Geológia és fizikai földrajz

 

A hamis természetmagyarázók azt állítják, hogy a higany minden fémben megtalálható alapanyag. Csakhogy azt elfelejtik, hogy a természet a dolgok különbözősége szerint, amelyeket létre akar hozni, az alapanyagokat is különbözőképpen választja meg.*

C.76.

 

A vízfolyások különböző nehézségű anyagokat hordanak el. Ezek annál messzebbre kerülnek a helyüktől, minél könnyebbek, és annál közelebb maradnak a meder aljához, minél nehezebbek, legmesszebb pedig az az anyag kerül, amelyiket a víz a legnagyobb erővel sodorja.

De ha ez az erő annyira elfogy, hogy nem tudja többé legyőzni a kavics ellenállását, akkor a kavics fekve marad, és megtöri a víz egyenes mozgását, ami őt arra a helyre sodorta. A víz, ami az így felhalmozott kavicsba beleütközik, oldalra szökken, és egy másik, eddig érintetlenbe ütközik, és újabb földdarabot sodor magával a medréből. Azok a helyek, amely fölött korábban az említett folyó folyt, elhagyatnak, és lassacskán feltöltik őket az új földdarabok azokból a zavaros vizekből, amelyek az idők folyamán ezeken a helyeken megrekedtek.

C.77.

 

A magasan fekvő, nagy völgyek kijáratait azoknak a hegyeknek a beomlása torlaszolta el, amelyek alapjaiknál roskadtak össze, mert azt a lábuknál tovasiető folyók szakadatlan, sebes folyása tönkretette.

Ez az oka, hogy a víztükör egész tavak kialakulásáig emelkedik, és hogy magasan fekvő helyeken új források és folyók törnek fel.*

C.84.

 

A tenger apálya és dagálya a földet minden elemével együtt folyamatosan elhúzza az elemek középpontjától. Ezt bizonyítja ennek [a könyvnek] az első [tétele], amelyik kimondja, hogy a világ középpontja arra irányul, ami nála magasabban fekszik, mivel egyetlen mélyedés sincs nála mélyebben. A világ középpontja önmagában mozdulatlan, de a hely, ahol található, állandó mozgásban van, igaz ugyan, hogy különböző irányokba mozog. A világ középpontja tehát állandóan változtatja a helyét, de ezek közül a változások közül az egyik lassabban megy végbe, mint a másik, mert az egyik minden hatodik órában bekövetkezik, a másik pár ezer évente.*

Ez a hatóránkénti változás a tenger apályából és dagályából ered, a másik viszont a hegyek elhordásából, amit a vizek mozgása okoz, akár az esőzés, akár a folyók szakadatlan folyása révén. A hely változik a világ középpontjára vonatkozóan, és nem a középpont a helyre vonatkozóan, mivel ez a középpont mozdulatlan, a hely pedig mindig egyenes vonalú mozgást végez, sohasem lehet ez a mozgás görbe vonalú.

C.102.

 

Az esőzések jobban megrongálják a hegyek alapjait, mint a csúcsokat, mégpedig két okból:

Az első, hogy az eső abban az esetben, ha azonos magasságból esik, nagyobb erővel csapódik be a hegy lábánál, mint a csúcsán, mégpedig ennek [a könyvnek] a hetedik [tétele] alapján, amelyik kimondja, hogy: „A nehéz test annál gyorsabb lesz, minél tovább zuhan a levegőben, és minél gyorsabb, annál nehezebb lesz.”* Mivel a hegy lába és a felhő közötti távolság nagyobb, mint a felhő és a hegy csúcsa közötti, az eső a hegy lábánál, ahogy elhangzott, nehezebb és erősebb, mint a hegy csúcsán, és fokról fokra annál kevésbé romboló hatású, minél kevesebbet zuhan.

A második ok, hogy a hegy közepéről a hegy lábához lezúduló víz mennyisége kisebb, mint a hegy csúcsáról a hegy említett közepére lezúduló vízé, és ezzel a tételünket bizonyítottuk.

A völgyek az idő előrehaladtával egyre szélesebbek, de egyre kevésbé mélyek lesznek, mert az eső épp olyan sok földet sodor magával, mint amennyit a folyó elhord, igaz ugyan, hogy egyik helyen többet, másutt kevesebbet.

C.160.

 

A kőzetet a vízfolyások hozzák létre.

A kőzet rétegesen vagy, helyesebben mondva, fokozatosan képződik, a vízfolyásokban előforduló üledék lerakódása szerint.

Kőzet csak ott található, ahol korábban tenger vagy tó volt.

