Szent Péter székfoglalása
 [február 22.]

Háromféle szék létezik, úgymint királyi: Dávid, „a székben ülő legbölcsebb fejedelem” (2 Sám 23,8), a papi: „Héli pap a széken ülvén” (1 Sám 1,9) és a tanítómesteri: „Mózes székén ültek az írástudók és a farizeusok” (Mt 23,2). Szent Péter ült a királyi székben, mivel minden király közt első volt; a papi székben, mivel minden hívő pásztora volt; és a tanítómesteri székben, mivel minden keresztény doktora volt.

 

Szent Péter székének tiszteletére az egyház ünnepet ül, mert úgy tartják, hogy ekkor ültették Antiochia püspöki székébe. Ezen ünnep bevezetésének – úgy tűnik – négy oka volt. Az első ok: midőn Szent Péter Antiochiában hirdette az igét, a város első embere, Theophilus azt mondta neki: „Miért keltesz felfordulást népem között, Péter?” Mikor erre Péter Krisztus hitét kezdte prédikálni neki, ő bilincsbe verette, s étlen-szomjan tartotta. Péter már teljesen legyöngült, de minden erejét összeszedve, szemét az égre emelve így szólt: „Jézus Krisztus, nyomorultaknak segítője, segíts meg engem, mert elhágy erőm a szorongattatásban.” Az Úr így válaszolt neki: „Péter, azt hiszed, elhagytalak téged? Kétségbe vonod jóságomat, hogy nem átallasz ilyet mondani! Közel van, aki nyomorúságodban megsegít.”

Amikor Pál meghallotta, hogy Pétert bebörtönözték, elment Theophilushoz és kijelentette, hogy sokféle mesterségben ő a legkitűnőbb szakember, tud fát és táblát faragni, sátrat festeni, és azt állította, hogy még sok egyébhez is kitűnően én. Theophilus könyörögve kérte, hogy telepedjen le udvarában. Néhány nap után Pál titokban bement Péterhez a börtönbe, s mikor félholtan találta, átölelte, keserű könnyekre fakadt, majd megszakadt a szíve, és így kiáltott: „Ó, testvérem, Péter, én dicsőségem, én örömem, lelkem jobbik fele, térj magadhoz, hiszen eljöttem hozzád!” Akkor Péter kinyitotta szemét és felismerve őt, könnyekre fakadt, de nem tudott megszólalni. Erre Pál nagy nehezen szétfeszítette a száját és némi ennivalót kényszerített bele, amitől Péter erőre kapott. Amikor Péter az ételtől megerősödött, Pált csókokkal borította el, s mindketten erősen sírtak. Pál titokban visszatért Theophilushoz, és azt mondta neki: „Jóságos Theophilus, nagy a te dicsőséged, és a te tiszteletteljes udvariasságod. A kis rossz elhomályosítja a sok jótettet. Vedd csak eszedbe, mit cselekedtél azzal az istenhívővel, akit Péternek hívnak, mintha valami nagy bűnt követett volna el. Rongyos, eltorzult, csont és bőr, mindene hitvány, de beszéde ragyog. Őt kellett börtönbe vetni? Ha újra szokott szabadságával élhetne, még hasznodra is válhatna egyben-másban, hiszen egyesek azt beszélik erről az emberről, hogy betegeket gyógyít, holtakat támaszt fel.” Mire Theophilus: „Mesebeszéd, amit mondasz, Pál, mert ha képes volna holtakat feltámasztani, magát is kiszabadítaná a börtönből,” Erre Pál: „Amiképpen az ő Krisztusa – mint mondják – feltámadt halottaiból, aki pedig a keresztről nem akart leszállni, ugyanúgy Péter is – ahogy hírlik – az ő példáját követve, nem szabadítja ki magát és nem fél szenvedni Krisztusért.” Mire Theophilus: „Mondd meg hát neki, hogy támassza fel tizennégy éve halott fiamat, s akkor én büntetlenül szabadon engedem őt.” Belépvén a börtönbe, Pál elmondta tehát, hogy mi módon ígérte meg a fejedelem fiának feltámasztását. Mire Péter: „Nagy dolgot ígértél, Pál, de mindez semmiség az Úr erejével.” Miután Pétert kivezették a börtönből, felnyitották a sírboltot, s mikor imádkozott a fiúért, az rögtön feltámadt. Ez a történet nem mindenben látszik hihetőnek, hiszen Pál merő emberi ravaszsággal nem hazudhatta, hogy ilyen mesterségekhez ért, sem az ifjú ítélete nem maradhatott tizennégy évig függőben.

