(Bereg megyéhez intézett levelében Kossuth elhárítva saját szerepének „túlbecsülését” nemzedékek teljesítményére alapozottnak minősíti Magyarország 1848-ban kibontakozó megújhodását.)
„… Nemzetünknek nemcsak polgári és vallási szabadságáért, hanem nemzeti és politikai lételeért is küzdenie kellett századokon át. A mely nemzet pedig arra van kárhoztatva, hogy örökké résen álljon egy oly idegen befolyás támadása ellen, mely lételét fenyegeti, annak természetes fejlődésében nem kell akadnia, s mert megakad, hátra vettetik. – Minden veszteglés hátraesés.
Ez volt a magyar nemzet sorsa. A kor haladt, a magyar maradt; – maradt, mert létének fentartásáért küzdve (a mi mindig s mindenhol jót s rosszat conserváló küzdelem) önmagából nem fejlődhetett. Pedig nemzetet, még ha akarná is valaki, nem lehet parancsszóra fejleszteni. – Nemzet csak önmagából fejlődhetik. Ez törvénye a szerves életnek.”
„… Ezen helyzet történelmi kényszerüségéből s nem egyes emberek igyekezéséből fejlődött ki azon kettős irány, mellyel a nemzeti ébredésnek már kezdetén 1790-ben találkozunk s melynek párhuzamos megvalósitását az európai körülmények 1848-nak tartották fenn.
Az egyik irány hazánk állami függetlenségének biztositása,… a másik a szabadelvü reformok.”
„… azon igék, melyek 1848-ban testté váltak, olyformán termettek mint a magyar népdalok, melyek százezrek ajkán szólalnak meg, a nélkül hogy tudnánk, ki a szerzőjük. A 48-iki átalakulás egy épitmény, melyen az emberiség társadalmi progressiájának egész Európát bevilágitott napfénye mellett emberöltők dolgoztak; voltak, a kik követ fejtettek, voltak, a kik meszet, homokot hordottak, voltak, a kik egy-egy boltozatban helybe ütötték a zárkövet, de mind csak munkások voltak, az épitőmester a történelemnek amaz örök törvénye volt, mely így szól: »ilyen ok, ilyen okozat«.”
KLI. X. 99–102.