Pár év előtt Kolozsvárt egyik tanítványomtól, Gagyi Mariskától, bőr sarokkal kemény táblába kötött, lapszámozott, gondosan másolt kéziratos könyvet kaptam. Teljes czíme: Sziveket újító bokréta, mellynek kedves illatos, külömb-külömbféle virágait, e világ kedvére élő fiainak és leányainak mulatságokra, részszerint maga elmés fáradtságával tulajdon maga kertjébe plántáltatott virágokkal bővített egy ifjú, Vénus tengerén való bujdosásában magos halmok módjára feltornyozott sokféle viszontagságai s nyomoruságai között. A. D. MDCCLXX.

A tábla belső felén piros tulipánágra fektetett körben: Amor omnia vincit. Szemközt az első levél külső oldalán szintén pirosra festett s középütt körrel átrajzolt virág. Belső oldalán későbbi írással: Templomba menetelkor könyörgés: Imé, elmégyek, Uram, a te házadba. Adjad, oh én Istenem, hogy a mit cselekszem, úgy cselekedjem, mintha színről-színre látnálak. Felejtessed el velem ez világot, hogy maradjanak ez világon való gondok a te házadnak küszöbén kívül és velem bé ne menjenek. Ammen!

Így jön a czímlap s a belső oldalon: Versiculi occasionales s utána az 1. számozott laptól kezdve a dalok: I-XCV. A 146. lap alján a XCV. dal végső sora után a következő lapon való folytatás jelzéseül: XCYI. {sic!} De a folytatás nem következik. E helyett plajbászszal négy sor:

Körösi Flora 8 poltra,
Körösi Tyi 8 poltra,
Takács György 8 poltra,
Nagy Gábor 2 krajczár.

Ez után más kézzel egy oláh dal. Mai helyesírással így van:

Săraca stroinătate,
Mult mi-ai fost fără dreptate.
Incunjură-i ţările toate,
Si nu avu-i de lume parte.
Eu de mic am pribegit,
Tot eu streini am traĭt.
Multe ţări am ocolit,
Odichnă n'-am dobăndit.
Căte frunzĕ prin păduri,
Si pre la vĕrfuri muguri,
Si pre lume căti fluturi
Mĕ strică măi multe gănduri.
Vine-mĭ doru uneorĭ,
Se mĕ sui poe munţi cu flori,
Se mĕ jelnesc cu hori,
Că-mi vine ciăsul sĕ mor.

Magyarul: Boldogtalan idegenség, igazságtalan voltál hozzám nagyon. Összejártam minden országot s nem volt részem e világból. Kis koromban elbujdostam, mindig idegenek közt éltem. Sok országot el-bejártam, nyugodalmat nem találtam. A hány falevél van az erdőben s az ágakon a hány rügy van, hány pillangó e világon: annál több gond tör-ront engem. Olykor elfog a vágy, hogy elmenjek a virágos hegyekre, dalokba önteni bánatom, mert érzem, hogy halálom órája közeledik.

A streinătate = idegenség, idegenben létel, az idegenben való elhagyatottság érzése. Moldován Gergely azt mondja, hogy ez a hangulat igen gyakori az oláh népköltészetben. Előbb a szökevényjobbágyok nagy bánatát tolmácsolta, kik a szomszédos Oláhországban keseregtek elhagyott szülötteföldükön. Majd az idegenbe hurczolt katonák fájdalma sír ki belőlök. A közöltem szép dal nagyon megtetszhetett a leírónak, bejegyezte a magyar nóták közé.

Ez után jön, más kéztől, a mutató tábla. A XCV. után még XCVI., XCVII., XCVIII. következik, de csak a szám, czím nélkül.

Aztán későbbi írással, számozatlanul, ez a vers.

Jere pajtás diétára,
Tégy szert egy jó paripára,
Egy furcsa magyar gálára
S egy tarisnya rézkrajczárra.

Urfiságot vész magadnak,
Mert ott pénzért mindent adnak.
Ott élik ám a világot
S nem kéméllik a petákot.

Mikor én a bálba mentem,
Előre megjelentettem.
Harmad napig eléheztem,
Mégis oda eleheztem. (Elérkeztem?)

Mindenfelől czifra dáma
Annyi van, hogy nincsen száma.
Egyet füttyentsz az ablakba,
Tíz is ugrik a századba.

Mikor én a bálba voltam,
Grófkisasszonynyal tánczoltam.
Nem kérdik, ki volt az apja,
Csak legyen veres kalpagja.