Akkor Theophilus, Antiochia egész lakossága és igen sokan mások hittek az Úrban, és egy csodálatos templomot építettek, amelynek közepén egy magas széket helyeztek el, s magasba emelték Pétert, hogy mindenki lássa és hallja őt. Hétévig ült ebben a székben, majd később Rómába menve huszonöt évig ült a római püspöki székben. Az előbbi megtiszteltetést ünnepli meg az Egyház, mivel elöljárói akkoriban kezdtek – hely, hatalom és név tekintetében – kiemelkedni. Ekkor teljesedett be az, ami a zsoltárban olvasható: „Magasztalják őt a népek gyülekezetében” (Zsolt 106,32). Megjegyzendő azonban, hogy az Egyház, amelyben Péter felmagasztaltatott, három részből áll: tudniillik a küzdők, a gonoszok és a győzelmesek Egyházából. Ebben a hármas egyházban magasztaltatott fel azon ünnep alkalmával, amellyel az Egyház őt ünnepli.

Felmagasztaltatott a küzdők Egyházában, mivel vezette azt, és lelkével, hitével és erényeivel dicséretesen kormányozta, Ez a mai ünnepre vonatkozik, amit Péter székéről neveztek el, mivel akkor nyerte el a főpapságot az antiochiai egyházban, és azt hét évig dicséretesen vezette. Másodszorra felmagasztaltatott a gonoszok Egyházában, mivel szétszórta és hitre térítette. Ez a második ünnepre vonatkozik, amit Péter bilincséről neveztek el.* Akkor szórta ugyanis szét a gonoszok gyülekezetét, és sokakat megtérített. Harmadszorra felmagasztaltatott a győzelmesek Egyházában, mivel üdvözülten vonult be oda, s ez a harmadik ünnepre vonatkozik, ami az ő szenvedésének ünnepe, mivel akkor lépett be a győzelmesek Egyházába.*

Megjegyzendő ezen kívül, hogy több más oka is van annak, amiért az Egyház évente háromszor üli meg ünnepét; legfőbb fősége vagy kiváltsága miatt, tisztsége miatt, jótéteménye miatt, tanozásunk miatt, és a példája miatt.

Először is kiváltsága miatt; Szent Péter apostol három dologban volt kiváltságos a többi apostollal szemben, s ezen három dolog miatt ünnepli őt az Egyház háromszor egy évben. A többieknél méltóságteljesebb volt a tekintélyben, mert az apostolok fejedelme volt, és ő kapta meg az Egyház kulcsát; hevesebb a szeretetben, mert jobban lángolt Krisztus iránti szeretetében, mint a többiek, amint ez nyilvánvaló az Evangélium számos helyéből; és hathatósabb az erőben – ahogy az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk –, árnyékától is meggyógyultak a betegek (5,15)

Másodszor tisztsége miatt: Ő kapta ugyanis az egész Egyház fölötti elöljáróság tisztségét, s ennél fogva, ahogyan Péter feje és elöljárója volt az egész Egyháznak, amely három földrészre terjedt ki, Ázsiára, Afrikára és Európára, úgy az Egyház háromszor ünnepli őt egy évben.

Harmadszor jótéteménye miatt, mivel ő, aki az oldás és kötés hatalmát kapta (Mt 16, 19), a vétkeknek három fajtájától szabadít meg minket: a gondolatban, beszédben és cselekedetekben elkövetett bűnöktől, vagy attól, amit Isten ellen, amit felebarátunk ellen, vagy önmagunk ellen vétettünk. Avagy ez a jótétemény lehet másik három jótétemény, amit a bűnös a kulcsok hatalmával nyer az Egyházban. Az első a bűnbocsánat meghirdetése, a második a kárhozatnak a tisztítótűz ideiglenes szenvedésére való fölcserélése, a harmadik az ideiglenes büntetés egy részének elengedése. E három jótétemény miatt is háromszorosan kell tisztelni Szent Pétert.

Negyedszer, tartozásunk miatt, mivel ő háromszorosan táplált minket, úgymint szóval, példával és megfelelő időben nyújtott támogatással, imádságának segedelmével, amiért kötelességünk, hogy háromszoros tiszteletben részesítsük.

Ötödször, példája miatt, hogy egyetlen bűnös se veszítse el a reményt, még ha háromszor is tagadná meg Istent, mint Péter, de hozzá hasonlóan meg akarná őt vallani szívvel, szájjal és cselekedettel.

Az ünnep bevezetésének másik oka pedig az, amit Kelemen Itinerariumából merítettünk. Mikor Péter Isten igéjét hirdetve Antiochiához közeledett, mindenki elébe sietett a városból, mezítláb, szőrcsuhába öltözve, fejükre hamut hintve, bűnbánatot tartottak, amiért Simon mágusnak hittek vele szemben. Péter, bűnbánatukat látva, hálát adott Istennek. Akkor elébe hoztak minden betegségben szenvedő, gonosztól gyötört embert. Péter letétette őket maga elé, és az Úr nevét hívta rájuk. Hatalmas fény borította be őket, s valamennyien azonnal meggyógyultak, és siettek Szent Péter lába nyomát megcsókolni. Hét napon belül több mint tízezer ember vette fel a keresztséget, úgyhogy Theophilus, a város feje, palotáját bazilikává szenteltette, és elrendelte, hogy ott egy magas széket állítsanak fel Péternek, hogy mindenki lássa és hallja. Ez nem mond ellent a fentebb mondottaknak sem, mert megeshetett, hogy Pétert Pál közbenjárására fogadta oly nagyszerűen Theophilus és az egész lakosság, de Péter távozása után Simon mágus félrevezette a népet, és súlyosan fellázította Péter ellen, majd később bűnbánatot tartva ismét tisztelettel fogadták.

