« TEMES VÁRMEGYE TERMÉSZETI VISZONYAI. Irta Schwalm Amadé dr. egyetemi tanársegéd. KEZDŐLAP

Temes vármegye

Tartalomjegyzék

TEMES VÁRMEGYE NÉPE. A magyarokat, szerbeket és románokat ismerteti: Alexics György egy. m. tanár, a németeket és bolgárokat: Czirbusz Géza dr. egy. tanár. »

21TEMES VÁRMEGYE KÖZSÉGEI.
Irta Reiszig Ede dr., a központi szerkesztőbizottság tagja,
kiegészítette: Vende Aladár szerkesztő
Temes vármegye Magyarország déli részén, mintegy felerészben sík és felerészben hegyes vidéken fekszik. Nyugati fele a nagy magyar Alföldhöz csatlakozik, keleti fele pedig már az erdélyi hegyek nyúlványain terül el. Határa éjszakon Arad, keleten Krassó-Szörény vármegye és Románia, délen Szerbia és nyugaton Torontál vármegye. Temes vármegye területén van két törvényhatósági joggal felruházott város (Temesvár és Versecz), egy rendezett tanácsú város (Fehértemplom) és 222 község.
Temes vármegye területe 7433 km2 és összes lakossága, az 1910. évi népszámlálás adatai szerint, a törv. hat. városokon kívül, 400.910 és a két várossal együtt 500.835. A vármegye lakossága 1900-ban 398.010 főre rúgott, tehát a tízévi szaporodás mindössze 2900 lélek, a mi csak 7/10%-nak felel meg. A szembetünően csekély szaporodás oka a kivándorlásban, Mehala községnek Temesvárhoz történt csatolásában és a városok és különösen Temesvár felszívó tulajdonságában keresendő; Temesvár lakossága ugyanis 10 év alatt közel 20.000 lélekkel szaporodott, a mi Mehala becsatolásán kívül csakis beköltözés útján volt lehetséges, miután Mehala lakossága az átcsatolás előtt csak 6196 volt. A statisztikai hivatal legutóbbi népszámlálás alapján a demografiai kimutatást még nem készítette el, de mivel a tíz év alatti népszaporodás oly elenyészően csekély volt, ezt az 1900-iki adatok szerint fogjuk közölni. E szerint Temes vármegye népességének anyanyelvi megoszlása a következő volt: 36.894 magyar, 130.649 német, 2594 tót, 162.756 oláh, 44 kisorosz (ruthén), 241 horvát, 54.817 szerb és 10.015 egyéb anyanyelvű, kiknek legnagyobb része bolgár és czigány. Magyarul tudott 68.126. A lakosság vallás szerint így oszlott meg: róm. kath. 157,772, gör.-kath. 11.704, ref. 6403, ág. h. ev. 10.546, gör. kel. 208.256, unit. 59, izr. 2951, egyéb vallású 319. Lakóházak száma 76.826.
A vármegye 11 járásra oszlik, a melyek a következők:
Járási beosztás.
I. Buziás fürdői járás, székhelye Buziásfürdő, hozzátartozik 25 község. Területe 109.512 k. hold. Lakossága 1900-ban 35.183, ma 35.762, a szaporodás 579 lélek.
II. Csáki járás, székhelye Csák; ide tartozik 13 község. Területe 95.536 k. hold. Lélekszáma tíz év előtt 30.639, 1910-ben 30.479, a csökkenés 160.
III. Dettai járás, 18 községgel; székhelye Detta. Területe 84.260 k. hold. Lakosainak száma 1900-ban 27.237, ma 28.495, a szaporodás 1258.
IV. Fehértemplomi járás, 19 községgel; székhelye Fehértemplom. Területe 94.543 k. hold. Lakossága 1900-ban 33.620, ma 36.831, a szaporodás 3211.
V. Kevevárai járás; 9 községgel; székhelye Kevevára. Területe 159.563 k. hold. Lakossága 1900-ban 31.718, ma 35.482, a szaporodás 3764.
VI. Központi járás, 21 községgel; székhelye Temesvár. Területe 127.976 k. hold. Lakossága 1900-ban 51.602, ma 46.372, csökkenés 5230 (Mehala községet Temesvárhoz csatolták).
VII. Lippai járás, 28 községgel; székhelye Lippa. Területe 118.466 k. hold. Iakossága tíz év előtt 34.591, ma 34.833, a szaporodás 242.
VIII. Temesrékasi járás, székhelye Temesrékas; hozzátartozik 28 község. Területe 119.216 k. hold. Lélekszáma 1900-ban 34.893, ma 35.933, a szaporodás 1040.
22IX. Újaradi járás, 17 községgel; székhelye Újarad. Területe 84.387 k. hold. Lakosainak száma 1900-ban 34.811, ma 34.117, a csökkenés 794.
X. verseczi járás, 25 községgel; székhelye Versecz. Területe 128.820 k. hold. Lakossága tíz év előtt 36.224 lélek, 1910-ben 36.978, a szaporodás 754.
XI. Vingai járás, 19 községgel; székhelye Vinga. Területe 113,051 k. hold. Lakossága 1900-ban 36.643, ma 34.104, a csökkenés 2539.
A vármegye községei betűrendben a következők:
Aga.
Aga. A Kizdia-patak mentén fekvő kisközség. Házainak száma 150, lakosaié 963, a kik leginkább tótajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Nagytopoly. A mai Aga helyén a középkorban Bresztovecz (Bresztolcz) nevű falu állott, mely Arad vármegyéhez tartozott és a sarádi uradalom tartozékaként szerepel az oklevelekben. 1440-ben a Guthi Országh-család kapta adományul. 1477-ben Solymosvár tartozékaként Bánffi Miklós és Jakab birtokába ment át. A hódoltság alatt elpusztult. A jelenlegi helység keletkezése 1718-1722 közé tehető. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Preztovaz néven találjuk megjelölve. Később Bresztócz, majd Bresztovácz alakban fordul elő. Hagyomány szerint gróf Mercy Klaudius telepítette be a gör. kel. vallású montenegrói menekültekkel. A XVIII. század második felében románok kezdtek ideköltözködni, a kik a szerb lakosságot magukba olvasztották. Az 1761. évi térkép a lippai kerületbe helyezi. Az itteni kincstári birtokokat 1781-ben Joszicz Mária vette meg, a ki azonban nem fizette ki a vételárt s így a birtokokat 1782-ben újból elárverezték, mely alkalommal a Lukács testvérek vették meg. Lukács Gergely 1797-ben a felvidékről katholikus vallású magyarokat és tótajkú lakosokat kezdett ide letelepíteni. 1826-ban a Lukács-család itteni birtokait eladta Gall Józsefnek, a ki 1823-ban a saját költségén Nógrád, Bars, Trencsén, Nyitra, Szepes és Sáros vármegyékből telepített ide tótajkú népet. Ekként keletkezett itt a kath. hitközség, de az 1838. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvek tanusága szerint ekkor még a román elem volt itt túlsúlyban. Gall József birtokát 1847-ben Hampel József vette meg, kinek halála után, 1859 desz. 28-án örökösei Dragomirestyei Janicsáry Sándornak adták el. Jelenleg ifj. Juhoss Gyula dr. a község legnagyobb birtokosa, a kinek a községben kényelmes úrilaka, a községen kívül pedig szép vadászkastélya van, melyet 1910-ben építtetett, míg a lakóháza még a Janicsáry családé volt. Itt körülbelül 2000 kötetes könyvtára és sok érdekes vadásztroféuma van. Vadaskertjében érdekes a fáczán- és őztenyésztés. 1830-1840 között német családok is telepedtek itt le a környékbeli falvakból. 1845-ben Gall József Csehországból mintegy 20-30 róm. kath. földmíves-családot telepített ide. Miután a kath. lakosság száma harmadfélszázra szaporodott fel, már 1844-ben lépéseket tettek a kath. plebánia felállítására, a mi azonban csak 1847-ben sikerült. A plebánia-templom 1892-ben épült. A mintegy 100 lélekből álló görög-keleti egyháznak is van egy temploma. A község jelenlegi nevét 1894-ben nyerte.

Aga. - Ifj. Juhoss Gyula dr. úrilaka.

Aga. - Ifj. Juhoss Gyula dr. vadászlaka a bakoviczai erdőben.
Almád.
Almád (azelőtt Jabuka). A verseczi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 295, lakosaié 1269, a kik leginkább oláh- és szerbajkúak s gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Versecz. A középkorban Jablonok alakban említik az oklevelek. Ekkor Krassó vármegyéhez tartozott. 1390-ben Ér-Somlyó vár tartozékai között sorolják fel, midőn Zsigmond király a várat tartozékaival Perényi Miklósnak adta. A török hódoltság megszüntével, az 1717-ben eszközölt összeírásban, Jaboca néven 10 házból álló helyként van felvéve. Az 1723-25. évi Mercy-féle térképen is a lakott helyek között találjuk. 1761-ben még túlnyomóan szerbek és románok lakták, kik 1776-ban németekkel szaporodtak. 1837-ben Nemeshegyi József és Ignácz vették meg a kincstártól és e család 1889-ig volt itt birtokos; azóta Singer Adolf és Eleonóra a helység legnagyobb birtokosai. A községben két templom van. Az oláhoké a XIX. század elején, a szerbeké 1900-ban épült. 1897 május 25-én az árvíz a községházával együtt több épületet megrongált. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn.
Alsóbencsek.
Alsóbencsek (azelőtt Román-Bencsek). A Baczin-patak mentén fekvő kisközség. Házainak száma 148, lakosaié 676, a kik öt magyar és hat német kivételével, román ajkúak s gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Felsőbencsek, vasúti állomása helyben van. Már a népvándorlás korában lakott hely volt, a mit a helység mellett látható úgynevezett avar sánczok bizonyítanak, melyek a XVIII. században készült Winkler Kristóf-féle térképen is fel vannak tüntetve. E helység területének legrégibb birtokosa a Dorozsma nemzetség volt. E tájon feküdt Bácsi 23helység, melynek emlékét a községen átvonuló Báczin-patak őrizte meg. E helység a XIV. század első felében a Dorozsma-nembeli Wazal Pál (1301-1348) és András birtoka, a kik egy harmadát testvérüknek, Botos Jánosnak (1314-1338), a Harapkai-család ősének engedték át. A mai helységről a XV. századtól kezdve vannak adatok. Vencze vagy Vencse néven előbb Borzlyuk várának, majd a dobozi uradalomnak volt a tartozéka. 1444-ben még királyi várnépek lakták. 1456-ban Hunyadi János, 1462-ben Giskra János és 1468-ban Knyeziczei Pán Mátyás birtoka s az utóbbi 1471-ig bírja. 1477-1483-ban az Alsó-Lendvai Bánffi testvérek (Miklós és Jakab) kezén találjuk. A Hunyadiak korában szerbek szállották meg, a kik a helység nevét Bencsikre és Bencsekre, majd Bencsekútra változtatták. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Bensekút alakban fordul elő. Az 1723. évi Mercy-féle térképen szintén Bensekút néven lakott helyként van jelezve. A XVIII. század közepén románok szállották meg, a kik nevét Bencsekusitra torzították el. Ebben az alakban fordul elő az 1761. évi hivatalos térképen is, 1778-ban a Gyertyánosról Mali Torini pusztára áttelepített németek kezdtek Bencsekre költözni, a kik 12-14 évig ismeretlenül tengődtek, midőn 1794-ben német birodalmi bevándorlók szállották meg Bencseket s ekkor egymással szemben két helység keletkezett. A németek a domb éjszaki oldalán, a régi Felső-Vencse helyén építtették házaikat és ez lett azután Német-Bencsek, míg a bennszülött román lakosság a falu völgyi részében tömörült s ez lett Román-Bencsek. Mind a két helység 1814-ig a kincstáré volt és a blumenthali uradalomhoz tartozott. 1814-ben herczeg Schwarzenberg Károly nyerte adományul. 1819-ben Kevermesi Thököly Péter vette meg, a ki 1838-ban Sina György Simonnak adta el. 1880-ban báró Sina Anasztázia, férjezett gróf Wimpffenné lett a Sina-féle birtok tulajdonosa. 1891 óta gróf Wimpffen Siegfried a helység legnagyobb birtokosa. A községben egy gör.-kel. román templom van, mely 1899-ben épült. A községhez tartozik Sumanda-puszta, melynek helyén a középkorban Simánd helység feküdt. Eredetileg a Csanád nemzetség ősi birtoka volt, 1290-ben a Csanád-nembeli Dénes, valamint fiai István és Pál eladták, de mivel ez ellen a rokonság tiltakozott, ebből per keletkezett, mely csak 1338-ban ért véget. 1339-ben Csanád esztergomi érseket és a Csanád nembeli Pál fia Dénest iktatták be e helység birtokába. 1360-ban az ugyane nemzetségből származó Telegdi család sarjai osztoztak rajta. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint ekkor már plebániája is volt. A XV. században a Szeri Pósák bírták. Ezeknek kihalta után 1471-ben a Guthi Országh és a Nádasdi Ongor-családok nyerték adományul. Vele egy, vagy szomszédos helység volt Tót-Simánd, mely 1500-ban a sződi uradalomhoz tartozott. Az 1723-25. évi Mercy-féle térképen Simonda alakban, pusztaként szerepel.
Alsósztamora.
Alsósztamora (azelőtt Német-Sztamora). A temesvár-báziási vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 272, lakosaié 1447, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van, az utóbbi Sztamora-Moravicza név alatt. E helységet eredetileg tótok lakták, de a XIX. század első éveiben németek foglalták el helyüket, Malenicza Péter pártfogása alatt. 1865-ig a Malenicza-család és Damaszkin János voltak a helység legnagyobb birtokosai. Ezeknek a birtokait 1865-ben a község vásárolta meg. A községbeli úrilakot Malenicza Mária 1833-ban építtette, de most ez is a községé s tanítói lakóházul szolgál. A plebánia 1811-ben keletkezett és a templom 1857-59-ben épült. Van itt takarékpénztárt, önsegélyző egylet, dalárda, gazdasági és temetkezési egyesület, két műmalom. Az egyik Hammesz Józsefé, a másik egy részvénytársaságé.
Angyalkút.
Angyalkút (azelőtt Kisfalud). A Maros mentén fekvő kisközség. Házainak száma 316, lakosaié 1702, a kik róm. kath. vallásúak és németajkúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Újarad. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1457-ben a Palotai Czibak-családnak voltak itt részbirtokai, melyeket az aradi káptalannak adományozott. 1466-ban a Ravazdiak és a Garaiak osztoztak rajta: 1561-ben Balogh Imre volt, a földesura. Az 1723-25. évi Mercy-féle, valamint az 1761. évi hivatalos térképen e tájon Kisvenda (Kisveda) pusztát találjuk. A jelenlegi helységet Neumann József lippai sótári tiszt 1766-ban telepítette és a német telepesek részére 106 házat építtetett. A község belterületén öt kutat ásatott, az egyik kút fölé egy angyalt ábrázoló kőszobrot emeltetett, mely után a helységet Engelsbrunn-nak nevezték el. 1782-ben Pigethy (Pikéthy) Mihály vette meg a birtokot a kincstártól. Ennek utóda Pikéthy István 1824-ben 24a helység egy részét eladta Rétháti Kövér Antalnak, Manónak és Mártonnak, mely család a helység határának egy részét most is bírja; a másik része még 1896-ban báró Appel János és neje szül. Asguthi Körtvélyesy Johanna tulajdona volt. Egy rész 1885-ben id. Jäger Gusztáv tulajdonába ment át, mely 1893 óta Kapp László és neje Jäger Gertrudé. A községben két régi kastély van; mind a kettő gróf Porcia Lajosé és nejéé: Fábián Elláé. 1848 okt. 21-én Máriássy János honvédőrnagy hada, az aradi őrséghez tartozó dzsidásokat, a kik a faluban foglaltak állást, megtámadta, de onnan kiűzni nem tudta. E harcz nyomait mutatja az a három ágyúgolyó, melyek közül kettő a templom homlokzatába, egy pedig Dittinger János házafalába van falazva. A r. kath. plebánia 1768-ban keletkezett és a templom 1780-ban épült. A község lakosai hitelszövetkezetet, temetkezési egyesületet, tejszövetkezetet és állatbiztosító egyesületet tartanak fenn. Van ezenkívül a községben egy téglagyár, egy gőzmalom, mely Kapp Jánosé. A mai Angyalkút mellett feküdt a középkorban Kér, mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. 1325-ben a falu egy része Kéri Fekete Gergelyé, a ki a maga részét a Baar-Kalán nembeli Szeri Pósa mesternek zálogosította el, a másik része pedig az aradi káptalané volt, de a XIV. század közepén a Pósafiak az egész helységet megszerezték. 1391-ben a Szántai Pethőknek és utánuk a Báthoryaknak voltak itt részeik. 1448-ban pedig Hunyadi János kormányzónak és 1471-ben a csanádi káptalannak is. 1471-ben, a Pósafiak magvaszakadtával, a király a Nádasdi Ongoroknak és a Guthi Országhoknak adta a helységet, 1472-ben azonban Szeri Pósafi Anna, a Maczedóniai, a Ghymesi Forgách- és a Geszthi-családok tartottak igényt Kér fele részére. Az 1561. évi adólajstromban Kis-Kér alakban találjuk s ekkor az aradi káptalan volt a földesura.

Angyalkút. - Gróf Porcia Lajos úrilaka.
Aranyág.
Aranyág (azelőtt Hernyákova). A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 256, lakosaié 1414, a kik leginkább gör.-kel. vallásúak és románajkúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Temesrékas. A XIV. század közepén már fennállott. 1349-ben Aranyaso (Aranyasa) alakban fordul elő. A Hunyadiak alatt szerbek és románok szállották meg, a kik a helység nevét Haranay-ra ferdítették. 1477-ben Hernyákfalva (Hernyakoviczi) alakban fordul elő, a borzlyuki uradalom tartozékai között s ekkor Bánffi Miklós és Jakab birtoka volt. A Mercy-féle térképen Arankoszelo alakban pusztaként, az 1761. évi térképen pedig Hernakova alakban fordul elő. A XIX. század elején a kincstártól az Ippi Bydeskúthy-család vette meg. 1834-ben Borosjenei Muslay László, Temes vármegye alispánjának a birtokába került. 1848-ban báró Ambrózyné szül. Muslay Izabella és Maithényi Etelka tulajdona lett. 1896-ban az előbbi birtokrész báró Ambrózy Gyuláé, az utóbbi pedig a Langfelder- és Plohn-czég, valamint Bauer Mátyás tulajdona volt. Jelenleg báró Ambrózy Gyula a helység legnagyobb birtokosa. A Bydeskúthy-család Hanusfalváról kath. vallású magyarokat és tótokat telepített ide. A gör.-kel. templom 1872-ben épült. A 315 lelket számláló katholikusok a báró Ambrózy-féle kápolnában tartanak istentiszteletet. Báró Ambrózy Gyulának gőzmalma és gazdasági szeszgyára is van a községben. A helységhez tartozik: Annamajor (azelőtt Langfelder-tanya) és Gyulamajor.
Babsa.
Babsa. A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 190, lakosaié 1338, a kik magyarok és románajkúak, róm. kath. és gör. kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Kiszető. A középkorban a mai Babsa helyén három falu feküdt, ú. m. Felsew-Bapsa, Also Bapsa és Kewzepsew (Középső) Bapsa. Mind a három 1480-ig Pomázi Czikó Sandrin és János pilismegyei nemesek birtoka. Ezeknek magvaszakadtával Mátyás király Macskási Tárnok Péternek és Derencsényi Imrének adományozta, de már 1488-ban a czikóvásárhelyi kastély tartozékai között találjuk, mely kastély ekkor Haraszthy Ferencz szörényi báné volt, a ki viszont Básthy Gáspártól vásárolta. Az 1717. évi jegyzékben 40 lakott házzal a facseti kerületben, Babscha alakban fordul elő. Az 1723-25. évi Mercy-féle térképen is lakott helyként van megjelölve. Az 1761. évi hivatalos térkép szerint a lugosi kerülethez tartozott s lakosai ekkor már románok voltak. 1838-ban 22 5/8 egész jobbágytelek volt a községben. 1848-ig a kamara volt a földesura. A gör.-kel, templom 1899-ben épült.
Bakóvár.
Bakóvár (azelőtt Bachóvár). A temesvár-lugosi vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 376; lakosaié 2097, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A helységet Dezséri Bachó János kerületi biztos és Krassó vármegye főispánja, e helység 27névadója, 1783-ban telepítette a kincstári erdőbirtokon. A telepítés előtt, a mai Bakovár határában, eloláhosodott szlávok laktak szétszórtan, a kik a szomszédos községekbe húzódtak. Az első telepesek magyarok, bolgárok és tótok voltak. 1784-1785-ben e telepeseket még mintegy 100 külföldi családdal gyarapították, ama gyarmatosok közül, a kiket Röthlein frankfurti császári helynök küldött le a délmagyarországi vármegyékbe. Ezek egyideig a pakáczi pusztán voltak elhelyezve, de mivel az ottani viszonyok nem tetszettek nekik, átköltöztek Bachóvárra. Később három-három évi időközökben újabb német telepesek költöztek ide Németországból, Burgundiából, Lotharingiából, Bajorországból, a metzi és a trieri püspökségekből, Ausztriából és Csehországból. A csehek 1820-ban telepedtek ide, de ezek a magyarokkal, tótokkal és bolgárokkal együtt lassanként elnémetesedtek, szintúgy az 1795-ben letelepedett 35 magyar család is, bár ezek 1856-ban még az iránt folyamodtak a csanádi püspökhöz, hogy részükre magyarul tudó plebánost rendeljen. A róm. kath. plebánia 1786-ban keletkezett és a mostani templom 1867-ben épült. 1834-ig a kincstár volt a helység földesura, a mikor azonban a vallásalapítványi uradalom birtokába ment át. A község lakosai hitelszövetkezetet, önsegélyző egyletet és lövészegyesületet tartanak fenn. Azonkívül a Buziási Népbanknak, a Délvidéki Gazdasági Egyesületnek és a Kath. Népszövetségnek van itt fiókja.
Balázsd.
Balázsd (előbb Balázsfalva). A Poganis-patak mellett fekvő kisközség. Házainak száma 98, lakosaié 509, a kik leginkább gör.-kel. vallásúak és románajkúak. Postája, távírója és vasúti állomása Niczkyfalva. Középkori neve Balázsfalva volt. 1410-ben Doboz tartozékaként, a Dobozi Dánfi családé volt, 1488-ban Czikó Vásárhely tartozékaként szerepel s ekkor Haraszthy Ferencz szörényi báné volt. Az 1717. évi jegyzékben Blaschevo alakban találjuk; 40 házzal. Az 1723-25. évi Mercy-féle, valamint az 1761. évi térképeken Plaschova néven fordul elő. Később pedig Blazsova alakban. 1801-ben a kincstártól Balázsfalvi Kiss Pál és Mihály vették meg, de 1803-ban már Losonczi Gyürky Pál és később báró Sédeni Ambrózy István voltak a földesurai. A Gyürky-féle birtokrész Gyürky Euláliára férjezett gróf Almássy Edmundnéra szállott, a kitől 1876-ban Vargics Imre vette meg. Az Ambrózy-féle birtokrész báró Salvadori Ferenczné szül. báró Ambrózy Stefanie birtoka volt, a kitől 1885-ben Wettel Ferencz szerezte meg. A községbeli úrilakot Wettel Ferencz 1893-ban építtette. A gör. kel. templom 1876-ban épült.
Baraczháza.
Baraczháza. A temesvár-varjasi vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 181, lakosaié 826, a kik német- és románajkúak, róm. kath. és gör. kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E község már a középkorban fennállott. 1411-ben Brochháza, 1428-ban Barothháza néven említik az oklevelek. A Mercy-féle térképen Barazas alakban, lakatlan helyként fordul elő. Az 1761. és az 1783. évi hivatalos térképen Parazhaz alakban találjuk megjelölve. 1803-ban Baraczházi Capdebo János, Márton, Ferencz és Gergely vették meg a kincstártól. Jelenleg is Capdebo Lajos és Capdebo Sándor a legnagyobb birtokosai. A községben három kúria és egy emeletes kastély van; mind a négyet a Capdebo-család építtette s most is a család tagjaié, az itteni kápolnával együtt, mely családi sírboltul szolgál. Ez a kápolna 1837-ben épült. A gör.-kel. templom pedig 1830-ban. A község melletti dombon a régi templom nyomai láthatók, mert a község eredetileg itt feküdt. Ide tartozik: Reitter-tanya. - A mai Baraczházától délnyugatra feküdt Székaszó vagy Szikszó, melynek legrégibb birtokosa a Csák nembéli Miklós csanádi, bihari s végül pozsonyi főispán volt, a ki e birtokot, 1231-ben kelt végrendelete szerint, atyjától örökölte és két fiára, Izsákra és Lőrinczre, az 1237. évi pótvégrendeletében Lőrinczre és az időközben született János nevű fiára hagyta. A helység további sorsa ismeretlen.

Baraczháza. - Capdebo Lajos kastélya.
Bázos.
Bázos. A Temes-folyó mentén fekvő kisközség. Házainak száma 337, lakosaié 2160, a kik leginkább gör.-kel. vallásúak és románajkúak. Postája, távírója és vasúti állomása Temesrékas. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen a temesvári kerületben lakott helyként van feltüntetve. Az 1761. évi hivatalos térképen ellenben csak pusztaként találjuk. Kevéssel ezután románok szállották meg. Az 1783. évi térképen Bassosh alakban már faluként szerepel. 1838-ban 53 1/8 egész jobbágytelket írtak benne össze. A XIX. század első felében a kamara volt a földesura. 1867-ben báró Ambrózy István és Lajos vették meg a kamara itteni birtokait. Jelenleg is báró Ambrózy István és Lajos a helység legnagyobb birtokosai. 28A gör.-kel. templom 1901-ben épült. Van itt egy gőzmalom, mely Péterfy Lajosé. A községhez tartoznak: Határ-, Ármág-, Rosu- és Sátra-puszták.
Begaszentmihály.
Begaszentmihály (azelőtt Román-Szent-Mihály). A Bega hajózási csatorna mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 363, lakosaié 2124, a kik kisebb részben magyarok és németajkúak, nagyobb részben románajkúak. Postája, távirója és vasúti állomása helyben van. Valószínűleg a mai Begaszentmihály helyén feküdt az a Szent-Mihály helység, mely az 1332-37. évi pápai tizedjegyzőkönyvben is előfordul Sanctus Michael alakban. A mai helységről első ízben az 1717. évi jegyzékben van említés, a mikor 43 házat írtak benne össze. A Mercy-féle térképen St.-Mihal alakban, lakott helyként van megjelölve. Az 1761. évi hivatalos térkép szerint a Bega hajózási csatorna jobbpartján épült, az 1783. évi térképen pedig a csatorna és a Bega folyó közötti területen van feltüntetve. 1838-ban 115 egész jobbágy telket írtak benne össze. 1868-ig a kincstár volt a legnagyobb birtokosa. 1868-ban Nagyjeszeni Jeszenszky Béla vette meg e birtok egy részét és jelenleg Jeszenszky Bélának, az aradi gör.-kel. szentszéknek és a kir. államkincstárnak van itt nagyobb birtoka. A községbeli gör.-kel. templom 1877-ben épült. A lakosok dalegyesületet tartanak fenn. Van itt egy gőzmalom is, mely Freimann Menyhérté. A községhez tartozik Jeszenszky-puszta. A mai Begaszentmihály határában Oroszin mare és Oroszin mik (Nagy- és Kis-Oroszi) nevű dülőket találunk a régi felvételekben, a mely földterületet az 1883-iki tagosításkor Jeszenszky Béla tagjához csatolták s így a mai Jeszenszky-pusztához tartozik. A Begaszentmihálytól délkeletre eső Temesság falunál is találunk egy Oroszin nevű szántóföldet és Ötvény határában szintén emlegetnek egy ily nevű dűlőt. Úgy látszik tehát, hogy Begaszentmihály, Ötvény és Temesság között a mai Begaszentmihály határában hajdan egy Oroszi nevű helység volt. Ortvay Tivadar szerint is e tájon fekhetett az az Oroszi, a mely az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben előfordul. Ezt később, a XV. században, Egyházas-Oroszi néven említik s 1456-ban Hunyadi László és Mátyás beszterczei grófok nagybátyjuknak, Horogszegi Szilágyi Mihálynak engedték át.
Belencze.
Belencze (azelőtt Bélincz). A Budapest-orsovai vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 680, lakosaié: 2618, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Első ízben 1369-ben említik az oklevelek Belenche alakban. 1482-ben a Belinczi Bésánfiak birtoka. A Mercy-féle térképen Bellinz alakban a lugosi kerület lakott helyei között szerepel. 1782-ben Defcsics Miklós és Conrád Mihály vették meg a kincstártól. 1802-ben a Jankovics alias Doktorovics-családé lett. 1838-ban Doktorovics Miklós volt a földesura. A XIX. század közepe óta ismét a kincstáré. A községbeli gör.-kel. templom 1797-ben épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn és Hatieg Titusznak gőzmalma is van itt. A községhez tartozik Kincstár-puszta. Határában feküdt hajdan Tataras-puszta, melyet Báthory Zsigmond fejedelem 1597-ben a Bésán-családnak adományozott.
Beletháza.
Beletháza (azelőtt Belotincz). A Maros-folyó mentén fekvő kisközség. Házainak száma 250, lakosaié 1152, a kik románajkúak és leginkább gör.-kel. vallásúak. Postája és vasuti állomása Konop, táviróállomása Marosborsa. Az 1717. évi összeírásban Belodinzi alakban, 16 házból álló helyként fordul elő. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle és az 1761. évi térképeken is lakott helyként találjuk megjelölve. 1845-ig a kincstár volt a földesura, 1845-ben Beillet de La Tour Tivadar kapta adományul. 1848 óta Baillet de La Tour Károly, majd utána Vincze bírták. Jelenleg Haubert Nándor, Csobán Aurél dr., Masznyik Márton dr., Török Béla és Koncz Benő dr. a legnagyobb birtokosai. 1873-ban a kolera lépett itt fel és 250 áldozatot szedett. A gör.-kel. templom 1854-ben épült s a kb. 200 gör.-kath. hívőnek imaháza van itt. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn.
Berekszó.
Berekszó nagyközség nevét a mellette elfolyó Berekszótól vette. Házainak száma 403, lakosaié 2314, a kik, 36 magyar- és 230 németajkú kivételével, románajkúak s leginkább gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Az a terület, a hol jelenleg a helység áll, egykor a Vaja nemzetség ősi birtoka volt. E tájon feküdt Ormándfölde, melyet a Vaja nembeli Márton és Gyarmán 1266-ban nyertek adományul. A mai Berekszó és a vele szomszédos Vaja tehát e nemzetség ősi fészke volt; 1349-ben azonban már az elhalt Dezső beregi főispán fiaié: Miklósé, Jánosé, Péteré és Domokosé. A XIV. század második felében a Berekszói család birtokában találjuk, melynek tagjai közül: Domonkos (1371), Dezső s fia Domonkos (1377), István fia László (1381), Miklós fia János 29és János fia János (1412) szerepelnek; 1414-ben Berekszói Hagymás Miklós is, ki 1462-ben testvéréül fogadta Szentgirolti Jánost, a ki e réven itteni birtokaira jogot tartott. Az 1462. évi beiktató levélben, Berekszón kívül, egy Kis-Berekszó nevű helység is említve van. 1489-ben egy Berekszói Berzy János nevű birtokos is szerepel itt. 1528-ban a Hagymásiak két jobbágytelket adományoztak itt Saradi Kiss Ferencznek és Kun Pálnak. 1554-ben Vajai Kiss Ferencz egy nemesi telket írt be halála esetére Hagymás Kristófnak és Eusztáknak. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint akkor már plebániája is volt, sőt 1388-ban már hetivásárok tartására is szabadalmat nyert. 1561-ben Ferdinánd király a hűtlenségbe esett Berekszói Hagymás Kristóf birtokát Kányaföldi Kerecsényi Lászlónak adományozta. 1610-ben a Keméndi Várady-család volt itt birtokos. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Beregh-Schoh alakban, 40 házzal szerepel és a Mercy-féle térképen Berexchof néven, lakott helyként van jelölve. Később elpusztult s az 1761. évi hivatalos térképen pusztaként van feltüntetve. A XVIII. század második felében ismét benépesült és 1783-ban ismét faluként szerepel. 1802-ben Vukovics Sebő vette meg a kincstártól, utána fia Sebő, a Szemere-kormány igazságügyminisztere, lett a helység birtokosa; 1849-ben azonban birtokait elkobozták s azokat csak 1870-ben kapta vissza. Halála után birtokait 1872-ben gyermekei Mária és Gábor örökölték. 1878-ban mindkét birtokrész Ürményi Pálné szül. Vukovics Mária birtokába került, a ki nagynénjének Vukovics Katalinnak a birtokrészét is örökölte. Ezt 1883-ban eladta Kondorossy Györgynek, Popovicsné szül. Joanovics Zsófiának és Rogulits Istvánnak, a kiktől azt 1889-ben Endrédy Zsigmond vette meg; a másik birtokrész csere következtében Prónay Istvánné szül. Almássy Mária tulajdonába került. Vukovics Sebő régi kuriája jelenleg paplak és Balta Jánosé. Egy másik úrilak a Prónayaké volt. A községbeli gör.-kel. templom a XVIII. század második felében épült; a templom-kertben levő sírboltban nyugszik Vukovics Sebő, az 1849-iki igazságügyi miniszter. A róm. kath. templom 1908-ban épült. 1848 őszén kisebb harcz volt itt a honvédek és a császáriak között, a kiket, a községbeli népfölkelők segítségével, a honvédek kiűztek a községből. A lakosok ifjúsági egyesületet, takarékpénztárt és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Ide tartozik Basch-puszta. A mai Berekszó körül fekhetett Szentjakab helység, mely 1462-ben Berekszói Hagymás Miklósé és Szentgirolti Jánosé volt. Berekszó és Szentmihály között feküdt Vaja, mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékek szerint is egyházas hely volt. A Berekszói Hagymás-család volt a földesura. 1462-ben Szentgirolti János tart hozzá jogot. 1528-ban a Berekszói Hagymásiak, Kiss Ferencz és Kun Pál bírják. Ferdinánd király 1561-ben, Vajai Kiss Ferencz magvaszakadtával, Czellenk Balázsnak, Zalay Péternek és Siry Lukácsnak adományozza. Ugyanez évben Kerecsényi Lászlónak adja a hűtlenség bűnébe esett Hagymási Kristóf itteni birtokait. 1610-ben Báthory Gábor fejedelem Várady Jánosnak és Széplaky Péternek adja. Az 1690-1700. évi összeírásban Vaja még szerepel, sőt az 1717. évi kamarai jegyzék szerint is még 10 lakott háza van. Az 1761. évi hivatalos térképen már pusztaként van feltüntetve. Emlékét ma is őrzi a Vaja nevű dűlő.
Berekutcza.
Berekutcza. A Berzava-folyó mentén fekvő kisközség. Házainak száma 51, lakosaié 302, a kik mindnyájan románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Birda. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. 1458-ban Berek alakban említik az oklevelek s ekkor a Dóczi-család tartott hozzá jogot. Az 1717. évi kamarai jegyzék a csákovai kerületben említi 28 házzal, Az 1723-25. évi Mercy-féle térképen a verseczi kerületben, Bereckuza alakban, lakott helyként van megjelölve. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1838-ban 14 3/8 egész jobbágytelke volt. 1848-ig a kamara volt a földesura. Határán vezet át az ú. n. római sáncz. 1813-ban a kolera a lakosság hatodrészét ragadta el.
Berestye.
Berestye (azelőtt Brestye), Denta szomszédságában fekvő nagyközség. Házainak száma 193, lakosaié 1004, a kik leginkább bolgárok és róm. kath. vallásúak. E helység a XIX. század első felében települt. Földesura a kincstár volt. A róm. kath. templom 1902-ben épült. A lakosok gazdakört és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik Pilaristye-tanya; itt van özv. Jäger Róbertné úrilaka.
Berkeszfalu.
Berkeszfalu (azelőtt Perkoszova). A Moravicza-patak mentén fekvő kisközség. Házainak száma 192, lakosaié 1049, a kik vegyesen magyarok, német- és románajkúak és vallásra nézve katholikusok és gör.-keletiek. Postája és távírója Temes-bökény, vasúti állomása Nagyzsám. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. 1358-ban és 1431-ben Berkesz, 1405-ben Berkesz, 1472-ben Berkeez alakban 30említik az oklevelek. 1424-ben a rácz despoták birtoka. Az 1717. évi jegyzékben Percossovo alakban találjuk, 15 házzal. A Mercy-féle térképen Bergossova alakban, a werseczi kerületben, lakott helyként van feltüntetve. 1816-ban báró Hiller János cs. kir. táborszernagy kapta adományul, kinek utódai 1872-ig birták. 1872-től 1891-ig a Nagy- és Kis-Szredistyei Lazarovics-családé volt. 1892-ben Knelly Lajos vette meg a báró Hiller-féle birtokot s azt jelenleg is bírja. A községbeli gör. kel. román és a róm. kath. templom is 1911-ben épült. A lakosok dalegyletet és takarékpénztárt tartanak fenn. A községhez tartozik Knelly-puszta és Rieger-puszta.
Birda.
Birda. A vejte-németbogsáni vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 210, lakosaié 1321, kik közül 183 magyar, 611 németajkú és 523 románajkú; 168 róm. kath., 608 ág. h. ev. és 523 gör.-keleti. Postája., távírója és vasúti állomása helyben van. A török hódoltságból lakott községként került elő. Az 1717. évi kincstári jegyzék szerint 80 háza volt. Az 1761. évi térképen Pirda alakban szerepel a csákovai kerületben. 1828-ban a Termatsits-család vásárolta meg a kincstártól. 1838-ban Termatsits János volt a földesura. Ettől 1842-ben a báró Lo-Presti-család birtokába került és 1852-ben báró Uckermanné szül. báró Lo-Presti Henriette lett a tulajdonosa. Halála után báró Uckermann Aladáré lett, a kitől 1892-ben Montag M. és fiai és Montag Lucrats Riza vették meg. A községbeli régi kuriát a Termatsits-család 1830-ban építtette. Az ág. h. ev. templom 1906-ban épült; a gör.-kel. templom egészen új. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik Inna-major, Móricz-major és Róza-major.
Budincz.
Budincz. A Bega folyó mentén fekvő kisközség. Házainak száma 219, lakosaié 947, a kik leginkább románajkúak és gör.-kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája Ujjózseffalva, távírója és vasúti állomása Nagytopoly. A török hódoltságból szintén lakott helységként került elő. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Budimcy alakban, a facseti kerületben találjuk, 18 lakott házzal. A Mercy-féle térképen Pudinc, az 1761. évi hivatalos térképen Budinz alakban fordul elő a lugosi kerületben. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1848-ig a kamara volt a földesura. A községbeli gör.-kath. templom 1863-ban, a gör.-keletieké 1888-ban épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn.
Buzád.
Buzád. A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 186, lakosaié 859, a kik nagyrészt románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Rigósfürdő, vasúti állomása Saroltavár. Már 1415-ben fennállott, a mikor egy Buzádi Benedek nevű nemes is szerepel itt. Az 1717. évi kincstári jegyzék a lippai kerületbe sorozza, de akkor csak hét lakott házból állott. Később elpusztult, s az 1761. évi hivatalos térkép már csak pusztaként említi; de 1783-ban ismét benépesült, 1782-ben Névery Elek és József vették meg a kincstártól, de mivel nem fizették ki a vételárt, továbbra is a kincstáré maradt. 1814-ben herczeg Schwarzenberg Károly nyerte adományul, kitől 1819-ben Kevermesi Thököly Péter, 1838-ban pedig báró Sina György Simon birtokába került. A Sina-féle birtokot Sina Anasztázia férj. gróf Wimpffenné örökölte s 1891 óta gróf Wimpffen Siegfriedé. A községbeli gör.-kel. templom a XIX. század elején épült.
Buziásfürdő.
Buziásfürdő. A Szilashegy alján, kies völgyben fekvő nagyközség, a hasonnevű járás székhelye; s hazánk egyik elsőrendű gyógyfürdője. Házainak száma 621, lakosaié 3075, a kik vegyesen magyarok, német- és románajkúak, kik között a róm. katholikusok és a gör.-keletiek vannak többségben. Első ízben 1320-ban említik az oklevelek szörényvármegyei faluként, mikor három előkelő szörényi nemes Bulyeni Márk, ennek fia János és Dala fia Miklós megjelenvén Róbert Károly király előtt, arra kérték, hogy őket Buziás birtokában, melyet Chepan fia Lőrincztől vettek át, vitézi szolgálataik fejében erősítse meg. A király 1321 febr. 26-án teljesíti kérelmüket. A XV. század második felében Murányi Kónya Demeter özvegye, Szajáni Posztós Tamás leánya bírta Buziás egy részét, a ki itteni birtokait 1479 márcz. 25-én a budai káptalannak adományozta; a budai káptalan azonban nagyon rövid ideig birhatta, mert a helység és vidéke a Béli Bésán családé lett. 1482-ben Bésán Benedek és András egyik elhalt osztályos testvérük, néhai Hollódi Fülöp özvegyét: Fides asszonyt, az őt megillető özvegyi negyedre nézve, a birtokukban levő 33 faluból, köztük Buziásból is kielégítik. Ez okirat szerint akkor Buziáson magyarokkal vegyesen szlávok laktak. A török hódoltság alatt előbb szerbek, majd románok szállották meg. A hódoltság után 1717-ben 36 házból állott. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Busiesch alakban fordul elő. Mint kincstári birtok, a nagykövéresi uradalomhoz tartozott. 1807-ben, mikor az uradalmat a király a vallás- 33és tanulmányi alapítványnak átengedte, az újonnan alakított temesi közalapítványi uradalomnak Buziás lett a székhelye. Ez időtől kezdve újabb települők szállották meg. 1820 táján kb. 50-60 magyar és tót család jött Pozsony és Árva vármegyékből. Ezeket 1825 táján kb. ugyanannyi német és cseh család követte, a krassó-vármegyei Ferenczfalva, Weidenthal stb. községekből. 1829-ben már 210 háza volt. Továbbfejlődését az ásványvízforrások mozdították elő, melyek révén országos jelentőségre emelkedett. Gyógyvizeire első ízben Lindenmayr B., a közalapítványi uradalom orvosa 1809-ben terelte az uradalmi igazgatóság figyelmét. Felügyelete alatt 1811-ben kutatások folytak, melyek fényes eredményre vezettek. 1816-ban folytatták a kutatásokat és rövid idő alatt a jelenleg is használt öt forrást helyreállították. A közalapítványi uradalom 1819-ben a fürdőt Rauth János és Simsó János vállalkozóknak adta bérbe. 1848 őszén, ama hírre, hogy a temesvári császári helyőrség állást foglalt az ország kormánya ellen, a buziási románok is fészkelődni s a császári lobogók alatt rabolni kezdtek. Csak 1849 tavaszán szüntek meg a románok garázdálkodásai, mikor híre járt, hogy Bem tábornok Karánsebesre érkezett s Vécsey Rékasnál táborozik. Az önkényuralom alatt idevonult Ormós Zsigmond, a kinek a háza Temes vármegye vezérférfiainak találkozó helye lett. 1857 óta a fürdői élet is jelentékenyen élénkült. Trefort Ágoston minisztersége alatt az uradalom nagyszabású beruházásokat tett a fürdő fellendítése érdekében. 1893-ban a fürdőtelepet Schottola Ernő vette meg, kinek örökösei 1906-ban Muschong Jakabnak adták el, a ki jelenleg is bírja. Ez a száz holdas, díszkertből és számos épületből álló fürdőtelep a helység legforgalmasabb része. A telepet a Király-utcza két részre osztja. Az alsó fürdőtelepen van a nagyszálló, az igazgatósági épület, a szénsavgyár és az ásványvíztöltő. A díszkert közepén a nagykioszk, melynek nagy gyógyterme tánczhelyül is szolgál, s ugyanitt van az olvasóterem és a társalgó; odább a bazárszálló s az ivókúrára használt Szent-Antal, Mihály és József források ivócsarnokai, melyeket egymással és a többi fürdőépülettel félkilométer hosszúságban fedett sétányok kötnek össze. A gyógyterem mellett van a csolnakázó tó, melynek közepén 103 méter mélységből, karvastagságban buzog fel a Szent-Antal-gejzir. Ez a forrás, melyet 1903-ban fúrtak, látja el a tavat vízzel. E tó mellett épült 1909-ben a szép, új Phönix-fürdő. A díszkert egyik tisztásán látható néhai Trefort Ágoston bronzmellszobra. Vele szemben áll az a félköralakú kőpad, melyen annak idején Deák Ferencz szokott megpihenni. A felsőparkban, hatalmas tölgyerdő közepén végighúzódó hosszú egyenes sétaút végén vannak a meleg szénsavas vasas fürdők, a fürdőépület közelében a lawn-tennis-pályák, ezek mellett vezet az út a domboldalon fekvő fiatal fenyőerdőben az Erzsébet-ligetbe. 1898-ban, a délmagyarországi hadgyakorlatok alkalmával, a király is egy héten át itt tartózkodott. Ennek emlékét a közalapítványi épület falába helyezett emléktábla örökíti meg. A községbeli róm. kath. plebánia 1847-ben keletkezett, a templom 1874-ben épült, a görög-keletieké pedig 1842-ben. A községben van öt pénzintézet, egy szénsavgyár és egy gőzmalom. Az előbbit Muschong Jakab alapította 1907-ben, közel két millió korona befektetéssel, az utóbbi pedig Bajzó Jánosé.

Buziásfürdő.
1. A r. kath. templom. - 2. Kir. járásbíróság. - 3. Deák Ferencz pihenője.

Buziásfürdő.
      Gyógyterem.              Parkrészlet.              Bazár szálloda.
      Phoenix-fürdő.         József-forrás.             Szent Antal-tó.
        Hársfa sétány.        Szent Antal-tó.      Út az aczélfürdőhöz.
Bükkfalva.
Bükkfalva (azelőtt Bukovecz). A Temes-folyó és a Bega-csatorna között fekvő kisközség. Házainak száma 289, lakosaié 1614, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Temesremete. Az 1717. évi kamarai összeírásban 17 lakott házzal a facseti kerületben szerepel; az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen pedig Bukuva néven fordul elő. 1782-ben Remetei Kőszeghy János vette meg a kincstártól, kiről fiúsított leányára Juditra, férjezett Hannseni Deschan Zsigmondnéra szállott. Ettől fia Achill örökölte, kinek halála után a birtokot 1874-ben gróf Dessewffy Kálmán vette meg. 1877-ben Dessewffy Miklósra szállott, kinek elhunyta után 1894-ben gróf Serényi Jánosné szül. Dessewffy Irma lett a tulajdonosa. A községbeli régi kuriát még a Deschan-család, az új kastélyt pedig 1898-ban gróf Serényi Jánosné építtette. Mind a kettő gr. Serényi Jánosné tulajdona és a kastély Keppich József bérlő lakásául szolgál. A lakosok hitelszövetkezetet, takarék- és hitelintézetet tartanak fenn. Gróf Serényi Jánosnak gőzmalma is van a községben. A községhez tartozik Bród-puszta és Gyökér-puszta. - A mai Bükkfalva határában, gróf Serényi Jánosné birtokának éjszakkeleti csúcsán feküdt Sásvár, mely a középkorban városi kiváltságokat élvezett. Első ízben 1428-29-ből vannak róla okleveles adataink. 1454-ben Szentmiklósi Pongrácz Jakab kapja cserében V. László királytól. 1471-ben Dóczi László és Gúthi Országh Lőrincz egyezkednek rajta, mint volt Mutnoki birtokon. 1483-ban és 1503-ban a Sásvári 34Belmosevityek birtokában találjuk. Egy 1492-ben kelt oklevél városnak nevezi. A XVI. század elején a Sásvári Bradics-család bírta, 1529-ben pedig Nagylaki Jaksics Márk. 1530-ban Sásváry István, utána a Malomvízi Kendeffyek és Pásztohi Zsigmond voltak a földesurai, 1545-ben Czrepovics Miklós és 1610-ben Kéméndi Várady János.

