Garasország ma - kormányprogram(ok?)

Jegyzetszerű megjegyzések a 2006 évi parlamenti választások előtt meghirdetett programokról

 

Néhány megjegyzés a kormányprogramokhoz:

A regnáló kormány - piciny, de erős koalíciós partnerének hallgatása mellett - a választásokhoz közeledve több lépcsőben meghirdette az 'apró lépések' programját

- Meghirdették, hogy a sorozat '100 lépés'-ből fog állni, majd konkretizálták az első 15 lépést, valamint kiszivárogtatták az egészségügy 'aprólépés reformjának' fő irányát. Bár a Fidesz gondolkodás nélküli szélsőséges gyalázkodását indokolatlannak tartottam, magam se láttam, hogy jó irányba haladt volna a kormány. Az első 15 lépéshez: A fekete gazdaságot nem lehet frontális támadással felszámolni. Legalább három okból nem: (1) az egész kis- és középgazdaságot átszövi, a szakértők szerint a nemzeti jövedelem 30%-ára, szerintem minimum 40%-ára tehető, csak apró lépésekkel lehet fehérre mosni, (2) amíg százmilliárdok csalói, tolvajai mindent megúsznak, addig eszement, aki kis léptékben tisztességes marad, (3) meg kell teremteni azt az elvonási rendszert, amit ez a réteg elfogadhat anélkül, hogy belebukna  a vállalkozásába. Mint sokminden egyebet, a fehérre mosást is felül kell kezdeni: rendőrség, ügyészség, bíróságok, stb., amíg megtörténhetnek, amik megtörténgetnek, addig kár minden erőfeszítésért, csak megbukni (a választáson is) lehet. Az egészségügyhöz: ami eddig kiszivárgott, az antiszociális, a végtelenségig az: a szegényt lekötözi a gyengébb szolgáltatási körhöz, a gazdagoknak mindent szabaddá tesz, pénzért. Ha a holnapi kormányfői bejelentés megerősíti a híreket, Garasország nagyot lép a kapitalizmus általában is kitaposott útján a szegénység további taposása felé. Erkölcsök? Nincsenek kérem! Erkölcstelenség, az van!

- Rövidesen kitapinthatóvá vált: a 100 lépés helyett egy nagy bukfenc várható. A Gyurcsány-diktálta tempó (utolsó kísérlet a népszerűség rohamos csökkenésének megállítására) nem ment a gépezetnek, minden lépésnél érezni lehetett a felületes kapkodást. Először még napok teltek el a 'pincér-és társai' SZJA-ügy gyakorlati visszavonására, majd órákon belül visszaszívták a reggel meghirdetett csomagot, mondván, hogy a kormányszóvivő lökött. (Meg is köszöntem volna a helyében a kedves eljárást! Vettem volna a kalapom és vissza se köszöntem volna a lejáratóimra.) 

- Úgy tűnt röviddel a választások előtt, hogy végre jókat mozdul a kormány az adóreformokkal, különösen az ÁFA-csökkentéssel. Igazuk volt persze azoknak, akik észrevételezték, hogy a költség-oldallal párhuzamosan kellett volna foglalkozni vele, azt is meghirdetve. Azoknak is, akik féltek, hogy a kereskedelem keresztben lenyeli a különbséget. Biztos vagyok benne, a kérdés legfeljebb az, mekkora lépésekkel teszi meg (mármint a lenyelést). Erre utal minden eddigi, a gengszterváltás óta bekövetkezett fejlemény és sült naiv, aki azt hiszi, hogy 'árkommandók', 'vagyonkommandók' bármit el tudnak érni pár bársonyszéken és felesleges pénzkidobáláson kívül. És erre utal az is, hogy Budapest ma már a világ legdrágább városai közé küzdötte fel magát, 150 város között elfoglalta a 24.-25. helyett Amszterdammal (az eddig rém drágának ismert várossal) együtt. Mese habbal, hogy csak az itt élő és dolgozó külföldiek számára drága - mint a híradás szólt -, mindenkinek az!

*

- A kormányprogram ismét kiváló alkalmat teremtett az SZDSZ számára, hogy megjátssza a 'nem vagyunk a szocik szolgái, külön úton járunk' primitív attitűdöt, amit én - mondják - eléggé el nem ítélhető módon 'ismét játsszák a bazárit, a farok csóválja a kutyát'-ként emlegetek. Mi is történt?

- Az SZDSZ hangsúlyozottan önálló gazdasági programot adott elő. Az előadó a koalíciós kormány gazdasági minisztere volt, aki ezúttal mereven elhatárolta magát a koalíciótól, kizárólag az SZDSZ nevében beszélt. Ugyanő, Bokrossal a balján előadta az SZDSZ adó-egyenruha-tervét, ami ugyebár Bokros varázsvesszeje. Azé a Bokrosé, aki pár éve a szocialista Horn-kormány pénzügyminisztere és varázslója volt. Gyurcsány gyorsan nyilatkozott (nem nekik, hanem a világnak), hogy ennek az adó-egyenruhának nincs teteje.

