Uradalmi falvak

 

Az uradalmi birtokokon levő településeket minden szóhasználat a birtokos oldaláról nézve fogalmazza meg: puszta, major, tanya. Egyértelműen azt jelentik ezek a szavak, hogy a birtokosnak birtokán álló valamilyen telepe. Puszta, mintha azt mondaná, hogy az ember nem is fontos, tágas nagy terület, amely a birtokosé. Major nyugaton nyilván azt jelenti, hogy nagyobb szállás. Olyan, mint a kisgazdának a magános szállása birtoka közepén, azonban nagyobb lévén a birtok, nagyobb a szállás is rajta. Minálunk is jelentheti végeredményben ezt, azonban gyakoribb lévén földünkön a tanya, inkább jelenti azt, hogy nagyobb tanya. A szintén elterjedt tanya megjelölés meg éppen világosan mutat rá, hogy az uradalmi birtok települése tanya.

Valóban ez a helyzet a birtokos oldaláról tekintve. Vagy olyan nagyobb szállás, amely a birtokosnak is állandó települési helye s a rajta dolgozó alkalmazottainak is. Vagy tanya, amely a magyar tanya különös jelentése szerint nem más, mint a birtokosnak a mezei gazdasága, ahol magának is van valamilyen lakása, azonban számára ez csak üzemi szállás, igazi lakása nem itt van, hanem valahol a városban, vagy a község belterületén.

Nem érdektelen ezen a ponton, ha megnézzük, hogy a 100 holdnál nagyobb birtokok birtokosai és bérlői a népszámlálás idején, tehát télen, hol találtattak. Városokban és községekben, tehát belterületen volt összesen 4.880 fő, az egésznek 66.0%-a és külterületen, tehát magán a pusztán 2.503, az egésznek 44.0%-a. De még az összes belterületen lakók közül is külön városokban lakott összesen 1:801, az egésznek 25.7%-a. Ha ehhez most hozzávesszük azt, hogy a birtok mindenütt külterületen van, s külterületen van egészen jelentéktelen kivételektől eltekintve maga a major, mint szállás is, akkor kiderül, hogy az uradalmi majorok a birtokos szempontjából nem is annyira nagyobb szállásnak, hanem nagyobb tanyának minősülnek. Tanya pedig azért, mert a birtokosoknak csak 44.0%-a lakik állandóan rajta, szóval a kisebbik fele, a nagyobbik felük (66.0%) éppúgy külön belterületi házban lakik, mint a tanyásgazda. A különbség egyfelől az, hogy a nagybirtokos, de még a középbirtokos is egészen máskép építi tanyai szállását, mint a parasztbirtokos, hiszen neki módjában van és igénye is van rá, másfelől pedig nem biztos, hogy városi lakása abban a községben van, ahol a major áll, hiszen a birtokosok és bérlők 25.7%-át városokban találta a népszámlálás, holott a majoroknak nem ekkora százaléka, de szinte elhanyagolható kis része esik csak a városok külterületére. A magyarázat az, hogy igen sok birtokosnak a legközelebbi városban, de nem ritkán a fővárosban van az állandó lakása, ez tehát az a hely számára, ami a paraszt tanyásgazdának a tanyájával egy határba eső város vagy falu.

Kiderül tehát mindebből, hogy az uradalmi major a birtokos számára nagyobbrészben tanya, kisebbrészben szállás, mindkét esetben azonban olyan nagyobb telep, amelyen magának állandó lakásra alkalmas – de nem állandóan is lakott – kúriája, kastélya van, s ekörül állanak az alkalmazottaknak a lakásai.

Nézzük azonban az egészet az alkalmazottak oldaláról.

