Narrátor:
Oly fontos itt a bolygóvédelem,
Külső ellenség gyorsan itt terem.
Éghajlatunk jó, s földünk kincseit
Hon-testvéreink mind élvezhetik.
Ezért támad fel másokban a vágy,
Hogy elfoglalják gazdag, szép hazánk.
S veszélyeztetnek természet-erők:
Csillag-köziek, s mélyben lelhetők.
Bolygóvédelmi Központ létesült,
Hová világos elmék krémje gyűlt.
Céljuk a rosszat féken tartani,
S a jó esélyét megjavítani.
Ifjú tudós, kiváló Rómeó
Tettrekészsége éber, lángoló.
Rómeó:
Jó étek táplál, megvan mindenem,
A szállodában teljes kényelem.
Valahogy mégis lelkem "szögletes",
Elfog a kétely: vajon jól van ez?
A munkám persze naphosszat leköt,
Tudom, mi van a homlokok mögött,
Ismerem bolygónk rejtett zugait,
S az űr feltárja féltett titkait.
Meg is becsülnek, nincs panaszra ok.
Védőburokban magányos vagyok.
Üres valami titkon, legbelül!
Az érzelmek szent láza elkerül.
BVK főnök:
Tudásod kincs, de egyúttal titok,
Száműzetés vár, ha elárulod.
Kerüld el, vesd meg a női nemet!
Megmérgezné az érzés életed!
Mi választjuk meg egykor párodat,
Hogy örökíthesd nagy tudásodat.
Csak józan döntés, semmi érzelem!
Szerelem fáján bűn-gyümölcs terem…
Rómeó
Kutatásomé minden gondolat,
Ami elmémben eddig megfogant.
Az életem oly egyszerű, derűs!
Most étkezdénkben eszem jóízűt.
Zene is szól, mert jobb így a falat,
S jobban szívódik fel a tápanyag.
Minél több érzék éled és ölel,
Az élet bennem zengve ünnepel.
BVK főnök
Van ott egy lány, ki szívből énekel,
Műsora csábos. Kerüld messze el!
Külleme szép, úgy hívják, Júlia.
Romlásba dönthet. Tilos. Nincs vita!
A büntetésed száműzés lehet,
Ha e tilalmat mégis megszeged.
Rómeó
Azért ebédre mégis elmegyek.
Kíváncsiságom még nem bűneset,
S erőnlétemhez táplálkozni kell.
A lány, mint mondják, szépen énekel…
Júlia
Föld nevű bolygón dívik még a dal,
Igénye nálunk lassanként kihal.
Kínoz a vágy egy másik lény után.
Bár boldog lennék párom oldalán!
Hallgassatok meg, álmodozni jó,
Mit érzett egykor sok-sok földlakó:
"Én mennyi
mindent mondanék neked!
Megláttalak és kékebb lett az ég,
Tavasz-balettet járnak hópihék,
S a fákon pattanásra kész rügyek.
Figyelmet csillan fáradt szép szemed,
Titkot nem hord kiáltó messzeség.
Hozd hó-harangok méz-igézetét,
És megkeresnek néma ünnepek.
A felkelő Nap muszlin-fátyolán
Lelked hatalma átdereng talán,
S megáll a szél, megáll az elmúlás.
Fagyos madárkák hangtalan dalán
Jön válaszod egy téli éjszakán,
Amit nem ért meg senki-senki más."
Rómeó
Bravó, leányka! Oly üde dalod,
A hallatán, mint hó-szem, olvadok,
Rejtett melegség szívemen dereng,
Költővé váltam én is hirtelen.
Petrarca lelke belém költözött,
Emberré lettem oly sok gép között:
"Dérlepte fán
hárfázó angyalok,
Ruhájuk ráncán disszonáns a szél,
Minden ütemnél hull maroknyi dér.
Míg dallam száll, a harkály nem kopog.
Ti angyalarcú könnyes tónusok!
Gyökér a földben harsogóan él,
Keringő nedve ágakhoz felér…
Trillázzatok csak hárfa-sóhajok!
Távozzatok, hagymázos álmaim,
Kis rügy vagyok valónak ágain,
És dér-hagyottan majd megpattanok.
