« SÁTORALJAÚJHELY. Irta Vende Aladár. KEZDŐLAP

Zemplén vármegye

Tartalomjegyzék

MEZŐGAZDASÁG ÉS ÁLLATTENYÉSZTÉS. Irta gróf Mailáth József. »

152ZEMPLÉN VÁRMEGYE NÉPE.
Irta Virter Ferencz
A magyarok.
Ott, hol a Tisza zegzugos kanyarodással mossa a vármegye déli határszélét, a Latorcza és a Bodrog találkozásának széles szögében s le, egészen a Sajó torkolatáig, - ez a zempléni magyarság főereje. Faluszerte, messze vidékig színmagyar tájék ez. Ha tipusának élességét a városi élet hatása és a különféle idegen nemzetiségek közel szomszédsága el is tompította, egy-egy félreeső, mocsárelzárta falu népe csaknem változatlanul megőrizte ősi jellegét. E falvak közül Czigánd, Géres, Karcsa féltékenyen elzárkózik a többi falutól, a saját véréből szaporodva fel századokon át s vajmi ritkán házasodva össze más községekkel. A falu népe alig néhány családból, vagyis hadból áll; valamennyi rokon és sógor; Kisgéresen pl. csupán Kovács András nevű felnőtt ember 26 van. Másik érdekes tipus a Bodrogközben az ú. n. nemes falu, mint Nagygéres, Őrös, Kistárkány stb. Ezeknek a falvaknak egész népe Zsigmond király idejében ármálista lett. A nép kurtanemeseknek nevezi őket. A legutóbbi években azonban az amerikai kivándorlás láza megkapta az egész vármegye magyar népét is; a tengerentúlról hazakerültek külföldi eszméket és szokásokat hoztak magukkal, a melyek egyes vidékeken gyorsan terjednek, átalakítván a népnek nemcsak a külső viseletét, hanem a lelkét, a szokásait is.
Jelleme.
A zempléni magyar paraszt jelleme erős és egyéni. Egészben véve szemlélődő természetű s inkább a tapasztalatból, mint könyvből meríti a tudását. A közügy iránt lelkiismeretesen érdeklődő. A falusi tanács ülésén oly komolysággal intézi a közügyet, mintha országos jelentőségű dolgot mívelne. Az idegennel szemben, kivált ha kaputos, ridegen zárkózott. De ha kiismerte és becsülésre méltónak ítélte, szívesen meghallgatja, ha nem is követi. Nyiltabb, őszintébb embert azonban alig találni, mint itt a Bodrogközön. Nyiltságát jellemzi, hogy még kapu sincs minden kerítésen s a hol van, tárva-nyitva egész nap; a ki kapuját zárva tartja, megszólják. Termését a ház alatt tartja éjszakán át is, tudja, hogy úgy sem bántja senki. Viszont gyümölcsöt, fát szedni, vagy halat, vadat fogni a máséban, nem tartja szégyennek, mert azt Isten adi. Általában józan és szorgalmas ez a nép. A maga érdekének dolgozó ember óriási munkát végez, napi 18-20 órai dolgot sem restel gyilkoló napban, alig aludva keveset; de a napszámban kényelmesebb, lassúbb, alig emelinti a kapa nyelét, melynek hosszúsága megkíméli a derekát.
Ruházata.
A milyen keresetlen a gondolkodásában, épp olyan egyszerű a ruházkodásában is. A férfi ünneplője rendesen fekete. A nőknek is csak a fiatalabbja ékesíti tarkább cziczomával, selyemmel, bársonynyal, pántlikával, hímzéssel a külsőjét. Túlzást azonban még náluk sem találunk és szemre csinos, egyöntetű a menyecskének, lánynak a ruházata; tipikus jelleget azonban általában hiába keresnénk. Gyárban készült, vásári portéka a legnagyobb része, csak kevés helyen, a Tisza vidékén akadunk házilag készült szövetre, varrottasra. Érdekessége inkább abban keresendő, a hogyan egyes ruhadarabjait más-más vidéken elnevezik. A bodrogközi férfi a kabátot kisujjasnak, a mellényt lajbinak nevezi. Czigánd környékén a mellény derekas, a kabát ujjas vagy rokk. Ennek a vidéknek a férfia már díszt is rak a ruhájára s ködmönére fekete vagy zöld színű, apró, selyemmel varrott rózsákat hímeztet. 153A szerencsi járásban érdekes elnevezése van az ingnek: unterczikk, melyet német vásárosok révén kapott. Sátoraljaújhelyen és vidékén a kabát neve németesen kitli, vagy gérokk. Erdőbényén meg éppen német nadrágnak nevezik a sarkig érő pantallont. A nők viselete helylyel-közzel már gazdagabb. Az idősebb asszonyok ugyan egyszínű barna vagy fekete szoknyát, igen kevés díszű derekat viselnek; a fiatalabbak némelyike azonban festőien pompázatos. A Czigánd vidéki nők a derekat pászosujjas, litya vagy ránczoska néven ismerik, a mely kék és zöld színű szokott lenni; a szoknya neve pedig viganó. Vajdácska környékén a derék pendely, ingalj, pászos, ránczos, litya és vizitke, a szerint, a mint díszesebb, avagy egyszerűbb. A szoknyát ezen a vidéken, valamint Magyarjesztreb (a mai Magyarsas) táján is, igen különösen kabátnak mondják. Szerencs határában pitorka, rekli és pruszlik a derék neve, mg Sátoraljaújhely vidékén a derekas, vizitke és litya elnevezésen kívül, a derék neve: lipityánka. Ladamócz és sok más község asszonyai az úrias blúz névvel nevezik a derekat; Agárdon pedig szokásos név a testhezálló. Kesznyéten vidékén akadunk még egy sajátos elnevezésre; ott a szoknya neve szoknying. Leánynak a haja a fejdísze, a melyet színes selyemszalagokkal fon és teker ékessé, tetszetőssé; a menyecske pedig rózsás, sok színnel hímes selyemkendőt köt menyecskésen, a mint ez a családi rangjához illik. Különösen csinos a vajdácskai fiatal asszony hátraszorítója, a hogyan ott a kendőt nevezik. Az öregebb asszony méltóságához illetlennek tartja általában a színes főkötőt; meg is szólnák érte, mert korához az egyszerű fekete vagy barna, esetleg a minta nélkül szőtt sötétzöld, egyszínű kendő illik. A mi a lábbelit illeti, annak viselésében kevés a rendszer; tipus pedig egyáltalán nincsen. A csizma egyszerű, tartós, javarészt városi portéka; legfeljebb azt a különbséget jegyezhetjük fel, a melyet Magyarsas és Vajdácska vidékén állapított meg a szokás a nők között: ránczos csizmát csak a hajadon visel, a férjezett pedig csakis símaszárút. Egyes vidékeken, a hol a tótság közelsége hatással van a magyarokra, bocskoros asszonyokat is látunk.

ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI NÉPVISELETEK.
(Színnyomatu kép)
Lakóház.
A zempléni magyar nép háza általában csinos. Az épület anyagában azonban a magyar nép nem válogatós. Régebben a vályog is fényűzés volt. Háza, mint Páczin s a Bodrogköz sok vidékén, fecskerakás (szalmával, pelyvával kevert, megdagasztott és felrakott sár), vagy vert fal épület, a hogyan Szerencs határában a szegényebb, régibb házakon látni. A mai házak nagyobb része azonban vályogból való s a legújabbak anyagában találunk csak követ, téglát oly helyeken, a hol könnyebben hozzájuthatnak. Tetőzetül főként símán fölvert nád szolgál, a melyet igen szeret a folyómenti lakos, mert czéljaira minden egyéb anyagnál alkalmasabb. Az épületben ugyanazt a rangot folglalja el, mint az öltözködésben a guba: nyáron hűs, télen meleg; a gabona s egyéb élelmiszer legbiztosabb megóvó helye. Legolcsóbb is a nád, mert a folyómenti tájak mocsarában busásan termett s ingyen ajándéka volt a természetnek. Tartósabb, mint a fazsindely, kellő gondozással félszázadig is eltart. Csinos is; a szépen fölvert nádtetőn megakad a szem. Úgy fölverik, hogy a gyalú sem fogna el belőle, a mint néha valóban meg is gyalulják, azaz - nyesik. Újabban azonban fazsindely és cserép is dívik. Házépítésre mesterembert csak a városi polgár fogad; falun kitelik minden az atyafiságból. A zempléni magyar falvakban, mint mindenütt, fölös számmal vannak ezermestereink és munkában szívesen segít egymásnak a szomszéd, az ismerős. Ha elkészült, rendesen lagzi a jutalom, vagy egy "szépen köszönöm".
A zempléni magyar általában az egy vonalban épült házat szereti - takarékosságból, mert a hány szöglet, annyi kőmíves-napszám évenként. Ez a ház 6-8 méter széles homlokzatával az utczára néz, olykor - mint például Tokaj és Rozvágy vidékén - virágos előkerten át. Eredetileg, mint a régebben épült házakon látható, csak egyablakos volt; a módi azonban az arányosság kedvéért két ablakot szerzett a homolokzatra. A tehetősebb gazda házának elengedhetetlen három része: a nagy-ház, vagy elsőház, a mint Szerencs környékén, és tiszta- vagy ünneplő-szoba, a mint Tokaj és Rozvágy vidékén nevezik; mögötte a pitvar, vagy nyári konyha, előszoba; azután a kis-ház (hátulsóház, mint Szerencs környékén nevezik), a mely télen egyúttal konyha és hálószoba is. Az utczára néző elsőház, vagyis ünneplő-szoba hétköznapon el van zárva, nehogy a gyerek és baromfi benne lábatlankodjék 154s behordja a szennyet. Ez a legtágasabb szoba a házban. Egyik sarkában terpeszkedik a boglya- vagy banyakemencze (a mint a Bodrogközben nevezik), körül széles padka, mögötte a kuczkó. A kályhával ellentétes szögletben áll a tarkaterítékes asztal, a másik sarokban egymás mellett hosszában a két ágy, csaknem a mestergerendáig duzzadó pehely-vánkusokkal. A mestergerenda egyúttal a bibliotéka; ott tartják a históriás könyvet, a kalendáriumot stb. A bibliát és énekeskönyvet nem; annak a helye az ablakdeszka, vagy - a melyik házban ilyen is van - a fényezett fájú, fiókos szekrény teteje. A két szoba és a pitvar egy tető alatt fekszik s kiegészítő részök a kamra, meg a fedett (mint Tokaj vidékén) és a fedetlen tornácz, a mi általánosabb. Módosabb gazdának az istállója majdnem mindenütt külön tető alatt épült. Az épület stilusában azonban Zemplén vármegye magyar vidékein tipust alig találunk; szeszélyes összevisszaságban, az ősi tipus jellege nélkül sorakozik a házsor utczává, tűzfallal vagy a nélkül, rendesen hosszant az udvarral, de néha utczamentén terjedve. Díszt ritkán látunk a ház falán, a mely javarészt simára, fehérre meszelt; szinte kivétel a szerencsvidéki ház, a melyen kék és tulipános rajz ékeskedik. Sok helyen kék szín szegélyezi a ház alját. Dísztelen, egyszerű a kapu is, legfeljebb faragásos, de festetlen, mint a bodrogközi járásban. Szegényebb portákon könnyű, rácsos deszkakapu vagy vesszőből fonott van, de sok helyen egyáltalán kapu sincsen, mint például Nagykövesden még a legújabb házaknál sem. Ebben a községben csupán azoknak a régebben épült házaknak van valamelyes kapujok, a melyek az 1880. és 1883. évi tűzvészből megmenekültek.
A családi élet első örömünnepe: ha gólya kelepel a háztetőn. Nevezetes nap ez; hetek óta készült arra az atyafiság, meg a szomszédság. Fontos gondot ad mindenekelőtt a nagy kérdés: ki légyen a keresztszülő? vagyis inkább kik legyenek? mert sok vidéken (mint teszem az újhelyi járás egyes helyein) nem is egy, hanem két-három keresztszülőt kap a gyermek.
Keresztelő.