Bükkfalva. - Gróf Serényi József kastélya.
Bükkhegy.
Bükkhegy (azelőtt Buchberg). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma: 69, lakosaié 327, a kik német- és románajkúak, róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája: Rigósfürdő, távírója: Lippa, vasúti állomása: Saroltavár. A középkorban a mai Bükkhegy helyén Szenti nevű helység feküdt, mely a Zenthi család birtoka volt. E család 1455-1492 között szerepel. A török hódoltság alatt szerbek szállották meg, a kik nevét Sintár-ra vagy Szintár-ra ferdítették. A románok 1769-ben költöztek ide Arad vidékéről és Hunyad vármegyéből. A jelenlegi helységet a kincstár 1770-1771-ben telepítette: Német nevét Buchberg Ede kamarai igazgatósági titkártól vette. Az új telepen Neumann lippai sótári tiszt 42 házat építtetett 1782-ben. A délmagyarországi kincstári jószágok elárverezése alkalmával Kishindi Szabó Ferencz vette meg a kincstártól. Utána 1835-ig Szabó Antal volt a földesura. 1835-ben Dessewffy Antal, Temes vármegye alispánja vette meg és fia Béla 1848-ban adománylevelet nyert e jószágra. Itt töltötte gyermekéveit Dessewffy Sándor csanádi püspök, Béla testvére. A Dessewffy-féle birtok idővel több részre oszlott. 1896-ban Szabó György, Lajos, Mária férj. Flegelné és Sándor, továbbá Niamesny Mihály, Weber testvérek és Mihelits Lujza bírták.
Csák.
Csák (azelőtt Csákova). A Temes-folyó mentén fekvő nagyközség; járási székhely. Házainak száma: 828, lakosaié: 4404, a kik vegyesen magyarok, német-, szerb- és románajkúak. Közöttük a róm. katholikusok és a görög-keletiek vannak túlsúlyban. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Elsőízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben szerepel egyházas helyként. A XIV. század végén már a Csákiaké volt. Valószínű, hogy Peleskei I. István fiai: Miklós, Péter, György és István, a gróf Csáky-család ősei, 1390 táján szerezték és innen vették a nevüket is. Csák várát 1390-1394. években Csáki Miklós építtette. Körülbelül két hold területet foglalt el, minden oldalról a Temes-folyó vette körül, a várból kapu nyílott a község felé, a honnan csapóhídon át történt a közlekedés. Közel Csákhoz volt egy Tót-Csák nevű helység is, a melyről 1370-től 1417-ig vannak adataink. 1417-ben Marczali Miklós itt verte meg a Temesközbe betörő törököket. Csáki Miklós temesi főispán 1395-ben a helységet a várral együtt a királynak engedte át cserébe, némely biharmegyei birtokokért. 1395 szept. 29-én törökök támadták meg a várat, de Marczali Miklós temesi főispán visszaverte a támadást. 1401-ben Csáki Miklós, István és György a várat és a helységet visszakapták a királytól, melyre 1405-ben Csáki Miklós vajda új adományt nyert és ettől kezdve az egész középkoron át a Csákiaké volt. 1421-ben a család tagjai megosztoztak a váron és tartozékain. Ez osztálylevél szerint a vár alatt épült helység ekkor már vámszedő hely és városi jellege volt. 1426-ban, Csáki Miklós halála után, fiai: László, Bihar- és Szolnok vármegyék főispánja, valamint Mihály, közösen birták a várat. Miklós ágának 1437-ben történt magvaszakadtával, a vár fivére György, visegrádi várnagy és székely ispán fiára Ferenczre szállott. Az ő idejében, 1463-ban a várat palánkokkal és vízgátakkal látták el. Halála után (1468) fiai Benedek és Mihály örökölték. Benedek 1494-ben, Mihály 1511-ben halt el. Fiai egész 1551. szeptember 18-ig birták, midőn a vár, a rácz lakosság árulása következtében, a törökök kezére került. A XV. században beköltözködő szerb menekülők a helység nevét Csákovára változtatták. A Kirimi Ibrahim-féle 1605-1606. évi földleírásban Ruméliához tartozó hódoltsági városként és kerületi központként szerepel. A törökök a vár és a régi magyar helység között török várost építettek, melynek vásártere a mai főtér helyén volt. Savoyai Jenő zentai győzelmének hírére a törökök kivonultak Csák várából. Az 1699. évi karloviczi békekötés után Rami basa, az új nagyvezér, románokat telepített Csákra. A békekötés értelmében a várat le kellett rombolni. A császári kormány 1701-ben gróf Marsigli Alajost bízta meg a vár lerombolásával, de ő elhárította magától ezt a megbízást, mire a császári kormány gróf Oettingen Farkast bízta meg vele, a ki 1701. nyarán és őszén leromboltatta s csak az őrtornyot hagyta meg, mely ma is fennáll. 1716. aug. havában a törökök végleg odahagyták a helységet. A törökök kiűzetése után, 1722-ben, a temesvári kormányszék benépesítése iránt intézkedett. Még ebben az évben főleg németajkú iparosok telepedtek ide, de voltak a települők között magyarok is. 1724-ben Crausen János kamarai főtiszttartó 30-40 svábföldi családot telepített itt le. Ugyanekkor ős 35plebániáját is visszaállították. 1733. után olaszok is telepedtek le benne, a kiket Mercy tábornok hivott be. 1744-ben újból 30 német család költözködött ide. A rendszeres német telepítések idejében 1766-ban öt, az 1784-86. években 16 családdal szaporodott a lakosság, de közben is, 1776-ban, számos, leginkább német telepes nyert itt új otthont. 1743-ban báró Engelshofen táborszernagy kaszárnyát építtetett a régi vár belső telkén. 1728-ban felépült a róm. kath. iskolaház. A kath. templom alapkövét 1732-ben tették le, de a bekövetkezett háborús idők miatt a templom csak 1741-ben készült el. 1738-ban, midőn Tos Mohamed szeraszkir átkelt a Dunán, Pancsova eleste után, szept. havában, Csákot is elfoglalta, hol a törökök két hónapon át tanyáztak. Ekkor a német lakosság szétfutott és házaikat a román és szerb csőcselék kifosztotta, a kath. templomot pedig feldúlta. A német lakosság csak az 1739 szept. 1-én kötött béke után mert visszatérni házi tűzhelyeihez. 1739-ben itt született Obradovics Dositheus (Demeter) bölcsész, a szerb tudományos irodalom megalapítója. A békekötés után a német elem tekintélyesen gyarapodott. Az 1761. évi hivatalos térképen németektől és óhitűektől lakott helyként van feltüntetve. 1770 máj. havában II. József császár meglátogatta és egy napot töltött a tiszttartói épületben. 1791-ben 27 felsőmagyarországi tót család érkezett Csákra s ezek külön utczában nyertek szállást. 1807-ben Csák a vallás- és tanulmányi alap birtokába ment át és I. Ferencz király 1823 ápr. 23-án mezővárosi kiváltságokkal ruházta fel. 1873 aug. és szept. havában kolerajárvány lépett fel a helységben, melynek 96-an estek áldozatul. 1898-ban a község legsűrűbben lakott területén, a piacztéren tűz támadt, melynek a kir. járásbíróság épületén kívül, a közalapítványi uradalmi magtár és több lakóház esett áldozatul. A főtéren a török világból még több érdekes épület áll fenn, a térre nyíló oszlopos árkádokkal és árúcsarnokokkal. A főtér jobb oldalán van az emeletes, szép községháza, előtte az Erzsébet-liget, a községház udvarán pedig, a holt Temes partján, a 22 méter magas vártorony. A főtér ellenkező oldalán van a Nemzeti szálló. A főtérről a városház-utczán áthaladva, a templomtéren áll az 1879-1881. években csúcsíves ízlésben épült róm. kath, templom, ennek közelében, a Váradi-utczában, az iskolanővérek polgári és elemi leányiskolája, melyet a község 1895-ben építtetett. A vásártérül szolgáló főtérről kelet felé nyílik a Temesvári-utcza, hol az 1768-ban épült gör.-kel. szerb, a másik oldalon pedig az oláh templom áll; az utóbbi 1900-ban épült. A községben öt pénzintézet van. A csáki társaskörön és olvasóegyleten kívül, van szerb egyházi dalárda, román dalegylet, önkéntes tűzoltóegyesület, polgári lövészegyesület, temetkezési és általános betegsegélyző egylet. Az 1893-ban megnyílt széphely-csáki vasút a helység forgalmát lényegesen emelte. A községben van az Első Csákovai Hengergőzmalom-társaság székhelye, Piszk Mór likőrgyára és Tikátsch Rikárd és Piszk Mór eczetgyára. A községhez tartozik a földmívesiskola is. - A mai Csák vidékén feküdt Szenderő, melyről 1327-ben van első ízben adatunk, a mikor a Panki-család tagjai osztoztak meg rajta, úgy hogy Dobó és János a helység egyik felét, Máté és Pető a másik felét kapta. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Zenderev és Zunduru alakban fordul elő. 1473-ban Cserivár tartozékai között szerepel. 1507-ben Szobi Mihály és utána Werbőczy István birtokában találjuk.

Csák. - A róm. kath. templom.

Csák. - A községháza.

A csáki zárdaiskola.
Csehfalva.
Csehfalva. Fehértemplom mellett fekvő kisközség. Házainak száma 43, lakosaié 216, kik legnagyobbrészt cseh származásúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Karasjeszenő. A helység eredeti neve Ablián volt. A XIX. század első felében települt a román-szerb bánáti Határőrvidék területén és az 1873. XXVII. törvényczikkel Temes vármegyéhez csatolták. Róm. kath. temploma 1900-ban épült. E tájon fekhetett a középkorban Abel helység.
Cseralja.
Cseralja (előbb Traunau). A lippai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 249, lakosaié 1268, a kik németajkúak és róm kath. vallásúak. Postája és távírója Szépfalu, vasuti állomása Temeshidegkút. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1463-ban Szeri Pósa, 1471-ben a Guthi Országh és a Nádasdi Ongor-család birtoka. A jelenlegi helység a II. József császár idejében, 1784-1786 között történt telepítések alatt keletkezett és az új helység neve Traunau lett. 1787 végéig 103 ház épült itt fel, s ez idő alatt 100 sváb család nyert elhelyezést. Később franczia és újabb német családok telepedtek itt le, de a francziák idővel teljesen elnémetesedtek. 1782-ben Névery Elek és József vették meg a kincstártól, de nem fizetvén le a vételárt, a helység továbbra is a kincstáré maradt. A róm. kath. tomplom 1839-ben épült. Az 1836-ban pusztított kolerajárvány a lakosságot megtizedelte. Van itt hitelszövetkezet és egy gőzmalom is.
36Csernegyház.
Csernegyház. A Berekszó-patak mentén fekvő kisközség. Házainak száma 300, lakosaié 1332, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Temesgyarmat, de a vasúti állomása helyben van. A középkorban Cserneczháza (Csernezháza) alakban említik az oklevelek. 1470-ben és 1492-ben Csomai Ördög László birtokában találjuk. A Mercy-féle térképen Gernitkais alakban, a temesvári kerületben, lakott helyként van megjelölve. Az 1761. évi hivatalos térképen Csernitacz, Csernithasa alakban szerepel egy kincstári altiszttartóság és erdőkerülőség székhelyeként. 1838-ban 85 4/8 egész jobbágytelket írtak benne össze. A XIX. század első felében a kamara volt a földesura. A görög-keletiek temploma 1846-ban épült. A község határában régi földvár maradványai láthatók és ott vonul át az u. n. római sáncz is. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik Pál-puszta, mely Prekajszky Péter birtoka, a ki egyuttal a helység legnagyobb birtokosa. A mai Csernegyháztól nyugatra, a Mátka vize mellett, feküdt a középkorban Csoma (Chama) helység, mely az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékek szerint egyházas hely volt. Szent Erzsébet tiszteletére szentelt egyházát 1400-ban is említik. 1387 táján Teresztenyei Ördög Miklós nyerte adományul a királytól. Ennek utóda, Ördög László, 1470-ben itteni részeit a Dócziaknak adta el. A hódoltság alatt elpusztult.
Deliblát.
Deliblát. A delibláti homokpusztaság déli szélén fekvő nagyközség. Házainak száma 1083, lakosaié 4711, a kik leginkább román- és szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása pedig Homokos-Deliblát. A török hódoltságból lakott helyként került elő. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Delliblado alakban, a pancsovai kerületben van feltüntetve. Az 1761. évi térképen is óhitűektől lakott helységként van megjelölve, ugyancsak a pancsovai kerületben. 1770-ben, Mária Terézia királynő rendeletére, a szerb határőrezrednek letelepedési helyéül engedték át. 1873-ig a német-szerb bánsági Határőrvidékhez tartozott, de az 1873:XXVII. törvényczikk Temes vármegyéhez csatolta. A községbeli két templom közül az egyik a görög-keleti szerb, a másik a román. A községben székel a királyi kincstár delibláti birtokkezelősége. Van itt tűzoltó-egyesület és egy gőzmalom, a mely Stefanovics Axenté. Az egyik dülőt török-dülőnek nevezik; az ott látható mélyedést elhagyott, régi török kút maradványainak tartják. A delibláti kincstári híres homokpusztáról a vármegye természeti viszonyait és a mezőgazdaságát tárgyaló fejezetekben írunk bővebben.

Deliblát. - Marhaitatás a kincstári homokon, a mélyfúratú flamandi kútnál.

Deliblát. - Flamandi kút a kincstári homokban.

Deliblát. - Kútőr-lakás a kincstári homokban.
Denta.
Denta. A Berzava mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 613, lakosaié 3488, a kik vegyesen magyarok, német-, bolgár-, szerb- és románajkúak és nagyobbára róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben fordul elő, Dend alakban. 1370-ben az Omoriak birtoka, később a Remetei Himfiaké. 1597-ben Báthory Zsigmond fejedelem Barcsai Andrásnak adományozta s ekkor neve Dente alakban szerepel. A XVII. század második felében, 1686-ban, Sárosi János jelenti az erdélyi fejedelemnek, hogy a helységet a törökök pusztán hagyták. Sándor Pál utazási naplójában többek között azt írja, hogy 1687 máj. 16-án Dente nevű falucska mellé jött hálni. A falu akkor palánkkal volt bekerítve. Az 1717. évi jegyzékben a csákovai kerületben 100 házzal szerepel. 1720 után német gyarmatosok telepedtek le a helységben. 1724-ben plebániáját is helyreállították, és 1839-ben Dettára helyezték át. 1761-ben kincstári uradalmi altiszttartóság és postahivatal volt a községben. 1796 febr. 15-én hetivásárok tartására nyert szabadalmat, 1911-ben pedig országos vásártartási engedélyt nyert. 1838-ban 126 7/8 egész jobbágytelek volt a közégben. 1848-ig a kamara volt a földesura. Jelenleg itt a m. kir. államkincstáron kívül, gróf Karátsonyi Jenőnek, Braummüller Emilnek, Scheirich Györgynek, Büchl Róbertnek és Ferencznek, Jäger Sándornak, Ortmann Jánosnak, Mircsov Markonak és Lázárnak van itt nagyobb birtoka. A gör.-kel. szerb templom a török hódoltság idejéből maradt fenn. A román templom 1884-ben, a róm. kath. templom 1890-ben épült. A községben van Büchl Péter villamoserőre berendezett malma és jéggyára. A lakosok önkéntes tűzoltóegyesületet, földmíves-egyletet, temetkezési egyesületet és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik Topolya-puszta, mely 1801-1862-ig a Topolyai Arizy-családé volt. 1862-1889-ig a Timáryaké és 1889 óta gróf Karátsonyi Jenőé. Itt van a Karátsonyi-uradalom 317 holdas híres rizstelepe és 180 holdas halastava. A községhez tartoznak még: Béla-, Csaira-, Endre- (azelőtt Büchl-), Pista-, Ritumare-, Scheirich- (azelőtt Brunner-) és Zimenyek-tanyák.

Gátalja. - Az ősi Gorove-féle kuria.

Gertenyes. - A Hollósy-féle kuria. Most Salamon Samunéé.
39Detta.
Detta. A temesvár-báziási vasútvonal mentén fekvő nagyközség; járási székhely. Házainak száma 590, lakosaié 4203, a kik nagyobbára magyarok és németajkúak és túlnyomóan római katholikusok. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. 1411-ben és 1427-ben Ded és Kisded alakban fordul elő. 1411-ben a Nagylaki Jánkfi-családé volt, 1427-ben már a Nagymihályiak birtokába került. A hódoltság alatt teljesen elpusztult és az 1717. évi összeírásban sem fordul elő. A jelenlegi helység az első német települések idejében, 1724-ben épült fel. Detta egyike volt az első német telepeknek a Marostól délre eső országrészben. 1737-ben román rablóbandák támadták meg és gyujtották fel a helységet. 1738-39-ben a pestis pusztított a lakosok között. Az 1761. évi térképen már németektől lakott virágzó helységként van feltüntetve. 1763-ban Württembergből és Elsas-Lotharingiából 210 család telepedett itt le. 1770 táján a kath. lakosok annyira fölszaporodtak, hogy 1774-ben az akkori csanádi püspök ide helyezte át a plebániát Dentáról. 1777-ben 600 lakosa volt. Az 1788. évi török betörés alkalmával a törökök egyik rablócsapata Dettát akarta megtámadni, de báró Harrach kapitány a vasasokkal Alibunár felé űzte őket. 1808 ápr. 15-én országos- és hetivásárok tartására, 1810 aug. 17-én pedig ismét hetivásárok tartására nyert szabadalmat. 1832-36-ban kolerajárvány pusztított a helységben, 1838 jan. 23-án pedig földrengés. Az 1848/49. évi szabadságharcz alatt rendkívül mozgalmas volt a község élete. Az 1848-iki törvényeket ápr. 14-én hirdették ki a templom előtt, mely alkalommal Timáry Imre szolgabiró mondott nagyhatású beszédet. Timáry Imre és Wittner Lajos szervezték itt a magyarpártot, mely 1848 végén túlsúlyra jutott. 1848 decz. 23-24-én Kiss Ernő hada, Pancsováról Temesvár felé vonultában, Dettára érkezett. Mivel a honvédsereget a házakba elszállásolni nem lehetett, az előljáróság az utczák hosszában máglyákat rakatott s a honvédek ezek mellett töltötték az éjjelt. 1849 jan. 29-én Rajasics patriárka körútjában Dettára érkezvén, a német lakosságot fegyverre szólította a magyarok ellen, majd az elüljáróságot feleskettette a Vojvodinára. Timáry Imre azonban a lakosságot megtartotta a magyarok iránti hűségben. 1859-ben a község vasúti összeköttetést kapott. A róm. kath. templom az 1898-1900. években újjáépült. Kratzer Antal, a község 1882-87. évi bírája, 1885-ben a jelenlegi Erzsébet-parkot telepítette és itt állította fel a község 1896-ban az ezredévi emlékszobrot, majd 1903-ban Kratzer Antal mellszobrát. 1895-ben épült a "Miasszonyunk"-ról nevezett iskolanővérek kolostora, a vele kapcsolatos leányiskolával, míg a közkórházat és a felsőbb polg. iskolát most építik. A községbeli régi kúriát az Arizy-család 1805-ben építtette s ez jelenleg Szalay Géza dr. tulajdona. A község társasélete is élénk. A polgári kaszinón és az olvasókörön kívül számos egyesület működik itt, mint az önkéntes tűzoltó-egylet, a vereskereszt-egylet, a Kratzer Antal park-egylet, a tekéző-egylet, a korcsolya- és teniszegylet és a délvidéki tüdővészellenes szövetség virágzó fiókja. A lakosok három takarékpénztárt, hitelszövetkezetet és tejszövetkezetet tartanak fenn. Gyárai és iparvállalatai közül a nevezetesebbek: Buchmann Alajos gőztéglagyára, Rudolf Károly gőztéglagyára, Lamoth Sándor gépgyára és vasöntője, Oszvald György és fia kalapgyára, az Első Dettai Hengermalom r.-t., a Bánáti Műmalom r.-t., Lamoth Sándor s Kirsch és Lauer gőzmalmai, Stadler Nándor kő- és czement-ipartelepe, Rusz Mihály épület- és tüzifatelepei. A községhez tartozik Guszti-tanya, mely özvegy Jäger Ágostonnéé, továbbá Gyula-udvar, Katon-tanya és Leo-udvar.

Detta. - A róm. kath. templom.

Detta. - Aggok otthona.

Detta. - Tüzoltó-őrtorony.
Dézsánfalva.
Dézsánfalva. A Moravicza-patak mellett fekvő kisközség. Házainak száma 170, lakosaié 963, a kik között a róm. kath. magyarok vannak túlsúlyban. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Alsósztamora. A mai Dézsánfalva helyén, a török hódoltság megszüntekor, Radovanz nevű helység állott, mely az 1717. évi kamarai jegyzékben 20 házzal szerepel. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle és az 1761. évi hivatalos térképen is lakott helyként van feltüntetve. Első román lakosai még itt találták a török hódoltság alatt elpusztult templom omladékát, s ebből épült azután első templomuk. A románoknak azonban itt nem volt maradásuk s így 1805-ben lelkészükkel együtt átköltöztek Mramorákra. A jelenlegi helységet Deschan József kamarai adminisztrátor 1790-1810 között telepítette a kincstári birtokon s így kapta a Dézsánfalva nevet. 1821-ben magyarok is költöztek ide, de ezek nem tudván a szerbekkel és a románokkal összeférni, ismét elköltöztek innen. 1829-ben azonban újabb magyar családok érkeztek ide, a kik nagyobb számuk következtében sikerrel tudtak ellentállani a románoknak. 40Számukra 1848-ban helyi káplánság keletkezett, mely 1851-ben plebániává alakult át. 1817-ben Désánfalvi Gyika Konstantin-Manó és János-Manó vették meg a kincstártól. A Gyika-család itteni birtoka a XIX. század közepén öt részre oszlott. Gyika Tivadar birtokrészét Iván, ettől pedig a jelenlegi tulajdonosa Elemér örökölte. - Gyika Szilárd része Árpádra szállott. - Gyika György részét Imre örökölte, a ki 1880-ban Szávits Sándornak adta el. - Gyika Emanuel részét Béla örökölte, ezt 1878-ban Gombó Arnold vette meg, a kitől az egyik részt báró Hauser Bernát vásárolta meg, a másik rész Fischer Lajosé lett, a ki 1893-ban eladta Gyika Árpádnak és Elemérnek. - Gyika István része halála után feloszlott a többi négy birtok tulajdonosai között. A községbeli három úrilak tulajdonosai: Gyika Elemér, Gyika Árpád és Szávits Sándor. A r. kath. templom 1901-ben és a gör.-keleti a XIX. század elején épült. Van itt gazdakör, tűzoltó- és lövész-egyesület. Idetartozik a báró Hauser-tanya és a Gyika-tanya.

Dézsánfalva. - Gyika Elemér úrilaka.
Dorgos.
Dorgos. A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 167, lakosaié 661, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Lippa. A török hódoltságból lakott helyként került elő. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Dorkosch alakban találjuk, 20 házzal. Lakosai azonban nemsokára elhagyták és az 1723-25. évi gróf Mercy-féle, valamint az 1761. évi hivatalos térképen lakatlan helyként van feltüntetve. 1761 után románok szállották meg. 1783-ban már önálló helység és Temes vármegyéhez tartozott. 1839-ban 24 jobbágytelek volt a faluban. 1848-ig a kamara volt a földesura. Jelenleg a kincstárnak és az itteni görög-keleti egyháznak van itt nagyobb birtoka. Az első görög-keleti templom 1772-ben épült, ezt azonban lerombolták s helyébe 1812-ben újat építettek, mely 1910-ben leégvén, helyén emelte 1911-ben az egyházközség a mostani templomot. A határ egy részét Szatubatrin (Ó falu) és Gyalu-mormincz (Temető-hegy) néven jelölik; a hagyomány szerint itt állott hajdan a falu és temetője.
Drágonyfalva.
Drágonyfalva (azelőtt Dragojest). A buziásfürdői járásban fekvő kisközség. Házainak száma 188, lakosaié 942, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Szinérszeg. Már a középkorban találunk e tájon egy Draganfalva (Dragonfalva) nevű helységet, melyről 1365-től kezdve vannak adataink. 1389-ben Zsigmond király Losonczy István szörényi bánnak adományozta. A XV. század elején a Szeri Pósa-család kezén találjuk. A család utolsó fisarjának Pósa Istvánnak az elhunytával, Mátyás király 1471-ben felerészben Guthi Országh Mihály nádornak és fiának Lászlónak, felerészben pedig Nádasdi Ongor Jánosnak adományozta. Lakosai ekkor még mind magyarok voltak. 1514-16-ban Brandenburgi György birtoka. A XVI. században románok szállották meg, a kik az egész török hódoltság alatt kitartottak. A Mercy-féle és az 1761. évi hivatalos térképen a lugosi kerületben lakott helységként van feltüntetve. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1807-ben a közalapítványi uradalom vette át. A községbeli gör.-kel. templom 1905-ben épült. Van itt egy gőzmalom is.
Dunadombó.
Dunadombó (azelőtt Dubovácz). A Duna balpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 213, lakosaié 1505, a kik leginkább szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója Deliblát és vasúti állomása Homokos-Deliblát. Korábbi története ismeretlen. A török hódoltságból lakott helyként került ki. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Dubovaz alakban szintén lakott helyként szerepel és az 1761. évi hivatalos térképen a pancsovai kerületben fordul elő. A dunai Határőrvidék szervezésekor, az 1765-1768. években, Mária Terézia királynő rokkant német katonák számára jelölte ki letelepedési helyül s a német-szerb Határőrvidék területéhez csatolta. E rokkantak azonban nemsokára elköltöztek innen s a helység a szerb határőrök kezébe került. Az 1873:XXVII. törvényczikk Temes vármegyébe kebelezte. Jelenleg a kincstárnak van itt nagyobb birtoka. A gör.-kel. templom 1780 táján épült. A község lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. Határának egy részét Ofalunak nevezik, mert azelőtt ott volt a régi Dubovácz község, mely a Duna áradásai következtében pusztult el. A községhez tartozik Emánuel-telep.
Ermény.
Ermény (azelőtt Germán). A Boruga-patak mellett fekvő kisközség. Házainak száma 152, lakosaié 673, a kik nagyrészt gör.-katholikusok, gör.-keletiek és románajkúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Nagyzsám. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. Első ízben 1323-ban van róla okleveles adatunk. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben Hermen alakban fordul elő. Földesurai 1323-ban Erményi Magyar Pál, 1371-ben Erményi Magyar István, 41később a Remetei Himfiek, 1447-ben a Papdi- és a Csáki-családok voltak. A hódoltság alatt elpusztult és az 1670-1700. évi összeírásokban sem fordul elő. Az 1717. évi összeírásban azonban már ismét Germán néven találjuk, a verseczi kerületben, 26 házzal. A gróf Mercy-féle térképen Bermann alakban fordul elő, az 1761. évi hivatalos térképen pedig már óhitűektől lakott népes helységként van feltüntetve. 1821-ben Konstantinovics István vette meg a kincstártól. A XIX. században a birtok három részre oszlott. Az első rész 1856-ban Konstantinovics Sándor hagyatékához tartozott. 1860-ban Tordai Wirkner Lajos, 1876-ban ifjabb Wirkner Lajos és Manó, 1902 ben pedig Sztojánovits György tulajdonába ment át. A másik rész 1856-ban Germáni Konstantinovits Demeter, 1862-ben Jenő, 1884-ben De Pottere szül. Konstantinovics Anna és 1891-ben szintén báró Sztojánovits György birtokába került. A harmadik rész 1856-ban Konstantinovics Jenőé volt, a kiről 1884-ben Annára szállott, 1898-ban pedig szintén báró Sztojánovits Györgyé lett, kinek itt jelenleg 1120 hold gazdasága van. Említésre való, hogy birtokán nagyobb szabású gyapottermelési kísérletet folytat, mely azzal kecsegtet, hogy sikerülni fog e fontos kultúrnövényt hazánkban meghonosítani. A községbeli úrilakok egyikét Konstantinovics Demeter, a másikat Jenő építtette. Jelenleg mind a kettő báró Sztojánovits Györgyé, kinek itt kb. 3000 kötetes régi könyvtára, érdekes fegyvergyűjteménye, metszetei, régiségei és családi képei vannak. A községbeli templom a görög keletieké, 1830-ban épült. A községhez tartozik: Magda-major.
Feketeér.
Feketeér (azelőtt Fikatár). A búziásfürdői járásban fekvő kisközség. Házainak száma 195, lakosaié 951, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasuti állomása Szinérszeg. Elsőízben a Bulyeni Márk comes és fia János, továbbá Dala fia Miklós részére kiállított 1320. évi határjáró levélben fordul elő. 1400 táján előbb a Nexafiak, majd a Remetei Himfiek, 1416-ban a Szeri Pósafiak birtoka, a mikor a béli kerülethez tartozott. 1468-ban a két Kaszainé Dési Péter fogadott fia Hollódi Fülöp, továbbá a Belinczi Bésánfiak és a Bélvidéki Nexafiak nevében is tiltakozik Jankó György leányai ellen, hogy Feketeér helységet az Iktári Bethleneknek elzálogosították. 1597-ben Báthory Zsigmond a Bésán-családnak adományozta. A török hódoltság alatt románok szállották meg. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Vigetar alakban találjuk, a facseti kerületben, 18 házzal. Az 1723-25. évi Mercy-féle és az 1761. évi hivatalos térképen, óhitűektől lakott helyként van feltüntetve, a lugosi kerületben. A hódoltság után a kincstár foglalta le és a csákovai tiszttartóság nagykövéresi uradalmához osztotta be. 1807-ben a vallás- és tanulmányi alap tulajdonába került. A községbeli templom a görög-keletieké és 1891-ben épült.
Felsőbencsek.
Felsőbencsek (azelőtt Német-Bencsek). A vingai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 334, lakosaié 1528, a kik róm. kath. vallásúak és németajkúak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Hidasliget. A helység története a németek letelepedéséig közös Alsóbencsekével. Midőn 1794-ben németbirodalmi bevándorlók szállották meg, egymással szemben két helység keletkezett, melyeket a Báczin patak választott el egymástól. A németek, a kikhez a környékből több magyar is csatlakozott, a domb éjszaki oldalán, a régi Felső-Venécze helyén építtették házaikat és ez lett Német-Bencsek. A németeknek azonban itt nem lévén maradásuk, 1805-ben elhatározták, hogy déli irányban, 1 km.-rel lejebb mennek és új községet építenek. 1806-1807-ben ezt meg is tették és az új község tökéletes négyszögalakban, széles utczákkal és középütt térséggel épült. 1814-ig kincstári birtok volt. 1825-ben a Kevermesi Thököly-család, mely 1819 óta volt a helység földesura, r. kath. plébániát alapított itt. Az új templom 1832-33-ban épült fel Kevermesi Thököly Péter áldozatkészségéből. Jelenleg gróf Wimpffen Siegfriednek van itt nagyobb birtoka. A plebánia könyvtárában érdekes munka található, melyet Örtl Jeromos 1620-ban adott ki. E mű német nyelven van írva s Magyarország történetét tárgyalja, számos képpel. Van itt Hitelszövetkezet, takarékpénztár, temetkezési egyesület, dalárda és két műmalom.
Felsősztamora.
Felsősztamora (előbb Román-Sztamora). A Poganis-patak közelében fekvő kisközség. Házainak száma 189, lakosaié 1103, kik között a románok vannak a legtöbben és a gör.-keletiek. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Liebling és Törökszákos. A középkorban már fennállott. 1407-1411-ben Stamuri Tamásé lehetett, a ki ez időtájt királyi emberként szerepel. Az 1717. évi kamarai összeírásban a csákovai kerületlen Stamor néven találjuk, 60 lakott házzal. 421848-ig a vallás- és a tanulmányi alap volt a helység főldesura és most is annak, továbbá, Konrád Mihály temesvári lakosnak van itt a legnagyobb birtoka. A községbeli templom a gör.-keletieké. Ide tartozik Újmajor (azelőtt Goriupp és Péter-puszta).
Féregyház.
Féregyház. Az újaradi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 280, lakosaié 1130, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Németság. Középkori neve Fejéregyház volt s ekkor Arad vármegyéhez tartozott. A Csanád-nemzetség ősi birtoka. Az 1256. évi osztály alkalmával a Vaffaiaké lett. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben az aradi főesperesség plebániái között szerepel. 1455-ben Fejéregyházi László birtokában találjuk. 1511-ben már egybeolvadt Eperjessel és egy része az aradi káptalané, másrésze 1519-ben a Csályai-családé volt. 1525-ben a Dócziak nyerték adományul. Az 1561. évi adólajstrom szerint a Csáky-, a Keresztény-, a Telegdi- és a Makó-családok voltak a földesurai. Az 1717. évi jegyzékben, a lippai kerületben Firischaz alakban találjuk, 20 házzal. A Mercy-féle térképen Firitiasch, az 1561. évi hivatalos térképen Ferithaz alakban szerepel. 1781-ben, a délmagyarországi kincstári birtokok elárverezése alkalmával, Féregyházi Koich Jefta és Sándor, továbbá vejök Jurkovich János vették meg. 1839-ben Rőth József örökösei, továbbá Majerfy Károly voltak a földesurai. 1844-ben Koich Péter volt itt birtokos, a ki birtokát 1845-ben Hodosi és Kizdiai báró Sina Györgynek adta el. Jelenleg Tagányi Sándor a helység legnagyobb birtokosa. A községbeli templom a gör -kel. román egyházé. A határban, az ú. n. Cetate-dülőben földalatti omladék van, mely a hódoltság korából származik. A községhez tartozik Antal-, Feles- és Ifigenia-major. E tájon feküdt a középkorban Botegyház falu, melyet 1455-ben Keszi Balázs az aradi káptalannak adományozott. Eperjes-Fejéregyháza, melyet 1511-ben említenek, a mai Féregyház tőszomszédja volt.
Ferend.
Ferend (azelőtt Ferendia). A versecz-dévai vasút mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 264, lakosaié 1880., a kik túlnyomóan románajkúak és gör.-keletiek. Postája, távírója és vasúti állomása van. Korábbi története ismeretlen. A török hódoltságból lakott helységként került ki. Az 1717. évi összeírásban Werendin alakban, a verseczi kerületben, 30 házzal szerepel. Az 1723-25. évi Mercy-féle térképen is lakott helyként van feltüntetve Firendia alakban. A XIX. század harminczas éveiben a kincstári birtokot báró Quittenbachi Pidoll Károly vásárolta meg, kinek családja azt 1880-ig bírta. 1880-ban Markovics László, 1885-ben gróf Zichy Ernő, 1890-ben báró Tannenheimi Schönberg Adolf lett a tulajdonosa, 1900-ban báró Szent-Ivány Oszkár, ki a birtokot parczelláztatta. Jelenleg Tahraus Jánosnak és Hrana Hugónak van itt nagyobb birtoka s az utóbbinak úrilaka, melyet még báró Pidoll Károly építtetett. A községbeli egy templom a gör.-keletieké és 1849-1853 között épült. A községhez tartoznak Irma- és Valé-majorok.
Fólya.
Fólya. A csáki járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 239, lakosaié 1306, kik közül 227 magyar, 238 német- és 824 románajkú s a gör.-keletiek és a róm. katholikusok vannak köztük a legtöbben. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Vejte. Korábbi sorsát homály födi. A török hódoltságból már lakott helyként került ki. Az 1717. évi jegyzékben Folle alakban fordul elő, 20 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen a csákovai kerületben Follia alakban van feltüntetve. 1782-ben a kincstártól Bieliczky József és Andreovits György vették meg. A Bieliczky-család a XIX. század közepéig volt itt birtokos. Andreovits György birtokrészét 1790-ben Kaniczay János vásárolta meg, a kiről 1830-ban Lajosra szállott. Tőle néhai Csiki Gergely vette 1859-ben és 1874-ben szállott át örököseire. Most Csiki Gyuláé. 1845-ben Várkonyi Ádám, Csiki Manó, Miletz Kálmán és Géza, özvegy Bieliczkyné és Bieliczky József voltak a földesurai. A XIX. század hetvenes éveiben báró Hauser Bernát és báró Rajasics Dániel vásárolták meg a nemesi birtokok egy részét. 1896-ban báró Rajasics György, Csiki Gergely örökösei, Ivády Béla és id. Beniczky György voltak itt birtokosok. Jelenleg Beniczky György dr.-nak és Csiki Gyulának van itt nagyobb birtoka s az előbbinek a községhez tartozó Antonia-tanyán csinos új kastélya, mely 1908-ban épült. Ezenkívül még három úrilak van a községben: az egyiket Csiki Gergely építtette s ez jelenleg Csiki Gyuláé, a másik Dimitrievics Ottóé és a harmadik néhai báró Rojasich György családjáé. A községben három templom van, ú. m.: róm. kath., gör. kath. és gör.-keleti. A lakosok önkéntes tűzoltó-egyesületet, társaskört és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Ide tartozik a már említett Antónia-tanya (eddig Beniczky-tanya), Csiki-tanya, Gyula-major, Ily-tanya és Márta-major.

Fólya. - Beniczky György dr. úrilaka. Antónia-tanyán.
45Fönlak.
Fönlak. A Maros mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 637, lakosaié 3095, a kik nagyrészt román- és szerbajkúak és gör.-kel vallásúak. Postája, távírója, vasúti és hajóállomása helyben van. Eredeti neve Fellak volt. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott, a XV. század végén azonban Csanád vármegyéhez csatolták. Eredetileg a Dorozsma-nemzetség birtoka volt. Midőn az e nemzetségből származó Botos János és Garai István 1330 márcz. 30-án a nemzetségi birtokokon megosztoztak, Fellakot nem osztották fel, hanem odaadták rokonuknak, Szentmihályi Miklós fiának, Mihálynak. Mikor azonban e család kihalt, újra visszaszállott a Harapkói Botos-családra. 1428-ban Botos András birtoka; utána fia György örökölte, a ki két hugára, Annára, Szekcsői Herczeg Pálnéra és Margitra, György bazini grófnéra hagyta, a kik 1455 ápr. 24-én V. László királytól adományt nyertek reá. Mátyás király uralkodása alatt Kiss Balázs szerezte meg. Ez időtájt a falu elpusztult és Kiss Balázs magtalan halála után pusztaként a koronára szállott. Mátyás király 1478 jan. 16-án a pusztát Nagylaki Jaksics Istvánnak és Demeternek adományozta, a kik azután újból benépesítették. Jaksics István kérelmére Mátyás király Csanád vármegyéhez csatolta a falut, 1491 decz. 20-án pedig II. Ulászló király az idetelepülő jobbágyokat minden adó alól felmentette. Jaksics István szerbeket telepitett ide, majd a XV. század végén vagy a XVI. század elején megerősített várkastélyt építtetett itt. Jaksics Istvánról fiára Márkra szállott, kinek csak leánygyermekei voltak; hogy ezeknek az örökösödést biztosítsa, már 1530 szept 7-én Fellak várát, összes tartozékaival együtt, elzálogosította nejének, Polixenának és hat leányának és ehhez unokaöcscseinek a beleegyezését is kieszközölte. 1533 márcz. 13-án János király a fellaki jobbágyokat minden országos adó alól felmentette, 1534 decz. 15-én pedig vásárszabadalmat adott a helységnek. 1535-ben János király beleegyezett abba, hogy Jaksics Márk a családtagok hozzájárulásával Fellakot nejének elzálogosíthassa, s meghagyta a csanádi káptalannak, hogy Jaksics Márknét Fellak és tartozékainak birtokába iktassa be. Jaksics Márk özvegyének kérésére Izabella királyné 1547 ápr. 14-én megerősítette a Fellak lakosainak adómentességére vonatkozó kiváltságot. 1551 szeptember végén, Mehemet beglerbég közeledtére, az őrség a vár tornyára kitűzte a félholdas török zászlót. A beglerbég mintegy 60 emberből álló őrséget helyezett el benne, de ezeket Temesvár parancsnoka, Losonczy István 1551 okt. 29-én ötszáz lovassal váratlanul meglepvén, közülök 26-ot levágott, 34-et pedig elfogott. Temesvár eleste (1552) után Fellak vára ismét a törökök kezébe került s ettől kezdve külön nahie (járás) székhelye lett. 1557-58-ban 31 lakost írt benne össze a temesvári defterdár, a mikor a lakosok már mind szerbek voltak. Jaksics Márkné halála után Fellak leányáé Skolasztikáé, férjezett Zeleméri Lászlónéé lett. A gyulai adórovók még 1561-1564-ben Zeleméri Lászlót írták be az adólajstromba. 1582-ben már csak 15 lakosa volt. Midőn Báthory Zsigmond fejedelem 1596-ban hadaival Temesvár felé közeledett, a török őrség kivonult Fellakból, mire azt az erdélyi hadak megszállották. Báthory oly biztosnak vette hódítását, hogy 1597-ben Fellak várát Lapispataki Segnyei Miklósnak adományozta. 1598-ban újból török kézbe jutott s ott is maradt 1695-ig. Mihály vajda 1600 júl. végén, arra az esetre, ha a törököktől vissza tudná foglalni, magának kérte adományoztatni. 1658 júl. elején II. Rákóczy György tett kísérletet visszafoglalására, de sikertelenül, mert nem volt várostromhoz felkészülve. A helységet 1647-ben a csanádi püspök vikáriusa még a lakott helyek közé sorozza. A törökök kiűzetése után a csanádi püspök tartott hozzá jogot. 1717-ben a Temesvári Bánsághoz csatolták. Ekkor 42 házból állott s lakosai szerbek voltak. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1848-ig a kamara volt a földesura. A községhez tartozó Kispusztát a gróf Woracziczky-család vette meg, míg a Nagypusztán Mailátfalvát telepítették. A községbeli két templom közül a gör.-kel. román templom 1804-ben, a szerb 1900-ban épült. A lakosok hitelszövetkezetet, a szerbajkú földmívelők pedig külön szövetkezetet tartanak fenn. Fönlaktól délre, a mai Monostor helység felé vivő útvonal mentén feküdt Serfesd falu, melynek legrégibb birtokosa a Dorozsma-nembeli Garai-család volt. Az ugyane nemzetségből származó Harapkói Botos János 1330 márcz. 30-án Garai István fiaitól, Páltól és Andrástól, a helység egy részét követelte s azt meg is kapta. Ez időtől a XV. század közepéig a Botos-család bírta a falút. A családnak Györgyben magvaszakadván, V. László király 1455 ápr. 24-én a két Botos-leánynak adományozta; Mátyás király azonban ez adománylevelet nem vette figyelembe s a falut uralkodása 46elején odaadta Kiss Balázsnak. Miután ez is utódok nélkül halt el, mint pusztát 1478 jan. 16-án a király Jaksics Istvánnak és Demeternek adta. Ettől kezdve Fenlak sorsában osztozott. A későbbi évekből ugyan közvetetlen adatunk nincs róla, de a község a Wesselényi Ferencz nádortól 1663 júl 20-án a Dóczi örökösök részére kiállított oltalomlevélben is előfordul, habár akkor már azt sem tudták, hogy hol feküdt, mert az oltalomlevél Békés vármegyébe helyezi. A mai Fönlak és Vinga között, Vingától éjszaknyugatra feküdt Szőllős, mely az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben az aradi esperességi kerület plebániái között is előfordul. Akkoriban két ilynevű község volt, és pedig Nagyszőllős és Aranyos-Szőllős. E két helység 1465-1495-ben a Muthnokiaké volt. 1495-ben Dócziné vette meg 1497-ben fiának Ferencznek adta, a ki még 1520-ban is bírta. Az 1561. évi összeírásban csak Aranyos-Szőllőst találjuk, mely ekkor Dóczi Gáboré volt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen ismét két Szőllős látható egymás mellett.
Fürjes.
Fürjes. A fehértemplomi járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 262, lakosaié 1296, a kik leginkább szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Izbiste, vasúti állomása Homokszil. Korábbi története nem ismeretes és csak azt tudjuk róla, hogy a török hódoltságból lakott helységként került elő. Az 1717. évi kamarai jegyzékben, a verseczi kerületben Sakaiza néven fordul elő, 37 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Sagaic, az 1761. évi térképen pedig Sagaitza (Szagajcza) alakban szerepel. 1773-ban, midőn Mária Terézia királynő rendeletére a két bánsági Határőrvidéket, újabb helységek hozzácsatolásával, megnagyobbították, a német-szerb Határőrvidék területéhez csatolták; de 1873-ban Temes vármegyébe kebelezték. Az itteni gör.-kel. szerb templom 1805-ben épült. Szentedényei között említést érdemel egy arany-kehely 1792-ből és egy ezüst bérmálási edény 1767-ből.
Gajtas.
Gajtas (azelőtt Gajtasol). A Karas folyó jobbpartján fekvő kisközség. Házainak száma 87, lakosaié 494, a kik szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és vasúti állomása Karasjeszenő, távírója Fehértemplom. A gróf Mercy-féle térképen már a mai nevén találjuk a verseczi kerületben. 1770-ben Mária Terézia királynő rendeletére a német-szerb Határőrvidékhez tartozott. 1873-ban Temes vármegyébe kebelezték. A községbeli gör.-kel. szerb templom a XVIII. század elején épült.
Gálya.
Gálya. A Dunától mintegy háromnegyed órányira fekvő nagyközség. Házainak száma 414, lakosaié 2325, a kik nagyobbrészt szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Homokos-Deliblát. Korábbi történetére nézve nincsenek adataink. A török hódoltság végszakában a lakott helységek közé tartozott. Az 1717. évi kamarai jegyzékben, a verseczi kerületben, Gaisch néven fordul elő, 20 házzal. A gróf Mercy-féle térképen Gay alakban szerepel, de már a pancsovai kerületben. Később a Duna kiöntései következtében elpusztult és az 1761. évi hivatalos térképen már nincsen feltüntetve. 1765-68. években, a duna-völgyi, Határőrvidék szervezésekor, a német rokkant katonákból álló határőrezred számára letelepedési helyül jelölték ki. 1873-ban Temes vármegyéhez csatolták. A régi falu a dunai ártér közepén feküdt, hol ma a Sztaró Szelo nevű dűlő van s a hol a kolostor ma is fennáll. A község 1765-68-ban telepedett jelenlegi helyére. A községbeli templom is a gör.-kel. szerb hitfelekezeté, de még a régi falu helyén épült templomot is használják. A lakosok hitelszövetkezetet és önkéntes tűzoltó-egyesületet tartanak fenn. A Dolcsinácz nevű dülőben egy fakereszttel megjelölt forrás van. Vizének a nép gyógyítóerőt tulajdonít. A régi faluhelyen álló templomról a nép azt tartja, hogy ha valamely beteg ott meghál, az felgyógyul; ezért azután messze vidékről is fel szokták keresni a betegek.
Gátalja.
Gátalja (azelőtt Gáttája). A Berzava mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 604, lakosaié 3903, a kik vegyesen magyarok, románok, kevesen német- és szerbajkúak; a hitfelekezetek között a róm. katholikusok és a gör.-keletiek vannak túlnyomó számban. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. 1323-ban Gotaal, 1343-ban Alsó- és Felső-fiatal, 1396-ban csak Gatal, Gathal alakban említik az oklevelek. 1406-ban Gathali Páznád fia László volt itt birtokos. A XVI. század végén kezdték Temes vármegyéhez számítani. 1572 táján a lugosi végbeliek rácsaptak a gatali városnépre és ott a törököket szétverték, a miért azután a temesvári basa panaszt emelt Báthori Zsigmond erdélyi fejedelemnél. 1688-ban és 1699-ben Szörény vármegyéhez tartozott. Az 1717. évi összeírásból hiányzik. Az 1723. évi gróf Mercy-féle térképen Gatey, 1761-ben Gattay alakban fordul elő. 1779-ben Temes vármegyéhez tartozott. 471823-ban Gorove László író és a Magy. Tud. Akadémia tagja és testvérei Lajos és Károly szerezték meg a kincstártól kir. adománylevéllel és a Gáttájai előnévvel. Gorove László magyarokat telepített ide Külső-Szolnok megyéből, a Kiskunságból, továbbá Békés vármegyéből, Szent-András és Kétegyháza községekből. A Gorove-család itteni birtokát Gorove István volt miniszter halála (1881) után unokaöcscsei, Jáuos fiai örökölték és jelenleg ezek egyike: Gorove László dr. kezén van. Kívüle még Lukács Jánosnak, Kenessey Istvánnak és Stern Jenőnek és Ábrahámnak van itt nagyobb birtoka. A községbeli régi kuria a Gorove-családé. A szabadságharcz előtt Gorove István lakta és ez időből való egyik termének nemzeti színű szegélyfestése. Van itt sok érdekes régi Biedermeyer-bútor és G. Istvánra vonatkozó családi emlék. A községben két templom van. A r. kath. plebánia a Gorove-család házi káplánságából keletkezett és a templom is e család támogatásával épült 1863-ban. A család itt uradalmi épületben, 14 év óta nyilvános iskolát is tart fenn az uradalom cselédjei számára és a községbeli áll. iskolát is Gorove János eszközölte ki, már 30 évvel ezelőtt. A gör.-keleti román templom 1797-ben épült. A község lakosai magyar olvasóegyesületet tartanak fenn. Van itt több pénzintézet és Neuberger Istvánnak gőzmalma. A községhez tartozik Gorove-major (azelőtt István-major).
Gerebencz.
Gerebencz. A Karas jobbpartján fekvő kisközség. Házainak száma 480, lakosaié 2443, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és vasuti állomása Karasjeszenő, távírója Fehértemplom. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. E helységről 1341-ben van első ízben okleveles adatunk. 1390-ben várát is említik. Az 1690-1700. évi összeírásban azonban nem fordul elő. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Krebanak néven találjuk feljegyezve, 28 házzal. A Mercy-féle térképen Grebenitz alakban szerepel. 1770-ben a német-illyr határőrezred területéhez csatolták; mikor azután az ezred kettévált, Grebenácz - a mint akkor nevezték - a német határőrezred kebelében maradt. Később az illyr-bánsági Határőrvidékhez tartozott és 1873-ban Temes vármegyébe kebelezték. A községbeli templom a gör.-keleti románoké. Ifj. Csologovics Ödönnek gőzmalma van itt. A határbeli egyik dülőt Kisvárnak, a másikat Nagyvárnak nevezik; az utóbbinak a helyén lehetett az a vár, a melyről az 1390. évi oklevél megemlékezik.
Gertenyes.
Gertenyes. A Berzava folyó balpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 294, lakosaié 1520, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Gyertyános alakban fordul elő s ekkor Krassó vármegyéhez tartozott. Első ízben 1380-ban említik az oklevelek, midőn Nagy Lajos király Gyertyánosi Csép Istvánnak, Himfi Péter özvegye ellenében, perhalasztást engedélyez. 1401-ben Dobozi Dánfi Demeter zálogjogot nyert Csép László itteni részbirtokára. 1405-ben Dánfi Demeter faluban bizonyos birtokrészeket akart elfoglalni zálogjog czímén, de attól Gyertyánosi Csép András fiai eltiltották. 1424-1430-ban Gyertyánosi Csepi András és Remetei Himfi Imre voltak itt birtokosok. 1597-ben Báthori Zsigmond Barcsai Andrásnak adományozta. A Mercy-féle térképen Gertennisch alakban fordul elő, a verseczi kerületben, az 1761. évi hivatalos térképen pedig Gerdinest alakban. 1829-ben Hollósy (Korbuly) Bogdán vette meg a kincstártól, a ki 1859-ben elhúnyván, gyermekei között a birtok öt részre oszlott. Hollósy Márton részét annak leánya Laura, férj. Kayser Sándorné örökölte; ez a rész 1893 óta fia Albert tulajdona. Hollósy Salamon részét 1876-ban Gyula örökölte, a ki itt 1896-ban még birtokos volt. Hollósy Mihály részét 1889-ben özvegye Rotter Auguszta örökölte, a ki másodízben Salamon Sámuelhez ment nőül. Hollósy Antal birtokrészét 1886-ban leányai Erzsébet férj. Földeáki Návay Gézáné, Katalin férj. Kuthy Lajosné és Ilona férj. Jankó Ágostonné örökölték. Hollósy József birtokrészét 1877-ben Gyula vette meg, a kitől viszont 1892-ben vétel útján Oberding Miklós és Hack Mihály birtokába került. Jelenlegi birtokosai: özv. Salamon Samuné, Hack Mihály, Steiner Ferencz, Blaskovics Mihály és Sajóviz Sándor dr. A községbeli úrilakot Hollósy Mihály építtette s ez most özv. Salamon Samunéé. Itt született 1827 ápr. 13-án Hollósy Kornélia a nemzeti szinház, egykor ünnepelt énekesnője. A községhez tartoznak Kayser-, Hollósy-, Oberding- és Löwinger-tanyák.
Gilád.
Gilád. A széphely-bókai vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 697, lakosaié 3902, a kik között 725 a magyar, 480 a német- és 2492 a románajkú. A hitfelekezetek közül a róm. katholikusok és a gör.-keletiek vannak túlsúlyban. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója Csákon. Eredetileg a 48temesi vár tartozéka volt. A XIII. század elején Gyad alakban fordul elő. II. Endre király 1212-ben Sebes comesnek adta jutalmul. A XVI. század második felében Romi basa erdélyi és marosi románokkal telepítette be. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Dolni-Gilád alakban, 100 házzal szerepel. Közelében feküdt a Temes partján Gomi-Gilád, szintén románoktól lakott hely, 80 házzal. Az 1723-25. évi Mercy-féle térképen e szomszédos két Gilád sűrű erdőségek között van feltüntetve. Az 1761. évi hivatalos térképen az egyik Gilád már puszta, de a másik még falu. Mária Terézia királynő alatt a kisebb Gilád lakosságát a nagyobbik faluba költöztették. Ekkor már németek költöztek ide és 1842-ben magyar családok is telepedtek itt le. Az 1856-60 között években is érkeztek ide magyar és német telepesek, leginkább Krassómegyéből. A róm. kath. magyar tannyelvű iskola már 1854-ben nyílt meg. A görög-keletieknek plebániájuk is van itt. Jelenleg Breban Györgynek, Albu Timótnénak, a m. kir, közalapítványi uradalomnak, báró Baich Milánnak, Büshler Mihálynak, Pantiu Eutimusnak, Rózsahegyi Ferencznek, Teuhler Antalnak, Szalay Antalnénak és Timáry Arankának van itt nagyobb birtokuk. A lakosok gazdakört, önkéntes tűzoltó-egyesületet, hitelszövetkezetet és népbankot tartanak fenn. Van itt egy gőzmalom is, mely Breban György és Albu Tima tulajdona. A községhez 25 puszta, tanya és lakott hely tartozik.
Gizellafalva.
Gizella falva. A Kizdia-patak mentén fekvő kisközség. Házainak száma 289, lakosaié 1482, a kik között 400 magyar és 1082 németajkú s róm. kath, vallású. Postája helyben van, vasúti állomása Kiszető. E helység csak 1880-ban települt, a Babsa és Sziklás községek határainak egy részén elterülő kincstári birtokon. A róm. kath. templom 1909-ben épült. Van itt gazdakör és hitelszövetkezet.
Győröd.
Győröd (azelőtt Giroda). Begamenti kisközség. Házainak száma 247, lakosaié 1419, a kik között 232 magyar-, 117 német- és 1041 románajkú, közöttük a róm. katholikusok és a gör.-keletiek vannak a legtöbben. Postája és távírója Temesremete, vasúti állomása Temesvár. A középkorban Gyüreg (1389), Kysgywregh (1418), Naggyrywg (1429) és Gywrewd (1497) alakban fordul elő az oklevelekben. Az 1492-1498. években a Kenéz-Rekeszi Gyüredi-család volt itt birtokos. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Girouda alakban találjuk, 24 házzal. A Mercy-féle térképen Gyroda alakban, a temesvári kerületben lakott helyként van feltüntetve. 1781-ben Sándor Mihály vette meg a kincstártól. 1786-ban gróf Althan Mihály János, 1790-ben Remetei Kőszeghy János, 1803-ban Losonczi Gyürky István lett az ura, 1839-ben Gyürky Pál, Krassó vármegye főispánja és 1896-ban gróf Gyürky Ábrahám volt a helység legnagyobb birtokosa. Jelenleg gróf Gyürky Viktornak és Telbisz Károly dr.-nak van itt nagyobb birtoka. A gör.-kel. román templom 1840-ben épült. A Muth és Klekker czégnek gőzmalma van itt. A községhez tartozik Erzsébet-puszta, mely gróf Gyürky Pálné szül. Vay Erzsébettől vette a nevét. A mai Győröd és Temesremete között feküdt a középkorban Dég, mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. Egy 1429-ben kelt oklevél a mai Temesgyarmat szomszédjaként említi. 1523-ban Lepsényi Miklós volt itt birtokos. 1571-ben a Pozsonyban székelő apáczák tartanak hozzá jogot. A hódoltság alatt elpusztult, de az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen még Győröd és Temesremete között van feltüntetve.
Gyüreg.
Gyüreg (azelőtt Gyirok). Temesvártól délre eső nagyközség. Házainak száma 479, lakosaié 2361, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A község a török hódoltság végszakában már fennállott. Az 1717. évi összeírásban Jurok alakban, a temesvári kerületben találjuk, 70 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Jurak, az 1783. évi térképen Diurak alakban találjuk megjelölve. 1848-ig a kamara volt a földesura. A gör.-kel. templom 1759-ben épült. A lakosok hitelszövetkezetet és mértékletességi egyesületet tartanak fenn. A községbeli téglagyár a Burghardt és Becker czégé. Ide tartozik a Besenyei- és a Kincstári puszta.
Hattyas.
Hattyas (azelőtt Hittyiás). A Temes-folyó mentén fekvő kisközség. Házainak száma 360, lakosaié 1766, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója Keped és vasúti állomása Buziásfürdő. 1428-ban Dobozi László birtoka, de már a XV. század közepén Dánfi Lászlóé, a ki itteni birtokát 1447-ben Nagymihályi Lászlónak zálogosította el. Az 1462. évi oklevélben már Hathyas néven fordul elő, Doboz tartozéka és a Dobozi Dánfi-család birtokaként. A török hódoltság alatt is lakott hely volt. Az 1717. évi kamarai összeírásban Adiesch alakban, 50 házzal szerepel. A Mercy-féle térképen Adiesch vagy 51Hidiesch, az 1761. évi hivatalos térképen pedig Hittiasch alakban a csákovai kerületben. A nagyköveresi uradalomhoz tartozó kincstári birtokként 1807-ben a vallás- és tanulmányi alap birtokába ment át és jelenleg a m. kir. közalapítványi uradalomnak van itt nagyobb birtoka. A gör.-keleti templom 1904-ben, a görög kath. 1895-ben épült. A községben van Barth János gőzmalma és Djebo Antal téglagyára. A mai Hattyastól nyugatra feküdt Kresztincz helység, mely 1488-ban Czikó-Vásárhely tartozéka volt. E tájon fekhettek Alsó- és Felső-Venécze is, melyek 1462-ben Doboz és 1483-ban Borzlyuk tartozékai voltak.
Hidasliget.
Hidasliget (azelőtt Bruckenau). A temesvár-máriaradnai vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 304, lakosaié 1485, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A mai Hidasligettől kissé délre, a Berekszó patak és a római sáncz között a középkorban Piski nevű falu feküdt. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben egyházas helyként fordul elő. 1365-ben két család osztozott Piski birtokon: a Gyertyánosi Csepiek és a Sáriak. 1378-ban az egész helység Gyertyánosi Csepi András birtoka. A régi Piski helységből származott a Piski-család, melynek egyik sarja, Piski János, 1418-ban egy birtokbaiktatás alkalmával királyi emberként szerepel. 1479-ben a község Sarádvár tartozéka, melyet Garai Jób eladott Bánffi Miklósnak és Jakabnak. 1487-ben a király birtoka, 1492-ben Corvin Jánosé. Az 1717. évi kamarai jegyzék szerint mindössze nyolcz elhagyott ház állott benne; a török hódoltság után azonban új életre ébredt és egyike volt ama községeknek, a hova 1724-ben az első német telepeseket elhelyezték. Lakosságát Falk János Ferencz, wormsi hivatalnok toborozta össze. A bevándorlók egy kisebb csapatát, mintegy 40-50 házszámra való népet, a bécsi udvari kamarától kirendelt Bruckentheys ügynök a régi Piski helyén telepítette le. Utána nevezték el a községet Bruckenaunak. A községnek már települése óta volt temploma. 1764-ben 92 német gyarmatos költözött ide Elsasból és Lotharingiából, mire a csanádi püspök 1766-ban az itteni lelkészséget plebániává alakította át. 1782-ben Névery Elek és József vették meg, de ezt sem fizették ki s így a helység továbbra is a kincstáré maradt. A róm. kath. templom 1776-ban épült. Itt van a Kath. Népszövetség és a "Südungarischer Bauernverein" fiókja és két pénzintézet, az egyik az Első Bruckenaui takarékpénztár r.-t., a másik a Bruckenaui Népbank m. sz. A mai Hidasligettől éjszakkeletre, a Berekszó-patak partján feküdt Fülöplaka, melyet a Csanád nembeli Fülöp építtetett. 1299-ben már Fülöp, fia Benedek unokaöcscséé: Mihályé volt. 1323-ban Benedek az egész falut 50 márkáért eladta az Udvardi Budafiaknak. A XIV. században Arad vármegyéhez tartozott; később már nincs adatunk róla. E helység szomszédságában fekhetett Fülöptelek is, mely az 1471-1500. években a sződi vár tartozékai között fordul elő; a Guthi Országhok és a Nádasdi Ongorok birtokaként. A község határában, a temesvár-lippai országúttól balra, a mai Hidasliget és Temesgyarmat között terül el a Charat-dülő, melynek a helyén a középkorban Sarádvára és városa feküdt, mely már a pápai tizedjegyzékekben is egyházas helyként szerepel. 1330-1479 között a Garaiak birtoka, utánuk az Alsólendvai Bánffiaké 1487-ben Mátyás király birtokában találjuk. 1492-ben Corvin Jánosé volt. 1550-ben Vajai Kiss Ferencz, Sarád határában, az Előhegy nevű dombon lévő két szőlejét, halála esetére Hagymási Kristófnak és Eustachnak hagyományozta. Ez az utolsó adat Sarádról. Ezután többé már nem szerepel, csak az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Monyorós keleti szomszédságában fordul elő Scharad alakban.
Hodony.
Hodony. A temesvár-varjasi vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 332, lakosaié 1490, kik nagyrészt német- és románajkúak s róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkori oklevelekben Odon (Odony) néven fordul elő. Első ízben 1480-ban van róla okleveles adatunk. 1520-ban Bolyka Bálinté volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben, a temesvári kerületben Hodogn alakban találjuk, 15 házzal. Az 1723-25. évi Mercy-féle és az 1761. évi hivatalos térképeken, Odoign alakban, pusztaként szerepel. 1812-ben Hodonyi Manaszy György vette meg a kincstártól. 1839-ben Manaszy Szilárd, 1869-ben György voltak a birtokosai. 1874-ben János toscanai főherczeg birtokába került. 1877-ben Bethlenfalvi Erőss Sándorné szül. Todesco Francziska, 1879-ben Erőss Béla és Géza voltak a birtokosai és ezektől 1888-ban Kastory János és Mihály vették meg, kik közül az utóbbi jelenleg is birtokos itt és a Manaszy-családtól 1840-ben épített kuriában lakik. Az 1849 aug. 9-én vívott 52temesvári csatában herczeg Lichtenstein tábornok, a császári had lovasságának vezére, 10,000 lovasból álló hadával e helység felől támadt a honvédseregre és ezzel a csatát eldöntötte. A községbeli róm. kath. templom 1910-ben, a görögkeleti a XIX. század elején épült Van itt hitelszövetkezet. Idetartozik Csortospuszta.

