Szent Prothus és Jácint
 [szeptember 11.]

Prothus és Jácint Eugeniának, az előkelő római Philippus leányának apródjai és a filozófiai tanulmányokban társai voltak. Ez a Philippus a szenátustól az alexandriai helytartóságot kapta meg, ahová magával vitte hitvesét, Claudiát, fiait, Avitust és Sergiust, és leányát, Eugeniát. Eugenia a későbbiekben minden szabad művészetben és tudományban tökéletességre vitte. Prothus és Jácint is vele együtt folytatták tanulmányaikat, és eljutottak az összes tudomány tökéletes ismeretére.

Eugeniát tizenöt éves korában feleségül kérte Aquilinus, Aquilinus consul fia. Ezt válaszolta neki: „Nem származás, hanem erkölcs alapján kell megválasztanunk férjünket is.” Eszerint kezébe került már Pál tanítása, és lelkében kezdett keresztény lenni.

Abban az időben megengedték a keresztényeknek, hogy Alexandria környékén lakjanak. Eugenia, mintegy vigaszt keresve indult el arrafelé, és egy faluhoz érve, meghallotta a keresztények énekét: „A pogányoknak minden istenei csak ördögök, az Úr teremtette pedig az egeket” (Zsolt 95,5). Ekkor ezt mondja szolgáinak, Prothusnak és Jácintnak, akik vele tanultak: „A filozófusok szillogizmusait aggályos alapossággal végigtanulmányoztuk, Aristoteles érveit és Platon ideáit is, Socrates figyelmeztetéseit; és mindazt, amit csak költő dalol, amin szónok és filozófus gondolkozhat, ez egyetlen mondat semmivé teszi. Úrnőtökké a hatalom birtoklása tett engem, nővéretekké pedig a bölcsesség. Legyünk tehát szerzetes testvérek, és kövessük Krisztust!”

Tetszett a terv. Férfiruhát öltve ahhoz a kolostorhoz mentek, amelynek élén Helenus, az Isten embere állt, aki nőt nem engedett magához. Ez a Helenus egy alkalommal egy eretnekkel vitatkozott, és amikor már nem tudott több érvet felhozni, egy nagy tüzet rakatott, hogy az bizonyuljon igazhitűnek, aki nem ég meg. Úgy is lett. Elsőként ő lépett a tűzbe, és sértetlenül jött ki onnan. Az eretneket pedig, mert nem akart a tűzbe lépni, elkergették.

Elébe járult hát Eugenia, és férfinak mondta magát. Helenus így szólt: „Helyesen mondod férfinak magadat, mert noha nő vagy, férfi módra viselkedsz.” Isten ugyanis fölfedte előtte állapotát. Így Eugenia Prothusszal és Jácinttal együtt megkapta tőle a szerzetesi ruhát, és mindenkivel Eugenius testvérnek szólíttatta magát.

Apja és anyja pedig, mikor látták, hogy Eugenia kocsija üresen jött haza, kétségbeesve mindenütt kerestették leányukat, de nem akadtak a nyomára. Megkérdezték a jósokat, hogy mi történt leányukkal. Azt felelték, hogy az istenek a csillagok közé ragadták őt. Ezért atyja elkészíttette leányának képmását, és elrendelte, hogy mindenki imádkozzék hozzá. Eugenia pedig társaival együtt megmaradt az istenfélelemben, és az elöljáró halála után őt választották a helyére.

Volt akkor Alexandriában egy gazdag és nemes asszony, Melancia nevű, akit Szent Eugenia olajjal megkenve, Jézus Krisztus nevében meggyógyított a váltólázból, Sok ajándékot küldött neki ezért, de ő nem fogadta el. Az említett asszony, aki Eugenius testvért férfinak tudta, gyakran meglátogatta. Látván rajta az ifjúság báját és testének szépségét, heves szerelemre lobbant iránta, s csak azon gyötrődött és töprengett, hogy mi módon hódíthatná meg. Betegséget színlelve érte küldött, hogy méltassa őt látogatásra. Amint megérkezett, föltárta előtte, miképpen ragadta meg őt szerelme, mennyire forr benne a vágy. Megkérte, hogy háljon vele. Megragadta, átölelte, csókolgatta, és bűnre buzdította. Eugenius testvér elborzadt a történtektől, és ezt mondta neki: „Méltán Melancia a te neved,* mert fekete hitszegéssel telve, fekete vagy, sötétség éjszínű leánya, az ördög barátnője, a romlás fejedelme, fertőbe vivő, kéj csiholója, a szakadatlan nyugtalanság testvérnénje és az örök halál leánya!”

