LECTORI
SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK...
NAGY VENDEL
TÖVISKOSZORÚK
E-KÖNYV
VERSVÁLOGATÁS
KÉSZÜLT 2016 JÚNIUSÁBAN
AJÁNLOM BARÁTAIMNAK ÉS ELLENSÉGEIMNEK, OKULÁSKÉNT...
HATVAN HANGULATVERS EGY BEFEJEZETLEN ÉLETMŰBŐL...
Kapcsolattartás:
nagy.vendi54@gmail.com
KÖSZÖNÖM A MEK DOLGOZÓINAK ÁLDOZATOS MUNKÁJÁT.
KÖSZÖNÖM A DUÓ VERSEK TÁRSSZERZŐINEK
SEGÍTSÉGÉT.
MIKS MÁRIA
KANCZLER ANNA
KÖSZÖNÖM A KÖNYVBORÍTÓ TERVEZŐJÉNEK
FESTŐI MUNKÁJÁT
MÁTYÁS RITA: TÖVISKOSZORÚ (FILCRAJZ)
A SZERZŐ FÉNYKÉPE AMATŐR FELVÉTEL.
A KÖNYV MAGÁNTULAJDON.
A KÖTET TARTALMÁT SZERZŐI JOGOK VÉDIK.
OLVASD ÉS ADD TOVÁBB.
A KÖNYVET VAKOK IS OLVASHATJÁK, OLVASÓ PROGRAMMAL.
Ha valaki, mint akár én is, aki több mint negyvenöt éve írok különféle stílusokban és formációkban, óhatatlanul szert tesz némi rutinra az irodalom terén.
A stílusváltás elkerülhetetlenül előtérbe kerül a hosszú évek során.
Változnak az idők, a különféle ráhatások, és talán érettebb is lesz az ember, bár ez nem biztos.
Jelen kötetem címe egy sokatmondó, beszédes cím. Ki írásra adja a fejét, megkoszorúzhatják, virággal, babérral, tövissel.
A fenti cím sok mindenre rámutat, és feleletet ad. Töviskoszorúk...
Még három írásomat találhatják a MEK-en.
Jómagam is, aki már túl vagyok rengeteg versen és novellán, s kipróbáltam a regényírást is, hatvan év felett már másképp gondolok a világra.
Talán már tudtom nélkül rámtelepedett a Műemlékfelügyelet.
Megmutatni magam már régi vágyam, belekóstoltam a mesterségbe, mert mint mindenben, az írásban is kell némi szakmai alázat, megfűszerezve saját újdonságokkal, találmányokkal, amelyek az évek során megmutatják, beváltak-e vagy sem.
Hallottam már képesítés nélküli tanítónőről, de nem hiszek a képesítés nélküli pilótában és a buszsofőrben.
Mindig megfogadom, nem olvasok kritikákat, de hát sosem tartom be, mivel önmagamra is értve ripacsok vagyunk.
Néha napokig a szőnyeg alatt közlekedek pár okostojás kritikáját olvasván, de hát rájövök, őt is unja már valaki...
Nálunk mindenki ért a focihoz, a politikához és a nőkhöz. De... meg is látszik a dolgon, mindig az beszél bele, aki nem ért hozzá igazán. Meg kell nézni, kik a focisták és kik a mai politikusok, és sohasem értettem, miért kell a nőket megerőszakolni, hiszen ha igazán meghódítottál valakit, önként és rajongással adóznak neked.
Adtál már szerenádot egy hölgy ablaka alatt? na ugye...
AKKOR meg miről beszélünk...
Ámbár ezt panelház ablaka előtt nem javallom...
Talán már közröhejesnek hangzik,
aki nem tudja csinálni, az tanítja, aki tanítani sem tudja, no, ő a
kritikus.
Ezek alapján én nem kritizálni akarok senkit, csak rámutatni a nem tetsző jelenségekre, melyek ellene mennek az írott és íratlan normáknak, hiszen vallom, hogy ha segíteni nem tudok, akkor legalább ne ártsak.
Verseimben a mai társadalom
jelenségeit, hibáit, erényeit próbálom ötvözni a saját életem
tapasztalataival, tévedéseivel és reményeivel. Talán
polgárpukkasztóan más formációban, de ez tudatos provokáció, hiszen
mindenki felkaphatja rá fejét, rosszallva vagy helyeselve,
vérmérséklete szerint.
Egyébként mindenre megjön a vevő, vallom meggyőződéssel.
Minálunk az irodalomhoz is sok mindenki ért.
Vannak, akik éljeneznek, vannak, akik fújolnak, de belenéznek.
Szavaim, szófordulataim általában régi családi szótárakból maradtak rám mintegy emlékképp, és vannak saját kreálmányaim is, melyek a verskörnyezetből kivéve nem biztos, hogy megállják a helyüket, de nekem funkcionálisan tetszenek.
Alkalmazok írásaimban különféle szakszavakat, tájszavakat, melyekkel színesítem a témákat, és maradandóvá kövesednek a következő nemzedéknek.
Előfordulnak néprajzi kifejezések is, a borászati témakörökben, alázattal a nemes ital felé.
Írok még a bibliai témákról is, más megközelítésben, és a természeti dolgokról is, melyek tudatosan és tudat alatt is megfognak, hiszen az őskortól napjainkig a kultúra egy egységet alkot, melyet alkalmaznunk kell, ha akarjuk, ha nem.
Sokan vallják, a legősibb mesterség
az, amiről ebben a formában beszélni szoktak, de én vallom, hogy
biztosan nem az. Az ember előbb nézett fel az égre, minthogy az
üzletre gondolt volna. Ezért hát a csillagászatot helyezem előtérbe
bármelyik más munkával kapcsolatos foglalatosság előtt, bár talán az
élelemszerzés mindeneket megelőzött.
Őseink az esti órákban, mivel sok minden mást csinálni nem tudtak, bámulták az eget, csodálták, képeket láttak bele a csillagokba, és vonalakat húztak köréjük, csillagjegyeket, misztikumokat képzeltek oda, és félték a természetet, s ez ősi hiedelmek és képek jelennek meg verseim másik részében, párosulva a hiedelmek, kitalálmányok és természeti jelenségek egységével.
Tudat alatt és később meggyőződéssel imádták a Napot, hiszen mi már úgy tudjuk, fény és meleg nélkül nincs semmi. Csak száguldoznánk fagyott kőgolyóként a világegyetem belseje felé.
S ne mondjunk primitívnek senkit, hiszen az akkori tudomány állása szerint mindent tökéletesen ismertek, próbáljunk csak meg tüzet gyújtani gyufa nélkül, elég izzasztó művelet volna még ma is.
Verseim a család szentségét bemutatva, életképeket vetítenek a munka, szeretet, szerelem, gyermeknevelés rejtelmeibe, mely szervesen összeforr a gazdasági munkák, a bor, és a természettől való függés összeolvadásával.
Ez a könyv lesz negyedik megjelenő
e-kötetem, némi képzavarral élve, hálás köszönettel adózok a
segítőknek.
Hála ISTENNEK a bőség zavarával küzdve állítottam össze, talán tanulva az első kötet kuszaságából, egységesebbnek találják verseimet, s ha nem, akkor az sem a véletlen műve. Olvasásra ajánlom írásaimat, melyeket hangulati elemeknek tartok, kerülve némelyek kedvéért a vers titulust, kifejezést. Hadd örvendjenek indulataikat magukba fojtva.
Amennyiben hangot adnak kritikájuknak, csak a maguk véleményét mondják, ne általánosítsanak mások szájába adva olyanokat, amiket ők nem mondtak.
ŐSZINTE tisztelettel és
hódolattal... maradok a kedves olvasó felé... Nagy Vendel
2016. 05. 25.
Kedves Olvasó!
Egyik este meglepődve olvastam Nagy Vendel író-költő barátom e-mailjét, melyben arra kért engem, hogy írjak pár mondatos ajánlást készülő új verseskötetéhez.
Meglepődtem, mert általában nem egy "sima" olvasó-rajongót szoktak megkérni ilyesmire, hanem kollégát, mentort, de legalábbis hozzáértő pályatársat illet ez a megtiszteltetés...
Mert hát mit is írhatnék én? Aki "előéletében" csak iskolai tanulmányai alatt, később szabadidős tevékenységként olvasgatott regényeket, verseket, időnként meg-megszakítva az elmélyült olvasást, ezzel is nehezítve a teljes beleélést a művek cselekményébe, hangulatába.
Később változtak az olvasmányok is, az irodalom mellett utóbb helyet kaptak a "szikárabb" jogi szövegek, majd a számítástechnika rejtelmes kódokkal átitatott infokommunikációs szakszövegei, aztán a gyereknevelés, a kamaszok testi-lelki kínlódásait leíró orvos-egészségügyi "irodalom", a kis- és nagybetűs élet szavai...
A kezdeti lelkes betűfalás nem csökkent, csak idővel kissé átalakult... Gyorsan romlani kezdett a látásom, eleinte a meghangosított irodalom felé fordult érdeklődésem, a tévés színházi közvetítéseket, majd a rádiójátékokat hallgattam gyakrabban, de ahogy a hétköznapi tevékenységeimben, úgy az irodalom élvezetében is egyre fontosabb szerepet kapott a számítógép.
Ma már szinte csak ez a mód maradt a regények, versek, novellák, dalszövegek megismerésére, megtanulására.
Mélyen át tudtam érezni Vendel helyzetét, aki korábbi látó, sőt a szemével is kenyerét kereső, agilis emberből vált az élet által megtiport, keserves hétköznapokat átélni kényszerülő emberré, kétszer is leírtam ide: "ember", mert sorsát valahogyan feldolgozva, állapotából, élni akarásából, hitéből erőt tudott kovácsolni, s ezt az erőt bölcsességgel, emberszeretettel párosítva, évtizedekig tartó szorgalmával: író-költői munkásságával tovább tudta és ma is tovább akarja adni.
Beleolvastam a versekbe, némelyiket többször is elkezdtem, de valahogy elkalandoztak a gondolataim, szinte lepergett előttem életem egy-egy nehezebb, átélt mozzanata, felidéződött bennem egy-egy megoldatlan probléma, amit sokáig "emésztettem", mire megoldást találhattam, s aztán megint a beszélőm hangjára kezdtem figyelni, s szinte "szinkronban" hallottam a verset a saját gondolataimmal...
Talán nem mindenki élhet át ilyen mély gondolati-lelki befogadást, talán nem érzékeny Vendel néhány - szinte interaktivitásra késztető - gondolatára, mondatára, nem érti meg félszavakból, mint egy testi-lelki jóbarát, de talán odafigyel a ki nem mondott szavakra, a féltő-gondoskodó, vagy éppen pirongató, ugrató-pajtáskodó, de mindenképpen emberi hangulatokat hordozó verseire, s jóleső, lazító, megbékélt gondolatokkal kapcsolja le a számítógép monitorát, avagy hangszóróját.
Szeretettel ajánlom a Kedves Olvasó figyelmébe Vendel új kötetét, melynek tartalma együttgondolkodásra késztethet bennünket, a figyelem erősebb fókuszálásában segíthet, egy-egy fájó vagy éppen felháborító problémára irányíthatja figyelmünket, hogy aztán eljuttasson a megoldáshoz, megnyugváshoz, ellazuláshoz, a jobb hangulathoz.
Kanczler Anna
HANGULATVERS
Ha már tollat ragadtál,
hogy magadat
megmutathasd,
előbb-utóbb jussot tartasz
egy
babérkoszorúra,
amely dicstelen homlokod
bőszen
megkoszorúzza.
Bár talán néhány levélke
belehull a
krumplifőzelékbe,
hogy legyen némi haszna,
de akár ha ennyi sem
jutna,
megkaphatod a töviskoszorút,
kirakhatod mustrára,
egy
kirakat ablakába.
Ékesítheti fejedet
Tövisvirágok sora,
Gazok
között virít
A kóró, s a boróka.
Hogy szaga legyen
A kutya
megcsúfolta.
Hogy a kecske
Le ne legelje,
Tövist nevel
az
Illatos rózsa.
A virágos kertben
Ha valaki megsérti
kezét,
Azért forog az
Imamalom, és a
Mókuskerék,
Ütik
hozzá a lármafát.
Elhangzik néhány érvelés,
Hogy a harangot
félreverjék.
S morzsolja a rózsafüzért
Anyám a kézfején.
Mert
nem használják
Sok évek óta,
Kirügyezik, és
Bimbót hajt
a
Börtön udvarán a
Vén akasztófa.
Nem gyalázzák az
Élő
fát mostanság,
Ritkán húznak manapság
karóba
poétát.
Töviskoszorúval fejeden
Vár Rád a Golgota.
S a tömeg
kiáltja:
Feszítsd meg Őt!
ezt a verselőt,
s tompán zuhog a
keresztfa,
ha a szög kezedet átlyukasztja.
Úgy élj nehogy
kitüntessenek,
a jutalmat úgyis azok kapják,
akiknek adják,
s
ők büszkén fogadják,
írásaik mutogatják.
Néha olvassák verseim
az elöljáróságok,
ejha, nahát, azt a...
halkan mondogatják,
és
senki nem lehet próféta idehaza,
saját hazájában,
ebben az
irigy, gonosz, belterjes
pitiáner művészvilágban.
