A Mihály (Michael) név azt jelenti: ‚Kicsoda olyan, mint Isten?’ „S valahányszor – mint Gergely írja – valami csodás erőt kívánó dolog történik, Mihály küldetik el, hogy a cselekedetből és a névből is értésünkre adassék: senki nem tudja megtenni, amire egyedül Isten képes.” Ezért aztán Mihálynak sok olyan dolgot tulajdonítunk, ami csodás erőt kíván. Dániel tanúsága szerint ő serken föl majd az Antikrisztus napjaiban, és ő védelmezi, oltalmazza a kiválasztottakat (Dán 12,1). Ő harcolt a sárkánnyal és angyalaival, s az égből levetve nagy győzelmet aratott rajtuk. Ő vitatkozott az ördöggel Mózes testéről, mert az elő akarta adni a testet, hogy Isten gyanánt imádják a zsidók. Ő veszi át a holtak lelkét, és az örvendezés paradicsomába vezeti őket. Hajdan a zsinagóga fejedelme volt; ma az Úr az Egyház fejedelmének állította. Mint mondják, ő sújtotta csapásokkal az egyiptomiakat, ő választotta szét a Vörös-tengert, ő vezette a népet a pusztában, és ő vezette be őket az Ígéret Földjére. A szent angyalok seregében ő Krisztus zászlótartója; az Úr parancsára majd ő öli meg az Olajfák hegyén az Antikrisztust. Mihály arkangyal szavára támadnak fel a halottak, s ő mutatja meg az Ítélet Napján a keresztet, a szögeket, a lándzsát és a töviskoronát.
Szent Mihály arkangyal ünnepét megjelenése, győzelme, templomszentelése és emlékezete ünnepének nevezzük.
Megjelenése többszöri esemény volt, Először Garganus hegyén jelent meg. Apufiában, Sypontus városa mellett van egy Garganus nevezetű hegy. Az Úr 390. esztendejében a nevezett Sypontus városában élt egy Garganus nevezetű férfiú, aki némely könyvek szerint arról a hegyről kapta a nevét, vagy – mások szerint – a hegy kapta róla a nevét. Ennek az embernek számtalan juha és marhája volt. Egyszer az állatok a nevezett hegy oldalában legelésztek, s történt, hogy egy bika elbitangolt a csordából, s fölhágott a csúcsra. Este az egész csorda hazatért, csak ez a bika nem, s a gazda nagy csapat szolgával együtt úttalan utakon kereste, míg végül a hegytetőn egy barlang szája mellett bukkantak rá. Megdühödött a gazda, hogy így elkóborolt a bika, és mérgezett nyilat lőtt ki rá, de – mintegy a széltől megfordítva – azt találta el, aki rálőtt. A dolog felkavarta a polgárokat, és elmentek a püspökhöz, hogy megkérdezzék erről a fölöttébb furcsa esetről. A püspök háromnapi böjtöt szabott ki rájuk, és intette őket, hogy Istentől kell kérniük a talány megoldását. A böjt leteltével megjelent Szent Mihály a püspöknek, mondván: „Tudjátok meg, hogy azt az embert az én akaratomból találta el a saját nyila. Én vagyok Mihály arkangyal, és én eldöntöttem, hogy a földön e helyt lakozom, s biztonságban megőrzöm. Ezzel a jelzéssel akartam tudtul adni, hogy én vagyok e hely felügyelője és őrizője.” A püspök és a polgárok körmenetben vonultak arra a helyre, és mert nem mertek a barlangba lépni, a bejárata előtt buzgó könyörgésekbe kezdtek.
A második jelenés az Úr 710. esztendeje táján történt. A Tumba nevezetű helyen, a tenger mellett, Aprica városától hat mérföldre, Mihály arkangyal megjelent a nevezett város püspökének, megparancsolván, hogy a nevezett helyen építsen templomot, s amiképpen a Garganus-hegyen, itt is Szent Mihály arkangyal emlékezetére szentelje föl. Mikor pedig a püspök habozott, hogy hol is építse meg a szentegyházat, tudtára adta, hogy ott építtesse meg, ahol egy rablók által elrejtett bikát talál. Azt sem tudta, mekkora legyen a templom; mire azt a parancsot kapta, hogy akkora legyen, amekkorát a bika körbejár. Két szikla is volt ott; senki emberfia nem tudta megmozdítani őket. Ekkor Mihály megjelent egy férfiúnak, s megparancsolta, hogy menjen a mondott helyre és mozdítsa el a sziklákat. Odament és oly könnyedén elmozdította a sziklákat, mintha semmi súlyuk nem lett volna. Miután fölépült a templom, a Garganus hegyéről ebbe a templomba vitték annak a palliumnak egy darabját, amelyet Szent Mihály ott az oltárra helyezett, s egy darabot abból a márványból, amelyen állt. Mivel pedig azon a hegyen nem volt víz, az angyal parancsára lyukat fúrtak a kősziklában, s rögtön oly erővel tört fel a víz, hogy mind a mai napig bőségesen ellátja őket. Ezt a megjelenést október 16-án ünneplik.