Tavasz ragyog a hárfa húrjain,
Már nem nyomasztja álmok-adta kín,
Dalában már nem fájdalom zokog."
Júlia
Forró bizsergést el kell fojtani,
Csitulj, szívem, tudj titkot tartani!
Értelem győzzön, mindig józan ész,
Érzelmi töltés bajra bajt tetéz.
Mást mond a szívem és mást mond a szám,
Az igazat bizony, letagadnám!
A húrokba csap, a dallam szól, de a szöveget nem ő énekli, hanem a
"tudatalattija":
"Úgy ölelnélek remegő
karommal!
Ám hideg számon keserű a bántás.
Életünk útján, tudom, az irány más,
Sok tilalom van.
Jó sorom áldott szerető szülőkkel,
Ők viszont érzik a szokás hatalmát,
Rómeót vőül soha nem fogadnák.
Szív szava rossz jel!
Fontos a bolygónk jövőjét kutatni,
Megbilincselve az egyéni érdek.
Itt kötelesség-sorozat temérdek,
Jobb elfogadni.
Mit tehetnék én szerelem szavával?
Gyenge kis lelkem csatazajba’ reszket,
Vállalok inkább önkéntes keresztet
Képmutatással…"
Rómeó
Nem várok tőled még feleletet,
Gondolni-szólni eltérőn lehet.
Érzékelésnek ezer módja van!
Tudom, imádsz, de kétely megrohan.
Júlia
Nem tudsz te semmit, csak beképzeled,
Hogy megfordulnak mind a lányfejek,
Ha végigsétálsz utcáinkon át,
S a szél borzolja dús hajkoronád.
Ne hidd, hogy engem édes méz-szavak
A jó útról eltántorítanak!
Kérlek, kerülj el, ne törődj velem,
Mert nélküled is teljes életem!
Rómeó
Beképzelt, lázas, elvakult személy!
Hitvány kárálás szádból mit sem ér.
Ó, mennyi bolygó, s rajtuk mennyi nő!
Nekem pedig csak gén-szerzés a fő…
Júlia
(Egy évig kerüli Rómeót. Esténként énekelget az étkezdében.)
"Veszteglő
lelkünk alvó mormota.
Álmában nem fáj semmije, de mégis
Szorongás gyötri, vélt nyugalma tévhit,
Elmúlt s jövendő fáradt zokszava
Sír, s tél csontvázának csörren fogsora,
Ma hófehérre zúgó szél keféli.
A tündér-lábnyom alig egy tenyérnyi,
S oly savanyú a túlélés bora!
A teljes élet több dimenzióban
Érint: álomban, s testesült valónkban…
Görögtüzeknek kancsal mámora!
Hófehér hattyúk kacsaúsztatókban,
Ki nem mondott szó tarlóvá taroltan,
Sok kósza csend, ó, milyen ostoba!"
(Rómeó tiszteletben tartja Júlia elzárkózását. Azért titokban lemezre
veszi dalait, otthon meghallgatja, sőt az utcán is magánál tartja.)
Véletlenül találkoznak az utcán:
Rómeó
Minden dalod a szívemig hatott,
Anyagi létünk míg távolodott.
Lemezre vettem szereplésedet,
Fogadd el, legyen szebb az ünneped!
Föld-bolygóról jött régi hagyomány:
Megpihenni bőséges lakomán,
Szeretet-lázban élni egy napig.
Önismeretre lelkesen tanít.
Júlia
Hát ez rejtőzött zord szemed mögött!
S én szenvedtem a megfeszült közönyt!
Nem láttam holdad másik oldalát,
A szívem fásult búnak adtam át.
Meg kellett volna éreznem legott,
Ellenállásom régen megkopott.
A külvilággal harcoltál csupán,
Avagy magaddal elvakult sután.
Ajándékodtól fordult a világ,
Fényes tükrében tekintek reád.
Óhajtott kincs: gondolatátvitel,
A kettőnk hídját építette fel.
E hídra lépve múltunk fénybe hull,
Új korszak tárul most váratlanul!
Alattunk tajtékzó világfolyam,
S kulcsolt kezünkben élet ága van.