A zempléni magyarság általában nem szabja túlságosra a keresztelési czeremóniát. Tokaj vidékén talán az általánosnál is egyszerűbb s egy kis ozsonnafélével elintéződik a családi ünnepség. Szerencs vidékén bővebb az étel-ital s a bába díszesen öltözve járja be a falut, hogy összehívja a komákat. A nagyczigándiak már egész lagzit csapnak; de ezzel nem is szeretnek várni: nyomban a születés után következő napon van a keresztelő s templomból hazajövet, a keresztapa bibliai mondatokkal hímes, czifra versezettel hozza vissza a családi házba a kisdedet. Ez a másnapi keresztelő azonban csak kivétel, mert általában mindenütt csak akkor van az ünnep, a mikor az anya is részt vehet abban, a kiről egyébként szerető beczézgetéssel gondoskodik a komaság, bőségesen ellátva az ágyban fekvőt betegségének egész ideje alatt mindenféle jó falattal. Ennek a szokásnak komatál a neve. (Tokaj vidékén általános, Sátoraljaújhely, Biste, Hernádkak környékén szintén.) A kereszteléshez természetesen sok babonás szokás is fűződik; ezekről más helyen emlékezünk meg.
Leánykérés, lakodalom.
Fiatal szívek, mint mindenütt, itt is könnyen egymásra találnak. Játszóhely, pázsit, fonóház, kukoriczafosztás, szőlőpásztorkodás, aratás, mind csupa jóalkalom az ismerkedésre. Benső viszony fejlődik a szeretők között, mely nyilt titok ellen a szülőknek sincsen kifogásuk. Ha volna, ezt hamar sejtetik a legénynyel, a ki első látogatásakor malaczpecsenyét kap ebédre a házban s azt már kikosarazásnak veheti. (A bodrogközi járás sok helyén, Szinyér, Boly stb. vidékén.) De ha nincsen kifogás, akkor rendén megy a dolog a lakodalomig; rendén, de nem ám símán, mert a szeretőknek egész csapatnyi félhivatalos alak közreműködésén és sok czeremónián kell átesniök, a míg végre kettecskén lehetnek.
A lakodalmat a zempléni magyarok általában nagy ünnepséggel ülik meg. A bodrogközi járásban három napig eltart s rendszerint kedden kezdődik. Legyesbénye vidékén hétfő a lakodalom napja; de sehol sem végeznek vele egy nap alatt, sőt a tokaji járásban néha egész héten át tart; szinte ritkaság a kesznyéteni szokás, a hol másnap estére már véget vetnek a dinomdánomnak.
A félhivatalos alakok elseje a násznagy, rendesen a vőlegény valamelyik tisztes férfirokona, a ki egyedül (bodrogközi járás), vagy a mi gyakoribb, a 155vőlegénynyel együtt megy el a leányos házhoz kérő minőségben. A választ nem kapja azonnal, nem is várja, nem is volna illő. De a válaszadás napjának hosszabb avagy rövidebb kitűzéséből már fél feleletet nyer. Ha kedvező lesz a válasz, akkor hosszabb a határidő; ha rövid, akkor bizony alighanem kosár. A válaszért aztán a mondott napon ismét kopogtatván a násznagy, immár eldöntik a kézfogó napját. E második látogatás után a leányos ház visszaadja a legényes háznak a látogatást. Ez a háztűznézés. (Kevesebb-nagyobb eltérésekkel így dívik Tokaj, Szerencs s a Bodrogköz vidékein.)
Három-négy nappal a lakodalom előtt kezdődik a vőfélyek hivatalba lépése. Rendesen tréfás, vershez értő és mulatni tudó pajtásait tiszteli meg ezzel a méltósággal a vőlegény. A vőfélyek első kötelessége, bemutatkozni a menyasszonyos háznál, a hol kikérik a kendőt. (Czigánd környékén.) Ez már czeremónia s a menyasszonyos ház készült is arra: borral, kalácscsal, noha a vőfélyek erősen szabadkoznak, hogy "sietős az utjok, nem mulathatnak, mert mint Noé galambja a zöld olajággal kivánnak megtérni: varrják fel tehát hamarosan a vőfélyt illető czímereket a vállukra". (Mező-Zombor vidéke.) Ezzel kezdetét veszi a vőfélyek feldíszítése, a mi a menyasszony tiszte. A vőfély hosszú pálczáját csokorral, szalaggal vagy selyemkendővel avatja fel hivatalos jelvénynyé; majd pedig fölvarrja a vőfélyek vállára a szalagcsokros kokárdát, a mit a mezőzombori vőfély ezzel a versezettel köszön meg:
Megköszönjük szípen ezen czímereket,
A melyekkel minket felékesítettek,
Ily szíp ajándékkal maj ha visszatérünk,
Mejjért az Istentül bőven áldást kírünk,
Álgya meg az Isten, a ki szőtte, fonta,
Álgya meg azt, a ki számunkra elhozta,
Álgya meg azt, a ki mellünkre felvarrta.
Ez a mi szívünknek leghőbb kívánsága.
Reátok az áldás bűvesen terjeggyen,
Búbánatok árgya soha el ne írjen,
Sok örömötöknek száma növekeggyen,
Az Isten veletek messzire terjeggyen.
Hűn kivánom!
Ekként felékesítve, elindulnak a vőfélyek - páronként - menyegzőre hívni a meghívandó családokat. Csupa verses dikczióból, hosszura nyújtott és bibliai vonatkozással dagadós körmondatból áll a hivogató. Különösen hímes a beszéde a szerencsi járásbeli vőfélynek. Érdekes azonban a dámóczi legény hivogatása is, a mely így szól:
- Én eekűdött szógája vagyok az én princzipálisomnak, úgymint N. N.-nek, hogy egy pohár pálinkára, vagy kettőre, egy tányér ételre, vagy kettőre, egypár tánczra, vagy kettőre szívesen elvárgya magukat, hónap estére vacsorához, csónokkal (kanállal). Ha tán a háznál legény, vagy leány van, azt tánczóni egész napra meghívgya. (Ezzel elindul kifelé a vőfély dalolva, igazgatva bokrétás kalapját s a derekára kötött kendőt: a hivatala jelvényeit.)
Ha a meghívottak elfogadják a meghívást, feleletül színes selyemkendőt vagy szalagot kötnek a vőfélypálczára, a mely estélig telistele lesz lobogó díszszel s ez kiváló büszkesége és féltékenyen megőrzendő gyüjteménye a népbeli legénynek, a ki a vőfélykendők számával bizonyítgatja, hogy helyre-legény volt a maga idejében.
Czigánd vidékén már az esküvő napja előtt való estén kezdődik a lakodalom, még pedig a vőlegényes házban, hajnalig tartó tánczczal. Ez a konyhatáncz. Ebben azonban az összes meghívottak még nem vesznek részt, csak a mátkapár legbensőbb barátai és a legközelebbi rokonság. Reggel aztán összegyülekszik a vőlegény házában az egész násznép s a vőfély rendezése és vezetése mellett átvonul a menyasszonyos házhoz - kikérni a mátkát. Czigánd vidékén ez a vőfély hivatala, más vidékeken a násznagy kötelessége. Verses mondóka, illő czeremónia, teszi ünnepélyessé ezt a pillanatot.
Mikor a szép hattyú e zöld ágra szálla,
Körültekint magán, sehol sincs a párja,
Bús gerlicze módján sírdogál magába',
Hogy hová lett tőle az ő kedves párja?
Gyere hát, menyasszony, esküvőt ke tenned,
156Szeretet lánczával már összeköttetned,
Egymáshoz galambi nyájasok legyetek,
Szülők örömére, mint csillag fényletek.
A menyasszony apja erre a versre már csak közönséges szóval felel. A dámóczi örömapa meg éppen tréfálkozva s mintha nem is tudná, mi járatban vannak az ünneplő legények, hetykén felel vissza:
- Aggyonisten! Honnan gyünnek barátaim?
- Messze földrű! - hangzik a felelet. - Mint hajdanán Jákob, eltívedtünk és szállást kérnénk.
- Szállást és enni-inni kapnak, de előbb mutassanak írást!
- Itt az írás, tessík! - mondja a legény és írást mutat.
Erre bebocsátják őket, székekkel kínálják, ital és étel kerül az asztalra. De az örömapa jónak látja siettetni a dolgot s ezzel kezdi:
- Még sem hiszem én, hogy maguk becsületes úton járnak, a míg ee nem mongyák, miben járnak!
- Írást már mutattam; ha nem hisznek annak, inkább eemegyek! - hetykélkedik most már a kikérő.
- Innét bizony ee nem mennek barátaim, a míg ee nem mongyák az igaz valót. Írásra mi nem adunk semmit, hiszen nem urak maguk!
Enged a kikérő az ellenállásból és feleli:
- Jó van, hát megmondom, hogy mi a mi princzipálisunk nevében gyüttünk ebbe a hejségbe, hogy az ű választottját megkérjük számára feleségül, mint hajdan Jákób Rákhelt. De eetévesztettük a házat és most kinytelenek vagyunk menni.
- Ezen tisztes háznál van egy menyasszony; hátha maguk, barátaim, mégis jó hejen járnak?
- Azt meg lehet tunni, mert a mi princzipálisunk egy jegyet adott nekünk, az ű menyasszonya ráismer arra és más jegyet ad nekünk, a mit szintén megismer a mi princzipálisunk, hogy az az ű menyasszonyától való.
Ezzel a kikérő átad egy szál virágot, azt a kiadó (örömapa) megmutatja a menyasszonynak. A menyasszony csakugyan ráismer a vőlegénye "jegyére" s feleletül selyemkendőt ad a kikérőnek, a melyet nagy diadallal visz a küldöttség a vőlegényhez.
Nemsokára aztán elhozzák a vőlegényt a mátkája házához. Az a selyemkendő nagybecsű, büszke zászlaja a menetnek. A menyasszonyos házban erre kezdetét veszi a búcsúztatás. (Némely vidéken kettős a búcsúztatás; az első az esküvőt megelőző estén van, a második pedig a lakodalom napján.) A búcsúztatás természetesen - fontos pillanata lévén a leány életének - nevezetes czeremóniával megy végbe. Versekkel, mondókákkal teszik sallangossá; de hát a hány rigmus, annyi könycsepp gyűlik össze a szemekbe, sírva borul a menyasszony az anyja, apja vállaira, testvéreire, barátnéira. Búcsúzik nemcsak az emberektől, de az egész háztól, az udvartól, a kerttől, a hol a leánykorát töltötte, s a melytől most elszakad, - az igaz, hogy talán csak a szomszéd utczába. A sírás-rívásba azonban beleszól a vőfélyek pisztoly-durrogása az udvaron, fölcsendül a muzsikások bandája is; int a násznagy, itt az idő az indulásra.
A lakodalmas házban persze virágos minden s a terített asztal roskadásig tele van sok czifra czukros tésztával, termetes kalácscsal, a mit már az előző napon küldtek a meghívott vendégek. Tömérdek az ajándék, de hiányzik még a dísze; a nyoszolyó-kalács. Ezért küldöttség megy vőfély-vezetéssel a nyoszolyó-asszonyhoz, a mely tisztségre rendszerint a menyasszony nőrokonságának legtekintélyesebb asszonyát kérik fel.
A búcsúztató hosszadalmas szertartása után elindul a menet az esküvőre. A anyakönyvvezetőnél símán, egyszerűen megy minden. A templomhoz való vonulás vidékenként más és más szokással jár. A dámóczi lakodalmasok énekszóval, a fiatalabbja pedig csárdás léptekkel vonul végig az utczán; tánczra perdül a pap udvarán is, a míg a tisztelendő elvégzi az írásos munkát. Csak ezután következik maga az esketés az Isten házában, a honnan a násznép dalolva megy haza.
