Névmagyarázatok

 

Abday Sándor – (1800–1882). Tizennyolc éves korától járta az országot. Mint színigazgatót jó színésznevelőnek tartották. A szabadságharcban mint élelmezési biztos vett részt.

 

Abonyi Lajos – (1833–1898). Családi nevén Márton Ferenc. A gimnázium alsóbb osztályait végezte Kecskeméten, ekkor volt Jókai rajztanítványa. Népies elbeszéléseivel az 1850-es években tűnt fel, több népszínművet is írt.

 

Almásy István – (?–1865). Vándorszínész és rendező. 1842-ben vendégként fellépett a Nemzeti Színházban is, de nem kapott szerződést.

 

Arday János – Színész, aki korábban súgóként működött. Kolozsvárott és Győrött játszott; két ízben fellépett a Nemzeti Színházban is.

 

Bajuszi Ferenc – Később mégis színész lett a Dunántúli Színjátszó Társaságnál, komikus szerepeket játszott.

 

Bajzáth György – (1791–1869). Földbirtokos, 1812 és 1826 között Fejér megye aljegyzője, a Székesfehérvárott működő és a megye pártfogását élvező színtársulat műkedvelő díszletfestője.

 

Balla Károly – (1803–1881). Színész, színigazgató. 1820-ban komikusként kezdett játszani, 1828 és 1842 között különböző vándortársulatok igazgatója volt.

 

Baranyiné Pongrácz Nina – 1840-ben kezdte pályáját. Csak rövid ideig volt vándorszínész, később évtizedekig Kolozsvárott működött.

 

Bartha (Magyar) János – (1799–1852). Kötetünkben is említett kiváló adottságai folytán a vándortársulatok egyik legjobb tragikus színészévé küzdötte fel magát. 1833-ban ő volt a Bánk bán első címszereplője. Tagja lett a Nemzeti Színháznak, ahol azonban őstehetség volta csupán kisebb szerepkört biztosíthatott számára.

 

Bartha Mózes – Kolozsvárott működött 1820 és 1834 között.

 

Battyhyány Kázmér – (1807–1854). A főrendi ellenzék egyik vezéregyénisége, 1849-ben délvidéki kormánybiztos, majd külügyminiszter.

 

Boldog Lajos – Később a Nemzeti Színház tagja lett, ahol 1854-ig játszott.

 

Brockmann, Johann – (1745–1812). Nevét elsősorban Hamlet alakítása tette ismertté. II. József egyik kedvelt színésze, aki 1789 és 1791 között a bécsi Burgtheater élén is állott. Játékáról Kazinczy Ferenc* rögzített részleteket.

 

Bugát Pál – (1793–1865). Orvosprofesszor, 1824 után a pesti egyetem sebészet: tanára. A magyar színielőadások rendszeres látogatója. 1848–1849-ben Magyarország főorvosa.

 

Catalani, Angelica – (1780–1849). Korának legünnepeltebb olasz operaénekesnője, aki 1795 és 1828 között Nyugat-Európa csaknem valamennyi fővárosában énekelt.

 

Csigó Lajos – (1806–?). Színész, karmester, a Dunántúli Színjátszó Társaság zenei vezetője.

 

Czibulka Alajos – (1768–1845). Tenorista, karmester, zeneszerző. Karmesterként a pesti Német Színháznál 1816 és 1833 között működött.

 

Czibulkáné Menner Anna – (?–1858.) Operaénekesnő. Először 1805-ben vendégszerepelt Pesten, majd 1806-tól a társulathoz szerződött, s 1824-ig a vezető operai szerepeket énekelte.

 

Deáky Filep Sámuel – (1784–1855). Erdélyi kormányhatósági hivatalnok. Maga is műkedvelő színész és énekes, 1828-ban a kolozsvári színház igazgatója. Számos drámát és operaszöveget fordított.

 

De Caux Mimi – (1825–1906). Pályáját Kolozsvárott kezdte, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol elsősorban népszínművekben aratott sikert. Utóbb nemzetközi karriert futott be: énekelt Londonban, Bécsben, Berlinben, Párizsban is.

 

Deézsi Zsigmond – (1809–1874). 1830-ban lett joghallgatóból színész, 1874-ig játszott. Kétszer a Nemzeti Színházban is fellépett, sőt rövidebb ideig szerződtetett tagja volt. A szabadságharcban honvéd főhadnagyként vett részt.

