Az iszlám és a kereszténység alapelvei:
A kereszténység, - ahogyan felfogják és hisznek is benne a katolikus és a
protestáns keresztények -, azt a három alapdogmát tartalmazza, amelyet
hitelesnek ismertek el az apostolok és szent Athnásius. A kereszténység öt
fő alapelven alapszik:
(1) A nagy szent-háromság,
(2) Jézus istensége,
(3) Jézus az isten fia,
(4) Az eredeti bűn,
(5) A megszabadulás.
Az iszlámban nem találunk ilyen alapelveket. Ugyanis az iszlám vallás hisz az
isten egyedüliségében, miközben a kereszténység szent háromságot hirdet. Sőt
az iszlám vallás úgy véli, hogy Jézus istenségében bálvány imádat van, ahogyan
a Korán is mondja. Jézus soha nem volt az Úr képe, hanem Isten küldötte.
Pontosan úgy, ahogyan az Isten által küldött összes próféta - Jézust és
Mohammadot is oda értve -, mind Ádámtól származott.
Az iszlám azt a gondolatot is elveti, hogy Jézus az Atya fia lenne. Lehet őt
isten fiának nevezni, ahogy isten többi jó szolgáját, de a szó szoros
értelmében, hogy isten fia, azt nem. Az iszlám az első bűnt, a szent áldozatot
és a megszabadulást is elveti.
Az iszlámi dogma viszont a következőkön alapszik:
(1) Hit Allah egyedüli istenségében,
(2) Hit Allah összes prófétájában, akiket a népeknek küldött,
(3) Hit az összes szentkönyvben, amit Allah leküldött,
(4) Az emberben lévő jóság és a nagy képesség a lelki előrehaladásban szinte
határtalan (Allahban való hiten keresztül),
(5) Mindenki felelős a saját keze munkájáért,
(6) Hit az utolsó napban (a Feltámadás napjában),
(7) Egyenlőség, amely magában foglalja az embereket az egész világban.
A szentháromság:
A háromság fogalma azon alapszik, hogy van három isten, amelyek összevegyülnek
és egy isten lesz belőlük. Ez a három isten a következő: az atya isten, a fiú
isten és a szent lélek isten.
Athnásius dogmája ezt megerősíti: "Van az atya személye, a fiú személye és a
szentlélek személye, de az atya a fiú és a szentlélek istenek valójában
egyisten, akinek szól a magasztalás és a nagyság. Az atya ő az úr, a fiú is az
úr, a szentlélek is az úr. Nincs három úr, hanem csak egy. Miközben a
kereszténység megparancsolja nekünk, hogy ismerjük el minden személyt külön
istennek, a katolikus vallás azt parancsolja, hogy ne mondjuk azt, hogy
három úrság vagy három istenség" Ahogyan látjuk a beszéd sajátmagát ellenzi.
Ez olyan mintha azt mondanák, hogy 1+1+1=3, de ez a három csak egy.
Ha már egyszer három különböző és különálló isten van, akkor mindegyik
külön-külön egy istent jelent. A keresztény templom elismeri azt, hogy
lehetetlen összeegyeztetni a szentháromság hitét az egyedüli Úrság hitével,
ezért azt hirdeti, hogy ez a nagy titok, amelyben vakon kell hinni.
Ezt mondja J. F. D. Groth pap "A katolikusi tanítások" című könyvében: "A
szentháromság a titkok titka a szó szoros értelmében. Csak maga az agy nem
tudja bebizonyítani a három létét az egy istenben, de a sugallat ezt
tanította nekünk. Még azután is, hogy megismertük a titkok titkát, akkor sem
képes az emberi agy felfogni, hogyan egyesülnek össze az egyistenségben".
Igazán furcsa, hogy Jézus maga nem beszélt ilyesmiféle háromságról, amely egy
Úrban egyesül össze. Nem változott meg a Jézus-féle magyarázat istenről attól,
amit előtte mondtak a zsidó nép prófétái, akik az egyisten hitet hirdették az
emberek között és nem a háromságot. Ezt az egyisten hitet halljuk Jézus
szavaiban is:
"Jézus így válaszolt: Ez az első: Halld, Izrael: Az Úr a mi Istenünk az
egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből,
teljes elmédből és minden erődből." (Márk:13/29-30) Tehát Jézus hitt
az egy istenségben, ahogyan ezt mondja is:
"Jézus elutasította: Távozz
Sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!"
(Máté: 4/10).
A keresztények Jézus után háromszáz évvel találták ki a szentháromság elvet.
Ugyanis a hiteles 4 Evangélium, amelyet 70 és 115 között írtak, nem
tartalmaznak semmi jelet a szentháromságról. Még Szent Pál maga se tud semmit
a szentháromságról, pedig sok furcsa fogalmat bevezetett a kereszténységben.
Maga a Katolikus lexikon is (amely hivatalosan van elismerve a keresztényeknél)
elismeri, hogy nem volt háromság az első keresztényeknél, és azt hogy ez elv
felépítése a negyedik évszázad utolsó negyedében történt. A lexikon azt
írja: "Nehezen találunk a XX. század második felében értelmes és világos
magyarázatot a szentháromsági titok elvére, és annak magyarázatára.
Ugyanis a háromság vitáját nagy sötétség takarja akár a katolikus, akár a
római vagy akár más templomnak. Két fontos dolog történt: sok bibliai tudós és
sok katolikus azt mondja, hogy az új háromságról (Bibliáról) senkinek sem
szabad beszélni.
Párhuzamosan viszont a dogma írói és a keresztény szentség emberei azt mondják
"Az ismeretlen szentháromság bennünk mozog a kereszténység első idejétől a IV.
század utolsó negyedéig. Ennyi idő alatt ez az elv már végső lett és a
keresztények teljesen készek voltak felfogni a háromságot az egyistenben."
Ugyanaz a katolikus lexikon máshol viszont azt írja a szentháromság létéről az
egyistenben: "A keresztény életben ez a fogalom nem csak a IV. század
végefelé erősödött meg. Ez a fogalom először az. u. n. "háromság elv" név
alatt kezdődött, s nem találunk az első apostoloknál erről szóló fogalmat vagy
képzeletet se messziről se közelről".
Így láthatjuk, hogy ez a szentháromság fogalom nem Jézus tanításából
származik, és semmi említés nincs róla se a régi se az Új Szövetségben. Az is
látszik, hogy maga a fogalom furcsának tekinthető az első és a régi
keresztények számára. Nem is számított hatásos alapelvnek, csak a IV. évszázad
végén.