A bodrogközi járásban az esküvő után haza viszik a menyasszonyt a szülő házba s ott is hagyják, - majd csak estére jönnek el érte. Addig a vőlegényes házban van a lakodalom. Ez a külön-ülés. Mert hát bármint vágyik egymáshoz a fiatal pár, ez a szokás, és a násznagy nem tágít attól. A vőlegényes házban a muzsikaszó szerez talp alá valót s mialatt - az ebéd múltával - tánczra perdül a vendégsereg, a hivatalos személyek fölkerekednek 157a kelengye elhozatalára. A menyasszony tulipántos ládáját, fehérneműjét, ruháit csengős-bongós szekéren, kürölhordozza a falun, viszik új fészkébe. Ennek végeztével kezdődik, pl. Czigánd vidékén, a valódi búcsúztató. Erre már a násznép is átvonul a menyasszonyos házhoz. Versel a vőfély, de a menyasszony is verssel felel, sírva mondja el, a mit a "vőfélykönyvből" erre az alkalomra megtanult. Ezután az egész násznép, az új párral az élén, elköszön a menyasszonyos háztól. Az új portán természetesen megint czeremóniával jár a belépés. A vőfély kézen tartva vezeti be a friss menyecskét s a küszöbön megállva köszönti a násznagyot:
Mink is elírkeztünk, násznagy uram immár,
Vagyon pórázomra kötve egy szíp madár,
Nem termett még ijjen Zemplén vármegyében,
Német-, Franczai-, Lengyelország kebelében,
Minden örvengyen hát eejövetelében.
Erre asztalhoz ülnek s kezdődik a vacsora. Ez az első összeülés, a mikor az új pár első alkalommal kerül egymás mellé. (A menyasszony helye sok vidéken virággal díszes s mint Hosszúláz vidékén főképen szokásos, kerek, nagy kalácsot tesznek a menyasszony elé, a kalácsba sárgarépát szúrnak, a mellé két tyúktojást helyeznek a bőség jelképezésére.) Asztalhoz üléskor a násznagy ünnepélyesen áldást mond. Ennek az áldás-mondásnak egész irodalmát ismerik a zempléni falvakban; a hány falu, annyiféle verse van a násznagy mondókájának. De vers előzi meg a lakodalmi étkek minden egyesét, a melyek elmondása a vőfélyek gondja. (Ezekből a versekből a néhányat mutatóba alább közlünk.) Asztalbontás előtt ismét beszél a násznagy, hanem a fiatalság sokalja már az üldögélést, nincs is helye már a tömérdek ételnek, italnak, a czigányok pedig ugyancsak ingerlik tánczra a vendégeket. Végre jelt ad az első - kezdődik a táncz ... kivilágos kivirradtig.
Ezzel azonban korántsem ér véget a lakodalom. Másnapra is van még czeremónia. Az első a kontyolás. Ez az örömszülők kényes feladata. A násznép kíséretében eljönnek a vőlegényes házhoz, elhozzák a menyasszony keszkenőjét, fésűjét és felkontyozzák - a menyecskét. Ezután kézen fogva bevezetik a násznép elé s ezzel kezdetét veszi az új asszony háziasszonyi hivatala. Maga kínálja mézespálinkával és süteménynyel a vendégeket, miközben a muzsikusok nem szünetelnek. Kezdődik a tulajdonképeni menyasszonytáncz. Az asztal sarkában megcsörren a tányér; maroknyi pénzt vetett beléje az első vőfély. Ezzel megváltotta a jogot arra, hogy tánczolhasson a menyasszonynyal. De nem sokáig tart a dicsősége; újra csörren a tányér, más vetett beléje pénzt, siet is derékon kapni a menyecskét, a ki kaczagva símul most ő hozzá, - de csak pillanatra, a míg a tányérba hulló pénz mást nem juttat az ő jogához. A tányérba persze szakértőn pislant a czigány, mert az a pénz az övé lesz. A menyecske irul-pirul, a sebes megforgattatástól "fáradt is már, de nagy sértés esnék a tánczosán, ha abba hagyná". A czigánynak azonban élesebb az érzéke, a friss csárdásból átcsap a Rákóczyba, a mely pillanatra felvillanyozza a szíveket. Cseng a pohár, újabb boros üvegek kerülnek az asztalra s általános a duhaj lelkesedés. Ám a czigány ismét fordít a nótán, a mely átolvad méltóságteljes, lassú palotásba. Násznagy uram (ha még a lába bírja, mert hát a hivatalával sok koczintás járt) nehézkesen feláll s tánczra perdül ő is. A példa ragadós: az örömszülők követik, utánuk a többi idősebbek, komák, tisztes anyák, apák dobbantanak a padlóra. Ez a családi táncz. Nem sokáig tart, mert hát az öregek már is fáradtak s rákerül a sor a szakácsnékra, a kiknek megdöczögtetése a vőfélyek gondja.
E közben persze a ház előtt összegyülekezett a falubeli kiváncsiság s bemerészkedett az udvarra is. Sűrű tömegén át alig tud áthatolni a sok látogató és köszöntő, a kik jókívánsággal nyitnak be a lakodalmas házba s köszönetül kalácsot kapnak. Ez a kalácsosztogató (czigándi szokás, de megvan máshol is) bőséggel, szívesen történik. A vendégek most már lassan szedelőzködni kezdenek; erre az asszonyok adnak jelt s akár tetszik, akár nem, férjuraméknak haza kell menniök. Mennek is, de estére visszaszállingóznak, különösen a fiatalabbak, mert a czigányt még ott tartották a lakodalmas 158házban s estére ismét folytatódik a táncz. Így aztán a lakodalomnak se vége, se hossza.
Egyes vidékeken, a szerencsi járásban, a változatosság kedveért a lakodalmi vendéglátást megosztja a menyasszonyos ház a vőlegényes házzal. Egy nap az egyiknél, másnap a másiknál terítenek asztalt; de azért az utóbbinál végződik - harmadnap, vagy még később.
Temetés.
A zempléni magyarság családi életének ünnepeit mindenütt nagy lakomával köti össze. De nemcsak örömünnepeit, hanem a gyászát is. A halottját mielőtt eltemeti, virraszt felette s ez a virrasztás sok helyen szintén összefügg vendégeskedéssel. A temetési szertartás azonban megható, komoly, istenes aktus. Igazán megindító a leánytemetés a Bodrogközben. A leány menyasszonyi díszben teszik kék koporsóba. Tizenkét leánybarátja fehér ruhásan, koszorúsan viszi a koporsót, kettő a keresztet, vagy fejfát, kettő esetleg a jegyet, vagyis a meghalt leány menyasszonyi bokrétáját. Ha legény hal meg, azt hat leány, hat legény viszi koszorúsan, bokrétásan, mintha esküvőre vinnék. Városokban, mint Tokaj, már divatját multa a halotti tor; de a falvakban általános az ősi szokás most is. A bodrogközi járásban alig egynéhány község (mint Kistárkány, Agárd, Leányvár, Alsóbereczki) hagyott fel a halotti-toros szokással. Sátoraljaújhely környékén szintén általánosan dívik, csak Szürnyeg, Barancs, Toronya, Czéke, Imreg, Károlyfalva, Makkoshogyka, Herczegkút, Sárospatak, Bodroghalász községek környékén multa a divatját.
Népi összejövetelek.
Némely munka mulatság- és ünnepszámba megy a zempléni magyar vidékeken csaknem mindenütt. Ilyen a kukoriczafosztás, a mely leánynak, legénynek közös találkozója s alkonyattól éjfélig dal, tréfa, játék, mesélgetés között megy végbe. Azután a fonóka, hol a dalok születnek, mesék, legendák, regék teremnek. Hanem a tréfába sokszor beledévajkodik a legény, ki néhol túllépi a tisztesség határát s ezért sok helyen hatóságilag betiltották a fonókát, mint például a szerencsi járás sok községében. A sátoraljaújhelyi járásban kétféle fonóka is van: külön a menyecskék fonókája és külön a leányoké. Ez azonban nemcsak mulatság, hanem igazi munka. Rendesen szombaton este rendezik; a leányok ünneplőben, czifrán, pántlikásan jönnek s mézes pálinkát és czukros főtt tengerit hoznak magukkal, így kedveskednek a legényeknek. Esti 11 óráig tart a munka, akkor azonban erélyesen közbelépnek a legények, néhol megszólal a muzsika is s tánczra perdül a fiatalság. A táncznak persze a reggel vet véget.
A fonókán kívül Czigánd vidékén mulatozással kötik össze a fonálmosást is. Ez is rendesen szombati napra esik. A mely ház erre készült, az reggel összetoborozza a rokon és ismerős leányokat, menyecskéket, aztán szekereken, énekszóval levonul a víg csapat a Tisza partjához fonalat mosni. Otthon ezalatt sül a pecsenye, kalács, mert estére, munka végeztével, tánczos lakoma lesz a dolgozók jutalma.
A Hegyalján hajdanában a szüret munkája mindenütt hétszámra menő ünnepség volt. Már a szüret előtt kezdődött, a mikor még csak érőben volt a szőlő. Ilyenkor az összes leánynép elhagyta a falut s kiment a szőlőbe - szőlőpásztorkodásra, a mi a leány dolga volt. Ott sütött, főzött magának a leányhad, nagy rikoltással riasztva a seregélyt és őrizte a gyümölcsöt szüretig. A szüret természetesen a legnagyobb munka és ünnep egyszerre, mert a bor a kenyere csaknem az egész lakosságnak. A mai szüreti ünnepek azonban már meg sem közelítik a régieket; nagyobbszerű vendégeskedést már csak a nagyobb szőlőbirtokosoknál látunk.
A gabonatermő tájékokon természetesen az aratás az esztendő legfontosabb ideje.
Tréfával és dallal teszi könnyűvé a munkáját a kendertilolo is.
Ünnepi szokások.
A szorosan vett ünnepi szokásokat a zempléni magyarok is a vallási ünnepekkel kötik össze. A kalendárium piros betűi között legnevezetesebb természetesen a karácsony. Tömérdek babona fűződik ehhez a naphoz. Akkor kérdezi meg leány, legény az ólomtól és más jövendőt mondótól, lesz-e s ki a párja? A mikor a nagyházban meggyujtják a karácsonyfát (a mely "úrias" szokás a városokon dívik inkább), betlehemesek járják sorra a portákat, énekes verssel hordozva a szent jászol faragott, vagy fényes papírból összetákolt 159képét. Az asszonynép azonban főleg az éjféli misére készül s örömünnep lévén, a tréfa bemerészkedik a templomba is, a hol furfangos legények egymáshoz varrják az ájtatoskodók szoknyáját.
Az ó-év estéjén (a Szilveszter mezőzombori elnevezése) szintén czeremóniával és babonás játékokkal búcsúztatják az esztendőt. Mezőzombor vidékén különös szokás ilyenkor a nyájfordítás. Nagyobb fiúk végigjárják a falut, bekoczogtatnak a házakon és kérdik:
- Szabad-e megfordítani a nyájat?
Ha erre engedélyt kaptak, éktelen kolompolással ostort pattogtatnak, hogy a nyáj fölriadjon és "megforduljon". Ezért a szívességért persze ajándék jár.
Három királyok múltával következvén a farsang, minden vidéken egyaránt vígabban zendül meg a nóta. Farsangkor kijár az örömből a papnak is, például Tarczal vidékén, a hol a fáklyás társulat fáklyásmenetet rendez a lelkésznek. Igen érdekes a mádi legények fáklyásmenete, a melyet a római katholikus fáklyástársulat és az ev. ref. szőlőműves társaság rendez tánczmulatsággal együtt, s a melyre házról-házra járó legények hívják meg a vendégeket. A bál előtt zenés körmenet vonul végig a városon, a körmenet élén két törökösen öltözött legény és egy leány lóháton; a menet végén pedig bort kínálgató sáfárok. Ez a szokás a török hódoltság emlékére, nemzedékről-nemzedékre megmaradt.
Farsanghoz legközelebb esik a húsvét. Ennek másodnapját alig várja az öntöző legény; de a leány is, a ki kedden vissza is adja. Általában, mint a bodrogközi járásban főképen, csoportosan és vödörrel fölfegyverkezve járják be a legények kora reggel a leányos házakat s kímélet ilyenkor bizony nincsen. Csak később, a délelőtt folyamán, kopogtatnak másodszor - illedelmesebben - a hímes tojásért, pohár borért és kalácsért. A dámóczi legény már úriasabban végzi a dolgát; ő csak a leány kezére önt néhány csöppnyi vizet, azt is szagosat. A karosi öntöző meg már vizet se hoz, csak vizitel. Az apró legénykék versekkel fűszerezik a czeremóniát.
