II. felvonás

Narrátor:
Ím, felbolydult a Kutatóközpont:
Jön Rómeó, ki olyan messze volt
A bolygónktól, mint senki még soha,
S talán el sem jut más többé oda.
Tudások fáján több gyümölcs terem,
Az ismeret-tár bővül hirtelen.
S oly érdekes a sok merész kaland,
Mi történhet egy hosszú út alatt!

Rómeó
(Becsörtet régi szobájába. Megtorpan.)

Júlia (magában)
Hiszen ez ő, egykor-volt Rómeó,
Erőt sugárzó, szív-megállító!
Nem, nem lehet! Az ifjú dalia
Azért hasonló, mert az ő fia!
Kedvét keresem, anyját pótolom,
Szeretetemmel majd elhalmozom.

Rómeó (magában)
Üres helyemet lám, betöltötték!
S milyen hamar! Míg elrabolt az ég,
Munkám végezte addig idelenn
E vonzó hölgy, e kedves idegen.
Bár Júliát idézi szép szeme,
Kora kétannyi. Tán nagynénije.

Diszpécser hangja:
A főnök kéret, híres utazó!

Rómeó
Elnézést!

Narrátor
Nyög, s iramlik Rómeó.

A munkaidő már végére jár,
Júlia megtört, mert hiába vár,
Csalódva indul, távozik haza.
Rómeó látja: üres a szoba.
Nemcsak a munkatársa távozott.
A meghittség is rideg űrt hagyott.

Rómeó
El innen el! Keresni Júliát!
Azonnal hozzá!

Narrátor
Tudja, hol a ház,
Ahol szülői védőszárny alatt
Távoztakor az édes lány maradt.
Rohan a régi címre, s ház helyén
Furcsa mementó: kék opál az ég!
Nem élnek már gyermek-féltő szülők.
Bulldózer jött s a lány elköltözött.
Hová? Nem tudják. Minden kapcsolat
Kihűlt, megszűnt már sok-sok év alatt.

Ekkor szembesül rémült Rómeó:
Több évtized az elrepült való!

Rómeó
Hová forduljak, vajon mit tegyek?
Először is rég-szállómba megyek,
Talán ott vár szerelmes üzenet.
S ha mégsem, kissé majd lepihenek.
Kevéske holmim letétben maradt,
Egyetlen kulcs, s már otthonom fogad.
Nagy fáradságok törnek most elő.
Jégvermek alján reszketeg jövő…
Az álom édes, zöld mezőiben
Júliát látom, jön felém, igen!
Jön ifjan, úgy, mint egykor hajdanán,
Szépséges-szép szerelmünk hajnalán.
És mégis ő az, a jelenlegi,
Hajában pár ezüst szál hirdeti:
Értem tanult, velem lelket cserélt,
S üres óráin csak velem beszélt,
Mint éppen most, álom redőiben.
Bizonyságot nyer mély hűség-hitem.

Bárányt számolni már nem kell nekem,
Gyenge karjában elhelyezkedem…

Űrbéli csendet nem tör utcazaj.
Mi az, mi korán reggel felzavar?

Takarítónő
Csupán szokásos napkezdés pereg,
Megszokhatnád, sokféle emberek
Pezsgése hangzik. Nem vagy egyedül.
Űrhajód nem véd, tova nem repül.

Rómeó
Ó, tükröm, tükröm, mit mutatsz nekem?
Előző énem néz szemközt velem.
Évtizedeknek nincs semmi nyoma!
Hogy is lehettem ilyen ostoba?
A sebesség és idő szorzata
Állandó. Alig változik kora
Az utazónak, ha gyorsan repül.
Miért is hagytam észrevétlenül?

Na persze, annyi minden változott,
Nemzedékváltás sok újat hozott.
Időm testemet nem viselte meg,
De életemnek új értelme lett:
Felfedeztem a szent költészetet,
Lemezek őrzik szép műveimet.
Júlia lénye így velem maradt,
Költővé tett a fájó indulat.
Ó, kedvesem, szerelmed kortalan,
Nem vergődik idők béklyóiban!

Dolgozni kell, irodám vár nagyon,
Csak egyetlen dalom hadd hallgatom!

"Az érintésed könnyű szárnyú szél…
Egy kedves szóért mindent megteszünk,
S a boldog perc ragyogni visszatér,
És himnuszában fürdik életünk,
Bár egész létünk csak emlék marad,
Mert illó pára minden pillanat.

Anyagtalanná kábult pillanat!
Percek súlyától meggörnyedt a szél,
A nem-létező birtokunk marad,
Forró történés, amit megteszünk,
De bőrünk alá kúszik életünk,
S álmot csilingel, amint visszatér."

Narrátor
Ajtók megnyílnak Rómeó előtt,
A fotocellák felismerik őt,
Nem szerepelnek ember-tényezők,
Kombinálók, netán megdöbbenők.
A kedves hölgy, mint régi ismerős,
S a hangja! Össze nem téveszthető!

Júlia
Te nem vagy más, mint Rómeó fia!
Nincs semmi kétség, minden porcika
A testeden most őt idézi meg,
Nem létezhetnek ily véletlenek!
Apád is itt van? Ugye, visszajött?
Hol késik már? Ölelném újra őt!
Beszélt neked a hosszú út alatt
Másik feléről, aki itt maradt?

Rómeó
Nem, nem, a fia éppen nem vagyok,
De Júliáról sok mindent tudok.
És Rómeó is nyitott könyv nekem,
Kettőezernyi versét ismerem.
Mind itt van nálam. Megmutathatom?
Költővé vált űrbéli utakon.

Júlia
Megnézhetném? Ha beleolvasok,
Világosabbá válnak holnapok.

