oktatásban és nevelésben.

Ugyancsak az 50-es években sok helyütt működött üzemi vagy városi rádiósítási központ; ezek a maguk idején – a központi közszolgálati adó műsora mellett – saját helyi műsort is sugároztak, s a tömegtájékoztatás jelentős eszközei voltak. A 60-es évek végére azonban rendre megszűntek.

Rádiós újságíróképzés Romániában magyar nyelven sehol nem folyik. 1994 márciusában a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szervezett rádiós-tévés tanfolyamot Csép Sándor vezetésével; alkalmi jellegű rádiós továbbképzést biztosít a Magyar Rádió is. 1994 óta a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem újságíró szakán és a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban tanítanak rádiós ismereteket. Magyar újságírók is tanulnak a Román Rádió belső oktatási rendszerében működő ~egyetemen, 2002-ben pedig kommunikációs szak indult a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem keretében.

A rádiós újságírószakma problémáit a MÚRE által 1996-ban szervezett széles körű találkozó óta évente rádiós konferenciák tartják napirenden. 1998-ban, ugyancsak a MÚRE kezdeményezésére elkészült a romániai magyar ~-k hallgatóságának felmérése is, reprezentatív mintavétel lapján. Az adatokat Magyari Tivadar dolgozta fel.

A romániai magyar rádiósok szakmai elismerése volt a Marosvásárhelyi Területi Rádiónak 1991-ben odaítélt Látó-díj és az 1998-as MÚRE különdíj. Zenei szerkesztői munkájáért ugyancsak a MÚRE különdíjban részesült 1995-ben Borbély Zoltán. Életműdíjat és EMKE-díjat kapott Muzsnay Magda és Somai Ferenc; 2001-ben a MÚOSZ Aranytoll-díját nyerte el Mag Péter. 1993 óta a MÚRE évente adja ki szakmai díjait: 1993-ra László Ferenc, 1994-re Oláh Gál Elvira, 1995-re László Edit, 1996-ra Muzsnay Magda, 1998-ra Kiss Dénes, 1999-re Simon Gábor, 2000-re Csatári Melinda részesült e szakmai díjban, illetve rádiós dicséretben. 2001-re életműdíjat kapott Vári Marianna, szakmai díjat Gergely Zsuzsa és rádiós dicséretet Szuszámi Zsuzsa; emlékdíjban részesült Tomcsányi Tibor, kezdő rádiós-díjban Sármási Bocskai János.

A Bukaresti Rádió Magyar Szerkesztősége - a Román Rádió központi stúdióinak szerkezetében a német szerkesztőséggel együtt a kisebbségi szerkesztőséget alkotja. Első adását 1945. május 2-án sugározták a Sfântu Sava kollégium épületéből. Eleinte fél órát, majd két órát sugárzott naponta, amelyet a területi stúdiók megalakulásával újra csökkentettek. 1956 októberében és novemberében átmenetileg megemelték adásidejét és politikai kommentárokkal, irodalmi műsorokkal igyekeztek ellensúlyozni a magyarországi események hatását. 1987 óta napi 60 perc az antennaideje. 1989-90 fordulóján 2 óra adást is készítettek, de később a szerkesztőség kérése ellenére visszatértek a 60 percre. Besorolása országos hatósugarú, de csak Erdélyben, a magyarlakta területeken hallgatható, kizárólag középhullámon, a Kárpátokon túl pedig csupán Bukarestben.

A bukaresti magyar szerkesztőséget megalakulásakor a pártpropaganda eszközének tekintették, a legfrissebb hírek sugárzása, az állampolitika népszerűsítése volt a feladata. 1948-1954 között fiókszerkesztősége működött Kolozsváron.

A 40-es, 50-es években hangfelvételt nagyon körülményesen készíthettek, a tudósítók telefonon adták le anyagukat, amelyet gyorsírással jegyzett le Waldmann Emi gyors- és gépírónő. A hallgatók levélbeli kéréseit is figyelembe vették a műsorok szerkesztésekor. Azóta a tudósítói hálózat révén kapja az adáskörzet híreit, ma a legtöbb erdélyi városban van tudósítója.

Fontosabb műsorok, rovatok: A nap jegyzete, Híradó, Fórum, Lapszemle, Könyvespolc, A hallgatóé a szó (1996). 1945-54 között havonta jelentkezett a Rádiószínház, évfordulós irodalmi műsorokat szerkesztettek, klasszikus költőkről emlékeztek; e műsorokban sokszor szerepelt Banner Zoltán. Később az irodalmi műsorok alkalmiak lettek: irodalmi eseményekhez, évfordulókhoz, könyvbemutatókhoz (pl. Illyés Kinga CD-bemutatójához), a bukaresti művelődési élet magyar vonatkozásaihoz kötődtek. Bukaresti, illetve vidéki írók vegyesen jutottak szóhoz. Interjúkat közvetítettek, illetve versek, prózai művek részletei kerültek felolvasásra. Megszólalt Szemlér Ferenc, Szász János, Huszár Sándor, Domokos Géza, Kacsó Sándor stb. A Bukaresti Rádió több rétegműsort sugárzott: volt nők órája, ifjúsági óra, gyermekműsor, gazdasági és kultúrkrónika, sport, kül-, illetve belpolitikai szemle, jogi tanácsadó.

1990-1992 között rendkívül népszerű volt Mag Péter kommentárműsora: Láttuk, hallottuk, elmondjuk. Mellette az első parlamenti ciklusban Zonda Attila képviselő jelentkezett hétről hétre parlamenti politikai jegyzeteivel, s Halász Anna és Szász János publicisztikái, Béres Katalin tudósításai a korszak mértékadó ~-i közé emelték a bukaresti ~ magyar adásait.

A romániai magyar irodalom első nagylélegzetű hangjátékát: Sütő András és Hajdu Zoltán színdarabját, a Mezítlábas menyasszonyt itt sugározták 1950-ben; ~-ra alkalmazta Marosi Péter, Jordáky Lajos és Kovács Ferenc; a hangfelvételek a kolozsvári Állami Magyar Színházban készültek.

Főszerkesztők: Nagy Csaba (1945-48), Kovács János (1949-54), Petrariu Eugen (1954), Benedek Anna, Bodor Pál (1970-1979), Kónya Anna (1980-85), Molnár Vilmos (1985-89), Mag Péter (1989-92), Jurca Lucia (1992-96), Sántha Dan (1996-98), Majtényi Ágnes (1998 óta).

Az első szerkesztőség tagjai 1945-ben: Ádám Miklós, Ardeleanu Gyöngyi, Mann Endre, Ungár Teréz; az 1952-55. években szerkesztők: Barna Zsuzsa, Borbás Mária, Ercse Edit (mezőgazdasági rovatvezető), Gárdos Péter (spec. riporter), Konsza Judit, Kónya Anna, Kovács Ferenc, Nagy Erzsébet, Rózsa Mária, Szőcs Olga, Vajda Erzsébet, Varga Lajos; későbbi munkatársak: Aszódi János (50-es évek), Ferencz Zsuzsanna, Jagamas Ilona, Hegedűs László (1964), Mag Péter, Molnár Vilmos, Solymos Iván, Székely Endre; az 1954 előtt működött kolozsvári fiókszerkesztőség munkatársai: Ábrahám János, Keresztes Zoltán, Kovács Ferenc, Muzsnay Magda.

A szerkesztőség 2002-ben: Bogdán Tibor, Darvas Enikő, Forró László, Kabay Annamária, Kajcsa Bernadett, Majtényi Ildikó, Sallay Ibolya, Vincze Loránd, vidéki tudósítók: Ambrus Attila, Farkas Réka, Kalmár Zoltán, Kelemen Ferenc, Mészáros Ildikó, Mezei Sándor, Oláh Gál Elvira, T. Szabó Edit.

A Kolozsvári Rádió Magyar Osztálya - a Román Rádió regionális ~-ja, 2002 júliusáig területi stúdiója. Összadásideje napi 18 (heti 126) óra; magyar adásidő napi 5 (heti 34) óra.

A bukaresti ~ magyar szerkesztőségének 1948-ban nyílt fiókszerkesztőségéből fejlődött ki. 1954. március 15-én sugározta első adását, erdélyi ~stúdióként. A magyar szerkesztőség adásideje 1954-ben napi 1 óra, 1956-ban 1 óra 30 perc, 1967-ben 1 óra 45 perc, 1972-ben napi 3 óra 30 perc, 1985-ben napi 3 óra, 1989-ben napi 4 óra, 2001-ben napi 5 óra. A ~ megalakulásakor fele-fele arányban sugároztak magyar, illetve román nyelven, később minden adásidő-növeléskor nőtt a különbség a román és a magyar antennaidő között, ami a szerkesztőségeken belüli arányokat közvetlenül is befolyásolta. 1958-ig Erdély egész területéről készítették műsoraikat, 1958-ban, a Marosvásárhelyi Rádió megalakulásával megosztották a területet: Bihar, Kolozs, Máramaros és Szeben tartomány, illetve a későbbi Bihar, Beszterce-Naszód, Fehér, Kolozs, Máramaros, Szatmár, Szeben, Szilágy megye területéről készítettek híreket, tudósításokat, riportokat. A magyar adások számára megengedték a riportutakat Hunyad tartományba, illetve a későbbi Hunyad megyébe is, amely területileg a Temesvári Rádióhoz tartozott, ott viszont nem volt magyar nyelvű szerkesztőség.

Első székhelye a Rákóczi út 60 sz. alatti, átalakított villában volt. Új épületet 1967-ben kaptak a Donát út 107. sz. alatt (felavatták 1967. december 30-án). 1989 decemberét követően ~- és televízióstúdióként alakult újjá; 1993-ban a ~ és a televízió szétvált, s létrehozták a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségét.

Műsorszerkezete (2002-ben) reggel 8-10 óra között zenés tájékoztató magazin, tematikus, szolgáltató, illetve rétegműsorok (szociális, kulturális, gyermekműsor, faluműsor, tanácsadók, egyházi műsor), híradó, műsorelőzetes; délután 16-18,30 között Slágeróra, különböző témájú zenés magazinok, Napóra – híradóműsor (hétfőtől péntekig), szombaton művelődési magazin, különböző zeneműsorok. Szombaton Láthatár (politikai-közéleti magazin), jazz, kulturális magazin, vasárnap ~-istentisztelet, zenés üzenetek, Vidékről vidékre (faluműsor), ~színház, egyházi műsor. A műsorok átszervezésének fő szempontja volt 1995-ben és 1996-ban a tájékoztató műsorok erősítése. 1995-ben megszüntették a 30 percesnél hosszabb szöveges műsorokat. 1997-ben belső felmérés készült a hallgatók észrevételei szerint. 1998-ban a MÚRE által végzett felmérésnek hatása volt a műsorrács átszervezésében, azóta évente készül felmérés Kolozsvárott és környékén. Eszerint a magyar műsorok hallgatottsága magasabb, mint a románoké.

Fontosabb műsorok, rovatok még 2002-ben: Napóra (híradó, 1992 óta), Hangoló (tájékoztató műsor, 1996 óta), Rejtett világok (művészeti magazin, 1998 óta), Mozgástér (gazdasági, pénzügyi magazin, 1998 óta), Színes szőttes (szombat délután), Rádiószínház, Versajándék. Fennállása során a kolozsvári ~ leghosszabb életű műsorát Xántus János szerkesztette: tudományos helyismereti, természettudományos műsora, a Jöjjön velünk 1956-1969 között, folytatása, a Föld és ég 1969-1985 között szerepelt adásban. Népszerű műsorok voltak még: Rügybimbó (gyerekműsor, Keszy Harmath Vera 1972-74), Nőkről nőknek (Bisztricsányi Klára 1968-1980), Művészsarok (Németh Júlia), Kiveszőfélben levő mesterségek nyomában (Keszy Harmath Vera 1972-1978), Hogy jusson vers mindenkinek (1970-1985), Zsibongó (1968-1985, 1990-1994), ezután Egyetemi Híradó, illetve Ifjúsági műsor (1998-ig), Zenei portrék (Balla Zsófia), Vallomások a szülőföldről (Keszy Harmath Vera). Székely Rajmond E15-ös országút címmel helyismereti riportműsort készített a Bors-Nagyvárad-Kolozsvár vonalon, Hazai körkép címmel pedig városokat, községeket bemutató sorozatot szerkesztett húsz éven át. Népszerű volt Sebesi Imre nyugdíjas-műsora, a Szieszta (1990-1995) is.

Az agitációs brigádok modelljét időről időre a ~-ban is fölelevenítette a pártvezetés, és így kerül sor valamennyi román és magyar szerkesztőségben nyilvános műsorokra, amelyek a közösség előtt készültek, majd a teljes hangvételt az adásidő korlátai szerint tömörítették. A Kolozsvári Rádiónak ez a műsora volt 1968-1985 között az Akusztikon Stúdió, amelynek 32 nyilvános adását rendezték meg a nagy stúdióban. Ebben elsőnek, az Utunkkal együttműködve, 1968. június 9-én avatott irodalmi színpadot a Kolozsvári Rádió. Szerkesztők: Huszár Sándor és Kovács Ferenc, rendezők: László Gerő és Szinberger Sándor voltak. Második adása, a Légből kapott irodalom is nagy sikert aratott, az előadást egy héttel később a Magyar Színházban telt ház előtt ismételték meg. Harmadik alkalommal 1970. szeptember 27-én Bartók Béla emlékműsort szerveztek Cantata profana címmel. A műsor kezdeményezője Banner Zoltán és Buzás Pál volt. Később az Akusztikon Stúdió diákelőadásokat is műsorára tűzött (szerkesztette Keszy Harmath Vera és Csép Sándor); Bánffyhunyadon Érezd a földet, a szót, az embert címmel készült műsor (szerkesztette Muzsnay Magda). 1972-ben a köztársaság kikiáltásának 25. évfordulója alkalmából Neked tiszteleg címmel közvetítették nyilvános ~adást. Az Akusztikon stúdió később egyre inkább a pártról és vezetőjéről szóló verses-énekes agitációs montázzsá alakult. 1984-ben volt az utolsó adása.

Önálló rovat volt a Kolozsvári Rádióban Az irodalom nyomában (1968, szerkesztő Huszár Sándor és Huszárné Szigeti Irma), amelyben Kányádi Sándor, Nagy István, Bálint Tibor, Földes László, Bartalis János, Szemlér Ferenc, Szabó Gyula, Kós Károly, Horváth István, Kiss Jenő, Tamás Gáspár, Szabó Zoltán, Lászlóffy Aladár szólalt meg. Az Aranylapokban neves irodalomtörténészek, a Babeş-Bolyai Egyetem magyar tanszékének tanárai szerepeltek. Kovács Ferenc A barátság iskolája c. műsorában a magyar művelődéstörténet kiemelkedő személyiségei román írótársakkal párosítva kerültek adásba (Jósika Miklós és Gheorghe Lazăr, Ady Endre és Octavian Goga, Emil Isac és Kuncz Aladár stb.). A Nyelvőr c. Szabó T. Attila professzor kezdeményezésére született rovat a magyar nyelv romlásáról, a kisebbségi környezet által okozott szókincsszegényedésről szólt. Nemsokára betiltották, ugyanis a hivatalos vélemény szerint a román nyelv hatása a magyarra csak örvendetes lehet. Az Író és alkotás rovatban (1974-75) Muzsnay Magda meghívottai hangképekben szóltak az irodalomról: Kemény János a marosvécsi Helikon-találkozókról, Kós Károly az Erdélyi Helikonról és az Erdélyi Szépmíves Céhről, Tabéry Géza a Holnaposokról és Adyról. Ennek a sorozatnak eredményeként Bartalis János csaknem száz versét őrzi hangszalag a költő előadásában. Nagy István önéletrajzi regényének, a Sáncaljának az első oldalait olvasta szalagra. Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Franyó Zoltán, Kiss Jenő, Molter Károly, Tomcsa Sándor vallomásai és művei szintén hangszalagra kerültek. Szemlér Ferenc Cenk alatti versfüzére is elhangzott. A fiatalabb írók közül Szabó Gyula, Bajor Andor, Fodor Sándor szintén vendége volt a műsornak.

Szintén Muzsnay Magda műsora volt a Nagy öregek, megszólalt benne Balog Edgár, Endre Károly, Fényi István, Franyó Zoltán, Gy. Szabó Béla, Horváth Imre, Jakó Zsigmond, Kemény János, Kiss Jenő, Kós Károly, Salamon László. Az irodalmi élet eseményeinek, az értelmiség találkozóinak hangdokumentumait is ő gyűjtötte össze: a nagyváradi Irodalmi Kerekasztal műsorait, a Korunk Galéria kéthetenként rendezett tárlatainak megnyitóit. Kolozsvári látogatásaik során hangfelvételeket készített a ~ Németh Lászlóval és Tamási Áronnal.

Emlékezetes műsora volt még a kolozsvári ~-nak a Művelődési Album (szerkesztette Kovács Ferenc), az Irodalom-művészet (szerkesztő Muzsnay Magda, majd Bisztricsányi Klára), a Műkedvelők műsora (a Megéneklünk Románia című kötelező országos művelődési seregszemle megörökítése, de amelyben Muzsnay Magda egy-egy község magyar népi hagyományait mutatta be). Portréműsor volt az Írók a mikrofon előtt, illetve Művészek a mikrofon előtt (szerkesztette Kovács Ferenc, Muzsnay Magda és Balla Zsófia), a Kedvenc verseim (1957-58, szerkesztette Lukács János), Hogy jusson vers mindenkinek (1970-1985, első szerkesztője Huszár Irma). A korabeli ideológiai utasítások hívták életre A párt zászlaja alatt vagy A szovjet ember című műsort.

Fontos helyet töltöttek be a kolozsvári ~ magyar adásaiban a színházi műsorok: a Színházi futár, A művészetek hullámhosszán (szerkesztő Huszárné Szigeti Irma), a Thália szolgálatában (színháztörténet, szerkesztő Keszy Harmath Vera, munkatársai Kötő József és Saszet Géza, 1972-74). A Regény folytatásokban c. sorozat keretében Kovács Ferenc dramatizálta Móricz Zsigmond, Nyírő József, Makkai Sándor műveit.

A zenei szerkesztők 1955-től kezdődően módszeresen hangszalagra rögzítették Kolozsvár zenei életének legfontosabb eseményeit. Gyakran szerepeltek a műsorokban a kolozsvári ~ stúdiójában készült felvételekkel hazai énekesek, előadóművészek, karmesterek. Felvételek készültek több jeles hazai zenealkotás ősbemutatójáról is. A Vetettem violát c. élő népzenét bemutató műsort szerkesztette Demény Piroska (1971-85 és 1990-1996 között). A Barangolás Zeneországban c. műsorban (1968-1969) Guttman Mihály az egyetemes zene, Junger Ervin a romániai magyar zene történetét mutatta be. Több eredeti könnyűzene-hangfelvételt is őriz a kolozsvári ~ szalagtára.

Rádiós operaösszeállításokat 1958. május 31-én közvetített először a kolozsvári ~. Az első darabot Deák Tamás és Szinberger Sándor írta Déryné Kolozsváron címmel, később, együttműködve a kolozsvári Állami Magyar Operával, elkészült a Carmen, a Traviata rádióváltozata is. A szalagtár külön kincseiként tartják nyilván a Nagy István-kórus felvételeit. Népszerű volt a Derűre derű című ~kabaré (1968-1984 között).

A Kolozsvári Rádió rendszeresen fölvette és közvetítette a város színházi életének eseményeit: az itt játszott darabokat. Önálló sorozatuk volt azonban a Rádiószínház. Az első színdarabot (a Mezítlábas menyasszonyt) 1950-ben alkalmazták ~-ra Kolozsváron, ezt még a Bukaresti Rádió sugározta. A kolozsvári ~ szerkesztői azonban már 1954-ben elkészítették az első színházi felvételt: Katona József Bánk bánját. Az első igazi ~játék 1955-ben született: Arany János Toldi-trilógiáját alkalmazta ~-ra és rendezte Patkós György. Később a ~ számára eredeti hangjátékot írt Huszár Sándor, Csávossy György, Lászlóffy Csaba. 1954-1985 között összesen 840 színházi szalagot iktattak a szalagtárba, közöttük 21 eredeti hangjátékot, és versből, elbeszélésből, regényből, valamint színdarabból készített 73 ~játékot. A kolozsvári ~ eredeti hangjátékainak írói még Deák Tamás, Halász Anna, Horváth Béla, Nagy István, Panek Zoltán, P. Lengyel József, Sigmond István, Szemlér Ferenc, Szinberger Sándor, Tamás Gáspár. A kolozsvári szerkesztők közül a ~játékok szerzői között szerepel Ábrahám János, Csép Sándor, Polacsek József, Kovács Ferenc, Muzsnay Magda, Keszy Harmath Vera.

Aranyszalagtár: a hivatalos rendelkezések szerint meg kellett/lehetett őrizni az adásba került felvételeket. Ezek közül aztán kiemelték a különleges fontosságúnak tekintetteket, s így kezdett kialakulni az Aranyszalagtár. Eleinte csak az elhunyt személyek felvételei kerültek bele, a többi az Operatív, illetve a Fond jelzetű szalagtárba. 1967 után szervezett módon valósult meg a szalagtár fejlesztése, és 1970-1980 között a rendezése, amely 1985-ben 214 felvételt, ezenkívül még 840 színházi felvételt, 3714 irodalmi műsort, 1308 zenés összeállítást, 753 politikai-társadalmi és 1078 kulturális műsort, összesen 7907 szalagot tartalmazott. Ezek egyharmada az elnémítás (1985) után elveszett, illetve megsemmisült Bukarestben: számos szalagot a bukaresti ~ cenzorának utasítására selejteztek ki. Eltűntek pl. azok a szalagok, amelyek irodalmi események, esetenként színházi főpróbák teljes felvételeit tartalmazták, de ideológiai okok miatt nem kerültek sugárzásra. Eltűntek Muzsnay Magda beszélgetései Kós Károllyal, továbbá azok a hangszalagok, amelyek külföldre távozott írók, színészek hangját őrizték. Eltűnt a hangfelvétel Németh Lászlóval és Tamási Áronnal. 1989 után visszakerült az anyag megmaradt része Kolozsvárra, ahol hangszalagon jelenleg is őrzik Asztalos István novelláit, karcolatait, Áprily Lajos, Bartalis János, Horváth István verseit, Kacsó Sándor novelláját, Kemény János regényrészletét, Kiss Jenő verseit, Majtényi Erik, Lászlóffy Aladár, Marton Lili, Olosz Lajos, Sütő András, Szentimrei Jenő, Szilágyi Domokos műveinek hangfelvételét, Kós Károly beszélgetését Bodor Pállal az Országépítőről. Megvannak a képzőművészekkel (Benczédi Sándor, Cseh Gusztáv, Nagy Imre, Gy. Szabó Béla, Szervátiusz Jenő, Vida Géza), színészekkel (Csóka József, Fekete Mihály, Kovács György, Köllő Béla, Poór Lili, Rátonyi Róbert, Senkálszky Endre, Szabó Ernő), Ruha István hegedűművésszel készült felvételek is. Külön érdekességek Iuliu Haţieganu orvosprofesszor és Emil Isac magyar nyelvű hangfelvételei. A Kolozsvári Rádió régi színházi felvételei közül számos szalagot restauráltak 1990-2002 között a Magyar Rádióban. 1998 óta digitálisan tárolják a felvételeket.

Alapító szerkesztőség: igazgató Ludovic Raţiu (Rácz Lajos, 1954-1969). Szerkesztők: Ábrahám János (1954-1965), Muzsnay Magda, Keresztes Zoltán (1954-58), Kovács Ferenc (1954-1985, 1989-1995), Peresné Szikszai Margit, Miklós Károly; zeneszerkesztők: Porzsolt Viktor, Zoltán Erzsébet, Thamó Gabriella, Tésik István; hírszerkesztők: Bálint Ibolya, Magó Judit, Darida György, Szabó Zoltán; bemondók: Vámfalvi Miklós, Szigeti Irma; levelezés: Simonyi Éva.

A magyar adások vezetője volt 1954-1956 között Vasile Grunea aligazgató és Kovács Ferenc osztályvezető; 1956-82 között Somai Ferenc, 1982-85 között Orbán Ferenc, 1989-93 között Csép Sándor, 1993-95 között Somai Ferenc és 1995 óta Orbán Katalin (aligazgatói, osztályvezetői vagy szerkesztőségi titkári funkcióban).

További munkatársak: Lukács János (1956-1958), Polacsek (írói nevén P. Lengyel) József (1967-1985), Ábrahám János (1954-1965), Hegedűs István, Vajda András, Székely Rajmond (1962-1985), László Ferenc (1989 óta), Aradics László (1965-1971), Tóthfalussy Béla (1972-1985, 1989-1991), Csép Sándor (1968-1972, 1989-1993), Koppándiné Nagy Ágnes (1968), Balla Zsófia (1972-1985), Tésik István (1973-), Somai Ferenc (1954-1985, 1989-1995), Sebesi Imre (1958-1985, 1989-1995), Kalinovszky Dezső (1968-1985, 1989-1993), Orbán Katalin (1993 óta), Kelemen Hunor (1990-1997), Szabó Kinga (1990-1995), Buchwald Ami (1990-1993), Németh Júlia (1970-1985, 1989-1993), Keszy Harmath Vera (1972-1985), Bisztricsányi Klára (1968-1980), Aniszi Kálmán (1971), Józsa István (1971), Zágoni Olga (1972-1980) László Tibor (1991 óta), Németh Attila (1991 óta), Juhász Éva (1993 óta), Mihály István (1993 óta), Sántha Emőke (1995 óta), Barazsuly Emil (1996), Papp Levente (1995), Rostás István (1993 óta). Bemondó volt Szamossy Kornélia, Pásztor János, Török Katalin, Szigeti Irma. Diákként a kolozsvári ~ munkatársa volt: Bartunek István, Csáky Zoltán, Cseke Péter, Csifó János, Gálfi Melinda, Gyímesi Éva, Jászberényi Emese.

Az 1989-1990-ben újrainduló szerkesztőség: Csép Sándor, Somai Ferenc, Kalinovszky Dezső, Németh Júlia, Muzsnay Magda, Kovács Ferenc, Sebesi Imre, Tóthfalussy Béla, László Ferenc, Szabóné Bartha Anikó (1989-90), Bardócz Sándor (1990-1993), Bárdos Mária, Bódizs Edit, Benkő Judit, Csatári Melinda, Fóris F. Zoltán, Ludvig Daniella (1990-1993), Zilahi Csaba (1990 óta), Márkus Etelka (1990-1993), Sebesi Karen Attila (1990-1993), Xantus Gábor (1989).

Szerkesztőség 2002-ben: Orbán Katalin, Bányai Margit, Bárdos Mária, Benkő Judit, Bódizs Edit, Csatári Melinda, Demény Péter, Fórizs Ferenczy Zoltán, Gergely Zsuzsa, Jakab Éva, László Tibor, Maksay Magdolna, Mihály István, Muzsnay Magda, Németh Attila, Papp Zakor András, Rostás István, Sántha Emőke, Szilágyi Szabolcs, Szuszámi Zsuzsa, Zilahi Csaba. Tudósítók: Ambrus Attila (Brassó), Füleki Zoltán (Csíkszereda), Gönczi Irénke (Beszterce), Ionescu Nicolette (Nagyvárad), Mezei Sándor (Nagyenyed), Simó József (Szatmár). Állandó külső munkatársak: László Ferenc, Muzsnay Magda. Riporterek: Ercsey Ferenc, Forrai Szerénke, Lepedus Péter, Kinizsi Zoltán.

A Marosvásárhelyi Rádió - a Román Rádió regionális ~-ja, a Magyar Autonóm Tartomány ~-jaként sugározta első adását 1958. március 2-án Megszólal a Székelyföld címmel. 1985. január 12.-1989. december 22. között szünetelt. Adásainak nyelve román és magyar; 1990 óta német adást, 1998 óta cigány műsort is sugároz. Összadásidő: napi 18 óra. Középhullámú adóin napi 2 órában, vasárnap 30 percben a bukaresti magyar és német adást is sugározza.

Magyar adásidő-változások: 1958-ban a kísérleti adások idején 60, majd napi 90 perccel indult, 1968-ban napi 120 perc, 1984-85 között napi 3 órára nőtt; 1989 végén napi 4 óra, 1990-96 között napi 5 óra, vasárnap 7 óra, 2001-től, URH-val napi 7, vasárnap 8 óra.

Fontosabb műsorok, rovatok 2002-ben: Rádióújság, Periszkóp, Peremvilág, Helikon, Itthon Erdélyben, Hitvilág, Igehirdetés, Régiók, Gazdasági magazin, Gazdaélet, Családi Album, Délutáni váltás (14-16 óra között), Fogadóóra (politikusokkal), Miben segíthetünk, Cserebere, Szemafor, Kívánságmuzsika, Élő muzsika, Törvénytár, Gyermekműsor, Délkör, Színek és formák, Látjátok, feleim, mik vagyunk (riportműsor), Tanterem, Kispad.

Különleges műsorok: havonta Délelőtti duplex a Kolozsvári Rádióval; Városunk jeles személyiségei – meghívottak a mikrofon előtt; Vastaps (Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Nyárádszereda, Ditró, 1978-1984); Szivárvány (nyílt műsor a hallgatókkal 1980-1984 között: Kászonaltíz, Marosvásárhely, Brassó, 1990: Marosvásárhely); Fürdő-show (1997-2000); Szilveszteri Rádiókabaré (1990 óta); élő nyílt műsort készített 1998-ban Brassó magyar személyiségeivel, ebben saját versét mondta el Lendvay Éva, a brassói sajtóról beszélt Madaras Lázár, Gellért Lajos, Ambrus Attila, a televízióról Bálint Ferenc. Különleges, műsorral egyenértékű volt a Gurul a ~ akció, amikor a magyar és a román szerkesztőség néhány munkatársa, a műszakiakkal együtt, több száz kilométeres kerékpáros körtúrát tett meg a ~ népszerűsítésért, s az útról csaknem óránként helyszíni tudósításokat küldtek haza. 2001-ben hasonló székelyföldi, 2002-ben mezőségi, szászföldi és székelyföldi körútra került sor.

Irodalmi műsorok: Kilátó (1990-1999), Helikon (1999 óta), Irodalmi és művészeti napló (1959-1985), Vasárnapi Mozaik (1967-1985), Rádiószínház (1958 óta), Színek és formák (1993-tól), Magyar nőköltők (1997-1999), Megy a magnó (1975-1985), Erdélyi Múzeum (1990-1999), Kaleidoszkóp, A művelődés hajlékai, Lírai gyöngyszemek (1978-1985, 1990-1996), Kortárs hazai költők (1978-1985). Népszerű volt (1978-84) a Szerkesszük együtt, Filmről, moziról (1996 óta); Délkör, Mit ránk hagytak a századok, Operasarok, Tájak és emberek (1983-1985); elhangzott egy műsor keretében József Attila összes verse (1996-1999). A Megy a magnó c. hólabdaműsor keretében 421 erdélyi magyar értelmiségit kerestek fel 1976-1985 között, portréinterjúban mutatták be, Aurel Ciupét, Balogh Edgárt, Bernáth Ernőt, Bodor Pált, Domokos Gézát, Demény Lajost, Endre Károlyt, Farkas Árpádot, Fülöp Antal Andort, Hamar Mártont, Harag Györgyöt, Jecza Pétert, Kántor Lajost, Kós Károlyt, Marosi Ildikót, Olosz Lajost, Ruha Istvánt, Spielmann Józsefet, Szabó T. Attilát, Székely Jánost, Szilágyi Domokost, Toró Tibort, Tompa Miklóst, Trózner Erkel Saroltát, Vida Gézát, Vita Zsigmondot. A műsort Csifó János kezdeményezte, a felvételek nagy részét Nagy Miklós Kunddal felváltva készítették, de dolgozott a "magnónak" Kovács István, Ágoston Vilmos, Jászberényi Emese, Tófalvi Zoltán és Gáspár Sándor is.

A mezőgazdasági szakműsor munkatársa évtizedeken át Tamás Lajos volt. A Nyelvművelő rovatot (1991-1998 között) Bartha János készítette. Az Élő történelem (1990-1999) adásaiban, Tóth Béla szerkesztésében, főleg a kommunista rendszer visszaéléseiről számoltak be – börtönévekről, hadifogságról, munkatáborokról. A mikrofon előtt megszólalók közül többek visszaemlékezései kötetben is megjelentek (Kilyén Károly, Zsigmond Ferenc). Az Irodalmi és Művészeti Naplóban (1958-1985), amelyet Vincze Ferenc, majd Lukács János, utóbb Nagy Miklós Kund szerkesztett, megszólalt Oláh Tibor, Jánosházy György, Izsák József, Kicsi Antal, Kocziány László, Katona Szabó István, Mészáros József, Nagy Pál, Veress Dániel, Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Gáspár Tibor, Kovács Levente, dr. Imreh Ernő, Sebestyén/Spielmann Mihály, Nemes László, Gergely Géza, Oltyán László; vallomásaival szerepelt Tompa László, Tomcsa Sándor, Kovács György (az író), Nagy István, Bartalis János, Franyó Zoltán, Németh László, Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Sütő András. A ~ számára írt hangjátékokkal, adaptációkkal volt jelen Balogh Edgár, Beke György, Bözödi György, Endre Károly, Franyó Zoltán, Gagyi László, Gáspár Tibor, Hajdu Zoltán, Horváth Imre, Kacsó Sándor, Kányádi Sándor, Kovács György, Majtényi Erik, Lőrinczi László, Marton Lili, Metz István, Molter Károly, Nagy István, Sütő András, Szabó Lajos, Szász Béla, Xántus János. A szerkesztőség munkatársai közül többen (Ágoston Vilmos, Csifó János, Komzsik István, Kovács István, Tófalvi Zoltán, 1999-ben Simon Gábor) szintén írtak hangjátékot.

Számos rétegműsor közéleti fórumot jelentett. Nagy sikerű volt a gyermekműsor, a Postás Jankó (1959-1985 között, szerkesztette Lázár Éva, megformálta Nagy Katalin bábszínész). A gyermekműsorban számtalan bábjátékot, mesejátékot sugároztak, legtöbb darab a marosvásárhelyi Bábszínház közreműködésével készült, Antal Pál a gyermekműsor házi rendezőjének számított. A Szivárvány ifjúsági fórum volt 1960-1985 között; szerkesztője Jászberényi Emese, majd 1980-tól Gáspár Sándor. Fiataloknak fiatalokról címmel 1990-ben újraindult László Edit, majd 1994-től Szabó Emese és Kiss Dénes szerkesztésében.

Rendkívüli szerepe volt a marosvásárhelyi ~-nak az 1990. február-márciusi események közvetítésében: a gyertyás tüntetésről, a márciusi összecsapásokról és az azt követően történtekről közvetlen helyi hangfelvételek alapján számolt be. 1989-1991 között a közéleti események iránti rendkívüli érdeklődés jellemezte, s a pontos helyszíni tájékoztatásra helyezte a hangsúlyt. Létrehozta számos fontos társadalmi csoport rétegműsorát, valamint szakrovatokat a művelődés különböző ágai számára. 1990-ben az újonnan jóváhagyott adásidőben, az ötödik órában bevezette a kereskedelmi órát. A szolgáltatást, a reklámokat, a kívánságmuzsikát összesítve a déli órákban, külön adásként a Zenebutikban sugározta. Ugyanakkor az adásidő többi része megmaradt közszolgálati jellegűnek. 1991-1999 között a szórakoztató műsorok fejlesztése vált fontosabbá, 1999-ben átalakították a műsorrácsot, alapvetően a tájékoztató műsorok, valamint a reklámok váltak uralkodóvá. 2002-ben, újabb átszervezés következtében, némileg nőtt a művelődési műsorok aránya.

Műszakilag a ~ fokozatosan fejlődött, amíg eljutott a korabeli színvonalas STM magnók használatáig, 1990-ben számítógépeket kezdtek beszerezni, de amikor a ~ áttért a számítógépes hangfeldolgozásra, még 2000-ben is használatban volt néhány 1960-as gyártmányú orosz MEZ magnó.

A ~ 1985 előtti korszakából 150 magyar és 50 román színielőadás hangfelvételét őrzi a szalagtár; megszólaltatták az erdélyi magyar színházak valamennyi művészét, és Bemutatkoznak a negyedévesek címmel a színiakadémia végzős diákjait is. A ~ hangfelvételéből készült Csipikét, Fodor Sándor meseregényét a csíkszeredai bábcsoport előadásában vették szalagra.

Felvételeiből kazettasorozatot is kiadott a ~ Jászberényi Emese szerkesztésében: Hófehérke és a hét törpe; Csilicsalicsalavári Csalavér; Jancsi és Juliska; Toldi; Óz, a nagy varázsló; valamint Madaras Gábortól egy nótacsokor.

A ~ 40 éves évfordulójára román és magyar nyelvű emlékkönyveket is megjelentetett. 2002-ben Sütő András 75 éves címmel CD-lemezen adta ki a születésnapi köszöntők hanganyagát (szerkesztő Gáspár Sándor), a szalagtárban őrzött felvételek közül Jászberényi Emese válogatásában készült sorozat az 1973-77 között sugárzott helytörténeti ifjúsági műsorból Marosvásárhelyi séták címmel (I-V). A helytörténeti műsorok munkatársa volt Sipos Lajos, Pál-Antal Sándor, Keresztes Gyula, Bíró Gábor. Sipos Lajos Mesélő házak című rovata (1990-1998) Kelemen Ferenc gondozásában szintén megjelent kötetbe foglalva.

A magyar adások vezetője: 1958-ban Papp Ferenc és Gál Gyula, 1959-1978 között Oroján Sándor, 1978-1979 között Sebestyén Liviu-Lajos és Gombos Olga, 1979-85 között Gidófalvi Zoltán, 1990-1991-ben Gáspár Sándor, 1991-1999 között Jászberényi Emese, 1999 óta Borbély Melinda.

Az alapító szerkesztőség tagjai: Jakab Ernő, Jakab Manyi, Kovács István (1958-80), Kozma Györgyi (1960-1985), Kozma Mátyás (1958-1960), Lázár Éva (1958-84), Lukács János (1958-1985), Sós Árpád (1958-79), Vincze Ferenc (1958-1966), Zoltán Erzsébet.

A szerkesztőség tagjai még: Acél Ferenc (1960-1977), Ágoston Vilmos (1978-1983), Borbély Melinda (1990 óta), Borbély Zoltán (1959-1995), Csifó János (1959-1998), Fazakas Sándor (1958-1996), Gáspár Sándor (1978 óta), Gidófalvi Zoltán (1979-1985), Giliga Sándor (1996), Gombos Olga (1962-1984), Gyarmati Dénes (1960-1998), Huszár Ilona, Járay Fekete Katalin (19851-1985), Jászberényi Emese (1959 óta), Józsa Ignác, Kádár Zoltán (1995 óta), Karácsonyi Ferenc, Kelemen Ferenc (1989-1996), Kilyén Attila (1978-1985), Kinizsi Gyöngyi (1990 óta), Kiss Csaba (1993), Kiss Dénes (1991), László Edit (1990 óta), Losonczi Lajos (1975-1985), Lőrinczi Sándor (1994), Marton Mária (1958-1998), Máthé András, Nagy Miklós Kund (1976-1985), Oláh Gál Elvira (1991-1997), Oláh Magda (1962-1991), Pávai István (1990-1993), Simon Gábor (1990 óta), Szabó Anna (1990), Szemerjai Szász (Bene) Zsuzsa (1968-1982), Tófalvi Zoltán (1972-1985), Tóth Béla (1978 óta), Vajda Ferenc (1970-1977), Vajna János (1960-1991), Vári Marianna (1980-2000), Weisz Eta (1959-1985), Zoltán Aladár (1960-62).

Külső munkatársként rovatot szerkesztett Bartha János (Nyelvművelő), Oláh Tibor (Színházi élet), Mészáros József (Kortárs hazai költők, Lírai gyöngyszemek).

1989-ben az újrainduló szerkesztőség: Borbély Melinda, Borbély Zoltán, Csifó János, Fazakas Sándor, Gáspár Sándor, Gyarmathi Dénes, Marton Mária, Máthé Éva, Oláh Magda, Tóth Béla, Vajna János, Vári Marianna; titkárnő: Veress Jutka, majd Kádár Natália.

A szerkesztőség tagjai 2002-ben: Agyagássi Levente, Antal Erika, Bíró Zsolt, Boér Károly, Borbély Melinda, Gáspár Sándor, Giliga Sándor, Jászberényi Emese, Kacsó Ildikó, Kádár Zoltán, Kinizsi Gyöngyi, Kiss Csaba, Kiss Dénes, Kulcsár Andrea, László Edit, Lőrinczi Sándor, Molnár Enikő, Miklós Tibor, Rákóczi Kinga, Rákóczi Levente, Simon Gábor, Szabó Anikó, Szekrényi Kati, Tóth Béla. Tudósítók: Balázs Árpád, Czika Antónia, Dobos László, Nagy Zsuzsa.

A Temesvári Rádió Magyar Szerkesztősége - a Román Rádió temesvári területi ~-ja. A magyar szerkesztőség a forradalmi változások napjaiban, 1989. december 23-án sugározta első adását. Napi egyórás műsoridejében országos, illetve bánsági híreket, közéleti híradót, politikai kommentárt sugároz; helytörténeti és nyelvművelő rovatuk is rendszeresen jelentkezik, ezenkívül sorra bemutatják a Temesköz magyar szórványtelepüléseit. Fontosabb műsorok, rovatok: Hírek, Közéleti híradó, A szó és az ember (nyelvművelő), Temesvári séták (helytörténet), Politikai konferansz, Orvosi tanácsadó, Bánsági síp (művelődési műsor, 1995-1997), Olvassuk együtt (irodalmi folyóirat, 1999-2001).

Alapító főszerkesztője Baranyi László (1989-1999), ma a magyar adást Bartha Csaba és Koczka György vezetik. 2002-ben a szerkesztőség tagjai még: Erdélyi Rita, Lehőcz László, Martin Ágota.

Állandó munkatársak: Jámbor Gyula (Arad), Szekernyés János, Szekernyés Irén, Bányai Aranka, Kiss Anikó, Dr. Lakatos Gábor, Fall Ilona, Gáspár Barra Réka (Déva), Dudás József, Ohanovits Miklós, Gazda Árpád (1990, illetve 1998-1999), Dr. Kiss András ornitológus. Adásaik nagy részét CD-ken tárolják. A magyar adás 10. évfordulójára jubileumi CD-válogatást adtak közre.

2002-ben a következő közösségi, illetve kereskedelmi ~-król sikerült adatokat szereznünk:

1. Actual Rádió - a Hyperion Egyetem Újságíró Karának ~-ja Brassóban. 2002 májusa óta sugároz, korlátozott adásidőben, naponta 4-5 órát. Az adások nyelve román és magyar. A magyar adásidő heti 20 perc. A műsorban heti hírösszefoglaló, Brassói Lapok-előzetes, magyar könnyűzene található. Riportokat készítettek a szatmárnémeti színház brassói vendégjátéka alkalmával, a hétfalusi táncfesztiválról, képkiállításokról, meghívottjuk volt a színház vezetője, Lőrincz Ágnes, a helyi magyar sajtó vezetői: Ambrus Attila és Bálint Ferenc, interjút készítettek Dancs Annamari énekesnővel. Külön irodalmi rovat vagy adás nem volt. Munkatársak az Újságíró Kar magyar diákjai: Bálint Csilla, Gyurka Tímea, Karácsonyi Sándor, Kertész Melinda, Soós János, Toró Emese.

2. Agnus Rádió - református egyházi ~. 1992-ben kapta saját stúdió-felszerelését, s indult meg a református műsorok készítése, de a műsorkészítés lehetőségét felkínálta más magyar egyházaknak is. Első adásának a Kolozsvári Területi Rádióban 1990. jan. 21-én sugárzott egyházi műsort tekinti. Adásait 2001 óta bérelt műsoridőben sugározza a kolozsvári és marosvásárhelyi Területi Rádióban, Nagyváradon az Evangélium Hangja magyar adásában; 1999-2000 között felnőtteknek, illetve gyermekeknek szóló műsorokat bibliamagyarázattal, bibliai történetek feldolgozásával. 1998 óta szorosan együttműködik a GOV, később Emission Hollandiai Református Rádióegyesülettel, ahonnan eleinte kész műsorokkal, később kéziratokkal, forgatókönyvekkel, felszereléssel támogatták. Főszerkesztője Adorjáni László; a Tavaszi virágcsokor c. gyermekadás szerkesztője Adorjáni Katalin, az Élő forrás c. felnőttadásé Fábián Tibor, műszaki szerkesztő Bogya József. 1994-96-ban a református félórákat Nagy Judit szerkesztette. Irányítója a római katolikus, református és evangélikus egyházak képviselőiből álló Agnus Media Alapítvány.

3. Aktív Rádió - közösségi ifjúsági adás a Radio Activ nagyszebeni kereskedelmi adón. Első adását 1995. ápr. 6-án, az utolsót 1999. dec. 13-án sugározta. Napi 24 órás adásidejéből heti egy óra volt magyar nyelvű, ebben híreket mondtak, üzeneteket, jókívánságokat közvetítettek, művelődési és sportrendezvényeket ismertettek, megszólaltattak RMDSZ- és MADISZ-meghívottakat, lelkészeket, tánccsoportoktatókat; kedvelt műsoruk volt a Képzeletbeli utazás erdélyi városokban és A világ száz csodája c. sorozat. Mindvégig középiskolás diákok szerkesztették önkéntes munkában. Alapító szerkesztők Bojtor Lajos és Erzse Kinga; 1995 végétől Szakács Rozália és Szombatfalvi Török Réka.

4. Cenk Rádió - Brassóban működött 1993. aug. 20. és 1998 között, kizárólag magyar nyelven. Adásideje napi egy óra volt; műsorait heti állandó tematikus adások jellemezték: hétfőn hírösszefoglaló és gazdasági műsor, kedden szociális kérdések, szerdán kulturális műsor, csütörtökön interjúk, időszerű témák, pénteken politikai elemzések, RMDSZ-élet, szombaton gyermekműsor, vasárnap egyházi adás. Igazgatója Madaras Lázár, főszerkesztője Kiss Éva volt; állandó munkatársak: Boér Attila, Elekes Csaba (1996-98), Fülöp Ildikó (1993-96), Koppándi Zsolt, Szász Csaba (1996), Tóásó Áron Zoltán, Tódor Nits Andor (1993-96), Tódor Nits Tünde (1993-96). 1995-96-ban párhuzamosan részt vett a kézdivásárhelyi Siculus Rádió beindításában és kísérleti adásainak szerkesztésében.

5. Cinemar Rádió - közösségi adás Nagybányán, 1993. július- 1995. május között. A román kereskedelmi ~-tól bérelt magyar nyelvű adásidő kezdetben heti 1 óra volt, később 50 perc. A bérleti összeget adományokból gyűjtötték össze, ennek fejében műsorukat teljesen függetlenül állították össze. Az adás neve Napraforgó volt, tartalma: tudósítások, közéleti, ill. művelődési interjúk, ifjúsági és egyházi műsor, történelmi ismeretterjesztő, nyelvművelő és népzenei rovat. Alapítója Dávid Lajos, munkatársak: Boczor Dániel, Gál Tünde, Horváth Kósa Zsuzsa; a hírszerkesztők Károlyi Andrea és Sav Ibolya.

A cég Nagyszebenben is működtetett kereskedelmi adót, amely magyarul is sugárzott műsort. Szerkesztője 1994-ben Zöldi Tibor volt.

6. Contact Rádió - országos kereskedelmi ~csoport, amely magyarul Marosvásárhelyen és Nagyváradon sugárzott, előbbi helyen 1994-től. Adásideje keretében 1996-99 között napi 5 alkalommal jelentkezett, elsősorban hírekkel, ezután már napi 3 alkalomra, 2000-ben heti 100 percre csökkent a magyar nyelvű adásidő, 2001 májusában pedig teljesen megszűnt. Alapító szerkesztőségének tagjai: Fekete Hajnal, Ignáth Katalin, Rákóczi Levente; későbbi munkatársai: Rákóczi Kinga (1996-97), Bakó Károly (1996-2001), Berekméri Katalin (1996-2000).

A ~csoportnak Nagyváradon is működik kereskedelmi adója, s ez magyarul is sugárzott. Közelebbi adatokkal nem rendelkezünk róla.

7. Csipet Besztercei Magyar Rádióadás - helyi közösségi adó; a Transilvania kereskedelmi adó hullámsávján, de függetlenül sugároz magyarul heti 30 percben. (1996 novemberétől 1998-ig a Radio 21 keretében jelentkezett.) Műsorán szerepelnek hírek, évfordulónaptár, diáksarok, Gyermekszáj, Zenei lexikon, telefonos játék; helyet kapnak benne helyi évfordulós rendezvényekről készült tudósítások. Főszerkesztője Szabó Attila; az adásokat 1997 februárjától Szőcs Krisztina, 1999 óta ő és Rigmányi Hajnal vezetik. Munkatársak még: Beke Enikő (1997-99), Gönczi Irénke (1998-99), Szabados Enikő (2000).

8. Deea Rádió - Csíkszeredában 2000. december óta működő kereskedelmi ~; központja az Oneşti-ben 1997-ben indult kereskedelmi adó. Magyar nyelven 2001. jan. 15. óta sugároz, a napi 24 órás adásból 11 órát. Műsorszerkezetében az adástömbök egy-egy nagyműsort jelentenek, egy szerkesztő vezetésével, a híradóműsorokat ebbe illesztik be. Kínálatuk: vidám magazinműsor, helyi tudósítások, kulturális figyelő, horoszkóp, interjúk, különböző vetélkedők, zenei figyelő és szórakoztató műsor. Főleg a fiatalságból igyekeznek hallgatóközönséget toborozni: nyilvános rendezvényeket is szerveznek (Hargita Megyei Napok, Országos Prímástalálkozó, Borszéki Városnapok). Igazgatója Füleki Zoltán; állandó munkatársai: Hacsekné Kovács Kinga, Szentes Loránd, Kósa Melinda, Fülöp Zoltán színművész.

Borszéken első adását 2001 aug. 9-én sugározta. 16 órányi összadásidejéből itt magyarul hétköznap 4, vasárnap 8 órás műsort ad. Szórakoztató és információs műsort sugároz, gyakorlatilag rovatok nélkül; ritkán beszélgetéseket meghívott vendégekkel. Közlik a helyi polgármesteri hivatal közleményeit, románul a BBC híreit. 2002-ben részt vettek a Borszéki Napok lebonyolításában. A magyar adások vezetője Simon Mária.

9. Délnyugat Hangja - a Román Rádió resicabányai közszolgálati stúdiójában működik. Első adását kísérleti jelleggel még 1996. jún. 12-én sugározta, aztán a Temesvári Területi Rádió alárendeltségébe tartozott. Radio Reşiţa néven adásait román, szerb, magyar, német, horvát és szlovák nyelven sugározza; rendszeresített magyar adásai mostani nevén 2002. aug. 14-én indultak, terjedelmük heti 20 perc, amelyet önállóan, minden vezetőségi befolyástól függetlenül töltenek ki, viszont a ~társaságtól anyagi támogatást sem kapnak. Műsoraikat eleinte a református parókián rögzítették hangszalagra, 1999 óta stúdióban készítik. Jelentkeznek vallási és irodalmi rovattal, történelmi és helytörténeti ismeretterjesztő műsorokkal, alkalmi sajtószemlével, tudósítanak a közösségi teadélutánokról, kiállításokról, interjúkat készítenek jeles személyiségekkel. A magyar adások vezetője Makay Botond ref. lelkész; a ~ kezdeti időszakában munkatársa volt Bitte Ibolya, jelenleg Makay Ilona, Tiba Katalin, Losonczi Enikő.

10. Emision Hollandiai Református Rádióegyesület (korábban GOV, azaz Gereformeerde Omroepvereniging) - 1968-ban alakult, Romániában 1997 óta sugározza adásait. Műsorai 2000-ig a hollandiai Zwolleban készültek, 2001-től hollandiai kéziratok alapján Kolozsváron, az Agnus stúdióban. Református szellemiségűek; gyermekek számára mesejátéknak feldolgozott bibliai történeteket, felnőtteknek bibliamagyarázatokat tartalmaznak. Műsoraikat 1997-99 között a Nagyszebeni Evangélium Hangja Rádióban sugározta, 1999-től a Kolozsvári Területi Rádió gyermek- és felnőttműsoraiban, a Marosvásárhelyi Területi Rádió gyermekműsorában, a nagyváradi Evangélium Hangja magyar nyelvű adásaiban közvetítik. A 2001 óta helyben készült műsorok előállítását anyagilag is támogatja. Romániai megbízottja Zsigmond András.

11. Evangélium Hangja Rádió - egyházi műsorokat sugároz, több városban működő szerkesztőségekkel, 1992-től román és Kolozsváron 1996. febr. 11-től magyar nyelven; 1996-97-ben cigány nyelvű műsora is volt. Magyar adásideje heti 30 perc: prédikáció, igemagyarázat, ének, személyes bizonyságtétel, gyakran vallásos irodalmi alkotások. Működtetője – egyház- és felekezetközi megállapodás alapján – a Baptista Egyház, a Pünkösdista Gyülekezetek Szövetsége, az Evangéliumi Keresztény Gyülekezetek Szövetsége és az ortodox Oastea Domnului. A magyar adások szerkesztője Borzássi István kolozsvári baptista lelkész. Nagyszebenből 1995-től románul, 1996-tól magyarul is sugároztak, heti 30 percben. Az ottani alapító szerkesztőség tagjai: Hadnagy Jenő, Hader Lidia, Merlan Katalin, Vinczy György. Munkatársak: Vincze Ibolya (1996-97), Gáspár Zoltán (1997-99) is. A magyar nyelvű vallásos műsor felekezeti hovatartozástól függetlenül vonzza a hallgatóságot Nagyszeben körzetében.

12. Evangéliumi Rádió - egyházi adó Nagyváradon. 1995 márciusában indult; magyarul 1995 májusa óta sugároz. 24 órás összadásidejéből magyar műsorai heti 130 percet tesznek ki, ebben eleinte csak baptista prédikációkat, vallásos énekeket, gyülekezeti beszámolókat, elmélkedéseket adtak. 2000-ben indult meg a vasárnapi református műsor sugárzása: holland támogatással az Agnus Rádió műsoraié. A gyermekműsorban ~-ra alkalmazott bibliai történeteket közvetítenek. munkatársai: Mike József (1995-98), Kasza Áron (1996-98), Szilágyi Enikő (1996-98), Simonfi Noémi (1999), Zefer Adina (1998-2001), Balla Matild (1998-99), Varga Noémi (1999-2000), Kisded Károly (1999-2002), Horváth Ferenc (2001); jelenlegi szerkesztősége: Gergely Emese (1999 óta), Tóth Enikő (1999 óta), Bernáth Bálint, Zeffer Csaba.

13. GaGa Rádió - kereskedelmi ~ Marosvásárhelyen. Első adását 1999. okt. 15-én sugározta. 24 órás összadásidejéből a magyar napi 12 óra. Vekker c. reggeli adásában naponta kalendárium, horoszkóp, állásbörze, közérdekű közlemények, tárca, lapszemle, nyereményjátékok, sporthíradó, a nap vicce, mozi- és tévéműsorok ismertetése szerepel. Ezenkívül hétfőn kabaréhétfő, kedden a Mindenki másképp csinálja c. műsorban a nap kérdése, utcai riport, szerdán a gyermekorvos rovata, csütörtökön Nem csak kenyérrel él az ember (Lóri atya lelkigondozó rovata), pénteken Frunda György parlamenti beszámolója, Labirintus, logikai fejtörő. A délutáni műsoridőben Objektív (magazinműsor, napi hírkommentár, sajtófigyelő), Trend (szórakoztató műsor), kívánságmuzsika. Különleges műsora a Fricike, a talált gyermek (megszemélyesítője Kakassi Mihály, később Nagy István), aki mindent kommentál, a politikát sem kivéve. Időnként sportközvetítésekre is vállalkozik. Különleges nagyműsora GaGa születésnapja, amelyet a Sportcsarnokban rendeznek meg, híres bel- és külföldi könnyűzene-együttesek részvételével. Külön irodalmi műsorai nincsenek, de rendszeresen beszámol Marosvásárhely irodalmi és tudományos életének eseményeiről (ilyen alkalommal szólaltatta meg Pomogáts Bélát, Bitó László amerikai magyar írót, Gálfalvi Györgyöt). Népszerű Nagy István Édes Néném! c. tárcarovata, amelyben Mikes Kelemen leveleinek hangvételére emlékeztetve veszi számba és kommentálja a közélet, a politika eseményeit. Rendszeresen szemlézi műsoraiban a helyi és országos magyar lapokat, előzetest közöl a színházak, hangversenyek műsorairól és a KZST rendezvényeiről. Igazgatója Nagy István, főszerkesztője Farczádi Attila; az alapító szerkesztőséghez tartozott még Szakács Géza igazgató, Adorjáni Adél, Boros Olimp, Fazakas Ernő, Harsányi Zsolt, Rákóczi Kinga (1999-2000), Rákóczi Levente (1999-2000), Román Mihály; munkatárs volt még Antalfi Imola (2000-2001), Kiss Adorján Noémi (1999-2000), Márványi Emese (2000-2001), Bokor Barna (2002). A jelenlegi szerkesztőséghez tartozik még Berekméri Katalin, Borcsa Bodolai Balázs, Erdős Iringó, Farczádi Barna. Kapcsolatot tart fenn a Miskolci Rádió GaGával, ahol az alapító szerkesztők alapképzésüket kapták, s ahonnan szignálokkal, műsorszerkezet és számítógépes programok átadásával is segítették az új ~-t.

14. Galaxia Rádió - kereskedelmi adó: Nagybányán indult 1995 aug. 18-án. Magyar nyelvű adásideje heti 7 óra. Műsorszerkezetében vannak tájékoztató rovatok (hírek, tudósítások, riportok, interjúk), ifjúsági és vallási műsorok, helyi irodalmi és művelődési hagyományokat idéző adások. Alapító, szerkesztő és tulajdonos Darnai Árpád, a magyar adások vezetője Mazur Réka (1996), Brodács Noémi (2002). Munkatársak: Dávid Lajos (1995-1996), Deák László (1995-1996), Steiner Beatrix (1996-1997), Székely Andrea (1997); a gyülekezeti rovat vezetője Mátis Csaba.

15. Impuls Rádió - Kolozsváron működő kereskedelmi adó. Első magyar nyelvű adását 2000. július 6-án sugározta. Heti adásideje 15 óra (hétfőtől péntekig napi 3 óra). Műsorában napi 90, 60 és 30 perces blokkokban szerepel sztárparádé, internetes ismertető, lap- és mozi-műsorelőzetes, magyar slágerlista, beugrató műsor, beszélgetés közéleti személyiségekkel. 2002 márciusáig óránként híreket is mondott. A Sztárparádé c. műsorban gyakran közvetít koncerteket mai erdélyi magyar könnyűzene-előadókkal, együttesekkel (Dancs Annamari, Bodoni Ildikó, Kristó Kati, MC Body, Magic Club, B Style stb). Alapító szerkesztője Papp Levente, munkatársa 2001 júniusáig Orbán Levente. Diákszövetségi rendezvények ismertetésekor közreműködnek a KMDSZ-küldöttek is.

16. Kölcsey Sulirádió - a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnázium vezetékes iskola~-ja. 1997-ben indult, napi 70 perces adásidejének nyelve az iskola tanítási nyelvének megfelelően magyar. Az órák közötti szünetekben sugároz iskolai közérdekű és szórakoztató műsorokat, de műsorába iktat történelmi és évfordulós megemlékezéseket és sporteseményeket is. Szerkesztőbizottságát eleinte az iskola diákszervezete jelölte ki, újabban pályázat útján választják egy-egy évre. Alapító szerkesztők: Butka Gergely, Bereczki Szabolcs, Bara Tímea, Márton Zsuzsa; munkatársak még 1997-2000 között Szabó Attila, Smiedt Ottó, Márton Zsuzsa; jelenlegi szerkesztőség: Demku Tamás, Gál Márk, Józsa János.

17. Marosvásárhelyi Diákrádió - az egyetemi bentlakások vezetékes ~-ja volt 1972-1979 között, a Diákművelődési Ház felügyelete alatt, heti 30 perces magyar nyelvű adásidővel. Hírműsorában a diákélet eseményeiről számolt be, volt tudománynépszerűsítő, nyelvművelő, művelődéstörténeti, klasszikus és könnyűzene rovata, és igen népszerű "szív-küldi" műsora. Főszerkesztők (egymást követően): Forrai Tibor, Kovács Matild, Mátyus György; munkatársak: Bíró Dénes, Gagyi Lídia, Hochbauer Gyula, Incze Anna, Jozefovics Éva, Kovács Matild, Márkus Kornélia, Szallós Kiss Ferenc (külsősként Gáspár Sándor), akik közül többen közreműködtek a Gânduri studenţeşti c. diáklap magyar oldalainak szerkesztésében. Szoros kapcsolatot tartott fenn a kolozsvári Visszhanggal és a Temesvári Diákrádióval: műsorokat cseréltek (pl. a kolozsváriak Szilágyi Domokos-emlékműsorát), találkozókat szerveztek, technikai segítséget nyújtottak egymásnak. A hálózat 1979-ben meghibásodott, és nem javították ki, ez vezetett megszűnéséhez.

18. Medgyesi Rádió 725 - kereskedelmi ~ közösségi adása, magyarul heti 1 órában 1993. szept.-1994. dec. között. A város 725. évfordulóján indult Radio Mediaş 725 sugározta. A közérdekű helyi hírek és kommentárral kísért filmajánló mellett kívánságműsorként magyar zenét is közvetített. A ~ adásidőt és zenei alapanyagot biztosított számukra, de intézményes támogatást nem kaptak. Munkatársai voltak: Belényesi József, Krisztián Zoltán, Nagy Zsuzsa, Orosz Csaba, Szabó Anikó.

19. Mix FM 103 - kereskedelmi adó Sepsiszentgyörgyön. 1997 februárjában kezdett működni Astra néven, román és magyar nyelven sugárzott műsorokkal. 2002-ben adása napi négy műsorra épül: Vekker, reggeli zenés infomációs műsor, majd átjátsszák a Petőfi rádió műsorát; délben a G-pont színes, informatív, főleg zenére épülő műsor következik; délután Verkli néven zenei össszeállítás, majd a Naprakész (híradó, interjúk, tudósítások); végül az Esti Sháw című interaktív zenei kívánságműsor. Külön irodalmi műsorok nincsenek, a művelődési élet eseményeit híradásokban, tudósításokban tükrözik. 2002-ben a szerkesztőség: Timár Alpár László főszerkesztő, Némethi Katalin, Kovács Zsolt, Kiss Edit, Bardócz Szilárd hírszerkesztők, Kerekes Lóránd, Grubisics Levente, Kudelász Nóbel műsorvezetők.

20. Mix FM Rádió - Marosvásárhelyen működő kereskedelmi adó, 1998. június 10-e óta magyar nyelven heti 21 és fél órát sugároz. Reggeli és esti adásait kalendáriummal (vegyes hírműsorral) indítja, majd könnyűzene, ifjúsági, sport és gazdasági tájékoztató műsorok, játékok következnek, utóbbiak esetenként történelmi, művelődéstörténeti tárgykörökből. Van világkrónika-műsora, turisztikai magazinja, kínál turisztikai ismertetőt, régi könnyűzenét, exkluzív interjút könnyűzene-előadókkal, iskolai és diákrovatot; közvetít interjút művészekkel, sportolókkal, lelkészekkel, a Nemzeti Színház művészeivel. A 2001-es Marosvásárhelyi Napok keretében saját könnyűzene-hangversenyt szervezett. Elsősorban a fiatalok (20-35 évesek) ~-ja akar lenni, de az idősebbek számára is igyekszik műsorokat készíteni. Kapcsolatot tart fenn a többi Mix FM ~-val. A magyar adások vezetője Molnár Réka, az alapítók között szerepel Farczádi Barna (munkatárs 1998-1999-ben); a szerkesztőséghez tartozik Nagy Bodó Tibor (1999 óta), Sófalvi Szabolcs (1999 óta), Fazakas Zsolt (2001 óta) és Bányi Balázs.

21. Mix FM Gyergyószentmiklós - kereskedelmi ~. Első adását 2000. nov. 15-én sugározta. Összadásidejének (napi 24 óra) 95%-a magyar nyelvű, ezt reggeli, délelőtti magazinműsorra, esti zenés rétegműsorokra, délutáni és éjszakai gépzeneműsorra bontja. Hétvégén reggel a Csergőóra, délelőtt a Délibáb c. zenés, információs magazinműsor jelentkezik, délután saját híradóműsorok, aztán a Kitekintő, Esti mese, majd híradó. Beiktat időnként interaktív beszélgető műsort, hétvégén heti eseményösszefoglalót. Irodalmi vonatkozású műsorai nincsenek, legfeljebb a hírekben kerül sor a helyi irodalmi élet eseményeire. Igazgatója Hodgyai Edit; szerkesztősége 2002-ben: Asztalos Ágnes, Barabás Orsolya, Jánosi Aliz, Mezei Levente, Szász Ferenc, Simon Zoltán, Hírszerkesztő Péter Csaba.

22. Mix FM Csíkszereda - első adását 2000. aug. 28-án sugározta; üzembe helyezése a sepsiszentgyörgyi Mix FM ~ támogatásával történt. 24 órás adásidejéből 1 órán át sugározza a Szabad Európa Rádió híreit. Hírműsora csaknem közös a gyergyószentmiklósi adóéval; a helyi híranyagot ott is szerkesztik meg. 2001-ben átmenetileg volt egy Zenei antológia-műsora. Közvetítéseket ad azokról a csíki rendezvényekről (Csíki Ifi Napok, Hargita Megyei Napok stb.), amelyeknek társszervezője. Alapító-főszerkesztője Hodgyai Edit, az alapító szerkesztőséghez tartozott még Csibi Zoltán, Kopacz Gyula, Mezey Zsolt, Szentes Loránd. Jelenlegi programigazgatója Szász Csaba; munkatársai még Laczkó Lajos, Szőke Barna, Tankó Attila és Veress Zsolt.

23. Piski Rádiósítási Központ - 1952-1965 (1968?) között heti egy órás magyar műsort közvetített, amelyből 30 percet a Román Rádió adása s a helyi román szerkesztőségből kapott politikai tájékoztató fordítása töltötte ki. Ezt követően versek, dalok, mesék következtek, olykor a helyi általános iskola magyar tanulói előadásában. Amikor 1962-ben az iskola magyar tagozata megszűnt, már csak a műsorvezető, Bogdánné Serfőző Ilona tanítónő szólhatott a magyar adásban, mást nem engedtek a mikrofon elé. Ő a műsor tartalmát a helyi rádiósítási központ vezetőjével egyeztette, egyéb ellenőrzési forma nem volt.

24. Prima Rádió - székelyudvarhelyi kereskedelmi adó. Első adását 1997. okt. 22-én sugározta; adásideje napi 24 óra, amiből 23 óra magyar nyelvű. A helyi híreken kívül magyar és román nyelvű adásaiban átveszi a BBC és az Amerika Hangja híreit is. Fontosabb műsorai: Ébresztő, interaktív műsor, Pozitív (ifjúsági műsor), Napraforgó (nyugdíjasok számára), Oxigén (érettebb korú fiataloknak), gazdasági műsor, vallási félóra; zenei műsorában nemzetközi toplista is szerepel. Könyvbemutatók, évfordulók kapcsán rendszeresen mikrofon elé hívja a helyi írókat; interjúkat közöl a Tomcsa Sándor Színház művészeivel. Igazgatója Orosz-Pál Levente. A magyar adások vezetője Szőke László (1997-99), Balázs Árpád (1999 óta). Munkatársak még: Csizmadia Attila, Fehér Norbert, Fosztó Zoltán, Ketesdi Beáta (1997-1999), Hodgyai Elemér, Lukács Csaba (1997-1999), Mátyus Katalin, Mihály István Csaba, Murányi János, Szabó Attila, Száva Enikő (1997-2000).

25. Pro FM - marosvásárhelyi kereskedelmi adó, a Pro FM médiacsoport tagja. Első adását 2002 jún. 27-én sugározta. Saját adása heti 36 óra, amiből 19 óra magyar nyelvű, a többi a bukaresti Pro FM adásának átjátszása. Műsora hírekből, közérdekű információkból, névnapköszöntőkből, zenés szórakoztató műsorokból, játékokból áll. Telefonos interjúkat is készít, a legkülönbözőbb témákkal. A magyar adások vezetője Bokor Barna, munkatársa Sepsi Zsolt, hírszerkesztő Bereczki Réka.

26. Rádió 21 - kereskedelmi adó Csíkszeredában. Első adását 1996. dec. 1-jén sugározta. Napi 24 órás adásidejéből helyi adásidő 11,5 óra; ebből magyar 5,5; román 3; román-magyar kétnyelvű adás 3 óra. Pulzus c. délelőtti magyar műsorában közérdekű információkat, kulturális programajánlót, zenei érdekességeket közvetít, de megszólaltat helyi és országos politikai szereplőket, közéleti és kulturális személyiségeket is. Huszonegyveleg c. délutáni-esti műsorában ezenkívül zenei érdekességek is szerepelnek. Kávéház c. műsorában beszélgetés hangzott el a csíki művelődési élet szereplőivel (Fodor Sándor, László Ferenc, Márton Árpád). Kedvelt vasárnapi gyermekműsora, valamint a Napraforgó (szerk. Füleki Zoltán) és a Szűrőfényben (riportműsor, szerk. Kiss Edit). Igazgatók: Doina Teglaş (1996-1997), Angela Bârsan (1997-1998), Demeter Erzsébet (1998-1999), azóta Marilena Trif; a magyar adásokat kezdetben Daczó Dénes és Balázs Ildikó, 1998 óta Kiss Edit vezeti. Jelenlegi munkatársai még: Fitz Csaba, Günther Ottó, Lázár Csaba. Gyergyószentmiklósi tudósítója Csata Orsolya.

27. Radio 21 - közösségi jellegű helyi kereskedelmi adó Tordán. Első magyar nyelvű adását 1998. márc. 20-án sugározta. Összadásideje 24 óra, ebből 8 óra önálló, a többi átvétel a bukaresti Radio 21-től. Magyar adásideje eleinte heti 30 perc volt, jelenleg heti 2 óra, mindig hétfői napon. Műsora: hírek, helyi kulturális és közéleti eseményekről szóló beszámolók, interjúk RMDSZ-képviselőkkel, tájékoztatók a diákéletről, zenés üzenetek, színház, magyar könnyűzene. A magyar adás vezetője Sipos Árpád, munkatársa (1998-2000) Gál Ágnes Hajnal. Közösségi támogatója az Aranyosvidéki Ifjúsági Társaság. Munkájáról Pákai Éva riportfilmet készített, amely a kolozsvári televízió magyar adásában került közönség elé 2000 szeptemberében.

28. Radio Son - kereskedelmi adó Szováta körzetében. Első adását 1998. júl. 28-án sugározta. A napi 24 órás adásidőből 8 óra magyar nyelvű. A fürdőváros jellegének megfelelően, a hírek és közérdekű közlemények mellett, túlnyomó részben turisztikai műsorokat sugároz, s gyakoriak az interaktív szórakoztató műsorai is. Időnként meghívnak a mikrofon elé hivatalos személyiségeket, vállalkozókat; 2000-ben, a parlamenti választások idején, a választási körzetekből helyszíni közvetítést adtak. A magyar és román nyelvű műsorok az adásidő tekintetében nincsenek elkülönítve egymástól. Körzeti igazgatója Călin Bucur; a magyar műsorokat Lukács Csaba, Molnár Enikő, Sepsi Zsolt szerkesztik; munkatársak voltak még Bokor Barna, Erdős Iringó, Kacsó Zsolt, Kiss János és Szászné Kurtus Imola.

29. Radio Son Segesvár - a kereskedelmi ~hálózathoz tartozó közéleti adó első adását 2000. dec. 2-án sugározta. Román, magyar és német nyelvű műsorainak összideje napi 24 óra, ebből a magyar adás eleinte heti 6 óra volt, jelenleg 150 perc. Műsorainak gerincét a Radio Son központilag elfogadott zenei műsorai töltik ki, magyarul hétfőn gyermekműsort, kedden a Zene mindenkinek c. műsort, szerdán művelődési, csütörtökön ifjúsági zenés műsort, pénteken a Hétvégi vendég c. összeállítást sugározzák; ez utóbbi meghívottai helyi közéleti vezetők, művészek, a művelődési élet szervezői. Alapítója Bocskai László, munkatársai Istvándi Botond, Máthé Attila; a műsorok jelenlegi szerkesztői (Bocskai László 2001-ben történt kilépése után): Fodor Gyöngyi, Jakabházy Béla, László Imola, Máthé Attila, Szabó József, Székely Szabolcs (nagyrészt diákok). A zenés ifjúsági műsornak vendége volt a Cool Project zenekar, Szász M. Attila s több helyi könnyűzene-együttes.

30. Radiosonic - Kolozsváron 1995. jún. 1-jén indult kereskedelmi adó. Magyar nyelvű műsora kezdetben napi 4 órát tett ki, s e keretben a szerkesztők a merevnek tartott közszolgálati ~-val szemben oldott, közvetlen hangulatot igyekeztek teremteni. Kráter címmel ifjúsági műsorral jelentkeztek; a nosztalgiaműsort Sebesi Imre, a gyermekműsort Pásztor Csilla, a sportrovatot Turós Jakab László vezette. Volt politikai magazin, Visszapillantó rovat, női magazin, interaktív telefonos beszélgető műsor, zenés üzengető, nyereményes kívánságműsor. A változatos kínálat ellenére – gazdasági és belső, tulajdonjogi konfliktusok következtében – a magyar műsor fokozatosan beszűkült, majd 1996 júniusában végleg megszűnt. A magyar adások vezetője Sebesi Karen Attila volt. Állandó munkatársak (a fent említettek mellett) Antal Orsolya, Farkas Emese, Gál Mária, Halmágyi Erika, Jakab Lőrinc, Makkai Zsolt, Mózes Sándor, Pásztor Krisztina, Török F. László.

31. Remény Hangja - adventista egyházi adó. Magyar nyelvű műsorait jelenleg bérelt műsoridőben Nagybányán az Alfa Radio (heti 2 óra), Szovátán a Radio Son (napi 1,5 óra) hullámsávján sugározza, hangjátékká feldolgozott bibliai történetekkel, prédikációkkal, vallásos énekekkel. Kolozsváron a magyar nyelvű adás kísérleti szakaszban van. Igazgatója Daniel Thomas.

32. Samtel Rádió - kereskedelmi ~ Szatmárnémetiben, amely helyi kábeltévét is üzemeltet. Napi 24 órás adásidejéből másfél óra magyar nyelvű. Első adása 1995. jún. 29-én volt. Műsorszerkezete a heti rendszerességgel visszatérő műsorokra épül: hétfőn Hétkezdő, kedden Aktualitások és meghívott vendégekkel készített interjúk, szerdán közművelődési műsorok (a szerda éjszakai adásba Heti hecc címmel meghívottak kommentálják az épp időszerű híreket), csütörtökön Tequila Show és Aktualitások, pénteken fiatalok műsora, szombaton "szív-küldi", vasárnap Vasárnapi nosztalgia. Népszerű volt Éjféli járat c. műsora, Dancs Artúr szerkesztésében, majd a Mezei Csilla és Bartos Erzsébet vezette Tegező. 2002-ben indították el a Kul-túra c. műsort, ebben Páka Szidónia a szatmári irodalmi élet eseményeit mutatta be. A cég négy tulajdonosa közül kettő (Suba József és Tolmács János) magyar; a műsorok szerkesztői Antal Márta (1995-98), Bíró Ágnes (1995-98), Dancs Artúr (1995-97), Lukács Erika (1995-99), Bencze Tamás (1997-99), Bartos Erzsébet (1998-2001), Laczkó Edgár, Princz Csaba, Rüg Loránd, Túróy Zoltán (1995-2000); jelenleg Gál Márk, Józsa János, Laczó Tekla, Páka Szidónia, Szilágyi Levente.

33. Siculus Rádió - Kézdivásárhelyen működő kereskedelmi adó, közszolgálati műsorcélkitűzésekkel. 1995. aug. 26-án sugározta első adását a brassói Cenk Rádió támogatásával. Eleinte hetente háromszor, 1996. okt. 1. óta naponta 24 órás adással jelentkezik, ebből 22 óra magyar nyelvű. Saját készítésű műsoraiba beiktatja a BBC, éjfél és reggel 6 óra között a Petőfi Rádió adását. Szerkesztői 1996-tól gyakorlatilag közszolgálati műsorrácsot dolgoztak ki, amelyben számos rétegműsornak biztosítottak helyet. Így indították a Gyárak emberközelben (majd RT Magazin) c. műsorukat, amelyben egymást követően mutatták be a helyi vállalatokat, s szólaltattak meg mindenkit "a portástól a vezérigazgatóig", beépítve egy-egy (1-2 órás) adásba kívánságműsort is. Másik műsorukban, a Fórumban, a város és a Kovászna megyei falvak polgármestereit szólaltatták meg, s beszéltették településük helyzetéről, gondjairól, parlamenti képviselőket a törvényhozásban történtekről. Kezdeményeztek iskolabemutató műsort is (Nagyszünetben), Óvodások műsorát, ezek azonban a tanügyiek megfelelő támogatása híján nem voltak hosszú életűek (1996-97). A híradóban naponta szerepelnek hírek az RMDSZ-ről. Egyházi műsoruk (vasárnap de. egy óra) keretében a Kossuth Rádióból vagy valamelyik helybeli templomból a vasárnapi szertartást sugározza, ezenkívül interjúkat egyházi vezetőkkel (nemcsak hazaiakkal, magyarországiakkal is). 1996-98-ban a vasárnapi főműsoridőben Háromszéki körkép címmel 80 település bemutatására kerítettek sort 1-1 órás adás keretében. Rendszeresen tájékoztatnak helyi kulturális és tudományos eseményekről (beleértve egész Felső-Háromszéket). Különleges műsoruk a Rádiószínház és a Bolondóra c. alkalmi vidám műsor; helyszíni felvételről közvetítik a jelesebb búcsúkat is. Főszerkesztő 1995-96-ban Madaras Lázár, 1996 óta dr. Szőcs Géza; alapító szerkesztőségének tagjai: Fülöp Ildikó, Jochom István, Incze László, Kiss Éva (1995-96-ban a magyar adások vezetője), Mocsári Irén, Norel Gabriel, Szabó Szende, Zoica Roman, Zénó Krisztina; a szerkesztőség 2002-ben: Biszak Enikő, Fekete Magda, Gálfi Csilla, Szőcs Géza, Szőcs Piroska, Veress Ödön.

34. Sonvest Rádió - kereskedelmi adó Nagyváradon. Első adását 1993. júl. 29-én sugározta, napi adásideje akkor 8 óra volt, ez később 24 órára növekedett. Magyar adása heti 5 óra (hétköznapokon 45 perc, szerda éjszaka 2,5 óra). Eleinte német és szlovák nyelven is sugárzott. A szokásos hírszolgálati, tájékoztató és szórakoztató műsorok mellett havonta egyszer adásba kerül a Más szemmel Jézussal című római katolikus egyházi műsor, s havonta szintén egyszer a Nosztalgiacsokor c. zenés kívánságműsor. Időnként egy-egy interjút készít helyi közéleti emberekkel (politikusokkal csak a tulajdonosok külön engedélyével). Gyakran sugároz gyermekműsort (verseket, meséket; szerkesztő Horosnyi Éva). Az első években átvette a BBC és a Deutsche Welle hírműsorait is. Kapcsolatot tart a szintén nagyváradi Evangélium Hangja és Transilvania ~-kkal, a budapesti Danubius Rádióval és a békéscsabai Csaba Rádióval. Főszerkesztő Marius Bocioc; a magyar adás szerkesztője Horosnyi Éva Tünde, munkatársa Szakács Jenő. 1998-ig itt dolgozott Bagi Erika és Sándor András.

35. Székelyudvarhelyi Iskolarádió - az 50-es évek közepén indult az akkor dr. Petru Groza (ma Tamási Áron) nevét viselő líceumban. Vezetékes ~-ja valószínűleg össze volt kapcsolva a városi rádiósítási központtal, de a szünetekhez igazítva önálló műsort sugárzott: riportokat, nyelvművelő és tudományos ismeretterjesztő műsorokat, operaáriákat, ~postát. A tanulóknak külön "rádiófüzetük" volt a műsorokhoz. Vezető: Mészáros Imre igazgató és Péter Attila tanár.

36. Sztár Rádió - kereskedelmi ~ Székelyudvarhelyen. Első adását 1999. okt. 11-én sugározta. Napi adásideje 24 óra, túlnyomó részt magyarul (délelőtt a Deutsche Welle román nyelvű híradásait veszi át). Zenei arculatát az utóbbi félszázad és napjaink könnyűzenéje alakítja. Igényes informáló és szórakoztató műsorokat kíván adni közönségének. A zeneszámok közé minden órában helyi és országos híreket iktat be; ezenkívül szerepel műsorában sajtófigyelő, sport, kulturális programajánló, színes információk, játékok, kalendárium, egészségügyi műsor, szombaton háromórás gyermekműsor. Igazgatója Baloga-Tamás Sándor, főszerkesztője Bíró Enikő.

37. Transilvania Rádió - kereskedelmi ~hálózat Nagyvárad központtal, ahol magyarul 1996-ban sugározta első adását; az összadásidőből (24 óra) 1996-98 között napi 50, 1998-2001 között 30, jelenleg újra napi 50 percben ad magyar nyelvű műsort: közérdekű információkat és híreket itthonról és a nagyvilágból, zenés ajánlatokat, beszélgetéseket, összeállításokat különböző – az emberek között mindennapi viszonyokat érintő – témákról. A magyar adások műsorvezető szerkesztője Gulyás (Modog) Andrea, a zenei szerkesztő Dajka Attila, műszaki igazgató Márton Attila. Az alapító szerkesztőséghez tartozott még Ionescu Nicolette (1996-98/2001), Hollósi Norberta (1996-2002), Komoróczy Réka (1996-97).