A május elseje mindenütt ünnep. De a bodrogközi járás sok vidékén régi szokások is fűződnek a májusi napokhoz, például Czigánd környékén, a hol május első vasárnapján, mise után, a leányok zöld gally-díszszel csoportosan bejárják az utczákat, dalolva letérnek a tiszai fűzesbe, a hol tánczmulatság következik.
Regék, mondák.
Regét, tündérmesét a zempléni magyar vidéken keveset találunk; a nép mondái és meséi inkább a históriai emlékekből nőttek. A regeköltészet, mint azt a vármegye északi részein lakó tótoknál látjuk, főleg a hegyvidék romantikája. Alig említésre méltó tehát a bodrogkeresztúri rege, a mely elmondja, hogy valamikor, ősidőkben, a szomszédos tokaji és az itteni hegyek között tündérek laktak s aranylabdákat hajigáltak egymásnak. Az egyik labda egyszer lehullott a Bodrog folyóba, mire a tündérek ijedten szétrebbenve, örökre eltűntek a vidékről. Történeti tényből ferdítették azt a dűlő-mondát, a melyet Bodrogolasziban regélnek. A község egyik dűlőjéről - Csóktábla - azt mesélik, hogy valamelyik hajdani földesúr a dűlő mentén elterülő földtáblát egy csókért adta ajándékba egy községbeli szépséges hajadonnak. Érdekes még a szerencsi határban levő Árpádhegy egyik furcsa alakú sziklacsoportjának a mondája. A rege szerint az a sziklacsoport kővévált juhnyáj. Réges-régen a juhász hűtlenül elhagyta a kedvesét, a ki elátkozta s az átok megfogamzott: a juhász és a nyája kővé vált.
Babonák.
Babonában azonban már sokkal inkább hisz a zempléni magyar nép. Igaz ugyan, hogy városokban kevésbbé s falun sem kivétel nélkül, de boszorkányban, a melyik szemmel veri a gyereket és véressé változtatja a tehén tejét, hisz és védekezik ellene a bodrogközi, tokaji járás sok magyarja, szinte általánosan. A semjéni ember el nem mulasztaná szent György-napkor keresztet meszelni az istálló ajtajára, nehogy a boszorkány beférkőzhessék az állat megrontására. Királyhelmecz vidékén meg mer esküdni nem is egy ember arra, hogy látta is a boszorkányt, még pedig macska képében. A ki nem látta, annál kiváncsibb rá s elkészíti a Lucza székét, a melyen ülve karácsony estéjén, minden gonoszságnak lehullik előtte a leple. A legyesbényeiek a rendesen Monok felől jövő viharról, vagy forgószélről azt tartják, hogy a monoki 160boszorkány küldi reájok és ha közeledtét észreveszik, azt mondják, hogy "itt a monoki vénasszony". Tokaj vidékén, ha a felnőtt megbetegszik, főtt paszulyt és fehér vászonból készült, apró fácskákra kötött bábukat szórnak el a földön a ház körül - a boszorkányok elűzésére. Ha meg éppen megesik, hogy a beteg házára kuvik száll, vagy pedig (mint Szinyér és Boly vidékén hiszik) a kutya vonít és kapargál, akkor menthetetlenül halott lesz a betegből. A halottól általában mindenütt félnek, vagyis inkább a lelkétől, a mely hazajár a temetése éjszakáján (Mezőzombor vidékén). Ez ellen úgy védekeznek, hogy seprűt tesznek a küszöbre. Legáltalánosabb babona itt is, mint mindenütt, a szemmel verésben való hit. A czigándvidékiek kincsért sem mutatnák meg az újszülöttet senkinek, nehogy "szemmel verjék". A Kistoronya vidékebeli pedig az ördögöt vádolja, hogy az emberek dolgába elegyedik s erős a hite, hogy az ördög ott ólálkodik a járókelő háta mögött és elvezeti, vagyis eltéveszteti az útját. Babonás félelemből részesül általános tiszteletben a fecske is, melynek fészkét szent tilalom őrzi minden vidéken, s a ki ez ellen vét, azt okolják, hogy a tej véres lett. A házi állat csaknem mindenütt a babona védelme alatt áll. A golopi ember a tehén baját valamely tudós bűnéül rójja fel, a ki megrontotta az állatot s a tehén teje mindaddig nem javul, a míg nem közlik a dolgot egy még nagyobb tudóssal! Agárd vidékén a tehéncsorda hazajövetelekor nem szabad az utczán söpörni, nehogy elsöprődjék a tej. A söprést különben más vidéken is némi jelentőséggel ruházza fel a babona; este söpörni például bajt hozna a házra, s ha már feledékenységből vagy kényszerűségből mégis kiseprik a szobát, a szemetet csak másnap viszik az udvarra. De számos babona fűződik a kenyérhez is, meg a gyümölcshöz, vetéshez. Tokaj vidékén például a gyümölcsfa első termését csak férfinak szabad leszedni, hogy a fa hosszú életű és bőven termő legyen. Komlóska vidékén érdekes babona az, hogy naplemente után semminemű ételt, különösen tejet, nem adnak ki a házból se kölcsön, se pénzért. (Látszik e babonán a tótok közelségének hatása, mert tót vidékeken ez a babona általános.) A szinyéri ember még az ellenségét is úgy véli ártalmatlanná tenni, hogy bőjtöt fogad a haragosára. Egyes vidékeken azonban, mint például a szerencsi járás sok községében, általában nem babonás a nép. Érdekes babonás mondaként feljegyezzük azt, a melyet Kisdobra környékén a lidérczfényről tudnak. Valamikor a földesúr mérnöke - meséli a rege - tagosítás alkalmával elmért a szegény ember földjéből; de megverte érte az Isten, mert azóta nincsen nyugodalma, felkel a sírjából és éjtszakánként lámpással a kezében járja a földeket, újra fölmérni. Sokan persze látták is a mérnököt.
Babona fűződik a család örömnapjaihoz is, mint a minő a keresztelés, lakodalom, stb. Ráska vidékén és igen sok helyütt például el nem mulasztanák az újszülöttet ellátni azokkal a babonás szokásokkal, a melyek hitök szerint elmaradhatatlanok. A keresztelendő leánynak csöppnyi kezébe szitát adnak, hogy dolgos gazdasszony váljék belőle, tűt, hogy a varráshoz is értsen, kilincset, hogy sok kérője legyen. Az újszülött fiúval baltát, kapát, kaszanyelet és mindenféle szerszámot fogatnak meg, hogy derék munkás-emberré cseperedjék. Még változatosabb a babona a szerelmes fiatalság között minden vidéken egyaránt. A kakuk szavát melyik leány nem hiszi valónak? A karácsonyesti ólomöntésben való hit is általános. Számos babona fűződik a lakodalomhoz is s a dámóczi menyasszony szerencsétlenségtől tartana, ha a vőfélyek elmulasztanák a lakodalmi szekér kerekéhez fazekat, tálat verni és ha ez nem törne el.
A babona ikertestvére a jóslás, főleg időjárás tekintetében. Ezek az időjóslások persze rendesen a természet megfigyelésén alapszanak s ritkán tévednek. A tarczali szőlősgazda Vincze-napján már tudni véli, milyen lesz a termése; ha Vincze-napján lágy az idő, jó lesz a bora a vidéknek. Ezt versben is megörökítette a nép:
Ha megcsordul Vincze,
Megtelik a pincze.
Ez a közmondás országosan ismert.

ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI NÉPVISELETEK.
(Színnyomatu kép)
Közmondások.
Közmondásokban különben nem szegény a vármegye magyar népe; nem egy mondása vált közismertté mindenütt. Legismertebb a mádi zsidó esetéből 161kovácsolt mondás: Ott vagyok, a hol a mádi zsidó. Ennek a históriája elmondja, hogy Mádból elindult szekerén a zsidó a tállyai vásárra. Útközben elaludt s egy szembe jövő tréfás legény az országúton megfordította a zsidó lovát és szekere rúdját; a ló azután visszakoczogott Mádra. Mikor a zsidó fölébredt, a saját udvarán látta magát, a honnan elindult.
Semjén községnek is megvan a maga helyi közmondása: elbánt, mint Czifra a borjúval (vagyis: helytelen dolgot végzett). Ennek a mondásnak az eredetéül azt magyarázzák Semjénben, hogy valami Czifra nevű gazda, nem értvén a tehén ellésénél szükséges tennivalókhoz, elvágta a borjú köldökét. Azóta dívik ez a mondás, ha valaki ügyetlen dolgot mível.
Hernádkak vidékén is van egy csúfolódó mondás: Kezdjük újra, mint Kakban az éneket. Megesett tudniillik egyszer a vasárnapi énekes misén, hogy a kántor helytelen hangnemben kezdte a templomi éneket; a kórus azonban helyesen kántált s éktelen hangzavar támadt. Újra kellett hát kezdeni a zsolozsmát.
Jellemző a lukavidéki közmondás: Nincs a bocskornak fogalma. (Azaz: siklik.)
Gesztely községből két közmondás is ered. Az egyik: Fölvitte az Isten a dolgát, mint a gesztelyi lónak. Ennek a mondásnak a históriája az, hogy a gesztelyi parasztnak volt egyszer valami rossz gebéje; a mikor már sehogy sem tudott boldogulni vele, elvitte a miskolczi vásárra, el is adta. Idő multán a paraszt ismét benézett Miskolczra és ámulva látta, hogy az ő sárgája sallangos szerszámban hintó előtt büszkélkedik. Rákiáltott a lovára:
- Szervusz, lovam!
De hát a ló rá sem hederített s büszkén tovább robogott, a mi mód fölött elkeserítette a gesztelyi parasztot, szidta a hálátlan állatot, a mely most, hogy jó módba jutott, rá sem néz többé. Ezért mondják arra, a ki följutott az ugorkafára s lenézi egykori sorsosát: "Fölvitte az Isten a dolgát, mint a gesztelyi lónak."
A másik gesztelyi mondásnak: "Úgy osztozkodnak rajta, mint a gesztelyi kastélyon", históriai eredete van. A helybeli Orosz-féle kastély ugyanis valamikor emeletes volt, de a két testvér, a ki örökölte, sehogy sem tudott a jusson osztozkodni, mire az egyik testvér kettéfürészelte az ősi házat: t. i. lefürészelte róla az emeletet.
Tarczal vidékén is él egy történelmi eredetű közmondás: Legjobb ágens a Tokay Antal. Vagyis legjobb közbenjáró a tokai ántalag. Ez a közmondás 1673-ból való, a mikor Spankau császári tábornok elfogatta a tarczali főbírót, hogy kivégeztesse. A főbíró már a vesztőhelyen állott, mikor a tarczali híveknek sikerült az életét tíz ántalag (hordó) aszúborral megváltani. A tokai ántalagból a nép nyelve Tokay Antalt faragott és a közmondás fönmaradt ebben az alakjában.
Érdemes fölemlítenünk a tokajvidéki mondást is: Kőgátas szőlőtől, gyepes udvartól és kikapós feleségtől Isten óvjon!
Legyesbénye vidékén is találunk helyi vonatkozású mondást: Isten a gazda és Ducsai a csillaga. (Ducsai volt a községhez tartozó Csillagharangos nevű tanyán hosszú idő során aratáskor a híres kepés-gazda.)
Érdekesek a következő szállóigék és közmondások a bodrogközi járásból;
Sok beszéd: szegénység. - Szakállas szolgának pironság is verés. - Pilátushoz küldi vacsorára (= agyonüti). - Szót hallok, embert nem látok. (= mikor a kis ember henczeg). - Szép, mint a vakart hal. - Szabad szakállán van (= a kinek minden szabad). Tűn kezdi, templomon végzi (t. i. a lopást). Libája van (= gyorsan gazdagszik). - Magára hallgat, a ki hallgat. - Kap az, a ki nem restelli. - Jól tudja nyergelni a küszöböt (= rest, lomha). - Jól tudja a vasathidegen verni kétfelé (= kétkulacsos). - Szegény ember sötétben alszik. - Nem engedi Lieber (A.-Bereczki vidékén használatos s akkor mondják, ha valami nehezen megy). - Még a pap is vétkezik, ha a baj ráérkezik. - Nem kell nehezíteni a nehezet. - Néz, mint varjú a konczba. - Nyöszörög, mint a fatarisznya. - Olyan okos, mint a fokos. - Elélte az élőkéjét (halálához közeledő öreg). - Messziről gyüttek, szabad hazudni. - Nem a java a paczalnak (= rossz ember) - A mi menne más kutyába, jobb, ha megy a magam gyomrába (= inkább nekem, mint másnak).
