Merészség a végtelenül lejáratott és lejáratás alatt szenvedő szocializmusról beszélni, mégis vállalom.

Az apropót Richard Gott (a könyvei csak annyit árulnak el, hogy a 'The Guardian' újságírójaként évtizedekig Latin-Amerikát járta, annak alapos ismerője és remek tollú angol író) Hugo Chávez and the Bolivarian Revolution (Verso, UK & USA, 2005) című műve adja. Rögtön hangsúlyozni szeretném, hogy Chávez nem szocialista, amit csinál, azt se hívja szocializmusnak. A címkét én ragasztom most rá a vezérlete mellett Venezuelában folyó történésekre. Teszem ezt annak ellenére, hogy kedves, balos gondolkodású ismerőseim, Dél-Amerika tudorai csak legyintettek egyet Chávezre: Fidel II - mondták - tönkre fogja tenni az országot. Hatalmának korai éveiből ismerik. A sikertelen puccskísérlete után évekkel, demokratikus választások útján lett Venezuela elnöke 1998 decemberében. Azóta sokat változott ő maga is, Latin-Amerika is, talán másként értékelnék a helyzetet a barátaim is.

Kétségtelen, sok a hasonlóság a két - ma már nyugodtam mondhatom - történelmi személyiség között. Mindketten katonák, Chávez ezredesi rangig vitte a hadseregben, de Castrot is annak lehet tekinteni, mert fegyveres harccal került hatalomra. Mindketten az USA-t tekintik legfőbb ellenségüknek. Mindketten síkra szállnak a szélsőséges kizsákmányolás ellen, részben azonos, részben eltérő módszerekkel igyekeznek/igyekeztek felszámolni a szegénységet. Mindketten nagy szónokok, órákig tudnak papír nélkül, hatásosan szónokolni. És mindketten hordoznak magukban messianisztikus álmokat.

Castro kétségkívül kisiklott. Számtalan oka van, részben tőle és forradalmár-, majd pártvezér társaitól függők, részben a diktatórikus rendszernek köszönhetők, amibe belecsúsztak, számtalan érthetetlen és nagyon súlyos hibának, amit elkövettek, részben az USA korai és embertelen embargójának, részben a szovjet kapcsolatoknak, a nemzetközi helyzet negatív hatásainak (l. www.amrita-it.com/Cuba.htm). A szocializmust neki is sikerült népelnyomó, népelszegényítő rendszerré nyomorítania. Az alapvetően negatív folyamatok mellett - mind szélesebb körben ismerik el - elismerésre méltó törekvések, eredmények jellemzik azonban Castro 'rendszerét': az egészségügy forradalmi fejlesztése, az oktatásügy mindenki számára elérhetővé tétele, az analfabétizmus felszámolása. Kuba ma egészségügyi személyzettel és pedagógusokkal támogatja az arra rászoruló országokat, mint látni fogjuk, ma elsősorban Venezuelát.

Chávez több szempontból más utakon jár. A legfontosabb talán, hogy rendkívüli - mondhatnám szokatlan - módon vigyáz a demokratikus legitimációra. Három alkalommal kísérelték meg eltávolítani a hatalomból. Először, 2002 áprilisában katonai puccsal, másodszor 'gazdasági puccsal', az egész olajgazdaságot megbénító sztrájkkal, harmadszor, 2002 decemberében, parlamentáris módszerekkel, visszahívását célzó referendummal. Mindhármat túlélte, alapvetően a széles tömegek támogatásának köszönhetően, akiknek kezdettől támogatást ígért és nyújtott. Szembeszállva az igen erős ellenzékkel: az oligarchiával, a politikai és gazdasági hatalmasságokkal, a médiával (!), a letargikus bürokráciával, sőt a régi szakszervezetekkel is.

Azt hiszem, nem tudom terjedelmi okokból a helyes eljárást alkalmazni, amikor fel akarom vázolni, miért izgalmas (remélem, nem csak számomra lesz az), amit Chávez csinál: idéznem kellene a műből, a szerző elemzéseit kiemelni, taglalni. Ehelyett a könyv elolvasását követően az agyamban gomolygó ködből próbálom felidézni a lényeges elemeket. Tetteket, elgondolásokat, eredményeket, kudarcokat. Mi ez és hová vezethet? A kissé felelőtlen eljárásom miatt hangsúlyoznom kell, hogy a továbbiakban írtak mögé mindig oda kell gondolni: 'ha jól értettem, ha jól értékelem, ha nem tévedek'!

