Mindenszentek
Süvít a szél, arcunk vágja,
De ennek túl nagy az ára!
Csak a holtak sikolyai hallik,
Velőt rázó, eget-földet kitágító!
A temető fanyar, dermedt csendje,
Lelkünkben imbolygó emlékek köde...
Mécsesek remegnek magányosan
S ezrével őrt állva csoportosan.
Szeretteink elbandukoltak
a megnyíló ismeretlenbe -
Hallom sóhajukat, elhaló gondolataikat...
Féregrágta anyaguk földi maradványa,
Életért kiált hozzánk, lentre
S föntre...
Magába szippant egy kietlen érzés:
Mi is elindultunk, úton vagyunk -
Itteni pokolból égő kínjainkkal,
Apró, cinkos örömeinkkel,
Hozzátok bukdácsolva megyünk,
S érkezünk.
Mindenszentek osonnak a sírok között,
Simogató, langy nyugalom száll ránk;
Bolyongó testünk meg-megáll
Egy kedves, szomorú sírhalomnál...
S a Mindenszentek átható áldása száll ránk...