 

Deny, Auguste – 1820 és 1823, majd 1824 és 1847 között a pesti Német Színház tagja.

 

Déry (Mráz) István – (1792–1862). 1809-ben tűnt fel a pesti társulatnál. Sokoldalú, zenéhez értő, fordításokat is készítő színésznek bizonyult. 1813-ban vette feleségül Széppataki Rózát. 1817-ben visszavonult, és tiszttartóként dolgozott.

 

Döbrentei Gábor – (1786–1851). Kazinczy Ferenc* írói köréhez tartozott. 1814 és 1818 között az általa alapított és szerkesztett Erdélyi Múzeum című folyóiratban számos dramaturgiai tanulmányt adott ki. Drámafordításai közül Shakespeare Macbeth-jének és Moliere Fösvény-ének  átültetése a legjelentősebb. 1833 és 1835 között a budai Várszínház társigazgatója volt.

 

Dugonics András – (1740–1818). 1777 és 1808 között a pesti egyetemen matematikát tanított. Mint a magyar regény első nagy sikerű művelője népszerűségét a színügy fellendítésére is kamatoztatta; magyarított, azaz hazai környezetbe helyezett néhány német drámát, s ezek évtizedekig szerepeltek a vándortársulatok műsorán. Közülük a legismertebb, a Bátori Mária, Erkel Ferenc első operájának szövegkönyvéül szolgált.

 

Endrődy János – (1756–1824). Paptanár, aki 1792–93-ban négy kötetben adott ki színműveket A magyar játékszín címen. Az előszavakban feldolgozta az első magyar színtársulat történetét.

 

Erdélyi József – (?–1863). A debreceni kollégium tanára.

 

Erdős János – (1812–1842). Énekes színész, rendező, színigazgató. 1840-ben és 1841-ben sikerrel szerepelt a Nemzeti Színházban is. Székesfehérvárott halt meg, amikor Petőfi is ott játszott.

 

Fáncsy Lajos – (1809–1854). 1828-ban állt be színésznek. A Nemzeti Színház megnyitása előtt vándorigazgató volt, 1836-ban ő szerződtette Arany Jánost. Intrikusi szerepkörben és jellemszínészként aratott sikereket; emellett a Nemzeti Színház megbecsült rendezője és gyakorlott színműfordító volt.

 

Fejes István – Balog tanulótársa valóban színész lett, neve 1809-ben és 1811-ben szerepel a pesti társulat tagjai között.

 

Fekete Gábor – 1839-től volt színigazgató, főként a Dunántúlt járta. Más forrásaink is Szuperhez hasonlóan jellemzik: tehetséges színész, de hanyag igazgató volt.

 

Fekete János – 1793–94-ben Pesten gyermekszínész volt. Később különféle vándortársulatok tagja, megfordult Olaszországban is. Részt vett a szabadságharcban. Neve 1861-ig szerepel színlapokon.

 

Ferenczy István – (1792–1856). A reformkor legnevesebb magyar szobrászművésze, aki lakatossegédből lett Thorvaldsen és Canova tanítványa. 1824-től itthon dolgozott. Portrészobrai, síremlékei, emlékművei jelentősek. 1847-ben, a pártolás hiánya miatt elkeseredve, visszavonult szülővárosába, Rimaszombatba.

 

Földváry Gábor – (1787–1854). Pest vármegye alispánja, aki a Kerepesi úti ajándék telken felépíttette a Pesti Magyar Színházat, melynek céljára maga is adakozott.

 

Gönczy Soma – (?–1870). Vándorszínész és súgó, akit gyenge orgánuma fosztott meg a jelentősebb szerepektől. Számos színházi zsebkönyv kiadója.

 

Grimm, Fedor – (1783–1837). Német színigazgató. Kisebb megszakításokkal csaknem két évtizeden át vezette a pesti Német Színházat. Nagy gyakorlata miatt neve 1837-ben még a Pesti Magyar Színház lehetséges igazgatójaként is felvetődött.

 

Gyulai Lajos – (1800–1869). Erdélyi arisztokrata, aki nevelője, Döbrentei Gábor hatására lelkes irodalom- és színpártoló volt. Ötvenhárom éven át vezetett, százhuszonhat kötetes, csak részben kiadott naplója értékes művelődéstörténeti forrás.