Nem lehet lényegtelen, hogy Chávez indián vért hordoz az ereiben, ezt vonásai is tükrözik. Első az amerikai kontinens őslakói közül, aki hatalomra jutott és azt sikerrel tudja gyakorolni. Ez népszerűségének és népszerűtlenségének egyaránt fontos oka, minden bizonnyal! Származását tekintve azonban nem 'egyszerű' ember, szülei pedagógusok, a bátyja egyetemi tanár, ő maga a katonai pályát választja és gyorsan emelkedik a ranglétrán a középszintig.

Miért választhatta Chávez a bolivári forradalom rögös útját? Több alapvető felismerés alakíthatta életútját, történelmiek és a világ - benne Venezuela - problémáinak éleslátású elemzéséből, értékeléséből eredők. Mik ezek? Mindenekelőtt annak a szinte sehol ilyen szinten el nem ismert ténynek a felfogása, hogy emberileg is elfogadhatatlan az egyenlőtlenség, különösen a venezuelai szinten, de a nyomor malomkő az egész nemzet nyakán is. (Gott 1995-1996-ot idéző adatsora: a 23 milliós lakosság 10 %-a élvezi a nemzeti jövedelem felét, 40 %-a 'kritikus nyomorban' él és további 40 %-a él a létminimum alatt.) Azt is világosan látta, majdnem egész Dél-Amerikával együtt, hogy a Szovjetunió és szatellitjeinek bukása óta világszerte futótűzként elterjedt neo-liberalizmus (nálunk a neo elhagyható) egyszerűen nem megoldás: a teljes magánosítás nimbusza hamis, az állam nem hagyhat mindent a tőke - és különösen a nemzetközi nagytőke - kezén, a kulcspozíciókat kézben kell tartania; az IMF és a Világbank amerikai érdekeket szolgálnak és 'előírásaik' pusztító erővel rombolják a fejlődő világot. Érdemes néhány jelzőjét idézni. Az IMF és Világbank politikájáról: "vad megszorítások", "kegyetlen neo-liberalizmus"; a neo-liberalizmus apostolairól: "ki a neo-liberális fundamentalistákkal"; "nem hiszek a neo-liberalizmusban, amely ilyen csapást jelentett a harmadik világ számára" - mondta Kína vezetőinek. "Ennek a gazdasági modellnek [a harmadik világra] erőszakolása a Nyugat centrumaiból milliók nyomorát, munkanélküliséget, szenvedést és halált eredményezett. (Csendes megjegyzés: mi az Átkosban kezdtünk hajbókolni előtte és ma lassan a nemzeti jelképek sorába emeljük!). Nem volt nehéz Latin-Amerika történelmét és napjait lapozgatva felismernie azt is, hogy mióta az USA megjelent ott és belepancsolt a levesükbe, kizárólag a tőkét és - fegyveres beavatkozásig menően - a diktátorokat támogatta, léptei nyomát a nyomor burjánzása követte. Erről így szólt Kínában: "A szovjethatalom összeomlott, de ez nem jelenti, hogy a neo-liberális kapitalizmusnak kell modellül szolgálnia Nyugat népei számára. Hacsak ennél az oknál fogva is kérjük Kínát, lobogtassa zászlaját, mert ezt a világot nem vezetheti egyetlen univerzális rendőr, amelyik mindent kontroll alatt kíván tartani."

A felismerések, amelyek egyben irányt is mutatnak, nem elégségesek. Szükség van vezetői képességekre és akaratra, következetes végrehajtásra és nem utolsósorban a realitások figyelembevételére, konszenzus-hajlamra. Úgy tűnik, Cháveznek nem kell a szomszédba szaladgálnia ezekért az erényekért. A nyolc év, ami alatt újra és újra mérlegre tette magát, bizonyítja, birtokában van a szükséges képességeknek. Csak utalni tudok néhány olyan elvre, tettre, amik igazolni látszanak rendkívüli politikai tehetségét: nem merev a piaci mechanizmusok - állami tulajdon kategóriák kezelésében (annyi állam, amennyi szükséges ás annyi piac, amennyi lehetséges - vallja); nem gazdasági programról, még kevésbé tervgazdálkodásról, hanem gazdasági attitűdről beszél; szinte prédikátorként szerepel szorult helyzetében (erős ellenzék, nagy szegénység), a szegényekhez türelemért könyörögve fordul, az ellenzékhez, tőkéhez szolidaritásért; egy pillanatra se veti el a tőkét, vallja, hogy azzal együttműködve kell kezelni a kulcspozíciókat is; a sötét római katolikus egyházat, amely a távoli múltban és a jelenben is minden természeti katasztrófát arra használt fel, hogy riogassa a népet (isten büntetése a reformok miatt) maga mellé tudta ültetni kritikus helyzetekben; a kettős, párhuzamos kormányzás (kicsit lejjebb) zavaros vizein sikerrel tud evezni. Különleges képességek: éleslátás, rugalmasság, erős marok, de mindenképpen legitimitás, nem véletlen, hogy erős csapatot tud maga körül.