Hodony. - Kastory Mihály úrilaka.
Homokbálványos.
Homokbálványos (azelőtt Bavaniste). Torontál vármegye határán fekvő nagyközség. Házainak száma 1324, lakosaié 6841, a kik leginkább szerbajkúak és gör.-kel. vallásuak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Már a középkorban is Bálványos néven említik az oklevelek. Az elpusztult Keve vármegyéhez tartozott. 1412-ben még néptelen puszta volt, midőn Zsigmond király Keve városának adományozta. És mikor Zsigmond 1428-ban Keve városának új kiváltságokat ad, már önálló helységként szerepel. Az 1453-55-ben Keve város részére kiállított megerősítő levelek ismét pusztának mondják. Az 1717. évi kamarai jegyzékben két ilynevű helységet találunk a pancsovai kerületben egymás mellett, Malo-Balvaniste, néven négy és Veliko-Balvaniste néven 30 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Palfsanista alakban, pusztaként van megjelölve. A dunavölgyi Határőrvidék területének kiterjesztésekor, 1765-68-ban a német-szerb határőrök letelepedési helye lett. II. József császár első délmagyarországi körútja alkalmával, 1768 máj. 6-án érkezett Homokbálványosra, honnan másnap Beresztócz felé vette útját. A császár a piacztér sarkán levő Stojanovics-féle házban töltötte az éjtszakát. Az 1788. évi török hadjárat alatt a törökök megtámadták a falut és kifosztották. 1873-ban Temes vármegyéhez csatolták. Jelenleg Deszpinics Áronnak, Abelsberg Lajosnak, Huber Frigyes örököseinek és Dinusz Jánosnak van itt nagyobb birtokuk. A lakosok önkéntes tűzoltó- és olvasó-egyesületet tartanak fenn. Van itt két pénzintézetnek fiókja és egy gőzmalom is, mely utóbbi a Harich Schmidt és Társai czégé. A gör.-kel. templom 1776-ban épült. 1873-ban 170-en haltak itt el kolerában. A községhez tartozik Stefánia-udvar és Deszpinics-tanya. A mai Homokbálványos és Kevevára között feküdt Skronovetz falu, melyet Zsigmond király 1412-ben szintén Keve városnak adományozott. Ekkor még csak puszta földterület volt, 1428-ban azonban már királyi helység. Az 1435-1440 években kelt oklevelek falunak mondják.
Homokdiód.
Homokdiód (azelőtt Oresácz). A fehértemplomi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 146, lakosaié 766, a kik nagyrészt románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és vasúti állomása Temesőr, távírója Karasjeszenő. A török hódoltság végszakában már lakott volt. Az 1717. évi kamarai jegyzék szerint akkor 30 lakott házból állott. Az 1723-20. évi gróf Mercy-féle térképen Oreschez alakban, a verseczi kerületben van feltüntetve. Az 1770-73. években a német-szerb határőröknek engedték át. Ettől kezdve 1873-ig a bánsági Határőrvidékhez tartozott s ekkor Temes vármegyébe kebelezték. 1848 nov. 9-én, a honvédeknek a szerbek fölött Strázsánál kivívott diadala után, a Rózsa Sándor-féle szabadcsapat támadta meg a helységet s a lakosokat kirabolta. A gör.-kel. román templom 1871-ben épült. A község határában egy várrom nyomai láthatók. Ez az úgynevezett Zsidóvár, mely a török hódoltság idejéből maradt fenn.
Homokos.
Homokos (azelőtt Mramorák). A delibláti homokpusztaság délnyugati szélén fekvő nagyközség. Házainak száma 972, lakosaié 4974, a kik között 2932 német-, 1024 román-, és 1018 szerbajkú. Felekezetekre nézve 2932 evangelikus és 210 gör.-keleti. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Homokos-Deliblát. A mai Homokos helység csak a XVIII. század végén települt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térlépen Bramorák néven, puszta, a pancsovai kerületben. Az 1761. évi térképen Pramorák alakban szerepel. 1770-1773 között, Mária Terézia királynő rendeletére, a német-szerb határőröknek engedték át. Ekkor németek és szerbek telepedtek le a helységben. Román lakosai 1805-ben költöztek ide, a mai Dézsánfalváról. 1873-ban Temes vármegyéhez csatolták. A községbeli három templom közül az evangelikus 1888-ban, a gör -kel. szerb 1854-ben és a gör.-kel. román 1904-ben épült. Jelenleg Huber Frigyes örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A lakosok olvasó-egyesületet, önkéntes tűzoltó-egyesületet, ipartestületet, férfi-dalkört, szerb egyházi dalárdát és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Huber Frigyes örököseinek és a homokosi malom-szövetkezetnek egy-egy gőzmalma is van itt. A községhez tartozik Leánykút és Szivák-telep.
Homokszil.
Homokszil (azelőtt Ulma). A versecz-alibunári vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 718, lakosaié 3887, a kik nagyrészt szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A török 53hódoltság végszakában lakott hely volt. Már az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen is Ulma néven van feltüntetve a verseczi kerületben. 1770-1773 között a szerb és német határőrségnek engedték át. 1873-ban Temes vármegyébe kebelezték. A községbeli gör.-kel. szerb templom 1858-ban épült. Itt van a szerb földmívelők gazdasági egyesülete, Gloyer Vilmos téglagyára és Stelzl Vendel gőzmalma.
Hosszúág.
Hosszúág (azelőtt Hissziás). A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 151, lakosaié 674, a kik leginkább románajkúak s gör.-kath. és gör.-keleti vallásúak. Postája Sziklás, távírója Lugos, vasúti állomása Kisszető. A középkorban Hosziág (Hasziág) néven említik az oklevelek. 1410-ben a dobozi uradalomhoz tartozott. 1428-ban Dobozi László birtoka. 1447-ben még Dobozi Dánfi Lászlóé, a ki Nagymihályi Lászlónak zálogosította el. A gróf Mercy-féle térképen Hiziasch alakban, a facseti kerületben, lakott helyként van feltüntetve. Később elpusztult, mert az 1761. évi hivatalos térképen már csak pusztaként szerepel, a lugosi kerületben. Kevéssel ezután románok szállották meg. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1848-ig a kamara volt a földesura. Jelenleg a kincstár a legnagyobb birtokosa. A községbeli két templom közül az egyik gör.-kath., a másik gör.-keleti. A faluhoz tartozik a Bukoveczi-tanya.
Iklód.
Iklód (azelőtt Ikloda). A Poganit-folyó jobbpartján fekvő kisközség. Házainak száma 134; lakosaié 722; a kik leginkább rómánajkúak s görög-kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Törökszákos. Korábbi sorsa ismeretlen; a török hódoltság végszakában azonban már lakott volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Iklovida alakban fordul elő, 50 házzal. A gróf Mercy-féle térképen, a csákovai kerületben, már Ikloda alakban van megjelölve. 1807-ig a kamara volt a birtokosa, de ekkor a vallás- és tanulmányi alap birtokába került. A gör.-kel. templom 1901-ben épült, de a gör.-katholikusoknak is van itt imaházuk. A községhez tartozik Uradalmi-puszta, mely a vallás és tanulmányi alapé.
Iktár.
Iktár. A Bega-folyó jobbpartján fekvő kisközség. Házainak száma 183, lakosaíé 784, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája Újjózseffalva, távírója és vasúti állomása Nagytopoly. 1365-ben az Iktári Bethlen- és a Neczpáli-családok osztoztak rajta. 1478-ban, midőn e családok birtokaikat magszakadás esetére egymásnak biztosítják, Iktár, tartozékaival együtt, a Bethleneké volt, a kik azt 1552-ig birták. Az 1717. évi összeírásban, a facseti kerületben, 15 házzal van felvéve. A gróf Mercy-féle térképen Ektár alakban találjuk megjelölve, de az 1761. évi hivatalos térképen már a lugosi kerületben fekszik. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1838-ban 24 4/8 egész jobbágytelket írtak benne össze. 1848-ig a kamara volt a földesura. A községbeli templom a gör.-keletieké és 1909-ben épült. A határ egy részét Taminának nevezik. E tájon fekhetett a középkorban Drágánfalva, melyről 1365-ben van első ízben adatunk. 1471-ben Hodos kastély tartozékai között is szerepel egy hasonnevű falu, mely akkor a Szeri Pósafi-csaladé volt. Iktár és a Temes-folyó között feküdt Eniszten (Enyzten) helység, melyről 1365-1420. évekből vannak adataink. Iktár sorsában osztozott.
Izbiste.
Izbiste. A delibláti homokpusztaság éjszaki szélén fekvő nagyközség. Házainak száma 530, lakosaié 2782, kik leginkább szerb- és németajkúak és gör.-kel. és róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Homokszil. Korábbi története ismeretlen; a török hódoltság végén azonban már a lakott helyek közt találjuk. Az 1717. évi kamarai jegyzékben már Isbiste néven van felvéve, 20 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Ispistes alakban szerepel és az 1701. évi katonai térképen a verseczi kerületben Ipistic alakban. Az 1770-1773. években a német-szerb határőröké volt és a bánsági Határőrvidékhez tartozott. Az itteni gör.-kel. szerb templom 1833-ban épült. A lakosok hitelszövetkezetet és iparos olvasókört tartanak fenn. A község határának egy részét a Szeliste dűlő foglalja el, a hol a hagyomány szerint hajdan a község feküdt. Ide tartozik Fehértelep.
Kádár.
Kádár. A Poganis-patak balpartján fekvő kisközség. Házainak száma 134, lakosaié 748, a kik nagyobbrészt románajkúak és görög-keletiek. Postája, távírója helyben van, vasúti állomása Végvár-Kádár. Régibb históriája szintén ismeretlen. Csak a török hódoltság végszakából vannak adatok, a mikor már lakott helység volt. Az 1717. évi összeírásban Kadar alakban a csákovai kerületben fordul elő, 85 házzal. A Mercy-féle térképen Kada, az 1761. évi hivatalos térképen pedig Kedár alakban szerepel. 1806-ban báró Kádári Duka Péter vette meg a kincstártól, a kitől báró Duka István, majd Emil, Jenő és Péter örökölték és 1878-ig bírták. Ekkor e birtokot báró Nikolics Mihály vette meg, a ki az egyik részt 1882-ben báró 54Karátsonyi Katalin férjezett báró Duka Emilnének adta el, a másik részt pedig Jellinekné Reichmann Teréznek. Jellinekné a maga részét 1886-ban eladta Győrössy-Csepreghy Istvánnak. Báró Duka Emilné részét báró Duka Géza cs. és kir. követségi tanácsos, országgyűlési képviselő örökölte, a ki Győrössy-Csepreghy István birtoka egy részét is megvette. A községbeli két régi kúriát 1810-ben báró Duka Péter generális építtette, az újat pedig, mely a községen kívül fekszik, 1900-ban Győrössy-Csepreghy István. Mind a kettő most báró Duka Gézáé. A községbeli gör.-kel. templom 1904-ben épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartoznak: Nagy-, Kis-, Rozu-, Popecz- és Zsurka-majorok. A mai Kádár mellett feküdt a középkorban Péterlaka vagy Petúrlaka, mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. 1498-ban a Fáncslakiak birtokában találjuk s utánuk a Belmosericsek bírták zálogjogon. 1529-ben a Bradács családé volt, majd a XVI. század közepén Nagylaki Jaksics Márké. Ezután nyoma veszett.

Kádár. - Báró Duka Géza úrilaka.

Kádár. - A Csepreghy-féle úrilak István majorban. Most báró Duka Gézáé.

Kádár. - Báró Duka Géza istálló épülete.
Karasjeszenő.
Karasjeszenő (azelőtt Jaszenova). A Karas-folyó balpartján fekvő kisközség. Házainak száma 429, lakosaié 2212, a kik nagyrészt szerbajkúak és gör.-keletiek. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Korábbi sorsáról nem maradtak fenn adatok; a török hódoltság végszakában azonban már lakott helység volt. Az 1717. évi összeírásban a palánkai kerület községei közé van felvéve, 110 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Jesenova néven, az újpalánkai kerületben van feltüntetve. 1770-ben Mária Terézia rendeletére a szerb határőrezrednek adták át. A Határőrvidék feloszlatása után, 1873-ban, Temes vármegyéhez csatolták. A görög-keletieknek régi temploma helyén most új templom épül. A róm. katholikusoknak imaházuk van itt, mely az újabb időből való. A lakosok hitelszövetkezetet, olvasókört és földmíves-szövetkezetet tartanak fenn. A községben Mühlmann testvéreknek gőzmalmuk és egy gőztéglagyáruk van. A község határának egy részét Delinigrobnak (gyermektemető) nevezik, mert itt három gyermek akasztósdit játszva, egyik társukat játékból felakasztották.
Keped.
Keped. A buziásfürdői járásban fekvő kisközség. Házainak száma 158, lakosaié 759, a kik nagyobbára románajkúak és görög-keletiek. Postája Szinérszeg és távírója Buziásfürdő. Van vasúti megállóhelye. Középkori neve Képed volt. Az 1462. évi oklevélben Doboz tartozékai között Kisképed helység is szerepel. Ama korbeli birtokviszonyai egyeznek Hattyas község birtokviszonyaival. A török uralom alól, románoktól lakott helységként került ki. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Kipeth alakban szerepel, 60 házzal. Az 1717. évi gróf Mercy-féle térképen Kepeth alakban, a lugosi kerületben, az 1761. évi térképen pedig a csákovai kerületben tünik fel. A kincstártól 1807-ben, a nagykövéresi uradalommal együtt, a vallás- és tanulmányi alap birtokába ment át. Az 1830-40. évek között Trencsén vármegyéből kath. vallású tótok költöztek ide, a kik azóta megmagyarosodtak; ezekhez 1850 táján néhány magyar és német család is járult. A görög-keletiek temploma a XIX. század közepén épült. A községhez tartozik a közalapítványi puszta is.
Kétfél.
Kétfél. A temesvár-varjasi helyi érdekű vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 384, lakosaié 1671, a kik nagyobbrészt szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Kétfülü volt a neve és 1454-1465-ben a Tariak birtoka volt. A török hódoltság alatt eredeti neve szinte a felismerhetetlenségig el volt torzítva. A XVIII. századbeli térképeken Kétfik és Gőtföl alakban fordul elő. 1838-ban 139 egész jobbágytelek volt a községben. 1848-ig a kamara volt a földesura. A községbeli gör.-kel. szerb templom 1747-ben épült. Van itt polgári kör és az Első Kétféli Hengermalom r.-t. műmalma.
Kevepallós.
Kevepallós (azelőtt Plosicz). A Duna közelében fekvő nagyközség. Házainak száma 401; lakosaié 2102, a kik vegyesen róm. kath. németek és gör.-kel. szerbek. Postája és távbeszélője helyben van, vasúti állomása Homokbálványos. Korábbi adatai ismeretlenek. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Plochika alakban találjuk feljegyezve; 13 lakott házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Plazischa alakban, lakatlan helyként van feltüntetve. Később ismét benépesült, és az 1761. évi hivatalos térképen Plocsiza alakban, szerbektől lakott helységként, a pancsovai kerületben találjuk. Az 1765-68. éviekben rokkant német katonákból alakított határőrezred számára kijelölték letelepedési helyül. 1873-ban Temes vármegyéhez csatolták. A róm. kath. templom 1838-ban épült. A gör.-kel. templom építését 1848-ban kezdték meg, de a közbejött szabadságharcz következtében csak 1853-ban fejezték be. Van itt önkéntes tűzoltóegyesület, ifjúsági egyesület, takarékpénztár és földmíves egyesület. Idetartozik a Roth-féle puszta és az Urbán-tanya.
57Kevevára.
Kevevára (azelőtt Temes-Kubin). A Duna közelében fekvő nagyközség, járási székhely. Házainak száma 1045, lakosaié 7345, a kik vegyesen magyarok, német-, román- és szerbajkúak és nagyobbára róm. kath. és gör.-keletiek. Postája, távírója, vasúti és hajóállomása helyben van. Az egykori Keve vármegye székhelye. Várának építése a XII. századra tehető, mert már III. Béla király névtelen jegyzője is említi. E vár maradványai a Csikajai út baloldalán, a község szélén állanak. 1204-ben itt tartóztatta fel Imre király Leó bíborost, a pápai követet, a kit a pápa Bulgáriába küldött, hogy koronát és zászlót vigyen az új bolgár czárnak. IV. László király is több ízben megfordult Keve várában, miről egy 1286 aug. 14-én és egy szept. elején kelt évnélküli oklevél tanuskodik. A helység 1392 táján kezdett felvirágozni, mert ekkor mentette fel Zsigmond király a vám és a harminczad fizetése alól. 1397-ben már királyi sókamara-hely volt és 1405-ben vásárjogot is nyert. 1412-ben két szomszédos pusztát, Bálványost és Jokronoveczet kapta Zsigmond királytól, a ki 1428-ban a város polgárait az adózás terhe alól is felmentette, továbbá szabad halászatra és hetivásárok tartására is feljogosította őket. Albert, V. László, de különösen Mátyás király több ízben állított ki a város részére szabadalomleveleket. Fontos hadi és kereskedelmi pont volt a Dunánál még a XV. század végén is. Vára a XV. században a királyé volt. 1435-ben Zsigmond király Keve város lakosainak tette kötelességévé a vár fenntartását és védelmét. 1458-ban a vár a Hunyadiak iránt ellenséges érzelmű ráczok kezébe került, de Szilágyi Mihály visszaszerezte, tőlük és 1459-1460-ben megerősíttette. 1478-ig a várat ismét megviselte az idő, mert az országgyűlés elrendelte helyreállítását. 1510 ben még jelentékeny kereskedelmi góczpont volt és lakosai ekkor túnyomóan ráczok voltak, a kik, Szerémi György emlékiratai szerint, a török kereskedőkkel állandó összeköttetésben állottak. 1523 aug. 6-án II. Lajos király tartózkodott Keve városában. Mikor esett el Keve vára, nem állapítható meg; valószínű azonban, hogy 1551-ben került török kézre. Az 1564-1576 években török bég ült a várban, a ki a temesvári basa alá tartozott. 1685-ben a temesvári szandzsákság alá tartozó pancsovai kerület helységei között szerepel. A hódoltság alatt szerb lakosai a helység nevét Kubinra változtatták. 1717-ben, az akkori kincstári jegyzék szerint, 50 lakott háza volt. Várát az 1739. évi belgrádi békekötés értelmében lebontották. Midőn a bécsi katonai körök 1761-ben a rokkant katonák megtelepítését a Maros és Duna között területen tervezték, a kiküldött bizottság 1764-ben 12 helységet jelölt ki e czélra és ezek között volt Kubin is. 1766 márcz. és máj. havában ismét négy új határőrszázad alakult s ezek egyikének Kabin lett a központja. 1871-ben, a katonai Határőrvidék felosztása után, Temes vármegyébe kebelezték. A rendszeres telepítés megkezdése óta Kubin is jelentékenyen gyarapodott. 1770 okt. végéig már 80 új ház épült, melyeknek száma a következő évben 216-ra emelkedett. A r. k. plebánia története szerint II. József császár a telepítés idején háromszor volt Kevevárán és pedig 1773 május 15-én, 1873 máj. 23-án és 1783 aug. 27-28-án; utolsó látogatása alatt a r. k. plebánián lakott. 1848-ban a község határában a honvédek és a szerb felkelők között véres ütközet volt, mely a honvédek győzelmével végződött. A róm. kath. templom 1827-28-ban, a gör.-kel. román templom 1905-ben épült. A gör.-keleti szerb templom építési ideje ismeretlen. A községben a járási hivatalokon kívül m. kir. telepkezelőség és hajóügynökség is van. Itt van a Temeskubini Takarékpénztár r.-t., a Dunereana Takarékpénztár r.-t., a pancsovai népbank, a fehértemplomi szerb hitelbank és a Magyar Általános Hitelbank fiókja, az oraviczai takarékpénztár ügynöksége, a délmagyarországi gazdasági bank fiókja és a fehértemplomi népbank ügynöksége. Nevezetesebb gyárai és ipartelepei: Schlarb Péter és fiai téglagyára, Miron Justinné téglagyára, Paull Sándor gőzmalma és Friedrich József és Társa gőzmalma. Társadalmi élete is kifejlett. Itt van a kevevárai gazdaságí egyesület, Szerb Olvasóegylet, az Önkéntes Tűzoltóegylet, a szerb egyházi énekkar, ipartársulat, Hubertus vadászegylet, Kaszinó, Polgári Kaszinó, Amatőr Egylet, Kevevárai polg. leányisk. egyesület, Állatvédő-Egyesület, Német Iparosok Segélyegylete, Szerb Földmívelők I. és II. egyesülete. Kevevárai daloskör.

Kevevára. - A gör. kel. oláh, a róm. kath. és a gör. kel. szerb templom.
Kisbecskerek.
Kisbecskerek. A temesvár-nagyszentmiklósi vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma, 681, lakosaié 3666, kik között a német-, román- és a szerbajkúak és a róm. kath. és gör.-kel. vallásúak vannak a legtöbben. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Pechkereky alakban említik az oklevelek. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben fordul 58elő egyházas helyként. Eredetileg a Berekszói Hagymás család birtoka volt. 1462-ben, midőn Hagymás Miklós Szentgirolti Jánost testvéréül fogadta, az utóbbit, az országbíró rendeletére, e helység birtokába is beiktatták. 1561-ben a hűtlenségbe esett Hagymási Kristóf itteni birtokait I. Ferdinánd király Kerecsényi Lászlónak, a későbbi gyulai kapitánynak adományozta. A török hódoltság megszüntével, 1717-ben eszközölt összeírás, alkalmúval 36 házzal vették fel. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, lakott helyként, a temesvári kerületben van megjelölve. Gróf Mercy tábornok 1727-ben még néhány német katholiku s családot telepített itt le; de a lakosság zöme ekkor még szerbekből és románokból állott. Az 1761. évi hivatalos térképen is óhitűektől lakott falaként van feltüntetve és ekkor már postaállomása volt. Az 1784-85-ben, II. József császár uralkodása alatt történt gyarmatosítás alkalmával, Kisbecskereken 116 új ház épült, ugyanannyi gyarmatos család számára. A telepesek Ausztriából és Németországból származtak. Midőn Mária Terézia királynő 1778-ban a Maroson túli vidéket az anyaországhoz visszacsatolta, gróf Niczky Kristóf királyi biztos, 1778 máj. 31-én Kisbecskereken fogadta, Temesvár város küldöttségét s innen 19 hatfogatú hintóval vonult be Temesvárra. 1836 júl. 11-től szept. 16-ig kolera pusztított a községben és 132 haláleset fordult elő. 1848 nov. 11-én Nagy Sándor alezredes 1000 emberből álló hadával 2400 szerb felkelőn győzedelmeskedett a község határában. 1849 aug. 8-án, a szöregi csata után, Dembinsky honvédtábornok vert hada ért Kisbecskerekre, honnan apróbb csatározások után, Vadászerdő felé húzódott. A községbeli róm. kath. templom 1811-ben, a gör.-kel. szerb templom 1821-ben és a gör.-kel. román templom 1909-ben épült. A községben gőzmalom és két pénzintézet van: a Kisbecskereki takarék és hitelegylet, mint szövetkezet és a kisbecskereki hitelszövetkezet. Az itteni lövészegyesület még 1844-ben alakult. Van itt még egy temetkezési egyesület is. A mai Kisbecskerek és Szentandrás között említik az oklevelek 1462-ben Beldán helységet, melyre ekkor Szentgirolti János tartott igényt. Kis becskerek és a mai Vejte között feküdt Kereki, mely 1462-ben a Berekszói Hagymás-családé volt, továbbá az egyik Szentgyörgyi, mely 1421-ben a csanádi püspök faluja s végül Loránd, mely 1462-ben a Hagymásyaké volt.
Kisgáj.
Kisgáj. Torontál vármegye határán fekvő kisközség. Házainak száma 117, lakosaié 647, a kik román- és szerbajkúak s leginkább gör.-kel. vallásúak. Postája távírója és vasúti állomása, helyben van. Korábbi adatok hiányzanak róla; a török hódoltság végszakában azonban már lakott hely volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Mali Gaj alakban, a csákovai kerületben találjuk, 30 házzal: A Mercy-féle térképen lakatlan pusztaként van megjelölve, de az 1761. évi hivatalos térképen már óhitűektől lakott helységként szerepel. A XIX. század elejétől 1888-ig a Malenicza-család volt itt birtokos. 1888-ban Kernyécsai Jagodics János vette meg a Malenicza-család itteni birtokait, melyeket 1892 óta négy egyenlő részben Wingert Nándor, Hergat Henrik, Laner János és Ortmann János bírnak. A községbeli két imaház közül az egyik a gör.-kel. szerb, a másik a gör.-kel. román egyházé.
Kisgye.
Kisgye (azelőtt Kizdia). A lippai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 332, lakosaié 1790, a kik románajkúak és nagyrészt gör.-kath. vallásúak. Postája Aga, távirója és vasúti állomása Nagytopoly. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1440-ben Felsőkizdia (Felsewkysdja) alakban fordul elő s Sólymos várának tartozékaként, Országh Mihály és János birtokába került. 1477-ben Bánffi Miklós és Jakab bírtoka. 1583-ban erdélyi románok szállották meg, a kik az egész török uralom alatt itt maradtak. 1717-ben, a török világ megszűntével, 16 lakott házát írták össze. A gróf Mercy-féle térképen Kistia, az 1761. évi hivatalos térképen Kisda alakban fordul elő. 1814-ben herczeg Schwarzenberg Károly nyerte adományul, a kitől 1819-ben Kevermesi Thököly Péter vásárolta meg. A XIX. század harminczas éveiben előbb zálogjogon, utóbb 1838-ban örökjogon báró Sina Simon Györgyé lett, a kiről özvegyére, majd 1886-ban báró Sina Anasztázia férj. gróf Wimpffen Viktornéra szállott. 1891 óta gróf Wimpffen Sigfried tulajdona. A gör.-kath. templom 1888-ban épült. A mintegy 300 lelket számláló gör.-keletieknek fából készült imaházuk van itt, mely 1870 táján épült. A községhez tartozik Répás-puszta, a hol a középkorban Repes falu feküdt. 1440-1477-ben a sólymosi uradalomhoz tartozott. Jelenleg szintén gróf Wimpffen Siegfriedé, kinek gőzmalma is van itt.
Kisrékas.
Kisrékas (azelőtt Altringen). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma csak 51, lakosaié 187, a kik németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája Rigósfürdő, távírója Lippa, vasúti állomása Saroltavár. A középkorban Arad vármegyéhez 59tartozott. 1436-ben Berekszóval együtt említik, a Berekszói Hagymás család birtokaként. Már 1499-ben is Kys-Rekas a neve és ekkor a Ravazdiaké. Ez időtájt szerbek telepedtek ide, a kik a helység nevét Rakaseczre változtatták. 1552-ben a Gál-család nyerte adományul. A török hódoltság alatt elpusztult és az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen is lakatlan helyként, Rokasicza alakban van megjelölve. A XVIII. század közepén románok költöztek ide; a temesvári igazgatóság azonban 1770-71-ben németeket is telepített ide és új telepük, gróf Clary Altringen bánsági tartományi elnök tiszteletére, Altringen nevet nyert. A telepítést Neumann lippai sótári tiszt intézte e helységben. 1782-ben, a délmagyarországi kincstári jószágok elárverezése alkalmával Sipeki Balázs István vette meg. 1790-ben Lőrincz-Kátai Latzkovits István tulajdonába ment át s e család volt itt birtokos 1852-ig, midőn Gaadi Pálffy Jánosé lett. 1871-től. özv. Pálffy Jánosné szül. Latzkovits Francziska volt a birtokosa és jelenleg Kun Artúr dr. A községbeli régi házat a Pálffy-család építtette s ez most szintén Kun Arturé.
Kisszentmiklós.
Kisszentmiklós. Újarad mellett, a Maros közelében fekvő kisközség. Házainak száma 452, lakosaié 2871, a kik magyarok, német- és románajkúak és nagyobbára róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Újarad. A középkorban Szent-Miklós-Telke néven fordul elő és Arad vármegyéhez tartozott. Eredetileg a Keszi-család birtoka. 1471-ben Keszi Balázs deák, több más helységgel együtt, a csanádi káptalannak adta. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, a lippai kerületben, már lakatlan pusztaként fordul elő. 1798-ban Eötvenesi Lovász Zsigmond kapta adományul. E család utolsó sarja: Eötvenesi Lovász Amália gróf Zelénski Lászlóhoz menvén nőül, a birtok a gróf Zelénskiekre szállott. Gróf Zelénski Lászlóné után leánya báró Nopcsa Elekné örökölte. A községben öt úri lak van. Az egyiket a Lovász-család építtette 1798-ban s ez jelenleg báró Nopcsa Eleknéé, a másik 1876-ban épült s ez most Poch Sándoré, a Rónai Györgyé 1904-ben épült, a Stuchlik Tivadaré 1905-ben és Hartmann Józsefé 1870-ben épült. A gör.-kel. román templomot 1870 táján emelték. 1849-ben két ízben is volt itt összecsapás az osztrákok és az Arad várat ostromló magyar hadak között. Az itteni gör.-kel. lelkészt Petrovics Zsivánt, a ki az aradi császári őrségnek igyekezett szolgálatokat tenni, a honvédek elfogták és felakasztották. A lakosok önkéntes tűzoltó egyesületet és temetkezési egyletet tartanak fenn. Az országos vöröskereszt egyesületnek is van itt fiókja, mely 1904-ben Erzsébet királyné szobrát állította fel. A Kolb és Wolfart czégnek gőzmalma van a községben. Ide tartozik Kaszárnya-tanya és Zelénski-puszta.
Kisszentpéter.
Kisszentpéter. A vingai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 115 lakosaié 643, a kik németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Kétfél. E helységet az udvari kamara 1843-ban telepítette. Plebániája is csak 1862-ben keletkezett és most épül az új templom.
Kisszered.
Kisszered (azelőtt Kis-Szredistye). Versecztől keletre fekvő kisközség. Házainak száma 160, lakosaié 637, a kik románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája távírója és vasúti állomása Nagyszered. Korábbi sorsa ismeretlen. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Malo-Szeretiste alakban fordul elő, 20 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Mal Sredisa alakban, pusztaként van feltüntetve és az 1761. évi hivatalos térképen Mali Sredista alakban. Az 1783. évi térképen e helyen Sredistie-kolostor van jelezve 1841-ben már önálló helységvolt és Lazarevics Golub vette meg a kincstártól. A gör.-kel. román templom 1878-ban épült a régi kolostor helyén s ezért a románok a falut Pernyávának, vagyis zárdafalunak is nevezik. A községhez tartozik a Weifert-féle tanya.
Kistelep.
Kistelep. A vingai járásban fekvő kisközség. Házainak száma csak 60, lakosaié 254, a kik róm. kath. vallásúak és németajkúak. Postája, távírója és vasúti állomása Kétfél. E helység csak 1843-ban, a kincstár vingai birtokán települt. 1862 óta, leányegyházként Kisszentpéterhez tartozik.
Kistopoly.
Kistopoly (azelőtt Kis-Topolovecz). A Bega-csatorna balpartján fekvő kisközség. Házainak száma csak 54, lakosaié 349, a kik közül 101 magyar és 248 románajkú. Postája, távírója és vasúti állomása Nagytopoly. E helység a XIX: század első felében települt. Az 1783. évi térképen még csak egy Topolovecz van feltüntetve. 1838-ban 3 3/8 egész jobbágytelket írtak benne össze. 1848-ig a kamara volt a földesura. Jelenleg az államkincstár a helység határának legnagyobb birtokosa.
Kiszető.
Kiszető (azelőtt Kiszetó). A Bega-folyó mellett fekvő kisközség. Házainak száma 344, lakosaié 1315; a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. 60Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban is már Kiszető néven fordul elő az oklevelekben. 1456-ban Szilágyi Mihályé. 1492-ben a Rádi-család zálogosította el Dóczi Imrének. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Kisseto alakban, lakott helyként van feltüntetve és az 1761. évi hivatalos térképen Kiseteu alakban, óhitűektől lakott helységként, a lugosi kerületben fordul elő. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1838-ban 26 1/8 egész jobbágytelket írtak benne össze. 1848-ig a kamara volt a földesura. A községbeli templom a gör.-keletieké. A lakosok egy pénzintézetet tartanak fenn: Kiszetői Népbank r.-t czég alatt.
Kiszsám.
Kiszsám. A verseczi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 215, lakosaié 1089, a kiknek nagy része román- és szerbajkú és gör.-kel. vallású. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Nagyszered. E község már a középkorban fennállott. Egy 1424. évi oklevél említi Saan helységet, a mely alatt, úgy látszik, a mai Nagyzsám és Kiszsám értendő. Közvetetlen adataink azonban csak a hódoltság megszűnésétől kezdve vannak e helységről. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen C. Zamm alakban, a verseczi kerületben lakott helyként fordul elő; az 1761. évi hivatalos térképen pedig Csam alakban. 1826-ig a kincstár birtoka volt. 1826-tól 1888-ig a Karátsonyi-családé. 1888-ban örökségkép felerészben gróf Karátsonyi Ilma, felerészben gróf Zichy Alexandra és gróf Zichy Guidó birtoka. 1894 óta, gróf Zichy Guidó része, szintén gróf Zichy Alexandra férj. gróf Hadik Jánosné birtokába került. Kívüle még Obradovics Boriszlávnak és Spatariu Vladimir verseczi lakosoknak van itt nagyobb birtokuk. Az itteni gör.-kel. román templom 1886-ban, a gör.-kel. szerb imaház pedig 1881-ben épült. A községben szerb földművelők szövetkezete is van. Az egyik dűlőt Trifu Herges-nek nevezik. Egy fakereszt jelzi itt azt a helyet, a hol a hagyomány szerint Herges Trifon nevű rablót felakasztották. A községhez tartozik Obradovics-puszta, továbbá Spatariu-, Pászt-, Hatz-, Pecha- valamint Hadik-tanyák.
Klopódia.
Klopódia. A verseczi járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 334, lakosaié 2031, a kik közül 438 a magyar, 419 a német-, 723 a román-, 381 a csehajkú és közöttük a róm. katholikusok vannak túlnyomó számban. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Korábbi történetéről hiányoznak az adatok; a török hódoltság végszakában azonban már fennállott. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Kobodia, alakban fordul elő, 42 házzal; a Mercy-féle térképen pedig Klopodie alakban. 1779-ben Krassó vármegyéhez csatolták. 1826-ban Janics István vette meg a kincstártól, a ki 1838-ban a Zombori Oexel- (Rónay-) családnak adta el, mely a helységet három Rónay-leány között osztotta fel. A XIX. század negyvenes éveiben az egyik rész Nyéky Alberté, a másik Beniczky Miklósé, a harmadik Onossy Mátyásé volt. A XIX. század második felében hat részre oszlott e nemesi birtok. Az egyik rész 1866-ban Horváth Kálmáné, 1883-ban Horváth Eleméré, 1884-ben Tuchinszky Jánosé, 1889-ben Tuchinszky Irma, férjezett Szulyovszkynéé lett. A második rész 1856-ban Onossy Mátyásné szül. Oexel Antoniáé volt, a kitől 1875-ben Onossy Mátyás örökölte, a ki azt még 1896-ban is bírta. Ez jelenleg Manaszy Gyuláé. A harmadik rész 1856-ban Beniczky Dénesre és róla örökségkép gyermekeire s ezektől megváltás útján Beniczky Attilára szállott; most Schäffer Jenőé. A negyedik rész, mely Nyéky Albertné szül. Oexel Annáé volt, 1889-ben Parnói Molnár Istvánné, szül. Nyéky Leonára szállott. 1889-ben Parnói Molnár Gizella, Wekerle Sándorné örökölte, ki jelenleg is bírja. Az ötödik rész, mely 1856-ban Beniczky Terézé volt, 1863-ban Dániel Lászlóné, szül. Sárközy Jenny birtokába ment át és 1889-ben Tuchinszky Gyuláé lett. A hatodik rész 1857 óta Beniczky Sándoré. Jelenleg Wekerle Sándor dr., v. b. t. t., volt miniszterelnök, Manaszy Gyula, Beniczky Sándor és Schäffer Jenő a helység legnagyobb birtokosai. A községbeli két úrilak közül az egyiket Nyéky Antal 1840-ben építtette, ez jelenleg Wekerle Sándor dr.-é. Az utóbbit Onossy Mátyás 1859-ben építtette s ez most Manaszy Gyuláé. A róm. kath. templom 1898-ban, a gör.-keleti 1826-ban épült; de a gör.-katholikusoknak, a reformátusoknak és az evangélikusoknak is van itt imaházuk. A lakosok takarékpénztárt tartanak fenn és Gruber Henriknek gőzmalma van itt. A községhez tartozik: Anna-major, Beniczky-tanya, Erdei-tanya, Mátyás-major, Wekerle-major és Schcäffer-tanya.

Klopódia. - Wekerle Sándor dr. úrilaka.

Klopódia. - Manaszy Gyula úrilaka.
Körtéd.
Körtéd (azelőtt Krusicza). Fehértemplomtól keletre fekvő kisközség. Házainak száma 432, lakosaié 2317, a kik gör.-kel. vallású szerbek és róm. kath. csehek. Postája, távírója és vasúti állomása Fehértemplom. Középkori története nem ismeretes; de a török hódoltság végszakában már lakott hely volt. Az 1717. 63évi kamarai jegyzékben Knitiza alakban fordul elő, 26 házzal. A gróf Mercy-féle térképen Kniczicza alakban az újpalánkai kerületben szerepel. Az 1770-73. években a szerb-német határőrség kapta, de 1783-ban már a román-szerb Határőrvidékhez tartozott. Feloszlatása után Temes vármegyéhez csatolták. 1848 aug. 23-án, midőn a szerb felkelők Fehértemplomot megtámadták, a veressipkás honvédzászlóalj egész idáig űzte vissza a támadókat. Az itteni gör.-kel. templom a XVIII. században épült s 1861-ben helyreállították. A róm. kath. templom csak 1911-ben készült el. Van itt hitelszövetkezet is.
Krimárvára.
Krimárvára (azelőtt Krivobara). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 126, lakosaié 618, a kik románajkúak és nagyobbrészt gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Temesrékas. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1440-1477. években a solymosi vár tartozékai között sorolják fel. 1440-ben már Crivobara és 1477-ben Krymárwára alakban fordul elő, Bánffi Miklós és Jakab birtokaként. Az 1717. évi összeírásban csak Bara néven fordul elő, 25 lakott házzal. A Mercy-féle térképen Krivowara alakban van megjelölve. A XIX. század elején a Lukács-család vette meg a kincstártól és 1838-ig bírta. Ekkor Capdebo Jakabé, majd utána Mártoné és 1846-ban Kristófé lett, a ki azt 1887-ig bírta. Az 1887-1893. években Capdebo Vilma férj. Markovics Antalné és Capdebo Mária férj. Nagy Móriczné. 1893 óta Gorcsa János, Klug József és társai bírják. A gör.-kel. templom 1885-ben, a gör. kath. pedig 1890-ben épült.
Kusics.
Kusics (azelőtt Kussics). A Nera-folyó mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 534, lakosaié 2823, a kik leginkább szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Hajdan Szörény vármegyéhez tartozott. 1699-ben Selymeczi Farkas János birtoka. Az 1690-1700. évi összeírásban Kussith alakban fordul elő a palánkai kerületben s e kerülethez tartozott a Határőrvidék alakulásáig. Az 1717. évi összeírás szerint ekkor 82 lakott háza volt. A gróf Mercy-féle térképen Kuschitz alakban szerepel. A XVIII. század második felében a román-illyr határőrezredhez, később, 1773-ban, a német-szerb Határőrvidékhez csatolták és egy határőrszázad székhelye volt. A feloszlatás után Krassó vármegyébe kebelezték. Temes vármegye azonban 1883 ápr. 11-én tartott közgyűlésében a helység átkebelezését kérte, a mit az 1884:VII. törvényczikkel teljesítettek. 1848 őszén két ízben volt itt összecsapás a magyarok és a szerb felkelők között. Szept. 7-én Rácz Sándor nemzetőrszázados 600 emberrel 1500 szerb felkelőt vert itt meg. Okt. 17-én Maderspach őrnagy 100 nemzetőrrel 3000 szerb felkelőt űzött ki e faluból. A gör.-kel. szerb templom 1747-ben épült. A község határában egy kolostor romjai láthatók. Csak az újabb időben pusztult el. 1910-ben a neravölgyi vízáradás 21 házat döntött romba. Van itt hitelszövetkezet, önkéntes tűzoltó-egyesület, gazdasági szövetkezet, daloskör és olvasókör.
Lábas.
Lábas (azelőtt Labasincz). A lippai járásban fekvő kisközség: Házainak száma 137, lakosaié 706, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája Sistarócz, távírója és vasúti állomása Lippa. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1440-1477-ben Labasowcz alakban, Solymos vár tartozékai között szerepel, a Guthi Országh, majd a Bánffi-család birtokaként. Az 1723-25. évi térképen Lapusnik, az 1761. évi hivatalos térképen pedig Labuschinik alakban, óhitűektől lakott faluként fordul elő. 1838-ban 21 egész jobbágytelke volt. 1848-ig a kamara volt a földesura. A községbeli gör.-kel. templom a XIX. század elején épült. Jelenleg a kincstárnak van itt nagyobb birtoka.
Latzunás.
Latzunás. Versecztől éjszakkeletre, Krassó vármegye közelében fekvő kisközség. Házainak száma 180, lakosaié 1040, a kik románajkúak, gör.-kath., és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Nagyzsám. A török világ előtti korból nincsenek róla adatok, de már a török hódoltságból lakott helyként került elő. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Lazumnasch alakban fordul elő, 30 házzal. Az 1761. és az 1783. évi térképeken Lasonash alakban találjuk. 1828-ban Sztojánovits János vette meg a kincstártól. 1863-ban báró Sztojánovits Mladen birtokába került és 1887 óta báró Sztojánovits Iván tulajdona. A községbeli urilakot br. Sztojánovits János 1830 táján építtette s ez most báró Sztojánovits Iván orsz. képviselőé. A gör. kath. templom 1844-ben épült. A községhez tartoznak: Gyuri-, Constance- és János-majorok.