Ha pedig logikai szempontból nézzük ezt a háromság alapelvet, úgy találjuk,
hogy nem áll össze semelyik józan ésszel sem, mivel messzibb van annál, hogy
ezt fel lehessen fogni, sőt ellenzi az eszet és a logikát.
Ahogyan már elmondtuk, ez az elv az egyedüli istenségnek ellent mond. Ha már
hinni kell abban, hogy három külön isten, személy van, akkor hinni kell abban
is, hogy mindegyiknek külön anyaga és külön tulajdonságai vannak, amelyekről
nem mondhat le.
Hozzá kell még tenni azt is, hogy ez a három isten vagy végtelen vagy véges.
Ha végtelennek vesszük, ahogyan az egy igazi istenhez illik, akkor olyan három
erő előtt találjuk magunkat, amely végtelen, örökkévaló, hatalmas, vagyis
külön három isten. De ha végesnek tekintjük, akkor három véges istenről
beszélünk, amely nevetséges. Ugyanis külön-külön olyan három véges istenről
van szó, amely egyistenben lévő háromistentől veszi az erejét.
Ha már pedig a három személy véges, akkor már valamelyik a három közül vagy az
atya vagy a fiú vagy a szentlélek nem számít istennek.
A háromság elv azért jelent meg, hogy két teremtményt istenné tegyen, - Jézust
és a Szentlelket - az egyisten mellé.
A keresztény írások pedig azzal magyarázták ezt az elvet, hogy ez a három
személy külön-külön a az egyisten személyét akarja megtestesíteni. Akárhogy is
nézzük történelmi vagy más szempontból, akkor is arra lyukadunk ki, hogy ez az
elv nem más, mint letérni az észi vallásról a legendába.
Ugyanis ha a legendákat nézzük, akkor azt látjuk, hogy mindegyik más észtől
származik, amely egy embernek a személyiségét vagy tulajdonságát akarja
megtestesíteni, mintha isteni tulajdonság vagy személyiség lenne.
Az iszlám tisztán és világosan az egyistenséget hirdeti, távol tart mindenféle
teremtményi tulajdonságot az Istentől. Mindig erősíti az egyedüli istenséget,
és elvet mindenféle társítást. Ô az egyedüli a személyében, az anyagában,
amelyek szétválaszthatatlanok.
Ô a mindent odaadó a teremtményeinek, akikre nincs szüksége. Ô teremtett meg
mindent, ő a teremtmények Ura, ő a minden felett rendelkező és a mindent tudó,
ő az irgalmas és a könyörületes, ő az első és az utolsó.
Nem nemzett és nem nemzetett az Örökkévaló, senki se fogható hozzá, senki
társa nincs az uralkodásában:
"Mondd: Ó Allah, az egyedülivaló, az örökkévaló! Nem nemzett és nem
nemzetett. És senki nem fogható hozzá" (112:1-4).
"A ti istenetek egyedüli isten. Nincs isten, csak ő, a könyörületes, az
irgalmas. Az egek és a föld megteremtésében, az éjszaka és a nappal
váltakozásában, a hajókban, amelyek sietve haladnak a tengeren, (szállítva)
azt, ami hasznos az embereknek, abban, hogy Allah vizet bocsát le az égből, és
újjáéleszti vele a földet, miután az már meghalt, és amelyet mindenfajta
állattal szór tele, a szelek forgandóságában, a felhőkben, amelyek az ég és a
föld között szolgálni kényszerülnek - mindebben jelek vannak egy olyan nép
számára, amely használja az eszét." (2/163-164)
"Allah - rajta kívül nincs más isten - az élő, a magában létező. Nem vesz
rajta erőt szendergés, sem álom. Övé minden, ami az egekben és a földön van.
Vajon (az égi lények között) ki az, aki engedélye nélkül
közbenjárhatna nála (a Feltámadás napján)? Tudja azt, ami előtte van, és azt,
ami mögötte van. Ôk azonban nem fognak föl semmit az ő tudásából, kivéve azt,
amit ő akar. Trónusa átöleli az egeket és földet. Megőrzésük nem görnyeszti
meg őt. Ô a magasztos és a hatalmas." (2/255).
Jézus istensége:
Erről a kereszténység második alapelvéről Athnásius dogmája azt írja: "Ahhoz,
hogy örökké szabadság legyen, hinni kell, hogy az Úr Jézusban testesült meg."
A keresztények - akár a római katolikusok, akár a protestánsak - abban
hisznek, hogy Jézus az örökkévaló isten, és abban, hogy ő a szent háromság
második személye. Továbbá abban, hogy kb. kétezer éve azt akarta, hogy
tökéletes ember testében jelenjen meg és ezért szülte meg őt szűz Mária. A
"Katolikus tanítások" című könyv írója a következő szavakkal erősíti Jézus
istenségét: "A Jézus istenségi elvét több helyen találjuk a Szentkönyvben,
és a templom ezt az elvet a katolikus vallás egyik legfontosabb alapjának".
A protestáns író W. H. Torton a véleményét írja "A kereszténység alapja" című
könyvében: "Azon a szavon, hogy "isten fia", a szó szoros értelmét értette
szent János is és a Biblia többi írója is". Ez az elv nem alapszik azonban
Jézus mondásain, sem a tanácsain, amelyeket az Evangéliumok írtak.
Az igazság az, hogy Jézus nagyon erősen tagadta a saját istenségét, ugyanis
azt mondja:
"Miért mondasz engem jónak? kérdezte Jézus. Senki sem jó, csak
az isten." (Márk:10/18)
Az Istenről beszélt amikor azt mondta: "Az én atyám a ti atyátok, az én Uram a
ti Uratok" Ezek a szavak a Bibliában vannak, amelyek azt mutatják, hogy Jézus
kapcsolatban maradt az Istennel ahogyan a többi ember, ugyanis teremtmény ő
is, mint a többi, akiket a nagy Teremtő megteremtett.
Jézus kiabált a kereszten a reménytelenség miatt mondván
"Eloi, Eloi, lamma
szabaktáni?" Ez annyit jelent: "istenem, istenem, miért hagytál el?"
(Márk:15/34).
Nos a józan eszű ember azt gondolná: az isten hogy mondhat ilyet? Ezt a szót
egy reménytelen helyzetben lévő ember mondja a teremtőjének, hogy segítsen
neki.
Allah - az Isten - az imádott, az összes teremtmény hozzá fohászkodik és
hozzáfordul segítségért. Olyan nincs is az eszünkben, hogy egy isten
fohászkodna bárkihez is. Mindezzel ellentétben az Evangéliumok azt mondják
Jézusról:
"S amikor elküldte a tömeget, felment a hegyre maga, hogy egyedül
imádkozzon."
"Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy
elhagyott helyre imádkozni." (Márk:1/35).
"Ô azonban elvonult a pusztába és imádkozott." (Lukács:5/16).
Az igazság az, hogy Jézus nem állította soha magáról, hogy isten, hanem azt
mondta magáról, hogy küldött, akit Allah - az Isten - küldött. S azt, hogy
Allah megsugallta neki a küldetést, hogy a többi embereket megmentse.
Ha visszatérünk Jézus szavaira, azt találjuk:
"Erre közbevágtak: A mi atyánk:
Ábrahám! Jézus így folytatta: Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit
Ábrahám tett. De ti az életemre törtök, bár az istentől hallott igazságot
hirdetem nektek. Ábrahám ezt nem tette." (János:8/39-40).
"Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit
küldtél, Jézus Krisztust." (János:17/3).
Jézus szavai a következőt erősítik:
(1) Nincs csak egy istenség, s Jézus nem tudott semmit a szentháromságról.
Ugyanis azt mondja szó szerint: "... az egyedüli igaz istent".
(2) Jézus nem volt isten, mivel más személyiséghez beszél, akit egy igaz
istennek tart.
(3) Jézus világosan kihirdette, hogy ő az egyisten küldötte. Ugyanis azt
mondja: "...és akit elküldtél, Jézus Krisztust". Pontosan olyan mint a
szentháromság, amelyet Jézus után jóval később találtak ki. Igazából végig
lehet követni Jézus istensége fogalmának megalakulását. Qwelliben nem volt
több mint egy ember, akit Isten küldött. Ormarkosban volt Jézus személyének
magasztalása, s ezáltal fűztek hozzá sok csodát.
Az első és a második századbeli írások azt írták róla, hogy egy angyal volt,
aki megteremtődött a teremtmények előtt, de még mindig a teremtményekhez
tartozott. Ezek után a János Evangélium elején és a III. ill. a IV.
századbeli írásokban láthatjuk Jézus istenségét.
325-ben, írták a Maskon-i dogmáját, és az a következőket tartalmazza azoknak
válaszolva, akik nem voltak biztosak Jézus istenségében: "Hiszek Jézus
Krisztusban egyedüli Úrként, ő egyedül az Isten fia, az atyától született meg
idők előtt, az Úr Ura, a fény fénye, igaz Isten, megszületett és nem
megteremtődött, tehát az ő anyaga az Úr anyagával megegyezik."
Józan ésszel hogyan lehet azt felfogni, hogy egy férfi - akit egy nő szült
meg, s aki szenvedett a gyengesége miatt, ahogyan a többi ember is, s aki
folyamatosan nőtt fel megszületésétől kezdve addig, amíg erős nem lett és
felnőtt férfi, - Isten legyen???
Ha elismerjük, hogy egy Isten lehet gyenge és felvehet emberi alakot, akkor
azzal együtt eltagadjuk az ő tökéletességét.
A kereszténység a megtestesülési elvét a pogányságtól vette. Mindnyájan
ismerjük az előző népek legendáit, hogy hogyan testesítették meg a bátor
embereket istenekké. A mai napig a hinduk a két híres bajnokukat Visnu
Isten képének tekintik: Rámát és Krisnát.
Az iszlám elutasította a megtestesülési elvet, s kiszabadította a követőit
ilyen legendákból. Erről a Korán azt írja:
"Hitetlenek azok, akik azt
mondják: "Jézus a messiás, Mária fia." A messiás maga azt mondta: Izráel
fiai! Szolgáljátok Allahot, az én Uramat és a ti Uratokat! Aki Allah mellé más
Isteneket társít annak Allah megtiltotta a Paradicsomot, annak a lakhelye a
Pokol tüze lesz. A vétkeseknek nincsenek segítőik." (5:72).
"Jézus olyan Allah előtt, mint Ádám. Porból teremtette őt, majd azt mondta
néki: "Legyél!" és lett." (3:59).
Tehát a Korán szerint Jézus Isten prófétája, aki tiszta, nem hibázik pont úgy,
ahogy Allah többi prófétája, de még mindig ember marad.
"A gyermek azt mondta: "Allah szolgája vagyok! Odaadta nekem az Írást és
prófétává tett." (19:30) Az iszlám szerint az összes próféta ember. Isten
választotta őket, hogy az ő küldetését véghez vigyék. Nagy erkölcsi érzülettel
rendelkeznek, szeretik a jó és a tiszta életet. A kapcsolatuk az Urukkal oly
erős, hogy bármit is csináltak az Isten akaratával megegyezett. Amit az
embereknek átadtak nem az ő küldetésük volt, hanem az Istené.
Isten szavát kapták meg, hogy az életükön keresztül megmutassák az embereknek
az egyenes utat és az emberek jó példaképei legyenek:
"És akik őhelyette
más gyámolítókat választanak maguknak, azoknak Allah az őrzőjük. Te nem vagy
föléjük rendelt istápoló." (41:6).
Jézus isten fia:
A kereszténység harmadik alapelve az, hogy Jézus az Isten fia a szó szoros
értelmében, amely nem egyezik meg Jézus tanításaival. A Tórában sok helyen
találjuk azt a kifejezést, hogy Isten fia, pl. Izrael prófétát is annak
nevezték Mózes könyveiben.
"Akkor ezt mondta a Fáraónak: Így szól az
Úr: Izrael az én elsőszülött fiam" (Kivonulás:4/22).
A Zsoltárokban viszont Dávid megkapta ugyanazt a nevet: "Az Úr végzését
hirdetem: Ô így szólt hozzám: "A fiam vagy, ma adtam neked életet."
(2. zsoltár:7).
A Tórában pedig Salamont Isten küldöttét is Isten fiának nevezték.
"Házat
fog építeni a nevemben és a fiam lesz, én pedig az apja, s a királyságának
trónját fogom rátenni Izrael népére örökké." (22:10).
Ez az összes tulajdonság nem jelentett mást, mint Isten igazi szeretetét,
ahogyan azt a kereszténység prófétája is mondta: "Minden ember, aki az atya
akaratát viszi véghez, az az Isten fia. Az istenfélőség, a jó cselekedet, az
irgalmasság az, amely megérdemeltté teszi az embert az ilyen névre, hogy Isten
fia. Ezt akarta Jézus is, amikor a következőket mondta:
"Én pedig azt mondom
nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért. Így
lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is,
esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is." (Máté:5/44-45).
"Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket."
(Máté:5/9).
Nem lehet érthetetlen az a jelentés, amit Jézus akart ilyen szavakkal mondani.
Így tehát nem lehet tekinteni Jézust Isten fiának a szó szoros értelmében.
Sokszor nevezte magát "emberiség fiá"-nak, de amikor azt mondja, hogy ő az
Isten fia, akkor azt akarta vele, amit Ádám, Izrael, Dávid és Salamon is
kaptak.
És azt akarta vele, amit ő saját maga mondott azokról, akik békességben élnek
egymással. Olvassuk el a következőket, amelyek biztosan megmutatják, hogy mit
is akart Jézus azzal, a mondattal, hogy "Isten fia".
Jézus folytatta:
"Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondom istenek
vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az
írás nem veszítheti érvényét, akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit
az Atya megszentelt és a világba küldött azért, mert azt mondtam: Isten fia
vagyok?" (János:10/34-36).
Ahogyan Jézus beszélt erről a következőkben:
"Bár azt mondtam: "Isteneknek
mondanak titeket, és a magasságbeli fiai vagytok mind." Mégis meghaltok,
mint az emberek, és elhulltok, mint a többi nagyok." (82. zsoltár:6-7).
Ahogyan régen is használták ezt a szót átvitt értelemben hogy "Urak", ezért
mondta Jézus is ugyanazt magáról. Tehát látszik, hogy a nevezés nem bír több
figyelmet, mint amennyit a Tóra megadott neki.
Mindezért semmi ok nincs arra, hogy speciálisan csak Jézust értsük Isten
fiának a szó szoros értelmében. A Korán teljes mértékben elutasítja azt a
gondolatot, hogy Jézust Isten fiának nevezzük.
A keresztények azt mondták:
"Allah fiat nemzett. Magasztaltassék! Nem! Az
övé minden, ami az egekben és a földön van. Minden teremtmény néki
engedelmeskedik." (2:116).
"Nem illik Allahhoz az, hogy fiat nemzzen. Magasztaltassék! Ha döntést hoz
egy dologban, csupán azt mondja annak: "Legyél!" - és az van." (19:35).
Még egyszer a józan ész az iszlám véleménye mellett áll. A filozófia pedig azt
tanította nekünk: "Az a személyiség, amely el tud különülni egy másik
személytől az életével és pontosan úgy, mint egy másik teremtmény, és
olyanokkal rendelkezik, mint maga a személy, akkor ez a személy tökéletlen."
Tehát azt állítani Allahról az Istenről, hogy van fia, tagadása az ő
tökéletességének.
Az első vétek:
A kereszténység negyedik alapelve "a bűnhődés", ugyanis a kereszténység azt
állítja, hogy az első bűn az volt, amikor Ádám megszegte az Ura parancsát
azzal, hogy evett a tudás fájából. Ezután pedig Ádám fiai megörökölték apjuk
bűnét, ugyanis az emberek a bűnnel születnek meg.
Az isteni akarat viszont az, hogy fizetniük kell az embereknek, mert egy bűn
nem maradhat bűnhődés nélkül. Semmi más nem mossa el a bűnt, mint a vér
ömlése. Erről a következőket mondja Szent Pál: "Nincs bocsánat vér ömlése
nélkül". (Zsidók könyve:9/22).
A vérnek viszont olyan tisztának kell lennie, amely nem követett el bűnt.
Mivel az Úr ellen elkövetett bűn hatalmas volt, akkor a bűnhődésnek is
legalább olyan nagynak kell lennie.
Ezért jött el az égből az Isten fia Jézus, aki a szent és tiszta vérét áldozta
fel, s olyan nagy fájdalmat szenvedett, amelyet senki se bírna el. Mindez
azért, hogy az emberiség bűneit kifizesse. És azért, mert Jézus a végtelen
isteni Úr, így képes volt rá, hogy visszafizesse a végtelen bűn árát is.
Senki se szabadulhat meg (a Pokoltól) ha nem ismeri el Jézust szabadítóként.
Meg van írva mindenkinek, hogy örökké a Pokolban lesz, mivel a természete az
embernek a bűnök elkövetése, kivéve ha elismeri Jézust bűnfizetőként, aki a
tiszta vérét adta áldozatul.
Így észre lehet venni, hogy ez az elv három részre van osztva:
(1) Az első bűn,
(2) Hinni abban, hogy az Isten igazsága azt követeli, hogy vér ömöljön az
emberiség bűnéért,
(3) Hinni abban, hogy Jézus megfizetett az emberiség bűnéért azzal, hogy
kereszten halt meg, és így senki nem szabadulhat meg, csak úgy ha hisz ebben
az áldozatban.
Az első részről azt mondja G. F. D. Grot:
A Szent Könyv azt tanítja nekünk, hogy a bűnt az összes ember megkapja
Ádámtól (kivéve Mária), ugyanis Szent Pál azt mondja: "Ha már egyszer egy
embernek (Ádámnak) a bűne oka volt annak, hogy bűnös lett mindenki, akkor egy
embernek (Jézusnak) az igazsága visszaadta az életet mindenkinek. S mivel egy
embernek (Ádámnak) a bűne miatt mindenki bűnös lett, akkor egy embernek
(Jézusnak) az engedelmessége elég lesz arra, hogy mindenki az igaz úton
legyen. Ezek a szavak tisztán és világosan kimutatják, hogy Ádám fiai mind
megörökölték a bűnt az apjuktól."
Biztos nem találunk semmit Jézus tanításaiban se beszédjében a bűn
örökléséről, sőt semelyik próféta sem állított olyat. Megtanították a próféták
a népüknek, hogy senki sem viseli a mások terheit, s azt is megtanították,
hogy mindenki megkapja a saját keze munkájának a gyümölcsét, s azt, hogy a
gyerekek nem bűnhődnek az apjuk bűnéért. Pl. a következőt találjuk Grimia
próféta könyvében:
"Azokon a napokon nem fognak többet mondani. A szülők megették a keserű
szőlőt, a gyerekek pedig fogaznak. De mindenki azt akarja, amit a keze
előadott. Minden ember, aki a keserű szőlőt megette, annak saját fogai
fognak fogazni."
Ezekiel könyvében pedig olyat találunk, amely elveti ezt az elvet: "És megint
megjött az Úr szava mondván: Mit jelent az a közmondás, amit Izrael földjén
mondtok: Az apák megeszik a keserű szőlőt a gyerekek pedig fogaznak?"