Szatmárnémetiben 1995. szept. 1-jén indult magyar adása, s 1999-ig sugárzott magyar nyelvű műsorokat is. Magyar adásainak ideje heti 310 perc volt (a hét 5 napján 50-50, szombaton 60 perc). Tematikáját naponta változtatta: hétfőn hírműsor, kedden beszélgetések meghívottakkal, szerdán művelődési műsor, csütörtökön zenés, pénteken szórakoztató műsor kabaréjelenetekkel, szombaton kívánságműsor. Beszélgetés-sorozatot közvetített a színház Harag György Társulatának alakulásáról Ács Alajossal, Soós Angélával, a színi évadról Parászka Miklóssal. A műsor vendégei között szerepelt Fátyol Rudolf, Jánk Károly és Vermescher Levente, a Filharmónia igazgatója. 1998-ban, mivel a ~ vezetősége kivétette a nyári műsorrácsból a közszolgálati és művelődési műsorokat, a szerkesztők egy része fölmondott. A magyar adás nem sokkal ezután, 1999-ben teljesen megszűnt. Alapító munkatárs: Nicoară Rita (1995-96), szerkesztők Dancs Artúr (1996-98), Ilonczay Tamás (1996-97), Gugulya Loránd (1997-99).

Zilahon magyar nyelvű közösségi adása 1995. dec. 1-jén indult; az összadásidőből (napi 24 óra) kezdetben napi 45-50 percet, később pedig napi 20 percet tett ki. Megszűnt 2000. jún. 30-án. Hétfőn hírműsort közvetített, kedden gazdasági adást és gyermekműsort, szerdán a Kisokos c. műsor keretében érdekességeket, színházi magazint, csütörtökön vetélkedőket, egészségügyi tanácsadót, pénteken kulturális és zenei műsort, szombaton vagy vasárnap vallásos műsort római katolikus, református és baptista lelkészek közreműködésével. Viszonylag sok időt szánt irodalomra: versműsoraiban helyi vetélkedők résztvevői és verskazetták anyagai szerepeltek; műsor készült Ady Endre, Hervay Gizella, Nagy Lajos, Szilágyi István műveiből; interjú hangzott el Koncz Zsuzsával, Szűrös Mátyással, Varga Domokossal; sugározta Kiss Törék Ildikó, Varga Vilmos és Meleg Vilmos műsorait. A magyar adás vezetője Fehér László volt, munkatársa Szabó Mária; közreműködött még Antal Erika, Bú György, Demeter Tünde, Gergely Éva.

A Transilvania Rádió alárendeltségében Nagykárolyban is működik stúdió, amelynek magyar nyelvű adásai 1999-ben indultak, adásideje hétfőtől péntekig napi 3 óra. Lényegében a szatmári adást sugározza, helyi betétműsorokkal; a helyi vonatkozású híreket román nyelvű híranyagból fordítják; könnyűzene-műsorában zömmel a 80-as és 90-es évek slágerei szerepelnek. Szerkesztője Szász M. Attila Kovásznáról. Egyetlen helyi magyar szerkesztője Hevele Zsuzsanna. Interjúkat – reklámnak tekintve – költségtérítés ellenében közöl. Műsorában a hallgatók fizetett kívánságműsorainak keretében néha irodalmi alkotások (versek) is hangzanak el.

38. Transz Bolyai Rádió - Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban már 1954-től működött vezetékes ~, amelyet közel egy évtizednyi szünet után, 1975-ben élesztettek újra, majd miután a 80-as években ismét elsorvadt, 1993 szeptemberében indítottak el mai nevén. Első időszakában inkább műszaki eszköznek tekintették, s az elektrotechnikai szakkör része volt, szigorú ellenőrzés alatt, a ~amatőrök klubjának tagjaként. A rádiósítási hálózatot Győri Béla irányításával építették ki, a szakkör vezetője Árkossi László volt, s az irodalmi, tudományos és sportműsorokat is a tanárok szerkesztették. Amikor 1993-ban újraindult, a diákszerkesztőség már önállóan készítette a műsort. Összadásideje napi 30-40 perc, az órák közötti szünetekben. Műsorán hétfőn a Tantusz, kedden a Kockafej, szerdán a Hepatop, pénteken a Banzáj c. adás szerepel, valamennyi humoros, ironikus hangvétellel. Időnként irodalmi, tudományos és sportrovatokkal is jelentkezett. A 2001/2002-es tanévben bevezették a Refi műsort, amelyet a Református Kollégium azonos épületben tanuló diákjai szerkesztenek. Irányító tanárok: 1954-től Árkossi László és Győri Béla, 1965-től Klementisz János, 1972-ben Szentgyörgyi László, 1975-ben Kakassy Margit és Kolozsvári József, 1993-tól Kakassy Margit, mellette Láday Zoltán, 1999 óta László József. Diákfőszerkesztők 1993-tól az egymást követő években Zörgő Zoltán, Vincze Lóránt, Román Mihály, Bakó Andor, Bodoni Emese, Borcsa Bodolai Balázs, Tompa Eszter, Veress Viktória.

39. Uniplus Rádió - kereskedelmi ~ Csíkszeredában, az Uniplus ~hálózat tagja. 1998 márciusában alakult, első sugárzása 2001. jan. 17-én volt. Adásainak nyelve magyar. 24 órás adásidejéből 11 óra szerkesztett műsor. Reggeli műsorában (Talpra magyar) hétfőtől péntekig a közérdekű hírek és információk mellett megszólaltat meghívott vendégeket, akikkel a riporter és a közönség vitázhat is; Profit expressz c. műsorában sporthírek, tőzsdei és valutahírek hallhatók. Déli műsorában (Vox populi) megszólal az utca embere is, a Minden napra egy honlap címűben rendszeres internet-ismertetőt nyújt. Rétegműsorai: Buti Time (a 80-as évek zenéi, szerkesztő Borsos Csaba), Képtelenül (filmmagazin, szerkesztő Beluk Éva), Kvízparty (általános műveltségi játékok, szerkesztő Mezey Zsolt), Test és lélek (dr. Veress Albert tanácsadó műsora), Heti körkép (Csutak István és Oláh Gál Elvira időszerű kérdéseket napirendre tűző vitaműsora, amelynek keretében csíkszeredai színészekkel, képzőművészekkel, új könyvek szerzőivel is készítenek műsorokat), Jogunk van hozzá (Ráduly Róbert parlamenti képviselővel), Poéntelefon (Pálfi Vilmos beugratós, humoros műsora), Beavatás (Kozma Szilárd asztrológiai műsora). Élőben közvetítették a csíksomlyói pünkösdi búcsút, a Tusványos nyári szabadegyetem vitáit, megszervezték 2002 februárjában a hargitafürdői Kerge Olimpiát és annak kapcsán a Téli kerge olimpia-műsort, az Uniplus Gála 2002-t, élőben közvetítettek országos jégkorongmérkőzéseket. Rajtunk is múlik címmel akciót indítottak a nehéz körülmények között élő sokgyermekes családok támogatására. Programigazgatója Mezey Zsolt, főszerkesztő Balázs Ildikó; munkatársai sorában (a fent említetteken kívül) szerepel Csibi Zoltán hírszerkesztő, Borsos Csaba reklámszerkesztő, Incze Béla; korábbi munkatársak: Kristály Lehel, Mezey Daniella, Pálfi Vilmos, Péter Beáta, Szentes Loránd, Verzár Andrea.

40. Unison Rádió - Zilahon működő kereskedelmi adó, amely két ízben (1998-ban és 2001. június-augusztus folyamán) indított magyar nyelvű kísérleti adást, kétnaponként 20-30 percben. Szerkesztője előbb Szentkirályi István, utóbb Papp Annamária volt. Rendszeres magyar adása nem alakult ki.

41. Uno Rádió - kereskedelmi adó Marosvásárhelyen. Első adását 2001. dec. 6-án sugározta, az utolsót 2002. jún. 26-án. A 24 órás adásidőből a magyar műsor eleinte heti 345 perc volt, amit 3 hónap múlva már heti 75 percre csökkentettek. Hétköznap naponta 5 alkalommal sugárzott hírműsort, elsősorban helyi híreket, szombat-vasárnap pedig zenés szórakoztató magazinműsort, kívánságzenét. Irodalmi műsorai nem voltak, a telefonos rejtvényjátékban, helyi művelődési események kapcsán szerepeltek irodalmi kérdések is. 2002 márciusában megszűntek a hétvégi adások, a híradóműsor napi 3 alkalomra csökkent, majd amikor a ~ frekvencia-engedélyét átvette a Pro FM, az is megszűnt. Magyar munkatársak: Fekete Hajnal és Benedek István, majd Bereczki Réka; a zenés magazinműsor szerkesztője Benedek István volt.

Az Audiovizuális Tanácsnál lévő adatok szerint a fentieken kívül még a következő kereskedelmi adók sugároznak magyar nyelvű műsorokat: Sepsiszentgyörgyön az Astra és Nagyszebenben az Eveniment. Kísérleti adást sugároz a maroshévízi Erdély Hangja, a gyergyószentmiklósi Extra, a brassói Mix FM és a marosfői Partner.

Nagy Csaba: "Magyar nyelvű adásunkat közvetítjük a Radio România 1875 méteres hullámhosszán". A Romániai Magyar Szó Naptára 1948. – l. Székelyudvarhelyi iskolarádió. Vörös Zászló (Mv.) 1958. márc. 22. – Ünnepélyes keretek között avatták fel a Marosvásárhelyi Tartományi Stúdiót. Vörös Zászló 1958. márc. 2. – Marosi Péter: Mit láttam a fülemmel? [A kolozsvári ~ Akusztikon-műsorából]. Utunk 1968. júl. 21. – Guttman Mihály: A zeneoktatás szolgálatában [a kolozsvári ~]. Igazság 1969. okt. 14. – Nagy Miklós Kund: Irodalom a marosvásárhelyi rádióban. ÁVD. 1974. – Kónya Anna: A bukaresti magyar rádiózás kezdetei. Kézirat. 1975. – Kovács Ferenc: A kolozsvári ~ magyar adásainak története. Kézirat. 1985. – Ábrahám János: Új hang az éterben [35 évvel ezelőtt indultak a kolozsvári ~stúdió adásai]. Helikon 1990/24; uő: Hírünk itthon és a nagyvilágban. Negyvenéves a kolozsvári ~. Helikon 1994/3. – Cseke Péter: A felszabadult rádiózás forró napjai. Marosvásárhely, 1989. december-1990. március. Korunk 1990/8. – Enyedi Sándor: A romániai magyarság története. Kulturális intézmények. 1944-1989. In: 70 év. A romániai magyarság története. Bp. 1990. 98-100; uő: A romániai magyar sajtó és tömegkommunikáció 1944 után. Regio 1999/3 (újraközölve: Tegnaptól tegnapig. Kolozsvár 1998. 237-261). – Fehér könyv. Az 1990. március 19. és 20-i események Marosvásárhelyen. Bp. 1991. – Szabó Gyula: A jogok hazája. Elhangzott az újra megszólaló kolozsvári ~ magyar adásának első karácsonyi szövegeként. Helikon 1991/1. – Kiss Éva: Siculus Rádió. Értesítő 1995/5. – Catalogul general al mediilor de informare, instituţiilor publice... din România. 1995. – Milyen nyelven beszélünk a levegőbe? Interjúk Madaras Lázárral, a Cenk RTV alapítvány elnökével. Háromszék 1996. aug. 20. – Szentgyörgyi Ibolya: A kolozsvári ~ története. 1954-1989. A párt~ időszaka. ÁVD. 1998. – Antal Orsolya: Radiosonicfejlődéstörténet, születéstől a prostituálódásig. ÁVD. 1998. – Catalogul general mass-media din România. Coordonator Valeriu Mangu. 1998. – Jakabffy Tamás: Szempontok a Gyulafehérvári Főegyházmegye médiakoncepciójának kialakításához. Szent Mihály üzenete (Kolozsvár) 1998. július. – Zonda Attila: Bársonyszékek és hangulatok. Domokos Géza előszavával. Csíkszereda 1998. – Daczó Dénes: Rádió XXI. ÁVD. 1999; uő: Rajtunk is múlik [az Uniplus Rádióról]. Romániai Magyar Szó 2001. dec. 22-23. – Romániai magyar alapítványok és egyesületek katalógusa. Kv. 1999. – Gáspár Miklós: Marosvásárhelyi magyar nyelvű ifjúsági lapok. ÁVD. 2000. – Sipos Lajos: Mesélő házak. Mv. 2000. – Szucher Ervin: Bővítenék a magyar adást. Második születésnapját ünnepli a Rádió GaGa. Krónika 2001. okt. 7. – Szüszer-Nagy Róbert: Egy lépéssel a többi előtt. [az Uniplus Rádióról]. Hargita Népe 2001. nov. 17. – Farkas E. Zoltán: Magyarul a hullámhosszon. A nagybányai magyar nyelvű rádiózás születésnapjára emlékeznek... Bányavidéki Új Szó 2002. aug. 30.-szept. 5.

(G. S.)


Radnóti Miklós és a romániai magyar irodalom – Radnóti Miklós költészete iránt az erdélyi, illetőleg a romániai magyar irodalmi érdeklődés nem csak a két háború közötti magyar líra kiemelkedő képviselőjének szólt, hanem azt személyes indítékok is táplálták. Féltestvére, Erdélyi Ágnes Nagyváradon élt, nála látogatóban a költő is megfordult a harmincas években: később munkaszolgálatosként járt 1940-ben Szatmár, 1942-ben Bihar megye több településén (Szamosborídon, Veresmarton, illetve Élesden). A róla szóló első erdélyi híradás is (Nagyváradi Napló 1932. jún. 26.) váradi származásúnak mondja (különben tévesen), amikor beszámol arról, hogy "... a budapesti rendőrség elkobozta Radnóti Miklós váradi író Újmódi pásztorok éneke c. könyvét". A lap közli az elkobzás alapjául szolgáló két verset is (Arckép, Pirul a naptól már az őszi bogyó...), néhány héttel később (1932. aug. 7.) Mese a szomorúfűzfáról c. versét, a következő évben pedig (1933. szept. 17.) az Új könyvemet tegnap elkobozták és a Szél se fúj itt már címűeket (ez utóbbit az 1933. okt. 22. számban).

E híradással és közlésekkel párhuzamosan a Korunkban Forgács Antal közöl bírálatot az Újmódi pásztorok énekéről (1932/3), számon kérve a költőtől a versek osztályharcos jellegének hiányát; ezt követően a folyóirat októberi és novemberi számában első közlésben jelenik meg négy verse, (Téli jelentés, Kedd, Betyárok verse illetve Farkas Laci meghalt). Ezek a közlések újabb személyes kapcsolattal függnek össze: Méliusz József – saját visszaemlékezése szerint 1934-35-ben, de az említett közlésekből következtethetően már korábban – Gaál Gábor megbízásából személyesen kereste fel Budapesten Radnótit s kért tőle verseket, a fenti négy vers (mind első közlés!) ennek eredménye lehet, hiszen 1933 után a Korunkban többé nem jelenik meg verse. A Lábadozó szél c. Radnóti-kötetről szintén elmarasztaló a Korunkban megjelent kritika (1933/6), s majd csak a következő években, Méliusz József kritikai cikkei (az Újhold c. kötetről az 1936/7-8., a Járkálj csak halálraítélt! c. kötetről az 1937/3. számban) ismerik el költészetének értékeit, műgondját Kosztolányiéhoz hasonlítva. A Méliuszhoz fűződő személyes kapcsolat jele, hogy Radnóti dedikációjával mindhárom kötet megtalálható a Méliusz-hagyatékban; az utóbbi kritikusi széljegyzetei a recenzens munkájába is betekintést nyújtanak.

Közben 1934-ben az Erdélyi Helikon is felfigyel Radnóti költészetére: Tolnai Gábor, az erdélyi magyar szellemi élettel rendszeresen kapcsolatot tartó szegedi fiatal kritikus ír szintén a Lábadozó szél c. kötetről (1934/3), elismeréssel versformáiról, nyelvéről. Radnóti neki ajánlja Szél se fúj itt már c. versét, amelynek néhány sora ("... vagy elmegyek fényleni hónak az erdélyi / tetőkre, hol balladák hímzett szoknyáit / fújja feketén éjjeli szél") közvetlen erdélyi élmény felbukkanása költészetében. A harmincas évek második felében az Erdélyi Helikonban és a Korunkban több alkalommal jelenik meg kritika új köteteiről: Paku Imre a Meredek út "tiszta költészeté"-t említi elismerően (Erdélyi Helikon 1939/5), míg Forgács Antal (Korunk 1939/5) fasizmusellenességét emeli ki a költőnek; a következő évben Szemlér Ferenc a Válogatott verseket ismertetve (Erdélyi Helikon 1940/7) a pályakezdő Radnóti témáit, modorát Dsida költészetéhez érzi közelállónak, későbbi verseire pedig a háborús rémület, a fenyegetettségérzés ellenére megmaradó költői magatartást jellemzőnek, ugyanakkor Köves Miklós (Kahána Mózes) a Korunkban az Ikrek haváról és a Válogatott versekről írva (1940/7-8) a versek "madárnyelvét", a természeti képek mögé elbújtatott szociális-harcos tartalmat tartja fontosnak, s kiemeli a Hispánia, Hispánia és a Federico García Lorca "forradalmi szimpátiáját". Az Ikrek havából a Nagyváradi Napló mutatványul Anya is meghalt címmel közöl részletet (1939. okt. 15., 17.).

Az aradi Vasárnapban Radnótinak Kaffka Margit művészi fejlődése c., nyomtatásban is megjelent szakdolgozatát Rónay György ismertette (1934. nov. 25.); a Független Újság közli (1936. júl. 18.-aug. 1.) naplójegyzetét (Európai egzotizmus), amelyben többek között ezt írja: "A húgom Szilágysomlyón [a helynévrendelet miatt Şimleul Silvaniei áll a szövegben] él, szeretem, s szeretném meglátogatni"; valamint Jánosházy György tollából jelenik meg ismertetés az Orpheus nyomában c. kötetéről (Erdélyi Helikon 1943/12). Az érdeklődés különben kölcsönös: a Nyugatban olvasható Radnótinak Brassai Viktor Együtt és külön c. kötetéről írott recenziója (1939/9), amelyben a világnézeti líra sikerült darabjai mellett észreveszi "a rosszul értelmezett költői és világnézeti kötelességérzet" példáit is.

Erdélyi Ágnes és Méliusz József mellett Szemlér Ferenc a harmadik, akin keresztül személyes kapcsolatok is fűzik az erdélyi magyar irodalomhoz: ő tájékoztatja az erdélyi sajtóban köteteiről megjelent visszhangokról. Erre utal akkoriban írott levele: "Nagyon köszönöm a helikoni írásokat, nagyon nehéz napokban jött és segített. Amit a V. Versekről írtál, az talán a legjobb írás volt azok között, amit eddig könyveimről írtak." (Az 1941-ben kelt levelet közli Szemlér Ferenc, Igaz Szó 1954/11).

A II. világháború 1944. augusztus 23-i fordulata után elsőnek a temesvári Déli Hírlap közöl Radnóti-verseket (Az alvó tábor, A la recherche...) a bori deportáltak verseiből válogatott verscsokor keretében, megjegyezve: "... [Radnóti] sorsáról egy időben látszólag túlzott, riasztó hírek keltek szárnyra, azóta azonban, úgy véljük, ők is átkerültek a »napos oldal«-ra (Szász János: A hazatérő költő. Előre 1964. nov. 13.). Nem sokkal később már a mártírhalál bizonyosságával kell szembenéznie erdélyi írónak és olvasónak, s ennek megfelelően a róla megjelent írásokban is magatartásának felmutatása kerül túlsúlyba költészetének szövegközelibb elemzése helyett. Az Utunkban Benedek Marcell foglalkozik a Tajtékos ég c. posztumusz Radnóti-kötettel (1946/10) s mutatja ki költészetében a klasszicista hagyomány és az avantgárd modernség jellemző ötvözését, Szemlér Ferenc pedig ugyanekkor a brassói Népi Egységben ír a kötetről, s a halálmotívum eluralkodását elemzi annak verseiben. Szemlér tudja, hogy "... nehéz a kötet verseit a széptan barátságos szabályai szerint elemezni, s megtalálni rájuk a legpontosabb ítéletet. A sorok mögött tolongó képzettársítások nem irodalmat és művészetet, hanem mindegyre véres és valóságos életet, véres és valóságos történelmet idéznek. S ettől nehéz megszabadulni." A recenzens már itt említést tesz személyes kapcsolatukról, levelezésükről, amelyből később, az Igaz Szóban közöl részleteket (1954/11), majd 1969-ben három levél (egyiket Radnótiné írta) teljes szövegét. Közös szerelmi antológiatervre, egymásnak küldött könyvekre, versekre derül így fény. Szemlér a Radnóti-fordítások között megjelent három brassói német költőről (A. Meschendörfer, E. Neustädter, H. Zillich) és verseik Radnótihoz kerülésének történetéről ír (Igaz Szó 1969/5).

Az ötvenes években Pataki Bálint, Izsák József, Szilágyi Domokos egy-egy évforduló alkalmával emlékezik meg Radnótiról, mindhárman a "forradalmi tudatosulást", fasizmusellenességet jelző versekből idéznek. Bori Imre Újvidéken megjelent Radnóti- monográfiájáról Kántor Lajos (Igaz Szó 1966/7) és Szemlér Ferenc (uo. 1967/5) ír méltatást.

Radnótinak a Korunk köréhez való viszonya ezzel egy időben kerül az irodalomtörténeti vizsgálódás előterébe. Izsák József (Igaz Szó 1962/11) a Korunk költőiről írott tanulmányában foglalkozik vele is, majd költészete "osztályharcos jellege" körül az Élet és Irodalomban alakul ki vita, amelyhez Kántor Lajos szól hozzá (1962/20 és 22). Ő egyrészt arra mutat rá, hogy az ott közölt versek társadalombíráló élük miatt nem jelenhettek meg máshol, de másrészt azzal is számol, hogy a Gaál Gábor folyóiratának egyes törzsmunkatársai (Korvin Sándor, de maga Méliusz is) "értetlen, rideg, vagy éppen elutasító" hangon írtak róla. Később A Korunk költészete c. antológiát (1967) bevezető tanulmányában Méliusz József utal Radnóti "érzékeny remegésére", életrajzi jegyzetében pedig "a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb lírikusa"-ként, "az antifasiszta harc mártír-költője"-ként aposztrofálja, jelezve, hogy a Farkas Laci meghalt c. vers, amelyből "cenzúra-okokból a költemény nyíltan osztályharcos szellemű, az ellenforradalmat elítélő, a forradalommal rokonszenvező további részeit kihagyni kényszerült", csak a Korunkban jelent meg csonkítatlanul. Különben Radnóti és a Korunk kapcsolatára vonatkozólag a Gaál Gábor-levelezésben és találunk néhány utalást (Levelek. 1975. 567, 618, 681).

Erre az időszakra eső írások Radnóti erdélyi kapcsolatainak más összefüggéseit tárták fel. Az élesdi munkaszolgálatos hétköznapokat Köteles Pál próbálta rekonstruálni, akkor még élő kortársi visszaemlékezéseket felhasználva (Igaz Szó 1971/10), arra a következtetésre jutva, hogy a versek tulajdonképpen fölöslegessé teszik, kioltják az effajta "ügyködést". Többen féltestvéréről, Erdélyi Ágnesről írva szolgáltatnak a költőre vonatkozó életrajzi adatokat is. Szilágyi András (Utunk 1967/1), Kahána Mózes (Új Írás 1969/2), majd Virgil Teodorescu (Utunk 1975/20) és Mikó Ervin (Utunk 1978/19) visszaemlékező írásaiból a költőnő pesti látogatásáról, a nagy költő-báty iránti tiszteletéről, az erdélyi értelmiségiek felé irányuló közvetítő szerepéről, a neki ajánlott Nyújtsd a kezed, harcos testvér c. verséről tudunk meg részleteket. Mikó Ervin Erdélyi Ágnesre emlékezve arról is ír, hogy Radnóti 1940-es munkaszolgálata során a Szatmár megyei Veresmarton is megfordult, ugyanakkor a Veresmart c. verse mellett keletkezéstörténeti adalékokat közöl a Nem tudhatom... kapcsán is: ezt a verset állítólag Radnóti 1943/44 szilveszterén olvasta föl, s utolsó sorának végső változata a Major Tamással való vita során alakult ki.

Költészetéről részletes, újat mondó elemzést Láng Gusztáv közöl (Igaz Szó 1969/5). Megállapítása szerint korai mozgalmi és bukolikus verseit közhelyszerűség, stiláris keresettség jellemzi, majd a "férfivá válás" folyamatában a korábbi forradalmi motívumok (szél) átértékelődnek. Úgy látja, a forradalmi optimizmus helyett a politikai helyzet átlátásából származó szorongással és a halál tudatával egy időben a harc vállalása lesz jellemző a költő magatartására, egyfajta Messiás-szerep kialakítása. Tárgyalja viszonyát a Nyugat lírájához, kiemelve a babitsi magatartásmodell vonzását. Később ugyanő az Utunk Kiskatedra rovatában a Himnusz a békéről kapcsán elemzi nemcsak az antik, hanem a 19. századi magyar klasszikus hagyomány jelenlétét költészetében (1983/6).

Mózes Huba a Radnóti-próza ismeretét gazdagítja a Független Újságban 1936-ban megjelent Európai egzotizmus újraközlésével és feltárja a szöveg kapcsolatait Radnóti 1934-es szakdolgozatával és az Ikrek havával (NyIrK 1973/1). 1974-ben, a költő halálának harmincéves évfordulóján az Igaz Szóban Bajor Andor, az Utunkban Szávai Géza emlékezik. Szávai nem a vértanút keresi benne, hanem az első kötetek békés, míves költőjét. Szerinte jobban ismerjük sorsát, mint költészetét, "az utolsó nagy versek borulnak életműve fölé". A következő évben a Korunk Leon Alex Radnótiról készített szénrajzát hozza, és a portré keletkezését ismertető cikket közöl Borghida István tollából (1975/1-2). Mózes Attila rövid cikkében (Utunk 1979/21) a Razglednicák 1. és 2. darabját elemzi; később az Új Írás Radnóti-számában (1984/11) Lászlóffy Aladár gondolkodik el esszében a költőhalál jelentéseiről, ahogy "az értékek igazi, megingathatatlan rendjének létét azokban az araszolva papírra vetett remekművekben éppen úgy az életével hitelesítette, mint Petőfi a maga magyar- és világszabadság hitét". Markó Béla az Igaz Szó Olvassuk együtt rovatában (1986/2) a Hetedik ekloga hexameteres formájának jelentéseit, téma és verstípus ellentétét elemzi, ahogy az ellentétekre épülő szöveg a versért való küzdelemről, a vers születéséről szól. Ugyanebben a rovatban Tompa Gábor a Federico García Lorcát mint aforisztikus költő-siratót vizsgálja s a "költő voltál – megöltek ők" logikáján töpreng, ahogy a költő a humánum hordozójaként, az igazság tudójaként potenciális ellenséggé válik (1989/7). Kisgyörgy Réka tömör elemzésében (Utunk 1989/19) utolsó verseinek próféta-szerepét járja körül. A mindenkori fiatal generációk Radnóti-élményének hatását nemcsak a Forrás-nemzedék versei és a Kiskatedra-rovatban való felbukkanása bizonyítja, hanem középiskolások pályázati írásaiban való jelenléte is (Igaz Szó 1988/5).

Számos romániai kiadás jelzi Radnóti Miklós költészetének hazai népszerűségét. Az 1960-ban megjelent kötethez Méhes György ír más pályarajzoknál részletesebb életrajzot, amelyből a magányos értelmiségi képe rajzolódik ki, aki a szocializmussal szimpatizál, de nem proletárköltő. 1961-ben is jelenik meg Radnóti-kötet, előszavát Méliusz József írja; szerinte a költő "nyíltan kiállt a munkásosztály mellett", humanizmusa szocialista jellegű, József Attila halála után átvette tőle a proletár költő szerepét. Az 1972-ben megjelent Legszebb verseit Szemlér Ferenc válogatta, jegyzetelte. Bevezető gondolatait A Hétben megjelent cikkében is közli, és bár nála is az életrajz túlsúlya figyelhető meg, a versek "mívességének" vizsgálata által kíván igenlő választ adni a kérdésre, hogy "van-e a dokumentumjellegétől függetlenül értéke ennek a költészetnek".

Az 1973-as Válogatott versek és műfordítások kötet előszavát, függelékét Seres Zsófia írta. Ő az életrajzzal, élményekkel párhuzamosan a szövegekre is figyel; szerinte "hiba lenne csak az utolsó verseket számon tartani". Végigelemzi tehát a Radnóti-köteteket a formabontó korszaktól kezdve az eklogákig. Nemcsak a közhelyessé vált versidézeteket ismétli meg, hanem a "forradalmi" versek mellett a szépségekben gyönyörködőket is. A Nem tudhatom... c. verset részletesebben elemzi. A korábban kialakított kép (forradalmiság és halálfélelem) egyoldalúságával szemben a formai, tematikai és stiláris változatosságot emeli ki. Ez az előszó és a kötet a szakirodalom feldolgozása, a könyvészeti anyag közlése révén is meghaladja a korábbiak ismeretterjesztő színvonalát.

Az 1976-os Válogatott versek és műfordítások utószavát Szilágyi Domokos írta. Az életút ismertetését Radnóti-szövegek összeszerkesztésével oldja meg, de bekerül szövegébe Váróné Tomori Viola egy 1975-ből kelt levele: ő a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában ismerkedett meg és került jó barátságba Radnótival, neki dedikálta a költő a Mese a szomorúfűzfáról c. verset. Váróné később a Korunkban (1977/12) ír szegedi éveiről. Ugyancsak a Korunk közli Pomogáts Bélának a műfordító Radnótiról szóló írását, amely szerint a műfordítás Radnóti számára a szellemi ellenállás formája, a kulturális örökség felmutatása idegen nyelven írt rokonversek fordítása révén.

A Versek és műfordítások c. Radnóti-kötetet (Kv. 1985) Cs. Gyímesi Éva válogatja; bevezetőjében úgy ír a költő erkölcsi tartásáról, az iszonyat vállalásáról, hogy az olvasó a kitartásra való aktuális biztatást olvasson ki belőle, a hitet, hogy a szó is lehet tett, az emberi méltóság megőrzésének megmaradt eszköze; a nemzeti elfogultság évadján a megélhető hazaszeretet gesztussá válhat. Egyed Péter a kötetről írt recenziójában (Utunk 1985/43) úgy gondolja, Cs. Gyímesi eltúlozza kissé annak a szerepnek a tudatosságát és vállalását, amelybe a költő kényszerűen került. Egyed értő, felfedező szövegelemzései nem a pályazáró nagy versekre, hanem az egyes kötetek egy-egy versére irányulnak.

A Tanulók Könyvtára-sorozatban megjelent 1985-ös kötetet követően ~ kapcsolatában hosszabb szünet áll be. Csak másfél évtized után jelenik meg Kovács András Ferenc válogatása (Száll a tavasz. Buk.-Kv. 2000); a kötet tőle származó jegyzetében ezt írja: "Pontos és tömör szépségeivel végső soron a világ formáiról és formálhatóságáról szól: a forma hűségéről és tartásáról, a mérték reményteljességéről hoz hírt. [...] Mert aki formát ad, az élni segít. S aki mértéket ad a szavaknak, az méltóságot és szabadságot ad a szellemnek: láthatatlan metrikát a léleknek."

Románul az első Radnóti-versek 1949-ben jelennek meg Eugen Jebeleanu fordításában, a "forradalmi lendület" magyar költőit (Petőfi, Ady, József Attila) bemutató kötetben. Tizenkét versét Virgil Teodorescu, kettőt Emil Giurgiuca tolmácsol a magyar irodalom román nyelvű antológiájának 1969-ben megjelent IV. kötetében. Egész kötetre való színvonalas fordítás Veronica Porumbacu és Tótfalusi Anna munkája (1974). Erről a kötetről írja Hervay Gizella: Porumbacu előszavában "... olyan hozzáértéssel és részleteket számon tartó pontossággal ismerteti, hogy nemcsak a román olvasóknak mond újat."

Radnóti Miklós sorsa, magatartása erdélyi költők sorát ihlette meg – egyetlen kivétellel (Endre Károly: A kilencedik ecloga) a fiatalokat. Szilágyi Domokos már 1956 őszén versben idézi a költőelődöt (Járkálj csak, halálraítélt. Utunk 1986/41), majd őt követi időben Páll Lajos (Radnóti. 1970). A 70 éve született költő emlékére Budapesten kiadott Radnóti koszorúja (1979) c. kötetben Hervay Gizella Temetés előtt és Szilágyi Domokos Törpe ecloga c. verse jelenik meg, s őt idézi az évforduló évében versben Páskándi Géza (Szabálytalan strófák R. M.-hez), Bartis Ferenc (Radnóti Miklós), Király László (Káromlás Radnótiért) és Gál Éva Emese (Prológus 2), esszében Mózes Attila (Didergő földi testben kuporgó égi lélek. Utunk 1979/21). Végül újabb versek sorát ihleti a költő sorsa és példája születésének 75. évfordulója idején; ezek a Kortárs 1984/5. számában jelennek meg, szerzőik Csiki László, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Markó Béla, Vári Attila, Vásárhelyi Géza. E versek közös alapgondolatát Lászlóffy Aladárnak az Új Írásban (1984/11) megjelent esszéje fejezi ki, már címével is: "Ó tarts ki addig lélek, védekezz!"

A Radnóti-irodalmat legteljesebben Nagy Mariann bibliográfiája tartalmazza (Bp. 1989). Az alábbiakban ebből s a fentebb említettekből csak néhányat emelünk ki, támpont gyanánt:

Tolnai Gábor: R. M.: Lábadozó szél. Erdélyi Helikon 1934/3. – Méliusz József: R. M. új verseskönyve. Korunk 1937/3. – Szemlér Ferenc: R. M. Válogatott versei. Erdélyi Helikon 1940. 7; uő: Olvasónaplómból. Igaz Szó 1967/5; uő: Radnóti levelei. Igaz Szó 1969/5. – Láng Gusztáv: A jó halál kegyelme. Igaz Szó 1969/5; uő: Himnusz a békéről (Kiskatedra). Utunk 1983/6. – Kántor Lajos. R. M. és a Korunk. Hipotézis és irodalomtörténeti igazság. Élet és Irodalom 1969/20, 22. – Mózes Huba: Egy elfelejtett Radnóti-írás. NyIrK 1973/1. – Szávai Géza: A költő – és természetes halála. Utunk 1974/47. – Mikó Ervin-Virgil Teodorescu: Erdélyi Ágnes emléke. Utunk 1975/20. – Pomogáts Béla: R. M., a műfordító. Korunk 1977/8. – Mikó Ervin: Versek nyomában. Utunk 1978/19. – Mózes Attila: Didergő földi testben kuporgó égi lélek. Utunk 1979/21. – Lengyel Ferenc: Világnézet és világkép. In: Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok. 1981. 164-174. – Szász János: Celan és Radnóti. A Hét 1981/2. – Cs. Gyímesi Éva: "Mint búcsúzó, ki újra kezdi éltét". Utunk 1984/18; uő: R. M. Bevezető tanulmány a Versek és műfordítások (Kv. 1985 = Tanulók Könyvtára) c. kötethez. – Egyed Péter: A megfigyelő költő. Utunk 1985/43. – Lászlóffy Aladár: Ó tarts ki addig lélek, védekezz! Új Írás 1984/11. – Markó Béla: Olvassuk együtt. – R. M.: Hetedik ekloga. Igaz Szó 1986/2. – Tompa Gábor: Olvassuk együtt – R. M.: Federico García Lorca. Igaz Szó 1989/7. – Kisgyörgy Réka: Szigorú, prófétákat termő idő. Utunk 1989/19.

(N. Zs.)


Radó Árpád (Sárszeg, 1909. jan. 1. – 1943. jún. 13. Volokonovka, Ukrajna) – hírlapíró. Nagyváradon érettségizett, rövid ideig gyári tisztviselő, majd 1928-tól tizenkét éven át a Nagyváradi Napló színházi rovatvezetője. Bátor hangú, csipkelődésre hajlamos írásait más lapok is szívesen közölték, így a kolozsvári Ellenzék, amelynek állandó munkatársa. Manifesztum címmel 1932-ben röpiratot bocsátott ki írók és újságírók nevében, tiltakozásul Sallai és Fürst kivégzése ellen. Harcos publicisztikájából kiemelkedik fasisztaellenes Hitler bajusza c. írása, amely a Napló hasábjain (1939) jelent meg. Kunda Andor mellett alapító tagja volt a József Attila Irodalmi Társaságnak. Munkaszolgálatosként halt meg a szovjet fronton.

Szépirodalmi próbálkozásaira, így verseire Kassák Lajos hatása nyomta rá bélyegét. 1930-ban A kis cukrászlány c. operettel, 1931-ben Pisztráng c. egyfelvonásosával jelentkezett.

Önálló kötetei: Lendület (versek, Nv. 1929); Viharos napok (esszégyűjtemény, Nv. 1939).

Gaál Gábor: Jól van, benne vagyunk a kellős közepében... (R. Á. Lendület c. verskötetéről). Korunk 1929/10. – Kunda Andor: R. Á. huszonhat verse. Nagyváradi Napló 1929. aug. 18. – I. Gy.: R. Á.: Lendület. Nyugat 1930/24. – Pisztráng. R. Á. egyfelvonásosa. Nagyváradi Napló 1931. febr. 24. – Katona Béla: Várad a viharban. Nv. 1945. 69.

(T. E.)


Radó Ferenc (Temesvár, 1921. máj. 21. – 1990. nov. 27. Kolozsvár) – matematikai szakíró. A temesvári Zsidó Líceumban érettségizett (1939), a kolozsvári egyetemen szerzett matematikatanári képesítést (1945). Pályafutását középiskolai tanárként kezdte szülővárosában, ugyanott a Pedagógiai Főiskolán, majd 1950-től a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetemen előadó, 1968-tól egyetemi tanár nyugalomba vonulásáig (1985). Közben a kolozsvári Számítási Intézet főmunkatársa is. A nomográfia és függvényegyenletek kapcsolatáról írt disszertációjával doktorált (1958). A kanadai University of Waterloo vendégprofesszora (1969-70), a hetvenes évek óta a Bázelben megjelenő Journal of Geometry és az Aequationes Mathematicae nemzetközi szakfolyóiratok szerkesztőbizottsági tagja.

Tudományos tárgyköre a geometria, a függvényegyenletek, numerikus és grafikus analízis, valamint a matematikai programozás és gazdasági alkalmazások. Szakcikkei hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg, nemzetközi konferenciákon szerepelt. Tevékenységét a román oktatásügyi minisztérium két alkalommal díjazta (1960, 1966). Ismeretterjesztő közlései a Matematikai Lapok, Utunk, az 1954-es Bolyai Emlékkönyv, az 1973-as Korunk Évkönyv hasábjain jelentek meg.

Munkái: Analitikus geometria (egyetemi jegyzet, Kv. 1954, 1958); Lecţii de nomografie (társszerző L. Bal, 1956); Analitikus geometriai példatár (egyetemi jegyzet, Szilágyi Pállal, Kv. 1958); Feladatgyűjtemény középiskolai matematikai körök számára. I-II. (Cseke Vilmossal és Kiss Ernővel, 1957, 1959); Geometrie (társszerző G. Galbură, 1979); A geometria mai szemmel (Orbán Bélával, Kv. 1981); Matematikai kislexikon (társszerkesztő, 1983).

Kovács Nemere: A kutató öröme, a nevelő gondja. Beszélgetés R. F.-cel a geometria rögös útjairól. A Hét 1981/25. – Rostás Zoltán: Gyűrűk és hálók. Újraközölve Visszajátszás c. kötetében (1984). – Orbán Béla: R. F. a matematikus, a tanár és az ember. Matematikai Lapok 1994/5.

(K. Z.)


Radó Imre – *Jövő Népe


Radó Pál (Farnos, 1883 – 1944, deportálásban) – író. Kempner Magda írónő férje. A budapesti egyetemen szerzett magyar-francia szakos oklevelet (1908). Tanári pályáját a Markó utcai főreáliskolában kezdte, majd Lippán tanított; négyévi háborús katonai szolgálat után Nagyváradon a Felső Kereskedelmi Iskola tanára. A Szigligeti Társaság választmányi tagja. Esztétikai dolgozatai jelentek meg. Arany-életrajzával elnyerte a nagyszalontai Arany János Társaság pályadíját. Elbeszéléssel szerepel a Gara Ernő szerkesztette 50 erdélyi író és újságíró. Fegyverek közt – múzsák című almanachban (Nv. 1940).

Munkái: Arany János élete és munkássága (Nagyszalonta 1930); Semmi sem bizonyos (A kétkedés regénye Salamon királytól Anatole France-ig. Nv. 1939).

ry.: R. P.: Arany János élete és munkássága. Pásztortűz 1930/25-26. – A tegnap városa. A nagyváradi zsidóság emlékkönyve. Tel-Aviv 1981. 415.

(B. E.)


Radóné Kempner Magda – *Kempner Magda


Rados Móric (Abony, 1888. okt. 18. – ?) – közgazdasági író, szerkesztő. Budapesten végezte tanulmányait, majd az ottani Új Hírek és Új Szó c. napilapok munkatársa. 1912-14 között az Abony c. "társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi hetilap" szerkesztője. 1919 körül költözött Kolozsvárra, itt részt vett az Új Kelet c. zsidó politikai lap beindításában. 1921-ben megalapította a Radio Reclama România részvénytársaságot, melynek vezérigazgatója lett. Gazdasági és pénzügyi információszerzéssel, reklámmal, könyv- és lapkiadással foglalkoztak. A cég keretében létesítették 1920-ban a Cultura könyvnyomdát, mely 1940-ig működött, s amely reklámanyagon kívül több közgazdasági kiadványt és lapot jelentetett meg. A Minerva nyomdától átvette a világháború előtti Erdélyi Közgazdaság, majd 1920-tól Közgazdaság c. pénzügyi, kereskedelmi és ipari hetilapot s azt Erdélyi Közgazdaság-Rumänischer Lloyd kettős címmel jelentette meg magyar és német nyelven Boronkay Béla, majd Ioan Petruca szerkesztésében. 1926 decemberétől aztán elmaradt a magyar cím és szöveg. A hirdetéseket kivéve német nyelvűvé vált lap 1940-ben szűnt meg. Ennek társkiadványa volt a magyar és román nyelvű Consum c. közgazdasági hetilap (1921-1940); ezt Gheorghe Petruca szerkesztette, 1938-40-ben Rados volt az igazgató-adminisztrátora. A cég kiadásában Consum könyvtár címmel pénzügyi-gazdasági füzetsorozatot is megjelentettek magyar, román és német nyelven.

A két hetilap közös vállalkozásában jelent meg Rados Móric és Székely János szerkesztésében 1923-ban és 1924-ben a Közgazdasági évkönyv (Erdély gazdasági lexikonja) két kötetét. Ezek magyar nyelven közlik mindazokat a Romániában érvényes jogi, pénzügyi, kereskedelmi, biztosítási, adóügyi tudnivalókat, törvényeket és rendeleteket, amelyeket a hatalomváltozás után a gazdasági életben dolgozóknak ismerniük kellett. ~ részt vett a zsidó közéletben is. 1940 utáni sorsáról nincsenek adatok.

Krizsó Kálmán: Kolozsvár tartomány nyomdászattörténete és hírlapirodalom-története. (Kézirat, 1968).

(G. Gy.)


Radován István – *Kilátó


Raduch György – *lutheránus egyházi irodalom


Ráduly Endre (Kézdiszentlélek, 1927. máj. 3.) – nyelvművelő, tankönyvíró. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban érettségizett (1947), a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos oklevelet szerzett (1951). Tanári pályáját a kézdivásárhelyi pedagógiai iskolában kezdte, majd a Magyar Autonóm Tartomány tanügyi osztályán szakfelügyelőként dolgozott (1952-60); Marosvásárhelyen gyakorló tanár a Pedagógiai Főiskolán, ugyanott a Népi Egyetem tanulmányi igazgatója (1981-83). Általános iskolai tanár a nyugalomba vonulásáig.

A nyelvtanítás módszertana foglalkoztatja. Társszerzője a Beszéd- és íráskészség fejlesztése az V-X. osztályban c. tankönyvnek; irányítása mellett készült Az olvasástanítás módszertana az I-IV. osztály számára című tankönyv is (1956). Az olvasás gyakorlatát szolgálták füzetei, amelyekben Mikszáth, Caragiale, Móricz, Sadoveanu műveinek helyes olvasatára buzdít (1956). A Művelődés közli Beszéljünk helyesen! c. tanulmányát (1959/4-6). A gondolkodás fejlesztésére külön "feladatlapokat" ajánl a Tanügyi Újságban (1973), ezt javasolja a nyelvtani ismeretek ellenőrzésére egy román módszertani kiadvány magyar nyelvű betétében is (Mv. 1975).

Beszéljünk szépen és helyesen magyarul! c. munkája kéziratban.

(B. E.)


Ráduly István – *Kilátó


Ráduly János (Korond, 1937. okt. 27.) – néprajzkutató, költő, műfordító. A marosvásárhelyi Bolyai Líceumban érettségizett (1955), Erdőszentgyörgyön a líceumban nevelő, 1962-től Kibéden tanár, 1998-tól nyugdíjas. A Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett (1966).

Első írását a Vörös Zászló közölte (1959). Az Utunk, Igaz Szó, Művelődés, Napsugár, Tanügyi Újság, Ifjúmunkás, Hargita, Helikon munkatársa. Verssel szerepel a *Megtalált világ (Mv. 1968) c. antológiában; költőként évtizedekkel később jelentkezik újra (Az árnyékok lakodalma. 1995; Fény és gondolat. 1996).

Folklórkutatói pályája egy Faragó Józseffel együtt közölt, később németül és csehül is megjelent tanulmánnyal (A népballadák egy romániai magyar falu mai köztudatában) kezdődött, ezt követően egész sor önálló kötetben tárta fel a Kis-Küküllő menti Kibéd népmesekincsét és gazdag balladaköltészetét, s rendszeresen tanulmányokkal szerepelt a Népismereti Dolgozatok, Ethnographia, Néprajzi Látóhatár, a Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyvei, Jahrbuch für Volksliedforschungen köteteiben. Munkásságának nemzetközi visszhangját Cseke Péter mérte fel Kibéddel megáldott Ráduly János c. szociográfiai riportjában.

Foglalkozik az erdélyi rovásírásos emlékek kutatásával és értelmezésével is. Gyermekirodalmi antológiákban a vers, ének, játék, mese óvodai felhasználását szorgalmazza.

1990-től tagja a Kriza János Néprajzi Társaságnak, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak; szerkesztőbizottsági tagja a korondi Hazanéző és a székelyudvarhelyi Székely Útkereső c. folyóiratoknak.

Legnagyobbrészt saját gyűjtéseit tartalmazó kötetei: Kibédi népballadák (1975), A vízitündér leánya (Kis-Küküllő menti népmesék. Kv. 1978); Elindultam hosszú útra (A kibédi Majlát Józsefné Ötvös Sára népballadái. 1979); Tündérszép Mosolygó Ilona (Kibédi népmesék. 1980); Az álomfejtő fiú (Kis-Küküllő menti népmesék. Kv. 1985); Mikor a szolgának telik esztendeje (A kibédi gazdai szolgák életéből. 1987); Villám Palkó (Kis-Küküllő menti népmesék. 1989); Hold elejti, Nap felkapja (Kibédi találós kérdések. 1990); Táltos Marika (mesék. Korond 1993); Szép Magdolna (Kibédi népmesék. Kv. 1994); A király táncos lovai (Székely tréfás mesék. Sepsiszentgyörgy 1995); Rovásíró őseink (Adalékok rovásírásunk ismeretéhez. Korond 1995); Vetettem gyöngyöt (Népköltészeti tanulmányok. Székelyudvarhely 1997); A rovásírás vonzásában (Korond 1998); Nemzeti kincsünk, a rovásírás (Székelyudvarhely 1998).

Verskötetei: Az árnyékok lakodalma (Gyermekversek. Székelyudvarhely 1995); Fény és gondolat (uo. 1996).

Lefordította Eminescu Esticsillag c. költeményét (Székelyudvarhely 1993); Nichita Stănescu-fordításait a Barátság c. antológia (Pécs 1993) közölte.

Álneve: Rétfalvi.

Barabás László: Mesék, balladák földje: Kibéd. Falvak Dolgozó Népe 1970/28. – Zágoni Attila: Balladák földjén. Falvak Dolgozó Népe 1973/11; uő: A rádulyi példa. uo. 1975/43; uő: Álmatlan éjszakák. uo. 1976/45. – Katona Ádám: Kibédi népballadák. Igaz Szó 1975/10. – Cseke Péter: Hogyan tovább R. J.? Falvak Dolgozó Népe 1977/26; uő: Eredeti látásmód – népi epika. Utunk 1987/41; uő: Kibéddel megáldott R. J. Hazatérő szavak. Szociográfiai riportok. Bp. 1993. – Vita Zsigmond: Kibédi népmesék. Utunk 1980/26. – Nagy Olga: Egy tudományos pálya tanulságai. Utunk 1980/42. – Kriza Ildikó: Elindultam hosszú útra. Hungarológiai Értesítő 1981/3-4. – Faragó József: Kibédi népballadák svéd hanglemezen. Művelődés 1983/12. – Nagy Pál: "Egy mese menyen tizenhat égen". Utunk 1985/51. – Bíró Zoltán: Az emlékeztetés értéke és ára. A Hét 1987/42. – Albert Gyöngyvér: R. J.: Ahogy a szolgának telik esztendeje. NyIrK 1988/1. – Tündérek, szolgák, álomfejtők (Beszélgetés R. J.-sal). A Hét 1989/31. – Kovács György: Kell a mese. Helikon 1990/9. – Cseke Gábor: Felragyogó Estcsillag. Romániai Magyar Szó 1993. szept. 4-5. – Szőcs István: Mert írva vagyon... Írások a rovásírásról. Helikon 1995/19.

(B. E.)


Ráduly-Zörgő Éva (Kolozsvár, 1954. okt. 23.) – logopédus, iskolapszichológus, sportvezető. Zörgő Benjámin lélektan-professzor leánya. Szülővárosa 11. számú Elméleti Líceumában érettségizett (1973), a Babeş-Bolyai Egyetemen lélektan szakos oklevelet (1977) szerzett, majd elvégezte a bukaresti Testnevelési Főiskolát (1982). Pályáját mint logopéd-defektológus gyalui (1978-80), kolozsvári, kisbácsi (1985-90) iskolákban kezdte, 1990-től a kolozsvári Báthory Líceumban logopédus; a Babeş-Bolyai Egyetemen adjunktusként neveléslélektant, logopédiát és módszertant ad elő. A Kolozs megyei Atlétikai Bizottság elnöke. Az Erdélyi Pszichológiai Társaság, valamint az Erdélyi Pszichoterapeuták Társasága tagja.

Kutatási területe: iskola- és sportpszichológia. Az iskola-éretlenségről szóló tudományos dolgozatával érte el az I. osztályú tanügyi fokozatot (1989). Pszichológiai tanulmányokkal és népszerűsítő cikkekkel a Családi Tükör (1990-92) és a csíkszeredai Új Sport folyóiratok munkatársa.

Többszörös román országos bajnok és csúcstartó gerelydobásban. Egyetemi világbajnok (Mexico-City 1979), az Európa-válogatott (Montreal 1979) és Európa-kupa (Toronto 1979) döntő győztese, többszörös Balkán-bajnok, három olimpia (München, Montreal, Moszkva) résztvevője, veterán Európa-bajnok gerelydobásban (Budapest 1990). Sporttevékenységéért kulturális érdemrendet kapott.

Kenéz Ferenc: Könyv a sportszatyorban. R.-Z. É.-val beszélget ~. Utunk 1987/30.

(B. E.)


Radványi Román Károly – *ex libris


Raffy Ádám (Vértes, 1898. aug. 14. – 1961. nov. 30. Budapest) – orvosi szakíró, regényíró, műfordító. Réz Ádám és Pál műfordító-irodalomtörténészek apja. Középiskolát Nagyváradon végzett, felsőbb tanulmányait Bécsben és Budapesten folytatta, Kolozsvárt szerzett orvosi oklevelet (1920). Pályáját Frankfurt am Mainban tanársegédként kezdte a Vaterländischer Frauenverein klinikáján; 1925-től Aradon, majd 1938-tól Nagyváradon nőgyógyász és sebész. 1947-től Budapesten élt.

Szakmunkái családi nevén (Kupfer Miksa) a nőgyógyászat köréből a Zentralblatt für Gynäkologie, Schweizerische Medizinische Wochenschrift és az Erdélyi Orvosi Lap hasábjain jelentek meg (1927-29); orvosszociológiai írásaiban a magzatelhajtás kérdéseivel is foglalkozott. Fordításában jelent meg N. M. Gelbert Keresztények a zsidó fronton c. munkája (Kv. 1938) s Giszkalay Jánossal közösen Heine Confessio Judaica c. művének egy része (Atta troll. Egy nyáréji álom. Lugos 1935), valamint Franz Werfel, André Maurois és Henri Lefèbvre több kötete.

A Független Újság és a temesvári Kézirat szépirodalmi munkatársa, ezenkívül számos filmforgatókönyvet, rádiójátékot írt, életregényei közül kitűnnek Giordano Bruno, Paracelsus, Messmer doktor, Eleonora Duse színésznő élettörténetei. Relle Pállal közösen szerkesztette az Örök betűk c. antológiát és az Erdélyi Egyetemes Könyvtárat (1940-42).

Művei közül Erdélyben jelent meg: A bölcsek köve (Paracelsus életregénye. Nv. 1941) és a Séta Bellaggióban (Kisregény. Nv. 1941); erdélyi tárgyú regénye a Varga Katalin életét feldolgozó Erdélyi Szent Johanna (Bp. 1948).

Gáldi László: A máglya. R. Á. Giordano Bruno-életregénye. Vasárnap 1937/2. – Kováts József: Egy Giordano Bruno-regény. Korunk 1937/3. – Weisz Endre: Kritika egy könyvről, amely kritikus cikkről ír. Nagyváradi Napló 1937. jan. 1. – Tabéry Géza: Messmer, a léleklátó. Nagyváradi Napló 1938. jan. 23. – Szenczei László: Egy sznob könyv margójára. Korunk 1938/2. – Képes Miklós: Herodes, R. Á. legújabb regénye. Nagyváradi Napló 1939. jan. 15. – Benedek Marcell: Örök szomjúság. R. Á. regénye. Magyar Csillag 1943. II. 627-28. – Jékely Zoltán: Búcsú R. Á.-tól. Élet és Irodalom, Bp. 1961/49.

(B. E.)


Rajka László (Kolozsvár, 1894. júl. 7. – 1938. nov. 1. Kolozsvár) – irodalomtörténész, műfordító. A középiskolát szülővárosában végezte, itt kezdte, majd Bécsben fejezte be egyetemi tanulmányait. A kolozsvári róm. kat. Marianum leányközépiskola magyar-német szakos tanára haláláig.

Tudományos érdeklődése igen tág körű volt, az irodalomtörténet és művészettörténet mellett a fizikát, technikát is tanulmányozta. Tanárként magyar nyelvi és irodalmi tantervezetet dolgozott ki; a Magyar Nép Könyvtára számára két kiadást megért Szavalókönyvet (Kv. 1923, 1925) és több német nyelvkönyvet szerkesztett (1924-1926). 1925-től Imre Lajos református teológiai tanárral együtt indította A Magyar Ifjúság Könyvtára c. könyvsorozatot, melynek egyik kötete saját fordítása, Theodor Storm ifjúsági regénye (Bábjátékos Pali. 1926). Diákszínjátszók számára németből dolgozott át szórakoztató színdarabokat, amelyek az Erdélyi Magyar Lányok Leányszínháza c. füzetsorozatban jelentek meg 1925-ben (Jön a tavasz; A szakácskönyv; A szórakozott tanár úr; Az új szakácsné).

Első önálló irodalomtudományi munkája a Sebes agynak késő sisak c. politikai röpirat, melyet a budapesti Irodalomtörténet közölt (1915). Ebben feldolgozta és ismertette a Magyar Nemzeti Múzeumnak egy latinból magyarra fordított 17. századi kéziratát, amely 41 versben mutatja be a harmincéves háború eseményeinek főbb szereplőit, köztük Bethlen Gábort. Doktori értekezése Heliodorosz Aithiopikájának feldolgozásai a magyar irodalomban címmel Kolozsváron jelent meg 1917-ben. György Lajos megítélése szerint ez a munkája "alapos és minden részletkérdésre kiterjedő összehasonlítás", amelynek irodalomtörténeti újdonsága az, hogy sikerült kimutatnia, a Heliodorosz-mű magyar feldolgozásainak forrása tulajdonképpen Zschorn német népkönyve. Másfél évtizedig az EME Bölcsészeti Szakosztályának titkára, az erdélyi Katolikus Akadémia egyik első beválasztott tagja. Megírta a Bölcsészeti Szakosztály 75 éves múltját (A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály története. 1860-1934. Kv. 1938), valamint a Marianum történetét (Kv. 1927).

Irodalomtörténészként úttörő munkát végzett a Jókai-kutatás terén, hozzájárulva *Jókai Mór emlékezete ápolásához is. 1926-ban a Pásztortűzben (1926, 45-46) Tabéry Géza Jókai Erdélyben c. könyvéről írt kritikája miatt vitába keveredett a szerzővel. Széles kitekintésű szövegfilológiai kutatásai főképpen a Jókai-regények forrásainak kiderítésére irányultak; e témakörben született munkáira (Jókai "Törökvilág Magyarországon" c. regénye. Kv. 1931. ETF 33; Jókai Kalandora. Kv. 1932; Jókai román tárgyú novellái. Kv. 1935. ETF 77; A Névtelen Vár hőse. Arad 1934) Jókai összes műveinek kritikai kiadása során napjainkban is hivatkoznak.

Kéziratban maradt egy bibliográfiai munkája, amely a külföldi írók magyar fordításban, valamint magyar írók idegen nyelven megjelent munkáit és azoknak visszhangját tartalmazza és egy dalgyűjteménye, melyet A Társadalom daloskönyve címmel készült megjelentetni.

Heszke Béla: R. L.: Jókai Kalandora. Erdélyi Múzeum 1932. 245. – György Lajos: R. L. élete és tudományos munkássága. Kv. 1939. ETF 110. – Kozma Dezső: R. L. In: Erdélyi utakon. Régi kolozsvári arcok. Székelyudvarhely 1997. 105-106.

(Gy. Zs.)


Rajnay Tibor – *Jóestét, *Friss Hírek


Rajthy (Raith) Tivadar (Budapest, 1893. szept. 21. – 1958. febr. 22. Budapest) – költő, író, üzemgazdasági szakíró. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Párizsban végezte. 1921-ben Magyar Írás címmel irodalmi és művészeti folyóiratot alapított és szerkesztett 1927-ig, amely a magyar irodalom és a haladó értelmiség egyik fóruma volt. Anyagi okok miatt lapja megszűnik, ezután nem foglalkozik többet irodalommal. Mint az üzem- és irodaszervezési, vállalati ügyviteli és könyvvizsgálati kérdések szakértője, 1941-48 között üzemgazdaságtant ad elő a kolozsvári egyetemen. A Magyar Könyvvitel főszerkesztője.

Szépirodalmi művei (Raith Tivadar néven): Alkonyi szimfónia (versek, Békéscsaba 1914); Párizs-Liège-Trencsénteplitz (novellák, Bp. 1917); Szerelem, harc, hit (karcolatok, Bp. 1923); Ölelés keresztje (versek, Bp. 1923); Rilke-fordításait szintén önálló kötetben adta ki (Ének Rilke Kristóf kornétásról. Bp. 1923); A XX. század magyar irodalma az európai szellem áramlatában (Korunk 1926. nov.); Kelet-Európa, ismeretlen föld (Bp. 1927. A Magyar Írás különszáma).

Szakmunkái: A vállalkozás az irányított és a nagytérgazdaságban. Kv. 1943 (Vállalatgazdasági könyvtár 2); Mérlegtan (Kv. 1944); A vállalat elszámolása. Jószágelszámolás (Kv. 1946); Vagyon- és eredményértékelés ingadozása pénzérték esetében (Kv. 1946); Bevezetés a könyvvitelbe (Cseke Vilmossal, Kv. 1947); Relativitás a vállalat költségeinek alakulásában (Kv. 1947); A számvitel szervezési irányelvei (Kv. 1948).

(S. Zs.)


Rákóczi Ferenc emlékezete – A szatmári birtokokkal is bíró, 1707-ben erdélyi fejedelemmé választott II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) alakját Mikestől Adyig a nemzeti szabadságeszme jelképévé növesztette az utókor, s ekként élt a későbbi erdélyi köztudatban is. 1918 előttről a ~-ét széles körben fenntartó Thaly Kálmán erdélyi hatása mellett az erdélyi történészek sorából a fejedelem életét és művét kutató Márki Sándort emelhetjük ki elsősorban, aki az Erdélyi Múzeumban két tanulmányt is közölt róla, emlékbeszédben méltatta a Kolozsvárt 1903-ban tartott nagyszabású Rákóczi-ünnepélyen, 1904-ben előadást tartott a Kemény Zsigmond Társaságban Rákóczi és a kurucok emlékei Törökországban címmel, majd háromkötetes monográfiát (Bp. 1907-1908) szentelt életének és művének. Mellette Angyal Dávidnak és Krenner Miklósnak jelennek meg tanulmányai, ugyancsak az Erdélyi Múzeumban, az 1905-1906. években.

Az 1920-as években ~ alkalmilag jelenik meg csak az erdélyi sajtóban. A kolozsvári Keleti Újság Voinovich Géza Rákóczi-drámájának budapesti Nemzeti Színházi bemutatójáról közöl színikritikát (1923. jan. 16.), majd az Ellenzékben egy cikk adja hírül: "Megtalálták II. Lajos és Rákóczi Ferenc leveleit a vatikáni levéltárban." A bizonyára a magyarországi sajtóból átvett cikk (1925. febr. 10.) szerzője a római Magyar Történelmi Intézet tevékenységének ismertetése kapcsán szól többek között a pápához intézett Rákóczi-levelekről, melyeknek "értékét még az is növeli, hogy az akkori vatikáni diplomácia a maga szempontjából feldolgozta és jegyzetekkel kísérte őket". A Vasárnapban (1926/7) Gabányi János rajzol népszerű portrét a Fejedelemről; az Ellenzék 1926. márc. 31-i számában a budapesti emlékünnepségen történt incidensről számol be, ahol a rendőrtanácsos félbeszakította az emlékbeszédet, mivel a jelen levő József Ferenc főherceget meg akarta óvni a beszéd "kuruckodó megjegyzéseitől". A lap egy későbbi számában (1926. júl. 18.) Csergő Tamás tisztáz néhány korábbi téves állítást, arra figyelmeztetve: "Nem Grosbois-ban, hanem Jerresben temették el Rákóczi szívét". Cikkében az akkor Franciaországban tartózkodó Farczády Elekre hivatkozik, aki Leboeuf abbé egyháztörténeti művében megtalálta a Rákóczi szívét magába foglaló arany urna latin nyelvű sírfeliratát és azonosította azt a kolostort és azt a helyet, ahová eltemették. A Jerres községbeli telken azonban csupán egy szegeletkő és egy hársfasétány maradt meg történelmi emlékként. Szekfű Gyula, a nagy vitát kiváltott könyv, A száműzött Rákóczi (Bp. 1913) szerzője egy, a Magyar történetből való részlettel van jelen a Pásztortűzben (1931. jan. 25.); ebben a történelmi feladatvállalás pillanatát örökíti meg, azt, amikor őt Breznan várában a jobbágyok küldöttei felkeresik és ez "egyéniségét is egyszeriben megszabadítja minden rárakódott gátlástól, ránevelt akadálytól. Ézsaiás próféta összefont lábai kiegyenesednek, kelletlensége kiderül, a fuvallat megragadja ruháját, feláll – s Rákóczi kilép a Vereckei-hágón át a Nagyalföldre könyöklő kárpáti sziklára, hol munkácsi jobbágyain kívül most még egy lélek sem várja." Ennek a részletnek a közlésével a szerkesztő talán a szerző korábbi könyvéhez kapcsolódó viták nyomán támadt kételyeket kívánta eloszlatni, bemutatni a történész igencsak tiszteletteljes közeledését a fejedelem emlékéhez.

Az erdélyi magyar történetírás a két világháború között először Csutak Vilmos munkái révén kapcsolódott be a Rákóczi-kutatásba. Korábban közölt munkái folytatásaként ő előbb az 1706. évi medgyesi és az 1707. évi besztercei kuruc országgyűlésekről jelentetett meg tanulmányt (Erdélyi Irodalmi Szemle 1927/2), majd a Székely Nemzeti Múzeum Emlékkönyvében a székely kurucok 1705-ös és 1707-11 közötti moldvai és havasalföldi bujdosásának történetét írta meg. Előbbiben helyesbíti Márki Sándor monográfiájának több hibás adatát; utóbbiban N. Iorga egy 1911-ben megjelent tanulmányának azt az állítását cáfolja, mely szerint "Brâncoveanu Constantin Rákóczi iránt az ellenségeskedésnek azt a természetes ösztönét követte, mely mindig fennállott a románok és magyarok mint nemzet között". Ő ezzel szemben arra mutat rá, hogy az erdélyi fejedelmek beiktatási feltételei között kitételként szerepelt a jó viszony fenntartása a román fejedelemségekkel, és Rákóczi is ezt a politikát követte. Emlékeztet rá, hogy a román fejedelemségek a szabadságharc után tömegesen fogadták be a kuruc bujdosókat (akiknek nagy része szerinte a csángó falvakban keresett menedéket).

Megsokasodtak ~ adatai a fejedelem halála 200. évfordulójának nagyszabású megemlékezései kapcsán. A Pásztortűz már 1934-ben kétszer is felhívja a figyelmet a küszöbön álló Rákóczi-évre; hírt ad arról, hogy a Budapesten már fölállított Bem-szobor után elkezdődött a gyűjtés a Rákóczi-szoborra is; majd Asztalos Miklósnak, egy új pesti Rákóczi-könyv szerzőjének tanulmányát közli "a fejedelem esztendejé"-ről. "II. Rákóczi Ferenc – emlékeztet a szerző – minden magyaré", az erdélyi magyarságé különösen, hiszen benne "az utolsó nemzeti fejedelemre emlékezik vissza". Egyébként szerinte Erdély román népe sem vonhatja ki magát az ünneplésből, hiszen ők is zászlaja alá sorakoztak, akárcsak a ruténok és a tótok. Az 1935-ös esztendő tehát a fejedelem esztendeje lesz Erdélyben éppúgy, mint Szlovákiában, "anélkül, hogy bárkinek is eszébe jutna azt kiáltani vádlóan a magyarság felé, hogy az ünnepi megemlékezés irredenta". Ezután Asztalos rövid áttekintést ad a különböző történelmi helyzetekben más-más jelentést kapó Rákóczi-kultuszról: valamikor a fejedelem alakja a nemzeti törekvések, a függetlenségi vágyak megtestesítője volt, de ennek a szemléletnek elkövetkezett a reakciója; most az ember Rákóczit kell felmutatni: a sokoldalú, minden vonatkozásban rendkívüli személyiséget, azt, aki a semmiből hadsereget teremtett és magyar diplomáciát, aki ipart és kereskedelmet szervezett. Politikusi nagysága abban is megmutatkozott, hogy egybe tudta fogni a jobbágyok és a nemesek törekvéseit, s hogy tudatosan kereste az együttműködést a nemzetiségekkel (Pásztortűz, 1934/23-24).

Az Erdélyi Múzeum könyv- és folyóiratszemlék útján ismertette meg az erdélyi közönséget a Rákóczi-évben született szakirodalommal; az Erdélyi Fiatalokban Bíró Sándor vette számba részletesen és kritikailag a 19. század második felétől a Rákóczi-kutatás eredményeit (Thaly Kálmán, Márki Sándor, Szekfű Gyula, Asztalos Miklós), majd jellemezte magát a Rákóczi-szabadságharcot. Ő is úgy látja, hogy Rákóczi a 18. század legnagyobb magyar szervezője, ugyanakkor kiemeli vallásosságát, s nagy felelősségérzetét, miáltal "példa mindenki előtt, aki népének szolgálni akar". Az erdélyi magyarságnak – írja – azért kell különösképpen hálával gondolnia rá, mert Erdélyország miatt érte a száműzetés: nem akart a béketárgyalásokon lemondani fejedelemségéről. A bukás egyik okául "a magyar nemesi osztály rakoncátlan, fékezhetetlen magatartását" említi, anakronisztikus harci technikáját. Végül emlékeztet arra a nagy érzelmi és irodalmi hatásra, amely "a kuruc költészet örökszép termékein keresztül egy évszázadig tartotta a lelket a magyarságban". Ugyancsak Bíró 1936-ban egy népszerűsítő Rákóczi-életrajzot is megjelentetett, amelyre viszont a legendásító frazeológia használata jellemző, valósággal a szakrális szférába emelve a fejedelmet. "Isten választott embere volt ő, mint a régi zsidók idejében a bírák, akiket azért küldött az Úr, hogy a nép szabadítói legyenek."

Az évforduló kapcsán a nagyváradi Szabadság (1935. ápr. 9.) a fejedelmet mint a történelmi Magyarország népei közötti összefogás jelképét méltatja, s emlékeztet arra, hogy épp halála évében tör ki a Péró-féle dél-alföldi felkelés, s hogy Rákóczit nem csak a magyarok várták vissza akkor, hanem a rácok is. "Ez a legenda – írja a szerző – bizonyítja mindennél ékesebben, hogy a nemzetiségek a magyar történelemnek Rákóczi nevéhez fűződött szépséges, de szenvedésteljes idejében [...] örömeiket, szenvedéseiket együtt osztották meg a magyarsággal." Halála idején kezdte el a felekezeti és nemzetiségi ellentétek szítását a bécsi udvar, aminek következményei a későbbi nemzetiségi felkelések lettek.

Az évforduló idejének elmúlta után 1942-ben idézik újra ~-ét: ekkor jelenik meg az akkor már a kolozsvári egyetemen tanító Zolnai Béla II. Rákóczi Ferenc című könyve. A szerző korábban az író, illetve a janzenista gondolkodó fejedelemről, könyvtáráról, Mikes Rákóczi-képéről közölt tanulmányokat; a korábbi Rákóczi-portrék szoborba merevített alakja helyett elsősorban szellemi arcképét rajzolja meg, s az események mögötti életmódtörténeti, mentalitástörténeti vonatkozásokra hívja fel a figyelmet. Ismerteti a fejedelem olvasmányait, bemutatja a főúri barokk életformát és az idős Rákóczi janzenista remete-életét, szól az alkímia iránti érdeklődéséről. Íróként az érzelmesség korai képviselőjét látja benne, s kiemeli a Vallomások önostorozó, emberi szituációkat rögzítő jellegét is, valamint azt, hogy nemzeti önismeretre nevel, Zrínyi módjára előtárva a magyarság hibáit és erényeit. "Szinte egy modern regényírónak történelmi rekonstrukcióját véljük hallani, mikor Rákóczi saját kortársait jellemzi" – írja, utalva Pekri, Mikes és a Barcsayak portréira a műben. Végül számba veszi a figyelmet érdemlő egész Rákóczi-irodalmat (kiemelve Szekfű Gyula könyvét, amely szerinte a fordulópontot jelenti) s külön az alakjának szentelt szépirodalmat, Thaly kuruc vershamisítványaitól Arany Jánoson át egészen Adyig. A könyvről írva a Pásztortűzben (1943/5) Heszke Béla elismerően szól arról, ahogyan Zolnai a janzenista remetét, az írót, a vallásos elmélyülés magába vonuló szentjét, a magyar katolicizmus egyik kiváló egyéniségét bemutatja, s úgy érzi, reveláció erejű az, ahogyan szerencsésen egyezteti a tudományos igényt a megírás színes stílusával.

Ezzel egy időben – már a háború orosz harctéri eseményeinek összefüggésében – az Ellenzék (1942. ápr. 7.) a rutén és a magyar nép testvériségének bizonyítására eleveníti fel a szabadságharc vezérét. "Velünk tartottak a kuruc vitézi korban, a leghősibb, mert legreménytelenebb magyar önvédelem tábortüzes, tárogatós, szabadságzászlós világában." A Hitel pedig (1942/7) Rákóczi emlékiratából közöl részleteket, amelyeket az adott helyzetben harcra buzdításként is értelmezhetünk. "Cselekednünk kell, amíg a lelkek hevülnek" – ezt a Rákóczi-üzenetet közvetíti a lap.

1944 után Rákóczi neve és szabadságharca is bevonul abba a sorba, amelyre a hatalmat birtokába vett rendszer és ideológia a magyar történelmi múltból hivatkozik. Természetesen jelen van alakja A kuruckor költészete c. antológiában (I-II. 1956), de íróként közvetlenül csak Jancsó Elemér antológiája (A barokktól a romantikáig. 1971) veszi számba először. Könyve bevezető tanulmányában a 18. sz. eleji memoárirodalom egyik legfontosabb szerzőjeként bemutatott Rákóczi "a személyes vallomás formájában megtestesülő politikai emlékirat és önelemző napló erdélyi hagyományát" folytatja. "A vallásos indíték mögött is modernnek ható lélekelemző vallomás"-jelleget tartja értékelendőnek művében. Veress Dániel A bölcsőhely parancsai c. antológiájába (1978) olvasmányos szemelvényeket válogat írásaiból (pl. szökését Bécsújhelyről). A műfaj erdélyi történetét tárgyaló utószó szerint Rákóczi két műve különböző típusokat képvisel: az ágostoni vallomás formájában írt latin nyelvű szellemi-lelki önéletrajz és a tárgyilagosabb, történeti elbeszélő modorban írt francia nyelvű emlékirat határozottan elkülönül. A tetteket rögzítő emlékirat diplomáciai vádirat, amelyet a töröktől kapott osztrákellenes háborús ajánlat idején írt meg. A Vallomások ezzel szemben spirituális életrajz. "Mindkét emlékiraton rajta van a bujdosás, a dolgokon való változtatni nem tudás rejtett pecsétje, fájdalma is."

Még áttételesebben eleveníti fel az 1973-ban románul, később magyarul is megjelent tanulmányában a történelmi személyiséget V. Szendrei Júlia. Jósika Miklós Rákócziról szóló regénye kapcsán azt elemzi, hogyan szólt a 19. században a történelmi regény a múltról, de a jelennek.

1976-ban, Rákóczi születésének 300. évfordulója alkalmából került sor az erdélyi könyvkiadásban legfontosabb szövegközlésre: a Fejezetek a Vallomásokból kötetre, amelyet Benkő Samu válogatott, az életrajzi mondandónak biztosítva elsőséget. A bevezető tanulmány nemcsak a szépírót mutatja be, hanem a magánember, a történelmi személyiség, a politikus élményeit is, hiszen ezek oldódnak műveiben irodalommá. Azokkal a véleményekkel szemben, amelyek szerint az önéletrajz és meditáció nem forr össze szerves egésszé, ezt inkább egyféle modernségnek értelmezi, annak tulajdonítja, hogy az ágostoni vallomásforma a korai felvilágosodás eszméinek jelentkezésével változáson megy át, már nem lehet az eseményeket mind a bűnvalló meditáció részévé tenni, ezért szét is kell válnia a kegyességi és az önéletrajzi mondanivalónak. Kiemeli, hogy írói tehetségét a novellisztikus betétek és lírai hangulatképek is dicsérik. A Vallomásokat ugyanakkor olyan lírai önvallomásnak látja, amely által szerzője önnön lelkében akarja megteremteni a harmóniát. A Vallomások e kiadásáról írva (Utunk 1977. febr. 25.) Imreh István is rámutat: Rákóczi önvizsgálatának az a különlegessége, hogy "a magát emberi esendőségében, tévelygésében is látni tudó ember keménysége" mutatkozik meg benne. Így a "gyarló ember voltában is helytálló férfit", egy élő személyiséget mutat be. Külön értéke művének, hogy belőle "nem csak a vezérségbe űzött-hívott ember hányatott életútja, hanem a forrongó, majd felkelő nép mozgalmának törvényszerű-szükségszerű volta is kiviláglik".

Az évforduló Szántó György Esze Tamás talpasai című történelmi regényének újrakiadására is alkalmat adott. A regény a korszakra jellemző történelemszemlélet szellemében azt kívánja hangsúlyozni, hogy urak és parasztok között áthidalhatatlan szakadék volt az egész szabadságharc folyamán.

A folyóiratok anyaga is tükrözi az évforduló erdélyi ünneplését, tanulmányok, megemlékezések sora jelent meg. Az Utunkban (1976. ápr. 16.) Veress Dániel Mikes Rákóczijáról ír, arról, hogy a Törökországi levelek hogyan szólnak a fejedelemről. Ő is hangsúlyozza, hogy a levelekből egy eleven ember képe rajzolódik ki, hibáival együtt látjuk Rákóczit.

A Korunk 1976/3. számában Balogh Edgár, Bajor Andor és Faragó József cikkei révén emlékezett meg a fejedelemről. Mindhárom írás azonos mondanivalója az, hogy Rákóczi nemcsak a magyar történelem alakja, hanem a térség és a magyar-román-orosz kapcsolatok történetének része. Balogh Edgár "egy szláv-magyar-román egymásrautaltság összefüggésrendszerében nagy kortársaival, a vele szerződő Nagy Péter cárral és a sokban hasonló sorsú Dimitrie Cantemir moldvai fejedelemmel" kapcsolja egybe Rákóczit. "A két világháború között delelőjére ért nacionalista magyar történetírást", főleg Szekfű Gyulát bírálja. A "Nyugat bástyája"-felfogással szemben azt emeli ki, hogy Rákóczi keleti perempolitikát folytatott. Balogh a szabadságharcot nem a magyar nemzeti történelem folyamatába illeszti, hanem a keleti és nyugati blokk szembenállásának kifejeződését látja benne. Így "akár a kurucok utódainak tekinthetjük a fejedelem álmát beteljesítő szovjet hadsereg oldalán Kelet védelmére Nyugatig tört Tudor Vladimirescu hadosztály hőseit is".

Bajor Andor Kelet-Európa egyik legendájaként beszél Rákócziról. Ő "a barokk Arthur király, akinek kerekasztalát ködsüveges nemesek, gyöngyös bocskorú jobbágyok és mesékbe öltözött betyárok ülik körül". Írásaiból ugyanakkor azt emeli ki, hogy bennük "a sorssal és a történelem emberfölötti törvényeivel találjuk szemben magunkat", és az ezekkel vívódó emberrel. A szabadságharc bukása után Rákóczi "élete kilép a történelemből, már nem egyszerű hős, hanem jelkép, amely megindítja képzeletünket és szívünket. A szabadság számkivetettje, a nagyhatalmak politikai játékának áldozata", "több mint uralkodó: a bujdosók fejedelme".

Faragó József a kelet-európai népdalokban megőrzött Rákóczi-kultuszt elemzi. A kuruc költészet vezérszólamának a hazafiságot tartja, és a térségben élő népek folklór-kölcsönhatásainak érzékeltetésére egy kevertnyelvű erdélyi hajdútáncot, valamint szlovák és román népdalokat közöl Rákóczi korából.

A Művelődésben (1976/1) Magyari András A Rákóczi-szabadságharc kibontakozása Erdélyben címmel közöl tanulmányt s részletesen ír arról, hogy Erdélyben hogyan terjedt fokozatosan a mozgalom, és az erősen szociális, népi jellegű mozgalomba hogyan kapcsolódott be a nemesség.

A huszadik század második felének erdélyi történészei közül különben legtöbbet ő foglalkozott a szabadságharccal. 1964-ben román nyelvű cikkben elemezte a parasztok szociális helyzetét mint a szabadságharc egyik mozgatórugóját. 1979-ben a Művelődésben a fejedelemmé választás évfordulója alkalmából írt Rákóczi arra irányuló politikájáról, hogy az erdélyi népi felkelést egyensúlyba hozza, bevonva a nemeseket, és nagy katonai szerepet adva nekik.

A Rákóczi-tanulmányok c. kötetben (Bp. 1980) újból a szabadságharc kialakulásának társadalmi feltételeiről, az ugyancsak 1980-ban Benda Kálmán által szerkesztett Európa és a Rákóczi-szabadságharc c. kötetben a szabadságharcban együttműködő erdélyi magyarokról és románokról ír: a Máramarosban Pintea Gligor és mások vezetésével kibontakozó mozgalomban a különböző etnikumú elemek egységesen cselekvő táborrá váltak, ez is hozzájárult a szabadságharc 1703-as kirobbanásához és gyors elterjedéséhez.

Magyari András kutatómunkájának jelentős eredményeként az erdélyi kuruc hadsereg 1704-es állományának névsorát közölte (Kv. 1994), amely a könyvet ismertető Vincze Zoltán szerint "történettudományunk nagy nyeresége", a katonai események, hadmozdulatok jobb megismeréséhez járul hozzá, "a helynévmutató adatai helytörténeti ismereteink megannyi űrét töltik be". Az összeírás román vonatkozásai kapcsán kiemeli, hogy a szabadságharc "közös történelmünk utolsó olyan nagy társadalmi megmozdulása volt, amely a Kárpát-medence legtöbb népét egy táborba, a barikád ugyanazon oldalára állította" (Korunk 1995/4). Demény Lajos is szenzációszámba menő népesség- és hadtörténeti forrásként értékeli a munkát, azonban a román parasztok részvételét túlértékeltnek látja s hiányolja "az erdélyi események, történések beágyazását a magyar történelem egészébe".