- Képtelenség, hogy képtelenek voltak egy asztalhoz ülni és megalkotni az egységes koalíció-programot. Kiszámítható ugyanis (akkor és máskor, ma is) tíz ujjon, hogy a külön gazdasági zászlók csak gyengíthetik a jobboldallal szembeni frontot. Az országnak pedig most pontosan erre van szüksége: erős frontra Orbán Viktorral és csapatával szemben. (06.01.18)

*

- Az MSZP - szerintem nagy késéssel - kirukkolt az SZDSZ-el érzékelhetően nem egyeztetett programjával meg sok egyébbel. A programban majdnem mindent értettem és józannak, sőt jónak láttam, mindössze három észrevételem volt: (1) Mi a csudának kellett Blairre, erre a hazug háborús bűnösre támaszkodni? Ráébredhetne már a magyar MSZP-s külpolitika, élén Gyurcsánnyal, hogy alig van ebben az országban, aki gondolatban ne legyintene mérgesen, amikor ezt a hadfit látja! (2) Mi a csudát értett az MSZP 'üzletközponton', amiket egyik fő programpontként fejleszteni akar. Ha azokat a bevásárló-szórakoztató központokat, amikből már így is sok van, amelyek a legerősebb kiszipolyozói az ország erőforrásainak és nem munkalehetőséget teremtenek, hanem a (főként magyar) kiskereskedelmet ölik, akkor hibásat lépnek, nem értenek vagy nem akarnak érteni semmit arról az óriási kárról, amit ezek okoznak. (3) Minek dobálóznak munkahely-teremtéssel és főként 400 000 új munkahellyel, amikor jól kell tudniuk, hogy a munkanélküliség a kapitalizmus egyik alappillérre és a befolyásuk erre az egész kérdéskörre minimális. Ügyetlen licit! (06.02.22)

Csak óvatosan tapogatózva jegyzem meg: az utóbbi hetek tanúsága szerint az MSZP-vezette kormány belépett a háborús bűnösök rehabilitációjának nemzetemelő programjába, amikor az államfőt felkérte a nyilas tábornok Kisbarnaki Farkas Ferenc rehabilitációjára. Ha ez is a programjuk részévé vált, megette a fene ezt a nyomorult országot!

**

Lássuk akkor a hatalomra törő ellenzék és vezére programját! Hiába tapogatózok a nagy sötétben, semmi nem akad a kezem ügyébe, aminek program-szaga lenne. Az a saláta, amit a nép asztalára hánytak, semmiképpen nem áll össze programmá.

Egyetlen linkbe érdemes belenézni: A Fidesz első harminc napos programja és a kritikája (Népszabadság Online, 2006 április 7), illetve fussunk át gyorsan a hatalomra jutás esetére felvázolt terveken:

- 19 százalékra csökkentik a TB-járulékot, annak érdekében, hogy a kis-és középvállalkozók tömeges méretben tudjanak munkahelyet teremteni. Minden értelmes közgazdász szerint sületlenség. Populizmus!

- 10 százalékkal csökkentik az áram árát. - Eddig minden ilyen kísérlet megbukott, erős, monopolhelyzetet élvező multi hatalom áll a másik oldalon. Populizmus!

- Tárgyalásokat kezdenek a gyógyszergyártókkal és forgalmazókkal egy olyan ötéves megállapodás reményében, amely szerint a gyógyszerárak nem emelkedhetnek az inflációt meghaladó mértékben. - Tárgyalások... reményében. Dedó, nem program!

- Törvényjavaslatot alkotnak a 14. havi nyugdíj lépcsőzetes - négy éven át tartó - bevezetéséről. - Törvényjavaslat és lehetetlen. A legbeszédesebb leintéssel maguk a nyugdíjasok válaszoltak, a szövetségük komolytalannak minősítette! Populizmus a köbön!

- Szeptembertől 450 ezer forintra emelik a diákhitel maximálisan felvehető összegét, a kamatok pedig csak egy százalékkal haladhatják meg a mindenkori jegybanki alapkamatot. - Ez kormányprogramba való? Nevetséges és ennélfogva populista!

- A földtörvény módosításával lépnének fel a magyar termőföld védelmében és a külföldiek bújtatott földvásárlása ellen, a helyi magyar gazdáknak elővásárlási jogot adva. - Sokszor lejáratott erőlködés!

- Budapest Fejlesztési Minisztériumot hoznak létre! - Álnok merénylet a szoclib főváros és az önkormányzatiság ellen. Szétzilál, csak negatív hatásai lehetnének.

- Felszámolják a körbetartozásokat. - Nem értem, hogy kerülhet a csizma az asztalra?

- Költségvetési tanácsot alakítanának. - Van ilyen, úgy hívják, hogy Parlament, ha nem tévedek. Megint csak rombolás, Parlamenten kívüli politizálás!

- Feleannyi állami vezetővel alakít majd kormányt, mint amennyi a jelenlegi kabinetben van, és az Országgyűlés elé terjeszti a kisebb parlamentre vonatkozó elképzelését is. - Ez OK lenne, ha nem ugyanezt mondaná mindenki már vagy 5 éve! Nem Fidesz-program! Hacsak a 'fele' nem, de ez már nem programba illő tétel, ugyanis megalapozatlan.

- Nyilvános árverésen értékesítenék a kormányzati luxusautókat. Populizmus a négyzeten. Ezzel együtt OK, ha előre leírják, hogy nem fognak maguknak még több és luxusabb autót vásárolni.

Ez történne tehát Orbán Viktor trónralépése esetén. Blöff, szirupos populizmus, semmi lényeges, koherens, a nemzet fejlődését elősegítő, az országot erősítő program. Hihetetlen, hogy pár nappal a választások elől ezt húzzák elő mellényzsebükből!

Kezdőlap