Az Úr azt mondja: "Amíg élek nem adok nekik lehetőséget, arra, hogy ezt a
közmondást használják. Figyelj! Az összes lélek az enyém. Az apák lelke mint
a fiúké, az is az enyém. Az a lélek, amely bűnt követ el, meg fog halni. De ha
az ember igazságos, jót cselekszik és az igazat mondja, nem eszik a hegyen,
nem néz fel Izrael bálványaira, nem közösül a szomszédja feleségével, nem
közelíti (nemileg) a menstruáló nőt, senkivel sem kegyetlen, hanem visszaadja
a tartozását, továbbá nem ver meg senkit sem, odaadta a kenyerét az éhezőnek,
a ruháját pedig a meztelennek, nem ad kölcsönt uzsorával, felemelte a kezét a
kegyetlenségről, igazságot tett két ember között, az előírásaimat követte,
akkor ez egy igazságos ember, és tényleg keresztény. Továbbá azt mondta az Úr:
Nem viseli a gyerek az apja kegyetlenségét, ahogyan az apa se viseli a gyereke
kegyetlenségét.
Aki jóravalóan cselekszik, az a maga hasznára teszi, és aki rosszat tesz az a
maga kárára teszi. Ha a rosszat cselekvő visszatér a jó útra és a
parancsolataim szerint cselekszik és igazságos dolgokat csinál, az élni fog,
és nem fog meghalni." Jézus tanításai által kétség nélkül érezzük, hogy milyen
könyörületes nézettel rendelkezik a gyerekekkel szemben is. A gyerekek az
ártatlanságot képezik, és soha nem mondta (Jézus), hogy a bűnnel születnek a
gyerekek:
"Amikor Jézus észrevette, helytelenítette. Hagyjátok - mondta -,
hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az
Isten országa. Igazán mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát,
mint egy gyerek, nem jut be oda." (Márk:10/14-15).
Az iszlám tagadja az első bűn fogalmát, és azt mondja, hogy az ember a
fitrán (*) születik bűn nélkül.
(*) Fitra: eredeti arab szó, amelynek nincs szó szerinti magyar jelentése. De
meg lehet magyarázni azzal, hogy az ember belsőjében rejtező, veleszületett
érzés, amelyben az Isten a jót lakoztatta - a fordító.
S az iszlám azt mondja, hogy a bűnt nem lehet örökölni. Büntetést csak azért
lehet kapni, ha az ember nem Isten parancsai szerint cselekszik.
Ha a logikát nézzük, akkor teljesen kegyetlenségnek tűnik, hogy az egész
emberiséget olyan bűnnel vádoljuk, amelyet az ősatyáik követtek el nagyon
régen. A bűn az Isten parancsainak megszegését vagy tiltott dolgot jelent. A
bűn csak a saját elkövetőjét terheli, és semmi köze nincs a fiainak hozzá.
Az ember a fitrán születik ahogyan már elmondtuk és szabad akarattal
Szabad választást kapott, hogy a két út között választhasson. Tehát vagy a bűnt
fogja követni vagy a rossz ellen fog harcolni a jó győzelméért miközben
parancsolja az embereknek a jót és tiltja a rosszat.
A bűn az, amikor az ember hibázik és a rosszat választja és beleesik annak a
hálójába, miközben volt esze és tudta volna a jót választani. A történelem
bebizonyítja, hogy a Föld népei közül nagyon sok férfi és nő egyaránt
ellenállt a rossznak és a Sátánnak. A Sátánt elűzték a gondolataikból és
tiszta életet éltek, ahogyan azt az Isten megparancsolta. Sőt a Biblia is sok
jó embert megemlít Noétól kezdve Keresztelő Jánosig, akik tökéletességgel,
egyenességgel, Uruktól való félelemmel és a bűntől való tartózkodással
rendelkeztek.
A gyerekkort a születéstől kezelve bűnösnek tartani, ez az emberi ész
tudatlanságának a csúcsát jelenti. Milyen kemény szívű ember az, aki hisz
ilyen "bűn öröklés" elvben. Szent Augosztin a következőket mondta: "Azok
a gyerekek, akik megkeresztelkedés nélkül maradnak, a Pokolban fognak égni
örökké." Még nem régóta engedték meg, hogy a nem megkeresztelkedett gyerekeket
a templomok temetőiben temessék el. Azelőtt ez meg volt tiltva, mivel az első
bűnnel haltak meg.
Az első bűnről semmit sem említett Jézus - Allah áldja meg - a tanításaiban,
és nem is egyezik meg a logikával és a józan ésszel. Ezért tekinthetjük az
ezen az elven alapulókat hamisnak. Ha jobban belemélyednénk abba a tervbe,
amit a kereszténység előírt a szabadításnak, akkor mit találnánk?
Az Isteni igazság:
Azt mondja a bűnhődés alapelv második része, hogy az Isten igazsága követeli,
hogy ki legyen fizetve az első bűn ára is, és a többi bűnnek is, amelyet az
ember elkövetett.
Az Úr soha nem bocsát meg a bűnösöknek büntetés nélkül, ha pedig megbocsátja,
akkor ez ellentmond az Ô igazságának. Erről beszél W. Gold Sacók pap:
"Világos legyen, mint a nap világossága, hogy az Úr nem fogja megszegni az
előírásait. Nem bocsáthat meg egy bűnösnek sem a megérdemelt büntetése nélkül.
Mert ha ezt megtenné, akkor ki fogja őt az igazságos Úrnak nevezni?" Ez a
vélemény teljes tudatlanságot tükröz az Isten tökéletességével szemben.
Ugyanis az Úr nem csak egy bíró vagy király, aki igazságot tesz az emberek
között, hanem ő olyan, ahogyan a Korán mondja:
"Aki az Ítélet lapját
uralja." (1:4)
Ô az igazságos, de megbocsátó és irgalmas is egyben. Ha látja az emberben az
igazi jóságot, az igazi bűnbánatot, a becsületességet a cselekedeteiben, és
azt, hogy a rosszat eltávolítja magától, akkor megbocsátja neki az összes
bűnét.
Ezt a keresztények az Isteni igazság megszegésének képzelték. Ha pedig valakit
megbüntetnek a bűnbánat után, akkor bosszúállásról van szó, és ez semmiféle
igazságot nem tartalmaz magában.
Az az Úr pedig, akinek az igazsága pótlást követel minden bűn után, az
semmivel sem jobb a kapzsi Shilok zsidónál. De az az Isten, akit mi imádunk,
aki mindennek a teremtője és a teremtmények Ura, ő az irgalmasság, a szeretet
és a megbocsátás Istene. Azért amikor egy módszert ír elő nekünk vagy valamit
parancsol, nem saját maga miatt kéri, hanem a mi hasznunkra. És ha egy
embert megbüntet, az nem azért van, hogy neki legyen jó, hanem azért, hogy
magát a bűnöst megtisztítsa a bűnétől.