A tisztviselők szempontjából az a helyzet, hogy számukra munkahely a major, foglalkoztatási idejük alatt azonban állandóan itt is laknak. Legalább ez a szabály. Kivételnek mondható az az eset, amikor a közeli városban van az uradalmi tisztviselőnek a lakása és innen jár ki a majorba munkaidő alatt. Viszont az is csak kivételképpen fordul elő, hogy nyugalomba vonulása után is a majorba lakjon a tisztviselő, mert általában ilyenkor elköltözik innen és vagy az illető község vagy város belterületén, vagy egy másik városban, nem ritkán a fővárosban éli le nyugalmi idejét. Akárhogy is áll azonban a helyzet, a munkában lévő tisztviselő mindig kinn lakik a majorban, tehát számára szállásjellegű telep a major. Viszont olyan szállás, ahonnan ő állandó közlekedésben van a legközelebbi várossal, tehát semmiesetre sem elzárt szállás. Bizonyítja ezt az a köztudomású tény, hogy az uradalmi tisztviselők állandó és tevékeny tagjai az illető falu vagy város társadalmának.

Más az eset az iparosalkalmazottakkal és a cselédséggel. Van ezek között is olyan, aki munkaképtelenné válván, kénytelen elhagyni az uradalmat, azonban aligha ez a többség, mert vagy azon a réven, hogy nyugellátásul kis nyugdíjat és lakást kap a kiöregedett cseléd, a majorban marad, vagy szolgálatban álló gyermekeinél húzza meg magát. Akkor is azonban, ha kénytelen elhagyni öregségére a cselédek egyrésze az uradalmat, a dolgozó cselédég számára végeredményben szállásszerű állandó lakóhely az uradalom. Csakhogy nem úgy, mint a tisztviselők számára. Az ő számukra elzárt szállás, mert arra alig nyílik alkalmuk, hogy a legközelebbi falu vagy város társadalmába beletartozzanak, hiszen ezt már maga a munkaidejük sem engedi meg, de gazdasági erejük sem tenné lehetővé. Nagyjában ilyen a helyzete az alantosabb iparos alkalmazottaknak is, ellenben a magasabb beosztású iparosok részint szabályszerű nyugdíjuk, részint magasabb igényeik folytán, éppenúgy, mint a tisztviselők, rendszerint az uradalmi majoron kívül töltik el nyugalmi idejüket.

Végeredményben tehát a major a birtokos számára az esetek kisebb részében állandó szállás, a tisztviselők szempontjából csaknem kivétel nélkül állandó szállás, a cselédek oldaláról tekintve pedig mindig állandó szállás. Tanyának tekinteni tehát csak a birtokos oldaláról, s így is csak az esetek felének nem sokkal nagyobb részben lehet.

Megállapodhatnánk így abban, hogy a major, bizonyos kivételektől és különlegességektől eltekintve, nagyobb szállás. Csakhogy alig nevezhető különálló szállásnak az olyan település, ahol nemritkán többszáz ember él együtt közel szomszédságban és állandóan, s olyan társadalmi kiegészülésben, amilyen a falvakban van. Minden nagyobb majorban van iskola, némelyekben templom, számos olyan van, amelyben üzlet és kocsma is van, tehát inkább tekinthető falunak az ilyen település, semmint magános szállásnak. Persze lényegesen különbözik a major, akármilyen nagy és akármilyen közszolgáltatást ad is, mindenféle közönséges falutól.

A faluban nagyobbrészt önálló emberek laknak, akik csak közösségi viszonyban állanak egymással s nem magánjogi viszonyokban is. Ha azonban jobban megnézzük ezt a különbséget, nem is látszik olyan nagyon lényegesnek. A falu is végeredményben hasonló egységekből agglomerálódó tömörülés, amelynek van egy szükségszerű kiegészülése. Nem más az uradalmi major sem. Hasonló egységet jelentő cselédcsaládoknak a tömörülése az uradalom birtokosának és tisztviselőinek a kiegészülésével. Igaz, hogy ezek a cselédcsaládok nem önállóak, azonban a faluban sem önálló minden család, s az uradalomban is lehet önálló egynéhány, s vajjon a falunak föltétlen ismérve az, hogy önálló egységekből tevődjék össze? A falunak magának kell, hogy legyen valamilyen társadalmi autonómiája, azonban ilyen van a cselédek társadalmi csoportjában is. Ha az uradalom minden lépésüket ellenőrzés alatt tartja is, egész életüket még sem tudja egyszerűen szolgálati viszonnyá degradálni. Végelemzésben tehát a majort lehet falunak tekinteni, csak hogy nagyon különleges falu, az bizonyos.