 

Hagen – helyesen: Hagn, Charlotte, a müncheni udvari színház tagja. 1832-ben vendégszerepelt a pesti Német Színházban.

 

Hegedűs Lajos – (1818–1860). 1836-ban lett színész. 1858-ig játszott vidéken, akkor a Nemzeti Színház szerződtette. Több színművet írt és fordított. A szabadságharcban honvéd hadnagy volt.

 

Iffland, August – (1759–1814). Német drámaíró, színész és színigazgató. Nagy szerepet játszott Shakespeare és Schiller németországi kultuszának kibontakoztatásában. Hatvanöt színdarabja közül nálunk is többet előadtak.

 

Jellachich, Josip – (1801–1859). Horvát bán, 1848-ban a forradalmi Magyarország elleni hadjárat kudarcot vallott vezetője, a második bécsi forradalom egyik leverője. A magyar szabadságharcban hadtestparancsnokként harcolt a honvédseregek ellen.

 

Kántor Gerzson – (1786–1812). Komikus. 1805-ben Kolozsvárott lett színész, ezenkívül Debrecenben és Pesten játszott. Balog István* az ő szerepkörét vette át korai halála után.

 

Kántorné, Engelhardt Anna – (1791–1854). A vándorévek legkiválóbb tragikáját német színészrokona hozta fel szolgálóként Pestre, ahol Láng Ádám képezte ki magyar színésznővé. 1810-től egyre növekvő népszerűséggel játszott. Ő volt a Bánk bán első Gertrudisa. Művészetéről és életének tragikus fordulatáról kötetünkben részletesen olvashatunk.

 

Karacs Ferenc – (1770–1838). Rézmetsző, Csokonai kollégiumi diáktársa. Szakmáját Bécsben tanulta ki, és – a csábító külföldi ajánlatok ellenére – 1795-ben Pesten telepedett meg. Egész sor tudományos és ismeretterjesztő munkához készített rajzokat. Pesti háza az írók egyik találkozóhelye volt.

 

Karacsné Takács Éva – (1779–1845). Első nőíróink egyike, aki elsősorban a korszerű nevelés kérdésében vívott tollcsatákat a maradi felfogás ellen.

 

Kelemen László – (1762–1814). Az első pesti színtársulat egyik szervezője és vezetője; jellemszínész, rendező és fordító egy személyben. A társulat bukása, 1796 után egész sor vidéki városban próbált újabb társulatot szervezni és maradandósítani a magyar színészetet. 1801-es végső kudarca után kántortanítói állást vállalt.

 

Kemény János – (1778–1850). 1800-ban Kolozsvárott lépett színpadra, Pesten 1807 és 1810 között játszott. Később Győrött, Kolozsvárott és Marosvásárhelyen szerepelt.

 

Keszy József – (?–1869). 1820-ban lépett a pályára. Színész, majd színigazgató volt kisebb társulatok élén. Több színművet írt és fordított.

 

Kétszery József – (1809–1889). 1832-től ötvenhét éven át vándorolt, negyvenöt évig igazgatott különféle vándortársulatokat.

 

Kilényi (Kocsis) Dávid – (1791–1852). Színészi pályáját 1815-ben kezdte. Ennél jelentősebb színigazgatói tevékenysége: jó társulatszervezéssel, igényes műsorral több városban ő vitte sikerre a magyar színészetet. Színműveket is fordított. Déryné* sógora volt, Széppataki Johannát vette feleségül.

 

Kleinheinz, Xavér – (1765–1832). Német zeneszerző és karmester, aki 1814 és 1823 között a pesti Német Színház tagja volt, 1824-ben Budán működött. Több operát és hangszeres zeneművet írt, közülük jó néhány magyar témájú és vonatkozású.

 

Klimmetsch, Franciska – 1817 és 1824, majd 1830 és 1847 között a pesti Német Színház tagja.

 

Kolozsváry Pál – Fejér megye főszolgabírája, 1818 és 1824 között a Székesfehérvárott működő színtársulat főigazgatója, aki együttesét az 1825-ös országgyűlésen is felléptette.

 

Komáromi Samu – 1834-ben már színigazgató volt Győrött. Rövid ideig Pesten a Nemzeti Színházban is játszott.