Maga a Pokol nagy kórház, ahol meggyógyítják azokat az embereket, akiknek a
szívük beteg volt és ő maguk rosszak voltak: tele voltak gyűlölettel,
kapzsisággal, képmutatással, telhetetlenséggel, becsapással, azok a fájdalom
és a megbánás tüzében fognak megtisztulni. Azok viszont, akik nem ragaszkodnak
a bűnhöz és megbánással fordulnak az Istenhez azok megbocsátónak találják az
Istent, és az nem kér tőlük ellenértéket.
Hát nem ez, amit mondott Ezekiel a könyvében?. És nem ez, amit mondani akart
Jézus - Allah áldja meg - azzal az elveszett pénzzel és báránnyal és a csoda
fiúval?
Ezt az elvet rá lehet-e mondani olyan valakire, aki ilyet tanít nekünk: "Urunk
nézd el nekünk a bűneinket és bocsásd meg nekünk, a tartozásunk a tiéd,
ahogyan mi elnéztük mások tartozását."
Megbocsátani a bűnösnek a büntetés után, vagy megbüntetni más bűnéért, ezeket
nem lehet megbocsátásnak tekinteni. Ezért az Isten - Magasztaltassék - akkor
bocsátja meg a bűnt, ha a szolga megbánja és jót cselekszik és elhatározza
magában, hogy nem tér vissza ahhoz a bűnhöz. Megbocsátja neki büntetés nélkül,
és mások büntetése nélkül. Mindez nem Isten tökéletlenségének számít, hanem
éppen fordítva.
A következőt olvashatjuk a Koránban:
"Mondd: Ti szolgáim, akik önmagatok
ellen vétkeztetek! Ne veszítsétek el a reményt Allah irgalmában! Allah minden
bűnt megbocsát. Ô a megbocsátó és a könyörületes. És forduljatok megbánóan
Uratokhoz és vessétek alá magatokat néki, mielőtt még a büntetés meglep
benneteket. Akkor már nem segít rajtatok senki." (39:53-55).
"A valami rosszat tesz, vagy önmaga ellen vétkezik, de utána Allahhoz
fohászkodik bocsánatért, az Allahot megbocsátónak és könyörületesnek fogja
találni. És aki bűnt kővel el, az önmaga ellen követ el. Allah mindenek tudója
és bölcs." (4:110-111).
Vérrel bűnhődni:
Azt mondja a bűnhődés alapelv harmadik része, hogy Jézus a vérével fizetett az
első bűnért, és az emberiség összes bűnéért azzal, hogy a kereszten halt
meg.
Azt is mondja, hogy a szabadulás nem valósulhat meg anélkül, hogy ne hinnénk
ebben a véráldozatban. Ezt olvashatjuk Szent Péter első levelében:
"Hisz
tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az
atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a
hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán." (Szent
Péter:1/18-19).
A következőkben pedig két keresztény író véleményét olvashatjuk. Az egyik
protestáns, a másik pedig római katolikus.
Azt mondja W. H. Tarto "A kereszténység igazsága" című könyvében:
"...és most a bűnhődés alapelvét nézve egy bizonyos határig azt jelentette,
hogy Jézus halála áldozat volt az első bűnért, amely oka volt az Úr és az
ember közötti rossz kapcsolat jóvátételének. És attól függetlenül, hogy ez a
dolog nincs említve világosan a kereszténységben, mégis rámutatott az a
mondat, hogy Jézus mi miattunk lett keresztre feszítve.".
És azt mondja F. G. D. Grot "A katolikus tanításai" című könyvében: "Jézus az
Úr és az ember a vállára vette a bűneinket azzal, hogy a kereszten halt meg
azért, hogy az isteni igazsággal jóvá tegye azt, ami el lett követve. Tehát
ő volt a közbenjáró az Úr és az ember között.".
Ebben az elvben tisztán láthatjuk az Isten irgalmasságának a megtagadását,
ugyanis véráldozatot kérni az emberiség bűnéért az irgalmatlanságra utal.
Ahogyan valakit büntetni más bűnéért, akár akarattal akár akaratlanul, a bűnös
részéről nagy kegyetlenségnek számít. A keresztény tudósok arra hivatkoznak
válaszként, hogy Jézus direkt akart meghalni, hogy kifizesse az emberiség
bűneiért az árat.
Erre a válaszunk a következő:
(1) Történelmi szempontból nem igaz az, hogy Jézus direkt halt meg teljes
akarattal az emberek bűneiért, ugyanis a Biblia mondja nekünk, hogy Jézus nem
akart meghalni a kereszten, és amikor megtudta, hogy a barátai meg
akarják ölni, azt mondta, hogy a lelke szétszakad a szomorúságtól a halál
miatt. Ezután megkérte az apostolait arra, hogy maradjanak mellette, hogy
megvédjék az ellenségtől.
Fohászkodott az Úrhoz:
"Abba, atyám! - fohászkodott, te mindent megtehetsz.
Fedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan
te." (Márk:14/36)
(2) Igen nehéz elhinni azt, hogy egy férfinak a kínlódása és halála eltörli az
emberiség bűneit. Az ehhez legközelebbi példa az, hogy egy orvos levágta a
saját fejét azért, hogy meggyógyítsa a betegeinek a fejfájásait. Vagyis
nehéz elfogadni az áldozathozatalt cél nélkül.
(3) Maga az ötlet, hogy vért kell áldozni az Úr haragvása csökkentéséért a
régi legendákból származik, amelyekben az van, hogy az Isten nem más mint
ördögi erő, amely mindenre képes. Nem fogjuk fel a kapcsolatot a vér és a
bűn között. A bűn eltörléséért nem vér kell, hanem bűnbánat és azután
harcolni a rosszság indítványai ellen, és több szeretet az emberiség iránt, és
az Isten parancsait véghez vinni, ahogyan azt elmondta nekünk az ő
küldöttei által.
Az Isten azt mondja a Koránban:
"Sem a húsuk, sem a vérük nem jut el
Allahhoz, ám a tőletek jövő istenfélelem eljut hozzá" (22:37).
Ez a bűhődés elv a szentháromság első személyéből egy vérszomjas bűnözőt
csinált. Mindez azért van, hogy a második személyből nagy áldozathozót
csináljon.