Latzunás. - Báró Sztojanovits Iván kuriája.
Liebling.
Liebling. A csáki járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 645, lakosaié 4349, a kik leginkább németajkúak és evangelikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Ortvay Tivadar szerint a mai Liebling helyén 64fekhetett a középkorban Beesd (Besd, Desd) falu, mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is egyházas helyként szerepel. A XVIII. században e helyen Briszt nevű puszta feküdt, a hova az 1786-88. években németországi protestánsokat telepítettek és Wallbrunn telepítési biztos számukra 200 új házat építtetett. Az első években azonban csak 102 család nyert itt elhelyezést. Wallbrunn az új községet Vécsey Miklós kamarai kormányzó tiszteletére Vécseyházának akarta elnevezni, de Vécsey ezt azzal hárította el magától, hogy az új község neve Liebling legyen, mert miként magát németül kifejezte: "die Protestanten sind meine Lieblinge". 1838-ban már 196 egész jobbágytelke volt. 1848-ig a vallás- és tanulmányi alap volt a földesura és most is a legnagyobb birtokosa. Az evangelikus templom 1823-ban épült. Az 1859-iki kolerajárványkor a lakosságnak csaknem a fele pusztult ki. A lakosok olvasóegyletet, férfidalegyletet, ipartestületet, négy takarékpénztárt és gazdasági egyesületet tartanak fenn. 1899-ben Erzsébet királyné emlékére díszkertet telepítettek. A községben van az I. lieblingi hengergőzmalom és az Erzsébet gőzmalom.
Lippa.
Lippa. A Maros balpartján fekvő nagyközség. Járási székhely. Házainak száma 1605, lakosaié 7684, a kik között 980 magyar-, 2600 német- és 4410 románajkú és közöttük a róm. katholikusok és a gör.-keletiek vannak túlsúlyban. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. Várát még IV. Béla király építtette a tatárjárás utáni korszakban. IV. László alatt már jelentékeny erősség volt, mert 1285-ben, mikor a nógai tatárok a várat megrohanták, a várlakosság, az ide menekültekkel együtt, sikerrel visszaverte a támadást. I. Károly király és neje Erzsébet gyakran tartózkodott Lippán. Erzsébet királyné 1327-ben Szent Lajos tiszteletére templomot és Ferencz-rendű kolostort alapított itt, mely a XV. században még fennállott. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Leypua és Lippua alakban fordul elő. Ekkor tehát már plebániája is volt, melyet a ferenczrendiek gondoztak. 1345, 1352 és 1359-ben ebben a kolostorban tartották a ferenczrendiek tartományi gyülésüket s a XIV. században szerzetesi iskolájuk is volt itt. Már a XIV. században élénk kereskedelme és ipara, sőt Nagy Lajos uralkodása alatt pénzverője is volt. Egy 1344. évi oklevélben a lippai márkáról történik említés. 1397-98-ban kir. sókamara volt itt, 1414-ben kir. adóhivatal és 1454-ben ismét kir. pénzverő hivatal. Nagy Lajos király 1365-66-ban, midőn a törökök ellen hadat vezetett, több ízben megfordult Lippán. 1369-ben bolgárok telepedtek itt le. 1389-ben már városi kiváltságokat, élvezett. 1426-ban Zsigmond király a várat a bolgár fejedelem fiának Sizmánnak adományozta, Albert király Hunyadi Jánosnak adta és halála után özvegye Szilágyi Erzsébet kezén maradt. Mátyás király 1459 szept. 9-én Szilágyi Mihálynak adományozta, 1461-ben pedig ismét anyjának Szilágyi Erzsébetnek. 1462-ben a lippai uradalmat és a várat Brandisi Giskra János, a Felvidék rettegett zsarnoka vette meg Mátyás királytól; de 1463-ban a vár ismét a király birtokában volt. 1473-ban Mátyás király Dengelengi Pongrácz Jánosnak zálogosította el, de 1482-ben már a várat és a várost Bánffi Miklós aradi és pozsonyi főispánnak, valamint testvérének Jakabnak adományozta. A Bánffiak viszont a Dengelengi Pongráczoknak kínálgatták az érte járó zálogösszegért, de ezek 10.000 forintot sokallottak érette. 1487-ben a Bánffiak hűtlenségbe esvén, Mátyás király elvette tőlük Lippát s a várat Corvin Jánosnak adományozta, a ki a sólymosi uradalomhoz csatolta. 1492-ben Haraszthy Ferencznél volt zálogban, de 1510-ben már György brandenburgi őrgrófé volt. 1514 jún. 7-én Székely György, a Dózsa-féle pórhad egyik vezére foglalta el. Dózsa György leveretése után Szapolyai János vajda szállotta meg s csak 1516 jún. 6-án adta vissza György brandenburgi őrgrófnak, a ki még aznap a várat Perényi Imre nádornak adta el, ez azonban a várat néhány nap mulva Szapolyai Jánosnak adta cserébe a sárosi uradalomért. Szapolyai 1527-ben Radics Bosicsot tette meg Lippa kapitányává, a ki Lippát 1528. év elején vitézül megvédelmezte Perényi Péter, Mailáth István és Török Bálint támadásai ellen. Lengyelországból visszatérve, 1528 november végén János király Lippára vonult, melynek vára másfél évig volt a székhelye. Mikor János király 1540-ben Szászsebesen elhalálozott, innen Lippán és Aradon át vitték holttestét Székesfehérvárra. Buda eleste után, Szulejmán szultán rendeletéből, Izabella királyné és János Zsigmond Lippára jöttek. Izabella királyné magával hozta a szent koronát és a királyi hatalom jelvényeit is, a melyeket 1542 május haváig Lippán őriztek. 1550-ben Kászon budai basa vonult Lippa alá, a külvárosokat meg is szállotta, de a vár ostromába bele sem fogott, hanem Erdély 65felé vette útját. Fráter György 1551-ben Ferdinánd királynak adta át Lippát, a ki Báthory Andrást nevezte ki parancsnokává; a török hadak közeledtére azonban Báthori odahagyván Lippát, a várat Gerlei Pethő Jánosra bízta, a kit a város polgárai életveszélyes fenyegetések között igyekeztek a vár feladására rábírni. Szokoli Mehemed beglerbég 1551 okt 8-án kardcsapás nélkül hatalmába kerítette a várat, a hova Mikhalogli Ahmed parancsnoksága alatt, 200 önkéntes török lovast és 100 gyalogost helyezett el; míg a városba 5000 főnyi spahit és 200 janicsárt szállásolt el, parancsnokukká pedig a perzsa származású Uláma basát tette, a kinek kincsszomjánál csak kegyetlensége volt nagyobb. Castaldo János, Ferdinánd részére, az erdélyi hadakkal egyesülve, 1551 nov. 1-én ostrom alá vette Lippát, melyet a török hosszú ostrom után feladott. Uláma decz. 5-én vonult ki belőle s parancsnoka Aldana Bernát lett. Temesvár eleste után (1552 júl. 27.) Kászon basa vonult Lippa elfoglalására. A törökök közeledtének hírére a várbeliek gyáván megszöktek, Aldana Erdélybe menekült, előbb azonban a várost több oldalról felgyujttatta. Kászon basa bevonulván az üresen hagyott városba, a várat hamarosan ismét jó karba helyezte. 1595 aug. havában Simai Borbély György, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hadvezére visszafoglalta a törököktől. Temesvár új kormányzója Szulejmán basa 1596 május 5-én ostrom alá vette a várat, de május 11-én elvonult Lippa alól. Alig néhány nap mulva 101 zászlóaljának élén, Báthory Zsigmond tartotta bevonulását a várba, majd innen Temesvár felé vette útját, de onnan visszatérve, Lippát 2000, lovassal és gyalogossal Szelestey János őrizetére bízta. 1600 végén a vár Mihály havasalföldi vajda birtokába került, de később ismét visszakerült Báthory Zsigmond hatalmába. 1602-ben császári zsoldosok szállották meg. Ebben az évben Dampierre Duval Henrik volt Lippa parancsnoka. 1604-ben a vár Bocskay István birtokába került. 1605. júl. 6-án a szerb katonák a várat Chilal Haszán temesvári basa kezére játszották, a ki Kuluk Szusz alajbéget bízta meg Lippa elfoglalásával. De a törökök nem sokáig birták Lippát, mert Petneházy István jenei kapitány, Nagy Lőrincz jenei alkapitány segítségével, 1606 április 7-én csellel ismét Bocskay számára foglalta vissza. Bocskay halála után a vár Rákóczy Zsigmond fejedelem birtokába került, a ki 1607 jún. 30-án a város részére a János királytól és fia János Zsigmondtól adott szabadalmakat megerősítette. 1615. év őszén a szerb lakosság a török hadakat bebocsátotta a városba, de a vár egy ideig még a magyarok kezén maradt. 1616. évi jún. hó 12-én Bethlen Gábor fejedelem foglalta el, de már jún. 24-én, hogy a törökökkel a háborúskodást elkerülje, Mehemed temesvári basának engedte át Lippát. 72 évi hódoltság után, 1686 jún. 21-én foglalta vissza Caraffa Antal tábornagy. 1693-94-ben Veteráni Frigyes tábornok táborozott a város környékén s innen intézte támadásait a törökök ellen. 1695 szept. 7-én a várat ismét a törökök foglalták el. Ez ostrom alatt a vár falai annyira megrongálódtak, hogy egy újabb ostromot nem tudtak kiállani; mivel pedig az erődítmény fenntartását a törökök nem tartották kívánatosnak, ezért már szept. 8-án hozzáfogtak a várfalak lehordásához és utána visszavonultak Temesvárra. Az elpusztult város néhány éven át üresen állott. 1699 táján rokkant német katonák telepedtek itt le, a kik a régi város közelében építették fel házaikat, s új telepüket Neu-Lippa-nak nevezték el. A még fennálló erődítvénymaradványokat 1701-ben bontatta le Löffelholz csász. ezredes, aradi várparancsnok. A karloviczi békekötés értelmében Lippa a törökök birtokában maradt, minek következtében a német települők lassanként elköltöztek innen s helyükbe románok telepedtek. Midőn a török hódoltság véget ért, az 1717. évi összeírás alkalmával a bizottság csak 70 házat talált Lippán. A visszafoglalás után Lippa egy tiszttartóság székhelye lett, mely a helységnek németekkel leendő betelepítését tervezte. Az első német telepesek 1724-ben érkeztek ide, de újabb csoportok is jöttek 1736-ban, 1749-ben és 1752-ben. - 1738-39-ben, a török háború alatt, szerb martalóczok rohanták meg az új telepet s az idejében el nem menekült lakosokat kifosztották. Ugyanez években még a pestis is megtizedelte a lakosságot. A rendszeres telepítések korszakában újabb német családok költöztek Lippára és Neumann Károly Sámuel lippai sótári tiszt 1764-ben 84 családdal szaporította a lakosságot. 1768 ápr. 25-én II. József császár érkezett ide és a tiszttartósági épületben vett szállást. 1770-75-ben újabb német települőkkel szaporodott a lakosság. A hódoltság megszüntével a róm. kath. plebánia is új életre kelt. Az anyakönyvek 1719-től veszik kezdetüket. A németek beköltözése után az 1723-ban épült kiskápolna szűknek bizonyulván, új templom épült, de már 1746-ban oly rozoga állapotban 66volt, hogy 1749-ben épült fel az új templom s ennek helyébe került 1888-89-ben a mostani. A gör.-kel. egyház már a török hódoltság alatt fennállott és a templom 1732-ben épült. Az egyház régiségei közül felemlítendők: 1. A mise szolgálatára szükségelt, úgynevezett "Antimension", melyet 1722-ben Joanichie érsek megszentelt. - 2. Egy fából faragott s drágagyöngyökkel ékített kézifeszület. - 3. Egy kisebb formájú, ezüstből készített füstölő, melyet 1749-ben Obrád nevű lippai oberknéz ajándékozott az egyháznak. - 4. Egy régi püspöki melldísz "Enkolpion" 1717-1726-ból. Az 1848 nov. 12-én Temesvárról Aradra küldött császári segédhadak, melyeket Máriássy János és Nagy Sándor honvédőrnagyok nem tudtak feltartóztatni, Lippa felé vette útját, hol ekkorra már Zurich őrnagy 1200 nemzetőrrel és egy szakasz aradi lovasgárdistával foglalt állást. 12-én összeütközött gróf Leiningen császári tábornok hadaival; de alkonyatig az ütközet eldöntetlen maradt. Másnap: 13-án megújult a harcz; Zurich kénytelen volt Arad felé visszavonulni és a császáriak birtokában maradt Lippát a román felkelők és a határőrvidéki katonák kifosztották. Nov. 17-én Máriássy honvédőrnagy váratlanul Lippán termett s nyomban hozzáfogott azoknak a kinyomozásához, a kik a nov. 13-iki harczban a hátráló magyarokra tüzeltek. Midőn a magyar kormány 1849 aug. 1-én Szegedről Arad felé menekült, a pénzkészletet Lippa felé szállíttatta. Az államkincstárt szállító szekerek aug. 4-én érkeztek Lippára. Aug. 9-én az aradvárbeli honvédsereg podgyász-szekerészete is Lippára érkezett. Aug. 10 és 12-én számos menekülő jött a városba; Aradról és a temesvári csatából. Aug. 10-én érkezett Radnára Kossuth Lajos is, Szemere Bertalan társaságában s a kompon átkelve, Lippára s innen Lugos felé vette útját. 12-én Hofinger császári tábornok vonult Lippára, a ki a honvédektől visszahagyott arany- és ezüst-készlet, hadi szerek és gazdag zsákmány birtokába jutott. Aug. 14-én 9000 főnyi osztrák katonaság érkezett ide és 16-án Temesvárra vonult. Lippa jelenlegi társadalmi élete is rendkívül élénk. A magyar társaskörön kívül, román olvasóköre is van. Van még ipartestülete, róm. kath. és izraelita nőegylete, önkéntes tűzoltó egylete, lövészegyesülete, vadásztársasága. A közgazdasági élet terén jelentékeny tevékenységet fejt ki négy takarékpénztára, Bondy és Társa sör- és téglagyára, Nekola János és Grosz Sándor téglagyára, Sitkey, Mindl József gőzmalma és az Első Lippai czementárúgyár. A községhez tartozik: Baracza, Lipovicza és Savanyúkútfürdő. Az utóbbi gyógyforrásként 1818 óta ismeretes. Az 1820-1830. években már jelentékeny látogatottságnak örvendett. A fürdőtelep 1848 nov. 13-án, a császáriak támadása alkalmával leégett. A szabadságharcz után 1853-ban a fürdő bérlője új épületeket emeltetett itt. A fürdőtelepet 1884-ben vásárolta meg Lippa, de 1896-ban eladta Schwarz A. helybeli regalebérlőnek, a kitől 1897-ben Karátsonyi Antal birtokába került. Lippa és Sistarócz között, a völgyben feküdt Csernóbérczi helység, mely az 1440-1477. években a solymosi uradalomhoz tartozott. Lippától délkeletre feküdt a középkorban Gabrilócz (Gabrilowcz) is, melynek emlékét a sistaroveczi völgybe nyíló patak tartotta fenn. 1440-1477-ig szintén a solymosi uradalomhoz tartozott. Lippától nyugatra, a Maros mentén feküdt Iváncs (Iwanchy) falu is. Az 1440-1477. évi oklevelek Alsóiváncs és Felsőiváncs néven sorolják fel, szintén Solymos várának tartozékai között. 1510-ben György brandenburgi őrgrófé. Lippától délkeletre, a gabrilóczi völgy torkolata táján feküdt még Kalogyerolcz falu, mely az 1440-1477. években ugyancsak Solymos vár tartozékai között szerepel.

Lippa. - A m. kir. főerdőhivatal.

Lippa. - A Maros hidja.

Lippa. - A zárda.

Lippa. - A közkórház.

Lippa. - Kereskedelmi iskola.

Részlet a lippai Savanyúkútfürdőből.

Részlet a lippai Savanyúkút fürdőből.

Részlet a lippai Savanyúkút fürdőből.
Lippakeszi.
Lippakeszi (azelőtt Keszincz). Lippától délnyugatra fekvő nagyközség. Házainak száma 451, lakosaié 2227, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája; távírója és vasúti állomása Temeshidegkút. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben már Feszi néven fordul elő. A XV. században a Páznádi Baki-család birtoka. 1561-ben a csanádi káptalan és Vetési János is a földesurai között volt. A hódoltság alatt magyar lakosai kivesztek s helyükbe a XVIII. század első felében románok telepedtek, a kik a helység nevét Keszincz-re ferdítették. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen még pusztult helyként van megjelölve, de az 1761. évi térképen, Gessinz alakban, már ismét óhitűektől lakott helyként szerepel. 1782-ben Névery Elek és József vették meg a kincstártól, de ezt sem fizették meg s így továbbra is a kincstáré maradt. 1801-ben Eötvenesi Lovász Zsigmond vette meg a kincstártól, a kiről Imrére szállott, majd Amália férj. gróf Zelěnski Lászlóné örökölte. Jelenleg báró Nopcsa Elekné szül. gróf Zelěnski Matild a legnagyobb birtokosa. A gör.-kel. templom még a hódoltság alatt épült; eredetileg más czélra használták, 69de a románok a ház egyik tűzfala mellé tornyot építtettek és azóta templom gyanánt szolgál. A határban fekszik Ó falu-dülő, a hol a falu a hódoltság előtt feküdt. A községhez tartozik Rakita-puszta. A mai Lippakeszitől délre feküdt Horpataka, mely szintén Arad vármegyéhez tartozott. Eredetileg a Keszi-család birtoka. Keszi Balázs deák 1471-ben a csanádi káptalannak adta.
Lippakékes.
Lippakékes (azelőtt csak Kékes). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 154, lakosaié 753, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Temesszékás, vasúti állomása Bélincz. A középkorban Sólymos-vár tartozéka volt és Arad vármegyéhez tartozott. Már 1440-ben is Kékes, 1477-ben pedig Alsókékes néven fordul elő és Felsőkékes-puszta tartozott hozzá. A hódoltság alatt teljesen elpusztult s csak a XVIII. század második felében népesült be újból. Az 1761. évi térképen még nem fordul elő. Az 1783. évi térképen már Temes vármegyében szerepel. 1781-ben Kékesi Rajkovics Károly vásárolta meg a kincstártól. A XIX. század elején Nikolics Dániel tulajdonába ment át és 1848-ban gróf Hessenstein Mór vette meg. 1869-ben Pap Tivadar birtokába került, a ki az aradi gör.-kel. szentszéknek adományozta. Az itteni gör.-kel. templom 1870 táján épült. A mai Lippakékes mellett, a Hiziás- és a Nagykékes-patak összefolyásánál feküdt hajdan Kerekes falu. A solymosi uradalomhoz tartozott. 1440-ben az Országh-, 1477-ben a Bánffi-családé volt.
Lukácskő.
Lukácskő (azelőtt Lukarecz). A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 90, lakosaié 517, a kik nagyrészt román- és szerbajkúak s túlnyomóan gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Lukarovcz alakban említik az oklevelek. 1492 előtt a Rádi-családé volt s ekkor Dóczi Imre bírta zálogban. A török hódoltság megszünte után, 1717-ben Lucareszi alakban, a facseti kerületben találjuk, 20 házzal, de az 1761. évi hivatalos térkép a lugosi kerületben mutatja. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1802-ben Jankovics, máskép Doktorovics György vette meg a kincstártól. A XIX. század harminczas éveiben Agora Katalin, majd János tulajdona lett. 1838-ban Agora Katalin és Detrich András örökösei voltak a földesurai. 1879 óta Gall József és neje Agora Katalin a birtokosai. Ők helyezték művelés alá az itteni kőbányát, a melyből egy keskenyvágányú lóerejű vasúton szállítják a gránitkövet Nagytopolyra. A gör.-kel. templom a XVIII. század közepén épült. A községbeli kúriát Agora János 1804-ben építtette s ez most Gall József dr., volt orsz. képviselő és főrendiházi tagé és nejéé Agora Kataliné. Az itteni gőzmalom a bogárosi népbanké. A községhez tartozik: a Lukácskői kőbánya és a Lukácskői tanya. A mai Lukácskő és Sziklás között fekhetett Abradfalva, melyet 1492-ben a Rádi-család a Dócziaknak zálogosított el.
Magyarapácza.
Magyarapácza (azelőtt Opaticza). A dettai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 167, lakosaié 944, a kik románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Detta. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben fordul elő, Apacha és Pacha alakban. Nevét valószínűleg valamely monostortól vette. A helység közelében, Birda felé, a dombon tényleg látszanak is némi rommaradványok. 1373-ban Magyarapacha és Tothapacha nevek alatt szerepel. 1446-ban és 1492-ben Temes vármegyéhez tartozott. 1492-ben Jobbágyi Matkó Mátyás fia Miklós, 1494-ben Csáki Mihály voltak a földesurai. Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem 1597-ben Marnachouit Györgynek adományozta. A török hódoltság megszüntével 1717-ben Hopadiza alakban találjuk, 30 lakott házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen már Oppatiza alakban a csákovai kerületben fordul elő. 1848-ig a kamara volt a földesura és jelenleg is a kincstárnak van itt nagyobb birtoka. A gör.-kel. templom 1861-en épült. A községhez tartozik Fülöptanya A Berzava-folyó mentén, a helység közelében feküdt, a középkorban Gegösfalva, mely 1388-1412 között a Gegös-család birtoka volt.
Magyarmedves.
Magyarmedves (azelőtt Medves). A Temes-folyó közelében fekvő kisközség. Házainak száma 210, lakosaié 1262, a kik között 694 a magyar-, 75 a német- és 493 a románajkú. Közöttük a róm. katholikusok és a gör.-keletiek vannak túlsúlyban. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Korábbi sorsa ismeretlen. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Metec alakban, elpusztult helyként fordul elő, de az 1761. évi térkép szerint már óhitűek lakták. 1781-ben Hadzsi Pasachia vette meg a kincstártól. 1803-ban Losonczi Gyürky Istváné lett. 1845-ben két részre oszlott; az egyik rész Losonczi Gyürky Pálé, a másik Hanzély 70Lászlóé lett. 1864-ben özv. Gyürky Pálné szül. gróf Vay Erzsébet, 1865-ben Losonczi Gyürky Béla, 1879-ben Tafler Kálmán és Ehrenfeld Ignácz tulajdonába ment át. 1885-től gróf Gyürky Ábrahám volt itt birtokos. Jelenleg Edvi Illés Jenő, Szigeti Arnold dr. és Kende Gergely a legnagyobb birtokosai. A községben két templom van: róm. kath. és gör.-kel. Edvi Illés Jenőnek az idetartozó Illés-pusztán csinos úrilaka van, a melyet 1903-ban építtetett. 1886-ban a Temes árvíze a falu kétharmadát elöntötte. A lakosok magyar olvasókört tartanak fenn és Christ Nándornak gőzmalma van itt. A községhez tartoznak a Ruzicska-telep, továbbá Szigeti Ármin dr., Frekot Menyhért dr., Kende Gergely, Christ Nándor és Edvi Illés Jenő tanyái.

Magyarmedves. - Edvi Illés Jenő úrilaka.
Magyarszákos.
Magyarszákos. Krassó-Szörény vármegye határán fekvő nagyközség. Házainak száma 683, lakosaié 3283, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Buziásfürdő. Csak a török hódoltság utáni korból vannak róla adatok. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Sagos alakban, a lugosi kerületben, lakott helyként van megjelölve. Az 1761. évi térképen Magir-Sagosch alakban fordul elő. 1779-ben Krassó vármegyéhez csatolták, de a XIX. század első felében Temes vármegyébe kebelezték. 1838-ban 111 7/8 egész jobbágytelke volt. 1848-ig a kamara volt a földesura. A községbeli templom a gör.-keletieké és 1860-ban épült. Jelenleg az államkincstárnak és Gyika Imrének van itt nagyobb birtoka. A községben van Kirchner Lajos gőzmalma is.
Majláthfalva.
Majláthfalva. A vingai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 472, lakosaié 2335, a kik magyarok és - 8 református kivételével - r. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója Vinga és vasúti állomása Vinga, Kétfél és Németszentpéter. A mai Majláthfalva helyén a középkorban Túregyháza nevű birtok feküdt, mely 1454-ben és 1465-ben a Tariak birtoka volt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen lakatlan pusztaként van jelezve Durikais alakban. Az 1761. évi térképen Durikias alakban szintén pusztaként van feltüntetve. 1819-ben a kincstár, gróf Majláth országbiró közbenjárására, magyar dohánykertészeket telepített le Túregyháza-pusztára. Az új telep, melynek 1838-ban már 666 lakosa volt, Majláthfalva nevet nyert. 1891-ben gróf Woracziczky János vásárolt itt a kincstártól birtokot. A róm. kath. templom 1879-ben épült. 1849 február havában a község színmagyar lakosságát a szomszédos Kétfél község szerbjei Pécskára űzték és a helységet kifosztották. A lakosok hitelszövetkezetet és gazdakört tartanak fenn. A községhez tartoznak: Szőke-, Bezdán-, Sörös- és gróf Woracziczki-tanyák. A mai Majláthfalvától éjszakra, a Harangod vize balpartján, feküdt a középkorban Farkasteleke. 1455-ben a Bothos-családé, majd Kiss Balázsé volt, 1478-ban már puszta és ekkor a Jaksicsok kapták.
Márktelke.
Márktelke (azelőtt Markovecz). Versecztől keletre fekvő nagyközség. Házainak száma 343, lakosaié 1438, a kik román- és szerbajkúak és gör.-kel. és gör.-kath. vallásúak. Postája és távírója Temeskutas, vasúti állomása Nagyszered. A XVIII. század közepén települt. Az 1723. évi gróf Mercy-féle térképen még nem fordul elő, de az 1761. évi hivatalos térképen már igen, sőt ekkor már postaállomása is volt. 1832-ben Baich Tivadar vette meg a kincstártól. 1861-ben Baich Milosra és Athanásra, 1884-ben Athanáz része Milánra és Ivánra szállott. 1885 óta Milán része, 1890 óta Iván része is, báró Varadiai Baich Milos birtokába került és jelenleg báró Baich Péter a helység legnagyobb birtokosa. A községbeli két templom közül a gör.-keletieké 1872-ben, a gör.-katholikusoké 1907-ben épült. A gör.-kel. szerbeknek is van itt egy imaházuk. Az Ozwald Károly és társai czégnek gőzmalma van itt.
Marosaszó.
Marosaszó (azelőtt Hosszúszó). A Maros partján fekvő kisközség. Házainak száma 366, lakosaié 1434, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Lippa, vasúti állomása Máriaradna-Lippa. A középkorban Hosszú-Aszó néven fordul elő és Arad vármegyéhez számították. 1418-ban a Maróthiak voltak a földesurai. Az 1717-iki összeírásban 20 házzal fordul elő a lippai kerületben, Aschliasch alakban. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Assiaso alakban, lakott helyként van megjelölve, az 1761. évi hivatalos térképen pedig Assiaseu alakban. 1838-ban 33 4/8 egész jobbágytelke volt. 1845-ig kincstári birtok volt, ekkor azonban Baillet de Latour Tivadar kapta adományul. 1848-ban gróf Baillet de Latour Károly volt itt birtokos. Jelenleg Haubert Nándor kir. tan. és Deheleán Vazul gör.-kel. lelkésznek van itt nagyobb birtoka. A régi gör.-kel. román templom 1792-ben épült, az új pedig 1912-ben. A községbeli kuriát gróf Baillet 71de Latour Tivadar építtette s ez most Deheleán Vazulé. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községben van egy szívógázmotoros malom is, mely szintén Hauberté, az itteni csinos nyaralóval együtt. A határ egy részét a Szatubatriu-dűlő foglalja el, a hol hajdan a falu volt. A mai Marosaszó és Lippa között feküdt a középkorban Iregd, mely 1418-ban a Maróthiaké, 1484-ben a Pathócsiaké volt. 1511-ben a Patócsi-család "de Eperjes alias de Iregd" előnévvel élt.
Maroseperjes.
Maroseperjes (azelőtt Kelmák). A Maros partján fekvő kisközség. Házainak száma 287, lakosaié 1296, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Konop. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. Egy 1405-ben kelt oklevélben említés van az eperjesi apátság Maros melletti földjeiről, IV. Béla király idejéből. A XV. században a Patócsi-család birta. 1511-ben még a Patócsiaké volt, a kiknek ekkor váruk is volt itt. A Patócsiak magvaszakadtával e várat Pethő és Kerecsényi László gyulai kapitányok nyerték adományul. A török hódoltság után, az 1717-iki, összeírásban, Chelmak alakban fordul elő, 20 házzal. A gróf Mercy-féle térképen Kelnak, az 1761. évi térképen már Kelmák néven van feltüntetve. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1845-ig a kincstáré volt, azóta birtokosai Marosaszóéval azonosak. A gör.-kel. templom 1760-ban épült. Jelenleg Pop C. István orsz. képviselő a helység legnagyobb birtokosa. Van itt hitelszövetkezet és a Reisenberger-féle gőzmalom. A határ egy részét Szatubatriunak nevezik, mert hajdan a falu itt feküdt.
Máslak.
Máslak. A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 295, lakosaié 1388, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Máslak-Németremete. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Machalaka, Makalaka, Mathalaka alakban, már egyházas helyként fordul elő. 1471-ben, a Szeri Pósafiak kihaltával, a Guthi Országh- és a Nádasdi Ongor-család nyerte adományul. 1475-ben, midőn kérésükre az adományt újból átírták és megerősítették, Máslakot már oppidumnak (város) nevezi a megerősítő levél; 1506-ban azonban már egyszerűen csak birtok és a sződi várkastély tartozéka. Az 1561. évi összeírásban szintén elhagyott faluként van feltüntetve s ekkor Mágócsy Gáspár és Liszthy János voltak a földesurai. A török hódoltság megszüntével: 1717-ben eszközölt összeírásban Maschlok alakban fordul elő, 14 házzal, de az 1723-25. évi és az 1761. évi hivatalos térképeken már csak pusztult helyként szerepel. 1770-71-ben németek telepedtek le a régi Máslak helyén, a hol 93 házból álló telepet építettek. Az új telep neve Blumenthal lett, ama virágos völgy után, hova e gyarmatosok telepedtek. 1783-ban a helység 16 új házzal gyarapodott. 1782-ben ezt is Névery Elek és József vették meg a kincstártól, de nem tudták a vételárt lefizetni s így a helység 1814-ig a kincstáré maradt, a mikor I. Ferencz király, herczeg Schwarzenberg Károlynak adományozta. Ez időtől birtokosai ugyanazok voltak, mint Saroltaváréi. Idővel a község régi magyar neve feledésbe menvén, 1833-1850 között a községi pecséteken Virág-Völgye felíratot használt. Később Máslak lett a neve. A róm. kath. templomot már a németek letelepedésekor építették. 1778-ban a templom szent Bertalan napjára búcsú-engedélyt nyert. A községbeli régi úrilakot 1788-ban Kevermesi Thököly Péter építtette, ez jelenleg gróf Wimpffen Siegfried tulajdona és jószágigazgatójának lakása. A község melletti dombon, a németek letelepülésekor egy várrom volt, a melynek kőanyagából a települők épületeik alapjait rakták le. Ma már nyoma sincsen. A község határában van az u. n. "török kút", mely még a török világból ered. A lakosok társaskört, gazdakört, hitelszövetkezetet, takarékpénztárt és temetkezési egyesületet tartanak fenn. Van itt egy gőzmalom is, melyet a Popeszku és Társa czég bérel, a máslaki hitelszövetkezetnek pedig gabonaraktára, sertéshízlalója és czementárúgyára van a községben.
Mélykastély.
Mélykastély (azelőtt Kustély). A Karas-folyó jobbpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 524, lakosaié 2220, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója Varadia, vasúti állomása Jám. A török hódoltság végszakában már jelentékeny hely volt, de középkori története ismeretlen. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Kostil alakban fordul elő, 100 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Custil, az 1761. évi hivatalos térképen Kustil alakban, a verseczi kerületben fekszik. 1829-ben a borgiai jószágokért kárpótlaúsul a Bethleni gróf Bethlen-család nyerte. A XIX. század közepén a gróf Bethlen-családnak ez a birtoka három részre oszlott. Az első rész 1856-ban báró Rudnyánszky Sándoré és Szájbély Frigyesé volt. 1856-ben Derencsényi Henriette, 721876-ban báró Derencsényi János özvegye, valamint gyermekei: Rezső, Henriette és Klára tulajdonába ment át, kiktől 1883-ban Kormos Béla dr. közjegyző és neje szül. Ágoston Róza vásárolták meg. A második rész, 1868-ban részben Fehér Mária és Sándor, 1882-ben pedig egészben Fehér Miklós tulajdonába ment át, a kiktől 1894-ben gróf Bissingen-Nippenburg Rezső vásárolta meg. A harmadik rész, melynek 1856-ban Mocsonyi János volt a tulajdonosa, 1888 óta gróf Bissingen-Nippenburg Rezsőné szül. Mocsonyi Georgina birtoka. A községbeli gör.-kel. román templom a XVIII. század közepén épült. Van itt egy olvasó- és egy dalegylet és egy nagyobbszabású műmalom, mely a "Fratia" betéti társaságé.
Mélynádas.
Mélynádas. A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 144, lakosaié 740; a kik nagyrészt magyarok és románajkúak, róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája Aranyág, távírója és vasúti állomása Temesrékas. Korábbi sorsa ismeretlen, de a török hódoltság megszünte után, 1717-ben már fennállott és ekkor 11 háza volt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Buboki-Natash alakban, lakott helyként van megjelölve. Az 1761. évi katonai térképen Dubski Nadosch alakban, a lippai kerületben van. 1781-ben Trajcsik Ádám és Ghesquier József vették meg a kincstártól 31.100 forintért, de nem tudván a vételárat kifizetni, tőlük Althan János gróf vette át a birtokot, de 1790-ben már eladta Remetei Kőszeghy Jánosnak. 1807-ben Tormássy Antal kir. tanácsos vette meg a birtokot, , mely utóbb Tormássy Kálmán, Mihály, Jozefa, Amália és Erzsébet tulajdona lett. 1896-ban Tormássy Amália, Gyülvészi Dadányi Margit és Renáta bírták. Jelenleg Dadányi Györgynek és Kende Gergelynek van itt nagyobb birtoka. A községbeli régi úrilakot a Tormássy-család építtette s ez jelenleg a Dadányi-családé. Tormássy Antal a XIX. század első éveiben magyarokat telepített ide s számukra 1804-ben kápolnát építtetett. A gör.-keletiek temploma 1901-ben épült. A község határában az Izvorurecse nevű forrásnak a nép szembajoknál gyógyító erőt tulajdonít.

Mélynádas. - Dadányi Jenő úrilaka.
Merczyfalva.
Merczyfalva. A temesvár-aradi vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 343, lakosaié 1491, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója pedig Vingán. A középkorban e tájon Károly (Kis-Károly) nevű helység nyomaira akadunk. Az 1717. évi kincstári jegyzékben egy Kayragn nevű helységet találunk a temesvári kerületben, a hol ekkor 16 ház volt és azonosnak látszik az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen ugyancsak e tájon megjelölt Karan-pusztával, a hova Engelshofen tábornok olaszokat és spanyolokat telepített s az új helységet, gróf Mercy Claudius Florimund után, Mercydorfnak nevezte el. 1733-36 között 119 olasz család és 21 olasz magánegyén költözött ide, a kiket a selyemtenyésztés és a rizstermelés meghonosítása czéljából telepítettek itt le. A spanyolok az 1736-ik év elején jöttek ide és egy Mugnos József nevű szerzetest is hoztak magukkal. De sem a spanyolok, sem az olaszok nem tudták az itteni éghajlatot megszokni s így csakhamar kipusztultak; az a kevés olasz család, mely itt maradt, idővel beleolvadt a németekbe, a kik az 1764-65. években költöztek be. Az 1761. évi hivatalos térképen Karan oder Mercydorf néven szerepel. 1752 táján érkeztek ide az első franczia települők, a kiket 1768 és 1769 táján egy második és 1770-ben egy harmadik franczia szállítmány követett. A második német telepítés alkalmával, Knoll temesvári kerületi főnök újabb német jövevényekkel szaporította a lakosságot. Az 1784-1786. évek német telepítései alkalmával 32 új házzal nagyobbították meg s ugyanannyi család nyert benne elhelyezést. 1780-ban gróf Saurau János vette meg a kincstártól, a nélkül azonban, hogy tulajdonába vette volna: 1805-1870-ig a báró Lo Presti-család, 1870-1874-ig Monostori Barinyai János volt a legnagyobb birtokosa. 1874-től Mercyfalvi és Zsadányi Féger Ferencz és neje, jelenleg pedig Féger Oszkár a legnagyobb birtokosa. A régi róm. kath. templom 1735-ben, a mostani pedig 1788-ban épült. A községbeli úrilakot gróf Saurau János temesvári parancsnok építtette s ez most Féger Oszkáré. A községet sok csapás érte. 1738-ban a pestis pusztított benne; 1823-ban, szélvihar tette tönkre az egész termést, 1829-ben egy hóviharnak az egész legelő állatállomány esett áldozatul, 1863-ban éhinség, 1869-ben pedig nagy tűzvész pusztított. A lakosok takarékpénztárt, hitelszövetkezetet, olvasókört és férfi-énekkart tartanak fenn. Van itt egy gőzmalom is, mely a Gábriel és Társai czégé. A határ egy részén a Szurduk-dűlő terül el, a hol a középkorban Kis-Károly község feküdt és a hódoltság alatt pusztult el. A mai Merczyfalva és Hodony között, Merczyfalván alul, a Jercsiczi-patak balpartján feküdt Szent-Tamás falu, mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is egyházas helyként 75fordul elő. Egy 1485. évi oklevélben Zenth-Thamas alakban szerepel. Az 1723. évi gróf Mercy-féle térképen pusztult helyként van feltüntetve.
Mészdorgos.
Mészdorgos. A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma mindössze 31, lakosaié is csak 160, a kik románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája Sistarócz, távírója és vasúti állomása Lippa. E község csak a XIX. század második felében települt a kincstár birtokán és most is a kincstár a birtokosa.
Meszesfalu.
Meszesfalu (azelőtt Meszics). Versecztől keletre fekvő kisközség. Házainak száma 174, lakosaié 725, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Versecz. A község helyén eredetileg egy gör.-keleti kolostor volt, mely már a középkorban fennállott. E kolostort megtaláljuk az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen is, az 1761. évi hivatalos térképen pedig a kolostor mellett már egy óhitűektől lakott házcsoport van feltüntetve. Az 1783. évi térképen Kloster-Mesich alakban szerepel. A XIX. század első felében már önálló község volt, a hol 1838-ban 15 1/8 egész jobbágytelket írtak össze. Földesura az itteni gör.-keleti kolostor. A mostani kolostort Joannovics Arzén arkimandrita építtette 1840-43 között. A templom a XVIII. század elején épült.
Mezősomlyó.
Mezősomlyó (azelőtt Nagy-Semlak). A Moravicza-folyó mentén fekvő kisközség. Házainak száma 180, lakosaié 1115, a kik román- és németajkúak és gör.-kel. és ág. ev. vallásúak. Postája, távirója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. Egyike a legrégibb helységeknek a vármegye területén, a melyről már 1270-ben van adatunk, a mikor a mezősomlyói ispán (Comes de Mezeusumlow) szerepel. 1277-ben Somlyó vármegyéről emlékezik meg egy oklevél. Péter kir. főlovászmester 1290-ben somlyói főispánként szerepel IV. László király egyik oklevelében. Az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben Nezewsomló alakban fordul elő, de 1437-ben Nagysomlyó néven szerepel. 1366-ban Nagy Lajos király táborozott itt hadával, midőn a törökök ellen indult és itteni időzése alatt állította ki Heem Benedek részére a zsidóvári váradományozásról szóló oklevelet. 1343-ban, 1370-ben és 1389-ben civitasnak, 1424-ben pedig oppidumnak (város) czímezik az oklevelek. Már a XIV. század második felében és a XV. században Krassó vármegye törvénykezési helye volt. 1378-ban Garai Miklós nádor, 1409-ben pedig Ozorai Pipó tartott itt Krassó vármegye nemességével közgyűlést. 1454-ig a király birtokában volt, a mikor a királytól cserében Szentmiklósi Pongrácz Jakab kezére került. Vára már a XV. században fennállott, de leginkább a XVI. században szerepelt. Oláh Miklós is megemlékezik róla 1536-ban kiadott útleírásában. 1552-ben a törökök hatalmába került. A hódoltság alatt a város a várral együtt elpusztult. Helyén kis falu alakult, mely még a régi nevét sem tartotta fenn. Az 1690-1700. évi összeírásokban Semlyung, az 1717. évi kamarai jegyzékben Morava néven fordul elő. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Schemluk alakban találjuk megjelölve. Ugyanezen a térképen a helységtől éjszaknyugatra várkastély van jelezve. Az 1761. évi hivatalos térképen, Schwemlak alakban, a verseczi kerületben jelzik. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1790. év óta az Osztoics-család volt a földesura. Jelenleg Stern Jenőnek, Velitsek Ágostonnak, özvegy Osztoics Péternének és Zegaicsán Milánnak van itt nagyobb birtoka. A régi gör.-kel. templom 1750. év körül épült, de a mostani 1886-ban és az ág. evangelikusok imaháza 1865-ben. A községbeli úrilakot Osztoics Péter építtette 1906-ban. A községhez tartozó Sümeghegyen van Gubányi Antal 50 holdas szőlőbirtoka és szép, kastélyszerű szőlőháza. A községhez tartozik: Mártamajor (azelőtt Bissingentanya), Sümeghegy, Osztoics kis és nagytanya és Velitsek-tanya.

Mezősomlyó. - Gubányi Antal úrilaka a sümeghegyi szőlőtelepen.
Mezőzsadány.
Mezőzsadány (azelőtt Zsadány). A vingai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 225, lakosaié 1026, a kik közül 118 magyar és 936 románajkú és nagyobb részük gör.-keleti. Postája, távírója és vasúti állomása Merczyfalva. Ősrégi telep. Eredetileg a temesi várhoz tartozó királyi várbirtok volt, melyet H. Endre király még 1230 előtt a Csák-nembeli Miklós ispánnak adományozott; Béla trónörökös azonban, midőn az atyjától eladományozott várbirtokok visszavétele érdekében az eljárást megindította, 1230-ban Zsadányt is elvette Miklós ispántól. 1318-ban György, a község bírája is említve van, a mikor bizonyos birtokügyben tanuvallomást tett. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben, Zadan és Sadan alakban, már egyházas helyként fordul elő. A XV. században a csanádi káptalan birtokaiban találjuk. Az 1561-ben megtartott adóösszeírás alkalmával a csanádi káptalan csanádvármegyei birtokaként szerepel. Az 1717. évi kamarai jegyzékben, Tchadan alakban, a temesvári kerületben szerepel, 10 házzal. Az 1723-25. évi 76gróf Merczy-féle térképen még lakott helységként van feltüntetve; de az 1761. évi hivatalos térképen már csak puszta, míg 1783-ban ismét népes helység volt. 1781-ben gróf Saurau János vásárolta meg a kincstártól. 1804-1848-ig a báró Lo-Presti-család volt a földesura. 1848-1869-ig báró Lo-Presti Lajos, 1869-1874-ig Monostori Barinyay János, 1874-től Mercyfalvi és Zsadányi Féger Ferencz volt a legnagyobb birtokosa és jelenleg Féger Oszkárnak van itt nagyobb birtoka. A gör.-kel. templom 1832. évben épült. A község 1899-ben márvány-emlékoszlopot emelt Erzsébet királyné emlékére. A határban mammuth-csontokat találtak, melyek a délmagyarországi Múzeumba kerültek. Az 1875. évi meteorhullás alkalmával hatalmas meteor esett itt le, mely a temesvári reáliskola múzeumába került. A községhez tartozik: Hedvigmajor (azelőtt Ópuszta) és Matildmajor (azelőtt Féger-puszta). A mai Mezőzsadány és Szentandrás táján feküdt a középkorban Etre helység, a melyről az 1422-1487. évekből vannak adataink. Ekkor Sarád város tartozéka volt. Az 1421. évi oklevél szerint Zsadány mellett feküdt Monyorós helység is, mely a csanádi püspökség birtoka volt.
Monostor.
Monostor. A vingai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 369, lakosaié 1913, a kik között 460 a magyar, 239 német-, 992 román- és 362 szerbajkú és közöttük a róm. katholikusok és a gör.-keletiek vannak a legnagyobb számban. Postája és távírója Monostor, vasúti állomása Vinga. A XIV. században Arad vármegyéhez tartozott. 1285-ben a Csanád-nemzetség birtoka. Az 1332-35. évi. pápai tizedjegyzékben az aradi főesperesség plebániái között találjuk felsorolva. A XV. században már Temes vármegyéhez számították. 1454-ben és 1465-ben a Tariak birtoka. 1479-ben a király birtokában találjuk. 1598-ban Török István volt a földesura. Az 1717-iki összeírásban 38 házzal fordul elő a temesvári kerületben. Románajkú lakosai 1717 után jöttek ide. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen még lakott hely, az 1761. évi térképen azonban már pusztaként van megjelölve; de azért postaállomás volt. 1797-ben a Monostori Izdenczy-család nyerte adományul, mely 1883-ig volt itt birtokos. 1883-ban gróf Khuen Antalné szül. báró Izdenczy Angelika és gróf Woracziczky Henrikné szül. báró Izdenczy Karolina, 1894-ben gróf Woracziczkv Jánosné, szül. gróf Khuen Sabina, gróf Lodron Albertné, szül. gróf Khuen Angelika; továbbá gróf Woracziczky Henrikné voltak itt birtokosok. Jelenleg gróf Woracziczky János és Huba Miksa a legnagyobb birtokosai. A községbeli gör.-keleti román templom 1830-ban, a szerbeké 1897-ben épült és a róm. katholikusoknak imaházuk van itt, a báró Izdenczy-örökösök pedig szép családi sírkápolnát építtettek. Az itteni egyik kastélyt báró Izdenczy József 1834-ben, a másikat gróf Woracziczky Henrik 1891-ben építtette és mindakettő gróf Woracziczky Jánosé. A kastélyban érdekes levéltár és okiratgyűjtemény látható. Itt van báró Izdenczy András nagykövetnek a XVIII. század elejéről származó útleírása is, melyet akkor írt, mikor a portánál követségben járt. A lakosok két hitelszövetkezetet tartanak fenn. A gróf Woracziczky-féle uradalomban gőzmalom is van. A határban még a 80-as években régi monostor romjai voltak láthatók. A községhez tartozik: Antalmajor, Izdenczymajor, Lodron-, Kis- és Nagypuszta.


Monostor. - Gróf Woracziczky János kastélyai.
Monostorszentgyörgy.
Monostorszentgyörgy (azelőtt Zárda-Szent-György). A Berzava-folyó mellett fekvő kisközség. Házainak száma 77, lakosaié 439, a kik román- és szerb ajkúak s gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Birda. E helység helyén eredetileg egy Bazilita-rendű kolostor állott, melyet még Brankovics György deszpota építtetett és rendkívül értékes egyházi edényekkel látott el, melyeket most a karlóczai monostorban őriznek. A kolostor háromízben pusztult el, de mindannyiszor újból felépült; utóljára 1803-ban. Mindvégig e kolostor volt a földesura és most is a legnagyobb birtokosa. A községhez tartozik a zárdauradalom-tanya.
Móriczföld.
Móriczföld. A dettai járásban, Krassó-Szörény vármegye határánál fekvő nagyközség. Házainak száma 488, lakosaié 2451, a kik 38 magyar és négy románajkú kivételével, németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E község a II. József császár uralkodása alatt, az 1784-86. években lefolyt harmadik német telepítés idejében keletkezett. Azelőtt puszta terület volt és a bogsáni tiszttartóság alá tartozott. 1784-ben 200 új ház épült itt, de ekkor csak 30 német család települt ide. 1785-ben újabb német települők költöztek ide és 1838-ban már 131 egész jobbágytelke volt. 1805 aug. 9-én országos vásárok tartására nyert szabadalmat. 1846-ban Tordai Wirkner Lajos vette meg a kincstártól és e család 1878-ig volt itt birtokos. 1878-tól 1883-ig Adler S. A., 1882-től Egri és Nemeskürthi Sebestény Géza. 1889-től leánya Sebestény Margit 77férj. Neczpáli Justh Józsefné bírja. A községbeli úrilakot a Tordai Wirkner-család 1850 táján átalakíttatta és nagyobbíttatta s most ez is Justh Józsefnéé. Mikor Rózsa Sándor az ő szabadcsapatával 1848-ban Krassómegyéből átjött, két napig e kastélyban lakott. A rom. kath. plebánia 1786-ban keletkezett és a templon 1819-ben épült. 1870 júl. hó 12-én a község felerésze leégett. Van itt három pénzintézet, olvasókör, magyar társaskör, két temetkezési egylet, dalárda, lövészegylet, selyemgubóbeváltóhivatal és Götter Emil és Jahoda Vendel gőzmalma. A községhez tartoznak Géza-, József-. Margit- és István-majorok.