Apám, anyám oda hagytam,
Jószágom zálogba adtam,
Ugy élek, mint hal a vizbe,
Adja Isten ezt sok izbe!

Az utolsó lapon, újra más írással, határozott vonásokkal: Ex libris Joannis Sófalvy, scolæ reformatæ Gy. Vásárhelyiensis rectore. Ao 1785-to die 13-a Junii.

Hogy ki írta e dalokat össze s ki a szerzőjök, nem lehet tudni. A czímlap szerint az "egy ifjú" részben feljegyezte, részben maga költötte. Talán az egész könyv másolata egy dalgyüjteménynek. Több kéz írása. Az I-LXXXIV. egy kéztől való. A leggondosabb, értelmes művelt főre valló. A LXXXV-XCI., valamint a XCIV., XCV. más, a XCIII. egy harmadik, a XCII. és a mutató tábla negyedik kéz bejegyzése; nem szólva az említettem toldásokról.

A versfőkből egy pár dal szerzője kiolvasható. A XIII. számban befejezésül mondja is a költő:

A ki ezt éneklette,
Versfejekben szerzette,
Az a nimfát, aranyalmát
Szivből szerette,
Kinek nevét feltette,
Versfőkben helyheztette.

De csak a kedves nevét rejtette el benne, azt is enyelegve csak így: Aranyalma. (Aranjalma.) A XLII. számuból csak annyi hüvelyezhető ki: Gróf été. De Kanyaró Ferencz az Erdélyi Múzeumban (1903. III.) közli a vers eredeti teljes alakját Kedves ének czímen s itt a kedves neve tisztán kiderül: Gróf Eszterházy Magdolna. (Grof Észterházi Magdolna.) Szerzője azonban szintén ismeretlen.

Ám világos a versfejekből a szerző neve a következőkben: XXI. Vizkeleti József. (Vizkelétj Jóséf.) XXVII. Diószegi Mihály. (Diószegi Mihálj.) XLVI. Jámbor Dániel. (Jambor Dániel.) LIII. Halmágyi. LXXVII. Kulumbán János. (Kol{v}mban* Jáos.)

Ezek közül Kolumbán ismeretes az irodalomtörténetben is. Ő írta az első görög-római mythologiát magyar nyelven, a mely közhasználatban volt. Vida György historiája pedig sokáig kedves olvasmánya volt az erdélyieknek s sokat nevettek ennek a Csalóka Péter-féle tréfamesternek, t. i. Vida Györgynek vaskos facetiá-in.

Többé-kevésbbé hiven Amadétól való a XIV., XXI. (Két sor.) XXIII., LXXIX. (A 3 első versszak.)

Van még egy pár dal, a mely azt a hatást teszi rám, mintha megcsonkult alakjában volna feljegyezve, épen úgy, mint a fennebb említettem XLII. számú. Igy a XVI. versfejeiből kiolvasható Konsz (vagy Kons) É. Nem valamelyik Koncz? Ilyen nevezetű verselő akadt időnként nem egy. A XXXIII.-ból: Ánai Luis. Az LVIII.-ból elől: Irta. De azután értelmetlen: Dmkse. A LXII. végén a nő feleletéből: Kat (a). A LXX.-ből ez kerekedik ki: Késem. Sőt mintha a XXV., XLVIII. (Edj.) számában is lett volna valami.

Van egy egészen latin nyelvű ének, a LXXXVII. Egy másik, az LIX. számú, úgy, hogy a páratlan számú versszakok latinok, a párosok ezeknek fordításai. A XCII. számú dal négy versszakos. Az első kettő egy szerelmi dal, a másik kettő egészen más tárgyú s latin szövegű.

