A művészetek összehasonlítása

Hogyan múlja fölül a festészet az összes többi emberi alkotást sajátos észrevételei révén.

A szem, amelyet a lélek tükrének mondanak, az elsődleges út, amelyen keresztül az értelem a természet számtalan alkotását a legsokrétűbb és a legnagyszerűbb módon szemlélni tudja. A második a fül, amely azoknak az elmesélt dolgoknak a révén tünteti ki magát, amelyeket a szem látott. Ha ti, történetírók, avagy költők, avagy matematikusok szemetekkel nem láttátok volna a dolgokat, aligha tudnátok beszámolni róluk írásaitokon keresztül, amelyek a festészetből erednek. Ha pedig te, költő, tolladat használva festenél le egy történetet, azt a festő ecsetjével sokkal tetszetősebben és kevésbé unalmasan tenné érthetővé. Ha a festészetről azt mondod, néma költészet, akkor a festő méltán nevezheti a költészetet vak festészetnek. Töprengj el rajta, melyik súlyosabb hiányosság! A vakság vagy a némaság? Habár a költő képzelete, csakúgy, mint a festőé, szabad az alkotásban, az ő történetei nem tetszenek majd annyira az embereknek, mint a festőéi. Ugyanis, míg a költő szavakkal akar alakokat, cselekedeteket és helyszíneket ábrázolni, addig a festő azon fáradozik, hogy hasonlóságra törekedve lemásolja az adott formákat. Gondold meg, melyik áll közelebb az emberhez! Az elnevezése vagy a hozzá hasonló alak? Elnevezése országonként különböző, ám alakja nem változik, hacsak a halál által nem.

Míg a költő a fül közvetítésével szolgálja az értelmet, addig a festő nemesebb érzéken, a szemen keresztül. Mindazonáltal nem szeretnék ezekből mást, mint hogy egy jó festő ábrázolja egy csata dühét, egy költő pedig írja meg azt, s azután együtt álljanak a közönség elé. Meglátod, a nézők hol időznek, hol szemlélődnek tovább, melyiket illetik több dicsérettel, és melyik tetszik nekik jobban. Bizonyosan a sokkalta hasznosabb és szebb festmény arat majd nagyobb tetszést. Írd le valahová Isten nevét, majd összevetésképpen állítsd mellé a képét: meglátod, melyiket tisztelik majd jobban. Míg a festészet magában foglalja a természet összes formáját, addig ti csak neveket birtokoltok, amelyek a formákkal ellentétben nem egyetemesek. Míg ti a megjelenítés hatásának vagytok birtokában, addig mi a hatás megjelenítésének. Vegyünk egy költőt, aki leírja egy hölgy szépségeit szerelmesének, és vegyünk egy festőt, aki lefesti: meglátod, melyikhez vonzza majd a természet jobban a szerelmes bírát. Bizonyos, hogy a dolgok vizsgálatát a tapasztalat ítéletére kellene hagyni. Ti a festészetet a mechanikus művészetek közé soroljátok. Az biztos, hogy ha a festők képesek lennének hozzátok hasonlóan írásban dicsérni műveiket, kétlem, hogy ily hitvány besorolást kapna. Ha azért nevezitek mechanikusnak, mert kézzel végzett tevékenység – hiszen a kezek ábrázolják mindazt, amit a fantáziában találnak –, akkor bizony ti is, ti írók, a tollat a kezetekkel húzva rajzoljátok le azt, ami elmétekben található. Ha pedig azért mondjátok rá, hogy mechanikus, mert ára van, ki az, aki még nálatok is gyakrabban esik ebbe a hibába, ha ez egyáltalán hibának nevezhető. Amikor tanítás céljából olvastok fel, vajon nem ahhoz mentek-e, aki többet fizet? Alkottok-e bármit is fizetség nélkül? Igaz, ezt nem azért mondom, hogy az effajta hozzáállást kárhoztassam, hiszen minden fáradság fizetséget vár el. Egy költő azt mondhatja majd: „Olyan történetet fogok írni, amely nagy jelentőséggel bír.” Ám a festő is ugyanezt teszi, ahogyan Apelles is készítette Rágalom című művét. Ha azt mondanátok, hogy a költészet maradandóbb, azt válaszolnám, hogy egy üstfoltozó művei sokkal maradandóbbak, jóval tovább megőrzi őket az idő, mint akár a ti, akár a mi alkotásainkat, holott kevesebb fantáziát igényelnek. Mindazonáltal a festészet, ha üvegfestékkel fest rézre, sokkal maradandóbbá teheti magát. Művészetünk miatt Isten unokájának nevezhetnek minket. Ha a költészet morálfilozófiával foglalkozik, akkor a festészet természetfilozófiával. Ha amaz az elme tevékenységét írja le, akkor ez azt figyeli meg, hogyan jelenik meg az elme hatása a mozgásban. Amaz a pokolról szőtt elképzeléseivel ijesztgeti a népet, és a festészet is ugyanezt teszi. Ha a költő felteszi magában, hogy versenyre kel a festővel valamely szépség, vadság, vagy valamely gyalázatos, csúnya, iszonyatos dolog ábrázolásában, és a maga módján, ahogy csak akarja, átalakítja a formákat, akkor a festő talán már nem is arathat tetszést? Talán nem hasonlít néha a festmény annyira az élő dologhoz, hogy embereket és állatokat egyaránt félrevezet?