Egyesek
éljeneznek,
mások rosszallásuk kiabálják.
Vízfejüket
vakargatják,
mert ez egy ilyen ország,
úristen, atyaisten,
atyaúristen...
hallatszik ajkukon.
Erre csak egy a
kérésem,
Isten nevét hiába ne vegyétek,
pláne háromszor.
Ha
belép a kritikusom
ki verseim sanyargatja,
egyezzünk ki
abban,
én írom, ő nem olvassa.
S ha mégiscsak véletlen
sokak
kezébe jutnak verseim,
örülök nagyon
talán valamit magamból
adok,
s ezt hinni akarom,
mert hát ripacs vagyok,
büszkén
vállalom.
2016. május 20.
EGYÉNI HITVALLÁS
A tribünön és
A szószéken
Én nem
értem el
Semmilyen sikert,
Számomra csak a
Katedra és
a
Színpad termett
Némi babért.
Igazán nem is
Törtem
magam
Efféle jutalomért,
De mondanivalóm van
Erről a cudar
világról,
S magányomból
Csak az írással
Tudok kitörni,
A
Magyarok
Gyönyörű nyelvén
Sokakkal pörölni.
Hangos, hamis
szóra
Magamat nem ragadtatom,
Mint némely
Szószátyár
szónokok,
Nem mondok szónoklatot.
A literatúra az,
Amivel
dicsően szólhatok,
Mondom, mondom
A magamét
Míg levegőt
kapok,
Amíg a Teremtő akarja:
Megszólalok.
Nem kell örülni,
nincs semmi
flanc,
rádszakad az egész
hóbelevanc
mostanság már ennyi az
élvezet,
mióta védelme alá vett
a Műemlékfelügyelet.
s
többen is mondják
baja van a fejemnek.
egyre kevesebben
keresnek
s nem tudom eldönteni, hogy ezután
most egy húron
pendülünk,
vagy egy pendelyen húrolunk.
mert vannak
valóban
Görögök a falóban.
és eszembe jut néha
egy katyvasz
versike
itt is van íme...
A házasság,
A válás,
A bő
gyermekáldás.
A hess,
A fess,
Itt szörnyű ricsaj lesz.
Az
állomás,
A látomás,
Valami nagy változás jön,
Jön a
Makaróni, Makaróni bíró.
A kutya a hájjal,
A macska a májjal.
A
pék a péklapáttal,
A kovács a kalapáccsal,
A kőműves a
kanalával.
A költő a pennájával,
A strici egy lánnyal.
Egy
tiszt a puccerjával,
Katona a puskájával.
Mérnök a
plajbászával,
Festő a pemzlijével,
De hová lettek
A
vitézek?
Közöttünk elvegyültek.
Útkeresztben bádog
Krisztus,
Hová lett a Magyar virtus?
a gemenci erdőben
vár
vértes csapatával
a Centrum királylány.
ma megint húzós
volt a napom,
megtanultam vitus táncot járni a parázson,
majd
talpamat hűteni a havon.
sohase ülj hintaszékbe a Napon.
talán
meg is hülyülök,
ha a Napra kiülök.
öreg leszek és
béna,
szántszándékkal néma,
számba pipát teszek,
de csak ha
majd öreg leszek.
s hajolj meg egy ősz ember előtt
ki akkor is
szeret,
ha te nem is szereted őt.
s fittyet hányok arra
az
egész hóbelevancra.
ami nyakamba szakadna.
Kedvesem,
tudod,
sötétségben élek,
neked bevallom,
nagyon, nagyon félek.
fogjad
a kezemet kérlek,
s ha itt az idő,
indulj velem,
vezess az
örök fényesség ismeretlenségébe.
ahol már vár
s kezét fejemre
teszi,
én térdenállva
hódolok neki,
dicsősége
teljességében
BABBA MÁRIA.
mindannyiunk Nagyasszonya,
elesettek
gyámolítója.
2016. május 22.
Pár szavas bölcselet...
Kijelentem komolyan,
nem vagyok
én
ilyen, olyan, amolyan,
csak olyan amilyen.
senki nem
olyan amilyen
szeretne lenni.
mindenki olyan amilyen
valójában,
s ennyi.
csak az ami.
olvasod te,
mondom én, vendi.
2016 május 21.
ÉLJEN MÁJUS 1.
ÍRTA NAGY VENDEL ÉS MIKS MÁRIA
Éljen
és
Illatozzon
Minden
Virág.
Fekete
Minden
Zászló
Mint
a
Világ.
Melyben
Fekete
Minden
Virág.
Eltűnt a
színes ifjúság.
Banális Majális,
Már nem fenomenális.
Éljen
Május másodika is.
A majális, minthogy banális,
lehetne ugyebár
fatális
tévedése a múltidőnek.
De mi is vonultunk akkor rég,
-
ugye te is emlékszel még? -
tarkavirágú tavaszokon.
Hova lett
ifjúságunk kora?
Tényleg elfagyott az orgona?
Ennyire fekete a
világ?
Ez a banális majális
lehetne akár
kanális,
langyos vizében kimoshatnánk
árnyékba konyuló
zászlónkat.
Mért mormolnánk gyászos zárszónkat?
Unokáink már
itt tipegnek,
szemük sarkából ránk figyelnek
végtelenített
májusukon.
2016 májusán
MA VAN A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA...
UNGVÁR
ÉRSEKÚJVÁR
SZÉKESFEHÉRVÁR
NÁNDORFEHÉRVÁR
GYULAFEHÉRVÁR
Mindegyik
ősi
Magyar város,
Ma már máshol áll
Az országhatár.
Hazánk
minden felől
Önmagával határos.
Hamarosan száz éve
Hallik
ajkunkon siralom,
S mégse teszünk semmit!
Csitul a
fájdalom.
Vajh mikor lesz szivünkben
Újra vigalom?
Sokan
kiáltják,
Vesszen Trianon!
De a dolgok lassan már
Olyan
időtlennek tűnnek,
Akár a sivatagban
Az őskövület.
2016. június 04.
Megjegyzés: Ez nem politikai vers. Csupán csak a tények megállapítása, ez idő szerint, történelmi szempontok alapján.
Lassan az esemény száz éve történt, de a záradék a mai napig nincs aláírva, tehát a diktátum nem is érvényes. Ki a felelőse ennek a ténynek?
2010-től emlékezünk az Összetartozás napjára.
A múlt századnak
Közepén születtem,
Hol
itt, hol ott,
De felnevelkedtem.
Villany sem volt,
Ahol
laktam,
Faggyúból volt
Ott a szappan.
A petróleumlámpa
Tompa
fénysugara
Hívogatón hatott
Sok buta bogárra.
S a forró
cilindertől
Többeknek lett ottan
Szörnyű halála.
De e
lámpavilágnál
Nyílott ki a könyvek
Szellemi sugara
S bennem
az értelem
Fénylő világossága.
A huszadik században
Ceruzával
kezemben
Szavaim papírra vetettem.
Öregapám látta még
Ferencz
Jóskát a tizenkilencedik század végén,
A Millennium ünnepén,
S
unokáim születtek
A huszonegyedik század elején.
Három évszázad
ölel át,
Így megy előre a világ.
Néha reám is sütött
A Tüzes
Nap sugára,
Könyvem felolvashattam
Petőfi szobájában.
S
hallhatta verseimet
Az, aki akarta.
Kezét fogtam, s
érintettem
Illyés Gyula lányát,
S általa átöleltem
Édesapját,
Babitsot,
És József Attilát.
Megismerhettem szellemük
világát.
Később nekem is
Nyílott itt virág,
Számomra is
kinyílott
E csodálatos világ.
Ha számvetést kell adni,
Majd
legutoljára
Büszkén vallhatom, hogy
Nem éltem hiába.
Nekem
is illatozott a
Költészet virága.
De vajon mi marad
Egy
költő után?
Semmi más, csupán
Néhány könyv,
És egy-két örök
érvényűnek
Vélt gondolat.
Megjegyzés: 2014. 03. 27.
Azt gondolod rólam,
Más
vagyok?
Igen!
Hiszen egyre
Szűkebb résen ér
Szememhez a
világosság.
De azért én ugyanúgy
Gondolok Terád.
Kérlek ne
félj tőlem,
Hidd el, nem zavarok,
Csupán csak
Nem
látok.
Hiszen valamiben
Mindenki más.
Van aki szép,
Van
aki csúf.
Van aki jó,
Van aki rossz.
Van aki gonosz.
Van
aki kövér,
Van aki sovány.
Van aki süket,
Van aki néma.
Van
aki sánta,
Van aki béna.
De olyan is akad,
Aki lát!
Én is
átélhetek
Ezernyi csodát.
De van egy titkom,
Neked
elárulom.
Ez az én másságom.
Senki sem tudja,
Mikor álmodom.
2012. szept. 6. átdolgozva.
KANCZLER ANNA - NAGY VENDEL
Tengerén könnyeknek
boldogság
szigete,
Telihold a sötét éjben,
szivárvány a
napfényben,
madarak az égen odavezetnek...
küzdelmek vihara
tépte vitorlámat
bánat
tonnás súlya
törte árbocomat.
hajóm teste lékkel,
lelkem
sebekkel tele...
Békés, csöndes öblében
kiköthetek-e?
"Szindbád a kapitány,
Vágyódik
szerelme után,
Széltől duzzadt vitorlák szárnyán
Eme révbe
szállt.
Érezni kikötő illatát,
Bazárok zsongását,
Megismerni
ivók hangulatát.
Lebbenteni lányok szoknyáját.
Megismerni régi
szerelmek vágyát,
Ki mindig visszavárt...
S pengetni kalózok
aranyát.
Kiket barátjuk temetésre vált,
Elvéve fizetés
gyanánt
S vágyódva nézni a tengert
Ha a nappal holdfényre
vált."
Fájnak az emlékek,
még sajog ott
belül.
Ifjú lelkem szerelemben
színes álmokat szült.
Örömöt
kerestem
hajózva föld körül,
habzsoltam élvezettel
mindent,
mi elém került.
Az idő múlása
egyre gyorsabbnak tűnt,
megtört
testem-lelkem,
ifjúi hév eltűnt...
Rózsaszín hajnalon
egy sápadt
napsugár
messzi távolból,
az idő óceánja felől
üzenetet
hoz
forró nyárról,
édenkertről, örök boldogságról.
A
helyről, ahol lelkedben a béke
gyökeret ereszt.
Örök a
barátság,
szerelem, ifjúság.
Szindbád e reggelen, még egyszer,
utoljára
útra készül.
Hajóján a lékek befedve,
a hosszú útra
felkészült,
rongyos vitorlájába új idők friss szele feszül...
Egy
pillantást vet még e földre,
búcsút intve komor arca
felderül,
érzi szíve-lelke, tudja,
ama szigeten az örök nyár
várja...
2014. 10. 16.
EMLÉKEZÉS HATVAN ÉV FÉNYÉBEN...
Hamis próféták sürgetik,
végre
induljunk el
Európa felé,
hová menjünk, hiszen itt
élünk
évszázadok óta,
Európa közepén.
nem kell fújni újabb
indulókat,
nekünk megfelel a régi
HIMNUSZ ÉS A SZÓZAT,
mely
keveredik gyári szirénák
harsány jelszavával,
a munka
dalával.
Talán István király
Vetette el végleg
E szent
földbe
Azt a magot,
Amit ezredévekig
A Magyar
nemzetség
Magával hordozott.
Hogy Európa közepén,
Kárpátoknak
ölén
Megálmodjon egy államot,
Kemény kézzel fenyítve azt,
Ki
a másik hitért buzgólkodott.
S azóta a búzaszem
Milliónyi
vékával terem,
Jelenti az életet,
Adja a kenyeret.
Követelve
ezernyi
Verejtéket és könnyeket.
S az talán véletlen lehet?
Ha
megnézel egy búzaszemet,
Azonnal feltűnhet,
Hogy könnycsepp
alakú
A búza szeme...
S ha éles késeddel
A magvat félbe
vágod,
Belsejében Jézus
Ragyogó arcát látod
Tündökölni...
E
dicsőséges ünnep fényében.
mert jajj azoknak
kik hitet
vesztettek.
Oda születtem,
hol az anyaföldet
lánckerék
hasította,
hol vérünket
idegen láb taposta,
hol férfiakat és
nőket
gyereket, és időset
lőttek halomra.
Ide születtem.
EMLÉKEZZ EZEKRE...
Ide születtem,
hol
nemzetünket
oly sokszor feszítették
gyalulatlan keresztre.
hol
becsapott emberek
szebb jövőt reméltek,
félrevezetettek
Szuezt
kerestek,
lelőtt anya kezében
még meleg volt a kenyér,
vitte
volna haza
az éhes gyereknek.
ráfolyt ifjú vére
az új
kenyérre.
Ide születtem,
hová magot vetettem,
s a drága föld
ismét
új gazokat terem,
beivódva a génekbe.
egyenes
kaszával
nem lehet levágni őket.
türelmetlenkedve
csak
várni, csak várni.