162Gúnynevek.
A zempléni magyar tréfája inkább csúfolódó, mint élczes. Némely községben mindenkinek megvan a maga gúnyneve, különösen a zsidónak. A névosztogatásban pedig éppen nem válogatósak, de sokszor találók. Az erdőbényei a zsidót bajnakjött, mindjártkéri, csapás névvel illeti. A bacskaiak pedig gyűrűs, mostkezdi (ez utóbbi elnevezés onnan ered, hogy a mikor a zsidó szatócs megtelepedett a községben, nem volt elegendő portékája s a vásárlók előtt azzal védekezett, hogy csak most kezdi az üzletet). Bottyán vidékén: hidegleves, - Bély vidékén: kutyaláb, - Mihályi vidékén: vizezi, - Kolbása vidékén: lompák, nyalkatetű a zsidó gúnyneve.
De elkereszteli egymást is a nép; a kinek testi vagy lelki fogyatékosságát fölfedezi, siet rákenni a soha le nem mosható gúnynevet. Igy Komlóska községben él egy család, ennek Hoppári nevet adott nép, mert egyszer régen tánczmulatság közben elcsúszott egy legény s ezt kiáltotta: "hoppári!" Ez aztán rajta is maradt, de átöröklődött egész családjára, mint például Hoppári Pál.
A gyorsbeszédűt Nagykövesd vidékén zavari névvel illeti a gúny: a hórihorgasnak pedig Kesznyétenben plajbász a neve. Kistoronya vidékén billencs a billegő járású, hadri a sebesbeszédű, uszuszu a szuszogó, belga az akadozó beszédű és kocska a balkezes. Barabis = gyűrűs zsidó, házaló. - Bődör = nagyétű. (Sárospatak vidékén.) - Dézma disztó = mértéktelen az evés, ivásban. (Czigánd vidékén.) - Kutyául csikódzott = fenegyerek. (Czigánd vidékén.) - Prészmuta = okoskodó.
Nyelvsajátságok.
Tájszólása minden vidéknek van több-kevesebb furcsa sajátossággal. Tarczal vidékén az é betű éles í-vé válik, pl. ídes. (Ugyancsak Tarczal környékén nevezi a vő az apósát apának, az anyósát mamának.)
Az é betű í-vé változik a bodrogközi járásban is. Ebben a járásban (Karcsa község vidékén) még más nyelvsajátságra is akadunk: a többes szám főnévre egyes számú igét használ a nép; például: gyün a tehenek. Különben a czigándi polgár is mondja, hogy: szalad az emberek.
A szerencsi járásbeli Harkány környékén az a hangba o-t olvasztanak, pl. jaó (jó). - Sajókesznyéten környékén pedig a "szép" szó helyett furcsá-t mondanak. pl. igaz, komám, hogy furcsa lú, de mégis sok érte annyi píz.
A sátoraljaújhelyi járásban is találunk eltérésekre, noha általában eléggé tisztán beszél a nép. Toronya vidékén az igének i ragot ad, pl. aszondi, hogy nem adi, inkább sárba tapodi.
Érdekes tájszavakat találunk a bordogközi járásban:
Gólyatej = pálinka. Dinomozni = vígan fogyasztani a készet. (F.-Bereczki vidékén.) Fűtülvaló, vagy kűfejfa = síremlék. Kerekszekér = biczikli (Luka vidékén). Kercse = kert (Czigánd vidékén). Söllent = hazudik. Éveg = üveg. Pápér = hamu (A.-Bereczki vidékén). Szotya = a jeges, vagy havas víznek az elnevezése (Bereczki vidékén), pl. szotyog a csizmámban a hó-lé. Meslegelni = fejtegetni, pl. a község ügyeiről beszélgetni, mint a következő párbeszédben:
- Nem jó megy a falu sora, sógor!
- Má mér?
- A bika kivínült mán, el köllött vón' adni; a falusi kan után rossz malacz kerül; a bíró nem törődik semmivel. Ha meslegelem, minden oda megy ki, hogy fordítni kén a mostani soron.
A zempléni magyar nép költészetét főképen a lakodalmi versekben kell keresnünk; ebben azonban bőséges az anyag válogatására. Pl. a következő vőfély- és násznagy-versek:
Az első hivogatás. 1. Tisztelt házatokná jó reggelt kívánok, - Legyetek ríszszel mindenféle jónak! - Áldás és bíkessíg szájjon házatokra, - Méltóztasson az Úr testi-lelki jókra! - 2. De mi vígett gyüttünk tisztőtt házatokhoz? - Azér mer szavunk van nyoszolyó lyányunkhoz. - Ékesítsen minket bokréta-pálczával, - Avval szíp a vőfíly, mint huszár kardjával. - 3. Nyoszolyó lyányunkat mi kírjük jó szűvvel, - A szíp bokrétáját agygya hat szűvesen. - Miért az íg ura bölcs jutalmat agygyon, - Áldás és bíkessíg e házná maragygyon.
Midőn a lányos házhoz érnek. 1. Örülök, hogy látom friss jó egíszségit - E leányos háznak lölki bíkességit. - Kívánom mindenben állandó szípsígit; - Most maj átlípem e háznak küszöbit. - 2. Legelsőben ismét hozzátok küldettünk, - A mint láthatjátok, mi el is írkeztünk. - Új parancsolatot mi ezátal vettünk, - Tuggyuk meg, kik vannak ehol mi előttünk. - 3. E háznak gazdája van-e egíszsígben; - Ennek szolgálója kívánt bíkessígben? - Vőlegényünk párja takaros ípsígben? - Vannak-e minynyájan friss jó egíszsígben? 163- 4. De nevezetesen e háznak gazdája, - Ílete párja, kedves gazd'asszonya. - Házasságra lípett szerelmes leánya - Egíszsígben van-e testek alkotmánya?
Asztal fölötti vőfélyversek. Leves-felköszöntő: Istennek nevében íme megérkeztem. - Tudom, hogy azt mondják, biz jól cselekedtem. - Ime itt a leves, az ítkek alaptya, - Násznagy úr a píldát mingyárt megmutattya. - Itt tehát a leves, melyet adott jó hús, - Azért itt senkinek szíve ne legyen bús; - Nosza muzsikusunk szójjon hát a víg tus, - Ezzel dícsértessék az úr Jézus Krisztus. - Káposztára: Itt van uraim e tőtött káposzta. - Álgya meg az Isten, ki hazánkba hozta! - A gazdánk előre Istennel áldotta. - Úgy küldötte velem vendégek számára. - Káposzta utáni pénzszedés a muzsikusnak: Tisztelt gyülekezet az első muzsikás... - Bánatában - mondja - halálán a kontrás. Tiszta szívbűl adjon minden kőtségére - Búbánatba merült káros temetésre. - Kására köszöntő: Elhoztam harmadszor a jó vajas kását; - Nem állhattam tovább sebes pattogását. - Jó meg köll ezt fújni, mer ki a szokását - Nem tugygya, megsüti a szája padlását. - Utolsó tál ítel a jó vajas kása - A ki ebbül eszik, csak búját ne lássa. - Nímelyeknek ettül lészen csiklandása, - Mikor maj körüljár a kanál szúrása. - Ezután pénzt kér ilyen verssel: Sötítsígbe borult a kása melege, - Mer szakácsnénk magát nagyon megígette. - Egyik taggyát úgy megköpte a kása, - Hogy szegíny fejínek nincsen szíp járása. - Ó, de kár, hogy esett ijjen csonkulása! - Nízzík meg az urak, szánják meg a sebét - Ne szemléljík tovább elterjedését. - Pecsenye-köszöntő: Itt vagyok még én is, így szótt a pecsenye, - Én minden embernek vagyok szeme fínye, - Uraknak, papoknak vagyok csemegéje, - Távozzík hát tülem dühös ember melle.
Tréfás mondóka vacsora közben: Tisztőtt nászníp! tisztőtt vendégsereg! - Láttyák, hogy nem vagyok én má mai gyerek. - Ídes apám így szót most a minapába - Hozhatna a gyerek menyecskét a házba. - Itt vótam közeeben mingyá meghallottam, - Azér háztűznízni mingyá eeindútam. - Fogtam egy tarisznyát, a vállamra tettem; - De magamat otthon elébb tele ettem. - Bejártam tíz várost, harminczhárom falut: - Nem talátam leányt sehol nekem valót. - Az egyik csúnya vót, a másik meg szegíny, - Harmadikat pedig ölelte egy legíny. - No a negyediket szörnyen megszerettem, - Harminczhárom perczig bolondgya is lettem. - Ezt meg pedig azér nem vehettem el ám, - Száz ívvel volt vínebb, mint az öreganyám. - Így hát tisztőtt nászníp, most is legíny vagyok, - Reggeetől napestig lányokra gondulok; - De ha tunnak ojat, a ki hozzám gyünne, - Megtarcsuk a lagzit gyövő esztendőre.
De dal terem a nép ajkán a lakodalmi verseken kívül is. Érdekes az a nagyczigándi dal, a mely ezt mondja:
Eement a szeretőm, eement a szeretőm, - El, Amerikába. - Levelet is kűdött, levelet is kűdött, - Hogy menynyek utána. - Nem menek, nem menek én Amerikába, - Soha Amerikába, - Nem hagyom a babám, sem az ídes anyám - Czigánd falujába'.
Eredeti czigándi népdal még:
Egy fekete holló, egy fekete holló - Hozta az újságba, - Három kis lány árva, Három kis lány árva - Czigánd falujába'. - Kettő van a papná, egy a tanítóná - No, no... az iskolába', - Nem köll annak míder, nem köll annak míder - Karcsú derekára.
Vagy:
Szárnya, szárnya, szárnya van az madárnak, - Nincsen párja az czigándi leánynak - Tele van a szája ídes csókkal. - Zsebkendője csörgős mogyoróval.
Királyhelmeczi népdal ez a négy sor:
Perbenyik nem város, Helmeczczel határos, - Oda jár a rózsám egy szép barna lányhoz, - Fekete subába', gyolcs ingbe, gatyába', - Pedig az én kendőm lóg az lajbijába'.
A tótok. Lakóház.
A sátoraljaújhelyi járás éjszaki részében a magyar lakossággal már sűrűn összeolvad a tótság. Nyelvbeli kölcsönvétel, népszokások s az egész életmód kölcsönös egymásra hatása meglátszik általánosan. A tót falu általában nem nyujt tiszta tipust. A ház jobbára három részből áll (a módosabbaknál), az istálló és a kocsiszín külön tető alatt; a szegényebb vidékeken azonban egy tető alatt. Az épület anyaga rendesen vályog, részben (az újabbaknál) kő, de a szegényebb vidékeken földdel tapasztott faváz. A tót ház legszembetűnőbb jellegét a fedélzet adja, a mely a tipikus házakon garádos szalmatető. A sátoraljaújhelyi járás magyarral vegyes falvaiban azonban sok a fazsindelyes és zsupszalma-tetejű tót ház. Másik jellegzetessége a tiszta tót vidék házainak az előkert, a mely ilyen falvakban majdnem általános. A tót ház külső falát tarka festés alig díszíti; általában fehérre meszelt, csak egyes vidékeken (nagymihályi, homonnai járás stb.) látunk kék festést az ablakok körül. A ház kapuja közönséges, faragatlan deszkakapu, vagy semilyen.
Ruházat.