A román Rákóczi-recepció első figyelemre méltó mozzanata N. Iorga cikke, amelyet a fejedelem hamvainak hazahozatala alkalmából ír (Neamul Românesc 1906. okt. 19.). "Személyében ez a kemény és magabiztos nemzet azt a lovagias, de elveihez ragaszkodó harcost látta, aki nem mond le jogairól, s nem hajt fejet senki előtt sem. Őbenne tisztelték a Rákócziak nagy családjának legutolsó képviselőjét, azt, aki alatt a magyarok által uralt Erdély még jelentett valamit a világtörténelemben. [...] Rákóczi Ferenc nem ellenszenves a románok számára. Felső-Erdélyben és Máramarosban a vitéz fejedelem vitéz támogatókra talált a mi parasztjaink soraiban."

Nem sokkal később a Román Akadémia Annaleseiben közöl nagyobb tanulmányt "a magyar nemzeti öntudat ébresztője" és a románok kapcsolatáról. 1909-ben a balázsfalvi Unireában Octavian Prie fordításában jelenik meg a Törökországi levelek néhány darabja (1909/23, 24, 25), köztük az is, amelyben Mikes Rákóczi halálát írja le.

Később, 1936-ban ismét Iorga egy francia nyelvű tanulmányában ismertet dokumentumokat, amelyek arra utalnak, milyen kedvező fogadtatásban volt része a kuruc bujdosóknak a moldvai és havasalföldi hivatalosságok részéről.

Az 1980-as években a Rákócziról alkotott hivatalos román történész-kép is hozzáilleszkedik a "homogenizált" történelemszemlélethez. Ennek jellegzetes példája Carol Göllner és Paul Abrudan 1983-as Rákóczi-monográfiája; szerzőik a kuruc szabadságharcot az egységes román nemzeti államért vívott évszázados harc folyamatában szemlélik. Az ő beállításukban Rákóczi az idegen elnyomás ellen harcolva Erdély önálló, a nyugati orientációtól eltérő fejlődését segítette elő. Kiemelik azt, hogy seregeiben nagy súllyal voltak jelen románok, s külön fejezetet szentelnek a havasalföldi és moldvai diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatoknak, ez értelmezésükben "a három román ország" összefogását jelentette az idegen hatalommal szemben, az egységes román nemzeti érdekek érvényesítésére.

Hiteles Rákóczi-kép alakul viszont ki Paul Cernovodeanunak különböző gyűjteményes kötetekben közölt tanulmányaiból. Egyikben Constantin Cantacuzino asztalnok 1703-4 közti levelezésében a Rákóczi-szabadságharcra vonatkozó híradásokat mutatja be, egy másikban a havasalföldi és moldvai vezetők viszonyulását elemzi a kuruc felkeléshez, egy harmadikban nemzetközi összefüggésben vizsgálja a román fejedelemségek és a Rákóczi vezette szabadságharc viszonyát. Ugyancsak ő írt bevezetőt Mikes Kelemen Törökországi leveleihez, amelyek Gelu Păteanu fordításában jelentek meg önálló kötetben 1988-ban.

Szádeczky Lajos: A Rákóczi-forradalom Erdélyben. Erdélyi Múzeum 1900. 564-581; uő: Rákóczi és a bujdosók hamvai. uo. 1904. 283-288; uő: Rákóczi és a kurucok emlékei Törökországban. Székely Lapok (Mv.) 1904. dec. 10. – Angyal Dávid: Adalékok II. Rákóczi Ferenc törökországi bujdosása történetéhez. Erdélyi Múzeum 1905. 291. – Krenner Miklós: II. Rákóczi Ferenc. uo. 1906. 321-329. – Csergő Tamás: Nem Grosbois-ban, hanem Jerres-ben temették el Rákóczi szívét. Ellenzék 1926. júl. 18. – Csutak Vilmos: Adatok az 1706. évi medgyesi és az 1707. évi besztercei kuruc-országgyűlés történetéhez. Erdélyi Irodalmi Szemle 1927/2; uő: Bujdosó kurucok Moldvában és Havasalföldön 1707-11-ben. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára. 1929. – Asztalos Miklós: II. Rákóczi Ferenc és kora. Bp. 1935; uő: A fejedelem esztendeje. Pásztortűz 1934/23-24. – T. G.: Meghalt a fejedelem. Szabadság 1935. ápr. 9. – Bíró Sándor: II. Rákóczi Ferenc. Erdélyi Fiatalok 1935/1; uő: A bujdosó fejedelem (II. Rákóczi Ferenc élete). Brassó 1936 = Hasznos Könyvtár. – Zolnai Béla: II. Rákóczi Ferenc. Bp. 1942 = Magyar Életrajzok. Szerk. Szekfű Gyula. – Heszke Béla-Zolnai Béla: II. Rákóczi Ferenc. Pásztortűz 1943/5. 236-237. – A kuruckor költészete. A bevezető tanulmányt írta Tordai Zádor. Sajtó alá rendezte Dávid Gyula. I-II. 1956 = Haladó hagyományaink. – Magyari András: Unele probleme ale contradicţiei între ţărănimea şi nobilimea regiunii Maramureş în perioada luptei antihabsburgice de la începutul secolului XVIII. Studia Univ. Babeş-Bolyai, Series Historica 1964/1; uő: A Rákóczi-szabadságharc kibontakozása Erdélyben. Művelődés 1976/3; uő: II. Rákóczi Ferenc, Erdély fejedelme. Művelődés 1979/7; uő: A Rákóczi-szabadságharc társadalmi feltételeinek kialakulása Erdélyben. In: Köpeczi-Hopp-R. Várkonyi (szerk.): Rákóczi-tanulmányok. Bp. 1980; uő: Az erdélyi magyarok és románok együttműködése a szabadságharcban. In: Benda K. (szerk.): Európa és a Rákóczi-szabadságharc. Bp. 1980; uő: II. Rákóczi Ferenc erdélyi hadserege. Kv.-Buk. 1994. – Demény Lajos: Rendkívüli forrás a Rákóczi-szabadságharc erdélyi hadseregéről. A Hét 1995/2. – Vincze Zoltán: II. Rákóczi Ferenc erdélyi hadserege. Korunk 1995/4. – V. Szendrei Júlia: Cultul tradiţiei şi mesajul contemporan în romanul istoric II. Rákóczi Ferenc al lui Jósika Miklós. Studia Univ. Babeş-Bolyai, Series Philologica 1973/1; uő: A romantikus történelemszemlélet és Jósika Miklós II. Rákóczi Ferenc című regénye. ItK 1977/3. – II. Rákóczi Ferenc: Fejezetek a Vallomásokból. Válogatta és bevezető tanulmánnyal ellátta Benkő Samu. 1976. Újraközölve a szerző Haladás és megmaradás c. kötetében. Bp. 1979. – Nicolae Iorga: Francisc Rákóczi al II-lea, învietorul conştiinţei naţionale ungureşti şi Românii. Analele Academiei Române, Mem. Sect. Istorice, tom. 33. (1910-11); uő: Sur les émigrés rákóczyens en Moldavie = Revue historique du sud-est européen 1936/1-3. – Paul Cernovodeanu: A Rákóczi-szabadságharcról szóló híradások Constantin Cantacuzino asztalnok 1703-1704. évi levelezésében. In: Tanulmányok a romániai együttlakó nemzetiségek történetéből és testvéri együttműködéséről a román nemzettel. Szerk. Bányai László. I. kötet, 1976; uő: A havasalföldi és moldvai vezető körök magatartása a kuruc felkeléssel szemben. Rákóczi-tanulmányok. Bp. 1980; uő: A román fejedelemségek és a magyar szabadságharc. In: Európa és a Rákóczi-szabadságharc. Bp. 1980. – Carol Göllner-Paul Abrudan: Francisc Rákóczi al II-lea. Buc. 1983.

(N. Zs.)


Rákosfalvy Zoltán (Dés, 1926. szept. 7.) – orvosi szakíró. Középiskolát szülővárosa állami gimnáziumában végzett és Kolozsvárt érettségizett (1945), a marosvásárhelyi OGYI-ben nyert orvosi oklevelet (1952), az orvostudományok doktora (1967). Oláhszentgyörgyön a fürdőszanatórium (1953-59), majd Félixfürdőn a gyermekszanatórium orvosa. 1962-től az OGYI balneofizioterápiai tanszékén tanársegéd, adjunktus, 1982-től tanszékvezető, 1990-től előadótanár. Nyugdíjazása (1991) után is tart magyar nyelvű előadásokat. Tagja a Román Fizioterápiás Egyesület, a Reumatológiai Társaság vezetőségének, a Magyar Reumatológusok Szövetségének. 1970-től a Nemzetközi Orvosi Rehabilitációs Egyesület (IRMA) tanácsosa.

Főbb kutatási területe: a fürdőkrízis, a szervezet saját heparinképzése fizikai ingerek hatására, a reumatoid arthritis immunológiája, fiziko-vigilencia. Romániában elsőként vezette be a bőrön keresztüli elektromos idegingerléses kezelést (TENS). Eredményeit az Orvosi Szemle-Revista Medicală, Laval Medical, Archiv für Physikalische Therapie, Europa Medico-Phisica szaklapokban közölte és több hazai és külföldi kongresszuson mutatta be (Budapest 1967; Montreal 1968; Milano 1970; Párizs, Zürich 1971; Barcelona 1972; Athén 1988). Ismertető cikkei jelentek meg a TETT, Új Élet, Brassói Lapok, Népújság, Művelődés, Korunk hasábjain, a marosvásárhelyi rádió magyar adásában az egészségügyi rovat munkatársa.

Társszerzője A balneo-fizioterápia és az orvosi rehabilitáció elemei (Mv. 1979) c. kőnyomatos egyetemi jegyzetnek, főszerzője a Balneofiziológiai és orvosi rehabilitáció (Mv. 1986) c. jegyzetnek és román változatának. Önálló munkája: Az a bizonyos "Diszkusz" sérv (Mv. 1972).

(P. M.)


Rákosi Péter – *Kormos Gyula álneve


Rámay Attila – *rejtvénykönyvek


Rámay Tibor – *rejtvénykönyvek


Randják József – *Hargita, *Ifjúmunkás 3.


Rangetz József – *6 Órai Újság


Rapp Károly (Nagyenyed, 1916. nov. 8. – 1980. szept. 12. Kolozsvár) – egyházjogi szakíró. A Bethlen Kollégiumban érettségizett (1933), felsőbb tanulmányait a kolozsvári református és a soproni evangélikus-lutheránus teológián végezte (1937). Apácán segédlelkész, Nagyenyeden missziós lelkész, majd a bukaresti evangélikus egyházközség papja (1941-51). Ezt követően haláláig a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet előadótanára, 1973-tól helyettes, 1974-78 között választott rektora; 1961-70 között a Zsinatpresbiteri Evangélikus Egyház püspökhelyettes-főjegyzője. Teológiai rektorsága alatt került sor az intézet fennállása 25. évfordulójának megünneplésére, ünnepi beszédét a Református Szemle közölte (1974/4).

Politikai téren is szerepet vállalt: 1945-től részt vett az MNSZ vezetésében, a bukaresti szervezet elnöke (1946-48). A Nemzetiségi Minisztérium egyházügyi szakértője (1948-51) abban a szakaszban, amikor kidolgozzák és az egyházakkal elfogadtatják a működésüket a hatalom elvárásai szerint szabályozó statútumokat; amikor a római katolikus egyház kebelében egy "békepapi" irányzattal próbálnak Rómától elhatárolódó irányzatot érvényre juttatni. A Teológia tanáraként, majd rektoraként szintén maradéktalanul igyekezett eleget tenni az állami elvárásoknak.

Írásai a Református Szemlében jelentek meg. 1969-ben védte meg Jog és egyházszervezet c. teológiai doktori disszertációját, amelyben jogelméleti megalapozást nyújt az egyházszervezés kérdésköréhez. Egy tanulmányában (Református Szemle 1973/3-6) a keresztény egyházak "békeszolgálatáról" értekezett.

J. I. [Juhász István]: Jog és egyházszervezet. R. K. disszertációjának ismertetése. Református Szemle 1970/5-6. – D. Sz. P. (Szedressi Pál): Dr. R. K. Református Szemle 1980/5-6.

(G. Gy.)


Rappaport Ottó (Nagyvárad, 1921. júl. 20. – Tel-Aviv, 1993. dec. 2.) – újságíró, színházi rendező, szerkesztő. Szülővárosában érettségizett (1940). A második világháború alatt munkaszolgálatos. Az *Egység c. antifasiszta kolozsvári zsidó hetilap belső munkatársa (1946-49), kritikái jelentek meg az Utunk, Igaz Szó, Korunk, Új Élet, Vörös Lobogó, Igazság, Előre hasábjain. A kolozsvári, marosvásárhelyi, aradi színházak rendezője (1949-69). Nagy sikert ért el Madách Imre Az ember tragédiája c. darabjának eredeti rendezésével, melyről a Bolyai Tudományegyetem magyar irodalmi tanszékén előadást is tartott. 1974-ben Izraelbe költözött. A Kolozsvárról oda áttelepedett *Új Kelet belső munkatársa (1974-től), főszerkesztője (1976-90). A Tel-Avivban 1988 óta megjelenő Kútfő c. magyar nyelvű irodalmi, művészeti és társadalmi folyóiratnak alapító főszerkesztője; a szerkesztőbizottságba bevonta Erdélyből Kányádi Sándort, Méliusz Józsefet és Sütő Andrást, akiktől írásokat is közölt a népek megbékélése szellemében. 1976-tól a Bar Ilan izraeli egyetem tanára.

Izraelben jelent meg két kötete: A vak szemtanú (cikkek, Tel-Aviv 1982) és A csend kiáltása (napló, 1985).

(B. E.)


Rappert Károly – *rejtvénykönyvek


Rass Károly (Aranyosgyéres, 1872. ápr. 12. – 1962. máj. 28. Kolozsvár) – irodalomtörténész, író. Iskoláit Torockón, Kolozsvárt és Gyulafehérvárt, a róm. kat. teológiát Gyulafehérvárt végezte, egyetemi tanulmányokat folytatott Kolozsvárt, Münchenben és Bécsben. 1896-tól Gyulafehérvárt a Róm. Kat. Főgimnázium magyar-német szakos paptanára. 1916-tól az Erdélyi Római Katolikus Irodalmi Társaság elnöke, 1922-től az EIT tagja és az OMP helyi tagozatának elnöke. Szerepe volt az Erdélyi Katolikus Akadémia létrehozásában és részt vett annak utódja, a *Pázmány Péter Társaság munkájában is. Főszerkesztője volt a Gyulafehérvárt megjelent Közművelődésnek (1916-19), társszerkesztője (1925-28) a *Minerva Könyvtárnak.

Irodalmi munkásságát mint színházi referens és novellista az Erdélyi Híradónál kezdte (1894); közölt a Nyugatmagyarországi Híradóban, a Debrecenben, az Ellenzékben, a nagyváradi Szabadságban, a Tiszántúlban. Novelláit, irodalmi kritikáit 1918 után az Erdélyi Szemle, A Hírnök, Gyulafehérvári Hetilap, Ellenzék, Magyar Nép, Pásztortűz közölte. Az elsők között rajzolta meg Reményik Sándor költői pályájának 1926-ig terjedő szakaszát, kimutatva transzilvanizmusának mély humánumát és a természeti képekből kibomló sajátos szimbolikáját. Számba vette a lírához felzárkózó erdélyi magyar regényirodalom eredményeit is. Élesen bírálta Makkai Sándor Magyar fa sorsa c. könyvének Ady vallásos költészetére vonatkozó megállapításait, nem riadva vissza pamflet-elemek alkalmazásától sem.

Műkedvelők számára átdolgozta Abonyi Lajos A betyár kendője c. népszínművét (Kv. 1924 = A Magyar Nép Könyvtára 4-5); egy fejezettel szerepel Az erdélyi katholicizmus múltja és jelene c. könyvben (Dicsőszentmárton 1925).

Munkái: Bakfisálmok (novellák, Kv. 1895); Vörösmarty Mihály emlékezete (Gyulafehérvár 1901); Nagy Konstantin (Kv. 1914); Erdélyi iskoláztatás és tudományosság a középkorban (klny. Kv. 1924); A mai regény (Kv. 1925); Reményik Sándor (Kv. 1926. ETF 1); A párisi irodalom 1925-ben (klny. Kv. 1926); Magyar fa sorsa (klny. Kv. 1927); Makkai könyve Adyról (Brassó 1928. Az Erdélyi Tudósító Könyvtára); Torda a magyar irodalomban (Kv. 1928); Költők hitvallása (Arad 1932); A mi regényirodalmunk (Kv. 1936. ETF 88).

Dr. Csűry Bálint: Reményik Sándor. R. K. tanulmánya. Pásztortűz 1926/8.

(F. M.)


Ravasz László (Bánffyhunyad, 1882. szept. 29. – 1975. aug. 6. Budapest) – ref. egyházi író, kritikus. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, 1896-ban Székelyudvarhelyre kerül a kollégiumba. Kolozsváron a teológiára iratkozott és az egyetemi előadásokat is látogatta. Még teológus korában szerkesztette az Egyetemi Lapokat. 1903-1905 között Bartók György püspök mellett volt titkár, ebben az időben a romániai (regáti) misszió vezető lelkésze. 1905 őszén a berlini egyetemen hallgatott előadásokat. 1906-ban Bánffyhunyadon segédlelkész, itt készül a doktorátusa is, majd Sárospatakon magántanári oklevelet szerez. 1907-től a kolozsvári református teológián tanár. Az első világháború idején missziós munkát végez a kolozsvári hadikórházban. 1918-ban az Erdélyi Ref. Egyházkerület főjegyzőjévé választják, majd 1921 őszén püspökké a Dunamelléki Egyházkerületben. Ettől kezdve Budapesten él, de irodalmi munkásságával továbbra is számtalan szállal kötődik Erdélyhez. Cikkei jelennek meg az Ellenzékben, rendszeres munkatársa a Református Szemlének, amelynek 1918-21 között főszerkesztője is volt. Az emberélet útjának felén (Kv. 1924) c. könyvének megjelenésekor írta róla Kristóf György: "... hogy Ravasz László mennyire lélek szerint gyakorolja hivatását, hogy személyisége mennyire gazdag, nemes, példaadó, legjobban az mutatja, hogy a magyar kálvinista lelkipásztoroknak ő az ideálja" (Ellenzék 1924. júl. 20.). Ő maga az ellenzékben Áprily Lajos költészetét méltatja (1927. jan. 23.), a Pásztortűzben megjelent írásai közül pedig kiemelkedik Goethe és világa (1932. 147-149), Az ember tragédiájának igazsága (1934. 87-88), Szenczi Molnár Albert (1934. 183), Kőrösi Csoma Sándor (1934. 241).

1928-ban nagy vitát kavart Irodalmi schisma c. cikkével (Könyvbarátok Lapja 1928/2. Újraközölve A Táborhegy ormán c. kötetében. Kv. 1928), amelyben – Berzeviczy Albertnek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének a magyar irodalom egységét a Nyugattól és Ady híveitől féltő felszólalásával összhangban – aggódva teszi szóvá, hogy az erdélyi magyar irodalomban az eltávolodás veszélye fenyeget: "az új nagyobb erővel érvényesül Erdélyben, a régi leszögezi és konzerválja a magyarországit". A Trianont követő helyzetben szerinte "a politikai földrajz szempontjából" való kettéhasadás következhet be, amikor "a régi nemzeti irodalomból két vagy több nemzeti irodalom lesz, mindenkinek azonos a nyelve, de lassanként más lesz a lelke, mert más lett az ország, a sors, a történelem, amelyben az új irodalom él". Cikkére, amelyet az erdélyi sajtó is újraközölt, az Erdélyi Helikonban az erdélyi írók egész sorának nyilatkozatai láttak napvilágot Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről címmel (1928/1, 2), s kiterjedt vita indult az egész erdélyi és magyarországi sajtóban, az ún. *"schisma-pör". Ennek során Erdély magyar írói egyfelől határozottan leszögezték, hogy az erdélyi magyar irodalmat a magyar irodalom szerves részének érzik, másrészt hitet tettek Ady és a magyar modernek mellett.

Az Irodalmi schisma, vitatott megállapításai ellenére, a nyomában támadt tisztázások révén kiemelkedő jelentőségű a két háború közötti erdélyi magyar irodalomban, ugyanúgy, ahogy megtermékenyítő ~ hatása az erdélyi református egyházi életre és irodalomra is, nemcsak püspöksége idején, hanem 1948-ban történt félreállítását követően is.

Erdélyben megjelent könyvei: Bevezetés a gyakorlati theológiába (Kv. 1907); Kálvin és a kálvinizmus (Kv. 1910); Látások könyve (beszédek, elmélkedések. Kv. 1917); Az emberélet útjának felén (beszédek, cikkek, előadások. Kv. 1924); A Táborhegy ormán. Kv. 1928); Hit és engedelmesség (prédikációk, beszédek, cikkek, előadások. Kv. 1936). Írása olvasható meg a Nibergall-emlékfüzetben (Kv. 1934), s előszavával jelent meg Emil Brunner svájci teológusnak, az újreformátori teológia kiemelkedő képviselőjének egy kötete (Hitünk. Ford. Bíró Mózes. Kv. 1935).

Makkai Sándor: R. L. Pásztortűz 1921. II. 551-553. – Tavaszy Sándor: Erdély jeles szülöttjei. R. L. Magyar Nép 1922/20. – Tavaszy Sándor: Orgonazúgás. R. L. új könyve. Pásztortűz 1923. I. 161-163. – Kristóf György: R. L.: Az emberélet útjának felén. Ellenzék 1924. júl. 20.; uő: A Táborhegy ormán. R. L. könyve. Keleti Újság 1928. júl. 208. – Balogh Endre: R. L.: Két beszélgetés. Ellenzék 1924. márc. 23. – Beszélgetés R. L.-val erdélyiekről. Az erdélyi szellemről, az erdélyi szellem hivatásáról. Ellenzék 1925. márc. 3. – K. A. [Kuncz Aladár]: Közszólamok veszedelme. Ellenzék 1925. márc. 8. – Szentimrei Jenő: R. L. és a kétlelkű irodalom réme. Híd 1928. 114-118. – Reményik Sándor: Alfa és Omega (R. L. új könyvéről). Protestáns Szemle 1933/6-7. – László Dezső: R. L.: Hit és engedelmesség. Keleti Újság 1937. febr. 9. – Makkai Sándor: Legyen világosság! Protestáns Szemle 1938/5; uő: R. L. igehirdető útja. Bp. 1941. – Kádár Imre: Egyház az idők viharaiban. Bp. 1957. – Buzás Pál: R. L. (1882-1975). In: Csillagzatok. Bánffyhunyad 1993. – Dávid Gyula: Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről. A "schisma-pör". Helikon 1998/23.

(S. Zs.)


R. Berde Mária – *Berde Mária


Rebendics József – *Hargita


Receanu Ilona – *Petrozsény magyar irodalmi élete


Rech Károly Géza (Temesvár, 1882. jún. 20. – 1956. uo.) – szerkesztő. Tanulmányait szülővárosa róm. kat. papnevelő intézetében végezte, a Hittudományi Intézet vicerektora (1920-24). Resicán plébános, majd esperes, 1925-től Temesvár- gyárvárosi apátplébános. Kiadta és szerkesztette a Der Morgen, majd a Temesvarer Volksblatt c. lapokat, valamint A magyar család képes nagy naptárát (Tv. 1920). Az Arany János Társaság elnöke (1937-48). Önálló munkája Történeti adatok a Temesvári Zenekedvelő Egyesület 42 éves múltjából c. alatt évjelzés nélkül jelent meg Temesvárt.

(Sz. J.)


Recht Márta, Melinda Lászlóné (Miskolc, 1904. ápr. 30. – 1995. febr. 25. Nagyvárad) – kötőipari szakíró. Budapesten érettségizett az Állami Felső Leányiskolában (1922), a Pedagógiai Főiskolán tanítónői oklevelet (1928), majd magyar-történelem szakos tanári képesítést (1929) szerzett. Pedagógiai pályáját Budapesten kezdte (1930-38), majd férjhez menve Nagykárolyba, illetve Nagyváradra költözött, ahol a kötöttárugyár műszaki tanácsadója.

1954-től szabadfoglalkozásúként kötészeti szakcikkek és könyvek sorát írja, miután előzőleg e tárgykörbe tartozó írásaival 1930-tól már az Új Idők s az Otthonunk c. kézimunkalap munkatársa volt. 1948-tól rendszeresen közli írásait a Dolgozó Nő is.

Első könyve, a Mit kössek? Hogy kössem? az Új Idők Irodalmi Intézetének kiadásában (Bp. 1942) negyven modellt, kötés- és szabásmintát tartalmazott N. Farnadi Ilonka rajzaival, s 1949-ig 18 kiadást ért meg. Ezt követték sorozatszerűen a gyermeknek, a munkához, sporthoz, délelőttre, délutánra, estére, ill. tavaszra, nyárra, őszre, télre való kötések, majd a csipkekötés mintakönyvei (1946-49) ugyancsak Budapesten. Romániai kiadásra 1949-ben került sor Új kötőkönyv (1949) címmel, Tollas Júlia rajzaival, Andrásy Zoltán fedőlapjával; román fordításban is, Kovács Irén átültetésében (Cartea împletiturilor. 1950; Cartea tricotajelor de mână. 1954; Tricotaje de mână. 1957; Tricotaje de mână. Társszerző Both Cornelia. 1959). A bukaresti Műszaki Könyvkiadó még egy kötőkönyvét kiadta magyarul Semjén Ferencné rajzaival (Recht M. Márta kötőkönyve. 1957).

Implon Irén: Kötőkönyvek szerzője. Fáklya (Nv. 1981. jún. 2.); uő: Ötven éves kötőkönyv. Beszélgetés M. R. M.-val. Családi Tükör (Kv. 1992/11) – Dőry Virág: Annyi honoráriumot kaptam, mint Herczeg Ferenc. Pesti Riport 1991. dec. 3.

(K. N. – T. E.)


Récsei Ede (Zsámbék, 1868. márc. 15. – 1927. máj. 26. Kolozsvár) – ifjúsági író. Mint a Kegyes Tanítórend tagja tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1893-ban pappá szentelték, ezt követően rövid ideig belső rendi beosztást kapott Kecskeméten. Nagykárolyba helyezése után tanári és plébánosi működése mellett tevékeny részt vett a város művelődési életében is; évtizedekig ő volt a helybeli *Kölcsey Egyesület elnöke. Szenvedélyes utazó létére ismételten bejárta Európa jelentősebb művelődési központjait. Harminckét évi tanári működés után 1924 őszén került Kolozsvárra, ahol a róm. kat. főgimnáziumban francia, magyar és német nyelvet tanított, s a Szent József Fiúnevelő Intézet (diákotthon) igazgatója volt. Rövid kolozsvári működése idején tanítványai az 1925-26-os tanévben előadták Diáktípusok című énekes vígjátékát. Jókai diákéveiről ötfelvonásos életképet (A diák Jókay), a kolozsvári piarista gimnázium 1926. jún. 13-án tartott öregdiáktalálkozójára, amelyet a Kegyesrend városba költözésének 150. évfordulójának a tiszteletére rendeztek, alkalmi ódát írt. A *Jóbarát, *Pásztortűz és *Véndiákok Lapja állandó munkatársa volt. Tisztelői és egykori hálás tanítványai – a korabeli sajtóvisszhangok tanúsága szerint – 1927. május 28-i házsongárdi temetését valóságos közművelődési eseménnyé változtatták.

Önállóan megjelent művei: Erzsébet királyné hazai turista útjai. A Magyar Tanítók Turista Egyesülete által 200 koronával kitüntetett pályamű. Bp. 1904; A diák Jókay. Életkép 5 felvonásban. Cluj 1926 = Magyar Ifjúság Könyvtára 6. sz.

Meghalt R. E. Nagykároly és Vidéke 1927/41 (május 30.); Az Erdélyi Róm. Kat. Státus Kolozsvári Főgimnáziumának 1926-27. tanévi Értesítője 34-35., fényképpel.

(K. K.)


Récsei Tibor (Vác, 1914. dec. 22. – 1967. márc. 2. Kolozsvár) – biológus. Középiskoláit a kolozsvári Róm. Kat. Főgimnáziumban végezte (1936). Az I. Ferdinánd Egyetemen két évet végzett a Természettudományi Karon, majd katonai szolgálat után a Ferenc József Tudományegyetemen folytatta és fejezte be tanulmányait (1942). Szakdolgozatát A gerinces állatok lélegzőszerveinek összehasonlító leírása és rendszertani értéke címmel készítette. 1945-ben doktorált a kolozsvári magyar egyetemen, A Corydalis fajok elterjedése és alakköre a Kárpát-medencében c. dolgozatával.

Már 1942-től a Vetőmagvizsgáló és Kutató Intézet munkatársa volt, s kutatásokat végzett Soó Rezső irányításával a Botanikus Kert keretében is. 1945-48 között Hankó Béla mellett tanársegéd a Bolyai Tudományegyetemen, ekkor azonban súlyos szívbetegség miatt lemond állásáról és Nagykárolyba költözik. Itt előbb a Piarista Gimnáziumban tanít (az iskola államosítása után rövid ideig igazgató), majd az állattenyésztési középiskola tanára, 1955-től a Mezőgazdasági Gépészeti Szakiskola tanára és aligazgatója, haláláig.

(D. Gy.)


Recsenyédi Fekete Miklós, családi nevén Fekete (Recsenyéd, 1942. febr. 23.) – író, újságíró. A székelykeresztúri mezőgazdasági szakiskolában és a marosvásárhelyi mezőgazdasági technikumban végezte tanulmányait (1964). Farmvezető Mezőbergenyében (1971-81), Mezőfelében (1977-81), térképész a Hargita megyei kataszteri hivatalnál Csíkszeredában. Közben a Hargita c. napilap mezőgazdasági rovatának munkatársa. A nyolcvanas évek végén Magyarországra költözött.

Első írását az Ifjúmunkás közölte (1968). Később novellái, elbeszélései jelentek meg az Igaz Szóban és az Utunkban, publicisztikával jelentkezett a marosvásárhelyi Vörös Zászló hasábjain. Egyik novelláját Ludwig Schwartz fordításában a Neue Literatur közölte. Írásai a falu világáról, a természetközelben élő emberről szólnak, személyesen szerzett élményanyagát hagyományos modorban emeli művészi szintre.

Önálló kötete: Fekete méz (novellák, 1985 = Forrás. Fekete Miklós néven).

Nagy Pál: Novellisztikus pillanatképek. Utunk 1985/49. – R. F. M.: Naplótöredék. Utunk 1985/17.

(N. P.)


Rédei (Ritter) Károly (Orosháza, 1872. nov. 1. – 1952. nov. 3. Nagykároly) – lutheránus egyházi író, lapszerkesztő. Középiskoláit Pozsonyban, Békéscsabán, Újverbászon és Szarvason végezte; a pozsonyi evangélikus teológián szerzett lelkészi képesítést (1895). Tiszaföldváron segéd-, Pusztaföldváron rendes lelkész, majd 1910-től nyugdíjazásáig (1945) a nagykárolyi gyülekezet lelkésze; 1947-től haláláig nyugdíjasként is tovább szolgál.

Cikkei, prédikációi, vallásos elbeszélései 1893-tól jelentek meg többek között a Nagykároly, az Érmellék, a Nagykároly és Vidéke, 1918 után a szatmárnémeti Egyházi Híradó, a máramarosszigeti Jó Pásztor, a zilahi Lelkipásztor, a Szatmármegyei Közlöny hasábjain. Ez utóbbinak 1931-ben főszerkesztője, 1932-33-ban főmunkatársa.

Lefordította Arnold Scheller, Louis Harms, Theodor Harms, Ernst Siedel, Karl Gerock több hitépítő munkáját; írt evangélikus népiskolai és középiskolai valláskönyveket; több prédikációja és alkalmi beszéde [többek között A harangok c. szabadelőadása (Nagykároly 1923)] önálló kiadásban nyomtatásban is megjelent.

(D. Gy.)


református egyházi irodalom – Az erdélyi református egyházban a reformációtól kezdve mindig is élt az a felismerés, hogy az élőszóban elhangzó igehirdetés elsatnyul, ha nincs írásos erőtartaléka. Mindaz, ami a 20. században a teológiai-tudományos és építő jellegű (traktátus) irodalomban önálló műként, gyűjteményes kötetekben, időszaki kiadványokban megjelent, közvetlenül vagy közvetetten a prédikációs munkát szolgálta. Az igehirdetésre néző irodalom azonban nem parlagiasodhatott el, s a múlt századi nemes liberalizmus örökségeként vigyáznia kellett a korszerű tudományosságra. Ezt fogalmazta meg Tavaszy Sándor 1942-ben, A világot legyőző hit c. kötet előszavában (Kv. 1942) visszatekintve, de a jövőt meghatározóan is: "A hívő értelemhez szólnak, hogy az értelem világosságot, a hit győzelmet nyerjen általuk."

A ~ nem annyira századunk nagy történelmi változásainak tükre, mint inkább annak a két nagy lelki-teológiai átállásnak, amelyek az 1920-as, majd a harmincas években mentek végbe, s amelyek az egyházi irodalmat három korszakra tagolják.

Az első korszak művei (1920-ig) abból a veretes teológiai liberalizmusból születtek, amelyet főleg az első kolozsvári teológiai tanári kar képviselt. De nemsokára az egyházi közéletnek és az irodalomnak két nagy veszteséget kellett elhordoznia. Elszakadt az anyaországtól, amellyel addig egy volt nemcsak szervezetében, de irodalmában: periodikáiban s a Református Egyházi Könyvtár kiadványaiban is. Veszteség volt továbbá az is, hogy rövid tíz év leforgása alatt meg kellett válnia több olyan személyiségtől, akik az egyházi irodalomnak vezéregyéniségei voltak. Az ígéretes tehetségű Vásárhelyi József, a Pál apostol c. könyv (Kv. 1916) szerzője 24 éves korában meghal (1916), Kenessey Béla teológiai tanár, majd püspök, gazdag tudományos és építő irodalmat hagyva maga után, szintén elköltözik az élők sorából (1918); sorra itthagyja Erdélyt Pokoly József (1912), id. Varga Zsigmond (1913), ifj. Bartók György (1920), ifj. Révész Imre (1920), Ravasz László (1921), később Mátyás Ernő (1925); végül Makkai Sándor érzi úgy (1936), hogy nem lehet Erdélyben a kisebbségi sorsot vállalni.

A második korszakban (1920-1932) az öntudatra ébredt erdélyi kálvinizmus és a megindult belmisszió termékenyítette meg mind a tudományos, mind az építő irodalmat. A korszak elején Nagy Károly püspöknek az érdeme nemcsak az volt, hogy Kálvin-kutatásaival és a reá annyira jellemző erdélyi lelkiséggel egy sajátos honi kálvinizmusnak vetette meg az alapját, hanem az is, hogy felfedezte fiatal lelkipásztorokban, Tavaszy Sándorban, Imre Lajosban, Gönczy Lajosban és Nagy Gézában a leendő tanári és írói nemzedéket. Az erdélyi kálvinizmusnak ezen a csatornáján hatolt be az egyházi irodalomba az a szemlélet, amely mutatja a szellemi fejlődést a liberalizmustól az építő belmisszióig. Ezt a folyamatot így jellemezhetnők: Bartók Györgynél a teológia vallásos értékrendszer volt, Ravasz Lászlónál a gyakorlati jelleg, Makkai Sándornál pedig az építő vonás kerül előtérbe. Jelentősnek kell tartanunk azt a tényt is, hogy a kisebbségi sorsban egy olyan egységes erdélyi magyar gondolkozás vált szükségessé, amelyből nem lehetett kihagyni az egyházi írókat. Az iskolaügy (Nagy Károly), a filozófia (Tavaszy Sándor), a pedagógia és népnevelés (Imre Lajos), a szépirodalom (Makkai Sándor és Maksay Albert) a közéletnek olyan területei voltak, amelyekben az egyházi irodalom művelői is jelen voltak.

A két világháború között Romániában megjelent magyar nyelvű egyházi irodalom (1163 mű) több mint 45%-a: 531 mű tartozik a református egyházi irodalom körébe. Ebből 117 mű az egyháztörténeti, 81 mű a vallásos irodalomhoz sorolható, 71 mű prédikáció vagy prédikációskötet, 38 bibliatudományi mű, 36 mű a bel- és külmisszióval kapcsolatos, 32 mű valláskönyv és káté, 27 énekeskönyv.

A harmadik korszak (1932-től napjainkig) első szakaszában (1932-1945) honosodott meg az újreformátori (dialektika) teológia. Ez a Kijelentés-központú, a liberális teológiával szemben "merőben más" teológia hamar talajt kapott Erdélyben. Ez azzal magyarázható, hogy nem közvetlenül a liberalizmust váltotta fel, hanem a már említett kálvinizmusra és az építő teológiára talált, amihez a mély gyökerű erdélyi biblicitás járult. Az egyházi íróknak ez a nemzedéke a húszas években még kritikusan nézte az új áramlatot (hamis az a vád, hogy kritikátlanul fogadta el), de 1932-től, Tavaszy Református keresztény dogmatikája után – Kecskeméthy István kivételével – teljesen magáévá tette. Felnőtt aztán az a nemzedék is, amelyik egyfelől a Tavaszy, Imre, Gönczy, Nagy Géza tanítványa volt, másfelől még lehetősége volt kijutni a nyugati teológiákra: Nagy András, Maksay Albert, László Dezső, Dávid Gyula, Borbáth Dániel, Horváth Jenő, Nagy József, M. Nagy Ottó, Kozma Tibor, Geréb Pál, Juhász István, Tőkés István.

A korszak második szakasza (1945-1989) csak annyiban választható el az elsőtől, hogy ez a kommunista hatalom évtizedeiben minimálisra csökkentett egyházi közélet és a még jobban visszaszorított egyházi irodalom ideje volt, mert különben törésmentesen érvényesült az újreformátori szemlélet. Az "Írás teológiája" Biblia nélkül (csak egyszer hozhattak be összesen 10 000 darabot a 44 év alatt) és irodalom nélkül maradt. A *Református Szemle kivételével megszüntették a központi és a helyi egyházi időszaki sajtót; 1950-1988 között összesen 13 református egyházi kiadvány jelenhetett meg, ezek is korlátozott példányszámban, s a jelzett időszakban 23 olyan év volt, amikor egyetlen könyv sem látott napvilágot.

1990-től megkezdődött ugyan a fiókokban maradt kéziratok közlése, de a nagyobb terjedelmű írásoknak most már a kiadás anyagi gondjaival kell szembenézniük.

1. A ~-ban a bibliai teológia szakcsoportjának volt mindig is a legnagyobb súlya. Ezt mutatja a közlemények száma és terjedelme is. A liberális teológia vallástörténeti iskolájának remekműve id. Varga Zsigmond munkája, Az ókori keleti népek művelődéstörténete, különös tekintettel a Bibliára (Pápa 1915), mely két kötetben, 1200 oldalon az akkor Nyugaton divatos pánbabiloni szemléletet adja. Sajátos jelenség mind az irodalom, mind az oktatás terén Kecskeméthy István, aki személyes életében és az építő irodalom terén az Alföldről hozott kegyesség szélsőséges képviselője, ugyanakkor tudományos munkáiban kemény bibliakritikus. Mind az ó-, mind az újszövetségi tudományok területén termékeny író volt. A Kommentár a 12 prófétához c. sorozatban mind a 12 kisprófétai könyvhöz írt magyarázatot: Ámos (Kv. 1912), Hóseás (Kv. 1913), Mikeás és Zofoniás (Kv. 1914), Náhum, Aggeus, Zakariás (Kv. 1915), Malakiás (Kv. 1929), Jónás (Kv. 1930), Habakuk (Szilágysomlyó 1930), Abdiás és Joél (Szilágysomlyó 1931) prófétai könyvekhez. A Gyakorlati kommentár Márk evangéliumához (Kv. 1933) c. munkájában a formatörténeti módszert alkalmazza, sok más nyugati teológus előtt. Kecskeméthy életműve főleg abban egyedi, hogy lefordította az egész Bibliát. Ebből az Újszövetség jelent meg (Bp. é. n. [1931?]), az Ószövetség fordításának az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Levéltárában őrzött kéziratát a Koinonia Kiadó jelentette meg (2002). Tanítványai közül a bibliai teológia területén több egyházi írót kell kiemelni. Mátyás Ernőt, aki Pál apostol mystikája (Kv. 1921) és A vallásos mystika (Kv. 1921) c. munkái után, már mint sárospataki tanár jelenteti meg főművét Újszövetségi kijelentéstörténet címmel (Bp. 1943). Kecskeméthy tanítványa és egyik utóda a katedrán Maksay Albert volt, akinek tanulmányai főleg időszaki kiadványokban jelentek meg; önálló kötetei: Az exegézis problémái (Kv. 1931) és Pál apostol Rómabeliekhez írott levelének magyarázata (Kv. 1991. Szemle Füzetek 6). Kecskeméthy másik utóda a tanszéken Nagy András volt, akinek első könyve Jeremia és kora (Kv. 1929) még kevésbé, de nagy műve, A váltság gondolata az Ótestamentumban (Kv. 1945) már egyértelműen az újreformátori teológia írásmagyarázati vonásait mutatja. A masszoretikus szöveg és a Qumrán-szöveg egybevetése Ésaiás próféta könyvében címmel nagy lélegzetű tanulmányt írt, amely a Református Szemlében (1960/5, 1961/3-5, 1962/1-2) jelent meg. A sokoldalú Musnai László újszövetségi munkái, a János apocalypsisének magyarázata. I-II. (Gyulafehérvár 1913 és Torda 1923), a János evangéliumának és leveleinek magyarázata (Torda 1926) mellett megírta A magyar biblia történetét (Torda 1925) s közölt tanulmányt Károlyi Gáspár, a bibliafordító címmel (Torda 1929) is. Tiszta teológiai látással és tudományos akríbiával megírt munkákat közölt az alkotóerejének teljében meghalt Horváth István. Az újreformátori teológia írásmagyarázati elveit tisztázza tanulmányában, amely a Károli Emlékkönyvben (Bp. 1940) jelent meg A történetkritikai és teológiai írásmagyarázat címmel. Ennek a korszaknak egyik legjelentősebb kiadói ténye, hogy Szabó András, illetve Rábold Gusztáv fordításában, Dávid Gyula kiadásában megjelenik Kálvin János újszövetségi kommentársorozata: Magyarázat Pál apostolnak Timótheushoz írt leveléhez (Székelyudvarhely 1939) és Magyarázat Máté, Márk és Lukács összhangba hozott evangéliumához c. munkája; ez utóbbinak első kötete Kolozsváron (1939), a második Székelyudvarhelyen (1940), majd a harmadik és negyedik Budapesten (1941, 1942), Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv két kötete pedig Székelyudvarhelyen (1941-42). A háború utáni nemzedék egyházi írói közül a teológiának csaknem minden területén írt és közölt az újszövetséges Tőkés István. Tudományos szinten és a gyakorlati alkalmazhatóság igényével írta meg kommentárjait: A Református Szemlében közölte Pál apostol Filemonhoz írt levelének magyarázatát (1957/4, 5), önálló kötetben A Filippibeliekhez írt levél magyarázatát (Kv. 1983), A Korinthusbeliekhez írt első (Nagyvárad 1995), majd A Korinthusbeliekhez írt második levél magyarázatát (Kv. 1996). Jelentős írásmagyarázati munkája A bibliai hermeneutika története (Kv. 1985), s ezt folytatva az Új hermeneutika. Az 1950 utáni hermeneutikai irodalom áttekintése (Bp. 1999). A gyakorlati igehirdetés szempontjából igen használható László Dezső posztumusz műve is: Bibliamagyarázatok János apostolnak mennyei jelenésekről való könyve alapján (Kv. 1995). Eszenyeiné Széles Máriának, az angol nyelvű Habakuk és Szofoniás kommentárján kívül, írásai a Református Szemlében jelentek meg: Kijelentés a prófétáknál (1971/2) s három külön közleményben Az Ószövetség hit-, reménység- és békefogalmának biblika-teológiai értelmezése (1993/4, 5, 6). Nagyobb lélegzetű tanulmánya jelent meg Nagy Lászlónak: Pál apostol kapcsolatai levelei protokolljában (Kv. 1991. Szemle Füzetek 2). Kiadás alatt van egy, a szakirodalomban világviszonylatban is páratlan mű, a korán elhunyt Árus Lajos Héber-magyar szómagyarázata, amely a versek folytonosságában az Ószövetség szövegének minden szavát sorra veszi és adja azoknak jelentését és nyelvtani helyzetét. A tervezett három kötetből az első jelent meg (Bp.-Gödöllő 1996). A héber bölcsességirodalommal, főleg a Jób könyvével Bustya Dezső foglalkozik a Református Szemlében megjelent tanulmányában: Az ótestamentumi bölcsességirodalom (1974/2) és doktori dolgozatában: Jób könyve a bölcsességirodalmi etika keretében (Kv. 1996). Szintén a Református Szemlében közölt Kozma Zsolt is, írásai közül terjedelmesebb Az ószövetségi jel (10 közlemény, 1978/1-1982/2). Szintén ő szerkesztette a 213 címszót tartalmazó Bibliai fogalmi szókönyv (Kv. 1992) című hézagpótló munkát. Geréb Zsolt újszövetségi tanulmányai közül jelentős A thesszalonikaiakhoz írt első, majd A thesszalonikaiakhoz írt második levél magyarázata (9 közlemény, 1975/5-6-1991/2) és doktori dolgozata: A modern Jézus-kutatás Ernst Kasemann után, 1950-1970 (Kv. 1994. Szemle Füzetek 12). Szintén doktori dolgozatként jelent meg Gálfy Zoltán Isten neve az Ótestamentumban c. tanulmánya (Kv. 1993. Szemle Füzetek 7). Jakab levelének magyarázatát Péter Miklós (Református Szemle 1995/1, 2) írta meg. A bibliai teológia művelőinek fiatalabb nemzedékét képviselik: Bak Áron A két testamentum egységének kérdéséről (uo. 1992/4), Molnár János A zsoltárkutatás jelenkori eredményeiről (uo. 1992/3, 4), Az ótestamentumi hermeneutika jelenkori problémáiról (uo. 1996/4, 5), Adorjáni Zoltán Jézus temetéséről (uo. 1994/3) írt. Molnár János Héber-magyar nyelvkönyvet (Kv. 1991), Adorjáni Zoltán Görög nyelvtankönyvet (Kv. 1994) állított össze.

2. A teológiai gondolkozás fejlődését a rendszeres teológia (dogmatika, etika, szimbolika) szakcsoportba tartozó írások mutatják leginkább. A múlt század végi liberalizmust és a 20. század harmincas éveinek öntudatos kálvinizmusát kötik össze a teológiai tanár, majd püspök Nagy Károly írásai. Egyházszervezői, szerkesztői és prédikátori érdemein túl jelentős tény, hogy lefordította Kálvin Institutiója első kiadását A keresztyén vallás alapvonalai címmel (Bp. 1903). Értékes tanulmánya az Emlékezés Kálvinról c. jubileumi kötetben jelent meg: Kálvin mint dogmatikus és etikus (Bp. 1909). Makkai Sándor a teológiai irodalomban és a tanári katedrán úgy jelentkezik mint rendszeres teológus, s ilyen jellegű munkákat közöl a húszas évek derekáig. Fiatalkori tanulmányai (A hit problémája. Bp. 1916, Az értelem és a hit harca. Bp. 1918) után önállóan jelennek meg vallásfilozófiai művei: A lélek élete és javai (Kv. 1922), A vallás az emberiség életében és A vallás lényege és értéke (Torda 1923). Az erdélyi református teológiai gondolkodás aránylag rövid időszakaszban bejárta a filozófia-kálvinizmus-újreformátori teológia útját. Ezt kísérhetjük szemmel Tavaszy Sándor három egymás után megjelent munkájában: Mi a filozófia? (Kv. 1928), A kálvinizmus világmissziója (Mezőtúr 1929), A dialektika teológia problémája és problémái (Kv. 1929). Tavaszy ennek az évtizednek a végén már minden írásában az újreformátori teológia elkötelezettjeként mutatkozik meg. Jelentősebbek ezek közül: A Kijelentés feltétele alatt (Kv. 1929), A dialektika teológia a főiskolai oktatásban (Kv. 1931), A teológiai irányok átértékelése (Kv. 1931). Mindent összefoglaló és korszakot meghatározó műve a Református keresztyén dogmatika (Kv. 1932). Munkáiból újabban egy kötetnyi válogatást a Pro Philosophia Alapítvány jelentetett meg Tonk Márton gondozásában (Kv.-Szeged 1999).

A harmincas évektől kezdve a rendszeres teológia művelőinek az a nemzedéke jelentkezett, amelyik – bevallottan, vagy nem bevallottan – az újreformátori teológia hatása alatt gondolkozott és írt. Dávid Gyula Kálvin gazdasági etikájáról (Kv. 1931) értekezett, majd 1949-ben A keresztség sákrámentumáról írt doktori dolgozatot (Kv. 1991. Szemle Füzetek 3). Ehhez a nemzedékhez tartozik M. Nagy Ottó Hiszek a Szentháromság-egy Istenben (Torda 1938) c. tanulmányával és Pilder Mária Kis Dogmatika (Bp. 1947) c. Barth-fordításával. Az újreformátori teológia egyik legkövetkezetesebb képviselője Geréb Pál. Ezt tükrözik Isten kegyelmi kiválasztása (Református Szemle 1963/5-6), Barth dogmatikai rendszere (uo. 1966/5-6) c. tanulmányai. Apologetikai munkaként tartható számon Kiss János Tartsd meg, ami nálad van (Nagyenyed 1947) c. könyve. A magyar református egyház két hitvallásával foglalkozik két mű: Vásárhelyi János A mi hitünk (Kv. 1940) c. könyve, a Heidelbergi Káté magyarázata és Tőkés István kétkötetes bilingvis kiadású könyve, A Második Helvét Hitvallás magyarázata a hitvallás fordításával együtt (Kv. 1968), valamint A Második Helvét Hitvallás revideált fordítása, tanulmánnyal (Bp. 2002). A szimbolika tudományának területén egy jól összegező mű jelent meg Juhász Tamás fordításában, W. Nieselnek Az evangélium és az egyházak (Kv. 1980) című könyve. A rendszeres teológia szakterületéhez tartozik Csutak Csaba magiszteri és doktori dolgozata Jézus Krisztus feltámadásáról (Kv. 1993. Szemle Füzetek 11), illetve Krisztus egyetlen egyházáról (Kv. 1991. Szemle Füzetek 4). A református egyház Biblia szerinti hitének alaptételeit foglalja össze Tőkés István Református keresztény tanítás (Kv. 1981) és Varga László Istenismeret (Mv. 1992) c. könyve. Ez utóbbi a hit egzisztenciális kérdéseiről nyújt alapismereteket a nem teológus értelmiségiek számára. Meg kell említenünk ebben a témakörben Juhász Tamás nagyobb lélegzetű dogmatikai és etikai tanulmányait: Mit hiszel a közönséges keresztyén Anyaszentegyházról? (a Református Lelkésztovábbképző Tanfolyam 2. kötetében. Kv. 1986), Az egy Közbenjáró hármas méltósága és Az egyház a nyilvánosság előtt – nyilvánosság az egyházban (mindkettő a Határidőben, Kv. 1995).

3. A 20. századi magyar református gyakorlati teológia megalapozója Ravasz László. Első jelentősebb könyve a Bevezetés a gyakorlati teológiába (Kv. 1907), amelyben a szak ágaztatását dolgozza ki, majd megjelenik nagy homiletikai műve, A gyülekezeti igehirdetés elmélete (Pápa 1915). Ebben a már tudományággá minősült gyakorlati teológiát előíróvá, normatívvá teszi. A liberális és építő korszakok váltásakor Ravasz esztéticizmusa már jól kivehető, s ez megmarad akkor is, amikor gondolkozása az újreformátori teológia szelleme szerint alakul. Erdélyi munkásságának utolsó nagyobb ténye, hogy Imre Lajossal és Makkai Sándorral együtt beindítja a lelkipásztori és nevelői munka számára *Az Út c. folyóiratot. A Ravasz által már képviselt építő teológiának az irodalomban és a közéletben egyaránt tevékeny személyisége Imre Lajos. A belmissziós mozgalmaknak minden területén hallatta szavát. Írt a vasárnapi iskoláról, a konfirmációról, az ifjúság lelkigondozásáról, a diákszövetségekről, a presbiternevelésről, a szórványokról, a kül- és belmisszióról. Jelentősebb munkái: A gyermek vallása (Hódmezővásárhely 1912), A belmisszió kérdései (3 közlemény, Református Szemle 1913/33, 34, 35), Lelkipásztori munka egy falusi gyülekezetben (4 közlemény, Az Út 1916/4, 5, 7-8, 9-10), A kijelentés és a pedagógia (Kv. 1931), Az Ige és a fegyelem (Kv. 1934), Az ifjúság és a világnézet (Kv. 1941); két tanulmánya jelent meg a predestinációról (Debrecen 1933 és a Kecskeméthy Emlékkönyvben Kv. 1934). A 30 közleményben megjelent Egyházi énekeskönyvünk (Református Szemle 1974-81), a református énekanyagot értékeli teológiai szempontok szerint. Az erdélyi teológiai gondolkozásban két munkája volt alapmeghatározó és a tudományágnak irányt adó: az Ekkléziasztika (Bp. 1941) és a Katechétika (Bp. 1942). Posztumusz munkája: Általános neveléstudomány és neveléstan (Kv. 1994. Szemle Füzetek 15). Ravasz László tanítványa és Imre Lajos tanártársa volt Gönczy Lajos, aki főleg a liturgika tudományágában jelentetett meg több szakdolgozatot: A református egyház kultusza (Brassói Emlékkönyv, Kv. 1928), Az igehirdetés tényezői egymáshoz való viszonyukban (Kv. 1931), A homiliás és sákrámentumos istentisztelet (Bp. 1941); ő volt az 1929-32-es erdélyi istentiszteleti reform fő előkészítője is.

A teológiának szinte mindegyik tudományágában közölt a gyakorlati teológus László Dezső. Tisztán, egyértelműen fogalmazott írásai közül jelentősebbek: A Biblia használata az ifjúsági keresztény munkában (Kv. 1931), A lelkipásztori szolgálat jelentősége (Kv. 1949) s halála után kiadott nagyobb lélegzetű tanulmánya A magyar református lelkipásztor a történelemben. I-II. (Kv. 1991, 1993. Szemle Füzetek 5, 10). Legjelentősebb munkája Az anyaszentegyház élete és szolgálata (Kv. 1938), amelyben a gyakorlati teológiának rendszertani elágaztatását adja, pontos meghatározásokban és helyénvaló értékeléssel. Missziói lelkület hatja át Horváth Jenő egész személyiségét, s írásait is, amelyek közül jelentősek A külmisszió lényege (Debrecen 1936) és A belmisszió lényege (Kv. 1948). A külmisszióban töltött éveiről számol be Babos Sándor Pagodák árnyékában (Bp. 1940) c. könyvében. Borbáth Dániel először egy dogmatikai írást közöl A vallástörténeti és dialektikai teológiának a kijelentésről szóló dogmatikai tanításai (Kv. 1931) címmel, majd 1935-től kezdve inkább a diakóniáról és a diakonisszákról ír: Diakonisszák az egyházban (Református Szemle 1935/11-12), A Diakonissza-intézet 20 évének története (uo. 1948/12). Az igehirdetés tudományának, a homiletikának művelője Kozma Tibor. Két önálló műve, Téma és textus a prédikációban (Kv. 1938) és Az "imago Dei" problémája és a prédikált Ige (Kv. 1942) a tiszta barthianizmus gyakorlati teológiai tükre. A mintegy félezer oldalas liturgikai munkája, A református istentisztelet elvi alapvonalai (1966) még kiadatlan. A keresztség homiletikumával foglalkozik Nagy István A keresztelési beszéd mint igemagyarázat (Református Szemle 1960/3) c. írásában. Péntek Árpád tanulmányaiban azt az utat követi, amelyet az Ige megtesz az igehirdetőtől az igehallgatóig. Ezek közül jelentősebbek A prédikáció időszerűsége és Az igehallgató részvétele a prédikációban (mindkettő a Református Lelkésztovábbképző Tanfolyam I. kötetében, Kv. 1984). Szintén homiletikai érdekeltségűek Csiha Kálmán Az igehirdetés dialektikája (Kv. 1991. Szemle Füzetek 1) és Jeruzsálem kőfalai alatt (Kv. 1993. Szemle Füzetek 9) c. munkái. Péter Miklós Kálvin igehirdetése (Kv. 1994. Szemle Füzetek 13) c. doktori dolgozata egyaránt gyakorlati teológiai és egyháztörténeti szempontból dolgozza fel a reformátor prédikátori munkásságát. A fiatal nemzedékből az igehirdetés korszerű kérdéseivel foglalkozik Kelemen Attila két tanulmányában: A keresztelési igehirdetés kérdései és A prédikáció és a kommunikációtudomány (Mindkettő a Határidőben, Kv. 1995).

4. Az egyháztörténeti teológia terén az erdélyi református egyház csak hat évig tudhatta magáénak ifj. Révész Imrét. Ebben a rövid időszakban Kolozsváron megjelent művei közül jelentősek: A tudományos egyháztörténetírás (Kv. 1913), A magyar protestantizmus problémája (Kv. 1914) s főleg a tudományos igényű és mégis olvasmányos egyháztörténeti képtára, Erdélyben megjelent könyve: Akikre nem volt méltó a világ (Kv. 1921). Szintén a tudományosság és a közérthetőség igényével írt Révész tanszéki utóda, id. Nagy Géza is. Átfogó munkáiban megjeleníti az erdélyi református egyház 20. századi történetét, az újreformátori teológia elfogadásának folyamatát, a belmisszió hazai kialakulását, az iskolák és a Teológiai Fakultás történetét: Barth teológiájának előzményei, kritikája és jelentősége (Debrecen 1927), Az erdélyi református népiskola története (az Iskoláink napja című füzetben, Segesvár 1932), A belmisszió nyomai az erdélyi református egyház régebbi történetében (a Kálvin és a kálvinizmus című kötetben, Debrecen 1936); halála után kiadott műve A Kolozsvári Református Teológiai Fakultás története (Kv. 1995). Az Akik kősziklára építettek (Kv. 1937) c. munkájában népszerű egyháztörténeti arcképcsarnokot kap az olvasó. Makkai Sándor Az erdélyi református egyházi irodalom 1850-től napjainkig (Kv. 1925) c. munkájában 75 év terméséről ad átfogó teológiai értékelést. Dávid György (A stólaügy története. Dicsőszentmárton 1933) a lelkészi javadalmazásról nyújt történeti áttekintést. A nagy olvasóközönségnek és főként a középiskolásoknak szánta László Dezső Az erdélyi református egyház története (Kv. 1929) c. könyvecskéjét. Mély teológiai látás és tudományos akríbia jellemzi Juhász István írásait. Könyvei: A reformáció az erdélyi románok között (Kv. 1940), A székelyföldi református egyházmegyék (Kv. 1947), valamint posztumusz tanulmánykötete, Hitvallás és türelem (Kv. 1996). Olvasmányos könyv Vásárhelyi János Akik előttünk jártak, Erdélyi Emlékkönyv (Kv. 1943) és Erdélyi református püspökök az utolsó évszázadban (Nagyenyed 1946) c. munkája. Hollandiában és Erdélyben végzett kutatásai alapján írta meg és adta ki könyvét G. Henk van de Graf A németalföldi akadémiák és az erdélyi protestantizmus a XVIII. században. 1690-1795 címmel (Kv. 1979). Az ökumenizmus hazai történetének két évszázadát dolgozta fel Juhász András Ökumenikus törekvések az erdélyi református egyház XVI-XVII. századi történetében címmel, amelyet posztumusz jelentettek meg (Kv. 1994. Szemle Füzetek 14). Tőkés István A romániai magyar református egyház élete 1944-1989 (Bp. 1990) c. terjedelmes könyvében éles kritikai érzékkel nyúl a közelmúlt eseményeihez. Az 1895-1948 közötti korszak professzorainak életművét a mai teológiai intézet tanárainak tanulmánykötete, az Akik jó bizonyságot nyertek (Kv. 1996) vázolja fel 17 tanulmányban. Benkő Samu a református egyház szerepét vizsgálta a két világháború közötti erdélyi magyar tudományosság fenntartásában (Alkalmak és szavak. Kv. 2002).

Részben a Református Szemlében, részben külön kiadványként számos életrajzi közlemény jelent meg. Eltekintve a gyülekezetekben tartott megemlékező előadásoktól, a tudományos értékűekből ki kell emelni a következőket: ifj. Révész Imre Dévai Bíró Mátyás, az első magyar kálvinista (Református Szemle 1913/2, 3), Bod Péter mint történetíró (uo. 1916/2-7); Nagy Géza Árva Bethlen Kata kálvinista kegyessége (uo. 1926/27, 28, 29), Geleji Katona István személyisége levelei alapján (Erdélyi Múzeum 1940. 35-48); Tavaszy Sándor Apáczai Csere János személyisége és világnézete (Kv. 1925), Kőrösi Csoma Sándor (Református Szemle 1942/13). Az igen termékeny és adataiban megbízható Illyés Gézának több jelentős életrajzát közli a Református Szemle. Ezek közül ki kell emelni a következőket: Az Apafiak szerepe a küküllői református egyházmegye történetében (1930/30, 31, 32), Bethlen Miklós (1930/2, 3) és Mikó Imre (1931/5, 6, 7, 8). Ugyanilyen érdeklődésű Péterfy László is, aki a Balavásári lelkipásztorok arcképét rajzolta meg két közleményben (1994/2, 3). Az erdélyi református életrajzírók legtöbbet Bethlen Gábor és Szenczi Molnár Albert életművével foglalkoztak. A Bethlenről szóló munkák közül jelentősek Révész Imre (Protestáns Szemle 1914. 339-358), László Dezső (Kv. 1929), Kristóf György (Református Szemle 1929/13, 15), Jancsó Sándor (uo. 1929/33-34) és Szabó T. Attila (uo. 1938/1) tanulmányai; Szencziről értekezett Musnai László (Kv. 1934), Nagy Géza két közleményben (Református Szemle 1957/5, 6) és Nagy László (Kv. 1993. Szemle Füzetek 8). Gyarmathy Sámuel életét és munkásságát dolgozta fel M. Nagy Ottó (Kv. 1944). Nagy József Kálvin és a művészetek (Kv. 1934) c. tanulmányában a vitatott kérdést teológiai szempontok szerint vizsgálja. Mózes András kiterjedt levéltári kutatásainak eredményeit ugyancsak a Református Szemlében egypár értékes életrajz őrzi: Benczédi Székely Istvánról (Református Szemle 1959/4), Abats János püspökről (négy közlemény, 1968-1994 között), Pápai Páriz Ferencről (1967/1). Markos András Árva Bethlen Kata kiadatlan kéziratairól (1964/5-6, 1965/5-6), Dávid Gyula irodalomtörténész Tolnai Lajos marosvásárhelyi lelkészről (1966/1) jelentetett meg tanulmányt, Gálfy Zoltán (1963/5-6) és Debreczeni László (1968/1-2) Kós Károly életművét méltatta. Dr. Kovács Ödön élete és munkássága (1844-1895) címmel a nagyenyedi teológiai liberalizmus kiemelkedő alakjáról Antal József (Kv. 1995. Szemle Füzetek 17), Szathmárnémeti Mihályról Buzogány Dezső (megjelent a Határidőben, Kv. 1995) írt értékes és átfogó tanulmányt.

A helytörténeti monográfiák vagy külön kiadványokként, vagy a Református Szemlében jelentek meg. Az idevágó gazdag irodalomból válogatva a következők említendők meg: Jancsó Lajos A marosújvári református egyház története (Torda 1912), Ady László A székelyföldvári református egyházközség története (Torda 1930), Szabó T. Attila Kutyfalva népességtörténete (Református Szemle 1939/1), Csernák Béla A református egyház Nagyváradon (Nagyvárad 1934), Musnai László Nagyenyed református egyháza (Torda 1936). Illyés Géza a Küküllő mente 17. századi történetével foglalkozik: A küküllői egyházmegye egyházainak javai és jövedelmei (Református Szemle 1927/30-50), A küküllői egyházmegye kialakulása (uo. 1932/9). A Sóvidék reformációjának történetét (uo. 1957/12) Nagy Géza dolgozta fel. Herepei János A kolozsvári református egyházközség címereiről (uo. 1938/28, 30) értekezett, Sipos Gábor könyvének címe: A kolozsvári református kollégium könyvtára a XVII. században (Szeged 1991). Nagy László A küküllői Református Egyházmegye egyházközségeinek bibliográfiai indexét jelentette meg 6 közleményben (Református Szemle 1993/2-1994/3). Péterfy László a kibédi (uo. 1992/2) és a balavásári templomról (uo. 1994/1, 2-3), Buzogány Dezső és Sándor Attila A nyárádszentimrei református egyházközség történetéről (Megjelent a Határidőben, Kv. 1995) írt monográfiát. Jól szerkesztett, értékes könyv a Sáromberke 1919-1994 (Kv. 1994) helytörténeti tanulmánykötet.

A művészettörténet és műemlékvédelem területéről jelentősebbek a következő írások: Entz Géza A széki református templom (1947) és A Farkas utcai református templom (Református Szemle 1948/14, 15, 16, újraközölve A kolozsvári Farkas utcai templom címerei, Bp.-Kv. 1995. c. könyvben Kovács Andrásnak a címerekre vonatkozó tanulmányával), Darkó Ákos Az Erdélyi Református Egyház műemlékei (Kv. é. n.). Debreczeni László életművéből teológiai vonatkozásúak: Műemlékeink gondozása és Műemlékeink nyilvántartása (Református Szemle 1959/1, 2-3). Szintén ő értékeli Kós Károly építészeti és műemlékvédő munkásságát (uo. 1968/1-2). Dávid László a bögözi (uo. 1960/4), a székelydályai (uo. 1961/3-5) és a küküllőalmási (uo. 1967/5-6) templomokról ír, majd kiterjedt egyházi levéltári kutatásokra alapozott, szemléletes és esztétikus grafikával ellátott könyvet jelentet meg A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei címmel (1981), két tanulmányában pedig A középkori keresztény művészet teológiai vonatkozásairól (uo. 1969/1) és A keresztyén hit szimbólumairól (uo. 1970/5-6).

Református egyháztörténeti adatokban is igen gazdag Dávid István Műemlék orgonák Erdélyben (Kv. 1996) c. könyve, 1046 erdélyi orgona adatait tartalmazó repertóriumával, képanyagával, valamint Benkő Elek Középkori erdélyi harangok és bronz keresztelőmedencék (Bp.-Kv. 2002).

5. A református egyház a 20. században aránylag gazdag építő irodalmat (prédikációk, imádságoskönyvek, valláskönyvek és egyéb művek) mutathat fel. Az újreformátori ige-teológia igehirdetésközpontúvá tette az egyházat, szükségessé vált tehát irányadó prédikációskönyvek kiadása. Ezt a szellemiséget képviseli Nagy István fordításában W. Lüthi Az eljövendő egyház c. könyve (Kv. 1940), amely Dániel próféta könyve alapján írt prédikációkat tartalmaz. Annak ellenére, hogy az 1945-1989-es korszakban főleg az ilyen természetű írások nem láthattak napvilágot, egypár prédikációs könyv mégis megjelent: Vásárhelyi János-László Dezső: Kegyelemből hit által (Nagyenyed 1947), Vásárhelyi János: Énekeskönyvünk zsoltárai (Kv. 1956), Horváth István: Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz (Arad 1957), Tőkés István: Őt hallgassátok (Kv. 1975). A megszorítás évei után jelent meg Csiha Kálmán Isten asztaláról (Kv. 1993), Ábrahám öröksége. Hárántól Hebronig (Bp. 1995) és Ábrahám örökösei (Kv. 1995), Kelj fel és járj (Kv. 1995. Szemle Füzetek 18), Kozma Zsolt: Alkalmas és alkalmatlan időben (Kv. 1993), valamint Molnár János Csillagsors (Kv. 1995) c. prédikációs kötete.

A templomi és magánhasználatra írt imádságoskönyvek az erdélyi reformátusok körében mindig keresettek voltak. Ezekből a kiadványokból jelentősek: Kádár Géza Templomi imák (Kv. 1929), Imre Lajos-Makkai Sándor-Tavaszy Sándor Maradj velem (Kv. 1929), Vásárhelyi János-Borbáth Dániel A református beteg imakönyve (Kv. 1938), Gönczy Lajos Taníts minket imádkozni (Kv. 1947), E. Széles Mária-Eszenyei Béla Református imádságoskönyv (Mv. 1979), Csiháné Nagy Emese Kiáltottam, meghallgattál (Kv. 1993) c. kötetei. Majdnem száz lelkipásztor írta a Református templomi imádságoskönyvet (Kv. 1994).

A húszas évek elejétől a régi népiskolai valláskönyvek helyett újak jelennek meg. Az Erdélyi Egyházkerületben Bodor Jánosnak három tankönyve Szent történetek az ó- és újszövetségből címmel az elemi iskolák II., III. és IV. osztálya számára (Kézdivásárhely 1921, 1924, később több utánnyomással), Bartók György Bibliaismertetése, amelyet Tárkányi György dolgozott át (Kv. 1922). 1929-1940 között központi irányítással beindítják az Erdélyi Református Egyház Valláskönyvei c. sorozatot. Ennek keretében jelent meg Imre Lajos-Maksay Albert valláskönyve az elemi iskolák I-II., az Imre Lajos-Maksay Albert-Nagy Géza szerzőhármasé a III-IV., a Gönczy Lajosé az V., a Székely Jánosé a VI. osztály számára (mind a négy Torda-Kolozsvár jelzéssel, 1929-ben), majd Székely János Vallástörténete a középiskolák V. osztálya számára (Kv. 1932). A vallástanítás módszeri kérdéseiről Imre Lajos (Hogyan tanítsunk vallást? Kv. 1924, majd bővített kiadásban Kv. 1929) és Tavaszy Sándor írt (A nevelés református alapelvei. Kv. 1938). A Királyhágómelléki Egyházkerületben a középiskolák I. és II. osztálya számára Farkas Kálmán írt valláskönyvet Az ószövetségi, illetve Az újszövetségi kijelentés történetéről (Nv. 1923); Zöld Mihály az elemi iskolák I-II. osztálya (Nv. 1923), Nagy Vilmos a III., majd a IV. osztálya (Nv. 1923, 1924), Szappanos Károly a VI. osztálya (Nv. 1924), majd Czina Sándor a III. osztálya (Nv. 1931) számára. 1940-1944 között a Dél-Erdélyi Református Egyházban Juhász Albert és Nagy József nagyenyedi teológiai tanárok dolgozták át Gönczy Lajos-Nagy Géza valláskönyvét, amely a középiskolák I. és II. osztálya számára (Nagyenyed 1943) és az Imre Lajos-Maksay Albertét, amely az elemi iskolák I-II., illetve III-IV. osztálya számára készült (Nagyenyed 1943, 1944).

A kommunizmus 45 éve alatt semmilyen valláskönyv nem jelenhetett meg, s magát a vallástanítást is csak a templomokban engedélyezték. Az 1990-től bevezetett iskolai vallástanítás szükségessé tette újabb könyvek megírását. Ezt a feladatot 1992-ben fiatal gyakorló lelkipásztorok végezték el: Adorjáni László, Bibza István, Gyenge János, Kállay Csaba, Kállay Dezső, Pap Géza. Nem valláskönyvként, inkább ifjaknak szánt építő írásként jelent meg Antal Józsefnek Ádám (Kv. 1991) és Éva (Kv. 1992) című két füzete.

Hitépítő és népnevelő jelentőségűek voltak a mindkét református egyházkerületben évenként megjelent könyvnaptárak. Sorozatban látott napvilágot a Református árvaházi képes naptár (szerkesztette Csernák Béla, Nagyvárad 1927-1940), az Erdélyi magyar református naptár (szerkesztette Kádár Géza, Bakk József, Bíró Mózes, Bíró Sándor, Darkó Ákos, Márk Mihály, Nagy András. Kv. 1926-1940), a Szilágysági református naptár (szerkesztette tíz szilágysági lelkipásztor. Zilah, Nagykároly, Szilágysomlyó 1926-1940), a Nemzetközi bibliaolvasó naptár (szerkesztette ifj. Bordás I. Nv. 1928-1937). Dél-Erdélyben a Református Naptár (szerkesztette Horváth Jenő. Nagyenyed 1941-1943) és a Diáknaptár az 1943-1944. évre (Nagyenyed 1943) jelent meg. A kommunista hatalom évtizedei alatt a Nagyváradi Református Egyházkerület jelentetett meg Református Naptárt Buthi Sándor szerkesztésében (1957-1960). 1989 után az Erdélyi Egyházkerületben Molnár János és Adorjáni Zoltán, a Királyhágómelléki Egyházkerületben Zsiskú János és Barabás Zoltán szerkesztésében évenként tartalmas és olvasmányos naptárak látnak napvilágot.

Közéleti érdekeltségű, ugyanakkor teológiai tartalmú írások 1990 után szép számmal jelentek meg. Ilyen jellegűek Tőkés László Ahol az Úrnak Lelke... (Bp. 1991), Ideje van a szólásnak (Bp. 1993) c. kötetei és Csiha Kálmán börtönéveit idéző könyve: Fény a rácsokon (Bp. 1992 s utána több hazai kiadásban).

6. A református egyház, még saját könyvterméséhez viszonyítva is, rendkívül gazdag az időszaki kiadványokban. Ez főleg a két világháború közötti korszakra vonatkozik, amikor nem kevesebb, mint 60 központi, egyházmegyei vagy egyházközségi folyóirat jelent meg. Legjelentősebb a minden történelmi rázkódást túlélt és legsokoldalúbb periodika, az Erdélyi Protestáns Lap utóda, az 1908 óta folyamatosan megjelenő *Református Szemle. Évfolyamainak arcéle nemcsak a szerkesztőktől függött, hanem a párhuzamosan megjelenő, illetve az önkényesen megszüntetett testvérlapoktól is. Először építő, majd építő és tudományos jellegű folyóirat volt *Az Út (Kv.), Makkai Sándor értékelése szerint "az élő egyház missziói programjának az irányítója". Ravasz László, Imre Lajos és Makkai Sándor indítják 1915-ben és szerkesztik is a lapot, majd pár évi szünetelés után, 1923-tól Tavaszy Sándor, Imre Lajos és Makkai Sándor, 1936-tól Tavaszy Sándor és Imre Lajos szerkesztik, egész az erőszakos megszüntetéséig. Teológiai és egyháztársadalmi folyóirat a Kálvinista Világ (Kv. 1927-33) és utódlapja, a *Kiáltó Szó (1934-44), szerkesztői Maksay Albert, Tavaszy Sándor, Nagy Géza, Bíró Sándor, László Dezső. Gyülekezeti lap jelenik meg Barabás Samu szerkesztésében Egyházi Újság (1908-18) címmel. Az 1921-ben megalakult Királyhágómelléki Egyházkerület hivatalos lapja az Egyházi és Iskolai Szemle (Nv. 1921-26), szerkesztői Tarnóczi Lajos és Debreczeni László. A Regátban élő reformátusok egyháztársadalmi lapja az Egyházi Újság (Buk. 1929-1941), szerkesztője Nagy Sándor. Pilder Mária, Maksay Albert, Székely Jánosné, Nagy András, Borbáthné Vajna Éva népszerű újságot szerkeszt *Református Család címmel (Kv. 1929-44), amely 50 évi kényszerszünet után Nagy István szerkesztésében indul újra 1993-ban. Főleg a fiatal értelmiségiek számára írt folyóirat az *Ifjú Erdély (Kv. 1923-1945), színvonalát szerkesztői biztosították: Imre Lajos, Nagy József, Farkas Jenő, Nagy András. 1989 után az Erdélyi Egyházkerületben Bustya Dezső, majd Molnár János szerkesztésében gyülekezeti lap indul, az Üzenet (Mv., majd Kv. 1990-től) és Nagy László szerkesztésében a hivatalos lap, az Értesítő (Kv. 1992-től). Kovásznán jelenik meg egyháztársadalmi lapként Az Ige (1990-1993), főszerkesztője Fábián Ernő. A Királyhágómelléki Egyházkerület gyülekezeti újsága a Harangszó (Nv. 1990-től), szerkesztő előbb Gavrucza Tibor, majd ifj. Csűry István, hivatalos lapja a Partiumi Közlöny (Nv. 1991-től), amelyet Barabás Zoltán szerkeszt. 1990-ben egy, a bel- és külföldi lelkipásztorok körében népszerű periodika indul Igehirdető (Kv.) címmel, szerkesztője Nagy László.

Időszakos kiadványként tartható számon egypár füzetsorozat. Ezek közül tudományos teológiai értékénél fogva kiemelkedő a teológiai fakultás tanárai kiadásában megjelent Dolgozatok a református teológiai tudományok köréből, melyből 1927-46 között 21, majd új folyamként 1995-ben még egy szám jelent meg, a Határidő. Ez utóbbiban a teológia jelenlegi tanárai a nyolcvanas években írt kiadatlan tanulmányaikat közölték. Lelkipásztorok és teológiai tanárok a húszas évek végén három vitafórumnak is nevezhető konferenciát tartottak, amelyeknek anyaga gyűjteményes füzetekben jelent meg: A nagyenyedi (Nagyenyed 1927), a brassói (Kv. 1928) és a tordai (Torda 1929) nagyhét emlékkönyve. Népszerű és olvasmányos füzetek jelentek meg 1926-1944 között Tordán, majd ilyen a Kolozsváron kiadott Élő könyvek és a Kolozsváron 1934-1938 között megjelent Kiáltó Szó könyvei, valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület *Református Könyvtár (1938-1944) és Családi tűzhely mellett (1933-1942) c. sorozata. A mindenkori igazgatók szerkesztésében jelentek meg Az Erdélyi Református Egyházkerület Theologiai Fakultásának Értesítői (1895-1944 és 1949-51), amelyekben tudományos értékű évnyitó, székfoglaló beszédek is helyet kaptak.

7. 1990-ben felekezeti *rádió is indul Agnus dei névvel; műsorait eleinte közszolgálati, ill. más egyházi adókon át sugározza, azok tartalmát azonban a szerkesztők önállóan állítják össze.

8. A tudományos teológiai irodalom egy tekintélyes része gyűjteményes tanulmánykötetekben jelent meg. Ezek közül ki kell emelni a következőket: A mi vallásunk (Kv. 1917), Kecskeméthy Emlékkönyv (Kv. 1934), A református lelkipásztor kézikönyve. I-II. (Kv. 1937, 1938), A világot legyőző hit (Kv. 1942), Az idő határán (Kv. 1946), Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Arday Aladár Emlékkönyv (Nv. 1958), Református lelkésztovábbképző tanfolyam. I-II. (Kv. 1984, 1986), Hűség és szolgálat. Emlékkönyv D. Nagy Gyula püspök szolgálatának 25 éves évfordulójára (Kv. 1987), Határidő (Kv. 1995), Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Teológia tanárai 1895-1995 (Kv. 1996).

Makkai Sándor: Az erdélyi református egyházi irodalom 1850-től napjainkig. Kv. 1925. – Kozma Zsolt-Nagy László: A Református Szemle 1945-1974. évi anyagának bibliográfiai feldolgozása. RefSz 1975. 87-146. – Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Bp. 1977. – Dávid Gyula: Akik előttünk jártak (a királyhágómelléki református egyházi sajtó). Harangszó Nv. 1990/1.

(K. Zs.)


Református Gyülekezeti Élet – népies vallásos folyóirat; Székelyudvarhelyen jelent meg 1939 áprilisától 1940 áprilisáig, a *Harangszó folytatójaként, Dávid Gyula helybeli ref. lelkész szerkesztésében, a téli hónapokban minden hét vasárnapján, nyári hónapokban minden hónap első vasárnapján. Programját a szerkesztő az első számban, Lelki mozgósítás c. vezércikkében így fogalmazta meg: "... hitükben öntudatos, cselekvésükben gyümölcsöző életet élő egyháztagok nevelésére törekszik, akik Isten igéjétől nyert lelki fegyverzet birtokában ellene állanak minden egyéni, faji, társadalmi és felekezeti veszélynek, akik nem a félelemnek, nem a meghátrálásnak, hanem az erőnek és a szeretetnek lelkével megtelve és lelkileg megújulva, teljes odaadással állanak saját gyülekezeteik és az erdélyi magyar reformátusság szervezett munkaközösségébe".

A lap a helyi Könyvnyomda Rt. nyomdájában készült 6000 példányban. Vallásos és hitépítő cikkek, elmélkedések, bibliamagyarázatok, könyvismertetések mellett szépirodalmat is közölt: többek között Asztalos István, Bíróné Váró Éva, Berde Mária, Gárdonyi Géza, Horváth Jenő, Illyés Gyula, Komáromi János, Lévai Lajos, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Sándor Dénes, Sinka József, Szabó Jenő tollából.

Egy esztendei megjelenés után ugyanarra a sorsra jutott, mint elődje: az ország politikai jobbratolódásának körülményei között belügyminiszteri rendelettel visszavonták megjelenési engedélyét.

Dr. M. L. [Musnai László]: R. Gy. É. Református Szemle 1939. 4.

(D. L.)


Református Híradó – a nagyváradi református egyházközség "vallásos irányú néplap"-ja (1921-1944). Szerkesztette 1944 augusztusáig Csernák Béla nagyváradi lelkész, később egyházkerületi főjegyző, majd megszűnéséig (1944. okt. 4-ig) Incze Gábor. Heti rendszerességgel jelent meg; főmunkatársként Csora Gyula (1924-25), Kiss Károly (1924-30) és Varga Gedeon (1924-30) neve szerepel az impresszumban.