Százszor-álmodott szépséges jövő,
Dimenziókon túl ölelkező.
Narrátor
Az élet apró-cseprő dolgait
Pehelykönnyűvé tette drága hit,
Bizalmuk mindent átfonó lián,
Édes rabiga egymás oldalán.
Júlia (dalol)
"Nyargaló vadban
félelem nem ébred,
Himnuszok kelnek mezőink vetésén,
Felfelé törnek, az eget elérvén.
Élhetek érted.
Végtelen távlat kinyílik előtted,
Rég leroskadtan, szavakat kerestél,
Most csillagoknak belsejébe lesnél!
Pezsdül az élet!
Kis madárszárnyon dalaim repülnek.
Azt sugallják, hogy mellettem teremjél,
S máris itt vagy már, az öledbe vettél,
Csendem is érted!
Homlokod ráncán gomolyog a felleg,
Úgy tudok szólni, bajokat feledjél,
Zöld füvek selymén csendesül hideg szél,
S felragyog kedved."
Rómeó
Harmóniában élni tiszta vágy,
Csodaként leltem drága Júliát.
Felfogni talán sohasem tudom,
Miért nyomaszt többféle tilalom.
Munkám, szerelmem bennem összeér,
Tudás és kedves együtt jól megfér.
Sőt, többre vinném, ha fogná kezem,
Midőn elmémmel dolgom végezem.
BVK főnök
Munkád gyümölcse érett, Rómeó!
Hamarosan indul az űrhajó.
Bizonyságért utazol messzire,
Így tudod meg, tézised helyes-e.
Ám tervünket övezze mély titok,
Még Júliáddal sem tudathatod!
Narrátor
Rómeó lelkén súlyos gond feszül,
Nem szólhat róla, őrli legbelül.
Komorsága már egyre feltűnőbb,
Sokszor ok nélkül bántja meg a nőt.
Júlia
Megint rám förmedt, bár tudnám, miért!
Valami gyötri, kínozza szegényt.
Olyan ijesztő, oly félelmetes
Látnom e vádló, zord tekintetet!
Vigaszom az, hogy bűntelen vagyok,
Nem élnek bennem orv gondolatok.
Minden sejtemmel hozzá tartozom,
Zúgó viharként űz aggodalom.
Magába roskad, s nem segíthetek,
Tudatom rejtve súg: nagyon szeret.
Nemcsak szeret, kapaszkodik belém
Bizonytalanság holdas éjjelén.
BVK főnök
Itt az idő, indulj el Rómeó,
Néhány másodperc csak a búcsúzó,
Az is nyilvános nálunk. Így helyes,
Értelmetlenek a jelenetek.
Rómeó
Hányszor kértem már, hadd jöjjön velem
Hűséges párom, ifjú kedvesem!
Megtiltottátok, mert köt a szabály,
Pedig lelketlen, torz, mi abban áll.
Fegyelmezetten mondom: hát legyen!
Egyedül küzdök véled, végtelen!
BVK főnök telefonál:
Ma tízkor várjuk, kedves Júlia,
Rómeó startját kell meglátnia.
Nagy munka vár rá, koncentrálni kell,
A könnyes búcsú ilyenkor teher.
Júlia-Rómeó a búcsúzás alkalmával egyszerre:
Tudod! Bármeddig! Várok rád, vigyázz!
Nem méltó hozzánk sírós lázadás.
(Rómeó beszáll, az űrhajó felemelkedik. Júlia csendben hazaindul.)
Narrátor
Törékeny testben nagy erő lakik,
Júlia nem sír, írja dalait,
Végzi a dolgát, mi mást is tehet?
S titokban úgy vár egy üzenetet!
Júlia dalol:
"Kedvesem száguld
valahol az űrben,
Munka vár rá ég peremére bújva.
Kozmikus túra galaxison túlra!
Elfelejt engem!
Üstökösként jár kutatási ügyben
Nagy sebességgel. Bármennyire furcsa,
Úgy tűnik, mintha ideje se’ múlna.
Én meg öregszem!
Kedvesem ajkán a nevem lehalkul,
Sok szirén hívja kacagó dalokkal,
Fénybe mártózó hamis csillagokkal.
Vészharang kondul.