Székfoglalásának ünnepét szokás Szent Péter lakomája ünnepének is nevezni, innen vesszük harmadik okát ez ünnep bevezetésének. Régen a pogányoknál az volt a szokás – ahogy Johannes Beleth mester mondja* –, hogy minden esztendő február havában, egy bizonyos napon ételt vittek a szülők sírjára, amit az éj leple alatt a démonok elfogyasztottak, ők pedig abban a hitben voltak, hogy a sírok körül bolyongó lelkek – akiket árnyaknak neveztek – pusztítják el. A régiek ugyanis azt mondták – amint a szerző állítja –, hogy míg a lelkek a testben vannak, animae a nevük, az alvilágban manes (holt lelkek), spiritus (lelkek), miután felmentek az egekbe, s umbrae (árnyak), mikor nemrég temették el a holtat, avagy amikor a sírok körül bolyongtak. Ezt az ételáldozatokkal kapcsolatos szokást még a keresztényekből is alig lehetett kiirtani. A szentatyák erre figyelmezvén, hogy gyökerestül kiirtsák, arra a napra, melyre ez a pogány szokás esett, Szent Péter Rómában és Antiochiában történt székbe emelésének ünnepét vezették be. Az említett ételáldozatról nevezik néhányan mind a mai napig ezt az ünnepet Szent Péter lakomájának.

Negyedszer, a tonzúrának kijáró tisztelet miatt rendelték el. Meg kell jegyezni ugyanis, hogy egyesek szerint a tonzúra ettől a naptól veszi kezdetét. Mikor ugyanis Péter Antiochiában prédikált, keresztény mivolta meggyalázására leborotválták a feje búbját, így amit később az egész klérus a tisztelet jeleként kap meg, azt Krisztusért, megszégyenítésül rótták az apostolok fejedelmére. A papok tonzúrájával kapcsolatban három dologra kell figyelni, úgymint a fej leborotválására, a haj lenyírására és a kerek formára. A fej felső részének leborotválása szintén három okra vezethető vissza, amelyek közül kettőt megjelöl Dionysius is a Mennyei hierarchiában, mondván: A haj lenyírása a tiszta és szépség nélküli életet jelenti, hiszen a haj lenyírásából, avagy a fej leborotválásából három dolog következik; a tisztaság megőrzése, a küllem elváltozása és a lemeztelenítés. A tisztaság megőrzése, mivel a hajról a piszok a fejre gyűlik. A küllem elváltoztatása, mivel a haj a szépség szolgálatára van, vagyis a tonzúra a szépség nélküli, tiszta életet jelképezi. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a klerikusoknak belül tisztáknak kell lenniük, nem pedig szépeknek, vagyis külsejükre nem szabad adniuk. A lemeztelenítés pedig azt jelenti, hogy közöttük és Isten között semmi sem állhat, hanem közvetlenül kell egyesülniük Istennel, és fedetlen arccal szemlélni az Úr dicsőségét (2 Kor 3,18). A haj levágása azért van, hogy megérthessük, a klerikusoknak minden fölösleges gondolatot ki kell irtani elméjükből, mindig befogadásra készen kell fülelni Isten szavára, s ily módon a nélkülözhetetlen dolgokat kivéve mindent, ami ideig-óráig való, teljesen el kell távolítani magukból.

A kerek formának is több oka van. Először az, hogy ennek az alakzatnak se vége, se kezdete nincsen, amiből megérthetjük, vagy a klerikusok Isten szolgái, akinek sem kezdete, sem vége nincsen. Másodszor, mivel ennek az alakzatnak egyetlen szöge sincsen, ezáltal azt jelképezi, hogy a szerzeteseknek nem szabad bemocskolódniuk az életben, mivel ahol szöglet van, ott piszok is van – mondja Bernát. És meg kell őrizniük az igazságot a tanításban, az igazság pedig nem szereti a szögleteket – ahogy azt Jeromos mondja. Harmadszor, mivel a kör minden alakzat legszebbike, ezért Isten is ilyennek alkotta az égitesteket. Ez azt jelenti, hogy a klerikusoknak belül, lélekben kell szépeknek lenniük, kívül pedig életvitelükben. Negyedszer, mivel ez az alakzat minden alakzat legegyszerűbbike. Csak egyetlen alakzat áll egy vonalból – mondja Ágoston –, a kör, mert ezt egyetlen vonal határolja. Ez azt jelenti, hogy a klerikusokban meg kell lenni a galambok szelíd egyszerűségének az ige szerint: „és szelídek, mint a galambok” (Mt 10,16).

 

fordította: Grüll Tibor




Hátra Kezdőlap Előre