Tizedik fejezet

Meghívnak hadügyminiszternek – Damjanich szolgálatképtelen – Klapka elhagyja a főhadsereget, hogy engem a hadügyminiszterségben helyettesítsen – Változások a hadseregben

 

A debreceni országgyűlés április 14-i határozata következtében az Országos Honvédelmi Bizottmány megszűnt, és helyette egy ideiglenes kormányzó – a minisztériummal az oldalán – vette kezébe Magyarország kormányzásának gyeplőit.

A kormányzó Kossuth Lajos lett. Ő engem a hadügyminiszteri tárcával kínált meg. Meghívó levelét* én még az előző fejezetben leírt, legközelebbi hadműveleteinkről szóló tanácskozásaink előtt kézhez kaptam.

Az ajánlat kapóra jött nekem, mert elfogadása lehetővé tette, hogy a honvédelemre nézve sok tekintetben igen káros eddigi hadügyminiszteri nemtörődömségnek valahára véget vessünk.

De hogy személyesen vehessem át a tárcát, el kellett volna hagynom a hadsereget; erre pedig nem gondolhattam, ha ragaszkodom vezéreszmémhez, mely miatt Klapkának Buda bevételét katonai feladatunkul kitűző indítványát magamévá tettem.

Damjanich és Klapka tábornokok, más okból ugyan – mert még nem értem rá őket vezéreszmémbe beavatni –, de szintén azon a nézeten voltak, hogy nekem a hadseregnél kell maradnom. A szokatlan népszerűségnél fogva, amelyet a főhadsereg soraiban élvezek – mondták –, távozásom a fővezérségből a csapatokat hadműveleteink jó sikerét veszélyeztető mértékben elkedvetlenítené.

De a hadügyminisztériumot egykettőre kiragadni erélytelen és tanácstalan tespedéséből, amelybe süllyedt, szintén parancsolóan szükséges volt, és most alkalom is kínálkozott rá; Damjanich tábornok pedig felajánlotta,* hogy a hadügyi tárca vezetését helyettem ideiglenesen elvállalja.

Aulichon kívül Damjanich volt ez idő tájt a főhadseregben az ellenség előtt legmegbízhatóbb magyar tábornok. Ideiglenes távozásával a hadsereget súlyos, jóllehet csak ideig-óráig való veszteség érte.

Érthető, hogy csak azért egyeztem bele abba a megoldásba, hogy Damjanich ideiglenesen Debrecenbe menjen, és engem a hadügyminiszterségben helyettesítsen, mert meg voltam róla győződve, hogy Magyarország önvédelmi harca gyászos véget ér, ha a honvédelemnek tulajdonképpeni rákfenéje, az egyes önálló csapatvezérek önkényeskedése, valamint a tiszti kinevezések és előléptetések körüli protekció ezentúl is, mint eddig, gyöngeségből vagy belátás hiányából magában a hadügyminisztériumban leli melegágyát, és hogy Damjanich az az ember, aki képes ezt a rákfenét gyorsan és gyökeresen kiirtani.

Ezért igazán pótolhatatlan volt az a veszteség, amely nem csupán a hadsereget, hanem egész Magyarország ügyét érte, mikor Damjanich tábornok Komáromból Debrecenbe utazásának előestéjén, kocsijáról szerencsétlenül leugorva, összetörte a lábát,* s egyszer s mindenkorra szolgálatképtelenné vált.

A sajnálatos balszerencse után Klapka tábornok ajánlkozott ugyan, hogy helyettesít a hadügyminisztérium vezetésében; de Klapkát – akinek tanácsát mindig nagy becsben tartottam – a hadseregben is csak nehezen nélkülözhettem, és sokkal lágyabb lelkületű embernek ismertem, semhogy a Debrecenben rá váró herkulesi feladatnak meg tudjon felelni.

De nem maradt más választásom, ha elejét akartam venni annak a veszélynek, hogy a hadügyminisztérium még a Mészáros tábornokénál is megbízhatatlanabb vezetés alá találjon kerülni.

Klapka tábornok tehát elhagyta a hadsereget, és Debrecenbe távozott.* Helyette Nagysándor ezredes vette át az I. hadtest parancsnokságát; a III. hadtest parancsnokságát Knezić ezredesre bíztam.

Mind a két ezredes tábornokká lépett elő ezek után.




Hátra Kezdőlap Előre