 

Komlóssy Ferenc – (1797–1860), 1811 és 1838 között különböző vándortársulatok tagja, majd vezetője. Később a Nemzeti Színház könyvtárosa, utóbb gondnoka lett. Rendkívül termékeny fordító és átdolgozó volt: műsoron szerepelt darabjainak száma meghaladta a kétszázat.

 

Komlóssy Ida – (1825–1893). Komlóssy Ferenc lánya. 1834-től már gyermekszerepeket játszott. 1845-ben lett a Nemzeti Színház tagja. Képzett színésznő volt, több színművet fordított.

 

Kótsi Patkó János – (1771–1842). Az erdélyi színészet alapító tagja, a kolozsvári Rhédey-ház színpadán 1792-ben ő mondta ki az első szót. Művelt, elméletben jártas színész és igazgató volt, aki a klasszikusok műsorra tűzésével, a zenés előadások gyarapításával, társai képzésével tűnt ki. 1808-ban visszavonult, és utána már csak rövidebb időszakokra tért vissza a színjátszáshoz.

 

Kovács János – A kecskeméti társulat cédulahordozója, valószínűleg azonos azzal a kiöregedő színésszel, aki 1804 óta működött különböző társulatoknál.

 

Kovácsné Csávássy-Fekete Mária – (1802–1874). A kedvelt komika 1816-tól volt színpadon, 1837-től a Pesti Magyar, majd a Nemzeti Színház tagja. 1854-ben vonult nyugalomba.

 

Kőrösy Ferenc – (1792–1871). Komikus színész és színigazgató. Harminc év után, 1850-ben vonult vissza.

 

Kőszegi Alajos – 1811-ben hősszerelmesként kezdte a pályát. Jó adottságait azonban nem tudta kifejteni, rendszertelen életmódja miatt nem lett elsőrangú színész.

 

Kubay (Hubay, Chiabay) Pál – (1804–1865). Negyven éven át volt színész és színigazgató. A szabadságharcban honvéd kapitányként vett részt.

 

Kubayné Szakáll Klára – (1819–1879). Kubay Pál második felesége, aki Miskolczy Lilla néven szerepelt. 1838-ban házasodtak össze.

 

Kultsár István – (1760–1828). Író, lapszerkesztő, mecénás. 1806-ban Pestre költözött, és magyar nyelvű hírlapjában, a Hazai Tudósítások-ban harcolt a nyelv és a színészet jogaiért is. 1813 és 1815 között a második pesti társulat igazgatója volt. Pesti háza a magyar írók fontos találkozóhelye.

 

Laborfalvi Róza – (1817–1886). Családi neve: Benke Judit. Pályakezdéséről kötetünkben olvashatunk. A Pesti Magyar Színházhoz tragikai feladatokkal szerződtették, Kántorné pótlására. 1848-ban Jókai Mórhoz* ment feleségül. 1859-ben vonult vissza.

 

Láng Ádám – (1772–1847). Már 1792-ben tagja volt az első pesti együttesnek. Főként szerelmeseket, ifjakat játszott, szép tenor hangjával az énekes játékokban is sikert aratott. Egész életében megmaradt vándorszínésznek, az egész országot bejárta. 1837-ben a Pesti Magyar Színház szerződtette, így ő lett az úttörők közül az egyetlen, aki az országos intézmény létrejöttét megérte. Német színpadon is fellépett. Szerzőként szintén jelentős: eredeti és magyarított darabjainak száma huszonhét, a fordításoké több mint száz.

 

Láng Boldizsár – (1824–1890). Láng Ádám fia. Tizennyolc évesen lett színész, majd igazgató. A szabadságharcban honvédtisztként harcolt. 1868-ban – tönkrejutva – felhagyott a színigazgatással, és tisztviselői állást vállalt.

 

Láng Lajos – (1799–1872). Láng Ádám fia. Először 1809-ben gyermekszereplőként lépett színre. Kezdetben apja oldalán, később önállóan vándorszínészkedett 1864-ig. Mint énekes, táncos és koreográfus is hasznossá tette magát.

 

László József – (1808–1878). 1827-ben Kolozsvárott lépett be a színészek közé, és utána még egy évtizedig szerepelt vándoregyüttesek tagjaként. Utóbb a Nemzeti Színház tagja volt, 1858-ban vonult nyugdíjba.

 

Lázár József – (1782–1865). Erdélyi arisztokrata, az ottani reformellenzék tagja.