Ide születtem
hol kevés a gyermek,
talpukon
az útilevél,
messzire mennek.
mindezt látják most
a
felakasztottak,
rendőrlovakkal
megtaposottak,
Korvin közben
elhantoltak.
rádiónál, kik meghaltak,
nem ilyen jövőről
álmodtak.
a kőtáblák egymásra mutogatnak.
Oda születtem
hol
ha a virágot tapossák,
akkor ontja leginkább
bódító
illatát.
tűzzél kalapodra
zöldellő faágat
jó lesz az
minékünk
jelt adó virágnak.
Zászlóink vezesd
Hős
diadalra.
Ajkunkat dicsőség
Fakassza dalra.
Lobogónk
lobogva
Zúg el a széllel,
Süvítve, csattogva
Vezérel
éllel.
Nem baj ha lyukas is,
hiányzik a címer,
Diadalra
száguld
Éjt kergető hévvel.
Regéket mesél
Régmúlt
emlékével.
Vidáman lobog
Új idők szelével.
Mindennapi
forradalmunk
Meghitten nemes
Fénylő erejével.
Zászlónkat
lobogtasd
Örök dicsőséggel.
S ha majd száz év múltával
megkérdi
gyermekünk,
miből mivé lettünk,
büszkén láthassa,
él még
nemzetünk.
2016. Az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára.
Ma reggel meglestem
A Napot, mikor
felkelt.
meztelen és sápadt volt,
felállt és mosakodott,
teste
gyöngyként sorolt
s vigyorgott,
akár a telihold.
ma reggel
mintha én is
halványabb lennék kicsinykét,
fáradtabb a
szokottnál
s két dolgot félek,
a csendet, és a
sötétséget.
mikor este kijöttem a Gyógygödörből,
fejem
meghajtottam hogy kiférjek,
úgy működtem, akár a közlekedő
edények.
ne féljetek,
örökké élek,
akár a Cicelle.
de
kopik ajkamról a szó.
még csak tizennégy éves voltam,
már a
lányok után nyúltam.
ha a cigány asztalomnál játszott,
az
ötszázast a vonójába vontam.
mikor a vonaton szorongtam
a
kupéban még húzattam.
két forint volt egy deci féldeci...
s
játszott a Budi Franci...
haverem meg aludt a csomagtartóban.
nem
vagyok én részeg, csak boros,
nem keskeny az utca, csak
szoros.
nem tántorgom, csak a lépést cifrázom,
ez nékem egy
régi szokásom.
ha a menyasszony apja az örömapa,
az anya az
örömanya,
akkor a lány az örömlány?
éjfélkor lesz a
menyasszonytánc,
hadd teljen a tál.
a pletyka csak két
verekedésről szólt,
mondják, jó lakodalom volt.
nem mindegy
hogy mondod,
ku...ra elfoglalt vagyok,
vagy fordítva.
s
ilyenkor szégyenkezve
a távozás hímes mezejére lépek,
mert az
ilyenek megölnének
egy Nobel-békedíjért cserébe.
pvc a házunk
teteje,
pvc-vel van minden tele,
pvc az asztal lapja, meg a
szék,
pvc a wc vezeték.
olyan bonyolult vagy, akár az ék.
s
néha megkacagtattál,
ha volt időd rám.
nem akarnék
olcsó
tanácsokat adni,
disznó ganéból is lehet
karikás
ostort fonni,
csak nem lehet vele durrogtatni.
2016. június 06.
Mondd csak, mitől vagy te olyan
nagymenő,
szakmád, toll- és vajkereskedő
röviden csak
tolvaj...
én gondolkodásból élek
senkitől és semmitől nem
félek.
meggyötört már a halál,
és a zord élet.
jégcsappal
szúrták át szívemet,
éles jégdarabbal
vágtam fel eremet,
s
elolvasztotta a Nap a bűnjelet.
felöltöm magamra az Úr
fegyverzetét,
s harcba szállok a gonosz ellen,
ki elsőbb
rejtőzködve,
majd megbátorodva nyíltan támad
erre az
árnyékvilágra,
csontos kezével nyúlva
remegőn
felém
hogy a későbbiekben
pajzsra emeltessen.
vagy rajta,
vagy alatta.
én szembemegyek mindeneknek,
galád módon
nyaralok
minden karácsonykor
a Húsvét-szigeteken.
s hogy mi
jár mindezekért?
öt év vagy kötél.
a dolgozó mindig többet
remél
sohasem emelkedik az órabér.
ha jön a pallér,
kiürül a
munkatér.
egy nagy pofon után
orrodból fröccsen a
vér.
rátesznek a lepedőre,
ami lehetne lepel vagy
szemfedél.
több, mint amit egy tolvaj megér.
Élni
rossz,
Vagy
Élni jó.
Ez a kettő verzió,
Életminőségtől
függ talán.
Materialista szemlélet:
Élni csak egyszer
lehet.
Ámbár minden egyház
Hirdeti az örök életet.
Borzasztó,
őrület.
Vajon ki akarhat
Örökké élni?
Keresve keresem.
De
a csúcsok csúcsa,
Egy másik elmélet.
S ez elgondolkodtató.
Más
alakban visszatérni:
A reinkarnáció.
Új éltedben kígyó
leszel,
egeret és békát eszel
végül beléd szakad a szó,
hamis,
csalfa illúzió.
Azért a dologban
Valami mégiscsak lehet,
Miért
ragaszkodik
Mindenki annyira
Ehhez a .....
Élethez?
a
pontozott vonalra
írd a véleményedet,
vagy csak gondold
oda.
írjunk közösen verset.
az lesz ám a nagy csoda,
a várva
várt élvezet.
Ha süt a Nap,
Vagy dörögnek az egek,
sötétülnek
a fellegek,
Az életet úgy vegyed,
Ahogyan jó Neked.
Kérdik
lopsz-e még,
mondjad, hogy igen.
s rázd a fejed.
vakvarjú a
vakvarjúnak
nem vájja ki a szemét.
Ha dől a fal,
Nehogy
alatta maradj.
Mindig csak azt tegyed,
Ahogyan akartad.
ne
tégy ellenedre semmit,
A nagyobbat
Vedd ki sokszor, ha
tudod.
Ha nem így teszel gyakran,
Az életet elbukod.
nem
vesznek el semmit
a vakondokoktól.
Hogy önző vagy,
Nem is
olyan nagy hiba.
Erre tanított mindig
Az életiskola.
A
közelharc
Mindennapos, nem csoda.
Sorsod ezért mostoha
Nem
Te vagy az ostoba.
s mindezektől undorodva
nyelni vagy köpni
tudnál,
érlelődik benned a gondolat,
s kibuggyan belőled
a
torokgurgulászati
hosszú köplottyanat.
2016. május 16.
Ördöglaptika,
gurul mint a
karika...
jobbra dől és balra dől,
két picike
nyuszifül.
kergeti a gyomot a szél,
mint megannyi
ördögszekér
ingó, ringó iringó.
ma épp hatvankét éves
vagyok
játszadozok, mint a nagyok.
Füstszagú kocsmában
A
vizelde kövén
Fekszik egy görény.
Alkoholtól és
dohánytól
Bűzösen, nyűgösen
És hány!
Fekve, mint az ökör
Ha
kérődzik,
És évődik,
Hogy az idő, az idő,
Hogy száguld el
vele,
S visz egy-egy darabot
Az életéből.
A
becsületsüllyesztő koszos,
A tükörgömb forog.
Pofon csattan a
ruhatárban,
Ha nem adod oda a kabátod,
csapos vére fröccsen a
pultra,
az úri közönség imígyen mulat,
S meglátod:
Ki marad
végül a barátod.
Engemet is felkap a szél,
forgok, mint az
ördögszekér,
én sem vagyok különb ennél,
nincs ebben semmi
praktika,
pattogok, mint az ördöglaptika.
kiteheted az égő
gyertyát
s bájaidat csalfán
ablakodba, szerenádom után.
2016.
05. 07. születésem napján,
kifordulok magam magamból magamra
hagyatva.
magam után sután.
VESZETT FEJSZÉNEK...
EMLÉKFAL ÁLL KAKASD KÖZPONTJÁN...
ANYAI
FÁJDALOM SZOBOR BONYHÁD KÖZPONTJÁBAN.
Visszatért a fecske,
hű fészkére
szállt.
hozott magával árvizet,
aszályt és muszájt,
s
értelmetlen halált,
itt találtak új hazát.
elhagyva a Fekete
erdő
hűvös lombjait,
Passaunak csipkés tornyait,
életüknek
romjait.
batyuval érkeztek,
tutajjal a Dunán,
ottfeledve
Mária Treszkát
s a nyugat nyomorát.
elhozva a kultúra
javát,
szőlővesszőknek csokrát,
mesterségek sokaságát.
én
még eligazodom
családfánknak kusza ágain,
nem így
gyermekeim.
megbocsátom halottaimat,
nemtelen
gazoknak,
bármennyire fáj.
anyám, néném, s
keresztanyám,
odaveszett dédöregapám.
sírjuk üresen áll,
testük
ki tudja, merre jár.
nyughatatlan lelkük
kopár fejfákra
száll,
Ukrajna szélfújta síkjain,
gondolatuk otthon
jár.
feltámadt Krisztus értük is,
húsvétnak hajnalán.
s az
idő kereke
visszafelé forog.
veszett fejszének
vesszen a
nyele is,
veszett kutyának
veszett a kölyke is.
hetven éve
olvasta
sváb anyám a vagon falán,
krétával felírva,
szálkás
betűkkel
Isten veled Hazám.
bölcsővel ringattál,
batyuval
kidobtál.
búcsúztatták őket
fúvós zenével
Szózatnak
hangjai,
Itt élned, s halnod kell.
2016 ÁPRILISÁN... A MAGYARORSZÁGI SVÁBOK MÁLENKI ROBOTRA VALÓ ELHURCOLÁSÁNAK ÉS NÉMETORSZÁGBELI KITELEPÍTÉSÉNEK HETVENEDIK ÉVFORDULÓJÁN.
Széna, szalma, széna, szalma,
lábaidra
kötve
mindegyikből egy kötegnyi,
bal, jobb, bal, jobb,
hogy
tudjad melyik, melyik akar lenni.
széna-e vagy szalma,
ehhez
elég ennyi.
Isten veled Boros Örzse.
kocsmában meg ki van
írva,
hitel... alma.
idefigyelj Lajos,
pénz nélkül mulatni
bajos.
óhaj, sóhaj,
vasalt százas,
kincstári
szajha,
nincs?
akkor mehetünk haza.
Csak nyugalom,
A
hosszú élet ritka.
A pontos elszámolás,
A tartós barátság
titka.
Azt mondod, ez közhely.
Röhej.
Ez nem gazság,
Hanem
az igazság.
a vásárban csak háromféle cukor volt,
törökméz,
bocskorszíj, krumplicukor.
ja meg tükrös szív, és
faszárú
nyalóka.
tessék mondani, maga gyógyszerész?
mert olyan
szimpatikus.
én nyitott vagyok a világra,
de magasabb
szempontokból
keveset járok a világba.
tyúkperekkel nem
foglalkozom.
olyan vagyok, mint a kocsiban a harmadik
ló,
odakötött szélhámos,
mellette szaladó.
a templomajtóra
ötszáz éve kiszegezte
Luther Márton,
eretnek téziseit,
mitől
teljes búcsút nyerünk,
de mi közünk van nekünk
ehhez a
négerhez?
kérdi ki tudatlanul
Martin Luther Kingre gondol.
most
pedig a sekrestyés kisöccse
kirajzszögezte mindörökre,
a galád
kölyke,
Jézus téged is hív,
de nem mobilon.
s mikor meghalt
a plébános,
élményeit összegezve,
tanulmányait befejezte.
s
én nem rejtem el magam
az Isten elől.
s főleg nem
fordítok
hátat neki sehol,
felvezeti tekintetem
égre a
templomtorony.
csak azt kérdem,
melyik Armstrong járt a
Holdon?
én tudom...
ki is szállt le a Holdra?
valaki
megelőzte.
egy szopottgombócfejű
ferdeszemű
ufonauta,
valamelyik égi vándorról.
2016. április 19.
A KÖLTÉSZET NAPJÁRA
Nem kétszáz,
nem négyszáz,
nem
ezer,
csak hétszáz csupán
verseimnek száma.
ne gondolja
senki bután,
nem vagyok szószátyár,
csak költők
sokadalmának
alázatos követője talán.
nem tudom, hogy mi az
oka,
csak sejtem mint vad a vihart,
ennyien nem írtak még
verset soha.
ha nem tömegekhez szólsz,
versed lóg a
levegőben,
ha fiókodnak írsz,
sohasem jutsz előre.
mindenképpen
várj a vevőre,
ki megjön előbb vagy utóbb.
kell bele paprika,
só,
hadd eméssze az olvasó.
csípje száját és szemét
hívja
fel a figyelmet, és figyelmét.
egy gatyám, egy ingem
a vers
számomra csaknem minden,
dolgozom folyton ingyen.
meg kell
győzni a sok tuskót,
kikkel döngölni lehetne a földet,
meg kell
tudniuk a valót.
a költő mind koldus,
az írások szerint,
de
mégis több Párizsban tanult.
hogy is van ez?
lámpásod tartsd
magasra,
ne kezdjen munkájához sután.
de vajon mi marad egy
költő után?
pár olcsó könyv,
s néhány örökérvényűnek
vélt
őszinte gondolat.
a dolgokon elmerengve
mondja,
nahát,
ejha,
azta,
hűha,
jé,
nocsak
hetedszerre
azt mondja,
hm,
mert ő a kuka.
a hét vezér, a hét törpe,
és
a hét gonosz,
s a hétszáz vers,
EGYRE MEGY.
ne törekedj a
tökéletesre,
sohasem érheted el.
elégedjél meg
csupán csak a
jóval.
a mákostésztában is ott a hangya,
de a többi az
mák,
meghintve jó erősen
fekete borssal.
azanyja.