Ugyanitt történt egy említésre méltó csoda. Ezt a hegyet mindenünnen tenger veszi körül, de Szent Mihály napján kétszer is megnyílt, hogy utat adjon a népnek. Ez régente így is lehetett! Történt egyszer, hogy nagy tömeg igyekezett a templomba, velük ment egy terhes asszony is, aki már a szülés előtt állt. De íme, a hullámok rohanva összecsaptak, és a tömeg rémülten futott a partra, csak a viselős asszony nem tudott futni, és a tenger habjainak fogságába esett. Mihály arkangyal azonban sértetlenül megőrizte, úgyhogy a tengerár közepén megszülte fiát, s ölébe véve szoptatta; majd utat adván az asszonynak, ismét megnyílt a tenger, s az, gyermekével együtt boldogan a partra lépdelt.
A harmadik megjelenés Rómában, Gergely pápa idején történt. Mikor ugyanis Gergely pápa a járványos ágyékbaj miatt könyörgő körmenetet rendelt el és buzgón esedezett a nép üdvéért, a régebben Hadriánus Emlékezetének nevezett vár fölött meglátta az Úrnak angyalát, aki éppen megtörölte véres kardját és hüvelyébe dugta. Gergely megértette, hogy az Úr meghallgatta könyörgését, s ugyanott templomot épített az angyalok tiszteletére, ezért azt a várat mind a mai napig Angyalvárnak nevezik. Ezt a megjelenést ugyanúgy május 8-án ünnepeljük, mint azt, amikor a Garganus hegyén jelent meg és a sypontusbelieknek győzelmet adott.
A negyedik megjelenés magában az angyalok hierarchiáiban történik. Az első hierarchia neve: epiphania, azaz legfelső megjelenés; a másodiké: hyperphania, azaz középső megjelenés; az utolsóé pedig: hypophania, azaz legalsó megjelenés. A hierarchia pedig a gerar, azaz ‚szent’ és az archos azaz ‚fejedelem’ szavakból ered, s annyit tesz: ‚szent fejedelemség’. Minden egyes hierarchia három rendet foglal magába. A legfelsőben vannak a Szeráfok, Kerubok és Trónusok; a középsőben – Dionysius felosztása szerint – az Uraságok, Erők és Hatalmasságok; az utolsóban – szintén az ő felosztása szerint – a Fejedelemségek, Angyalok és Arkangyalok. Elrendezésüket és felosztásukat földi hatalmasságok példáján szemléltethetjük. A király szolgái közül egyesek közvetlenül a király személye körül forgolódnak, mint a komornyikok, tanácsosok és ülnökök, Hozzájuk hasonlók az első hierarchia rendjei. Más szolgák tisztsége az ország közös ügyeinek irányítása, és nem egyik vagy másik tartomány kormányzására vannak rendelve; mint a katonaság vezérei és a királyi ítélő bírák. Hozzájuk hasonlók a második hierarchia rendjei. Ismét másokat pedig az ország valamelyik részének kormányzására rendelnek, mint a helytartókat és a kormányzókat és az efféle alacsonyabb rangú hivatalnokokat. Ezekhez hasonlók a harmadik hierarchia rendjei.
Az első hierarchia három rendje Isten mellett áll és közvetlen környezetében forgolódik. Ehhez három dologra van szükségük: teljes szeretetre, ez vonatkozik a Szeráfok rendjére, akik nevének jelentése: ‚lángolók’; tökéletes ismeretre, ez vonatkozik a Kerubokra, mert nevük jelentése: ‚a tudás teljessége’; örökös befogadásra és élvezésre, ez vonatkozik a Trónusokra, azaz a királyi székekre, mert bennük ül, bennük nyugszik meg Isten, miközben önmagában megnyugtatja őket.
