A társadalmi béke feltételeiről

(1855. november 8.)

(Kossuth a londoni The Democrat and Laborur Advocate [A Demokrata és Munkás Szószóló] című lap hasábjain a szocialista mozgalmak céljaitól elhatárolódva tett tanúságot a modern társadalom problémái iránti érdeklődéséről és véleményéről a hazai társadalmi reformok szükségességét illetően.)

 

„Véleményem szerint a munka és a tőke kérdése hatalmas, mindenek fölött való fontosságú kérdés, nagyon is megérdemli, hogy az emberi géniusz legjobbjai foglalkozzanak vele, s az emberi szív legnagyszerűbb és legnemesebb törekvéseit egyesitse. Induljunk ki azon tényből, hogy Európa egyetlen részén sem létesült olyan politikai organizáció, amely azt tűzte volna maga elé, hogy a lakosság legnagyobb hányadának a lehető legnagyobb jólétet megteremtse, pedig e tény miatt rengeteg gonoszság halmozódott fel az évszázak, mit százak! évezredek alatt, s e gonoszság nemcsak elterjedt, hanem a társadalom legfontosabb alapjait képezi. De ahány ország, a betegség annyiféleképpen jelentkezik; természetét földrajzi elemek, éghajlati behatások, a jellem, intézmények, törvények, a történelem, s ebből következőleg: a társadalom teljes építményének együttes és reciprok hatásait alakitják: a megfelelő gyógymódot tehát különböző módszerekben kell keresni, s a gyógyitáshoz az adott ország legeldugottabb zugainak alapos tanulmányozására is szükség van. – Ez nem matematikai tudomány, hanem politikai gazdaságtan, s ami jó gazdasági elképzelés az egyik helyen, nem az a másikon. A magyar paraszt, aki főleg öntözni akar, bizony rosszat tenne az angol farmerral, ha ugyanezen elvet követné itt is, mert Angliában a farmer főleg le akarja csapolni a földjeit. Általánosságban ugyanez áll a politikai gazdaságtanra is.

Magyarországon példának okáért a társadalmi baj nem oly nagymérvű; miért? – mert az ország fő jellegzetessége szerencsére mezőgazdasági maradt; az ipar s a kereskedelem csupán alárendelt, kisegitő szerepet kapott. A mezőgazdaság általában mindig kiteremti a napi kenyeret; lehet, hogy a földmíves a pénznek szűkében van, de kenyere mindig marad. Épp ezért meg kell őriznünk hazánk eme karakterét, s a magyar társadalmi állapotok soha nem romlanak meg annyira, mint Angliában; milliók napi létfeltételei soha nem lesznek oly veszélyesen kitéve a piaci áraknak és a spekulációnak. Ezeknek a viszonyoknak ugyanúgy vannak sajátos fogyatékosságai; én magam is – nemzetem hozzájárulásával – elkezdtem orvosolni e bajokat, és népem örök dicsőségére szabaddá tettem a termőföldeket, s ezáltal emberek millióit bérlőből szabad birtokossá változtattam.

Az állami birtokok felparcellázása a nincstelenek számára; olcsó adminisztráció, a lehető legkisebb adóval; az öntözőrendszer támogatása hatalmas csatornákkal, jutányos szállitás; másutt folyók szabályozásával sokmillió hektár megmentése; általános választójogon alapuló jó közigazgatási rendszer; a közösségi intézmények helybenhagyásával hirtelen bekövetkező károk, veszteségek ellensúlyozására olcsó, mérsékelt és könnyen visszafizethető kölcsönök; a nemzet egésze mint egy közös biztositótársaság tűz, jégverés etc. ellen; állami gondoskodás a betegekről, az öregekről és az árvákról; ínséges időkre állami és vármegyei magtárak létesitése (ezek kiépitését már… kezdtük); és persze az ország tökéletesen demokratikus politikai épitménye, amely az egyenlő jogok, egyenlő kötelességek és az önkormányzat elvét érvényesiti a családban éppúgy, mint a közösségben, egy-egy vidéken éppúgy, mint az egész államban; ilyesféle intézkedésekkel azt hiszem, meg tudnánk akadályozni a nemzetünk fölé tornyosuló társadalmi kórok elszaporodását.

Ám egy olyan országban, amelynek az ipar a fő jellegzetessége, a kór másféle gyógymódot igényel; mást ott, ahol a manufakturális ipar nem őrizte meg az egymástól független kisiparosok közösségét, hanem nagyipari jelleget öltött, miáltal a sokaság a kevesektől került függésbe; megint mást ott, ahol a kereskedelem a meghatározó elementum, ahol a társadalmi viszonyokat időről időre átalakítja a kereskedelem érdekeinek mindenek fölött való befolyása, amely érdekek önmagukban nem produktivak, hanem csak serkentik a csereforgalmat; és végezetül megint más gyógymód szükségeltetik ott, ahol a kór vegyes forrásokból ered.”

H. Haraszti Éva, 107–108.

 




Hátra Kezdőlap Előre