A festészet szabályai

Egy csata ábrázolásának mikéntje

Először a tüzérség füstjét kell megfestened, amely a levegőben összekeveredik a lovak és a harcosok mozgásától felkavart porral, ezt a keveréket pedig így ábrázold: bár a por könnyűsége miatt könnyen felszáll és elkeveredik a levegővel, mégis mivel földi dolog és por alakú, éppoly szívesen le is ereszkedik, legmagasabbra pedig a legkönnyebb részei emelkednek. Ott tehát csak alig látszik, és színe szinte olyan, mint a levegőé. A füst, amely a porral teli levegővel összekeveredik, minél inkább meghalad bizonyos magasságot, annál inkább sötét felhőnek tűnik, magasan fönt pedig már jobban kivehető a füst, mint a por. A füst színe kékbe hajlik, míg a por megőrzi saját színét. Azon a részen, ahonnan a fény jön, a levegő, a füst és a por keveréke sokkal fényesebb, mint a szemben lévő részen. A harcolók annál kevésbé látszódnak, minél jobban belekeveredtek a porfelhőbe, és annál kevésbé lehet rajtuk elkülöníteni a fényeket és az árnyékokat. Fesd vörösre az arcokat, az alakokat, a levegőt és a lövészeket a közelükben lévőkkel együtt. Ez a vörösség annál fakóbb legyen, minél távolabb van az eredetétől. Azok az alakok, amelyek közted és a fény között helyezkednek el, mivel messze vannak, világos mezőben sötétnek fognak tűnni. Lábuk pedig, minél közelebb van a földhöz, annál kevésbé látszik, hiszen ott a por vastagabb és sűrűbb. Ha pedig lovakat ábrázolsz, amelyek a tömegből kiválva futnak, a kis porfelhőket olyan távolságra helyezd el egymástól, amekkora a ló ugrásai közötti távolság. Az a felhő, amelyik távolabb van a lótól, kevésbé látszik, sőt, magasan van, kiterjedt és ritka. A közelebb lévő viszont jobban kivehető, kisebb és sűrűbb. A levegőt különböző irányból jövő nyilak szelik át: van, amelyik emelkedik, van, amelyik esik, némelyik épp egyenesen repül. A kilőtt golyókat pályájukon füst kíséri. Az elöl lévő alakok legyenek porosak, por lepi a hajukat, a szemöldöküket és más helyeket, ahol a por meg tud tapadni. A győztesek haja más könnyű dolgokkal együtt lobog a szélben, leszegett homlokkal törnek előre, mindig ellentétes tagjaikat lendítve, vagyis ha a jobb lábukkal lépnek, akkor a bal karjuk lendül előre. Ha elesettet ábrázolsz, jelezd a csúszás helyén, ahogy sárrá elegyedik a vér és a por, körülötte pedig a felázott földre fesd oda az ott elhaladt lovak és emberek lábnyomát. Fess lovakat, amint halott gazdájukat vonszolják, s mögéjük a porba és sárba a vonszolt test nyomát. Fesd le a győzteseket és a veszteseket, sápadtan, felhúzott és összevont szemöldökkel, homlokukat fájdalmas ráncok barázdálják. Az orrcimpák árkából jó néhány ránc indul ki, és húzódik egészen a szem kezdetéig. A feszülő orrlukak okozzák ezeket a ráncokat. Az ívelt ajkak eltakarják a felső fogakat, a száj jajkiáltásra nyílik. Az egyik kéz ellenség felé fordított tenyérrel eltakarja a félelemmel teli szemeket, a másik a földre támaszkodik, hogy a felemelt törzset megtartsa. Másokat mutass menekülés közben, tágra nyílt szájjal kiabálva. A harcosok lába köré fess sok fegyvert, amilyenek a törött pajzsok, lándzsák, törött kardok és más hasonlók. Fess halottakat, akiket félig vagy egészen belepett a por, amely a kiömlő vérrel összekeveredve vörös sárrá válik. Látni, ahogyan a holttestből jövő vér kanyarogva folyik a porban. Mutass haldoklókat, akiknek szeme kifordul, fogukat összepréselik, öklüket törzsükhöz szorítják, lábukat meggörbítik. Látni olyanokat, akiket az ellenség lefegyverzett és legyőzött, ám ők harapásokkal és karmolásokkal akarnak bosszút állni. Látni könnyedén futó lovakat, sörényük lobog a szélben, patáikkal sok kárt tesznek az ellenség sorai között. Látni földre sújtott sebesülteket, akik pajzsuk mögé rejtőznek, az ellenség pedig lehajol hozzájuk, hogy erővel a halálba küldje őket. Egy ló tetemére egész csoportnyi ember zuhant. Néhány győztes odahagyja a harcot, és a sokaságból kilépve törölgeti portól könnyező szemeit és sáros arcát. Látni segédcsapatokat, amint reménnyel telve, mégis izgatottan várnak, szemüket kezükkel árnyékolják, és figyelik a felszálló párába burkolózott tömeget, hogy készen álljanak kapitányuk parancsaira. A kapitány pedig felemelt pálcával rohan feléjük, és mutatja, hol van szükség segítségre. Néhány ló a folyóba gázol, felkavarja a hullámzó, habos vizet, amely a lovak teste és lábai között a levegőbe fröccsen. És ne legyen egyetlen sík felület sem, hacsak nem a lábnyomokba gyűlt vér felszíne.*