A középső hierarchia három rendje egyetemesen irányítja és kormányozza az embereket. Ez a kormányzás három dologban áll. Először: a felügyeletben, avagy a parancsolásban; ez vonatkozik az Uraságok rendjére, akiknek az a hivataluk, hogy az alacsonyabb rangúakra felügyeljenek, minden isteni szolgálatukban irányítsák őket, és nékik parancsokat adjanak. Erre utal Zakariás a 2. részben, ahol az egyik angyal ezt mondja a másiknak: „Fuss, szólj e gyermekeknek!” (2,4). Másodszor: a cselekvésben; ez vonatkozik az Erők rendjére, akik nem ismernek lehetetlent; ha valamit parancsba kapnak, végrehajtják, mert hatalmat kaptak minden, az istentiszteletet illető nehéz dologra. Ezért kapták meg a csodatétel hatalmát. Harmadszor: az akadályozásban, hogy tudniillik megakadályozzanak minden hátráltató és ellenséges dolgot; ez vonatkozik a Hatalmasságok rendjére, akik képesek megfékezni az ellenséges hatalmasságokat. Ezt jelzi Tóbiás könyvének 8. része, ahol írva áll, hogy „Ráfael megragadá a démont Felső-Egyiptom pusztájában” (8,3).
Az utolsó hierarchia három rendjének meghatározott és korlátozott kormányzási területe van. Némelyek egy-egy tartomány élén állnak. Ezek a Fejedelemségek rendjéből valók. Hozzájuk volt hasonló a perzsák fejedelme, aki a perzsák élén állt, amint Dániel könyvének 10. részében olvassuk (10,1). Mások egy bizonyos embercsoport, úgy, mint egy város kormányzására rendeltetnek; őket mondjuk Arkangyaloknak. Ismét mások egy-egy személy irányítását kapták feladatul, őket Angyaloknak nevezzük. Azért mondjuk, hogy ők adják hírül a kis dolgokat, mert szolgálatuk egyetlen emberre korlátozódik; az Arkangyalok pedig a nagyobb dolgokat adják hírül, mert egy embertömeg java fontosabb, mint az egyes emberé.
Az első hierarchia rendjeinek felosztásában Gergely és Bernát egy véleményen van Dionysiusszal, ez szerintük Isten élvezéséből, azaz lángoló szeretetéből, mély ismeretéből és az örökös benne maradásból áll; az első a Szeráfokra, a második a Kerubokra, a harmadik a Trónusokra vonatkozik. A középső és az utolsó hierarchia két rendjének, a Fejedelemségek és az Erők rendjének elosztásában viszont különbözik a véleményük. Gergelynek és Bernátnak ugyanis más a szemlélete, mert szerintük a középső hierarchia feladata az uralkodás, az utolsóé a szolgálat. Az angyalok pedig háromféleképpen uralkodnak. Egyes angyalok az angyali lelkek élén állnak, és ők az Uraságok; más angyalok a jó emberek élén állnak, és ők a Fejedelemségek, ismét mások a démonok élén állnak, és ők a Hatalmasságok. Hivataluk és rangjuk az előbbiekből nyilvánvaló. Az angyalok szolgálata szintén háromféle: az első a cselekvésben, a második a nagyobb dolgok tanításában, a harmadik pedig a kisebb dolgok tanításában áll. Az első az Erők, a második az Arkangyalok, a harmadik az Angyalok szolgálata.
Szent Mihály arkangyal ötödik megjelenéséről a Háromrészes Egyháztörténetben olvashatunk.* Konstantinápoly mellett van egy hely, ahol hajdanában Vesta istennőt tisztelték, de most ugyanott Szent Mihály tiszteletére épített templom áll, s át is keresztelték a helyet Michaeliumnak. Egyszer egy Aquilinus nevű férfit vörös kiütésekkel járó magas láz támadott meg. Bármi gyógyszert itattak vele az orvosok, mindent kiadott magából. Már halálán volt, s a nevezett helyre vitette magát abban a hitben, hogy ott vagy meghal, vagy megszabadul betegségétől. Megjelent neki Mihály, mondván, hogy készíttessen magának italt mézzel és borssal kevert borból, mártsa bele, amit eszik, és teljesen visszanyeri egészségét. Úgy is tett, és tökéletesen meggyógyult, pedig az orvosi tudomány elveivel szemben áll, hogy hevítő italt igyon a lázbeteg.