(Olvas, majd felsír. Néhány dalrészlet mikrofonból hallatszik)

Hangulat
Tér-zokogás
Elveszted magad
Simogatás

Hangulat (részlet)

Nem akarok semmiről…

Csak a hangulat,
mint a szálka megakad
a végtelen szűrőn,
tőle cikákolok fulladón,
s a sorsomon
úrrá lesz a fény-derű,
amikor felköhögöm.

Nem akarok semmiről…

Beszámolni, csak magamnak,
ne hódoljak írott-íratlannak,
de mindent értsek
megmerítkezőn
lágy könnyű szélben,
hó-hullásban és nem-hullásban,
hinni, nem-hinni
a szeretet néha disszonáns szavában.


Tér-zokogás

Fázik a csillagok fénye, hűti az űr irigysége.
Hol sötét, hol ragyogás, átütő néma varázs.

Értelem szürke törvénye félve oson fel az égre,
Nincs érzelem, akarás, tépett ember magyaráz.

Mindenre van magyarázat, míg az idő tova vágtat.
Úttalan nászutazás, könnytelen tér-zokogás…

Elveszted magad (részlet)

Béklyóba vertek apró részletek,
Borzas valóság olyan összetett!
Hallod szívét és biztosan tudod,
Kérdésed nincsen, s nincs akaratod.
Hálával tölt el minden mozzanat,
Ha emlék-hintán ringatod magad.

Illúziókkal kábítod magad:
Felötlenek kis kedves részletek,
Vitatható, vagy mókás mozzanat
Súgja, a lélek forrón összetett.
Messzire vinne vég-akaratod,
S mozdítani a lábad sem tudod!

...

Nap lázából, s hold-fagyból összetett
Erők rendítik meg akaratod.
Feloldod álom-érzésben magad,
Befon sok csillám, emlék-mozzanat,
A szálakat lerázni nem tudod,
Egyenként kódolsz minden részletet.


Simogatás

A papírlapot
ki kell simítani,
mert meggyűrődött,
a lelkemet is
simogatni kell,
mert oly törődött.
A szélre is ráfér
a simogatás,
mert erejével kérkedik.
Tengert borzoló
hullám-varázs
parti sziklákon megtörik.
Ernyedj el, hajó-ringatás,
szirének jó néven veszik…
A csend-világ vonz,
áhítjuk-féljük,
s ha az úthenger
végképp megsimít,
ne aggódj,

bizton utolérjük!

Rómeó (szelíden kényszeríti, hogy emelje fel fejét, magához húzza.
A mozdulattól kölcsönösen felismerik egymást.)

(új dala a mikrofonból hangzik:)

"Mondanod sem kell nevedet se’ nékem,
Mozdulat lelkét öröm-pírban élem,
Mámoros múltunk siet vissza értem!
Hajlik a térdem!

Esküvel sem kell igazad kevélyen
Most bizonygatnod, szó nélkül is értem:
Hű szerelmed várt, amint azt reméltem.
Véred a vérem!"

Júlia
Többsávos utca Rómeó szíve,
Tudomány és művészet fér bele,
Mindkettő egymást követve halad,
Nincs ellentét, nincs részeg indulat.
Tudás és szépség kart a karba ölt,
Gondolat száguld két hű szív között.

Rómeó
A vers, a dal most már oka-fogyott,
Sok új történés kap tiszta lapot.
Hosszú történet fejünkben pereg,
Egyszerre látjuk mindkét életet.

Júlia
"Versbe foglaltunk örömöt, keservet,
Olvadó hóból tavasz-pára kél fel…
Megható ráncok remegik: felejts el!
Évek üzennek.

Mások vagyunk már, ne tagadd, szerelmem!
Nagy különbségek szeleket kavarnak,
Megteremtőit öldöklő viharnak,
Mely sodor engem.

Szellemem fénye tévedésbe ejthet.
Testi létemben is találsz olyannak,
Mint midőn éltük édes napjainkat.
Könnyeim rejtem.

Vártalak, s féltlek, csalódás ne verjen
Ékeket köztünk. Szomorún lemondok.
Tiszta forrásban fürödhet a sorsod,
Adja szerelmem."

BVK főnök berobban:
Eljött az időd, hogy űrhajóra szállj,
Azonnal indulj, ez itt a szabály!
Szócséplésekre nincsen már idő.
Jól vésd eszedbe: munka most a fő.

Narrátor
- Itt folytatjuk! - mondaná Rómeó.
S feje felett felzúg az űrhajó…

Rómeó
Eltűntél, midőn megtaláltalak,
S magaddal vitted minden álmomat!

(Asztalnál ülve ír:)

"Várakozom, a türelmem olvadozik üde légben,
Röpte, mint Ikaroszé, ég lökte visszafelé.
Koppan talajra halódva, tört üzenet a szemében:
Messzire vágysz, ne remélj, sorsod a sár, te kevély!

Várakozom hűvös éjben, szellemek járta sötétben,
Hol csillan egy kicsi fény, tán ezüst Hold szép szemén?
Várakozom hegyek ormán, nem látom a sűrű ködben
Szálfenyők zöld tetejét, zsendülő völgyek ölét.

Szárnyaszegett repülésben, gyenge madár szerepében
Lázam a félelemé, vágyam a győzelemé.
Várakozom a virágra, mit kezed szórna elébem.
Szirmok színe vigaszé, testem szúrós tövisé.

Várakozom, hogy a csendet harsanó trombita tépje.
Lelkemben fény tüze ég, kívül harap a sötét.
Várakozom, hírhozónak koppanjon máris a lépte,
Forrjon össze a törés, ne rianjon repedés!"