A tiszta tót népviselet tarka és szemrevaló. A varannai járásbeli legény inge színes a sok piros és fekete kivarrástól, a gombjai meg éppen sokszínűek. A mellénye is vörös, fekete zsinórzattal és ólompitykékkel. Ruhája fehér, csinos fekete czérnadíszítéssel. A menyecskének, leánynak barna, mintázott a szoknyája, alul zöld szalaggal; e felett még sötétkék kötény, piros szalaggal, kék zsinór-felvarrással, élénk vörös korczczal. Világoskék selyemnyakkendő díszíti még a rózsaszínű csipkeszegélyes, dudoros ujjas derekat is, melynek kézeleje mintázott. Világos fejkendőjén kék szalag és minta. 164Az öreg asszony ruhája általában sötét színű, sőt fekete és csak a derékkendőn tűr virágos díszt. Színpadiasan tarka a kelcsei tót leány ruhája is. Zöld szoknyáján apró virágok, alján két sárga csíkkal; égszínkék kötényének alján fehér csipke. Vörös nyak- és vállkendőn kívül még üveggyöngy is ékíti hat sorral. A hajában pedig hosszú selyemfonat. Érdekes a magyarsasi legény ünneplő ruhája, a melyen első tekintetre feltűnik az ing elején vörös, kék, sárga és fekete porczellángombdísz, a mely alatt még fekete kézihímzés is gazdagítja a vásznat. Czifra gombok három sora tarkítja a fekete mellény mindkét oldalát is, a zsebek külön még kivarrással. A nadrágja fehér s a kalapja mellett csokor van.
Nyelvészeti szempontból érdekesebb azonban az egyes ruhadarabok elnevezése a zempléni tótoknál. Sztropkó vidékén és másutt is a férfi a kabátot kikli és kiklya néven, a mellényt pedig lajbik néven nevezi. A szinnai járásban az ing szorocska. A nadrág: nohavicza; a kabát pedig: kitla, kittli. Borosnya környékén a bakkancs neve: bokancse, a gyatya: gacse. Visnyó vidékén a kalap: kalep és csapka. - A nők ruházatában érdekesebb elnevezések: Sztropkó vidékén a derék = drik és lepetyanka. A szinnai járásban vizitka, a homonnai járásban vizitku. A kötény husztya, fartuch s a szoknya szuknyu (Szinna vidékén). Agyagos vidékén a szoknya neve szukeny s a deréké bluz.
Keresztelő.
A tót minden nagyobb családi eseményt ünnepélylyel köt össze. Ezek elseje a keresztelő. A varannai tót házában nevezetes nap a gyermek születése (radosznyik = örömnap). Mihelyt a gyermek megszületett, nyomban összehívják a szomszédokat, meg a rokonságot s pálinkaáldomással köszöntik az új honpolgárt. Egy, vagy két héttel később, de mindenesetre vasárnap, van a keresztelő, a melyre díszbe öltözötten a bába hívja meg a rokonságot. A lakoma azonban este van s tánczczal végződik. A tánczot a bábának kell megkezdenie a keresztszülőkkel, hogy a kisded, mire felnő, jó tánczos legyen. A keresztelőt követő napon van az úgynevezett chlyasztki, vagyis az ételmaradékok osztogatása és elfogyasztása, persze pálinka kíséretében (Sókút vidékén). Egyes vidékeken a papnak is kijár a része a pálinkaáldomásból s kereszteléskor egy üveggel az ő számára is hoznak a templomba. Ez a komapálinka (Bánócz vidékén). Vannak azonban oly vidékek is, a hol czeremónia alig fűződik a családi ünnepekhez (mint a gálszécsi járásban).
Lakodalom.
A lakodalmi szokások sok különösségére minden vidéken akadunk. A varannai tót kiválóan szereti a czeremóniát. A házasságot rendesen a szülők határozzák el, s ha a legény ideje elérkezik, a szülők két férfi-rokont küldenek a kiszemelt leányos házba. A megkérés egyszerű szóval történik s a felelet: pálinkakínálás. Ha a kérőket nem kínálják a leányos házban pálinkával, ez kosarat jelent, a melylyel szégyenkezve siet vissza a két kérő. Igenlő válasz esetén, bizonyos idő elteltével, visszatérnek a kérők, de immár a vőlegénynyel. Dús lakoma várja már őket, de asztalhoz űlés előtt még egy s más szertartáson kell túlesniök. Mielőtt a két kérő a szülékkel tanácskozik, a vőlegényt a menyasszony kivezeti a pitvarba, hogy négyszemközt megvitassák jövendő életüket. Ha megegyeztek, a vőlegény visszatér a szobába, a leány pedig a kamrából előkeresi a jegykendőt (fejre való czifra kendő) s nesztelenül a jegyese után besompolyog a szobába. Óvatosan jön, mert meglepetést hoz, a beleegyezése tulajdonképeni zálogát: a jegykendőt. Ezt a szoba közepébe dobja, a földre s vőlegény uramnak kell érte lehajolnia. De tisztelettel ám s nem is puszta kézzel, hanem saját zsebkendőjébe csavart ujjakkal. S abba göngyölgetve kell a jegykendőt haza is vinnie. Ez a kézfogó. Másnap a vőlegény megbízásából 4-6 asszony jelenik meg a menyasszonyos háznál s kikérik az igazi nagy jegykendőt, a mely már drága selyemből készült és hímzéssel is teli. Ekkor állapítják meg a napot is, a mikor a leány szülei ellátogatnak a vőlegény szüleihez háztűznézni. Ezt hamarosan visszaadja aztán a vőlegényes ház. Mindkét látogatás fénypontja természetesen az áldomás és pálinkázás.
A lakodalomra hivatalos személyek: a két násznagy, egy zászlótartó, két nászasszony, mintegy tuczatnyi vőfély, ugyanannyi nyoszolyóleány, végül pedig a csopnár, a ki az italt kezeli. A lakodalmat megelőző szombat estén a vőlegény, vőfélyek és nyoszolyóleányok kíséretében, megjelenik a 165menyasszonyos háznál. Mindegyik nyoszolyóleány egy-egy kendőt ad a menyasszonynak s ott marad a házban másnap reggelig: segíteni a kelengyevarrásban. Vasárnap reggel a mátkapár gyónni megy. A menyasszonyt az összes nyoszolyóleányok kísérik a paphoz, mindegyik nyoszolyóleány fején virágos koszorú. A gyónás után a menyasszony fejére is ráteszik a koszorút.
A lakodalom vasárnap délután kezdődik a vőlegény házában. A sok és hosszadalmas szertartásnak első pontja a vőfélyek ünnepélyes bevonulása; a zene megszólal, mire a vőfélyek eljárják a vőfélytánczot (csárdás). A táncz után elindul a vőfélycsoport a násznagy, a zászlótartó s a többi hivatalos férfiak összetoborzására. A mikor valamennyien együtt vannak, zeneszóval elmennek a két nyoszolyóasszonyért. Az első nyoszolyóasszony lakásán már várja őket a második is, de várja a férfiakat dúsan megrakott asztal is, a melyet körülülnek. Mindegyik vőfély czifra piros törülközőt kap a lakodalom tartamára az első nyoszolyóasszonytól, vőfélyi díszül. A lakomával azonban ebben a házban gyorsan végeznek, mert az igazi még csak ezután következik. Fel is kerekednek, a násznagy vezetése mellett átvonulnak a vőlegényes házhoz, a hol a tulajdonképeni vacsora következik s eltart 10-11 óráig, a mikorra már öreg este lett s int az idő a násznép további kötelességére. A násznagy feláll s ékes dikczióval kikéri a vőlegényt. A vőlegényt persze kiadja az apja s reggel valamennyien szekerekre ülve, a menyasszonyos házhoz hajtatnak. Ott már várja őket a koszorús menyasszony, a nyoszolyóleányok körében, csakhogy zárt ajtók mögött. Hiába kopogtat a vőlegény, meg az egész kiséret, senki sem válaszol a menyasszonyos házból. A násznagynak kell latba vetnie minden tekintélyét s az ő kopogtatására csakugyan megszólal valaki a zárt ajtó mögött. Ez a valaki azonban kijelenti, hogy vámot kell fizetni a nyitásért. Ha csak erről van szó! erre szívesen rááll a násznagy, annál is inkább, mert a fizetség nem túlságos: 4 fillér fejenként minden nyoszolyólány után. Ezt a tréfás czeremóniát a nyoszolyóleányok tót éneke kíséri:
Eljöttek a kérők, - Kikérni koszorúnkat, - De ingyen nem adjuk, - Csak ha mindegyiknek - Egy aranyat adnak.
A vám lefizetése után szabad a bemenet s a násznagy bibliai idézetekkel fűszerezett mesével magyarázza jövetelük czélját. Erre a menyasszony kiosztja a násznagyok, a zászlótartó és a nyoszolyóasszonyok között az őket megillető fehér törülközőket, a vőfélyeket pedig földíszíti pokréjtkával (csinált virágból készült csokor.) Most már int a násznagy: kezdődik a készülődés a menyegzőre való indulásra. A nyoszolyólányok karénekkel szólítják fel a menyasszonyt:
Térdelj le, Hanyicska, mezítelen térdre,
Anyácskádtól bűneidért bocsánatot kérve.
A mátkapár letérdel a menyasszony szülei előtt s a násznagy ünnepélyes szóval, ismét a bibliából idézve ékes rigmusokat, kikéri a házasulandókat. Ennek megtörténte után fölkerekedik a násznép s előbb az anyakönyvvezetőhöz, onnan pedig a templomba vonul.
A templomi szertartás után az egész násznép a menyasszonyos házba tér vissza, a hol lakoma és táncz következik. Vacsora után az új pár elbúcsúzik, a menyasszonyi kelengyét szekérre rakják s átköltöznek a vőlegényes házba, a hol a ház asszonya (az anya, vagy valami nőrokon) fogadja őket. A szobába lépve, a két nyoszolyóasszony s az első vőfély háromszor a terített asztal körül vezetik a menyasszonyt, majd leültetik az őt megillető helyre s az ölébe kis gyermeket adnak. A menyasszony a gyermeket sajátkezűleg készített kalácscsal ajándékozza meg. Ezután valamennyien asztalhoz ülnek, megvacsoráznak, majd tánczra perdül az egész vendégsereg.
Mialatt az ünneplő-szobában muzsika szól s táncz járja, a hivatalos személyek fenn a padláson elkészítik a nászágyat, melynek alja széna s e fölé kerül a menyasszonyi kelengyéből való ágynemű. Ha ezzel elkészültek, a vőfély verses jelentéssel hívja fel a násznép figyelmét az ünnepélyes pillanat elérkeztére. Az új házaspárt letérdelteti a vőlegény szülei előtt s elbúcsúztatja őket. A búcsúzó elhangzása után a vőlegény fölsiet a padlásra. De lám, meglepetés várja ott: valamelyik furfangos vőfély megelőzte s tréfás nyujtózással 166kényelmeskedik a nászágyban. Föl sem akar onnan kelni, csak váltságdíjért. Persze ezreket kér, de végezetül megelégszik 40 fillérrel is. Ideje is volt az egyezséget megkötni, mert már hozzák a menyasszonyt a nyoszolyóleányok énekelve:
Megy a menyasszonyunk létrácskán felfele,
Törölgeti szemecskéjét selyem kendőjébe.
A fekhely előtt a vőlegény letérdelteti a párját s maga is mögéje térdelve, leveszi a menyasszony koszorúját, kifonja a varkocsát, halkan a fülébe énekelve:
Három búbánatot okozok én néked:
Aranyszőke szép hajadról leveszem az éket,
Nem lesz néked már koszorúd s lányok társasága,
Hanem leszel anyámasszony, gyermekek számára.
A leoldott koszorut csákányra tűzi s azzal lejön a lakodalmas szobába, a hol a násznagy előtt bibliai czikornyás versezettel jelentkezik. A vőfélyek erre körültánczolják a menyasszonyi koszorús csákányt, miközben a nászvendégek oszladozni kezdenek s a lakodalom mára véget ér.
Másnap, kedden reggel azonban folytatása van még a lakodalomnak. Elsőkül a vőfélyek tisztelegnek a fiatal párnál. Onnan szerte bomlik a vőfélycsoport, hogy összehívja ismét a násznépet, mert egyik hivatalos aktus még hátra van: a friss menyecske bekontyolása. (Fésűvel felkötik menyecskésen a haját s piros kendővel hátraszorítják.) Ekkor következik az igazi menyasszonytáncz, a mely addig tart, míg a nyoszolyóasszonyok pálinkával és kalácscsal sorra végigkínálják a vendégeket. A menyasszonytánczban utolsónak a férje marad, a ki azonban csak kettőt-hármat fordul a párjával, majd hirtelen kifut vele a pitvarba, a kémény alá, hogy a születendő gyermekek szép fekete szeműek legyenek.