A lap tartalma változatos: a közérdekű egyházi kérdések, hitépítő értekezések és elmélkedések mellett helyet kapnak benne a gyülekezeti életre vonatkozó hírek is. Bár egyházközségi gyülekezeti lap volt, felvállalta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület hivatalos közlönyének szerepét is.

A szerkesztőség a Bihari Reformátusok Lapjával karöltve szabadegyetemi előadásokat, irodalmi és sajtóesteket is szervezett.

1931-ben Református Ifjúság címmel mellékletet is indított, amely minden hónap első és harmadik hetében jelent meg; ez azonban a 4. szám után megszűnt.

(T. E.)


Református Ifjúság1. Nagyváradon jelent meg 1931-ben kéthetenként mint a *Református Híradó c. vallásos irányú néplap melléklete.

2. Marosvásárhelyen 1933-1943 között, majd Kolozsváron 1943-1944-ben kiadott felekezeti ifjúsági lap: alcíme szerint "földmíves, iparos, munkás ifjúsági újság" (1940 után a Református Leányszövetség és az Ifjúsági Keresztyén Egyesületi Szövetség folyóirata). Felelős szerkesztője Pálffy Károly, főszerkesztője Bakk József (1940-ig), társszerkesztő 1940-1943-ban Dobos Károly, főmunkatárs 1943-1944-ben Nagy Gyula.

(T. E.)


Református Jövő – a Királyhágómelléki Református Egyházkerület családi néplapja (1933-1941). Felelős szerkesztője és kiadója az 1937/23. számig Kiss Bertalan, az egyházkerület utazótitkára, nagyváradi lelkész, főszerkesztője 1934-1937 között Debreczeni István, aki miután Nagyszalontáról Szatmárnémetibe, majd onnan Temesvárra került lelkésznek, továbbra is részt vállalt a lap irányításából. Kettőjük távozása után a lapot Orth Győző belmissziói lelkész szerkesztette megszűnéséig.

A változatos tartalommal, minden második vasárnap 16 oldalon, alkalomadtán képmellékletekkel megjelenő lap, elérte a 8-10000-es példányszámot is. Fő céljának a családi és közösségi szellem ápolását tekintette. Állandó munkatársai: Ajtay Béláné aradi tanárnő, a nőszövetségi rovat vezetője, Arday Aladár, akkor nagyszalontai esperes, Benedek Géza csokalyi lelkész, az akkor már Váradon élő R. Berde Mária, Csernák Béla egyházkerületi főjegyző, Bokor Sándor feketegyarmati lelkész, Daróczi Kiss Lajos, a Nagyvárad c. lap munkatársa, Gazda Árpád szatmárhegyi lelkész, Jakab Lajos szalacsi tanító, Kovácsné Huszár Jolán, Orth Imre biharpüspöki lelkész, dr. Parádi Kálmán kolozsvári orvos, Papp Lajos Nagyvárad város Idegenforgalmi Hivatalának vezetője, Peleskey Sándor börvelyi lelkész, Magoss Árpád szatmárhegyi lelkész, Saszet Győző lévitalelkész, Sárközi Lajos szatmári lelkész, dr. Soós István városi főjegyző, Sulyok István püspök, Streleczky Sándor (a gyermekrovat népszerű Sándor bácsija) klopodiai lelkész, Szaplonczayné dr. Sziklai Ilona, Thury Kálmán főgondnok, a nagyváradi ítélőtábla elnöke, Tóth Zsigmond érmihályfalvi igazgató-tanító, Varga Gedeon nagyváradi vallástanár.

Amikor az Egyházkerület a bécsi döntés nyomán kettészakadt, a ~ végleg megszűnt mint egyházkerületi sajtóorgánum. A kiadás jogát átruházták a Bánsági Református Egyházmegyére, amelynek azonban az Antonescu-diktatúra körülményei között nem volt módja a lap önálló megjelentetésére. Ugyanekkor ruházták át Debreczeni Istvánra és Streleczky Sándorra a Gyermekkönyvtár kiadásának jogát is, amelyből Temesvárt egyetlen füzetet sem sikerült megjelentetni.

A szerkesztőség Észak-Erdélyben élő tagjainak egy része a budapesti Református Jövőben folytatta munkásságát, ahol Orth Győzőnek sikerült a Bihari Egyházmegye részére külön ifjúsági rovatot biztosítania.

(T. E.)


Református Könyvtár – a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Iratterjesztési Osztálya kiadásában 1935-1940 között megjelent könyvsorozat. Szerkesztője nevét az első években nem tünteti fel; 1937-1939 között szerkeszti Kiss Bertalan, 1939-től Orth Győző. Összesen 80 – többnyire füzetes – kiadványa jelent meg; a 80. számot viselő: Székely István Jézus Krisztus élete c. munkája már 1941-ben, Budapesten, a magyar Református Traktátus Országos Társaságának kiadásában, amely a sorozat kiadási jogát is átvette.

A sorozatban csak esetlegesen jelentek meg fordított művek (P. Jaeger, H. Norden, E. Oehler, Sadhu Sundar Singh, O. Wildenmuth), s a hitépítő füzetek mellett, amelyeknek szerzői között Borbáth Dániel, Horváth Jenő, Kiss Bertalan, László Dezső, Orth Imre, Vásárhelyi János szerepel, elég nagy számú a szépirodalom: Baksay Sándor, Berde Mária, Bokor Sándor, Donáth László, Gyallay Domokos, Kisfaludy Károly, Makkai Sándor, Saszet Győző, Tabéry Géza elbeszélései, versei, színpadi jelenetei. A Kölcsey-évfordulóra megjelentettek egy füzetet Berde Mária, Olosz Lajos, Tabéry Géza és Szentimrei Jenő írásaival, de beiktattak a sorozatba egy kétkötetes kis magyar irodalomtörténetet (Juhos László: Irodalmunk kis tükre, 1938-39), Debreczeni István munkáját, a négyszáz éves A debreceni református kollégium történetét és Tóth Zoltán válogatását Magyar utazók Nyugat-Európában a XIX. század első felében címmel (1939).

(T. E.)


Református Lelkipásztor – 1934-1939 között megjelenő lelkészi lap. Kezdetben a bekecsaljai és nagybányai egyházmegyék lelkészi értekezletei (1934-1935), később általában a lelkészi értekezletek (1936-1939) kiadványa. Nagybányán jelent meg havonta kétszer, szerkesztősége 1938-ig Nyárádszeredán, 1938-ban rövid ideig Magyarláposon, majd megszűnéséig Zilahon volt. A szerkesztést szerkesztőbizottság jegyezte, egy időben vagy egymást váltva: Árkossy Jenő, Dávid György, Peleskey Sándor, Oláh Sándor, Csekme Ádám, Mezey Mihály, Máthé Elek.

Árkossy Jenő szerint a lapnak kettős célja van: egyfelől, hogy "az állam részéről az egyenlő elbánáson alapuló támogatást" követelje, másfelől, hogy "az egyházi főhatóság és a lelkészi kar közötti kölcsönös bizalmat erősítse" (1934/1). Tekintettel arra, hogy a két egyházmegye a romániai református egyház más-más egyházkerületében volt, a két kerület közötti testvéri egyetértést is munkálni kívánta. Az értekezletek szervezési kérdéseire vonatkozó híreken kívül hasznos igehirdetői tervezeteket (pl. Kiss János vázlatai a lap 1938/7-16. számában), tudományos értekezéseket (Kecskeméthy István: Az eschatologia és a modern ember, 1934/14, 15; K. Tompa Artúr: A szabadakarat Swedenborg dogmatikájában, 1934/7-11), gyülekezetépítő irodalmat (K. Tompa Artúr: Az alkoholizmus és az evangéliumi munka, 1938/3-5) is közölt.

(K. Zs.)


Református Szemle – Az 1898-1907 között megjelent Erdélyi Protestáns Lap utóda, amely 1908-tól napjainkig folyamatosan jelenik meg, kezdetben hetilapként, majd havonta háromszor, illetve kétszer, 1940-1959 között havonta, 1960-tól kéthavonként (nemegyszer összevont számokkal, évente 3-5-ször). Folyamatossága és viszonylag egyenletes arcéle teszi nemcsak az erdélyi református, de általában a magyar nyelvű írásosság egyedi termékévé.

Felelős szerkesztője általában az Erdélyi Egyházkerület püspöke vagy főjegyzője volt: 1908-1920 között Nagy Károly, 1921-ben Ravasz László, 1921-1924 között Makkai Sándor, 1925-1928 és 1937-1946 között Tavaszy Sándor, 1929-1937 között Vásárhelyi János, 1947-1958 között Darkó Ákos, 1959-1973 között Dávid Gyula, 1973-1984 között Tőkés István, 1984-1989 között Gálfy Zoltán, 1990-től Nagy László. Társszerkesztőként szerepelt 1920-ig Révész Imre, 1923-1924-ben Imre Lajos, 1959-1962 között Daróczi Ferenc, 1959-1973 között Tőkés István, 1963-1973 között Juhász István.

Tulajdonosa elejétől kezdve az Erdélyi Egyházkerület, de 1947-től közösen a Királyhágómelléki Egyházkerülettel; 1948-tól a Zsinatpresbiteri Evangélikus Egyháznak is hivatalos lapja.

Egyetemes kitekintésére jellemző, hogy széles munkatársi köre van: a református teológiai fakultás tanárain kívül tudós lelkipásztorok nevével találkozunk, mint Dávid Gyula, László Dezső, Muzsnai László, M. Nagy Ottó, nem lelkészek közül neves közéleti személyiségekkel, mint Kristóf György, Herepei János, Kós Károly, Szabó T. Attila, Debreczeni László, ifj. Nagy Géza. Az erdélyi evangélikusok is bekapcsolódnak: Hermann Binder, id. Kiss Béla nevét nemegyszer olvashatjuk a szerzők között. A lap közli nemzetközileg elismert teológusok írásait is (A. Kuyper, J. Mott, Fr. Niebergall, E. Brunner, K. Barth).

A ~ arcéle három tényezőtől függött. Mindenek előtt a szerkesztők beállítottságától: megfigyelhető, hogy Tavaszy Sándor idejében (1925-1928) jelentek meg teológiai töltésükben a leggazdagabb évfolyamok, Tőkés István idejében (1973-84) pedig a hangsúly a bibliai teológián és az igehirdetéssel foglalkozó tudományon, a homiletikán volt. Változott a ~ arcéle azokban a korszakokban, amikor mellette más egyházi periodikák is jelentek meg (pl. *Az Út, a Protestáns Szemle): kevesebb volt a tanulmány értékű írás, amikor működtek az egyes nem központi kiadványok, a híranyag nem volt annyira gazdag. Végezetül függött a hatalom nyomásától és az anyagi gondoktól: itt mindenekelőtt a diktatúra megszorító, cenzorális intézkedéseiről van szó, aminek egyik vetülete pl., hogy 1944 után egyáltalán nem lehetett közölni a vallástanítással foglalkozó cikkeket, de arról is, hogy mind a harmincas évek gazdasági válságának idején, mind a háború utáni ínséges időszakban a lap csak nagy anyagi nehézségek árán létezhetett.

Megjelenésének első évtizede, tehát az első világháború után, a hivatalos közlönyjelleg másodfontosságúvá vált és előtérbe került az a program, amelyet egyik szerkesztői cikkben így fogalmaztak meg: "A református sajtó tartalmát meghatározó vonás az, hogy igehirdetés, az igehirdetés egyre fontosabbá váló eszköze" (H. J. 1939/13). Később is ugyanez marad a szempont: "Minden leírt mondat a maga helyén éppúgy igehirdetés, mint a szószéken elmondott prédikáció" (Tőkés István 1956/5). Ennek megfelelően a szerkesztők mindig arra törekedtek, hogy a teológiai tudományosságot és az egyházi szükséget mint két alapkövetelményt egymáshoz közelítsék. Főleg a húszas évek közepétől kezdve a ~ hű tükre nemcsak mindannak, ami a református egyházban szervezeti és kormányzati szinten történik, hanem főleg annak a belső, teológiai és gondolkozásbeli átalakulásnak, amely a hitvallásos szellemben (képviselői Nagy Károly, Makkai Sándor, Tavaszy Sándor), a belmisszió megélénkülésében (Imre Lajos) és az újreformátori teológia fokozatos meghonosodásában (kezdetben Tavaszy Sándor, később minden munkatárs) nyilvánult meg.

A cenzúra több mint négy évtizedes korszakában a hatalom ugyan előírta a "közéletinek" nevezett vezércikkeket, a szerkesztők érdeme azonban az, hogy magába a teológiai tartalomba nem engedték befolyni a politikumot.

Bár a majdnem egy évszázados élete során a lapnak voltak rovatai, ezek sűrűn változtak, így helyesebb inkább anyagcsoportokról beszélni. Ilyenek: vezércikkek, tanulmányok a teológia négy fő tudományágából, igehirdetések, könyv- és folyóiratszemle, önvizsgálat, hivatalos közlemények, ökumenizmus, értesítések.

A ~ 1935-ben *Népnevelés címmel füzetes mellékletet jelentetett meg, 1969-1988 között pedig, külön évfolyamszámozással, a Református Szemle Gyülekezeti Mellékletét.

Kozma Zsolt-Nagy László: A Református Szemle 1945-1974. évi anyagának bibliográfiai feldolgozása. Református Szemle 1975/2. – Dávid György: Új bibliográfia. Református Szemle 1975-1980. uo. 1982/5-6. – A Református Szemle repertóriuma, 1990. jan. 1.-1994. jún. 30. uo. 1994/4. – Nagy László: Ajánlás (a Református Szemle 1998/5-6. különszámához). – Márkodi Sarolta: A Református Szemle repertóriuma 1908-1998. augusztus. uo. 1998/5-6. 347-612.

(K. Zs.)


Reformátusok Lapja1. A kolozsvári református egyházközség hivatalos közlönye 1926-1944 között. Havonta egyszer jelent meg Vásárhelyi János szerkesztésében. Ebben az időszakban Kolozsváron csak egy református egyházközség volt, de ez négy gyülekezetet, parochiális kört és templomot jelentett. Ehhez igazodott a lap szerkezete is: négy alaprovata volt, a Belvárosi, Alsóvárosi, Hídelvei és Felsővárosi köröknek megfelelően. Itt beszámolók, évi lelkészi jelentések, statisztikák, népmozgalmi adatok kaptak helyet. Ezenkívül a lap a központi iroda híreit, leiratait, értesítéseit is közölte. A "Vasárnap délután" c. rovat főleg szépirodalmi olvasmányokat kínált a gyülekezet szélesebb rétegének. Kolozsvári lelkipásztorok gyakran közölték a gyülekezetben tartott, rendszerint évfordulós előadásaikat, mint pl. Vásárhelyi János a Kálvinról szólót (1928/3). A lap színvonalát egyháztörténeti tanulmányok emelték: Mózes András felsővadászi Rákóczi Zsigmondról írt tanulmányt (1932/10, 11), Tárkányi György pedig a kolozsvári református egyházközség 17-19. századi történetét dolgozta fel (1934-1943 között 89 közleményben). A lap utolsó, 1944. szeptemberi száma élén Vásárhelyi János püspöknek Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet (Ézs 40, 1) című prédikációja volt olvasható.

(K. Zs.)

2. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület hivatalos közlönye (1927-1942). Főszerkesztője Debreczeni István (1940 szeptemberéig) majd Orth Imre (1940-42). Társszerkesztői Bodnár Gábor, Bokor Sándor, Gyenge János. Az 1928/36. számtól felelős szerkesztőt is kapott a lap Nagy Vilmos személyében, akit Kovács József, majd Balajthy Jenő követett. Orth Imre biharpüspöki lelkész 1939-ben kapcsolódott be a szerkesztés munkájába. Ő gondoskodott arról, hogy a ~ megszűnése után, az Egyházkerület hivatalos közlönyének pótlására meginduljon a Bihari Reformátusok Lapja, amely 1944. szeptember 14-ig töltötte be feladatát.

Orth Imre: A múltból a jövőbe. Harangszó (Nv. 1990/1).

(T. E.)


Református Család – az Erdélyi Rerformátus Egyházkerület nőszövetségének 1929-1944 között, majd 1992 decemberétől Kolozsvárt megjelenő lapja. Az első időszakban a főszerkesztő Maksay Albert; szerkesztői: Pilder Mária (1934-ig), Lőrincz Mária (1934), Székely Jánosné (1935-1937 és 1940-1941), Borbáthné Vajna Éva (1940-1944); társszerkesztő Nagy András (1940-1944). Az első két évben havonta kétszer, 1931-1939 között egyszer, majd 1940-től évente tízszer jelent meg. Közölt iránycikkeket, elmélkedéseket, tanulmányokat, tárcát, nőszövetségi híreket, verseket, novellákat, kisebb színdarabokat, jeleneteket, képzőművészeti alkotásokról reprodukciókat, hasznos háztartási tudnivalókat. Bár felekezeti lap volt, amely a református családok hitvallási öntudatát akarta erősíteni, kitekintett az erdélyi közélet eseményeire is. Így például már induláskor közölte, hogy a nőszövetség csatlakozni kíván a Magyar Kisebbségi Nők Központi Titkárságához (1929/3). Figyelt a világ egyházainak ökumenikus mozgásaira is (Maksay Albert: Az ökumenikus mozgalom története. 1932/8-9), de igényesen válogatott a magyar irodalom klasszikusainak és élő alakjainak műveiből: Petőfi, Arany, Reményik, Áprily versei, Mikszáth, Móricz, Szabó Dezső rövidebb prózai írásai tették tartalmassá és vonzóvá a lapot. Mint nőszövetségi kiadvány majdnem mindegyik évfolyamában bibliai női arcképcsarnokot adott (pl. Vajda István: Nők a Bibliában, az 1930/9. számtól kezdődően 9 közleményben), s a magyar egyháztörténet nőalakjairól is többször közölt olvasmányos életrajzokat: Dóczyné Berde Amál Bethlen Gábor feleségéről, Károlyi Zsuzsannáról (1930/10), Illyés Géza Lorántffy Zsuzsannáról (1931/10, 11, 12) és Petrőczy Kata Szidóniáról (1932/4, 5).

Az 1992-ben újrainduló és negyedévenként megjelenő lap felelős szerkesztője Nagy István, társszerkesztők Imre Magda, Csiha Kálmánné, Tatár Mihályné, Nagy Irén, 1996-tól Csiha Kálmánné helyett Csetri Elekné. Az egyes számokat a főszerkesztő elmélkedései vezetik be, utána kisebb egyháztörténeti tanulmányok (Bethlen Kata Önéletírása, 1992/1, 1993/3, 4, Bethlen Miklós Önéletírása, 1993/5-1995/2), lelkigondozói rovat, versek, hírek olvashatók. Ez utóbbiak főleg beszámolók az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége megalakulásáról (1992. július), illetve az egyes területi nőszövetségek szolgálatáról.

(K. Zs.)


Régeni András – *Kakassy Endre álneve


Régeni Áron (1878) – *unitárius egyházi irodalom


Régeni István – *Román Győző álneve


Régészeti és Történelmi Egylet Bihar megyei – 1872-ben alakult Nagyváradon, a város és a vidék múltja iránti érdeklődés felkeltésére, a helytörténeti kutatások támogatására.

Az Egylet már alakulása évében létrehozta a Nagyváradi Múzeumot, s 1885-től szakkiadványt is jelentetett meg, amelynek első számát Hegyesi Márton, Bunyitay Vince, Gyalókay Lajos és Karácsonyi János szerkesztették. Tagjai közül a város történetének kutatása szempontjából jelentőset alkotott Bunyitay Vince, aki háromkötetes munkát szentelt a váradi püspökség és Nagyvárad történetének: az alapítástól 1566-ig (1883), a török foglalás idején (1883-84); írt a mai Nagyvárad megalapításáról (1885) s a váradi püspökökről a száműzetés és az újraalapítás korában (1935). Az 1892-i közgyűlésen olvasta fel Színi- és operaelőadások Nagyváradon a múlt században c. értekezését, az új múzeum megnyitásának ünnepségén pedig Bihar vára és a honfoglalás c. dolgozatát.

A megszűnt Évkönyvek pótlására a ~ 1913-ban megindította Biharvárad c. új kiadványát, amelynek szerkesztője Peszeki Ferenc volt, alcíme: "... a Történelmi Társulat jelentései Bihar megye és Nagyvárad múltjának felderítésére, emlékének megőrzésére folytatott kutató munkájáról".

A ~ az első világháború után is folytatta tevékenységét. Elnöke már 1913-tól Karácsonyi János volt, akitől Némethy Gyula prelátus vette át a tisztet 1926-ban. A ~ levéltárnoka volt 1932-től kezdve Bíró József művészettörténész, aki itt jelentette meg első önálló munkáját (Nagyvárad barokk és neoklasszikus emlékei. Bp. 1932). Ugyancsak a ~ keretében dolgozta fel Hegyesi Márton Bihar vármegye szerepét a 48-as szabadságharcban (1885), míg Karácsonyi János A nagyváradi és olaszi római katolikus plébániatemplom és plébánia rövid történetét örökítette meg.

Biharvármegyei és Nagyváradi Régészeti és Történelmi Egylet Évkönyvei. Nv. 1885-1909; Kalauz a Biharvármegyei és Nagyváradi Régészeti és Történeti Egylet múzeumához. Nv. 1896.

(T. E.)


Reggel – Aradon 1930-1937 között megjelenő "országos demokratikus napilap"; fejlécében 1934-1936 között "a Magántisztviselők Egyesületének, a Kiskereskedők Szindikátusának és a Vendégipari [!] Szindikátusnak a hivatalos lapja" megjelölés is szerepel. Felelős szerkesztője 1931-ig Kócsy Jenő, utána a lap megszűnéséig Erdős György, aki 1935-től a lap tulajdonosa is. Főmunkatársként 1930-1931-ben Franyó Zoltán, temesvári szerkesztőként 1934-ben Vér Imre, 1934-1935-ben Eisner Ernő neve áll a lapon.

Mindvégig demokratikus, antifasiszta magatartást tanúsított; az abesszin-olasz háború idején Abesszíniával, a spanyol polgárháború idején a köztársaságiakkal rokonszenvező cikkeket közölt.

Oldalain szépirodalom is megjelent. Jelesebb munkatársai Horváth Imre, Lendvay Ferenc, Messer Sándor, Orosz Irén, Szántó György, Zsigmond Miklós és az Erdélyi Tudósító Almanachját szerkesztő Bércy György.

(U. J.)


régizene – a hatvanas évek második felében keletkezett és az erdélyi magyar zenei életben is elterjedt előadóművészeti irányzat, mely korhű megszólaltatásban népszerűsíti a klasszicizmus előtti zeneirodalom értékeit. Előzményének a reneszánsz madrigálirodalom felkarolását tekinthetjük a harmincas évek közepétől, elsősorban Nagy István karmester vezetésével. A ~ kialakulásában serkentőleg hatott a zeneszerzésben is jelentkező, múlt-idéző törekvés (Csíky Boldizsár: Vitézi énekek. 1971, Régi erdélyi énekek és táncok. 1973; Terényi Ede: Változatok Misztótfalusi Kis Miklós dallamára. 1970, Gáláns táncok. 1977, Bakfark-szimfónia. 1978, Honterus, Odae cum harmonis. 1983, Vivaldiana. 1983, Francia szvit. 1984, Barokk rapszódia. 1985, Preludium, változatok és postludium egy Händel-témára. 1985).

A ~ stílushű megszólaltatására Bács Lajos alapított együttest az elsők között Bukarestben Musica Rediviva néven (1966). Ezzel egy időben a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola fiatal tanárai és hallgatói – élen Brandner Nórával és a fiatalon elhunyt Babrik Józseffel (1949-1974) – hasonló célból szervezték meg a Camerata Transsylvanicát. Ezt követően egész sor ~-együttes alakult városainkban: Kolozsvárt az Amaryllis (László Bakk Anikó), Musica Antiqua (Majó Zoltán), Consort (Fancsali János), Brassóban a Cantus Serenus (Hankó Katalin), Nagykárolyban a Collegium Carolensis (Deák Endre, aki egyébként a Búgócsiga együttest is szervezte), Székelyudvarhelyen a Hortus Musicus, valamint a kis és nagy Juvenalis (mindkettőt Elekes Emőke), Baróton az Erdővidéki Camerata, mely később a Kájoni Consort nevet vette fel (Szabó Mihály), Bögözben a Schola Cantorum (Major Magda), Marosvásárhelyen a Musica Humana (a Vártemplom kilenctagú női kara, Száraz Béla vezetésével), Sepsiszentgyörgyön a Tambura (Törökné Csorja Viola) s a Tinódi-együttes, Csíkszeredában a Kájoni Zenekar (Simó József), Gyergyószentmiklóson és Gyergyóditróban (ez utóbbi helyen Petres Csaba), Tasnádszántón a Chorea, Szentegyházán a Codex (Haáz Sándor), Tiszahosszúmezőn a Ricercar (Zonda Attila), Medgyesen a Camerata Mediensis, Bukarestben az 5. sz. iskola ~ együttese (Sebestyénné Dobó Klára), Nagyenyeden a Princeps (Fórika Éva). A kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán, ill. Zeneakadémián működő Collegium Musicum (1967) keretében román, magyar és német muzsikusok keltenek életre ~-műveket.

A korhű előadás igényeinek kielégítésére régi hangszereket alkalmaznak (vagy azok modern kivitelezésű változatait: lant-gitár, különböző hangolású blockflöték, egész sor ütőhangszer stb.). A hangszerek mellé bevonták az énekhangot is szóló, vagy kamarakórus formájában, így a sepsiszentgyörgyi Vox Humanát (Szilágyi Zsolt), a székelyudvarhelyi kamarakórust (Brandner Nóra, ill. a Major László vezette Cantilena), a kolozsvári zenetanárokból álló Euterpia, a szatmári Vox Renata (Fejér Kálmán), a kolozsvári egyetemi és főiskolai hallgatókból toborzott Visszhang (Magyari Zita), a csíkszeredai Villanella (Kiss Júlia), valamint a bukaresti Madrigál (Marin Constantin). Dávid István és Molnár Tünde közreműködése révén megszólalt az orgona is önálló hangversenyek keretében s bekapcsolódott néhány népi hangszeres együttes is (Barozda, Harmat, Venyige stb.).

A nyolcvanas évek elejétől kezdve országossá szélesedett a ~ művelődése. Önálló hangversenyek után és mellett (Nagykároly, Kolozsvár, Bögöz, a Camerata Transsylvanica turnéi stb.) rendszeressé vált a Csíkszeredai Régizene Fesztivál (1980-1985) és hat ilyen találkozót szerveztek; ezekre megtiszteltetés számba ment az eljutás-benevezés (az elsőn nyolc, a másodikon kilenc, a harmadikon tucatnyi együttes lépett fel az egy- vagy többnapos rendezvények keretében). A hetedik fesztivált váratlanul és valótlan indokkal állították le, s csak 1989 után éledt újra a fesztiválsorozat (1990), külföldi vendégegyüttes fellépésével (Szombathelyi Régizene Együttes).

Az 1996-os fesztiválon a Csíkszeredai Régizene Együttes, a Schola Cantorum, a Cantus Serenus, a Kájoni Consort, a Collegium Carolensis, az Amaryllis, valamint a bukaresti Lyceum Consort mellett részt vett Budapestről a Musica Historica, az Ars Renata, a Budapesti Régizene Együttes, Szentendréről a Kecskés Együttes, Külsővátról a vegyeskar, Szombathelyről az I Vagabondi.

A ~-együttesek műsorán európai és magyar, ill. erdélyi zeneszerzők művei hangzottak el (Guillaume de Machault, Guillaume Dufay, Gilles Binchois, Johannes Okeghem, Tilman Susato, Josquin des Près, Henry Purcell, Johann Sebastian Bach, ill. Bakfark, Daniel Croner, Georg Ostermaier, Daniel Speer, a két Johann Sartorius, Gabriel Reilich, valamint az Apponyi-, Kájoni-kódex, Honterus, Vietoris, Dimitrie Cantemir, Julius Sulzer lejegyezte dallamokból, ezek feldolgozásaiból, a Vásárhelyi Daloskönyvből, Tinódi Cronicájából, a Lőcsei tabulatúrás és a Sepsiszentgyörgyi gyűjteményből stb.).

A ~ fellendülése elősegítette a könyvtári kutatásokat (Marosvásárhelyi Josquin-kézirat, Deák Endre Bakfark-felfedezése), legújabban ~-társaság alakulását (Valentinus Bakfark Művelődési Társaság, Nagykároly 1996), ~ előadására vállalkozó muzsikusok képzését zenei táborban, egész sor zenemű keletkezését (feldolgozások, átírások stb.).

A jelentősebb ~-előadásokról a romániai *lemezkiadás keretében lemezfelvételek készültek (Consort az Il Transilvanóból, Mosto-madrigál stb.; a Camerata Transsylvanica Babrik-darabokkal, Bács Lajos átírásában Bach: A fúga művészete, valamint a Zenei hódolat a Musica Rediviva előadásában stb.).

A Csíkszeredai Régizene Fesztiválok szervezésében jeleskedett Pávai István, Boér Károly, Szép Gyula, Kostyák Alpár, a nagykárolyi hangversenyekében Visnyai Ágnes, Vezér János és mások.

A ~ fejlődésében fontos segítséget jelenthet tájékoztató jellegénél fogva a Musica Antiqua Europae Orientalis kiadványainak sorozata (a Hortus Musicus 178, a Flötenmusik 44, az Antiqua 12, a Corona 97 s az Organum 151 füzete), úgyszintén a Gyimes Ferenc által összeállított ~-könyvtárállomány-jegyzék (Állami Gorkij Könyvtár Zeneműtára, I-III. k. Bp. 1984-1989 7000-nél több címével).

A ~ sorsának alakulását és az együttesek munkáját rendszeresen figyelemmel kísérte A Hét (1970-90) és a Művelődés (1980-94), alkalomszerűen az Előre, a Fiatal Fórum, a Hargita és a Helikon (a téma bibliográfiájában László Ferenc 9, Benkő Judit 6, Csire József 4, Balogh József, Béres Katalin, Deák Endre 3-3 írással szerepel).

László Ferenc: Régizene új módian. Utunk 1982/26.

(B. A.)


Reiff István (Brassó, 1926. jan. 22.) – színpadi író, folklórgyűjtő. Szülővárosa róm. kat. főgimnáziumában érettségizett (1945), a Bolyai Tudományegyetem filológiai karán francia-magyar szakos diplomát szerzett. Pályáját pedagógusként kezdte egykori iskolájában (1946-48), majd a brassói magyar vegyes líceum tanára, 1952-57 között igazgatója, közben (1951/52) tanfelügyelő is. 1957-69 között általános iskolában tanít, végül 1970-től nyugdíjazásáig (1988) az Unirea Líceum tanára.

Munkássága az iskolai műkedvelő és népművészeti mozgalmakhoz kapcsolódik: összegyűjtötte és a Brassói Lapokban színpadi feldolgozásban közölte a hétfalusi csángók körében élő guzsalyos, mátkásodási és lakodalmas szokásokat; megszervezte s az általa 1949-ben létrehozott iskolai tánccsoport hagyományát felelevenítve irányította a Búzavirág népdal- és néptáncegyüttest, a megyei művelődési ház keretében működő Rozmaring Népi Együttest és a feketehalmi Gyöngyvirág Együttest, amelyekkel nyilvános előadásokon és a televízióban is bemutatta az általa színpadra alkalmazott Görög Ilona balladáját, a Csáki bíró lányát és Benedek Elek Három kívánság c. meséjét.

Lendvay Éva: Gyűjtő, tanító, alkotó. Brassói Lapok 1975. jan. 4. – K. Nagy Károly: Három nyelven a Cenk alatt. Brassói Lapok 1979. ápr. – Kovács B. András: Kemény csárdás. Művelődés 1980/12. – Cseke Péter: Búzavirág a Tatrang völgyén. Utunk 1989. ápr. 27.

(B. E.)


Reinhardt Erzsébet – *Molnár Erzsébet, R.


Reinitz J. Kálmán (Papolc, 1919. okt. 28. – 1972. dec. 28. Sepsiszentgyörgy) – költő, elbeszélő. Középiskolai tanulmányait Kézdivásárhelyen végezte (1937), utána itt, majd Sepsiszentgyörgyön volt tisztviselő.

Kötetei: Vajúdik az élet (versek, Kézdivásárhely, é. n.), Tövisek közt járok (versek és egy elbeszélés, uo. 1945).

(B. Z.)


Reischel Arthur – *Réthy Andor


Reismann Irma (Szilágysomlyó, 1895. aug. 20. – 1944. ?) – újságíró, költő. Zilahon érettségizett 1919-ben; a húszas évektől a Szamos és a Szatmári Újság munkatársa (utóbbinak 1933-1934-ben nagykárolyi szerkesztője). Közben önálló lapalapításokkal is próbálkozik, de Asszonyok Lapja c. szépirodalmi és társadalmi folyóirata 1926-ban ugyanúgy, mint a Szentmiklóssy Ödönnével 1933-ban indított Kis Pajtás, "Románia és az utódállamok egyetlen magyar nyelvű képes gyermeklapja", mindössze 3-3 számot ér meg.

1935-től a Benedek Elek hagyományát feleleveníteni szándékozó Új Cimbora munkatársa; 1940. február-május között a szintén Szatmárnémetiben megjelenő Reggeli Lapok felelős szerkesztője, majd egyszerű szerkesztőségi munkatárs. 1944-ben deportálják; valamelyik megsemmisítő táborban veszti életét.

Újságíróként főleg színházi és szépművészeti kritikát, társadalomrajzokat, riportokat írt.

Megjelent egy verskötete, R. I. versei (Szatmárnémeti 1925) címmel; verseinek fő ihletője az anyai szeretet. Ugyanabban az évben egy versét a Szatmári antológia is közölte.

Bura László: R. I. Szatmári Hírlap 1974. márc. 3.

(B. L.)


Reisz Katalin (Marosvásárhely, 1928. márc. 24.) – újságíró, szerkesztő. Középiskoláit a marosvásárhelyi leánygimnáziumban végezte (1946); a Bolyai Tudományegyetemen 1950-ben végzett francia nyelv és irodalom szakot. 1949-51 között a romanisztikai tanszéken tanársegéd. 1951-től az Igazság c. kolozsvári napilapnál újságíró (közben 1952-58 között elvégzi a bukaresti Pártiskolát); 1970-74 között főszerkesztőhelyettes, 1974-85 között a művelődési osztály vezetője, ebben az időszakban, kb. négy évig a Tallózó c. rovatot is vezeti. 1985 óta nyugdíjas.

Cikkei jelentek meg A Hét, a Korunk, Utunk, Új Élet c. lapokban, ugyanitt fordításai is a román sajtóból.

Írói neve: Tordai Mária; szignója R. K.

(S. Zs.)


Reiter Róbert (Temesvár, 1899. jún. 6. – 1989. dec. 17. Temesvár) – költő, műfordító, helytörténész, lapszerkesztő, dramaturg. Műveit két nyelven – magyarul és németül – írta és közölte. 1949 után Franz Liebhard néven romániai német író. Ezen a néven 1942-ben jelent meg első verskötete, a Schwäbische Chronik, ő maga azonban már 1926-tól nem közölt magyarul.

Középiskoláit szülővárosában, az Állami Főreáliskolában végezte; diákként 1916-ban szerkesztette és kiadta a Holnap c. diáklapot. A budapesti, majd 1919 után a bécsi egyetem Bölcsészeti Karán germanisztikát tanult. Egyetemi évei alatt a Pester Lloyd, a temesvári Volkswille, valamint Kassák Lajos avantgardista lapja, a Ma hasábjain láttak napvilágot expresszionista versei, esztétikai tanulmányai, prózai írásai, német és francia szerzőket tolmácsoló műfordításai. Kassák szerint a magyar avantgardizmus "első időszakának egyik legfinomabb hangulatú és legérettebb költője".

Temesvárott 1919-20-ban a Szociáldemokrata Párt bánsági hivatalos közlönyének, a Munkáslapnak munkatársa, majd szerkesztője. Verseit, cikkeit az Ébredj!, a Temesvári Hírlap és (Német Mihály aláírással) a kolozsvári Napkelet (Esti ének. 1922/4) is közli. A levert forradalmak utáni pesszimizmusát, a transzcendenciák felé tájékozódó eszmerendszerét, avantgardista programját a Ma 1922/2-3-as számában közölt Társadalom, művész, művészet c. "vázlata" 42 pontjában fejtette ki. A sváb polgári konzervativizmus lapjának, a Banater Deutsche Zeitungnak a szerkesztője, majd a negyvenes években az ennek örökébe lépő jobboldali Südostdeutschen Tageszeitung, ill. az Ausgabe Temeschburg irodalmi rovatát vezette. A háború végén kényszermunkára vitték a Szovjetunióba, ahonnan 1949-ben hazatérve kapcsolódott be újra az irodalmi és sajtóéletbe. A Temesvarer Zeitung, Banater Schrifftum, Neuer Weg, Volk und Kultur, Neue Literatur, Neue Banater Zeitung munkatársa; 1953-68 között a temesvári Állami Német Színház irodalmi titkára, s egyidejűleg a helybeli magyar színház dramaturgi feladatait is ellátta. Élete utolsó éveiben újra ír magyarul is verseket, visszaemlékezéseket, ezeket a temesvári Szabad Szó, a bukaresti Művelődés és A Hét közölte.

Az expresszionista szabadvers eredeti úttörője a 20. század második és harmadik évtizedének magyar irodalmában. Pályakezdő éveinek mintegy száz magyarul írt verse és szépprózai írása tömör stílusú és nyelvezetű, kora problémáira érzékenyen reagáló műalkotás. Költészete – az újrafelfedeztetésén oly sokat fáradozó Méliusz József szerint – "egyike a kor nagy lírai sikolyainak, háborgó jajdulásainak, a szó és a lélek felzendülése a kiszolgáltatottság, a determináltság kényszerei ellen – egy hallatlan költészeti és erkölcsi opponálás, vijjogó és búgó kitörés a szavak törvényekre épülő világában a nyelv, a személyiség társadalmi lebéklyózottságából a szabadság messze szivárványló birodalma felé".

Mint műfordító magyarra ültette át többek között Arthur Rimbaud, Ivan Goll, Marcel Martinet, Henri Guilbeaux, Marcel Lecomte, August Stramm, Karl Olten, Ludwig Rubiner, Johannes R. Becher, Tu Fu, Pa-Lo-Thien verseit, Franz Jung prózai írásait, Hans Suschny avantgardista "színpadi kompozícióját"; németre Újvári Erzsi, Mácza János, Barta Sándor s Kassák több versét. A romániai magyar írók alkotásait szívesen tolmácsolta német anyanyelvén, így kötetnyit fordított Méliusz József verseiből (1965), s több tanulmányban méltatta Franyó Zoltán műfordítói tevékenységét, Endre Károly költői munkásságát.

Művei: Franz Ferch, ein Banater Maler (Tv. 1940); Schwäbische Chronik (1942; újrakiadása 1952); Cei şapte din Jimbolia (Petre Solomon fordítása, 1954); Der Türkenschatz (1958); Glück auf! (1959); Die schönsten Gedichte (1964); Menschen und Zeiten (1970); Miniatura aus vier Jahrzehnten (1972); Aurul înălţimilor (Ion Horea fordítása, 1975); Banater Mozaik (1977); Temesvarer Abendgespräch (Tv. 1978).

Kassák Lajos: Az izmusok története. Bp. 1972. – Anavi Ádám: Köszöntjük Franz Liebhardot. Igaz Szó 1974/6. – Franyó Zoltán: Franz Liebhard 75 éves. Művelődés 1974/7. – Méliusz József: R. R., avagy a költészet egy lehetősége. A Hét 1974/24. Újraközölve: Kávéház nélkül. 1977. 246-255; uő: Hazahozunk egy költőt. Korunk Évkönyv 1981. – Endre Károly: Köszöntő. Szabad Szó (Tv. 1979. jún. 10.). Újraközölve Örök megújhodás (1988) c. kötetében. – Szekernyés János: Köszöntjük a nyolcvanöt éves F. Liebhardot. A Hét 1984/25, uő: Az avantgardizmustól a helytörténetig. Beszélgetés R. R.-tel. Ezredvég, Tv. 1990/1. – K. T.: Búcsú a kétnyelvű költőtől. Ezredvég 1990/1.

(Sz. J.)


Rejőd Tiborc (Gyulafehérvár, 1892. jún. 17. – 1972. jún. 20. Gyulafehérvár) – paptanár, művészettörténész. Szülővárosa róm. kat. főgimnáziumának jelesen érett diákjaként küldötte ki egyházi főhatósága Rómába, ahol hat évig volt a Német-Magyar Kollégium tagja és ahol a Gregorián Egyetemen summa cum laude minősítéssel bölcselettudományi doktorátust szerzett (1912). Hittudományi tanulmányainak befejezése után hazatért, s 1915-ben szentelték pappá. Első szolgálati helyén, Nagyszebenben 1915 szeptemberétől segédlelkészként kezdte pályafutását. Itt átvette a Nagyszebeni Kath. Egyházi Tudósító szerkesztését és a Katholikus Nővédő keretében működő Patronázs, azaz a fiatal szolgálóleányok védelmére működtetett Leánykör, Családotthon és Elhelyező vezetését is. Hittanár és katonalelkész, s akkor sem hagyta el állomáshelyét, amikor Nagyszeben 1916. aug. 28. és okt. 1. között román megszállás alá, ill. a tűzvonalak közé került. Helytállásáért a II. osztályú Lelkészi Érdemkereszttel tüntették ki. Mikor a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségének igazgatójává választják (1918), végképp elhagyja Nagyszebent. 1927-ig Budapesten a Tűzhely Népvédő és Népművelő Szövetség vezetője; öt esztendőn keresztül (1920-1925) az Ecclesia-Harangművek R. T. vezetője is. Évente háromszor magyar missziókat tart Milánóban az Észak-Olaszországba szakadt magyar ajkú katolikus hívek részére, majd 1928-ban három évre maga is kitelepszik Milánóba. Megfordult Svájcban, Bázel és Luzern kantonokba, ahol újabb hét évig (1935-ig) tartózkodott. Egyik önvallomásos írása szerint papi éveinek legszebbjeit mint kórházlelkész a luzerni Szent Anna Klinikán töltötte. Svájcból az ausztriai Linzbe került, majd 1936-ban a Veszprémi Egyházmegyébe, Kővágóőrsre, ahonnan két év múlva, 1938-ban az Egyházmegyei Actio Catholica sajtótitkáraként Veszprémbe nevezték ki. Itt az Angolkisasszonyok szerzetesrend vezetése alatt álló híres tanítóképző hittanára, a műemlék zárdatemplom igazgatója is. 1940 őszén tért vissza szülőföldjére. Előbb a kolozsvári Állami Leánygimnázium és az Állami Tanítóképző hittanára, az ideiglenesen Kolozsvárt működő róm. kat. Hittudományi Főiskola egyházművészeti előadója, majd 1945-ben végképp Gyulafehérváron telepszik le mint a szatmári Irgalmas Nővérek ottani zárdájának lelkésze.

A kényes erkölcsi és társadalmi kérdéseket is higgadt körültekintéssel felvető színes egyéniségéről, kifinomult stílusérzékkel megírt cikkein és könyvein kívül, egykori tanítványai visszaemlékezései is tanúskodnak. Mindenekelőtt az általa "lélekkertészet" gyanánt emlegetett korszerű leánynevelést tekintette élethivatásának, sőt ennek eredeti módszertanát, a "lelki mozi"-t elméletileg is kidolgozta. Ennek lényege, hogy a mozgóképes szemléltetés révén érzékletesen kell reádöbbenteni az embert arra, hogy önnönmagában az egész teremtett világ meg nem ismételhető szintézise. A comeniusi "formatio hominis" nevelési elvnek huszadik századi értelmezésben szerinte arra kell szolgálnia, hogy maradéktalanul kiszabadítsa az ifjúságot abból a lelki légüres térből, ahová korának ezernyi visszahúzó tényezője rekesztette.

Önállóan megjelent munkái: A Patronázs, vagyis Fiatal szolgáló leányok védelme. Nagyszeben 1916; A véres kard Nagyszeben felett. Naplójegyzetei, 1916. aug. 28-tól október 1-ig. Nagyszeben 1916, Handmann Adolf szövegképeivel; ua. németül: Das blutige Schwert über unser stadt (1916); A lélekkertészet művészete. Korszerű leánynevelés. Veszprém 1943; Bevezetés a műélvezetbe. Kv. 1944. Az előszót írta Felvinczi Takáts Zoltán. Szerkesztésében jelent meg az Erdély Krisztust akarja! Krisztus Király ünnepének emlékkönyve. Kv. 1943.

Véres kard Nagyszeben felett. Alkotmány, 1917. jan. 12.

(K. K.)


rejtvénykönyv – A rejtvényfejtés ősi szórakozás: az évezredek folyamán a kérdésfeltevés módja változott ugyan, a lényeg máig ugyanaz: a rejtvény "fejtörő feladvány, amelynek a megfejtését a burkoltan megadott elemekből lehet kitalálni". Hazai magyar rejtvényirodalmunk első nyomait a két világháború között a lapokban közölt keresztrejtvényekben fedezhetjük fel. Az egyetlen ismert, önállóan megjelent hazai ~-et Grätzer József állította össze Fejtorna címmel (Kv. 1932), rajta kívül a korabeli lapokban a legismertebb rejtvénykészítő Rámay Tibor volt.

Rendszeres, állandó rejtvényrovatot a háború után elsőként a Dolgozó Nő és a Napsugár kezdeményezett. A nőlap rejtvényrovatának állandó szerzője Keresztes Zoltán lett, a gyermeklap Román Viktor hagyományos rejtvényeiből állította össze rovatát. A hetvenes évektől kezdve szinte minden lapunk közöl már rejtvényanyagot, ismertebb keresztrejtvény-készítők ekkor Lőrinczi Edit, Márk Lajos, Rámay Attila, Jánosi Erzsébet, Elekes István, Udvari Attila, Kántor András, Nagy Elek Tibor, Salló László, Rappert Károly is.

A szaporodó rejtvényközlések, az évkönyvekben ismétlődő keresztrejtvény-összeállítások sikere eredményezte az első romániai magyar rejtvénygyűjtemény-könyvek megjelenését is. Keresztes Zoltán Törd a fejed! (1975) c. Kaleidoszkóp-kötete keresztrejtvények mellett betű- és szórejtvényeket, kvíz típusú kérdés-felelet játékokat is tartalmaz. A könyv tömegsikere nyomán jelentette meg a Creangă Könyvkiadó Kovács Sándor A szélrózsa minden irányából (1982) c. zsebkönyvét, majd ennek folytatólagos füzetét (1984) s a Dacia Kiadó Kolozsváron Beke Judit és Péterfy Emília Tiritarka madárka (Kv. 1984) c. kiadványát is, amely kisiskolások számára adott közre fejtörőket, nyelvi játékokat, tréfákat.

A rejtvényösszeállítások iránt támadt érdeklődésre válaszolva indította el az Utunk szerkesztősége Keresztút című negyedévi füzetsorozatát (1977-83), az Igaz Szó pedig Delfin című kéthavonkénti szórakoztató mellékletét, amelyben rejtvényoldalak is voltak (1982-86).

A rejtvényirodalom egy másik vonulatát Hamburg Péter Matematikai játékok (1958) c. alatt megjelent munkája, valamint Berger György Fejtörő játékok, játékos fejtörők (Kv. 1975) c. könyve képviseli. Ezek a kötetek elsősorban a matematika iránt érdeklődő tanulóifjúságnak szóltak, szakköri és kiscsoportos foglalkoztatások számára alkalmas anyaggal.

Külön színfoltot képvisel rejtvényirodalmunkban Tóth Piroska és Pap Géza Tudod-e? c. alatt a természettudományok és a technika köréből vett kérdéseket és feleleteket tartalmazó kötete, melyet a Tudományos Könyvkiadó jelentetett meg (1960, kibővített második kiadás 1962). Az *Előre Kiskönyvtára-sorozat 30. számaként is jelent meg hasonló munka 2500 kérdéssel és 2500 felelettel Gál András, Kovács Erzsébet és Szűcs Olga szerkesztésében (1974), valamint a magyar népi kultúra mélységeiből merített találós kérdéseivel Ráduly János Hold elejti, nap felkapja (1990) című kötete.

Az 1989-es rendszerváltozás gyökeres fordulatot hozott a hazai rejtvénykedvelő közönség számára: 1990-ben Déván megindult a Corvin Magazin, amely már abban az évben melléklapot is jelentetett meg Corvin Rejtvénymagazin címmel. 1991-ben indítja el a Corvin Extra c. melléklapját, 1992-től a Corvin Útitársat és évente négyszer a Tavaszi/Nyári/Őszi/Téli Corvin Extrát, 1993-tól a Corvin Koktélt és a Corvin Skandit, ugyanakkor megjelenteti a Corvin Évkönyvet is, amely aztán minden évben felkeresi a közönségét. 1994-ben indul útjára a Corvin Olasz Módra, s ugyanabban az évben jelenik meg a Rejtvényfejtők Lexikona első kötete. 1995-ben indul a Corvin Gordiusz, 1996-ban pedig a negyedévi Corvin Nagy Rejtvénykönyv. A vállalkozás jó üzleti érzékét jelzi, hogy – olykor változtatott nevek alatt – a közönség minden rétegét igyekszik külön is megszólítani, így 1994-ben Corvin Humoros Rejtvényparádé, 1998-ban Corvin TV Skandi címmel is indít rejtvényújságot. A főlap 1998-ig a Corvin Magazin, annak megszűnése után a Corvin Rejtvénymagazin. Az előbbi főszerkesztője Varga Károly, (1996-97-ben Bálint Zsombor), az utóbbié Bálint Zsombor (1994-95), majd Csatlós János, mindketten népes munkatársi gárdát tudtak tömöríteni vállalkozásaik köré.

A rejtvényfejtés – köszönhetően az ország más nagy lapjainak is, amelyek rendszeresen közölnek rejtvényfejtőverseny-anyagokat – az utolsó évtizedben igen népszerű szabadidőkitöltő foglalatossággá vált. 1992-től évente megszervezésre kerülnek az Országos Egyéni Rejtvényfejtő Bajnokságok is.

(K. N.)


Remény – több *diáklap viselte ezt a címet az 1920-as évek elejétől egészen napjainkig.

1. 1920-1922 között jelent meg Kolozsváron, a Református Kollégium Gyulai Pál Önképzőkörének múlt századi hagyományokat folytató lapjaként. 1920-21-ben havi folyóirat, amely a Lapkiadó Rt. nyomdájában készül. Felelős szerkesztője Nagy Jenő, a szerkesztőbizottságban ott találjuk Jancsó Bélát, Jancsó Miklóst, Klärmann Manót, Hantos Gyulát, Schwartz Györgyöt és Szádeczky Elemért. Rajtuk kívül írása jelenik meg itt ebben az időben Gyárfás Endrének, Szentgericei Jakab Gézának, Kemény Jánosnak, Kovács Jenőnek.

1922-ben a ~ kőnyomatosként folytatódik. Felelős szerkesztője Illés Gyula; a szerkesztőbizottságban szerepel Buday György, Rohonyi Vilmos, Visky János neve is. A sajtóbibliográfus Monoki István egyetlen megjelent számáról tud.

Két évtizedes szünet után 1942 januárjában indul újra, ekkor felelős szerkesztőként Nagy Géza jegyzi. Abban az évben négy, 1943-ban összesen három száma jelenik meg; Dáné Tibor, Ferenczy Géza, Feszt György, Horváth József, Nagy Pál, illetve Bánffy Katalin, Benedek István, Csendes Zoltán, Dobó Klára, Józsa János, Kallós Zoltán, Madaras Klára, Szövérffy Anna és mások írásaival.

2. 1940-1943 (egyes források szerint – 1945) között jelent meg, a kolozsvári Unitárius Kollégium Kriza János Önképzőkörének lapjaként, felelevenítve a Bölöni Farkas Sándor kezdeményezte reformkori ~-t, illetve annak század eleji folytatását.

A Kriza János Önképzőkör már a két világháború között megjelentette a ~-t, házi sokszorosításban, gépelt-litografált formában. A Kör felügyelő tanára akkoriban (1922-től) Borbély István; itt tűnik fel verseivel Székely [Szabédi] László, s tudományos ismeretterjesztő cikkeivel Borbély Samu, a húszas évek közepétől pedig Kovács György, a későbbi színművész, László Tihamér és Mikó Imre. A Kör 1928-ban Almanachot is megjelentet. Mivel hatósági rendelkezések a köri munkát az iskola kötelékében ekkor lehetetlenné tették, az önképzőköri tevékenység a Ferencz József Unitárius Kör keretében folyt tovább, s a ~ is ennek égisze alatt készült gépelt-litografált formában. E füzetekben találkozunk 1930-tól Bodor András, Gálffy Mózes, Létay Lajos, Székely [Kormos] Gyula, az 1939-40. évtől Jánosházy György, Sinka Zoltán, Zsakó János nevével.

1940 őszén újra felvehetik a Kriza János Önképzőkör nevet, s ennek jegyében jelenik meg a ~ 1943-ig, szintén házi sokszorosításban.

Az időközben Brassai Sámuel nevét felvett kolozsvári Líceum 1967-1979 között *Fiatal Szívvel címmel jelentette meg a ~ utódlapját, amely 1992 óta újra az eredeti címmel, mint a Brassai Sámuel Líceum Kriza János Önképzőkörének lapja jelenik meg.

3. 1990-ben Kolozsváron, a belvárosi Mária Szent Szíve Plébánia Ifjúsági Csoportjának lapja is a ~ címet viselte.

Jancsó Béla: A Remény osztálya. Ifjú Erdély 1935. február. Újraközölve a szerző Irodalom és közélet c. kötetében, 1973. 297-301. – Gaal György: Diáklapok másfélszáz éve. Korunk Évkönyv 1974; uő: Barátság láncai. 1829-1982. Utunk 1982/23. Újraközölve A kolozsvári Unitárius Kollégium diáklapjai címmel a szerző Múzsák és erények jegyében c. kötetében, Kv. 2001. 108-117.

(D. Gy.)


Reményi Mariann – *kémiai szakirodalom


Reményi Sándor (Szinérváralja, 1901. máj. 13. – 1963. jan. 20. Nagyvárad) – újságíró, szerkesztő, író. Középiskolát Szatmárnémetiben végzett (1919). Újságírói pályára lépett, első tudósításait a kolozsvári Keleti Újság, az Aradi Magyarság és a Brassói Lapok közölte.

1930-ban Arany János városában telepedett le, a Szalontai Lapok szerkesztője, majd baloldali lapot alapít *Reggeli Újság (1933) címmel, de ezt hamar betiltják, s a rendőrséget bíráló cikke miatt életveszélyesen bántalmazzák. Ekkor veszíti el szeme világát is. 1933 májusától Az Újság s az ugyancsak helyi Nagyszalontai Lapok (1935-40) munkatársa. A zsidótörvények hatályba lépése után háttérbe szorítják, a deportálástól azonban megmenekül. 1945 tavaszától Népszabadság c. baloldali lapot irányít, majd a nagyváradi Új Életben szerkeszti a Szalontai Élet c. rovatot. Ebben az időszakban Nagyszalonta művelődési életében és közigazgatásában is szerepet játszik. Nyugdíjas éveire Nagyváradra költözik.

Önálló munkái: Szerelem (tanulmány, Nagyszalonta 1932); Színek, képek, könyvek (novellák, Zágoni Dezső előszavával, első kiadásban Budapesten, majd Gábor István bevezetőjével Nyíregyházán és Nagyszalontán 1935-36-ban, összesen kilenc kiadásban).

Dánielisz Endre: Egy leendő monográfia elé. Fáklya 1970. márc. 8.

(D. E.)


Reményi Sándor – matematikai és pedagógiai szakíró. Középiskoláit szülővárosában, a volt Református Kollégiumban végezte (1951), majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát (1954). Tanított a nagykárolyi Elméleti Líceumban (1954-1968), a kolozsvári 3. sz. Líceumban (1968-1972); 1973-1974-ben szerkesztője volt Bukarestben a Tanügyi Újságnak, majd Kolozsvárra visszatérve tanár a Tanártovábbképző Intézetben, illetve 1977-től nyugdíjazásáig (1994) a Babeş-Bolyai Egyetemen.

Első írása az Előrében jelent meg 1954-ben a mesterségek szeretetéről. Ezt követően 1958-ig a lap állandó munkatársa. A Tanügyi Újságban 1972-1980 között mintegy 50 írása jelent meg a matematikatanítás kérdéseiről. Szakcikkeket közölt ezenkívül a budapesti Köznevelésben (1970), az Elemente de cercetare ştiinţifică c. gyűjteményes kötetben (Kv. 1980).

Több humoros írását közölte az Előre, az Igazság és a Tanügyi Újság; nagykárolyi tanárkodása éveiben diákszínjátszó együttesekkel mintegy húsz előadást rendezett, konferált.

Önálló kötetei: Caiet cu probleme de matematică, rezolvate, date la examenele de definitivat în învăţământ (Kv. 1974), Módszertani alapfogalmak a matematika tanítására (1979; 1988), Învăţarea problematizată a aritmeticii în clasa a II-a (Mv. 1979).

Fordítóként jegyezte A tanító kézikönyve I. osztályos matematikakötetét (1981), a II. osztályos Matematika tankönyvet (1986); társszerzőként Rus Ileana-Silaghi Mariana mellett a Probleme rezolvate din manualul de geometrie şi trigonometrie în clasa a X-a (Kv. 1984) c. egyetemi jegyzetet.

(K. Z.)


Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. aug. 30. – 1941. okt. 24. Kolozsvár) – költő, szerkesztő. A két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő egyénisége.

Életútja teljes egészében szülővárosához kötődik, ahol a Felvidékről idekerült családja rendezett anyagi helyzete, hagyományos erkölcsi tartása, öröklött szellemisége határozta meg alapvetően érlelődését, pályája alakulását. "Az építész fia" anyai elődei révén (dédapja a szabadságharc bukása után bebörtönzött Pákh Mihály iglói evangélikus lelkész volt) a 48-as eszményeket kapta örökségül, erdő-mester nagyapjától (Brocz Sándortól) pedig a természetszeretetet. Középiskoláit a Református Kollégiumban végezte, jeles tanárok irányítása mellett és olyan kiváló iskolatársak közösségében, mint például Makkai Sándor, Kós Károly, Áprily Lajos. Egyik volt tanárának, Imre Sándornak a visszaemlékezése szerint (Pásztortűz 1940/12) "a költészet iránt hajlamot még nemigen mutató serdülő rendkívüli érdeklődést tanúsított a történelmi múlt iránt". A felsőbb osztályos diáknak talán ezért lett kedvenc olvasmánya Zrínyi és Katona József művei mellett Széchenyi és Eötvös prózája, Arany János epikája. A családi otthon meghitt légkörét leginkább a konzervatív (de félreérthetetlenül ellenzéki irányú) magyar nemzeti szemlélet jellemezte, s az iskolai neveléssel összhangban nyilván ez befolyásolta az ő tájékozódását is. Hetedik gimnazistaként öntudatosan vallotta, hogy minden erejével nemzetét kívánja szolgálni.

Szülővárosában megkezdett jogi tanulmányait szembetegsége miatt nem fejezhette be (a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen mások mellett Somló Bódog, Böhm Károly, Márki Sándor volt professzora), ennek ellenére a Kolozsvár modern arculatának kialakításában szerepet játszó építész apjától örökölt vagyona lehetővé tette, hogy függetlenül, 1916-tól kezdve kizárólag az irodalomnak éljen.

Már joghallgató korában cikkei jelentek meg a Dobsina és Vidéke, majd az Ellenzék, az Erdélyi Lapok, a Kolozsvári Hírlap és más újságok hasábjain. Első verseit A Hét és az Új Idők közölte 1916-ban (utóbbi önkényesen Reményi Sándor néven). Jellegzetesen "századvégi" költeményekkel jelentkezett, Reviczkyék nyomdokaiba lépve. A Nyugat lírai forradalma, Ady Endre új látása nemigen érintette meg; jobbára az almanach-líra érzelgős, világfájdalmas akkordjait szólaltatta meg. Magányos költő vívódásairól és útkereséséről vallanak első kötetének (Fagyöngyök. 1918) darabjai is, s ezek a kiforratlan versek nem mentesek a dekadencia hangzataitól sem.

Erdélynek Romániához való csatolása mély megrendülést jelentett a fiatal kolozsvári költő számára is. Az erdélyi magyarság döntő többségével együtt képtelen volt zokszó nélkül elfogadni a főhatalom megváltozásával bekövetkezett helyzetet. Kétségbeesetten látta, miként menekülnek ősi szülőföldjükről százezrek, miként hagyják el verejtékes munkával teremtett otthonukat, adják fel megalapozott egzisztenciájukat. Ez idő tájt születtek a keserű indulattól fűtött, izzó nemzetféltő szenvedélytől átitatott – Budapesten kiadott – Végvári-versek (Segítsetek! Hangok a végekről. 1919; Mindhalálig. 1921), melyekben a kényszerűségből álnevet használó költő helytállásra, itthonmaradásra buzdította kisebbségi léthelyzetbe szorított testvéreit. A nagyméretű kivándorlás ellen emelte fel szavát, amikor így kiáltotta szét fájdalomban fogant személyes üzenetét: "Leszek őrlő szú az idegen fában, / Leszek az alj a felhajtott kupában, / Az idegen vérben leszek a méreg, / Miazma, láz, lappangó rút féreg, / De itthon maradok!" (Eredj, ha tudsz!)

A Végvári-versek a trianoni trauma árnyékában születtek, s felrázó tömeghatásukat a szókimondás nyíltsága is magyarázhatja. Ez a kétségtelenül publicisztikus hangvételű líra akkoriban a meg nem alkuvással, a "karszti sors" vállalásának erkölcsi parancsával forrt össze sokak tudatában. Divatos volt a II. világháborút követő első évtizedekben mindezt sommásan nacionalista érzelemgerjesztésnek nevezni (egyik-másik Végvári-versben kétségtelenül előfordulnak túlzottan indulatos kitörések, félreérthető frázisok is), de hiba lenne akár a Reményik-életmű eme korai fejezetét is egészében mellékterméknek tekinteni.

Az Erdélyben titkon terjesztett, kéziratos formában kézről kézre adott Végvári-versek óriási népszerűséget szereztek szerzőjüknek Magyarországon is: a Kisfaludy- és a Petőfi-Társaság gyorsan tagjai sorába választotta a költőt. Idők múlásával azonban a fájdalomban fogant, indulatokat fölszító katasztrófa-hangulat is csillapodott, s az erdélyi írástudók legjobbjai felismerték, hogy elérkezett az építő sorsvállalás ideje. Ennek a józan, realisztikus helyzettudatnak a talaján mondott búcsút ~ is a Végvári-korszaknak. Egy évtizeddel később 1933-ban Miért hallgatott el Végvári? című versében már ezt vallotta: "Nem a mi dolgunk igazságot tenni, / A mi dolgunk csak: igazabbá lenni." A húszas évek közepétől aztán azt a humánummal átitatott minőségigényt állítja költői és irodalomszervezői programja középpontjába, amelynek termékenyítő kisugárzásában, a hagyományos erdélyi tolerancia szellemében fogant transzilvanizmus eszmekörén belül időtálló értéket képviselő versei sora született. Németh László írta róla 1927-ben: "Nincs ennek a forrongó világnak jellemzőbb lírikusa, mint Reményik. Első versei a magyar epigon-líra s a magyar konzervativizmus sablonos villanásai, de ahogy az erdélyi új magyar világ tengelyébe kerül, költészete és szempontjai egyre nemesednek, emelkednek, konzervativizmusa erdélyi konzervativizmus már: türelem, szeretet, minden csepp erő megbecsülése hatja át s emberi emelkedése megérzik lírájában is" (Protestáns Szemle 1927/7).

1921-től haláláig az ő nevéhez kötődik a *Pásztortűz, amelynek fejlécében neve főszerkesztőként, a szerkesztőbizottság tagjaként, laptulajdonosként, majd halála után alapítóként végig ott olvasható. 1926-ban részt vesz a Helikon íróközösség alapításában, s – betegsége miatti olykori távolmaradásai ellenére – későbbi munkájában is.

A húszas-harmincas években folyamatosan megjelenő verseskötetek jelzik költői pályájának markáns erővonalait, tanúsítják lírájának fokozatos elmélyülését, eszmevilágának tisztulását. A Vadvizek zúgása (1921), A műhelyből (1924), az Egy eszme indul (1925) versei egyelőre inkább csak az átmenet jegyeit viselik; ekkor még bizonyos fokú elvontság, túlkompenzált érzékenység uralja a magányosságban menedéket kereső költő magatartását, de a szenvedélyes természetszeretet és a mély vallásosság egyre határozottabban központi helyre kerül verseiben. "A természetközelség számára fizikai és lelki szükséglet" – állapítja meg erről a korszakról Kántor Lajos Az építész fia (1983) c. kötethez írott bevezető tanulmányában. Tavaszy Sándor pedig már annak idején észrevette, hogy "természetszemléletében van valami szakrális vonás".

Nagy költőelődök és kitűnő kortársak (Petőfi, Arany, Vörösmarty, Vajda János, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály) vonzásában építi tovább kitartóan egyre terebélyesedő életművét, amelynek gondolati tengelyében az a felismerés áll, hogy a közösséggel való azonosulás, a közösségi gondok és feladatok vállalása a kisebbségi lét körülményei között megkerülhetetlen erkölcsi kötelezettsége az erdélyi írástudónak. Vigasztalást nyújtani a szenvedőknek, a megalázottaknak: ez a szerepvállalás jellemző a Végvári-attitűdtől jócskán eltávolodott ~-re is, aki a Trianon utáni évtizedekben Áprily Lajos és Tompa László mellett, velük egy sorban az erdélyi lelkület leghívebb lírai kifejezője. Bánffy Miklós jegyezte meg róla: "... minden sorából Erdély magyarságának hangja szól..."

Belső idegharcok, önkínzó tépelődések közepette, eszmények és konkrét lehetőségek ütközésvonalai mentén formálódott és teljesedett ki a húszas évek közepétől az a pátoszmentes, érzelemgazdag lírai univerzum, melynek dimenzióit sűrűn megjelenő kötetek körvonalazzák (Atlantisz harangoz. 1926; Két fény között. 1927; Szemben az örökméccsel. 1930; Kenyér helyett. 1932; Romon virág. 1936; Magasfeszültség. 1940).

Kenyér helyett című könyvében istenes verseit fogta egybe, s lírájának ez az a tartománya, mely Ady Endre ilyen jellegű verseinek birodalmával határos. A kötethez Áprily Lajos írt bevezetőt, s azt próbálta megfejteni, hogy a hozzá oly közelálló pályatárs "miért halad a régi, szociálisan kiható s később is az örömszerzés programját vállaló és hirdető költészet útjáról a mindjobban zárkózó individuális líra szűkebbnek látszó körei felé".

Pár év múlva a Romon virág c. kötete egyik ciklusában kapott helyet napjainkban is egyik legismertebb, legtöbbet idézett, 1931-ben írott verse, az Ahogy lehet. A sorsvállaló közéletiség programját fogalmazta meg itt ~ politikai realizmusról és elkötelezettségről tanúskodó tisztánlátással. Jelszó lett ez a verscím Erdélyben, a kisebbségi léthelyzetben élő magyarság legszélesebb soraiban. És amikor rövid idő múlva az Erdélyből váratlanul eltávozott jóbarát, Makkai Sándor Nem lehet című tanulmányára válaszolva megírta Lehet, mert kell című vitacikkét (Ellenzék 1937. febr. 17.), a helytállásban kikristályosodott erdélyi gondolat, az élniakarás, az építő munka érveit sorakoztatta fel – az önfeladással szemben.

"Az új Makkai Sándor elcsodálkoztató és megdöbbentő gondolatai mellett – írta – állandóan idézgetjük a régi Makkai Sándort, a kisebbségi élharcost, akitől azt tanultuk, hogy az életből az Életbe juthatunk, hogy az élet minden körülmények ellenére is nem puszta valóság, hanem megvalósítandó minőség, nemcsak lehetőség, hanem követelmény, nemcsak adottság, hanem kategorikus imperatívusz..." Ugyanitt fejezte ki azt a reményét is, hogy "egyszer majd nyilvánvalóan otthonra találunk a minket körülvevő népek között".

A harmincas évek vége felé a fenyegetően térhódító fasizmust, antihumánumot elítélve az "ordas eszmékkel" nyíltan és határozottan szembefordult a költő. Élete alkonyán, 1941 tavaszán pedig megírta a Korszerűtlen verseket jelleme és szelleme legmélyebb tartalmainak összegzéseként. De már jóval előbb világosan kifejezésre juttatta tiltakozását a faji megkülönböztetés minden formája ellen (például Petrovics ítél című, 1935-ben írt költeményében, ahol többek között ez olvasható: "A vér: – semmi. A Lélek: a minden"). Nem sokkal a Korszerűtlen versek keletkezése előtt úgy érezte, a korabeli hangulatban az ő verseinek jó része "ünneprontó" lenne. Pomogáts Béla írta: "E versekkel vált az élettől búcsúzó Reményik Sándor az ugyancsak búcsúzó Babits Mihály társává és szövetségesévé" (Élet és Irodalom 1983/32). Babits Az erdélyi költő című esszéjében ezt a szövetséget pecsételte meg elismerő soraival, mondván egyebek között: "Különös, hogy Erdély leghangosabb hatású dalnoka ez a csöndes, tartózkodó, szemérmes jellemű költő lett, de nem érthetetlen [...] A költő ~ évei nehéz évek voltak. Nehéz és küzdelmes kisebbségi évek, ezer veszéllyel és kelepcével. Azt hiszem, ebben a helyzetben senki sem tudott volna tökéletesebben viselkedni. A költői tehetség nem volt elég itt, sőt nem is volt a legfontosabb. A versekhez ember kellett, s a költő értékei emberi értékek" (Pásztortűz 1940/12).

1940 decemberében a Pásztortűz összeállítással köszöntötte ötvenéves főszerkesztőjét. Kerek esztendő múlva (1941 decemberében) a folyóirat újabb összeállítással jelentkezett olvasói előtt: ezúttal a súlyos betegségtől meggyötört, szülővárosában elhunyt Reményik Sándortól búcsúztak pályatársai, hű barátai (mások mellett Asztalos István, Bánffy Miklós, Bartalis János, Jékely Zoltán, Kádár Imre, Kovács László, Makkai Sándor, Molter Károly, Spectator, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Tompa László). Itt jelent meg egyik utolsó (1941. január 28-án, Sopronban keletkezett) költeménye – ezzel a címmel: Meghalni mégis egyedül kell...

A Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Viszonylag rövidre szabott élete, pályája során volt része megérdemelt sikerekben, elismerésben – két alkalommal (1937-ben és 1941-ben) Baumgarten-díjjal, 1941-ben – már halála után – a Magyar Tudományos Akadémia nagydíjával tüntették ki –, hogy aztán hosszú évtizedeken át az ő költői életművét is megpróbálja elsüllyeszteni, nemzedékek irodalmi tudatából kiiktatni a dogmatikus irodalompolitika. A második világháború után, a kommunista-nacionalista diktatúra idején Romániában (de jószerivel Magyarországon is) csak elítélő jelzőkkel és minősítésekkel lehetett említeni nevét. Ennek a könyörtelen, durva kirekesztésnek az ideológiai megalapozója Nagy István volt, aki 1950-ben R. S. a magyar polgárság nacionalista költője címmel közölt róla terjedelmes, "leleplező" vádiratot az Utunk "Irodalmunk újraolvasása" c. sorozatában. Lényegében negatív volt a kicsengése az ő költészetét is újra előtérbe állító 1957-58-as "Nézzünk hát szembe" vitának is, amelynek keretében Antal Péter és Szőcs István szólt "még egyszer s talán utoljára" az "omló világ árnyék-kapitányá"-ról.

Az egyoldalúan negatív megközelítéssel szemben a 70-es évektől mutatkozik bizonyos oldódás: 34 versét Szemlér Ferenc beiktatja az általa szerkesztett Az Erdélyi Helikon költői (1973) c. antológiába; költészetét értékelő rövid fejezet kerül be A romániai magyar irodalom története XII. osztályos középiskolai tankönyvébe (1977); s újabb versválogatással szerepel a Cs. Gyímesi Éva szerkesztette Múlt, jövő mezsgyéjén (1980) c. antológiában is, a Tanulók Könyvtárában. Mindezeket követően kerül sor arra, hogy a költő válogatott verseinek kötete is besorolódjék a Romániai Magyar Írók sorozatba (Az építész fia. Kántor Lajos válogatásában és bevezető tanulmányával. 1983).

Párhuzamosan Magyarországon is megjelennek alapos értékelő tanulmányok ~ költészetéről (Imre László, Pomogáts Béla) s egy, "istenes verseit" tartalmazó kötet (Jelt ád az Isten. Imre Mária gondozásában. Bp. 1981) után átfogó válogatás (Erdélyi március) Imre László bevezető tanulmányával. Bp. 1990), amely az egykori költőtanítvány, Sövényházyné Sándor Judit gondozásában egy külön ciklusban (Álmodsz-e róla?) ~-nak Szőcsné Szilágyi Piroskához és Imre Ilonkához írott, legnagyobbrészt kiadatlan verseit és leveleit tette hozzáférhetővé.

Közben 1985-ben Várady Huszár Ágnes Pittsburghban angol fordításban a Végvári-verseket jelentette meg (Trianon in Transsylvanian Hungarian Literature. Sándor Reményik's "Végvári-poems" címmel).

~ költészete születésének centenáriuma (1990), majd születése és halála újabb kerek évfordulói (1996, 2000) alkalmával került a közérdeklődés előterébe. A kolozsvári ünnepségek keretében leplezték le egykori főgondnokuk emléktábláját az evangélikus templom falán, majd mellszobrát annak udvarán; Kolozsváron Reményik Sándor Jótékonysági Művelődési Egyesület és Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány alakult emléke ápolására, a költő kedvelt nyaralóhelye, a Vadvizek zúgása c. kötetet ihlető Radnaborberek szomszédságában, Óradnán pedig Reményik Sándor Nevelési és Kultúrközpont épült. Az általuk szervezett állandó és időszakos kiállítások, az évente megrendezett szavalóversenyek közvetítik élő örökségét a mai nemzedékekhez.

Versei a világnyelveken a Zu Hilfe (Végvári-versek Jelek Péter fordításában. Bp. 1922), Échos lyriques de Trianon (Bp. 1928. Ford. P. V. Leborug), Modern magyar Lyriks (London 1934. Ford. Balogh Barna), Ungarische Dictungen (Bp. 1935. Ford. Szemere László), Wie einst Charlotte Corday... (Sopron 1936. Ford. Rudolf Brecht), Neue ungarische lyrik (Ruszkabánya 1942. Ford. Friedrich Lám) c. kötetekben jelentek meg.

Verseiből az erdélyi zeneszerzők közül többen is merítettek ihletet: Delly-Szabó Géza Az ige (Kv. 1939) c. szerzeménye, Risznerné Z. Kozma Ida több versére komponált zeneművei (Májusi virág. Makkai László és R. S. verseire. Kv. 1934; Tearózsa, Madonna del Mare. Kv. 1927) önálló kiadványként is megjelentek.

Verskötetei: Fagyöngyök (Kv. 1918); Mindhalálig. Versek 1918-1921 (Bp. 1921. Végvári álnéven); Segítsetek! (Bp. 1919. Végvári álnéven); Hangok a végekről (Bp. 1919. Végvári álnéven); Versek. Hangok a végekről (1918-1921. Bp. 1921. Végvári néven); Mindhalálig! 1918-1921. (Bp. 1921. Végvári álnéven); Csak így... 1918-20. (Kv. 1920); Vadvizek zúgása. Radnaborberek 1921. június-július (Kv. 1921); A műhelyből (Bp. 1924); Atlantisz harangoz (Bp. 1925. A Napkelet Könyvtára 8); Egy eszme indul (Kv. 1925); Két fény között (Kv. 1927. ESZC); Fagyöngyök – Csak így... – Vadvizek zúgása – Rilke-fordítások (II. kiadás Kv. 1927); Szemben az örökméccsel (Bp. 1930); Kenyér helyett (Áprily Lajos bevezetőjével. Bp. 1932); Romon virág. 1930-1935. (Kv. 1935. ESZC; ua. Bp. 1935, 1936); Magasfeszültség 1935-1940. (Kv. 1940. ESZC; ua. Kv. 1942); Összes versei (Bp. 1941. ua. Reprint. Bp. 1999); Egészen. Hátrahagyott versek (Kv. 1942. ESZC); Összes versei. I-II. (A Végvári-versekkel és az Egészen c. kötettel kiegészített kiadás. Bp. 1943; ua. Bp. 1944, ua. I-II. Bp. 2000); Jelt ád az Isten (Válogatta Imre Mária. Bp. 1981); Az építész fia (Versek 1916-1941. Válogatta és a bevezető tanulmányt írta Kántor Lajos. Irodalommal. 1983. Romániai Magyar Írók); Erdélyi Március – Álmodsz-e róla? (A bevezető tanulmányt Imre László írta. Válogatta Imre Mária és Sövényházyné Sándor Judit. Bp. 1990); Isten közelében (Válogatta Imre Mária. Az előszót írta Koren Emil. Bp. 1991); Válogatott versei (Sík Sándor 1942-es esszéjével. Válogatta Szilágyi N. Zsuzsa. Kv. 1996); Álomhalász (R. S. húsz verse, Simon Györgyi grafikáival. Válogatta Szilágyi N. Zsuzsa. Kv. 1998).

Műfordításkötete: Reiner Maria Rilke versei (Kv. 1919. Erdélyi Szemle Könyvtára).

Egyéb kötete: Gondolatok a költészetről (Arad 1926).

Hagyatékának legjelentősebb része a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában.

Kosztolányi Dezső: Végvári versei. Nyugat 1920. 323-324. – Szilágyi M. Dózsa: R. S. műhelyében. Vasárnap 1924/27. – Kiss Ernő: R. S. Pásztortűz 1925. 541-544. – Rass Károly: R. S. Erdélyi Irodalmi Szemle 1925/9-10. – Gaál Gábor: A tisztaság költője. Keleti Újság 1927. aug. 27. – Jancsó Béla: Két fény között. Pásztortűz 1927. 406. – Németh László: R. S. Protestáns Szemle 1927/7. és Készülődés. Bp. 1941. 108-113. – Szentimrei Jenő: R. S. Híd 1928/1. – snl [S. Nagy László]: R. S. mosolya. Erdélyi Szemle 1930/17-18. – Kovács László: Szemben az örökméccsel. Pásztortűz 1930/2. – Makkai Sándor: A költő prófétasága. Pásztortűz 1932. 319-320. és Erdélyi szemmel. Kv. 1932. 111-117. – László Dezső: A nemzeti önkritika útja. Pásztortűz 1933/11. Újraközölve A kisebbségi élet ajándékai (Kv. 1997. 203-212) c. kötetben; uő: R. S. és Ady. Nv. 1942. – Spectator: Tisztítótűz [R. S. és az irodalompolitika]. Pásztortűz 1934. 373-374. – d. j.: Ünnepi beszélgetés R. S.-ral. Keleti Újság 1936. jan. 5. – Sík Sándor: Romon virág. Pásztortűz 1936. 189-190. – R. S.: Válasz Sík Sándor kritikájára. Pásztortűz 1936. 211. – Vita Zsigmond: R. S. Erdélyi Helikon 1937. 248-260; uő: Európaiság és transzilvanizmus. Pásztortűz 1937/1. – Babits Mihály: Erdélyi költő. Nyugat 1940. 388-392. és Írók két háború között. Bp. 1941. – Ligeti Ernő: Az ötven éves költő. Független Újság 1940/14 (júl. 5.). – Tavaszy Sándor: R. S. természetszemlélete. Pásztortűz 1940/12. (A folyóiratnak ugyanebben a számában olvasható még Babits Mihály, Bartalis János, Imre Sándor, Járosi Andor, Olosz Lajos írása a költő 50. születésnapja alkalmából.) – Erdélyi Helikon 1941/11. és 12. Két emlékszám R. S. halálára, Asztalos István, Bánffy Miklós, Berde Mária, Járosi Andor, Jékely Zoltán, Kádár Imre, Karácsony Benő, Kovács László, Lakatos István, Makkai Sándor, Maksay Albert, Molter Károly, Tavaszy Sándor, Tamási Áron, Tompa László és Wass Albert írásaival. – Szerb Antal: R. S. Újhold 1941. II. 567. – Jancsó Elemér: R. S. élete és költészete. Kv. 1942. – Balogh Edgár: R.-legenda. Kis Újság (Bp.) 1943/242 (okt. 26.). – R. Berde Mária: R. S. nő-problémája. Pásztortűz 1943. 443-448. – Boross István: A Jánus-arcú költő. Mezőtúr 1943. – Ficzay Dénes: R. fejfájánál. Szabad Szó (Temesvár) 1946/28. – Nagy István: R. S. a magyar polgárság nacionalista költője. Utunk 1950/3. és A harc nevében. Mv. 1957. 112-124. – Antal Péter: Omló világ "árnyékkapitánya". Utunk 1958/7. 8, 9. – Szőcs István: Még egyszer (s talán utoljára) R.-ről. Utunk 1958/26. – Abafáy Gusztáv: Irodalmi levelezések [R. S., Varró Dezső és Babits Mihály levelei]. NyIrK 1969. 350-353. – Jordáky Lajos: Egészen (Népszava 1943). Közölve Irodalom és világnézet. 1973. 19-21. – Dávid Gyula: R. S. A romániai magyar irodalom története. Tankönyv a XII. oszt. számára. 1977. – Lám Béla: A Bükkben. Igaz Szó 1973/2. – Imre Mária: R. S. ismeretlen versei. Confessio 1979/2. (uő számos ismeretlen verset, levelet és kiadatlan dokumentumot közöl még: Diakónia 1979/1; 1984/1; Confessio 1980/1; Új Ember 1982/19; Evangélikus Élet 1983/29; 1986/5). – A Helikon és az ESZC levelesládája. 1979. I-II. [R. S. hét levelével]. – Imre László: R. S. utolsó korszaka. Irodalomtörténet. 1980/2. 339-352. – Marosi Péter: Kasszandra még egy levele. Utunk 1980/36. – Tamási Áron: R. S. Jégtörő gondolatok. Bp. 1982. – Pomogáts Béla: Vége a pernek. Élet és Irodalom 1983/32. – Várady Huszár Ágnes: Trianon and Transsylvanian Hungarian Literature. Pittsburgh 1985. – Két testvértelen büszke lélek (R. S. és Áprily Lajos baráti kapcsolata kiadatlan levelezésük tükrében. Közli Csép Ibolya). Napjaink 1987/12. – R. S. és Á. L. leveleiből (Közli Vita Zsigmond). Confessio 1987/3. 7-12. – Nem lehet. A kisebbségi sors vitája. Sajtó alá rendezte Cseke Péter és Molnár Gusztáv. Bp. 1989 [Makkai Sándor cikke és annak visszhangja, többek között R. S.-nek az Ellenzékben megjelent válaszcikke és több levele]. – Kovács János: A sorsfordulat költője. 100 éve született R. S. A Hét 1990/37. – R. S. Járosi Andorhoz írott levelei. Közzéteszi Vita Zsigmond. Helikon (Kv.) 1990/27. – R. S. Nagy Jenőékhez írt levelei. Közzéteszi Nagy Jenő. Helikon 1990/34. – R. S. levelei Márki Sándorhoz. Közzéteszi Kovách Géza. Helikon 1992/2. – Láng Gusztáv: R. S. Látó 1993/5. – Molter Károly levelezése. I. (1914-1926). Bp.-Kv. 1995 [Molter Károly és R. S. levelezésének 34 darabjával]. – R. S. Emlékkönyv. Szerkesztette Kisgyörgy Réka. Kv. 1998. – Gábor Dénes: Kasszandra-hangú lírikus-e R. S.? Szabadság (Kv.) 2000. aug. 7.