A kívülálló azt látja, hogy a második személy áldozata nincs a helyén, ahogyan
az első személy vérszomjassága sincs.
Arther Weegal azt mondja a második alapelvről a: "A pogányság a
kereszténységünkben" című könyvében: "Már lehetetlen, hogy ilyen elvet
elfogadjunk, melyben az van, hogy áldozatot kell hozni érthetetlen okért,
ugyanis teljesen eltorzítja a hatalmas, a megbocsátó és az irgalmas Isten
képét egyaránt.
Dr. Corden azt mondja: "Ennek az elvnek a lényege az volt, hogy Jézus érezze a
nagy kínzást, amit az Úr előírt neki."
Ez a gondolat elég ahhoz, hogy rossz érzést keltsen a modern észben, sőt olyan
csúnya elvnek is lehet nevezni, amely az ősi ember rossz természetében van,
hogy másokat jó kínozni.
Az igazság az, hogy pogány és hitetlen alapjai vannak ennek az elvnek, sőt
lehet hogy maga az elv a pogányság és a hitetlenség egyik hatása volt.
A kereszténység szabadulási terve nem csak nem logikus, hanem Jézus
mondásaival sincs alátámasztva.
Lehet, hogy Jézus azt mondta, hogy az emberiség bűneiért kínlódott, de azt
akarta azzal, hogy kibírta a kínzói rosszságát azért, hogy kivigye őket a
sötétségből a világosságba.
És nem azt akarta, hogy mások bűneit magára vállalja. Azt se mondta, hogy csak
az fog megszabadulni a tűztől, aki hisz a tiszta vérében.
Jézus azért jött, hogy az emberiséget megmentse a tudatlanságtól és a bűntől
az égi parancsokkal és az élete jó útmutatásával, és nem azzal, hogy a
kereszten fog meghalni és a vérét áldozatként odaadni.
Amikor eljött hozzá egy fiatal ember és megkérdezte tőle:
"Mester mi jót
kell tennem, hogy eljussak az örök életre? Így felelt neki: Miért kérdezel a
jó felől? Csak egy valaki jó. Ezért, ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd
meg a parancsokat." (Máté:19/16-17)
Tehát az Isten parancsait megtartani lesz az út az örök életre. És
megkaphatjuk a megszabadulást azzal, hogy Istenben hiszünk és jót cselekszünk.
És azzal, hogy a rossz ellen harcolunk. És nem azzal, hogy Jézust elfogadjuk
mint megszabadító és a vérében hiszünk.
Tehát véleményünk szerint a bűnhődés elve nem igaz mert:
(1) Az ember nem a bűnnel születik,
(2) Az Úr nem kér árat a bűnösök bűneiért,
(3) Maga az az elv, hogy más bűnhődjön másért, magában foglalja az
embertelenség és a kegyetlenség jeleit.
A bűneinkkel nem az Istennek csinálunk rosszat, hanem magunknak. A bűneink
alól kibújni viszont nem mások áldozatával lehet - akár az ő akaratával vagy
nem -, hanem a becsületes megbánással, a rossztól távol lenni és a jó utat
követni.
Úgy tanultuk, hogy miután Ádám bűnt követett el Istennel szemben, azután meg
is bánta. Majd Isten kezébe tette a sorsát, s így az megbocsátott neki.
Az emberek közül senki nem örökölte az apja bűnét s senkinek nem volt szüksége
Jézus kínlódására és halálára, hogy megkaphassa a megbocsátást. Az igazság
viszont az, hogy Jézus nem halt meg a kereszten, és a bűnhődés elve az Isten
igazságát és irgalmasságát eltagadja.
Az iszlám elutasítja ezt az elvet, és azt hirdeti, hogy a bűnök megbocsátása
nem más kínlódásával vagy halálával történik - akár emberével vagy
prófétáéval -, hanem az Isten irgalmasságával és a sok jó munkával:
"...és hogy senki nem cipeli egy másiknak a terhét, és hogy az embernek az
lesz csak osztályrésze, amiért buzgólkodott. És hogy a buzgalma látszik
majd." (53:38-40)
"Aki az igaz útra vezettetik, az a maga hasznára vezettetik. Aki pedig
tévelyeg, az a maga kárára tévelyeg. És senki nem cipeli másiknak a terhét. És
nem büntettünk soha úgy, hogy előtte ne küldtünk volna egy küldöttet."
(17:15)
A megszabadulást az iszlámban a következőképen lehet elérni: Az istenfélő
emberek megpróbálják megközelíteni az Istent és jók próbálnak lenni. Továbbá a
nagy jutalom, amit az iszlám ígér mindenkinek, aki hisz az Istenben és jót
cselekszik.
"De nem! Aki orcáját alázatosan Allah felé fordítja és helyesen cselekszik,
annak meglesz a fizetsége Uránál. Nem kell félniök és nem lesznek
szomorúak." (2:112)
Az iszlám vallás az ész vallása:
Alaposan átnéztük a kereszténység legfontosabb elveit, amelyeket fő pontoknak
lehet tekinteni a protestáns ill. a katolikus dogmának. Az alapos
tanulmányozás olyan következtetésre vezet bennünket, hogy a szentháromság
elvei - Jézus úrsága és prófétasága, az első bűn és a vér fizetése - nem
alapszanak ész érvekre, és nincs is bizonyíték rájuk se Jézus mondásaiból, se a
tanításaiból.
Az is igaz, hogy ezek az elvek Jézus halála után sok idővel vették fel a
jelenlegi formájukat. Mindez a pogányság hatása miatt van. És ez nagyon erős
bizonyíték arra, hogy a kereszténységet nagyon átírták és megváltoztatták.
Az iszlám azon dolgozik, hogy Jézus vallását és az előtte létezett próféták
vallását felélessze és erősítse.
Az összes vallás, amit Allah küldött a profétái által egy és ugyanaz. De
idővel rosszul lett értelmezve és összekavarodott a legendákkal. És ezt addig
folytatták, amíg közömbös dologgá vált. Emiatt összekavarodott az Úr fogalma,
pedig a dogma legfontosabb pontját képezi. Ez több ok miatt történt:
- Néhány irányzat az Istent teremtmény képében tökéletesítette, amely ugyanolyan
tulajdonságokkal rendelkezik mint bármely ember.
- Más isteneket tettek az egy Isten mellé (mint a hinduk és a keresztények).
- A lélek és az angyalok istenítése (pl. Divas a hinduknál, Yeztas a
tűzimádóknál és a Szentlélek a keresztényeknél).
