Karmák
Jégmezők sodrásán át vágtatsz,
Hullt kebledben mindig mást siratsz.
Nem sejted, hogy minden egyszerű,
Sorsod múltjából jövőd törvényszerű.
De kitörhetsz a nagy jégmezőből,
Kikristályosodott elmével álomszerű.
Gyorsan megértheted karmád cselszövéseit,
Már nem fáj semmi, vetheted bilincseit.
Felszabadult elméddel másként látsz mindent,
S így ráeszmélve könnyedén eldöntheted:
A tested az úr szellemed felett;
Vagy szellemed irányítja tested!?
Kacaghatsz keserű, felégetett múltadon,
Puha fonalként báboz be új hajnalod.
Emberi mivoltodat tökéletesre viheted,
Ha sóhajod, szemed az ég felé emeled!