Szent Agathon apát

Agathon apát három éven át, követ tartott szájában, amíg a hallgatást meg nem tanulta.

Egy testvér, miután a közösségbe lépett, így beszélt magában: „Olyan legyél, mint a szamár. Miként a szamár, ha ütlegelik, nem szól, a jogtalanságot tűri, és nem szól vissza, ilyen légy!” Egy másik testvér egy szót sem szólt, midőn eltiltották az étkezéstől. Amikor erről később kérdezték, így szólt: „Szívemben feltettem, hogy a kutyával vagyok egyenlő, aki, ha zaklatják, kimegy.”

Megkérdezték Agathont, melyik erény jár a legtöbb munkával. „Úgy vélem – válaszolta –, nincs még egy olyan munka, mint imádkozni az Úrhoz, mivel az Úr ellenségei egyre azon igyekeznek, hogy imádságunkat tönkretegyék. Más munkáknál jut egy kis pihenés az embernek, az imádkozónak azonban csak a küzdelem nagy feladata marad.” Amikor egy testvér megkérdezte Agathont, hogyan kell a többi testvérrel együtt élni, így válaszolt: „Senkiben se bízzál, miként az első nap, úgy később se! Nincsen kártékonyabb érzés a bizalomnál, szülője ugyanis minden indulatnak.” Majd hozzáfűzte: „A haragos természetű, még ha holtakat támaszt is fel, nem kedves haragja miatt sem embernek, sem Istennek.”

Egy haragos természetű testvér ezt mondta magában: „Ha magamban élhetnék, nem bőszíthetnének fel oly könnyen.” Egy alkalommal, mikor egy korsót vízzel töltött meg, az felborult. Másodszor is megtöltötte, és az ismét felborult. Harmadszorra is megtöltötte, de az megint csak felborult. Ekkor dühében összetörte edényét. Magába szállva azonban rájött, hogy megint a harag ördöge űzött gúnyt belőle. Így szólt: „Íme egyedül vagyok, és mégis legyőzött a harag. Visszatérek tehát a közösségbe, mindenütt van munka, de mindenütt szükség van türelemre és Isten segítségére.” Ezzel szemben volt két testvér, akik sokévi együttélés során sem haragudtak soha egymásra. Egyszer így szólt az egyik a másikhoz: „Veszekedjünk egy jót, miként azt az emberek a világban teszik.” Amaz így válaszolt: „Nem tudom, hogyan lesz a veszekedés.” Mire a másik testvér: „Középre teszek egy cserepet, és azt mondom, hogy ez az enyém. Te meg azt mondod: nem, ez az enyém! – és ezzel máris elkezdődik a veszekedés.” Tehát középre tettek egy cserepet. Az egyik azt mondta: „Ez az enyém!” A másik azt mondta: „Nem a tied, hanem az enyém!” Mire azt válaszolta az első: „Igen, a tied, fogd és menj!” És elváltak, képtelenek voltak egymással veszekedni.

Agathon apát pedig bölcs volt a megértésben, fáradhatatlan a munkában, takarékos ételben és ruhában. Azt mondta egyszer: „Szándékom szerint soha nem aludtam el úgy, hogy bárkivel szemben fájdalom maradt volna a szívemben, mást sem hagytam elaludni, ha velem szemben érzett így.” Amikor Agathon haldoklott, három napon át mozdulatlan maradt, de szemeit nyitva tartotta. A testvérek megrázták, ő pedig azt mondta: „Az isteni ítéletre várok.” Kérdezték tőle: „És félsz?” Mire ő: „Az isteni parancsok megtartásán fáradoztam derekasan – már amennyire tudtam –, de ember vagyok, és nem tudom, vajon tetszettek-e cselekedeteim az Úrnak.” A testvérek erre így szóltak: „Nem bízol cselekedeteidben, hogy azok Istennek tetszőek voltak?” – „Nem is merem feltételezni, míg nem kerülök elébe. Másként ítél az Isten, és másként ítélnek az emberek.” Amikor tovább akarták faggatni, így szólt hozzájuk: „Mutassátok ki szereteteteket, és ne beszélgessetek tovább velem, mert elfoglalt vagyok.” E szavakat szólván, lelkét örömmel kilehelte. Látták ugyanis, hogy úgy fellelkesült, mint amikor szeretett barátainkat szoktuk üdvözölni.

Ez az Atyák életében olvasható.

 

fordította: Veszprémy László




Hátra Kezdőlap Előre