(Kossuth esküjének szövegében és az azt kísérő beszédében a Függetlenségi Nyilatkozatot oly alkotmányos alaptörvényként kezelte, amellyel összhangban álló törvények és határozatok megalkotására és megtartására kötelezett mind az országgyűlés, mind annak felelősséggel tartozván, maga is.)
„»Én, Kossuth Lajos, a nemzetgyülés által választott kormányzóelnök, esküszöm a nemzet függetlenségi nyilatkozatának minden következményiben fenntartására s engedelmességre a nemzetgyülés törvényei s határozatai iránt. Isten engem ugy segéljen!« (Szünni nem akaró éljenzés.)
Uraim! az eskü, mellyet letettem, a nemzet felsége elvét ünnepélyesen szentesité.
Önök az esküvel, mellyet előmbe szabtanak, Istent hivták fel bizonyságul, hogy hazánkban minden hatalom csak a nemzettől eredhet, és hogy nincs, és nem is lehet hatalom, melly a nemzetnek felelősséggel nem tartoznék.
Legyünk örökké egyesek és egyetértők ezen elvnek fenntartásában.
Legyen távol örökké e nemzettől a szerencsétlenség, hogy akár megrettenésből, akár szeretetből vagy ragaszkodásból ezen elvet legkisebb részben is feláldozná.
Egy nemzetnek nem halandó ember, de maga a mindenható Isten sem adhat olly jótéteményt, melly megérdemelné, hogy érte árul szabadságát adja.
A népfelség alapján kivül pedig nincsen szabadság.
Én Önöknek, Uraim, engedelmességet esküvém a törvények és határozatok iránt, minden a nemzettől vett hatalmuknál fogva alkotandanak.
De ezen engedelmességet Isten szine előtt letett esküm első pontja szerint maguk részéről is azon kötelességhez kötöttek, hogy alkotandó törvényeik és határozataik csak a nemzet függetlenségének és szabadságának biztositására leendenek irányozva. (Helyeslés.)
Önök hazafiusága zálogul szolgál, hogy esküm két szakasza egymással ütközésbe soha sem jövend, a vésznek és kisértetnek bármelly napjait is bocsássa ránk a gondviselés.
Önök hazafiusága zálogul szolgál, hogy törvényeinek engedelmeskedve a nemzet függetlenségét tartandom fenn, és valósitandom.
Ha valaha e kettős kötelességem ellentétbe jöhetnek, fogadást teszek Önöknek, Uraim, hogy önként teszem le kezeikbe a hatalmat, mellyet reám ruháztak, miszerint magánpolgár gyanánt közmunkássává szegődjem a nemzet függetlenségi épületének.
Önök rettenthetlen hazafiuságára támaszkodva fogadom, hogy ha majd – vagy mert a haza megmentésének munkája be lesz fejezve, vagy mert Önök hamarébb is ugy parancsolandják – visszatérendek a magán polgári élet egyszerüségébe, mellyre hő áhitattal vágyódom: a visszaélés vagy hatalomvágy szenyje nélkül adandom vissza kezeikbe a hatóságot, mellynek felelősségét gyenge, de hű vállaimra fektették. (Éljenzés.)”
KÖM XV. 303–04.