Szent Mihály ünnepét, másodszor, győzelme ünnepének hívjuk. Mihály arkangyal és az angyalok sokszor arattak győzelmet. Az első győzelmét a következő módon nyerte az említett sypontusbeliek részére. Valamivel az után, hogy Szent Mihály helyét megtalálták, az akkor még pogány nápolyiak seregükkel szabályszerűen hadat indítottak a sypontusiak és a beneventóiak ellen, akik Sypontustól ötven mérföldre laknak. Püspökük tanácsára háromnapi fegyverszünetet kértek, hogy ez alatt böjtöljenek és patrónusuk, Szent Mihály segedelméért esdjenek. A harmadik éjjel Mihály megjelent a püspöknek, s azt mondta, meghallgattatott könyörgésük, Megígérte, hogy győzedelmeskednek, s megparancsolta, hogy a nap negyedik órájában rontsanak az ellenségre, Mikor rátámadtak az ellenségre, a Garganus hegye iszonyú robajjal megdördült, sűrűn cikáztak fölötte a villámok, és sűrű sötét köd borította be a csúcsot. Az ellenségből 600 férfiú esett el – részben ellenfelük vasától, részben a tüzes nyilaktól. Akik megmaradtak, fölismervén az arkangyal erejét, felhagytak a bálványimádás tévelygésével, és nyakukat rögtön a keresztény hit igájába bocsátották.
Második győzelmét akkor szerezte Mihály arkangyal, amikor a sárkányt, azaz Lucifert minden csatlósával együtt kiűzte a mennyből. Erre vonatkozik, amit a Jelenések könyvében olvasunk: „És nagy harc lőn az égben, Mihály és az ő angyalai harcolnak vala a sárkánnyal” (Jel 12,7). Mikor ugyanis Lucifer Istennel egyenlő hatalmat akart, Mihály arkangyal, a mennyei sereg zászlótartója Lucifert minden csatlósával együtt kiűzte a mennyből, és a ködös-sötét levegőbe taszította az Ítélet Napjáig. Nem kaptak engedélyt arra, hogy az égben vagy a levegőég felső részén lakjanak, mert az világos és kellemes hely; sem hogy velünk, a földön éljenek, nehogy túlságosan zaklatni tudjanak, hanem az ég és a föld között vannak a levegőben, hogy mikor föltekintenek és látják a dicsőséget, amelyet elvesztettek, fájdalmat érezzenek, s mikor letekintenek és látják, hogy az emberek oda emelkednek, ahonnan ők maguk kiestek, gyötörje őket az irigység. Isteni rendelésből azonban, megpróbáltatásunkra gyakran leereszkednek hozzánk, és – mint néhány szent férfiú meg is láthatta – úgy röpdösnek körülöttünk, mint a legyek. Számtalan sokan vannak, és akár a legyek, az egész levegőt betöltik. Erről mondja Haimo: „Amint a filozófusok mondták és a mi tanítóink is vélekednek róla, ez a levegőég tele van démonokkal és gonosz lelkekkel, mint a napsugár a parányi porszemcsékkel.” Noha igen sokan vannak, Origenes véleménye szerint azonban gyöngül a seregük, valahányszor legyőzzük őket; úgyhogy amelyiket valamely szent férfiú legyőzte, attól fogva azzal a bűnnel, amelyben vereséget szenvedett, nem tudja többé megkísérteni.
Az angyalok harmadik győzelme az, amelyet nap, mint nap aratnak a démonok felett, amikor érettünk harcolván megszabadítanak amazok kísértéseitől. Háromféleképpen szabadítanak meg kísértéseiktől. Először azzal, hogy a sátán hatalmát megfékezik. A Jelenések könyvének 20. részében olvasunk arról az angyalról, aki megkötözte, és a mélybe taszította az ördögöt (20,9), Tóbiás könyve 8. részében pedig arról, hogy a Sátánt a pusztaság belsejébe kergették megkötözve (8,3). Megkötözése nem más, mint hatalmának megfékezése. Másodszor azzal, hogy megfékezik vágyát. Erre utal a Teremtés könyvének 32. része, hogy az angyal megüté Jákob csípőjének inát, és mindjárt megszárada (32,25). Harmadszor azzal, hogy az Úr szenvedésének emlékét a lelkünkbe vésik. Erre utal a Jelenések könyvének 7. része: „Ne ártsatok a földnek és a tengernek, se a termő fáknak, míg megjelöljük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon” (7,3). Ezékiel 9. része is: „És jegyezz taut a siránkozó férfiak homlokára” (9,4). A tau ugyanis keresztforma betű, és akik ezzel vannak megjelölve, nem félik a bosszuló angyalt. Ezért olvassuk ugyanott: „Senkit pedig, akin a taut látjátok, meg ne öljetek” (9,6).