Kedvesem szívén acélpánt ha pattan,
Megtudom én azt idelenn azonnal,
Nem igaz érzés az, ami nagyothall,
Űr-gondolatban.
Kedvesem várván az időm eléget,
Áldozom árván hűség istenének.
Köntösöm gyenge, szálaim remények.
Megszövöm érted!"
Rómeó dala
"Kedvesem, érzem,
a szíved viharban,
Várakozásod keserű, kegyetlen.
Lelkemből arcod kitörölhetetlen.
Itt vagy e dalban.
Kedvesem, én kis énekes madárkám!
Sárguló lomb közt kuporogsz az ágon,
Borzolod tollad, didergőn magánytól
Elveszett árván.
Nem veszed észre, keringnek körötted
Harcokon edzett hegyes csőreikkel
Húsevő társak, kiürült begyekkel.
Bármelyik ölhet.
Nem veszed észre, lábadról levesznek,
Maszkokat raknak kegyeket keresve,
Álruháikkal karmokat befedve,
Úgy hízelegnek!
Nem vagyok ottan őriző szememmel.
Oly kesergéssel hívom azt a percet,
Majd, mikor otthon magamhoz ölellek
Hű szerelemmel.
Addig itt járom a poklokat érted,
S menny-közelségben hiányod sikoltom,
Vágyaim lángját verseimbe fojtom,
Gyógyír az ének!"
Narrátor
Az évek telnek számolatlanul,
Munkája mellett verstant is tanul
A szorgos tudós. Lelket így cserél,
Kissé Júlia bűvkörében él.
Üzenni nem tud, ehhez nincs joga,
Ha átlényegül, otthon nincs nyoma.
A lány ideje gyorsabban telik,
Korának ránca már megjelenik.
Üzen is néki, bár nem Rómeó,
Hanem valamely ál-jóakaró.
Közli, az űrben éhes női had
Várja, hogy szálljon arra jó falat.
És tudni véli, nem hatástalan
A csáberő, ha egy szív nyitva van.
Megingott erre jámbor Júlia,
Türelme illant. Ádáz fúria!
- Ez is csak olyan, mint akárki más,
A vak bizalmam részeg álmodás. -
Így szólt, s megírta bús búcsúdalát,
Érzés helyét tudásnak adva át.
Júlia
"Oly sebes
talpam, ha kövek hasadnak,
Oly keserves lett szerelem-igézet!
Ennyi a szép szó! Haragom tetézed,
Árnya magadnak!
Oly vidám szívvel udvarolsz azoknak,
Kik az út szélén reád áhítoznak.
Hol vagyok én már?! Dalaim apadnak,
Hangszerem hallgat.
Fel, sebes talpam, megyek más irányba,
Vár az életnek gyönyörű mezőin
Rengeteg rejtély. Az agyam legyőzi.
Fel, tanulásra!
Elvetem immár a költők kalácsát,
Kóstolom ízét tudomány-kenyérnek,
Fogra rárontó feketén-keménynek.
Hasznomat lássák!"
Narrátor
Tanulni vágyó drága Júlia!
Tartalmas évek, könyvek mámora…
Közelben érzi újra Rómeót,
Hiszen azt tudja, amit ő tudott.
Dalnok helyett egy új, lelkes tudós!
Szerelme hozta a "Pál fordulót".
Eközben kérők dongták őt körül,
Ám ellenszegült rendületlenül.
Unszolta váltig szerető család,
Hogy Rómeó már csak álomvilág,
Válasszon párt. Ki itt elérhető,
Ne éljen úgy, mint ábránd kergető!
Júlia
Valami súgja bent, tudat alatt,
Rómeó mégis hozzám hű maradt.
Rosszindulat volt, aljas rágalom,
Görcsös dudor csillag-fa ágakon
Csapodárságának sápadt álhíre.
A bosszúállás nem jó semmire.
Állást hirdet a Bolygóvédelem,
Remélem, felvesz, most jelentkezem!
BVK főnök
A meglepetés hangom elveszi!
Ó, kedves hölgyem, hogy is képzeli,
Hogy betölthetné Rómeó helyét,
Hiszen, úgy tudom, csak dalokhoz ért?
