Világegyetem
Világegyetem, melyben élünk,
Megfejthetetlen csoda ez, létünk.
A tér. Az idő. Örök változás.
Megfoghatatlan születés, elmúlás.
Galaxisok, képződmények.
Spirál alakúak és foltszerűek.
Tejútrendszerünkben milliónyi csillag,
Mindegyikben titok lappang.
Nukleáris reakciók keletkeznek a térben,
Ragyogó fényt szórnak ránk bőven.
Az univerzum fénysebességgel tágul,
Majd összeesik atomszerűvé,
Meghajlítva fényt, eltorzítva időt -
S kutatjuk: Mi vált végtelenné?
A Földgolyó: Itt eltéblábolunk;
Naprendszerünk egy csillagból áll,
Tíz bolygó táncol, kering körülötte,
Saját pályáján, untalan körbe.
Más csillagok is kaptak bolygókat,
Ám fénytelenek, a Nap világítja meg őket.
Lakóhelyünké a Hold, hozzánk tartozik,
Ővele együtt Földünk a Nap körül száguldozik.
Rémisztő sebességgel vágtatunk és loholunk,
Óránként száz-ezer kilométerrel, ez a mi sorsunk.
Itt vannak az üstökösök!
Megszöktetek helyetekről, meteoritok!
S vagytok gyönyörű, hullócsillagok!
Szemet gyönyörködtető, elhagyott meteoritok!
Ragyogó, fénylő Nap!
Napközödben tőled
Nem látjuk a holdat, csillagokat.
Pedig ők is itt vannak szüntelen,
Csak szikrázásod áttörik a kéknek tűnő égen,
Tőled világos lesz minden.
Mennyire illuzionista vagy Hold!
Becsapni próbálsz bennünket,
Mikor Földünk árnyékot rád vet!
Tejút, hatalmas, halovány ködsáv,
S ködöd milliónyi, kígyózó csillag,
Mik előtted szüntelenül ragyognak.
Galaxisunk egy a számtalan közül,
Androméda, rád milyen csoda költözött?
Létezhet rajtad élet, s ha létezhet,
Nevezhetjük életnek?
Félünk tőletek, Üstökösök!
Úgy száguldoztok össze-vissza, ti különcök!
Mikor meglátunk titeket feltűnni az égen,
Mindnyájunk szíve megremeg.
Ti is léteztek, Fekete lyukak:
Mindent behabzsoltok, elnyeltek,
Míg végül magatokat is megemésztitek!
Bensőtökben lelassul a nagy idő,
S átlépünk rajtatok, a végtelenen!
Nálatok az atomok megnyúlnak, elvékonyodnak.
Lehetséges, hogy fizikális létünk
Mellett űrmanók honolnak?
Kvazárok! Tőletek jönnek
Földünkre az energiahullámok!
Berobbantok a végtelenbe,
S álltok a Világegyetem legszélében.
Most hirtelen olyan picinnyé vált
Előttem az Ember és a Földgolyó,
A Világegyetemben porszemnyi létünk,
Csak egy apró jel, vagy az sem, hogy valaha éltünk.