 

Lederer Ignác – (1769–1849). 1848 tavaszáig volt Buda katonai parancsnoka. A forradalom után igyekezett megakadályozni a nemzetőrség felfegyverzését. Május 10-én az ellene tüntető tömeg közé lövetett, majd, a népharagtól félve, Bécsbe szökött.

 

Id. Lendvay Márton – (1807–1858). 1820-ban lett színész. A hősszerelmes feladatkörét látta el – rendkívül nagy sikereket aratva – vándorszínészként és a Nemzeti Színházban is. A zenés műsorban tenor szólamokat énekelt.

 

Lendvayné Hivatal Anikó – (1814–1891). Balog István* unokahúga volt; gyermekfejjel, tizenegy évesen kezdte a vándorszínészi pályát. Budán, majd a Nemzeti Színházban játszott. A drámai szende szerepkörében aratott nagy sikereket. Korának kritikusai nagy szeretettel írnak róla, Petőfi több verssel adózott művészetének.

 

Mátrai István – Vándorszínész és színigazgató. A későbbi években főleg a Dunántúlon játszott.

 

Mercadante, Giuseppe – (1795–1870). Olasz operaszerző. Ötvenöt dalműve közül többet is előadtak magyar nyelven.

 

Mérey Antónia – Mérey Sándor helytartótanácsos lánya. Apja a magyar színészet pártolói közé tartozott, több színművet is fordított.

 

Metastasio, Pietro – (1698–1782). Olasz költő, drámaíró, 1729-től Bécsben udvari poéta. Műveivel a zenekíséretes görög tragédiát akarta feltámasztani, míves darabjai azonban híjával vannak az igazi konfliktusoknak. Számos művét megzenésítették. Magyarországon már a XVIII. században iskoladrámaként adták elő; Csokonaira is jelentősen hatott.

 

Miskolczy György – Borsod vármegye főperceptora, mint Wesselényi Miklós miskolci megbízottja biztosította az erdélyi társulatok rendszeres vendégjátékát. Színművet is fordított.

 

Murányi Zsigmond – Színésszé házasságkötése után és hatására lett 1806-ban; Pesten, Miskolcon, Kassán, Székesfehérvárott, Komáromban és Kolozsvárott szerepelt. 1827 után visszavonult a színpadtól. Számos drámát fordított a műsor számára.

 

Murányiné Lefevre Terézia – Pályáját 1803-ban, Kolozsvárott kezdte. Utóbb férjével együtt játszott a felsorolt városokban, és együtt vonultak vissza a színpadtól is. Ő is fordított drámákat. Déryné, aki tanítványa volt, őt nevezi naplójában Tercsa mamának.

 

Nagy János – Erdélyből jött Pestre, ahol 1807 és 1810 között játszott. Későbbi fellépéseit Miskolcról, Székesfehérvárról és Egerből ismerjük.

 

Neéb Mária – (1799–1884). 1821 és 1847 között játszott Erdélyben mint komika. A Nemzeti Színház is hívta tagjai közé, de nem hagyta el szülőföldjét.

 

Némethy György – (1826–1901). 1842-ben lett színész, és elsősorban mint népszínműénekes aratott sikert. Ennek hatására a Nemzeti Színházban is vendégszerepelt, majd 1855 és 1866 között szerződött tagja lett. Ezután vidéki színigazgatással próbálkozott, sikertelenül. Több színművet írt, illetve dramatizált.

 

Ottinger Ferenc – (1792–1869). Lovassági tábornok. 1848-ban a Jellasics ellen küldött magyar csapatok főparancsnoka, de átszökött az ellenséghez.

 

Pály (Lukics) Elek – (1796–1846). A vándorévek legjobb tenoristája, aki a műsort dráma- és operafordítások egész sorával is gazdagította. Nem lett a Nemzeti Színház tagja, hanem vándorigazgatóként tevékenykedett haláláig, mint a magyar nyelvű operajátszás terjesztője.

 

Pergő Celesztin – (1784–1858). 1810-ben lépett a pályára, kiváló adottságokkal a hősi és a tragikus szerepekre, nagy sikert aratva. Később színigazgatóként és rendezőként is működött. Deklamáló stílusa lassan elavulván, a Nemzeti Színháznak már nem lett tagja. Színdarabokat is írt, illetve fordított.