P.2038./ 31.

 

Ha a természet egyetlen szabályt állított volna fel a részek milyenségét illetően, az emberi arcok annyira hasonlítanának egymásra, hogy egyiket a másiktól nem lehetne megkülönböztetni; de ő oly változatossá tette az arc részeit, hogy jóllehet szinte egyetemes szabályt állított fel nagyságukat illetően, a milyenségükre nem alkalmazta ezt, s ekképpen egyik a másiktól világosan megkülönböztethető.

C.119.

 

Hogyan hanyatlik és satnyul a festészet korszakról korszakra, amikor a festők csupán más festők műveit veszik mintául!

Kevésbé kiváló lesz a festő műve, ha mintául mások képeit veszi. Gyümölcsözőbb, ha a természetet tanulmányozza. Látható ez a rómaiak után jövő festőkön, akik mindig egymást másolták, így művészetükben korról kora mélyebbre süllyedtek. Ezek után jött a firenzei Giotto, aki a magányos hegyekben született, ahol csupán kecskék és más hasonló állatok laknak, és aki nem elégedett meg mesterének, Cimabue festményeinek utánzásával. Elkezdte hát a sziklákon ugráló kecskéket rajzolni, amelyeket látott, azután pedig a többi állatot, amelyek azon a vidéken éltek, méghozzá úgy, hogy a sok tanulmány után messze felülmúlta nemcsak korának mestereit, hanem az elmúlt évszázadokéit is. Őt követően a művészet újra visszaesett, mert mindenki a kész festményeket utánozta, és évszázadról évszázadra hanyatlott, míg a firenzei Tommaso, akinek Massaccio a családi neve, be nem bizonyította tökéletes művével, hogy mindazok, akik mást, és nem a természetet, a mesterek mesterét veszik mintául, hiába fáradoznak. Ugyanezt mondom én a matematikáról is, hogy azok, akik csupán a szerzők műveit tanulmányozzák, a természet műveit nem, azok művészetükben csupán unokái, nem gyermekei a természetnek, a jó szerzők mesterének. Milyen balgák, akik szidják azokat, akik a természettől tanulnak, és elhanyagolják a szerzőket, akik csupán követői a természetnek.

C.141.

 

Akik elméleti tudás nélkül szeretnek bele a gyakorlatba, olyanok, mint a hajós, aki kormány és iránytű nélkül megy a hajóra, így sosem tudhatja biztosan, merre tart.

I.K.110.

 

Az emberek és a szavak adottak. És te, festő, ha nem tudsz az alakokkal dolgozni, olyan vagy, mint a szónok, aki nem tud bánni a szavakkal.

I. K. 110.

 

Ahhoz, hogy a festő minden testtartásban és helyzetben ábrázolni tudja a tagokat, szükséges, hogy jól ismerje az idegek, csontok, izmok és inak felépítését, és tudja, hogy a sokféle mozgás és erőkifejtés során melyik izom okozza a mozgást. És csak ezeket kell kiemelnie és megerősítenie, nem pedig mindegyiket, ahogy olyanok teszik, akik ügyes rajzolónak akarnak látszani. Ezeknek a meztelen figurái nehézkesek és minden báj nélkül valók. Inkább tűnnek dióval teli zsáknak, mint emberi alaknak, inkább egy köteg reteknek, mint izmos, meztelen testnek.

I.L.79.




Hátra Kezdőlap Előre