A nap délutánján a menyasszony szülei és rokonai látogatnak el az új fészekbe búcsúmulatozásra (pridonczi = toldalék) s ott maradnak rövid vacsorára, a mivel aztán teljesen vége szakad a lakodalomnak. (Ez a leírás a Sókut vidékén dívó szokások egybevonása, de ehhez körülbelül hasonló valamennyi tót vidék szokása.) Egyes tájakon, mint például a gálszécsi járás legnagyobb részében, kevés a czeremónia s a lakodalom is rövidebb. De az előbb rajzolt szokásoknak a nyomát itt is megtaláljuk.
Temetés.
Mint az élők örömnapjait, úgy a halottak fölött tartott gyászt is általánosságban ünnepélyessé avatja a tót nép. A halotti tor nagyjában megvan mindenütt. A gálszécsi járásban csak két községben (Magyarizsép és Cselej), a varannai járásban Vehécz, Bányapataka, Dávidvágása, Kővágó környékén, a sztropkói és nagymihályi járásnak is némely vidékén múlta a divatját, részben meg tilos. A többi tót községben azonban általános s ilyenkor nagy kelete van a pálinkás üvegnek.
Népszokások.
A magyar vidékeken dívó népszokások nagy részét megtaláljuk a tótoknál is. Ilyen például a fonóka. A gálszécsi járás több községében a varannai, a sztropkói, a homonnai járásban mindenütt van fonókabál és csak kevés az olyan község, a hol nincsen. Általános még a betlehemjárás, a húsvéti öntözés és tánczos mulatságok, kivált farsangkor.
A népszokásoknak egyik igen érdekes különlegességét találjuk több vidéken: a szent-jános-napi tűztánczot, a melyet általános Szobotka-égetésnek neveznek. Pünkösdtől Szent-János napig minden este szalmatüzet raknak a falu végén. A mikor a tűz lángja fellobog, a legények és leányok körültánczolják, sőt a leányok virtuskodva át is ugrálják a tűzet, ezt a verset énekelve, a melyet magyar fordításban adunk:
János-napkor, János-napkor fürdött a kis Jánoska,
Fürdött, fürdött, fuldokolva, Szent Jánosra hivatkozva.
A mi fényes szobotkánk tegnap este kialudt,
A csáklyói milyen sötét, mellette a fiatalság elaludt.
Másik érdekes helyi szokást találunk farsangkor a Háromhuta község vidékén. A népbeli leányok csoportosan, czifrán öltözötten, sorra látogatják 167a legényes házakat, szappanos vizet és borotvát hozva magukkal, hogy a legényt megborotválják. Ebből a veszedelemből a legény csak pénzzel válthatja meg magát s az így egybegyűlt összegből fedezik a tánczmulatságok költségeit. Ennek a népszokásnak farsangi beretválás a neve.
Regék, mondák.
Rege kevés van a zempléni tót vidékeken. Felemlítésre érdemes a sztropkói katholikus templomban a Mária-oltár fölött látható, ódon keretbe foglalt s ezüstből vert képhez fűződő monda. A kép díszmagyarba öltözött főurat és szintén magyar nemzeti öltözetű hölgyet ábrázol, a mint az oltár küszöbén térdelve, imádkoznak. A két alak fölött függőleges helyzetben pólyásbaba látható. Ehhez az oltárképhez fűződő monda azt tartja, hogy hajdanában a kastélybeli uraság egyetlen gyermekét halálos betegségből imával gyógyították meg s ezért a földesúr hálából ezüstből kivert oltárképet ajándékozott a Mária-oltár számára.
Babonák.
Annál bővebben terem azonban a babona minden tót faluban. Szécsudvar és Tapolybánya vidékén szombaton délután semmiféle munkát nem végeznek, mert abból baj származnék. (Ennek a babonának a tapolybányaiak a históriáját is tudják. Másfél évszázaddal ezelőtt valami Huyida nevű nemes szombaton délután erős munkába fogta az embereit, a miért azután Isten pusztító jégveréssel büntette meg őt s az egész vidéket. Ennek a napnak az emlékére ülik meg ünnepként a szombat délutánját.)
Görbény vidékén a szombat estén kívül csütörtök estéjét töltik dologtalanul. Különösen óvakodnak ilyenkor fonni, mert az rájok szabadítaná a boszorkányokat. Ez a babona Jánosvágása környékén is dívik. Koskócz környékén a szerdai nap estéje ünnep. Szerdán egész nap óvakodnak új dologba kezdeni.
Általános babona: üres edényt vivővel találkozni, bajt hoz. Ha a kocsiban ülő ilyennel találkozik, megáll s megvárja, a míg az edényt tele merték vízzel; csak azután folytatja az útját.
Szárazság idején a vén asszonyok szájukban vizet hordanak egyik kútból a másikba. (Homonna-Olyka.)
Tűz esetén az asszonyok ruha nélkül körülfutják a házukat, így vélve megmenteni azt a pusztulásból. (Kistapolya, Petrócz vidékén.)
Ha a kakas reggel 8-9 óra között kukorékol, eső lesz. (Lászlófalva vidékén.)
A szarvasmarha első kihajtásakor a pásztor fűzfaágat tart a kezében.
Az új cselédnek nem szabad addig a házba lépni, a míg a régi el nem távozott.
A marhát seprűvel ütni tilos, mert elcsenevészik.
Izbugyahosszúmező vidékén félnek a víztől, mert azt tartják, hogy attól bolondult meg kilencz esztendő alatt kilencz ember a faluban.
Szent-András estéjén kendermagot szórnak el és kibocsátják a sertést az ólból, hogy termetessé hízzék. (Udva vidékén.)
Karácsony estéjén bekötözik a gyümölcsfákat. (Kisgézsény, Kiskemencze vidékén.)
A nagykemenczei Andrássy-kastélyról azt tartják a környéken, hogy éjtszakánként gróf Andrássy Etelka szelleme jár benne, harisnyakötéssel a kezében. Ugyanitt láttak fekete négylovas hintót éj idején a kastély elé robogni, s mire a szemtanúk odasiettek, a látomány eltűnt.
Gúnynevek.
Gúnynevet ritkán ad egymásnak a tót, legfeljebb olyan vidékeken, a hol sok az egynevű csald, ott keresztelik el az illetőket. Pl. Görény, hagyma (mert akkora a szeme, mint a vereshagyma). A tót paraszt humorát jellemzi, hogy a község legdísztelenebb külsejű zsidaját premiljeni = gyönyörű névvel ruházza fel. (Harabócz vidékén.) Legtöbb gúnynév a testi fogyatkozásra illik: sánta, kancsal stb. Vagy más hibája miatt, mint: Poloska (a ki mindenkit bánt), plébános (a ki tudákos). Lazony vidékén hozzáálló a gúnyneve annak, a ki megházasodván, a felesége családjához költözik. Jánosvágása vidékén szokásos gúnynév a Hentzi.
Dadafalva községet a szomszédai Debreczennek csúfolják, de hogy miért? azt nem tudtuk kipuhatolni.
Izbugyahosszúmező községbelinek a gúnyneve: varjú, mert a lakosai régebben pecsenyének megsütötték a varjút. Tótalmád községbelié hasonló 168okból bagoly. Varannai konfekt, szállóige Varannó környékén s a jelentését onnan vette, hogy egy gazdag varannai csizmadia nagy lakzit csapott, de a lakoma végén összeveszvén egyik vendégével, azt csúfosan elverte. Innen a "varannai konfekt".
A ruthének. Lakóház.
A vármegye éjszaki és éjszakkeleti részében a lakosság zöme ruthén. A sztropkói és homonnai járásokat harmadrészben, a szinnai járást pedig teljes egészében ruthének lakják. Tiszta tipust azonban alig találunk a falvak között. A házépítés módja a tótokkal vegyesen lakott vidékeken általánosan vert fal, zsupszalma tetővel, ritkábban fazsindelylyel. A ruthén háza egyszerű, festés és díszítés nélkül, sőt tornácza sincsen. Előkert azonban szórványosan található. A tiszta ruthén lakosú falvakban (szinnai járás) a házak rendesen favázas vályogfalakból vannak, előkertek nélkül s egy fedél alatt van a lakás, kocsiszín, istálló, sőt néhol az ól is. Az itt-ott látható s egyszerű fonott sövénynyel kerített előkertek számba sem vehetők az általános összegezésnél. Ezeken a házakon nincsen dísz, a puszta falat festés nem ékíti. A kapu is a legegyszerűbb léczes tákolmány. A lakóház egyes részeinek elnevezése: chizsa (szoba), szini (pitvar), komora (kamra), sztajnya (istálló), pelevnya (csűr).
Ruházat.
A milyen egyszerű a ruthén háza, olyan egyszerű a ruházata is. A férfiaké általában világos színű (fehér vagy szürke darócz), csak a mellény (lajbik) színes, még pedig leginkább sötétkék s csak a sztropkóié vörös.
Érdekesebb az egyes ruhadarabok elnevezését összehasonlítanunk a magyar és tót elnevezésekkel. Így például a guba neve gubanya, a kabáté csuha, a könnyű kabáté kitlya; a csizma neve csizsmi és csizmi (Sztropkó vidékén). A szinnai járásbeli ruthén a felső kabátját csapó néven, a gatyát gacsi, a bocskort bocskori és kalapot káláp néven ismeri. A nők, különösen a fiatalabbak, már színesebben járnak, de ők is olcsó, egyszerű perkál és mosószövetből varrott kék, barna, sötétzöld színű csíkos vagy babos mintájú ruhákban. Több fényűzést mutat a csizma, a mely fekete, sima szárú, de sárga szögekkel van kiczifrázva. Csizmán kívül a nők bocskort viselnek leginkább. A sztropkói járásbeli ruthén nő egyes ruhadarabját ekként nevezi: vizitke, lajbik, drik, lipityánka; a fejkendő csepecz, a szoknyát pedig kabátnak mondja. A viselet legdíszesebb része a selyemkendő, a mely mindenféle színben, tarka rojtokkal és mintázattal élénkíti a szintén színes bársonymellényt. A szinnai járásban a női ing neve szorocska, a kötény pedig surcz. Az öregebb asszonyok rendesen, mint mindenütt, sötét színű, lehetőleg fekete ruhába öltöznek.
Keresztelő.
A család örömünnepeit nem üli meg a ruthén nép olyan dús czeremóniákkal, mint a magyar vagy a tót. A keresztelő általában csendes, rövid lakomával, de annál több babonás szokással van egybekötve. A sztropkói járásban egyáltalán nem is nevezetes családi ünnep a keresztelő s érdekeset talán csak Repejő vidékén találunk, a hol a komatál is dívik. Annál szembetűnőbb tehát az a szokás, a mely Vojtvágása vidékén általános, a hol a keresztelő már nagy lagzival jár együtt s a gyermeket 10-15 komával is megtisztelik.
Leánykérés, lakodalom.
A lakodalmi szokások általában rövidek és egyszerűek. Némely vidéken azonban igen czeremóniásak. Ezek között érdekesek a Nagypolány vidékén dívók. A megkérés módjában itt már figyelemre méltó különlegességet találunk. Az első lépést ebben két asszony teszi meg, a kik a legény megbízásából puhatolódzni jönnek: eladó-e a leány s oda adják-e a legénynek? Ha a válasz kedvező, a legény, két tisztes férfi kíséretében, maga megy el megkérni a kiválasztottja kezét. A megkérést a násznagy készíti elő, még pedig a következő nem éppen poétikus módon:
- Van egy tinónk, párt keresünk ahhoz. Azt hallottuk, hogy ebben a házban szép üsző lakozik. Azért jövünk, eladó-e?
Ha a válasz kielégítő, az állathasonlatot a maga képére fordítja a megkérő legény. A megkérést azután lakoma zárja be, a mely hajnalig tart, mert hajnalban kell a vendégeknek szétoszlaniok, nehogy hazamenet idegen emberrel találkozzanak. Másnap, vagy egy héten belül újra elmennek a leányos házhoz kendőváltásra s bokrétakérésre. Ezt követi ismét néhány nap múltán a kézfogó, a mikor a menyasszony a szüleivel a vőlegényes házhoz megy kezet adni. Ez a szertartás érdekes sajátsága a ruthén népszokásoknak s 169abban áll, hogy a vendégség közepett az apák kilépnek az asztal mellől, kezet szorítanak, megfordulnak és kölcsönösen szerencsét kívánva egymásnak, "nászuramozzák" egymást. Ez a jelenet pótolja a magyar kézfogót.
