Dsida Ady Földközeli virulás Kicsi tény Nagyravágyó félelem Téli imádság Zuhatag A hold örök igaza Harmincöttől ötvenig Feladat kisfiamnak Közkatonásan Szülőföld Tavaszi intés
Dsida
Házsongárd állomás felhőig ér a fenyő alatta maroknyi föld mit megkíméltek a holtak élők gödröt nem áshattak sírhelyet az elmúlásnak keresztet sem emelhettek árvalányhajas békédnek mégis döbbenten állnak meg a fűszaggatta kőfeszület határt szab és át nem ereszt szólni nem szól senki semmit portested hanggá nem némít már csak zölden fénylő keresztedet látják megszépítve a szavak múlását
Ady látom őt bonbont vesz minden pimasz cédának s első - csak tervezett - darabja hitelén nagyot csattan csintalanul csinos színésznőkön tenyere
barnának látom őt mikor frakkosan kitör kemény keretei közül az úri banketteknek konflisba ül mely elviszi egy kiskocsmába talán ebbe - lehet másba hol a pincérek már tudják romlott vérébe alkoholt fecskendez ezalatt sötét tincsei fehérré fakulnak mint december ám poharak közti koravén élete még Valamit keres
Földközeli virulás
gesztenye újra hófehér gúla virágán megint piros erezettel világgá dobolja a fény-zuhanást
Kicsi tény
ilyen egyszerű ha elindultál
valaki suhanc elismerőn ráfüttyent s a szél legyen bár jeges vagy tavaszi pillanatra megpihen hajadban
Nagyravágyó félelem
Elkerülendő hogy kicsiny lelked kevés is boldogítsa lépkedjen inkább csillagokra de
maradjon talán így lehet minden egészen elkerülhető
Téli imádság
Uram te látod kezem üres nincs benne semmi mi a másé de marokkal szorítom ígéreted a reményt míg arcomba vágja minden jöttment légáram szelekbe takarózó és szárnyain utazó kóbor pelyheit
Zuhatag
mint ott lent hol széttörik a víz nincs zuhanás emelkedés sincs és a megálmodott tükörből csak cserép marad mint a pont hol egy nemzet emberré töredez de odább a part menti regék füzese alatt önsodrától ittasan újra nemzet lesz kenyeret ne érjen már szájam ha ez nem való
A hold örök igaza
vonzani vonzani a cseppet én nem látok te nem hallasz ő nem beszél pedig nekünk ívünk van mint az és a sodrásjutalom cseppekké törés elmélyülés Állandó közegragaszkodás másként pazarolt lendület elméd szárnyas gyermeke az értelem
Harmincöttől ötvenig
a hajnal gyakran megtelik előretolt félelemmel ébredni a szív sem mer attól fél hogy elakad ordas másnap riogat bányászmagány mélyre váj hideg az októberi éjjel ködtakarót vált a táj az utat mutasd merre mégy el ha harlequinok-colombinák lelked összekaristolták gerincedet kitakarták bordáid közt tanyát vertek koponyádból ittak-ettek és a kút így árválkodik hajnal éppen hajnalodik előretolt és megszokott az ébredés harmincöttől ötvenig
Feladat kisfiamnak
rajzolt egy kertet szobanagyságút repkénnyel futtatott két kerítéssel rajta túl fát sok barna ággal zöld levelekkel piros cseresznyékkel miután megvagy mondd el apádnak hol van a fáról aligelröppent madár
Közkatonásan
nem mentél el míg mehettél volna dolgod lett tehát mindenki dolga és bizakodó örökhagyás maradás MEGmaradás
Szülőföld
errefelé még rémes vörösek a holdak átcsapnak felettünk szomszéd tenger habjai pedig e földből nőttünk csupán minden mozgás oka a cél rekedt meg a kagylókötő iszapban évezredes temetők így lépnénk is nem is a fák nem tudnak arrább menni minden viharok elől megtehetjük itt itt tehetjük meg ünneplő gondunk kenyérre váltani és állni állani csak őszi szenvtelen lombhullás miatt
Tavaszi intés
e szélnek már tavasz íze van viharrá nőhet ha kedve is úgy hozza nekünk szegezni kérdésfegyverét nos mi lesz a gerinccel
|