Az elkésés veszedelméről

(1847 tavaszán)

(Mesterétől, Wesselényitől tanulta Kossuth az időtényező fontosságának figyelembevételét. Oroszország hatalmi túlsúlyának növekedése és a belső társadalmi, nemzeti feszültségek fokozódása késztette arra, hogy siettesse az elkerülhetetlennek tartott reformokat, mielőtt bekövetkezik a válság, amelynek közeledtét jól érzékelte.)

 

„… e szó: »késő« olly borzasztóan kirí nemzetem történeteinek gyász lapjairól miszerint attól, mint a kérlelhetetlenül üldöző rémtől, itt e kérdés körül is remegnünk kell! Én nem vagyok az, ki az ősök bűneinek emlékezetét felszaggatgatni szeressem; hanyatló napjaim intenek, hogy ma holnap én is, és barátaim is, kikkel testvéri egyetértésben együtt küzdünk egy férfi-életen át, letűnünk az élet színpadáról, martalékúl hagyva emlékezetünket s emlékezetünkkel gyarlóságinkat az utókor itéletének; s azért engedékenyen szeretne itélni a multakat, hogy engedékeny legyen a jövendő emlékezetünk iránt is. De ezen engedékenységet nem szabad annyira terjesztenünk, hogy elmulaszszuk figyelembe venni a historia tanulságait; és ezen tanulságok közt ott találom azt: hogy a hol balsorsért, a hol nemzeti szerencsétlenség korom lapja van, mindenütt ott van a késő szó. Nemzetünk legszebb cselekvényei azért nem termették meg a várt gyümölcsöket, mivelhogy elkéstenek. A mohácsi nap óta, melly szintúgy az elkésett hadi készületek következménye vala, minden lépésünkben elkéstünk. El az úrbérrel, el a reform-hajlandósággal, el a rendszeres munkák fölvételével, el a magyar nyelv diplomaticai polczra emelésével, el az örökváltság engedélyezésével, el a hivatal- s birtokképesség megadásával, el a vasutakkal, el magával a sokak által annyira koránylott váltótörvénykönyvvel is, melly, ha azelőtt 45 évvel alkottatott vala meg, miként inditványba téteték, midőn még a nemesség nem volt annyira eladósodva: nem hullottak volna annyian a nemzeti hitel méltó igényeinek áldozatúl. Ezen mindenben elkésés, ezen hajlam kisértgetni a fatumot, kisérteni a szükségbőli lealkuvást: ez ül átok gyanánt e nemzeten.

E miatt maradtunk olly hátra mindenben, nem a török háborúk s harczos viszontagságok miatt. Az angol, a franczia, még borzasztóbb, tartósabb viszályokat éltek, és mégis nőttek és fejlődtek viszontagságaik alatt, mint nő a pálmafa a teher alatt; mert harczaik közben sem feledék, hogy az alkalom istennőjének üstöke csak elől van, hogy az elveszett perczet nem adja vissza semmi öröklét, s az elmulasztott alkalmat sem áldozat, sem bölcsesség, sem resignatio nem pótolhatja. Isten adja, hogy le ne késsünk az adó kérdésével is.”

Az adó. In: Ellenőr 570–572.




Hátra Kezdőlap Előre