Ennek a fölfogásnak történeti igazolása lehet a rendi társadalom kúriális falujának a típusa. Az uradalom házi kezelésében levő birtok alkalmazottainak a szállását rendesen éppúgy falunak tekintették, mint az urbariális jobbágyoknak a települését, csakhogy ezt urbariális falunak, amazt kuriális falunak nevezték. A mai majorok egyenes leszármazottai a kuriális falunak. A különbség csak annyi, hogy a házi jobbágynak a jogállását a rendi társadalom félig-meddig közjogiasnak tekintette, viszont a mai majornak a cselédsége tisztán magánjogi viszonyban van az uradalommal. Ez elég nagy különbség, azonban éppen a településnek, mint társadalmi csoportnak az önállósága, illetve jellege szempontjából nincsen különös jelentősége.

Megmaradhatunk tehát abban, hogy az uradalmi majorok végeredményben falvak, csakhogy igen különös falvak, éppenezért nevezhetjük őket uradalmi falvaknak.

Ha ilyen megítéléssel vizsgáljuk már most ennek a falutípusnak a különösségeit, akkor az első, ami szembe ötlik az, hogy nem egész és nem teljes falu. Az összes aprófalvaknál nagyobb arányban szorul kiegészülésre, akár több hasonló egységgel, akár egy igazi faluval vagy várossal. Az első eset az ú.n. eszmei falvak esete, ahol több uradalmi major együtt egy igazgatási falu egységet alkot, s ezenkívül társadalmilag is megtörténhet a kölcsönös kiegészülés, akár közös templom, akár közös üzlet, akár egyéb közös kiegészülés révén. A másik a gyakoribb eset, amikor az uradalmi falu egy parasztfaluval együtt alkot teljes falut, mind igazgatásilag, mind társadalmilag.

A másik különössége ennek a falutípusnak, hogy ellentétben a mégoly jobbágyi parasztfalvakkal is, az uradalmi falu teljesen és virulóan úri és jobbágyi falu. A cselédek alkalmazotti viszonya ugyan egyszerű magánjogi munkaviszony, s a birtokosnak a szerepe egyszerűen a munkaadóé, a tisztviselőké egyszerűen a munkavezetőé és a munkafelügyelőé, azonban sommásan és a sok egyszerű viszony összeadja a kiváltságos úrnak és a póri rendű cselédnek egészében rendi jellegű hierarchiáját. Ha egyes parasztfalvakban majdnem ilyen viszony áll is fenn a birtokos úr és a falu parasztsága között, ott mégis nagyon sok a kivétel evvel a viszonnyal szemben. Az uradalmi falut az jellemzi, hogy alig van kivétel az alá- és fölérendelődéssel szemben, még a legintimebb magánéletnek a dolgai is rendszerint beleesnek ebbe a rendi meghatározottságba.

Az uradalmi falu tehát nemcsak különlegesen részfalu, hanem különlegesen rendies falu is. Ez a két jellegzetessége már elég is arra, hogy nagyon messzire távolítsa el a parasztfalvaktól. Annyira messze azonban mégsem távolodik, hogy azért falunak ne tekinthetnénk, ha nemcsak a birtokos oldaláról ítéljük meg ezt a települési formát, hanem tekintettel vagyunk a rajta élő egyéb népességre is.