2016. április 8. A KÖLTÉSZET NAPJÁRA AJÁNLVA.
A BOSZORKÁNYOKNAK ÉS A FŐÖRDÖGÖKNEK
Csörren a dob,
A boszorkány
táncol.
Szoknyája lendül,
Ha perdül százszor.
Boszorkányok
gyülekeznek
Boszorkányszombaton.
Szipirtyók és
Szipirtyókák.
Látszani engedik
Lápi rémek vigyorát.
Csörren
a dob,
Az ördöglány táncol.
Szoknyája lendül,
Ha perdül
százszor.
Ördögkerékhez
Fekete macskát láncol.
Homokóráján
pereg
A szürke homok,
Mint parti fövenyen,
Elomlanak a
nyomok.
Pattog a tűz,
Vörös-sárga lángja lobog.
Ördögfiak
kezében
Peregnek a dobok.
Férfiak meztelen talpa
Ütemre
dobog.
Ősi kovácsok tüzes
Szelleme forog
Itt ebben a
táncban.
Énekszó csendül,
Szoknya ránca rezdül.
Vörös fejű
ördögök
Ezüstszarva csillan,
Pokol tüzéből
Kénköves füst
illan.
Fekete kondérban
Bájital rotyog,
Kígyómáj és
békaháj,
Kormos padlón
Láncos bot kopog.
Boszorkák
szaladnak
Az izzó parázson át,
Testük bujaságra csábít,
Ruhájuk
lobot vet,
Levetik, sarokba dobják.
Meztelenül folyik
Tovább
a tánc.
Főördög kezében
Csörög a lánc.
Önkívületében
Csókot
vált a
Vonagló nőkkel.
Az orgia éjfélkor
Tetőfokára
hág,
Senki nem alhatik.
Míg az eszelős tánc,
És a
zene
Lelohad hajnalig.
Csak egy gyertya pislog,
Mutatja az
utat.
Bódult pokolnépek
Falnak dőlve horkolnak,
Mindegyik
kimulatta magát,
S káromkodtak egyet:
"Az angyalát."
S
a zizegő szalmán
Sorba lepihennek,
S kéngőztől hurutos
Tücskök
hegedülnek.
2016. 04. 02.
FANTASY
Felkapaszkodok egy kósza felhőre,
alattam
a világ vége,
lógatom lábamat a semmibe.
engem is elvarázsol
még
a kígyó ölelése.
nyakánál fogva fejét messze eltartom
magamtól,
ő mélyen a szemembe néz,
hogy belém lásson.
az
eredendő bűnnek,
a kígyó csábításának
erővel
ellenállj,
testeddel, lelkeddel,
a kígyó csókja,
látom,
elbódított már.
tiltott gyümölcsöt kínál,
mézes, mázas
bókkal,
Lucifer hízelgő hangján.
miközben melegre vár
a
kígyó fészke,
a tiltott fa alatt.
a kígyótojás
kikelni
készül
s még vackán kell eltaposni
a mérges viperát,
hogy ne
burjánzzon el a gonosz.
óvatlanul, ha nem vigyázol,
lángpallossal
űzetel ki a paradicsomból.
Ezek után
Most már semmi
Nem
számít.
Már semmi nem hiányzik.
A lényeg az, hogy
A gyerekek
a
Napon legyenek,
Éretlen gyümölcsöt
Ne egyenek,
Egymásra
kést ne emeljenek,
Káin és Ábel példáján,
Hogy bárányokat
Ne
öljenek le
Áldozatként az Úr oltárán,
És hogy az Éva
Cipót
süt.
Ha én nem lennék,
Meg a penész,
Ki enné meg
A
kenyeret?
ha még egyszer övön alá ütsz,
fuccs a
kistestvérnek.
Isten veletek.
utolsó kérdésem
a végére
maradt,
hogy miért nem vadásznak a nőkre a férfiak?
mert csupán
tenyérnyi prémük van,
s az is lyukas.
ihaj, csuhaj,
rókaprém,
más is kurvul, nemcsak én...
Néha az emberek fejében
olyan sötétség
van,
akár egy tehénben.
s nem szedek semmiféle porokat,
anyám
borogass...
iszom a pincehideg borokat.
várj egy kicsit, hurka
sül.
s megindultok, mint a mieink
dühödten
negyvenegyben,
Kevermes vagy Dombiratos felé.
soha ne higgy a
tömegeknek,
egyesek éljeneznek,
mások szentségelnek,
sosem
egységesek.
lényeges, hogy alakuljon a jelszó,
minden gyerek
lakjon jól,
minden ember lakjon jól,
mindenki lakjon
otthon,
anyám borogass...
ha a kupola alatt állsz,
vezesd
tekinteted a fény felé,
kiáltsd fel az égre,
TE ISTEN...
úrrá
tettél
kondul háttérben a harang
majd zúg, mint ágyúgolyó,
mivé
öntettetett,
ha jött a vihar
ki jogosított fel arra,
hogy
keresztény létedre
embereket Dunába lövess?
hogy tízszer annyit
keress,
s daráló gépeddel testeket töress?
mindezekre miket
felelsz?
megbánt bűneitek megbocsájtatnak,
de el nem
felejtetnek.
híven szolgállak titeket,
szívemet lábaitok elé
terítem,
mosom lábaitok, kezeitek,
arcotok is immár,
szemetek
is, hogy lássatok tisztán.
s ti deciszámra isszátok a
féldeciket...
induljatok kárhozni pokolra,
némelyik asszony
mind egyforma.
gondoljatok az almára,
a kígyóra és a
Paradicsomra.
anyám borogass...
farkasvigyorral
nevessetek,
ájdesz bugyesz, ahogy lesz, úgy lesz.
ülök a
kemencepadkán,
lehelgetem kezeimet,
hideg van odakint.
fújom
a forralt bort,
akár a zavartoldó dalt,
ne égesse torkomat tán
ennyire.
rám mered kis unokám,
csoda kerek
szemeivel
hitetlenkedve nézi,
hihetetlen neki,
a fene a kend
száját,
abban egyszerre van hideg is meg meleg is?
anyám
borogass...
s messziről egy theremin
búsan búgó barna
hangját
hozza a hűvös szél,
megbékélést remél.
2016. 02. 24.
Ablakom kitárom
Belecsapok gitárom
húrjába,
S rácsodálkozom
E csodás világra.
Ott állok az ég
alatt
Rongyos nagykabátban
A hőgutában,
Mert hüssöt tart
nyáron,
Télen meleget ád...
Nem törődöm én az írott
S
íratlan szabályt,
Nyakamba akasztom a gitárt.
Széttárt karral
az ég felé kiáltok
Egy rövid imát,
Te Isten...
S semmit nem
látok
A vakablak előtt állva,
Kinyitva a gitártok.
Menjetek
félre előlem,
Ne vessetek elébem gátot,
Hadd induljak
utamra.
Megtapasztalni e
Cudar világot.
hagyd énekelni
a
szegény utcazenészt,
ki ékes dalaiért
némi aprót remélt.
s
lecsordul a dal
a templom fehér faláról,
harangok néma
tornyáról
fatornyos haranglábról.
aktuális gondolatok
gördülnek
elébem,
kritikusaimnak ajánlom,
mindegyik tisztán
lásson,
sohase találgasson.
Éjszaka születtem
Lanttal a
kezemben
Eleve megfenyegetve
A költészetnek
Mindenféle
Múzsáit,
S megtapasztalva
A forrongó pokolnak
Kénbűzös
bugyrait.
S a Parnasszusra felhágva
Miközben folyton szállt a
dal,
Sokakban felötlött
Gyenge testemnek
Ganajba tiprása,
Ez
volt többeknek
Legfőbb óhajtása.
Pitiáner irigyeknek
Álnok
ármánysága.
Álságos kultúrák
Belterjes világa.
telik pénzzel
a gitár tokja,
potyog az aprópénz a dobozba.
szégyenlős benne
az erő,
nem ő a főszereplő.
ügyelj a kényes gitárodra.
S
vesztek el öröknek hitt
Nemes gondolataim,
A feledés
homályába.
Évek elmúltával
Kihunyni készülő
Öregedőn
romos
Rideg cemende
Fekete kemence lukába
Agg testemet
elrejtve
Az örök feledésbe temesse.
Ráutalva arra,
A száraz
fát kezében tartva,
Mindenki maradjon
Annál a fánál,
Amelyiket
kapta.
S majd, a végítélet során,
Mi marad egy vak költő
után?
Néhány könyv csupán,
S egypár örökérvényűnek
Vélt
gondolata,
gitárjának szakadt húrja,
és egy hangszerét
vesztett
kopottas gitártok,
melyből hiányoznak
a magasztos
dallamok.
2016. 02. 15.
Úgy érzem mostanság
valami van a
levegőben,
nem köd és pára,
nem füstölgő kémények árja,
baljós
gondolatok előfutára.
s nemcsak Dániában.
ha közeleg a
vihar,
egy asszony köténye
sok mindent eltakar.
hogy nehogy
lebukj,
mindig egyformát hazudj...
vigyázz, ha igazad
van,
sokféle igazság van.
vigyázzatok magatokra,
legyetek
jók és szépek,
én semmit nem ígérek,
mert a jó az
mindig
gyanús.
valami van a levegőben.
érezni véled
ebben a
házban
az ördögi létet,
egy isteni szikra
ad menedéket,
s
némi esélyt,
hogy elhárítsd a veszélyt.
s beletúr
ilyenkor
szirmos hajába
egy sárgán virágzó,
szagtalan
krizantém,
ki illatot remél,
hogy valami legyen a levegőben.
2016. 02. 03.
Olyan vagy, mint amit a furu kihány...
Ne
vesszél össze egy
párnán és a cihán,
csupán hazádat
szeressed,
kiterítenek a lepedőn,
mint akármelyik betyárt.
ha
mindenedet el is vesznek,
késed, szeretőid még lehetnek.
milyen
ember az olyan,
kinek kése és szeretője nincsen?
ne érdekeljen
az a golyhó,
ki harangból golyót öntetne neked,
egyéb
gyilkosságra is képes lenne.
én lennék a hunyó,
nem őt találná
el a golyó.
nem is kell célozni oda,
vastag vagyok, mint a ló
dereka.
apródonként élvezd az életet,
mint a
Mária-Treszka,
vagy a Casanova.
ki szobrot dönt és könyvet
éget,
más gaztettre is képes,
kinek hős, másnak gazember az
illető.
sokan fiatal nők után futnak,
magamfajtának hál'
istennek
csupán az érett nők jutnak.
kiket megviselt az
élet,
megbecsülésért odaadók lettek.
az éjszaka, ha hosszú
találna lenni,
többször is felkelek megpihenni.
kiáltok egy
nagy tahót,
ne bántsanak a delejes manók.
hol itt, hol ott, meg
majd amott,
olyan mindegy, akár a szélső háznak,
olyan emberre
van szüksége a világnak,
mint amilyen én vagyok,
mondják,
maradjak magnak.
megbeszéltem a Péterrel.....
s mannát szórok
az égi madaraknak,
kik guggolva repülnek az ég alatt.
haptákban
állva várom a végítéletet,
végül meghalok én is,
bár ez még nem
biztos,
lehet csak utópia.
kemény vagyok, mint a vídia.
s ez
egy olyan csoda volna,
ami nem történt meg még velem soha.
mert
kevés hely volt élni,
egész életen át nem lehet félni.
őrangyalaid
egyre vigyázzanak,
ne temetőárokba kaparjanak... el.
2016. 02. 26.
Az értelmes ember
Mindenre
felfigyel,
Megmutatja sorsunkat
Csak érteni kell,
A jel.
A
Föld sarkain
Tonnaszámra
Omolva olvad a jég,
A
sivatagot
Száguldva tágítja
A szárító szél.
Homok alól
menekül
A méregfogú vipera.
Szomjazva szikkad
A sárguló
levél.
De az emberek
Nem értették a jelet,
Hogy fejük
felett
Oázis lebegett,
Hogy az oroszlán
Zebra
helyett
Majomkölyköt evett,
A majmok helyette
Elloptak egy
gyereket,
S a kutya
Farkast kölykezett.
Káosz van,
Mert
megszűnt
A rend.
S fölöttünk
Süvölt a szél,
A magasban
kavarog,
Majd lecsapva felkavarja
A homokot,
Ami eltakarja a
Napot.
A földre sötét
Porfelleg borul,
A teremtmények
apró
Lyukakba bújnak el,
A folyók kiszáradnak,
A tengerek
megáradnak,
Mindez intő
Jel.