(N. P.)


Remetei Ferenc – *Puskás Ferenc P. Hugolin álneve


Rencz Gizella (Nagykároly, 1931) – *Szatmári Hírlap


Rendkívüli Újság1. Politikai, társadalmi és közgazdasági heti-, majd 1920 okt. 30-tól napilap Aradon. Főszerkesztője Neidenbach Emil, főmunkatárs Krenner Miklós. Három évfolyama látott napvilágot. Sok irodalmi igényű tárcát közölt, megemlékezett Csíky Gergelyről, az orientalista Goldziher Ignácról.

2. Politikai hetilap ugyancsak Aradon. Eredetileg 1930. nov. 17-én Hétfő Reggel címmel indult, majd a 4. számtól felvette a régebbi ~ nevét. Felelős szerkesztője Kócsy Jenő, főmunkatárs Franyó Zoltán. 1931. febr. 9-től szerkesztését Bruckner Lajos vette át, majd 1937-től Reicher Jenő, illetve főszerkesztőként Markovits A. Iván. A független irányú lapban Fáskerti György, Korda István, Ferenczy György, Molnár Tibor, Lantos Ferenc, Messer Sándor közölt aláírt vagy szignált cikkeket.

1940. aug. 10. – szept. 23. között szünetelt, majd újraindult, de az 1940. okt. 7-i számmal végleg megszűnt.

(U. J.)


Repríz – Osvát Kálmán rövid életű folyóiratainak egyike. Megjelent Temesváron 1927. ápr. 10. és máj. 26. között. A szerkesztésért és kiadásért egyaránt Osvát Kálmán felelt; rajta kívül Ambrus Zoltántól, Antalffy Endrétől, Franyó Zoltántól és Tompa Lászlótól közölt írásokat.

Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 37-38. – Molter Károly levelezése. 2. (1927-1932). Bp.-Kv. 2001. 5-22; 308-321. [Osvát Kálmán levelei, többek között a ~ ügyeivel kapcsolatban.]

(D. Gy.)


Resch Viktor – *Brassai Viktor


Reschner Gyula – *album, *ex libris, *karikatúra, *könyvgrafika


Részegh Viktor (Csíkszereda, 1897) – *Csíki Lapok, *Csíkszereda magyar irodalmi élete


Réthi R. Gyula – *Petrozsény magyar irodalmi élete


Réthy Andor, Reischel Arthur (Temesvár, 1904. márc. 10. – 1972. okt. 29. Kolozsvár) – bibliográfus, irodalomtörténész. Középiskoláit szülővárosában, a kegyesrendiek róm. kat. főgimnáziumában végezte (1922), majd a gyulafehérvári teológia elvégzése mellett, a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetemen magyar-német-román szakos tanári oklevelet is szerzett (1927). 1926-tól a kolozsvári piarista gimnáziumban a magyar, német és román nyelv tanára. 1942-49 között az Egyetemi Könyvtár munkatársa. Utána a Monostori úti Fájdalmas Szűzanya-templom plébánosa, majd a ferences rendiek Karolina téri templomában szolgál, s nyújt román nyelvű lelki vigasztalást is a kommunista hatalom által megszüntetett görög katolikus egyház egykori híveinek. Emellett a Román Akadémiai Könyvtár Kolozsvári Fiókjának főkönyvtárosa 1959-ig, amikor választani kényszerül papi hivatása és állami állása között.

Irodalmi munkásságát könyvismertetésekkel kezdi, az aradi Vasárnapban és a Pásztortűzben (ekkor még családi nevén). Ez utóbbiban 1934-ben többek között Nagy Lajos Kiskunhalom c. könyvéről (1934. 366), Goethe naplójáról (1934. 60), Mauriacról (1934. 174), Rachmanova akkoriban nagy port felvert könyvéről, a Szerelem, cseka, halálról (1934. 60), Bakóczi Károly német versfordítás-kötetéről (1935. 184), Pázmány Péter főiskolájáról (1935. 223) ír. Az EME gyergyószentmiklósi vándorgyűlésén 1939-ben ő tartja a megemlékező előadást a száz éve elhunyt Kölcseyről, s ebben a nemzet szolgálatába beleolvadni tudó aszkéta alkotó, az igazság kimondását a tekintély fölé helyező kritikus mellett különös hangsúllyal azt a politikust idézi, aki nem szűnt meg ostorozni a terméketlen szóhazafiságot, s üres szónoklatok helyett a cselekvést tette meg elsődleges követelménnyé.

Az ötvenes évektől – már választott írói nevén – kezdi az irodalmi és szaksajtóban közölni a magyar irodalom román, illetve a román irodalom magyar befogadásának adatait egybegyűjtő "könyvészeti adalékait". A Román Akadémia bibliológiai és dokumentációs kérdéseknek szentelt tudományos ülésszakán, 1957-ben a magyar irodalomból készült román fordításokról (Prima sesiune... 1957) értekezik, az Igaz Szóban (1959/10) az 1944-1959 között románból magyarra fordított művek bibliográfiáját közli. E két területre terjednek ki a Könyvtárosok Tájékoztatójában 1964-66 között Alecsandri, Eminescu, Hortensia Papadat-Bengescu magyar fogadtatását, a Könyvtári Szemlében 1966-70 között Blaga, N. D. Cocea, Panait Istrati, Ispirescu, Şt. O. Iosif, N. Labiş, Liviu Rebreanu, Ioan Slavici magyar visszhangját, az Igaz Szóban 1965-66-ban Arghezi és George Coşbuc, az Utunkban 1962-64 között Caragiale és Ion Creangă magyar recepcióját bemutató könyvészetei, amelyeket aztán (önállóan nem közölt, más írókra vonatkozó gyűjtéseivel együtt) A román irodalom magyar bibliográfiájának kiadása során a mű kéziratának lektoraként az Irodalmi Könyvkiadó, illetve a szerző, Domokos Sámuel rendelkezésére bocsát.

Folyamatosan kiegészített bibliográfiái Eminescu összes költeményeinek 1966-os, illetve Mihail Sadoveanu válogatott műveinek háromkötetes (ugyancsak 1966-ban megjelent) kiadásában is helyet kapnak.

A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 1967-70-es évfolyamaiban jelennek meg (Octavian Goga magyar irodalmi kapcsolatainak bibliográfiája mellett) Ady Endre (NyIrK 1969/2), Arany János (uo. 1970/1), Móricz Zsigmond (uo. 1968/1) román fogadtatását feltáró könyvészeti adalékai is. Dsida Jenő életmű-bibliográfiáját a költő Versek (1966), Összegyűjtött műfordítások (1969) és Séta egy csodálatos szigeten (1992) c. kötetei közölték függelékben; József Attila román recepcióját a József Attila és a román költészet (Téka, 1972) c., Mózes Huba szerkesztette kötetben mutatja be. Mindezek előkészületei és részközlései annak a hatalmas műnek, amelynek megjelenésére már csak halála után kerül sor a Magyar irodalom románul – Literatura maghiară în limba română (1983) c. kötet formájában, Váczy Leona és Köllő Károly ~ bibliográfusi hagyatékát rendező fáradozásai nyomán.

A valamikori jótollú kritikus és gondos stílusú irodalomtörténész a szolgálat aszketizmusával fordította munkaerejét a romániai magyar irodalomkutatás bibliográfiai megalapozására. Pótolhatatlan jelentőségű "könyvészeti adaléka" a romániai magyar irodalom 1944-1970 közötti időszakáról Kántor Lajos és Láng Gusztáv Romániai magyar irodalom. 1945-1970 c. könyvében (1972), illetve annak második, javított kiadásában (1973), a magyarországi anyaggal kiegészítve jelent meg. Ezenkívül összeállította az Erdélyi Helikon költői (1973) c. kötet számára a folyóirat vers- és versfordítás-anyagának s egy következő, de meg nem jelent kötet számára próza- és prózafordítás-anyagának bibliográfiáját. Áprily-bibliográfiáját Vita Zsigmond Áprily Lajos (1972) c. monográfiája, Jancsó Elemér-bibliográfiáját pedig az Irodalomtörténet és időszerűség (1972) c. kötet tette közkinccsé.

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak egyik kezdeményező szerkesztő-munkatársa, az első kötetek bibliográfiai megalapozója.

Nagy Pál: A szép igazság példája. Utunk 1957/1. – Marosi Péter: Eminescu în ungureşte. Tribuna 1957/2. – Baróti Pál: Vasile Alecsandri magyarul. Utunk 1965/37. – Dávid Gyula: Arany János a román irodalomban. Korunk 1967/2. – Marosi Ildikó: Aki megkeveri a maltert. Egy bibliográfus portréja. Előre 1969. febr. 16. – (-d -a): Ady románul – a számok tükrében. Igazság 1969/296. – Benkő Samu: Ady Endre – románul. Előre 1969. dec. 4. – Balogh József: Napirenden a bibliográfia. Könyvtári Szemle 1972/1. – Kántor Lajos: A bibliográfus optimizmusa. (nekr.) A Hét 1972/45. – Váczy Leona: Réthy Andor. 1904-1972. Könyvészeti munkáinak jegyzéke. Könyvtári Szemle 1973/3.

(G. D. – D. Gy.)


Réthy Apollinár (1895-1987) – *római katolikus egyházi irodalom


Réthy Károly (Margitta, 1935. okt. 23.) – geológus, természettudományi szakíró. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Egyetem Biológia-Földrajz Karán végezte geológia szakon (1963), majd a nagybányai Főiskolán közgazdasági diplomát is szerzett (1969). A Máramaros megyei Misztbányán dolgozott mint bányageológus 1986-ban történt nyugdíjazásáig.

Érdeklődési köre a színes- és nemesfémek, drágakövek világa felé terelődött. Első könyvét (Drágakövek és gyöngyök. Kv. 1990) is erről írta, majd három népszerűsítő tanulmányt is közölt e témakörben, 1991-, 1992- és 1993-ban, a Kolozsvárt megjelenő Családi Tükörben; ezekben szakszerűen mutatja be a drágaköveket, igazgyöngyöket, valamint az ezekkel kapcsolatos mítoszokat és legendákat.

Kiadás alatt áll Budapesten Az arany varázsa című, Kanadában pedig a vivianit ásványról írott tanulmánya.

(T. J.)


Réty Imre (Kiskirályhegyes, 1892. nov. 6. – 1976. márc. 17. Székelyudvarhely) – lapszerkesztő, jogi szakíró, közíró. Középiskoláit Temesváron végezte (1911), majd a budapesti egyetem hittudományi karán lelkészi diplomát (1915) szerzett és doktorált (1917). 1915-1925 között Temesváron a Csanádi Egyházmegyei Hatóság tisztviselője. 1926-ban kilép az egyházi rendből és Székelyudvarhelyre költözik, ahol a liberális párti M. Oct. Dobrotă Harghita c. lapja 1926-ban indított magyar nyelvű változatának, a Hargitának felelős szerkesztője, majd főszerkesztője; 1929-1933 között Székelyudvarhely város polgármestere. 1936-1937-ben ügyvédi diplomát szerez a csernovici egyetemen, ettől fogva Székelyudvarhelyen ügyvédi gyakorlatot is folytat. 1932-33-ban az általa alapított Magyar Kisgazda Párt listáján képviselő a román parlamentben; ugyanennek a pártnak a nevében jegyzi főszerkesztőként 1936-ban A Nép c. székelyudvarhelyi lapot, amely szövegében azonos a Dobrotă-féle Hargitáéval.

1945-1948 között Székelyudvarhely alpolgármestere, s ebben az időben, 1946. máj. 1-ig a Szabadság c. hetilap főszerkesztője is. A Megyei, majd Tartományi Ügyvédi Kollégium keretében 1970-ig folytat ügyvédi gyakorlatot.

Életútja első szakaszában önálló kiadásban tanulmánya jelent meg a budapesti Religióban (1916. I.) Az unitáriusok keresztsége címmel, doktori értekezése (Lerimi Vincentius Coramonitoriumának irodalmi és dogmatörténeti jelentősége. Temesvár 1917), valamint Mit tudjunk a baptistákról? (Bp. 1917) és Lourdes csodái (Bp. 1918) c. önálló kiadású munkái; tanulmányt közölt továbbá Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene (Dicsőszentmárton 1925) c. kötetben A csanádi egyházmegye a török hódoltság után címmel, s 1922-ben igazgatója volt a Szociális Misszió Társulat temesvári lapjának, A Napnak, illetve főszerkesztője az ugyancsak Temesváron 1921-1923 között megjelenő Ifjúságnak.

Jogászként magyar fordításban és jegyzetekkel ellátva megjelentette A II. konverziós törvényt (Arad 1933), s ugyanennek elkészítette népszerű ismertetését is.

Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. 1974. 372-373.

(D. Gy.)


Reusz Miklós (Arad, 1898. ápr. 26. – 1960. márc. 16. Arad) – operaszerző. Kaszab Géza szövegkönyvére szerezte a Fehér indiánok c. opera zenéjét. Az operát az aradi színház társulata 1930-ban mutatta be.

(U. J.)


Révai György – *rádió


Révai Károly (Abrudbánya, 1856. okt. 2. – 1923. ápr. 16. Nagybánya) – író, költő, műfordító. Családja német származású; apja az 1848-as magyar szabadságharcban harcolt, s a család előbb Kolozsváron, majd Abrudbányán telepedett le.

Középiskoláit Kolozsvárt, a piarista gimnáziumban s a brassói róm. kat. gimnáziumban végezte. A kolozsvári egyetemen bölcsészhallgató volt; tanulmányait abbahagyva 1881-től bányatisztviselő Nagyágon, segédtanár a bányászati iskolában, majd kincstári főigazgató Nagybányán. Családi nevét (Oblatek) 1882-ben változtatta meg. Több vidéki lap szerkesztője; 1910-től a Petőfi Társaság tagja; a nagybányai Teleki Társaság elnöke. Halála után írta róla Kiss Ernő: "Erdélyben élte le egész életét, de Erdély csak azt látja meg, ami Budapesten tűnt föl, csak azokra a hangokra figyelt, amelyek onnan hallatszottak..." (Pásztortűz 1923. 540).

Egyike volt a román irodalom első magyarországi ismertetőinek. Érdemeit Köllő Károly így értékelte: "Benedek Elek és Solymossy Elek mellett nemzedékének legjobbjai közé tartozik, akik 1848 polgári-demokratikus eszméihez híven és hibáiból okulva, józan derűlátással apostolkodtak a kölcsönös megértés és minél szélesebb körű együttműködés érdekében."

A román költészetből Eminescu, Coşbuc, Octavian Goga, Matilda Cugler-Poni, Emil Isac, Al. Vlahuţă, Petre Dulfu, Al. Sterca-Suluţiu verseit fordította; Coşbuchoz írott versét a költő 1905-ben megjelentetett kötetében (Költemények. Bp. Alexics György előszavával) közölte. Emil Isackal folytatott levelezése (mintegy 20 levél) az Isac-hagyatékban kiadásra vár.

Kötetei: Aranyos Erzsike megérkezett (Déva 1904), Rákóczi (Nagybánya 1904), Delelő. Versek és versfordítások (Kv. 1907), Román költőkből (Bran Lőrinccel; Moldován Gergely előszavával. Nagybánya 1910), Alkonyat (Nagybánya, 1916).

Révai Carol. Cele Trei Crişuri 1922. 79-80. – Kiss Ernő: R. K. Pásztortűz, 1923. I. 540-542; uő: R. K. Cultura (Kv.), 1924/1. – R. K. halála. Ellenzék 1923. ápr. 18. – Carol Révai. Adevărul Literar şi Artistic 1923/129. – Ciura, Alexandru: Carol Révai. Cosânzeana 1923/8. – Kristóf György: Carol Révai. Dacoromania 1922-23. 1085-1086. – Articles commemoratifs. R. K. 1856-1923. Cultura 1924. 79. – Mogyoróssy Zoltán: R. K. emlékezete. Erdélyi Szemle 1932/7-8. – Tavaszy Sándor: R. K. sírjánál. Erdélyi Szemle 1932/10. – Carol Révai (1856-1923). Convorbiri Literare 1939. 1176. – Anavi Ádám: Poeziile lui Eminescu în limba maghiară. Scrisul Bănăţean 1956/3. – Józsa János: Un luptător pentru înfrăţirea româno-maghiară. R. K. Făclia (Kv.) 1956/3109. – Dán Endre: R. K. születésének 100. évfordulója. Utunk 1956/41; uő: Aşteptând o reeditare. Tribuna 1958/6.

(S. Zs.)


Révay György (Illyefalva, 1878. ápr. 28. – ?) – operettszerző. A Székely Mikó Kollégiumban Sepsiszentgyörgyön érettségizett, jogi tanulmányokat Kolozsvárt végzett. Közigazgatási pályára lépve Segesvárt szolgabíró, Székelyudvarhelyen főszolgabíró nyugdíjazásáig (1930). Hosszabb ideig a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet és a Református Dalkör karnagya.

Draskóczy Ilma szövegére szerzett Királykisasszony c. gyermekoperettjét Erdély számos városában előadták, dalai népszerűek voltak. Az ő rendezésében került színpadra Nyírő József két darabja, a Júlia szép leány és a Jézusfaragó ember.

Lévai Lajos: A Székely Dalegylet emlékkönyve. Székelyudvarhely 1938.

(B. A.)


Révész Béla (Dés, 1879. júl. 18. – 1944. ?) – lap- és könyvkiadó, könyvkereskedő. Kolozsváron végezte a Kereskedelmi Akadémiát, majd magántisztviselő Marosvásárhelyen, a medgyesfalvi szesz-, ill. téglagyárban. 1902-ben könyvkereskedést nyit a városban. 1907-1909 között a Vásárhelyi Napló, 1917-1924 között a kiváló munkatársi gárdát tömörítő, radikális irányzatú Tükör kiadója. A lap munkatársai közé tartozott Antalffy Endre, Berde Mária, Molter Károly, Osvát Kálmán és mások. 1918-ban a Marosvásárhelyen alakult Radikális Párt elnöke. A húszas évek közepéig a nagyváradi Rigler cég és a Brassói Lapok Könyvosztálya mellett a magyarországi könyvek kizárólagossági jogú importőre.

Morvay Zoltán nyomdász-író-lapszerkesztővel együtt 1925-ben létrehozta az *Erdélyi Könyvbarátok Társaságat, amely – mintegy az ESZC előfutáraként – az erdélyi írók eredeti műveinek kiadását tűzte ki célul, s fennállásának egyetlen éve alatt nyolc művet (regényeket és elbeszélésköteteket) jelentetett meg.

Nyomdájából kerültek ki a Kemény Zsigmond Társaság ízléses kivitelű meghívói, kiadványai, évkönyvei is.

A harmincas évek elejétől Magyarországon élt. 1944-ben deportálták és valamelyik megsemmisítő táborban halt meg.

(Ma. I.)


Révész Endre (Marosvásárhely, 1912. okt. 27.) – szobrászművész. ~ Béla fia, ~ Imre öccse. Középiskolát a szászrégeni német, a temesvári zsidó és a marosvásárhelyi román kereskedelmi líceumban végzett; Budapesten Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászművész, majd a párizsi École Nationale des Beaux-Arts-ban Landowski tanítványa. Első kiállításait (1934) Párizsban rendezi. Franciaország német megszállása után Budapestre tér haza. 1943-ban munkaszolgálatra hívják be, onnan azonban 1944 márciusában megszökik s ismét Budapesten húzódik meg, ahol templomi szobrokat készít. Családja (első felesége és fia, szülei és bátyja) Auschwitz áldozatává válik; ő maga 1945-ben hazatér, s Marosvásárhelyen dolgozik szobrászként. 1947-ben önálló kiállítást rendez a bukaresti Dalles Teremben, később több szabadtéri szobrot készít, amelyeket Bukarestben, Borszéken, Călimăneşti-ben állítanak fel.

A Magyar Autonóm Tartomány művészegyesületének alelnöke 1958-ig; amikor leváltják, Izraelbe települ ki és 1959-től Jaffa művésznegyedében nyit műtermet. 1960-ban megnyeri a varsói gettólázadás emlékművére kiírt pályázatot, s e siker után számos nemzetközi megrendelést kap. Szabadtéri alkotásai nemzetközi hírű amerikai, angol, svájci, franciaországi, olaszországi, norvégiai kiállításokon szerepelnek. 1983-ban részt vesz a bázeli világkiállításon is. Megkapta a Nordau-díjat (1968) és a Roboz-díjat (1988).

Életművét egy Firenzében megjelent album (1974) mutatja be.

(B. E.)


Révész Imre (Pápa, 1889. jún. 30. – 1967. febr. 27. Budapest) – *református egyházi irodalom


Révész Imre (Marosvásárhely, 1911. aug. 5. – 1944. Auschwitz) – költő. ~ Béla fia, ~ Endre bátyja. Szülővárosában a Református Kollégiumban érettségizett, két évig Párizsban folytatott tanulmányokat. 1935-ben feleségül vette Hegyi Ilona írónőt, akivel közösen szerzett színdarabot. Két verseskötete jelent meg: a Fegyverek közt énekelve (Nv. 1935) és az Engedetlenül (Mv. 1937). A deportálás során barátai megszervezték megmentését, de ő feleségével együtt önként jelentkezett a gettóba és Auschwitzban mindkettőjüket megölték.

(k. j.): Révész Imre: Fegyverek közt énekelve. Pásztortűz 1935/13.

(B. E.)


Révész (Riszdorfer) János (Nyíregyháza, 1863. márc. 17. – 1933. dec. 18. Nagybánya) – elbeszélő, egyházi író, szerkesztő, ~ Mitó apja. Miskolcon érettségizett, Pozsonyban, az evangélikus teológián szerzett lelkészi diplomát. 1885-től élete végéig Nagybányán volt lelkész, egyházkerületi számvevőszéki elnök, törvényszéki bíró, vármegyei tanácsos. 1885-től jelentek meg írásai a *Nagybánya és Vidéke c. lapban, amelynek 1891-től felelős szerkesztője, 1903-tól laptulajdonosa lett. Ezenkívül 1905-1919 között Soltész Elemérrel közösen szerkesztette az Igehirdető c. egyházi lapot. Cikkei, tárcái, tudósításai jelentek meg saját lapjain kívül a Szamosban és a Keleti Újságban is. Teleki Sándor és Törökfalvi Papp Zsigmond barátja; az általa szervezett irodalmi esteken Nagybányán Jókai Mór, Krúdy Gyula, Zempléni Árpád, Benedek Elek, Ferenczy Zsizsi, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Tabéry Géza, Tavaszy Sándor és mások léptek fel.

Szerepe volt a nagybányai festőiskola létrehozásában, a festőtelep kiépítésében és általában Nagybánya városrendezésében.

Munkái mind Nagybányán jelentek meg. Emléklapok (megemlékezések egyházi és irodalmi személyiségekről. 1887); A nagybányai ev. népiskola rövid története (1889); Ilyen az élet (elbeszélések 1890); Kossuth Lajos temetése (1894); Emlékalbum a Nagybánya és Vidéke 25 éves jubileumára (1899); A mi osztályrészünk (beszédek, tanulmányok. 1905); A nagybányai ág. hitv. ev. egyház története (1905); Emlékalbum a Nagybánya és Vidéke 50 éves jubileumára (1924).

(Kl. S.)


Révész Mitó (Nagybánya, 1905. jan. 5. – 1936. jún. 24. uo.) – költő, elbeszélő. ~ János (1863) lánya. Közreműködött a *Nagybánya és Vidéke szerkesztésében.

Verskötete: Tavaszvirágok. Hangulatképek (Nagybánya 1928).

Zeneszerzeményeit Révész Mitó nótái (Nagybánya 1937) címmel, halála után jelentették meg.

D. J. [Dsida Jenő]: R. M.: Tavaszvirágok. Pásztortűz 1928/16.

(Kl. S.)


Reviczky Mária – *antológia


Revü – Szatmárnémetiben 1932. nov. 19. – 1933. máj. 6. között megjelent vegyes tartalmú hetilap: alcíme "Színház, film, társaság, irodalom, sport". Felelős szerkesztője Szolga Ferenc, főmunkatársa Lengyel István. A lapban többek között Dénes Sándor, Farkas László, Fenyő László, Keleti Sándor, Kemény Simon, Kósa Lajos, Mihály Károly, Nádas Sándor, Pásztor Jenő, Somlyó Zoltán és Tereh Géza, illetve még Bárdos Arthur, Csermely Gyula, Erdélyi József, Fodor József, Forró Pál, Földi Mihály, Heltai Jenő, Illyés Gyula, Jakab Antal, József Attila, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Laczkó Géza, Lantos Béla, Márai Sándor, Markovits Rodion, Pap Károly, Pásztor Árpád, Révész Béla, Sárközi György, Szucsich Mária, Tersánszky J. Jenő, Szini Gyula, Zsolt Béla írásaival is találkozunk.

(D. Gy.)


Rezeda – Temesvár Művelődési Házában az 1970-es években alakult magyar népi együttes, dal- és táncközösség. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa kezdeményezésére és védnökségével alakult meg, eleinte a temesvári Diákművelődési Ház magyar csoportjaként, később beillesztették a művelődési ház közös csoportjába. Élére az egykori együttes-tag, Tódor Béla zenetanár állt, művész feleségével, akikhez a Maros Népi Együttesből ide került Teodor Haiduc koreográfusként csatlakozott. A mintegy 40 tagú csoportot temesvári, újmosnicai és más környékbeli helységek munkásaiból és értelmiségéből toborozták, és temesvári előadásaikkal, vidéki vendégszerepléseikkel (Bodófalva, Detta, Igazfalva, Lugos, Majlátfalva, Ótelek, Végvár, Zsombolya) és külföldi fellépéseikkel (Magyarország, Spanyolország, Franciaország, Hollandia, Törökország; 1989 óta évente a Vajdaság is) a népek és kultúrák békés együttműködéséről tettek tanúbizonyságot. Az utánpótlás szükségének parancsait követve az 1980-as években az ifjúság részére magyar népi tánctanfolyamot szerveztek.

Graur János: A temesi tájak Rezedája. Művelődés 1978/4. – Boér Jenő: Rezedások a Rezedáról. Művelődés 1979/8. – Juhász Zoltán: A barátság és a testvériség jegyében. Előre 1981. ápr. 22.

(B. E.)


Richter Éva – *kémiai szakirodalom


Ringler Géza – *Jövő Népe


Riport – 1933. febr. 15-én indult Kolozsvárt, mindössze négy évfolyama jelent meg, utolsó száma 1936 decemberében. Kezdetben kéthetente, 1936-tól pedig havi folyóiratként jelentkezett. Szerkesztője Gara Ernő. Riportokban, publicisztikában, képekben mutatta be a kulturális, társadalmi és politikai eseményeket. Munkatársai voltak: Balogh Edgár, Benamy Sándor, Faragó Sándor, Farkas Aladár, Gaál Gábor, Gara Ernő, Gárdos Sándor, Indig Ottó, Kibédi Sándor, Korvin Sándor, Markovits Rodion, Marton Lili, Méliusz József, Mikes Imre, Nádas Sándor, Nedeczky Ferenc, Nemes Ferenc, Pálffy Lili, Szász Endre, Szilágyi András, Thury Zsuzsa, Turnovszky Sándor, Varga László.

Határozottan állást foglalt a fasizmussal szemben. A hitleri orkán (1933/3) c. cikkben például világhírű német írók, művészek sorsát mutatja be a hitleri uralom alatt, majd Megmérettek: kidobattak (1933/7) címmel a "fajellenőrzésről" számol be, és fényképeket közöl azon tudósokról, akik nem feleltek meg az árja-méreteknek: Benno Chajes, Eugen Mittwoch, Richard Koch, Martin Sommerfeld, William Stern stb.

Találunk a lapban olyan írásokat is, amelyek a kolozsvári szélsőjobboldali megmozdulásokról számolnak be, ilyen Korvin Sándor Séta a cluji egyetem körül (1935/5-6) c. cikke, mely a kolozsvári vasgárdistákat mutatja be.

A lap utolsó évfolyamának mindegyik száma egy-egy fő témával foglalkozik, ezek közül talán a március-júniusi számban megjelent Harminc év a dialektika tükrében 1906-1936 c. Turnovszky Sándor-cikk érdekes, mely jellegzetes dokumentumokat tartalmaz erre az időszakra vonatkozóan. A szeptemberi számban pedig ugyanő a Nicolae Iorga vezette Vălenii de Munte-i szabadegyetemről ír, ahol nemcsak előadások, hanem viták is folytak irodalomról, fajelméletről, hitlerizmusról. Utolsó száma, az 1936. decemberi, Maria Arsene röpiratát közli az antiszemitizmus ellen.

(Á. I.)


Risznerné Z. Kozma Ida – nótaszerző. Önálló füzetekben kiadott dalai szövegeit a magyar irodalomból, főleg erdélyi költők alkotásaiból válogatta. Így keletkezett az Éji csöndben (Kv. 1925) Serestély Béla versére, az Álmodik a gyopár Jakab Géza és A két diák Szalay Mátyás szövegére (Kv. 1925), a Tearózsa és Madonna del' Mare Reményik Sándor verseire (Kv. 1927) és a Makkai László és Reményik verseit megzenésítő Májusi virág... (Kv. 1934), valamint a több szerzeményét tartalmazó Négy erdélyi magyar dal (Kv. 1926), a Dalok erdélyi költők verseire (I. füzet. Kv. é. n.) és "Fiaim, csak énekeljetek" (Kv. 1928) c. gyűjteményes kötetei. A dalokat önálló szerzői estek keretében ismerhették meg az erdélyi városokban. A nótaszerzőt Krüzselyi Erzsébet 1931-ben Egy dalos testvéremnek c. versben köszöntötte.

Tárcza Bertalan: R. K. I.: Dalok erdélyi költők verseire. Pásztortűz 1927/10. – Mael Ferenc: R. K. I. hangversenye. A Hírnök 1928/197.

(B. A.)


Ritoók János anyakönyvi nevén Miess Günther Johann (Brassó, 1935. jún. 22. – 1981. máj. 21. Kolozsvár) – költő, műfordító, irodalomtörténész, szerkesztő. Előbb szülővárosában német elemi iskolába járt, majd édesapjának 1945-ben a Szovjetunióba történt deportálása után édesanyjával Nagyváradra költözött, ahol magyar iskolában folytatta tanulmányait. A 40-es évek végén visszatértek Brassóba, ahol a Magyar Vegyes Líceum esti tagozatán érettségizett (1954). A Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, magyar irodalom szakon kezdte tanulmányait, amelyeket azonban 1957-60 között meg kellett szakítania (műszaki fordító volt a brassói traktorgyárban), így csak 1963-ban, a már egyesített Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett magyartanári oklevelet. Előbb egy fél évet Kökösön tanított, majd a Brassói Lapok (akkori címén: Új Idő) irodalmi rovatvezetője. 1971-től Kolozsváron a Korunk szerkesztőségi főtitkára. Származása – de személyi adottságai is – az erdélyi hármas kultúra hídemberének szerepére predesztinálták, s ő ennek a szerepnek mindvégig maradéktalanul meg is felelt. Már első önálló kötetét is – a Téka-sorozatban megjelent Goethe-válogatást – a német irodalom magyar nyelvű népszerűsítésének szentelte. Később sok kortárs romániai német költő versét fordította magyarra, Franz Hodjaktól Joachim Wittstockig, de mai román költőket is ugyanolyan hitelesen tolmácsolt magyarul, Nina Cassiantól E. Jebeleanun, V. Porumbacun át Nichita Stănescuig. Legkiemelkedőbb műve mégis az a sok évi megfeszített munkával összeállított kötet (Kettős tükör. A magyar-szász együttélés múltjából és a két világháború közötti irodalmi kapcsolatok történetéből. 1979), amely Szász János szerint "már-már fájdalmas hiányt pótol, valóságos űrt tölt föl eszméltető tartalommal" (Korunk 1980/6). Noha saját verseivel is tisztes helyet vívott ki magának a romániai magyar irodalomban, kétségtelen, hogy a hazai német líra tolmácsolójaként szerzett igazán elévülhetetlen érdemeket.

Művei: Goethe és a világirodalom. Válogatás, előszó és jegyzet (1975, Téka); Kozmikus szerelem. Versek és műfordítások (Kv. 1976); Kettős tükör. A magyar-szász együttélés múltjából és a két világháború közötti irodalmi kapcsolatok történetéből (1979); Önkihallgatás. Hét romániai német költő verseiből. Válogatás, fordítás, előszó és jegyzet (Kv. 1980); A hamis malvázia. Romániai német elbeszélők. Válogatás, részben fordítás, utószó és jegyzetek (Bp. 1981). – Franz Hodjak: Papírsárkány. Ford. (Jancsik Pállal) (1987).

Cs. Gyímesi Éva: Három hangon is egybehangzón. Korunk 1976/11. – Kántor Lajos: Korszerű lecke felnőtteknek. Utunk 1976/28. – Markó Béla: Kozmikus szerelem. Igaz Szó 1976/12. – Fodor Sándor: Időszerűség – és tanulság. Utunk 1980/28. – Lászlóffy Aladár: A közös sors hullámhosszán. Előre 1980. jan. 31. – Szász János: Nélkülözhetetlen tükör. Korunk 1980/6. – Gáll Ernő: A Te szellemedben. Korunk 1981/6. – Németi Rudolf: R. J. korai öröksége. A Hét 1981/22. – Pomogáts Béla: R. J.: Kettős tükör. Hungarológiai Értesítő 1981/3-4. – Lászlóffy Aladár: R. J. halálára. Utunk 1981/22. – Veress Zoltán: R. J. sírjánál. Igaz Szó 1981/7.

(G. D.)


Ritter Gusztáv – *Erdélyi Gazda 1.


Rivalda – Aradi színházi, művészeti, film- és sportlap. 1927-ben Erdős György szerkesztésében és kiadásában három száma jelent meg. A folyóirat könyvismertetéseket közölt, irodalmi és színházi személyiségek nyilatkozatait ismertette, az aradi irodalmi, színházi és zenei életről cikkezett. Munkatársai voltak: Seidner Imre, Székely György, Hajnal László, Erdős Renée, Mezey Zsigmond.

(U. J.)


RMDSZ-füzetek – politikai ismeretterjesztő kiadványsorozat 1990-ben, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kiadásában. A sorozatot Dávid Gyula kezdeményezte és szerkesztette. Az RMDSZ első szervezeti Szabályzatát és Programját közzétevő 1. füzet végén nyolc kiadvány címe sorakozik, ebből mindössze hat készült el és öt jelent meg: a 2-3. füzet dr. Balogh Andrásnak magyar fordításban a füzetben is közölt 1990-es választójogi törvényhez fűzött magyarázatait tartalmazza, a 4. füzet Mit várhat a falu a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől? címmel Cseke Péter, dr. Pap István, Neményi J. Nándor, Egyed Ákos, Csávossy György és Makkay József egy-egy írását; az 5. füzet címe: Milyen nemzeti kisebbségek élnek Romániában?, nyomdahiba miatt meg nem nevezett szerzője Kovács Nemere.

Elkészült a 6. füzet is (Hogyan élnek a nemzeti kisebbségek Nyugat-Európában? – szerzője Gáll János), annak megjelentetéséhez azonban a szerző személye és korábbi politikai publicisztikai szereplése miatt az RMDSZ akkori vezetése nem járult hozzá. A további füzetek (a kisebbségek egyéni és kollektív jogairól; az anyanyelvű oktatásról) ezek után el sem készültek.

(D. Gy.)


RMSZ-zsebkönyvek*Romániai Magyar Szó 3.


R. Nagy András – *Kovács László (1892) álneve


Róbert Endre (Gyulafehérvár, 1917. szept. 22. – 1990. aug. 30. Kolozsvár) – természettudományi író. Középiskolát Marosvásárhelyen végzett (1934), természetrajz szakos tanári oklevelet a kolozsvári román egyetemen szerzett (1939). Középiskolai tanár Marosvásárhelyen (1940-49), majd egyetemi adjunktus, az általános biológia előadója a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetemen nyugalomba vonulásáig (1979).

Első írása az Utunkban jelent meg (1952). Tudományterjesztő és szakkönyv-ismertető írásait a Korunk, az Utunk és a Ştiinţă şi Tehnică közölte. Munkatársa volt a Széll Zsuzsa szerkesztette Az élet eredetéről és az öregségről (1958) c. gyűjteményes kötetnek és a Dicţionarul Enciclopedic Român (1962) c. lexikonnak. Tudományos munkássága a kovamoszatok és általában az édesvizek életére terjedt ki. Kutatási eredményeit (részben Kónya Istvánnal, Nagy-Tóth Ferenccel, Pázmány Dénessel, Péterfi Istvánnal társszerzésben) a Natura, Buletinul Institutului de Cercetări Piscicole, Studii şi Cercetări de Biologie, Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Revue Roumaine de Biologie, Contribuţii Botanice Cluj folyóiratokban tette közzé. A kovamoszatok köréből hét új rendszertani egységet írt le (Cymbella semielliptica, C. subcarpatica, Pinnularia armeniaca stb.). Önálló fejezet szerzője a Tratat de algologie (1976) c. kézikönyvben.

Önálló kötete: Kis könyv a mikroszkópról (1984).

(N. T. F.)


Robotos Imre (Nyírmártonfalva, 1911. okt. 18. – 2001. ápr. 13. Budapest) – újságíró, szerkesztő. A nagyváradi kereskedelmi középiskolában érettségizett (1929); később elvégezte a Ştefan Gheorghiu Pártfőiskolát (1953), ahol újságíró szakos diplomát szerzett. Újságírói pályáját a nagyváradi Friss Újság munkatársaként kezdte (1933-39), közben cikkei jelennek meg a Nagyváradi Naplóban és a Korunkban is. A II. világháború éveiben munkaszolgálatos. 1945-ben Nagyváradra hazatérve az Új Élet munkatársa (1947-ig). (Tőle származó közlés szerint az ugyanott 1947-ben indult megyei pártlap, a Fáklya alapító főszerkesztője, ezt azonban a lap impresszumának adatai nem támasztják alá. Így csak fenntartással fogadhatók a háború utáni nagyváradi újságíróskodásának Pengeváltás c. önéletrajzi könyvében olvasható más közlései is.)

1947. szept. 1-től a névlegesen főszerkesztőként szereplő Kacsó Sándor mellett valójában ő a *Romániai Magyar Szó c. központi magyar napilap felelős szerkesztője, 1951. júl. 13-tól főszerkesztője. Ugyanezt a funkciót tölti be utódlapjánál, az *Előrénél is, 1956 decemberéig. Közben 1948-53 között marxizmus-leninizmust ad elő a Bolyai Tudományegyetemen. Bár nem volt látható pártfunkciója, a dogmatizmus éveiben az ideológiai fronton nagyhatalomnak számított. Erről az időszakról később, a Pengeváltásban így ír: "... sokfelé elrejtettem magam, [...] valamelyes álszeméremmel, hogy olyan látszatot keltsek: nem rólam van szó. Mindig rólam volt szó..." 1956 tavaszán, a XX. szovjet pártkongresszust követő hónapokban egyszerre a megújulást, a szemléletváltást kezdi sürgetni. A magyar forradalom leverése után nem sokkal (1956 decemberében) eltávolítják az Előre éléről: átmeneti időre az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó bukaresti magyar szerkesztőségének vezetője, főszerkesztőként, majd 1958-ban visszatér Nagyváradra, ahol lakáshivatali tisztviselő nyugdíjazásáig (1968). 1986-ban áttelepül Magyarországra.

Első írását a Nagyváradi Napló közölte 1931-ben; 1938-40 között a Korunk munkatársi köréhez tartozott, s a folyóiratban a magyar szociográfiáról (1939/9), Erdei Ferenc Magyar város c. könyvéről (1939/9), a magyar faluregényről (1940/3) írt. Az ötvenes években a kommunista párt ideológiáját olyan, önállóan megjelent füzetekben népszerűsítette, mint Az igazi román-magyar közös múlt (1948), Munkás-paraszt szövetség (1948), Osztályharc és hazafiság (1949), A szocialista hazafiság, a béke legyőzhetetlen zászlaja (1953). Lelkes riportkönyvben számolt be szovjetunióbeli úti élményeiről (Az épülő kommunizmus földjén. 1952) és olvasmányairól (Az úttörés szépsége. Gondolatok a szovjet irodalomról. 1957), s irodalmi vonatkozású írásait egybegyűjtő köteteiben (Alkotás és bírálat. 1955, Mű és mérték. 1958) is egy dogmatikus, leegyszerűsítő szemlélet fejeződik ki.

Hosszabb hallgatás után regénnyel jelentkezett (Szárnybontás. Elbeszélő meditáció, 1968), amelyet Szőcs István nem csak "furcsa műfaji megjelölése" miatt bírál, hanem azért, mert "normatívnak alkotta meg alakjait". Maga a mű – állapítja meg – "nem egy irodalmi mű belső mozgástörvényeire épülő regény, hanem kívülről megalkotott gondolatmenethez alkalmazott illusztráció". "Sajnos – folytatja –, [...] a szerző [...] gondolati síkon félmunkát végzett. [...] az irodalmiság tekintetében nem a gondolatiság túladagolása fékezte le, hanem az írói adottságok hiánya" (Igaz Szó 1968/9).

A következőkben visszatér az irodalom kritikai-elméleti megközelítéséhez: A nevetés vonzásában (1973) c. könyvében – annak alcíme tanúsága szerint – "a szatíra és a humor köréből" kíván "értelmezések"-kel élni. Kísérlete azonban a vizsgált jelenségek külsődleges szempontú megközelítése miatt nem vezet sikerre. "... értelmezésében – állapítja meg Szávai Géza – keveset figyel a forma finomságaira s az objektív komikum-elmélet műelemzésbeli kedvezőtlen következményei itt terebélyesednek ki. Az objektív komikummal ugyanis önmagában fölösleges foglalkozni, a konkrét művekben pedig nem csak a »felfedett«, »meglátott« stb. objektív komikum érdekel, főképpen nem az, hanem ahogyan az író »felfedte«, »meglátta« stb. – tegyük hozzá most már...: megteremtette. Ez pedig a mű immanens törvényeinek feltárása nélkül nem lehetséges" (Utunk 1973/37). Lényegében egy olyanfajta, irodalmon kívüli megközelítési mód továbbéléséről van szó, amit Arányok rendjében (1981) c. alatt összegyűjtött kritikái is elárulnak. Ezért utalhat Kántor Lajos a kötetről írva "a szerző terhes kritikai dogmatizmusá"-ra s ennek legfőbb jellemzőjére, a "mindenáron való rendteremtési szándék"-ra, "amelyben a mérce mindig egy külső (erkölcsi, esztétikai, politikai) nézőpont, nem pedig a művet (életművet) szervező erő" (Korunk 1983/1).

Időközben két kismonográfiája is megjelenik: Tabéry Gézáról (Eszmék ütközésében. Kv. 1979) és Karinthy Frigyesről (Utazás egy koponya körül. Kv. 1982), s egy "dokumentumriportja", Az igazi Csinszka (Bp. 1975), amellyel nagy port kavart fel. A könyv második kiadása (Szembesítés. 1985) az eredetinél is nagyobb terjedelemben adta közre művének kritikai visszhangját, amelynek során a vita hozzászólói az irodalomtörténeti tényekkel szembesítették a szerzőnek ama szándékát, amelyet így fogalmazott meg: "... az eszményítés ábrándjait kívánom szembesíteni az olykor kegyetlen valósággal". Bustya Endre tíz részből álló sorozatban szedi ízekre a szerző állításait és beállításait, Láng Gusztáv Ady költészetét hívja tanúságul a "perben", Marosi Péter pedig megállapítja: ~ "... a jelek szerint nem vette észre, hogy elméletileg olyan következtetésekig jutott el Csinszka »leleplezése« során, amelyek harminc év távlatában is párjukat ritkítják az irodalomtörténetírásban [...] Ő csak bírálja, bírálja Csinszkát, s talán észre sem veszi, hogy tulajdonképpen az Ady-líra tagadásának küszöbéig jutott már el. Ha elméletileg felkészülten, megalapozva, ha irodalomtörténetileg felkészülten és tudatosan csinálná mindezt, vitatkoznék vele. Így csak szégyenkezünk miatta..." (A Hét 1975/43).

Külön kérdése a Robotos-életműnek Gaál Gáborhoz való viszonya. 1938-40-ben a Korunk munkatársaként személyes kapcsolatban volt vele, a Valóság és irodalom megjelenése után azonban ő az, aki megsemmisítő ideológiai vádakat fogalmaz meg a könyvvel és szerzőjével kapcsolatban (Studii 1950/3); benne, az akkori dogmatikus ideológiai hajsza mintapéldányában, önkényesen szövegösszefüggésükből kiragadott és csoportosított idézetekből vonja le a maga súlyosan elmarasztaló következtetéseit. Az 1955-56-os "olvadás" időszakában tagja a Gaál műveinek újrakiadását előkészítő bizottságnak, s egy, a központi magyar pártlapban megjelent cikkében (Szabad Nép 1956. szept. 15.) fenntartás nélküli hódolattal emlékezik "a nagy kritikai gondolkodó"-ra, a jeles szerkesztőre, s óvatos, eufemisztikus megfogalmazásokban még önkritikát is gyakorol: "Gaál Gábor, a Korunk szerkesztője – írja – irodalmi életünk legendás alakja volt – s maradt. Néhány esztendővel ezelőtt alaptalan fölénnyel, többen megkíséreltünk vitába szállni ezzel a legendával. Szomorúan és indokolt haraggal gondolunk ma már ezekre a méltatlan kísérletekre. Így gondolok különösen a magam tévedéseire." A hódolat azonban idővel szertefoszlott, s amikor – már Budapesten – emlékei felidézésébe fog, nem csak az egykori MNSZ-vezetők fejére olvas "elhallgatott történelmi tények"-et (Kritika 1989/2), vitába is keveredve kortársaival (Találkozások Groza Péterrel. Népszabadság 1986. máj. 31.; Kurkó Gyárfás emlékére. Kritika 1988/3; Válasz Balogh Edgárnak. uo. 1988/7; Áldás vagy kárhozat. Kapu 1989/1; Erdély változásai, avagy a transzilvanizmus és a romániaiság ütközései. Új Fórum 1990/3), hanem Gaál Gábor-ügyben is újabb fordulatot hajt végre: egy, a Kossuth Rádióban vele készített interjú során (1991. ápr. 21.) "az 1950-beli brávói tőrdöfést – ahogyan Tóth Sándor fogalmaz – a szellem szabadságharca jegyében vívott dicsőséges fegyverténnyé rajzolja át [...] ünnepélyesen megtagadja kommunista múltját, de büszkén vállalja belőle G. G. megtagadását. Ma már azzal kérkedik, hogy ő Gaál Gáborral még életében, a sajtó nyilvánossága előtt szembefordult" (Dicsőséges kudarcaink... 218).

Egyéb művei: Finnország – Suomi (Útirajz, 1957; német fordításban 1958); Tótágas (regény, Bp. 1986); Aranykulcs a rozsdás zárban (esszé, Bp. 1986); A vér városa – Nagyvárad (Debrecen 1992); Pengeváltás. A csapdákat nem lehet elkerülni (visszaemlékezések. Nv. 1997).

Bevezető tanulmányaival és jegyzeteivel gondozásában jelentek meg a Romániai Magyar Írók sorozatban Tabéry Géza munkái: Szarvasbika (1969), Két kor küszöbén (1970), Vértorony (1971), A Frimont palota. A Tabéry hagyatékát különben ő mentette meg az ötvenes évek végén az elkallódástól. Ugyancsak ő rendezte sajtó alá Simon Magda publicisztikai írásait (Váradi harangok. 1975. Romániai Magyar Írók) és Bölöni Györgyné Adyról megjelent írásait (Itóka Párizsban. 1977. Téka).

Álnevei, szignói: Váradi Erzsébet, R. I., (r. i.).

Hagyatékát a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi.

Széll Zsuzsa: Megjegyzések egy útirajzhoz. Utunk 1952/40. – Cseke Gábor: Szárnybontás. Meditáció egy könyvről. Előre 1968. jún. 8. – Tömöry Péter: Érdekes téma. Utunk 1968/25. – Szőcs István: Az élet olyan, mint... Igaz Szó 1968/9; uő: Valami furcsa, valami különös. uo. 1968/10; uő: Irodalomtörténet vagy pletyka. Utunk 1974/26. – Balázs Sándor: Humor és komikum. Igaz Szó 1969/10; uő: A humor objektivitásáról. A Hét 1974/3. – Szávai Géza: Két szempont közt ingázva. Utunk 1973/37. Újraközölve: Szinopszis 1981. 203-207. – Bajor Andor: Nevetés és magyarázat. Korunk 1974/4. Újraközölve: Betűvetők becsülete. Cikkek, esszék, tanulmányok. Kv.-Buk. 1996. 318-322. – Kozma Dezső: Humor és irodalom. Igaz Szó 1974/2; uő: Könyv Tabéry Gézáról. Korunk 1981/6. – Láng Gusztáv: A dokumentumok hitele. Kérdez: Kozma Tibor. Utunk 1975/40; uő: A megtámadott múzsa. A Hét 1975/37. – Marosi Péter: Nem érti, nem érti a dolgot. A Hét 1975/43. Újraközölve: Világ végén virradat. 1980. 214-220. – Molnos Lajos: Eszmék ütközésében. Utunk 1980/22. – Varga Gábor: Egy hagyaték üzenete. Igaz Szó 1980/7. – Nagy Pál: Karinthy bűvöletében. Utunk 1982/40. – Kántor Lajos: Ki teremti a rendet? Korunk 1983/1. – Puskás Tivadar: "Arányok", árnyak – múlt időben. A Hét 1983/41. – Szembesítés. Robotos Imre dokumentumriportja Ady és Csinszka házasságáról és a könyv kritikai visszhangja. 1984 [A kiadás, amelynek szerkesztője Molnár Gusztáv volt, tartalmazza Láng József, Szőcs István, Ruffy Péter, Dankó István, Láng Gusztáv, Marosi Péter, Móricz Virág, Bényei József, Féja Géza, Bustya Endre, Bori Imre, Galsai Pongrác, Csányi László, Bákó Endre, Belia György, Lőrinczy Huba, Benedek István, Passuth László, Gyurkovics Tibor és Király István hozzászólásait, bírálatait, s természetesen Robotos Imre három viszontválaszát is. Újabb "javított és bővített" újrakiadás. Bp. 1994]. – Bustya Endre: "Hihető" vagy "hitető"? Utunk 1984/40. – Köllő Károly: Görögtűzfénybe öltöztetett valóság. Korunk 1985/1. – Ágoston Vilmos: Hit és tények. Születésnapi beszélgetés R. I.-vel. Magyar Nemzet 1986. okt. 18. – Balogh Edgár: Múltunk vívmányait ne adjuk fel. Kritika 1988. – Tóth Sándor: Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korából. Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában 1946-1986. Bp. 1997.

(S. Zs.)


Roboz Béla – *Képes Újság 1.


Rochlitz Gyula (Szerencs, 1896. nov. 25. – ?) költő, elbeszélő. Tanulmányait Vácon, a süketnéma intézetben végezte (1912), majd 1922-ig Kolozsváron volt fényképész. Ekkor áttelepült Magyarországra és Debrecenben, majd Budapesten élt. Fordítóként dolgozott a Központi Statisztikai Hivatalban; 1924-től társelnöke volt az Országos Siketnéma Otthonnak.

Szépirodalmi és kritikai írásai 1912-től A Hétfő, Az Újság, a Debreceni Hét, az Erdélyi Szemle, a Kolozsvári Hírlap, a La Gazette des Sourdes-Muets, a Siketnémák és Vakok Oktatásügye, a Siketnémák Közlönye hasábjain jelentek meg; ez utóbbinak 1925-től szerkesztője volt.

Téged szeretlek! c. verskötetét saját kiadásában jelentette meg (Kv. 1919).

(B. E.)


Rohonyi Vilmos (Budapest, 1906. júl. 3. – 1989. júl. 14. Kolozsvár) – műszaki író. ~ Zoltán apja. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett (1924), a budapesti Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet (1930). Pályáját az Energia kolozsvári villamosgépgyár tervezőjeként kezdte, majd a Dermata (később Herbák János) bőr- és cipőgyár mérnöke, műszaki igazgatója, végül helyettes vezérigazgatója (1933-47). 1948-51 között a Könnyűipari Minisztériumban műszaki tanácsos, a kolozsvári Unirea gépgyár tervezőmérnöke (1951-54), a kolozsvári műegyetemen előadótanár a szerszámgép-szerkesztési tanszéken (1949-58), majd nyugdíjazásáig a Tehnofrig Élelmiszeripari és Hűtőgépgyárnál tervezőmérnök (1957-69). 1969-70-ben külföldi ösztöndíjjal a hollandiai Delft műszaki egyetemén dolgozott, nyugdíjazása után is az ICPIAF intézet tervezője.

Kutatási területe: fogaskerék-meghajtások; eredményeivel 1980-ban elnyerte a bukaresti Műszaki Egyetem aranydiplomáját. Tanulmányai jelentek meg románul a Standardizare, Metalurgia, magyarul a Korunk, Művelődés és a budapesti A Gép c. folyóiratban, németül az Acta Tehnica, Konstruktion, Industrie-Anzeiger, Werkstatt und Betrieb, oroszul az Expressz Informacii s a moszkvai egyetem folyóiratának hasábjain.

Kötetei: Automatizálás (1965); Korszerű szíjhajtások (Feszítőtárcsás szíjhajtások elmélete és gyakorlata. Kv. é. n.); Fogaskerék-hajtások (1974. II. kiadás Bp. 1980). A román-magyar és magyar-román műszaki szótár (1979) és a Pálfalvi-Jenei-féle Magyar-román műszaki szótár (1987) társszerzője.

Jenei Dezső: Fontos műszaki könyv. Korunk 1974/11. – Szabó Piroska: R. V. Tudományos arcképcsarnok. Művelődés 1981/5.

(S. Zs.)


Rohonyi Zoltán (Kolozsvár, 1943. máj. 31.) – irodalomtörténész, tanulmányíró, esszéista. ~ Vilmos fia. Középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, magyar nyelv- és irodalomtanári oklevelet a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett (1966). A nagydobai általános iskola tanára (1966-68), majd a kolozsvári egyetemen tanársegéd, 1973-ban adjunktusi kinevezést kap és doktori címet szerez. 1989-ben Magyarországra költözött; a pécsi Janus Pannonius Egyetem tanára, 1997-től tanszékvezető.

Első írásait a Korunk és a NyIrK közölte (1967). Személyi hangvételű esszéivel az Utunkban jelentkezett. Egyetemi pályafutása alatt öt évig irodalomtörténeti szemináriumot vezetett, 1972-től tartja előadásait, melyek tárgya a szöveg- és irodalomelmélet, a régi magyar irodalom és a magyar felvilágosodás irodalmának története. Megjelent munkáinak tanúsága szerint főleg a romantikába való átmenet megragadása és erdélyi képviselőinek munkássága foglalkoztatja. Módszertani elveinek újszerűségét kiemelve, Antal Árpád szerint célja az irodalom belső folyamatainak megragadása, szemben az addig uralkodó, az irodalom mozgását külső feltételekből levezető szemlélettel. A tisztán stilisztikai alapú feltevéseket szerep- és csoportlélektani elemzésekkel szociológiai és történeti anyagra építi.

Számos klasszikus munkát rendezett sajtó alá s látott el bevezető tanulmánnyal, így Berzsenyi Dániel (1970, 1976), Hermányi Dienes József (1970), Fazekas Mihály (1973), Arany János (1978, 1987), Kazinczy Ferenc (1978), Gárdonyi Géza (1979) válogatott írásait a Tanulók Könyvtára, a Téka, a Magyar Klasszikusok sorozatok keretében. E tanulmányait 1996-ban Budapesten megjelent kötetében adta ki egybegyűjtve.

Önálló munkái: A magyar romantika kezdetei (1975), Kölcsey Ferenc életműve (kismonográfia. Kv. 1975), "Úgy állj meg itt, pusztán!" Közelítés XIX. századi irodalmunkhoz (Esszék, tanulmányok. Bp. 1996).

Dávid Gyula: Két könyv a magyar romantikáról. Utunk 1975/28. – H. Szabó Gyula: R. Z.: Kölcsey Ferenc életműve. Művelődés 1975/8. – Szőcs István: Minden kezdetnek van kezdete. Utunk 1975/29. – Antal Árpád: R. Z.: A magyar romantika kezdetei. NyIrK 1976/2. – Bernád Ágoston: Az irodalomtörténeti szintézis lehetősége. A Hét 1978/23.

(F. Á.)


Róka A – *élclapok


római katolikus egyházi irodalom – Önállósodását és megizmosodását Erdélyben döntő módon befolyásolta az a körülmény, hogy a Párizs környéki békék következményeként négy latin szertartású katolikus egyházmegye került román fennhatóság alá, közülük az Erdélyi Egyházmegye teljes egészében, míg az akkor még temesvári székhelyű Csanádi, a Váradi, valamint a Szatmári Egyházmegyék jó részben, püspöki székvárosaikkal és központi intézményeikkel egyetemben. Ez a háttér tette lehetővé, hogy a katolikus ihletettségű szellemi kezdeményezések még azelőtt beilleszkedhessenek a romániai magyar kisebbségi művelődési életbe, mielőtt a Szentszéknek Romániával kötött első konkordátuma (1927) legalább részlegesen feloldotta volna a szántszándékkal háttérbe szorításra kárhoztatott katolikus egyházat sújtó kötöttségeket. Magától értetődik, hogy a katolikus jelleg sohasem jelentett és nem is jelent elkülönülést, legfeljebb abban nyilvánul meg, hogy markáns képviselői a maguk élő hite és megalkuvást nem tűrő világnézete következtében természetfölötti szankcióktól megszentelten (Sík Sándor meghatározása) fogják fel a reájuk háruló feladatokat.

A katolikus szellemi mozgalmaknak komoly támaszt biztosító országos intézményi keretek közül főként hármat, a Katolikus Népszövetséget, az Erdélyi Katolikus Akadémiát (és utódját, a *Pázmány Péter Társaságot), valamint a Ferences Harmadik Rendet kell kiemelnünk; mindhárom szorosan kapcsolódik a Világegyház huszadik századi megújulási törekvéseihez.

Az Erdélyi Katolikus Népszövetség mint az Actio Catholica hazai szervezete 1922. augusztus 20-án alakult meg Kolozsvárt azzal a kifejezett céllal, hogy az Egyházhoz való ragaszkodáson túlmenően a romániai magyarság legnépesebb rétegében erősítse a szolidaritást, s egyben azért is, hogy szellemi és anyagi erőforrásait minél tervszerűbben használja fel a közösség javára. Jogi személyiségének viszonylag rövid időn belül megtörtént elismertetése után a szervezkedés főként a partiumi részeken indult meg, úgyhogy I. Nagygyűlését már 1923. november 30. és december 2. között megtarthatta Nagyváradon, a II-at pedig 1924. okt. 25. és 26. között, Aradon. A szellemi kapacitások átgondolt kiaknázása tekintetében figyelemre méltó tény, hogy a központi és helyi szervezetek megalapozásában a kezdeti időszakban széles látókörű premontrei tanárok vállaltak oroszlánrészt, miután az államhatóságok 1923 januárjában mondvacsinált ürüggyel egyik napról a másikra bezáratták a kanonokrend nagyváradi főgimnáziumát, amelyben többek között a röntgen- és a rádiótechnika úttörő hazai tudósa, Károly József Irén is működött. Fokozatosan kiépülnek a különböző szakosztályok, amelyek közül közművelődési szempontból a X. Katolikus Nagygyűlésen megalakított Pedagógiai Szakosztály és a társadalomtudományi kutatások terén jelentős gyakorlati eredményeket felmutató Főiskolai Szakosztály bizonyult a leghatékonyabbnak. A lehetőségekhez mérten évenkénti rendszerességgel, változó színhelyen megrendezett Katolikus Nagygyűlések irodalmi és művészeti téren is rangos seregszemlékké nőtték ki magukat. Így került sor például az 1939-ben Csíkszeredában, Csíksomlyón rendezett XII. Nagygyűlés keretében – amelynek központi témája a gyermeknevelés volt – az első gyermekkórusversenyre is. Időközben a Katolikus Népszövetség súlypontja Belső-Erdélybe tevődött át: ügyvezető igazgatója négy éven át az 1956-ban mártírhalált halt Sándor Imre, akitől két és fél évre Márton Áron veszi át a vezetést. Az ő fáradhatatlan munkájának köszönhető, hogy a bánsági magyarság is tevékenyen bekapcsolódott az országos mozgalomba. Az Erdélyi Katolikus Népszövetség kiadványai közül a legszámottevőbb 1928 és 1946 között megjelent Naptárának tizenhét évfolyama, valamint a Márton Áron és György Lajos által 1933-ban indított *Erdélyi Iskola tíz évfolyama.

Az Erdélyi Katolikus Akadémia ötletét Pakocs Károly szatmári papköltő vetette fel az Erdélyi Katolikus Népszövetség IV., Nagykárolyban rendezett nagygyűlésén 1928-ban s javaslatát – amelyet Karácsonyi János, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is melegen támogatott – a jelenlevők nagy örömmel elfogadták. Tüstént felkérték tehát a nagy tekintélyű történészt, hogy dolgozza ki az alapszabályokat, amelyek mind a Románia területén élő néhány régi akadémiai tag, mind pedig számos tudományos felkészültségű magyar katolikus értelmiségi számára az akkortájt még működése folytonosságában akadályozott *Erdélyi Múzeum-Egyesület szakosztályaihoz fogható teret biztosítson szaktudományuk művelésére. Jóllehet a javaslat megvalósulását heves sajtópolémia, valamint Karácsonyi János hirtelen halála némileg késleltette, az Erdélyi Katolikus Népszövetség 1929 márciusában jóváhagyta a kidolgozott alapszabályzatot és kijelölte a három (tudományos; szépirodalmi és művészeti; társadalomtudományi és publicisztikai) szakosztályba meghívandó első tizenöt-tizenöt tagot, így a francia Association des Écrivains et des Acteurs Catholiques példájára megszervezett új egyesület 1929. május 27-én, pünkösd másodnapján a Nagyváradon rendezett alakuló üléssel megkezdhette működését. A tagok választás útján a vezető testületet úgy állították össze, hogy abban Románia Kárpátokon inneni részének minden tájegysége kellő súllyal legyen képviselve: Némethy Gyula nagyváradi kanonok, történelemtudós lett az elnök, Pakocs Károly papköltő, szatmári irodaigazgató és Paál Árpád közíró az alelnökök, György Lajos irodalomtörténész szerkesztő a főtitkár. Az egyes szakosztályok elnökeire hárult a feladat, hogy a tagavató, ill. székfoglaló üléseket Erdély különböző művelődési központjaiban megszervezzék, viszont az Erdélyi Katolikus Akadémia tagsága számára kétségtelenül nagy nyereséget jelentett az a körülmény, hogy végül György Lajos főtitkár – aki egyben a kolozsvári Lyceum Könyvtár igazgatója is volt – állandó otthont tudott biztosítani a tagavató és felolvasóüléseknek a Lyceum Könyvtár hangulatos olvasótermében.

Ugyanő szerkesztette és adta ki 1929-1932 között az Erdélyi Katholikus Akadémia Felolvasásai c. ízléses kiállítású kiadványsorozatot, amelyben az I. szakosztály tagjainak hét, a III. szakosztály tagjai közül pedig kettő székfoglaló értekezései jelentek meg. (A szerzők: Bíró Vencel, Boros Fortunát, Juhász Kálmán, Rajka László, Ruzitska Béla, Temesváry János, illetve Gyárfás Elemér és Sulyok István. Az említett füzetek dokumentumértékét emeli, hogy György Lajos rendszerint lenyomatta bennük klasszikus tömörségű főtitkári tagavató beszédeit is. Egyébiránt az Erdélyi Katolikus Népszövetség évente rendezett nagygyűléseit is felhasználták a tagok arra, hogy az illető nagygyűlés vezérgondolatával összhangban álló tematikájú ülésszakot tartsanak, annál is inkább, hogy miután az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek már az 1930-as évek elején sikerült elismertetnie jogi személyiségét, a szakosztályokban kifejtett tevékenység természetszerűleg az EME égisze alatt folytatódott tovább, s így közös fellépés lehetősége jobbára az Erdélyi Katolikus Népszövetség évi nagygyűléseire mint azoknak gyakorta fénypontjaira korlátozódott. Bénítólag hatott az intézmény folyamatos működésére az az 1937. évi törvényes intézkedés, amely az "Akadémia" elnevezés használatát kizárólag a Román Akadémiára korlátozta. A *Pázmány Péter Társaság néven újjászervezett és megfiatalított vezetőséggel tovább tevékenykedni szándékozó tagság első nyilvános megméretkezése a Márton Áron püspökké szentelését megelőző, 1939. február 11-én tartott díszgyűlés volt, amelyen Gyárfás Elemér alelnök Az erdélyi katolikus lélek című programadó értekezésével a tagság nevében elkötelezte magát az új püspök célkitűzéseinek támogatására. Sajnos, a világtörténeti fordulatok meghiúsították e kötelezettség valóra váltását, jóllehet 1943-ban Márton Áron szorgalmazta, hogy elevenítsék fel a Pázmány Péter Társaság működését. Ugyanakkor a dél-erdélyi tagok számára az aradi *Vasárnap ún. "Pázmány-számaiban" biztosított teret a közös jelentkezésre.

A kisebbségi lét sajátos vetülete az, hogy elhivatott irányítás esetén még egy rendeltetése szerint lelkiségi mozgalom is olyan országos közművelődési tényezővé válhat, mint a ferences rend. Kiadványai közé tartozott Románia Kárpátokon inneni részében a rendi testvérek által szerkesztett nagy olvasottságú *Hírnök (Szent Ferenc Hírnöke, 1903 és 1947 szeptembere) és társlapja, a Keresztény Világ (1923-1946) c., modern szerkesztői elveket érvényesítő néplap. Fontos szerepet játszott a romániai magyar nyelvű sajtó terjesztését támogató, 1924-ben létesített Sajtóbizottság és a P. Trefán Leonárd kezdeményezésére 1906-ban alapított Szent Bonaventura Nyomda, amely 1990 után újrakezdte jelentős kiadói tevékenységét, bár egyelőre saját nyomdagépek hiányában olyan kezdeményezésekkel, mint a színvonalas, sőt egyes köteteivel hézagpótló *Szent Bonaventura új sorozat, amely P. Benedek Domokos tartományfőnök érdeme, viszont a szerkesztői munka dandárja a tartományfőnökségi tanácsos Fodor György confrateré.

Az utóbbi sorozatnak az is érdeme, hogy a jól bevált terciárius hagyományt követve, lépésről lépésre egyre több romániai magyar értelmiségit mozgósít a katolikus szellemiségű könyvkiadás fellendítésére (pl. Cs. Gyímesi Évát, Csucsuja Istvánt). Ennek a sorozatnak első kötete P. Papp Asztrik A Jézushágón c. verskötete, amely Tóth István értő és értékelő utószavával jelent meg.

Egyébiránt a Szent Bonaventura új sorozat csupán azt a nemes hagyományt eleveníti fel, amikor minden jelentősebb romániai magyar katolikus központnak megvolt a maga nyomdája és a sajtóorgánuma. Közülük az aradi minoriták szerkesztésében 1919. jan. 1. és 1940. dec. között megjelentetett *Vasárnap (1920-tól viseli ezt a címet) aradi katolikus egyházi tudósító nőtte ki magát országos jelentőségű katolikus kultúrszemlévé és rangos irodalmi folyóirattá. Legkiválóbb szerkesztője Wild Endre volt, munkatársai közé pedig Gáldi László, Rónay György is tartozott. Jellegzetesen jezsuita sajtótermék volt *A Szív. Eredetileg a kárpátaljai származású P. Bíró Ferenc (1868-1938) alapította a Jézus Szíve Társulat közlönyeként 1915-ben Budapesten, s az ínséges közviszonyok dacára rövid időn belül annyira népszerűvé vált, hogy a német és szlovák ajkú olvasók számára is meg kellett jelentetni. Terjesztői a gyermekolvasói lettek, akik 1920-ban önálló ifjúsági szervezetbe, a Szívgárdába tömörültek. Mivel magát az alapító-főszerkesztőt is szoros szálak fűzték iskolaévei városához, Szatmárnémetihez, az itteni jezsuita rendház 1927-ben magára vállalta az önálló romániai változat szerkesztését, amely csak az 1940. aug. 25-i számmal szűnt meg. Ez alatt az idő alatt számos kényszerű megjelenési hely- és címváltoztatáson ment át, minduntalan betiltott gyermekmellékletével együtt. A leghosszabb ideig Kolozsvárt jelent meg, ahol 1935 közepétől fogva Az Apostolra volt kénytelen változtatni a nevét. Ezzel a címmel lett 1937-től a romániai Katolikus Akció (Actio Catholica) hetenként megjelenő magyar nyelvű hivatalos közlönye. Művelődéstörténeti jelentősége abban rejlik, hogy szerteágazó tudósítói hálózata révén a két világháború közötti időszak katolikus szempontú megmozdulásainak szinoptikus tükrévé volt képes válni.

Noha elterjedtségében nem vetekedhet Az Apostollal, Belső-Erdély és a Barcaság viszonylatában mindmáig forrásértékű az *Erdélyi Tudósító. Akárcsak az aradi Vasárnap, ez is egyházközségi közlönyként indult Brassóban, közvetlenül az első világháború után és Veress Ernő hittanár, majd kolozsmonostori plébános szívós szerkesztői munkájának hála alakult át rangos katolikus társadalmi szemlévé. Utódlapja, az Új Erdély az 1944/6. számmal szűnt meg Kolozsvárt. Az Erdélyi Tudósító friss hangvételű, színvonalas cikkeivel és előítéletektől mentes magvas tanulmányaival szerettette meg magát. A legkiválóbb erdélyi értelmiségiek – egyháziak és világiak egyaránt – tartoztak munkatársai közé, többek között Erdély kitűnő tollú későbbi püspöke, Vorbuchner Adolf, a fiatal Márton Áron, Szalay Mátyás papköltő, Kovrig Béla és Venczel József társadalomtudósok. Veress Ernő közlönyének brassói időszakában Erdélyi Tudósító Könyvtára c. könyvsorozatot is adott ki (szerzői Hirschler József, Rass Károly, Szalay Mátyás, Tímár Sándor, Vorbuchner Adolf, Veress Ernő). Ennek a könyvsorozatnak Tíz év című, 1930-ban már Kolozsvárt megjelent VII. kötete hézagpótló forrásmunka a romániai magyar katolikus irodalom kezdeteire vonatkozóan.

Az Erdélyi Katolikus Nőszövetség központi folyóiratát, *A Napot 1921 és 1923 között Temesvárt adta ki a Szociális Nővérek Társasága, majd Kolozsvárra költöztették. Szerkesztői közé tartozott a freiburgi szociális iskolában diplomát szerzett Csatáry Adél, a Dimitrie Gusti professzor bukaresti intézetében működött Szociális Főiskola végzettje, Szim Lídia és a periodika utolsó négy évében Kós Alice Adrienn. Ennek a havi közlönynek központi témája a modern nőt otthon és a társadalomban érő kihívások köre, amelyeket a katolikus szellemben való megoldásuk szempontjából tárgyalt.

Tőkeerős katolikus csoportosulások összefogásával napilapot is sikerült létrehozni a szabadelvű sajtónak a hívők keresztény érzületét nemegyszer sértő megnyilvánulásai semlegesítésére: a nagyváradi Szent László Nyomda Rt. tulajdonát képező *Erdélyi Lapokat, amelynek első száma 1932. jan. 3-án került ki a nyomdából, és az 1936-os kényszerű címváltoztatások (Új Lapok, Magyar Lapok) ellenére 1944 októberéig jelent meg. Létrehozásának előzményeiről és körülményeiről Fodor Antal brassói apátplébános közlönye, A Kereszt nyújt sajtótörténetileg is megbízható adalékokat, amelyek ismerete híján felemásra sikeredett pályafutását is kizárólag görbe tükörben ismerheti meg az utókor. Az Erdélyi Lapok indulásakor Paál Árpád főszerkesztő a romániai magyar hitvallásos újságírókat – korántsem kizárólag katolikusokat – tömörítette maga köré. Belső munkatársi gárdájához tartozott kezdetben Csűrös Emília, Dsida Jenő, György Dénes, Pakocs Károly, Ruffy Péter és még sokan mások, sőt egyetemi lelkész korában maga Márton Áron is, aki széles ívű nevelői célkitűzései szócsövének használta. Sajnálatos módon, a biztató kezdetet követően a lap szellemi irányítása Scheffler Ferenc teológiai tanár hatáskörébe csúszott át, aki türelmetlenül vagdalkozó publicisztikai gyakorlatát a maga szerkesztette szatmári Katholikus Élet (1921-1931) hasábjairól ide is áthozta. Ennek ellenére az Erdélyi Lapok mindvégig Románia Kárpátokon inneni részeinek egyik vezető magyar nyelvű sajtóorgánuma maradt; mozgósító hatása a tűz martalékává lett bukovinai Józseffalva újjáépítésére indított segélyakció eredményességén is lemérhető. Ugyanakkor az aradi Vasárnap mellett ennek a napilapnak irodalmi-művészeti oldalai közvetítették mondhatni szinte első kézből az európai katolikus irodalom modern irányzatait; könyvosztálya oroszlánrészt vállalt a rangos katolikus kiadványok terjesztéséből. Horváth Imre közvetlenül halála előtt tett nyilatkozatában az *Erdélyi Lapok irodalmi műhelyét vallotta költői indulása döntő fontosságú állomásának.

Félévszázados katakombalét után a romániai katolikus magyar nyelvű sajtó 1990-ben lépett országos szintű periodikával a nyilvánosság elé: a Keresztény Szó c. katolikus hetilappal. Alapító-főszerkesztője és egyben névadója Bajor Andor; de a kezdeti időszakban a szerkesztőség beltagja volt Fodor Sándor is. Másfél év múltán, az 1991. október 6-i számmal *Vasárnap címmel kivált belőle egy hetente megjelenő családi újság, míg a Keresztény Szó a továbbiakban katolikus kulturális havilapként jelenik meg. Bajor Andor korai halála után mindkét lapot 1991 márciusától Jakab Gábor irányítja főszerkesztőként. Szerkesztőtársaival (mindenekelőtt Jakabffy Tamással) és gyarapodó vidéki levelezőgárdájával a főszerkesztő kitartóan igyekszik a II. Vatikáni zsinat szellemében tükrözni az egyházi élet eseményeit.

A ferences közösségek – éppen úgy, mint a romániai katolikus irodalom hőskorában – az élen jártak az újrakezdéskor. A Romániai Ferences Világi Rend magyar nyelvű országos sajtóorgánuma, a Szent Ferenc nyomdokain 1993 januárjától kezdve havi rendszerességgel jelenik meg a máramarosszigeti Helyi Közösség kiadásában, míg magának az Erdélyi Ferences Rendtartománynak időszakos lapját, a Magnificatot (az utóbbi években negyedévenkénti rendszerességgel), miután az előző két évben csak kis példányszámban, belső használatra jelent meg, a növekvő igények kielégítésére 1994 májusától kezdve nyomtatott formában is terjesztik. A bevált ferences lapszerkesztési hagyományokhoz híven tartalma nem korlátozódik a Rendtartomány belső ügyeire, hanem erdélyi vonatkozású művelődéstörténeti adalékot is tartalmaz.

A romániai magyar nyelvű katolikus sajtó legfrissebb hajtása az 1997 elején megjelent Kell, a Katolikus Egyetemi Lelkészség Lapja, Nóda Mózes egyetemi lelkész szerkesztésében.

Az 1989. december 21-22-i fordulat után lehetővé vált mind a Bukaresti Rádió magyar adásában, mind pedig a területi stúdióknál katolikus lelkiségű *rádió-műsorok sugárzása. Beindításuk a Kolozsvári Területi Stúdiónál néhai Kuszálikné Molnár Piroska, Marosvásárhelyen pedig Kelemen Ferenc szerkesztő nevéhez fűződik. Újabban a tömbmagyar vidékek kereskedelmi adói is beiktatnak műsorukba katolikus vallásos adásokat.

Ígéretes eredmény, hogy Kolozsvárt sikerült a külföldi segélyakciók támogatásával ismét egy nagy teljesítményű nyomdaipari vállalatot létrehozni Gloria néven, amely egyházi és laikus művek kiadására egyaránt kész. A nyomda vezetősége 1996-tól évente vállalja A Vasárnap Évkönyve kiadását, amely Bodó Márta és Jakabffy Tamás szerkesztők gondozásában készül és mind beszámolóin, mind pedig gazdag képanyagán keresztül megbízhatóan hű áttekintést biztosít a megelőző esztendő katolikus szempontból számottevő hazai, valamint nemzetközi eseményeiről.

Egyházirodalmi műveltségünknek főként hittudományi vetülete sínylette meg az elmúlt mostoha háromnegyed századot, már csak azért is, mivel hazai műhelyeinknek döntő többségét elsodorta a történelem vihara, s az utánpótlás külföldi iskoláztatásának lehetősége is megszakadt hosszú időre. Az első világháborút lezáró béketárgyalások időszakában a mai Románia Kárpátokon inneni részében négy egyházmegyei és egy rendi – nevezetesen az erdélyi Ferences Rendtartományi – hittudományi főiskola működött, nemzetközi viszonylatban is színvonalas tantestülettel, s mind az egyházkormányzatban, mind pedig a lelkipásztorkodás terén tevékenykedők közül szép számban művelték a hittudományokat.

A Szentszék és a királyi Románia között 1927-ben megkötött konkordátum következtében a szatmári és a nagyváradi hittudományi főiskola összevonására is sor került. Ekkor került Nagyváradra Scheffler János egyházjogász, s itt adta ki 1937-ben legjelentősebb szakmunkáját, A szerzetesi élet katekizmusát.

Az 1948-as kultusztörvény a nagyváradi, szatmári és temesvári egyházmegyéket nem ismerte el és ez megpecsételte a területükön működött hittudományi főiskolák sorsát is. Főiskolai jelleggel mindmáig csak a br. Sztoyka Zsigmond Antal által 1753-ban alapított gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Hittudományi Főiskola (Seminarium Incarnatae Sapientiae) működik; a zömében magyar anyanyelvű jelöltekből Románia Kárpátokon inneni területeinek kb. 1,2 milliós lélekszámú római katolikus lakossága részére itt képeznek papokat. Egyébiránt még ennek az intézménynek a működése sem volt az elmúlt évtizedekben zavartalan: 1952 és 1955 között például az állam törvénysértő intézkedéseit visszautasító klerikusok elleni megtorlásból felfüggesztették a működési jogát. Hasonlóképpen jártak el a ferencesek vajdahunyadi főiskolájával is 1948-ban, miután megvonták a rend működési engedélyét. Mivel a ferences kispapok nem voltak hajlandóak elhagyni a kolostort, a felheccelt munkások 1949 novemberében egyetlen éjszaka feldúlták az épületet s berendezésével együtt a nagy értékű könyvtárat is.

A hittudományok művelésének napjainkban egyetemi szinten ígéretes távlatokat nyitott a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemen az 1996-1997-es tanévtől beindult Római Katolikus Teológiai Kar, ahol a teológiai tudományok új műhelyének kialakulására van lehetőség. Ezenkívül évről évre néhány romániai magyar teológus is tanulhat már külföldi egyetemeken.

A puszta létért vagy pedig az önazonosságért folytatott harc évtizedeiben a hittudománynak az egyházjogon kívül főként az egyháztörténelem és a szentíráskutatás terén voltak maradandó értékű alkotásokban rögzített eredményei.