Móriczföld. - Justh József úrilaka.
Mosnicza.
Mosnicza. Temesvártól keletre eső kisközség. Házainak száma 379, lakosaié 1898, a kik között 903 a magyar és 946 a románajkú, nagyobbára gör.-kel. és ref. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Magyarmedves. At 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben, Monisa alakban, egyházas helyként fordul elő; szláv nevét nyilván a határabeli akkori erdőségektől vette, mert moschia erdőt jelent, mosnicza pedig annak kicsinyített alakja. Az 1717. évi kamarai jegyzékben is Mosnicz alakban fordul elő, 50 házzal. A községbeli kincstári birtokokat 1781-ben, a délmagyarországi kincstári jószágok elárverezése alkalmával, Szent Kirják György szerezte meg 68.161 rhenusi forintért. Özvegye szül. Árady Anna Mária 1785-ben gróf Althan Jánosnak adta el. 1787-ben ismét a kincstáré. 1805-ben Losonczi Gyürky István vette meg. 1896-ban gróf Gyürky Ábrahám volt a birtokosa és jelenleg a kincstárnak és gróf Serényi Jánosnak van itt nagyobb birtoka. Az itteni gör.-kel. templom a XIX. század elején, a reformátusoké pedig 1907-ben épült. A lakosok olvasó és dalegyesületet és értékasítő-, hitel- és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A határbeli Szatubatriu nevű dűlőn van a gróf Serényi-puszta, a hol a középkorban és a hódoltság alatt a község feküdt, mely egy árvíz alkalmával elpusztulván, a jelenlegi helyén épült fel.
Munár.
Munár. Az arad-nagykikindai helyiérdekű vasút mentén fekvő kisközség. Házainak száma 112, lakosaié 633, a kik nagyobbára román- és szerbajkúak és gör.-keletiek. Postája Székesút, de a távírója és vasúti állomása helyben van. Legrégibb ismert birtokos, Berekszói Frank, ki 1448 júl. 3-án itteni birtokára nérve Zsámboki Pállal, Súlyok Györgygyel és Andrással kölcsönös örökösödési szerződést kötött. Része volt itt Szántói Marhárti Jakabnak is, a ki 1467 aug. 31-én királyi beleegyezéssel hasonló szerződést kötött a Súlyok testvérekkel. 1487-ben Nagy Jánosnak is voltak itt részbirtokai, de ő azokat Belmosevity Milosnak adta el. Özvegy Belmosevity Milosné leányát Nagylaki Jaksics István vette nőül s e házasság révén ő is munári birtokos lett. Birtokosa volt még a Sásvári Bradách-család is. E családból István és Imre hűtlenség bűnébe esvén, munári részüket János király 1529 febr. 14-én Jaksics Márknak adományozta. Temesvár eleste után e helység a fellaki nahiéba volt beosztva. Az 1557-58. évi összeíráskor 28 háza volt és szerbek lakták. 1561-ben Fekete Radoszláv és Mácsalaky Demeter voltak a földesurai, a kik felhasználva a zavaros közállapotokat, a maguk számára foglalták le a falu jövedelmét. Jaksics Erzsébet, özvegy Dóczy Miklósné 1563-ban új adományt nyert a munári részbirtokra s jún. 8-án királyi parancsot eszközölt ki, melylyel a jognélküli bitorlókat e birtokából ki akarta kergetni; ez azonban, úgy látszik, nem volt könnyű feladat, mert még 1564-ben is Fekete Radoszláv volt a földesúr. 1582-ben már csak öt szerb pásztor lakta. Báthory Zsigmond 1597-ben, Fellak elfoglalása után, Lapispataki Segnyey Miklósnak adományozta, 1663 júl. 20-án pedig Wesselényi Ferencz adott az akkor békésvármegyei helységre oltalomlevelet a Dóczy-örökösöknek: Rácz Erzsébet és Kata asszonyoknak. 1717-ben a kamarai jegyzék szerint, 16 házból állott. A temesvári igazgatóság 1725-ben németeket telepített ide, de ezek nem maradtak itt, úgy hogy az igazgatóság 1738-ban újabb német települőket költöztetett Munárra. Az 1761. évi hivatalos térképen már németektől lakott helységnek van feltüntetve; de ezek sem maradtak itt, mert a XVIII. század végén már szerbek és románok voltak a lakosai, a kik 1777 táján települtek ide. 1838-ban 17 és 2/8 egész jobbágytelke volt. A marosmenti görög nem egyesült Bazilita-rendű monostor volt a földesura és most is a bezdini monostornak van itt nagyobb birtoka. A lakosai földmíves-egyesületet tartanak fenn, Fekete Istvánnak pedig benzinmotoros malma van itt. A községhez tartozik a bezdini zárda. A tatárjárás előtti korszakban e helyen a rahonczai monostor emelkedett, a melyről már 1239-ben van adatunk. Helyén a XV. században görög-keleti szerb monostor keletkezett, az, a mely most is fennáll. A monostor temploma a XIX. század első felében épült.
78Nagykárolyfalva.
Nagykárolyfalva (azelőtt Károlyfalva). A delibláti homokpuszta alatt fekvő nagyközség. Házainak száma 703, lakosaié 3998, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E községet Knoll kamarai tisztviselő 1803-ban telepítette. Helyén azelőtt Ocza szerb község állott, melyet Kis-Alibunárnak, vagy, mivel Presdie puszta közvetetlen szomszédságában feküdt, Ocza-Podprestie-nek is neveztek. Ez a puszta valószínűleg ama szerb telepek egyike, melyek I. Lipót király uralkodása alatt keletkeztek. 1764-ben rokkant német katonákat telepítettek ide, de ezek nem tudván az itteni szerb lakossággal megférni, Alibunárra költöztek. 1803-ban újból németek telepedtek le a helységben, melyet Carlsdorf-nak neveztek el. Mivel Alibunáron időközben a szerbek kerültek túlsúlyra, az ottani róm. kath. plebániát 1804-ben Carlsdorfra helyezték át. 1809-ben új templom épült itt, melynek főoltárképét Lajos főherczeg adományozta. 1768-tól a német-illyr Határőrvidékhez tartozott és 1845-ben egy határőrszázad székhelye lett. 1848 nov. 30-án, a Vetter Antal tábornok vezérlete alatt álló 1200 főnyi honvédsereg támadást intézett a helység ellen, melyet a decz. 8-iki második támadással el is foglalt. 1873-ban Temes vármegyéhez csatolták. 1894-ben kapta a magyar Károlyfalva nevet. A lakosok iparegyesületet, önkéntes tűzoltó-, temetkezési- és dalegyletet tartanak fenn. Van itt még járásbíróság, selyemtenyésztési felügyelőség, takarék- és hitelegylet, három bankfiók, a Krischer Antal és Társa czégnek gőzmalma, a Kalitovics Jakab és Fia czégnek, továbbá Wainz Ágostnak és Kehr testvéreknek téglagyára, a Herz és Fia czégnek szalámigyára. A községhez tartozik a Wekerle-telep.
Nagykövéres.
Nagykövéres. A Surgány-patak mentén fekvő kisközség. Házainak száma 381, lakosaié 1931, a kik 140 magyar kivételével nagyobbára románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Régibb történetéről hiányoznak az adatok. A török hódoltságból románoktól lakott faluként került elő. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Keverisch néven találjuk, 75 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Keveresch alakban, a csákovai kerületben fekszik. 1761-ben postaállomása is volt. A helység eredetileg az ottani erdő alatt terült el, úgy hogy a gör.-kel. templom az ú. n. Bikáskert helyén állott: Mária Terézia királynő uralkodása alatt telepedett a mostani helyére és ekkor új román telepesekkel gyarapodott. A XVIII. század második felében magyarok költöztek ide és 1786-ban már imaházuk is volt. Ekkor a magyarok kápolnát akartak építeni, de a szentszék ezt megtagadta, sőt lelkészüket is elhelyezték. 1807-ben a helység az alapítványi uradalom középpontjává lett, de ekkor már 19 telke és 13 zsellérháza állott üresen. A gör.-kel. templom a XIX. század közepén épült, a katholikusoknak pedig imaházuk van itt. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn és Grabler Árpádnak szívógázmótoros malma van itt. A községbeli három úrilak a vallás- és tanulmányi alapé, mely itt a legnagyobb birtokos.
Nagyszered.
Nagyszered (azelőtt Nagy-Szredistye). Versecztől éjszakkeletre fekvő kisközség. Házainak száma 402, lakosaié 2287, a kik magyarok, szerb-, cseh- és németajkúak és vegyesen róm. kath., gör.-kel. és ref. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E helységről csak annyit tudunk, hogy a XVII. században már fennállott. A török hódoltság végszakában is lakott volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Veliki Szerediste alakban 72 házzal van felvéve: Az 1761. évi hivatalos térkép szerint még tisztán óhitűek lakták. A református vallású magyarok csak a XIX. század elején telepedtek itt le. 1838-ban már 122 2/8 egész jobbágytelket írtak benne össze. 1841-ben az itteni kincstári birtokokat Lazarovics Golub vásárolta meg. 1896-ban még ez a család volt itt birtokos, most azónban Frisch Gyula utódai, Klier Károly és Rhónai György. A róm. kath. templom 1898-ban, a reformátusoké 1866-ban és a gör.-keletieké allítólag 1636. évben épült. A községben két kastély van. Mind a kettőt még a Lazarovics-család építtette; az egyik most Frisch Gyula örököseié, a másik Hauser Károlyé. A lakosok hitelszövetkezetet és önkéntes tűzoltó-egyesületet tartanak fenn és Oszwald Károlynak gőzmalma is van itt. A községhez tartoznak a Frisch-, Klier- és a Krusicz-tanyák.

Nagyszered. - A Lazarovics-féle úrilak. Most Hauser Károlyé.

Nagyszered. - A Lazarovics-féle úrilak. Most Frisch Gyula utódaié.
Nagyszilas.
Nagyszilas (előbb csak Szilas). A buziásfürdői járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 455, lakosaié 2181, a kik nagyrészt románajkúak és gör.-kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Buziásfürdő. Első ízben 1462-ben szerepel; ekkor már Zylas a neve és lakosai magyarok. A hódoltság alatt kipusztult magyar lakosai helyébe románok telepedtek. Az 1717. évi összeíráskor 69 lakott házát vettél fel. Itt Sillage, az 1723. évi gróf Mercy-féle térképen 81pedig Syllascha alakban van feltüntetve. A török hódoltság után 1807-ig a nagy kövéresi kincstári uradalomhoz tartozott és 1807-ben a vallás- és tanulmányi alap tulajdonába ment át. A jelenlegi magyar és német lakosok elei az 1840-1850 közötti években telepedtek itt le. Az itteni gör.-kel. templom 1846-ban, a gör.-katholikus pedig 1872-ben épült. Az 1873. évi kolerajárvány alatt mintegy 300-an estek a járványnak áldozatul. Van itt egy gazdasági hitelszövetkezet, Klein Józsefnek gőzmalma és Wiener Adolfnak kőbányája. A községhez tartoznak a Löwinger- és a Wiener-tanyák.
Nagytopoly.
Nagytopoly (azelőtt Nagy-Topolovecz). A budapest-orsovai vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 309, lakosaié 1455, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Korábbi sorsa ismeretlen, a török hódoltság végszakában azonban már lakott hely volt. Az 1717. évi összeírásba Topolovaz alakban van felvéve 40 házzal. Az 1761. évi hivatalos térképen, Tupolovez alakban, a lugosi kerület egyik pusztája és egy kincstári altiszttartóság székhelye. A XVIII. század végén ismét benépesült. 1838-ban 35 5/8 jobbágytelket írtak benne össze. Földesura 1848-ig a kamara volt és jelenleg is a kincstárnak van itt nagyobb birtoka. A gör.-kel. román templom 1881-ben épült. A község lakosai társaskört tartanak fenn, a fakereskedelmi részvénytársaságnak pedig fűrészgyára és Stenger Vilmosnak szivógázmótoros malma van itt.
Nagyzsám.
Nagyzsám. A magyar délkeleti helyiérdekű vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 543, lakosaié 2662, a kik vegyesen magyarok, német- és románajkúak és róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Már 1370-ben van róla adatunk, a mikor az érsomlyói vár tartozéka volt. A középkorban Krassó vármegyéhez számították és ez oklevelekben Suma (Sama) alakban fordul elő, a mely szláv szó erdőt jelent. 1377-ben Samai Dénes birtokában találjuk. 1406-ban Samai László fia János volt itt birtokos. A középkori helység alkalmasint a nagy és a kis Szenicza-patak között emelkedő Szenicza-hegy tövében fekhetett. 1597-ben, mikor e vidék rövid ideig Erdélyhez tartozott, egy beiktatás alkalmával e helység szerb lakosai szomszédokként szerepelnek. Az 1690-1700. évi összeírásokban a verseczi kerülethez tartozik. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Seham alakban fordul elő 67 házzal. A hódoltság után románok telepedtek itt le, míg a szerbek Nagyszeredre költöztek. A temesvári igazgatás alatt külön járás székhelye volt. 1739-40-ben a pestis pusztított a helységben. 1779-ben Temes vármegyébe kebelezték s ugyanakkor megszűnt a zsámi járás is. A kincstár a harmadik délmagyarországi német telepítés alkalmával a mai Nagyzsám helységtől keletre, mintegy 4 km. távolságban új német községet telepített, hova 152 német gyarmatos számára házakat építettek. 1786-ban már 30 család volt itt elhelyezve; a többiek 1787 őszén költöztek ide. Az új telep Freudenthal nevet nyert. A kamara a románokat a faluból kitelepítette és házaikat 1809-ben a Torontálból jött német telepeseknek adta át, míg a románokat a volt Határőrvidék területére szállíttatta. 1826-ban a helységet a kincstártól Beodrai Karátsonyi Lázár vette meg, a kitől 1827-ben Guidóra szállott. Birtokai 1888-ban fele részben gróf Keglevich Gyuláné szül. gróf Karátsonyi Ilmára, fele részben gróf Zichy Alexandrára és gróf Zichy Guidóra szállottak. 1893-ban gróf Keglevich Gyuláné része báró Varadiai Baich Milosé lett, míg 1894-ben a gróf Zichy-család része, gróf Hadik Jánosné szül. gróf Zichy Alexandriáé. Báró Baich Milos részét 1897-ben báró Baich Mihály örökölte. E birtoknak Elek Jenő a bérlője, a kinek itt mintaszerű gazdasága van. Az itteni róm. kath. templom 1812-ben épült, de 1835-ben megújították. Van itt olvasóegylet, temetkezési egyesület, önkéntes tűzoltóegyesület, lövészegylet, férfi daloskör, hitelszövetkezet, polgári takarékpénztár, délmagyarországi mezőgazdák egyesülete, a Raiffeisen-féle mezőgazdasági hitelszövetkezet, Rohr és Platt, valamint Lavricz Ferencz gőzmalmai. A községhez tartozik: Kernyécsa-puszta, Örömvölgy-puszta, Mihály-major és Tyeus-erdő.
Németremete.
Németremete. A lippai járásban fekvő kisközség házainak száma 106, lakosaié 750, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Máslak. Ez a helység a Mária Terézia királynő uralkodása idejében történt második német telepítéskor keletkezett. Neumann lippai sótári tiszt, a telepítő bizottság egyik tagja a mai Németremete határában két új helységet telepített: Königshofot és Greifenthalt. Mind a kettő 1770-71-ben épült s eredetileg 30 házból állott. Greifenthal lakosai azonban a közeli Fibis és Románbencsek lakosságától folyton háborgatva, 1783-ban átköltöztek Königshofra. Az egykori 82Greifenthal helyét a Németremetéhez tartozó hasonló nevű dűlő tartja fenn. 1790-ben Lőrincz-Kátai Latzkovits István kapta cserébe a kincstártól és e család osztatlanul bírta 1853-ig, a mikor az egyik részét és 1859-ben a másikat Görgői Görgey János vette meg, ki után 1876-ban, Gyulára szállott. A birtok harmadik része 1803-1892-ig Pálffy Jánosné szül. Latzkovits Francziskáé volt, kitől 1893-ban Parison Péter vásárolta meg. Az itteni róm. kath. templom 1818-ban épült. Van itt gazdakör és hitelszövetkezet is. A mai Németremete és Buzád között feküdt a középkorban Bosztos falu, mely 1471-ben a mácsalaki (máslaki) uradalomhoz tartozott és ekkor Arad vármegyéhez számították. Itt feküdt továbbá Halmos, a mai Homas puszta helyén, mely 1471-ben a sződi vár tartozékai között szerepel. Németremete vidékén fekhetett Olnos is, melynek emlékét a Honos-patak tartja fenn. 1452-ben a Fejéregyháziaké volt és 1500-ban az Országh-családé.
Németság.
Németság. Az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 373, lakosaié 2025, a kik nagyrészt németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Mezeság, Mezeuság néven fordul elő s ekkor már plebániája is volt. 1489-ben Ethele István, 1510-ben Ravazdi Péter, 1561-ben Kassai János volt a földesura. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Saag alakban, lakott helységként találjuk, de az 1761. évi térképen már csak puszta. 1770-1771-ben Neumann lippai sótári tiszt, a telepítési bizottság egyik tagja, német gyarmatosokat telepített ide s ekkor kapta a német Segenthau és Dreispitz neveket. Az új helység 77 házból állott. 1781-ben Atzél István és Vörös Ignácz vették meg a kincstártól. 1838-ban Borosjenei Atzél Antal volt a földesura, 1904-ig báró Atzél Lajos, most pedig gróf Szápáry Istvánné szül. báró Atzél Konstanzia. A községbeli kastélyt báró Atzél Antal és Lajos építtették, de mostani tulajdonosa 1906-ban átalakíttatta és megnagyobbíttatta és a községen kívül szép, kényelmes tisztilakot is építtetett. A róm. kath. templom 1771-ben épült. Van a községben takarék- és előlegegylet, gazdakör, tejszövetkezet, u. n. Raiffeisen-Verein (fogyasztási szövetkezet) és Löffler Józsefnek gőzmalma. A községhez tartozik Németsági-puszta. A szőlőhegyek táján feküdt a középkorban Liki falu, mely 1465-1512 között a Muthnokiaké és a Mezőgyániaké volt. 1473-1520 között azonban a Dócziaknak, 1483-1519 között a Dienessieknek és 1520-ban a Haraszthyaknak is voltak itt részjószágaik.

Németság. - Gróf Szápáry Istvánné kastélya.
Németszentmihály.
Németszentmihály. Temesvártól délnyugatra fekvő nagyközség. Házainak száma 266, lakosaié 1162, a kik nagyrészt németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója Temesvár, vasúti állomása Románszentmihály. A mai Németszentmihály helyén eredetileg Szilas falu feküdt, mely a XV. században a Berekszói Hagymás-család birtoka volt. Midőn 1462-ben Hagymás Miklós Szentgirolti Jánost testvéréül fogadta, az utóbbi e helységre is igényt tartott. A középkorban e tájon egy Szent Mihály nevű falu is volt, mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul; további sorsa azonban ismeretlen. 1610-ben Kéméndi János volt Szilas földesura. Ez a község már a török hódoltság végszakában is megvolt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben 40 házzal szerepel és az 1761. évi térképen is óhitűektől lakott faluként van feltüntetve. A XVIII. század végén azonban lakosai odahagyták s a helységet kincstári pusztaként kezelte a temesvári igazgatóság. 1808-ban Rauth kincstári tiszttartó telepítette be újból németekkel. Az új helység Rauthendorf, majd Németszentmihály nevet nyert. Az itteni róm. kath. templom 1894-ben épült. Van itt temetkezési egyesület, tűzoltó- és lövészegyesület, férfi-daloskör, tejszövetkezet, hitelszövetkezet, hitelegylet és olvasókör. A községet 1859., 1868., 1870., 1876., 1887. és 1888. években az árvíz öntötte el. Az 1873. évi kolerajárványnak 70-en estek áldozatául.
Németszentpéter.
Németszentpéter. A Maros közelében fekvő nagyközség. Házainak száma 514, lakosaié 3153, a kik nagyrészt németajkúak és róm. katholikusok. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Csanád vármegyéhez tartozott. Nevét Szent Péter tiszteletére szentelt templomától vette. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő. Legrégibb birtokosa a csanádi püspök volt. Marczali Dózsa püspök Zsigmond királytól 1421- aug. 12-én új adománylevelet eszközölt ki e helységre. 1557-58-ban már csak 18 lakosa volt. 1561-ben Maczedóniay Péter volt a földesura. 1564-ben az adófizető házak száma háromra olvadt le s ezekre Olcsárovics Demeter gyulai kapitány tette rá a kezét. A törökök a falut a fellaki járásba osztották be. 1582-ben még négy szerb juhász lakta. 831618-ban Tövisi Vas Benedek birtoka, a ki Szentandrási György borosjenei alkapitányra bízta a helység igazgatását s neki a jövedelemnek harmadrészét engedte át. 1655-ben II. Ferdinánd király Nagy Ferencznek, Milojkovics Miklósnak és Dienes Györgynek adta. Az 1717. évi összeíráskor 14 háza volt. 1718-ban a temesvári kerületbe osztották be. 1724-ben német települők szállották meg, a kik idővel a szerbeket túlszárnyalták. 1764-ben Knoll temesvári kerületi főnök újabb német gyarmatosokat telepített ide. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1838-ban 135 2/8 egész jobbágytelke volt. 1848-ig a kamara volt az ura, s most az erdőkincstár a legnagyobb birtokosa. Az itteni róm. kath. templom 1774-ben épült, falába a következő felíratú tábla van falazva: MarIa TheresIa HUngarIae RegIna PIa PIIs AnnUIt VotIs SanCtIs Petro PaULo ApostoLIs HasAe Des Erre XIt EXtrUXIt. PosUIt. A községben van Szekerka Tamás hengermalma, a pécskai fűrészgyár fiókja s a németszentpéteri Kereskedelmi Társaság fa-, építőanyag- és czementtelepe. A Rechberg-domb tetején ma is megvan az 1741-ben készült határkő, latin és szerb nyelvű felírattal és mellette vonul el az ú. n. római sáncz. Van itt temetkezési egylet, gazdakör, takarékpénztár, népbank, gazdasági bank, a délvidéki földmívelők egyesületének fiókköre, az orsz. szoczialista-egylet, a Kath. Népszövetség helyi csoportja, m. kir. erdőőrség és áll. méntelep. A községhez tartozik Góliát-puszta, mely Borsos Jánosé. Ezenkívül 27 tanya van a község határában, melyek a tulajdonosok neveit viselik. A mai Németszentpéter határában fekhetett a középkorban Asszonyfalu, mely a XIV. században a kerekegyházi uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. Ezt az uradalmat a kerekegyházi Laczkfi-család magvaszakadtával úgy látszik királyi adományképen - a Harapkói Botos-család kapta. E család utolsó fisarja: György, 1453-ban, leánytestvérei nevében is, az uradalmat eladta Hunyadi Jánosnak. Mátyás király az uradalmat a Nagylaki Jaksics-családnak adományozta. 1539-ben már csak puszta. Németszentpéter és Fellak között kell keresnünk a hajdani Kerekegyháza helyét is, mely az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Rotunda Ecclesia néven fordul elő. A középkorban a Kerekegyházi-család fészke volt. A XV. századbeli oklevelek hol Csanád-, hol Arad vármegyéhez sorolják. Kerekegyházi Laczkfi Miklós fia halálával a koronára szállott 1418-ban a Maróthiaké lett. 1454-ben mintegy nyolcz faluból álló uradalom székhelye és ekkor Hunyadi János birtokába került. 1463-ban a lippai uradalomhoz tartozó faluként szerepel. 1484-1506-ban Csanád vármegyéhez számították s ekkor már a Nagylaki Jaksicsoké volt. 1557-ben Pathócsi Ferencz a gyulai várnak adta. 1560-ban ismét a nagylaki uradalomhoz tartozó faluként szerepel, de az 1561. évi adólajstrom szerint már a Dóczi és az Ovecsarovics-családok csanádi birtoka. Németszentpétertől éjszakra feküdt Gedős falu, mely a középkorban Csanád vármegyéhez tartozott. 1204 előtt Farkas comes, utána Csák Ugron érsek, majd Csák Miklós csanádi főispán birtoka. Az 1332-37. évei pápai tizedjegyzékben Felgedős néven fordul elő. 1446-1487-ben Munárral együtt tűnik fel. A hódoltság alatt teljesen elpusztult.
Niczkyfalva.
Niczkyfalva. A buziásfürdői járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 421, lakosaié 2164, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A mai Niczkyfalva helyén a középkorban Kutas helység feküdt, mely egy 1370-ben kelt oklevélben Kwtus alakban fordul elő. 1410-ben Doboz tartozékaként szerepel. A hódoltság alatt teljesen elpusztult. A XVIII. században kincstári pusztaként, a kövéresi tiszttartósághoz tartozott. Az 1784-1786-ban történt harmadik német telepítéskor a kamara e pusztán 200 új házat építtetett, 194 sváb családot telepített ide és 1785-ben újabb német települőket is. Az új helységet azután gróf Niczky Kristóf főispán után nevezték el Niczkyfalvának. Mindvégig a vallás- és tanulmányi alapé volt és most is annak van itt nagyobb erdőbirtoka. A róm. kath. templom 1824-ben épült. Van itt hadastyán és lövészegylet, önsegélyző egylet, takarékpénztár, négy tejszövetkezet, olvasókör, czement-, tégla-, betongyár és gőzmalom. A dobozi dűlőt a nép Schlossbergnek nevezi, mert itt állítólag hajdan várkastély volt. E dülőben szántás közben tényleg téglákra akadtak.
Obád.
Obád A Temes-folyó balpartján fekvő kisközség. Házainak száma 188, lakosaié 991, a kik román- és németajkúak, róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Csák, vasúti állomása helyben van. A középkorban Ohát (Ohád, Huhad (Huhud) alakban szerepel az oklevelekben. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint ekkor már plebániája is volt. 1401-ben a Nevnai Treutel 84családnak erőssége is volt itt, melyet azonban az országnagyok leromboltatni rendeltek, a mi 1402-ben meg is történt. 1478-ban puszta volt, mely Vitéz Péter magtalan halálával a koronára szállott. Mátyás király Csáki Mihálynak és általa testvérének Ferencznek és Benedeknek adományozta. 1497-ben II. Ulászló király ugyancsak Csáki Mihálynak és általa néhai testvére Ferencz fiának Gábornak, továbbá néhai Benedek fiainak Miklósnak és Lászlónak adományozta. Ohad várát a Csákiak a XVI. században a Temes partján újból felépítették és egy földalatti folyosóval a Csáki várkastélylyal kötötték össze. Ma már csak a töltések és a sánczok maradványai láthatók az elpusztult erősségekből. A török hódoltság végén lakott helység volt és az 1717. évi kamarai jegyzékben 60 lakott házzal szerepel. 1807-ben a vallás- és tanulmányi alap vette át. A gör.-kel. templom 1898-ban épült, a róm. katholikusoknak pedig imaházuk van itt. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn és Oberding Antalnak téglagyára van itt. A községhez tartozik a közalapítványi uradalom tanyája és a helybeli birtokosok öt kisebb tanyája. Obád szomszédságában feküdt a középkorban Jobbágy falu, mely első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordult elő, tehát ekkor már szintén egyházas hely volt. A XV. század első éveiben ez is Nevnai Treutel Miklósé. 1478-1492-ben már puszta és Jobbágyi Matkó Miklósé, melyet 1492-ben Csáki Mihálynak zálogosított el, a kit 1497-ben az aradi káptalan e puszta birtokába beiktatott.
Omor.
Omor. A Berzava folyó balpartján fekvő kisközség. Házainak száma 251, lakosaié 1499, a kik közül 750 a magyar, 498 német- és 326 románajkú s nagyrészt róm. katholikus vallású. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. 1343-ban van első ízben adatunk róla. 1394-ben már plebániája is volt. A XV. században az Omori Csednök-család birtokában találjuk. A Marsigli-féle jegyzék az 1690-1700 években a bokcsai kerületekben fekvő községek között sorolja fel. Az 1717. évi kamarai jegyzék szerint a csákovai kerületben fekszik, 60 lakott házzal. 1779-ben németek, majd később magyarok telepedtek ide. 1838-ig a kamara volt a földesura. A XIX. század közepén a báró Dercsényi-család vett itt birtokokat a kincstártól. Jelenleg özvegy Jäger Róbertnénak, a kincstárnak és Brunner testvéreknek van itt nagyobb birtokuk. A róm. kath. templom 1884-ben, a gör.-kel. román templom pedig 1859-ben épült. A községbeli két úrilak közül az egyiket Buchmann Alajos 1890-ben, a másikat a báró Dercsényi-család még a XIX. század negyvenes éveiben építette, s ez jelenleg báró Dercsényi Jánosé. Van itt gazdakör, férfidalegylet és Büchl Péter villamfejlesztő-telepe. Idetartozik: Jäger-puszta, Korényi-puszta, mely a Brunner-testvéreké és Pilai-major, mely báró Dercsényi Jánosé.
Orczyfalva.
Orczyfalva. Az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma, 564, lakosaié 2161, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásuak. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója Vingán. A középkorban a mai Orczyfalva helyén Kakat (Kokoth) nevű helység feküdt, a melynek első nyomaira 1318-ban akadunk, a mikor Kokaachi Miklós fia András, szomszéd birtokosként szerepel. A helység előfordul az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben is. Mátyás király Kakath és Tóth-Kakath temes-vármegyei birtokokat Lekcsei Sulyok Györgynek és fiainak Jánosnak, Istvánnak, Györgynek, továbbá testvérének Andrásnak adományozta, kiket 1467-ben e birtokokba beiktattak. 1467-ben azonban már Marhárt Jakab birtoka. 1487-ben János csanádi püspöknek, valamint Dóczi Péternek és Imrének is voltak itt részbirtokaik. 1529-ben János király Bradách István és Imre itteni részbirtokait elkobozván, azokat részben Jaksics Márknak, részben Kendeffy Miklósnak, valamint nejének Miliczának és Pásztoi Zsigmondnak adományozta. 1537-ben Kendeffy Miklós panaszolja, hogy Jaksics Márk Kakathon levő részbirtokát erőszakosan elfoglalta. 1515-ben Kendeffy János volt itt birtokos. Az egész középkoron át a helység két részből állott. Kakathból és Tóthkakathból. A plebánia Tóthkakathon volt. A hódoltság alatt mindkét helység elpusztult. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Kokot alakban, lakatlan helyként van feltüntetve. Az 1761. évi hivatalos térképen Koket alakban kincstári puszta és a monostori számtartóság alá tartozott. A II. József császár alatt történt harmadik német telepítéskor e pusztán a temesvári igazgatóság 209 új házat építtetett s azokba 1784-86-ban 200 németországi családot telepített, 1785-ben pedig belföldi németekét. A község ekkor báró Orczy József főispán után az Orczyfalva nevet nyerte. 1839-ben báró Sina György birtokába került, 1859-ben báró Sina Simon volt a birtokosa, 1880-tól pedig báró Sina Iphigenia, férjezett herczeg de Castries de la Croix Ödönné és jelenleg a budapesti Földbirtok és Telekbank 87részvénytársaság. A községbeli régi úrilakot báró Sina György építette s ez most Kelemen Jánosé. A róm. kath. templom 1809-ben épült. Van itt két takarékpénztár, temetkezési egylet, Ortmann János gőzmalma és villamtelepe, Eipert Flórián és Társai gőzmalma és Rabong Miklós szalmahüvelygyára. Idetartozik a monostori kispuszta.
Őszény.
Őszény (azelőtt Jezvin) Temesrékastól nyugatra fekvő nagyközség. Házainak száma 343, lakosaié 1612, a kik nagyrészt románajkúak és gör.-keletiek. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója Temesrékas. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő Evsen, Evzin alakban s ekkor már plebániája is volt. Egy 1361-ben kelt határjáró levél szerint Szeri Pósafi Balázs mester volt itt birtokos. 1463-ban Őszényi István birtokában lehetett, a ki ebben az évben részt vett Rékas határjárásában. 1470-ben Csáki Benedek és Ferencz voltak a földesurai. 1523-ban, egy tanúkihallgatás adatai szerint, már szerbek lakták. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Jesvin néven, a temesi kerületben szerepel, de az 1761. évi hivatalos térképen már csak puszta. Kevéssel ezután románok szállották meg és 1783-ban már ismét községként szerepel. Földesura 1848-ig a kamara volt és most is a kincstár a legnagyobb birtokosa. A községbeli két templom körül a gör.-keletieké a XVIII. század végén, a gör. katholikusoké 1831. évben épült. A lakosok hitelszövetkezetet és román dalárdát tartanak fenn és a tanyán van Ottlik Péter gőzmalma. Ide tartozik: Kopasztanya, melyet az ottani úrilakkal együtt, Ottlik Péter kincstári bérlő 1893-ban építtetett.

Őszény. - Ottlik Péter úrilaka.
Ötvény.
Ötvény (azelőtt Utvin). A Bega hajózási csatorna mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 312, lakosaié 1440, a kik között 180 a magyar, 105 német, 240 románajkú és nagyrészt gör.-kel. vallású. Postája Szabadfalu, távírója és vasúti állomása helyben van. Már a középkorban is Ötvény (Wthwyn) és Kisötvény alakban említik az oklevelek. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben két ilynevű helység fordul elő és mindkettőben már plebánia is volt. 1388-ban már vásáros hely és Pogány Domokos volt a földesura, kitől 1399-ben, némely beregmegyei jószágokért, Zsigmond király cserélte el. 1456-ban Hunyadi János nyerte adományul, de még ez évben Hunyadi László és Mátyás Horogszegi Szilágyi Mihálynak adták. 1540-ben Ötvényi Oláh Jakab volt a földesura. 1552-ben Losonczy István temesi főispán a temesi vár tartozékai között sorolja fel. 1838-ban 103 4/8 egész jobbágytelekből állott. 1848-ig a kamara volt a földesura. Jelenleg Zombori Rónay Mihálynak és Watz Bálintnak van itt nagyobb birtokuk. A gör.-kel. templom 1714-ben épült. A községbeli téglagyár a Drinszter és Wetzler czégé. Az egyik dűlő román neve La Piatra. Egy régi templom alapfalai látszanak itt, a hol valószínűleg a középkorban a község feküdt. Ide tartozik: Rózsamajor és Szentmárialiget. Ez utóbbi Rónay Mihályé. Hajdan Oláh Miklósé volt; újabban Kovács Ákosé lett, ki itt 1896-ban csinos úrilakot építtetett. 1904-ben Rónay Mihály vette meg, az 550 holdas birtokkal együtt. Az úrilakban kb. 4000 kötetes érdekes könyvtár van. A mai Ötvénytől délre fekhetett Oroszi, melyről már az 1388-1489. évekből vannak okleveles adatok. 1388-ban Szécsényi Frank és Simon birtoka, 1399-ben Zsigmond királyé, 1456-ban Hunyadi Jánosé és utána, Egyházas-Oroszi néven, Szilágyi Mihályé volt. Ötvény és Újpécs között fekhetett Selymes vagy Sörmes helység, melynek 1399-ben Pogány Domokos, 1456-ban Hunyadi János, utána Szilágyi Mihály és 1464-ben Szegedi László voltak a birtokosai.

Ötvény. - Zombori Rónay Mihály kastélya, Szent Márialiget pusztán.
Ötvösd.
Ötvösd. A buziásfürdői járásban fekvő kisközség. Házainak száma 110, lakosaié 816, a kik legnagyobbrészt magyarok és róm. katholikusok. Postája, távírója és vasúti állomása Törökszákos. Ez a helység csak 1868-ban települt a törökszákosi vallás- és tanulmányi alapítványi birtokon. Minden házszámnak két-két hold tulajdon földje és 14 hold bérlete van. Az új telepítvény báró Eötvös József akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter tiszteletére Eötvösfalva nevet nyert, de később a rövidebb Eötvösd alakot használta és ezt kapta a helynevek rendezésekor is. Van itt hitelszövetkezet, hadastyán- és lövészegyesület.
Palánk.
Palánk. A Duna közelében, a Karas és a Nera-folyók között fekvő nagyközség. Házainak száma 268, lakosaié 1406, a kik szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Fehértemplom, vasúti állomása Nerasolymos-Varázsliget. A középkorban a mai Palánk helyén Haram vára és Haram város állott, mely ekkor Krassó vármegyéhez tartozott. Vára 1128-ban már szerepel, a mikor Komnen János görög császár hatalmába került. 1152-ben II. Géza király táborozott itt seregével. 1161-ben a görögök ismét elfoglalták a várat. Első okleveles adatunk 1239-ből van róla, a mikor május 18-án, IV. Béla király innen keltezi egyik 88oklevelét. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint már ekkor egyházas hely volt. Plebánosát egy 1355. évi oklevél is említi. A XIV. század közepétől kezdve Krassó vármegye alispánjai itt tartanak törvényszéket. 1428 márcz. 28-án Zsigmond király itt töltötte virágvasárnap ünnepét, midőn a törökök elleni háborút intézte. 1445-ben a város a Szörényi Bánsághoz tartozott. A XV. század közepén szerbek szállották meg. E királyi vár várnagyát 1483-ban és 1487-ben harami bánnak, 1489-ben kapitánynak nevezték. Az 1499. évi rákosi országgyűlésen Haram követei is megjelentek. A vár 1499-1503 között került török kézre. A II. Ulászló magyar király és a török szultán között 1503 aug. 20-án kötött béke értelmében Haram a törökök birtokában maradt. Váráról Oláh Miklós is megemlékezik 1536-ban megjelent művében. 1551-ben itt vertek hidat a törökök, midőn Temesvárt fenyegették. Temesvár eleste (1552) után a régi Horomnak, mely új palánk-erődítvényei után, Új-Palánka nevet nyert, egy bég lett a parancsnoka, a ki a temesvári beglerbég alatt állott. 1691-ben, a hódoltság végszakában, Antonio ezredes, Veteráni tábornok parancsára, Lugosról a szabadcsapatokkal egész Új-Palánkáig nyomult, hol száz szekér szénát és nagy mennyiségű gabonát égettetett el, majd a külső erődöket megtámadva, sok törököt levágott. 1692-ben Thököly Imre kurucz vezér táborozott itt. 1697-ben az Erdélyben állomásozó császári hadak vezérei: gróf Rabutin tábornok és gróf Leiningen a Vaskapun átjöttek, nov. 6-án Új-Palánkát bevették s a kb. 500 főből álló őrséget levágták, az erősséget pedig elpusztították. 1716-ban, Temesvár visszafoglalása után, gróf Mercy Klaudius Florimundus tábornok, a törököktől időközben ismét megerősített Új-Palánkát elfoglalta. Az 1717. évi összeírás alkalmával csak 37 lakott haza volt. Az 1718. évi passaroviczi békekötés után III. Károly király birtokában maradt, a kinek rendeletére a helység melletti szigeten épült várat megerősítették. A békekötés után szerb lakosai elköltöztek, mire Mercy tábornok németeket telepített ide. 1734-ben lakosainak a száma 499 volt. Mercy tábornok itt egy kisebb kaszárnyát, vámházat és egy veszteglő intézetet építtetett. 1733-ban már a kapuczinus kolostor is fennállott és a barátok az egész környék kath. lakosságának a lelki gondozását ellátták. Az 1738. évi török háború alatt ismét török kézre került. A német lakosság elmenekült, a várat pedig az 1739 szept. 18-án megkötött béke értelmében lerombolták. A békekötés után a város elnéptelenedett. 1770-ben, a dunavölgyi Határőrvidék kibővítésekor, a német-szerb Határőrvidékhez csatolták. Az 1788. évi török hadjárat alatt az Új-Palánka előtti szigeten levő erőd védelme Lo-Presti József hadnagyra volt bízva, a ki a törökök támadásai ellen 43 emberrel hősileg harczolva, elesett. Lo-Presti sírja fölé 1878-ban emlékoszlopot emeltek. 1788 okt. 19-én Harrach tábornok 2000 emberrel rohamot intézett Új-Palánka ellen, mely aug. 21-én a császáriak kezébe került. A háború további folyamán Lipthay altábornagy állomásozott Új-Palánkán, a ki innen a Dunán átkelve, 1789 szept. 7-én a Pálffy-ezreddel Szendrőnél megtámadta a törököket. A szabadságharcz alatt is két ízben volt harczok színhelye. 1848 nov. 30-án Maderspach honvédőrnagy 1000 emberrel 2500 szerb felkelőn győzedelmeskedett itt. 1849 febr. 13-án Hrabovszky honvédszázados 500 emberrel 900 szerb felkelőt vert szét. A Határőrvidék feloszlatása után, 1872-ben Temes vármegyébe kebelezték. 1894-ben nevét Palánkra változtatták. Az itteni gör.-kel. templom 1820-ban épült. Az 1875, 1896, 1907 és 1909. években az árvizektől szenvedett sokat. A lakosok földmíves-egyesületet tartanak fenn. A helység határának egy részét Kloster-dűlőnek nevezik; itt állott hajdan a kapuczinusok kolostora, mely az 1738. évi török háború alatt pusztult el, a németektől alapított helységgel együtt, melynek lakosai Fehértemplomba menekültek.
Panyó.
Panyó (azelőtt Panyova). A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 170, lakosaié 987, a kik nagyrészt német- és románajkúak, róm. kath. és gör.-kel vallásúak. Postája helyben van, távírója Temesszékás, vassúti állomása Belencze. Korábbi sorsáról nincsenek adatok. A török hódoltság végszakában már lakott volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Bangeva alakban, a facseti kerületben fordul elő, 20 lakott házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Baunioba alakban szerepel és az 1761. évi térképen a lugosi kerületben van feltüntetve. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. A kincstár itteni birtokait 1802-ben Vering Gerhárd vette meg, ettől pedig 1812-ben a Panyovai Demelich-család. 1838-ban Demelich Balázs és János voltak a földesurai. Az ötvenes években Demelich János, Erzsébet és Papházy Minka voltak itt birtokosok, az 1870-1880 közötti években Christomanos János és Tivadar, 1889-től Csernovicsné szül. Athanasievics Róza. 891896-ban birtokát parczellázták. 600 hold Krohn Ferenczé, 340 hold a végvári takarékpénztáré és a többi a helybeli kisbirtokosoké lett. A községbeli gör.-kel. román templom a XVIII. század végén, a Csernovics-féle úrilak 1890-ben épült s ez jelenleg Krohn Ferenczé, kinek itt gőzmalma is van. A községhez tartozik Kunszt-puszta, továbbá a Végvári és az Eichert-féle tanya.
Parácz.
Parácz. A Temes-folyó mindkét partján fekvő nagyközség. Házainak száma 478, lakosaié 2739, a kik nagyrészt románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távbeszélője és vasúti állomása helyben van. E tájon feküdt a középkorban Maráz helység, a melyről első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben van említés. 1417-ben már városi kiváltságokat élvezett. Midőn 1456-ban Hunyadi János több más birtokkal együtt V. László királytól adományba kapta, már ismét csak falu volt, sőt 1478-ban puszta s a magvaszakadt Vitéz Péter birtoka, melyet Mátyás király Csáki Mihály királyi udvarnoknak adományozott A török hódoltság végén lakott hely volt. Az 1717. évi összeírásban már Paraz alakban találjuk, 84 házzal. Az 1761. évi hivatalos térképen kincstári altiszttartóság székhelyeként szerepel. 1821-ben a csanádi káptalan nyerte adományul. 1838-ban 124 1/8-ad egész jobbágytelket írtak benne össze. Jelenleg a csanádi székeskáptalannak és a Paráczi Bécsy-családnak van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1909-ben, a gör.-kath. 1905-ben, a gör.-kel. románoké 1896-ban és a gör.-kel. szerbeké 1851-ben épült. Van itt gazdakör, tűzoltó- és lövész-egylet, dalegyesület, hitelszövetkezet és gőzmalom. A községhez tartoznak: Szentgellért-major, Bálint-, Beiszer-, Bősz-, Gedeon- és Ugorila-tanya, a József- és Paráczi-major. Az 1912. évi tavaszi árvíz a községben óriási károkat okozott.
Párta.
Párta. A fehértemplomi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 139, lakosaié 749, a kik mindannyian gör.-keleti vallásúak és szerbajkúak. Postája és vasúti állomása Temesőr, távírója Karasjeszenő. Középkori adatai ismeretlenek; de a török hódoltság végszakában már lakott hely volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Parta alakban találjuk feljegyezve, 18 házzal. A gróf Mercy-féle térképen a verseczi kerületben fekszik. Később elpusztult és az 1761. évi térképen nem is szerepel. Területét Mária Terézia királynő rendeletére a német-szerb Határőrvidékhez csatolták és 1873-ban Temes vármegyébe kebelezték. Az itteni gör.-kel. szerb templom 1815-ben épült. A szerb földmívelőknek itt hitelszövetkezetük van.
Petercse.
Petercse (azelőtt Petris). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 83, lakosaié 386, a kik románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Lippa. Már abban az 1337. évi osztálylevélben is Petercse néven szerepel, melyben a Csanád-nemzetség birtokaként, a Makófalvi-családnak jutott. 1444-ben már csak praedium seu possessio. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Petris alakban, a lippai kerületben, lakott helyként van feltüntetve. Az 1761. évi térképen, Peterscha néven, ismét puszta. A XVIII. század végén románok szállották meg. Előbb a kamaráé volt és most az erdészeti kincstár a legnagyobb birtokosa. A gör.-kel. templom a XVIII. század második felében épült. A község határában rézbánya, vasbánya és mészkőbánya van.
Petromány.
Petromány. A csáki járásban fekvő kisközség. Házainak száma 457, lakosaié 2006, a kik románajkúak és gör.-kath, s gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Csák. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Petrec és Petri alakban fordul elő, egyházas helyként. 1346-ban Pdlé volt a magyar neve. A románok a XVII. század végén jöttek ide. 1717-ben a kamara 60 házát írta össze. Az 1761. évi térképen már Petroman néven szerepel. 1807-ben a vallás- és tanulmányi alap csákovai uradalmához csatolták. Az itteni gör.-kath. és gör.-keleti templom építési ideje ismeretlen. 1887-ben a Temes az egész határt elpusztította. Itt van a csákovai hengergőzmalom részvénytársaság malma. A községhez tartozik: Győry-tanya, Péterháza-tanya és Szilárdháza-puszta.
Porány.
Porány (azelőtt Podporány). Versecztől délkeletre fekvő kisközség. Házainak száma 99, lakosaié 567, a kik leginkább szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Vajdalak, a vasúti állomása helyben van. Korábbi sorsáról nincsenek adatok, de a török hódoltság végszakában már lakott hely volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben már Podporan néven, a verseczi kerületben fordúl elő. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle és az 1761. évi térképen is, óhitűektől lakott helységként van feltüntetve. 1829-ben a gróf Bethleni Bethlen-család nyerte kárpótlásul a borgiai jószágokért és 1874-ig volt itt birtokos, ettől kezdve 1883-ig gróf Mikes Miklós és neje szül. Bornemissza Janka, 1883-tól 1896-ig pedig 90Kormos Béla és neje Ágoston Róza. Az itteni gör.-kel. szerb templom 1885-ben épült. A lakosok földmíves-szövetkezetet tartanak fenn. A határ egy részét a Czrkvina dűlő foglalja el, a hol egy templomrom látható. A Versecz felé vezető út mentén állítólag egy község feküdt, melynek Ó-Podporány volt a neve. Úgy látszik, hogy a község hajdan itt állott és a török világban pusztult el.
Rakovicza.
Rakovicza. A Temesvölgyben fekvő kisközség. Házainak száma 353, lakosaié 1725, a kik nagyrészt románajkúak, gör. katholikusok és gör.-keletiek. Postája Hattyas, távírója és vasúti állomása Keped. Már a középkorban is Rakavicza alakban fordul elő. 1447-ben a dobozi uradalom tartozékai között sorolják fel, melynek részeit Dobozi Dánfi László, Nagymihályi Lászlónak zálogosította el. A török hódoltság után a kincstár foglalta le. Az 1717. évi kamarai jegyzék szerint 40 háza volt és ekkor a nagykövéresi uradalomhoz csatolták. 1807-ben a vallás- és tanulmányi alap vette át. Az itteni gör.-kath. templom 1882-ben, a gör.-keletieké pedig 1893-ban épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik: Márialak-puszta.
Réthát.
Réthát. Az ujaradi járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 195, lakosaié 985, a kik nagyrészt németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója Temeskeresztes és vasúti állomása Németság. A mai Réthát helyén a középkorban Abád (Ibéd, Apád) nevű helység feküdt. Ez ekkor Arad vármegyéhez tartozott és az aradi prépostság birtoka volt, mely az 1349-1377 években e birtokaiért perben állott a Laczkfiakkal. A mostani helység alapját, a második német telepítés alkalmával, 1772-ben, Neumann lippai sótári tiszt vetette meg, a ki itt 100 házat építtetett. Az újonnan telepített község Wiesenhaid nevet nyert. Mostani nevét csak a XIX. század harminczas éveiben kapta. 1781-ben Rétháti Kövér Tódor vette meg a kincstártól. 1838-ban Kövér Gergely, János, Emánuel és Márton voltak a földesurai. 1860-ban ifj. Kövér Márton az ő részét eladta id. Kovacsics Gyulának, a kitől e részt 1883-ban nyolcz gyermeke örökölte. Az itteni róm. kath. templom 1846-ban épült. A Rétháti Kövér-család kuriája most községházául és jegyzői lakul szolgál. Van itt gazdakör, hitelszövetkezet és tejszövetkezet. A mai Réthát vidékén feküdt a középkorban Asszonylaka falu, mely ekkor szintén Arad vármegyéhez tartozott. 1238-ban a Jeruzsálemi Szent János-lovagrend két eke földet nyert itt adományul a Maros mellett, IV. Béla királytól, mely földterület határos volt a lovagok Asszonylaka nevű birtokával. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is már egyházas helyként fordúl elő. A XV. században a Ravazdi-család birtokába került, melynek tagjai közül Péter, 1507-ben, Asszonylaki előnévvel szerepel. 1561-ben Kassay János volt a földesura. Megtaláljuk még az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen is a lippai kerületben, de már csak pusztaként, sőt még az 1761. évi hivatalos térképen is Asonlak alakban szerepel.
Réthely.
Réthely. Versecztől délnyugatra fekvő nagyközség. Házainak száma 276, lakosaié 1223, a kik túlnyomóan románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Temesvajkócz. Korábbi történetéről nem maradtak fenn adatok; a török hódoltság végszakában azonban már lakott hely volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Rodischeva néven fordul elő, 27 házzal. A gróf Mercy-féle térképen Redisova alakban van megjelölve. 1838-ban 86 egész jobbágytelkét irták össze. A kincstár volt a földesura. A XIX. században Rettisova volt a hívatalos neve, melyet 1894-ben belügymin. engedélylyel változtattak mai nevére. Az itteni gör.-kel. román templom a XVIII. század végén épült.
Rigósfürdő.
Rigósfürdő (azelőtt Bogda-Rigós). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 83, lakosaié 474, a kik 2/3 részben németajkúak és róm. kath. vallásuak s 1/3 részben gör.-kel románok. Postája helyben van, távírója Lippa, vasúti állomása Saroltavár. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. A legrégibb oklevelekben Bagd néven fordul elő. 1436-ban két ilynevü helyiségvolt e tájon: Alsóbagd és Felsőbagd és mindkettő Bagdiaké volt. A XVI. század első felében Alsó- és Felső-Bagd Bagdi Mihályé, kinek halálával, 1552-ben Gyulai Gaál András és Bertalan nyerték adományban. A Hunyadiak korában, vagy kevéssel utóbb, szerbek szállották meg és ekkor a magyar Bagdból Bogda és Bogdán lett. A török hódoltság megszünte után elhagyott helyként szerepel és a Mercy-féle térképen, Bogdán néven, szintén lakatlan falunak van feltüntetve. A XVIII. század közepén románok szállották meg. Neumann sótári tiszt 1771-ben 42 házat épittetett a régi Bagd helyén, a hova tiroli német családokat telepitett. Az uj telep Neuhof nevet nyert. 1782-ben Pottyondy József vette meg a kincstártól. 1845-ben özv. Pottyondy Tamásné és Rakovits 93Zsigmond voltak a földesurai. 1882-1885-ig Altmann Ede és Stark Herman, 1885-1892-ig Steiner János dr. 1892-től pedig Remmel Mátyás és Nägele Antal. Az itteni róm. kath. templom 1846-ban épült. A lakosok temetkezési egyletet és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik Rigósfürdő. Eredetéhez a népmonda a következőket füzi: Mikor a német gyarmatosok Neuhofot és Altringent építették és házaik alapfalaihoz a közeli sziklásban köveket fejtettek, egy Mária képre bukkantak, melyet a hegyoldalba vájt mélyedésbe illesztettek. E sziklából azután gyógyerejü forrás fakadt. Ide zarándokolt a nép, melynek ajándékaiból a Pottyondy-család kápolnát épittetett. A mostani birtokosok, Nägele és Remmel Rigósfürdőt betegek és üdülők befogadására alkalmas fürdő- és szálló-helyiségekkel látták el. Az új temesvár-lippai vonal Saroltavár állomása, csak 7 km-re van a fürdőtől, miáltal a fürdőhely látogatottsága előreláthatólag emelkedni fog.