Mert letértünk
Az igaz
útról,
Mely kijelöltetett,
S Mammont imádva
A romlásba
vezetett.
S visszatérni már
Nehezen lehet,
Mert nincs
olyan
Még meg sem született,
Aki ismét
Vezetőnk lehet.
Egy
új Messiás.
Megvalósítva ezzel
Az
Isten-káromlást.
Ne rója fel bűnömül senki,
Nagyon nehéz itt
már okosnak lenni.
2016. március 01.
Sötétből sejlik a
Sápadt
fénysugár.
Erőlködik a Nap.
Föld méhében
Duzzad a mag,
S
a gyököcskék kusza, fura
Lassú táncot lejtenek.
Bomolnak a
bimbók,
Rügyek és a falevelek.
Ilyentájt az
Ember
olykor
Elmereng:
Mi történik
Ez újabb tavaszban...
Vajon
megújul-e
Végre Hunnia?
Lehányt falú WC-ben,
Düledező kocsma
mellett,
Miért szülnek magzatot?
A teste lila,
A szája
kék.
Az éhségtől ordít
Az ivadék.
A kőről
felkapják
Rongybatekert testét,
Hogy szemétbe dobják,
Vagy
hogy eltemessék.
Ebből a véres,
Mocskos kupacból
Hogyan
fejlődik tovább
Az emberiség?
De a világ
Folyton folyvást
forog,
Megújulni kényszerül.
Mi is ezt érezzük
Valahol
legbelül.
S ha azt akarjuk,
Én is, és
Az ég is,
Tavasz
jön mégis.
S Földünk vágtat tovább
Nap körüli útján,
A
gravitáció pórázán.
2016 tavaszán
Ami mindegy vagy egyre megy,
úgy hívják
mifelénk, eben guba.
vagyis egykutya.
mikor összekerültünk,
kettő pusztánk volt,
egy-egy mindegyikőnknek,
ami kilógott a
nadrágunkból
s ez a mai napig így is maradt.
ne gondolj
magadról sokat,
hazugság nem fed el hazugságokat.
végül kezedbe
kaptál egy csokrot,
vele a szeretete is nyakadba omlott,
forgatod,
mint rosszlány a liliomot.
eben guba,
ezt már elbaltáztuk
kiscsikó korunkban.
iszunk, mint a lódereka.
aki nem tanult meg
gyermekkorában
puha szervvel szeretni,
most már nagy bajban
kezd lenni.
szegény ember vizel és főz.
ez már eben guba.
ép
testet adj ép lélek,
ép testben ép csak a lélek.
ép testemben
épp hogy élek.
barátaim mind meghaltak,
rosszallóim
megmaradtak.
nem az megy el, aki koros,
mindig csak az, aki
soros.
azzal, kit a vagyon fölvet,
döngölni lehetne a
földet.
ki dolgozik, csak kalapol,
kialmolva maga alól.
a
dologtól mindig féltek,
csak gondolkodásból éltek.
bármit
levághat a doktor úr,
a fejemhez nem nyúl,
ezért jótállok
pedig
sok a túlokos,
olyan az élet, mint a gyereknadrág,
rövid és
koszos.
engem már nemigen érdekel senki,
néha igazán meg tudsz
nevettetni.
csak némán ülök s elmerengek,
ilyenkor azt mondom
magamnak,
gondoltam, nevetek egyet.
bármit bedobok a
sutba,
véleményem csak ennyi,
végül is mondjuk ki...
eben
guba.
2016. március 15.
Részecskék ütköznek
Egy alagútban.
Új
fekete lyuk
Készül.
Klónozott emberek
Járnak
közöttünk.
Befurakodnak
Végül.
De mi tudjuk, hogy
Valami
más is van,
Valami még létezik
Az Univerzumban.
Én nem
értettem a
Szentháromságot,
De amióta
Gyűröttebb
homlokkal
Járom a világot,
Rájöttem: csupán csak
Hinni
kell.
S meghozta a
Bizonyosságot.
Talán most már
Megtudjuk
a valóságot.
Itt állunk a
Materiális és teremtett
világ
Vékonyka határmezsgyéjén,
A végtelen idő
Kezdetétől a
végezetéig,
Mely önmagában is
Ellentmondás.
A magába
visszahajló
Téridő elméletünkkel,
S várunk egy
időutazásra,
Mely visszavisz egészen
Az ősrobbanásba.
2012
Megjegyzés: Na, megtalálták a svájci alagútban az isteni szikrát, miszerint az univerzum nemcsak anyagi eredetű. Mi jöhet még? 2012. július 04-én
A neve: Isteni részecske. Világszenzáció.
Az égbolt, s a tenger,
Ajándékot hoztak
bölcsőmhöz,
Mikor megszülettem.
Jöttek a viharral,
Ki a szél
szárnyán szárnyalt,
Hogy ott érje még a hajnalt,
Mert csak
fényben látszik
A tenger és az égszín kékje.
Ha körbe öleli
A
Földet a szivárvány.
S napfényben ragyog
A harmatos
ködmárvány.
Mert fény nélkül
Minden szín csak fekete.
Nem
látszik a szivárvány színe.
Ott álltak mindketten
Baldachinos
ágyamnál.
Kezükben tartva
Szemeimnek szánt színüket,
S
hatvan évig őriztem
Kék színét
Álmodozó szememnek.
Szörnyű
tűzkígyó
Fenekedik az égen.
Hirtelen, hamarvást
Háborúság
lészen.
Bárányfelhők úsznak
Sietve, serényen
A nap, a hold,
a csillagok,
A fény ragyog.
Az Auróra fenn északon,
Tündököl
a havas tájakon.
Az ég alján
Ível a szivárvány.
Színeiben
pompázva,
Mint pogány bálvány.
2016. március 11.
Háztömbnyi jégfalak,
Olvadva
omlanak
Sarkkör sötétjében,
Hol az Auróra fényei
Cikkcakkban
cikáznak,
Ezernyi rajzot
Vetítve az égre,
Mutatva az erőt.
A
mágneses tér
Ideig-óráig
Megvéd a napszéltől.
Az örök
kontinensen
Szárazság tombol.
Lelkem szakadék
Sziklás
szélére száll.
Szemem lehunyva,
Egyedül átjutok.
Őrangyalom
Nem
akarja,
Hogy lássam
A pokolnak eme
Mélységes
bugyrait.
Forgószél rombol,
Tölcsére szívja
A kultúra
javát.
Házat, hajót dönt,
Kígyót s békát,
Vörös
homokot
Transzportál át
Más földrészekre
Idézve a csodát.
S
tudatlan népek
Rettegve félnek
Ha békaeső hull.
Az
Univerzumból
Lassan elindul
Magas rezgésszámmal
A romboló
erő,
Hogy mindent szétvessen
A rezonancia.
Mintha ezernyi
láb
Lépne egyszerre a hídra.
Majd évmilliók után
Minden újra
összeáll,
Örvénylő spirál,
S létrejön egy
Új világ.
S a
DNS-t menekítő
Csillagközi űrhajó
Már indulásra készen áll.
2012. aug. 22.
Megjegyzés: Tudósaink egyre nagyobb rezgésszámú hullámokat mérnek, ami a naprendszer széthullásához vezethet, és egy új rendszer kialakulását eredményezheti. Ma így tudjuk. Már csak néhány millió évet kell várni.
VIRÁG HELYETT
Az emberiség
Szebbik felének,
Az
örök Évának,
Az Isteni Nőnek,
Páristól elloptam
A szép
aranyalmát,
Hogy odaadhassam
Szépségedért jutalmul
Királynőm,
Tenéked.
Bódító bonbont,
Csábító csokrot,
Suhogó
selymet
Adhatnék Néked,
Vagy némi ékszert,
Talán igazán
gavallér
Akkor lennék,
Ha szálanként
Tízezer
forintos
Hóvirágot szednék,
S évente nemcsak
Egyszer
ünnepelnénk.
ASSZONYOK ELEJÉNEK...
Az örök Évának,
Az Isteni
Nőnek,
Páristól elloptam
A szép aranyalmát,
Hogy
odaadhassam
Szépségedért jutalmul
Királynőm,
Tenéked.
Reménylőn,
Remegő szívvel
Adózok az
Eredendő bűn
kísértésének,
A kígyó csábításának
Erénnyel
ellenállj,
Testeddel, lelkeddel
Ezen a mai
Szent napon,
A
Nőnapon,
Hogy megkoronázhasd önmagaddal
Dicső homlokod...
2016. 03. 08.
Megjegyzés: Boldog Nőnapot kívánok, és
kézcsókom a hölgyeknek.
Nagy Vendel
ÁTSÜT A NAP AZ ESŐN...
Átsüt a Nap az esőn,
szép a régi
szeretőm.
de az újabb még szebb lett,
süt a Nap, ha ránézek.
Büszke reá az anyja,
kiállhat a
kapuba.
ura őrzi erényét,
félti a feleségét.
Szép orcáját felvetve,
rákacsint a
legényre.
piros szélű köténye,
kikapós a menyecske.
Átsüt a Nap a Földre,
szivárványt fest
az égre,
nincsen már semmi kétség,
ördög veri a feleségét.
2016. 02. 22.
Lángol a szívem
Ragyogó
lobogással.
Siet a vonat
Rohanó robogással.
De mi lehetne
Az
én hasznom ebből...
görbe fát rakj a tűzre,
mert kanyar
jön...
fal lesz abból, ha a kőmíves
a téglát egymás tetejére
rakja,
ha egymás mellé, akkor járda.
nehogy kezedben
a
karmesteri pálca
bunkósbottá váljék,
s kiessen markodból
a
kard és a lándzsa,
elérje a bánat
szíved sivatagját,
a
következő harcot
kőbaltával vívják.
s talán nem ismerik a
neved,
te leszel a hallja-e kend.
s ha majd asszonyeső
esne,
rám is hullhatna egy cseppje.
útbaesik Akarattya,
meglesz
szívem akaratja.
nehéz a nőknek ellenállni,
okosabban rá kell
hagyni.
elérem jósorsom erővel,
kifordul magam belőlem.
valaki
szorítja
szívemet erősen,
kemény a marka.
kipréseli a
lelket
belőlem.
2016. 01. 13.
ÉNEKMONDÓ BÓDIKA HARCAIRÓL...
Éneked mondjad hangosan,
bátor
lelkületű Igrice,
dalodat igazítsd fényesre.
mondd a valót,
mint igazlátó,
sámándobján kopogva,
ki kőkésével öli a
bárányt,
csontjaiból jósolva reménylőn.
halott vitézek
lelkei
veletek harcolnak segítőn,
ősi jussotokban híven
ügyetek
mellé állva.
talpig átforrósodott páncélban
verőfényes britanni
nyárban.
Északról támadtak vérrel bekent sereggel
állatbőrbe
bújva, félmeztelenül,
Bódikának vadlelkű fiai,
Meredek
falaikról nyilaztak vészthozó íjaikkal
messzi földekről érkezett
hadfiak ellenük.
jöttek meleg vidékről gyors hajóikkal
sietve,
Elvéve élők szeméből az álmot,
Sarlókat szereltek
lábakat kaszálni,
Harci szekereik gyors kerekére.
Bódika
vezette hadait rájuk,
Nehéz lándzsájával ölve a büszke
rómait,
kemény kézzel fogva vérpiros lovait.
Vörös haja
derekáig leért,
díszeként sudár testét koszorúzva,
lobogva
lángoló fejék.
Dörgő hangjától megriadt az élő,
Odébbkúszott a
félholt, megrezdült, ki már nem él.
Elnyomta hátán csattogó
korbács hangját
A csatazaj dühödt vihara,
S rezgett dús
kebleinek halma,
Ha kövekre hajtott óvatlan kocsija,
Lenge
tunikában harcolt bosszúvággyal, meggyalázott lányaiért,
Halott
férjéért ontva gyűlölt római vért.
Ám elvakította a várt diadal,
A
vak fegyelem ördögi győzelmet csikar ki,
Örömünnepet ül majd a
római.
Méregpoharát mégis Bódika itta ki,
Testét takarja sok
ezer honfi.
testvér nyilak borítják bátrak vérző szívét,
hazafelé
indul milliónyi szekér.
nők, s sok gyermek, férfiak
nélkül,
megvert seregként.
2016. 01. 25.
AQUINCUMI EMLÉK
Templom előtt zsibongva gyűlik össze a
nép,
Sok színes tóga, tarka a kép.
Szivárvány íve feszül át az
Iszter két partján,
Dicsőséges diadalív lehetne talán.
S
Tituszunkra koccintanak bíborszín pohárt tüzes borokkal,
A harcból
megjövők ezrei,
S lovaikat itatják
A hódoltságnak új, fodrozó
határvonalain,
Hol láncukat rázva bólogatnak karcsú csónakok
reménylőn.
Itt állították meg a Barbárok sokadalmát,
S ettől
nyugatra isszák már
A kultúra édes poharából a nektárt.
A város
piacán özönlik áldozni a tömeg,
Isteneinek oltárán öli a
bárányt,
Bársonyvér csordul márványcsatornákon, kőkése
okán,
Jósolja jövőjét lapockája csontjából,
Feledve népek
szenvedését,
S élvezve a szenvedélyt.
