Előszó

Kossuth Lajos megannyi megnyilatkozása meggondolásra késztető, veszélyekre figyelmeztető, cselekvésre sarkalló üzenetének tekinthető. Kortársai és a visszatekintők közül sokan mindezt fontoskodással, túlfűtöttséggel, sőt szereplési vággyal magyarázták. Pedig – mint minden közéleti tevékenységnek – ennek a meghatározója is a hazája és nemzete iránti felelősségtudata volt. Eszmélésének kezdeteitől a félvak aggastyánként papírra rótt utolsó üzenetekig hazája iránti kötelességének tartotta, hogy figyelmeztesse nemzetét az általa felismert fenyegetettségére és a megmaradásához, felemelkedéséhez szükségesnek ítélt teendőire.

A reformkorban mindenekelőtt azt igyekezett megértetni, hogy csak a kiváltságrendszer idejekorán és következetesen végbevitt felszámolása vezetheti az érdekegyesítés révén a rendi és nemzetiségi ellentétektől gyötört Magyarországot olyan megújuláshoz, amely képessé teszi az önvédelemre a birodalmi és külhatalmi megosztó törekvésekkel szemben. 1848–49-ben pedig az átalakulás törvénybe iktatott vívmányainak megvédésére mozgósított és annak megértetésére törekedett, hogy az önkényuralmi szándék a „rólunk, nélkülünk” döntési helyzet visszaállítására csak az együttélő népek megbékélése és alkotmányos együttműködése esetén hárítható el. – Az osztrák császár és az orosz cár együttes erejével levert szabadságharc eltiprását csatavesztésnek tekintve, immár száműzöttként az önfeladástól és a kalandorságtól egyaránt óvta nemzetét. Ausztria elkerülhetetlen és be is következett háborús konfliktusait látta reális alkalmaknak Magyarország önálló államiságának és a demokratikus továbbfejlesztése alapjául is szolgáló parlamentáris felelős kormányzati rendszerének helyreállítására. A lehetőségek elmulasztását és az általa vesztesjelöltnek tekintett Habsburg-hatalommal kötött kiegyezést – átmenetinek minősített megszilárdulása ellenére – végzetesnek ítélte, s a magyarságnak az együttélő és a szomszédos népekkel való megegyezést ajánlotta. Üzeneteinek a végnapig meg nem szakadó sorozatával a nemzeti és demokratikus törekvések egybeötvözését és az arra alapozandó független Magyarország helyreállításának követelményét kívánta és tudta ébren tartani.

Így teljesítette a száz évvel ezelőtt, 1894. március 20-án bekövetkezett haláláig híven azt, amit felelősségérzetéből fakadó feladatának tekintett. Mert egyetlen pillanatra sem felejtette el, amire meg nem értést panaszló társait, de alighanem önmagát is még 1861-ben figyelmeztette: „a haza örök s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz”.

 

* * *

 

Ez a kötet válogatás tehát Kossuth „üzeneteiből”. Többnyire olyan megnyilatkozásai kaptak helyet benne, amelyek számot tarthatnak a mai olvasó figyelmére is. Terjedelmi okokból a dokumentumok zöme rövidítve jelenik meg a kötetben, de remélhetőleg így is jól követhetően és egyben híven a szövegkiadáshoz (illetve egyes esetekben az eredeti forráshoz), amely a közlés alapjául szolgált. A közlés általában betűhív, csak értelemzavaró esetben tartalmaz korrekciót. A kiadvány jellegéből következik, hogy magyarázatokra csak rendkívül szűkszavúan nyílt lehetőség.

 

1994. február

Szabad György




Kezdőlap Előre