Garasország ma - az ügynök-kérdés

A gengszterváltás óta eltelt évek egyik legkényesebb és ennek megfelelően rosszul kezelt kérdése az ügynök-ügy. Mind világosabb, hogy jóval szélesebb kör érintett, mint azt eredetileg feltételezték, hogy nem tudni, melyik politikai áramlatban bújt el több, van-e olyan társadalmi réteg, egyház, amelyik ne lenne tele volt besúgóval. Felidézek néhány történést, ami ebbe a kérdéskörbe tartozik és elmondom a véleményem.

 

Történések (az elmúlt négy év alatt):

Hosszú csend után az MSZP ébredt föl, minimum tíz év késéssel, hogy hát akkor égessük meg a boszorkányokat. Azt mondanám, bölcs lépés, ha nem tudnám egyrészt, hogy már a kutyát se érdekli, legfeljebb pár ezen élvezkedő kopót, másrészt, hogy az egész politikai elit (?) a kérdésen fog rágódni néhány évig, ahelyett, hogy a jövőn dolgozna. A hosszas rágódás biztos jelei máris felütötték fejüket: (1) a kisebb koalíciós párt külön utat akar: 'nem így, hanem úgy, ahogy mi akarjuk'; (2) a Fidesz ódzkodik, mint akinek sok rejtegetnivalója van; (3) az MDF kemény vonalat követel, (4) az illetékesnek mondott ombudsman meg egyenest NEM-et mondott. Mire ezeken a zagyva vizeken eleveznek a ki tudja milyen célhoz, három újabb kormányváltás (netán csak ciklus) lezajlik. Reménytelen dolog: túlságosan is sok és sokfelé kenődött a mocsok.(04.12.18)

Ügynöklista ügynöklistát követ. Ostobaság a politikai elit (?) részéről, hogy addig totojázott az ügy körül, amíg ebbe az így kibogozhatatlan és így erkölcstelen mederbe terelődött számtalan emberi sors! El kellene temetni az egész kérdést, mert csak fékként működhet, mint teszi most is. Kapcsolódó információként ide linkelem [linkeltem, de az írás lezárása előtt külső beavatkozó törölte a tar.hu-ról a teljes vonatkozó oldalt] Horváth József volt (Átkos) belbiztonsági főnök nyilatkozatát és utalok a Népszabadság 2005 február 26.-i számának 9. oldalán megjelent interjúra, amelyik rávilágít arra, mennyire bonyolult dologról van szó, hiszen az elvileg minden erkölcsi mérlegelés fölött álló főpapok is belebuktak az erőszakba (egy lista szerint a 21 ma is trónon ülő római katolikus püspök közül 6 érintett). Csak mondatokat idézek itt a római katolikus egyház érintettségét kutató Szabó Gyula plébános megállapításaiból: ..."Az egyházi hierarchia nem a hűségre, hanem a túlélésre rendezkedett be. Kihátrált azok mögül, akik a Kádár-rendszerben is vállalták az üldöztetést." ... "Az egyházaknak teljes mértékben függetlennek  kell lennie a pártoktól. Nem szabad megengedni, hogy bármelyik politikai erő a beszervezési kartonjukkal zsarolhasson egyházi vezetőket." ... "Mi Krisztus tanítványainak mondjuk magunkat, ezért úgy gondolom, az egyházam akkor tenne helyesen, ha az élén járna ennek a folyamatnak."

Mindenesetre hájjal kent az egyik lista, amelyben főpapok és leglendületesebben jobb-szónokló emberpéldányok neve villant fel!

