BÁRCZI GÉZA

(Zombor, 1894. jan. 9.-Bp., 1975. nov. 7.): nyelvész.

Az MTA lev. tagja 1939, r. tagja 1947; Kossuth-díj 1952; Állami Díj 1970; A Finn Tud. Akad. külső tagja 1967; A KLTE díszdoktora 1973.

M.: A "pesti nyelv", 1932; Ó-francia hang- és alaktan, Pécs-Bp., 1933; A középkori vallon-magyar érintkezésekhez, 1937; A magyar nyelv francia jövevényszavai, 1938; Magyar szófejtő szótár, 1941; Régi magyar nyelvjárások, 1947; Fonetika, 1951; A magyar szókincs eredete, 1951; A tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék, 1951; Bevezetés a nyelvtudományba, 1953; Magyar hangtörténet, 1954; Helyesírásunk időszerű kérdései [Deme Lászlóval és Benkő Loránddal], 1955; A magyar történeti szóalaktan I. köt. A szótövek, 1958; A magyar nyelv értelmező szótára, társszerk. [Országh László, Fodor István, Elekfi László], 1959-1962; A magyar helyesírás szabályai, szerk. [Fábián Pállal és Benkő Loránddal], 1954, 10. kiadás, 1961, 11. jav. kiad., 1984; A magyar nyelv életrajza, 1963; A magyar nyelv története [Benkő Loránddal és Berrár Jolánnal], 1967; Nyelvművelésünk, 1974; A magyar nyelv múltja és jelene. Válogatott tanulmányok, 1980; A nemzetközi nyelvről, 1987; A magyar igeragozás története, 1990; A magyar nyelv életrajza, Mvh., 1996.

[MIL,ÚML,Lexikonpótlások,MÉL3,FÉL,ÚMIL]