Rigósfürdő.
Saroltavár.
Saroltavár (azelőtt Charlottenburg). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma csak 59, lakosaié 278, a kik németajkuak és róm. kath. vallásuak. Postája Rigósfürdő, távírója Lippa, de a vasúti állomása helyben van. Ez a helység a második német telepítéskor 1770-1771-ben alakult. Házait Neumann lippai sótári tiszt építtette a letelepülő 32 tiroli család számára. 1782-ben Pósfay József vette meg a kincstártól, de már 1814-ben herczeg Schwarzenberg Károlyé lett, a kitől Kevermesi Thököly Péter és 1838-ban báró Sina György birtokába került. 1886-ban báró Sina Anasztázia, férjezett Wimpffen grófné, 1891-től gróf Wimpffen Siegfried a helység legnagyobb birtokosa. A községbeli régi úrilakot a báró Sina-család építtette, s ez most Wimpffen Siegfriedé, kinek itt nagy kiterjedésü vadaskertje is van. A községbeli gőzmalom Irtl Mártoné.
Sebed.
Sebed (azelőtt Sipet). A csáki járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 615, lakosaié 2537, kik nagyrészt románajkuak és gör.-kel. vallásuak. Postája és távirója helyben van, vasúti állomása: Széphely. 1462-ben Zebet (Sebed) és Magerzebeth (Magyarsebed), 1497-ben Tothsebeth és Magyarsebeth helységekről emlékeznek meg az oklevelek. Az 1717. évi összeírásban Schipeth alakban találjuk feljegyezve, 100 házzal. 1818-ban báró Duka Péter vásárolta meg a kincstártól. 1872-ben e család gróf Erdődy Lajosnak adta el. 1878-ban gróf Wenkheim Ferencz, Henrik, István és Dénes birtokába ment át. 1894-ben Lévi Henrik vette meg. Jelenleg dr. Schneider Károlynak és Stenged Ádámnak van itt nagyobb birtoka. A község eredetileg a Szatulbatriu dűlőben épült, 1849-ben azonban a végvári magyarok az egész helységet elpusztították. A szabadságharcz után építették a mostani helyére. Az 1873-iki kolerajárványnak a lakosság felerésze esett áldozátul. Az itteni gör.-kel. román templom 1893-ban épült. A községben van Schneider Károly gőzmalma. A községhez tartozik Kispuszta, Nagypuszta és Belsőtanya. A mai Sebed vidékén feküdt a középkorban Oszlár, mely elsőízben már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő. 1456-ban Oszlári Majósi Mihályé volt. 1497-ben özv. Vághi Jánosnéé és zálogjogon Csáki Mihályé. Sebed és Fólya táján fekhetett Szent-György, mely 1497-ben szintén a Majosi családé.
Sistarócz.
Sistarócz (azelőtt Sistarovecz). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 245, lakosaié 1232, a kik nagyrészt románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása: Lippa. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott, 1440-ben és 1477-ben a sólymosi uradalomhoz számitották és ekkor Felső-Szesztarócz és Alsó-Szesztarócz néven két helységből állott. 1477-ben Sestharowczy alakban fordul elő, a Bánffiak birtokaként. A gróf Mercy-féle térképen már Sistaroz alakban szerepel. 1838-ban 61 3/8 egész jobbágytelekből állott. 1848-ig kamara volt a helység földesúra. Az itteni gör.-kel. román templom 1882-ben épült. A községbeli régi úrilakot Missits János kincstári bérlő épittette. Most a kir. erdőkincstár a legnagyobb birtokosa és itt van az erdőgondnokság székhelye is. A mai Sistarócztól délre feküdt a középkorban a három Csolta Alsó, Felsew és Kewzepsew-Cholta. Emlékét ma is a Dimpu Soldului és a Pareu-Soldului helynevek őrzik. Elsőízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben szerepelnek. 1440-ben Országh Mihály és János nyerték adományul I. Ulászló királytól. 1171-ben Bánffi Miklósé és Jakabé volt. 1510-ben György brandenburgi őrgróf nyerte adományul. Sistarócztól délre, a Dobruslácz nevű hegynél feküdt Dobroszlácz falu, mely 1440-ben Sólymosvár tartozéka volt. Ekkor Országh Mihály és János nyerték adományul. 1471-ben Bánffi Miklós és Jakab birtokában találjuk.
Sósd.
Sósd (azelőtt Sósdia). A Berzava-folyó jobbpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 226, lakosaié 1793, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, 94távírója és vasúti állomása helyben van. A középkori oklevelek már Sasd, Sosd, Saasd alakban sorolják fel. A XIV. és a XV. századokban hol Temes, hol pedig Brassó vármegyéhez számították. 1369-ben Sósdi Hunfi Andrásé és Jánosé, továbbá Sasdi vagy Sósdi Péteré volt. 1449-ben Tornallyai Liptai János és Nagy Simon, valamint nőrokonaik, Helembai Sandrinnak adták zálogba, Nagy-Sasddal és Felső-Sasddal együtt. A Marsigli-féle 1690-1700. évi helységjegyzék szerint a bokcsai kerület helysége volt és Szörény vármegyéhez tartozott. Az 1717. évi összeírásban Schoschda alakban fordul elő, 100 házzal. A gróf Mercy-féle térkép Soseda alakban említi. 1839-ben Asztry Zsimond vette meg a kincstártól, a kitől fia György örökölte. Ettől 1846-ban a Lo-Presti-család vette meg. 1879-ben báró Lo-Presti Árpádné szül. gróf Bethlen Jozefa örökölte, a ki azonban az erdőrészt 1880-ban az Erdősi Bayersdorf családnak adta el, a többit pedig később Fürth Mihálynak és fiának. Jelenleg Juhász Ferencznek, Schäffer Dezsőnek, Tamási Bálintnak és Koponyi Vilmosnak van itt nagyobb birtoka. A községbeli régi fatemplom a gör.-kel. román egyházé. Ide tartozik: Hunyaditanya (előbb Baiersdorf-puszta) és Berchtold-puszta. Az előbbin a Baiersdorf és Biach temesvári czégnek emeletes háza van. Sósd mellett feküdt a középkorban Ölyves-puszta, melyet egy 1449-iki oklevél szerint Tornallyay János és Nagy Simon, nőrokonaikkal együtt, szintén Helembai Sandrinnak zálogosítottak el.
Sustra.
Sustra. A Bega-völgyben, a Budapest-orsovai vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 185, lakosaié 842, a kik nagyrészt románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Nagytopoly. Korábbi sorsa ismeretlen. A török hódoltság végszakában már lakott volt. Az 1717. évi összeírásban már Schustra alakban fordul elé, 10 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Schustla néven, a facseti kerületben fekszik, az 1761. évi térkép szerint a lugosi kerülethez tartozott. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1838-ban 32 2/8 egész jobbágytelkét írták össze. A kamara volt a földesura és most is a kincstár a birtokosa. A gör.-keleti románok temploma 1887-ben épült.
Szabadfalu.
Szabadfalu. Temesvártól délnyugatra fekvő kisközség. Házainak száma 229, lakosaié 1448, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Eredeti neve Freidorf volt. Egyike a legelső német telepeknek Temes vármegye területén. 1720-1730 között népesedett be. Knoll temesvári kerületi főnök 1764-ben újabb német családokat telepített ide s a helységet jelentékenyen megnagyobbította. 1838-ban 51 6/8 egész jobbágytelek volt a községben. 1848-ig a kamara volt a földesura. Az 1848-49-iki szabadságharcz alatt a temesvári várat ostromló magyar sereg egy része itt táborozott. Ezért állították fel a községben a Petőfi-emléket. A róm. kath. templom 1777-ben épült. Van itt takarék- és hitelszövetkezet, népbank, az Első Szabadfalui Gőztéglagyár Társaság téglagyára és fatelepe, Kiss és Társainak, a Merbl. Becker és Gemeinhardt és a Hofgärtner czégnek téglagyárai. A határbeli Schwarzer Mann nevű dűlőhöz az a monda fűződik, hogy ott a település első évtizedeiben egy fekete ember lakott, a ki többeket megfojtott. A községhez tartozik Frecot József-tanya.
Szakálháza.
Szakálháza. Temesvártól nyugatra fekvő nagyközség. Házainak száma 596, lakosaié 3655. a kik németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Már a középkorban is virágzó helység volt. 1392-ben Zakálháza alakban fordul elő, a Peterdi-család birtokaként. Egy 1479-iki oklevél Csanád vármegyéhez sorolja. 1520-ban Literatus Máté birtokában találjuk. A török hódoltság alatt is fennállott. Az 1717. évi kamarai jegyzékben még 66 házzal szerepel, de az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen lakatlan helyként van feltüntetve. Később ismét benépesült. A XVIII. század közepén néhány román család költözött ide. Az 1761. évi hivatalos térképen már óhitűektől lakott helységként van feltüntetve. A mostani helységben Hildebrand igazgatósági tanácsos 1765-ben 300 házat építtetett, hova németeket telepített. 1838-ban 249 4/8 egész jobbágytelek volt a helységben. A kamara volt a földesura és jelenleg is a kir. államkincstár a legnagyobb birtokosa. A r. kath. templom 1772-ben épült. Van itt takarék- és hitelegylet, önsegélyző takarékpénztár, tejszövetkezet és egy gőzmalom.
Székelykeve.
Székelykeve. A kevevárai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 685, lakosaié 4542, a kik legnagyobbrészt magyarok és róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója, vasút- és hajó-állomása Kevevára. Egyike azoknak a községeknek, a melyeket a Bukovinába szakadt székelyek szállottak meg, a kiket a kormány 1882-ben Gyurgyevóra, az ottani kincstári birtokra telepített. Ezt a 95helységet azonban 1887-ben a Duna árja teljesen elpusztította és a lakosok ekkor vetették meg a mai Székelykeve alapját. Az itteni róm. kath. templom 1891-ben épült. Van a községben gazda- és olvasókör, függetlenségi és 48-as kör, hitelszövetkezet, Vasitescu Miklós és Domokos testvérek motorosmalmai.
Székeskút.
Székeskút. Az újaradi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 514, lakosaié 2446, a kik nagyrészt románajkúak és gör.-keletiek. Postája, távírója és vasúti állomása Temesnagyfalu. Eredeti neve Székelyszeg volt. Már a XIV. század végén a Székelyszegi-család birtoka és e családból László fia Jakab 1389-1405 között már itt lakott, 1484-ben pedig Mihály. Volt itt a Farkas-családnak is birtoka. A mohácsi vész után a helység jórészt elpusztult. 1557-ben a temesvári defterdár a fellaki nahijébe osztotta be s ekkor mindössze két lakott házat talált benne. 1650-ben a nádor eladományozta Fodor Jánosnak és Széki Péternek. 1718-ban, mikor a temesvári kerületbe osztották be, 35 házból állott. 1557-ben már szerbek laktak itt, a kik a helység nevét Szekuszikra ferdítették. A szerbek azonban innen 1725 után lassanként elköltöztek. Az 1761. évi hivatalos térképen már csak pusztaként van feltüntetve, Secusit alakban. Az 1761-1768. évek között románok költöztek ide. A XIX. század elején gróf Szápáry József vásárolta meg a kincstártól. 1838 után az Almásy-család volt a földesura és a szabadságharcz után báró Sina Simon György vette meg. Utána, 1880-tól báró Sina Ifigenia férj. herczeg de Castries de la Croix Ödönné volt itt birtokos, kitől a budapesti telek- és hitelbank vette meg. A községbeli két templom közül a róm. kath. 1840-ben, a gör.-keleti 1834-ben épült. A Maros mellett valami régi erődítménynek a nyomai láthatók; de hogy mi volt és mikor pusztult el, arra nézve hiányoznak az adatok. 1852-ben és 1877-ben a Maros kiöntése az egész határt elpusztította. A lakosok olvasókört tartanak fenn és Bomer Józsefnek gőzmalma van itt.
Szentandrás.
Szentandrás. Temesvártól éjszakra fekvő nagyközség. Házainak száma 539, lakosaié 2736, a kik nagyrészt németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Egyike a vármegye legrégibb helységeinek. 1230-ban már az aradi káptalan birtokaként szerepel. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben de Sancto Andrea alakban találjuk. A XIV. század vége óta vámhely is volt. Egy 1391-ben kelt oklevélben Zenthandorias alakban fordul elő. 1462-ben Berekszói Hagymás Miklós és Szentgirolti János birtoka, 1472-ben pedig Dóczi Imréé és Lászlóé. 1480-ban Dóczi Imre az ellen tiltakozik az aradi káptalan előtt, hogy Országh Lőrincz és Veronika, Dóczi László özvegye, Szent-András temesmegyei falu felerészét birtokukba vették. 1492-ben a csanádi káptalan is birtokosa volt. A hódoltság alatt románok költöztek ide. Az 1717. évi kamarai jegyzékben St. André alakban találjuk, 23 házzal. A hódoltság megszünése után kincstári számtartóság székhelye lett. Az első német telepesek 1748-49-ben érkezték ide. 1766-ban franczia gyarmatosok is telepedtek le a helységben és Neumann kincstári sótiszt 1772-ben 42 német családdal szaporította a lakosságot. Az 1784-86. években 140 új háza épült fel s ugyanannyi német család nyert bennök elhelyezést. 1819-ben és 1833 máj. 30-án hetivásárok tartására nyert szabadalmat. 1838-ban 169 egész jobbágytelke volt. 1848-ig a kamara volt a földesura. Jelenleg báró Hauser Károlynak, Bernátnak és Lothárnak van itt nagyobb birtokuk. 1848 nov. 18-án Nagy Sándor honvédezredes, 2500 emberrel, heves harcz után visszaszorította a temesvári várból kirendelt 1500 főből álló császári lovasságot. A róm. kath. templom 1811-ben, a gör. keletieké 1834-ben épült. Van itt lövészegyesület, gazdakör, négy pénzintézet és Kleibert Miklós és társa gőzmalma. Szentandrás és Kisbecskerek között feküdt a középkorban Zombor, mely első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő. 1421-ben a csanádi püspök birtokaként említik. Később nyoma veszett.
Szépfalu.
Szépfalu. A Maros mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 504, lakosaié 2529, a kik 128 magyar kivételével, nagyrészt németajkúak s leginkább róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Újarad. A mai Szépfalu helyén, Pesty Frigyes és Ortvay Tivadar szerint, a középkorban Sződi nevű helység feküdt, melyet a románok ma is Sefdin-nek neveznek. Márki Sándor szerint azonban az egykori Sződi helység a mai Szépfalutól éjszakra, a Csicséri Háda-szigeten épült. Legrégibb birtokosa a XIV. században a Baar-Kalán nemzetségből származó Szeri Pósa-család volt. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben Sewdy, Zewdy alakban fordul elő és Szent István első vértanu tiszteletére épült templomáról egy 1402-ben kelt oklevél emlékezik meg. A XV. század első felében 96a Sződi-család birtokában találjuk. 1428-ban Zsigmond király Sződi Gábor, továbbá Sződi Pósafi János és István részére oklevelet állított ki. E család kihalta után, 1471-ben a Gúthi Országhok és a Nádasdi Ongorok nyerték adományul. Ekkor már városi kiváltságokat élvezett. Váráról az 1471-75. évi oklevelek emlékeznek meg első ízben; ma már azonban a nyomai is alig láthatók. 1506-ban H. Ulászló a sződi várkastély felét a Gersei Pethő-családnak adta vissza. Ezt az adományt a király Gersei Pethő János, György és Ferencz kérésére 1507-ben átírja és megerősíti. 1516-tól kezdve részben a Buttyániak birtoka. 1561-ben, az akkori adólajstrom szerint, a Sződi Pethő-, a Mágócsi- és a Zay-családok voltak itt birtokosok. A régi világ emlékét a község határában látható nagyméretű ú. n. török kút felépítménye tartja fenn. Ez a kút állítólag még a sződi vár maradványa, melyet a törökök romboltak le, a várral együtt. A hódoltság alatt a helység magyar lakossága kiveszett; helyükbe románok telepedtek, a kik a helység régi nevét Seffdinre ferdítették. 1740-ben pestisjárvány lépett fel a helységben, mely a lakosságot megtizedelte. Habár 1752-ben a zábrányi románajkú lakosokat is ide telepítették, a lakosság mégis egyre apadt, úgy hogy az 1761. évi hivatalos térképen már csak pusztaként van feltüntetve. A mostani helység a második német telepítéskor keletkezett. 1766-ban 210 német családot telepített ide a temesvári igazgatóság. Az új telepesek a helység nevét Schöndorfra változtatták. 1781-ben Spech János vette meg a kincstártól. 1838-ban Prónay Albert, Pest vármegye főispáni helytartója volt a földesura. A XIX. század közepén a gróf Nostitz-Rieneck Paula tulajdonába ment át, a kitől 1872-ben Deutsch Ignácz és fia vették meg, kik után Hatvani Deutsch Bernát és utóbb báró Hatvani-Deutsch Sándor örökölték. 1894-ben a birtok két részre oszlott. Az egyik rész Sármezey Árpád és neje szül. Szentpétery Ágnes, a másik Kapp János és társaié. Jelenleg is Sármezey Árpád a legnagyobb birtokosa, kinek itt a falun kívül csinos úrilaka van, mely 1896-ban épült. Az itteni róm. kath. templom 1824-ben épült. Van itt hitelszövetkezet, temetkezési egyesület, önkéntes tűzoltóegyesület, lövészegylet, kosárfonószövetkezet, dalegylet és Klepp József és Társai gőzmalma. A lakosok nagyban űzik a kosárfonást, mely háziiparral évente legalább 400.000 korona forgalmat érnek el. Azelőtt Sármezey Árpád itt nagy kosárfonótelepet tartott fenn. A határ egy részét a Sánczhegy foglalja el, a hol sánczok nyomai láthatók. Említésre méltó dűlőnév még a Walachenort, a hol a románok lakta Sefdin feküdt. A községhez tartozik Nagypuszta (azelőtt Kapp-puszta) és Schanzberg-puszta. A mai Angyalkút és Szépfalu között feküdt Keer (Kér) falu, mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben is előfordul. A XIV. században két ilynevű helység volt egymás mellett. Az egyik Kér egy 1325-ben kelt oklevél szerint, az aradi káptalan birtoka, a másik Kér pedig Kéri Fekete Gergelyé volt, a ki azt Szeri Pósa mester illyédi és sebesi várnagynak adta zálogba. 1391-ben és 1393-ban a Szántai Petőfiek és utánok a Báthoryak bírták. A XV. századbeli oklevelekben e helység Kasa Keer alakban is előfordul. 1453-ban az aradi káptalan, 1471-ig a Szeri Pósafiak voltak itt birtokosok. 1471-ben, a Pósafiak kihalta után, a Gúthi Országhok és a Nádasdi Ongorok nyerték adományul. A XVI. században Kis-Kér, az aradi káptalan birtokaként fordul elő.

Szépfalu. - Sármezey Árpád úrilaka.
Széphely.
Széphely (azelőtt Zsebely) az Ó-Temes balpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 752, lakosaié 4125, akik vegyesen magyarok, német- és románajkúak, és róm. kath., gör.-kath., gör.-kel. és ág. ev. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E község már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is, Zephel alakban, egyházas helyként szerepel. 1401-ben Nevnai Treuted Miklósnak itt vára volt, a melyet az országnagyok lebontani rendeltek. Később a helység melletti erdőben új várkastély épült, a melyről az 1425. évi határjárólevél is megemlékezik. Ekkor a község hetivásárok tartására is jogot nyert és a Temes-folyón több malma volt, melyekről a határjáró levél szintén megemlékezik. 1479-ben, Sarád várához tartozó faluként, Garai Jób: Bánffi Miklósnak és Jakabnak adta el. A hódoltság alatt románok szállották meg. A helység eredeti nevét ekkor Zsebelyre változtatták, mely a török Chebel szóból képződött és annyit jelent, mint előőrs, mert a hagyomány szerint a hódoltság alatt egy kisebb török őrség állomásozott itt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben 200 házzal fordul elő. 1761-ben postaállomása is volt. 1838-ban 236 2/8 egész jobbágytelek volt a helységben. 1848-ig a vallás- és tanulmányi alap volt a földesura. Jelenleg Pop Vinczének, a m. kir. közalapítványi uradalomnak, Schmidt Mártonnak, Frankl Henriknek és testvéreinek és özvegy Weisz Borbálának van itt nagyobb birtoka. 97A községbeli róm. kath. templom 1898-ban, a gör.-kath. imaház 1858-ban és a gör.-kel. templom 1752-ben épült. 1871. júl. 21-én az egész határ és a község víz alá került és az árvíz nagy károkat okozott. Itt van a Jebeliana takarék- és hitelszövetkezet és az Országos Központi Hitelszövetkezet fiókja, továbbá két gőzmalom és két téglagyár. A községhez tartoznak: Józsefszállás, Diebusz-tanya, Frankl-tanya, Kéja-puszta, Pap-tanya és Schmidt-tanya. A mai Széphely mellett feküdt Miklós-Kereki, mely 1319 előtt Lampert országbíróé volt. Az 1332-37. évi pápai tizedlajstrom szerint ekkor már plebániája is volt.
Szigetfalu.
Szigetfalu (azelőtt Szkulya) a Berzava-folyó jobbpartján fekvő kisközség. Házainak száma 225, lakosaié 1463, a kik részben magyarok, részben románajkúak és ref. és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Gátalja. Már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is szerepel Scalla, Sculd, Soruld és Zoruka alakban. A XV-XVI. századokban Oszkola alakban említik az oklevelek. 1406-ban Himfi Istvánnak, Jakab szilvási kenéz elleni peres ügyét, Csokola helységben választott bírák döntötték el. Eredetileg királyi birtok volt. 1410-ben Zsigmond király Majosi Lőrincz volt Szörényi bánnak és Jakab fia Pálnak adományozta. 1466-ban Dóczi László nyerte adományul, a hozzátartozó pusztákkal együtt, a melyek között Tótoszkola, Két-Pordány Csukat, vagy Csutak, Somkerék és Pápócz pusztákat említenek. 1478-ban vizsgálat folyt az iránt, hogy Dóczi Imre osztatlanul bírta-e az oszkolai jószágot? 1480-ban még Dóczi Imre birtoka, a kinek nevében László nádorlaki plebános, az aradi káptalan előtt, az ellen tiltakozott, hogy Guthi Országh Lőrincz és Veronika, Dóczi László özvegye, Oszkolát elfoglalják. A XVI. század második felében Zákán Ferencz és Gatajai Gyurma Sismán egyezkednek az ekkor már pusztává lett Oszkola ügyében. Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem 1596-ban felszabadította a török hódoltság alól, 1597-ben pedig Felső és Alsó-Szkulya birtokot Karánsebesi Sismán Györgynek adományozta. A hódoltság végszakában is fennállott. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Sculla alakban, a verseczi kerületben fordul elő, de az 1761. évi térképen a csákovai kerületben van és lakosai óhitűek. A XIX. század elején a Gaadi Kayser-család vásárolta meg a kincstártól. 1838-ban Kayser Francziskáé volt és 1845-ben e családtól a báró Lo-Prestiek birtokába került. A XIX. század ötvenes éveiben a birtok négy részre oszlott. Az egyik birtokrész báró Lo-Prestiné szül. gróf Esterházy Szerafin kezébe került, a ki azt 1888-ban Klobusiczky Jánosné szül. Hammer Emmának adta el. A második birtokrészt a Nagy és Kis-Szredistyei Lazarovits-család vette meg, mely azt 1870-ben Prepeliczay Gyulának adta el, ez pedig 1882-ben Gubányi Antalnak. A harmadik birtokrészt 1874-ig Cseh Antal birta; ez 1874-től báró Rummerskirch Hugóné szül. Cseh Iréné lett. A negyedik birtokrész, a Lazarovics-családról, 1873-ban báró Leonhardi Károlyra és Fetrovics Milosnéra szül. Lazarovics Márthára szállott. 1882-ben gróf Bissingen-Nippenburg Ernő és neje szül. Neczpáli Justh Mária vették meg tőlük, a kik viszont 1894-ben báró Révay Gyulának adták el. Jelenleg Klobusiczky Jánosnak, Gubányi Antalnak, és báró Ambrózy Andornak van itt nagyobb birtokuk. A községbeli régi kuriák és úrilakok közül az egyiket Petrovics Milán 1871-ben építtette, ez jelenleg özv. Kassay Jánosnéé. A másikat Prepeliczay Gyula emeltette 1870-ben s ez most Gubányi Antalé. Két úrilakot báró Lo-Presti építtetett 1848-ban. Most mindkettő Klobusiczky Jánosnéé és az egyik a jószágigazgató lakásául szolgál. Az itteni gör.-kel. román templom 1863-ban, a reformátusoké 1870-ben épült. Van itt ifjusági dal- és népkönyvtár-egyesület és Ohrenstein Rezsőnek gőzmalma. A községhez tartozik Gizella-major, a hol Gubányi Antal csinos úrilakot építtetett, továbbá Emma-, Livia-, Ernő-major, Uj-tanya és Szécsány-szállás.

Szigetfalu. - A Klobusiczky-féle kastély.

Szigetfalu. - A Lo Presti-féle kuria. Most a Klobusiczky családé.

Szigetfalu. - Gubányi Antal úrilaka.

Szigetfalu. - Prepeliczay Ödön úrilaka, Gizellamajorban.
Sziklás.
Sziklás. A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 253, lakosaié 1054, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Kiszető. A török világ előtti története ismeretlen, a hódoltság végszakában azonban már lakott helység volt. Az 1717. évi összeírásban, a facseti kerületben, Seschenovaz néven találjuk, 40 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Susanovec alakban szerepel és az 1761. évi hivatalos térképen óhitűektől lakott helységként, a lugosi kerületben fekszik. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1848-ig a kamara volt a földesura. A községbeli gör.-kel. templom 1779 táján, a gör.-kath. pedig 1911-ben épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. Temesvár városának híres kőbányája van itt.
98Szinérszeg.
Szinérszeg. A buziásfürdői járásban, Krassó-Szörény vármegye határának közelében fekvő kisközség. Házainak száma 185, lakosaié 972, a kik nagyrészt magyarok és románajkúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A török korszak előtti adatai szintén ismeretlenek. A hódoltság végszakában már lakott helység volt: Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Sinérseck alakban a lugosi kerületben van feltüntetve. 1761-ben már postaállomása is volt. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1781-ben, a délmagyarországi kincstári jószágok elárverezése alkalmával, Keresztúry József vette meg, de nem sokáig bírhatta, mert 1790-ben már gróf Althan Jánosé, a ki Remetei Kőszeghy Jánosnak adta el. A XIX. század elején a Losonczi Gyürky-család birtokába került. 1838-ban Gyürky Pálról örökségképen Euláliára, férj. gróf Almássynéra és Almássy Gedeonra származott át. 1876-ban Vargics Imre vásárolta meg és jelenleg Vargics Imrének, dr. Telbisz Károlynénak, Riemer Istvánnénak és Hübsch Dávidnak van itt nagyobb birtoka. A községbeli csinos úrilakot Vargics Imre 1904-ben építtette. A gör.-keleti templom a XIX. század közepén, a róm. kath. pedig 1904-ben épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községi határ délkeleti részében, Vargics Imre birtokán, jó minőségü barnaszéntelepekre bukkantak. A községhez tartozik Hodély- és Laky-tanya.

Szinérszeg. - Vargics Imre úrilaka.
Szirbó.
Szirbó (azelőtt Szirbova). A buziásfürdői járásban fekvő kisközség. Házainak száma 164, lakosaié 908, a kik leginkább románajkúak és gör -kel. vallásúak. Postája, távirója és vasúti állomása Bakóvár. Már a középkorban lakott hely lehetett, mert a kertekben sok helyütt régi téglákat és termésköveket találnak. A mai helység a hódoltság alatt keletkezhetett. A XVII. században románok szállották meg, kiknek első templomát 1693-ban szentelte fel Theofil belgrádi metropolita és aradi püspök. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Sirbova alakban fordul elő, 52 házzal. Az 1761. évi hivatalos térképen, óhitűektől lakott helységként, a csákovai kerületben van feltüntetve. 1807-ben a vallás- és tanulmányi alap birtokába ment át. A gör.-keletiek második temploma 1740-ben, az új pedig 1909-ben épült. Chombée Mátyásnak gőzmalma, Getia Jánosnak téglagyára van itt.
Szóllőshegy.
Szőllőshegy (azelőtt Rebenberg). Fehértemplomtól keletre fekvő kisközség. Házainak száma 158, lakosaié 718, a kik leginkább szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Fehértemplom. Ez a helység a hódoltság után, az 1717-1723. években települt. Első ízben az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen találjuk megjelölve, a glissúrai kerületben. Az 1761. évi hivatalos térképen, már az újpalánkai kerületben van és óhitüek lakják. A szerb Határőrvidék szervezésekor, az 1768-1770. években, a három alsó határőrszázad bírta. 1773-ban a szerb német Határőrvidékhez csatolták és 1873-ban Temes vármegyébe kebelezték. Az itteni gör.-kel. szerb templom a XVIII. században épült. A szerb földmívelőknek itt hitelszövetkezetük van.
Sztancsafalva.
Sztancsafalva (azelőtt Stancsófalva). A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 219, lakosaié 2066, a kik nagyobbára magyarok és szerbajkúak, róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája Aranyág, távírója és vasúti állomása Temesrékas. Már a XIV. században fennállott a borzlyuki uradalom tartozékaként és I. Károly király óta királyi birtok volt. 1456-ban Hunyadi János birtoka, 1462-ben pedig Giskra Jánosé, a kitől 1468-ban Pán Mátyás kapta zálogban. 1477-ben a borzlyuki uradalommal együtt Bánfi Miklós és Jakab birtokában találjuk. A török hódoltság után, Stanschevo alakban, 12 lakott házzal szerepel. 1718-1722. között montenegrói szlávok telepedtek itt le. A gróf Mercy-féle térképen Stanzobosella, az 1761. évi hivatalos térképen pedig már Stancsova alakban találjuk, a lugosi kerületben. 1821-ben a csanádi káptalan nyerte adományul. 1852-53-ban felvidéki tótok szállották meg, kik a káptalantól ajándékozott házhelyeken házakat építettek s így keletkezett az ú. n. Tótfalu; 1881-ben azonban, bérleti szerződésük lejárván, ismét elköltöztek innen. Az 1905-1907, években mintegy 150 magyar családot telepítettek itt le, tanyarendszer szerint. Jelenleg a kir. kincstárnak van itt nagyobb birtoka. A helybeli gör.-kel. szerb templom 1899-ben, a róm. kath. templom 1910-ben épült. Van itt fogyasztási és értékesítő szövetkezet, hitelszövetkezet, gazdakör, szerb földmivelők szövetkezete és báró Ambrózy Gyula gőzmalma. A községhez tartoznak a következő lakott helyek: Andrásvölgy, Barkás, Bükkös, Lázárvölgy, Liget, Lovasrét, Szélesmező és Tölgyes, melyek az új magyar telepesek telepcsoportjai.
99Tárnokszentgyörgy.
Tárnokszentgyörgy (azelőtt Kincstár-Szent-György). A Berzava-folyó mentén fekvő kisközség. Házainak száma 114, lakosaié 603, a kik mindannyian szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Birda. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. Első ízben 1319-ben van adatunk róla. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék a krassói főesperesség plebániái között sorolja fel. 1399-ben a Szent-Györgyi családé volt. A XV. század elején a Nagylaki Jánkfiak birtoka. 1427-ben, Jánkfi János magvaszakadtával, Nagymihályi Albert vránai perjel kapta Zsigmond királytól. A XV. században vámszedő hely is volt. 1550-ben Nagymihályi Sandrin és testvére Gábor tiltakoznak az ellen, hogy Petrovics Péter temesi gróf és Frater György kincstartó Szent-György kastélyt, a helységet és a vámszedési jogot megszerezzék. A hódoltság alatt szerb lakosai, a kik valószinűleg még a XV. században telepedtek ide, pásztorkodással foglalkoztak. A Marsigli-féle jegyzék 1690-1700 között a falút a bogsáni kerületben sorolja fel. Az 1717. évi kamarai jegyzék szerint 30 lakott háza volt és ekkor a csákovai kerülethez sorozták. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen "St.-Görg", az 1761. évi térképen St.-Georg alakban, óhitűektől lakott helységként van megjelölve. 1782-ben Lőrincz-Kátai Latzkovits István vásárolta meg a kincstártól, de később ismét a kincstáré lett és Kamara-Szent-Györgynek nevezték, 1894-ben pedig Kincstár-Szent-Györgyre változtatták, míg mostani nevét legujabban kapta. A lakosok földmívesszövetkezetet tartanak fenn. Ide tartozik: Tárnokszentgyörgyi nagypuszta, mely a kir. kincstáré és Damján János dr tanyája. A mai Tárnokszentgyörgy mellett feküdt a középkorban Kalántelek, mely eredetileg a Baar-Kalán nembeli Kalán pécsi püspök (1183-1218.) birtoka, a ki azt unokahugának, a Csanád-nembeli Kelemenös bán fia Tamás fia Pongrácz ispán nejének adta. 1247-ben Pongrácz ispán birtokaként szerepel. Az 1256. decz. 17-én, a Csanád nemzetség tagjai között történt osztály alkalmával, a helység felét Kelemenös bán utódai, másik felét a Vaffafiak kapták.
Temesberény.
Temesberény (azelőtt csak Berény). A csáki járásban fekvő kisközség. Házainak száma 184, lakosaié 1171, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája Felsősztamora, távírója és vasúti állomása Liebling. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben fordul elő s így már akkor egyházas hely volt. 1403-ban Berényi Hanckófi Mihályé volt, a kinek ekkor Zsigmond király, a Nápolyi László-féle felkelésben való részességért megkegyelmezett. 1407-ben Hanckófi Mihálynak magvaszakadván, a király a helységet Ozorai Pipónak adományozta, a kit 1408-ban iktattak itt be. 1410-ben Remetei Péter fia István birtokában találjuk. 1473-ban már városi kiváltságokat élvezett és ekkor Cserivár tartozékai között szerepel, úgyszintén 1507-ben is. 1473-ban Nádasdi Ongor Jánosé volt, a ki rokona Dampsosi Arka István nevében Szobi Mihályt testvérévé fogadván, a község Szobi Mihályé lett. 1507-ben Werbőczy Istvánnak adta. Az 1717-iki összeíráskor Berino alakban, 40 lakott házzal szerepel. A Mercy-féle térképen Berin alakban fordul elő. Az 1761. évi térkép szerint ekkor óhitűek lakták A vallás- és tanulmányi alap volt földesura és most is a közalapítványi uradalom a legnagyobb birtokosa. A községben van gör.-keleti román templom. Ide tartoznak a Biróvölgy, Hegytanya és Nagyliget nevű majorok. Temesvár és Temesberény között feküdt a középkorban Fáncslak (Fantalaka, Fanchala. Fanchlak), mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. Földesurai 1410. és 1498. években a Fánchlakiak, 1529-ben a Bradách-család és utána Nagylaki Jaksics Márk voltak. Berény városhoz tartozott 1408-ban Sztojak-Jánosfalva is.
Temesbökény.
Temesbökény (azelőtt Temes-Buttyin). A dettai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 178, lakosaié 1071, a kik vegyesen magyarok, németek és románok s vallásra nézve róm. katholikusok, gör.-keletiek és ág. evangelikusok. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Vársomlyó. Korábbi viszonyai ismeretlenek. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Budschin alakban fordul elő, 23 házzal. A gróf Mercy-féle térképen Puthin néven, a verseczi kerületben fekszik. Az 1761. évi térképen a mai közég helyén két egymás mellett fekvő és óhitűektől lakott helységet találunk: Putin és Piethin néven. 1835 máj. 21-én országos- és hetivásárok, 1836 decz. 29-én ismét országos vásárok tartására nyert szabadalmat. Az itteni nemesi birtokot 1816-ban a báró Hiller-család kapta adományul, mely azt 1855-ig bírta. 1855-ben a gróf Bissingen-Nippenburg Nándor Gáspár birtokába került. Utána fia Ernő Nándor cs. és kir. kamarás, volt országgyűlési képviselő örökölte. Jelenleg Jahraus Jánosnak van itt nagyobb birtoka. A községbeli kastélyt 100gróf Bissingen-Nippenburg Nándor építtette. Az itteni gör.-keleti román fatemplom a XVIII. század közepéből való és az ág. h. ev. templom 1861-ben épült. A községhez tartozik Nagy-puszta, Kis-puszta és Birka-major.

Temesbökény. - A gróf Bissingen-féle kastély.
Temescserna.
Temescserna (azelőtt csupán Cserna). A csáki járásban fekvő kisközség. Házainak száma 146, lakosaié 829, a kik közül 111 magyar és 756 románajkú s leginkább gör.-keleti vallású. Postája és vasúti állomása Liebling, távírója Széphely. Már a középkorban is Cserna néven említik az oklevelek. 1453-ban a Varjastelki Varjas-család volt a földesura. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen. Czerna alakban fordul elő, a csákovai kerületben. 1838-ban 48 egész jobbágytelke volt. A vallás- és tanulmányi alap volt a földesura és jelenleg is ez a legnagyobb birtokosa. A gör.-kel. templom 1902-ben épült. Ide tartozik Susava-major.
Temesdoboz.
Temesdoboz. A buziásfürdői járásban fekvő kisközség. Házainak száma 146, lakosaié 776, a kik leginkább románajkúak és gör -kel. vallásúak. Postája Kádár, távírója Végvár, vasúti állomása Végvár-Kádár. Már a középkorban virágzó helység volt. 1399-ben Dubaz, 1405-1410-ben Doboz, 1462-ben Dobos, 1489-ben pedig már Doboz alakban említik az oklevelek. Legrégibb birtokosai a Dobozi Dánfiak voltak, a kik már 1399-ben bírták. A XV. század közepén a helység feje volt egy 44-67 faluból álló uradalomnak, melynek részeit Dobozi Dánfi László 1447-ben Nagymihályi Lászlónak zálogosította el, kinek özvegye azután a zálogos birtokhoz, a Dobozi Dánfiakkal szemben, 1462-ben jogot formált. A helység még 1489-ben is a Dobozi Dánfiaké volt. 1607-ben Trombitás István, Tábor Benedek, Sztepan Péter, Radichy Márton és Lugasi Pribék János voltak a földesurai. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Dobosch alakban, a csákovai kerületben fordul elő. 1838-ban 30 2/8 egész jobbágytelke volt. A vallás- és tanulmányi alap lett a földesura és most is az a legnagyobb birtokosa. A községbeli gör.-keleti templom a XIX. század közepén épült. Van itt egy gőzmalom is. A községhez tartozik egy uradalmi major. A középkorban Dobozhoz tartozott Bagafalva vagy Bogafalva, melyről 1410-ből van első ízben adatunk. Itt volt Baja-Kenézfalva és Boroszlaviczafalva is, melyek az 1462. évi oklevélben szerepelnek, úgyszintén Csagarafalva, Darnótfalva, Felső-Bathfalva és Sztojakfi Jánosfalva.
Temesfalva.
Temesfalva (azelőtt Dragsina). A Temes-folyó mentén fekvő kisközség. Házainak száma 175, lakosaié 1019, a kik közül 327 a magyar, 665 a románajkú és nagyrészt róm. kath., gör.-kath. és gör.-keleti vallású. Postája, távírója és vasúti állomása Nagykövéres. A XV. században már románok lakták, a kik Brassó vármegye magaslatairól húzodtak le a Temesmellékére. 1453-ig királyi birtok volt, a mikor V. László király Hunyadi Jánosnak adományozta, a kit 1454-ben az aradi káptalan iktatott itt be. Mátyás király 1464-ben Temeshelyi Dési Péternek és Balothai Miklósnak adományozta. Később Corvin János birtokába került, a kinek révén 1514-1516-ban Brandenburgi György őrgróf birta. Ekkor öt jobbágytelke volt. 1617-ben már puszta, melyet Bethlen Gábor vett zálogba. Ezután ismét románok szállották meg. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Dragschina alakban van megjelölve. 1807-ben a vallás- és tanulmányi alap birtokába ment át, mely jelenleg is a legnagyobb birtokosa. 1835-ben magyarok telepedtek ide és ők építették ki az eddig rendetlen fekvésű helységet. A gör.-keletieknek templomuk, a gör.-katholikusoknak kisebb imaházuk van itt. A Temes balpartján valami épületromnak az alapzatai láthatók. Eredete azonban ismeretlen. A községhez tartozik a közalapítványi uradalom pusztája, Fedlicska-majorja és Armara-majorja.
Temesforgács.
Temesforgács (azelőtt Ohaba-Forgács). Krassó-Szörény vármegye határán fekvő kisközség. Házainak száma 340, lakosaié 1646, a kik leginkább románajkúak és gör.-kath. és gör.-keleti vallásúak. Postája, távírója és vasútállomása Szinérszeg. Valószinűleg e község táján feküdt a középkorban Forgácsfalva, később Kis- és Nagyforgách, mely helységekről a XIV. század második felétől kezdve vannak okleveles adatok. 1369-ben Forgáchfalva helységet I. Lajos király Remetei Himfi Benedeknek adományozta. Kisforgách helységben Hollódi Fülöp volt birtokos, a ki itteni részeit Temeshelyi Dési Péternek adta zálogba. 1482-ben Nagyforgách a Belinczi Bésánok birtoka. Ugyane tájon feküdt Csév-Ohába is. I. Ulászló király 1442. évi júl. 6-án meghagyta az aradi káptalannak, hogy Gamzai Turcsin Miklóst és Komethi Mihályt Chewhaba részbirtokába iktassa be. 1470-ben Sisman Sandriané birja Óhábát, a ki azt Margai Jakab volt szörényi várnagynak zálogosította el. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle, valamint az 1761. évi térképeken lakott helységként, a lugosi kerületben fekszik. 1779-ben Temes vármegyéhez 103csatolták. 1807-ben a kincstártól a vallás- és tanulmányi közalapítványi uradalom kezelése alá került. A XIX. század negyvenes éveiben gróf Forgách Antal helytartósági tanácsos tiszteletére Forgách-nak nevezték el. Az itteni gör.-kel. templom 1905-ben épült. A községben egy gőzmalom is van.
Temesfüves.
Temesfüves (azelőtt Fibis). A temesvár-lippa-radnai vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 445, lakosaié 2430, a kik közül 319 magyar, 556 német- és 1486 románajkú. Postája és vasútállomása helyben van, távírója Németság. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1446-ban Fyüves, 1447-ben Felsew-Fywes, 1453-ban Alsó-Fyes alakban fordul elő az oklevelekben. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Fibos, az 1761. évi térképen Fibes alakban találjuk. 1781-ben Névery József és Elek vették meg a kincstártól, de nem fizetvén ki a vételárt, a helység továbbra is a kincstáré maradt. 1815-ben herczeg Schwarzenberg Károly vette meg, a ki azt 1819-ben eladta Kevermesi Thököly Péternek. 1845-ben báró Sina Györgyé lett. 1855-ben báró Sina és neje szül. Gyika Eugénia voltak itt birtokosok, 1880-ban pedig báró Sina Anasztázia, férj. gróf Wimpffenné. 1891 óta gróf Wimpffen Siegfried a helység legnagyobb birtokosa, kinek itt egy régi kúriája van, melyet még Thököly György építtetett. Az itteni gör.-kel. román templom 1810 táján épült. A község hajdan a határ Szatul Batriu nevű részén feküdt és csak ezután, 1380-ban épült a jelenlegi helyén. Van itt egy savanyúvíz-forrás, gazdakör és Román Miklósnak gőzmalma. Ide tartozik Györgyszállás-puszta és Simon-tanya.
Temesfűzkút.
Temesfűzkút (azelőtt Füskút). Az újaradi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 178, lakosaié 896, a kik nagyrészt románajkúak s leginkább gör.-kel. vallásúak. Postája Féregyház, távírója és vasuti állomása Németság. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1493-ban Fyzkút alakban fordul elő. Az 1723-25. évi térképen pusztult helyként van megjelölve. A XVIII. század közepén románok szállották meg. A kincstári jószágok elárverezésekor Sanderer Mihály vette meg. A XIX. század első felében a Rőtth, a Frölich és a Daruváry-családok birtokába ment át. 1838-ban Rőtth József örökösei és Majerffy Károly voltak az urai. A Rőtth-család birtoka 1896-ban harmadrészben Kisfaludy Zsigmond és Rőtth Jolán, kétharmadrészben Kintzig Ferencz tulajdonába ment át, míg a Fröhlich és a Daruváry rész Kintzig Ferencz és Géza tulajdona lett. Jelenleg Kintzig Géza, Dénes és Margit, továbbá Kisfaludy Zsigmond a legnagyobb birtokosa: A községbeli két úrilak közül az egyik Fröhlich Gusztávé volt; jelenleg Kintzig Margit és Dénes tulajdona. A másikat Rőtth László építtette, s ez most Kintzig Gézáé. A gör.-kel. román templom 1865-ben épült. A községhez tartozik Ferencz-major, Géza-major és Kisfaludy-major. A mai Temesfüzkúttól éjszakkeletre feküdt a középkorban Csertelek-(Chertheleke-)puszta, mely 1457-ben az aradi káptalan birtoka volt és Arad vármegyéhez tartozott.
Temesgyarmat.
Temesgyarmat (azelőtt Temes-Gyarmata). Temesvártól éjszakkeletre fekvő nagyközség. Házainak száma 971, lakosaié 5267, a kik nagyrészt németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Garmad és Garmad alakban fordul elő és Szent Bertalan tiszteletére szentelt plebániájáról 1400-ból van adatunk. 1407-ben a Vajdafalvi Vajdafiak nyerik adományul a királytól; ők bírják még 1515-ben is. Ekkor mind a két Gyarmat (Nagy- és Kis-Gyarmat) az ő birtokuk. 1520-ban a Sasvári Bradács-család bírt itt földesúri joggal. Szapolyai János király Sasvári Bradách János itteni birtokait elkobozván, azokat 1530-ban Kendeffy Miklósnak és Pásztóy Zsigmondnak adományozta. Kendeffy Miklós halála után itteni birtokait 1537-ben Nagylaki Jaksics foglalta el az özvegytől. 1538-ban Bódy Mihályné nyer a helységre adományt I. Ferdinánd királytól. 1545-ben Kendeffy János volt a helység földesura. Volt itt egy erősség is, melyet a török 1551-ben elfoglalt és megszállott. A hódoltság után lakatlan volt, de már 1720-23-ban németek telepedtek ide. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Jannada alakban, már lakott helyként szerepel. Knoll temesvári kerületi főnök 1763-ban a helységet jelentékenyen megnagyobbíttatván, 235 német gyarmatos családot telepített ide. 1805 jún. 28-án országos és hetivásárok tartására nyert szabadalmat. 1781-ben Sándor Mihály vette meg a kincstártól. 1786-ban gróf Althan Mihály János birtokába került, de 1790-ben eladta Remetei Kőszeghy Jánosnak. 1792-ben Sándor Mihály, 1803-ban Losonczi Gyürky Istváné lett. 1835-ben a birtok három részre oszlott. Az egyik részt Losonczi Gyürky Pál kapta, 1872-ben ezt a részt megvették 104Tafler Kálmán és Ehrenfeld Ignácz. 1890-től gróf Gyürky Ábrahámé volt és jelenleg báró Manaszy Barco Györgyé. A másik részt Sédeni Ambrózy György kapta. Ez 1867-től Béláé volt és jelenleg Andoré. A harmadik rész Sédeni Ambrózy Istváné lett; utána örökségkép fiára, Károlyra szállott és 1878-ban Vogel Istváné, 1888-ban Augenfeld Józsefé, 1893-ban Beck Istváné volt és jelenleg fel van parczellázva. A községbeli úrilakok közül az egyiket még gróf Gyürky Ábrahámné építtette; ez jelenleg gróf Gyürky Viktoré. A másikat néha Sédeni báró Ambrózy István emelte és ez most báró Ambrózy Andoré, de mind a kettő felépítés alatt áll. A róm. kath. templom 1772-ben épült. A községben egy forrás van, melyet a hagyomány szerint herczeg Savoyai Jenő fedezett fel, mikor kardjával egy fatörzset hasított ketté, a melyből bőséges forrás fakadt. A fatörzs helyébe idővel falazott cziszterna épült. Van itt takarék- és hitelszövetkezet, takarékpénztár, gőztéglagyár, földmívesegyesület, gazdakör, temetkezési és lövészegyesület, önkéntes tűzoltó-egyesület, dalárda, ipartestület, olvasókör és a róm. kath. hitközségnek és báró Ambrózy Andornak gőzmalma. A határbeli Ráczhegy (Raizenberg) alatt a hódoltság idején szerbek laktak. A községhez tartoznak Kisgyarmat-, Istvánháza- és Lukin-puszták.

Temesgyarmat. - Gróf Gyürky Viktor kuriája.
Temeshidegkút.
Temeshidegkút (azelőtt csak Hidegkút). A temesvár-lippa-radnai vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 658, lakosaié 2999, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1463-ban Hydegfew (Hidegfő) alakban fordul elő, a Szeri Pósafiak birtokaként. Az 1561. évi adólajstromban már Hidegkut néven találjuk és ekkor özv. Zay Györgyné, a Mágócsi- és a Pethő-családok voltak a földesurai. A hódoltság alatt románok szállották meg. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Sedekut elferdített alakban találjuk, 20 házzal. 1720-1723 között a temesvári kormányzóság németeket telepített ide, a kik a helység nevét Guttenbrunnra vátoztatták, míg a románok a község régi nevét tovább is használták. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Edekút vagy Guttenbohrn alakban van feltüntetve. A jelenlegi helységet Neumann lippai sótári tiszt az 1762-64. években építtette, 148 házzal, a hova német családokat telepített. 1782-ben ezt is Névery Elek és József vették meg a kincstártól, de ezt sem fizették ki és a helység továbbra is a kincstár birtokában maradt. 1834 decz. 4-én országos és hetivásárok tartására nyert szabadalmat. A róm. kath. templom 1872-ben épült. A község lakosai dalegyletet, ipartestületet, önkéntes tűzoltó- és temetkezési egyesületet, olvasó-egyletet, takarékpénztárt, népbankot és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Itt van a délvidéki földművelők egyesületének fiókja is, továbbá két műmalom, az egyik Hamesz Péteré, a másik Hamesz Miklósé.
Temeshódos.
Temeshódos (azelőtt csak Hodos). A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 126, lakosaié 646, a kik vegyesen magyarok és románajkúak, róm. kath. és gör.-keleti vallásúak. Postája Aga, távírója és vasúti állomása Nagytopoly. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. A Csanád nemzetség ősi birtoka, mely az 1256. évi osztálykor még közös birtok volt. Az 1337. évi osztály alkalmával a Telegdi-családnak jutott. 1323-ban Kis-Hodos, 1337-ben csak Hodos, később 1471-ben ismét Kis-Hodos, 1472-ben Thóthodos alakban fordul elő. Ekkor már a Szeri Pósafiak birtoka volt. 1500-ban a Dóczi-családé. 1561-ban özv. Zayné, továbbá a Pethő-, a Mágócsi- és a Liszthy-családok voltak a földesurai. 1562-ben a Cseffy- és a Vizessy-családok nyerték adományul. 1717-ben csupán kilencz házból állott. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen a lippai kerületben fekszik és az 1761. évi térképen óhitűektől lakott faluként van feltüntetve. 1781-ben Hodosi Skollonics József Ferencz ügyvéd vette meg a kincstártól, de nem sokáig bírta, mert 1814-ben ismét kincstári birtok, melyet herczeg Schwarzenberg Károly kapott adományul. Ettől kezdve a buzádi uradalom sorsában osztozott. Jelenleg gróf Wimpffen Sigfriednek van itt nagyobb birtoka. A gör.-kel. templom a XVIII. század közepén épült.
Temesillésd.
Temesillésd (azelőtt Allios). A temesvár-lippa-radnai vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 454, lakosaié 1869, a kik német- és románajkúak, róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája, távirója és vasuti állomása helyben van. A középkorban szintén Arad vármegyéhez tartozott. Az 1306-1326. években a Szeri Pósák birtoka. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben Elleusfalua (Ellősfalva), az 1422-ben, az 1447-ben és 1451-ben kelt oklevelekben Ellefalva és Ellysofalwa alakban fordul elő. 1477-ben, Ellewfalw alakban, Sólymos 105vár tartozéka és Lendvai Bánffi Miklós és testvére Jakabé. Az 1561. évi adóösszeírásban Elesfalwa alakban találjuk, a Szentmiklósy-, a Finta-, a Báldy-, a Méregh- és a Baratzeg-családok birtokaként. A XVIlI. században románok költöztek ide, a kik a helység nevét Alliosra ferdítették. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Alleosch alakban szerepel. 1782-ben ezt is Névery Elek és József vették meg, de nem fizetvén ki a vételárt, tovább is a kincstár volt a földesura. 1838-ban már postahivatal is volt a helységben. Jelenleg a kincstárnak van itt nagyobb birtoka. A gör.-kel. templom 1826-ban, a róm. kath. 1909-ben épült. A határban egy avargyűrűnek és római sánczoknak a maradványai láthatók. A mai Temesillésd és Temeshidegkút között feküdt a középkorban Keresztúr, mely 1484-ben a Patócsiaké, 1561-ben pedig Mágócsyé, özv. Zaynéé és a Nadányiaké volt. Temesillésd vidékén találjuk Sopron falut is, mely 1446-ban és 1455-ben Kétsopron néven fordul elő. Az 1446-1457. években a Palotai Czibak család birtoka volt.
Temesjenő.
Temesjenő (azelőtt Margitfalva, még előbb Janova). A temesrékasi járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 408, lakosaié 1805, a kik közül 249 magyar, 308 német és 1214 románajkú s róm. kath. és gör.-kel. vallású. Postája helyben van, távírója Felsőbencsek és vasúti állomása Temesremete. Már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben is szerepel Ilyeno és Jenev alakban. 1370-ben Jenei Kozma fia Tamás volt itt birtokos. 1429-ben Gyarmattal határos helységként szerepel. 1479-ben (Garai Jób eladta Alsólendvai Bánffi Miklósnak és Jakabnak. 1488-ban Prayka Miklós és testvére Rajkó nyerték adományul Mátyás királytól. 1523-ban Jenei Tamás, Bogacsevits György és Lazarovits György voltak itt birtokosok. 1529-ben Szapolyai János, Királysásvári Bradách István és Imre itteni birtokainak egy részét, mivel Ferdinándhoz pártoltak, elkobozta és Nagylaki Jakcsics Márknak adományozta, a másik részt pedig 1530-ban Kendeffy Miklósnak, valamint nejének Miliczának, továbbá Pásztohi Zsigmondnak. 1545-ben Kendeffy János volt a helység földesura. 1597-ben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem a helységet a Bésán családnak adományozta. 1609-ben Sáradi Sebestyén, lippai csapatvezér, nyerte a helységet új adományul Báthory Gábortól. Szerb lakosai még a XV. században szállották meg és az egész hódoltság alatt itt maradtak. 1690-ben Jenovo néven szerepel az összeírásban. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térkép szerint már románok lakták. Az 1761. évi és az 1783. évi térképeken Janova alakban fordul elő. 1829-ben Csekonics János nyerte adományul, kitől leánya, özv. gróf Károlyi Istvánné szül. Csekonics Margit grófnő örökölte, kinek a nevéről 1893-ban Margitfalva nevet nyert, míg mostani nevét Temes vármegye helyneveinek rendezésekor kapta. A Csekonics-család a XIX. század közepe óta Torontálból magyarokat és németeket telepített ide. Az itteni gör.-kel. templom 1838-ban épült. A róm. katholikusok gróf Károlyi Istvánné támogatásával, 1891-ben iskolát és imaházat építtettek. Van a községben önkéntes tűzoltó egylet, román dalegylet, takarék- és hitelegylet, hitelszövetkezet és egy gőzmalom. A községhez tartozik: Györgyháza, Istvánháza, Janovamajor, Jánostelek, Leonatelektanya, Margittelektanya és Melindatanya. Valamennyi gróf Károlyi Istvánné birtoka. A mai Temesjenő mellett feküdt a középkorban Sólymosfalu, melyet 1484-ben a Nagylaki Jaksicsok vettek zálogba. A XVIII. század első felében a falu még fennállott.