A negyedik győzelem az, amelyet Mihály arkangyal az Antikrisztuson vesz majd, amikor megöli. Akkor majd „Mihály, a nagy fejedelem – írja Dániel, könyvének 12. részében – felkél” (12, 1), és a választottakért, mint segedelmük és oltalmuk erősen ellenállt az Antikrisztusnak. A Jelenések könyve 13. részének 3. verséről: „És látok egyet a fejei közül, mintha megöletett volna”, azt írja a Glossza, hogy ezek után az Antikrisztus halottnak tetteti magát, és három napon át, rejtőzködvén feltűnik, azt mondván, hogy feltámadott. Aztán bűbájos mesterkedéssel a démonok a levegőbe emelik, és mindenki csodálva imádja. Végül az Olajfák hegyére hág, ahogy a Thesszaloniki-beliekhez írott 2. levél 2. része 8. verséről: „Kit az Úr Jézus megöl az ő szájának lelkével” – írja a Glossza, sátrában, trónján ül azon a helyen. Ám az Úr fölhág ellene, és Mihály odasietvén megöli az Antikrisztust.
Gergely szerint erre a csatára és erre a győzelemre értendő, amit a Jelenések könyvének 12. része ír: „És nagy harc lőn az égben, Mihály és az ő angyalai harcolnak vala a sárkánnyal” (12,7). Ezt az igét Mihály hármas győzelmére érthetjük, arra a csatára, amelyet Luciferrel vívott, mikor elűzte a mennyből; és arra a csatára, amelyet a minket támadó ördögökkel vív, és arra is, amit most említettünk, tudniillik amit a világvégén vív az Antikrisztussal.
Harmadszor, Szent Mihály arkangyal napját templomszentelése ünnepének is mondjuk, mert e napon nyilatkoztatta ki, hogy az említett hely a Garganus-hegyen neki van szentelve. Mikor ugyanis a sypontusbeliek nagyszerű győzelmük után visszatértek ellenfeleik lemészárlásából, kételkedni kezdtek, hogy csak oda kell-e menniük az említett helyre, vagy föl is kell szentelniük. Püspökük jónak látta, hogy kérjék ki Pelagius pápa véleményét. A pápa így felelt: „Ha valaki föl akarja szentelni azt a templomot, mindenképpen azon a napon kell megtennie, amikor a győzelmet adta; ha pedig másképp tetszenék Szent Mihálynak, meg kell kérdezni, mi az akarata.” Az egész nép és a püspök három napon át kitartóan böjtölt, s ezen a mondott napon megjelent Mihály a püspöknek, mondván: „Nem kell fölszentelnetek a templomot, amit én építettem. Én építettem, föl is szenteltem.” S megparancsolta a püspöknek, hogy másnap az egész néppel együtt könyörgő körmenetben lépjenek be a barlangba, s megérzik, milyen patrónust nyertek őbenne. Jelet is adott neki a fölszentelésről, hogy tudniillik ha kelet felől az oldalösvényen hágnak föl, a márványban embernyomokat találnak. Reggelre kelvén a püspök és az egész nép arra a helyre vonult, és behatolván egy nagy kriptát és három oltárt találtak; kettő a kripta déli oldalán, egy pedig a keleti oldalon volt, s ez különösen tiszteletet ébresztő volt, és le volt takarva vörös palliummal. Ünnepélyes misét tartottak; majd mikor valamennyien áldoztak, nagy örömmel hazatértek. A püspök papokat és klerikusokat rendelt ki, hogy állandóan végezzék az istentiszteletet. Abban a barlangban kristálytiszta, igen édes víz buzog föl, melyből áldozás után iszik a nép, és mindenféle beteg meggyógyul. A pápa ennek hallatára elrendelte, hogy ezt a napot az egész földkerekségen üljék meg Szent Mihály és minden boldog lelkek tiszteletére.
Negyedszer, ezt az ünnepet Szent Mihály emlékének mondjuk, ám valamennyi angyalról megemlékezünk, és mindet egyetemesen tiszteljük. Sok okból méltó, hogy dicséretet és tiszteletet adjunk a szent angyaloknak. Ők a mi őrizőink, mert nékünk szolgálnak, s mert testvéreink és polgártársaink, akik lelkünket a mennybe viszik, imádságainkat Isten előtt bemutatják, s akik az örök Király legnemesebb vitézei és a szorongatottak vigasztalói.
