Második fejezet

Késleltetett előnyomulás Gödöllő felé az isaszegi ütközet után – Herceg Windisch-Grätz tábornagy visszavonulása a fővárosok felé – A VII. hadtest az isaszegi ütközet előtt és alatt

 

Amikor az ellenség jobbszárnya Isaszegről Gödöllőre hátrált, a bal is kénytelen volt, még azon az éjszakán, mely 1849. április 6-án az isaszegi ütközetnek véget vetett, feladni a csatateret. Ez is Gödöllőre vonult vissza.

Nekünk április 7-én egészen kora reggel kellett megindulnunk, hogy az ellenséget Gödöllő előtti táborában megtámadjuk. De a lőszertartalék egyre késett, aminek az oka az isaszegi erdő égése miatt szükségessé váló és sok időt felemésztő számos elővigyázatossági rendszabály volt, és az érezhető lőszerhiány miatt kénytelenek voltunk a lőszertartalék isaszegi megérkezését kivárni.

Közben felfedeztük, hogy a csatatérnek Isaszeghez legközelebb eső részén sűrűn elhintve csomószámra hever a sok bontatlan puskatöltény, melyet a Klapka zászlóaljai az előző napon kétségkívül már a csata kezdetén azért hajigáltak el, hogy az üres tölténytáskákat mutogatva Klapka tábornokot a küzdelem feladására bírják. Mivel pedig Klapka – mint említettük – kezdeti visszavonulását Isaszegről éppen azzal indokolta, hogy zászlóaljainak nincs töltényük, az a nem egészen eredeti ötlet, hogy zászlóaljak töltényeiket egyszerűen elhajigálják – kiváltképpen Klapkával szemben –, tagadhatatlanul sikeresnek volt tekinthető.

Végre megérkezett a lőszertartalék Isaszegre; de a kiosztott gyalogsági töltények közt akadtak olyanok is, amelyeknek tölteléke nagyrészt közönséges útipor volt. Hogy kit illetett ez az újfajta, az ellenséges hadseregre nézve kedvező érdem, azt később sem tudtam meg.

A homokkal vegyített töltések kiválogatása természetesen még inkább késleltette előnyomulásunkat Gödöllőre, és így herceg Windisch-Grätz tábornagynak volt ideje „hadászati okokból” (így!) elhatározott visszavonulását Gödöllőről a fővárosok felé háborítatlanul megkezdeni.

Hátvédje már Kerepesnél járt, mire mi a Bagról és Aszódról Gödöllőre előnyomuló VII. hadtesttel Aszódon újra egyesültünk.

A VII. hadtest – ha nem csalódom – április 5-én kapta azt a parancsot,* hogy másnap, 6-án vegye be Aszódot, biztosítsa az átkelést a Galgán április 7-ére, és ez utóbbi napon nyomuljon támadólag Gödöllő ellen.

Április 5-én az ellenség Aszódról nagy erővel Hatvan ellen indult. Eleinte úgy látszott, hogy meg akarja támadni a VII. hadtest állását, de csakhamar megint visszavonult Aszód felé lovasságának védelme alatt.

Az utóbbiak ellen a VII. hadtest parancsnoka két osztály huszárt rohamra küldött. Ezeket veszteséggel visszaverték.

A VII. hadtest parancsnoka másnap (április 6-án) a parancshoz híven mégis az egész hadtesttel megindult, a balszárnyi hadosztállyal (Poeltenberg) és a jobbszárnyival Aszód felé, a középsővel (Kmety) Bag ellen, de már mind a két helyet az ellenségtől elhagyatva találta. Ekkor küldte Aszódról hozzám azt a huszártisztet, aki – mint az I. kötet utolsó fejezetében említettem – az isaszegi erdőben szembejött velem, mikor éppen úton voltam Kókáról a csatatérre, s a VII. hadtestnek Aszódig és Bagig megtörtént előnyomulását jelentette. Ez a huszártiszt Aszódról a mi isaszegi felállításunk jobbszárnya felé lovagolva átvágott a bagi országúton, a Kmety-hadosztályt ezen az úton előrehaladni láthatta, s azt hihette, hogy az egész VII. hadtest nyomul előre Gödöllő felé. Ezért jelentette határozottan, hogy a VII. hadtest már közvetlen Gödöllő ellen indul.

Mikor Kmety ezredes Bagra érkezett, meghallotta az Aszódig el nem hallatszó isaszegi ágyúzást és sürgősen felhívta hadtestparancsnokát, hogy a csak másnapra megparancsolt támadáshoz Gödöllő ellen most mindjárt fogjon hozzá. De hasztalan! A VII. hadtest parancsnoka azon nézeten volt, hogy neki betű szerint ragaszkodnia kell a főhadiszállástól kapott utasításokhoz.

Kmety ezredes azonban nem engedte magát hadtestparancsnokának aggályai miatt visszatartóztatni, és legalább a maga hadosztályával megindult Gödöllő ellen. De fele úton, a besnyői kolostor mellett ellenséges állásra bukkant, és ennek bevételére hadosztálya kevés volt; így aztán Damjanich, Aulich és Klapka hadtesteinek a VII. nélkül kellett kivívniuk az isaszegi győzelmet.

Bizonyos, hogy – a VII. hadtest parancsnokának minden, a tüzetes írott parancson túlmenő lépéstől való irtózása miatt – a másik három hadtestnek csak annál nagyobb az érdeme az isaszegi győzelemben, s erkölcsi tekintetben csak annál nagyobb jelentőségű győzelmünk maga; mindazonáltal nagy okunk volt komolyan sajnálni, hogy a VII. hadtest parancsnoka Kmety bölcs tanácsát nem követte, mert így volt ideje az ellenségnek, hogy kikerülje a két hadsereg április 6-i állását tekintve csaknem bizonyos katasztrófát.

Miután, amint már említettem, április 7-én az Isaszeg felől előrenyomuló három hadtest Gödöllő körül egyesült a VII. hadtesttel, ez utóbbi lovassága vette át a fővárosok felé hátráló ellenség üldözését; ennek azonban nem sok eredménye volt, és az ellenség utóvédjével váltott néhány lövés után hamarosan vége is szakadt.




Hátra Kezdőlap Előre