 

Petrichevic Horváth Lázár – (1807–1851). Konzervatív író, lapszerkesztő, aki arisztokratikus irodalmi ízlést és életet próbált meghonosítani, ezért kortársai között – vitathatatlan műveltsége és felkészültsége dacára – népszerűtlenségnek örvendett.

 

Prepeliczay Sámuel – (1790–1859). Pesten nevelő, majd ügyvéd. Déryné szerelmese, őt emlegeti naplójában Samu néven. Több cikkben értekezett a magyar játékszín hasznosságáról.

 

Prielle Kornélia – (1826–1906). Ő is vándortársulatnál kezdte a pályát: 1841 és 1844, 1845 és 1849, majd 1851 és 1859 között vidéken játszott. Egyébként haláláig a Nemzeti Színház tagja volt.

 

Ragályi Károly – (1809–1862). Borsod megye tisztviselője.

 

Rehákné Moór Anna – (1773–1841). Az első pesti színtársulat vezető drámai színésznője volt, aki a Kelemen László-féle társulat későbbi újjáalakulási kísérleteiben is részt vett. 1793-ban ment feleségül Rehák József ügyvédhez, aki a magyar színügy lelkes pártfogója volt évtizedeken át. Rehákné korán visszavonult a színpadtól, de néhány alkalommal a második pesti társulat előadásain is fellépett.

 

Rothkrepf (Mátray) Gábor – (1797–1875). A reformkori magyar zeneművészet sokoldalú, kiemelkedő egyénisége. A hazai zenekritika és a magyar zenetörténet megalapozója, a pesti zenei élet szervezője. Komponistaként is számon tartjuk; első színpadi művét 1812-ben írta, Balog István Cserny György című színművéhez a kísérőzenét, a női főszerepet Déryné játszotta.

 

Sárvári Pál – (1765–1846). A debreceni kollégium professzora, aki 1795 és 1839 között mértant, természettudományt és bölcseletet tanított.

 

Sáska János – A kolozsvári színtársulat alapító tagja volt 1792-ben. Pesten 1807 és 1810 között játszott, később visszatért Kolozsvárra.

 

Sáskáné Koronka Borbála – Neve 1799-ben tűnik fel a Debrecenben vendégszereplő kolozsvári együttesnél. Férjével együtt játszott Pesten, majd visszament Kolozsvárra. Később Hajósné néven szerepelt.

 

Simény Borbála – 1803-ban, Kolozsvárott lépett előszőr színpadra. A pesti társulatnak 1809-ben volt tagja.

 

Simontsits János – (1783–1856). Pest vármegyei tisztségeket betöltve, igazgatója volt a budai Várszínháznak, majd – két ízben – a Nemzeti Színháznak is. Később a színház gazdasági vezetője lett.

 

Szabó József – (1816–1875). 1839-ben mint a Pesti Magyar Színház kardalosa kezdte a pályát. 1842-ben függetlenedett igazgatóként. Havi Mihállyal összefogva, daltársulatot szervezett, amellyel sikeresen járta be Európát: Bécs, Itália, Prága, Párizs, Brüsszel, Bukarest stb. A temesvári német és a debreceni színház igazgatója is volt.

 

Szatmári József – (1788–1837). Később Borsod vármegye főorvosa lett.

 

Szeberényi Lajos – (1820–1875). Evangélikus lelkésztanár. Petőfit 1838-39-ből, a selmecbányai gimnáziumból ismerte.

 

Székely József – (?–1831). 1802-ben lett Kolozsvárott színész, majd Wesselényi halála után színigazgató, akik sikerrel vette fel a versenyt az erdélyi német társulatokkal. Színészként hősi szerepeket játszott.

 

Székelyné Ungár Anna – (1790–1862). A vándorévek egyik legkiválóbb prózai színésznője. 1806-ban kezdte pályáját Kolozsvárott mint Kótsi Patkó János tanítványa és felfedezettje. Szerepköre rendkívül széles volt. 1825-ben nagy sikerrel lépett fel az országgyűlésen is. 1831-ben, férje halála után vonult vissza.

 

Szentpétery Zsigmond – (1798–1858). 1815-ben lett színész, kezdetben hősi és szerelmes szerepeket játszott. A legjobb vándortársulatok tagjaként járta be az országot. A Nemzeti Színházban már a kedélyes apaszerepkört töltötte be, igen nagy sikerrel. Ő volt az első magyar Falstaff. Rendezőként is foglalkoztatták.