A romániai katolikus magyar egyháztörténészek zömének (Balanyi György, Bíró Vencel, Juhász Kálmán, Karácsonyi János, Temesváry János, valamint az ősnyomtatványokat regisztráló Baráth Béla) kutatási területe messze túlmutat az egyháztörténelmen. "Világi" munkásságukról az RMIL előző köteteiben megjelent egyéni címszavaik többé-kevésbé tájékoztatnak, de egyháztörténeti munkásságukat elhallgatják. Kiegészítésül felsoroljuk önállóan megjelent munkáikat: Bíró Vencel: Dr. Karácsonyi János (Kv. 1928); A mai közszellem erdélyi történelmünk ítélőszéke előtt (Kv. 1928); Bethlen Gábor és az erdélyi katholicizmus (Kv. 1929); Püspökjelölés az erdélyi római katolikus egyházmegyében (Kv. 1930); A kolozsvári piarista templom alapítása (Kv. 1932); A Báthory-Apor Szeminárium története (Kv. 1935); Székhelyi gr. Mailáth G. Károly (Kv. 1940); Gr. Batthyány Ignác. 1741-1798 (Kv. 1941) – Juhász Kálmán: Két kolozsmonostori püspökapát a XVI. században (Kv. 1923); A csanádi püspökök (Arad 1927); A Gellért-legenda (Kv. 1929); A Temesköz fölvirágzása a tatárjárás után (Kv. 1929); Műveltségi állapotok a Temesközben a török világban (Kv. 1935) – Karácsonyi János: Gróf Mailáth Gusztáv erdélyi püspök származása (Kv. 1925) – Temesváry János: Erdély középkori püspökei (Kv. 1922); Az erdélyi püspöki szék betöltése 1698-1897 között (Kv. 1932). De szólnunk kell még Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene címmel megjelent kötetről (Dicsőszentmárton 1925), amelyet Balázs András (1869-1950), a Státus akkori, agilis előadója szerkesztett, aki egyébként kisebbségi jogászként is jeleskedett: Adatok az erdélyi kisebbségek iskolavédelmi küzdelmeihez című összefoglalása a Magyar Kisebbség kiadásában jelent meg 1931-ben Lugoson és egy másik kiadványról, amely már kiállításában is történeti egyházaink vészes elszegényedését tükrözi s a bukaresti RMSZ (Romániai Magyar Szó) zsebkönyv sorozatában látott napvilágot 1992-ben Erdélyi egyházaink évszázadai címmel, benne Léstyán Ferenc (A Gyulafehérvári Római Katolikus Megyéspüspökség), Franz Krauter (A régi Csanádi Egyházmegye és utódpüspöksége), Fodor József (A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség) és Bura László (A Szatmári Római Katolikus Püspökség) történeti áttekintéseivel. Az utóbbi két szerző a romániai magyar egyháztörténetírás elhivatott művelőinek középnemzedékét gyarapítja: Fodor József általános helynök az általa összeállított 1995-ös egyházmegyei Schematizmus első részében nemcsak a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség történetének vázlatát adja közre az 1992-es változatnál részletesebben, hanem másokat is támogat a források feltárásában. Így kerül Az Egyházmegye statisztikai adatai fejezet elé Thurzó Sándor helyi zenetörténész Nagyváradi éneklőkanonokok (1199-1557) c. értékes adattári közleménye. Egyébiránt az általános helynök a történelmi múlt iránti vonzalmát a kimutatások hűvös szenvtelenségével megszerkesztett hivatalos részben sem tagadja meg, amikor a nélkülözhetetlen statisztikai adatokat igyekszik a kérdéses plébánia történetébe beleágyazni, attól a szándéktól sarkallva, hogy a Névtárban a 12 152 km2-nyi régió katolicizmusának demográfiailag is okadatolt tájmonográfiája is körvonalazódjék. Bura László az utóbbi években nemcsak Scheffler János szatmári megyéspüspök életútját írta meg (Hűségesen, fáradhatatlanul. Szatmárnémeti 1991), hanem a Szatmári diákok 1610-1852 című forráskiadványa második részében 153 oldalnyi terjedelemben a Fontes Rerum Scholasticarum V. kötete gyanánt kiadta az egykor Szatmáron működött katolikus iskolák dokumentumait is (Szeged 1994).

Biztató jelnek tekinthetjük egyébiránt azt is, hogy a romániai katolikus magyar egyháztörténet immár újra túllépi a folyóiratokban vagy alkalmi kiadványokban megjelenő helytörténeti közlemények szintjét.

Belső-Erdély évezredes püspökségének történetét – a számos részlettanulmányon túlmenően – mindmáig nem sikerült maradandó összegzésben a közösség asztalára letenni. A két világháború közötti időszakban, igaz, történt erre irányuló kezdeményezés, mégpedig a későbbi megyéspüspök Vorbuchner Adolfé, aki az Erdélyi Tudósító Könyvtára sorozat számára dióhéjban Az erdélyi püspökség címmel 1925-ben összefoglalta az elmúlt évezred történetét, de ennek csak a kilencvenes években jött folytatása: Marton József főiskolai jegyzete, Az erdélyi (gyulafehérvári) egyházmegye története (Gyulafehérvár 1994). A szerző különben a Pázmány Péter Tudományegyetemen megvédett doktori értekezése tárgyául is erdélyi témát választott: Papnevelés az erdélyi egyházmegyében 1753-tól 1918-ig (Bp. 1993). Hazai viszonylatban egyébként a legátfogóbb munkát máris az ő vezetésével alakult munkaközösség végezte Márton Áron születésének centenáriuma kapcsán. Az évforduló tiszteletére 1996-ban megjelent önálló kiadványok közül ötöt kizárólag a csoport vagy pedig irányítójuk rendezett sajtó alá.

Az erdélyi ferencesek már a két világháború között is következetes rendtörténeti kutatómunkát végeztek. György Lajos P. József (1870-1945) a Custodia Provincia rangra emelésének (1799. jún. 12.) évfordulójára megírta A ferencrendiek élete és működése Erdélyben (Kv. 1930) c., bízvást monumentálisnak tekinthető művét, amelynek anyagi okokból csak az első része jelenhetett meg, míg az Oklevéltár második, 1768. február utáni része kedvezőbb napok reményében akkor kéziratban maradt és azóta pótolhatatlanul szétkallódott.

E kissé részletekbe vesző művet három évvel megelőzte P. Boros Fortunátnak (1895-1953), Márki Sándor kiváló tanítványának velős összefoglalása, Az erdélyi ferencrendiek (Kv. 1927). A szerző tragikus haláláig (a Duna-csatornánál, az egyik munkatáborban lapáttal verte agyon brigádvezetője, egy köztörvényesen elítélt fogoly) a rend legkiválóbb történésze volt. Rajta kívül az 1936-ban Rómában doktorátust szerzett teológiai tanár, P. Bálint Szalvator (1911) és P. Benedek Fidél (1907-1979) nevét kell említenünk – utóbbi domidoctus létére Tatárbetörés Csíkben 1661-ben című, a Bolyai Egyetemen megvédett disszertációjával szerzett doktori címet, munkáinak jegyzékét rendtársa, P. Pap Leonárd foglalta 1988-ban (egyelőre kéziratos) katalógusba. Az erdélyi ferences történetírás nemzetközileg is számon tartott érdekes színfoltja P. Fodor Lászlónak (1917-1968) az 1940-es években megvédett doktori értekezése a keresztény testedzésről (Christiana cultura corporis cum speciali respectu ad modernum sport (Kv. 1947). Ennek a doktori értekezésnek modern témája határeset a történelem és az erkölcsteológia között.

Noha a legutóbbi évtizedekig az erdélyi katolikusok körében nem volt hiány képzett gondolkozókban, mégis tragikusan kevés az, amit a romániai magyarság a katolikus bölcseleti irodalom terén pillanatnyilag felmutathat. Faragó János (1889-?) teológiai tanár, aki a temesvári "Emericanum" intézet félévszázados évfordulójára 1925-ben megírta A csanádi kisebb papnevelde története Szent Gellérttől napjainkig (1030-1925) (Temesvár 1925) című összefoglalást, s ugyancsak Temesvárt adta ki 1927-ben két külön füzetben Az isteni gondviselés Aquinói Szent Tamás szerint és a De demonstratione metaphysica Dei existentiae seu Deum esse nonnisi per quinque argumenta metaphysica D. Thomae potest apodictice demonstrari című bölcselet-dogmatikai tanulmányát. A szerző a római és innsbrucki egyetemek csiszolt és közismerten félelmetes logikáját mint bölcselő itthon csak polemikus cikkekben és több kiadást megért apologetikai tankönyvében csillogtatta meg. A marosvásárhelyi Fikk László a római Német és Magyar Kollégium tagjaként írt doktori értekezést Aquinói Szent Tamás ismeretelmélete címmel (Kv. 1943). Felívelő tudományos pályáját a háború törte ketté. Fájdalmas veszteség Tankó Ferenc (1958-1997) korai halála. Ő a római Gergely Egyetemen 1992-ben védte meg Ewigkeit in Zeit. Max Millers Umdeutung des Kierkegaardschen Augenblicks című értekezését; ennek tanusága szerint azt a mai tudományosság talaján álló új katolikus bölcseleti gondolkozást lett volna hivatva képviselni, amely végképp túljutott az újskolasztika XX. századi, más gondolatrendszerekkel való közösnevező-keresésén és immár a szemléletében gyökeresen megújult egyetemes katolikus bölcselet talaján áll.

Irodalmi szempontból sokkal termékenyebben alakult a szentírástudomány művelése a romániai magyar katolikusok körében. Kétségtelen azonban, hogy ez a tény elválaszthatatlan a már a századelőn lendületet vett katolikus szentíráskutatástól, amelynek éltető lángját Gyulafehérvárra római tanulóévei után hozta magával Szentiványi Róbert (1880-1961), a Batthyaneum tudós őre, A szentírástudomány kézikönyve című, filológiai akríbiával összeállított mű (Gyulafehérvár 1914) szerzője. Noha az első világháború vihara elsodorta Erdélyből, s csak nyugdíjas korában, szegedi magányában állíthatta össze három, egyre bővülő változatban a könyvtár kéziratainak leíró katalógusát (Catalogus concinnus librorum manuscriptorum Bibliothecae Batthyányanae, 1947, 1949, 1957), kapcsolata nem szakadt meg az erdélyiekkel. Faragó Ferenc (1905-1973) személyében méltó utódra szállt gyulafehérvári elárvult tanszéke. A brassói származású teológus Bécsben végezte tanulmányait s így az osztrák környezetben közvetlen szellemi kapcsolatba került azzal a liturgikus megújulási mozgalommal, amely az Egyház szertartásainak középpontjába az igazi mélységükben értelmezett szentírási szövegeket állította. Több mint négy évtizedes teológiai tanári és termékeny közírói tevékenységében ez a szellemiség vezérelte, miként nyomtatásban megjelent művei: Krisztus követségében járunk... Gondolatok a vasárnapi szentleckékről (Bp. 1944), Ezeket mondja az Úr. Gondolatok a vasárnapi evangéliumról (Gyulafehérvár 1945), valamint kiadásra kész állapotban maradt kéziratos munkái: "Ünnepi gondolatok". Liturgikus-biblikus tanulmány. Bevezetés az Ószövetségi Bibliába (145 kurzív exegézis, régészeti, kortörténeti, szellemtörténeti, nyelvészeti és irodalmi vonatkozásokkal), Bevezetés az Újszövetségi Bibliába (250 előadás) tanúsítják. Ugyanezen a területen munkálkodott Follmann Géza (1891-1953), a nagyváradi Borromei Szent Károlyról elnevezett egyházmegyei teológia tanára, aki Jézus a Krisztus. Az Evangélium csodái (Bp. 1944) című exegéziseinek tengelyébe azt a vezéreszmét állította, miszerint a szentírástudományoknak elsődleges feladata: meggyőzően kiküszöbölni a transzcendens valóság és az evilági tények közötti látszólagos ellentmondásokat. Tárgyánál fogva is figyelemre méltó a németországi Fuldában doktorált Diósi Dávid könyve a Holt- tengeri qumráni közösségről (Qumrán és az őskeresztények, avagy veszélyben a kereszténység? Kv. 1998).

A szentírástudomány legeredményesebb jelenlegi magyar katolikus művelője Romániában Jakubinyi György gyulafehérvári érsek (1946), akit négyévi római tanulmányút után Márton Áron nevezett ki 1974-ben professzorrá a Gyulafehérvári Róm. Katolikus Teológiára. Budapesten doktorált. Nyomtatásban is közzétett exegétikai munkáiban (Máté evangéliuma. Bp. 1991, Hirdesd az Igét. I-II. Gyulafehérvár 1997) egybeötvözi erudícióját a szentírási textusok átelmélkedett passzusaiból levont gondolataival, s így példaképe, az egyházdoktor Lisieux-i Kis Szent Teréz szellemében az ezredforduló küszöbén magától értetődő természetességgel hozza emberközelbe a Bibliát mint legfőbb lelki táplálékunkat. Eredményes oktatói tevékenységébe enged betekintést a levelező tagozat igényeihez alkalmazott két főiskolai jegyzete: Bevezetés az Ószövetségbe. I-II. és Bevezetés az Újszövetségbe.

Az Erdélyi Ferences Rendtartomány Elöljárósága szintén gondoskodott arról, hogy a vajdahunyadi főiskolán eljövendő áldozópapjai igényes szentírástudományi képzésben részesüljenek. P. Fodor Pelbárt (1900-1966) hét éven keresztül Münchenben és Rómában, P. Ferenc Vilmos (1891-?) pedig Bécsben folytatott szaktanulmányokat és a szentírástudomány vesztesége, hogy a vízözönről, illetve Ádámnak az Újszövetségbeli értelmezéséről készült doktori értekezéseik ma is kéziratban vannak.

Ámbár a romániai katolikus magyar kiadványok zömét az ima- és énekeskönyvek mellett az eredeti vagy idegen nyelvből fordított hitbuzgalmi munkák teszik ki, az aszkétikát, azaz a lelki élet irodalmát hivatásos szinten alig néhányan művelték. E kevesek közé tartozott Ocskó Lajos kegyesrendi teológiai tanár (1887-?), a Jézus Krisztus életeszmény (Kv. 1925) és A mélységek lelkülete (Szilágysomlyó 1931) című művek szerzője, aki római tanulmányai végeztével, 1937-ben védte meg Die Erlösungswerk Christi című disszertációját. A hittudománynak ezen a területén is munkálkodott a fiatalon költőként indult Erőss Alfréd, erdélyi titkos püspök, aki önálló munkáiban (pl. A vallásnevelés. Bp. 1943), valamint különlenyomat formájában is megjelent tanulmányaiban (Majláth püspök lelki arca. Arad 1940; A pap Jézus Krisztus misztikus testében. Kv. 1941-1942; A megváltás. Kv. 1942; Az erő esztétikája. 1943; Az emberi személy problémája. 1944. stb.) meggyőző módon párosította a költői intuíciót a valláslélektani érveléssel. Az újabb szerzők közül említendő Jakubinyi Györgynek A bizalom és szeretet útja. Papi elmélkedések Kis Szent Teréz lelki gyermeksége szellemében című munkája (Gyulafehérvár 1997), amely nem gyakorlati vezérfonal csupán, hanem a Világegyház legújabb egyházdoktora aszkétikailag summázott eszmerendszerének a foglalata is. Végül Hosszú László nagyváradi ordinárius (1913-1983) Álmom a szeretet és a béke (Nv. 1982) és Ardai László Attila Az Isten tükrében – Szentekkel a mennyben című kétkötetes munkája (Kv. 1996) legfeljebb a még darvadozó könyvkiadásunk ürügyén sorolhatók az aszkétikai irodalomhoz.

Még problematikusabb a műfaji besorolása Czirják Árpád (1943) Erdélyi magyar breviárium. I-II. (Kv. 1996, 2000) c. könyvének. A szerző, aki az erőteljesen tért hódító ökumenikus törekvéseihez híven katolikus teológus létére 1995-ben a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben doktorált Kegyelem és megigazulás: a tridenti teológusok és Szegedi Kis István munkái tükrében című disszertációjával, kifejezetten tudományos indíttatású lelki könyvet szándékozik olvasói kezébe adni, hogy a felkínált életpélda-építőkockákból ki-ki szuverén módon kialakíthassa a maga lelki arcélét.

A vallási népművészet, ill. néphagyomány tárgykörét súrolja tanulmányaival a ferences Daczó Árpád, rendi nevén P. Lukács (1921) (A gyímesi Babba-Mária. Népismereti Dolgozatok 1980, A gyímesi rekegő. uo. 1981). Ezek már átmenetet képeznek az aszkétikai irodalom és a nálunk is újra örvendetesen fellendülő szellemi néprajz-kutatások között, amelyeknek jelentős teljesítménye Tánczos Vilmos Gyöngyökkel gyökereztél. Gyimesi és moldvai archaikus népi imádságok (Csíkszereda 1995) című úttörő munkája.

A romániai magyar katolikusok számára az imakönyv, azon elsődleges rendeltetésén túlmenően, hogy a lelki élet elmélyítésének mindenkor nélkülözhetetlen támasza, a közéletből kiszorulásra kárhoztatott anyanyelv megtartásának és pallérozásának fontos eszköze volt kezdettől fogva. Az elmúlt háromnegyed évszázad tanúsítja, hogy ez a cél munkált serkentőleg – számos esetben akár öntudatlanul is – mind az imakönyv-szerzők körében, mind pedig az imakönyvek iránti tartós kereslet kialakulásában. Az első széles körben elterjedt mű, az Erdélyi Imádságoskönyv, amely húsz esztendő leforgása alatt öt átdolgozott és bővített kiadást ért meg, Veress Ernő tolla alól már 1919-ben kikerült Brassóban (további kiadásai 1923, 1926, 1937, 1939). Hézagpótló voltát Hirschler József abban látja, hogy lapjain az Egyház, Krisztus fönséges jegyese fogja kézen az imádságos Erdélyt és az akkortájt megindult liturgikus megújulás szellemében szól, közbenjár, könyörög érette (Erdélyi Tudósító 1924/9). A Bánságban és Arad környékén élő hívek számára 1921-ben Monay Ferenc minorita adott ki egy több kiadást megért Kis imakönyvet, amelyhez Glattfelder Gyula csanádi püspök írt előszót. A háborús viszontagságok miatt már kis körben terjedhetett el az aradi Vasárnap Gloria Deo c. katolikus ima- és énekeskönyve, amelyet abból a meggondolásból bocsátottak útjára 1939-ben, hogy a régi és új imák, valamint énekek értékes és nyelvi szempontból is kifogástalan szövegét nyújtsa. A két világháború között közkézen forgott imakönyvek túlnyomó többségét azonban az erdélyi ferences barátok állították össze. Főként Boros Fortunát, P. Réthy Apollinár és Trefán Leonárd imakönyvei, ill. lelki kalauzai bizonyultak igen keresetteknek: Réthy Apollinár Csíksomylói Kalauz című imakönyvét, miután 1924 és 1939 között hat kiadást ért meg, 1994-ben a hetedik, immár bővített kiadásban rendezték sajtó alá Csíkszeredában.

A második világháborút követő sivár évtizedek maradandó értékű imakönyv-kiadványa az Életünk Krisztusban (Gyulafehérvár 1975). Ez a katolikus imakönyv Márton Áron szellemiségét tükrözte, s Gy. Szabó Béla tizenkét kongeniális fametszetével jelent meg, azóta pedig több kiadásban került a hívek kezébe.

A romániai ~-ban kiemelt fontosságot tulajdonítottak az ifjúsági imakönyveknek. Vitathatatlan, hogy az ilyen irányú tájékozódásra ösztönzőleg hatott a két világháború közötti időszakban XI. Pius pápának az ifjúság keresztény neveléséről kiadott körlevele, azonban a döntő mégis az a felismerés volt, hogy az anyanyelvű oktatás kereteinek erőszakos beszűkítése körülményei közepette a lelki táplálék egyben az anyanyelvvel való összekötő kapocs szerepét is betöltheti. A legelterjedtebbek: Bíró Lőrinc (1890-1946), a Rendtartomány amerikai missziójában elhunyt tudós ferences atya Nefelejcs c. imakönyve gyermekek számára, amelyet 1913 és 1940 között hét kiadásban jelentetett meg a Szent Bonaventura Nyomda, újrakiadásban Tárkányi B. Józsefnek, Petőfi Sándor egri kispap barátjának népszerű ifjúsági imádságos- és énekeskönyve (Lelki manna. Nv. 1923), Scheffler János Jézus, neked élek (Szatmárnémeti 1927) c. "főleg jó gyermekek és szívgárdisták részére" összeállított kiadványa, a Katholikus keresztény élet (Dicsőszentmárton 1925) c. imádságos- és énekeskönyv rövid oktatásokkal, amely az első szentáldozásra készülőknek ad a kezükbe nélkülözhetetlen vezérfonalat, továbbá Sándor Imre Katholikus ifjúsági imakönyve (Dicsőszentmárton 1926; 2. kiad. Nv. 1932), végül Szabó Dömjén Égi lant c., még 1918 előttről ismert imádságos- és énekeskönyve, amelynek 3. kiadása 1921-ben Temesváron, 4., teljesen átdolgozott kiadása pedig 1939-ben Kolozsváron jelent meg.

A romániai magyar katolikus imakönyv-kiadás differenciáltságára jellemző, hogy nemcsak a hívők életkorára, hanem a férfiak és a nők sajátos lelki igényeire is tekintettel volt. Ezt tartotta szem előtt P. Boros Fortunát imakönyv-sorozata is, midőn Én Uram, én Istenem címmel (Kv. 1934, 1938, 1940) férfiaknak, Mária, légy Anyám címmel (Kv. 1936, 1940) nőknek, Jöjjetek Hozzám címmel (Kv. 1937, 1939, 1940, 1942, 1939 és 1942-ben ugyanakkor dévai impresszummal is) gyermekek számára külön-külön imakönyveket szerkesztett; Lelki könyvet (Arad 1936) a nagyleányok és asszonyok számára Szalay Mátyás is állított össze.

Jóllehet az első világháborút követő földreform következtében a püspökségek anyagi forrásai nagymértékben elapadtak, a nagy múltra visszatekintő egyházzenei irodalom folyamatosságát, székesegyházi zenekarok működését is sikerült fenntartani egész a II. világháború végéig. Ennek az időszaknak kiemelkedő két egyházzenésze Temesváron Járosy Dezső, Nagyváradon pedig a veszprémi püspökként elhunyt Bánáss László (1888-1949) volt; mindkettőjük elévülhetetlen érdeme, hogy alkotó módon össze tudták hangolni tevékenységüket a 20. század komolyzenei irányzataival. Együtteseik szereplése természetesen nem korlátozódott csupán a liturgikus szolgálatra: hangversenyeiken a zene és irodalom gyakorta összefonódott. A nagyváradi székesegyházi kórus 1930. október 5-i koncertjének keretében például Némethy Gyula a legrégibb magyar versről, az akkortájt felfedezett Ómagyar Mária-siralomról tartott előadást (Őrszem 1930/35). A Bartók és Kodály hatására gyökeresen megújuló magyar katolikus egyházi zene gyöngyszemeinek bemutatására a római katolikus hitvallásos iskolák diákkórusai vállalkoztak. Ebben a vonatkozásban kiemelkedő Nagy István teljesítménye a harmincas években a marosvásárhelyi Róm. Kat. Tanítóképző Kórusának az élén s az az odaadás, amellyel a tankönyvszerkesztőként is jó nevet szerzett Kotsis Mária Cecília és Forrai Mária Gregória (1918-1983) iskolanővérek a kolozsvári Marianum Leánynevelő intézet ifjúságának zenei ízlését igyekeztek csiszolni s ezáltal eljövendő családanyák százaiba oltották bele a "tiszta forrásból" táplálkozó zene szeretetét. Lakatos István könyvészeti felmérése szerint az 1919 és 1940 között erdélyi szerzőktől önállóan megjelent magyar egyházzenei vonatkozású kiadványok zöme (kb. huszonegy) katolikus énekeskönyv volt. Itt kell utalnunk arra is, hogy Domokos Pál Péter – aki a Romániai Magyar Dalosszövetség kántor-továbbképző tanfolyamain is részt vállalt – a csíksomlyói búcsúkat is zenei hagyományaink kiteljesítésének fórumává tudta tenni: a XI. Katolikus Nagygyűlés második napján, 1937. jún. 28-án rendezték meg Brassóban az első katolikus dalosünnepet, ennek ünnepi szónoka Márton Áron volt, aki nagy hatású beszédben szállt síkra a kereszténységben gyökerező népi kultúrák létjogosultságáért.

A második világháborút követő évtizedekben az államhatalom rossz szemmel nézte és lehetőleg elgáncsolta a katolikus egyház bármiféle országos rendezvényét. A jeget csak a diktatúra bukása után, a *Varadinum ünnepségsorozattal sikerült megtörni, amikor első ízben I. László király szentté avatásának 800. és Várad vára török iga alóli felszabadulásának 300. évében, 1992. május 10. és 17. között ökumenikus találkozóra gyűltek össze Szent László városában a romániai magyar művelődés képviselői. Rangos zenei események, képzőművészeti tárlatok zajlottak ekkor, s ünnepi műsor a váradi színház Szigligeti Társulata rendezésében. A Bunyitay Könyvtárban bemutatásra került két ünnepi kiadvány: Tóth István antológiája, az "Üdvözlégy, te boldog Várad!" Versek Szent László királyról (Mv. 1992) és Péter I. Zoltán Nagyvárad római katolikus templomai (Nv. 1992) c. kötete. A Varadinum rendezvénysorozat szerényebb keretek között ugyan, de azóta is évenként megismétlődik. Az alkalomhoz kötött újabb zenei produkciók közül talán a Szigligeti Társulat és a Budapest Honvéd Táncszínház 1995. május 12-én tartott ősbemutatóját, A lovagkirály – Szertartásjáték László királyról című produkciót említhetnénk meg, amelyet Nagy Bélának, a társulat irodalmi titkárának szövegkönyve alapján Rossa László zenéjére Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus vitt színre.

A kolozsvári Szent Mihály-templom orgonájának szakszerű restaurálása óta ez az ősi szentély fokozatosan a római katolikus egyházzene központjává válik. A templomban és a Bethlen Kata Diakóniai Központban sikerült megszervezni 1997. május 2. és 4. között a Kájoni-Bárdos I. Egyházzenei Kórusfesztivált, amelyen tizenöt hazai, tizenkét magyarországi és egy svédországi együttes vett részt.

Az idők folyamán több igényes kiadvány is hozzájárult a római katolikus egyházi zene színvonalának emeléséhez. Ma már klasszikus relikviának számít Baka Jánosnak (1840-1928), Gyergyószentmiklós egykori jeles kántorának orgonakísérettel ellátott műve: Erdélyi egyházmegyei énekeskönyv a róm. kath. kántorok, a nép és ifjúság használatára, régibb és újabb énekeskönyvek és a nép ajkán élő hagyományos énekekből (I. Gyergyószentmiklós 1911-1921; II. Gyulafehérvár 1924). Újabban a Gyulafehérvári Főegyházmegye adott ki római katolikus népénektárt Dicsérjétek az Urat címmel (Gyulafehérvár 1993) liturgikus énekek erdélyi változataival, Marton József teol. tanár, Gál Alajos főesperes, Geréd Vilmos egyházzene-tanár és Illyés István székelyudvarhelyi kántor összeállításában. Érdekes vállalkozás Czol Ernőnek, a nagybányai Krisztus Király Plébánia karnagyának Laudate nomen eius című ökumenikus jellegű ifjúsági vallásos énekgyűjteménye (Nv. 1996), amely hatszázegy, zömben magyar, de Erdélyben ismert román és német szövegű éneket is tartalmaz kottaképével együtt. Az énekek között máramarosi jiddis és taizéi eredetűek is vannak.

Az erdélyi római katolikus egyházzene jeles művelője volt Boros Valér ferences atya (1918-1984), aki működési helyein: Csíksomlyón, Désen, Nagyváradon és Marosvásárhelyen valóságos iskolát teremtett művészetével, ugyanakkor értékes zenei hagyaték maradt utána, amelynek sajtó alá rendezése folyamatban van.

A romániai katolikus vonatkozású egyházművészeti kutatásokat mindenekelőtt Hirschler József neve fémjelzi. Az általa és szerkesztőtársa, Kende János marianumi tanár által alapított *Művészeti Szalon többek számára bizonyult iránymutatónak. Velük egy időben tevékenykedett Némethy Gyula, a tudós nagyváradi teológiai tanár, aki többek között a kegytárgykereskedelemben is felburjánzó giccset is vizsgálat alá vette (Jó és rossz ízlés az iparművészetben. Őrszem 1926/11). A gyulafehérvári székesegyház művészi értékű berendezési tárgyainak sorsával Boros József kanonok (1883-?), a Káptalani Levéltár őre és az Egyházművészeti Bizottság alelnöke foglalkozott évtizedekig. Rejőd Tiborc adta ki a Bevezetés a műélvezetbe (Kv. 1944) című kézikönyvét, majd több évtizedes megszakítás után Lestyán Ferenc jelentkezett átfogó művel (Megszentelt kövek. A középkori Erdélyi Püspökség templomai. Kv. 1996), 1100 eredeti fényképfelvétellel és a minden egyes templomképre vonatkozó szakirodalom összegzésével érzékeltetve a stílusok, sorsfordulók és hitvallások váltakozásának tükrében azt a művelődéstörténetileg is becses szerepet, amelyet Erdély katolikus püspöksége alapításától fogva, immár ezeregyszáz esztendeje betölt. A kifejezetten ökumenikus beállítottságú mű szerzőjének az a vezéreszméje, hogy templomaink viszontagságos történetének visszfényében kidomborítsa az Erdély különböző felekezetű hívő közösségeit maradandóan összekötő lelki szálakat.

A tömegek aposztáziája jegyében eltelt huszadik században a katolikus szellemiségű publicisztikára gyakorta hitvédő feladatok hárultak. A romániai magyar katolikus közírás felvirágoztatásában a ferences P. Trefán Leonárd már csak fórumteremtő agilitásával is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Rajta kívül főként az önállósulás első évtizedében országos viszonylatban is központi szerepet játszott Szilágyi M. Dózsa premontrei kanonok (1879-1949), aki az aradi Vasárnap könyvsorozatában önálló kötetekbe gyűjtötte cikkeit, konferenciabeszédeit (Örök igazságok a XX. században. Arad 1924; Vezérfonal a társadalom- és közgazdaságtanhoz. uo. 1925; Az újjászületés útja. uo. 1926); ezek fogadtatása a sajtóban a romániai magyar társadalom elismerését tükrözi. Jó szolgálatot tett a romániai katolikus magyar sajtónak lapalapításaival Lestyán Endre (1877-1965), akinek szerkesztésében 1920 és 1931 között Nagyváradon jelent meg az *Őrszem c. hetilap, az Erdélyi Róm. Kat. Népszövetség Hitbuzgalmi és Szociális Szakosztályának a közlönye. Rass Károly az irodalombírálatban érvényesítette néha talán túl harsányan is a katolikus álláspontot. Franciás műveltséget sugalló tanulmányai, bírálatai zömben az Erdélyi Irodalmi Szemle és az Erdélyi Tudósító hasábjain jelentek meg az 1920-as években. Fáradhatatlan agilitásról tett tanúságot a két világháború közötti időszakban Gálffy Sándor (1884-1944), egy időben a Nagyvárad-egyházmegyei Sajtóbizottság irányítója, aki Márton Áron egyik bizalmas munkatársával, Lajos Balázzsal közösen szerkesztett Misszióskönyvben (I-II. Nv. 1935) összegezte a sajtóapostolkodás terén is szerzett tapasztalatait. Publicisztikai munkásságával is hathatósan hozzájárult a bánsági magyar közéletnek a Rerum Novarum és a Quadragesimo Anno c. pápai enciklikák szellemében való demokratikus alakításához Fodor József, akit a Magyar Párt bánsági tagozata képviselőjeként 1938-ban a Vásárhelyi Találkozóra is elküldött. Természetesen a katolikus szellemű közírói tevékenységből a világiak is kivették a részüket; e tekintetben példaértékű Gyárfás Elemér és Venczel József tevékenysége.

A romániai magyar irodalomnak csak a költői műfajokban voltak maradandóan értékes katolikus elkötelezettségű alkotói. Erőss Alfréd, Pakocs Károly, P. Papp Asztrik és Szalay Mátyás papköltők mellett Dsida Jenő, Kiss Jenő és Horváth Imre költészetére kell itt utalnunk. Utóbbinál a katolikus ihletettség búvópatakként húzódik végig főként versei szimbolikájában, de az idők zordsága miatt évtizedekig kötetbe nem gyűjthető versein kívül, az élete alkonyán, a halál közelségének árnyékában írott négysorosaiban félreérthetetlen őszinteséggel csendül fel az istenélmény. A hagyatékából megjelent Aki vagyok c. posztumusz kötet (Nv. 1996) és a még továbbra is gépiratban lappangó versek Pilinszky Jánoséhoz fogható hőfokon vallanak a költőnek a Teremtőben megnyugvást lelt hitéről. A két háború közti időszakból főleg az egykori hivatásától és a szülőföldjétől oly messze sodródott Nyírő József vagy a bölcsőhelyére holtában hazatért Tamási Áron műveiben ismerhető fel a katolicizmus ihlető ereje. A kortárs romániai magyar irodalom újabb nemzedékeiből talán a felekezeti hovatartozása szerint nem is katolikus Kovács András Ferencnek az Amor Sanctus megszállottaival rokon vershelyzeteiben van jelen leginkább egyfajta katolikus ihletettség.

Az Erdélyi Katholikus Népszövetség szervezeti szabályzata. Kv. 1921. – Az Erdélyi Katholikus Akadémia szervezeti és alapszabályzata, rövid ügyrendje. Kv. 1929. – Veress Ernő: Tíz év. Kv. 1930. – Csíki Ernő: Katolikus sajtóvállalat Erdélyben. Magyar Kultúra XVII. (1930) II. 156-157. – Az első katolikus dalosünnep. Az Apostol XXII. (1937) 30-31. sz. 6. – Monoki István: Magyar könyvtermelés a román uralom alatt (1919-1940). II. Hírlapok és folyóiratok. Bp. 1941; uő: Magyar könyvtermelés Romániában (1919-1940). I. Könyvek és egyéb nyomtatványok. Kv.-Bp. 1997. Az I. kötetben – a Szakterületi összesítés és az OSZK-ban lévő kéziratban megtalálható Szakrendi rész adataiból kitűnik – 367, a ~-hoz sorolható mű szerepel (106 imakönyv, 35 énekeskönyv, a római katolikus vallásra vonatkozó 68, a vallásos irodalomhoz sorolható 42 mű, 17 kötetnyi egyházi beszéd, 22 liturgiai mű és a szerzetesrendekre, vallásos egyesületekre vonatkozó 33 mű); a II. kötetben 39 római katolikus egyházi sajtótermék adatait találjuk. – György Lajos: Krisztus tegnap, ma és mindörökké. Erdélyi Tudósító XXII. (1943) 167. sz. – Az Erdélyi Róm. Kat. Népszövetség vázlatos története = Az Erdélyi Róm. Kat. Népszövetség Naptára az 1942. évre. Kv. 1941. – Benedek Fidél: Világi ferencesek. Kv. 1948. – Domokos Pál Péter: Az én Erdélyem. Bp. 1988. 19-21. = Oral History Archívum, Bp. 1. – Antal Árpád-Köllő Károly: György Lajos életműve. Kv. 1992 = Erdélyi Tudományos Füzetek. 216. – Billédi Ilona: Ember mindhalálig. A Bánság szülötte, Temesvár nagy fia, dr. Fodor József prelátus élete. Bp. 1992. – Virt László: Katolikus kisebbség Erdélyben. Bp.-Luzern 1991. – A Nagyváradi Püspökség Schematizmusa. Nv. 1995. – A Gyulafehérvári Főegyházmegye Névtára. Gyulafehérvár 1996. – Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok (1940-1989). Bp. 1996; uő: A romániai magyar sajtó 1989 után. Bp.-Kv. 2001 = Kisebbségi Adattár X. – Benkő András: A romániai magyar felsőfokú zeneoktatás történetének vázlata. Erdélyi Múzeum LIX. (1997) 1-2. 222. s köv. – Magyari Zita: Nyári zenei élet a Szent Mihály-templomban. Szent Mihály Üzenete II. (1997) 6. sz. 3-4. – Antal Árpád: Karizma és önszerveződés. Márton Áron és Földi István közös népszolgálata. In: Emlékkönyv a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum fennállásának 25. évfordulójára. – Program és mítosz között. 500 éve született Oláh Miklós. A Babeş-Bolyai Egyetemen 1993-ban tartott ünnepi tudományos ülésszakon elhangzott előadások (Kézirat). – Bodó Márta: Csendes újjászületés. Vasárnapi Évkönyv 1998. Kv. 1997. 110-112.

(K. K.)


(A) Román Akadémia Kiadója (előbb Akadémiai Könyvkiadó, Bukarest, majd az ország hivatalos nevének változásait követve A Román Népköztársaság/Románia Szocialista Köztársaság Akadémiájának Kiadója) – magyar szerkesztősége a *Tudományos Könyvkiadóból önállósulva 1955-58 között működött Kolozsváron, amikor szerkesztője Hajós József volt. A későbbi években a neve alatt magyarul megjelent könyveket megbízott külső szerkesztők gondozták.

1954-1975 között összesen 12 művet jelentetett meg: Jancsó Elemér gondozásában Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratainak I. kötetét (1956), Farczády Elek és Szabó T. Attila gondozásában A Marosvásárhelyi Sorokat (1957), az erdélyi magyar társadalomtudományi gondolkodás három képviselőjének 1-1 kötetét (Parádi Kálmán. 1954, Nyulas Ferenc. 1955, Lechner Károly. 1956, Hajós József, Spielmann József és Soós Pál, illetve Balázs Sándor és Spielmann József gondozásában), egy kötetnyi tanulmányt a kísérleti pszichológia köréből, Zörgő Benjamin szerkesztésében (Gondolkodáslélektani tanulmányok 1958), Erdély történetét (I-II. 1964), egy C. Daicoviciu, Şt. Pascu és V. Cheresteşiu vezette munkaközösség történeti áttekintését; a Román-Magyar Nagyszótárt (I-II. 1964) Kelemen Béla és akadémiai munkaközössége szerkesztésében; Szőnyi Béla Borszék földrajza (1958) és Schwartz Árpád Az inzulin (1960) c. munkáit, valamint egy tanulmánykötetet A Magyar Autonóm Tartománybeli ásványvizek és gázömlések címmel (1957) Eugen Pora előszavával.

Az erdélyi magyar társadalomtudományi gondolkodást válogatott szemelvényekben bemutató (csak egységes borítójuk alapján sorozatnak minősíthető) kötetek előzményeként Hajós József az Állami Tudományos Könyvkiadónál már 1952-ben megjelentette a Mentovich Ferenc és Kis Mihály (1953) c. köteteket, s abban látott napvilágot 1955-ben a Sámi László válogatott írásait tartalmazó kötet is, immár a ~ impresszumával.

Az induláshoz hasonlóan az 1956 utáni akadémiai kiadványok sorsába is beleszólt a politika: a "nacionalista elhajlás" elleni harc jegyében részben a nyomdában, részben a szerkesztőségben állították le a Magyar Autonóm Tartomány Keszi-Harmath Sándor szerkesztette monográfiáját, Kelemen Lajos művészettörténeti tanulmányait és több más készülő kötetet. Később ~ csak alkalomszerűen vállalta magyar kutatók akadémiai munkatervében szereplő művek kiadását, például Nagy Olga és Vöő Gabriella A mesemondó Jakab István c. mesemonográfiáját (1974).

(D. Gy.)


Román Dezső, családi nevén Rosmann (Kolozsvár, 1907. júl. 22. – 1981. máj. 19. Montevideo) – jogi szakíró. Nyomdászcsaládból származott. Középiskolai tanulmányait a Tarbut országos zsidó iskolaegyesület kolozsvári fiúközépiskolájában végezte (1925), s a helybeli I. Ferdinánd Egyetemen szerzett jogi doktorátust (1937). A Lepage könyvkereskedés külföldi rendelési osztályán dolgozott, s 1944-es deportálását követően is ide tért vissza. 1949-től a Bolyai, illetve 1959-től a Babeş-Bolyai Egyetemen volt tanársegéd, előadótanár, majd a büntetőjog katedrafőnöke. 1965-ben Uruguayba költözött, ahol gyári alkalmazottként dolgozott, majd visszatért első szerelméhez, a könyvhöz, s antikváriumot nyitott.

Román nyelvű szakdolgozatait a Justiţia Nouă, Legalitatea Populară, Studia Universitatis Babeş-Bolyai Series Jurisprudentia közölte.

Litografált egyetemi jegyzetei: A római magánjog vázlata (Kv. 1957), Büntető eljárási jog (Kv. 1958), társszerzője volt a *Jogi Kis Könyvtár sorozatban megjelent A védekezés a bűnperekben c. kötetnek (1957). Társszerzője és (Takáts Lajos és Demeter János oldalán) társszerkesztője A Román Népköztársaság alkotmánya. Népi demokratikus alkotmányunk fejlődése 1947-től 1957-ig c. tanulmánykötetnek (1957). Lefordította A. E. Pasersztnyik A munkajogviták elbírálása c. munkáját (1955). Fordítóként munkatársa volt Vladimir Hanga és Ştefan Pascu Crestomaţie pentru studiul istoriei statului şi dreptului R.P.R. c. forráskiadvány III. kötetének (1963). Egyéb fordításai: B. Mark A varsói felkelés (Kv. 1946); V. A. Grossman A treblinkai pokol (1948), M. Iljin 100 000 kérdés (Nv. 1948), A. Husar Túl a romokon. Középkori várak (1961).

(V. Z.)


Román Győző (Abafája, 1943. szept. 10.) – újságíró, szerkesztő. ~ Viktor fia, Lázár Edit férje. Középiskoláit a kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban végezte (1961), majd a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett közgazdasági diplomát (1968). Később elvégezte a bukaresti Ştefan Gheorghiu Akadémián az újságíró szakot (1981). 1968-89 között a bukaresti Előre szerkesztője, 1984-től a külpolitikai, majd a mezőgazdasági rovat vezetője. 1989. december 22-én a diktatúra bukása utáni Romániai Magyar Szó egyik újraindítója; 1992-ig szerkesztőbizottságának tagja. 1993-1996 között a Bukarestben megjelenő Orient Express főszerkesztője. Közben átmenetileg szerkesztette 1992-ben a Változó Valóságot, 1993-ban a rövid életű Üzleti Ötletek c. közgazdasági lapot. 1996 nyarától főmunkatársa a nagyváradi Erdélyi Naplónak és a Székelyudvarhelyen megjelenő *Pulzus c. közgazdasági hetilapnak. 1990-92 között a MÚRE alelnöke. 1997-től betegnyugdíjas.

Első írásaival (mesékkel) még egyetemi hallgató korában, a Napsugárban jelentkezett (1963), később saját lapjain kívül riportokat közölt a Falvak Dolgozó Népében és az Új Életben is: beszámolt az 1970-es árvízről Szatmárról, az 1977-es bukaresti földrengésről, a nyolcvanas évek árvizeiről az Al-Duna mentén, az 1989. december 21-ével kezdődő bukaresti eseményekről, amelyeknek résztvevője is volt. Tudósítást írt az 1990-es marosvásárhelyi pogrom után a súlyosan bántalmazott Sütő András betegágyától (Sütő András: Naplójegyzetek. 1990. RMSZ-zsebkönyvek), interjút készített Király Károllyal (újraközölve Király Károly: Nyílt kártyákkal. Bp. 1995). 1990 után az *Orient Express c. lapban rendszeresen tudósított a román parlamentben folyó munkáról, az ottani eseményekről.

Szerkesztője volt az *Előre Kiskönyvtárának, valamint az 1990-ben indított RMSZ-zsebkönyveknek. E sorozatok, valamint a Kriterion Könyvkiadó számára több riportkötetet szerkesztett; ezekben saját írásai is megjelentek: Ide besüt a nap. Előre Kiskönyvtár, 1975; Hazánk új arculata. 1986; Jövőépítők. 1987; Augusztusi képek. 1989; Szeretni a földet. 1989; Húsvéti ajándék. RMSZ-zsebkönyvek, 1990 (Cseke Gáborral és Koncz Gézával).

Főleg az Előrében megjelent írásai közül többet román, szerb és német nyelvre is lefordítottak.

Álnevei: Asztalos Viktor, Abafái István, Anonymus, Ergyé, Pretori György, Régeni István, Szilviczky János.

(B. I.)


Román János – *Romániai Magyar Szó2.


Román János (Máramarossziget, 1946. aug. 19.) – közíró, helynévkutató. Iskoláit a máramarosszigeti Magyar Vegyes Líceumban kezdte, s a helyi Filimon Sârbu Líceumban végezte (1963). A Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett román-magyar szakos tanári oklevelet (1969). Általános iskolai tanár Váncsafalván (1969-75), Nagybocskón (1975-82), Hosszúmezőn (1982-90), a máramarosszigeti 9. sz. Általános Iskolában (1990-96); azóta a helyi Dragoş Vodă Líceum tanára, városi tanácsos.

1990-ben alapító főszerkesztője a Máramarosszigeti Naplónak; 1993-tól szerkesztője a Szigeti Turmix c. lapnak. Cikkei ezenkívül a Bányavidéki Új Szóban s a kolozsvári Krónikában jelennek meg, ez utóbbinak máramarosszigeti tudósítója.

Kötete: A máramarosi Hosszúmező hely- és személynevei. Bp. 1994 = Magyar névtani dolgozatok. 124 (Janitsek Jenővel társszerzésben).

(D. Gy.)


Román Drámaírók Könyvtára – a romániai magyar *Pen Club">*Romániai Magyar Szó 2.


Román János (Máramarossziget, 1946. aug. 19.) – közíró, helynévkutató. Iskoláit a máramarosszigeti Magyar Vegyes Líceumban kezdte, s a helyi Filimon Sârbu Líceumban végezte (1963). A Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett román-magyar szakos tanári oklevelet (1969). Általános iskolai tanár Váncsafalván (1969-75), Nagybocskón (1975-82), Hosszúmezőn (1982-90), a máramarosszigeti 9. sz. Általános Iskolában (1990-96); azóta a helyi Dragoş Vodă Líceum tanára, városi tanácsos.

1990-ben alapító főszerkesztője a Máramarosszigeti Naplónak; 1993-tól szerkesztője a Szigeti Turmix c. lapnak. Cikkei ezenkívül a Bányavidéki Új Szóban s a kolozsvári Krónikában jelennek meg, ez utóbbinak máramarosszigeti tudósítója.

Kötete: A máramarosi Hosszúmező hely- és személynevei. Bp. 1994 = Magyar névtani dolgozatok. 124 (Janitsek Jenővel társszerzésben).

(D. Gy.)


Román Drámaírók Könyvtára – a romániai magyar *Pen Club megbízásából és az Erdélyi Helikon gondozásában 1934-ben megjelentetett sorozat a Révai Irodalmi Intézet kiadásában, Budapesten. Az 1. kötethez Bánffy Miklós írt előszót; különben a köteteket csak a fordító, Kádár Imre jegyzi. A ~-ban Ion Luca Caragiale Az elveszett levél, Octavian Goga Manole mester, Victor Eftimiu Prometheus, Ion Minulescu A szerelmes próbababa és Ion Marin Sadoveanu A métely c. színművei jelentek meg. A sorozat kiadását a Helikon íróközösség első összejövetelén hozott IV. számú határozattal kezdeményezték, amely kimondja: "A Helikon résztvevőinek egyhangú véleménye az, hogy a román, az erdélyi német és a magyar irodalom java termékeinek kölcsönös megismertetése és átültetése elsőrendű kulturális feladat [...] A kibővített Erdélyi Szépmíves Céhnek és folyóiratának egyik feladata lesz, hogy érintkezésbe lépjen a román írók egyesületével, valamint a szász írókkal, elősegítsék komoly és értékes fordítások ügyét, és egyben kiszorítsák az irodalmi célokat nem szolgáló fordításokat" (HESZCLev. II. 10). A X., jubileumi találkozón pedig (1935 júniusában) megállapítják: "Az Erdélyi Szépmíves Céh két kiadványán kívül (A havas balladái és az Alecsandri-versek) a Pen Club megbízásából kiadott öt román drámafordítás és a folyóirat állandó román lapszemléje jelzik ezt a készséget, mellyel a Helikon az elmúlt tíz év alatt a román-magyar kultúrközeledés ügyét szolgálta, noha az a világszerte erősödő áramlat, mely az emberiséget szembenálló csoportokra bontja, nem kedvezett az irodalmi közeledés törekvéseinek" (uo. 58).

A ~ köteteinek megjelentetése annak idején a román sajtóban is kedvező visszhangra talált.

Makkai László: Fordítások románból. Erdélyi Helikon 1935/1; uő: Válasz. 1935/1. – Florea, S.: Biblioteca dramaturgilor români – în ungureşte. România Nouă 1934. 281. – A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh Levelesládája. I-II. Sajtó alá rendezte Marosi Ildikó. 1979. II. 10, 57-59.

(D. Gy.)


Román Írók – az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó által 1955-ben még *Román Klasszikusok sorozatcímmel indított könyvvonulat, amelyet 1959-től az Irodalmi Könyvkiadó terveiben és katalógusaiban már ~ sorozatcímmel különböztettek meg, s egységét rokon koncepciójú borítókkal, tipográfiai tervezéssel is kifejezték. Ez a megkülönböztetés érvényesült a Kriterion Könyvkiadó gyakorlatában is, mígnem 1979-ben teljesen egységes sorozatborítót alakítottak ki, amelyre felkerült a ~ sorozat emblémája, az egymásnak hátat fordító két R közé fogott I is. A könyvvonulatot egységbe fogja, hogy az első években beiktatott egy-két verskötettől (Eminescu: 1955, Alecsandri: 1958), drámakötettől (Caragiale: 1959, Alecsandri: 1961) eltekintve a klasszikus – és megjelenése Kriterion-korszakában erőteljesen a kortárs – román próza legjelentősebb, olykor a román olvasóközönség által felkapott köteteit közvetítette szélesebb magyar olvasóközönség számára, a román-magyar közös könyvkiadási egyezmény keretében Magyarországra is.

A ~ sorozathoz számított könyvvonulatban 1955-1990 között összesen 130 mű jelent meg, ebből 26 mű második, 8 mű harmadik, 1 mű negyedik kiadást is megért. Az összpéldányszám 744 000, ebből az 1955-1969 közötti időszak átlagpéldányszáma 4300, az 1970-1979-es éveké 3650, az 1980-1989-es éveké 8428. Ez utóbbi számadat kapcsán tudnunk kell, hogy a romániai könyvkiadók fölöttes szerve, a kiadói főigazgatóság a 80-as évek második felében mind az évi címválasztékot, mind a példányszámot felülről határozta meg, innen az utolsó években a sorozatos második és harmadik kiadás és az előírt 10000-es példányszám, ami nyilván az évtized átlagát is megnövelte.

A szerzők névsorát és az általuk elért példányszámokat tekintve a legnépszerűbb román írók a magyar olvasóközönség körében: Liviu Rebreanu (5 műve 8 kiadásával, összesen 52500 példányszámmal), Mihail Sadoveanu (5 műve 6 kiadásával, 47500 példányszámban), Ioan Slavici (4 műve 6 kiadásával, 36 000 példányszámban), Ion Luca Caragiale (4 kötete 4 kiadásával, 25 000-es példányszámban), Garabet Ibrăileanu (1 műve 2 kiadásával, 24 000-es példányszámmal). Ha ez a népszerűség klasszikus és iskolai olvasmány voltukkal magyarázható, annál inkább mutatja a kortárs román próza iránti érdeklődést a következő adatsor: az élen Augustin Buzura és Constantin Ţoiu egy-egy regénye áll 25-25 000-es példányszámmal. Hozzá kell tennünk, hogy a Gőg (Orgoliu), illetve a Vadszőlőlugas (Galeria de viţă sălbatică) azoknak az éveknek a nagy román könyvsikerei voltak, s a Kriterionnak sikerült mindkettőt gyorsan és jó fordításban megjelentetnie. A további sikeres szerzők: az ideológiai okok miatt sokáig háttérbe szorított Ionel Teodoreanu regénytrilógiája, a Vidéki vakációk 24 500 példánnyal, Fănuş Neagu egy regénye két kiadásban 17 800 példánnyal, Zaharia Stancu három regénye 17 000 példánnyal, Alexandru Ivasiuc három regénye 16 500 példánnyal, Eugen Barbu három regénye 14 500 példánnyal, D. R. Popescu két regénye három kiadásban 13 700 példánnyal, Ileana Vulpescu egy regénye 10 000 példánnyal és a nagy emigráns román gondolkodó, Mircea Eliade egy regénye 9350 példánnyal.

A román írótársadalom legjavával személyes jó kapcsolatot kialakító Kriterion-igazgató, Domokos Géza és a sorozat tervezésében vele együtt dolgozó Botár Emma és V. András János igyekeztek azonnal lereagálni a román kortárs irodalom eseményeit s megfelelő fordítók segítségével egyenrangú művészi szinten tolmácsolni a jelentősebb műveket, különös gonddal a művek esztétikai minőségére és szerzőik írói-emberi magatartására. Így került sor a hetvenes évek elejétől Matei Călinescu, Fănuş Neagu, Titus Popovici, Alexandru Ivasiuc, Petre Sălcudeanu, Ioan Grigorescu, Paul Georgescu, Platon Pardău, Alexandru Buzura, Constantin Ţoiu, Ileana Vulpescu, Romulus Guga, Dinu Săraru, Mircea Ciobanu, Radu Petrescu, Eugen Uricaru és mások regényeinek, elbeszélésköteteinek a magyar tolmácsolására.

A klasszikus és kortárs román próza fordítógárdájának legnagyobb és legjelentősebb része – az egymást váltó kiadó-gazdák sokszor azonos szerkesztői csapatának törekvése szerint – hazai magyar fordítókból került ki. A 130 művet tolmácsoló 51 fordító közül mindössze 10 magyarországi, akik összesen 14 művet fordítottak. A fordítók között az idősebb nemzedékhez tartozó Kacsó Sándor, Bözödi György, Szemlér Ferenc mellett találjuk a középnemzedéket (közülük Lőrinczi László 7, Papp Ferenc 12, V. András János 6, Beke György 5, Fodor Sándor 4, Engel (Köllő) Károly 3 művet fordít a sorozatba), s őmelléjük zárkózik fel a hatvanas évek nemzedéke (Lendvay Éva, Bálint Tibor, Jánky Béla, Békési Ágnes, Veress Zoltán, Szilágyi Domokos, Kántor Erzsébet), majd a hetvenes éveké (Forró László, Csiki László, Németi Rudolf, Szávai Géza), végül a nyolcvanas évek fordítói (új nevek: Székedi Ferenc, Vallasek Dáné Márta).

A *szárhegyi írótáborban 1980-ban összegyűlt írók háromnapos tanácskozás keretében a román irodalom magyar tolmácsolásának kérdéseivel is foglalkoztak s a tematikai, minőségi feladatok mellett a fordítónevelést is kiemelten fontosnak tartották. A házigazda Kriterion Könyvkiadónak azonban a tábor miatti megtorlás légkörében s a 80-as évek közepétől egyre keményebbé váló főigazgatósági beavatkozás miatt ezt az elképzelését sem sikerült valóra váltania.

Az 1989 utáni kiadói dekonjunktúra úgyszólván a nullával tette egyenlővé a román irodalom magyar tolmácsolásának évtizedeken át becsülettel és művészi igényességgel teljesített feladatát. Az 1990-1995-ös időszakban a Kriterion Könyvkiadónál összesen 4 románból fordított kötet jelent meg (ebből is három 1990-ben), s ilyen körülmények között a ~ sorozat 1989-cel lezártnak tekinthető.

(D. Gy.)


Román Klasszikusok – az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó által 1955-ben (és nem, mint az RMIL I. kötetében áll: 1953-ban) indított könyvsorozat, amely a vele egy időben indított *Magyar Klasszikusok párhuzamos sorozatának, a *Haladó Hagyományaink folytatásának volt szánva. A valóságban még az ÁIMK-nál megjelent román klasszikusok egy része is sorozaton kívül vagy a Haladó Hagyományaink sorozatban látott napvilágot, s utóbb, 1960-tól a román klasszikusok és kortársak egyaránt sorozatjelzés nélkül kerültek a könyvpiacra.

A ~-ban, a fűzött és kötött változat borítóján egyaránt feltüntetett sorozatemblémával összesen 6 kötet jelent meg: Eminescu Költemények (1955), Ion Creangă Válogatott munkái (1956), Ioan Slavici Anyja lánya (1956), Negruzzi Válogatott művei (1957), Alecsandri Válogatott versei (1958) és Al. Vlahuţă Hideg tűzhely mellett (1959) c. kötete.

Az Eminescu-versek tolmácsolásában az akkori idők fordítóinak legjava vett részt, Alecsandrit Szemlér Ferenc, Vlahuţă verseit Majtényi Erik; a prózaköteteket Engel Károly, Kakassy Endre és Lőrinczi László fordították.

1959-től az Irodalmi, 1970-től a Kriterion Könyvkiadó *Román Írók sorozatában már válogatás nélkül jelent meg a klasszikus és kortárs román irodalom.

(D. Gy.)


Román Költők – a román költészet önálló kötetekben való tolmácsolása szinte a kezdetektől jelen volt a magyar műfordításirodalomban. Önálló sorozattá ez az állami könyvkiadásban hangsúlyozottabb törekvés azonban csak a Kriterion Könyvkiadónál vált, 1971-től, amikor elsőnek Ana Blandiana versei jelentek meg (Hervay Gizella tolmácsolásában) olyan grafikai és tipográfiai köntösben, amely – bár sorozatcímmel még nem jelölten – egységbe fogta az egymást követő köteteket. Ezeket később a Kriterion kiadói éves katalógusaiban kezdték a ~ sorozatcímmel jelölni.

1971-1990 között (tehát húsz év alatt) 49 kötet jelent meg a ~ sorozatban, összesen 56 840 példányban. A kötetek évi ritmusa tehát átlagban 2,4, az átlagpéldányszám 1160. A terjedelem 700 és 4200 sor között változik (a maximumhoz közelálló terjedelmet Ion Vinea, Marin Sorescu és Geo Bogza kötete, a minimumhoz közeli terjedelmet Mircea Tomozei, Emil Giurgiuca, Radu Stanca kötete érte el). A példányszám alakulásának sajátossága, hogy az első tíz év átlagpéldányszáma az 1000 alatt marad, míg a 80-as évek első felében nem ritka a 2000-et meghaladó példányszám. Ez a könyvterjesztésbe való hatalmi beavatkozás eredménye, ugyanis a példányszámot a megyei könyvterjesztők rendeléseit összesítve – és adott esetben "kiigazítva" központilag állapították meg.

A ~ sorozatának szerkesztése a Kriterion Könyvkiadón belül történt. A kiadó arra törekedett, hogy egyrészt megismertesse az olvasókkal a 20. század immár klasszikusnak számító román költőit (különösen azokat, akiknek irodalomtörténeti értékelése egy nyitottabb, a politikai fenntartásokat is elhárító irodalomszemlélet eredménye volt (tehát Arghezi, Blaga, Călinescu, Goga, Topârceanu mellett Bacovia, Emil Botta, Ben. Fundoianu, Ion Minulescu, Ion Pillat és Ion Vinea költészetét), másrészt a kortárs román költészetnek mindhárom nemzedékét: a "nagy öregeket" (Beniuc, Bogza, Eftimiu, Jebeleanu, Virgil Teodorescu, Zaharia Stancu – s a sorból költészeteszménye révén "kilógó" Geo Dumitrescu), a középnemzedéket (A. E. Baconsky, Constanţa Buzea, Al. Andriţoiu, Ion Bănuţă, Aurel Rău, T. G. Maiorescu), de különös súllyal – a kötetek szinte felével a hatvanas-nyolcvanas évek fiatal román költőinek legjavát (Ana Blandiana, Nichita Stănescu, Marin Sorescu, Mircea Dinescu, Şt. Aug. Doinaş, a névsor végén pedig, a megjelenés sorrendjében a nyolcvanas évek második felében Daniela Crăsnaru, N. Prelipceanu, Doina Uricaru, Adrian Popescu).

A román költészet tolmácsolásának munkájába a Kriterion Könyvkiadónak több mint két tucat hazai magyar költőt sikerült bevonnia: az idősebbek (Kiss Jenő, Szemlér Ferenc) és a középnemzedékhez tartozók (Bajor Andor, Bodor Pál, Deák Tamás, Jánosházy György, Kányádi Sándor, Majtényi Erik) mellett a Forrás-nemzedékek költőit (Szilágyi Domokos, Lászlóffy Csaba, Veress Zoltán, Hervay Gizella, Lendvay Éva; Bogdán László, Csiki László, Éltető József, Balogh József, Farkas Árpád, Király László, Magyari Lajos; Bágyoni Szabó István, Németi Rudolf) is.

A ~ sorozat utolsó kötete 1990-ben jelent meg. A könyvkínálat-kereslet alapvetően megváltozott körülményei azóta nem kedveznek az önálló román verskötetek magyar kiadásának.

(D. Gy.)


román-magyar irodalmi kapcsolatok – Két szomszédos vagy együttélő nép irodalma közt természetszerűleg kölcsönhatás alakul ki, ennek tudatosítása, ápolása, elősegítése, a két nép irodalmi hagyományainak megismertetése rendszeres irodalmi kapcsolatokhoz vezet. Ezeket adott esetben pozitívan vagy negatívan befolyásolhatják a politikai és hatalmi erőviszonyok, a két népet elválasztó államhatár változásai.

A román-magyar irodalmi kölcsönhatások a reformáció koráig, Balassi Bálint költészetéig vezethetők vissza, s különösen gazdagok a folklór területén. Ezekkel az *összehasonlító irodalomtudomány foglalkozik. A tudatos kapcsolatépítés az 1848-as forradalom és szabadságharc utolsó szakaszában (Cezar Bolliac, Nicolae Bălcescu), majd leverése után kezdődik. Ács Károly Pesten román népköltészeti antológiát jelentet meg (1858), Iosif Vulcan szerkesztésében ugyancsak Pesten megindul a Familia c. kulturális-irodalmi hetilap, mely a magyar irodalmat is tolmácsolja és ismerteti. Ugyanakkor a havasalföldi emigráns magyarok Koós Ferenc lelkész körül tömörülve kiadják az első külföldi magyar hírlapot, a Bukaresti Magyar Közlönyt (1860), s még több hosszabb-rövidebb életű lapot jelentetnek meg, elindítva ezzel *Bukarest magyar irodalmi életet. A kapcsolatok az 1870-es évektől élénkülnek meg műfordítások, antológiák, tankönyvek révén. 1877-ben a Kisfaludy Társaság kiadásában megjelenik a Román népdalok c. kötet, majd kibontakozik Alexics György, Şt. O. Iosif, Márki Sándor, Moldován Gergely, Révai Károly, Iosif Vulcan műfordítói, irodalomismertetői munkássága. Már a 20. század elején Bartók Béla román népdalgyűjtését a Román Akadémia adja ki (1913). 1885-ben Szamosújváron, 1908-ban Nagyszebenben román nyelvű magyar irodalomtörténet jelenik meg iskolai használatra, 1911-ben Brassóban a magyar irodalom román antológiáját is kiadják. Megkezdődnek a színházi kapcsolatok: 1840-ben és 1860-ban magyar zenés társulat lép fel Bukarestben, 1870-ben Matei Millo együttese egy erdélyi és bánsági körút keretében Kolozsvárt is vendégszerepel.

Az első világháborút követő hatalmi változások nyomán mind az erdélyi magyarság, mind pedig a románság részére létfontosságúvá vált a kölcsönös ismerkedés, az irodalmi-művelődési hagyományok alaposabb feltárása. Ezek két fő úton történtek: műfordítások és antológiák segítségével, valamint az értekező próza, előadások, tanulmányok szintjén. Közvetítő szerepet vállaltak ebben hosszabb-rövidebb ideig egyes társaságok, folyóiratok, valamint színházak, színtársulatok is.

A *műfordítások, prózai tolmácsolások terén ebben az időszakban semmilyen tervszerűség sem mutatható ki, a fordítások minősége is ritkán éri el a művésziség szintjét. Megszólal románul önálló kötetben Vörösmarty (1929) és Ady (1930) költészete, Szabó Dezső (1931) és Jókai (1933) egy-egy regénye, Eminescu (1934, 1939), Alecsandri (1935), Aron Cotruş (1936), Goga (1938) verses hagyatéka, illetve Vlahuţă (1924), P. Istrati (1926) és Rebreanu (1938) prózája magyar nyelven. Körülbelül 20 román drámát is lefordítanak. Kádár Imre öt sikeres tolmácsolása a *Pen Club megbízásából az Erdélyi Helikon gondozásában jelenik meg 1934-ben Bp.-en a *Román drámaírók könyvtárat alkotva (I. L. Caragiale, O. Goga, V. Eftimiu, I. Minulescu, I. M. Sadoveanu darabjaival). Magyar mű igazán művészi szintű tolmácsolásának román részről csak Octavian Goga Az ember tragédiája-fordítását (1934) tekinthetjük.

Az *antológiak kevés kivétellel egy-egy műfordító munkássága, ügyszeretete révén keletkeztek. Így Keresztury Sándor elkészítette az Új román költők antológiáját (Nv. 1922), Fekete Tivadar előbb a kortárs költészetből (Szerelmes kert. Arad 1924), azután a régebbiből (Klasszikus kert. Kv. 1930) tett közzé válogatást. Kiss Piroska román költészeti tolmácsolásainak az Átültetett virágok (Kv. 1925) címet adta. Az Erdélyi Helikon jelentette meg Kádár Imre fordításait a román népköltészetből A havas balladái (Kv. 1932) címmel. A Vajda János Társaság kiadásában jelent meg Budapesten Szemlér Ferenc Mai román költők (1940) c. lírai antológiája. A teljes román költészetet átfogó, valóban igényes összeállítás román minisztériumi támogatással Bitay Árpád munkájaként készült el, Műfordítások román költőkből (Kv. 1928) címmel, ez huszonnégy költő 72 versét tartalmazza 16 fordító átültetésében. Román részről szerényebb eredmények születtek. Iustin Ilieşu Laura (Nv. 1922) címmel 22 magyar költő 64 versét adta közre saját tolmácsolásában. Ioan Lupu 9 erdélyi prózaíró elbeszéléseiből állított össze antológiát (Povestitori unguri ardeleni. 1929), Octavian Şireagu az új erdélyi lírából válogatott (Noua lirică ardeleană. Kv. 1935); az e kötetben bemutatott 25 költőből hét magyar. Şireagu 1937-ben összeállított egy 18 magyar költőt szerepeltető román antológiát is, de ez nem került sajtó alá. Hasonlóképpen az Erdélyi Helikon és az ESZC 1938-ban tervbe vett magyar nyelvű román prózai antológiája sem készült el.

A kapcsolatok tudományos kutatásának kezdeményezője és két világháború közti legkiemelkedőbb egyénisége Bitay Árpád volt. Ő életcéljának tekintette felhívni a közvélemény és a szakemberek figyelmét a román-magyar történelmi-irodalmi érintkezésekre, kölcsönhatásokra. Tanulmányokat, jegyzeteket írt, előadásokat tartott, fordított. Úttörő jellegű volt 1922-ben Gyulafehérváron megjelentetett, magyar szempontok figyelembe vételével megírt kötete, A román irodalomtörténet összefoglaló áttekintése, amelyet románra is lefordított (Kv. 1924). Korszükségletet elégített ki Rövid román nyelvtana (Kv. 1923). Ezek ismeretében hívta meg őt Nicolae Iorga a Vălenii de Munte-i szabadegyetemre, ahol 15 éven át magyar irodalom- és művelődéstörténeti előadásokat tartott román nyelven. Több novella, színdarab mellett ő fordította románra Kristóf Györgynek a minisztérium megbízásából írt Jókai-monográfiáját (Mauriciu Jókai. Kv. 1925), magyar nyelv- és irodalomtörténetét (Istoria limbii şi literaturii maghiare. Kv. 1934), valamint az előbbi függelékeként öt Jókai-elbeszélést. Kristóf György, az irodalmi kapcsolatok másik tudós építője hosszabb-rövidebb dolgozatai közül kiemelkedik a Transilvania, Banatul, Crişana, Maramureşul 1918-1928 (1929) c. reprezentatív kiadvány számára írt, az erdélyi magyarság irodalmi életét bemutató értekezése (Zece ani de viaţă literară a ungurimii din Ardeal), melynek utolsó fejezetét a magyar-román irodalmi kapcsolatoknak szenteli. Ugyanő tanulmányban elemzi Goga Tragédia-fordítását (Irodalomtörténet 1935/3-4) és Kibédi Sándor Eminescu-tolmácsolásait (Kv. 1935. ETF 74). Figyelemre méltó a Glasul Minorităţilor c. folyóiratban (1926/7-8), majd a Magyar Kisebbségben (1926/14) megjelent tervezete, melyet az EIT megbízásából dolgozott ki, s mely szerint a Társaság kellő minisztériumi támogatás esetén lírai antológiát, a reprezentatív román írók tízkötetes magyar sorozatát, román szerzők magyar, magyar szerzők román olcsó könyvtár-típusú köteteit s kölcsönösen monográfiákat adna ki. Ezekből azonban csak a Bitay-féle 1928-as antológia valósult meg.

Kristóf mint a kolozsvári egyetem magyar professzora tanítványait is a kapcsolatkutatásra ösztönözte. Így Ion Chinezu nála írt disszertációja (Aspecte din literatura maghiară ardeleană 1919-1929. Kv. 1930) a kialakuló új erdélyi magyar irodalom egyik első román nyelvű áttekintése, Veégh Sándor pedig Petőfi a románoknál (Csíkszereda 1934) címmel írt doktori értekezést. Román nyelven még Józsa János és Avram P. Todor tett közzé az 1930-as években figyelemre méltó kapcsolattörténeti dolgozatokat.

1931-1935 között Bukarestben jelent meg a történész Veress Endre alapvető könyvészeti munkája: Bibliografia română-ungară (Román-magyar bibliográfia), melynek három kötete négy évszázad adatait dolgozza fel.

Az 1940-es évek első felében különösen Tamás Lajos (A román műveltség magyar gyökerei. Bp. 1941) és Gáldi László tanulmányai vágnak a témakörbe. Gáldi a Magyar-román szellemi kapcsolatokról (Bp. 1942) jelentet meg dolgozatot, majd Kolozsvár szerepét vizsgálja a magyar-román művelődési kapcsolatokban (Hitel 1942/9); kiadja Samuil Micu-Klein 1801-es Dictionarium Valachico-Latinum c. kéziratos szótárát (1944); végül a Deér Józseffel együtt szerkesztett Magyarok és románok (Bp. 1943-44) c. szintézis második kötetében Ion Baractól kezdve Octavian Gogáig terjedően veszi számba az érintkezéseket és kölcsönhatásokat.

Az 1920-as években induló erdélyi magyar és román folyóiratok többsége figyelemmel követi és támogatja az irodalmi kapcsolatok kialakulását, az együttélés pozitív megnyilvánulásait. A kolozsvári Napkelet és a Gândirea (1921-22) ilyen irányú cikkei után különösen a nagyváradi Cele trei Crişuri (1920-44) kezdeményezései jelentősek. A főszerkesztő, George Bacaloglu vezetésével működő Hármas-Körös Művelődési Egyesület egyik fő célkitűzése volt a kapcsolatok ápolása. A folyóirat 1922-ben körkérdést intézett számos értelmiségihez arról, hogy lehetséges-e az őszinte közeledés románok és magyarok között. Elsőként Benedek Elek, majd még hat magyar író és politikus válaszát közlik. E folyóirat támogatásával indult Bacaloglu igazgatása alatt a George A. Petre, Keresztury Sándor, valamint Salamon László szerkesztette kétnyelvű *Aurora (1922-23) c. folyóirat, amely a klasszikus értékek kölcsönös megismertetését, fordítások közlését tűzte ki céljául. Még egy Aurora nevű román-magyar írói egyesület létesítését is tervezték, melynek elnökéül Benedek Eleket kérték fel.

Kolozsvárt 1923-ban Culisele – A kulissza címmel indult Leonard Paukerow és Kádár Imre szerkesztésében rövid életű kétnyelvű színházi lap. Miután a Dacoromaniában (1921-48) a kolozsvári román egyetem körül csoportosuló tudósok számos magyar vonatkozású dolgozatot közöltek, épp az egyetem első rektorának, Sextil Puşcariunak a kezdeményezésére, a kölcsönös megismerés, a szellemi kapcsolatok kialakulásának elősegítésére 1924-ben megindult a négynyelvű (román-magyar-német-francia) *Cultura c. folyóirat, amelynek magyar anyagát nagy körültekintéssel Kristóf György szerkesztette. A román-magyar együttélés társadalmi-szociálpolitikai vonatkozásait az 1924-ben megindult Societatea de Mâine és Aradi Viktor lapja, *A Jövő Társadalma (1925-30) tükrözte. 1926-ban Temesvárt létesült egy román-magyar-német nyelvű *Banatul c. folyóirat, mely a bánsági együttélést akarta bemutatni.

Az 1926-ban Marosvécsen megalakult *helikoni munkaközösség első összejövetelének IV. határozata szerint elsőrendű kulturális feladatának tartotta a román és erdélyi német irodalom termékeinek kölcsönös megismertetését és átültetését. Majd az 1928-as találkozón Bánffy Miklós beszámolt a ~ alakulásáról, egy tervbe vett bukaresti Helikon-estélyről. Az Erdélyi Helikon folyóirat ekkor megfogalmazott programjának 3. pontja kifejezetten a román irodalom ismertetésére, a magyar irodalmat illető állásfoglalások regisztrálására és az erdélyi szellem román nyelvű megnyilvánulásainak számbavételére vonatkozik. 1932 tavaszán a helikoni írók köréből megalakult a *Pen Club magyar alosztálya is. A román Pen Clubot ez alkalommal Emanoil Bucuţa főtitkár képviseli, aki ezután több helikoni találkozón is megjelenik vendégként; Bukarestben megjelenő lapja, a Boabe de Grâu (1930-34) különben rendszeresen ismertette a magyar műveket, figyelemmel követte az ESZC és a Helikon tevékenységét, magyar szerzők műveit közölte fordításban.

A célkitűzések ellenére az *Erdélyi Helikon román anyaga nem túl gazdag. Elsősorban fordításokat közöltek kortárs román költőkből (T. Arghezi, G. Bacovia, I. Barbu, L. Blaga, E. Isac, O. Goga, I. Minulescu, I. Pillat, Z. Stancu); a tolmácsolók közül kiemelkedik Dsida Jenő, József Attila, Kádár Imre, Szemlér Ferenc. A román próza- és drámafordítások közlése jóval esetlegesebb: mindössze hat novella, drámarészlet a 16 év alatt. Gazdagabb a kritikai és folyóiratszemle rovat. A román anyagot eleinte Kádár Imre, majd Szemlér Ferenc gondozta. Szemlér bemutatta a modern román költészetet (1933/9), elemezte Az ember tragédiája Goga-féle fordítását (1935/3). A *Korunk román anyaga lényegesen bővebb, s az 1930-as években valamivel tervszerűbb is, minthogy a baloldali szerzők műveit igyekszik tolmácsolni, ismertetni. 1927-ben Keresztury Sándor az erdélyi román közművelődést, 1929-ben Aurel Ciupe a román képzőművészetet, 1931-ben Korvin Sándor a modern román regényt, 1935-ben Bálint István a román társadalmi regényt mutatja be. 1939-ben Kovács Katona Jenő arra figyelmeztet, mennyire szervezetlen a román-magyar kulturális közeledés: a román irodalmat rendszeresen tolmácsolják, de a magyart csak ritkán. Az 1930-as években 20 modern költő 64 verse szólal meg magyarul a Korunkban, többször is visszatér a "Mai román költők" gyűjtőcím. A leggyakoribb fordítók Brassai Viktor, József Attila, Kibédi Sándor, Korvin Sándor, Méliusz József, Salamon Ernő, Szemlér Ferenc. Prózát is közölnek többek között Geo Bogzától, Panait Istratitól, Mihail Sadoveanutól, Alexandru Sahiától. A román vonatkozású anyagot főleg Méliusz József gondozta. Különösen emlékezetes a Korunk 1936. februári ún. román száma, amelynek szerkesztésére bukaresti munkatársakat kértek fel, s román baloldali szerzőktől származó hat tanulmányban mutatták be az országban uralkodó állapotokat.

Az 1930-as évek közepén, amikor Románia és Magyarország viszonya elhidegül, sőt feszültté válik, a nagyváradi Familia c. román folyóirat – később *váradi hídverés néven ismert – "közeledési mozgalmat" indít. A lapnak már az 1926-tól megjelenő évfolyamai is figyelemmel követték a magyar irodalmat, szellemi életet. 1935-ös ankétjük feltűnést keltett: a román-magyar együttműködésre vonatkozó öt kérdésükre 13 magyarországi és romániai magyar, valamint 12 román vezető értelmiségi küldte el pozitív kicsengésű válaszát. A román-magyar közeledést, kulturális kapcsolatépítést mindnyájan fontosnak tartották. A véleménynyilvánítások fontosságára jellemző, hogy azokat 1946-ban Gáldi László előszavával Kemény G. Gábor románul (Pionerii de la Oradea) és magyarul (A váradi hídverés) is megjelentette Budapesten. A Familia szerkesztősége 1935 őszén román-magyar írótalálkozót kezdeményezett Biharfüreden. Ugyanekkor Nagyvárad polgármestere díjat tűzött ki a két nép barátságát legjobban elősegítő mű írására. A találkozóra azonban Babits Mihály beutazási engedélyének megtagadása s az emiatt támadt sajtóvita légkörében már nem került sor.

A román néppel való testvéri együttélés szükségességét és a népfronti összefogás eszméjét hirdette az 1937 októberében megrendezett *Vásárhelyi Találkozó.

A színházi kapcsolatok terén meglehetősen egyoldalú volt az érintkezés. A magyar társulatok 1920 őszétől kezdve fordításban mutatták be a kiemelkedő román klasszikusok és kortársak darabjait, míg a román színházakban csak elvétve került színre egy-egy világsikernek számító Molnár Ferenc- vagy Lengyel Menyhért-darab. A kolozsvári magyar színház az 1920-as években szinte évente egy-két román darabot vitt színre. Különös esemény volt Lucian Blaga Zamolxéjának 1924-es ősbemutatója, Gyermekkeresztesek c. darabjának 1940. februári előadása. Iorga Apáról fiúra c. művének 1925. januári bemutatóján a szerző is megjelent, s 1925 decemberére meghívta a társulatot Bukarestbe. Az 1920-as években a kolozsvári magyar színház operaelőadásain számos román szólista vendégszerepelt.

A II. világháború után a ~ kettős színezetűek. Egyrészt kétségtelenül a jobb megismerést, a barátságot szolgálják, másrészt kirakatjellegűek. A feszültségek elkendőzésére, ellensúlyozására játsszák ki őket. Az 1980-as években, miközben egyre fokozódik a nemzetiségi elnyomás, a kultúra pártirányítása és a cenzúra szerint már csak a párt és a román nép iránti odaadó hűségről lehet szólni, a ~ témakörében pedig egyedül a román irodalom hatásáról a magyar írókra. A jelentősebb román írók és költők, a politikai események évfordulóin, pártkongresszusok idején a lapoknak "román számokat" kell összeállítaniuk; e megkötöttségek mellett a realitásokat kutató kapcsolattörténeti tanulmányok megjelentetésére, valós esztétikai értékű román művek lefordíttatására és kiadására alig van lehetőség.

Még 1945 nyarán mind Budapesten, mind pedig Bukarestben megalakul a Magyar-Román, illetve a Román-Magyar Baráti Társaság, melyeknek élére olyan köztiszteletben álló embereket választottak, mint Kodály Zoltán, George Enescu, Szent-Györgyi Albert, Constantin Parhon. A cél az ellentétek felszámolása és a baráti kapcsolatok kiépítése. Előkészítik az 1947 novemberében aláírt román-magyar kulturális egyezményt. A bukaresti társaság Revista Româno- Maghiară címmel 1948 márciusában lapot is jelentet meg. 1947 tavaszán megszervezik Budapesten a román kultúra hetét, melynek díszvendége Petru Groza román miniszterelnök. A *Magyar Népi Szövetség 1945. májusi I. kongresszusától kezdve hangsúlyozza, hogy a romániai magyar írókra hárul a hídépítés feladata a demokratikus Magyarország és Románia között. A Román Tájékoztatásügyi Minisztérium budapesti impresszummal egy – talán Avram P. Todortól származó – propagandafüzetet jelentet meg Román-magyar kultúrkapcsolatok címmel. A füzet jól dokumentált számbavétel, szakember tollára vall. Avram P. Todor ugyanekkor a Sorsunkban (1948/3) is hasonló tematikájú tanulmányt közöl. Ritkábbak az olyan szűk körű "magánkezdeményezések", mint amilyen a debreceni Magyar-Román Társaság megalakítása 1946 áprilisában. Ennek elnöke Karácsony Sándor, vezetőségében részt vesz Kondor Imre, Lükő Gábor, Domokos Sámuel. A tiszteletbeli tagok sorába Tudor Arghezit, Emil Isacot, Avram P. Todort is beválasztják. Keleti Kapu címmel egy mindössze öt számot megért folyóiratot indítanak, melyben kapcsolattörténeti tanulmányokat, fordításokat és bibliográfiát közölnek.

A műfordítások ezt követően, főleg a könyvkiadás államosítása és tervszerűsítése következményeként sokkal rendszeresebbé válnak mind Magyarországon, mind pedig Romániában.

Az elkövetkező 40 év alatt szinte valamennyi klasszikus és jelentősebb román kortárs írónak jelenik meg műve, kötete magyarul. Az 1955-ben megindított *Román Klasszikusok sorozat több mint száz címet sorakoztat fel, míg 1981-től a *Román Költők sorozat a kortárs költészetet hozza magyar tolmácsolásban. A klasszikus és kortárs magyar irodalom román fordítása is rendszeresebbé válik. Különösen a *Kriterion Könyvkiadó megalakulása után a lefordítandó művek kiválasztása átgondolt terv szerint történik, amelyben nem utolsó helyen van új fordítónemzedékek kinevelésének szándéka is. A *Biblioteca Kriterion sorozat a romániai magyar, német, ukrán, jiddis szerzők műveinek román fordítását, illetve a rájuk vonatkozó tanulmánygyűjteményeket teszi közzé, neves román írók, tudósok ajánló előszavával.

