Mérlegelés a francia–olasz–osztrák háború előestéjén

(1859. június 12.)

(Újházy László volt forradalmi kormánybiztosnak, az Egyesült Államokban élő bizalmas barátjának Londonból küldött levelében számol be Kossuth, mint szeretné – a nemzet érdekeinek kockáztatását biztosítékokkal lehetőleg elkerülve – felhasználni Ausztria háborúba lépését Magyarország függetlenségének helyreállítására. Királyválasztás szükségességének lehetőségét azért említette, mert francia és olasz részről ezt az adott viszonyok között fontosnak tartották a „monarchikus Európa”, különösen Anglia aggodalmainak és egy orosz intervenció elhárításának szempontjából.)

 

„… Nagy dolgok előestéjén élünk. A mi után tíz nehéz éven át lelkünk sóvárgott – mint csak a hazáját mindenek felett imádó magyar lelke sóvároghat – kilátás! alkalom! kitüzni hazánk függetlenségének zászlaját; kitüzni olly kilátással, hogy a siker nemzetünk elhatározásának értelmében legyen; – a kilátás az alkalom ujra keresztül küzdeni a harczot, mellybeni bukásunk nem csak nem vetett homályt fajunkra, sőt nevét magasbra emelte mint Mátyás kora óta állott, s fiatal életrevalóságának kideritésével jövendőjét a historia postulatumai [követelményei] közzé iktatta – ez alkalom! e kilátás előttünk áll.

Nem mondom hogy bizonyos, csak kilátásról szóllok, mert bár nagy akadályok vannak legyőzve – még igen nagyok állnak utunkban; – s roppant óvatosságra van szükségünk – de a kilátás megvan, – több mint kilátás, mert váratlan eseményeknek kell történni, hogy a pohár, melly után kezünk már kinyujtva van, töllünk elragadtassék…

Mi előtt azonban elmondanám a tényt – egy két észrevételt bocsátok előre.

Én republicánus vagyok, – a királyok megtanitottak gyülölni e szót: király – de hazámat inkább szeretem mint elméletimet, s hivebben ragaszkodom az irántai kötelességhez mint gyülöletemhez.

Soroztam az irántai kötelességeket. Legfelül áll nemzetünk élete, függetlensége. – A kormány forma csak másod tekintet.

Azért igy gondolkozám: ha királyt elfogadva, a függetlenséget kivivhatjuk, ha királyt elfogadva, a függetlenségi harcz megnyitását a siker okszerü kilátásával lehetségessé, a győzelmet biztosabbá – az áldozatot a szenvedést kissebbé tehetjük – én a republicanus, elfogadok királyt s tanácsolni fogom a nemzetnek fogadja el, alkotmányos alapon.

Igy vallottam mindig, – mindig.

Továbbá megtanúltam a históriából hogy gyakran a legellenkezőbb érdekek találkoznak egy közös pontban (a despoticus Franczia Ország, az Americai Angol Coloniákat függetlenségre s republ[ikánus] szabadságra segitette).

Azért mindig mondtam vallottam nyiltan hogy aki érdek találkozásánál fogva, hazám függetlenségének kivivására alkalmat s módot nyujt, legyen az király, császár, despota, keresztény vagy török legyen az, az ördög maga, – elfogadom szövetségesnek, feltéve hogy biztosithatom hazámat a megcsalatás ellen.

… A biztositást abban kerestem, hogy az alku egyenesen velem történjék. Mert miután tény (mint arról a hatalmak saját utjokon magoknak meggyőződést szereztek, s mit minden tudositás a honból annyira erősit, hogy mélyen megilletve érzem magamat népünknek határtalan s a históriában jóformán példa nélküli bizalma által) miután mondom tény, hogy a nép bizalma bennem összpontosul s csak olly mozgalmat kész tömegestől követni, mellynek engem lát élén, akarjam, ne akarjam, én vagyok felelős arról, hogy se meg ne csalassék, se kétséges mozgalmakba ne sodortassék. – Azért velem kell az alkunak történni olly alapokon, mellyekben biztositást láthatok. Mert, ha még egy forradalomban megbuknék a magyar, nem csak hogy hosszu időre, de hihető örökre meg volna rontva jövendője, mivel ki merülvén a legközelebbi forradalom alkalmasint ollyan volna, melly a magyart saját hazájában csak lakosnak, nem nemzetnek hagyná meg.

… Feltételeimben Klapka és Teleki egyet értettek.

Nézetem az volt, hogy olly feltételeket kell szabnom, mellyek a hatalmakat hazánk függetlenségével nyiltan identificálják [azonositják] – a vissza lépést lehetetlenné tegyék részükről, nekünk pedig módot szolgáltassanak nemzeti erőnket olly módon, s olly terjedelemben kifejthetni s organisálhatni, hogy az megtörténvén, a biztositást ön magunkban találhassuk.

Főbb feltételem, a „conditio sine qua non' [elengedhetetlen feltétel] az: hogy franczia hadsereg küldessék Magyar-honba, hogy a franczia zászló valósággal engagieroztassék [elköteleztessék] magyar földön, hogy annak éléről proclamatio bocsátassék ki a császár [III. Napóleon] nevében… olly értelemben, hogy miután a magyar nemzet 1849-ben helyes okoknál fogva az osztrák házat trónvesztettnek, s magát függetlennek nyilatkoztatta a francziák császárja mint szövetséges olly czélból küldte hadseregét Magyar-honba, hogy a nemzetet ünnepélyesen kijelentett függetlenségének helyre állításában segítse. – Én a sereggel megyek be, s csak mikor ez mind megtörtént, s nem hamarébb szóllitom fegyverbe a nemzetet.

E szerint az alap, mellyre a dolgot fektetni magamat elhatározám az: hogy én igéretek fejében nem hagyom a nemzetet vér fürdőbe sodortatni, – nekem tény kell biztositékul, tény! – ha nem, nem. – Igéretek fejében compromittálhatom [rossz hirbe hozhatom] magamat, s megnyugvást keresendek a gondolatban, hogy tartoztam hazámnak megkisérteni, tudok-e számára alkalmat s módot teremteni, melly ujjászületését csak saját elhatározásától tegye függővé. – De hazámat compromittálni nem engedem.

… A császár… mindent elkövetett, hogy engem reá birjon, miszerint a kezünkre szolgáltatandó eszközök segitségével insurrectiót provocáljunk [felkelést szítsunk] például a Székely-földön – szentül igérvén, hogy sereget küldend segitségünkre.

De én kötelességemnek tartottam feltételem mellett maradni, »először sereget Magyar-földre – azután felkelés« – okul adám, hogy a felkelés organisálatlan állapotban nem volna addig tartható, mig segély érkeznék, az osztrák azt első csirájában agyon sujtaná s a következés az volna, hogy ekkint leveretvén a felkelés, majd akkor sem kelne fel a nemzet felhivásomra, ha az események folytában a császár csakugyan seregküldésre határozná el magát.”

OSZKk, Újházy László levelezése




Hátra Kezdőlap Előre