Egyiptomi Szent Mária*
 [április 2.]

Egyiptomi Mária, akit bűnös Máriának is mondanak, negyvenhét évig élt szigorú remeteéletet a sivatagban, ahová az Úr 270. esztendejének táján, Claudius idejében vonult el. Egy Zosimas nevű apát, amikor átkelt a Jordánon, és bejárta a nagy sivatagot, hátha rátalál egy szent életű atyára, meglátott valakit, aki meztelen testtel és a nap sugaraitól feketére égve járkált. Egyiptomi Mária – mert ő volt az, akit megpillantott – tüstént futásnak eredt, Zosimas pedig annál gyorsabban szedte utána a lábát. Ekkor az asszony így szólt: „Zosimas apát, miért kergetsz engem? Bocsáss meg, de nem fordulhatok arccal feléd, mert nő vagyok és mezítelen, de nyújtsd ide a köpenyed, hogy szégyenkezés nélkül láthassalak téged.” Az apát elcsodálkozott, hogy nevén szólították, átnyújtotta köpenyét, és a földre borulva kérte, hogy adja rá áldását. Mire az asszony: „Az áldásosztás inkább téged illet meg, atyám, akit papi méltóság övez.” Ahogy az meghallotta, hogy nevét és tisztét is tudja, még jobban ámulatba esett és állhatatosabban könyörgött, hogy áldja meg. Akkor így szólt az asszony: „Áldott az Isten, a mi lelkünk Megváltója.”

Miközben az asszony kitárt karokkal imádkozott, az apát látta, hogy úgy egy könyöknyire felemelkedett a földről, Az öreg erre gondolkodóba esett, hogy nem gonosz lélekkel van-e dolga, és nem csak színlelte-e az imádságot. Mire ő: „Isten fizessen meg érte, amiért engem, bűnös asszonyt tisztátalan léleknek gondoltál.” Erre Zosimas megeskette őt az Úrra, hogy el kell mondania neki a sorsát. Mire az asszony: „Bocsáss meg nekem, atyám, mert ha elmesélem neked, hogy mi vagyok, úgy fogsz tőlem menekülni, mint a kígyótól, beszédem bemocskolja a füledet, és a lég elsötétül a szennytől.” De mikor az apát nem tágított, így szólt: „Én, testvérem, Egyiptomban születtem, tizenkét évesen Alexandriába mentem, és ott tizenhét éven át nyilvános kéjelgésre adtam a testemet, és soha senkitől nem tagadtam meg magam. Mikor az emberek arról a vidékről felzarándokoltak Jeruzsálembe a Szent Kereszt imádására, megkértem a hajósokat, engedjék meg, hadd utazzam velük. Mikor pedig a hajóbért hozták szóba, azt mondtam: »Fizetni nem tudok, testvérek, hanem a hajóbér fejében tiétek a testem.« Így megkaptak engem, és övék lett a testem hajóbér gyanánt.

Amikor aztán Jeruzsálembe érkeztem, és a Szent Kereszt imádására a többiekkel együtt egészen a templom kapujáig jutottam, hirtelen láthatatlan kezek taszítását éreztem: nem engedtek belépni. Újra és újra elértem az ajtó küszöbéhez, s azon nyomban éreztem az erőszakos taszítást. Minthogy mindenki szabadon be tudott menni, és semmi akadályba nem ütköztek, magamba szálltam, és elgondolkodtam azon, hogy mindez bűneim mérhetetlen sokasága miatt történt velem. Kezemmel verni kezdtem mellemet, keserűbbnél keserűbb könnyeket hullattam, szívem mélyéből sóhajtoztam, és felnézve megpillantottam a Boldogságos Szűz Mária képét. Akkor könnyek közt kérlelni kezdtem őt, hogy esdjen kegyelmet bűneimre, és hogy engedjen be a Szent Kereszt imádására, megígérvén, hogy ellene mondok a világnak, és hogy ezután tiszta maradok. Mikor így imádkoztam és a Boldogságos Szűz nevében visszanyertem bizodalmamat, ismét a kapuhoz mentem és minden akadály nélkül beléptem a templomba. Mikor pedig szent áhítattal imádtam a Szent Keresztet, valaki három pénzdarabot adott, amiből három kenyeret vettem, s egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám: »Ha átkelsz a Jordánon, üdvözülsz.« Átkeltem hát a Jordánon, és ebbe a pusztába jöttem, ahol negyvenhét éve egy árva lelket sem láttam, a három kenyér pedig, amit magammal hoztam, idővel kőkemény lett, de negyvenhét évig elegendő táplálékot nyújtott nekem, pedig ruháim már réges-régen szétmállottak. Tizenhét évig gyötörtek testi kísértések ebben a pusztában, de mostanra Isten kegyelméből mind legyőztem őket. Íme, minden tettemet előadtam neked, kérlek, buzgón fohászkodj érettem Istenhez!”

Akkor az öreg földre borulva áldotta az Urat szolgálóleányában. Erre az így szólt: „Kérlek téged, hogy Nagycsütörtökön térj vissza a Jordánhoz, és hozd magaddal az Úr testét. Én is elmegyek hozzád ugyanoda, és kezedből fogom magamhoz venni a szent testet, mert attól a naptól fogva, hogy idejöttem, nem áldoztam.”

Az öreg visszatérvén kolostorába, egy év múltán, mikor elközelgett Nagycsütörtök napja, fogta az Úr testét, és elmenvén a Jordánhoz, megpillantotta az asszonyt a másik parton, aki keresztet vetett a vízre, és átment az öreghez. Látva ezt, elámult az apát, és alázatosan lába elé borult. Mire az asszony így szólt: „Vigyázz, hogy mit teszel, hiszen nálad van az Úr teste, és papi méltóságban tündökölsz. De kérlek, atyám, hogy kegyeskedjél jövőre is eljönni hozzám.” Akkor a vízre keresztet vetve átlépdelt a Jordánon, és elindult a sivatag magányába. Az öreg pedig visszatérve kolostorába, a következő évben ismét eljött arra a helyre, ahol először beszélt vele, de már holtan találta. Erre sírni kezdett, de nem merte megérinteni, s azt mondta magában: „Én bizony eltemetném szent testét, de félek, hogy nem tetszene neki.” Ezen töprengve a feje mellett egy földbe karcolt írást vett észre, ami így szólt: „Temesd el, Zosimas, Mária testét, add vissza porát a földnek és imádkozz érettem az Úrhoz, akinek parancsára április második napján elhagytam e földi világot!” Ekkor az öreg megértette, hogy miután Mária az Úr szentségében részesült, és visszatért a pusztába, bevégezte életét; s azt a pusztát, amit Zosimas harminc nap alatt alig tudott bejárni, ő egy óra alatt végigfutotta, és megtért az Úrhoz.

Mikor az öreg elkezdte ásni a földet, de nem ment neki, megpillantott egy szelíden feléje közeledő oroszlánt, s azt mondta: „Ez az asszony meghagyta, hogy temessem el a testét, de én, mivel öreg vagyok már, nem tudok ásni, s nincs is ásóm. Ásd ki hát te a földet, hogy el tudjuk temetni szentséges testét.” Ekkor az oroszlán ásni kezdett, és egy megfelelő gödröt kapart ki. Ennek végeztével, mint egy szelíd bárány, elment az oroszlán, az öreg pedig istent dicsőítve megtért a kolostorba.

 

fordította: Szente Katalin




Hátra Kezdőlap Előre