A vízfolyások elsodorják a kavicszátonyokat, és végül felaprózzák őket.

A kavics annál finomabb, minél közelebb ér az őt létrehozó folyó a tengerbe.

A kőzet annál keményebb, minél távolabb került az alapjától.

A kőzet erei a repedések, amelyek akkor keletkeznek, amikor a rétegek kiszáradnak és elveszítik nedvességüket, mire ezeket a repedéseket betöltené valamely finom anyag.

Azok a vizek, amelyeknek a hordaléka finom, kevésbé észrevehető, azon az oldalon hoznak létre kőzetet, amelyiken lassabb a folyásuk.

Hatalmas folyamok hömpölyögnek a föld alatt.

Ott, ahol a lakosok közel vannak, több üledéket tesznek le a folyók, mint ott, ahol teremtett lélek sincs, mivel azokon a vidékeken megművelik a hegyeket és a dombokat, és az esőzések könnyebben elhordják a felázott földet, mint a kemény, gyomoktól átszőtt talajt

A folyók vize nem a tengerből jön, hanem a felhőkből.

A kövek kölcsönös súrlódása a folyók által kiásott mederben lecsiszolja a kő sarkait.

Minden beltengert, és a tengeri öblöket is, a tengerbe ömlő folyók hozzák létre.

A hegyeket a vízfolyások hozzák létre.

A hegyeket az esőzések és a folyók hordják el.

A hegyek csúcsai maradandóbbak és tartósabbak, mert ezeket egész télen hó borítja.

A hegyek alapja mindig egyre keskenyebb.

A hegyek mindig egyre meredekebbek.

A folyók mindig egyre jobban elmélyítik medrüket, kivéve ott, ahol eltorlaszolják őket, mert ott éppen az ellenkezőjét teszik.

A tavak a hegyekben keletkeznek a hegyomlások következtében, amelyek elzárják a völgyeket.

A tavak vagy a vízfolyások miatt pusztulnak le, amelyek elhordják a partjaikat, vagy a hegyek miatt, amelyek létrehozták őket.

A beltengerek egyre kisebbek lesznek.

A beltengerek kialakulása a hegyek beomlásának köszönhető, amelyeket a vízfolyások aláásnak.

A völgyek mind szélességüket, mind hosszúságukat tekintve szakadatlanul nőnek.

C.160.

 

Ugyanolyan mennyiségű víz és kőzet súlya között szinte végtelen a súlykülönbség, vagyis ugyanolyan sok köztük a különbség a súlyuk tekintetében, mint a sűrűségük tekintetében. Ezért lehet az, hogy ha az ember a tiszta vízbe egészen kis mennyiségű földet kever, majd ezt lassanként tovább növeli, mígnem iszap keletkezik, ez az iszap egyre szilárdabbá válik, míg végül kemény föld lesz belőle, ez pedig azután kemény kőzetté szilárdul, sőt, elmehet egészen a fémig.*

C.367.

 

Azt mondom, hogy az özönvíz nem hordhatta a tengerben született dolgokat a hegyekre, mert még a háborgó tenger hullámai sem érhettek el az említett helyekre; ily mértékű hullámzás nem jöhet létre, mert akkor vákuum keletkezne.

Ha erre azt mondanád: – a levegő kitöltené – mi már bizonyítottuk, hogy a nehezebb nem marad meg a könnyebb tetején, amiből szükségszerűen következik, hogy az özönvizet az esővíz okozta; ha pedig így van, akkor minden víz a tengerbe, nem pedig a tengerből a hegyek felé futna; és ha a tenger felé futnak, akkor a kagyló- és csigahéjakat a partról a tengerbe sodornák, nem pedig kifelé.

Ha erre azt mondanád: – az esővíztől felduzzadt tenger hordta ezeket a kagylókat és csigákat oly magasra – már mondtuk, hogy a víznél nehezebb dolgok nem úsznak a víz felszínén, hanem a mélyén találhatók, ahonnan nem is mozdulnak el, hacsak nem a hullámok lökésére.

S ha azt mondod, a hullámok vitték őket a magas helyekre, már bizonyítottuk, hogy nagy mélységben a hullámok a fenti mozgással ellentétes irányba tartanak, ami jól látható, amikor a parthoz közeli talaj felkavarodik a tengerben.

A víznél könnyebb dolog együtt mozog a hullámmal, s a legfelső hullám a part legmagasabb részén teszi le. A víznél nehezebb dolgot a hullám a mélybe löki, ezért az a tenger fenekén mozog. Ebből a két következtetésből, amelyeket a maguk helyén teljes mértékben bizonyítani fogunk, azt vonjuk le, hogy a felszíni hullámzás nem hordhat kagylókat és csigákat, mert azok nehezebbek a víznél.