Különös figyelmet érdemelnek az *antológiák. A román népköltészet háború utáni első – kétnyelvű – gyűjteményét Zöld levél (Kv. 1945) címmel Szabédi László teszi közzé. Ezután hol Budapesten, hol Bukarestben jelennek meg a kötetek, melyek többnyire mindkét ország olvasóközönségéhez eljutnak. Kéki Béla a kortárs román lírából (Bp. 1947), Emil Giurgiuca Csokonaitól kezdve a teljes magyar lírai költészetből (1947) nyújtott válogatást. Köpeczi Bélának a Vas István segítségével összeállított román költészeti antológiája (Bp. 1951) még elég hiányos, alig 27 költőt ölel fel, az újabb, 1961-es kiadás viszont már 49 költőt szerepeltet, s a legjobb erdélyi műfordítók tolmácsolásaiból is válogat. A román irodalom magyar megismertetését két nagy vállalkozás tetőzi be. Az egyik az 1961-64 között öt kötetben Mihai Gafiţa és Lőrinczi László összeállításában, V. András János szerkesztésében megjelent több mint negyedfélezer oldalas A román irodalom kis tükre, mely a népköltészettől a kortárs román irodalomig minden jelentős alkotót felsorakoztat. A másik Faragó József és Kiss Jenő közös román balladasorozata, melynek öt kötete 1963-1976 között jelent meg, majd az öt kötetből 1985-ben Pe pârâu de rouă – Rétek harmatában c. kétnyelvű válogatás készült. Így elmondhatni, hogy magyarul hozzáférhető a román irodalom megközelítően teljes hagyatéka. Ezt a skálát még néhány más antológia (Építő Amfion. Fiatal román költők, 1967; A kő bölcsessége a keménység. Román aforizmák, 1967) és magyarországi válogatás teszi teljesebbé: Mai román elbeszélők (1953), Román elbeszélők (1965), Az esti futár (Mai román egyfelvonásosok, 1966), Különös látogatás (Mai román elbeszélők, 1968). Ezekhez járul Franyó Zoltán műfordító életművének a kortárs román költőket bemutató kötete (1965), valamint a népköltészeti műfaji válogatások: Kihajtott a bükk levele (Román népballadák és népdalok. Buk.-Bp. 1961), Aranyhajú testvérek (Romániai népmesék, 1964), Hej, zöld levél (Román népdalok, 1966), továbbá a régi magyar kéziratos énekeskönyvekben fennmaradt román világi dalok gyűjteménye (Égő lángban forog szívem. Kv. 1972).

A magyar irodalom román tolmácsolása nehézkesebben bontakozott ki. A 28 kortárs magyarországi költőt bemutató Poezia maghiară contemporană (1954) mellett Eugen Jebeleanu két kiadást is megért fordításkötete (1949, 1956) közvetítette a klasszikusokat. A romániai magyar líra 17 képviselője a Poeţi maghiari din R.P.R. (1955) c. antológiában szólalt meg románul. De rengeteg alkalmi, tematikus antológia is készült, melyekben – szinte kötelezően – szerepeltetik a romániai magyar költőket is néhány verssel. A székely népmesekincsből Faragó József válogatása alapján készült fordításkötet, Nunta tătîne-meu (1962) címmel. Végül itt is megszületik a tervszerűen összeállított harmadfélezer lapos Antologia literaturii maghiare (1965-69) c. átfogó összeállítás, amely négy kötetben, a népköltészettől Radnóti Miklósig terjedően fogja át a magyar irodalmat (sajnos, az "élő klasszikusok"-at bemutató záró kötet már nem készül el, s egy ilyen válogatás megjelenésére mai napig sem került sor). A válogatás Lőrinczi László, Majtényi Erik, Szász János, a szerkesztés Constantin Olariu munkája. Már a Biblioteca Kriterion sorozatban kerül sajtó alá Costa Carei klasszikus magyar költőket tolmácsoló kötete: Să cauţi forma (1974).

A kapcsolatvizsgáló és -építő önálló tanulmányok, kötetek csak lassan állnak össze, s többnyire magyar szerzők munkái. Heszke Béla a román-magyar irodalmi kapcsolatokról egyetemi jegyzetet állít össze (Bp. 1952), Pálffy Endre megírja a román irodalom történetét (Bp. 1961), megjelenik Kakassy Endre Eminescu- (1962) és Sadoveanu-monográfiája (ez utóbbi a szerző halála után, 1964-ben); Gáldi László Eminescu stílusáról ír románul (1964). 1966-ban indul az a bibliográfiai sorozat, mely végre biztos hátteret, alapot nyújt minden további tudományos kapcsolatkutatáshoz. Domokos Sámuel szerkesztésében A román irodalom magyar bibliográfiája. 1831-1960 (1966), illetve 1961-1970 (1978), valamint a közben elhunyt Réthy Andor és Váczy Leona összeállításában, Köllő Károly bevezető tanulmányával a Magyar irodalom románul. 1830-1970 (1983) c. könyvészeti alapvető munkák. Ezekhez járul még Dorothea Sasu-Zimmermann Petőfi în literatura română. 1849-1973 (Petőfi a román irodalomban. 1980) c. analitikus bibliográfiája. Számos, az első világháború végéig terjedő időszakra vonatkozó elfelejtett kapcsolattörténeti adatot tartalmaz a Román Akadémia által megjelentetett Bibliografia relaţiilor literaturii române cu literaturile străine în periodice c. könyvészet (1980-85), amely három kötetben az 1859-1918 közötti román periodikák idegen irodalmakból fordított és azokra vonatkozó anyagait dolgozza fel, az 1997-ben elindított új sorozat pedig az 1919-1944 közötti évtizedek sajtójának hasonló feldolgozását ígéri, kiegészítve így számos adattal a bukaresti Akadémiai Könyvtár állaga alapján Réthy Andor és Váczy Leona bibliográfiáját.

Az újabb magyar-román néprajzi könyvészetet (1946-1982) Faragó József közli a Népismereti Dolgozatok 1983-as kötetében. Igen átfogó körképet nyújt a magyar-román irodalmi kapcsolatokról Beke György magyarul és románul is megjelent, 56 írót felsorakoztató interjúkötete: Tolmács nélkül (1972), Fără interpret (1972). Az erdélyi lexikonok is tartalmaznak az irodalmi kapcsolatokra utaló adatokat. Már az Osvát Kálmán-féle Erdélyi Lexikon (Nv. 1928) is bővelkedett ilyen adatokban, a magyar kultúrához kapcsolódó román személyeket is szerepeltet. Marian Popa kortárs irodalmi lexikonának (Dicţionar de literatură română contemporană) már az első kiadásában (1971) is számos magyar szerző szerepelt, de a második, javított kiadás (1977) 98 magyar író és 3 irodalmi folyóirat adatait közli.

Az 1960-as évek végétől több olyan összegző tanulmány- és cikkgyűjtemény jelenik meg, melyekben kapcsolattörténeti és komparatisztikai anyag található. Szabédi László kötetében (Kép és forma. 1969) I. Budai-Deleanu és Eminescu költészetéről, a Csehi Gyuláéban (A baloldali forrásvidék. 1973) C. Dobrogeanu-Ghereáról olvashatunk. Kovács János Azonos hullámhosszon (1973) c. könyve már kifejezetten kapcsolattörténeti dolgozatokat is tartalmaz. Hasonló jellegű, a komparatisztikát szintén felölelő Dávid Gyula (Találkozások. Kv. 1976) és Köllő Károly (Két irodalom mezsgyéjén. 1984) c. kötete. Magyar részről ők a kapcsolatkutatás legelhivatottabb művelői. Román részről Nicolae Balotă Scriitori maghiari din România 1920-1980 (1981) c. tanulmány- és portrégyűjteménye, valamint Avram P. Todor Confluenţe literare româno-maghiare (1983) c. kötete tanúskodik szerzőjük elkötelezettségéről. Mózes Huba Forrása rég fakadt... (1985) c. könyvében is több a román vonatkozású írás; József Attila román (1972), Emil Isac (1986) és Eminescu (1989) magyar irodalmi kapcsolatairól külön köteteket állított össze. Kiss Jenő műfordítói tapasztalatairól számol be cikk- és emlékezés-gyűjteményében (A műfordító emlékeiből. 1986).

A Politikai Könyvkiadó 1972-ben *Testamentum címmel külön könyvsorozatot indított a múltbeli román-magyar kapcsolatok bemutatására. Elsőként Kemény G. Gábor Mocsáry Lajos-kötete (1972) jelent meg; irodalmi vonatkozásai miatt kiemelendő még a Kovács Ferenc gondozta Bitay Árpád-kötet (1977).

1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem román szakos professzorának, Domokos Sámuelnek a tiszteletére jelent meg Budapesten a Magyar-román filológiai tanulmányok c. félezer oldalas emlékkönyv. A professzor kapcsolatkutató munkásságának bibliográfiája mellett 50 tanulmányt és visszaemlékezést közöl román, magyar, német, francia és angol nyelven, többségük kapcsolattörténeti vonatkozású.

Valamennyi lapunk, folyóiratunk az 1940-es évek második felétől kezdve közölt román vonatkozású anyagot: fordításokat, kapcsolattörténeti írásokat. Több-kevesebb rendszerességgel főleg az erdélyi román folyóiratok közöltek magyarból készült tolmácsolásokat, ismertették a kiemelkedő köteteket. Az 1946-ban meginduló Utunk 8. számában Jancsó Elemér Ady és Caragiale román-magyar közeledési kísérletéről közöl tanulmányt. Az ekkoriban indított "Együtt élünk" rovat a kölcsönös megismerést szolgálta. Arghezi-, Eminescu-, Sadoveanu-számokat jelentettek meg. Dávid Gyula, Engel (Köllő) Károly, Jancsik Pál, Kakassy Endre, Ion Oarcăşu, Mózes Huba, Mircea Popa, Szabédi László számos írása kapcsolattörténeti jellegű.

Mózes Huba 1981-ben elemezte az Utunk megelőző tíz évének román anyagát (1981/28). Hatvan román költő verseit közölték többnyire Franyó Zoltán, Lászlóffy Csaba, Létay Lajos, Király László, Veress Zoltán, Kiss Jenő, Kányádi Sándor, Jancsik Pál fordításában. Hat-nyolc próza- és két színműíró tolmácsolását találta a lapban. Értekező szöveget közöltek Adrian Marinótól, Ion Oarcăsutól, Ion Vladtól és Mircea Zaciutól. Külön oldalt szenteltek a Tribuna költőinek és Kolozsvár román lírájának, összeállításban emlékeztek meg az Arghezi- és Eminescu-évfordulókról. A román regények és verseskötetek ismertetését leggyakrabban Izsák József, Kántor Lajos, Dávid Gyula, Lászlóffy Aladár és Csiki László jegyezte, román színielőadásokról Jánosházy György számolt be.

Az Igaz Szóban kevesebb a tanulmány, Izsák József, Faragó József, Dávid Gyula, Veress Zoltán a gyakoribb szerzők. Nagyon gazdag mind a klasszikusokat, mind pedig a kortársakat bemutató fordításanyag, közölnek román regényrészleteket is. A legtöbbször szereplő fordítók Deák Tamás, Franyó Zoltán, Jánosházy György, Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Székely János, Szemlér Ferenc, Szilágyi Domokos, Tóth István. A folyóirat különszámban mutatta be a fiatal román költőket (1959/5), az új román irodalmat (1959/10), emlékszámot hoztak ki Eminescu, Coşbuc, Creangă, Alecsandri, Bălcescu évfordulói alkalmából.

1957-től, új folyamának megindításától kezdve a Korunk vállalta magára legkövetkezetesebben a kapcsolatápolás szerepét. Az első évfolyamok szinte mindegyik számában találunk idevágó írást Szemlér Ferenc, Corneliu Codarcea, Veégh Sándor, Faragó József, Engel Károly, Balla Ernő, Kakassy Endre, Vita Zsigmond, Dánielisz Endre tollából. A későbbiekben Dávid Gyula, Kántor Lajos, Szász János, Szilágyi Júlia ír román-magyar vonatkozású cikkeket. Rendszeresen közölnek román szerzők tollából is tanulmányokat, néha pedig versfordításokat. Az 1973-tól megindított Korunk Évkönyvek közül az 1974-es sajtótörténeti jellegű, a sajtókapcsolatok köréből közöl több dolgozatot, az 1979-es Évkönyvben jelenik meg Nicolae Dunăre Román-magyar-szász etnokulturális kapcsolatok c. tanulmánya. Az 1970 óta megjelenő A Hét a román-magyar kapcsolatok történelmi múltját és jelen gyakorlatát bemutató írásokat ad közre, kitér a román irodalmi élet fontosabb eseményeire.

Az 1960-as évek végének átmeneti politikai nyitása lehetővé tette közép- és főiskolai *diáklapok indítását. Ezek közül azok, amelyek nyelvileg vegyes intézetekben jelentek meg, többnyelvűek. Kuszálik Péternek az 1940-1989 közötti romániai magyar sajtót felölelő bibliográfiája adatai szerint a számba vett diáklapok (57 cím) közül 45 a kétnyelvű, s ebből 12 csak szórványosan közöl magyar nyelvű anyagot is. Így a kolozsvári *Fiatal Szívvel magyar, román és német, az ABC, a sepsiszentgyörgyi Aurora, *Gyökerek, a szatmárnémeti Diákszó, a temesvári Juventus, a kézdivásárhelyi Zorile-Ébredés többnyire magyar és román cikkeket közölt, ápolva a közös hagyományokat. A marosvásárhelyi OGYI Aesculap c. diáklapja szintén három-, a pedagógiai főiskoláé, az Athenaeum kétnyelvű volt. Különösebb művelődéstörténeti jelentőségre csak az 1968-ben indult *Echinox, a kolozsvári egyetemisták fóruma tett szert nem csak a román oldalak közé ékelt magyar és német oldalak révén, hanem egy olyan szellemiség kifejezőjeként, amelyben egymásra találhattak a fiatal nemzedékeknek a rendszerrel egyre inkább szembekerülő képviselői. A folyóirat különben gyakran közölt kölcsönös versfordításokat is.

A színházi kapcsolatok az 1950-es évektől rendezetté, mondhatni felülről irányítottá váltak. A hat magyar társulat szinte kötelező jelleggel évente egy-egy román szerzőtől származó darabot is bemutatott. Román rendezők, díszlettervezők gyakran szerepeltek a magyar társulatok darabjainak színrevitelénél. Egy-egy kimagasló magyar művész, mint Kovács György, Harag György a román társulatoknál is megbecsült vendégszereplő, rendező volt. Egy-egy színész, mint Bisztrai Mária, Csíky András, Fábián Ferenc, Kovács György, Lohinszky Loránd, Sebők Klára, Széles Anna, román filmekben is főszerepet kapott. 1971-től a Román Televízió magyar adása is rendszeresen szolgálja az irodalmi-művelődési kapcsolatokat. 1972-ben például a magyar irodalom legjobb román fordítóit mutatták be sorozatban és magyar színielőadásokat román felirattal.

Az 1989. decemberi változások után, a kezdeti átmeneti összefogást, kapcsolatkeresést követően a politika hatására elhidegülés állott be. Az irodalmi kutatások terén is háttérbe szorult az érintkezések keresése, minimálisra csökkent a kölcsönös fordítások száma (akárcsak a román, illetve magyar irodalmi témájú könyveké, amelyeknek kiadása szinte áthidalhatatlan anyagi akadályokba ütközik. Az ok lehet egyfajta "ellenhatás" is a 80-as években túlhajszolt, felső utasításra idillizált kapcsolatábrázolásra, a politikai elvárások szerint erőltetett fordításirodalomra. De emellett a 90-es években kimondottan a kapcsolatépítéssel ellentétes tendenciák is jelentős teret kaptak a román sajtóban, televíziós csatornák műsoraiban. Könyvek sorát jelentették meg "a magyar veszély leleplezése" céljával, fenntartandó "a nemzeti éberséget". Ez a túlpolitizált légkör természetesen nem kedvez a ~ becsületes építő törekvéseinek s szintén hozzájárul a ~ körébe sorolható könyvek, folyóiratanyagok számának megritkulásához, visszhangtalanságához.

A kilencvenes években a *Kriterion Könyvkiadó folytatta ezirányú korábbi tevékenységét: megjelentette Köllő Károly román-magyar kapcsolattörténeti tanulmánykötetét (Confluenţe literare. 1993), amelyet a cenzúra a 80-as évek közepén félretétetett; a fiatal román költők szintén leállított magyar nyelvű antológiáját (Hajónapló. 1990); kétnyelvű kiadásban kiadta József Attila 32 versét Paul Drumaru fordításában (1996), s kétkötetes válogatásban Drumaru magyar fordításait (Transland. 1999), amelyben a fordító Adytól Kovács András Ferencig ölelte át a modern magyar lírát; A Szfinx válaszol címmel László Ferenc kötetet állított össze az Enescuval készített interjúkból (1995), ugyanakkor a kiadó új, Gordiusz c. sorozatában megjelentette Borsi Kálmán Béla könyvét (Illuzió és ismétléskényszer. 1995) a 19. század derekának magyar-román kapcsolatairól s Lucian Boia románul nagy visszhangot kiváltott kötetét (Történelem és mítosz a román köztudatban. 1999). A kolozsvári Daciánál megjelent a magyar irodalom szorgalmas fordítója, az Áprilyt, Kosztolányit is tolmácsoló Petre Şaitiş kétnyelvű, román-magyar balladafordításkötete és Mircea Popa tanulmányainak válogatása (Apropieri literare şi culturale româno-maghiare. Kv. 1998); a Polis Könyvkiadó Gelu Păteanu fordításában Kovács András Ferenc gyermekverskötetét adta ki (Cântec şui. Kv. 1994). A Korunk két nagy válogatást is eljuttatott az olvasókhoz román fordításban a folyóiratban közölt tanulmányokból, cikkekből (Cumpăna 1994; Cumpăna 1996), s évek óta a kolozsvári Apostrof c. folyóirattal közös rendezvényeken állítja témaközpontba a ~ különböző problémáit, közös múltunk közös mozzanatait. Jelzésértékű, bár szórványos néhány bukaresti vagy vidéki román kiadó érdeklődése a ~ körébe eső művekkel kapcsolatban: a temesvári Helicon Kiadóé, amely megjelentette a iaşi-i fordító, N. I. Pintilie nagyszabású (közel 800 oldalas) román Petőfijét, a kolozsvári Pro Media Kiadóé, amely vállalta Gavril Scridonnak a 80-as években a cenzúra által leállított romániai magyar irodalomtörténetét (Istoria literaturii maghiare din România. Kv. 1996), a bukaresti Univers Kiadóé, amely Pomogáts Béla válogatásában, nagyrészt Gelu Păteanu fordításában egy Adytól Ottlik Gézáig tekintő irodalmi antológiát jelentetett meg (Budapesta literară şi artistică. 1998 = Caiete Europene); a szintén bukaresti Pythagora Kiadóé, amely I. Tóth Zoltánnak Az erdélyi román nacionalizmus első százada. 1697-1792 c. könyvét tette hozzáférhetővé Maria Someşan fordításában (2001).

Az irodalmi sajtóban is nyomon követhető a ~ tematikájának folytonossága. A teljesség igénye nélkül említhetők a Helikonból Mircea Popa tanulmányai a brassói Axente Banciu két háború közötti kezdeményezéseiről (1991/12), Sadoveanu és Móricz (1992/21), Lucian Blaga és a magyar irodalom (1991/18) kapcsolatairól. Kovács Ferenc Iorga és Bitay Árpád "történelmi kézfogásá"-ról (1992/10), Faragó József Köpeczi Béla román népköltési gyűjteményéről (1993/3) ír, Miskolczy Ambrus A mioritikus tér mítosza c. könyvét Lászlóffy Aladár (1995/8), Eszmék és téveszmék c. könyvét Gáll Ernő (1996/2) mutatja be; a Látó 1992/5. számában Bizantinizmus és ortodoxia címmel egész szöveggyűjtemény jelenik meg a modern román gondolkodás jeleseinek e témával kapcsolatos írásaiból Ciorantól Andrei Corneáig; ugyanitt közli a folyóirat Bogdán László esszéjét Cioran naplójáról és Borsi Kálmán Béla tanulmányát A román reformnemzedék bölcsőjénél címmel; a Korunkban Kovács Ferenc felsorakoztatja Széchenyi István román kapcsolatainak eseményeit (1991/9), Gajdos Balogh Attila a transzilvanizmus román visszhangjának egy epizódját újítja fel (1991/10), Kántor Erzsébet azt tekinti át, hogyan látták a román írók Erdélyt (1991/10); itt jelenik meg Andrei Pippidi Román-magyar irodalmi találkozások (1997/1) és Csaplár Ferenc Kassák és a román avantgárd c. tanulmánya (2000/4).

Bitay Árpád: Magyar-román művelődési kapcsolatok (1919-1924). Pásztortűz Almanach 1925. 250-253. – Kristóf György: Tíz év az erdélyi magyarság irodalmi életéből. Irodalomtörténet 1930. Újraközölve Kritikai szempontok az erdélyi irodalmi életben. Kv. 1931. 81-125. – Gáldi László: Újabb magyar-román irodalmi kapcsolatok. Magyarok és románok. II. köt. Bp. 1944. 423-457. – Kertész Maya: A régi Korunk és a haladó román kultúra. Könyvtári Szemle 1968/2. – Izsák József: Az Erdélyi Helikon és a román irodalom. NyIrK 1968/2. – Engel Károly: Hídverők példamutatása. Korunk 1970/6. – Árvay Árpád: Elődök példája. 1973. – Szilágyi Júlia: Elfelejtett recenziók. Korunk Évkönyv 1974. 101-113. – Gaal György: Román-magyar irodalmi kapcsolatok Kristóf György munkásságában. NyIrK 1978/1. -Dávid Gyula: Találkozások. Kv. 1976; uő: A magyar irodalom román fogadtatása a két világháború között. Utunk 1978/48; uő: Szárhegy után tíz évvel... Szárhegy előtt tíz nappal. A román-magyar irodalmi kapcsolatok régi és új gondjairól. Helikon 1990/38. – Vita Zsigmond: Magyar irodalmi előadások Vălenii de Muntéban 1935 után. Korunk 1979/7-8. – Mózes Huba: A legnemesebb önzés. Utunk 1981/28. – Avram P. Todor: Confluenţe literare româno-maghiare. 1983. – Kuszálik Péter: Rögeszme. Média 1994/33.

(G. Gy.)


Román Sajtófigyelő – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség sajtótájékoztatója. 1990. február 22.-június 30. között jelent meg, "... ennek az országnak a különböző nyelveket beszélő népei számára az újjászületésnek is egyetlen útja van: a közös út – írja Mit akarunk? c. beharangozó cikkében az 1. szám élén a szerkesztő, Dávid Gyula. – Ezért határoztuk el, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei szervezetének keretében működő sajtóosztályunk útjára bocsátja ezt a heti figyelőt. A számunkra hozzáférhető egész román sajtót figyelemmel akarjuk kísérni és rövid, szigorúan tárgyszerű ismertetőkön át olvasóinkkal is megismertetni azokat az írásokat, amelyek a romániai magyarsággal, a mi problémáinkkal foglalkoznak."

Az összesen 19 számot megért, géppel írt, házilag sokszorosított lap 100-500 példányban jelent meg, az alappéldányról a szükségletek szerint tovább sokszorosítva. 3. (márc. 10-i) száma a frissen nyilvánosság elé lépett Vatra Româneascát mutatja be, 5. (márc. 24-i) száma teljes terjedelmét a temesvári román sajtónak szenteli, 36 oldal terjedelmű 7. (ápr. 7-i) száma a marosvásárhelyi véres események előzményeit, 8-10. (ápr. 14-28-i) 84 oldalas összevont száma maguknak az eseményeknek a visszhangját ismerteti.

Megszűnése után a Korunk szerkesztősége által összeállított *Sajtófókusz (1991-97) vállalta rendszeresített formában a román politikai és kulturális sajtó – nem csak magyar vonatkozású – tallózását; ezenkívül a csíkszeredai Áttekintő (1992-96) és az RMDSZ Sajtóirodája által kiadott rövid életű Figyelő (1996) ismertette alkalomszerűen, *A Hét Lapszemle-rovata pedig folyamatosan, bár válogatva, a román sajtó magyar vonatkozású írásait.

(D. Gy.)


Románia Hivatalos Közlönye – a román *Hivatalos Közlöny (Monitorul Oficial) címváltozata 1989. dec. 22-e után, alcíme: "közlemények, törvényrendeletek, dekrétumok, kormányhatározatok és más aktusok (!)". Magyar fordításban közli az alcímben felsorolt hivatalos közlemények stb. szövegét. Periodicitása változó. A magyar változatban csak a Monitorul Oficial al României 1. sorozata jelenik meg, s azzal kapcsolatban is egy figyelmeztető megjegyzést közöl a lap, amely szerint "Értelmezés tekintetében jogi hatálya csak a román nyelvű szövegnek van".

A ~ mellékcíme 1994-től: "A Monitorul Oficial al României kivonatos fordítása".

(K. P.)


Romániai Magyar Dalosszövetség*Dalosszövetség


Romániai Magyar Írók – 1961-ben az Irodalmi Könyvkiadótól indított és 1970-től a Kriterion Könyvkiadó által folytatott könyvsorozat akkor már több mint négy évtizedes múltra visszatekintő romániai magyar irodalom maradandó értékeinek kiadói közvetítésére.

Irodalmi örökségünk kiadói számbavétele – az ötvenes évek ideológiai korlátai között – már a Gaál Gábor kezdeményezte *Haladó Hagyományaink sorozat keretében megkezdődött, de csak az 50-es évek derekán került sor ennek az örökségnek az árnyaltabb megközelítésére Méliusz József Közelmúltunk irodalma c. 1957-es cikkében s az Utunk ezt követő Nézzünk hát szembe c. rovatában. Az 1957-58-as években bekövetkezett ideológiai megmerevedés azonban lehetetlenné tette a tanulságok kiadói hasznosítását, sőt az akkor beindított kiadások (pl. Gaál Gábor kritikáinak, Kelemen Lajos tanulmányainak, Szentimrei Jenő önéletrajzának) kéziratai sem jelenhettek meg a neosztalinista kultúrpolitikai irányítás beavatkozása következtében.

A ~ sorozatát Asztalos István hirtelen halála s műveinek ezt követő életműkiadása indította el (két kötet 1961-ben, további három 1962-ben jelent meg), s ezeket követte az 1962-ben indított Kovács György- és Nagy István-életműsorozat (mindkettejüknek 9-9 kötete jelent meg a 80-as évek közepéig).

A ~ sorozatcímet nem viselt, ezzel a címmel csak a kiadói tervekben és később a köztudatban szerepelt. Egységét az írók monogramjából kialakított – s a grafikai megtervezés következtében belső egységet mutató – írói "életműsorozatok" jelezték; a sorozat neve csak 1992-ben jelenik meg a köteteken, amikor grafikai tervezésben is megújul.

Már az Irodalmi Könyvkiadónál megjelenő művek jelezték az évek múltával azt a szemléleti nyitást, amely az egész új romániai magyar irodalmi életet áthatotta: 1963-ban már megjelenik Bartalis János, Tompa László és Szentimrei Jenő 1-1 kötete, 1964-ben a Molter Károlyé, 1965-ben Kuncz Aladár Fekete kolostora, 1966-ban Dsida Jenő versei Szemlér Ferenc válogatásában (az Utunk-beli vitában Dsida befogadó értékelése még indulatos kritikát váltott ki proletkultos oldalról), 1967-ben a Korunk költészetének egy nyitottabb szemléletű antológiája (Szász János válogatásában és bevezető tanulmányával) következik. 1968-ban Karácsony Benő öt kötetét (majdnem a teljes életművet) jelenteti meg a kiadó, s mellette Berde Mária, Bözödi György, Kós Károly, Nagy Dániel, Olosz Lajos, Szabédi László, 1969-ben Gagyi László, Szántó György, Tabéry Géza neve jelzi (az újabb Nagy István- és Kovács György-kötetek, Markovits Rodion, Salamon Ernő, Salamon László, Szilágyi András, Simon Magda "baloldali öröksége" mellett) az irodalom értékrendjének bizonyos tágulását. Ez a kiadó akkori vezetői (Domokos Géza és Bodor Pál) által érvényesített kiadáspolitika számottevően járult hozzá ahhoz, hogy az évtized fordulójára elkészülhettek a romániai magyar irodalom első átfogó szintézisei: Sőni Pál egyetemi tankönyve, illetve Kántor Lajos és Láng Gusztáv kötete az 1944-1970-es évek romániai magyar irodalmáról.

A ~ sorozat bevezető tanulmányaiban az említett értékrendtágulás szintén nyomon követhető. A kialakult szokásnak megfelelően minden "belső" életműsorozat első kötetét az illető író egész pályáját értékelő tanulmány vezette be (a kivételeknek rendszerint politikai – a cenzúra beavatkozásával összefüggő – oka volt); e tanulmányok szerzőinek sorában találjuk Kovács Jánost (5 bevezetővel), Izsák Józsefet (5), Sőni Pált (5), Csehi Gyulát (5), Kántor Lajost (6), Dávid Gyulát (4), Szekernyés Jánost (4), de sok esetben az irodalomkritika és az esszé műfaját művelő írótársakat is (Bajor Andor, Balogh Edgár, Deák Tamás, Kacsó Sándor, Méliusz József, Mikó Imre, Szász János, Szemlér Ferenc, Szőcs István), akik mellé a 70-es évek végétől a felnövekvő új kritikus és irodalomtörténész nemzedék csatlakozott (Cseke Péter, Egyed Péter, Gaal György, Horváth Sz. István, Inczefi Tibor, Kereskényi Sándor, Kincses Emese, Kötő József, Mózes Huba, Salamon András, Szabó Zsolt); ők sok esetben az irodalomvizsgálat modernebb megközelítési módjait is magukkal hozták.

1970-től a Kriterion Könyvkiadó folytatja és teszi átgondoltabbá a ~ sorozat kiadását. Az egymást követő években felbukkanó "új nevek" (Daday Loránd, Kovács Dezső, Kemény János, Sipos Domokos, Tamási Áron, Balázs Ferenc, Makkai Sándor, Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Gellért Sándor, Hunyady Sándor, P. Gulácsy Irén s a "baloldali örökségből" (Brassai Viktor, Korvin Sándor, Kahána Mózes) merítő, a korábbiaknál filológiailag gondozottabb kiadások mellett megindul az irodalomtörténeti dokumentum-jellegű kötetek sajtó alá rendezése (a Kemény Zsigmond Társaság levelesládáját, valamint a Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládáját Marosi Ildikó, Gaál Gábor leveleit Kovács Erzsébet, Kuncz Aladár leveleit Juhász András, Benedek Elek leveleit Szabó Zsolt, Petelei István leveleit Bisztray Gyula gondozza és látja el a korba is betekintést nyújtó alapos jegyzetekkel), A Korunk költészetét folytatja a Tavasz és a Magyar Szó c. 1918/19-es nagyváradi lapok, a Genius és Új Genius, valamint az aradi Periszkop antológiája, Az Erdélyi Helikon költői c. átfogó válogatás (Szemlér Ferenc munkája). A megelőző évtized Szentimrei, Molter, Gaál Gábor és Markovits Rodion kritikai írásait tartalmazó kötetei után bekerülnek a sorozatba Csehi Gyula, Jancsó Béla, Jancsó Elemér, Kuncz Aladár, Balogh Edgár, Tamási Áron, Bretter György, Földes László, Endre Károly, György Lajos kötetei, s az azokban megjelent írások a romániai magyar irodalom még árnyaltabb, sokrétűbb megközelítéséhez járulnak hozzá. 1972-ben ismert írók, irodalomtörténészek bevonásával sor kerül a ~ sorozat addigi eredményeinek és közvetlen, illetve távlati terveinek szakmai vitájára; 1976-ban a 100., 1983-ban a 130. kötet megjelenése kapcsán a sorozattervezés kiadói gondjai is egy szélesebb nyilvánosság elé kerülnek; 1980-ban a Korunk szervez irodalmi kerekasztalt a sorozatban megjelent kötetek kapcsán a forráskiadói munka feltételeiről és feladatairól.

1984-ben – az egész romániai magyar kultúrára nehezedő növekvő politikai nyomás közepette – a Kriterion Könyvkiadó munkája s a ~ sorozat megjelenése is egyre több, a felső ellenőrző szervek által támasztott nehézségbe ütközik: a kiadónak a terjesztéssel való kapcsolattartást is szolgáló kinyomtatott terveit és a valóságos megjelenéseket tükröző katalógusait összevetve, egyre több az eltérés. Az 1985-1990 között meghirdetett 39 mű közül 12 mű megjelentetése maradt el (köztük a Gaál Gábor-levelezés II. kötete, Makkai Sándor Táltos királya, Gellért Sándor Levelek Tapiolába c. prózakötete, Benedek Elek regénye, az Édes anyaföldem, Bánffy Miklós Erdélyi története, Bárd Oszkár, Hervay Gizella, Létay Lajos verskötetei, sőt Nagy István önéletrajzi regényciklusának negyedik kötete, a harmincas évek végét és a bécsi döntés utáni időszakot tárgyaló Szemben az árral és Gaál Gábor kiadatlan tanulmányainak kötete); s éveken át a cenzúra által visszadobva végül is csak 1990 után kerültek az olvasó kezébe olyan kötetek, mint az Erdélyi Fiatalok levelesládája, Molter Károly irodalmi levelezése, Benedek Elek levelezésének III., befejező kötete, Dsida Jenő próza- és levelezéskötete, sőt a Jégtörő Mátyást és a Ragyog egy csillagot (két korábban Romániában már újrakiadásra került Tamási-regényt) tartalmazó kötet is, amelyet ugyanaz a cenzor dobott vissza 1989-ben, aki néhány évvel korábban kinyomtatásuk ellen nem emelt kifogást.

Az 1989-es változást követő évek a romániai magyar könyvkiadás egészére – s így a ~ sorozatra nézve is – alapvetően új helyzetet teremtettek, de továbbra is negatívan befolyásolták a sorozat "adósságainak" kiegyenlítését. Az első évben még két kötet jelent meg (egyikük az 1985-ben kinyomtatott és egy nyomdai raktárban a zúzda elől megmenekült Erdélyi Fiatalok volt), 1992-től kezdve azonban már csak évente 1-1: a Benedek Elek-levelezés III. kötete, Kacsó Sándor önéletrajzi trilógiájának a cenzúra által 1983-ban visszadobott harmadik kötete, Dsida Jenő Séta egy csodálatos szigeten c. könyve, Székely János maga válogatta verskötete, amelynek a kiadó a szerző halála után a Semmi – soha címet adta, a Tamási-sorozatnak a fent említett két regényt tartalmazó utolsó kötete, Gyallay Domokostól a Vaskenyéren és válogatott elbeszélések, a Bajor Andor-életműsorozat nyitó kötete (Betűvetők becsülete. Kv.-Buk. 1996) a Gloria Kiadóval közösen. Majd az 1998-as év jelez újabb fordulatot: a Deák Ferenc tervezte új felfogású borítókkal ebben az évben négy kötet jelenik meg Demény Péter és Szilágyi N. Zsuzsa szerkesztésében: Hervay Gizella összegyűjtött versei (Az idő körei. Balázs Imre József gondozásában), a Székely János-életműsorozatot folytató prózakötet (A másik torony. Szász László bevezető tanulmányával), Páskándi Géza "püspökdrámái"-nak kötete (Erdélyi triptichon. Kántor Lajos előszavával) és Kós Károly három regénye (Varjúnemzetség gyűjtő cím alatt, Szilágyi Júlia előszavával).

A ~ sorozat azonban időközben elvesztette kizárólagos jellegét. A romániai magyar irodalom két világháború közötti és kortárs-örökségéből Berde Mária A hajnal emberei c. regényét (a mind ez ideig kiadatlan harmadik kötettel együtt), valamint Maksay Albert egybegyűjtött verseit és prózáját az Erdélyi Ref. Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontja jelentette meg, a Bajor-életműsorozat második kötetét (Ütünk) egyedül a Gloria Kiadó; a Mentor Kiadó adta ki sorozatban a Wass Albert- életmű köteteit, Molter Károly irodalmi publicisztikáját, Bözödi György tanulmányainak kötetét és a Zord Idő Antológiát, a Pro-Printnél jelent meg Bözöditől a Székely bánja, Makkai Sándortól a Magunk revíziója, míg a Polisnál Kányádi Sándor "egyberostált versei" (Valaki jár a fák hegyén) és műfordításai (Csipkebokor az alkonyatban), Székely János összes drámái, Bánffy Miklós emlékiratai és Erdélyi története került kiadásra (ez utóbbi az Erdélyi Ref. Egyházkerülettel és a Kalota Könyvkiadóval). Ez pedig meglehetősen nehéz feladattá teszi a sorozat folytatását.

A 60-as-80-as évek példányszámait vizsgálva, akadnak kiemelkedő példák (a Tamási-művek öt kötetének 167 500-as, az Ördögszekér c. Makkai Sándor-regény 45 000-es, Bánffy Miklós két kisregényének 30 000-es, Szenczei László Apáczai-regényének 24 000-es, Reményik Sándor válogatott verseinek 30 000-es, Kemény János elbeszéléskötetének 24 000-es példányszáma), de sokatmondóan növekvő az egy évben megjelent kötetek átlagpéldányszáma is: 1970-ben a 9 mű átlagpéldányszáma 1610, míg 1979-ben ugyancsak 9 műé 13 356, pedig ez utóbbi évben Makkai Sándor és Kemény János egy-egy kötete mellett olyan művek is megjelennek, mint Bretter György tanulmánykötete (4000 pld.), a Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (4700 pld.), a Periszkop-antológia (2300 pld.). 1989-ben az egyetlen kötet (Bárd Oszkár Liszt c. színpadi regénye és színművei) mindössze 5000 példányt kap, 1990 után pedig olyan helyzet áll elő, amelyben Székely János verskötetére mindössze 230 példányos összesített rendelés érkezik, amely miatt a Kriterionnak éveken át kell halogatnia a kötet megjelentetését. És ez az alacsony példányszám a kilencvenes évek általános jellemzőjeként szintén megkérdőjelezi a ~ egységes sorozatba foglalásának esélyeit.

Méliusz József: Közelmúltunk irodalma. Utunk 1957/13. – Nagy Pál: Romániai Magyar Írók. Igaz Szó 1963/2. – Dávid Gyula: Romániai magyar irodalom száz kötetben. Igaz Szó 1976/9. – A forráskiadói munka feltételei és feladatai. Kerekasztalbeszélgetés. Korunk 1980/7-8. – Dávid Gyula: Száz és még harminc. Igaz Szó 1983/11. – Editura Kriterion. Plan editorial pe anul... 1970-1990. – Editura Kriterion. Catalog 1970-1979; 1980-1989; 1990-1994.

(D. Gy.)


Romániai magyar írók antológiája*antológia


Romániai Magyar Írók Szövetsége – írói szervezet a második világháború után, amelynek célja Románia akkori magyar írótársadalmának tömörítése a demokratikus kibontakozás támogatására.

Kezdeményezésére még a háború befejezése előtt, 1945 áprilisában került sor, párhuzamosan egy irodalmi lap alapításának szándékával. A hazatérő Szentimrei Jenő jelenti be elsőnek, hogy "irodalmi fórumot" készül teremteni "az új szellemből táplálkozó haladó erdélyi irodalomnak" (Jékely Zoltán: Szentimrei Jenő hazajött. Világosság 1945. ápr. 15.), s néhány nap múlva a sajtó már egy "ötös bizottság" létrehozásáról ad hírt, amelynek tagjai Szentimrei Jenő, Nagy István, Szabédi László, Kiss Jenő és Jékely Zoltán, hozzátéve: "Végre megindult tehát a rég várt folyamat: Erdély széthullott irodalmi életének összefogása és olyatén megszervezése, hogy méltóképpen vehesse ki részét az új, demokratikus társadalom kialakításának munkájából" (Szervezkednek az erdélyi írók. Világosság 1945. ápr. 18.). Ez az ötös bizottság Szentimrei Jenő és Kiss Jenő aláírásával körlevelet küld szét, amelyben a leendő írószövetség körvonalazását célzó kérdések mellett az alakuló közgyűlés időpontja is szerepel: 1945. május 6. Ezt és a május 13-i "általános tanácskozást" követően, 1945. május 13-án megy végbe a ~ tényleges megalakulása. Elnökké Nagy Istvánt, alelnökké Szabédi Lászlót, titkárrá Méliusz Józsefet, pénztárossá Asztalos Istvánt választják; a választmány tagjai még: Balogh Edgár, Benedek Marcell, Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Szentimrei Jenő (Megalakult a Romániai Magyar Írók Szövetsége. Világosság 1945. máj. 17.). Egy korábbi újsághírből (Világosság 1945. ápr. 12.) azt is tudjuk, hogy a felsorolt tisztségviselőkön kívül az alakuló közgyűlésre meghívót kapott még Bartalis János, Bányai László, Berde Mária, Bözödi György, Derzsi Sándor, Endre Károly, Hegyi Endre, Horváth István, Jancsó Elemér, Janovics Jenő, Jékely Zoltán, Jordáky Lajos, Korda Miklós, Kós Károly, László Gyula, Molter Károly, Szabó Lajos, Szemlér Ferenc, Tavaszy Sándor, Tomcsa Sándor és Zolnai Béla.

Az alakuló közgyűlésen elhatározzák egy irodalmi folyóirat megindítását (egy Zolnai Bélával készült interjúból az derül ki, hogy ennek "Magyar Fáklya" lett volna a címe. Világosság 1945. máj. 20.); szerkesztését Szentimrei Jenőre és egy Berde Máriából, Jékely Zoltánból, Nagy Istvánból és Szabédi Lászlóból álló szerkesztőbizottságra bízzák. A ~ folyóirata végül is *Utunk címmel 1946. június 2-án indul meg, a fogságból akkor már hazatért Gaál Gábor szerkesztésében.

A ~ Jancsó Elemér egykorú megfogalmazása szerint "az az átfogó szerv, amely egyesíti a különböző művészi felfogású magyar írókat" (Számadás erdélyi magyar íróinkról. Világosság 1945. dec. 25.), ez az "átfogó" jelleg azonban ha nem is mindjárt az induláskor, de igen hamar csak azokra korlátozódik, akiket méltóknak ítéltek arra, hogy kivegyék részüket "az új, demokratikus társadalom kialakításának munkájából". A ~-re is érvényesnek tekintették azt, amit az induló Utunk programjaként így fogalmaztak meg: "... célja nemzetiségi művelődésünk képviselete és szolgálata. Mindazonáltal nem független a politikától. Határozott és tudatos a politikai alapszíne: a népi demokrácia, mert ebben a népi demokráciában látja nemzetiségünk és nemzeti művelődésünk fenntartásának biztosítását" (Világosság 1946. máj. 27.).

A politikai irányváltást a ~ 1946. évi székelyudvarhelyi kongresszusán történt tisztújítás iránya is jelzi. Az 1946. június 28-30. között tartott kongresszuson elnökké Gaál Gábort, alelnökökké Tompa Lászlót, Nagy Istvánt és Salamon Lászlót választják. Ugyanakkor dísztagok megválasztására is sor kerül, ezek: Mihail Solohov szovjet, Louis Aragon francia kommunista író, Victor Eftimiu, a Román Írók Szövetsége akkori elnöke, Illyés Gyula és Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke (Világosság 1946. júl. 22.).

Közben 1946 tavaszán Temesváron külön Bánsági Magyar Írók Szövetsége alakul; ők rövid önállóság után 1947-ben beolvadnak a ~-be.

~ ekkor már nem több, mint az MNSZ által a kommunista párt vezényelte átalakulás támogatására felsorakoztatott romániai magyar kisebbségi intézmények-szervezetek egyike, amelyekre ugyanúgy a felszámolódás vár, mint azokra a korábbi és még működő intézményekre-szervezetekre, amelyek az "elvtelen magyar egység" ellen meghirdetett harc kereszttüzében álltak.

1947 kora tavaszán, egy bukaresti magyar-román írótalálkozó során vetődik fel először "egy új írói szövetkezés" gondolata (Szemlér Ferenc. Utunk 1947/10); a találkozóról visszatérő Nagy István arról számol be Kolozsváron, hogy "Bukarestben a Román Írók Szövetsége indítványozta a Romániai Írók Szövetségének megalakítását, amely egy fedél alá hozná a nemzetiségek szerint tagolt Írószövetségeket. A Romániai Magyar Írók Szövetsége ezt az indítványt örömmel üdvözölte" (Nagy István: A legszebb elismerés. Utunk 1947/10. Idézi Katona Szabó István is). A csábítás mellett nem hiányzott a fenyegetés hangja sem: "Az erdélyi írói társaság – írta Méliusz József Hallgatnak vagy szabotálnak az erdélyi írók? c. cikkében – nem a hallgatásra szövetkezett, hanem a cselekvésre és a jelenlétre. Írószövetségünknek tehát revízió alá kell vennie az irodalmi egység kérdését is. A körülmények minden nehézségével dacoló alkotók és az irodalmi életünkben jelen levők nem vállalhatják a közösséget a hallgatókkal és szabotálókkal, hivatkozzanak is bármilyen múltbeli érdemekre" (idézi Katona Szabó István: A nagy remények kora. II. 149).

Az egyesülést s ezzel a ~ megszűnését néhány hónappal később, az 1947. szeptember 28-án megtartott kolozsvári kongresszus mondta ki.

Bodor Pál: Így született az Utunk. In: Utunk Évkönyv 1972. 281-295. – Mózes Huba: Az Utunk előkészítésének dokumentumaiból. NyIrK 1976/2. 201-207. – Katona Szabó István: A nagy remények kora (Erdélyi demokrácia. 1944-1948). Bp. 1990. II. 37-38; 149-151. – Kántor Lajos: Illyés Gyula – és a béke asztala. In: Itt valami más van. Bp. 1991. 235-237. – Kuszálik Péter: Erdélyi magyar hírlapok és folyóiratok. 1940-1989. Bp. 1996. 15-16. Kronológia.

(D. Gy.)


Romániai Magyar Könyves Céh

- a romániai magyar könyvkiadók, könyvkészítők és könyvkereskedők egyesülete. 1994. ápr. 9-én alakult 38 tagjelölt jelenlétében; alapító tagjainak száma 22. Élén az Egyeztető Tanács áll, amelynek elnökét és alelnökeit kétévenként választja a Közgyűlés. A ~ által kidolgozott Szabályzatra kéttagú választott Etikai Bizottság felügyel, amely a tagok közötti konfliktusokban az Egyeztető Tanácsnak állásfoglalást terjeszt elő.

A ~ – Káli Király István tájékoztatása szerint – "az erdélyi könyvszakma érdekvédelmi és érdekképviseleti szerve, amely intézményes keretet nyújt tagjai, illetve az egész romániai magyar könyvkiadás, könyvkészítés és -kereskedés számára az érdekegyeztetéshez, a könyvpiaci viszonyok közös alakításához, a kölcsönös előnyökre alapozó együttműködés megteremtéséhez, amely szerepet vállal az egész könyvszakma minőségének fejlesztésében, képes szakmai szolgáltatásokat nyújtani tagjai számára és képviselni tudja azokat a hazai, valamint a nemzetközi könyvszakma előtt".

A ~-et alapító huszonkét tag között van a romániai magyar könyvkiadásban nagy múlttal rendelkező Kriterion (a Kriterion Könyvbarát Egyesület révén), a kiadói választék és olvasótábor szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható hátterű Komp-Press (a Korunk Baráti Társaság kiadója), a Mentor (a Látó c. marosvásárhelyi szépirodalmi folyóirattal a háta mögött), a Pallas-Akadémia, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a kolozsvári Koinonia és Polis, a szociológiai és társadalomtudományi művekre szakosodott csíkszeredai Pro-Print, a Corvin Magazin (Déva), Literator (Nagyvárad), az orvosi és műszaki szakkönyvek kiadására szakosodott Procardia (Marosvásárhely), a sepsiszentgyörgyi Charta és a romániai könyvpiacon jelentős tért hódított könyvkereskedő cég, az Erdélyi Magyar Könyvklub.

A ~ 1995 óta évente Marosvásárhelyen nemzetközi könyvvásárt rendez; ennek az évek folyamán már kialakult rendje és megismétlődő közönségsikere van. A ~ ugyanakkor közös keretet biztosít tagjainak az évenként megrendezésre kerülő bukaresti Nemzetközi Vásáron való részvételre is.

Könyvkereskedelemmel is foglalkozó vagy arra szakosított tagjai révén a ~ jelentős mértékben járul hozzá a magyarországi könyvbehozatal terén korábban mutatkozó káosz megszüntetéséhez: jó és a hazai olvasó anyagi helyzetéhez szabott árú importkönyvek forgalmazásához, ugyanakkor az adott kereteket is felhasználva próbálja fellendíteni a romániai magyar könyv magyarországi exportját. Ennek érdekét szolgálja többek között rendszeres kollektív jelenléte a minden év áprilisában megrendezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválokon, a június eleji magyar Ünnepi Könyvhéten, valamint a frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron.

A ~ lebonyolítóként felkérésre felelősséggel vállal részt a magyar művelődési minisztérium és a romániai Kisebbségi Tanács könyvtámogatásra kiírt pályázatainak ügyeiben, megfelelő szakmai véleményezést biztosítva az illetékes kuratóriumoknak a döntéshez.

Ugyanakkor folyamatosan tájékoztatja tagjait a romániai és magyarországi pályázati lehetőségekről és a döntések eredményeiről.

Több éven keresztül részt vett a *Könyvesház, a könyvszakma lapja kiadásában, majd 1997-98-ban a Corvina Könyvesház közreműködésével, illetve 2001-től a Pro-Print szerkesztőségében megjelentette a Könyvjelző c. folyóiratot.

Közreműködésével jelenik meg rövidesen (az EME és az OSZK gondozásában) Szigethy Rudolfnak A romániai magyar könyvkiadás (1990-1998) c. bibliográfiája.

Káli Király István: A méltóságos túlélés kockázata. Magyar Napló 1996/7-8. – Romániai Magyar Könyves Céh (A marosvásárhelyi őszi könyvvásár katalógusa). Mv. 1996. – Nemzetközi Könyvvásár (Az évente megrendezésre kerülő könyvvásár kiállítóinak katalógusa). Mv. 1997-2002.

(D. Gy.)


Romániai magyar nemzetiség – a Kriterion Könyvkiadó gondozásában 1981-ben magyarul (5000 példányban) és román fordításban (3000 példányban) megjelent tanulmánykötet, Koppándi Sándor, az RKP KB Propaganda Osztályának akkori aktivistája szerkesztésében. A belső címlapon olvasható szöveg szerint a kötet anyagának összeállításában a Politikai Tudományok és a Nemzetiségi Kérdés Tanulmányozásának Intézete és a Romániai Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa is részt vett. Az aláíratlan Előszó szerint a kötet célja, hogy "... szintézis-tanulmányok révén összképet adjunk a romániai magyarság létének alapvető mozzanatairól, gyarapítva az olyan kiadványok számát, amelyek nemzetiségünk megismerését és önismeretét célozzák". Alább pedig: "Ezek a tanulmányok – reméljük – kiegészítik az olvasók ismereteit a romániai magyar nemzetiség politikai, gazdasági, társadalmi helyzetéről és történelmi múltjáról. Ugyanakkor adatok és tények fényében körvonalazzák a magyar nemzetiségű dolgozók szellemi életét, hozzájárulását a tudomány, a kultúra fejlesztéséhez, s vázolják a szépirodalom, a színház, a zene és képzőművészet terén elért eredményeket."

A politikai frazeológiát kerülő megfogalmazás a kötetben közölt, többnyire tárgyszerű, az egyes ágazatokban elért eredményeket felsorakoztató tanulmányok egy részére is jellemző, azokra elsősorban, amelyek egy-egy tudomány- vagy művészeti ág eredményeinek összképét rajzolják meg: így Vincze Mária és Szabó Attila a természettudományos irodalom, Spielmann József az orvostudomány és gyógyszerészet, Balázs Sándor és Bodor András a társadalomtudományi gondolkodás, Péntek János a nyelvtudományi kutatások, dr. Kós Károly a néprajz, Faragó József a folklór, Kovács János a tömegművelődés, Székely Zoltán a múzeumok, Jakó Zsigmond a könyvtárak, Szász Béla a könyvkiadás, Gálfalvi Zsolt a romániai magyar irodalom, Balogh Edgár a közírás, Szász János és Bodor Pál a sajtó, Veress Dániel a hivatásos színjátszás, László Ferenc a zenei, Banner Zoltán a képzőművészeti élet egészéről készített áttekintést.

A kötet anyagának másik részét olyan tanulmányok teszik ki, amelyek a téma történelmi-politikai betájolását hivatottak elvégezni, illetve a könyvet a pártpropaganda akkori irányvonalába beállítani. Koppándi Sándor, a könyv szerkesztője és Lőrinczi László, a Párttörténeti Intézet nemzetiségkutató munkaközösségének akkori irányítója A nemzetiségi kérdés megoldása c. közös tanulmányukban idézik is a kommunista párt XI. kongresszusának határozatából azt a részt, mely szerint: "Pártunk szüntelen őrködni fog a marxizmus-leninizmus nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos elveinek az életben való rendíthetetlen alkalmazása, a teljes jogegyenlőség betartása felett, azoknak a feltételeknek a megteremtése felett, amelyeknek biztosítaniuk kell nemzetiségi különbség nélkül minden állampolgár tevékeny részvételét szocialista hazánk sorsának irányításában" – s hozzáteszik: "Ez a lelkesítő perspektíva készteti arra a nemzetiségeket, hogy a román néppel együtt egyre nagyobb mértékben részt vegyenek a jövőteremtő munkában, ez emeli egyre magasabb szintre a román nemzet és az együttlakó nemzetiségek szilárd egységét és testvériségét" (i. m. 28).

A ~ c. kötetben Demény Lajos, Bányai László, Damian Hurezeanu és Constantin Vlad egy-egy tanulmányban Románia és benne a magyar kisebbség múltjának egyes szakaszait tekinti át; Fazekas János pedig A román nép és az együttlakó nemzetiségek egysége és testvérisége – a mai Románia haladásának hajtóereje címmel járul hozzá a kötetben foglaltak politikai betájolásához. Debreczi Árpád, az Oktatásügyi Minisztérium osztályvezetője az anyanyelvű oktatást mutatja be – természetesen a hivatalos adatok tükrében –, míg Nagy Ferdinánd, Kovászna megye akkori párt-elsőtitkára a megye gazdasági helyzetét – 1977-es állapotában.

Nagy Ferdinánd írása, valamint az 1977-ben elhunyt Mikó Imre 1976-ban közölt Beszélgetések az egyházakról c. interjúsorozata a magyar egyházak püspökeivel: Márton Áronnal, D. Nagy Gyulával, dr. Papp Lászlóval, dr. Kovács Lajossal és Szedressy Pállal jelzi, hogy a kötet igen hosszú idő alatt készült, s megjelenését, valamint tárgyszerű hangvételű dolgozatainak elfogadását a cenzúra és a pártellenőrzés részéről egy – viszonylag kedvező – politikai konjunktúra tette lehetővé. Nem sokkal megjelenése után azonban a pártpropaganda elindította azoknak a valóságot primitíven és durván meghamisító kiadványoknak a sorozatát, amelyeket majd a világnyelveken is megjelentet, s amelyek részei a Ceauşescu-rendszer egyre nyilvánvalóbbá és közismertebbé váló kisebbségellenes politikájának.

(D. Gy.)


Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság – korábbi nevén Romániai Magyar Népfőiskolák és Közösségfejlesztők Társasága, 1994. jan. 29-én alakult Kolozsváron, az EMKE tagszervezeteként és annak égisze alatt működik. Célja, hogy felmérve a lehetőségeket, támogassa a hivatalos oktatáson kívüli felnőttképzést, vagyis intézményesítse közművelődési életünknek ezt a nagyon fontos területét. Elnöke Egyed Ákos történész, titkára Dáné Tibor Kálmán.

A ~ eszmei kiindulópontnak tekinti a 19. sz. közepén Dániában megszületett, majd a két világháború között a Kárpát-medencében is meghonosodott népfőiskolai mozgalmat; hazai előzményének Balázs Ferenc mészkői kezdeményezését az 1930-as évekből.

A két világháború között Erdélyben, majd a bécsi döntés után Észak-Erdélyben, a magyar egyházak támogatásával és szervezésében bontakozott ki a népfőiskolai mozgalom. Erdő János unitárius teológus, a későbbi püspök 1934-ben A népfőiskola jelentősége népünk életében címmel írt ennek a felnőttképző tevékenységnek a fontosságáról; Márton Áron római katolikus püspök is a népnevelés egyik legfontosabb intézményének tekintette a népfőiskolát; a református egyház az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) keretében szervezett népfőiskola-tanfolyamokat Székelyudvarhelyen, Magyarkapuson, Ákosfalván, Makfalván stb.; a római katolikus ifjúság a KALOT keretében foglalkozott ilyen jellegű neveléssel Csíksomlyón és Szilágysomlyón. A második világháború előtt és alatt a népi írók válnak a népfőiskolai mozgalom szószólóivá, Móricz Zsigmond biztatására Németh László még törvénytervezetet is kidolgoz ezen intézmény működtetésére. 1946-47-ben is történik kísérlet az EMKE égisze alatt a népfőiskolai mozgalom felélesztésére, de aztán az "elvtelen magyar egység" elleni harc hevében minden magyar közösségi intézmény, így a népfőiskolai kezdeményezés is derékba tört.

1949-1989 között a *szabadegyetemek keretében nyíltak bizonyos – korlátozott – lehetőségek a népfőiskolai szellem továbbéltetésére, s annak ellenére, hogy ezt a tevékenységet a hatalom folyamatosan figyelte, mégis a közösségi önművelés egyik legfontosabb intézményévé vált.

Az 1989-es változást követően a romániai magyarság sok más közösségi testülete között a népfőiskolai gondolatot újraélesztők is hallatták szavukat: 1992-ben létrejött a Gyergyói Népfőiskolai Egyesület, majd a Kaláka Népfőiskola Alapítvány Kézdivásárhelyen, s ezzel a felnőttképző kezdeményezéseket összefogó szervezetté vált a ~.

1993 nyarán az EMKE kezdeményezésére megszervezték az első népfőiskolai "tréning"-et Gyergyószentmiklóson, majd egy következőt Zilahon. Ugyanebben az évben, szintén az EMKE égisze alatt megszervezték az első honismereti népfőiskolai tábort Szovátán. A ~ jelentősebb rendezvényei: Népfőiskola-szervezők kiképzőtábora szórványban működő papok, tanítók, tanárok részére (1994, Nagyenyed); II. Honismereti Népfőiskola Tábor – Kisebbségi önépítkezés (Szováta 1995); Történelmünk a Duna-medencében – konferencia (Temesvár 1996, a helybéli *Ormós Zsigmond Egyesülettel közösen); III. Honismereti Népfőiskola Tábor – Műemlékvédelem és környezetvédelem témában (Szováta 1997, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal és a Rhododendron Környezetvédő Egyesülettel közös szervezésben); Balázs Ferenc Emléknap – halálának 65. évfordulójára szervezett emlékülés (Kolozsvár-Mészkő 1997, az Unitárius Egyházzal közösen); IV. Honismereti Népfőiskola Tábor – Életmód, természet, egészség témakörben (Szentegyháza 1999, a Preventio Egészségvédelmi Társasággal közösen); Balázs Ferenc emléknap – születésének 100. évfordulóján (Kolozsvár-Mészkő, az Unitárius Egyházzal közösen).

Fontosabb kiadványok: Népfőiskola Erdélyben (Kv. 1996); Balázs Ferenc Emlékkönyv (uo. 1997); Műemlékvédelem és környezetvédelem (uo. 1997); Történelmünk a Duna-medencében (uo. 1998); Életmód – egészség (uo. 2000); Szép apostoli élet – Balázs Ferenc (1901-1937) centenárium (uo. 2001).

1996-ban három számot ért meg az Új Nézőpont hírlevél.

A ~ kapcsolatot tart fenn belföldi és külföldi rokon szervezetekkel, különösen a Magyar Népfőiskolai Társasággal, mely támogatója volt a szervezet létrehozásának, a Sárospataki Népfőiskolai Egyesülettel, a hazai ANUP-pal, és a DVV Bukaresti Irodájával, részt vett a Civil Szervezetek Európai Szimpóziumán Romániában, Dániában és Finnországban.

(D. T. K.)


Romániai Magyar Szó1. Politikai napilap, 1947. szeptember 1-ji dátummal indult Bukarestben mint "országos demokratikus napilap", majd 1951. febr. 19-től a Magyar Népi Szövetség Központi Bizottságának napilapja 1953. márc. 31-ig, amikor felvette az *Előre nevet, és folytatólagos évfolyamjelzéssel mint a Román Népköztársaság néptanácsainak lapja jelent meg.

Tulajdonképpen a Román Kommunista Párt központi propagandaszerve volt mindig, hatalmas szerkesztői gárdával, amelynek fenntartását a pártközpont fedezte. Robotos Imre szóbeli közlése szerint, a lap kiadási költségeire az első időkben a pénzt, számlálatlanul, maga Ana Pauker, a pártvezetés második embere utalta ki. Szerkesztői törzsgárdáját a párttal kapcsolatban állott újságírókból verbuválta, majd a fiatal munkatársak serege előtt nyitotta meg a kapukat. Volt olyan időszak, hogy egyszerre 200-250 belső munkatársa volt; ezek nagy része később fokozatosan kiszorult a szerkesztőségből, de az első hullámmal érkezettek közül néhányan (pl. Csíky Gábor, Mag Péter) a vezető újságírók közé küzdötték fel magukat.

Főszerkesztőként az indulástól a Kacsó Sándor neve szerepelt a fejlécen, de neki a szerkesztésbe semmi beleszólása nem volt, nem is járt be a szerkesztőségbe. Szükség volt viszont a nevére, mivel az 1940-ig megjelenő Brassói Lapok főszerkesztőjeként ismert volt az egész országban. A tényleges és Kacsónak a Magyar Népi Szövetség országos elnöki tisztéből való eltávolítása után névleges főszerkesztője is (1951. júl. 11.-től) a Nagyváradról Bukarestbe helyezett Robotos Imre volt felelős szerkesztői minőségben. Helyettes főszerkesztők, időrendben: Kőműves Géza, Jakab Antal, Kenyeres Pál. Állandó tudósítói voltak minden erdélyi megyében.

A ~ munkatársai közé tartozott majdnem mindenik romániai magyar író. Szerkesztőségi alkalmazott volt, hosszabb-rövidebb ideig, Bárdos László, Beke György, Bodor Pál, Deák Tamás, Dimény István, Domokos Géza, Horváth Imre, Korda István, Kovács György, Lőrinczi László, Majtényi Erik, Páll Árpád, Szász János, Szilágyi András, Tamás Gáspár, Tomcsa Sándor. Ez a névsor, idősebbeké és fiatalabbaké, különböző stíluseszmények híveié, eleve mutatja, hogy a lap nem érvényesített kötelező előírásokat az írások megformálásában, de tartalmi kérdésekben, szemléletben a korszak szellemét, a párt politikájának figyelembe vételét vagy éppen érvényesítését követelte meg.

A kor jellemző jegyeként a ~ írásainak, tudósításainak zöme gazdasági, ipari, földművelési kérdéseket ölelt fel. Lelkes hangon népszerűsítették a munkaversenyeket, felső fokon szóltak a sztahanovista mozgalomról, egyáltalán a mintaként ábrázolt és ajánlott szovjet valóságról. Ezenközben alig tárgyalták a cikkek a tényleges közgazdasági kérdéseket. Falusi riportokban, tudósításokban a fő hangsúly a kulákok elleni harcra esett, ezek leleplezése állandó téma volt a lapban, majd 1949-től a közös gazdaságok szervezése került előtérbe.

Robotos Imre későbbi visszaemlékezésében, 1982-ben elmondta azt is, hogy az olvasók köréből óvások és cáfolatok érkeztek, amelyek kifogásolták az újság "napfényben fürdő szemléletvilágát", de a szerkesztőség – a korszak jellegének megfelelően – nem tágíthatott "az úgynevezett kampányoktól, amelyeknek alapvonása az öntömjénező külszín megteremtése volt, persze hatástalanul".

Figyelemre méltóbbak a lap művelődési és irodalmi közlései. Minden számban kulturális rovat volt, hétvégeken pedig művelődési-irodalmi melléklet, külön rovatcím nélkül. Az itt megjelenő írások a fő irányvonalat érvényesítették, vagyis a társadalmi értékrend átállítását a pártos tanítás, az osztályharc, a termelésnek alárendelt kultúra vágányára. Jól jellemzik ezt Sőni Pál kulturális rovatvezető, későbbi kolozsvári egyetemi tanár cikkei, kritikái: Az osztályharcos irodalom témái (1948. aug. 13.), Elvszerű, pártszellemű irodalmi bírálatot (1949. aug. 14.), A szocialista realizmus költészete felé (1948. nov. 21.); Kovács Jánostól Az író és a valóság (1949. okt. 9.); Hajdu Győzőtől Irodalmi bírálatunk elvszerű kritikájának kiszélesítéséért (1950. márc. 6.); Csehi Gyulától Irodalmi kritikánk némely eredményei és gyermekbetegségei (1950. febr. 19.); Szemlér Ferenctől Az igazi költő feladata (1949. ápr. 10.).

Néha a felülről igényelt téma, hang és a magyarság érdekei találkoztak, ilyenkor a lap hasznos munkát végezhetett az egyébként háttérbe szorított, szinte már tiltott nemzeti önismeret ápolásában. Példa erre a sajtó nyelvezetéről lefolyt vita 1948-ban. A teljes kommunista hatalomátvétel után ugyanis a párt egyik legfőbb propagandafőnöke, Leonte Răutu harcot hirdetett a sajtó nyelvezetének megújításáért, a közérthetőség szellemében. A román polgári újságírás meglehetősen elvont, neologizmusokkal túlterhelt, a falusi olvasók és a munkások számára nehezen érthető nyelve miatt ugyanis a párt propagandája nem hatolhatott be eléggé az olvasói tömegek tudatába. A magyar sajtóban ez sokkal kevésbé volt érzékelhető. De az elrendelt "nyelvi tisztázásokból" a magyar lap sem vonhatta ki magát, sőt Vigh Károly személyében nyelvi lektort alkalmazott, s alkalmat teremtett arra, hogy hasábjain szakemberek, tanárok, írók a magyar nyelvművelés tennivalóit, a magyar nyelvhelyesség ügyét tűzzék tollukra és tárgyalják meg, hangsúlyozva, hogy a nemzetiségi jogok kiharcolásának, érvényesítésének egyik feltétele anyanyelvünk alapos ismerete, művelése, szeretete. Leonte Răutu aligha ezekre gondolt, mikor a vitát elindította.

Más alkalommal a lap éppen a magyar történelmi tudatot rombolta. Makkai László történelemtudós 1947- ben könyvet írt Magyar-román közös múlt címmel (újrakiadása, változatlan szöveggel, 1989-ben a Héttorony Könyvkiadónál). Az ismert szerző, a magyar-román kapcsolatok egyik legjobb ismerője az egységes nemzetek felfogását vallotta – akárcsak Bibó István 1946-os tanulmányában (A kelet-európai kisállamok nyomorúsága) –, olyan egységes magyar nemzetről beszélt, amelyet nem az országok politikai határai, hanem a nyelv határai vesznek körül. Emellett reményét fejezte ki, hogy a román "imperialista nacionalizmus" feladása igazi fordulatot hozhat a két nemzet viszonyában. Robotos Imre főszerkesztő maga utasította el Makkai László tudományos érveit Az igazi román-magyar közös múlt címmel a lapban folytatásokban közölt fulmináns pamfletben. Mindent elmond a cikksorozat mottója: "Miért áll Makkai László »történelemírása« az imperialista békebontás szolgálatában?" Robotos szigorú végítélete pedig: "A közös békéért folytatott harc mai elhatározó jelentőségű időszakában az ilyen művekkel úgy kell bánni, mint harc idején az ellenséggel bánni szokás."

Robotos cikksorozata hamarosan könyv alakban is megjelent, 1948- ban ez volt a ~ egyetlen kiadványa (kivéve 1948-1950 közt az évi könyvnaptárt). Vajon miért volt szükség ilyen össztűzre, mikor az erdélyi magyarság Makkai könyvét egyáltalán nem ismerhette? Kísértetiesen ismétlődik ez majd a nyolcvanas évek második felében, mikor a háromkötetes Erdély történetét ítélteti el kórusban a bukaresti pártközpont olyan román és magyar szerzőkkel, akik a mű egyetlen sorát sem olvashatták. Robotos Imre állítása szerint Vincze János – másként, többször, Ion Vinţe, Románia budapesti nagykövete – erőszakolta ki a választ Makkai könyvére.

Később, már az Előre korszakában az ilyen hangvételű cikkekért szakított végképp Szabédi László a központi magyar nyelvű sajtóorgánummal.

Induláskor a lapból 25 ezer példányt nyomtattak, ez később 100 ezerre emelkedett. Magyar napilap Romániában ilyen nagy példányszámban soha addig nem jelent meg.

Beke György: Lapalapítás 1947-ben Bukarestben. Beszélgetés Robotos Imrével. Korunk 1982/10. – Robotos Imre: A csapdákat nem lehet elkerülni (önéletrajzi visszaemlékezések). Nagyvárad 1997.

(B. GY.)

2. A romániai kommunista diktatúra bukása után, 1989. dec. 23-án belső fordulat ment végbe az Előre bukaresti magyar napilap szerkesztőségében. Szilágyi Dezső főszerkesztő távozott a lap éléről, s a vezetést egy öttagú ügyvezető bizottság vette át: Cseke Gábor, Gyarmath János, Kiss Zsuzsa, Nits Árpád és Székely László. Az 1990. márc. 20.-i lapszámon jelenik meg főszerkesztőként Gyarmath János, főszerkesztőhelyettesként Székely László neve, akit 1994 novemberétől Ferencz Imre vált fel. Ugyancsak 1990. márc. 20.-tól Kiss Zsuzsa szerkesztőségi főtitkár, haláláig (1993. ápr. 26.). A változástól újra ~ címmel megjelenő lap szerkesztőinek névsorában Bodó Barna, Cseke Gábor, Deák Levente, Marosi Barna, Román Győző, Sike Lajos neve szerepel. A ~ a korábbi vidéki munkatársi hálózatából igyekezett minél többet megőrizni, bár a megyei lapok megerősödésével és seregnyi helyi lap megindulásával olvasótábora és ezzel példányszáma jelentősen megfogyatkozott. A vidéki munkatársak: Aradon Juhász Zoltán, Péterszabó Ilona, Besztercén Guther M. Ilona, Brassóban Demeter J. Ildikó, Tóásó Áron Zoltán, Csíkszeredában Birtók József, Daczó Dénes, Déván Deák Levente, Kolozsváron Csomafáy Ferenc, Kisgyörgy Réka, Miklós László, Román János, Marosvásárhelyen Bögözi Attila, Nagybányán Farkas E. Zoltán, Nagyenyeden Györfi Dénes, Nagyváradon Józsa Tímea, Barabás Zoltán, Resicabányán Makay Botond, Sepsiszentgyörgyön Éltes Enikő, Flóra Gábor, Imreh S. István, B. Kovács András, Szatmárnémetiben (majd Gyergyószentmiklóson) Gál Éva Emese, utóbb Sike Lajos, Székelyudvarhelyen Oláh István, Temesváron Ferencz Károly, Gazda Árpád, Pataki Zoltán, Zilahon Fejér László. Főmunkatárs Zsehránszky István. Publicisztikával rendszeresen jelen van a lapban Halász Anna és Szász János; szombati számának laptestében 1990 októberétől Szabad Szombat címmel önálló irodalmi-művelődési mellékletet jelentet meg.

1990-1992 között a kiadásában jelent meg a RMSZ-zsebkönyvek hét kötete: 1990-ben Élő lánc címmel válogatás az 1989. decemberi forradalomról szóló írásokból, a Karácsonyi Magyar Szó című antológia, Miskolczy Miklós Színlelni boldog szeretőt című regénye és Sütő András Naplójegyzetei az 1989. ápr. 30.-dec. 22. közötti időből; 1991-ben Zilahy Lajos regénye, a Halálos tavasz, 1992-ben Erdélyi egyházaink századai címmel a hazai magyar történelmi egyházak múltját áttekintő tanulmányok és Benedek Elek Magyarok története c. műve. A sorozatot Marosi Barna és Cseke Gábor szerkesztette; sorozattervező grafikusa Keller Emese.

Politikai irányvonalát tekintve a ~, bár függetlenségét mindig megtartotta, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Domokos Géza, később Markó Béla vezette magyar nemzetiségi programját tette magáévá, s mind publicisztikájával, mind tudósításaival az ország magyar lakosságának az ország mindennapi életében való jelenlétét, a jogállammá válás nehéz folyamatában jelentkező gondjait-problémáit szólaltatja meg. Tárgyilagos támogatóra talál benne a romániai magyarság minden csoportosulása, ideológiai tömörülése, törekedve arra, hogy hasábjain a belső viták a kiegyenlítődés szellemében kapjanak szót. Ezt fejezi ki mindennapi sorozata, a Nem hagyhatjuk szó nélkül is.

(B. E.)


Romániai Magyarság – Lippán 1929-30-ban megjelent országos politikai, közgazdasági és irodalmi hetilap. A gazdagon illusztrált kiadvány főszerkesztője Hehs Aladár, felelős szerkesztője Kajdy László, kiadója Grell V. A.

A lap célul tűzte ki, hogy az ismeretlen szerzők műveit megismerteti a nagy nyilvánossággal (így pl. Păcurariu Aurel magyar nyelven írt drámáját), s verseket, regényrészleteket is közölt.

(Sz. J.)


Romániai Népszava – az Erdélyi és Bánsági Szocialista Párt által kiadott *Erdélyi Munkás címváltozata 1922-29 között. Ebben az időszakban Gitye László jegyzi szerkesztőként. Irodalmi vonatkozású anyagából említésre méltó az *emigráns írók egyikének, Farkas Antalnak Kosóczky-lányok c., folytatásokban közölt regénye (1922), versei és A mag c. elbeszélése (1923). A lap munkatársai között szerepel még Erdélyi Kálmán, Ormos Ede és Woiticzky Gyula (Kelemen Gyula álnévvel).

1924-ben a ~ könyvsorozatot is próbál indítani A Romániai Népszava Könyvtára címmel, amelyben azonban mindössze egy kis (8 lapos) füzet jelenik meg: K. Kautsky Marx az erőszakról és a szocializmusról c. munkája (Kv. 1924).

(B. E.)


romániaiság – a Trianon után Romániához került magyarlakta területeken született irodalmat ideológiai és politikai vonatkozásban meghatározni törekvő fogalom.

Erre az irodalomra az "erdélyi" helyett a "romániai" jelzőt elsőnek a konzervatív irodalomtörténész Kristóf György használta. Fogalomhasználatát 1924-ben megjelent tanulmánykötete (Az erdélyi magyar irodalom múltja és jövője) zárófejezetében így indokolta: "... az irodalomban az erdélyiség programszerű követelése és követése érlelte meg bennem azt a meggyőződést, hogy az »erdélyi« kifejezés közművelődési és művészi szempontból sem nem indokolt, sem nem jogosult [...] Az erdélyiség csak a művészet síkjára fölemelve jelent irodalmi értéket. Közművelődési s főleg nyelvi és irodalmi szempontból pedig az erdélyi jelző szűk, kirekesztő vagy legalábbis nemtörődöm értelmű. Pedig lehet-é, szabad-é nem törődnünk azzal a hatalmas közművelődési erőmennyiséggel, amelyet a bihari és szatmári magyarság százezrei jelentenek? Azzal a fejlett magyar szellemi élettel, amely Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmár, Nagybánya és más városokban pezsegve működik és illendően hat? Csak azért, mert ezek sem politikailag, sem földrajzilag nem esnek belül a régi Erdély határán" (i. m. 291). Kristóf ugyanakkor kiemelten hangsúlyozza, hogy az ezen integráló meggondolásból "romániai"-nak nevezett magyar irodalom elválaszthatatlan a magyar irodalomtól: "... külön erdélyi irodalom nem volt soha, csak magyar irodalom" – írja (uo. 292).

Közel másfél évtizeddel később a Korunk-szerkesztő marxista Gaál Gábor áll ki ezen irodalomnak a "romániaisága" mellett, kifejezetten polemizálva a transzilvanizmussal. Transszilvániai-e vagy romániai magyar irodalom? c. tanulmányában (Korunk 1937/3.), folyóirata ideológiájából szervesen következően az irodalom feladataként azt jelöli meg, hogy a romániai magyarság egészének életét tükrözze: "... hamis az az irodalom – írja –, amely a romániai magyar élet vízióját Transzilvániára szűkíti", nyomatékosan felhíva a figyelmet a Kárpátokon túlra áramlott kisebbségi magyar tömegek sorsára és helyzetére, oktatásügyének és vallásgyakorlásának súlyos gondjaira. Másrészről figyelmeztet arra, hogy a kisebbségi magyar társadalomban változások mentek végbe, s ezek a szemlélet megváltoztatását követelik: "Az arisztokrácia, a hivatalnok dzsentri, a nagybirtokos magyarság ma már a – múlt [...] A jelen: az előbbiek mumifikálódása, a magyar polgárok, kispolgárok, kis- és középgazdák, alkalmazottak, proletárok, szolgák kora [...] Ezek ideológiája, ezek társadalomerkölcse, ezek életproblematikája a mai romániai magyarság belső világa. Irodalma – a romániai magyar nemzetiség irodalma – csak ebből épülhet."

A Gaál megfogalmazta ~-nak van még egy összetevője, amely szintén ideológiai-politikai töltetű: törekvése arra, hogy kapcsolatot teremtsen az akkori román társadalom "haladó" (baloldali) erőivel, hogy számoljon azokkal a változásokkal, amelyek benne a 30-as években végbemennek. "Mindig azt mondtuk – írja -: az életünket azokkal együtt kell megoldanunk, akikkel együtt élünk. Az idő kiforrásának mai nagy szakaszában sem vélekedünk másként. Lelkiismeretünket tisztának ma is csak ilyenképpen érezzük." Ugyanakkor egy percig sem vonta kétségbe, hogy az általa sürgetett irodalom a magyar irodalom szerves része, hogy a romániai kisebbségi magyarság része a magyar nemzet egészének.

Ezzel a *transzilvanizmussal polemizáló nézettel (és fogalomhasználattal) szemben tejesen más értelmet kap a ~ az 1960-as évek közepétől. Az új jelentés időben és konkrét szövegekben egybeesik Gaál Gábor (és a Korunk) politikai rehabilitációjával, "kisajátításával" (Tóth Sándor). Az 1956-os magyar forradalom leverését követő romániai megtorlások és megfélemlítések során hangoztatott egyik vád: a "szeparatizmus" ellen a romániai magyar szellemi élet akkori vezetői "a román állam iránti feltétlen elkötelezettség" (K. Lengyel Zsolt) bizonyításával próbáltak védekezni, s így került sor a ~ fogalmának felújítására. A művelet Kallós Miklósnak egy központi pártmegrendelésre írt, Gaált rehabilitáló cikkével (A Korunk és szerkesztője. Korunk 1964/7) kezdődik, amelyben a szerző – a központi pártvezetés utasítását közvetítő Valter Roman konkrét beavatkozása nyomán (vö. Tóth Sándor: Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korából. 130) – a Korunk egykori szerkesztőjének érdemei sorában külön kiemelte "romániaiságát". "Romániaiságon – írta – a Korunk s mindenekelőtt Gaál Gábor nem egyszerűen földrajzi vonatkozásokat értett, hanem azt az elkötelezettséget és hivatást, hogy a romániai haladó erők szerves részeként folytassa tevékenységét." A ~ aztán a 60-as és 70-es évek fordulóján vált kulcsfogalommá. Ekkor szögezte le Méliusz József, az írószövetség akkori alelnöke: "... a nemzetiségi realizmus fogalma és követelménye azonos lényegében a romániaisággal" (Új hagyományért. 119), Bodor Pál pedig, a Román Televízió magyar műsorainak főszerkesztője ekkor írta: "A romániaiság: egyfelől objektív valóság, másfelől feladat is [...] Nem merő modus vivendi, hanem abból fakasztott magatartás; a romániai magyarság társadalmi, politikai, szellemi múltjának, jelenének és jövőjének vetülete, hogy Románián belüliségünk nem egyszerűen ittlét" (A romániaiság mai értelmezése. Korunk 1971/3). Ugyanebben az időben jelenik meg Gáll Ernőnek A romániaiság szociológiai alapvetése c. tanulmánya is (Korunk 1971/1).

A fogalom és kontextusai történetét különben Tóth Sándor tekintette át még 1973-ban, arra figyelmeztetve, hogy "... 1964-ben sajtónk csak egy kiképzést vett át Gaál Gábortól, egy olyan fogalom jelölésére, amelynek szabatos kidolgozásával ma sem rendelkezünk". Egyébként – folytatja "... a kortárs romániai szerzők romániaiság koncepciójának központi kritériuma a már kifejtett feltételekből szükségszerűen következő hűség a szocialista állam iránt..." (Válasz – kérdésekre. Korunk Évkönyv 1973; újraközölve: Rólunk van szó. 1980. 211).