- A prófétákat felemelni az isteni szintig és az Úr tökéletesítésének
tekinteni (pl. Jézus Krisztus a keresztényeknél, Buddha a buddhistáknál,
Krisna és Rama a hinduknál).
Ezek után jött Mohammad - Allah áldja meg -, kinek küldetése elvetette ezeket
az ész által felfoghatatlan dolgokat teljes mértékben.
Hirdette az embereknek azt az igazságot, amit kapott, és emlékeztette őket az
eredeti és tiszta igazságra, amely távol állt tőlük.
Allah az egy és igaz Isten az egyedüli és örökkévaló, mindennek a teremtője,
az irgalmas és a könyörületes, a megbocsátó a hatalmas és a mindent tudó, a
király és a szentséges, a gazdag és a nagy. Eltörölt mindenféle újítást,
legendát és értelmetlen dolgot, és bővítette a vallást, hogy mindenkinek
világos útmutató legyen, és egyesítette az embereket, (a véreket, a
származásokat) egy testvériségi kapcsolatában.
Az iszlám vallásban nincsenek legendák, a tanításai nagyon egyszerűek és
egyenesen az észhez és az ösztönhöz beszélnek.
Az iszlám igazságát az egyistenségéről, az Isten nagyságáról, a földönjárásból
és a világban való belemerülésből lehet megismerni.
Ugyanis ez a nagy változatosság arra mutat, hogy egy nagy hatalmas erőnek kell
lennie, amely megteremtette.
Allah egyedüli istenségét a muszlim ember megismeri az Isten prófétáinak a
tanításaiból, az előző népek tapasztalataiból, az előző vallásokból és olyan
tudósok írásaiból, akik azt mondják, hogy egy és csak egy igaz Isten van,
attól függetlenül, hogy szentháromságról beszélnek ezek a tudósok.
Ha megnézzük az iszlám többi alapelveit, láthatjuk a teljes logikát Allah
egyedüliségéről és egyedüli uralkodásáról. Tehát ha Allah egyedül van a
világban teremtőként, akkor az összes többi dolog, ami létezik és neki a
teremtménye, azok ő előtte egyenlőek. Ez maga a hit az iszlámban, amely
a testvériségi egyenlőségről beszél.
És ha már tudjuk, hogy Allah a teremtő és a teremtmények
Ura, akkor ő nem csak az anyagi kérésüket és szükségletüket fogja
teljesíteni, hanem a lelkit is és az erkölcsit is, és megmutatja az
embereknek az igaz utat.
Ez maga a hit az isteni sugallatban. Ehhez hozzátesszük még azt is, hogy a
sugallatnak akkor kell jönnie, amikor szükség van rá időben is és helyben is.
Ezért Allah olyan embereket választ a küldetés átadására, akik az
igazságért, és Isten parancsai szerint élték az életüket.
Ezek az emberek meg tudják mutatni az embereknek az egyenes utat. Ez maga az
alapja az előző prófétákban való hitnek.
Végül ha már tudjuk, hogy Allah a jóság Istene és tudjuk, hogy a világ nem
hiába lett megteremtve, és tudjuk, hogy az ember szabad választási
lehetőséggel teremtődött meg, akkor rá lehet jönni, hogy van élet a halál
után, ahol az ember learatja a munkájának a gyümölcsét.
Az iszlám gondolkodási lelkéről írt az olasz Dr. Lora Fikia az "Az iszlám
magyarázata" című könyvében:
"Eljött az arab próféta a sugallatot átadni teljes egyedüliséggel azoknak, akik
tévelygéssel éltek a kereszténységben vagy a zsidóságban, főleg miután
változtattak a vallásukon. Ellensége volt mindenféle istentársítási
irányzatnak. És azért, hogy elvezesse az embereket az egyedüli Istenben való
hitre, nem csapta be őket azzal, hogy természet feletti dolgokat produkált
volna nekik. Nem hallgattatta el őket azzal, hogy az Isten minél előbb
megfogja őket kínozni. Ez a dolog rossz hatással lenne az emberi lelkesedésre.
De ő - a Próféta - nagyon egyszerűen hívta az embereket, és anélkül, hogy arra
kérné őket, hogy mondjanak le az életük eddigi gondolkodási módjáról. De
viszont megkérte őket arra, hogy gondolkozzanak el a világ teremtésén és
annak mozgásán. Biztos volt benne, hogy az eredmény az lesz, hogy hinni fognak
az egy Isten létében, akit a teremtmények nem tudnak nélkülözni.
Ezért egyszerűen arra vette rá az embereket, hogy olvassák el az élet könyvét.
És ahogyan Mohammad Abdoh és Amin Ali (*) mondták:
(*) Két híres muszlini tudós. - A fordító
"Mohammad próféta megelégedett azzal, hogy az ember lelkéhez beszélt, és azzal
hogy az emberi ösztönt tette bíróvá."
Tovább így ír az írónő, miután több Korán verset elolvasott: "Az iszlám
jóvoltából visszahúzódott a bálványimádat minden irányzata. Megszabadult a
világ, a vallásgyakorlás és az élet mindenféle tévelygéstől és legendától,
amelyek teljesen leértékelték a helyzetüket. Megszabadult az emberi ész az
újítás és a sötétség bilincseitől.
Végre megszabadult az ember becsülete, és senki másnak nem a szolgája már
csakis a teremtmények Urának. Megszabadult a lélek a bántódásától, és
megszabadult az emberi akarat mindenféle olyan láncától, amely összekötötte
olyan erővel, amellyel mások is rendelkeztek. Olyanoktól, mint a papoktól, a
titkok hamis megőrzőitől, a megszabadulás kommentátoraitól, és mindazoktól,
akik elhitették az emberekkel, hogy ők a közbenjárók köztük és az Isten
között. És azt hitték, hogy uralni tudják az ember akaratát, de így magas
lóról estek le, ugyanis az ember már Allah szolgája lett.
A kapcsolata - Mohammad prófétának - a többi emberrel, akik nem vették fel az
iszlámot olyan volt, mint a két szabad ember egymás közötti kapcsolata.
Miközben az emberek társadalmi kegyetlenségtől és szintektől szenvedtek, az
iszlám egyenlővé tette az összes embert. Vagyis a muszlim ember nem különbözik
más muszlim embertől se a származásával se más személyi tulajdonságával, hanem
csak az Istentől való félelemmel, a jó munkával és az észi és erkölcsi
tulajdonságaival."
Tehát az iszlám olyan küldetés, amely egyesíti a világot az egyteremtőben,
a vallásokban, a népek prófétáiban és az emberiségben.