Először azért kell őket tisztelnünk, mert ők a mi őrizőink. Mindenki mellé két angyal adatik: egy gonosz, hogy megpróbáljon, s egy jó, hogy őrizzen, oltalmazzon. A jó angyal őrzi az embert születése előtt, még anyja méhében, majd az anyaméhből való megszületésében, s felnőtt korában is mindig vele marad. Mindhárom állapotban szükségünk van az angyali őrizetre. Az anyaméhben levő magzat is elpusztulhat és elkárhozhat. Mikor már a méhen kívül van, de még nem serdült fel, megakadályozhatják a keresztségét; mikor pedig felnőtt, különféle bűnök csábíthatják. Az ördög megtéveszti fortélyaival a felnőtt ember értelmét, hízelkedésével csábítja az akaratát, erőszakosan elnyomja erényét. Ezért van szüksége az embernek a jó angyal őrizetére, hogy nevelje az embert, és az ördög csalárdsága ellen fordítsa, jóra intse és biztassa a hízelkedés ellen és megvédje az erőszak ellen – a megsemmisüléstől.
Az angyali őrizet hatását négy dologban ragadhatjuk meg. Az első az, hogy a lélek a kegyelemtől előrehalad a jóban. S ezt háromféleképpen teszi az angyal a lélekben. Először azzal, hogy eltávolítja a jó útjában álló akadályokat; erre utal a Kivonulás könyvének 12. része, ahol az angyal megverte Egyiptom elsőszülötteit (Kiv 12,29). Másodszor azzal, hogy felráz a tunyaságból; erre utal Zakariás könyvének 4. része: „Az Úrnak angyala fölkelte engem mint egy embert, aki álomból felköltetik” (4,1). Harmadszor azzal, hogy a bűnbánat útjára vezet, vagy visszavezet. Ezt jelzi Tóbiás, könyvének 5. részében, abban az angyalban, aki őt elvezette és visszavezette (5,15).
A második hatás az, hogy ne essék bele a vétek gonoszságába. Ezt is háromféleképpen teszi az angyal. Először azzal, hogy megakadályozza a jövőben várható bűnt, amint azt a Számok könyvének 22. része jelzi Bálámban, akit az angyal megakadályozott, mikor elindult, hogy megátkozza Izraelt. Másodszor azzal, hogy vádol az elkövetett bűn miatt, hogy hagyja el az ember. Erre utal a Bírák könyvének 2. része, ahol az angyal keményen vádolta Izrael fiait a törvénysértés miatt, s erre azok felemelék szavukat és sírának (2,4), Harmadszor azzal, hogy mintegy erőszakot alkalmaz, hogy kiragadjon a jelenbeli bűnből. Erre utal Lót és feleségének erőszakos kivezetése Szodomából (Ter 19,16–17), azaz: a bűnös szokásokból.
A harmadik hatás az, hogy ha valaki elbukik, fölkeljen. Ezt is háromféleképpen teszi az angyal. Először azzal, hogy töredelemre indít, Erre utal könyvének 11. részében Tóbiás, ahol az angyal meghagyására epével, értsd: töredelemmel megkente atyja szemét (11,8), tudniillik a lelki szemét. Másodszor azzal, hogy megtisztítja az ajkat, hogy a bukott ember megvallja a bűnét. Erre utal Ezsajás 6. része, ahol az angyal megtisztította Ezsajás ajkát (6,7). Harmadszor azzal, hogy elégtételre buzdít. Lukács evangéliumának tizenötödik részében olvassuk, hogy „Öröm lészen a mennyben egy penitenciatartó bűnösön, inkább hogysem kilencvenkilenc igazakon” (15,7)
A negyedik hatás az, hogy az ember ne essék annyiszor és annyi bűnbe, ahányszor és amennyi bűnre az ördög csábítja. Ezt is háromféleképpen teszi, tudniillik az ördög hatalmát megfékezve, a vágyat meggyöngítve, és az Úr szenvedésének emlékét a szívünkbe vésve. Ezekről föntebb szólottunk.
