Sírás Anyámhoz
Most még itt vagy,
Létezel, s hallom, értem
szavad, minden lélegzésed,
Áldott szemhéjad, arcod, kezed,
mosolyod és könnyed.
Sírok érted, ne menj még el,
Felfordult világban,
Nagy szakadásokban
Te vagy egyetlen Hajnalfény,
Aki alatt sütkérezhetek én.
Mert igaz, anyai szíveddel
óva intettél,
Nekem csak szépet és jót gyűjtöttél.
Ám konok fejem nem hajlott meg,
Hittem: hozzám mindenki jó lesz.
Hitemtől megfosztva
Hozzád menekülök;
Lelkedre teszek sötét üstököt.
Bocsáss meg, sírok Hozzád, Anyám,
Szomorítom a legdrágább szívet,
Miért oly szeretetlenek az emberek?
Végül nem bennük csalódtam;
Magam szigetvilágát leromboltam.
Hitemtől megfosztva hozzád menekülök,
Gyöngytenger szemedből
gurulnak igazgyöngyök.
Fájdalmam átérzed, velem megéled,
Régi zsebkendődbe törlöd igaz
gyöngy-könny szemed.
Szégyenem, hogy ilyen a világ,
Közéjük fonódtam, mint
megkeményedett valóság.
Összeomlott az álomkép,
Nem akartam fölébredni még,
Testem, lelkem hamisságban ringattam,
Körülfogtak, leigáztak,
S most ébredtem a valóságban.
Hiánytalanul kong az űr
megfáradt agyamban.
Még nem akarom,
hogy érted zúgjon a harang,
Látnod kell: erős vagyok és nyugodt.
Nem hiszek az embereknek,
Tőlük áldást nem várhatok.
Pusztán viszonyulás kérdése a gond -
S ami még utánad marad:
Az igaz, őszinte, gyermeki fájdalom.
Sírok érted, ne menj még el,
Felfordult világban,
Nagy szakadásokban
Te vagy egyetlen Hajnalfény
Aki alatt sütkérezhetek még.
(Gyöngyszemek Anyámnak)
Adnék Néked igazgyöngyöket,
Bíbor, arany, lila, kék kincseket.
Áldalak Téged, jártamban, keltemben,
Szolgállak Téged fennlétemben, fektemben,
Szeretlek Téged álmomban, ébrenlétemben,
Csak veled szeretnék lenni e földi létben.
S ezen túl is, az örök végtelenségben.
Már könyörögtem az Úrnak:
Sose szakítson bennünket el,
E bolygón túl kevés az idő,
Hálám nem cselekedhetem el.