Gondold meg, ifjú, Téged
is dologra várnak itt,
Reád is szüksége van e honban a
hazának.
Pusztulnunk nem kell egyikőnknek sem,
Éljünk ezen ősi
földön itt,
Ha el is bukunk talán,
Dolgunkat tenni
muszáj.
Neveinket dicsőn
Kőbe vési a szobrász, hősök bronzképe
alá
Elmúltunk mindannyian,
Márványkövön láthatod
neveinket.
Belevésték hálás maradékaink,
Kik tisztelettel
gondolnak reánk.
Dicsőítenek koszorúval, s vár egy másik
világ.
Szörnyű tűzkígyó fenekedik az égen,
Hirtelen, hamarvást
háborúság lészen.
A nap, a hold, a csillagok, a fény
ragyog,
Víziorgona dallama száll, tündököl a behódolt tájakon
át,
Az ég alján szivárvány ragyog, ívelve sugarát,
Színeiben
pompázva, mint pogány bálvány.
S komor őrtornyok vigyázzák a
megfoghatatlan
Üvegkorsónyi, törékeny provinciát.
Megjegyzés: 2015. 02. 25.
Ha szegény vagy,
Nézheted magad
A
kútban,
Vagy egy tó
Csillogó vizében.
A gazdagok
Láthatják
arcukat
Fényesre csiszolt
Ezüst tükörben.
Velencéből
hozott,
Metszett üvegben.
De hogyha a valódit
Akarod
látni,
Nézzél kedvesed szemébe,
Az igazság tükrébe.
A tó sima vizét
Megfodrozza egy
falevél,
A gazdag hölgynek
Megfeketedik
Tükre ezüstje.
Csak a szemed
Őszinte örökre.
2012
KIHAJTOTT AZ ADVENTI BÚZA...
Peregnek a búzaszemek.
megadózunk
Istennek,
a királynak ami jár,
s minden éhes embernek.
Megérett
az élet,
peregnek a búzaszemek
fehér galamb szaporán
kapkodva
hordja el a magokat,
árva galamb ne hordd el
a
búzaszemeket,
miből süt a kisangyalom kenyeret...
kassa pozsony
komárom meg eperjes
elveszett az ősi hon, de keserves
kezdhetnéd
a sorsodat
újra meg újra,
bárhová állhatsz,
csak ne az
útba.
szegény az eklézsia,
maga harangozik a pap,
amennyit
adsz, annyit kapsz.
köteled kordában tart.
kemény a lelked,
mint a dió,
még csalárdnak sem vagy jó.
eladod a lelkedet egy
cintálért
zörögsz, mint a cintányér.
felül bevarrják a
zsebedet,
alul a pénz kipereg.
hűvös nyárvégi szelek
kotorják
a szemetet.
hírhedt gazemberek
rádfogják a fegyvert.
Sobri
vagy Savanyú
fel a kezeket.
makogva motyogod
legszebbik
versedet.
fogad vacog, itt a zima,
ez talán az utolsó ima.
azon
gondolkozzál,
ne vegyenek palira
lé tartja a szolgát,
átok,
szitok a gazdát
megtanultam mutatni alázatot,
szívemből
gyűlölni e gyalázatot...
s ha beverik a fejedet
teljes búcsút
nyerek.
néha kifekszel mustrára
s megijed a férfi utoljára,
de
mikor rémül meg elsőre?
ha először nem sikerül másodszorra
s
másodszor nem sikerül elsőre.
nem is lehet ő a bajtársad,
csak
talán a pajktársad.
némi száraz kóró
tüzelőnek csak jó,
nehéz
az illata,
a kutya megcsúfolta.
árokparton aludni jó,
arra
szalad el a ló,
azt kiáltja, ne hazudj...
felébreszt egy
pegazus.
ősanyáim hajóval csorogtak le a Dunával,
Passautól
Tolnáig,
beszélhetnék földjük szavával svábul,
de apám nyelvén
mondom a magamét magyarul.
a galambot keresed?
nézz fel az
égre
fent lebeg a szélben
guggolva repül az ég alatt,
elindult
már feléd
a zöld olajággal,
odaveti eléd.
2015. 12. 22.
Tarka réten jártam
virágok
között
nektárittas méh
bódultan röpködött
hűs patak
vizében
lányka fürdőzött
színes ruhácskáját
önfeledten
levette
fehér báránykái
táncoltak mellette.
pásztorlány
voltát
könnyedén feledte.
nem haragszik rám
ha tolvaj
szívem
lopva megleste
megvallom
neked
megszerettelek.
gömbölyded két kebled
gyönyört
okozott.
maga elé gyorsan
ingvállat kapott
meggyszínű
ajkával
gyöngyen mosolygott
futó patak habja
tovarobogott
ő
és én vigyázva
kezet kerestünk
patakunk vize
ott
egybefodrozott
szelek szárnyán szálltunk
karunk
ölelésre
összefonódott.
legelő báránykák fehérlő
füstje
gomolygott
Ámor arcán huncut
mosoly ragyogott
2015. 12. 17.
Az alkotásnak addig neki se láss,
amíg
te sem hiszed el, hogy világszám
kerül ki kezeid közül.
meg
akarjuk mutatni magunk,
mert hát ripacsok vagyunk.
a Mona Lisa
is csak egy picike kép.
mégis milyen gyönyörűség.
Michelangelo
is csupán kalapáccsal dolgozott,
mint akárki más, ki faragott,
s
levéste a kőtömbről a felesleget.
az anyag szoborrá vetkezett.
én
is ecsetet és vésőt veszek,
majd nekiveselkedek.
Ha valakit
megkergetek,
elfelejtem, miért teszem,
mire utolérem.
Ő is
csak a látszatért fut,
nehogy rosszéletűnek higgyék,
gondolja
magában,
már eleget futottam,
akkor inkább megbotlom.
Ez
talán maradi szemlélet,
nem röhög, együtt érez.
Küzdök, ha már
rádühödök.
talán halad felfelé is
az a síkos lejtő.
lefele
életveszélyesen lejt ő.
mikor újságíró iskolába jártam,
örökre
megtanultam,
egy szabad országban,
szabad sajtóban,
azt
szabad írni,
amit szabad.
s ha bántanak a kritikusok,
csak
azért is legyél jobb.
Éhes volt a farkas,
Szomjas volt a
bárány.
Megette őt
A patak partján.
Báránybőrbe bújt
A
farkas,
Farkasbőrbe bújt
A bárány.
s ha már nem tudják a
nevedet,
te leszel a hallja-e kend.
néha leöblíted torkodról a
port,
iszod a jó szekszárdi bort.
s viszel magaddal a diófa
alá
egy NAGY VENDEL könyvet.
s ha elérted az öregkort,
nem
csinálhatsz magadnak létrásbort.
az egyik szemed sír,
a másik
meg üveg.
szórhatod fejedre a port.
ki kellett volna szedni a
meggymagot,
nem mérgezné a ciánkáli a gyomrod.
titkaim nem
mondom el senkinek,
csak nagy ritkán gyónok meg,
szinte minden
másnap teszem,
karácsony és húsvét másnapján.
utcavégén
templom,
bemegyek-e nemtom.
minden topega az ajtónak
vezet,
bent nézegetheted a kazettás mennyezetet.
minden út
Rómába vezet.
de mikor is van egyakaraton a magyar?
ha a
templomból egyenest a kocsmába tart.
ripacsoknak és csepűrágóknak
ott áll
az utca másik oldalán az ispotály.
s elkönyvelheted
magadban ad acta...
mindenki maradjon annál a fánál,
amelyiket
kapta.
2016. 06. 16.
Ismeritek a
Zöldellő lombok
Lágy
susogását?
Metszett vesszőnek
Süvítve zúgó
Éles
suhogását.
Szőlővesszőknek
Buja kuszaságát
Mi ősidők
óta
Ontja a nektárt.
Tőkéket ölelő
Hajlongva
kötöző
Asszonyok derekát
Kéjjel simító
Szoknyájuk
ráncát.
Pince előtt álló
Vén, öreg diófát.
Lopóból
csorgatott
Bíborszín borát.
Langymeleg szellő hozta
Rózsák
illatát.
Ismeritek a
Földet, az eget?
A sötét, kusza
Dühös
felleget?
Ki hatalmasok
Ős erejével
Fenn
fenekedett.
Ismeritek a
Hűsvizű kutat?
Löszfalak közé
Zápor
vájta utat.
Vizeknek mélyét?
Halaknak tükrét
Nyárnak
melegét,
Hónak fehérségét,
Napnak aranyát,
Holdnak
ezüstjét,
Pásztortüzeknek
Keserű füstjét.
Távoli
csillagok
Halovány fényét?
Ismeritek a
Száguldó
lovaknak
Halkuló dobogását?
Szélfútta sörényük
Kócos
lobogását?
Folyók moraját,
Kövek robaját.
Bikák
dübörgését,
Farkas üvöltését.
Itt élő népeknek
Félő
könyörgését.
Mária ősanyánk
Szűzi jelenését?
Ha mindezeket
nem ismeritek,
Fületek nem hall,
Szemetek semmit sem
lát.
Nyugodtan tartsátok oda
Háztető sarkához a
Lobogó
fáklyát.
Nem érdemlitek meg,
E Házat, s Hazát,
S
idegenben
Torokszorítóan
Szűk lesz számotokra
A Világ.
2012
Megjegyzés: Mindazoknak, kik
elhagyják-e Hazát.
A vers első sora, ha jó volt Juhász Gyulának,
Babits Mihálynak és Pilinszky Jánosnak, akkor nekem is jó. -
Ismeritek a...
A tétován
Halványuló
Fény
után,
Vágyaid nyomán,
Ha elindulnál
Sohasem érnéd
utol.
Fénysebességgel
Száguld előtted a jel.
Csillagpor
vagy,
Melyből születtél, és
Én is
lettem,
Spirálalakjából
Hatalmas gömbbé
Elegyül.
S
évmilliók múltán
Forró kéje csúcsán,
Szétrepül,
Akár a
csillagok.
A felrobbanó Napok.
Léted ismét
Porszemmé
szelídül,
S küzdhetsz tovább
Újra egyedül.
A gravitáció
pórázán
Száguldunk
Egy-egy fekete lyuk
Középpontja
felé.
Millió erő parancsol,
Vasmarokkal visszahúz,
Onnan
soha többé
Nem szabadulunk.
Hívlak az
enyémbe,
Befogadnálak,
Sokkal tágasabb.
Betakarnálak,
Mert
tűzforró és
Jéghideg az Univerzum.
S mert félsz a kudarctól,
És
önmagadtól,
Szívemet fényévnyire
Lökted el magadtól.
Testünk
és lelkünk
A visszahajló téridőben
Talán elkárhoznak,
De a
tétova fények
A végtelenben
Találkoznak.
2012
Gyere, kisunokám
most ülj ide
mellém,
kérlek, hogy add a kezed.
meséld el nékem,
miért sír
a lelked,
tested mitől remeg.
könnyáztatta arcod,
nem a
láztól piros,
mondd el nekem gyorsan
ki bántott meg most.
hogy
ha sírni látlak,
mintha az én szívem tépnék,
gyere öleljél
át,
máris itt a segítség.
két puha karoddal
karold át
nyakamat,
nyomjad homlokomhoz
magas homlokodat.
tested
melegéből
árassz át nekem is,
szívednek ritmusát
hadd
érezzem én is.
egymást átölelve
megnyugszunk
csendesen,
elfeleded, mi bánt,
karomba rejtezve.
gondolatom
bánatodig felér,
szőke hajad simítása
derekadig leér.
drága nagyapám,
itt valami de
fáj,
kérlek, vigasztalj meg engem.
valami szorítja
szívem,
érzem, hogy el kell mennem.
ne engedj el
magadtól,
mindig így bízz bennem.
lassan elhalkul a szó,
megnyugszik a
test és a szív,
újra előszalad a kacaj,
gyöngyfogak közt mosoly
fakad,
nem is gondolunk azzal,
mi is lehetett a baj.
nem is
lényeges,
újra száll éneked.
neked így sokkal könnyebb,
nem
látod, hogy nekem
mosolygó arcom mögött
befelé folyik a
könnyem.
2016. június 20.
A Hold arca,
A Nap haja,
Az
égbolt,
S a tenger kékje.
Eltűnődöm ezen,
Ugyan,
Hol
itt
Az ajándék?
Összegyúrjuk az embert,
Mint az
agyagot,
Egynemű masszává,
Egy kis víz,
Egy kis szén,
S
még néhány
Apró elem.
Ezüst is, arany is,
De mitől lesz
Ember?
Mi az a szikra,
Mi gyújtja az életet,
Ami adja az
agyban
Az értelmet.
Szívünkben vélt érzelmet?
A testnek
a
Szobrászi szépséget.
Hiszen még
Azt sem tudjuk,
Miből
lesz a méz?
Hanolit látom
Sárga kabátban,
Vonat
ajtajában,
Mikor lassított a szerelvény
Az állomáson.
Őszintén
hittem, hogy
Miattam jött vissza,
De vannak még
Szögletes
tárcsás
Vasutasok is.
Sétálunk délben
A kekszes háznál,
Hol
Petőfi Sándor
Bandukolt egykoron.
