Katona József* Pesten

 

Itt-ott jó földre talált a mag, melyet a magyar művelődésért lelkesülő anyám elvetett.

Különösen a drámairodalom terén már igen ifjan oly szép tehetséget tanúsító Katona József egyike volt a buzdítottaknak. Ezen derék ifjú 1811-ben, majd 1813-ban szülőimnél lakott, egy udvari szobában, mely igyekező ismerős tanulóifjaknak ingyenhajlékul szolgált.

(…) Katona József apja, tisztességes kecskeméti iparos, egy napon betoppan szülőimhez, körülbelül 1812-ben. Illendő köszönés után elég nyersen kérdé:

– Lakik itt egy Katona Józsi nevű korhely?

Anyám, sejtve, kivel van dolga, azt felelé:

– Katona József, egy becsületes ifjú, igen, itt lakik.

– Én vagyok az atyja, mint hallom, beállt komédiásnak.

– Játszik néha, de nem színész. Ő szorgalmasan tanul.

Ezután kénytelen volt anyám tudatni a zúgolódó apával, hogy Józsi éppen ez este is működik a színpadon, s békítőleg rábeszélé az öreget, hogy menjen el vele a színházba, és saját maga győződjék meg, hogy nem komédiás, s nem kötélen ugrál az ő Józsija.

A Szerelem gyermeké-t* vagy Talált gyermek-et* adták, (a darab címét nem tudom biztosan) Kotzebuétól, Verseghy fordításában. Katona a címszerepet játszta, hatásosan. Az öreg Katona elérzékenyülve fordult a mellette ülő anyámhoz:

– Hol tanulta ez a fiú ezt? Bizony magamat is megríkat.

– Ugye, nem komédiás? – szóla anyám.

– Látom, hogy nem az, de azért csak jöjjön ő haza!

És indult, hogy azonnal megy fel a színpadra. Anyám tudatván vele, hogy a darab végezetéig nem beszélhet fiával, és megígéré neki, hogy mihelyt lehet, azonnal felkíséri hozzá anyám.

És úgy történt, az öreget szívesen fogadták az atyám által előre értesített színészek, s meghívatott fiával együtt a közeli Aranykéz vacsorálóba egy pohár borra, de melyet nem engedett, hogy más fizesse ki.

Fiát aztán jól lehordta, s értésére adta, hogy a színészkedés helyett lásson a kenyeret adó tudományokhoz.

Az öreg Katona tehát az első hírre már Pesten termett fia színészműködése büntetésére. És az engedelmes fiú is ezután egész erejével, noha fájó szívvel, mint szülőimtől hallám, a biztos kenyeret ígérő törvénytanuláshoz fogott, s mint tudatik, korai halálát is az okozta, hogy nagyon is szigorúan tudta a törvényt magyarázni. 1860-ban beszélte nekem egy kolozsvári, kecskeméti születésű úrnő, hogy ügyészi hatalmas beszéde következtében a halálraítéltek rokonai átkozva kísérték őt haza a hivatalból; ez őt annyira felháborítá, hogy a szélhűdés rögtöni halálát okozta. Én halála előtt néhány hóval láttam utoljára, talán 1829-ben. Már nagyleány voltam, jól emlékezem alakjára, még öltözetére is, mivel feltűnt előttem, hogy egy vidéki város hivatalnoka egészen a legújabb szabású és színű öltözéket viselé: az ezen időben divatos sötétbarna kvekker-t,* sárga ércgombokkal. Nem szép, de igen nyájas kifejezésű arca volt. Nálunk volt többekkel ebéden, a mindig jobban fejlődő irodalom, a színészet volt a beszélgetés fő tárgya. Az őt az írói működésre sürgetőknek így felelt:

– Engem a fiúi kötelesség ezen kenyeret nem hozó pályáról száműzött.

 

(Karacs Teréz:* A régi magyar színészetről, 222. 223–225.)*




Hátra Kezdőlap Előre