Júlia
Idő-kerék míg forgott csendesen,
Száznyolcvan fokot fordult életem:
Tudások tára lett élénk agyam,
Tanultam folyton, képeztem magam.
BVK főnök
Töltsön ki tudás-mérő teszteket,
Majd elfogultság nélkül döntenek.
De értse meg, a próba kőkemény,
Esélyre alig-alig van remény!
Júlia
Jöhet a próba, ne kíméljenek!
Kérem a legnehezebb teszteket.
Teherbírásom átlagon felül
Erős akarat sok mindent legyűr.
(Júliát számítógép elé ültetik, órákig tart a kérdések feldolgozása,
szimulált problémák megoldása. Majd a gép értékel. Júlia a büfében pihen
egy vitamin-ital mellett.)
BVK főnök
Fogadja lelkes gratulációm!
Ezennel közlöm, hogy alkalmazom.
Foglalja el a kijelölt szobát,
S megkapja rögtön a feladatát.
Júlia
Ó, ez a szoba milyen ismerős!
Rómeó lakta sok-sok év előtt,
Amikor éltük szívünk fénykorát,
Leírta szóban minden bútorát.
No, lássuk csak, mi hát az új parancs!
Hiszen ezért edzettem úgy magam!
Rómeó, bennem itt vagy, jól figyelj,
Az útvesztőben ne tévedjek el!
Narrátor
Rómeó szárnyal, s szárnyakat is ad,
Bár Júliában édes gondolat,
Nem több, de ahhoz már bőven elég,
Hogy támogassa munkás életét.
Új világában töretlen halad,
Egész team munkál már keze alatt
A biztonságért s könnyebb életért.
Júlia boldog, immár célba ért.
Sok régi dalt dúdolgat néhanap,
S túlcsorduló öröm szül újakat:
Júlia
"Néma nyár, hozd
el verőfények álmát,
Vízfolyásoknak robogó románcát!
Rómeóm megjön, s amikor belém lát,
Éli csodáját.
Néma nyár, vívd meg a szelek csatáját,
Langy esők selymét mezeink megáldják.
Rómeóm karján ölelő kívánság.
Hangja a hárfám!"
Rómeó az űrhajóban hanghordozóra mondja versét:
"Féltelek,
kedves, a kérők hadától,
Perzselő naptól, magány-éjszakától!
Nem szabad enned keserű falatból.
Óvlak a gondtól.
Féltelek, kedves a romlás-virágtól,
Jaj, ne szívj mérget hazudós varázsból!
A gonosz ármány hiába rikácsol,
Ám idő rombol!
Féltelek, kedves, megadó magadtól,
Mert amit ember szomorún kigondol,
Benne minden nagy akarást lerombol.
Hullik a sorból.
Júliám, kényes, üde rózsaszálam!
Mint találhattad helyed a világban?
Oly sokat vártál! S magam is de vártam:
Szirmaid lássam!
Féltelek, kedves, kísérőim árnyak,
Oly törékeny volt kicsi zsenge szárad!
Ha szilárdult is, idővel kifárad,
Rá nem vigyáznak!
Oly sokat vívtam szigorú halállal,
S te velem voltál könyörgő fohászban,
Megmenekültem szerelem szavával,
Fegyvered által…"
Rómeó az űrhajóban, Júlia a bolygón (duett)
"Távlatok színét feketére festé
Óriás kéz, mely egeket igazgat,
S nagyszerű fényt szór pisla-csillagoknak,
Mindez a lété…
Emberek szívét uraló sötétség
Ámulón bolydul szerelem csodáján,
Kört vonó lámpás színes glóriáján,
Féli a fényét.
Görbülő fényben elfajult szirének,
Mint felkent papnők, őrzői sötétnek,
Csábos ajkukról szerteszáll az ének,
Szózata mélynek.
Elhalón dúdol szomorú leányka,
Tétován bámul idegen terekre,
Tűhegyű szikrát csihol a szerelme,
S kedvese látja.
Nem figyel másra, kicsi fény reménye,
Bölcs iránytűjét köszöni a sorsnak,
Cseppnyi kis fény is sötétséget oszlat.
S jön haza, végre!" |