(22)

Szalonta, január 7. 1848.

Édes barátom! Nem követelem ugyan tőled, hogy minden levelemre válaszolj, de most mégis igen megnyugtató lett volna rám nézve, ha türelmet és időt veszesz magadnak, megírni, megkaptad-e „Murány Ostromá”-t, vagy sem, melyet én még a múlt hó elején hozzád a nagyváradi gyorsszekéren úrnak indítottam.

Nem mintha magának a könyvnek elvesztése aggasztana, mert hisz az nem oly nagy kár, de reszketek annak meggondolásától, ha netalán azt újra kellene leírnom. Ezért nem állhatom meg, hogy annak sorsáról tőled ne tudakozódjam, szeretném, ha most egyszer te sem állhatnád meg, hogy azonnal ne válaszolj. Volt ahhoz mellékelve a Krumpli-féle levélre is válasz (amilyen a kendő, olyan a mosdó), s igen nagy kár lenne érte, ha az sem maradt volna meg az utóvilág bámulatára.

Nagyon szeretném, ha már „Toldi Estéjé”-t is küldhetném neked, annál inkább, mert erősen állok határozatom mellett, neked ajánlani azt. De még ezzel lesz dolgom egy ideig. Napjaimat kénytelen vagyok hivatalnak, estémet családomnak szentelni, s így csak reggelenkint van egy fél órám. Azért lassan haladok. Annyira azonban már vittem, hogy azon helyeken, melyekkel nem voltam egészen megelégedve, tetszésem szerint kijavítottam, s most egész kedvvel vagyok rajta. Már küldtem is belőle mutatványt a „Hazánk”-ba, ha kell, majd Jókainak is küldhetek. Szinte szeretném elolvasni előtted a kedélyes részt, hol a vén Bence a viadal-helyen megjelenik. Ezt egész lélekkel dolgoztam, újra és bővebben, s remélem, a többit is úgy fogom. Azért is haladok vele lassan, hogy mikor dispositiót* nem érzek magamban, inkább egy betűt sem írok, mint hogy rontsak. „Majd meglássuk”, mondod.

Tompa Miskától is kaptam a minap egy levelet, melyben írja, hogy dehogy aprehendál* ő valamiért, dehogy bánja, akármit tettél Zemplénben, csak te őiránta viseltessél jó szívvel. Leveledet óhajtva várja, mert lakásod számát nem tudván, addig nem mer írni, félvén, hogy levele eltéved. Én is félek attól, de azért írok s nem frankózom, tudván, hogy 12 krért a furulyukból is kikeres a német schwager*.

Jókainak már küldtem két verset s azok nem népiesek, de jövőre tisztán népiest, néha terjedelmesben, fogok neki írni. Most is csináltam volna valamit, de „Toldi” foglalt el, s míg ez készen nem lesz, nem zavarom ki magamat másféle dolgozattal a sodrából. Beküldött versem egyikén változtatni szeretnék, nehogy ezért őt vagy magamat új portabérrel terheljem, légy szíves az idezárt egy strophát kezébe juttatni, hogy ha még nem késő, úgy javítsa ki „Czakó sírja” című versemben az utolsó versszakot. Itt ugyan leginkább egy csak a különbség: de a csak nagy szerepet játszik mai világban az okok közt. Tedd meg ezt, édes Sándrim, ha neked Szalontára commissióid* lesznek, én is örömest teljesítem. Egyik kéz a másikat mossa. Isten megáldjon, kedves barátom, téged és lelkednek másik felét, a „Napló és Ábránd” angyalkedélyű íróját, mindazonáltal nekem kedves komámasszonyt. - Kívánja igaz barátod

 

Arany János




Hátra Kezdőlap Előre