A kézadást hamarosan követi a lakodalom, melynek előestéjén a násznép tánczmulatságra gyülekezik, plescsini (amolyan toborzóféle), a mi hajnalig eltart. Korán reggel aztán a vőfélyek örökzöldet hoznak; ebből a násznagyok dalok kíséretében koszorúkat fonnak (külön a menyasszonyos és külön a vőlegényes háznál). Ennek elkészültével a násznagyok elbúcsúztatják a jegyeseket a szüleiktől és zeneszó mellett valamennyien elvonulnak látogatóba a pap házába, innen a nászasszonyok éneke kíséretében, a templomba mennek. Az esketési szertartás alatt a jegyes pár törülközőn áll s vállaik fölé a zászlóvivő (zasztavnik) kenyeret tart, a melybe két szál égő gyertya van szúrva. Az esketési szertartás után a menyasszony és a vőlegény külön-külön a maga házába megy; a muzsikás lakoma a vőlegénynél várja a vendégeket, a kik csak este menesztenek küldöttséget a menyasszonyért. A menyasszony házánál azonban zárt ajtókra találnak, mire a násznagy a fokosával háromszor kopogtat, ezzel a kiáltással:
- Krisztus közöttünk!
Mire a házból ez a válasz hangzik:
- Jelen van és leszen!
A násznagy aztán előadja, hogy ők egy jelet keresnek, a melynek itt kell lennie a házban. A menyasszonyos háznép kiküld erre egy nyoszolyóleányt, hogy talán ez lenne az, a kit keresnek? Nem az. Erre második nyoszolyóleányt, küldenek - válogasson bennök a násznagy. Harmadszorra megmutatják az igazi menyasszonyt. Erre a fiatal pár összefogódzik s az öregek árpával körülhintik őket. Következik a lakodalom folytatása, immár a menyasszonyos házban. Csakhogy az új házasok nem mulatnak együtt a vendégekkel, hanem kivonulnak a kamrába s háborítlan kettesben ülik meg a lakodalmukat. Sokáig azonban nem tart a mulatozás; a násznagy megadja a jelt a következő szertartásra: kikéri a menyecskét a szülőktől, elbúcsúztatja s aztán átvonulnak a vőlegényes házhoz. Itt a vőlegény anyja kifordított ködmenbe burkolódzva, fogadja az érkezetteket s dúsan terített asztalhoz ülteti őket. A vendégség után a padláson megvetik a nászfekhelyet. Másnap reggel a fiatalokat "mosakodás előtt" fölveri ismét a násznép s valamennyien levonulnak a folyóhoz mosdani. Otthon ezalatt készül a reggeli, melynek ünnepélyes aktusa a felkontyolás. Ezzel véget ér az egész lakodalom. Néhol még folytatódik a menyasszonytánczczal és estig tartó mulatozással. Ez azonban ritkább.
A ruthén általában a maga falujában választja a párját; rossz néven is veszik tőle, ha idegenbe néz. Még nagyobb baj származik abból, ha a falu szépét (bilu Marj ku = a "fehér Mariskát") más faluba viszik; a legények valóságos affért csinálnak belőle s ilyenkor nem ritka a véres verekedés. Egyes vidékeken, mint Bukócz környékén, a lakodalom 3-4 napra is kinyúlik s főleg mértéktelen pálinkázásból áll. Érdekes eltérés a Vojtvágása vidéki szokás, a hol a leányt hajnalban kérik meg, mikor még az egész falu alszik. Ez a megkérés egyszerű szavakkal történik s a válasz itt is a pálinkával kínálás. Ha a kérőt pálinka nélkül bocsátják el, ez kosarat jelent. Sugó környékén az egész lakodalom a korcsmában megy végbe és csak az étkezésig maradnak az ünneplő házban. Oroszsebes vidékén a vendéghivogatást, a mi másutt a vőfélyek tiszte, a nyoszolyólányok végzik, a kik ünneplő díszben sorra járják a meghívandók házait.
A család gyászát halotti torral üli meg a ruthén nép is. Egyes vidékeken azonban ez a szokás divatját múlta.
Egyéb szokások.
Az ünnepi szokások legérdekesebbjét a tótokkal együtt lakó ruthén vidékeken találjuk, és ez az ősi pogány szokásból fönmaradt szent-jánosnapi-tűzrakás (Szobotka-égetés). A sztropkói járás több községében és más helyeken is dívik ez, nevezetesen: Kelcse, Holcsik, Turány, Kisvölgy, Felsőkrucsó, Felsőtokaj, Lomna, Olsva környékén.
Az általános ünnepi szokásokon kívül érdekes a Sztropkóolyka vidékén dívó újévi zabgyüjtés, a mi abból áll, hogy a legények sorra járják a község módosabb gazdáit és zabot gyüjtenek a pap számára újévi ajándékul.
170Az egyházi ünnepeket általában sok szertartással s még több babonával kötik össze. Első sorban a karácsonyt. A sztropkói járás némely vidékén (Minyevágása, Olsva, Felsőtokaj stb.) karácsonyestén a háziasszony leül az asztalhoz, köréje gyűlnek a házbeliek, csöndben kiszolgálják, azután háborítlanul ülve hagyják, az egész idő alatt egyetlen szót sem váltva egymással. Karácsony első napján nem is távozik senki hazulról, hanem csöndben mulat otthon.
Három királyok estéjén a sztropkói ruthén vidékeken házról-házra járnak, énekelve s vesszőcsomót hordozva magukkal. A csomóból minden házban egy-egy vesszőt hagynak s ezzel hajtják ki tavaszkor, első alkalommal, a szarvasmarhát a legelőre.
A húsvéti öntözés általános szokása igen sok helyen dívik, de a fonóka is, mint pl. Olyka, Oroszvágás, Oroszkánya, Jobbos, Hegyvég, Minyevágása, Variháza, Hegyzávod és főleg a tótokkal vegyesen lakott vidékeken.
Közmondások.
Közmondást, ha nem is bőven, mégis találunk a ruthének között. Érdekesebb följegyzéseink:
Az úr parancsolta és megtette maga. (Vagyis: ha nincs, a ki szót fogadjon.)
A tarisznya lenézi a tarisznyát. (A magukszőrű gőgös embernek szól.)
Gombostűvel szemelgeti a kását. (Hiábavaló munkát végez.)
Elvitetted a szemedet legeltetni és üres maradt a gyomrod. (Hiába jártál.)
Nagypolány vidékén.
Begyepesedett az udvarának az útja. (Vagyis elfordultak tőle az emberek s a küszöbét nem lépi át senki.)
Az ördög is azt mondta, mikor az anyját megölte, hogy sötét volt. (A ki rosszul mentegeti a hibáját.)
Elaludt az ágyában és felébredt a tűzben a másvilágon! (Vagyis: a pokolba jutott.) Méhesfalva vidékén.
Zabot adsz a lovadnak s úgy hajtod, mint a kutyát. (Vagyis: ha valaminek megadják a módját, de nem veszik kellően hasznát.) Juhászlak vidékén.
Bacskót nem fogja a jég, mert a hagyomány szerint ott még soha jégverés nem volt.
Babonák.
Jóval gazdagabb a ruthénlakta vidék babonákban és babonás szokásokban. Az általános babonákon kívül a nevezetesebbek a következők:
Nagypolán vidékén nagypénteken, az éjfél közeledtekor kilenczféle magot vesznek a szájba és azt hiszik, hogy így a boszorkányok nem tudják őket megrontani.
A homonnai járásban, a mikor a szarvasmarhát és a sertést tavaszkor először hajtják ki a legelőre, az állatokat meghintik olyan porral, a melyet a templomban sepertek össze; a pásztornak pedig nem szabad egész napon át senkivel sem beszélgetni.
A ki húsvéti pászkaszenteléskor leghamarabb ér haza a pászkával, annak a tehene a legtöbb tejet fogja adni. (Éralja vidékén.)
Azon a napon, mikor a tehén ellik, élelmiszert nem szabad kiadni a házból, különben elpusztul a borjú. (Szirtes vidékén.)
Idegen kéznek nem szabad a tehenet megfejni, mert elapad a tej. (A sztropkói járás sok helyén.)
A jégeső ellen élével az égnek fejszét állítani az udvarba, általános babona.
Naplemente után a házból élelmiszert nem adnak ki pénzért sem. Újév napjától Szent György-napjáig még a legközelebbi rokonnak sem adnak. Ha már mindenképen meg kell történie, meghintik sóval. (Minyevágása vidékén és másutt is.)
Este a szobát nem söprik ki, mert az bajt hozna a házra.
Üres bölcsőt ringatni nem szabad, mert meghal a gyerek.
Ha a kakas este kukorékol, szerencsétlenséget jelent; ezért a kakast nyomban megölik. (Minyevágása vidéke.)
Ha halottért harangoznak, minden munkát félbe kell hagyni; a ki ezt nem teszi, annak leszárad a karja. (Minyevágása vidékén.)
Ha menydörög, kővel kell a fejet verni, erre elmúlik a fejfájás. (Minyevágása vidékén.)
Ruhamosással álmodni, vendéget jelent. (Szálnok vidékén.)
171Ha Juhos vidékén a ruthén paraszt szekérrel elindul valamerre, keresztet rajzol a ló elé a földre és szerencsés visszatérésért imádkozik.
Vendel napján a csukaházi paraszt nem lép a másik házába.
Tüskés vidékén kevés a víz s ha száraz időben valaki mezítláb, felgyűrt nadrággal járna az utczán, azt megköveznék.
Ha a leányt seprővel megütik, erkölcstelenné válik. (Ugar vidékén.)
Szedreske vidékén a temetésről hazajövők sietnek megmosdani s a megholtnak az ágyát fölborítják az udvaron, különben a halott lelke visszajönne.
Ha a gyereknek előbb nő a felső foga, mint az alsó, akkor a gyerek hamarosan meghal. (Juhászlak vidékén.)
Olyan házból, a hol több gyermek már meghalt, az újszülöttet az ablakon át viszik keresztelőre és azon át is hozzák vissza a házba; így azután életben marad. (Minyevágása vidékén.)
Az újszülött fürdővízébe mindenféle szerszámot tesznek, hogy dolgos ember váljék belőle. A menyasszonynak pedig pénzt tesznek a csizmájába, hogy gazdaggá legyen.
Ha vásárra viszik a marhát, forgácsot vetnek utána, hogy sok pénzt kapjanak érte. A vásárolt marhát pedig, mielőtt az istállóba beengedik, a ház legduzzadtabb párnáján sóval kínálják, hogy olyan kövérre hízzék, mint a párna. (Minyevágása vidékén.)
Karácsony estéjén a szobát szalmával hintik be, a mely ott marad az egész ünnep folyamán. A szalmát aztán nem söprik ki, hanem kézzel szedik össze s erre a szalmára ültetik a baromfit, hogy minden tojása kikeljen. Ha azonban karácsony estéjén csikó ellett a faluban, akkor a karácsonyi szalma elveszti a varázserejét. (Minyevágása környékén.)
Három királyok napján a Minyevágása környékbeli pap házakat jár szentelni. Házszentelés után kínálják, hogy üljön le s e közben párnát tesznek alája, a mi, ha észrevétlenül sikerül, a lúd valamennyi tojása kikel. A hol pedig eladó leány van, az észrevétlenül megrántja a pap egyházi ruháját, hogy hamarább férjhez menjen.
Karácsony estéjén a férjhez adó leány kilopódzik a sertésólhoz és háromszor megkopogtatja a falát. Ha a sertés fölriad és röfög, akkor a következő évben a leány férjhez megy. (Minyevágása.)
A ruthén és tót nyelvsajátságokra és tájszólásokra, mivel ezek inkább szakmunkába valók, nem terjeszkedünk ki.

« SÁTORALJAÚJHELY. Irta Vende Aladár. KEZDŐLAP

Zemplén vármegye

Tartalomjegyzék

MEZŐGAZDASÁG ÉS ÁLLATTENYÉSZTÉS. Irta gróf Mailáth József. »