Ezt az "önvédelmi" motivációjú elkötelezettséget és hűséget indokolni lehetett a romániai magyarság második világháború utáni, új kisebbségi helyzetével, s különösen a magyar forradalom leverése utáni, legfelsőbb szintről táplált bizalmatlanság és gyanakvás politikai légkörével. A valóság azonban az, hogy olyan zsákutcába vezetett, amely egyenesen beletorkollott a romániai kommunista diktatúra 80-as években kiteljesedő homogenizációs programjába: a kisebbségi magyarság teljes elszigetelésébe, felbomlasztásába és felmorzsolásába. De már a 60-as évek végén alkalmas volt a hűségnek és az elkötelezettségnek ez a jelszava arra, hogy a legfelső román pártvezetés fel tudja sorakoztatni a romániai magyar vezető értelmiség képviselőit a "kettős kötődés" Illyés Gyula által felvetett – s a magyarországi irodalmi körökben széles körű visszhangot keltett – tételével szemben. Ekkor volt olvasható az Utunknak A felelősség oszthatatlan c. cikkében (1968. aug. 2.): "A romániai nemzetiségi irodalom kérdésében, miképpen a közélet bármely más kérdésében is, a felelősség oszthatatlan, és arra csakis a Román Kommunista Párt és az ország népe tarthat igényt", s ekkor írta le Domokos Géza: "Nem érthetünk egyet semmi szín alatt [...] a magyarországi sajtóban és folyóiratokban megfogalmazott »kettős kötődés – kettős felelősség« programjával [...] Lényegében olyan beavatkozási kísérletet takar, amely a kölcsö-nös megértés és együttműködés szellemének ápolása helyett csak zavart kelt és félreértést okoz" (Az igazság és tárgyilagosság szellemében. Előre 1968. júl. 24.).

Az akkori romániai magyar vezető értelmiség megváltoztathatatlannak érezte a történelmi helyzetet, s csak arra törekedett, hogy Románián belül, hűsége és elkötelezettsége hangoztatása árán stabilizálja az adott – a Ceauşescu-féle hatalmi berendezkedés elején még konkrét eredményeket is hozó – helyzetet. Az egyetemes magyarsághoz való tartozás megtagadására nem került sor, sőt burkoltan annak tudatát is fenntartotta ("középiskolás fokon" ilyen meghatározás olvasható a romániai magyar irodalomból készült tankönyvben: "A romániai magyar irodalom születésének évszáma 1918, földrajzi hazája Románia. Problémavilága kezdettől fogva a romániai társadalmi valóságban gyökerezik: ez a valóság határozza meg fejlődését, s természetesen a romániai magyarság felszabadulás előtti kisebbségi, illetve a felszabadulás utáni nemzetiségi helyzete. Ezek a sajátos vonások különböztetik meg a romániai magyar irodalmat a jelenkori magyarországi irodalomtól, amelyhez azonban a nyelv és az irodalmi-művelődési hagyományok tágan értelmezett közössége fűzi" (A romániai magyar irodalom története. 1977. 5-6). Az adott helyzetbe való belenyugvást is kifejezte azonban: "Számomra – írta Gáll Ernő 1981-ben – [a romániaiság] lényegében... nem jelentett mást, mint annak hangsúlyos megállapítását, hogy a romániai magyarság léte, kultúrája és jövője ebben az országban az együttélés feltételei közt alakul, s ebből a felismerésből – mindenfajta elszigetelő és leválasztó tendenciával szemben – az önfenntartás megkövetelte következtetéseket kell levonni."

Mindennek ellenére a 80-as évekre egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a ~ a kisebbségi magyarságnak az összmagyar törzsből való leválasztását, elszigetelését, távlatosan: beolvasztását szolgálta, a hatalom szándékai szerint. "... A romániai szocialista kultúrának – jellemezte ezt a forgatókönyvet Tóth Sándor – Bukarest a központja (ezt különben a hatalom már a 40-es évek végétől következetesen végigvitte). A te nemzetiségi kultúrád a romániai szocialista kultúra szerves része [...] És itt már a lojalitás ára megfizethetetlennek bizonyult, hiszen annak elfogadását jelentette volna, hogy a romániai magyarságot leválasztják a magyar nemzet egészéről, hogy a romániai magyarság (szocialista) kultúrája nem szerves része a magyar nemzeti kultúrának" (Jelentés Erdélyből. 104-105).

A 80-as évek végére, amikor megjelent – ha csak szórványosan s főleg román nyelven – a "magyarul beszélő román", "a magyar nyelvű irodalom", már olyanok is akadtak, akik készségesen vállalták a "megfizethetetlen ár"-at, s csak idő kérdése lett volna, hogy ezek a kifejezések kötelezővé váljanak, és ne csak a hatalom legmegátalkodottabb kiszolgálóinak ünnepi köszöntőiben hangozzanak el.

Az 1989-es változást követően nem csak a ~ szóhasználata tűnt el nyomtalanul, hanem a Romániában született magyar irodalom "romániai" vagy "erdélyi" jelzője körül is heves viták lobbantak fel. Tény az, hogy a romániai magyarság jelentős kulturális és tudományos intézményei Erdélyben alakultak meg vagy költöztek haza a Kárpátokon túlról. De nem mind. És a szóhasználat kérdését az is legalábbis nyitottá teszi, hogy ma egyre nő az odafigyelés az ott élő moldvai csángok önazonosságának kérdése, a szórványmagyarság sorsa iránt. Gaál Gábor egykor cikke címében megfogalmazott kérdése: "erdélyi vagy romániai magyar irodalom?" ebben a vonatkozásban igazán nem vesztett időszerűségéből.

Kristóf György: Az erdélyi magyar irodalom múltja és jelene. Kv. 1924. – Gaál Gábor: Transzilvániai-e vagy romániai magyar irodalom? Korunk 1937/3. Újraközölve Valóság és irodalom. 1950. 98-102. – Kallós Miklós: A Korunk és szerkesztője. Korunk 1964/7. – Bodor Pál: A "romániaiság" mai értelmezése. Korunk 1971/3. – Gáll Ernő: A romániaiság szociológiai alapvetése. Korunk 1971/1; uő: Erdélyiség – romániaiság. A Hét 1994/32-33. Újraközölve: Számvetés. Kv. 1995. 128-139. – Tordai Zádor: Boszorkányokról és egyebekről, amik nincsenek Kritika 1971/11. – (Tóth Sándor) A Gaál-monográfia szerzője a Korunk kérdéseire válaszol. In: Korunk Évkönyv. 1973. 45-52. Újraközölve Válasz kérdésekre címmel: Rólunk van szó. 1980. 199-212; uő: Jelentés Erdélyből. Párizs 1991. 104-405 = Magyar Füzetek; uő: Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korából. Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában. Bp. 1997. 127-131; uő: Adalék téveszméink újragondolásához. A Hét 1994. dec. 9. – Robotos Imre: Erdély változásai avagy a transzilvanizmus és a romániaiság ütközései. Új Forrás 1991/III; uő: Pengeváltás. Nagyvárad 1997. 132-134. – Ágoston Vilmos: A levágott kéz felelőssége. Alföld 1991/2. 20-29. – K. Lengyel Zsolt: Kristóf György az erdélyiség és romániaiság kereszttüzében. Korunk 1992/8. – Tapodi Zsuzsa: Irodalom a politika szolgálatában. Gaál Gábor munkássága pályája utolsó szakaszában. Bp. 2001. 117-120 = Officina Hungarica. XI.

(D. Gy.)


Romosan Nicu – *Kálmán Andor álneve


Róna Éva (Nagyvárad, 1926. nov. 22.) – újságíró. Iskoláit Bukarestben végezte (1958), a Dolgozó Nő (1952-54), Falvak Dolgozó Népe (1954-58), Előre (1965-70) munkatársa; 1970-től a Hivatalos Közlöny magyar kiadásának fordítója.

Első írását a kolozsvári Új Út hetilap közölte (1952). Riportok, portrék, interjúk szerzője. Hogyan viselkedjünk? (1976) c. munkáját az illem, udvariasság, jó modor követelményeiről a Ceres Könyvkiadó közhasznú *Kaleidoszkóp c. sorozata jelentette meg Unipan Helga rajzaival.

(B. E.)


Róna László (Nagyvárad, 1925. jún. 3.) – orvosi szakíró. Szülővárosában a Kecskeméti Lipót Fiúlíceumban érettségizett (1943), egyetemi tanulmányait a marosvásárhelyi OGYI Általános Orvosi Karán érdemdiplomával végezte (1951). Már diákkorában a kórbonctani és törvényszéki orvostani tanszéken gyakornok. 1955-től a marosvásárhelyi 1. számú belgyógyászati klinikán tanársegéd, majd adjunktus, előadótanár (1979-86). A klinika keretében 1973-ban megalapította a gasztro-enterológiai részleget. Az orvostudományok doktora (1963), főorvos (1979). Tanulmányúton volt a Német Szövetségi Köztársaságban (1971) és az Amerikai Egyesült Államokban (1981). 1986-ban Békéscsabára telepedett át.

Tudományos tevékenysége főleg a hasi betegségek, kisebb mértékben a vérképzőszervek megbetegedéseinek kutatására terjedt ki. Dolgozatokat közölt hazai (Orvosi Szemle-Revista Medicală, Medicina Internă, Viaţa Medicală, Spitalul) és német (Ärztliche Praxis, Internist) szaklapokban.

Magyar és román nyelvű kőnyomatos jegyzetek (Törvényszéki orvostan. Mv. 1951; Általános kórbonctan. II. Mv. 1952; Részletes kórbonctan. I-II. Mv. 1953-54; Belgyógyászati diagnosztika. II. Mv. 1957) társszerzője; első szerzője a Belgyógyászat (Cardiologia, Gastro-enterologia, Haematologia. Mv. 1978) c. jegyzetnek.

Nyomtatásban megjelent munkái (társszerzőként): Probleme de morfopatologie (1953); Idült hepatitis (1957).

(P. M.)


Rónai Antal (Szeged, 1906. júl. 22. – 1996. febr. 9. Kolozsvár) – operakarmester. ~ István és Ádám apja. 1924-ben a kereskedelmi középiskolában érettségizett Kolozsvárt, majd 1926-ban ugyanott elvégzi a román konzervatóriumot. 1924-től Kolozsvárt a Román Opera korrepetitora, majd karmestere. A bécsi döntés éveiben Kolozsvárt marad, de nem vezényelhet: lakásán korrepetál. 1944-ben Nagybányán munkaszolgálatos. 1944 őszét követően újból a Román Opera, 1949-1970 között az újonnan alakult Állami Magyar Opera karmestere, 1952-1956-ban igazgatója is. Ő vezényeli 1948. december 11-én az intézményavató Háry Jánost, utóbb az új társulat legfontosabb operabemutatóit (Carmen, Fidelio, Igor herceg, Hoffmann meséi, Pillangókisasszony, Turandot, Aranykakas, Eladott menyasszony, Falstaff, Othello, Rigoletto, A nürnbergi mesterdalnokok stb.). Karmesteri tevékenységével párhuzamosan csaknem mindvégig tanít is a konzervatóriumban, majd a Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban, karvezetést, partitúraolvasást, hangszerismerettant.

Első cikkét az Igazság közli (1949). 1970-ben történt nyugdíjaztatása után kezdi megjelentetni hosszú és eseménygazdag muzsikuspályájának adomáit (Rónai Antal meséli. Utunk 1984-89), melyek már csak zenetörténeti forrásértékük révén is igen értékesek, amellett érdekesek, tanulságosak, olvasmányosak, csattanósak is. Bő kötetnyi emlékirata (Függöny nélkül) kiadatlan.

Hegyi István: R. A. Utunk 1959/2. – László Ferenc: R. A. Új Élet 1965/5; uő: Mögöttem a pálya, előttem a zene. Utunk 1971/2; uő: R. A. Szabadság (Kv.) 1996. febr. 11.; uő: Búcsú R. A.-tól. Helikon 1996/5. – Balla Zsófia: Vezényel R. A. A Hét 1975/4. – Mikó Ervin: Tükör előtt R. A. Utunk 1986/22. – Benkő András: R. A. évkönyvébe. A Hét 1986/30. – Fehérvári László: R. A. 75 éves. Utunk 1981/29. – R. A. meséli. Utunk 1984/8. – Ciprian Rusuval románul készült interjúit a Tribuna közölte (1993/50-52; 1994/1-3. és 37), ezek felvételeit az ASZT őrzi.

(L. F.)


Rónai Ernő (Nagyvárad, 1897 – 1970. jan. 28. Budapest) – író, magántisztviselő. Elbeszélései, regényei önéletrajzi fogantatásúak: vasutas apjáról, első világháborús és hadifogoly emlékeiről, munkaszolgálatos viszontagságairól szólnak.

Művei: Krasznojárszk (Nv. 1939, 1940); Sorsok... Életek... (Bp. 1942); Vasutasok (Bp. 1944); Örök szégyen (Bp. 1947); Szibérián keresztül (Bp. 1948); Zúg a Jenisszej (Bp. 1948).

(K. K.)


Rónai István (Kolozsvár, 1940. júl. 6.) – zenei író, zongoraművész. ~ Antal fia. Szülővárosában végezte el a Zenei Líceumot (1958), majd a Gheorghe Dima Zenekonzervatórium zongora szakját (1963). Ugyanott lépett főiskolai pályára, s elérte a professzori rangot. Zongorakísérő kamarazenész.

Első írását az Utunk közölte (1968). A Hét zenei oldalának állandó cikkírójaként vált elismertté; az Igazságnak is írt. Tömör zenekritikáit, zenei tárgyú kisesszéit, aforizmáit a meglátás eredetisége és a megírás leleményes tömörsége jellemzi. Egy nagyobb lélegzetű írásában a kolozsvári Állami Magyar Opera történetét értelmezi újra Az utolsó negyvennégy a kétszázból (Egy vázlat vázlata) c. alatt a Kolozsvár magyar színháza (1992) c. kötetben.

László Ferenc: Mondatnyi esszécskék. A Hét 1976/35.

(L. F.)


Rónay György – *Déli Hírlap, *római katolikus egyházi irodalom


Roşca Bonczos Zsuzsa (Nagyszalonta, 1943. máj. 9.) – lélektani szakíró. Középiskoláit Nagyszalontán végezte; a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett filozófia szakos diplomát (1965). Előbb a kolozsvári IRIS-negyedi kultúrotthon igazgatója, majd középiskolai tanár; közben 1971-1979 között – amikor ez a munkakör még létezett – iskolapszichológus.

Tanárként és iskolapszichológusként részt vett a kolozsvári egyetem lélektani tanszéke és a Pedagógiai Kutatóintézet kezdeményezte kutatásokban, de önálló iskolapszichológiai felméréseket is végzett. "Eset-elemzéseit" 1971-től vezetett pszichológus-naplójában rögzítette; ennek anyagából több mint száz részletet jelentetett meg a Dolgozó Nő, illetve a Családi Tükör, A Hét és a TETT oldalain.

(F. K.)


Rosen Alice – *Rózsa Alíz


Rosenfeld Tibor (Marosvásárhely, 1913. dec. 2. – 1991. nov. 30. Marosvásárhely) – orvosi szakíró. Középiskolát Gyergyószentmiklóson végzett, felsőbb tanulmányait a kolozsvári, padovai és bolognai egyetemeken folytatta, a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát (1941). Előbb a marosvásárhelyi állami kórház sebészeti, illetve szülészet-nőgyógyászati osztályán dolgozott, majd munkaszolgálatra vitték. 1945-ben tér vissza Marosvásárhelyre: a Szülészeti-Nőgyógyászati Klinikán tanársegéd, 1948-tól adjunktus, főorvos, az OGYI Gyermekgyógyászati Karának dékánja (1951-55). 1956-ban az Észak-Koreában létesített Román Vöröskeresztes Kórházban teljesített szolgálatot. Visszatérte után folytatta oktatói tevékenységét. Az orvostudományok doktora (1975); 1976-ban nyugalomba vonult.

Több mint 80 nyomtatásban megjelent szakdolgozata az Orvosi Szemlében és a koreai szaksajtóban a női nemi szervek rákos megbetegedéseire, szűrővizsgálatára, a császármetszéssel kapcsolatos megfigyelésekre és a méhelőesés műtéti kezelésére vonatkoznak.

A kőnyomatos Szülészeti jegyzetek (I-II. Mv. 1954-1959) és a Nőgyógyászati jegyzetek (I-II. Mv. 1954, 1955) társszerzője; az Obstetrică şi ginecologie (1962) c. egységes egyetemi tankönyv egyik fejezetének szerzője.

(P. H. M.)


Roska Márton (Magyarköblös, 1880. jún. 15. – 1961. júl. 16. Budapest) – régész, egyetemi tanár. A Világosító Szent Gergelyről elnevezett szamosújvári örmény fiúárvaházban nevelkedett, s gimnáziumi tanulmányait a helybeli állami főgimnáziumban végezte (1900). A kolozsvári egyetem történelem-földrajz szakán középiskolai tanári oklevelet szerzett (1905), ugyanott doktorál (1908), majd ősrégészetből egyetemi magántanárrá habilitálták (1913). Diákévei alatt Pósta Béla oldalán az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában gyakornokoskodott (1901), s munkatársa volt az egyetem érmészeti és régészeti intézetének (1903). Tanulmányai végeztével ez utóbbi keretében volt tisztviselő, majd tanársegéd és adjunktus. Európa több országában tett tanulmányútjai során (1908-1909, 1913) egyetemi kollégiumokat hallgatott, múzeumokat látogatott, tovább szélesítve szakmai látókörét. 1914-ben indult egyetemi oktatói pályáját félbeszakította az önként vállalt harctéri szolgálat (1915-1918) s az ezt követő félévi börtön. Szabadulása után az időközben román nyelvűvé vált egyetem Klasszika Filológia Intézetében lett első tanársegéd. Politikai okokból – egy Asztalos Miklós szerkesztette, "irredentának" minősített tanulmánykötetben (A történeti Erdély) való részvétele miatt – történt durva eltávolítása (1936) és egy újabb börtönbüntetés után a debreceni (1938-40), a kolozsvári (1940-1944), végül a szegedi egyetemen (1945-1950) volt a régészet tanára. Oktatói működésével párhuzamosan a debreceni egyetem régészeti intézetének, a kolozsvári egyetem érmészeti és régészeti intézetének, továbbá az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának (1940-1944) s az Erdélyi Kárpát Egyesület Néprajzi Múzeumának (1920-1927) igazgatói tisztét is betöltötte. 1950-ben nyugalomba vonult. 1957-től a történettudományok kandidátusa.

Régészeti munkássága földrajzilag elsősorban Erdélyt és a Tisza alföldjének keleti sávját fogja át; legutolsó ásatásait a Bakonyban végezte. Érdeklődése időben a régészet csaknem valamennyi ágára kiterjedt, ám fő kutatási területe a paleolitikum és a bronzkor volt. "Szerelmem főtárgya az ősrégészet maradt" – vallotta. Ásatásait, feldolgozásait módszeresség, pontosság jellemezte, ezért közleményei a mai kutatók számára is használhatók.

Kitűnő régészeti és geológiai képzettsége folytán a paleolitikumból és mezzolitikumból származó gazdag, bár kormeghatározásában problematikus anyagot tárt fel (Csoklovina, Nándor, Ohábaponor, Jószáshely, Szitabodza). A neolitikum vonatkozásában nem annyira ásatásaival (Tordos), mint inkább az elődök (Torma Zsófia) munkájának közkinccsé tételével végzett hasznos munkát. Kiemelkedő jelentőségűek a Tisza alföldjén folytatott feltárásai (Ottomány, Gyulavarsánd, Székudvar, Pécska, Perjámos), amelyekkel a tájegység bronzkori kutatásainak alapozását végezte el. A vaskorral kapcsolatos ismereteinket szkíta és kelta anyagok (Nagyenyed) közlésével gazdagította. Gót (Vajdakamarás), gepida (Marosveresmart, Érmihályfalva), avar (Marosgombás) leletek közlésével a népvándorlás korának jobb megismerését tette lehetővé. A honfoglalással kapcsolatos ásatásai (Várfalva, Biharvár, Szalacs – utóbbi kettő anyaga közöletlen) Erdély 10. századi megszállását és a magyar település Árpád-kori folytonosságát igazolják. A 18. században áttelepített Várorja feltárása révén e késő középkori román falu életébe nyerünk betekintést.

Magyar, román, francia és német nyelvű ásatási beszámolói, feldolgozásai, tanulmányai a maga szerkesztette kiadványokban, továbbá az Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae, Archaeologiai Értesítő, Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából (Kolozsvár), Dolgozatok a M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Archaeologiai Intézetéből (Szeged), Erdélyi Múzeum, Folia Archaeologica, Földrajzi Közlemények, Múzeumi és Könyvtári Értesítő, Néprajzi Értesítő, Anuarul Comisiunii Monumentelor Istorice (Secţia pentru Transilvania), Anuarul Institutului de Studii Clasice Cluj, Dacia, Praehistorische Zeitschrift és más folyóiratok hasábjain jelentek meg.

Több száz dolgozatának nagyobb hányada adatközlő jellegű; ezek a későbbi összefoglalások számára biztos forrásbázisul szolgáltak. De a kutatások adott szintjén maga is szintézisek kidolgozásával adott választ a szaktudományt foglalkoztató alapvető kérdésekre. Az őskor fogalmát, korszakbeosztását, kutatási módszereit taglaló segédkönyvet írt "vidéki múzeumainknak sok nehézséggel küzdő tisztviselői, gondozói részére" (Bevezetés az őskorba). Maga vallotta: "... egy nagyobb munkában szerettem volna megfejteni a Kárpát-medence őskorának szőnyegen lévő kérdéseit". Terveiből megvalósult Erdély kőkorának a paleolitikum és a neolitikum egyetemes történelméhez csatolt bemutatása, mely a szakterület első magyar nyelvű vállalkozása. Az ősrégészet kézikönyve – a szakkritika megítélése szerint – tankönyvösszefoglaló, amelyen a fiatalabb régésznemzedék nevelkedett. Más tanulmányaiban tisztázta az őskorkutatás egyes kérdéseit, illetve bemutatta egy-egy tájegység őskori történetét (Erdély neolitikumának stratigrafiája. Dolgozatok... Szeged 1936; A zsinegdíszes agyagművesség Erdélyben. Közlemények... Debrecen 1939/2; A kimetszett díszű agyagművesség Erdélyben. uo. 1940/1; A Székelyföld őskora. Különnyomat a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumi emlékkönyvéből. Sepsiszentgyörgy 1929; Bihar vármegye múltja a legrégibb időktől a honfoglalásig. A magyar városok és vármegyék monográfiája c. sorozat XXV. köteteként. Bp. 1938). A tájegységünk múltját bemutató kötetben (A történeti Erdély. Szerk. Asztalos Miklós. Bp. 1936) a szakemberek és az érdeklődő nagyközönség igényeit egyképpen kielégítő szinten foglalta össze Erdély ős-, népvándorlás és honfoglalás kori történetét. Erdély ismert őskori leleteinek a felleltározásával (Erdély régészeti repertóriuma. I. Őskor) feltette életművére a koronát; e műve az utána jövő régésznemzedékek terepmunkájának mindmáig pótolhatatlan iránytűje.

Néhány dolgozatban az erdéyi halászattal, juhászattal kapcsolatos, régészeti munkásságához szorosan kötődő néprajzi megfigyeléseit tette közzé.

Szerkesztésében megjelent kiadványok: Közlemények a debreceni M. Kir. Tisza István Tudományegyetem Régészeti Intézetéből. Debrecen 1939-1940; Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából. I-IV. Kv. 1941-1944.

Jelentősebb önálló kötetei: Bevezetés az őskorba (Kv. 1913); Néprajzi feladatok Erdélyben (Kv. 1923; 2. kiadás 1930); Cercetări arheologice în munţii Hunedoarei (társszerző D. M. Teodorescu. Kv. 1923); Az ősrégészet kézikönyve. I. A régibb kőkor (Kv. 1926); II. Az újabb kőkor (Kv. 1927); A Torma Zsófia-gyűjtemény az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában (Kv. 1941); Erdély régészeti repertóriuma. I. Őskor (Kv. 1942).

Írói álneve: Ethnográfus.

Herepei János: Az ősrégészet kézikönyve (I. kötet. A régebbi kőkor). Pásztortűz 1926/12; uő: Az ősrégészet kézikönyve. (II. Az újabb kőkor). Pásztortűz 1928/2. – Tulogdy János: R. M.: Néprajzi feladatok Erdélyben. Pásztortűz 1931/4. – S. I.: Dr. R. M.: Az ősrégészet kézikönyve. Ellenzék 1927. febr. 27. – Szász Ferenc: Irodalom és művészet. R. M. könyve Erdély néprajzi feladatairól. Keleti Újság 1931. febr. 8. – Thury Zsuzsa: Néprajzi feladatok Erdélyben. Dr. R. M. könyve. Keleti Újság 1931. okt. 31.

(V. Z.)


Rostás Dénes – *Kévekötés, *unitárius egyházi irodalom


Rostás Zoltán (Székelyudvarhely, 1946. dec. 28.) – szociológus, szerkesztő. Iskoláit Marosvásárhelyen végezte, az Al. Papiu Ilarian Líceumban érettségizett (1965), egyetemi tanulmányokat a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán végzett (1970). Pályafutását a Román Televízió bukaresti magyar szerkesztőségében kezdte szerkesztőként (1970-1974), majd a Román Rádió bukaresti magyar szerkesztőségének volt a munkatársa (1974-1977). Ezt követően 1991-ig a bukaresti A Hét kulturális hetilap szerkesztőségében dolgozott szerkesztőként, tudományos rovatvezetőként, szerkesztőségi főtitkárként. Szerkesztette a hetilap TETT című tudományos mellékletét. 1991-től a Bukaresti Tudományegyetem Sajtó- és Kommunikációtudományi Karának docense, 2001-től a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vidékfejlesztési tanszékének vezetője Csíkszeredában.

Első írását a Korunk közölte 1968-ban. Egyetemistaként az akkor indult Echinox diákfolyóirat főszerkesztőhelyettese (1969-1970). Publicisztikai munkásságában hangsúlyt kapnak szociológiai fogantatású helyzetelemzések, összegező beszámolók a hazai magyar kulturális, közművelődési, oktatási intézmények tevékenységéről. Kitűnik interjúsorozata a műszaki és természettudományok jeles romániai magyar művelőivel (Visszajátszás. 1984). Tanulmányaiban, esszéiben, amelyeket külső munkatársként közölt a Korunk, Művelődés, Sociologie Românească, Szociológiai Szemle, East-Central Europe, Beszélő c. folyóiratok hasábjain, vizsgálatnak veti alá nemzetiségi életünk létformáinak alakulását, a társadalmi élet mozgását, a hagyomány és korszerűség viszonyát a modern kommunikáció feltételei között, a tömegkommunikációs eszközök szerepét és hatását napjainkban, időszerű sajtószociológiai problémákat.

1990 után számos szociológiai, politológiai, kommunikációtudományi hazai és külföldi nemzetközi szimpóziumon, konferencián szerepelt tudományos dolgozatokkal és közleményekkel.

Szerkesztésében jelent meg a Hát ide figyelj, édes fiam! című, ifjúságkutatási esszéket tartalmazó kötet (1989).

Önálló kötetei: Visszajátszás (1984); Kétely és kísérlet (1988); Monografia ca utopie. Interviuri cu H. H. Stahl, 1985-1987; O istorie orală a şcolii sociologice de la Bucureşti (2001).

Balogh Edgár: Levelesláda, tudósportrék, barangolókönyv. Elkésve három romániai könyvről. Tiszatáj 1985/12. – Roth Endre: ... a tényekre kell figyelni. A Hét 1987/20. – Bíró Zoltán: A kérdező kísérletei. Igaz Szó 1988/10. – Gálfalvi Zsolt: Beszélgetések a megismerésről. A Hét 1988/36. – T. Maksay Ágnes: Felelősen. Korunk 1988/10.

(B. I.)


Róth András Lajos (Kézdivásárhely, 1953. jún. 21.) – történész, könyvtáros. ~ Edit férje. A kézdivásárhelyi elméleti líceumban érettségizett (1972), s a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem történelem-filozófia szakán szerzett diplomát (1978). Pályáját történelemtanárként kezdte a székelyudvarhelyi 2. sz. Ipari (ma Dr. Bányai János) Szakközépiskolában (1978-1990). 1990 óta a Haáz Rezső Múzeum keretében működő Tudományos Könyvtár vezető könyvtárosa.

Első írása a Brassói Lapokban jelent meg (1980). További közleményei az Aetas, Erdélyi Gazda, Hargita, Hargita Népe, Iskolakultúra, Kelet-Nyugat, Korunk, Könyv-könyvtár-könyvtáros, Rovás, Székely Útkereső, Székelység hasábjain, továbbá a Székely Útkereső Antológia és az Orbán Balázs örökösei (Székelyudvarhely 1995) c. kötetekben jelentek meg. Szerzője a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárát bemutató kötetnek (Székelyudvarhely 1996).

Írásaiban foglalkozik a könyv és könyvtár szerepével (Tudományos könyvtár a székely anyavárosban. Hargita Népe 1996/3; Könyvtáraink ikonográfiai jelentősége. Iskolakultúra 1995/11-12). Szerkesztésében jelent meg Komoróczy György Magyar szavaink nyomában (Székelyudvarhely 1994) c. kötete. Tagja a Székely Útkereső szerkesztőbizottságának (1990-től), valamint az Erdélyi Gondolat könyvkiadó szerkesztőségének.

(V. Z.)


Róth Edit (Torda, 1954. júl. 16.) – pedagógus, helytörténész. ~ András Lajos felesége. A tordai Mihai Viteazul Líceumban érettségizett (1973), s a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem történelem-filozófia szakán szerzett diplomát (1978). Azóta megszakítás nélkül a székelyudvarhelyi 2. sz. Ipari (1990 óta Dr. Bányai János) Szakközépiskola történelemtanára.

Első írása Székelyudvarhelyen jelent meg (1993). Érdeklődési területe az oktatás, az iskolatörténet; e vonatkozású tanulmányait a Kelet-Nyugat közölte.

Önálló kötete: Százéves az állami kő- és agyagipari szakiskola. Fejezetek Székelyudvarhely ipari szakoktatásának múltjából (Székelyudvarhely 1993).

Benkő Samu: Iskolatörténet-írásunk új ösvényén. Erdélyi Múzeum 1994. 1-2. – Vincze Zoltán: Szakoktatásunk kezdetei. Helikon 1994/18.

(V. Z.)


Roth Endre (Temesvár, 1927. szept. 30.) – közíró, filozófiai író, szociológus. 1945-ben érettségizett Aradon, a kolozsvári Babeş Egyetem filozófia szakának elvégzése után 1949-től ugyanott a filozófia-szociológia tanszéken dolgozott, 1977-től professzor, 1990-től doktorképzéssel megbízott konzultáns professzor; a filozófia doktora címet a Bukaresti Egyetemen kapta (1962). Első jelentősebb tanulmányát az Utunk közölte (A formális logika és a dialektika viszonyának hibás értelmezése ellen. 1953/47); a Korunkban A filozófiatörténeti kutatások elvi kérdései c. tanulmányával jelentkezett (1957/8); az Igaz Szóban filozófia és irodalom viszonyát elemezte (1967/2); majd foglalkozott Althusserrel (1975/8), Erasmusszal (1986/7), többször is Lukács Györggyel (1975/8, 1976/10. és Korunk Évkönyv 1981); a Hét 1989-es Évkönyvében Modern és posztmodern a társadalomban és a kultúrában címmel közölte vizsgálódásainak eredményeit. Az 1989 előtti időszakban több tanulmánya jelent meg Kallós Miklóssal társszerzésben.

Román nyelven könyvet jelentetett meg az egyén és társadalom viszonyáról, társszerzőként Max Weberről, a szociológia szociológiájáról, a Babeş Egyetem történetéről, az Erdélyi Érchegység modernizálásának kérdéséről, az élet minőségéről, a modern és posztmodern szociológiai megközelítéséről, a szociológia értékítéleti megalapozásának lehetőségéről, az Európába való beépülés intézményi és gondolkodásbeli vonatkozásairól.

1989 után magyar, román, német és francia nyelven számos tanulmányt közölt a hazai folyóiratokban (Etnikai előítélet és totalitarizmus. Korunk, 1990/5, 7) és külföldi kötetekben: Rumänische Soziologie unter Ceauşescu und Trends in die Gegenwart. G. Weber társszerzővel, Bonn-Berlin 1994, "La fin de l'histoire" et la convergence des systemes sociaux (Párizs 1994), Ethnocratie ou democratie dans l'Europe de l'Est (Párizs 1994), Die gegenwärtige Lage der Soziologie in Rumänien (Muster-Hamburg 1994), Société balkanique ou société moderne (Párizs 1995), Gehen oder Bleiben? (Bécs), Staatliche Bürokratie und neue Eliten im posttotalitaren Rumänien (Hamburg 1997). Külföldi folyóiratokban közölt tanulmányokat (Nacionalizmus vagy demokrácia? Dimenziók 1994/1, Európából Európába. Dimenziók 1994/4, Kivándorlás Romániából. Új Holnap 1996/5, angolul az Eastern European Countryside-ban és az Anthropological Journal on European Cultures-ben).

Kötetei: Universitatea V. Babeş. Kv. 1957 (társszerzők Constantin Daicoviciu és Al. Roşca), Axiologie şi etică. 1968 (társszerző Kallós Miklós; magyarul: Axiológia és etika. Kv. 1970), Spre o sociologie a sociologiei. Kv. 1975, Omul creativ. 1978 (magyarul: A kreatív ember. 1978), A társadalmi rendszer. 1978 (Kallós Miklóssal), Munţii Apuseni. Problematica modernizării, optimizării socio-economice. Kv. 1980, Shakespeare – szociológiai olvasatban. 1983 (románul: Shakespeare – o lectură sociologică. Kv. 1988), Individ şi societate. 1986, Studii weberiene. Kv. 1995 (társszerzők Traian Rotaru és Rudolf Poledna), Nacionalizmus vagy demokratizmus? Mv. 2000.

Tanulmányai jelentek meg a Dimensiunea europeană (Kv. 1994) és Sociologie (Kv. 1996) c. kötetekben; az előbbiben az Európába vezető folyamat szociális modelljéről, intézményi integrálódásáról és az azokhoz kapcsolódó gondolkodási modellváltásról, illetve a modern és posztmodern szociológiai megközelítéséről, az utóbbiban az életminőségről. Az Alternative '90 c. folyóiratban a totalitárius rendszerekről és az állampártról (1990/7-8, 14-15. sz.), illetve a demokrácia racionalitásáról, a Soros Alapítvány kiadásában megjelenő Polisban a "jó" és a "rossz" nacionalizmusról (1994/2) írt; az Altera c. folyóirat Ki "hozta be" a kommunizmust Romániába? (1995/2) és Etnikai előítélet és nemzeti sajátosság (1997/6) c. tanulmányait közölte.

Angi István: A néma csend visszhangja. Korunk 1984/6. – Balázs Sándor: Shakespeare szociológiai nézetben. A Hét 1984/3. – Salló László: Shakespeare szociológiai olvasatban. Igaz Szó 1984/9.

(Ba. S.)


Roth László – *fotó és irodalom, *szociofotó. A Temesvárt élt fotóművész neve alatt kötet is jelent meg (Az új fotográfia. Tv. 1933. 11 képpel), ennek szerzője Méliusz József, aki a saját könyvtárában fennmaradt példányban olvasható bejegyzés szerint megrendelésre írta R. L. neve alatt.

(D. Gy)


Roth Marcell (Fényes, 1891. okt. 23. – 1945. jan. 12. Budapest) – orvosi szakíró. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Münchenben végezte, 1914-ben avatták doktorrá Budapesten. 1924-27 között tanársegéd a kolozsvári sebészeti klinikán, 1927-ben uo. egyetemi magántanárrá habilitálták a csontátültetésről szóló értekezése alapján. 1927 és 1934 között sebészfőorvos az aradi Therapia szanatóriumban, 1934 és 1942 között a kolozsvári Zsidókórházban, majd élete végéig a budapesti Maros utcai Zsidókórházban sebészfőorvos. Feleségével, az ápolószemélyzettel és 200 beteggel együtt a nyilasok a kórház udvarán kivégezték. Magyar és külföldi szaklapokban sok tanulmánya jelent meg.

Orvosi szakcikkei a temesvári *Praxis Medici c. szakfolyóiratban láttak napvilágot (1939-40).

(R. G.)


Roth-Szamosközi Mária (Arad, 1954. jún. 20.) – lélektani szakíró. ~ Endre leánya. Középiskolát Kolozsvárt végzett (1972), a Babeş-Bolyai Egyetemen lélektan szakos oklevelet szerzett (1977). Tanári pályáját a marosvásárhelyi Kisegítő Iskolában kezdte, 1983-tól a kolozsvári Csecsemőotthon pszichológusa. Kutatási területe a gyermeklélektan. Vizsgálta a családon belüli kapcsolatok hatását a nevelésre s a beszédtanulás lélektani összefüggéseit. Eredményeit román nyelvű szakfolyóiratokban (Revista de Pedagogie, Revista de Psihologie, Viaţa Medicală, Revista de Ostetrică şi Ginecologie) tette közzé. Magyar nyelven a Korunkban jelent meg tanulmánya a házastársak lélektani összeférhetőségéről (1979/3) és egy kisegítő tanár lélektani tapasztalatairól (1982/9), A kisgyermek és a közösség címmel az 1986-87-es Korunk Évkönyvben értekezik. A Családi Tükör munkatársa volt.

(F. K.)


rovásírás – a magyarság egy részének, a székelységnek türk eredetű, fába metszett, rótt, kőbe vésett, karcolt vagy falra festett sajátos írása. Ezt az írást a 15. században "szkyta", a 16. században "hun", később "hun-szkyta" vagy egyszerűen székely írásnak nevezték. Az újabb tudományos irodalomban – az írás technikájáról – "székely rovásírás", "magyar rovásírás" néven emlegetik.

A ~-t először 1282-1285 körül Kézai Simon krónikája és utána e krónika szövegére visszamenő, az 1358. évből való Bécsi Képes Krónika említi. Kézai azt mondja, hogy a székelyek a határhegységekben a "blach"-okkal együtt egy országrészt kaptak, velük összevegyültek és "állítólag" a blakok írását használják. Kézai nyomán és a blach = vlach azonosítás alapján a román történetírásban többen a székely ~-t román eredetűnek tartják. A számos cáfolat után, a székely ~ türk eredetét valló nézetek közül most csupán László Gyula Emlékezés a régiekről c. írásának idevágó sorait idézzük: "Őseink is éltek már az írással. Hosszú ideig székely ~-nak nevezték ezt a rótt írást, mert emlékei szinte kivétel nélkül a székelység köréből maradtak fenn [...] Kézai krónikája tud arról, hogy azt beszélték: a székelyek ezt az írást a blakoktól vették át. Ezek a blakok a Volga mentéről bevándorolt török népek voltak, s írástudóink szerint rovásírásunk eredetét valóban a török népek között kell keresnünk." A közép-ázsiai törökség egy része a 6. század közepén türk néven alakított törzsszövetséget, hatalmát Kelet-Ázsiától egészen a Fekete-tengerig kiterjesztette. Itt, a Fekete-tenger vidékén az onogur-bolgár birodalom fennállása idején kerültek kapcsolatba a magyarsággal. A türk népnek saját írása volt, ezzel az írással számos felirat maradt az utókorra. Betűformái azt mutatják, hogy a türk írás elsősorban rovástechnikával élt. A székely ~ sajátságai erre a türk írásra utalnak. Betűrendszere jobbára belső fejlődéssel alakult ki; találunk benne néhány görög és glagolita eredetű jelet is. Főbb jellegzetességei pl. a jobbról balra haladó írás; két vagy olykor több jel összevonása (ligatúrája), valamint az, hogy a magánhangzókat gyakran nem jelölik.

Hogy ez az írás ~ volt, a történeti feljegyzések egyöntetűen bizonyítják. Turóczi János, Oláh Miklós, Benczédi Székely István, Verancsics Antal, Szamosközy István tudósításaiból tudjuk, hogy a székelyek a betűket a kés hegyével, mint valami stylussal négyszögletűre faragott botokra, pálcákra rótták. Ezek a rovásbotok (pálcák) a rájuk vésett szövegekkel sajnos nem maradtak fenn. Kéziratos formában mégis megőrződött egy botról másolt ~-os naptár. A ma ismert ~-os emlékek részben kőbe vésett, részben még nyers téglába karcolt szavak, mondatok, de ismerünk vörös krétával falra írt, mennyezetdeszkára meg falfelületre festett szöveget is. A többi későbbi ~-os emlék papiroson, a tollal való írás időszakából maradt ránk. Keletkezési idejük a 15. század elejétől a 18. század végéig húzódik. De a székely ~ már a 15. században is egy távoli kor visszfényének tűnik. Az évszázadok során egyfajta titkosírásként, archaizáló kuriózumként is használták.

Az ismertebb, jelentősebb ~-os emlékek felsorolásakor csupán a megőrzött emlékanyagra, keletkezésének helyére, idejére utalunk – sokat vitatott olvasatukra nem. Ezek: – A nikolsburgi ~-os ábécé. A magyar ~ tollal megörökített emléke, melyet a nikolsburgi hercegi Dietrichstein-könyvtár egy 1483-ból való ősnyomtatványának pergament lapja örökített meg. Fába metszett eredeti minta után készült, s nemcsak a magyar ~ betűinek legrégibb hiteles alakját őrizte meg, hanem a rovás technikájára is utal. – A székelyderzsi ~-os tégla. A település középkori unitárius temploma egyik befalazott résablakának kibontása során talált tégla, illetőleg a hajdan még képlékeny, kiégetetlen téglába karcolt felirat. Valószínű, hogy a felirat a 15. század végi boltozáshoz helyben kivetett téglák egyikére íródott, melyet a feleslegessé vált kora gótikus ablakok befalazására használtak, s így a ~ keltezése is a 15. század végére tehető. – A bolognai rovásemlék. E ~-os naptárt az 1690 körül Erdélyben hadi szolgálatba állt Luigi Ferdinando Marsigli, a kiváló olasz tudós, Gyergyószékben egy – azóta megsemmisült – rovásbotról másolta. Az emlék kéziratát Marsigli hagyatékában őrzik Bolognában. A ~-os naptár a 15. század utolsó évtizedeiből származik. – A homoródkarácsonyfalvi rovásfelirat. Kétsoros rovásfeliratot hordozó faragott kődarab: a homoródkarácsonyfalvi román kori templom nyugati homlokzata elé épített késő gótikus torony egyik emeleti résablakának szemöldökköve. A templom mai kapuinál erőteljesebb, vaskosabb hengertaggal kifaragott kő valószínűleg a késő román kori épület korábbi, elbontott bejáratából származik, s feltételezhető, hogy a felirat mindenképpen a 15. század vége előtt, alkalmasint még az Árpád-korban keletkezhetett. – A vargyasi rovásfelirat. Mészgödörásáskor felfedezett, faragott kőtömbön, keresztelőmedencén talált rovásfelirat. Egyelőre kérdéses, hogy a 13. vagy a 14-15. századból származik. – A székelydályai rovásemlék. A leghosszabb, eredetiben ránk maradt középkori rovásfelirat. A székelydályai református templomban fedezték fel. A karcolt felirat a templomhajó déli falának külső oldalán őrződött meg. Feltehetően a 14. század és az 1400-as évek második fele közötti időben keletkezhetett. – A csíkszentmihályi-csíkszentmiklósi rovásfelirat. Az 1501-ből származó felirat vagy a csíkszentmihályi, vagy a csíkszentmiklósi templomon végzett munkálatok befejeztét örökíti meg. Maga a felirat nem maradt fenn, csupán ennek 1749-ből származó másolata. – A konstantinápolyi (isztambuli) rovásemlék. II. Ulászló magyar király török követségének egyik tagja, Keteji Székely Tamás véste a feliratot 1515-ben az Elcsi-hán, vagyis a "követek háza" istállójának falára, egy alul lévő kőbe. A felirat eredetiben nem maradt fenn – az Elcsi-hán 1865-ben leégett –, de bemásolta naplójába Hans Dernschwam, aki mint kísérő, részt vett Ferdinánd királynak Szulejmánhoz küldött követségében. – A dálnoki ~-os emlék. A templomhajó falán lévő nagyméretű, késő középkori építési felirat. A több feliratos táblára tagolódó, 1526-os évre datált szöveg egyik részlete ~-sal készült. A dálnoki rovásos szöveg feltehetőleg a templomboltozást megörökítő építési felirat szerves része, tehát 1526-ban íródott. – A bögözi ~-os felirat. Bögöz gótikus temploma a 16. század második felében a protestánsok birtokába jutott, akik a templom freskóit vakolattal bevonták. Az utóbbi időben előkerült freskók egyikén, az Utolsó ítéletet ábrázoló képsor központi, Krisztus-alakjának mandorláján vörös krétával rajzolt rövid felirat látható. A ma már rendkívül kopott, elmosódott felirat keltezését a kutatók jó része 1530 tájára teszi. – A rugonfalvi rovásemlék. A település református templomának falában a templom felújításakor vakolatba vörös krétával vagy szénnel karcolt késő középkori rovásfelirat került felszínre. Korát – hozzávetőlegesen – a mellette olvasható 16-17. századi latin betűs feliratok határozzák meg. – Az énlaki rovásfelirat. A festett felirat a templom famennyezetén van, ahol több latin nyelvű felirat is található. A latin nyelvű felirat 1668-ból van keltezve; vele egyidejű a rovásfelirat is. – Az alsószentmihályi rovásfelirat. A református templom külső falsíkjába másodlagosan beépített, faragott mészkőtöredéken lévő felirat. Keltezése bizonytalan, de nem lehet későbbi az 1670-80-as éveknél, amikor Alsószentmihály temploma új, jelenlegi helyén felépült.

A 15. század óta fennmaradtak egyéb hasonló emlékek is, pl. a gelencei, a kilyéni, a berekeresztúri, az erdőszentgyörgyi, a bonyhai rovásfeliratok. Van számos tollal, tintával írt rovásemlékünk is. Ilyen A marosvásárhelyi rovássorok 1624-ből, amely a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár egyik könyvének hátsó kötéstábláján őrződött meg.

A 17. századtól a székely ~ – egy-két emlék jelölésmódjának kivételével – elveszti eredeti, hagyományos formáját, ezek már írástörténeti szempontból kevéssé becsesek. A kutatásnak azonban az is feladata, hogy a kései rovásemlékek összevetésével próbálja kikövetkeztetni a ~ eredeti formáit, nyomon követve fokozatos módosulását.

~-os emlékeinknek a lelőhelyre utaló megnevezéseiből is kitűnik, hogy nagy többségük a Székelyföldről került elő s bár keletkezési idejük a 15. és a 18. századi időszakra tehető, felfedezésük – az énlaki rovásfelirat kivételével – az 1918 utáni időszakra esik. Ebből következik, hogy a felfedezés hírlapi jelzése után jelentős a ~-os emlékek erdélyi szakirodalma.

A két világháború közötti időszakból meg kell említenünk Szigethy Béla közleményét: Rovásírás a bögözi freskón (Erdélyi Múzeum 1930. 368-369), a Pálffi Mártonét: Az énlaki és a konstantinápolyi rovásbetűs felirat (Keresztény Magvető 1934/4-5), a Ferenczi Sándorét: Az énlaki rovásírásos felirat (Kv. 1936) és a Lévai Lajosét: A hun-székely rovásírásos emlék (Erdély 1941). A háború utáni időszak első jelentős felfedezése a Dankanits Ádám nevéhez fűződik (Rovásírásos sorok 1624-ből. NyIrK 1970/2). Benkő Elek az alsószentmihályi templom falán talált ~-os emléket teszi közzé (Rovásírás az Aranyos mentén. Utunk 1972/30). Később a dálnoki rovásfelirattal foglalkozik (Középkori feliratok Dálnokon. Korunk 1981/2). Benkőnek a rovásfeliratok iránti érdeklődése Magyarországra való távozása után sem szűnik meg.

Az 1980-as évektől újabb lendületet vett kutatás és értelmezés Erdélyben legfőképpen Ferenczi Géza, Kósa Ferenc és Ráduly János nevéhez fűződik. Ferenczi Géza tanulmányainak sorából szemelvényesen említhetők: A székelyderzsi rovásírásos tégla kora s felirata (Keresztény Magvető 1981/2), Adalékok a marosvásárhelyi rovásírásos szöveg megfejtéséhez (Művelődés 1981/1), Adalékok a homoródkarácsonfalvi unitárius templom rovásfeliratának a megfejtéséhez (Keresztény Magvető 1982/4), Székely rovásszövegek megfejtéséhez (NyIrK 1988/1), A székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár rovásírásos emléke (NyIrK 1990/1), A vargyasi rovásírásos emlék (NyIrK 1994/2) c. közleményei. Időközben összefoglaló tanulmányok megírására is vállalkozott (A magyar rovásírásos emlékekről. Művelődéstörténeti tanulmányok 1979. Ferenczi Istvánnal. A tanulmányukban foglaltakhoz hozzászól Bakó Géza: A székely-magyar rovásírásról. Brassói Lapok 1979/30), A székely rovásírás Erdélyben ma létező emlékei. In: Rovásírás a Kárpát-medencében. Szeged 1992). Kósa Ferenc tanulmányaiban több ~-os emléket vesz vizsgálat alá: a székelyderzsit (NyIrK 1987/1), a dálnokit (Korunk 1981/3. társszerző Mike Bálint), a vargyasit (NyIrK 1994/2). A rovásfeliratokat ő a nyelvtörténet oldaláról közelíti meg (A székely rovásfeliratok nyelvtörténeti tanulságai. In: Nyelvészeti tanulmányok. 1983) és módszertani kérdéseket is taglal (Gondolatok a székely rovásírás kutatásának lehetőségeiről és módjáról. In: Rovásírás a Kárpát-medencében. Szeged 1992).

A rovásfeliratok kutatóinak sorába a kilencvenes évek elejétől kapcsolódik be Ráduly János, aki három esztendő alatt mintegy negyven cikket közölt e témában. Cikkeinek zöme a marosvásárhelyi Népújság hasábjain jelent meg, néhány írását a Művelődés, a Romániai Magyar Szó és a NyIrK közölte. Írásaiban szinte valamennyi rovásemlékünkhöz fűz megjegyzéseket vagy szolgáltat adalékokat. A lapokban megjelent cikkeit kötetbe szerkesztve Rovásíró őseink (Adalékok rovásírásunk ismeretéhez) címmel jelentette meg (Korond 1995). E kötethez fűződő megjegyzései kíséretében fejti ki sajátos nézeteit a ~-ról Szőcs István (Mert írva vagyon... Írások a rovásírásról. Helikon 1995/19). Lásd még Ráduly János: A rovásírás vonzásában (Korond 1998).

Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei. Bp. 1915. – Németh Gyula: A magyar rovásírás. Bp. 1934; uő: A székely-magyar rovásírás emlékei. A Nyíregyházi Múzeum Értesítője 1960/3. – Vásári István: A magyar rovásírás. A kutatás története és helyzete. Keletkutatás 1974; Rovásírás a Kárpát-medencében (Sándor Klára szerk.). Szeged 1992. – Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig. Lakitelek 1994. – Benkő Elek: Régészeti megjegyzések a székelyföldi rovásfeliratokhoz. Magyar Nyelv 1994/3. – Ferenczi Géza: Székely rovásírásos emlékek. Székelyudvarhely 1997. – Benkő Elek: Módszer és gyakorlat a székely rovásírás kutatásában. NyIrK 1997/2.

(M. L.)


Rovinto*Kelemen Lajos álneve


Rozvány Jenő (Nagyszalonta, 1873. dec. 28. – 1938. máj. 20. Moszkva) – közíró, szerkesztő. Elődei a 18. században hagyták el Macedóniát és telepedtek le Nagyszalontán. Nagyapja és apja Arany János barátja. Középiskolába szülővárosában, Nagyváradon és Rozsnyón járt, jogot Budapesten és Berlinben hallgatott, doktorátust Budapesten szerzett (1900). Ügyvéd Nagyszalontán és Nagyváradon. Egyetemi évei alatt megismerkedett a marxizmussal, kapcsolatba került a munkásmozgalommal, s teljes életét annak szolgálatába állította. 1900-tól tagja a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak; 1907 decemberétől szerkesztője a nagyváradi Munkás Újságnak, de közöl a Jövőben, a Világosságban és a kolozsvári Szocializmusban is. 1907-ben részt vesz a II. Internacionálé stuttgarti kongresszusán. 1910-ben A gazdasági élet története címmel népszerűsítő füzetet ad ki. 1912-ben küldött a szocialisták bázeli rendkívüli kongresszusán. Többször letartóztatják és elítélik közrend elleni kihágás és sajtóvétség címén.

Az I. világháborúban fogságba esik, megtanul olaszul és magyarra fordítja Marx több írását (köztük a Kommunista Kiáltványt és a A tőke egy részét).

1919 augusztusában tért haza Nagyváradra. Jelentős szerepet vállalt a magyar és román munkássajtó megteremtésében. Az *Erdélyi Népszava főszerkesztője, a Brassóban megjelent Dreptatea c. román munkáslap szerkesztője; az *Erdélyi Szikra munkatársa. Ezekben s más brassói, marosvásárhelyi és bukaresti munkáslapokban főként a parasztság helyzetével és a nemzetiségi kérdéssel foglalkozott. Részt vett a Kommunisták Romániai Pártja I. (alakuló) kongresszusának munkálataiban, s mint annak alapító tagja a nemzetiségi és agrárkérdésről szóló jelentés egyik kidolgozója. Négy román nyelvű kiadványban ismertette és magyarázta a tömegeket érintő új törvényeket (1923-31). Az állami hatóságok letartóztatták, egy évet a bukaresti és jilavai börtönben töltött.

1925 őszétől a legális Munkás-Paraszt Blokk bihari szervezője. Bejut a nagyváradi tanácsba, majd 1931-ben a román parlamentbe is, ahonnan törvénytelen módon eltávolítják. Közben saját pártjában is harc indult ellene, jobboldali elhajlással vádolják. Az üldöztetések arra késztetik, hogy a Szovjetunióba költözzék. 1932-től Moszkvában Varga Jenő mellett a Világgazdasági és Világpolitikai Intézet tudományos kutatója, megszerzi a doktori címet az olasz fasizmus történetét feltáró dolgozatával (1937). Koholt vádak alapján letartóztatják és 1938-ban kivégzik. A Szovjetunió Legfelsőbb Katonai Bírósága 1956-ban "post mortem" rehabilitálta.

Önálló kötetei (Eugen Rozvan néven): Legea chiriilor (Nv. 1927), Contractele de muncă. Lege privind relaţiile juridice ale funcţionarilor şi muncitorilor (uo. 1930), Regimul raporturilor dintre proprietari şi chiriaşi (uo. 1931), Legea contra cametei (uo. 1931).

Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet. Bp. 1961. – Fuchs Simon: Az igazságkereső R. J. Korunk 1970/4. R. J. szobrának fényképével. – I. Szikszay-M. Popa-I. Bulei: Eugen Rozvan (1971). – Robotos Imre: R. J. emlékezete. Korunk 1978/12.

(D. E.)


Rózsa Ágnes (Nagyvárad, 1910. dec. 17. – 1984. ? Kolozsvár) – műfordító, naplóíró. ~ Jenő felesége. Középiskoláit szülővárosában végezte; ugyanott a jogakadémián szerzett diplomát (1931), majd a franciaországi Dijon egyetemén járt három évet, végül a kolozsvári magyar egyetemen nyert angol-francia-esztétika szakos diplomát (1945). 1936-41 között magántisztviselő Nagyváradon; 1941-44 között tanár a nagyváradi Kecskeméti Lipót Gimnáziumban. 1944 májusában deportálják; a vele és sorstársaival történteket egészen szabadulásáig magánál hordott naplójában örökítette meg. 1945-48 között újra tanár Nagyváradon a kereskedelmi líceumban és a Zsidó Gimnáziumban, valamint a Magyar Leánylíceumban. 1949-ben Kolozsvárra kerül, ahol a Magyar Leánylíceum (1949-1953), illetve az Ady Endre líceum (1953-1957) tanára, 1957-től lektor a Bolyai Tudományegyetemen, az egyesítés után pedig a Babeş-Bolyai Egyetem francia tanszékén, nyugdíjazásáig (1968).

Nyomtatásban 1932-ben jelent meg először néhány fordítása a Bárdos László és Gábor István szerkesztette Szabad Szóban a Die Weltbühne, a Blaues Heft és a L'Humanité c. lapokból. 1957-től jelentkezett újra fordításokkal és láger-emléktöredékekkel (1967/6) a Korunkban s néhány pedagógiai jellegű cikkel a Tanügyi Újságban.

Nürnbergi lágernapló alcímmel 1971-ben, Bajor Andor előszavával jelentek meg élete kockáztatásával készített feljegyzései: eredeti szándékuk szerint levelek férjéhez, akitől elszakították. A napló azonban lejegyzője szándékától függetlenül önálló művé kerekedik, hiteles tanúságaként – Anna Frank és David Rubinowicz naplóihoz hasonlóan – az embertelen barbarizmusnak és az azon is felülemelkedő emberségnek: "mindnyájan – több-kevesebb sikerrel – védekezni próbáltunk a bennünket fojtogató rémségek ellen. Ki-ki a maga módján kapaszkodott valakibe vagy valamibe: eszmébe, hitbe, amiért érdemes kibírni és túlélni a kibírhatatlant – írja 1971-ben, a kiadáshoz írott előszavában, "barátkoztató"-jában a szerző. – Az én »módszerem« ez a kapcsolat volt a férjemmel, kinek, amikor elváltunk, megígértem: mindent, ami tőlem telik, elkövetek, hogy újból találkozhassunk." Bajor Andor pedig Egy napló hitelessége című előszavában emeli ki: "A naplót egy asszony írta, asszonyi gyöngédséggel és aggodalommal. Ezért rejlik benne annyi együttérzés és szeretet. A naplóírótól elvehették a várost, semmisnek tekinthették műveltségét, tanári diplomáját. De a szeretettől és a női gyöngédségtől a pusztító óriás gépezet sem tudta megfosztani. Ez a romlatlan érzés teszi a naplót a kor igaz dokumentumává, a női lélek csodálatra méltó kifejezésévé, ritka vallomássá. A lefokozás, a lét megszégyenítése itt hiábavaló volt. A fasizmus egész hatalma kevésnek bizonyult arra, hogy ezt a lelket lényegétől megfossza."

A naplófeljegyzések megörökítője a továbbiakban újra műfordítóként jelentkezett: a Gaal György gondozta Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok c. Téka-kötetben (1975) a kolozsvári komparatisztikai folyóiratban francia nyelven megjelent tanulmányokból fordított, majd maga válogatta, fordította és bevezette Téka-kötetben mutatta be Voltaire-nek a vallási türelmetlenség áldozatai (a kerékbe tört Calas, a máglyahalálra ítélt La Barre lovag, Lally generális és mások) védelmében írott leveleit, vitacikkeit.

Kötetei: Jövőlesők. Nürnbergi lágernapló. Bajor Andor előszavával (1971. 2. kiadás Nürnbergi napló címmel. Bp. 1978); Voltaire: Én, az üldözöttek Don Quijotéja. Válogatott levelek (Ford. bev. jegyz. 1978 = Téka).

Bajor Andor: Egy napló hitelessége. Utunk 1971/43; uő: Előszó a Jövőlesőkhöz. 1971. Közölve Betűvetők becsülete. Cikkek, esszék, tanulmányok. Kv.-Buk. 1996. 323-326. – Kónya Mária: R. A.: Jövőlesők. Nürnbergi lágernapló. Könyvtári Szemle 1972/2. – Ritoók János. Emberként megmaradni. Korunk 1972/4. – Salamon László: Jövőlesők. Utunk 1972/7. – Varró Ilona: R. Á.: Jövőlesők. Igaz Szó 1972/7. – Mikó Krisztina: Nürnbergi lágernapló. Magyar Nemzet 1979. márc. 16.

(D. Gy.)


Rózsa Alíz, családi nevén Rosen (Nagyvárad, 1909 – 1985 Izrael) – újságíró, író. Középiskolát szülővárosában végzett, a kolozsvári egyetemen szerzett jogi diplomát. Az 1930-as évek elején a Nagyváradi Napló, majd az Aradi Közlöny munkatársa. 1944 után a Romániai Magyar Szó és az aradi Vörös Lobogó közli írásait. 1957-től Izraelben élt. Kötetei: Tétova léptek (novellák, Arad 1936); Tetemrehívás (versek, Arad 1945); Béketanács Bergengóciában (Tanulságos mese kicsik és nagyok okulására. Arad 1947).

Magyarra fordított egy kötetre való Puskin-mesét (Mesék. Salamon Lászlóval és Vajda Bélával. 1949).

Rosen Alice novelláskötete: Tétova léptek. Nagyváradi Napló 1936/194.

(U. J.)


Rózsa Ferenc (Bukarest, 1926. jún. 4. – 1991. aug. 4. Marosvásárhely) – műszaki szakíró. A bukaresti ref. elemi iskola elvégzése után a nagyenyedi Bethlen Kollégium növendéke; itt érettségizik 1945-ben. Főiskolai tanulmányait a bukaresti Műszaki Egyetemen végezte, az Elektrotechnikai és Gépészmérnöki Karon (1951). Ez időben (1948-50) a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztője, és bemondója. 1950-től 1952-ig a bukaresti IPROM Gépipari Tervezőintézet mérnöke, a Műszaki Egyetem óraadó tanára. 1952-53-ban Kudzsiron a Gépgyár mérnöke, majd 1953-tól 1991-ig a bukaresti Építészeti Egyetem Épületgépészeti Karán tanít: 1957-től adjunktus, majd a gépelemek tanára, 1971-73 és 1974-76 között tanszékvezető, 1990-től professzor; a rendszerváltozás után a Román Televízió magyar adásának külső munkatársa.

Elkészült kutatási tervei: fogaskerék és csigahajtások, evolvens profilú bordástengelyek, a hajtóművek általános kérdései, a szerszámgépek dinamikája. 1953-tól a Román Szabványügyi Hivatal munkatársa. 1955-ben Stockholmban, 1958-ban Párizsban, 1963-ban Moszkvában ISO, illetve KGST szabványügyi tanácskozásokon vett részt. 1953-tól 1991-ig 24 állami szabványt dolgoz ki a gépgyártóiparban. Közben a bukaresti Technikai Könyvkiadó és a Tankönyvkiadó külső munkatársa, szakfordítója, szakreferens. 1960-tól tervezőintézetek és gépipari üzemek részére tervezési algoritmusokat, Wang és Independent számítógépekre programokat dolgozott ki. A Manualul inginerului mecanic (1976) c. gépészmérnöki kézikönyv több fejezetének szerzője; társszerzője az Utilaje pentru construcţii, probleme noi de concepţie, proiectare, executare şi exploatare (1983) c. kötetnek. Egyetemi kurzusai: Relaţii de calcul, date şi indicaţii pentru calculul de rezistenţă a angrenajelor (1972), Îndrumar pentru proiectarea organelor de maşini (1974), Metodă generală pentru calculul angrenajelor melcate cilindrice (1985).

Fordításában jelent meg E. Botez Fogaskerékmeghajtások c. könyve (1957), V. Drobota és társszerzői Szilárdságtan és gépelemek (1980) c. és D. Boiangiu Mechanika c. X. osztályos tankönyve (1981).

Kötetei: Fogaskerékgyártás (Szél Pállal, 1960), Îndrumar pentru prelucrări prin rabotare şi mortezare ". Rusuval, 1983. Két kötet), Metodă de unificare optimizată... (doktori disszertáció, 1986), Îndrumător pentru proiectarea organelor de maşini (1988).

Ágoston Hugó: Gondolatjel: R. F. A Hét 1991/42.

(B. I.)


Rózsa György (Nyitrabánya, 1914. jan. 27. – ?) – költő, újságíró. A bukaresti egyetemen végzett két évet a filozófia szakon, majd a Ştefan Gheorghiu Pártfőiskolán újságírást tanult. Bukarestben, a Nemzetiségi Államtitkárságon dolgozott az 1948 körüli években, majd az Agerpress tudósítója, később az Országos Turisztikai Hivatal (ONT) alkalmazottja. Cikkei jelentek meg a temesvári A Hétben (1945), majd a Contemporanulban (Rodea Gheorghe néven) és a Korunkban is.

Egy kötetnyi verssel jelentkezett (Mégis. Temesvár 1937); főmunkatársa volt a mindössze két számot megért A Világ (1945) s a Lupta Patriotică c. temesvári lapoknak (1945-1946) is. 1946 októberétől 1948. aug. 20-ig felelős szerkesztőként jegyzi az erdélyi zsidóság központi lapját, a Kolozsváron megjelenő *Egységet.

Bevezetővel románra fordít egy kötetnyit Ilja Ehrenburg írásaiból (Poporul în război. 1947), s román nyelvű összefoglalást készít a romániai nemzetiségi statútum alkalmazásának három évéről (Trei ani de aplicare a statutului naţionalităţilor. 1948).

(D. Gy.)


Rózsa Imre – *gyógyszerészeti szakirodalom


Rózsa Jenő (Nyíregyháza, 1906. okt. 6. – 1971. szept. 6. Kolozsvár) – filozófiai író. ~ Ágnes férje. Középiskoláit Kolozsváron, egyetemi tanulmányait Bécsben és Párizsban végezte (1924-28), oklevelét a Sorbonne-on kapta. 1931-49 között középiskolai tanár Kolozsváron és Nagyváradon, 1949-től egyetemi tanár, a filozófiatörténet és logika tanszék vezetője a Bolyai, majd a Babeş-Bolyai Egyetemen, doktorképzéssel megbízott docens-doktor.

Leginkább a 17-18. század bölcseletével foglalkozott, írt Spinozáról, Apáczai Csere Jánosról (Apáczai Csere János haladó filozófiai eszméi. Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Series Philosophia, 1960), Diderot-ról (Diderot és kora. Korunk 1963/11), Rousseau-ról (Rousseau – a gondolkodó. Korunk 1962/6). Értekezett továbbá Giordano Bruno bölcseletéről (Giordano Bruno, a materializmus jelentős képviselője. Utunk 1950/6), Böhm Károly életművének egy szakaszáról (Kolozsvári filozófus Dühringről. Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Series Philosophia, 1967). Filozófiai, neveléstudományi és irodalmi tanulmányai, cikkei jelentek meg az Utunkban, Tanügyi Újságban, Igazságban.

Nyugdíjas éveiben korábban írt és a háború alatt elveszett Spinoza-tanulmányainak újraírásán s egy Emberi valóság – antropológiai távlat c. könyv kéziratán dolgozott, ezek azonban befejezetlenül maradtak.

(Ba. S.)


Rózsa József (Tusnádfürdő, 1893. márc. 3. – 1968. júl. 10. Kolozsvár) – tanár, ifjúsági író. Középiskoláit Csíksomlyón kezdte, s a gyulafehérvári Róm. Kat. Főgimnáziumban érettségizett (1911). Harctéri szolgálat miatt félbeszakította felsőfokú tanulmányait. A kolozsvári egyetem bölcsészkarán szerzett tanári diplomát (1918), majd filozófiai doktori címet (1921). Egykori gyulafehérvári iskolájában helyettesként (1918-1920), a kolozsvári Róm. Kat. Főgimnáziumban pedig rendes tanárként tanított (1920-1940, 1944-1948) klasszika-filológiát, magyart, románt és filozófiát is. Az iskola címzetes igazgatója (1935-40), a Római Katolikus Státus tagja. 1940-44 között marosvásárhelyi tankerületi főigazgató. 1948-ban nyugdíjazzák; bedolgozó szövetkezeti munkaerőként papírzacskóragasztásból pótolta csekély nyugdíját.

"Vérbeli tanító és nevelő" – írta róla tanártársa. Szilárdan hitte, hogy az életben való helytállás titka "a romlatlan fizikai és erkölcsi erők vértezete". Ennek kikovácsolását célzó írói munkásságát a Katholikus Világ, Magyar Nép hasábjain fejtette ki.

Életművében kiemelkedő jelentőségű a *Jóbarát c. ifjúsági lap, amelyet felelős szerkesztőként (1925-1940) és laptulajdonosként (1937-1940) jegyzett. Vezércikkeiben kitartó munkára, a magyar nyelv tisztaságának megőrzésére, a szociális kérdések iránti érzékenységre nevelt, s visszautasított minden politikai szélsőséget. Irodalmi és történelmi portréi, nemzeti múltunk tanulságainak megfogalmazása, az egyházi ünnepek köszöntése, a mindennapi élet apró eseményeinek krónikás rögzítése az erkölcsi nevelés megannyi iskolapéldáját szolgáltatják. A folyóirat mellékleteként zsebnaptárt is szerkesztett ("Jó barát"-naptár az 1926 – 27. iskolai évre), s iskolai segédkönyvet is állított össze (Latin antológia. A líceum V-VIII. osztálya számára. Kv. 1946); Bodor Andrással és Kovács Erzsébettel magyarra dolgozta át T. Vasilescu és N. Barbu IX. osztályos latin tankönyvét (1957).

Krüzselyi Erzsébet: A szerkesztő. Jóbarát 1929-1930/2. – Reischel Arthur: Dr. Rózsa József. A kolozsvári... Zágoni Mikes Kelemen Róm. Kat. Gimnázium Évkönyve az 1940-41. tanévről. 10-12. – Reisinger László: Rózsa József. A kolozsvári piarista öregdiákok emlékkönyve. Kv. 1992. 127-128; uő: "Jóbarát". uo. 165-170. – Kiss Jenő: A régi Jóbarát. uo. 171-172.

(K. K.)


Rózsa Mária (Marosvásárhely, 1932. jún. 8.) – tankönyvszerkesztő. ~ Ferenc felesége. A 2. sz. Állami Leánygimnáziumban érettségizett (1951), majd a bukaresti Makszim Gorkij Főiskolán orosz nyelv és irodalomból (1956), a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskolán magyar-román nyelv- és irodalomból szerzett tanári oklevelet (1971). 1950-51-ben az Ifjúmunkás szerkesztőségének belső munkatársa, 1952-58 között a Bukaresti Rádió magyar adásának riportere. 1960-tól az Oktatási Minisztérium alárendeltségébe tartozó *Tanügyi és Pedagógiai Kiadó szerkesztője, 1970-81 között a magyar és német nemzetiségi szerkesztőség vezetője, 1981-89 között felelős szerkesztő. 1990-ben – már nyugdíjasként – az Oktatási Minisztériumban az RMDSZ megbízott szakfelügyelője; az év őszétől Marosvásárhelyen a Papiu Ilarian, illetve a Bolyai Farkas Líceumban tanár.

Kutatási területe a magyar nyelvű tankönyvírás és -kiadás története Erdélyben és Romániában. 1965-től több mint 300 könyvismertető, neveléstudományi és oktatástörténeti, gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó cikket, tanulmányt közölt a Tanügyi Újság, Művelődés, Előre, Üzenet, a Romániai Magyar Szó és főleg A Hét hasábjain. A Bukaresti Rádió magyar adásában a gyermek- és ifjúsági irodalom köréből a Tankönyvkiadónál megjelent pedagógiai és oktatáselméleti könyveket ismertette állandó rovatban. 1970-től oktatási segédanyagok, szemléltető munkák összeállítását, kiadását intézte. Az Óvodások lemeztára, ill. Kisiskolások lemeztára szerkesztője és felvételezője az Electrecord kiadásában. Diakép- és diafilmsorozatokat, hangkazettákat állított össze a magyar irodalom tanításához (Romániai magyar írók élete és munkássága, Irodalmi dokumentumok a magyar irodalom tanításához a IX. osztályban, János vitéz, Toldi, "Világ világa, virágnak virága". Válogatás a magyar költészet remekeiből).

Szerkesztésében jelentek meg az általános iskolák magyar olvasó- és nyelvtankönyvei az V-VIII. osztályok számára (1960-tól), a kétkötetes líceumi Világirodalom tankönyv (1972), az óvónő- és tanítóképzők számára írott Gyermek- és ifjúsági irodalom tankönyv (1976), az Irodalmi kistükör (1973), a Tanári Műhely és az Oktatás Gyakorlata c. kiadványsorozatok, a IX. és XII. osztályok számára készült Magyar irodalom tankönyvek (1980-1981).

A Ion Creangă Könyvkiadó részére Koszorú címmel válogatást állított össze Tompa Mihály verseiből (Előszavával. 1984).

(D. Gy.)


Rózsaeső – 1933. június 3-tól 1938 áprilisáig Nagyváradon havonta megjelenő római katolikus hitbuzgalmi folyóirat. A Lisieux-i kis Szent Teréz tiszteletére indította szerkesztője és kiadója, dr. Tombory Béla segédlelkész. Rovatvezetői közé tartozott Bikfalvy Marika, Székely László, Vidosits Gyula.

A lap rendszeresen közölt történeteket a "lányok és missziók védőszentjéről", valamint verseiből.

Állandó munkatársai közé tartozott Bikfalvi Marika, Dévald László, Galló Géza. Dévaldtól 1936-ban több novellát s fordításában B. Şt. Delavrancea A nagyapó (1936/4) és I. Al. Brătescu-Voineşti A fülemüle halála (1936/6) c. elbeszéléseit közölte. Újraközlésben itt is megjelent Dsida Jenő Sainte Thérèse de Lisieux c. verse (1933/3).

(Á. I.)


Röser Ferenc – *iparművészeti irodalom


Röszler Viktor – *Bocskói Viktor


Rudas Jenő – *Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület


Rudi Rudolf – *Nagy Dániel álneve


Ruffy Péter (Nagyvárad, 1914. júl. 28. – 1993. dec. 28. Budapest) – író, újságíró. A gimnáziumot a gödöllői premontreieknél végezte (1932), a párizsi École de Journalisme újságíróiskola hallgatója. Pályáját szülővárosában, az *Erdélyi Lapok szerkesztőségében kezdte, majd 1935-40 között a Brassói Lapok, 1940-44 között Budapesten Az Újság, a háború után a Hírlap (1946-48), Kis Újság (1948-50), Béke és Szabadság (1950-56), Érdekes Újság (1957-59), végül 1959-től a Magyar Nemzet belső, 1960-tól főmunkatársa.

Első írását a nagyváradi Estilap közölte (1932). Már a nagyváradi *Tíz tűz c. antológiában (1932) szerepel. Kedvenc műfaját, a riportot magas színvonalra emelve Jasznaja Poljanában tett látogatásáról számol be egy Tolsztoj-emlékkönyvben (1962), árvízi riportjával tűnik fel egy gyűjteményes kiadványban, megírja egy irodalmi kávéház húsz esztendejét (1965), oknyomozó tárgyilagosságával riportművészete csúcspontját éri el Magyar ereklyék, magyar jelképek (Bp. 1988) c. munkájával. Ebben felveszi a harcot a nemzeti tudat halványulásának "veszedelmével", s részletesen leírja a Szent Jobb, a Halotti Beszéd, a Szent Korona, az Ómagyar Mária-siralom, a magyar állami címerek, a Himnusz és a Szózat, a Nemzeti Dal és a magyar nemzeti zászló változatos történetét.

1985-ben Budapesten megjelent riport- és vallomásgyűjteményének (A türelem ösvényein) első részében 1935-40 között a Brassói Lapokban megjelent írásaiból válogatott: felidézi bennük Déry Tibor 1937-es erdélyi útját, Hunyady Sándor kolozsvári éveinek számos epizódját, megszólaltatja tapasztalatairól az akkoriban Erdélybe látogató Gál Istvánt, Benedek Marcellt; itt jelenik meg újra tudósításainak sorozata a kudarcba fulladt 1937-es *váradi hídverésről, interjúja Sándor Józseffel, az EMKE elnökével, Tamási Áronnal, Karácsony Benővel, Janovics Jenővel, az erdélyi magyar irodalom első tíz évét könyvében mérlegre tevő Ion Chinezuval.

Rendszeresen nyomon követte az erdélyi magyar szellemi élet eseményeit, sorra ismertette meg a magyarországi olvasókkal nagyjait: Kelemen Lajost (Magyar Nemzet 1977. okt. 2.), Nagy Imrét (uo. 1977. márc. 27.), Szabó T. Attilát (uo. 1979. febr. 25., uo. 1981. jan. 11.), Márton Áront (Vigília 1981/9, Magyar Hírek 1987/16), Vita Zsigmondot (Magyar Nemzet 1979. szept. 4.), Tabéry Gézát (uo. 1979. júl. 17.), Kós Károlyt (uo. 1977. aug. 26.), Kacsó Sándort (uo. 1981. febr. 21.), Molter Károlyt (uo. 1981. febr. 17.); írt Beke György erdélyi riportkönyveiről (Egy mai Julianus barát. uo. 1977. aug. 28.), Szilágyi István Kő hull apadó kútba c. regényéről (uo. 1981. febr. 17.), vallomásos cikket közölt Az erdélyi magyar nyelv pompája és régisége címmel (uo. 1979. dec. 24.), s foglalkoztatta "az erdélyi kétnyelvűség" kérdése is (uo. 1977. júl. 24.).

Ezeket az írásait mind belefoglalta "Nagy erdélyiek" cikluscímmel Világaim (Bp. 1979) c. kötetébe.

Vitányi János: Egyszerű családból származott (R. P. regénye). Erdélyi Helikon 1944/6. 525-526. – Kahána Mózes: Dokumentum, fénykép, világkép. Kortárs 1968/2. – Beke György: "Kerestük egymás kezét". A Hét 1973/49. – Bodor Pál: R. P. Közölve: Az olvasás ihlete c. kötetében (Bp. 1988. 154-157). – Molnár Tibor: R. P.-re emlékezve. A Hét 1994/10.

(B. E.)


Rusz Lívia (Kolozsvár, 1930. szept. 28.) – grafikus, festő. Művészeti tanulmányait a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végezte (1955). Néhány önálló kiállítás után (Kolozsvár 1962, 1964) figyelme a könyvgrafika felé fordult. Alkotói egyéniségét hangsúlyosan fölmutató rajzaival hamarosan egyike lett a romániai magyar irodalom és könyvkiadás leggyakrabban foglalkoztatott illusztrátorainak. Kedvvel és lelki ráhangoltsággal illusztrált meséskönyveket és ifjúsági kiadványokat, amelyek közül nemzetközi sikert aratott Fodor Sándor Csipike-meséinek szövegképeivel. Több száz színes rajza illusztrálta az 1957-től megjelenő Napsugár gyermeklapot. Az év legszebb könyve bukaresti kiállításain 1968-ban bronzérmet, 1969-ben ezüstérmet, 1970-ben dicsérő oklevelet nyert. Alkotásaival sikert aratott az illusztrátorok nemzetközi kiállításain (Pozsony 1967, 1969, 1971, 1973, Bologna 1970, 1971, 1972, 1973). Dolgozott az Irodalmi Könyvkiadónak, a Kriterionnak, a Ion Creangă Könyvkiadónak, az Editura Muzicală zeneműkiadónak, az Anima-film stúdiónak. Az 1980-as évek derekán áttelepedett Magyarországra, ahol újabb sikerek jelzik színvonalas illusztrátori munkásságát.

(t.p.á.): Mesés látomás és gyermeki valóság festője. Új Élet 1985/10.

(M. J.)


Ruth Klára (Nagyvárad, 1906) – lírikus. Már tizenhét évesen jelentkezett verseivel a helyi lapokban és a Pásztortűzben. Magántisztviselő. A 20-as évek végén az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Első verskötetének előszavában így ír róla P. Gulácsy Irén: "Vajon kell-e, szabad-e magyarabb, analizáló sorok kemény kartonjával öveznem az istenáldotta bokrétát, azt a nyaláb friss tavaszi ígéretet, lenge poézist, melyet kicsi asszonytársam, Ruth Klára olyan válogatás nélkül, ösztönös bátorsággal ragadott ölre, és visz valami csudalátó szemmel megsejtett távoli céldomb felé?" Verseinek elomló líraiságát második kötetében határozottabb céltudatosság váltja fel.

Önálló kötetei: Tovább (P. Gulácsy Irén előszavával, Göllner Elemér szecessziós ízlésű címlapjával, Nv. 1923); Ó Caesar, kis gladiátorod köszönt (Nv. 1926).

Tabéry Géza: R. K. verskötete. Nagyvárad 1925. aug. 10. – (k.e.): R. K. versei. Pásztortűz 1926/18.

(T. E.)


Ruzicskay György – *képregény


Ruzitska Béla (Kolozsvár, 1867. aug. 24. – 1942. aug. 2. Kolozsvár) – vegyész, egyetemi tanár. Szülővárosában, az Unitárius Főgimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a Ferenc József Tudományegyetemen folytatta, ahol 1890-ben szerzett vegytani és természetrajzi diplomát. Tanulmányai befejeztével tanársegéd lett, 1901-ben pedig az egyetem adjunktusa, később tanára. 1913-ban egy második vegytan tanszéket szerveztek számára. Az egyetem bezárása után is Kolozsváron maradt, az Állami Vegyvizsgáló Állomás vegyésze lett, majd tanár a Marianum Leánynevelő Intézetben, ahol kémiát és áruismeretet tanított. 1940-től újra a Ferenc József Tudományegyetem kémia-technológia tanszékének vezetője tragikus haláláig. Élelmiszerkémiai, elemzőkémiai és általános kémiai kérdésekkel foglalkozott.

Munkái: Bevezetés az elméleti chemiába (Kv. 1894), Az élelmiszerek chemiai vizsgálata (Bp. 1905), A természetes festőanyagok abszorpciós-spektrumos vizsgálata és kimutatása (MTA pályamunka, 1913), Fabinyi Rudolf emlékezete (klny. az Erdélyi Orvosi Lapból, Kv. 1923), Az atomelmélet újabb fejlődése (székfoglaló az Erdélyi Katholikus Akadémia 1931. február 10-i felolvasóülésén, Kv. 1931).

Lejegyezte és kétszer is kiadta (1895, 1906) egykori tanára, később kollégája, az elméleti és gyakorlati vegytan tanszék professzora, Fabinyi Rudolf előadásainak anyagát.

Gábos Zoltán: A Ferenc József Tudományegyetem természettudósai. 1997. Erdélyi Múzeum 59. 378-382.




Hátra Címlap