Temesjenő. - Részlet gr. Károlyi Istvánné Janova-majorjából.

Temesjenő. - Részlet gr. Károlyi Istvánné Janova-majorjából.

Temesjenő. - Részlet gróf Károlyi Istvánné Janova-majorjából.
Temeskalácsa.
Temeskalácsa (azelőtt csak Kalácsa). A vingai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 225, lakosaié 1096, a kik leginkább románajkúak s gör.-kel. vallásúak. Postája és vasúti állomása Orczyfalva, távírója Vinga. Már a középkorban fennállott és 1356-ban Kalacha, 1454-ben Kalocha néven említik az oklevelek, a Kalocsai-család birtokaként. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Kallacs néven szerepel és alatta egy hasonló nevű pusztát találunk. Az 1761. évi térképen Kalazka, az 1783. évin Kallazo alakban fordul elő. 1839-től a báró Sina-család volt a földesura. 1880-ban pedig báró Sina Ifigenia férj. De Castris herczegné és most a budapesti földbirtok és telekbank. Az itteni gör.-kel. templom 1830 táján épült. A községhez tartozik: Ifigenia-major és Kispuszta.
Temeskenéz.
Temeskenéz (azelőtt Knéz). A vingai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 647, lakosaié 3024, a kik nagyrészt német- és románajkúak, róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Kenéz alakban említik az oklevelek. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő. Időnként Csanád vármegyéhez tartozott. A XV. századból több birtokosát ismerjük. 1411-ben Kenézi Lukács fia Bálint, 1417-ben Kenézi Balistras János, 1453-ban Szabó Balázs, 1455-ben Bajtony Miklós és János, 1061470-ben Kakas István, 1472-ben Kenézi Tamás, 1480-ban Kasza Benedek, 1488-ban Némethy Benedek, 1490-ben Porkoláb Gergely és Kasza Benedek, 1497-ben és 1503-ban Gyüredi János, 1504-ben Harami László, 1511-ben Veres János és Benedek, Gyüredi János, Porkoláb Gergely, 1520-ban Kalocsa Benedek, Vas György és Soroglyány András voltak itt birtokosok. 1539-ben Babos Elek birtokában találjuk. 1562-ben Sasközy János, Fekete Demeter és Zovits Márk fiai nyerték adományul I. Ferdinánd királytól. 1701-ben I. Lipót király, a budai káptalannak rendelte adatni. Az 1717. évi kamarai jegyzékben már csak 10 házzal szerepel. A hódoltság alatt szerbek voltak a lakosai, de ezek az 1716. évi felszabadító hadjáratban nagyon megfogytak és helyükbe, 1717 után, románok telepedtek. 1786-ban 23 német család telepedett ide. 1838-ban 209 2/8 egész jobbágytelke volt. Jelenleg Buding József dr.-nak van itt nagyobb birtoka. 1848 nov. közepén, Nagy Sándor későbbi honvédtábornok itt foglalt állást, hogy báró Rukawina tábornokot, ki Temesvárról segédseregével Aradra igyekezett, feltartóztassa. Az itteni róm. kath: templom 1823-ban, a gör.-keleti román templom 1804-ben, a gör.-kel. szerb templom 1889-ben épült. Van a községben polgári kör, temetkezési egyesület, hitelszövetkezet, olvasóegyesület, társaskör és egy műmalom. Ide tartozik: Buding szőlőtelep, Kispuszta és Pakácz-puszta. A mai Temeskenéz vidékén feküdt Kenéz-Rekesze falu, melynek erősségéről már 1480-ból van adatunk. A falut a Bizerei- és a Páznádi-családok bírták; Bizerei Miklós itteni részeit 1472-ben a Dócziaknak adta zálogba, kik 1480-ban a Páznádi-család részeit is zálogba veszik. Temeskenéz és Baraczháza között feküdt Székszó is, mely 1421-ben a csanádi püspöké.
Temeskeresztes.
Temeskeresztes (azelőtt csak Keresztes). Az újaradi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 203, lakosaié 1106, a kik nagyrészt németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Németság. E helységet Neumann lippai sótári tiszt 1772-ben telepítette, amikor itt 65 új házat építtetett és azokba német gyarmatosokat helyezett el. Az új helység Kreuzstätten nevet nyert. 1781-ben Frummer Szende Mihály vette meg a kincstártól. A XIX. század első felében a Szitányi Ullmann-család birtokába ment át. 1838-ban Szitányi Ullmann Móriczon kívül, Tóth Károly és a Thuróczy-család voltak a földesurai. A Szitányi-család itteni jószágait 1882-ben Kintzig János vette meg. 1910 óta Goldschied Sándor és Lőbl Gyula a helység legnagyobb birtokosai. A községbeli régi kuria eredetileg kincstári épület volt s a XVIII. század közepén épült. Az itteni róm. kath. templom 1780-ban épült. Van a községben hitelszövetkezet, tejszövetkezet és gazdakör. Ide tartozik Temeskeresztes-puszta.
Temeskirályfalva.
Temeskirályfalva. A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 156, lakosaié 785, a kik szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Temesrékas. Korábbi sorsa ismeretlen. A török hódoltság végszakában már lakott volt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Kralovecz néven a facseti kerületben fordul elő, de az 1761. évi hivatalos térképen már csak pusztaként van megjelölve és a lugosi kerületben fekszik. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. Az 1783. évi térképen Kralowaz alakban ismét lakott helyként szerepel és 1838-ban 19 7/8 egész jobbágytelkét írták össze. Ekkor Dobrovolny Jakab volt a földesura. Jelenleg a kincstárnak van itt nagyobb birtoka. A gör.-kel. szerb templom 1890-ben épült. Van itt földmíves-szövetkezet és hitelszövetkezet.
Temeskomját.
Temeskomját (azelőtt Komeat). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 95, lakosaié 530, a kik leginkább románajkúak és gör -kel. vallásúak. Postája Rigósfürdő, távírója Lippa, vasúti állomása Saroltavár. A középkorban ez is Aradvármegyéhez tartozott. 1547-ben már Komját néven fordul elő, az aradi káptalan birtokaként. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Dolni Komjet és Gorni Komjet a neve, a mi azt bizonyítja, hogy ekkor szerbek lakták; 1761-ben azonban már románok voltak itt megtelepedve. A kincstár 1771-ben 42 német családot telepített ide s részükre templomot is építtetett. Az újonan telepített helység Lichtenwald nevet nyert. 1782-ben Pottyondy József vásárolta meg a kincstártól, a ki alatt azonban a németek elköltöztek, mire Pottyondy a templomot istállóvá alakíttatta át, a tornyot lehordatta és a kövekből magtárt építtetett. 1807-ben Varga József vásárolta meg, kitől Varga Ignáczra szállott. 1862-ben Fedrigony Edstein Alajos és neje vették meg, a kik után 1870-ben Zombori Rónay Mór, Torontál vármegye főispánjára és nejére szül. Fedrigony Luizára, 1885-ben pedig Zombori Rónay Emilre szállott. 1890-ben Abelesz Zsigmondé lett és most Csokán Péter és Ferencz birtoka. Az itteni gör.-kel. román templom építési ideje ismeretlen.
107Temeskovácsi.
Temeskovácsi (előbb csak Kovácsi). Temesvártól éjszakra fekvő kisközség. Házainak száma 167, lakosaié 948, a kik vegyesen magyarok és tótajkúak és leginkább róm. kath. vallásúak. Postája és távírója Temesgyarmat, vasúti állomása Szentandrás. E községet a kamara 1843-ban telepítette a kincstár birtokán. Az itteni róm. kath. templom 1898-ban épült. A lakosok lövészegyletet, temetkezési egyletet, gazdakört, népbankot és takarék- és hitelszövetkezetet tartanak fenn.
Temeskövesd.
Temeskövesd (azelőtt csak Kövesd). A lippai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 290, lakosaié 1437, a kik nagyrészt románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Aga, vasúti állomása Lippa. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott és ekkor Alsó-Kövesd néven említik az oklevelek. 1440-ben a sólymosi vár tartozéka volt. 1483-ban a Garaiak eladták a Bánffiaknak. 1487-ben két részből: Alsó- és Felső-Kövesdből állott. Alsókövesd a mai község helyén feküdt, míg Felsőkövesd éjszak felé, kb. 5 km.-nyire. Az 1717. évi kincstári jegyzékben Gorni-Kuvesd és Dolna-Kuvesd elszlávosodott alakban szerepel. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Kuvesda alakban, az 1761. évi hivatalos térképen pedig Guvesta alakban fordúl elő, a lippai kerületben. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. Jelenlegi lakosai a XV. század közepén telepedtek ide. A XVII. században a két község lakosai a mai helyen összpontosultak: 1818-ban Guvesdia alakban van említve. 1848-ig a kamara volt a földesura. Ekkor báró Sztojánovits János volt itt a kincstári bérlő 1850-ig. Az itteni gör.-kel. templom 1832-ben épült. Van itt gör.-keleti dalegyesület és egy gőzmalom.
Temeskutas.
Temeskutas. Versecztől éjszakkeletre fekvő nagyközség. Házainak száma 430, lakosaié 2043, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Nagyszered. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. 1858-ban Kuthres, 1362-ben Kutrez alakban említik az oklevelek. 1358-ban Kuthresi Miklós volt a földesura. 1597-ben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem Karánsebesi Jósika Ferencznek adományozta. A török hódoltság megszüntével: 1717-ben 17 lakott házat írtak itt össze. Lakosai a hódoltság alatt szerbek voltak, a kik a helység nevét Gutorzára ferdítették. 1761-ben kincstári altiszttartóság és erdőkerülői hivatal székhelye volt. A török hódoltság megszüntével régi lakosai odahagyták. A jelenlegi községet egy Tetz János nevű, Elszászból származó német alapította, a ki kiterjedt rokonságával 1719-ben telepedett le a régi falu helyén, melyet még most is Tetzesbergnek neveznek. Ezeket az első letelepülőket az 1720-1730 közötti években több gyarmatos követte Elszászból és Lotharingiából és 1728-ban a kamara is telepített ide néhány német családot. 1738-ban, a török betörés hírére, a lakosság elmenekült s csak 1739. év őszén tért ismét vissza. 1751-ben a helység már 150 házból állott. 1763-ban a kamara ismét öt új házat építtetett s ugyanannyi német családot telepített le. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. Az 1788. évi török háború alatt a császári lovasság a német lakosságot kiűzte a helységből, nehogy a törökök dühének essenek áldozatúl, mialatt azonban a lakosság távol volt, azalatt markováczi, laczunási, komoristyei és varadiai románok a helységet teljesen kifosztották. Erre a császári lovasság szept. 30-án a fosztogatókra tört, egy részüket levágta vagy fogságba vetette, a többiek pedig az erdőkbe menekültek. A németek csak okt. 18-án tértek vissza, midőn gróf Harrach tábornok 2000 emberrel Verseczet megszállotta. 1821 aug. 10-én országos és hetivásárok tartására nyert szabadalmat. A helységet 1828-ban Kudriczi Beger Bálint és Heiser Ignácz vették meg a kincstártól. 1857-ben a Heiser-féle részt Weifert Magdolna, 1860-ban pedig a Beger-féle részt Rieger Bálint örökölte. Weifert Magdolna része Weifert Bálintra szállott, a Weifert- és a Rieger-féle birtok pedig 1885-ben Bähr Róberté és nejéé Fischer Gizelláé lett. Jelenleg mind a két birtokrész Bähr Rudolf dr. tulajdona, kinek itt régi úrilaka is van, mely 1830 táján épült, de 1908-ban átalakították. Nevezetessége, hogy szalonjának butorai János főherczegtől (Orth János) származnak. Ugyancsak a Bähr Rudolfé a Nagyszered felé vezető úton épült "Erzsébet-lak". Az itteni róm. kath. templom 1787-ben épült. A Kálvária-hegyen a Kudriczi Beger-család 1836-ban kápolnát építtetett, melyet azonban 1890-ben leromboltak és helyét most három kereszt jelzi. Van a községben tűzoltó-egylet, daloskör, ipartestület, társaskör, szőllősgazdák olvasóegyesülete, gazdakör, vadászegyesület, takarékpénztár, népbank és Zimmermann Boldizsárnak és társának gőzmalma. A községhez tartozik Erzsébet-tanya. A mai Temeskutas helységgel volt határos Főtelek, mely 1362-ben a Főteleki-család birtoka volt. Ugylátszik, hogy a török világban pusztult el.
108Temesliget.
Temesliget (azelőtt csak Liget). A Temes-folyó mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 358, lakosaié 1822, a kik leginkább románajkúak, gör.-kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Széphely. Korábbi sorsáról nem találhatók adatok, de a török hódoltság megszüntekor már lakott hely volt. Az 1761. évi térképen óhitűektől lakott helységként szerepel. 1838-ban 105 3/8 jobbágytelek volt itt. Földesura 1848-ig a vallás- és tanulmányi alap volt és most a csáki vallás- és tanulmányi közalapítványi uradalomnak van itt nagyobb birtoka. A községbeli két templom közül a gör.-kath. 1846-ban, a gör.-keleti 1837-ben épült. Van itt takarékpénztár is. Idetartozik Miratanya, a hol a monda szerint a tatárok annyi menekülőt konczoltak fel, hogy lovaik bokáig jártak embervérben. Idetartozik még Jenőháza-major és Vizestanya is.
Temesmiklós.
Temesmiklós. A versecz-alibunári vasút mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 653, lakosaié 3483, a kik nagy-részt románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Ennek a községnek sem ismeretes a korábbi története; a török hódoltság végszakában azonban már lakott hely volt, de a felszabadító háború alatt elpusztult. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Vel. Nicolinz és Mal. Nicolinz alakban, pusztaként van feltüntetve. A dunavölgyi Határőrvidék területének kibővítése alkalmával a szerb-német Határőrvidékhez csatolták és az 1783-1790 közötti években telepítették be, a mikor a Nicolince nevet nyerte. 1873-ban Temes vármegyéhez csatolták. A gör.-kel. templom 1791-ben épült. A lakosok önkéntes tűzoltó-egyesületet tartanak fenn. A községben Ivanitza Katalinnak műmalma van.
Temesmóra.
Temesmóra (azelőtt Moravicza). A Moravicza-csatorna mentén fekvő kisközség. Házainak száma 378, lakosaié 1702, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Ortvay Tivadar szerint a mai Temesmóra helyén feküdt Mora (Mura) helység, mely már az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. A XV. századbeli oklevelek is megemlékeznek egy hasonnevű helységről. Egy 1492-ben kelt oklevél szerint Jobbágyi Mathkó Mátyás fia Miklós, a Magyarmura, és Tóthmura nevű birtokrészeit Csáki Mihálynak zálogosította el. 1494-ben, II. Ulászló király parancsára, az aradi káptalan Csáki Mihályt zálog czimén e két község birtokába iktatta. 1597-ben csak Morawa néven fordul elő, a mikor némely karánsebesi nemeseket Nagy-Szredistye birtokába iktattak és a beiktatásnál Barcsay Andrásnak Moraván lakó jobbágyai is jelen voltak. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen nem találjuk, az 1761. évi hivatalos térképen azonban Maraviza alakban, óhitűektől lakott faluként van feltüntetve. Az 1784-86 években történt gyarmatosításkor németek telepedtek itt le és részükre 145 új ház épült. 1839 márcz. 21-én országos és hetivásárok tartására nyert szabadalmat. A kamara volt a földesura, de 1894-ben Kormos Béla dr. és neje Ágoston Róza vették meg, a kik 1905-ig voltak itt birtokosok. A községbeli két róm. kath. templom közül az egyik 1782-ben, a másik 1911-ben épült. Az 1836-iki kolerajárványnak 106-an és az 1879-ikinek 40-en estek áldozatul. Van a községben férfi-dalegylet, lövész- és tűzoltóegylet, földmívelők egyesülete, hitelszövetkezet, népbank és a Stutzer Testvérek gőzmalma.
Temesmurány.
Temesmurány (azelőtt csak Murány). A vingai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 293, lakosaié 1626, a kik nagyrészt románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója Vinga, vasútállomása Hidasliget. A középkorban Muron (Murony) alakban említik az oklevelek. 1472-ben a Kenézi Muroni-családé, mely 1520-ban is birtokos volt itt, két másik Muroni előnevű családdal: a Muroni Veres- és a Muroni Weér-családokkal. A török hódoltságból románoklakta faluként, 20 házzal került elő, de a gróf Mercy-féle térképen, 1723-ban, lakatlan pusztaként van megjelölve. 1780-ig többnyire a temesvári igazgatóság tisztviselői, kincstári hivatalnokok és románok haszonbérelték. 1781-ben Kulterer József vette meg a kincstártól, a ki 1799-ben nemességet nyervén, a Murányi nevet vette fel. A XIX. század elején a birtok két részre oszlott. Az egyik rész Murányi Murányi Ignáczé, a másik Alsó-Nemeslaki Radványi (Winkler) Miklósné, szül. Murányi Terézé lett, mely utóbbi részt 1848-ban gróf Gyulai Sámuel vette meg, kinek a részét 1892-től gróf Gyulai István bírta. Murányi Ignácz, a ki 1867-ben Temes vármegye első alkotmányos főispánja volt, az ő részét 1869-ben Hodonyi Manaszy Gyuláné, szül. Murányi Erzsébetre hagyta. Jelenleg e birtok báró Manaszy-Barco Györgyé, kinek itt csinos úrilaka van; melyet Murányi Ignácz 1850-ben építtetett. Az itteni gör.-kel. román templom 1835-ben épült. Van itt gazdasági 109egyesület, hitelszövetkezet, temetkezési egyesület és báró Manaszy-Barco György dr. tanyáján gőzmalom. A mai helységtől keletre eső szántóföldeket Acsád-nak nevezik. Itt feküdt hajdan Acsád falu, a melyről első ízben 1318-ban van adatunk. Ekkor Acsádi Dedal fia Pál birtoka. Néhány évvel ezután Vojteki 'Tivadar kezére került, kinek fiai Miklós és János 1329-ben, a többi öröklött birtokaikkal együtt, eladták Gál mester kir. jegyzőnek, ki még 1341-ben is bírta, de később Vojteki Miklós és János visszaszerezték. Ez az oklevél a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt kőtemplomát is említi. Plebániája már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. Utóbb a község a csanádi püspöké lett; melyben Zsigmond király 1421-ben megerősíti. A XV. század második felében Nagyacsádról és Kisacsádról emlékeznek meg az oklevelek. Nagyacsád 1454-98-ban a Csákiak birtokaként szerepel és Kisacsád a csanádi püspökségé volt. 1564-ben csak 3 1/2 portával volt megróva. A XVII. századvégi hadjáratok alatt elpusztult és az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen már így van feltüntetve. E tájon feküdt Derzse helység is, melynek emlékét most is őrzi a mai Temesmurány melletti Derzsely nevű völgy. 1421-ben szintén a csanádi püspök birtoka volt.

Temesmurány. - Báró Manaszy-Barco György kuriája.
Temesnagyfalu.
Temesnagyfalu (azelőtt csak Nagyfalu). Az Aranka mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 305, lakosaié 1499, a kik nagyobb részben szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E község már az 1333-35. évi pápai tizedjegyzékben is az egyházas helyek között szerepel. 1355-ben Nagy Lajos király Zynghi Miklós esztergomi érseknek, valamint testvéreinek, Jánosnak és Tamásnak adományozta. 1383-ban Miklós esztergomi érsek öcscse, Tamás mester fia István, másfelől Vásári János fia László fia Demeter megosztoztak rajta. Tamás mesternek, a Rupolujvári-család ősének, két fia volt István és János; de ezek hűtlenségbe esvén, Zsigmond király 1403 nov. 6-án összes birtokaikat, s így Nagyfalut is elkobozván, az utóbbit Tapsoni Anthimi Jánosnak adományozta. Ő róla fiaira, Miklósra és Jánosra szállott, a kik még 1432-ben a helység földesurai voltak. 1440-1450 között az Anthimi-család a helység egy részét elzálogosította Fejéregyházi János deáknak, majd pedig eladta a váradi káptalannak. A másik részt 1453 febr. 3-án csereképen átengedte Hunyadi Jánosnak. Mátyás király ezt a részt a lippai uradalomhoz csatolta és 1463 febr. 19-én anyjának udvartartására rendelte, de 1464 táján a Jaksics-családnak adományozta. 1480-ban Jaksics István volt a földesura. E családnak 1543-ban bekövetkezett kihalta után, Petrovics Péter Temesvárhoz csatolta, 1551-ben pedig azt vitatta hogy a helység az ő magánbirtokához: Csálya várához tartozik. A Jaksicsok alatt szerbek költöztek a faluba. Az 1557-58-iki összeíráskor 70 szerb gazdát találtak itt. Az uratlan Jaksics-részt Ferdinánd király 1558 aug. 2-án Földvári Istvánnak és testvéreinek adományozta. 1559-ben Bornemisza Benedek a falut lefoglalta magának s azt a saját tiszttartója alá helyezte. Az 1561-64. évi adóösszeírások szerint a nagyváradi káptalan és Olcsárovics Demeter voltak a földesurai. 1597-ben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem Lapispataki Segnyei Miklósnak adományozta. A XVII. századból nincs róla adatunk, de az 1717. évi jegyzék szerint 16 házból állott s ekkor a temesi kerületbe osztották be. 1753-ban a temesvári igazgatóság vámházat épített itt. 1768 ápr. 21-én II. József utazott át a helységen s míg itt lovakat váltottak, megebédelt. Ma is mutatják a szerb templom közelében azt a házikót, a hol a császár megpihent s megebédelt. Később a falut, melyet 1779-ben Temes vármegyéhez csatoltak, gróf Szápáry József vásárolta meg a kincstártól. A XVIII. század végén németek telepedtek ide. 1838-ban gróf Szápáry Mihály volt a földesura, azután pedig az Almássy-család. A XIX. század ötvenes éveiben báró Sina György vette meg. 1880-tól 1910-ig báró Sina Ifigenia férjezett gróf d'Harcourt Emánuelné volt itt birtokos és jelenleg a budapesti földbérlő és telekbanké. Az itteni róm. kath. templom 1888-ban épült, a gör.-kel. szerb templom pedig 1770 táján. 1877-ben árvíz öntötte el a község felét. Van a községben polgári olvasókör, kosárfonóipari hitelszövetkezet és szerb gazdák szövetkezete. Ide tartozik Galambosmajor és Ilkamajor. A mai Temesnagyfalutól éjszakra, az Aranka-patak és a Maros között, feküdt a középkorban Ráróstelke falu, a melyet Zsigmond király 1403-ban Tapsoni Anthimi Jánosnak adományozott. Tőle 1454-ben Hunyadi János szerezte meg. - Nagyfalu mellett feküdt Rimán falu is, melynek legrégibb birtokosa Szőlősi Petőfi Tamás volt s ennek magtalan halála után, 1446-53 között, Hunyadi János kormányzó. E két falu azonban nem érte meg a XVI. századot. A mai Temesnagyfalu és a 110Maros között feküdt Rohoncza is, hol a tatárjárás előtti korszakban cziszterczita-rendű monostor állott, melyről első ízben 1532-ben van adatunk. A tatárjárás alatt elpusztulván, többé fel sem épült; plebániája azonban az 1333-35. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. Nagy Lajos király a helységet 1355-ben Zynghi Miklós esztergomi érseknek, valamint testvéreinek, Jánosnak és Tamásnak adományozta. Ettől kezdve, Mátyás király uralkodásáig, Nagyfalu sorsában osztozott. Mátyás király a Kéri családnak adományozta. E család magvaszakadtával I. Ferdinánd király 1556-ban a falu egy részét Kisserjéni Pálnak, Mihálynak és Dorottyának adományozta. Temesvár elfoglalása után Rohonczát is elfoglalták a törökök. 1561-ben Serjéni Pál, 1564-ben Mihály volt a földesura. Rohonczával voltak határosok Surányfalu, Szépfalu és Szot, a melyekről egy 1232. évi oklevél emlékezik meg. Valószinűleg a tatárjárás alatt pusztultak el. - Temesnagyfalutól keletre, Székesúttól délre feküdt Tóti helység, mely első ízben az 1333-35. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő. Albert király 1439-ben Marczali Györgynek és rokonainak adományozta. Később Székelyszegi István is szerzett itt birtokokat. 1507-ben a csanádi káptalan is jogot formált a faluhoz. A mohácsi vész utáni korszakban a magyar jobbágyok odahagyták a falut s helyükbe szerbek költöztek. Az 1557-58. évi összeírás szerint lakosai mind szerbek voltak. 1561-ben Székelyszegi István és Korláth Istvánné voltak a földesurai. 1597-ben Báthory Zsigmond Lapispataki Segnyey Miklósnak adományozta, ennek hűtlensége után pedig Szentandrásy György borosjenei alkapitány szerezte meg, kinek örökösei 1650-ben jogukat a helységre fenntartották. A XVIII. század elején elpusztult. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen már csak pusztaként szerepel.
Temesőr.
Temesőr. (azelőtt Temes-Strázsa) A temesvár-báziási vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 336, lakosaié 1678, a kik leginkább románajkúak gör.-kel. vallásúak. Postája és vasúti állomása helyben van, távirója Karasjeszenőn. E helység a török hódoltság után alakult s első lakosai németek voltak, a kiket gróf Mercy tábornok telepített ide. Az új helység Lagerdorf nevet nyert, mivel az 1716. évi hadjárat alatt a császári lovasságnak itt volt a táborhelye. A németek azonban idővel elköltöztek innen s helyükbe románok telepedtek. Az 1761. évi térkép szerint már románok lakták és Strasa vagy Lagerdorf néven szerepel. 1773-ban a szerb-román Határőrvidékhez csatolták. 1849 nov. 9-én Damjanics János honvédalezredes Verseczről megtámadta az itteni szerb tábort, mely akkor Bobulics vezérlete alatt, 1186 emberből és 8 ágyúból állott. Földváry Károly, a 3-ik honvédzászlóalj századosának vezérlete alatt, a honvédek halálmegvetéssel támadták meg az itteni sánczokat, mire a szerbek fegyvereiket elhányva, Vojvodina felé menekültek. 1873-ban a helységet Temes vármegyéhez csatolták. 1893-ban a nevét Temes-Strázsára változtatták. A gör.-kel. román templom 1854-ben épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn.
Temespaulis.
Temespaulis. Versecztől nyugatra fekvő nagyközség. Házainak száma 453, lakosaié 2566, kik 143 magyar kivételével, nagyrészt szerbajkúak s leginkább gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Már a középkorban találunk itt egy Paulis nevű helységet. Az 1717. évi kamarai jegyzékben is Paulisch alakban fordul elő, a verseczi kerületben, 17 házzal. Az 1761. évi hivatalos térképen óhitűektől lakott helyként fordul elő. 1848 júl. elsején a szerb felkelők megrohanták és felgyújtották a helységet, mert lakosai nem akartak a szerb nemzeti bizottsághoz csatlakozni. 1829-ben a borgiai jószágokért a gróf Bethleni Bethlen család nyerte kárpótlásul. 1838-ban gróf Bethlen János volt a földesura. A XIX. század negyvenes éveiben a falu negyedrésze a Foeni Mocsonyi családé, háromnegyedrésze pedig a gróf Bethleneké volt. Az ötvenes években a Bethlen-féle nemesi birtok négy részre oszlott. Az első részt, melynek 1856-ban gróf Bethlen József volt a tulajdonosa, 1868-ban Fehér Sándor és Fehér Józsefné vették meg. 1882-ben az utóbbinak a része és 1884-ben Fehér Sándor része is Fehér Miklósé lett. 1893 óta gróf Bissingen-Nippenburg Rezsőné, szül. Foeni Mocsonyi Georgina tulajdona volt és jelenleg Bissingen Rezső örökösei bírják. A második rész, a mely 1856-ban gróf Bethlen Lipóté volt, 1864-ben gróf Bethlen Leopoldinára szállott. A harmadik rész, mely 1856-ban Foeni Mocsonyi Péter, András, Antal, György és Katalin tulajdona volt, 1864-ben Mocsonyi Györgyé lett, a kiről 1889-ben gróf Bissingen-Nippenburg Rezsőnére szállott. A negyedik rész 1856-ban gróf Bethlen Ferenczé volt, 1857-ben gróf Bethlen Hyppolita, 1868-ban gróf Bethlen Mihály, Leopoldina, Gábor, József, Kamilla és Emil tulajdonába 113ment át. 1873-ban vétel útján gróf Esterházy Miklós birtokába került és 1874-ben gróf Bethlen Leopoldinára szállott. A községbeli régi kúria 1809-ben épült s ez jelenleg gróf Bissingen-Nippenburg Rezső örököseié. A gör.-kel. szerb templom 1835-ben épült. A Keveres-dülőben templomrom látható; e tájon feküdt hajdan Keveres falu, mely a hódoltság alatt pusztult el. A lakosok hitelszövetkezetet és földmíves-egyesületet tartanak fenn. Ide tartozik: Bethlen- és Kisréttanya.
Temespéteri.
Temespéteri (azelőtt Temes-Péterfalva). A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 208, lakosaié 924, a kik leginkább szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Temesrékas. A középkorban Péterfalva, Petrova-Sella néven említik az oklevelek. 1471-ben, a borzlyuki uradalommal együtt, Pán Mátyásé volt. 1477-ben Alsó-Lendvai Bánffi Miklós és Jakab birtokában találjuk. A gróf Mercy-féle térképen Petrova-Sello alakban szerepel. Az 1761. évi hivatalos térkép szerint ekkor óhitűek lakták. A XIX. század elejétől kezdve az Ondreovics-család bírta. 1838-ban Ondreovics János örökösei voltak a földesurai, 1861-től 1879-ig Schák Fülöp, 1879-től 1890-ig ifj. Csicseri Ormós Zsigmond, 1890-ben a Temesvári Első Takarékpénztár, 1891-ben Tárczy István, 1892-93-ban Hegedűs Béla, 1893-tól Pásztó Ignácz és jelenleg Meyer Jánosné és ezé a községbeli úrilak is. A gör.-kel. szerb templom 1900-ban épült. A szerb földmívelőknek szövetkezetük van itt. A községhez tartozik: Nagy-puszta.
Temesrékas.
Temesrékas. A budapest-orsovai vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Járásszékhely. Házainak száma 972, lakosaié 4321, a kik közül 1245 magyar, 1823 német-, 210 románajkú és 959 sokácz. Közöttük a róm. katholikusok vannak túlnyomó számban. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Már a középkorban is Rékas alakban fordul elő. 1443-ban I. Ulászló király, Rékási Szaniszló és Csáki László magvaszakadtával, a Csornaiaknak, a Damsusiaknak és a Bizereieknek adta zálogba. 1453-ban V. László király a helység 4/5-ét a Csornaiaknak, 1/5-ét pedig a Bizereiknek adományozta. A 70-es években azonban perben találjuk miatta a Csornaiakat, a Dobozi Dánfiakkal, a kik ősük Dán és ennek testvére Nago után, örökjogon követelték. Az ítélet a Dánfiakat és leányágon a Serjénieket és a Pitvarosi Korlátokat rendelte a rékasi uradalomba beiktatni; de a Csornaiak ez ellen több ízben tiltakoztak s végül 1476-ban rábírták a királyt a per megújítására. Itélet vagy egyezség révén csakugyan meg is kapták a Bizereiekkel együtt Rékas és tartozékainak egyrészét. 1470-ben Rékas már városi kiváltságokat élvezett s ettől kezdve oppidumnak írják az oklevelekben és ezenkívül vámhely is volt. Erősségéről 1476-tól kezdve vannak adatok, a mikor a Csornaiak és a Dobozi Dánfiak pereskednek fölötte. 1483-ban Bizerei Miklós a város egy részét Haraszthy Ferencznek kötötte le, míg Dánfi András az ő részét, 1200 aranyért, a Nagylaki Jaksicsoknak zálogosította el, a kik viszont 1484-ben ezt a részt a várral együtt, szintén Haraszthy Ferencznek adták zálogba. 1489-ben a Csornaiak is eladtak itteni birtokukból egy részt 3000 aranyért, a Haraszthyaknak. Mindamellett a Csornaiak és a Dobozi Dánfiak 1489-ben még egyre pereskednek a vár és a város egy részének birtokáért; a leány ágak azonban megmaradtak itteni birtokaikban. 1489-ben Rékasi Korláth Mihály a városban bírt némely részeit szintén a Haraszthyaknak zálogosította el. 1472-ben a Dócziak is birtokosok voltak Rékason, sőt Dóczi Lászlónak és maradékainak, itteni birtokaik miatt, még 1490-ben is perük volt a Dánfiakkal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Rikass alakban szerepel. Az 1761. évi térkép szerint óhitűek lakták. A XVIII. század közepén kincstári számtartóság székhelye volt. 1784-86-ban a telepítő bizottság, német gyarmatosok részére, 100 új házat építtetett itt. 1805 aug. 2-án országos- és hetivásárok tartására, 1822 május 17-én ismét hetivásárok tartására nyert szabadalmat. 1838-ban 98 2/8 egész jobbágytelke volt. A kamara volt a földesura s jelenleg is a kir. kincstárnak van itt nagyobb birtoka. Az 1849 augusztus 9-én vívott temesvári csata után visszavonuló honvédsereg itt pihent meg. Innen értesítette aug. 10-én gróf Dembinsky Henrik, a délvidéki sereg fővezére, Aulich hadügyminsztert, a temesvári csatavesztésről. Az itteni róm. kath. templom 1780 táján épült; ezt megelőzőleg azonban már 1740-ben fatemplomuk volt itt. Az egyháznak értékes aranykelyhe van, 1722-ből, mely Vuketich János adománya. Van a községben két pénzintézet: az Első Temesrékasi Takarékpénztár és a Rékasi Járási Népbank, továbbá hitelszövetkezet, a temesvári Timisiana takarékpénztár fiókja, társaskör, olvasókör, önkéntes tűzoltóegyesület, lövészegylet, az Első Temesrékasi Hengergőzmalom és Stark András gőzmalma. - A mai Temesrékastól éjszakra feküdt Hedemer helység, mely 1141484-ben Rékas tartózékai körött fordul elő. Itt feküdt továbbá Kér helység, mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben is előfordul. 1399-ben az Oszlári Majos-családé volt, 1463-ban Kéri Szecsei Alberté, 1470-ben Istváné, 1523-ban Radoczáé és Péteré. Temesrékas körül fekhetett Rekettye, melyről 1420-ban van első ízben adatunk. Rékas közvetetlen szomszédságában feküdt Körtvélyes falu, a mely az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben szintén már szerepel. Egy 1405-ben kelt iktatólevél szerint Rékast és Körtvélyest egy patak választotta el egymástól. 1479-ben, midőn Garai Jób Alsó-Lendvai Miklósnak és Jakabnak adta el Sarád városát, a sarádi uradalom tartozékai között sorolják fel.

Temesrékas. - 1. Tüzoltótorony. - 2. A róm. kath. elemi iskola. - 3. A főtér.
Temesremete.
Temesremete. Temesvár közelében fekvő kisközség. Házainak száma 268, lakosaié 1391, a kik közül 125 magyar, 111 német- és 1123 románajkú és közöttük a gör.-keletiek vannak a legtöbben. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Már a középkorban fennállott. 1476-ban Dóczi László vette zálogba. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Remeta alakban fordul elő. Az 1761. évi térképen két ilynevű pusztát találunk a mai Temesremete helyén. 1781-ben, a délmagyarországi kincstári jószágok elárverezése alkalmával, Remetei Kőszeghy János, Egyed János és Mesterházy János vették meg. Egyed és Mesterházy része gróf Althan Mihály Jánosé lett, kitől 1790-ben Remetei Kőszeghy János vette meg. Az egész nemesi birtok 1806-ban Losonczi Gyürky Istváné lett. 1838-ban Gyürky Pál, és örökösödés révén báró Ambrózy Lajos voltak a földesurai. Jelenleg báró Ambrózy Gyulának és Istvánnak van itt nagyobb birtokuk. Báró Ambrózy Gyula kastélyát báró Ambrózy Lajos 1830 táján építtette. 1848-ban, a temesvári csata alatt, a kastély kórházul szolgált és egyik nagy asztalán, mely most is használatban van, kötözték a sebesülteket. Az itteni gör.-kel. román templom 1911-ben épült. Az aug. 9-én vívott temesvári csata után, a visszavonuló honvédsereg erre vette útját s innen Temesrékas felé húzódott. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik: Bel-major, Bukin-puszta és Homácsapuszta - A mai Temesremetétől nyugatra, a Bega éjszaki partján feküdt a középkorban Sásvár város, mely az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben már Saswer és Sabuar alakban fordul elő. 1429-ben, az aradi káptalan határjáró levelében is említés van a sásvári útról, mely Dégh és Gyarmatha faluk között vonult el. 1454-ben Szentmiklósi Pongrácz Jakab kapja cserében, V. László királytól. Ekkor már mezőváros volt. 1471-ben Dóczi László és Guthi Országh Lőrincz egyezkednek fölötte. Az 1483-1523. években a Sásvári Belmosevityek is birtokosaiként szerepelnek. 1490-ben már városnak mondják az oklevelek. 1529-ben János király azt a birtokrészt, mely Sásvári Bradách Imre és István birtokában volt, Nagylaki Jaksics Márknak adományozza. 1530-ban ugyancsak János király elkobozta Sásvári Jánosnak itteni birtokait és azokat Malomvízi Kendeffy Miklósnak, nejének Bradách Miliczának és Pásztói Zsigmondnak adta. 1537-ben Kendeffy Miklós özvegye panaszt emelt a királynál, mert Nagylaki Jaksics Márk az ő sásvári részbirtokait erőszakkal elfoglalta. 1545-ben Kendeffy Jánosnak voltak itt birtokai. 1610-ben Báthory Gábor fejedelem az egész Sásvár falut Kéméndi Váradi Jánosnak adományozta. A hódoltság alatt elpusztult és így van feltüntetve az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen is. Temesremete nyugati része hajdan Susuvare alakban volt ismeretes, ez pedig nem más, mint Sásvár elferdítése.

