Apám
Már kerestelek Téged
Ezerarcú férfiakban,
Kerestelek Téged
Igaznak vélt, hű társaimban,
Ám nem találtalak meg -
Csak képzelt ideáimban.
S Így hát nem üdvözültem,
Magam fejére fájdalmat gyűjtöttem.
Most látod, költőként szólok:
Megírhatom irdatlan hiányod;
Temetődben síremléket állítattam,
Kőbe zárt fájdalmam ráírattam:
"ATYÁM, IRGALMAZZ NEKI!
ÉDESAPÁM, SZIKSZAI JÓZSEF BENEDEK,
ÉLT HATVANKÉT ELRABOLT ÉVET."
Szólnék én, hisz hatalom,
Kifordult sebem nyalogatom;
Érzem, meghallod szavam,
Apám; hamvad itt maradt,
S mit érek én, poraiddal?!
Égő lelkem hozzád szárnyal...
Te jól tudod, milyen tágult agyam,
Szellemiségem a Földön kacat.
Bukdácsolva, dadogva zengem hitem,
Világfájdalmam csak történelem.
Mert a mából lesz az eljövendő holnap,
Így a múlt, jelen, jövő egységet hozhat.
Kóborló szellemiségem megtalál, Apám;
Legyen simogató szellő életed hajnalán!