Az erdélyi parasztság dézsmaszedéssel zaklatása ellen

(1848. július 18.)

(Kossuth az erdélyi unió törvénybe iktatását közvetlenül megelőző dézsmaszedést a kincstári birtokokon jól érzékelhetően helytelenítve rendeli el megszüntetését azonnal, minden huzavona mellőzésével.)

 

„Saguna András Erdélyi oláh püspök úr folyó hó 15-éről kelt Ő Cs. kir. Fensége István Nádor és Királyi Helytartó úrhoz intézett folyamodványában előadván panaszképen: hogy Excellentiád az erdélyi oláhságnak azon kérelmére, miszerint a kincstári javakban a dézma megszüntettessék, mikép az magyar honban megszüntetve lőn, mellyel az unio következtében Erdély eggyé lett, – azt válaszolta volna: hogy a dézmát katonai erővel is meg fogja vétetni, azon okból, mert ő Felsége urunk Királyunk az uniót még nem szentesítette.

Minthogy az ok, mellynél fogva Excellentiád a kérdésben forgó dézmát beszedetni törvényszerű dolognak tartotta, időközben megszűnt, Urunk Királyunk Ő Felsége az uniót időközben szentesítvén, – annál fogva a ministeri tárczám köréhez tartozó kincstári javakban az úri dézmát már ez évre is ezennel megszüntetem, s megszüntetettnek nyilatkoztatom, annyival inkább, mivel: a dézma szedést éppen a kincstárnak az egyesült hon jelenlegi viszonyai között megkísérteni sem igazságosnak, sem méltányosnak, sem politicai tekintetből hasznosnak nem ítélhetém.

Midőn ezen rendeletemnek megfelelőleg mai napon az erdélyi kincstárnokságot is értesíteném, hivatalosan felkérem Excellentiádat, hogy az aratási idő szorgos voltánál fogva a kincstárnoksággali hivatalos levelezés formalitásait be nem várva, a kincstári jószágokon lakó népet (mint hogy a többi nem körömhöz tartozik) a dézma megszűnése iránt haladéktalanul megnyugtatni szíveskedjék.”

KÖM. XII. 462–463.




Hátra Kezdőlap Előre