Mit is hajtott végre eddig? Miért vélem, hogy emberarcú szocializmus, ami felé halad és amit talán meg is tud valósítani? Igen rövid idő alatt új alkotmányt tudott alkotni és elfogadtatni! Alkotmányt, amely világos szakítás a múlttal és amely egyenlő jogokat biztosít az nyomorgó sokaságnak. Felvette a harcot a korrupt és a régi rendet szolgáló igazságszolgáltatás ellen! Bizottságot hozott létre, amely megállapította (a régóta ismert helyzetet) , hogy az ország 1200 bírájának több mint a fele vagy korrupt vagy inkompetens. Felpörgette az eljárásokat, egyéb reformokat vezetett be. Különösen nehéz dolga volt a Legfelsőbb Bírósággal, amely nem tartozott kifejezetten a bolivári forradalom támogatói közé. Hat évbe telt, mire a felhígításával sikerült az alkotmányt szolgáló működését biztosítania. A hatalomátvételt követő caracasi földcsuszamlástól kezdve folyamatosan törekszik arra, hogy a nincsteleneket földhöz és eszközökhöz juttassa, éspedig az elhagyott területeket újranépesítve (lehet, hogy megvalósíthatatlan elképzelést kerget), kisvállalkozások, szövetkezetek létrehozását ösztönözve. Kubai pedagógusokkal és eszközökkel óriási oktatási programot hajtott végre, gyakorlatilag felszámolva az analfabetizmust. Ugyancsak kubai egészségügyi személyzettel az ország legtávolabbi, illetve legszegényebb sarkába is eljuttatta az ingyenes (!) egészségügyi ellátást. (Mi most magyarázzuk meg a népnek, milyen hasznos számára is, hogy tandíjat fizethet és hogy egyetlen orvosi vizsgálatért boldogan fizethet 500,- forintot. Mi ez, ha nem a nyomorultak kizárása? Embertelen, antiszociális lépések!) Felkarolta az indián őslakosságot, a volt fekete rabszolgákat, mulattokat, magyarul az etnikai kisebbséget. A lusta és az ellenzék kezéből evő állami gépezet mellett párhuzamos kormányzást valósított meg, többek között a fontosabb szociális programok kezelésére létrehozott missziók útján. (Érdekesség, hogy 'bolivári körök' néven a helyi, 'kistérségi' fejlesztések koordinálását végző kiscsoportok létrehozására bátorította híveit! Hm.) Felsorolom a fontosabb missziókat: Misión Barrio Adentro - a kubai támogatással megvalósuló 'különleges egészségügyi program'; több oktatási program, Misión Robinson - az analfabétizmus felszámolását célozza, Misión Ribas - a félbehagyott tanulás folytatását segíti, Misión Sucre - a felsőoktatásra készülőket támogatja, Misión Vuelvan Caras - az oktatásból kikerülők elhelyezkedését hivatott biztosítani. De vannak missziók, amelyek a parasztokat, bányászokat vagy az etnikumokat támogatják, vagy olcsó élelmiszereket árusító szupermarketeket építő és ellátó misszió. Végül az olajipar bevételeiből olyan alapot hozott létre, amelyből a fejlesztéseket finanszírozza. Működőképes mechanizmusok, piacorientáltak, fennmaradhatnak, teljesítik-e a céljaikat? Részben biztos nem illeszkednek bele a 'fenntartható gazdaság' bűvkörébe, de kétségtelenül a társadalom jobbítását célozzák. (Elnézést az egyesszám első személyért, úgy tűnhet, diktátorról van szó, pedig nem az.)

Felmerül az erőforrások kérdése: biztos, hogy a chavezi programok gyors haladását az egyre nagyobb bevételt biztosító olaj nélkül nehéz elképzelni. Olyan virágzó gazdaságra vagy olyan gazdag természeti kincsekre van szükség, amelyek a szociális programokat a gazdaság egészének sérülése nélkül képesek finanszírozni. Ilyen országok sokasága létezik, Venezuela a kivételek közé tartozik, ahol nem szűk kisebbség zsebeli be a gazdagságot, hanem kísérlet folyik a szegények kiemelésére a nyomorból, tudatlanságból.

Tehát adott feltételek mellett, erős akarattal létrejöhet 'emberarcú szocializmus' is. Különösen, ha külső erők (USA) nem avatkoznak be. És ha a nagyszerű reformert (forradalmárt?!) nem végzik ki. Félek, Cháveznek Allende-sorssal kell szembenéznie.

2006.07.01