Fülszöveg

Egykor nagy rangot jelentett, ha valaki elmondhatta magáról, hogy ő még látta Lenint. De mi ez az én helyzetemhez képest, aki eldicsekedhetem, hogy láttam Tallósi Gyuri bácsit, tömpe szivarjával a szájában kláberozni!? A Pusztai féle borbélyüzletben, a hetvenes évek elején történt esemény miatt, most, mint túlélőnek a vállamra súlyos teher nehezedik: Egyrészt az éveim száma, másrészt a feladat, hogy nekem kell bevezetőt írnom a Kláber bedekkerhez.

Tudva levő, hogy Doroszlón minden gyerek az anyatejjel szívja magába a Gyöngyösbokrétát és a Klábert.

A megismert Kláber ötvözte mindazt, ami a többi játékban megvolt és hozzáadott egy olyan elemet, amelyet nehéz körülírni: A való világ kivonatát. Mérgét és Mézét egyszerre. Az aznapi életből a demokráciát és elitizmust vegyítve. Az aktuálisat és a konzervatívot egy játszmába gyűrte. Egy asztalhoz ültette a kolonizációval érkező szerb partizánt és az őshonos magyar kisgazdát. Elmondhatom, hogy a Kláber jóvoltából láttam Bingilit, amint tört magyarsággal rekontrázza Józsi bácsit. (Előbbi egy nyegle lícsán gyerek, felszínes játéktudással, utóbbi egy 87 éves volt csendőr, a Kláber nagymestereinek egyike. És ebben már az is nagyszerű, hogy egyáltalán leültek egy asztalhoz, de ami igazán félelmetes, hogy a parti végére eltűnt a nyegleség is, a fenntartás is. Persze, azért helyére került a kréta!).