Temesremete. - Báró Ambrózy Gyula kastélya.
Temesság.
Temesság. A Temes-folyó jobbpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 456, lakosaié 2421, a kik leginkább német- és románajkúak s róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Sad alakban, egyházas helyként fordul elő. 1401-ben Sághi Lőrincz, 1425-ben Albert és László, 1464-ben Sághi István és zálogjogon Temesközi János voltak a birtokosai. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Sasch alakban találjuk, 65 házzal. 1761-ben óhitűek lakták s ekkor egy kincstári tiszttartóság és egy erdőkerülői hivatal székhelye volt. 1821-ben a csanádi káptalan nyerte adományul és 1823-ban németeket telepített ide. Az itteni róm. kath. templom 1884-ben és a gör:-kel. román templom a XVIII. század közepén épült. 1830-ban néhány cseh család is költözött ide. Van itt olvasókör, takarékpénztár, hitelszövetkezet, két téglagyár, egy czementárúgyár és egy gőzmalom. Idetartozik Káptalan-major. Az 1912-iki tavaszi árvíz a községnek óriási károkat okozott.
Temesszécsény.
Temesszécsény (azelőtt Szécsány). A vingai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 385, lakosaié 1903, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója Temesmurány, vasúti állomása Orczyfalva. Középkori 115neve is Szécsény volt. A mai község helyén a középkorban Kis- és Nagy-Szécsény feküdt és e két helységet egy árok választotta el egymástól. Nagy-Szécsény legrégibb birtokosa a Csanád nemzetség volt. Az 1256 decz. 17-én történt osztály alkalmával a Vaffafiak kapták, de az 1337. évi jún. 11-én történt birtokrendezéskor két részre osztották, oly módon, hogy nyugaton, a Makófalviak részén, Lőrincz fia, Mihályháza s Kristófjobbágyháza között, mely a Telegdieknek jutott, határdombot hánytak. A XIV. század közepén már Kis-Szécsény is feltűnik. Az 1360 okt. 18-án történt osztály alkalmával Telegdi Miklós fiai György és Miklós kapták. 1438-ban mindkét helység a Marczali-család birtokába került. Marczali Miklós vajda fiai 1442 febr. 10-én Kis-Szécsényt egészen, Nagy-Szécsénynek pedig a felét odaadták unokatestvéreiknek Marczali Dénes bán fiainak Györgynek és Istvánnak; Marczali János azonban 1451 decz. 21-én az egész Nagy-Szécsény falut Hunyadi Jánosnak zálogosította el, majd 1452 nov 23-án örök áron eladta néki. Ez időtájt Kis-Szécsény is a Hunyadiak birtokába került. Mátyás király 1464-ben Nagy-Szécsényt a Jaksics-családnak adományozta. 1484 táján Nagy-Szécsény ama részét, a melyet Hunyadi János a Bocsori-családnak adományozott, szintén a Jaksics-család szerezte meg. A mohácsi vész után mind a két községet Jaksics Márk és Péter fiai közösen bírták; de az előbbi 1530-ban mindkét falu fele részét, királyi beleegyezéssel, elzálogosította nejének és leányainak, a kiket a csanádi káptalan 1536-ban és 1537 jún. 14-én ismételten beiktatott e részek birtokába; halála után a rokonok perrel támadták meg az özvegyet, a ki azonban a rokonokat kielégítvén, 1560-ban a Jaksics-leányok osztoztak meg ezen a birtokokon és a két Szécsényt özv. Dóczi Miklósné nyerte. Kis-Szécsény 1582-ben még fennállott ugyan, de csak 16 szerb pásztor lakta. Ezután egyideig még Mali Szecsan név alatt volt ismeretes, de csakhamar teljesen elpusztult. Nagy-Szécsény is hanyatlott. 1582-ben csak 23 szerb juhász lakta, a kik a falut Veliki-Szecsánnak nevezték el. 1717-ben 28 házát írtak össze. Ettől kezdve a temesvári kerülethez tartozott. 1740-44-ben románok költöztek ide. 1781-ben Aradi Kászonyi András vásárolta meg. Később Nyitraivánkai Tóth Imre és a Thúróczy-család birtokába került. Az utóbbi 1861-ben eladta Deutsch Ignácznak és fiának. 1876-ban Hatvani-Deutsch Bernáté volt, 1884-től pedig Dengl Józsefé és Klemann Jánosé. Jelenleg id. Klemann Jánosnak, Klemann János dr.-nak, Dengl Aladárnak és Brück Józsefnek van itt nagyobb birtoka s az övé az itteni régi úrilak is, mely még a XVIlI. században épült. Mindkét község a középkorban egyházas hely volt és Kis-Szécsény plebánosa már az 1333-34. évi pápai tizedjegyzékben is szerepel. Jelenleg csak a gör.-keletieknek van itt templomuk. A határ egy részének a neve Funtina babi, vagyis öregasszony kútja, melybe hajdan egy öreg asszony belefúlt. A községhez tartozik: Klemann-, Luksz-Krepil-tanya és Magyaroda-puszta, melynek helyén a középkorban Odward vagy Magyar-Odvard helység feküdt. A törökök kivonulásakor még 13 háza volt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Magiarodvarda alakban szerepel. Itt van még az Ortmann-tanya (azelőtt Diviák-puszta). A mai Temesszécsény határában feküdt a középkorban Hód nevű falu is, mely eredetileg aradi várföld volt. E várföldet II. Endre király 1230 előtt a Csák nembeli Miklósnak adományozta, de Béla ifjabb király 1230-ban ismét visszavette tőle, azonban 1237-ben ismét Miklós főispán birtokában találjuk. A tatárjárás alatt a falu teljesen elpusztult és egy 1337. évi jún. 11-én kelt oklevél már csak Szécsény falu részeként említi.
Temesszékás.
Temesszékás (azelőtt csak Székás). Krassó-Szörény vármegye határán fekvő kisközség. Házainak száma 189, lakosaié 945, a kik leginkább románajkúak és gör.-kath. és gör.-kel. vallásuak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Belencze. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1440-ben és 1447-ben Naghzekas alakban fordul elő, a sólymosi uradalom tartozékai között. Az 1717. évi kamarai jegyzékben két ilynevű helységet találunk, melyek közül Georgin Sakasch hét házzal és Dollnischkas 14 házzal szerepel. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Seccass alakban szerepel, míg fölötte Gomi Secass pusztaként van megjelölve. Még 1761-ben is puszta volt. A XVIII. század második felében románok szállották meg. 1781-ben Szebényi János vette meg a kincstártól. A XIX. század elején Nikolics Dánielé lett, a ki 1846-ig bírta. Kívüle 1838-ban még Papházy Eufrozina volt itt birtokos. 1846-ban az egész helység a Papházy-család tulajdonába ment át. A XIX. század közepén e birtok öt részre oszlott. 1. Papházy Eutim és Miklós birtokrésze 1879-ben Szilágyi Józsefné és Papházy Angyalka, 1885-ben Temes vármegye árvapénztára és 1890-ben Ponta Péter és 116társai tulajdonába ment át. 2. Papházy Lyubomir birtokrésze 1883-ban felerészben Fischer Józsefé lett és a másik fele 1893-ban Motesitzky szül. Senner Terézé. 3. Papházy Sándor része 1868-ban Vukovicsné szül. Papházy Máriára és Papházy Miklósra szállott és ezektől 1871-ben Vukovics Lázár birtokába került; 1882 ben pedig Bikár Simoné lett és 1892. óta az aradi gör.-kel. püspökségé. 4. Papházy Gábor részére 1867-ben Sacelláry György dr., 1868-ban id. Ormós Zsigmond, 1888-ban Hadik János, utóbb Prunkl János és neje tulajdona lett. 1893. óta Cervinka szül. Motesitzky Ottiliáé. 5. Papházy György részét 1863-ban Demkó Ferencz vette meg, s 1880-tól Demkóné szül. Pruky Erzsébet, Demkó Izabella és Géza tulajdona. Jelenleg Jovanovics Szvetiszláv és az aradi gör.-kel. szentszék a helység legnagyobb birtokosai. A községbeli két urilak közül az egyiket Papházy Lyubomir 1860 táján építtette, a másik, mely eredetileg Ormós Zsigmondé volt, 1870-ben épült. A gör.-kel. templomot 1869-ben emelték. Köhler Gábornak gőzmalma van a helységben. Idetartozik Oféliatelep.
Temessziget.
Temessziget. Az Osztrova szigeten fekvő nagyközség. Házainak száma 298, lakosaié 1448, a kik leginkább szerbajkúak, gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója és hajóállomása: Kevevára. Eredeti neve Osztrovo volt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Vellico-Osztrovo alakban fordul elő és ekkor még Törökországhoz tartozott. 1739-ben a Temesvári Bánság területével csatolták a pancsovai kerülethez. Az 1761. évi hivatalos térképen óhitüektől lakott helyként szerepel. Az 1765-68. években a rokkant német katonákból alakított határőrezred számára jelölték ki. Idővel a német elem kiveszett és helyét szerbek foglalták el. 1873-ban, a Határőrvidék feloszlatása után, Temes vármegyéhez csatolták. Az itteni gör.-kel. szerb templom a XVIII. század végén épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A határbeli Sveliste dülő helyén hajdan egy falu állott, melynek épületmaradványai gyakran kerülnek felszínre. A Katansoki bród nevü dülő a hagyomány szerint onnan vette a nevét, hogy ott egy csapat lovas a Dunába fúlt.
Temesszőllős.
Temesszőllős (azelőtt Szolsicza). Versesztől keletre fekvő kisközség. Házainak száma 193, lakosaié 926, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A török világ előtt nincsenek róla okleveles nyomok; de a hódoltság végszakában már lakott volt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Schozischa alakban, a verseczi kerületben fordul elő és az 1761. évi hivatalos térkép szerint ekkor óhitüek lakták. 1832-ben az itteni kincstári birtokokat Czicco Szilárd, György, Péter, István és András vették meg. E testvérek elhunyta után, a birtok 1857-ben fele részben Czicco Péter nejének dr. Mészárovits Nesztornak a gyermekeire Zsófiára férjezett Jovanovich Miklósnéra és Máriára, fele részben pedig Terczy Szilárdra szállott. 1863-ban a birtok két harmada Jovanovich Miklósnéé és egy harmada Mészárovitsnéé lett. 1880-ban a birtok fele Jovanovich Miklósnéé, a másik fele fiáé Jovanovich Szilárdé volt. Jelenleg báró Maithényi Bélának van itt nagyobb birtoka. A községbeli gör.-kel. román templom a XIX. század közepén épült. Ide tartozik Ilonamajor.
Temesújfalu.
Temesújfalu (azelőtt csak Ujfalu). Lippától nyugatra fekvő nagyközség. Házainak száma 286, lakosaié 1310, a kik magyarok és németajkúak s leginkább róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti megállója helyben van. Korábbi történetéről nem maradtak fenn adatok. A török hódoltság végszakában már lakott volt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Novosello néven van megjelölve; a következő évtizedekben azonban elpusztult és az 1761. évi hivatalos térképen már pusztaként szerepel. 1765-ben 148 német telepes család szállotta meg, a kiknek Neumann lippai sótári tiszt ugyanannyi lakóházat építtetett. Ekkor Neudorf lett a neve. 1782-ben Deseő Ádám vette meg a kincstártól, a kitől 1797-ben sógora Eötvenesi Lovász Zsigmond cs. kir. kamarás, v. b. t. t. vette zálogba. 1812-ben Eötvenesi Lovász Imre, utána özvegye, 1846-ban pedig Eötvenesi Lovász Amália férj. gróf Zelenski Lászlóné lett a birtokosa és 1907-ben a Lovász-család birtokai gróf Zelenski Róbertre szállottak. A kastélyt 1798-ban Eötvenesi Lovász Zsigmond épitette, ekkor azonban csak földszintes volt. E kastélyban lakott Eötvenesi Lovász Zsigmond vendégeként, 1809 aug. 17-étől 1809. okt. 1-én bekövetkezett haláláig, I. Ferencz király nővére, Mária Anna Ferdinanda főherczegnő, kit a temesújfalui kegyurasági templom szentélye alatt levő Eötvenesi Lovász-család sírboltjába temettek el. A szentélyben, a főherczegnő emlékére, Miksa főherczeg, a későbbi mexikói császár, fehér karrarai márvány sírkövet állíttatott. 117A kastélyt 1848-ban az erdélyi móczok feldúlták és kirabolták. 1884-ig lakatlan maradt, de ekkor gróf Zelenski Róbert átalakíttatta és kétemeletesre építtette fel. A kastélyban tartózkodott 1903. szept. 3-tól szept. 7-ig Ferencz Ferdinánd trónörökös, a ki ez alkalommal Mária Anna Ferdinanda, főherczegnő sírját is megkoszorúzta. A katély főúri berendezései között feltünik a kb. 2000 kötetes könyvtár, régi olasz mesterek festményei, régi metszetek, butorok, ötvösművek stb. Az itteni róm. kath. templom 1771-ben épült. Említést érdemel egy misemondó ruhája, melyet 1809-ben Lovász Zsigmondné szül. Szeke Jozefa ajándékozott az egyháznak. Van itt önkéntes tüzoltó-egyesület, lövész-egylet, gazdasági egyesület és egy gőzmalom. A Neró nevű dülő egy hasonnevü elpusztult község emlékét tartja fenn. A mai Temesujfalú táján feküdt Papfalva is, mely 1463-ban a Szeri Pósafiaké volt. A községhez tartozik Lunkapuszta.
Temesújlak.
Temesújlak (azelőtt csak Újlak). A Temes és a Poganis összefolyásánál fekvő kisközség. Házainak száma 181, lakosaié 961, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A mai Temesújlak helyén, miként azt Ortvay Tivadar is kimutatta, a középkorban Ujudvar nevű helység feküdt, melyről a XIV. század elejétől kezdve vannak okleveles adatok. E falut 1329-ben Vojteki Tivadar fiai Miklós és János, Gál mester királyi jegyzőnek és egregi várnagynak adták el. E Gál mester fia László mester, omori nemes 1343-ban Ujudvar felét Szeri Pósaft Balázsnak, Klára huga vőlegényének adományozta. Az 1332-37. pápai tizedjegyzék szerint már plebániája is volt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Villock alakban, az 1761. évi hivatalos térképen Vyrak alakban, óhitűektől lakott helységként szerepel. 1838-ban 59 egész jobbágytelke volt. A vallás- és tanulmányi alap volt a földesura és most is az a legnagyobb birtokosa. A községbeli templom a gör.-kel. román egyházé. Az 1879-iki nagy árvíz az egész községet elöntötte és sok kárt okozott.
Temesújnép.
Temesújnép (azelőtt Unip). A buziásfürdői járásban fekvő kisközség. Házainak száma 173, lakosaié: 689, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távbeszélője helyben van és vasútállomása Temesújlak. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő a mai nevén, Winep alakban. 1477-ben Uyneph alakban említik az oklevelek. Alkalmasint innen származott Ujnépi Dávid aradi kanonok is. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Junip alakban találjuk, 60 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen már Unip néven fordul elő, a csákovai kerületben. 1838-ban 26 1/8 jobbágytelke volt. A vallás- és tanulmányi alap volt a földesura és most is az a legnagyobb birtokosa. Az itteni gör.-kel. templom 1911-ben épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A határhoz tartozó Orgyia nevű kaszáló helyén feküdt Ordia falu, a melyről még Veteráni Frigyes tábornok is megemlékezik az 1695. évi hadjáratról szóló emlékirataiban. Azóta elpusztult.
Temesvajkócz.
Temesvajkócz (azelőtt Vlajkovecz). Versecztől délnyugatra fekvő nagyközség. Házainak száma 290, lakosaié 1650, a kik 273 magyaron kívül, nagyrészt román- és szerb ajkúak s leginkább gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Korábbi története ismeretlen; a törökhódoltság megszüntekor azonban már lakott volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Vlaikovaz alakban találjuk, 22 házzal. Az 1761. évi hivatalos térképen Weikovez alakban szerepel. 1829-ben gróf Bethleni Bethlen Imre, János, Ferencz, Elek, Gergely, György és Pál nyerték kárpótlásul a borgiai jószágokért. 1845-ben a helység kétharmada a gróf Bethlen, egyharmada a Foeni Mocsonyi-családé volt. E birtokok jelenleg két részre oszlanak. Az első rész, mely 1854-ben gróf Bethlen János után báró Rudnyánszky Sándor és Szájbély Frigyes birtokába került, 1859-ben egyedül Szájbély Frigyesé lett, 1865-ben pedig az utóbbinak veje: Ómoraviczai Heinrich Nándor és 1889-ben ennek örökösei: Heinrich István és Nándor, továbbá Jeszenszky Béláné szül. Heinrich Ilona, Heinrich Dezső, Van Royen Mária, Heinrich Árpád, Géza, Ida és Elek birtokába ment át. 1881 óta Nagyjeszeni Jeszenszky Béla és neje szül. Omoraviczai Heinrich Ilona tulajdona. A második részt 1870-ben gróf Bethlen János után gróf Bethlen István örökölte. Ez a birtokrész 1874-ben gróf Mikes Miklós és neje báró Bornemisza Janka tulajdonába ment át. 1883-ban Van Royen Jan Barend Henrik vette meg, a ki egy részét a hollandi mezőgazdasági társaságnak másik részét Jeszenszky Bélának adta el, a ki 1893-ban a hollandi társaság részét is megvette. A harmadik részt Mocsonyi János után 1858-ban Foeni Mocsonyi Péter, András, György és Katalin örökölték. 1860-ban egyedül Foeni Mocsonyi Györgyé lett és 1888-ban gróf Bissingen-Nippenburg Rezsőné szül. Foeni Mocsonyi 118Georginára szállott. A községbeli kastélyt Mocsonyi György 1859-ben építtette s ez most gróf Bissingen-Nippenburg Rezsőnéé. A kastélyban több ezer kötetes könyvtár, továbbá érdekes régi butorok, porczellánok és ötvösművek vannak. Egy másik urilak az Ilkatelek-majorban van, melyet Heinrich Nándor 1890-ben építtetett. Ez is Jeszenszky Béláé, kinek itt is 2000 kötetes könyvtára és gazdag pénzgyüjteménye van. A községbeli két templom közül a gör.-kel. románoké 1809-ben, a szerbeké 1873-ban épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. Jeszenszky uradalmához tartoznak Béla-, Ferencz-, Nándor-major és Ilka-telek, Bissingen Rezsőné grófné uradalmához pedig György- és Rezső-majorok.
Temesváralja.
Temesváralja. A Karas-folyó balpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 246, lakosaié 1242, a kik leginkább szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Karasjeszenő. E község helyén a középkorban Duplaj nevű helység állott, mely hajdan Karam vármegyéhez, majd Krassó vármegyéhez tartozott. 1473-ban a Pataki-család egyezkedik fölötte a Martonosi Zsadányokkal és a Jolsvafői Tekesekkel. Az 1717. évi kamarai jegyzékben 30 házzal szerepel a palánkai kerületben. Az 1723-25-én gróf Mercy-féle térképen Dublay alakban fordul elő. Az 1761. évi térkép szerint akkor óhitűek lakták. 1770-ben a szerb határőrezred kapta letelepedési helyül. A Határőrvidék feloszlatása után, 1873-ban Temes vármegyéhez csatolták. Az itteni gör.-kel. szerb templom 1794-ben épült. E község határában feküdt Omor falu, melynek lakosait 1770-ben a jelenlegi községbe telepítették át. Ide tartozik a Sauerwald-szőllőtelep.
Temesvukovár.
Temesvukovár. A buziásfürdői járásban fekvő kisközség. Házainak száma 248, lakosaié 1167, a kik tót- és románajkúak, ág. ev. és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Niczkyfalva, vasúti állomása Nagykövéres. Története csak a török hódoltság korától kezdve ismeretes, a mikor már lakott hely volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Vukowo néven fordul elő, 63 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Wakova alakban szerepel. 1761-ben még csak óhitűek lakták. 1807-ben a vallás- és tanulmányi alapé lett, mely jelenleg is a legnagyobb birtokosa. A XIX. század első felében ev. vallású tótok telepedtek itt le és részükre az uradalom 1858-ban templomot építtetett. A gör.-kel. templom 1893-ban épült.
Tésfalu.
Tésfalu (azelőtt csak Tés). A temesrékasi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 115, lakosaié 580, a kik nagyobb részben románajkúak és gör.-kel, vallásúak Postája Aga, távírója és vasúti állomása Nagytopoly. Középkori neve Tejes (Tejesd) volt. A Csanád-nemzetség ősi birtoka. Az 1337. évi jún. 11-én történt osztálykor a Makófalvi-családnak jutott. Ekkor Arad vármegyéhez tartozott. Az 1717. évi összeirásban Desch alakban, 16 házzal fordul elő és az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképe Tesch alakban. 1781-ben Gusztinyi János és András vették meg a kincstártól s ekkor a kir. donatióval együtt a Theési előnevet kapták. 1820-tól a 30-as évek végéig Bohn János volt a földesura, utána ismét a Gusztinyi-család 1876-ig, a mikor Belánszki Demkó Vincze birtokába került, kinek leánya, Bunyai Szivó Jánosné szül. Demkó Izabella, jelenleg a helység legnagyobb birtokosa. A községbeli úrilak is az övé. Az itteni gör.-kel. templom építési ideje ismeretlen. Van itt egy ág. h. ev. imaház is, mely 1804-ben épült.
Tesöld.
Tesöld (azelőtt Kissoda). Temesvártól délre eső kisközség. Házainak száma 313, lakosaié 3007, a kik közül 387 magyar, 1301 német- és 1309 románajkú, róm. kath. és gör.-kel. vallású. Postája, távirója és vasúti állomása helyben van. Már a középkorban is találunk egy Tesöld nevű helységet e területen, mely az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul, Tesola és Tesuld alakban. E helységet Csánki Dezső a mai Tesöld helyén keresi; ellenben Bárány Ágoston szerint Beregszó és a mai Beregszónémeti között feküdhetett. 1399-ben Pogány Domonkos, 1456-ban Hunyadi János és utána Szilágyi Mihály birtokába került és később a Berekszói Hagymás családé lett. 1462-ben, midőn Berekszói Hagymás Miklós testvéréül fogadta Szentgirolti Jánost, az utóbbi e helységhez is jogot tartott. 1464-ben Szegedi Máté fia László és Szentgirolti János voltak a földesurai. A hódoltság alatt teljesen elpusztult. A mai helység az 1725-1760. közötti években települt. Az 1761. évi hivatalos térképen Kischoda alakban, óhitűektől lakott helységként szerepel. Később németek telepedtek ide. 1838-ban 59 2/8 egész jobbágytelekből állott. A kamara volt a földesura, de jelenleg a gör.-kel. lelkészi alapnak van itt nagyobb birtoka. Itt van a Latter és társa tégla- és czementgyára, továbbá a Herkules gőztéglagyár. A községhez tartozik: Kendetelep, Kispuszta (azelőtt Szalay-puszta), Körrét-puszta (azelőtt Leitner, Plausch és Keresztes-puszta, 119külön nevek alatt), Közép-puszta (azelőtt Száló-puszta), Mátyás-puszta (azelőtt Kerner-puszta), Öregrét-puszta (azelőtt Niamessny-puszta).
Törökszákos.
Törökszákos. A buziásfürdői járásban fekvő kisközség. Házainak száma 250, lakosaié 1277, a kik nagyrészt románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E helység határában a középkorban Zekcs (Székes) vagy Székelytelke nevű falu feküdt, mely első ízben I. Károly királynak egy 1321 febr. 20-án kelt oklevelében szerepel. Ekkor szörény-vármegyei helység volt. A XV. században Hodosvárának volt a tartozéka. Az oklevelek 1471-ben említik utóljára. A Tranus nevű dülőben sok téglára, régi törmelékekre, földsánczokra és elpusztult telepek nyomaira akadnak. Hajdan itt feküdt a község. A török hódoltságból még lakott helyként került elő. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Fakosch alakban találjuk, 80 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Sakosch alakban szerepel. Az 1761. évi hivatalos térkép szerint ekkor óhitűek lakták és ekkor egy kincstári altiszttartóság székhelye volt. 1838-ban 66 4/8 egész jobbágy-telekből állott. A vallás- és tanulmányi alap volt a földesura. Jelenleg Rósa József örökösének, Győrössy Csepreghy Istvánnénak van itt nagyobb birtoka. Itt töltötte el gyermekéveit Csicseri Ormós Zsigmond, Temes vármegye híres főispánja. A községbeli úrilakot Rósa József 1894-ben építtette. Az itteni gőzmalom is Csepreghy Istvánnéé. A községhez tartozik: Rósamajor.

Törökszákos. - Győrössy-Csepreghy Istvánné úrilaka.
Újarad.
Újarad. Araddal szemközt, a Maros balpartján fekvő nagyközség. Járási székhely. Házainak száma 1157, lakosaié 5999, a kik közül 740 magyar, 5127 németajkú s leginkább róm. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban a mai Újarad helyén Apácza (Apacha, Apatha) helység feküdt, mely akkor Arad vármegyéhez tartozott. Plebániája már az 1332-37. évi tizedjegyzékben is szerepel. 1481-ben Dóczi Imre zálogba vette Csályai István, majd 1484-ben Pathócsi Orsolya és Haraszthy részeit, a következő évben pedig beiktattata magát e birtokokba. 1488-ban Haraszthy egyes itteni birtokrészeit ismét Dóczi Imrének adta, 1497-ben pedig özv. Dóczi Imréné a saját fiának engedte át férje birtokait. 1504-ben a Pathócsi-birtokok is a Dóczi-család kezébe kerültek. 1520-ban Dóczi Ferencz feltételesen lekötötte ezt a birtokrészt Maczedóniai Miklósnak. Dóczi Miklósnak 1561-ben még négy portája volt itt. A törökök az XVI. század második felében egy várat építtettek itt, melyet Savoyai Jenő zentai fényes győzelme után a törökök elhagytak. A XVIII. század első éveiben császáriak tanyáztak benne. 1707-ben Löffelholz várkapitány védte meg a kuruczok támadásai ellen. A jelenlegi helység, a hagyomány szerint, 1688-ban keletkezett, mikor Savoyai Eugén herczeg a visszafoglalt aradi várral szemben helyezte el a seregét és táborának követői itt telepedtek le. Első lakosai románok és szerbek voltak, a kik az új telepnek Szkéla nevet adták; 1717 után azonban elhagyták e helyüket és gróf Mercy tábornok 1720-22-ben lotharingiakat és elszásziakat telepített ide, a kik a helységet Neu-Arad-nak nevezték el. A következő évtizedekben az új helység jelentékenyen gyarapodott és Engelshofen tábornok a lovasság és gyalogság számára kaszárnyát is építtetett itt. Az 1738-1740. években a pestis pusztította lakosait. 1751-ben Ujaradot a lippai kincstári hatósághoz csatolták. 1762-ben 42 telepes számára új házakat építtettek, 1766-ban pedig 82 új házzal nagyobbították és azokba németeket telepítettek. 1781-ben Eötvenesi Lovász Zsigmond kapta adományul; tőle örökség útján Lovász Jozefára, továbbá Imrére és Amáliára, férj. gróf Zelenski Lászlónéra szállott és jelenleg gróf Zelenski Matild férj. báró Nopcsa Elekné a helység legnagyobb birtokosa, a kinek kastélya is van a helységben. Újarad 1783 ápr. 18-án országos és hetivásárok tartására, 1829 szept. 11-én ismét országos vásárok tartására nyert kiváltságot. Az 1848-49-iki szabadságharcz alatt a honvédelmi bizottmány, hogy a császáriak kezében levő Arad várát minden összeköttetéstől elzárja, Máriássy János honvédőrnagyot bízta meg Ujarad megszállásával. Máriássy 1848 okt. 21-én bevonult Újaradra, de már nov. 10-11-én el kellett vonulnia. A lippai harcz után nov. 13-án ismét visszatért Újaradra, s hozzáfogott az aradi vár ostromának előkészítéséhez. Nov. végén már hosszú földsánczok húzódtak Ujarad előtt s a honvédelmi bizottmány négy bombavető ágyút küldött ide és ide rendelte a Wisocki-féle lengyel légiót s egy székely zászlóaljat. Deczemberben megkezdődött az ostrom. 1848 decz. 3-án Máriássy 8500 emberrel Újaradról megtámadta Arad várát, de a vállalat kudarczczal végződött. Decz. 14-én a temesvári őrség felszabadító serege váratlanul rátámadt a honvédekre s kiszorította őket Újaradról, az ostromműveket pedig szétrombolta. 120Gyulai Gaál Miklós, a kit a honvédelmi bizottmány Máriássy helyére nevezett ki, decz. 25-ike után ismét megszállotta Újaradot, a honnan jan. 10-étől 25-ig szakadatlanul ágyúztatta Arad várát; febr. 8-án azonban a temesvári őrségből egy hatalmas dandár támadt Gaál Miklós hadára, s azt Újaradról kiszorított. De a honvédek csakhamar összeszedték magukat s előbb Aradról, majd Ujaradról is kiverték Gläser tábornok hadait. 1866-ban kolerajárvány lépett fel a községben és másfél hónapon át naponként 10-14 áldozatot szedett. Az itteni róm. kath. templom 1821-23-ban épült. Az élénk forgalmú helység legforgalmasabb része a Rákóczi-út, melynek egyik oldalán áll a községháza, a postahivatal, a róm. kath. templom és távolabb báró Nopcsa Elekné kastélya. A másik oldalon az uradalom sörgyára, a takarékpénztár, a népbank, a kir. járásbiróság, az adóhivatal, a főszolgabíróság s a Miasszonyunkról nevezett iskolanővérek kolostora. A lakosok ifjúsági egyesületet, önkéntes tűzoltó-egyesületet, temetkezési egyesületet, ipartestületet, kereskedői kört tartanak fenn, a vörös kereszt-egyletnek fiókja van itt, báró Nopcsa Eleknének sörgyára és Wagner Pálnak benzinmótoros malma. A róm. kath. temetőben látható a hadsereg legöregebb katonájának, Skultéty Lászlónak az emlékszobra, a ki 81 évig szolgált a cs. kir. 8. számú huszárezredben s 1832 aug. 12-én, 94 éves korában, hunyt el Újaradon. A községhez tartozik a tőle mintegy 3 km.-re fekvő Ujaradiszőllők nevű lakott hely.

Újarad. - Báró Nopcsa Elekné kastélya.

Újarad. - Uradalmi sörház.

Újarad. - Községháza.
Újbesenyő.
Újbesenyő. A központi járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 566, lakosaié 2541, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Nevét kétségtelenül első besenyő telepeseitől kapta. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben szerepel. 1455-ben a Hunyadiaké lett, de később a Bessenyői Bornemisza-családnak is volt itt birtoka. A török hódoltság alatt elpusztult és sokáig pusztaként állott fenn. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen is Bessenova alakban, pusztaként van megjelölve. 1742-ben Temesvár város a temesvári kamarai igazgatóságtól öt évre bérbe vette és ekkor újból benépesült. Új német lakosai 1748-ban költözködtek ide és ekkor kapta az Új-, másként Német-Bessenyő nevet. 1758-60-ban magyar családok is telepedtek itt le. 1763-ban 104 új ház épült benne és 1763-65-ben a község új telepesekkel szaporodott. 1770 után franczia telepesek is költöztek a helységbe. 1849 aug. 7-én Dembinsky Henrik tábornok, a magyar sereg vezére táborozott itt. Aug. 8-án újabb magyar csapatok érkeztek a helységbe. Aug. 9-én döntő ütközetre került a sor a magyarok és az osztrákok között a kisbecskereki és az újbesenyői terjedelmes rónaságon. Újbesenyőn tartózkodott a magyarok utócsapata. A csata hevében a 3-ik császári zászlóalj berontott a községbe, mire a magyarok utóhada Szentandrásra húzódott. A lakosok az ütközet elől a község melletti halmok földüregeiben rejtőztek el; a honvédek azonban ellenséges katonáknak nézték őket és ágyúzni kezdtek rájuk, míg a tévedés kiderült. A község temetőjében sok elesett katona nyugszik, közöttük Broëta József, a császári hadak őrnagya. Az elesett honvédek emlékére emlékoszlopot állított a honfiúi kegyelet. Az itteni róm. kath. templom 1751-ben épült. Van a községben társaskör, két gazdakör, lövészegyesület, dalárda, két pénzintézet és egy műmalom.
Újbodrog.
Ujbodrog. A Maros mentén fekvő kisközség. Házainak száma csak 57, lakosaié 259, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Zádorlak, de a vasúti állomása helyben van. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. Eredeti neve Bodrog volt. 1422-ben Bodruch, 1492-ben már Bodrogh alakban fordul elő az oklevelekben. 1561-ig a Bessenyei-család birtoka volt. A hódoltság alatt elpusztult és a XIX. század elején települt be újból. 1838-ban csak 4 egész jobbágytelke, mindössze 166 lakosa volt. 1848-ig a hodosbodrogi görög-keleti monostor volt a földesura. Jelenleg is a monostor a helység legnagyobb birtokosa.
Újjózseffalva.
Újjózseffalva (azelőtt csak Józseffalva). A temesrékasi járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 287, lakosaié 1082, a kik németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Nagytopoly. E helységet csak 1882-ben telepítette a kincstár, az Iktár és Sziklás községek határain elterülő kincstári birtokokon. 1890-ben alakult nagyközséggé, mely alkalommal gróf Bethlen József temesvári m. kir. állami jószágigazgató tiszteletére Józseffalva nevet nyert. Lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn és a délmagyarországi gazdasági egyesületnek fiókja van itt.
Újszentes.
Újszentes (azelőtt Vadászerdő). Temesvártól éjszakra eső magyar nagyközség. Házainak száma 215, lakosaié 1408, a kik református vallásúak. Postája helyben 123van, távirója és vasúti állomása Temesvár. E községet a kincstár csak 1891-ben telepítette. Lakosai kevés kivétellel Szentesről származnak. A telepítvény neve Vadászerdő volt. 1896-ban e néven nagyközséggé alakult. Temes vármegye helyneveinek rendezése alkalmával, a község lakosainak óhajára, nyerte az Ujszentes nevet. Ez a terület nevezetes szerepet játszott a szabadságharczban. 1849 aug. 8-án gróf Dembinsky Henrik honvédtábornok hada idehúzódott s aug. 9-én itt találkozott Bem honvédtábornokkal, a kit Kossuth Lajos kormányzó fővezérré nevezett ki. Bem átvevén a fővezérletet, megkezdte az előnyomulást a császáriak ellen. Az aug. 9-én vívott temesvári csata estéjén a Vadászerdőben levő erdészeti épületbe szállították Bem tábornokot, a ki a csatában vállpereczét zúzta össze s innen menekült azután Bem egész táborkara Temesrékas felé. A községháza falába a következő feliratú emléktábla van elhelyezve: "Örök emlékéül annak, hogy a Vadászerdőben 1849. V/26. Bem József honvéd altábornagy hadtestparancsnok gróf Vécsey Károly parancsnokló tábornok, Pereczy József honvédalezredes, szabadfalui térparancsnok, Petőfi Sándor honvédőrnagy segédtiszt és több huszártiszt kíséretében a Mészöly Farkas huszáralezredes parancsnoksága alatt állott 14. sz. Lehel-huszárok 3 százada felett nagy szemlét tartott. Ez emléktáblát emelte közadakozásból Vadászerdő (Újszentes) község lakossága 1900 VII/29." A községben m. kir. erdőőri szakiskola van. A községbeli két úrilak közül az egyiket Mokry István 1892-ben emeltette s ez jelenleg Zathureczky Károlyé, a másik 1908-ban épült s ez Fehn Jánosé. A lakosok hitelszövetkezetet és gazdakört tartanak fenn. Az itteni állami iskola mellett internátus is működik, mely évenként 200-nál több idegenajkú tanulót helyez el a magyar családoknál. A határban minden birtokosnak van tanyája, számszerint összesen 76.

Újszentes. - Zathureczky Károly úrilaka.

Újszentes. - A ref. templom.
Vajdalak.
Vajdalak (azelőtt Vojvodincz). A Karas-folyó jobbpartján fekvő kisközség. Házainak száma 335, lakosaié 1544, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája Versecz, távírója Varadia, vasúti állomása Porány. Korábbi sorsa ismeretlen. A török világ után már lakott helység volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Woivodinzi alakban fordul elő, 77 házzal. A gróf Mercy-féle térképen még szerepel, de később elpusztult és 1761-ben már csak puszta. 1783-ban ismét benépesült és 1829-ben a gróf Bethleni Bethlen-család kapta kárpótlásul a kincstártól. E család 1874-ig volt itt birtokos, a mikor gróf Mikes Miklós és neje báró Bornemisza Janka tulajdona lett. 1883-ban Kormos Béla dr. és neje szül. Ágoston Róza vették meg. Az itteni gör.-kel. román templom 1785-ben épült. A község délnyugati részén egy régi török sírkő látható, még a hódoltság idejéből.
Varadia.
Varadia. A Karas-folyó jobbpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 718, lakosaié 3110, a kik leginkább románajkúak s gör.-kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Kákófalva. Már a rómaiak korában megült hely volt. A rómaiak a Kilia-hegyen egy várat építettek, melynek némi nyomai a községhez tartozó Rovina-pusztán ma is láthatók. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. Az 1390 és 1392. években Érd-Somlyó-vár tartozékai között szerepel, a mikor Perényi Miklós kapta a királytól, de még ez évben más uradalomért cserélte el. 1453-ban Dési Pétert iktatták a község birtokába. 1688-ban Varadia még Szörény vármegyéhez tartozott, a Marsigli-féle jegyzék az 1690-1700. években azonban már a verseczi kerületben sorolja fel, de 1699-ben ismét szörény-vármegyei faluként szerepel. Az 1717. évi kamarai jegyzék szerint akkor már 180 háza volt. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1832-ben Baich Tivadar vásárolta meg a kincstártól. 1861-ben Baich Milosra és Athanászra, 1884-ben Athanász része Milánra és Ivánra szállott. 1890-ben Iván része is Milosé lett és jelenleg báró Baich Péternek van itt nagyobb birtoka, kinek itteni kastélya 1875-ből való. Az itteni gör.-kel. templom 1776-ban, a gör.-katholikus 1891-ben épült. Van a községben olvasókör, vadász-egyesület, egyházi énekegyesület, takarékpénztár, hitelszövetkezet, báró Baich Péter gőzmalma és Ketzenmacher Antal motorosmalma. A községhez tartozik Rovina-puszta. A mai Varadia vidékén, a Karas-mellett állott Ér-Somlyó vagy Érd-Somlyó vára, mely 1335-ben tünik fel és ekkor a kalocsai érseké volt, 1343-ban pedig a királyé. 1390-ben Zsigmond király új adományul Perényi Miklósnak adta, de 1392-ben más uradalomért visszavette. 1440-ben I. Ulászló a Guthi Országh-oknak adományozta. 1448-ban már Hunyadi János kezén találjuk. 1451-1458-ban Brankovics György rácz despota birtoka. Halálával - úgylátszik - Mátyás király kezébe került, a ki azt 1472-ben Dóczi Péternek adományozta. Később a Vingárti Geréb-család birtokában találjuk. Vára 1536-ban 124még fennállott. A hódoltság után már csak romja maradt meg, melyet a Baich-család sírbolttá alakíttatott át. A vár mellett fekvő hasonló nevű falu, mely Krassó vármegyéhez tartozott; már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul.
Varjas.
Varjas. A vingai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 855, lakosaié 4400, a kik vegyesen német- és szerbajkúak és róm. kath. és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Első ízben az 1332-35. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő, egyházas helyként. 1434-ben Maczedóniai Miklós volt a földesura. Fia János, nővérét: Anna asszonyt, özv. Forgách Jánosnét, 1454-ben hitbére és nászajándékára nézve úgy elégítette ki, hogy számára e varjasi részét zálog gyanánt lekötötte. Később visszaváltotta, de csak azért, hogy 1464 szept. 7-én, a templommal együtt, újra elzálogosítsa Forgách Bódognak és Pelérdi Imrének. 1475-ben Maczedóniai Dancs Miklós zálogosította el a maga részét Dóczi Lászlónak. A XVI. században Maczedóniai Miklós főispán fia Péter az elidegenített részeket visszaszerezte. Az 1561-64. években 13, illetőleg 22 portát írtak benne össze a királyi adórovók és 1582-ben 31 szerb családfőt vettek itt fel a török defterdárok. 1597-ben Báthory Zsigmond fejedelem Lapispataki Segnyey Miklósnak adományozta. Az 1717. évi kamarai jegyzékben 40 házzal szerepel; akkor a temesvári tiszttartóságba osztották be és 1723-ban az altiszttartó székhelye lett. 1786-ban a helység új német telepesekkel gyarapodott. A XIX. század első felében a zágrábi püspökség birtokába került, és most is a püspökségnek van itt nagyobb birtoka. Az itteni róm. kath. templom 1821-ben, a gör.-kel. templom 1828-ban épült. A községben van három pénzintézet, temetkezési, önkéntes tüzoltóegylet, szerb olvasókör, polgári egyesület, magyar társaskör, kajszínbaraczktermelő és értékesítő szövetkezet, a magyarországi munkások rokkant- és nyugdíjegyesülete, Fuchs Péter téglagyára és Lukin György gőzmalma.
Varázsliget.
Varázsliget (azelőtt Vracsevgáj). A temesvár-báziási vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 556, lakosaié 2563, a kik szerbajkúak és gör. keleti vallásúak. Postája és távirója Fehértemplom, de a vasúti állomása helyben van. Ennek a községnek sem ismeretes a korábbi sorsa. Annyi bizonyos, hogy a török hódoltság végszakában már lakott volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Wrachegay alakban fordul elő, 56 házzal. Az 1761. évi hivatalos térkép szerint az újpalánkai kerülethez tartozott. 1770 után a szerb határőrezredé lett. 1873-ban Temes vármegyéhez csatolták. 1848 aug. hó első napjaiban a szerb lakosság, a felkelőktől támogatva fellázadt, mire aug. 6-án Maderspach őrnagy 1000 nemzetőrrel megtámadta a helységet, de az itt tanyázó 2500 szerb felkelő visszaverte a támadást. E sikeren felbátorodva, a szerb felkelők aug. 30-án innen Fehértemplom ellen törtek. Szept. 7-én Maderspach a veressipkások három zászlóaljával és négy ágyúval az itteni szerb tábort rövid küzdelem után szétszórta, a menekülő szerbek pedig a falut felgyujtották. Ekkor a templomon kívül mintegy 300 ház égett le. 1848 okt. 1-én Rácz Sándor honvédőrnagy 1000 emberrel 2000 szerb felkelőn aratott itt győzelmet. Az itteni gör.-kel. szerb templom 1858-ban épült. A Templomhely nevű dűlőben is volt egy régi templomrom, melynek köveit a lakosok széthordták. E rom valószínűleg még a török hódoltság előtti korszakban e helyen fennállott faluból való volt. A község lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn, a Milkó Vilmos és fia czégnek kavicsbányavállalata és Dákics Tamásnak hengermalma van itt.
Vársomlyó.
Vársomlyó (azelőtt Kis-Semlak). A dettai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 121, lakosaié 711, a kik leginkább németajkúak és ág. ev. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Mezősomlyó. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. A XV. században erődített hely volt. Várnagyai 1404-ben tűnnek fel. A hódoltság alatt elpusztult. Mint pusztát 1802-ben Osztoics Vazul vásárolta meg a kincstártól és ő telepítette be német és cseh családokkal. 1838-ban Osztoics János és György voltak a földesurai. 1877-ben Gertenyesi Hollóssy Mihályné szül. Rotte Auguszta vette meg, a ki viszont 1894-ben eladta Jaeger Józsefnek. A községbeli két templom közül az egyik a gör.-kel. szerbeké, a másik az ág. evangélikusoké s ez 1859-ben épült. A község közelében egy régi kápolna áll fenn, mely az Osztoics-család sírboltja és egyszersmind búcsújáróhely. A lakosok tejszövetkezetet, hitelszövetkezetet és temetkezési egyesületet tartanak fenn.
Végvár.
Végvár. A Magyar délkeleti helyiérdekű vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség. Házainak száma 589, lakosaié 2884, a kik leginkább református vallásúak. Postája; távírója és vasúti állomása helyben van. Ez a helység a II. József császár uralkodása alatt, az 1784-86. években történt harmadik német 125telepítéskor keletkezett. A dentai számtartóság 230 házat építtetett itt a letelepülő családok részére. 1787-ig az új helységben, mely Rittberg nevet nyert, mindössze 82 német család nyert elhelyezést, Később újabb német családok érkeztek, de a következő évben közülök 34 család elszökött és helyükbe 1790-ben tűztől tönkrejutott telepeseket helyeztek el, a kassai kincstári kerületből. 1791-ben a lakosság egy részét áttelepítették Daruvárra, onnan meg 78 evang. caládot helyeztek át Rittbergre. De a németek nem sokáig maradtak itt meg. 1794-ben az elköltözöttek helyére Csanád, Csongrád, Békés és Heves vármegyékből 150 ref. Vallású magyar családot telepítettek le. 1810-ben herczeg Meriadec de Rohan Guemené Lajos Viktor nyerte adományul, a kitől 1818-ban gróf Vojkffy István vette meg. 1829-ben Sina György tulajdonába ment át, a kiről örökségkép báró Sina Simon Györgyre szállott. Ennek halála után leánya, Anasztázia, férj. Gróf Wimpffen Viktornéé lett, utána fia, gróf Wimpffen Sieggriedé, a ki 1896-ban eladta Végvári Neumann testvéreknek, de ezek 1904-ben felparczellázták. A községbeli református templom 1888-ban épült. Van a községben olvasóegylet, polgári olvasókör, iparosegyesület, gazdakör, takarékpénztár, hitelszövetkezet, fogyasztási és értékesítő szövetkezet és Juhász Ferencz és Társa gőzmalama.
Vejte
Vejte (azelőtt Vojtek). A csáki járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 355, lakosaié 1876, a kik leginkább német- és románajkúak, róm. Kath. És gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Vejtek, Veyteh, Weytech alakban fordul elő az oklevlelekban. 1328-ban Vejtei Tivadar és fiai voltak itt birtokosak. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben Veyteh, Wech és Weytech alakban fordul elő. Az 1355-1373 közötti időben az Általkereke nevű királyi birtokról új határjelekkel különítettek el. 1363-1404-ben a Vejteki Bobál-család birtoka. 1410-ben Zsigmond király Majosfi Lőrincznek és Jakabfi Pálnak adományozta. 1438-ban Berekszói Hagymás László temesi főispán akarta megszerezni, Karai Bálint és Sümegi Benedek azonban tiltakoztak ellene, de eredménytelenül, mert mégis a Hagymás-családé lett. 1462-ben, midőn Hagymás Miklós Szentgirolti Jánost testvéréül fogadta, az utóbbi Vejtére is igényt tartott. A XVII. Században románok szállották meg. 1717-ben csak 28 háza volt Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen kettős falu gyanánt van feltüntetve, nagy erdőség mellett. Brigido kormányzósága alatt a helység újjáépült. Az 1761. évi hivatalos térképen még óhitűektől lakott faluként van feltüntetve. A róm. kath. vallású németek 1830-ban kezdtek itt letelepedni s a határbeli kincstári földekből kaptak birtokokat. 1841-ben még csak 200-an voltak, de 1886-ban számuk az ezeret meghaladta. A róm. kath. templom 1902-ben, a gör.-kel. románoké 1907-ben épült. Jelenleg Szalay Géza dr.-nak van itt nagyobb birtoka. A lakosok polgári olvasóegyletet, társaskört, gazdák egyesületét, önkéntes tűzoltó-egyesületet, hitelszövetkezetet, tejszövetkezetet és tojást értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik: Erzsébetháza-tanya (azelőtt Jung-tanya), Králik-tanya és Weisz-tanya. A mai Vejte és Szigetfalu között feküdt a középkorban. Áltarkereke, mely 1370-ben Vejte szomszédjaként fordul elő. 1410-ben Zsigmond király Majosi Lőrincz szörényi bánnak és Pálnak adományozta. Később elpusztult.
Verseczvát
Verseczvát (azelőtt Vattina). Versecztől éjszakra fekvő kisközség. Házainak száma 92, lakosaié 647, a kik közül 78 magyar, 150 német-, és 409 szerbajkú s róm. kath. és gör.-kel. vallású. Postája Temesmóra, távírója és vasúti állomása Nagyszered. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. 1421-ben Wath, 1427-ben Waad alakban említik az oklevelek. 1421-ben a Nagylaki Jánkfi-családé volt, majd 1427-ben Zsigmond király Nagymihályi Albert vránai perjelnek adományozta. 1550-ben Nagymihályi Sandrin és tesvére Gábor tartottak a helységre igényt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Ovdino néven fordul elő. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Fattina alakban szerepel. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1838-ban 23 5/8 egész jobbágytelekből állott. A kamara volt a földesura és jelenleg gróf Gyürky Lászlónénak és gróf Gyürky Viktornak van itt nagyobb birtoka. A községbeli templom a gör.-kel. szerbeké. A községhez tartozik Gyürky-tanya.
Vinga
Vinga. Az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Járási székhely. Házainak száma 1327, lakosaié 4725, a kik közül 658 magyar, 427 román- és 2923 bolgárajkú és közöttük a róm. katholikus vallás hívei vannak legnagyobb számban. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222-24-ben csanádi, 1228-29-ben bihari főispán, a ki 1231-iki végrendelete szerint e helységet 126még atyjától örökölte és Vingát, mely akkor Arad vármegyéhez tartozott, két fiának, Izsáknak és Lőrincznek hagyományozta. Miután időközben született János nevű fia, 1237-ben új végrendeletet tett, melyben Vingát Lőrincz és János nevű fiainak hagyományozta. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint ekkor már plebánia is volt a helységben. 1454-ben Hunyadi Jánost és fiait iktatták be Veresvinga és Kerekvinga helységek birtokába. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal. A gróf Mercy-féle térképen már lakatlan helyként van feltüntetve, a temesvári kerületben. Csak 1737-ben népesedett be újra több száz bolgár bevándorló családdal, kiket Stanislavics Miklós nikápolyi püspök, Milli Balázs Kristóf plebános és Dobre Fermendzsin előljáró vezetett. Mária Terézia királynő Vingát 1744 aug. 1-én kelt oklevelével városi kiváltságokkal és pallosjoggal ruházta fel, nagykiterjedésű pusztát adományozott a községnek és kikötöte, hogy a város ezentúl az ő nevéről Theresiopolisnak neveztessék s hogy czímerének egyik felében az ő nevének kezdőbetűje ékeskedjék egy koronával, veres mezőben, a czímerpajzs másik fele pedig egy kőszirtre épített fehér tornyot tüntessen fel kék mezőben. Az oklevél szavai szerint e czímerkép azt jelenti, hogy "az elszélledt bolgárság a mi felséges ausztriai Házunk alatt menedéket talált". 1761-ben vámhivatal is volt a községben. 1845 ápr. 24-én országos- és hetivásárok tartására nyert szabadalmat. 1848. nov. 10-11-én, midőn báró Rukawina császári altábornagy Temesvárról segédcsapatokat küldött, ezeknek a feltartóztatására Máriássy János honvédőrnagy 760 emberrel és 8 ágyúval Újaradról egész Vingáig nyomult előre. Hol Nagy Sándor alezredes hadával egyesült; de így sem tudták a 2000 emberből álló cszászári hadat feltartóztatni. 1849 április közepén gróf Vécsey táborozott Vingán. A községbeli két templom közül a róm. katholikusoké 1892-ben, a gör.-keletieké 1826-ban épült. Van a községben társaskör, továbbá négy takarékpénztár és pedig a Vingai Takarékpénztár, a Délmagyarországi Takarékpénztár részvény-társ. Kirendeltsége, Újarad és Vidéke Népbank az egész országban, sőt a külföldön is el vannak terjedve. A községhez tartozik: Újvinga-puszta és a Külső-szőlők és Vasútmenti-szőlők nevű lakott telepek. A mai Vingától éjszaknyugatra feküdt Szőllős. Már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is szerepel és ebben két ily nevű helység fordul elő egymás mellett. A XV. Században Nagy-Szőlős és Aranyos-Szőlős szerepelnek. 1465-1498-ig mind a kettő a Muthnokiaké. 1470-ben a Mezőgyáni-család eladta itteni részét a Dócziaknak. 1495-ben Dóczi Imréné birtokában találjuk, a ki viszont fiának, Dóczi Ferencznek adta el. 1520-ban még Dóczi Ferencz volt itt birtokos. Az 1561. évi összeírásban e tájon már csak Aranyos-Szőlős szerepel, mely Dóczi Gáboré volt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen ismét két "Selleus" fordul elő. - Vingától éjszaknyugatra, a hol az 1723-25. évi térképen Dvorin áll, feküdt a középkorban Udvari falu, mely eredetileg a Keszi-család birtoka volt. 1471-ben Keszi Balázs deák a csanádi káptalannak adja. 1480-ban Gyanthei Istváné, 1481-ben Dóczi Imre egy részét zálogba vette Csályai Lászlótól. 1484-ben pedig Pathócsi Orsolyának is voltak itt birtokai. 1484-ben egyik birtokosa Bessenyei Flóris volt és 1520-ban Dóczi Ferencz pusztájaként említik. Most itt 1903-ban egy kápolna és keresztút-kálvária épült az ú. n. Szentkút-forrás fölött. Udvari környékén fekhetett Tövisegyháza is, melyet Keszi Balázs 1471-ben a csanádi káptalannak adott. Később elpusztult.
Vizma
Vizma. A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 138, lakosaié 701, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája és távírója Temesszékás, vasúti állomása Bálincz. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. Már 1440-ben Wyzma, 1477-ben Wisnya (Visznya) alakban fordul elő, Sólymos vár tartozékai között. A török hódoltság megszüntével, az 1717. évi kamarai jegyzékben, Visna alakban, 19 házzal találjuk. Az 1761. évi hivatalos térképen már csak pusztaként szerepel. 1782-ben Konsoki István és György vették meg a kincstártól. A XIX. század elején a Lukács-család birtokába ment át, mely 1838-ig volt a földesura. Ettől kezdve 1869-ig Kövér Márton, 1869-től 1870-ig Kövér Imre, Viktor és Márton, 1870-től Elter János és Gilmig Mária, azután Rugats Lajos, 1893-tól Kovács János és neje voltak itt birtokosok. Jelenleg Miklós Aladárnak van itt nagyobb birtoka. A gör.-keleti templom a XVIII. század végén épült.
Vöröstemplom
Vöröstemplom. Fehértemplomtól nyugatra eső nagyközség. Házainak száma 217, lakosaié 1097, a kik leginkább szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomás Fehértemplom. Korábbi sorsáról ismeretlenek az adatok. A török 127hódoltság végszakában már szerbektől lakott faluként tűnik fel és eredeti neve Czervena Czerkva volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékbe 44 házzal van felvéve. 1773-ig a kamara igazgatása alá tartozott és ekkor a szerb határőrezrednek engedték át, a mikor a hadvezetőség a Rothkirchen nevet adta neki. 1774-ben a román szerb határőrezredhez osztották be. A Határőrvidék feloszlatás után 1873-ban Temes vármegyébe kebelezték. Az itteni gör.-keleti templom 1765-ben épült. Van itt földmíves-szövetkezet és Soldán Ignácznak téglagyára.
Zábrány
Zábrány. A Maros közelében fekvő kisközség. A vármegye legkisebb községe. Házainak száma csak 28, lakosaié 116, a kik vegyesen német- és románajkúak, róm. kath. és gör.-kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Temeshidegkút. A középkorban szintén Arad vármegyéhez tartozott. 1349-ig Töttös mester bírta bérben a titeli káptalantól. 1463-ban Szeri Pósafi István bírta Külső- és Belső-Zábrányt. 1472-ben Pósafi György leányai tiltakoztak az ellen, hogy az Országh-család és Nádasdi Ongor János megszerezzék a helységet. 1506-ban a Pethő-család birtoka. 1561-ben a Mágócsi- és a Liszthy-családok, továbbá Pethő János és Péter, végül özv. Zayné voltak a földesurai. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen már lakatlan pusztaként van megjelölve, Zabran alakban. 1782-ben Névery Elek és József vásárolták meg a kincstártól, de mivel nem fizették ki a vételárat, a helység továbbra is a kincstáré maradt. A községbeli templom a gör.-katholikusoké és 1911-ben épült. Haness Mihálynak gőzmalma van itt. A mai Zábrány körül, a Maros mellett feküdt a középkorban Cseralja falu, mely 1463-ban a Szeri Pósafiaké, 1471-ben a Guthi Országhoké és a Nádasdi Ongoroké volt. - Zábrány szomszédságában, ugyancsak a Maros mellett feküdt Nyárrév, mely az 1463-71. években a Szeri Pósafiaké, utánuk a Guthi Országhoké és a Nádasdi Ongoroké. 1517-ben Kenéz János és Pethő Ferencz, 1561-ben Pethő Péter és János, továbbá Mágócsi, Liszthy és özvegy Zayné voltak földesurai.
Zádorlak
Zádorlak. A Maros partján fekvő kisközség. Házainak száma 487, lakosaié 2127, a kik nagyrészt németajkúak és róm. katholikusok. Postája, távírója, vasúti és hajóállomása helyben van. A középkorban szintén Arad vármegyéhez tartozott. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben már Zadarlaka és Zadurlaka alakban fordul elő és ekkor már plebániája is volt. A XV. Század második felében Mezőgyáni Mihály birtoka, a ki azt 1470-ben Dóczi Imrének adta, a ki ettől kezdve a Zádorlaki előnevet használta és kastélyt kezdett itt építtetni, melyet azonban 1493-ban bekövetkezett halála után özvegye: Margit asszony fejezett be. Hogy az építés elé akadályok ne gördüljenek, Kinizsi Pál temesi gróf 1494-ben elrendelte, hogy a nemesek, a várkastély építésének befejeztékig, a jószágaikra átköltözködni akaró jobbágyokat befogadni ne merjék. 1500-ban Dóczi Imre fia Ferencz vette át a zádorlaki uradalmat, de nem sokáig bírta, mert a Dienesi-család tagjai pert indítottak ellene a zádorlaki uradalom birtokáért, melyet az országbíró 1506-ban a Dienesi-családnak rendelt átadni; de Dóczi Ferencz 1507-ben halasztást nyert a királytól az uradalom átadására nézve, minek következtében a Dienesi-család 1514-ben fellázította népeiket és ez lehetett az oka, hogy az aradi káptalan be sem iktatta a zádorlaki uradalomba és az tovább is a Dócziaké maradt. E lázadás alatt a pórok Dóczi Ferencz fiai, Miklós és Gábor örökölték. I. Ferdinánd király 1549 jún. 28-án Dóczi Miklósnak megengedte, hogy továbbra is az akkoriban Izabella uralma alá tartozó területen lévő zádorlaki kastélyában lakhassék. 1563-ban a Dóczi Miklós és Gábor új adományt nyertek Zádorlakára Ferdinánd királytól. A várkastély 1551-ben még fennállott. A község azonban 1701-ben már a csanádi püspökséghez tartozó faaluként szerepel. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Saderlak alakban van megjelölve. Gróf Mercy 1720-1730 között német gyarmatosokat telepített ide. 1764-ben ismét több német család telepedett itt le. A délmagyarországi kincstári birtokok elárverezése alkalmával, 1781-ben Damianovics Vazul vette meg a kincstártól és tőle Eötvenesi Lovász Zsigmond birtokába került. Ezóta Újarad sorsában osztozott. Jelenleg báró Nopcsa Eleknek van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1871-ben épült. A lakosok lövészegyletet, önkéntes tűzoltó-egyesületet, dalárdát, temetkezési egyesületet, hitelszövetkezetet, tejszövetkezetet és földmíves-szövetséget tartanak fenn és itt van Karner Ede gőzmalma és a Laub-Mülbach-féle benzinmotoros malom. A községhez tartozik: Zelenski-puszta, melynek délkeleti részét Illinczinek nevezik. Itt feküdt a középkorban Illinczi falu, mely 1477-ben Bánffy 128Miklós és Jakab birtoka volt. - Zádorlaktól keletre, a Maros mentén feküdt a középkorban Bécs falu, mely 1421-ben a csanádi kápalané volt. Itt volt még Csenkörvénye vagy Csenkeverme falu is, mely a Csanád-nemzetség ősi birtoka volt és már a nemzetség 1256. évi osztálylevelében is előfordul. 1323-ban Csanád püspök nyerte új adományul. Zádorlaktól délre feküdt Tófája (Thofay), mely 1421-1426-ig a Kolosváriaké, majd a Csályaiaké volt. 1519-25-ig Keserű Mihály és Dóczi Ferencz voltak a földesurai.
*
Források:
Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. I-III. - Borovszky Samu dr.: Csanád vármegye tört. I-II. - Csánki Dezső dr.: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. 757-788. II. 11-92. - Lendvai Márton: Temes vármegye nemes családai. I. - Ortvay Tivadar: Magyarország egyházi földleírása. I. 384-494. - Illéssy János dr.: Községi kiváltságlevelek jegyzéke. - U. a. Vásárszabadalmak jegyzéke. - Szentkláray Jenő dr.: A csanádegyházmegyei plebániák tört. I. - Pesty Frigyes: Magyarország Helynevei. I. - U. az: Krassó várm. Tört. II. 1-2. - U. az: Az eltünt régi vármegyék I. 369-424. - U. az.: A szörényi bánság tört. II. - Bodor Antal dr.: Temesvár és Délmagyarország. - Fényes Elek: Magyarországnak mostani állapotja. IV. k. 1839. évi kiadás. - Ortvay-Szentkláray: Történelmi Adattár. 1871-1874. évf. - Gracza György: A magyar szabadságharcz tört. I-V. - Szentkláray Jenő: Száz év Délmagyarország történetéből. - Bőhm Lénárt: Délmagyarország Tört. II. k. - Történelmi és Régészeti Értesítő 1879. évf. - Eisenkolb Aurél értekezései, a lippai áll. Polgári iskola Értesítőjében. 1891/92., 1892/93., 1901/902., 1904/905., 1909/910. évfolyamok. - Milleker Bódog: Nagyzsám története. - U. az: Geschichte der Grossgemeinde Kudritz. - Levéltári és a helyszínén gyűjtött adatok.

Temes vármegye czimerpecsétje.

« TEMES VÁRMEGYE TERMÉSZETI VISZONYAI. Irta Schwalm Amadé dr. egyetemi tanársegéd. KEZDŐLAP

Temes vármegye

Tartalomjegyzék

TEMES VÁRMEGYE NÉPE. A magyarokat, szerbeket és románokat ismerteti: Alexics György egy. m. tanár, a németeket és bolgárokat: Czirbusz Géza dr. egy. tanár. »