„A testvérhon”

(Pesti Hírlap, 1842. szeptember 25.)

(Kossuth elismerését juttatva az erdélyi reformereknek figyelmeztet arra, hogy ott a politikai küzdelem feltételei még a magyarországiakénál is nehezebbek.)

 

„Erdély az örökigazságnak oly elveit fogadá már el, oly elveknek ülé már a nemzet kebelében diadalát, melynek minálunk még indulatok harcz jelszavai, oly harcz jelszavai, mely nem mindig, nem minden részről nemes fegyverekkel vivatik s melynek közel eredményét még a jövendő kétes rejtelme födi. Mi közöttünk magyarok között vannak emberek, kik parányi erőködésink parányi eredményeiben kevélykedve, Erdélyről még csak nem régiben is bizonyos felsőbbség érzetével szoktak volt emlékezni s hajlandók voltak a testvérhonról azt gyanítani, hogy az ónsulyt volna képes kötni haladó lábainkra és ime! azon veszszük észre magunkat, hogy Erdély túlhaladott, hogy az erdélyi nemesség igazságszeretetnek s nagylelküségnek jeleit adá, melyekre nézve minekünk csak a követés dicsősége maradott fenn. Nem valánk oly boldogok, hogy a még mindig együtt ülő erdélyi országgyülés munkálatait, a míg egy vagy más dolog készülőben volt, egyébként mint hő, de néma részvéttel kisérhetnők; de most, miután már bevégzett tények is állanak szemeink előtt s olvasó közönségünk azokat, csak száraz eredményekben bár, lapjaink által is ismerheti, szabad lesz kimondanunk, miképen mi azt, mi Erdélyben már ekkorig történt, a tisztelet legőszintébb adójával méltányoljuk, annyival inkább, mert – miként már másszor is mondók – nem ismeretlenek előttünk az anomáliák [visszásságok], melyek Erdély közjogába keveredvék, úgy, hogy csak az igazságnak hódolunk, ha elismerjük, hogy Erdélynek jelen közjogi állapotában a reform ösvényéni haladás sokkal több természetes akadálylyal jár, mint minálunk, következőleg, hogy ott minden lépésnek több érdeme van.”

KLI. XII. 400–401.




Hátra Kezdőlap Előre