Amikor az özönvíz három-, négyszáz mérföldnyi távolságra vitte a kagylókat, akkor egyéb dolgokkal együtt kellett volna vinnie őket, össze-vissza kupacokban: mi pedig osztrigákat látunk olyan távolságban, tintahalakat és különböző kagylóféléket külön-külön csoportokban, s mind együtt haltak meg; a magányos kagylók pedig olyan távolságra találhatók egymástól, ahogyan azt a tengerparton nap mint nap látni!

S ha hatalmas osztrigákat találunk együtt, köztük olyanokat is, amelyeknek köpenye még nem nyílt szét, az azt jelenti, hogy még életükben hagyta itt őket a tenger, amikor a Gibraltári-szoros megnyílt.*

L.9.

 

A hullám a tenger bőre alatt szétoszlik, az előtte képződő habot pedig teljes egészében maga mögött hagyja.

A part felé igyekvő hullámok közötti vízfelület felszíne fényes és sima, amiatt, hogy a nagyobb hullámok gyorsabbak a kisebbeknél, amelyekből a tenger együttes felülete áll. Miközben ezek a nagyobb hullámok a tenger felszínét maguk után húzzák, a hullámról leválik az első hab, és ott esik le, ahová a másik éppen siet.

A hullám mögött visszamaradó hab alakja mindig háromszögletű, szögét pedig az az első hab alkotja, amelyik éppen a hullám futása előtt hullik alá.

C.63.

 

Megállapítom, hogy a szárazföldi síkságokat egykor teljes egészükben sós víz töltötte meg, illetve borította, és hogy a hegységek, a föld csontjai, széles alapjaikból emelkedtek ki magasan a levegőbe, és mindenütt vastag földtömeg borította őket. Később a gyakori esőzések, amelyek megárasztották a folyókat, részben a felszínre mosták a hegységek magas csúcsait. Ezért veszi most levegő körül a kőzetet, a talaj pedig ezektől a helyektől felpuhul. Nos, a földtömegek a hegyek magas csúcsairól már régen lecsúsztak az alapokhoz, emiatt emelkedett egyre az alapokat körülvevő tengerek feneke, és emiatt emelkedtek ki a síkságok, és szorították vissza messze néhány helyen a tengert.

A víz elhordja a hegyeket és feltölti a völgyeket, és ha elegendő ereje lenne, a föld egészéből tökéletes gömböt formálna.*

C.126.

 

A terméketlen föld járataiban folyó vizek mozgása is éltetően hat a földre.

Ahogyan a szőlőtőkében elosztott nedvek is fölfelé áramlanak, és a megmetszett helyeken kicsordulnak, ugyanúgy emelkedik fel a víz is, és csordul ki a hegyek legmagasabb csúcsainak hasadékaiból.

Ahogyan a megmetszett szőlőtőkéből a nedv a föld középpontja felé törekszik és oda csurog, ugyanúgy a víz, amelyik a hegyek csúcsából tör elő, magától e felé a középpont felé folyik.*

És ahogyan a megmetszett szőlőtőkéből kifolyó víz ugyanennek a tőkének a gyökereire csöpög, felszívódik, újra felemelkedik, és visszatér ugyanahhoz a vágáshoz, úgy tér vissza a magasba a hegycsúcsokból kifolyó és a föld járataiba beszivárgó víz is.

C.309.

 

A víz, ami a legmagasabb hegységekben található, nem a nap meleg révén került oda, hiszen ez a meleg nem hatol le a mélybe, ahogy az a Vernia-sziklán látszik. Ott a nap még a legnagyobb nyári hőségben sem tudja megolvasztani a jeget, ellenkezőleg, a szikla üregeiben a télről ottmaradt jég ugyanúgy megmarad. És az Alpok északi oldalán, ahová a nap nem ér el, soha nem olvad el a jég, mert a nap melege még a hegyek csekélyke vastagságán sem tud áthatolni. Tehát azon a hatalmas űrön, ami a magas hegycsúcsok és a víz szférájának mélye között van, még kevésbé tud a nap melege áthatolni, hiszen ahhoz a hegy alatt még egy ugyanolyan hegyen kellene áthatolnia.

Ha azt mondanád, hogy a föld úgy viselkedik, mint egy félig vízbe mártott szivacs, ami felszívja a vizet, és hogy a víz a szivacs legmagasabb pontjáig emelkedik, arra az lenne a válasz: Igaz, hogy a víz magától emelkedik a szivacs legmagasabb pontjáig, onnan azonban nem folyik ki, hacsak valami ki nem préseli. A hegyek legmagasabb pontján viszont éppen az ellenkezőjét látja az ember, mivel ott mindig magától folyik a víz, anélkül, hogy valami kipréselné.