Másodszor azért kell őket tisztelnünk, mert szolgálnak nékünk. Ahogy a Zsidókhoz írt levél 1. része mondja, mind „szolgáló lelkek” (1,14), hiszen mind érettünk küldetnek: a felsők a középsőkhöz, a középsők az alsókhoz, az alsók mihozzánk. S ez az elküldés először az isteni jóság miatt történik. Abban nyilvánul meg az isteni jóság, hogy szereti üdvünket, hiszen a hozzá mély szeretettel kötődő nemes lelkeket küldi, hogy üdvünkről gondoskodjék, Másodszor az angyalok szeretete miatt, mert a lángoló szeretetnek az a tulajdonsága, hogy igen-igen vágyik a mások üdvére. Ezért mondja Ezsajás is: „Ímhol én, Uram, küldj el engem!” (6,8). S az angyalok segíteni tudnak nekünk, mert látják, hogy szükségünk van segedelmükre, és hogy a gonosz angyalok támadnak minket. Tehát az angyali szeretet törvénye követeli meg, hogy hozzánk küldessenek. Harmadszor, azért küldetnek az angyalok, mert az ember, gyöngesége miatt, rájuk szorul. Azért küldetnek az angyalok, hogy – elsősorban – fölgyújtsák bennünk a szeretetet. Ezt jelképezi az is, hogy mint olvassuk, tüzes szekéren küldetnek hozzánk. Másodsorban, hogy értelmünket megvilágosítsák a tudásra. Erre utal a Jelenések könyvének 10. része azzal az angyallal, akinek nyitott könyv volt a kezében (10,2). Harmadsorban, hogy minden tökéletes dolgot megerősítsenek bennünk egészen a végig. Erre utal a Királyok 1. könyvének 19. része, ahol az angyal egy hamuban sült kenyeret és egy edény vizet vitt Illésnek, aki evék és jára annak az ételnek erejével az Isten hegyéig, Hórebig (19,6;8).
Harmadszor azért kell őket tisztelnünk, mert ők a mi testvéreink és polgártársaink. Minden kiválasztott az angyalok rendjeibe vétetik föl, egyesek a felsőbb, mások az alsóbb, ismét mások a középső rendekbe, erényeik szerint. A Boldogságos Szűz azonban mind fölött van. Ezt állítja egy homiliájában Szent Gergely is, mert mint mondja, „akik keveset fognak föl, de azt nem szűnnek meg testvéreiknek hirdetni, azok az angyalok soraiba jutnak. Vannak, akik a legfőbb mennyei titkokat képesek fölfogni és hirdetni, azok az arkangyalok társai lesznek; és vannak, akik csodálatos jeleket tesznek, és hatalommal cselekednek, ezek az erők társai lesznek; és vannak, akik az imádság erejével és a nékik adott hatalom erejével megfutamítják a gonosz lelkeket, ezek a hatalmasságok társai lesznek. Vannak, akik a nékik adott erényekkel túlszárnyalják a szentek érdemeit is, és ők a kiválasztott testvérek fejedelmei; ezek a fejedelemségek társai lesznek. És vannak, akik úgy uralkodnak magukban minden bűnön, hogy tisztaságuk miatt joggal nevezhetők isteneknek az emberek között, mint az Úr Mózesnek is mondta: »Íme, Fáraó Istenévé tettelek« (Kiv 7, 1), s ezek az uraságok társai lesznek. És vannak, akikben mint a trónusában ülve az Úr megítéli mások tetteit, mert míg a szent Egyházat kormányozzák, ítélkeznek a többi kiválasztottak emberi gyöngeségből eredő tettei fölött, s ezek a trónusok társai lesznek. És vannak olyanok is, akik jobban telve vannak Isten és a felebarát szeretetével, s ezeknek érdemeik miatt osztályrészül jut, hogy a kerubok közé számláltassanak; mert a kerub jelentése; ‚a tudás teljessége’, ugyanakkor Pál szerint »a törvény teljessége a szeretet« (Róm 13,10). És vannak, akik a mennyei szemlélődés szerelmétől felgyújtva csupán a Teremtő látására vágynak, s már semmit nem kívánnak ezen a világon; csak az örökkévalóság szerelmével táplálkoznak, minden földi dolgot elvetnek, minden ideig-óráig való dolgokon lélekben felülemelkednek; szeretnek és lángolnak, és ebben a lángolásban lelik nyugalmukat, szeretve lángolnak, szólván lángra lobbantanak és szavukkal megérintvén Isten szeretetére gyújtanak, s ezzel elhivatásuk méltó osztályrésze a szeráfok rendje.” Ezt írja Gergely.
Negyedszer azért kell őket tisztelnünk, mert ők viszik lelkünket a mennybe. S ezt háromféleképpen teszik. Először, utat készítenek. Malakiás 3. részében olvassuk: „Ímé, én elküldöm az én angyalomat, aki elkészíti az utat a te orcád előtt” (3,1). Másodszor, az elkészített úton a mennybe visznek. A Kivonulás könyvének 23. részében írva áll: „Ímé, én elküldöm az angyalomat, ki megőrizzen az úton és bévigyen arra a földre, amelyet atyáidnak ígértem” (23,20). Harmadszor, a mennyben elhelyeznek. Lukács evangéliumának 16. részében olvassuk: „Lőn pedig, hogy meghalna a koldus és vitettetnék az angyaloktól az Ábrahám kebelébe” (16,22).