Mindamellett határa van annak, hogy a majort falunak tekintsük. Valamilyen. társadalmi önállóság és kiegészülés kell ahhoz, hogy ne a birtokos házigazdasága legyen az egész település, hanem együttesen falunak nevezhessük. Ismérvei lehetnek az ilyen önállóságnak, a gazda és a cselédek közti viszonynak a tipikus és nem egyéni jellege, ami abban fejeződhet ki pl., hogy a tanyaszerű majorban a gazda házigazdaságából adják ki a cselédeknek a konvenciót, a faluszerű uradalomban pedig külön raktárból »mérnek«, azután egyáltalán a major állandó lakosainak a száma. Százon felüli lélekszámú majort már bizonyosan falunak tekinthetünk, de általában a kisebbeket is. A falusi kiegészülésnek pedig ismérve lehet, hogy van iparos a majorban, van iskola, ha pedig templom, üzlet és egyéb efféle is van, akkor már bizonyosan falu. Egybevetve ezt a kétféle falusi ismérvet, alsó határul mindenesetre fölvethetjük az ötvenes lélekszámot. Ilyen és ennél népesebb majorokban már biztosan van iparos, legtöbbször van iskola, itt már külön »mérnek« a cselédeknek és itt már külön béreskonda van, s itt már van valamelyes autonómiája a cselédség társadalmi életének. Természetesen nem a lélekszám a döntő a megítélésben, hanem mindazok a társadalmi viszonyok, amelyeket a falu ismérvéül megismertünk.

Hogy hány ilyen uradalmi falu van az országban és mekkora népességet jelent, azt csak részletes helyszíni vizsgálatokkal lehet pontosan megállapítani. Azon az alapon, ahogy a népszámlálás adataiból meg lehet ítélni egy-egy major falusi jellegét, tehetjük körülbelül 2.000-re az uradalmi falvak számát a trianoni országterületen. Ennek a nagy számnak a nagyobbik része esik a Dunántúlra, kb. 1300 és a többi a többi országrészekre összesen. Hogy mennyi lakost jelent ez a 2.000 uradalmi falu, arról tájékoztathat az összes gazdasági cselédeknek a száma. Ez pedig, eltartottakkal együtt, pontosan 600.000. Ezeknek a kisebbik fele mindenesetre az uradalmi falvakra esik, ha pedig ehhez hozzávesszük az ilyen telepek egyéb népességét is, akkor körülbelül 300.000-re tehetjük összes népességük számát. Megerősíti ezt a számot az a számítás is, amit az összes dunántúli külterületi őstermelők száma alapján tehetünk. Ezeknek a száma 240.000. Mivel a Dunántúlon nincsenek kisgazdatanyák, s lakott szőlőhegyek sem sűrűn, ennek a számnak a háromnegyede eshet az uradalmi falvak népességére. Ha ezt a számot kiegészítjük a többi országrészek hasonló népességével, a majorok száma után arányítva, akkor így is a 300.000-nyi népességet kapjuk meg. Ilyenszámú népesség pedig az ország népességének 4.4%-a. Ennyire tehető tehát az uradalmi falvakban élő népességnek az aránya az ország egész népességében.

Az uradalmi falvak életében az első, ami kívülről szembetűnik: teljes zártságuk. Nincs az a paraszt aprófalu, amely olyan jól el lenne zárva a világtól, mint akármelyik uradalmi falu. Persze nem a birtokos, vagy a tisztviselők oldaláról nézve, hiszen ezek nagyon gyakran közlekednek mind a szomszédos városokkal, mind avval a faluval, amelynek a határában a major áll. A cselédek részére azonban akkor is meg van a teljes és valószínűtlenül áttörhetetlen zártság, ha éppen út köti össze a majort akár várossal, akár nagyobb falukkal. A munkaidő annyira teljes, hogy hiába van meg a közlekedésnek akármiféle lehetősége, az uradalmi cseléd nem tud élni vele. A másik kívülről is megítélhető jegye az uradalmi falunak az, hogy itt a cselédség a legteljesebb szolgálati viszonyban él. Olyan szorosan, mint akkor, amikor kuriális jobbágy volt. Lehet, hogy a jogszabályok, amik kötik őket, most egyszerűbbek és engedékenyebbek, mint a régi időkben, azonban a cselédség élete most is éppenolyan szolgai, mint akkor volt, amikor még jobbágyok voltak.

