Vándortarisznya
Esengő* csecsemőként jöttünk a világra,
Gyermekkorunk nyomát már a szél is elfújta.
Néhány év, vagy egy-két évtized,
Ifjúságunk csillámkora ránk nevet.
Maró vágyak, és tetterő buzog testünkben,
De meggondolatlanságunk miatt csatát vesztünk.
Föleszmélünk, negyven, ötven évesen:
Itt állunk most; életünk folyása délen?
Néha már nyögünk, ez is, az is fáj,
Szemünk alá felgyűrődnek álmatlan éjszakák.
Bánjuk már azt is, miért mentünk jobb helyett balra,
Visszalopnánk saját életünk, ha rajtunk múlna!
Gondolunk zűrzavaros világunkban
Halálunkra egyre gyakrabban.
Örülünk, ha van unokánk, kiben gyönyörködünk,
Adjuk át Vándortarisznyánkat, mert úgyis letesszük!
*Értsd: A csecsemő esengése az életbennmaradásért, hogy gondoskodjunk róla.