Ötödször azért kell őket tisztelnünk, mert ők mutatják be imádságainkat Isten előtt. Ugyanis, először, imádságainkat bemutatják Istennek. Tóbiás 12. részében írva áll: „Mikor imádkozol vala könnyhullatással, és eltemeted vala a halottakat, én az Úr eleibe vittem a te imádságodat” (12,12). Másodszor, ugyanott közbenjárnak érettünk. Jób könyvének 33. részében olvassuk: „Ha lészen érette szóló angyal, ezer közül egy, hogy hírré tegye az emberek igazságát, könyörül rajta” (33,23). Zakariás 1. részében pedig: „És felelé az Úr angyala, és monda: Seregek Ura, meddig nem könyörülsz te Jeruzsálemen és a Júda városain, melyekre megharagudtál? Ez már a hetvenedik esztendeje” (1,12). Harmadszor, hírül adják nekünk Isten ítéletét. Dániel 9. részében olvassuk, hogy Gábriel a prófétához röpülve mondja: „A te könyörgésidnek kezdetitől fogva ment ki a beszéd”, azaz Istennek ítélete; majd így folytatja: „Én pedig eljöttem, hogy megjelenteném néked, mert te kívánságoknak férfia vagy” (9,23). E háromról ezt mondja Bernát az Énekek Éneke kommentárjában: „Az angyal a jegyes és mátkája között repül, fogadalmat visz, és ajándékot hoz, fölserkenti a mátkát, megengesztel a jegyest.”
Hatodszor azért kell őket tisztelnünk, mert ők az örökkévaló Király legnemesebb vitézei aszerint, amit Jób könyve 25. részében olvasunk: „Vajon van-e száma az ő vitézeinek?” (25,3). S amint egy király vitézei közül egyesek mindig az udvarban élnek és a királyt kísérik, tiszteletére és felüdítésére énekeket mondanak, mások az ország városait és várait őrzik, ismét mások a király ellenségeivel harcolnak, úgy Krisztus vitézei, az angyalok közül is egyesek a királyi udvarban élnek, vagyis a tűzégben a Királyt kísérik és tiszteletére örömteli dicsőítő énekeket énekelnek, szüntelenül mondván: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, Istene” (Iz 6,3), és „Áldás és fényesség és bölcsesség és hálaadás, tisztelet és erő és erősség a mi Istenünk örökkön örökké!” (Jel 7,12). Más angyalok a városokat, a határt, a falvakat és várakat őrzik. Ők azok, akik őrzésünkre rendeltettek, akik őrzik a szüzeket, az önmegtartóztatókat, a házasokat és a szerzetesek „várait”. Ézsajás 62. részében meg van írva: „A te kőfaladra, Jeruzsálem, őrizőket rendeltem” (62,6), Ismét más angyalok Isten ellenségeivel, azaz az ördögökkel harcolnak. A Jelenések könyve szerint: „Nagy harc lőn az égben”, azaz, egy magyarázat szerint, a küzdő Egyházban; „Mihály és az ő angyalai harcolnak vala a Sárkánnyal” (12,7).
Hetedszer és utoljára azért kell őket tisztelnünk, mert ők a szorongatottak vigasztalói. Zakariás írja könyve 1. részében; az angyal „jó igéket szól vala nékem, vigasztaló igéket” (1,13). Hasonlóképpen Tóbiás az 5. részben: „Légy erős szívvel!” (5,13). Ezt pedig háromféleképpen teszik. Először azzal, hogy bátorítanak és megerősítenek. Dániel írja könyve 10. részében, hogy csaknem a földre rogyott, illette őt az angyal, mondván: „Ne félj”, „békesség néked” és „légy bátor és erős”! (10,19). Másodszor azzal, hogy megőriznek a türelmetlenségtől. A 90. zsoltárban olvassuk: „Angyalainak parancsolt felőled, hogy megőrizzenek téged minden uraidban. Kezükben hordoznak téged, hogy netalán kőbe ne üssed a Iábaidat” (90,11–12). Harmadszor azzal, hogy a megpróbáltatás hevét hűtik és enyhítik. Ezt jelzi Dániel, könyvének 3. részében (49–50), mondván, hogy „az Úr angyala aláméne a három ifjúval a kemencébe, és tevé a kemence közepit mint a harmatos szellőt.”
fordította: Déri Balázs