Ami és ahogy zajlik (amikor zajlik) a téma körül, az kisdedóvónak is elmenne! Az általam nem igen kedvelt Földinek ezúttal igaza van: csupa buta ember kezeli a témát, beleértve a nemzetbiztonsági főhivatal főemberét ("azt se tudja, miről beszél"). Nem beszélve az adatvédelmi ombudsmanról, aki nesze semmi, fogd meg jól nyilatkozatokat tesz, papírokat darál, az Este riportere, a nagyon okos Krizsán rászólt, hogy nem is érti, mit magyaráz. Két egyház, a katolikus és evangélikus, amelyekről egyértelműen kiderült, hogy tele voltak - főpapi szintig - ügynökökkel, bocsánatot kért ugyan (ez a bocsánatkérés is kabaré, mit tud jóvátenni?), de mindenképpen kívülálló akar maradni, ha megkeményedne a dolog (aminek nem sok értelme lenne). A kormánypártok ismét egymást szapulják az ügyben, nevetséges!

Két jeles Átok-nagyság, Németh Miklós és belügyminisztere azt állítja, nem ismerik, milyen nevek szerepeltek a gengszterváltáskor készült és Antall miniszterelnöknek átadott ügynöklistán. Uraim, ezt füllenteni nagyon nem kellett volna: szegénységi bizonyítványt állítottak ki magukról. (05.03.09)

A Fidesz másodszor is betartott az ügynök-törvénynek. Az ember lassan elhiszi, amit eddig csak gyanított, hogy több volt ügynök működik náluk, mint az 'átkozott jogutódok'-nál. Álnokság, vádaskodni, aztán a leplet megtartani! (05.05.27)

Ungváry Krisztián nyilatkozik valahol, hogy ideje lenne törvényileg rendezni a besúgó-kérdést. 'Százak kutatnak' - mondta, előbb-utóbb nagy bombák robbanhatnak. És napok múlva maga robbantja talán a lehetséges legnagyobbat: Paskai László 'nyugállományú' bíboros-hercegprímás, akinek a neve már szerepelt ügynök-listán, a kutatásai során beszerzett dokumentumok szerint egyértelműen együttműködött a Kádár-rendszerrel, éspedig - és ez az igazi bomba szerintem - nem csupán mint (jóindulatú) jelentéseket adó ügynök, hanem mint Kádárék egyes lépéseivel egyetértő és az Egyházügyi Hivatallal kiválóan szót értő egyházi vezető. Egyetértett például Kádáréknak a Mindszenty szerepét értékelő megállapításaival és a vele szemben foganatosított lépésekkel. Micsoda bomba! Leleplezi a római katolikus egyház volt magyarországi fejét, az egyház farizeus voltát. Mindszentyről mindig is az volt a véleményem, hogy az egyik legnagyobb fekély az ország testén, történelmi anakronizmus, de hogy ezt belülről is jól láthatták, az óriási meglepetés számomra. Jobb helyeken az ilyen leleplezettek főbelövik magukat. Ő még ezt se teheti meg: a vallása szigorúan tiltja. Lehet, készülhet valami csendes kis balesetre.

Fejtő Ferenc interjút ad a TV-ben. Hosszasan taglalja, ő kinek tud megbocsátani az Átkos alatt ellene vétkezőknek, kinek nem. Majdnem felkiáltok örömömben: egyetlen 'csoportnak' nem tud megbocsátani, a szélsőséges köpönyegforgatóknak. Apámmá vagy testvéremmé fogadnám, ha tehetném: én se utálok jobban embereket, mint akik elvtelenül csapódnak oda, ahol a hatalom legkisebb morzsáiból remélnek részesülni. 

Paskai után Gyulai! A római katolikus egyház szemefényei. És mit tesz isten, a frissen megbélyegzett megyei püspök úr veszi a maszkot és a hívősereg lázításába fog (az egyház mára mélyen meggyökeresedett szokása szerint): 'szózatot' intéz hozzájuk, amit minden templomban kihirdetni rendel. Amíg ezt megengedik nekik (törvényeink, a Vatikán, stb.), addig kemény jobboldali lázítás lesz a mindennapi kenyerük. (06.02.09)

Itt is megemlítem a varsói érseket, aki a napokban, fél órával a felavatása előtt mondott le, mert bebizonyították, hogy kiszolgálta a kommunista kormányt. Ügynök volt. (A 'klérus' mellékletben is szerepel.)

Kezdőlap