Azt hittem, akkor
Mindig
is így marad ez,
De az idő
S a sorsom
Messzire
elszelelt.
Kavargó szélfi
Gúnyosan kinevet.
Kacagva
figyel.
Sebesen vágtat
A beteljesületlen vágy
Sajgó
sebeivel.
Hanoli, lelkem,
Sorsod megírta
Már a
történelem.
Helena Ziriny, és
Szép Heléna
Szomorú
szerelme,
Szomorú élete,
Lelki fegyelme.
Búsan búgó barna
hangod
Mindig fülemben zeng,
S mint ahogy a
Sárga löszfalak
közt
Záporvájta úton
Reszketve féltünk a
Mély
meredélytől,
Egymás kezét fogva
Bágyadt
szédüléssel
Szabadultunk a mélységtől.
Úgy bontakoztunk
a
Gyermeki ölelésből.
Kínáltuk egymásnak a
Forrás hűs
vizét,
Élvezve éltető ízét.
S mint lélekgyilkos,
Ki megbánta
tettét,
Úgy várom az estét,
Mivel a hűvös alkonyat
Már
eljött rég,
Mindjárt itt a sötétség.
Tanítóként
Más gyerekén
kiélni
Az elemi ösztönt,
A szülői vágy,
Mint alvó
vulkán,
Néha kitör.
S jó, hogy álmunkban
Nincs homlokunkra
írva,
Hogy miről álmodunk.
De a forró hamu
Lassan kihuny.
Az
azért végzetes dolog,
Ha odáig eljutok:
Állatot és
embert
Nevelni nem tudok.
Egy remény fűt még,
Ha végleg
elbukom,
Testem a földben lakik majd,
De Szíved az
otthonom.
Ahol reám borulnak
A Szépség arcai.
2012
UTCASARKI RAP
Álom és valóság
Két különböző
dolog,
Álom és valóság,
Egymástól oly távol áll.
Álom és
valóság,
Ebből az álom egyszerű,
Álom és valóság,
A valóság
meg nagyszerű.
Állnak a lányok a
Rákóczy téren
a húszas
éveik legelején,
miniszoknyában nyáron is fáznak,
gyere el
vélem, te szőke legény,
foguk hiányzik
nincs is rá szükség
elöl,
egyik retiküljével torolja a sértést.
ötszáz forintos
szajha
ehhez ennyi elég.
Mondja a nő,
s lépcsőházban
bambán
ezer forintért is
korlátra könyököl ő.
s elsütik a
tudás
utolsó ondóját.
s jönnek a lányok
a
szemrevalók,
állnak ki mustrára,
mert szófogadók,
ha
szólítja őket a strici,
de bőrét a
vásárra ő viszi.
kevés
pénzt kap az iparért,
de otthon ordít az ivadék.
Isten áldja a
tisztes ipart.
egykoron szép arca
megkopott mára,
sok pénz
kell ruhára,
kevés a kajára.
néha ő dönti el,
fekve vagy
állva.
itt már nem kell
várni a csodára.
álom és valóság
két
különböző dolog,
egymástól oly távol áll,
de van egy
titkom,
nektek elárulom,
senki sem tudja,
hogy miről
álmodom.
2012
ÚTSZÉLI RAP
Állok az úton,
Várom a csodát,
De
nem jön más,
Csak a busz.
Sötétbe nézek,
Nem látlak
téged,
Önmagad elől
Nincs hova fuss.
Az életképek
Örökre
szépek,
Illatos virággal
Tarka a rét.
Bárhova futsz
is,
Ahova jutsz is,
Mindenhol vár rád
Egy menedék.
Alatta
szakadék.
Az élet egésze
Években nézve,
Napokban mérve,
Csak
töredék.
Bársonyos égen
Bárányok úsznak,
Szürke
gomolyban
Szalad a nyáj.
Lassan fejedre,
Csendben,
merengve,
Reáalkonyul
A homály.
2012
46. A HOLD ARCA, ÉS A NAP HAJA
Láthatom este az
Ezüstös
Holdnak
Fényesen csillogó
Hűvös orcáját.
Látom a Napkorong
Fényben
tündöklő
Világot teremtő
Arany fonalát.
Értelmet kibontó
Otthonmaradó,
Faluban
tanító,
Aranyló haját.
Erdei gazok közt
Halkan
megbúvó,
Illatát ránk ontó
Szerény ibolyát.
Az égbolt, s a tenger
Ajándékával
Boldogan
kérkedő
Kéklő szemeket.
Mosolygó orcáját,
Gyöngyös
fogsorát,
Pirosló csöpp száját,
Mely mindig nevet.
Szívének legmélyén
Soha nem feledve,
Be
nem vallott hévvel
Még ma is szeretve.
2012
A vasajtó
Kisablakán átnézve,
Nézőpont
kérdése:
Ki van a rácson túl.
Ha a Nap
Nem téved
Be az ablakon,
A
madár azért
Bús Himnuszt dalol
Egy faágon,
A börtönudvaron.
Az őr fázósan
Összehúzza
Köpenyét,
A
hideg hajnalon.
Rabok könnye csordul
A mocskos falakon.
Börtön
mélyéből
Süvölt az éjszaka,
Ráfagyott fájdalom.
2012
Megjegyzés: A Kommunizmus áldozatainak napján, szüleim emlékére. február 25.
Bármit is állítanak rólam,
Nem igaz.
Ha
mégis kiderül,
Hogy igaz,
Akkor azt kimagyarázom.
Jóhíremet
vigyázom.
Nektek elárulom,
A dolgokat nem értem,
De
megmagyarázom.
Néha azt remélem,
Összecsapnak mellettem
Jó
és rossz szellemek,
Fejem felett vonulnak
Fekete fellegek.
Ti
értitek ezt?
Mindenféle emberek
A világból.
2013. 07. 20.
Egy kép
A falon,
Régen megkopott
már.
Csecsemő játszik,
Kezében cumi,
Szájában szivar.
Tudom
a rajz
Egy kissé bizarr.
Nem minden az,
Aminek látszik,
Néha
a képzelet
Csupáncsak játszik.
Az hiszem, hogy villámlik,
Pedig
csak csillámlik.
Létünk egy villanás,
Olyan, mint a
gyereknadrág:
Rövid és koszos.
A kép
Néha csak átok,
Te
csak úgy látod.
Ott van-e még
A nagy húsdaráló
A
Dunaparton?
Már nem találod.
Ki hiszi el,
Hogy ott
volt?
Pedig gyerekkorom óta
Bennem él a kép.
Amit sok
ember
Suttogón ordítva mesélt.
S közben félt.
Elhiszed-e
a
Zsidók Golgotáját?
Megfeszített karok
Inaszakadását?
Vesztes
gladiátor
Halálba menekvő
Véres szabadságát?
Földesúr
pallosjogát,
Az első éjszakát?
Az úriszékét,
Dózsa húsának
sistergését?
Állat és ember felett
Élet, halál jogát?
Hóhér
bárdjának
Tompa zuhanását?
Franciák hatékony
Éles
guillotine-ját?
Lágerek halálgyárát,
Gázkamrák
valóságát,
Halott kisgyerekek
Millió szandálját?
Hiszed-e
a
Fejünk felett lebegő
Fényes atombombát?
Japán emberek
Égő
papírházát?
Részecskét ütköztető
Svájci alagútját?
Állatok,
s emberek
Köztünk élő klónját?
Féreglyukakon távozó
Űrhajósok
kiváltságát?
Mindezt el kell hinned,
Ez nem állati
szülemény,
Erre csak az ember képes,
Elpusztítani világát,
S
végül önmagát.
Isten hasonmását.
Aztán csak marad egy
kép
Törött keretben
Néhány gyermekről,
Az üszkös
falakon.
Hamarosan vége e világnak,
De az urak még
Mindig
vadásznak.
2012. szept. 2.
Lé tartja a szolgát,
Átok, szitok a
gazdát.
Ezt mondja a mondás.
Kölcsön kérünk hozomra,
Közben
a tálban
Megalszik a kocsonya.
Lassan mondja:
Vigyázz
kenyér,
Mert megeszlek!
De a kenyeret
Én eszem
meg,
Egyedül,
Nem a penész.
Ha akar,
Kikerülhet engem
A
bűzös pocsolya.
Rájöttem, hogy kéményseprő-
Betegségem van:
A
korom.
Idővel megruskósodott
Számban a borom.
S az élet
olyan,
Mint a gyereknadrág,
Rövid és sz...os.
A végtelen
időben
Csupán csak szemhunyásnyi,
S ajándékul kapjuk
Csak a
pillanatot.
Úrra és bolondra
Rá kell hagyni
A bugyuta
gondolatot.
S akár a lábam, karom,
Én is akarom,
Hogy
mozduljon valami,
Ami nem tud
Elszaladni.
Fogni a
semmit,
Ami sehova
Nem vitt,
Ölelni az időt,
Miközben
kinőtt
A szoba közepén egy fa,
Vajon ki ültette oda?
Anyám
kérte egykoron,
Fiam, hozd ki
A pruszlikom,
Hideg van
nagyon.
Sohase hagyd itthon
A kalapod,
Nyáron sem a
kabátod,
Mert télen
Meleget ad,
Nyáron pedig
Hüssöt
tart.
Vidd magaddal
A bőrtarisznyád,
Mondja az apám.
Ha
valamit találsz és
Nincs hová tenni,
A fenekedbe dugják.
Akár
a csutát.
S majd ha már
A magad ágyában alszol,
Az
asszony
Kézzel-lábbal harcol,
Ha már rádühödött,
De nem
minden
Körülmények között.
Néha haptákban állsz
A csupasz
falak között.
Nekem mindig örülnek,
Ha elmegyek otthonról,
A
macska,
Ha hazajövök,
A kutya.
Közben az égen
Kialakul az
ék alak,
Délfelé húznak
A vadludak.
A madarak
guggolva
Repülnek el
A felhők alatt.
Habár sólymod
rabmadár,
Az égen szabadon száll,
Te vagy a rabszolgája.
Hé
valaki!
Hozz egy szál kórót
Síromra a vázába.
2013 01. 01.
Mindenre megkapod a feleletet
csak egy
szót kell ismerned
MIÉRT...
s ha tudod a választ,
mindenre
reagálhatsz.
miért akkor
miért ott
miért ők
miért nem
én...
ki a nagy legény.
miért tették oda
nem pedig amoda.
mi
a fagyöngy,
és mi a gyöngyvér
mi a pagoda.
miért épült
piramis
minek kell katedrális
vezesse az ég felé
tekinteted.
miért indult Kolumbusz útra
miért pont oda.
elvinni
a halált annak, aki másképp imádkozna.
vízen akart eljutni a
selyemútra.
miért jobb a gömb
mint a kocka.
miért virulnak
laktanyák
hol a gömbölyűt viszik
s a szögletest gurítják.
a
vizet nem kell gereblyézni
a havat eldobálni
a diót
leverni.
felhúzni a vekkert
mindezek feleslegesek
vagy
felkelsz vagy nem kelsz.
ez a lehetséges eshetőség
á vagy b
variáció
ez a két verzió
a dolog mindig szezonális
vagy
szenzációs, vagy banális.
mindent elönt a kanális.
nyakig
állunk benne
akárha embertömeg lenne.
minden olyan gépies vagy
népies
a kilenclyukú híd
a legerotikusabb épület.
kezdheted
a rózsafüzér morzsolását
vagy forgathatod Buddha
imamalmát
verheted a lármafát
olvashatsz koránt vagy
bibliát.
völgyben bújó templom tornyában
repedésig kongathatod
a harangot
akkor talán majd meghallod
a csendnek elbűvölő
hangjait
besúgók füledbe suttogják
mételyes ármánykodók
dalait.
miért
ha mindezekre tudod a feleletet,
a könyveket
leteheted.
nem kell várnod a megmondó embereket
magad elől
nincs hová fuss
csak neked jusson a juss
nyitva áll kriptádnak
fedele
amikor csak akarsz
akkor fekhetsz bele.
látszólag
minden elmúlik
csak a temetők élnek még egy darabig.
Megjegyzés: 2015. 11. 21.
Kék csillag
Ragyog az égen,
Hideg
fényben,
Fénylő messzeségben.
Áthúz az éteren,
Fekete
sötétségben,
Egy messzi, ismeretlen
Kettős bolygó előtt,
S
az életet menekítő
Csillagközi űrhajó már
A féreglyukaknál
vár,
Majd a nagy Lófej-köd
Fényévnyi távolságba lök
Egy
feketelyuk felé,
S a Kék bolygó távolodva
Őrjítő honvágyra
vált,
Kíváncsi létem messzeségbe jut
E földi életből,
Hová
soha vissza nem térhetsz
Ősi otthonodba.
Kinek, ki e sorokat
olvasod,
Verset ígértem Neked,
Könnyű élvezetet,
Reménylő
örömöket,
Talán még lehet,
Elmesélek néhány történetet.
Ki ellentmondani merészelt,
Keresztfára
feszíttetett,
Izzó vastrónon megégettetett,
Vagy akasztófán
lengedeztetett,
S talpa alatt süvített a szél
A huzatos udvar
szegletén.
S kiáltása lefolyt
Az udvar kövezetén.