P.2038.

 

Miként van az, hogy aki lenézi a festészetet, az nem szereti sem a filozófiát, sem a természetet?

Ha lebecsülöd a festészetet, amely a természet minden látható művének egyedüli megjelenítője, bizonyára azt a finom találmányt is lebecsülöd majd, amely filozofikus és érzékeny megfigyeléssel szemléli a formák minden tulajdonságát, tengereket és országokat, fákat, állatokat, füveket és virágokat, amelyeket fény és árnyék övez. S ez a tudomány valóban, jog szerint a természet gyermeke, mivel a festészet a természettől származik. Még pontosabban a természet unokájának mondják, hiszen minden látható dolgot a természet hozott létre, s ezektől a dolgoktól ered a festészet. Ezért hát joggal nevezik a természet unokájának és Isten rokonának.

P.2038.

 

Miként van az, hogy a szobrászat kevésbé ihletett a festészetnél, és hiányzik belőle a természetesség?

Mivel nem kevesebbet dolgoztam szobrászként, mint festőként, és mindkettőt azonos fokon művelem, úgy találom, nem igen illethet engem szemrehányás, ha megítélem, a kettő közül melyik ihletettebb, nehezebb és teljesebb. Először is, a szobrászat alá van vetve bizonyos fényeknek, míg a festészet önmagában hordozza a fényt és az árnyékot. Fény és árnyék tehát a szobrászat számára bír fontossággal. A szobrásznak ebben az esetben a dombormű siet segítségére, amely természetéből adódóan maga hozza létre őket. A festő pedig művészetével helyezi oda őket, ahová azokat a természet következetesen helyezné. A szobrász nem tudja elkülöníteni a dolgok sokféle természetű színét, a festészet viszont nem szűkölködik bennük. A szobrászok perspektívái nem tűnnek valódinak, a festőkéi ellenben sok száz mérföldnyi távolság érzetét keltik. A levegőperspektíva távol áll a szobrászok műveitől. Nem tudnak átlátszó testeket ábrázolni, sem fényeseket, amilyenek a tükrök és más csillogó dolgok, sem ködös, sem borús időt, és még számtalan dolgot, amelyeket unalmas lenne itt felsorolni. Ami a szobrászat sajátja, hogy jobban ellenáll az időnek, habár a festészet is képes hasonló ellenállásra, ha a képet fehér zománccal bevont vastag rézlemezre viszik fel zománcfestékkel, majd ezután tűzbe teszik, és hagyják ott forrni. Ez bizony a maradandóságot illetően felülmúlja a szobrászatot. Azt mondhatják, hogy az elkövetett hibát nem könnyű kijavítani, ám ez gyenge érv, ha azt akarják bizonyítani, hogy a helyrehozhatatlan feledékenység előkelőbbé teszi a művet. Én azt mondom, hogy az ilyesféle hibákat elkövető mester képességeit nehezebb kijavítani, mint a miattuk elrontott művet. Jól tudjuk, hogy aki ügyes és jó, nem követ el ilyen hibákat, hanem helyes szabályokat követve egyszerre mindig csak olyan keveset vesz el, amennyi műve javát szolgálja. Ezenkívül a szobrász, ha agyaggal vagy viasszal dolgozik, elvehet vagy hozzátehet, s amikor elkészült, könnyedén bronzba öntheti. Ez az utolsó művelet, és a legtartósabb, amit csak a szobrászat létre tud hozni, mivel az, ami márványból van, ki van téve a pusztulásnak, de nem úgy a bronz. Egyébként, ahogy azt a festészetről mondottam, a rézlemezre festett kép esetében is lehet elvenni és hozzátenni, ugyanúgy, ahogy a bronzhoz, amikor az először agyagból készülő munkából vesz el vagy tesz hozzá az ember. Ha a bronzból készült szobor maradandó, akkor a rézzel és zománccal dolgozó festészet örök. Míg a bronz fekete és csúnya, addig amaz változatos, finom színekben bővelkedik, és határtalan sokféleséggel bír, ahogyan azt már fentebb említettük. Ám ha te csupán a táblaképekről akarsz beszélni, akkor is kész vagyok az ítéletre, s azt mondom: a festészet szebb, több képzelőerővel bír és változatosabb, a szobrászat maradandóbb, ám semmi egyebet nem tud felmutatni. A szobrászat kevés fáradsággal is megmutatja azt, ami. A festészet olyan csodálatos dolognak tűnik, amely a megfoghatatlant megfoghatóvá teszti, a lapost domborúnak, a közel lévőt távolinak mutatja. Bizony a festészetet számtalan megfigyelés ékesíti, amelyeket a szobrászat nem alkalmaz.

P.2038.




Hátra Kezdőlap Előre