A kereszténység kritikája

írta: Fekete Árpád

Ennek a könyvnek egyes részei korábban már megjelentek az Interneten 2017-ben „A kereszténység megismerése” című közkincs írás részeként (illetve még korábban más írások részeként), de a szerző jobbnak látta kijavítani annak hibáit, elhagyni a problémás részeket, és új részekkel egészíteni ki azt, valamint a témához kapcsolódó, régebbi angol nyelvű írásainak fordításával is növelni a könyv terjedelmét. Így olyan sok változtatás történt az eredeti művön, hogy új mű született, amelynek tehát a címe is megváltozott. „A kereszténység kritikája” című mű bekerült a Magyar Elektronikus Könyvtárba (MEK-be) is, szintén közkincs írásként. Mivel a szerző hibákat talált ebben is, ki kellett azokat javítania, és 2020. szeptember 4-én elkészített egy javított kiadást, ami szintén bekerülhetett a MEK-be az előző változat helyett (2020. november 9-én). Sajnos ez sem lett teljesen tökéletes, ezért ma, 2021. november 1-én elkészült egy újabb verzió, és a szerző kéri, hogy frissítsék ezt a MEK-ben is. Amennyiben ez a verzió bekerül a Magyar Elektronikus Könyvtárba, akkor szintén közkincs lehet. (Folyamatban van egy angol fordítás elkészítése is, de az valószínűleg nem lesz közkincs, egyenlőre.)

A bibliai idézetek a Károli-Bibliából származnak, mivel az közkincs.

Tartalom

I. A pusztán a Bibliára épülő hitről
II. A Mennyországhoz szükséges minimális hit keresése
III. Környezetvédelmi elmélet
IV. Keresztény-politikai katekizmus
V. Fekete Árpád vallása
VI. Engedett-e Jézus a kísértésnek?
Utószó