Az
atombomba is csak
Gombafejnyi villanás volt.
De azt már nem tudom,
Áll-e még a
húsdaráló
A Duna soron.
Vajon reszket-e a besúgó?
Megvannak-e
még a csövek?
A halak is szép kövérek?
Kihallatszik-e még az
üvöltés réme
A pince mélyének sötétjéből?
Mintha a föld
mélyéből
Törne elő e hang.
Lombos erdeidben
Sudár fákat
nevelgettél,
Alattuk makkoló disznókat legeltettél,
A
nyiladékba dús agancsú
Csodaszarvas szaladt.
Fáidat
felégetted,
Disznóid megétetted,
Az agancsot falra
akasztottad.
A jégmezők elolvadtak,
Folyóid
megduzzadtak,
Földjeidre rárontottak,
Az emberek hegycsúcsokon
laknak.
Magaslatra hágnak,
Fel az Ararátra,
Akár Noé tette
egykoron,
Ha élni akarnak.
Féltik egymástól az életteret,
Mint
feldobott kő,
Az hal meg másodszorra,
Aki elsőnek lő.
Költözni
kell, el innen
Vár a Kék csillag...
Fényesen, szelíden,
Mint
utolsó lehetőség
Ahová leszáll a galamb az olajággal.
Megjegyzés: 2015. október 26.
Hosszú életem során
nemigen
gyóntam
csak nagy ritkán.
vágyaimat, bűneimet
nem mondom meg
senkinek.
akkor sem vallok be semmit
hogyha ütnek.
ez jó hír
híveimnek.
pedig sokszor loptam
csaltam és hazudtam
néha
ölni is akartam.
azzal a kezemmel, melyikkel
öleltem és
gyermekem takartam.
mindenkinek érdeme szerint
vagy kezet fog
velem,
vagy rám legyint.
mindegyikőnkre sor kerül
egyszer
leginkább az érdekelne
ki ejt könnyet érettem.
néha
fellépek verseimmel
aki nem hallja
nem veszít vele sokat,
műsor
után ha valaki odajön
egy ezresért megsimogathat.
aztán
hátulról persze
ne verjen bunkóval fejbe.
nyílt sisakkal álljon
elém
mindegy, úgysem láthat belém.
ha nem adott esküvőmre
hozományt
most se adjon adományt.
ki nem adott kalácsot
ne
adjon tanácsot.
pláne akkor ha már
peniszles a kalács.
adok
belőle egy falást
nem igénylem a parolát.
ha mégis kezet ad
nekem
keményen tegye
s nézzen a szemembe.
ha pedig kölcsönt
ád
ne vessen ki uzsorát.
úgy el sem veszem
inkább sosem
eszem.
gazdagnak ez semmi
szegényt hülyére venni
elhinni a
látomást
nem iszok vele áldomást.
kupec öregapámnak
mindig
járt az esze,
de elég volt a keze.
s ha arra járok
suttyomban
megbotlok a sírodban.
vagy rálegyintek
gondolatban
egy óvatlan pillanatban.
Megjegyzés: 2015. november 5.
SZÍVEMBEN HORDOM...
Szívemmel érzem,
Fejemmel értem,
lesz
még kikelet.
Zordul itt hagytad
hívedet.
Tested új
ruhába
öltözött.
Mennyek országába
költözött.
Szívemben
hordom
szívedet.
Tested e sírban,
Lelked a mennyben,
Szíved
szívemben
lakozik.
Ráborul sírodra
holtak csendes
árnya,
Hantjaid öntözi
Könnyeimnek árja,
Az örök
világosság
Dicső fénye ragyog,
Bársonyos égbolt gyújt
hozzá
Millió csillagot.
Lelkében örök,
Szívében
nemes,
Szellemében szabadon
Szárnyaló madár,
Fészkére
mindig
Hűen hazaszáll.
Bánatos szívvel,
De mindhiába,
Sírva
borulok
Apámnak sírjára.
Testem e földbe,
Lelkem a
mennybe,
Szívem szívedbe szállt.
Megjegyzés: Szekszárd. 2015. október 31.
Susognak az őszi fák,
csak zaj terem az
ágon.
hanyatt dől a falevél
csendes éjszakákon.
kergetőzve
kavarog
ha kósza szél lengeti,
színes rongyos
ruháját
szemérmesen leveti.
hanyatt fekve
öregesen
rozsdabarnába öltözik,
temetőbe költözik.
nem várja
meg a telet,
látott már eleget.
szürke kopár ágon
éhes varjú
károg,
volt még ezen falevél
nemrégen a nyáron.
közben
súlyos léptek alatt
suhogva söprik az avart.
Megjegyzés: 2015. október 24.
Néha úgy érzem,
én is tébolydában
végzem,
akár hazánknak
némely tagjai,
Semmelweis vagy
Széchenyi.
Szép elvekért meghalni
dicső a halál?
Vajh ki
dönti el
ki is a bomlott?
Főbe lövöd magad,
vagy
agyonvernek,
egyre megy.
Engem megvédenek majd
a viccháznak
falai,
s etetnek banánnal, mint
majmot a rácson át,
s
szaladgálnak az utcákon
futóbolondok százai,
elkerülik az
ispotályt.
És ha nem tartom be a házszabályt,
jól áll majd
nekem
a muszáj-kabát.
Kissé nagy még nekem,
de rám szabják
hamarvást.
Megjegyzés: 2015. október 16.
Érted üvöltök,
mint néma sakál,
nem
ellenedre.
népszerű vagyok,
akár a halál.
az élet nem lehet
az,
nem születik meg mindenki.
csinálom magamnak az
utat,
húzgálom, mint szivárványos kútnak
sárgaréz gombjával a
hattyúnyakat.
nem siettet senki,
a véget is meg kell élni.
hogy
az utat el ne vétsem,
cigánybanda elkísérjen.
messzire szálljon
az ének.
hogy aszongya...
most van a Nap lemenőben...
közelebb,
mindig csak közelebb
hozzád, Istenem,
s a végkifejlet
ne
menjen kárba,
árulom a blankettákat,
akár árendába,
nyomott
az ára.
temetésemre a jegyek
elővételben elkeltek.
s miután
síromnál
felolvasták verseim javát,
aztán sorsolják
majd a
tombolát.
elhalkulni hallom
a ringlispíl zaját.
egy fehér
ruhás lány
letörli sírkövemről
a ránemesült mohát.
Megjegyzés: 2016. 01. 16.
KÖSZÖNETTEL VAGYOK...
Gyors lovakról leszedik a hámot,
Ne
szaggassa tovább az istrángot.
Fejét rázza, mutatva a
rangját,
Sörényét vetve, himbálja sallangját.
Hamarvást bogozni
kell a hámfáról,
Akár cúgos cipőt a sámfáról.
Szépasszonytól
levenni a vámot,
Senki ne értse félre,
Ha megérdemli, megadózok
érte.
Örömmel omoljon erős karomba.
Hordom a javakat neki
halomra.
Ráúszással lehet elérni a püspökfalatját,
Nehezen adja
meg magát.
Érezze testén álmai vágyát.
Mint megannyit újrázva,
kitéve mustrára,
Kimennie ne kelljen söthenyes utcára,
Aranyláncot
vetve hattyú nyakára,
Mondván, ne gondolják, nem vagy
senkié.
Higgyék nem dolgoztál hiába.
Nem szívvel szeretni,
korbáccsal nevelni...
Még a tengert sem lehet,
Nemhogy dacos
lelkeket.
Csillagokig eljutni, mint a nagyok,
Megmarkolni a
Holdat, s a Napot,
Szeretve őket, köszönettel vagyok.
Feledve
sokféle csalóka álmot,
Vigyázva minden kis virágot.
Hiába
hódítod az eget vadul,
A lassú csiga is levél alatt lapul.
Megjegyzés: 2015. 11. 26.
Szállok a széllel, éjféli
madarakkal,
Nyakunkat nyújtva a sarkcsillag felé,
Tollunkat
tépi vad vihar erejével,
Zord fellegeket gördítve utunk elé.
Lábunk, szárnyunk összekötve,
Haptákban
repülve,
Saját vérünkben fürödve,
Guggolva húzunk el
Az ég
alatt,
Ösztönnel ügyelve arra,
Marad az ék alak.
Hangunk egész a földig leér,
Élesen
jelez elöl a vezér,
Nekifeszül a légnek
Az elöl repülő,
Néha
leváltja
A mögötte jövő.
Hogy pihenjen kicsinyét,
S magával
rántja az örvény,
Könnyebb a követés.
Egyszer délnek,
Majd újra északnak,
Ősi
ösztöne a körforgásnak,
A sarki mágnes pólusa
Mutatja az
utat
Szabad madaraknak,
S lenyűgöz az Auróra fénye,
S a
szférák zenéje.
Megjegyzés: 2015. 01. 28.
Szomorúan - Reménykedve - Vidáman
HA MINDKÉT SZEMEDRE MEGVAKULTÁL...
Ha mindkét szemedre
Megvakultál,
Ülsz
otthon
Az ágyon,
Várod a csodát,
Hogy újra lásd
Isten
szép világát.
Hiszen
Mindent megtettél,
És már
Nem
tehetsz mást.
Akkor majd
Meglátod,
Ki maradt végül
A
barátod.
Az ajtó mellett
Halott Apám
Kampósbotja
áll.
Indulóra,
Mint ami
Valakire vár.
Talán énreám?
Gyere, Kedvesem,
Nézz utoljára
Még
egyszer a szemembe.
Elhaló fényét
Vajon
látod-e?
Emlékeimbe
Utolsóként
A Te arcodat
Véstem
be.
Ezentúl
Fehér botot
Veszek a
Kezembe,
S
fekete
Kalapot
Teszek a
Fejemre.
2015
VAKON
Sötétbe nézek
Nem látlak Téged
Érzem
a lélek
Bűvöletét.
Elmúló évek
Örökre szépek
Belülről
látom
Vetületét.
Lassuló szívvel
Remegő kézzel
Másra
vetítem
Hő melegét.
Színpadi létem
Hasonmás képem
Másra
hagyom majd
Főszerepét.
Kóborló testem
Nehogy elvesszen
Tereád
bízom
Őrizetét.
Szívemmel látok
Újra felállok
Erőt
adott a
Sárban fekvés.
Sötétbe nézek
Nem látlak Téged.
Érzem
a kezed
Ölelését.
2015
MÁSSÁGOM
Azt gondolod rólam:
Más
vagyok?!
Igen!
Hiszen egyre szűkebb
Résen ér szememhez
A
Világosság.
De azért én ugyanúgy
Gondolok Terád.
Ne félj
tőlem,
Hidd el, nem zavarok,
Csupáncsak nem látok.
Hiszen
valamiben
Mindenki más.
Van aki sánta,
Van aki béna,
Van
aki néma.
De olyan is akad,
Aki lát.
Én is átélhetek
Ezernyi
csodát,
S végül is:
Van nekem egy titkom,
Neked elárulom,
Ez
az én másságom.
Senki nem tudja,
Hogy mikor álmodom.
2015
Megjegyzés: Pályázati alkotás, első helyezett 2015. évben.
LECTORI
SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK...
Őszinte tiszteletem mindazoknak, akik reményeim szerint eljutottak az utolsó verssorokig.
Mondásom szerint: egy pohár szekszárdi az eddig olvasónak.
Kisiskolás koromban tanították nekem a fogalmazás órán a hármas egységet: bevezetés, tárgyalás és befejezés.
No, eljutottunk a befejezésig, ami a mottó alapján hatvan hangulati vers a befejezetlen életműből.
Bevallom őszintén, dacból készült el ez a könyv. Hálátlan módon azt írom, hogy csak e-könyv, mivel a szponzorok és a mecénások nem dörömbölnek az ajtómon.
De volt és van egy jelenség, ami engem is elért, eltűnt negyven év munkája a gépemről. Nos, gondoltam, nicsak lopják a verseimet, de nem erről van szó. A vicces maffiózók kitörlik sokak gépét a pénz reményében. Na hiszen, pont nálam?
Az eset reménytelen, ennek több oka is van, egy a lényeg, a többi már nem is érdekes.
Elhatároztam, talán a könyvtárban sok évekig biztonságban lesznek írásaim, a kitörlősdit játszók és a kegyetlen kritikusok előtt.
Immáron ez a negyedik könyv, amit sikeresen megjelentetek a MEK dolgozóinak segítségével, amiért messzemenőkig hálás vagyok.
Barátaimnak megadom a rátalálás linkjét, s aki magától talál ide, érezze jól magát, és ha reagál írásaimra, értően tegye, az emberiesség határain belül.
Írásaimat hangulati elemeknek tartom, és a p.p.p. jelzővel illetem, ami egy rövidítés: polgár pukkasztó poeta.
Erre talán sokan felkapják a fejüket, és eldöntik melyik sorba állnak be.
Tetszik-e vagy nem. Aki dilemmázik ezen, gondolja magában, akkor most szakadjak szét?
Mindenkinek javaslom e könyv olvasását, mindenképp tanulságos lesz.
Kézcsókom a hölgyeknek, kézfogás az uraknak...
Tisztelettel és szeretettel...
Nagy Vendel
Szekszárd 2016. július 22.
VÉGE...