Emez látva, hogy csalódnia kellett, attól félt, hogy bűne kitudódhat, ezért elsőként akarta felfedni a helyzetet, és kiáltozni kezdett, hogy Eugenius meg akarja becsteleníteni. Azután elment Philippushoz, a helytartóhoz, és panaszt tett: „Egy álnok keresztény ifjú, aki gyógyítás ürügyén jött a házamba, szemérmetlenül rám törve meg akart becsteleníteni, és ha egy szolgálóm nem segített volna, aki a hálószobában volt, akkor erőszakot tett volna rajtam.”

Hallva ezt a helytartó, haragra gyúlt, és egy szakasz poroszlót küldött ki, hogy Eugeniát és Krisztus többi szolgáját vasra verve vezessék elő, és kijelölte a napot, amikor mindannyiukat vadállatok elé kell vetni. A többieket is maga elé szólítva, azt mondta Eugeniának: „Mondd meg nekünk, te gazember, ezt tanította nektek a ti Krisztusotok, hogy az emberek megrontásán mesterkedjetek, és tébolyodott Szemérmetlenségetekben asszonyokat becstelenítsetek meg?” Eugenia lehajtott fejjel, nehogy felismerjék, így válaszolt neki: „A mi Urunk tisztaságra tanított, és azoknak, akik megőrzik érintetlenségüket, örök életet ígért. Bizonyítani tudjuk, hogy Melancia hamisan vádaskodik, de jobb, ha mi tűrünk, mintha vétkesnek bizonyulván ő bűnhődik, és türelmünk gyümölcsét elveszítjük. Mindazonáltal vezesse elő a szolgálót, akiről azt mondja, hogy gaztettünk tanúja volt, hogy az ő szája cáfolja meg a hazugságot.” A szolgáló, mikor elővezették, makacsul hajtogatta, amit úrnője betanított neki: úrnőjét ez az ember le akarta dönteni. Az egész háznép, hasonlóképpen hamisan tanúskodott. Eugenia felkiáltott: „Elmúlt a hallgatás ideje, itt van a szólás ideje. Nem akarom, hogy Krisztus szolgáira kenje a bűnt ez a szégyentelen, sem azt, hogy a fondorlat kérkedhessék; hogy tehát az igazság felülkerekedjék a hazugságon, s az álnokságot legyőzze a bölcsesség, megmutatom az igazságot, nem a hetvenkedés kedvéért, hanem Isten dicsőségére.” És ezt mondván, tunikáját a nyakától egészen az aljáig széthasította, s ott állt, mint nő. Így szólt a helytartóhoz: „Te vagy az én apám, te, Claudia, az anyám, ez a kettő, akik melletted ülnek, a fivéreim, Avitus és Sergius, én Eugenia, a leányod, ez a kettő pedig Prothus és Jácint.” Az apa ezt hallva, mindjárt felismerte leányát, az anyával együtt rohant megölelni, és sok könnyet ontott. Eugeniát aranyruhákba öltöztették, és a magasba emelték. Az égből tűz csapott le, és Melanciát övéivel együtt elemésztette.

Ily módon Eugenia atyját, anyját, fivéreit és egész házuk népét Krisztus hitére térítette, olyannyira, hogy atyját, akit emiatt a helytartóságtól megfosztottak, a keresztények püspökké szentelték. Imádságos életet élt, s végül a hitetlenek ölték meg. Claudia pedig fiaival és Eugeniával együtt visszatért Rómába, és ott sokan általuk tértek meg Krisztushoz.

A császár parancsára Eugenia nyakába egy nagy követ kötöttek, és így taszították a Tiberisbe, de a kő széthasadt, és Eugenia sértetlenül lépkedett a vízen. Erre égő kemencébe vetették, de a tűz kialudt, s kellemes hűs vette körül. Végül sötét börtönbe zárták, de a legragyogóbb fényesség világított neki; midőn pedig tíz napon keresztül élelem nélkül hagyták, megjelent neki az Üdvözítő, és hófehér kenyeret nyújtott neki: „Fogadd el az eledelt az én kezemből, én vagyok a te Üdvözítőd, akit szíved teljes odaadásával szerettél. Azon a napon, amelyen a földre szállottam, magamhoz veszlek téged.” Így is lett. Az Úr születésének napján elküldték a bakót, s az fejét vette. Ezután megjelent anyjának, és megjövendölte neki, hogy vasárnap követni fogja. A következő vasárnap Claudia imádságba merülve kilehelte a lelkét.

Prothus és Jácint pedig, midőn a bálványok templomához hurcolták őket, imádságukkal összetörték a szobrot, s mivel nem akartak áldozatot bemutatni, fejüket vették, s ezzel teljesedett be vértanúságuk. Valerianus és Gallus alatt, az Úr 256. esztendeje táján szenvedtek vértanúhalált.

 

fordította: Bárczi Ildikó




Hátra Kezdőlap Előre