Zárt és szolgai világ az uradalmi falu, ez látszik kifelé. A birtokos és a tisztviselők ebből a szempontból természetesen csak az előnyösebb oldalát érzik ennek a helyzetnek, a zártság azonban olykor-olykor számukra is a várostól való elesettségnek az érzetét jelenti, de semmiesetre sem több, mint amit a falusi birtokos is visel. Az uradalmi birtokos és tisztviselő tehát végeredményben éppenolyan társadalmi helyzetben van, mint a falusi birtokos és a falusi értelmiségi, avval az egyetlen különbséggel, hogy az uradalmi uraknak sokkal készségesebb szolgakörnyezet engedelmeskedik.

Az uradalmi falu társadalmi rétegződése nagyon egyszerű és mindenütt egyforma. A piramis csúcsán áll a birtokos, akit sokhelyt egy emberöltőben egyszer látnak, de ha mindig ott van, akkor is többnyire csak úgy szerepel a kis falu társadalmi életében, mintha csak a híre lenne ott. Alatta következnek az uradalom tisztjei, s ha van pap, tanító, utánuk jönnek az iparosok és a béresgazdák, s mindezeket számban megsemmisítve a cselédek. Végeredményben tehát kettős a tagozódás: urak vannak és cselédek; akik közbül állanak: a béresgazdák és az iparosok, azok fölülről nézve cselédek, mint a többi, alulról nézve pedig urak, mint a többi.

Az uradalmi falu életének tehát megvan az a kiegészülése, ami a falusi munkamegosztásban általában érvényesül. Van iparosa, van értelmiségije és még ezenfelül, ami éppen kell. Az ilyen falu közszolgálata nem külön kérdés, mert ezt is az uradalom látja el. Mindent megad a cselédségnek, amit szükségesnek ítél. Ámhogy mit ítél szükségesnek, az nagyon különböző. Van uradalom, ahol jó lakása van a cselédnek, van szülőotthon, van betegszoba, van orvosi rendelő és ravatalozó, van állatorvos, aki a cselédek malacait is beoltja, már csak uradalmi érdekből is, szóval végeredményben több minden van, mint egy parasztfaluban. Van viszont olyan, ahol semmi sincs. S ha az uradalom nem gondoskodik az ilyen szolgáltatásokról, akkor az a falu, amelynek a határába az uradalmi falu esik, hiába gondoskodna. Mert a gyereknek iskolába járni, a falusi orvoshoz bemenni s effélékre alig van módja a cselédnek. Az igazság mindenesetre az, hogy valamiről minden uradalom gondoskodik, s az, ami a közeli faluban van, kivételesen az uradalmi cselédnek is rendelkezésére áll. Hogy mindez összevéve is kevesebb, mint ami egy szabályos falu parasztjának rendelkezésére áll, az szintén igazság. De ez az uradalmi falu helyzete, s ezt a helyzetet lényegében mégoly gondoskodó uradalmi jóakarat sem tudja megváltoztatni.

Hogy milyen az uradalmi falu társadalmának a belső élete, arról minden példálódzás és körülírás fölösleges, amikor egy nagyszerű mű mutatja be ezt a világot: Illyés Gyulának a Puszták népe című könyve. Amit kívülről és statisztika után lehet mondani erről a világról, az mind csak tájékoztatás és tapogatózás. Amit birtokosi oldalról mondani szoktak, vagy szürke hivatalos jelentésekben közölni, az mind jóindulatú általánosítás. Ami lényegében van ezekben a falvakban, az először Illyés művében került világosságra. Nemcsak azért, mert ő családi odatartozása révén belülről szemlélhette az egészet, hanem azért is, mert ami líra ebben a műben, az is ezt a világot jellemzi. Ami az uradalmi falvak világa kívülálló ember számára lehet, annak a teljessége Illyés könyve.




Hátra Kezdőlap Előre