 

Szebrényi János – 1839-től szerepelt különféle vándortársulatoknál. A korabeli kritikák értelmes, gyakorlott, többféle szerepkörben felléptethető színésznek jellemzik.

 

Szerdahelyi József – (1804–1851). A vándorévek egyik legtevékenyebb, legtöbb feladatot ellátó színésze. Zenei műveltsége, szép bariton hangja a magyar opera úttörőinek egyikévé avatta, ő volt első Figarónk. Karakterszínészként, zeneszerzőként, operafordítóként is említést érdemel.

 

Szilvási Eszter – (1818–1880). Komáromi Samu második felesége, maga is színésznő.

 

Szrogh Sámuel – (1763–1829). Ügyvéd, 1817 és 1829 között a miskolci játékszín igazgatója.

 

Szuperné Mórocza Antónia – Drámai színésznő.

 

Teleki Józsefné – Gróf Teleki Józsefnek, a Magyar Tudós Társaság első elnökének, Erdély későbbi kormányzójának felesége.

 

Toldy (Schedel) Ferenc – (1805–1875). Eredeti foglalkozása orvos volt, ennél azonban sokkal jelentősebb tevékenységet fejtett ki az irodalom és a művelődés terén. A szabadságharcot megelőző két évtizedben a magyar szellemi élet egyik szervezője és vezetője, míg 1849 után főként tudományos tevékenységet folytatott. A magyar irodalomtörténetírás megteremtője és első jelentős képviselője. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság és az Egyetemi Könyvtár fejlesztésében is.

 

Udvarhelyi Miklós – (1790–1864). 1810-ben Debrecenben kezdte pályáját. A legjobb vándortársulatok tagjaként szerepelt évtizedeken át, míg egyik alapító színésze lett a Nemzeti Színháznak. Mint basszista jelentősen hozzájárult a magyar opera fejlesztéséhez. Katona Józsefhez barátság fűzte, 1833-ban az ő jutalomjátéka alkalmából mutatták be a Bánk bán-t.

 

Újvári Péter – A második pesti színtársulat tagja volt 1811-ben és 1813–14-ben.

 

Vahot Imre – (1820–1879). Író, lapszerkesztő. Több színpadi művet írt, amelyek a maguk korában népszerűek voltak.

 

Vajda Péter – (1808–1846). Radikális író, pedagógus, gondolkodó. A felvilágosodás sajátos hazai képviselőjeként a természetes, társadalmi értelemben hasznos élet propagátora. Ennek érdekében jelentős ismeretterjesztő tevékenységet fejtett ki, lapokat szerkesztett. Színműveket is fordított.

 

Váradi Ferenc – (1820–1892). Debreceni joghallgatóból lett színész. 1890-ig működött a pályán; hosszú éveken át igazgatott különféle társulatokat. 1843-ban lakótársa volt Petőfinek Debrecenben.

 

Vida László – (1770–1831). Pest megyei földbirtokos, mecénás, aki már az 1790-es években színpadi szerző volt. 1809 és 1811 között igazgatója lett a pesti társulatnak. Feleségül is színésznőt vett, Bárány Katicát.

 

Vörösmarty Mihály – (1800–1855). Nemcsak kiváló drámaíróként tartjuk számon, hanem sokhasznú gyakorlati tevékenységére is emlékezünk: az elavult színházi szövegpéldányok javításával, drámabíráló bizottságok tagjaként segítette a romantikus magyar színjátszás kibontakozását. Mint dramaturgiai szakíró és kritikus szintén a legjobbak közé tartozik. Drámái, bírálatai, tanulmányai számos kiadásban olvashatók.

 

Id. Wesselényi Miklós – (1750–1809). A gazdag, függetlenségi érzelmeiről híres erdélyi arisztokrata előbb mecénásként és a kolozsvári társulatot vezető igazgatótanács tagjaként támogatta a színészetet. 1797 és 1809 között az erdélyi magyar színjátszás fennmaradását biztosította azzal, hogy vállalkozóként tetemes anyagi támogatással irányította az együttest, amelynek gyakori és tervszerű kirajzásaival Erdély és Magyarország több városában biztosított közönséget a színészetnek. Fordított tragédiákat, és nyomukon eredeti drámákat is írt.




Hátra Kezdőlap Előre