Ahogyan a hópelyhek különböző domborulatokra hullanak, és azokat lejtésüktől függően különböző vastagságban fedik be, ugyanúgy süllyednek le és fedik be a megáradt folyók által elsodort földdarabkák is, a vizek lecsendesedése után, a meder különböző domborulatait, ahogy azt a fent említett hasonlat szemlélteti.

C.383.

 

A hegycsúcsok az idők folyamán egyre magasabbak lesznek.

A hegyek szemben lévő oldalai egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

A víz szférája fölött lévő völgyek mélye az idők folyamán egyre közelebb kerül a világ középpontjához.

Miközben a völgyek süllyednek, a hegyek emelkednek.

A hegyek alapja egyre keskenyebb lesz.

Minél mélyebbre süllyednek a völgyek, annál jobban és annál rövidebb idő alatt hordja el a víz az oldalaikat.

I.L.76.

 

Néhányan azt állítják, hogy a szárazföld, amit a víz szabadon hagyott, sokkal kevesebb, mint az, amit víz borít. De azt az óriási méretű, 7000 mérföldes átmérőt tekintetbe véve, ami a Földnek van, az ember kikövetkeztetheti, hogy a vizet, amelynek mélysége szinte mindenhol igen csekély, súlyban nem lehet a földdel összehasonlítani.

Erre azt lehet válaszolni, hogy ha a levegőben eloszló víz a levegő hideg tartományaiba emelkedik és ott összesűrűsödik, akkor igen nagy lesz a súlya, és hatalmas áradatként zúdul alá. Továbbá honnan tudjuk mi azt, hogy vajon nincsenek-e a Földnek óriási üregei és víztárolói, és hogy a számtalan ér nem tartalmaz-e épp olyan sok vizet, mint amennyit a folyók kialakulásánál leadni látunk?

L.35.

 

Itt találkozik össze a b vonalban a két vízáramlat, és az összeütközés következtében mindketten teljes fordulatot tesznek, hiszen a felszíntől a meder alja felé lökik egymást.

Kialakulása után ezt az örvényt az utána tóduló víztömeg eltávolítja keletkezési helyétől. Helyváltoztatás közben ez az örvény kétféle mozgást vesz fel, mégpedig a középpontja körüli természetes mozgását, és azt, amelyiket egy adott hely és egy másik között végez. Ez tehát egy egyenes vonalú- és egy körmozgás, amelyek, ha vízben vagy levegőben mennek végbe, horzsolásokat és nagy üregeket hoznak létre.

Ha az áramlatok ugyanolyan erősek, akkor a víztömegek találkozásakor egyenes vonalú örvény alakul ki. De ha az áramlatok nem egyformán erősek, akkor az ütközés a vízörvényt a kevésbé erős áramlat széle felé nyomja. Mivel az örvény ezzel a kétféle mozgással, vagyis az egyenes vonalúval és a körmozgással, lefelé tart, és kivájja a parti töltés alsóbb rétegeit, az eddig rajtuk támaszkodó felsőbb rétegeket, amelyek a beomlás miatt elvesztik alapjukat, szintén tönkreteszi.

Ha az áramlatok nem egyformán erősek, a találkozásuknál örvények keletkeznek, és a kevésbé erős áramlat mélyebben kialakuló örvényének karjai hatolnak majd a magasabban lévő, vagyis az erősebb áramlat által létrehozott örvény karjai alá.

Ha a nagyobb erejű áramlat csekélyebb erejűvel találkozik, akkor az örvény tengelye elhajlik, és domború ívével a csekélyebb erejű víztömegbe hatol.

Abban az esetben, ha az örvény tengelyének domború íve behatol a kisebb erejű áramlatba, akkor ez a gyengébb áramlat mozgás nélkül ezen a határon marad, megduzzad, felemelkedik, és ezáltal súlyra tesz szert. Ezért, vagyis a megszerzett súly miatt, megnő az ereje, és az áramlat felé nyomul, amelyik az előbb még őt szorította ki a helyéről, annyira, hogy az örvény tengelye az ellenkező oldal felé hajlik. Ahol korábban domború volt, ott most homorú lesz, így szorítja ki a helyéről először az erősebb áramlat a gyengébbet, majd a gyengébb az erősebbet, a gyengébb pedig annál inkább eltolódik, minél kisebb erővel rendelkezik.

C.77.




Hátra Kezdőlap Előre