„Szennyfolt nemzeti lobogónk fehér csíkjában”

(Pesti Hírlap, 1841. május 1.)

(Kossuth „ismét egy ütlegvirtuóz” példáját felemlítve tiltakozik a népet elidegenítő, Magyarországot rossz hírbe hozó „örökös verés” ellen.)

 

„Emberiség és polgárisodás! hangzanak végig e hon térein; emberiség és polgárisodás! hangozzák vissza a hon bérczei, Lomnicz csucsától Magyar kapuig; de ha benézünk az életbe, mennyi kény egyik oldalon, menny szenvedés a másikon! Gondoljátok: ama síri csend, ama panasztalan szolgatürelem, nyugalom talán, mit elégedés szült és bizodalom? Legyen tinektek hitetek szerint; de én nehéz időket éltem s még emlékezem 1830-ra.” [Valójában az 1831. évi felvidéki parasztfelkelésre utal.]

 

„Jól tudjuk, minő fészekbe nyúlunk: de szaporodjék bár az ellenség, soha nem szününk, mig csak szólhatunk, napfényre vonni a hivatalos kényuraság dulongásait; soha nem szününk a számlálatlan tizenkettők rendszerének ellenében kiáltani, hogy az örökös verés, különbség nélkül, akár criminalitás [bűneset] akár nem criminalitás forog szőnyegen, szennyfolt nemzeti lobogónk fehér csikjában, maradvány az ököljogos századok embertelenségéből, mellyet sem a büntetőjog tiszta fogalma, sem kormányzási politica nem igazolhat.”

Ferenczi, 1925. 198–199.

 




Hátra Kezdőlap Előre