Bár a dalok tárgya nagyobb részt a szerelem, mégis elég változatos. A XC. számú (Boldogasszony anyánk) ismert régi egyházi ének, valamint a XCI. (Keresztyének, sírjatok). A minthogy a vallásos érzés különben is fel-felcsendül e dalokban. Igy a LXXVII. és LXXXI. számuban a bujdosó elhagyatottságában, nyomoruságában Istenhez könyörög gyámolításért, segedelemért. Más helyütt (V.) a bujdosó keservesen panaszkodik, hogy itthon csak a jövevénynek van becsületi, de keserűségén áttör Istenbe vetett bizodalma. Bujdosódalnak látszik a LXXIV. számú is, a míg az LII. számúból a bujdosó hazafias érzülete villan ki. Van két toborzónóta is. (LXXXVIII. eleje s a XCIII.) Néha csak általában bánatos az ének, panasz a bajban, elhagyatottságban. (XXXI., LXI.) Vagy bizonyos resignatióval mondja a költő, hogy nem törődik rossz emberek rágalmazásával, titkos megszólásával. (XIX.) Int, hogy csalárdság, álnokság van mindenütt, ne higyjünk az embereknek. (I.) Elmélkedik a szerencse forgandóságáról. (LVI.) Máskor a jó szomszédasszonyt dicséri. (LXXII.) Vannak diáknóták. Kedélyesen dicséri a diákokat. (XVIII., LXXVII.) Vagy diákénekeket zeng a tavaszról. (LXXXVI.) Majd gúnyosan panaszol: Sírasd meg azt az időt, mellyben déákká lettél. (LXXXIX). Van általában tréfálkozó, mókás vers (XXXV.), gúnyolódás a nagyvarsányi híres dámával (XXXVI.), még erősebb, borsosabb egy más leányzóval (LX.); az asszonyokról (LXVII.), női nevekre (LXVIII.), a részeges asszonyokról (LXIX., LXXXVIII. második fele*), az új állapotokról. (XCV.) Vagy vidámabb bordalféle. (LIII.)

Hanem kétségtelen, hogy a többi, a legnagyobb rész, szerelmi dal. De ezekben is van változatosság: a szerelem dicsőítése; drága dolog a szeretet; a ki nem szeret, nem is ember; szerelmi vallomás; boldog szerelem, az együttlét örömei; boldog, a ki hív szívre talál; a kedves dicsérete, reménykedő szerelem; titkosan kell szeretni; szerelmi epekedés; ne hajtsunk a világ szájára; szeress igazán, ne gondolj az irigyekkel; búcsu a kedvestől; nem lesz mindig így, a bú örömre fordul; bánat az eltávozott szeretőért; mennyi fájdalom van a boldogságban is; hosszú távollét után boldogan siet kedveséhez; leány szerelme a diákhoz; szerelmi bánat, panasz a leány hidegsége miatt; elhagyott szerető; búra vált a boldogság; őrizkedjél a szerelemtől; a vetélytárs gúnyolása; nem gondol a csalfával; az elpártolt szerető visszasírása; megbánja még a csélcsap leány, majd keres ő mást hűségesebbet magának; bánat a meghalt kedvesért. Máskor könnyedén teszi a dolgot: Szeretsz, vagy nem? Ha nem, Isten veled! Vagy: Elmehetsz már nem kellesz már. Van egy nehány szerelmi kettős: XXIV., XL., LIV., LXII., LXXIII.

Ezekben a szerelmi dalokban, bár gyakran erősebb érzékiséggel vegyítve, sok melegség, hév, sok gyöngédség van. A gyöngéd, beczézgető megszólításoknak se szeri, se száma. Ilyen megszólítások: édesem, édeském, kedvesem, szivem, szivecském, kedves szivem, édes szivem, én reményem, egy reményem, édes reményem, mindenem, csillagom, fényes csillagom, szép csillagocskám, szivem rejtekének fénylő csillaga, angyalom, szép angyalom, szivem angyala, angyali szép szűz, szivem gyámola, szerelmem, édes szerelmem, szép szerelmem, szerelmetesem, hivem, édes hivem, egyetlenegy hivem, kellemetesem, szerencsém piros hajnala, kegyesem, én kegyesem, édes kegyesem, frigyesem, én jegyesem, éltem párja, madárkám, galambom, szép galambom, galambocskám, virágom, kedves virágom, mosolygó virágom, drága virág, virágocskám, kedvem virága, zöldelő virágom, télben is zöld virágom, gyenge virágalak, szerelmes virágszálom, oh én kedves virágszálom, gyenge rózsám, rózsácskám, rózsaszálom, szépséggel ékesült pünkösti rózsa, violám, szép viola, szép violám, kedves violám, gyöngyvirágom, gyöngyvirágszál, földben veszett majoránnám (meghalt kedvesem), rozsmorintom, rozsmorintág, kedves rozsmorint-szálacskám, én aranyalmám, narancsfán nőtt aranyalmám, liliomszál, hiaczintom, kincsem, én kincsem, édes kincsem, drága kincsem, becsülhetetlen kincs, gyémántom, én gyémántom, szép rubintom. Ezek az édesgető kifejezések igen gyakran egymásra torlódnak.

Például:

Oh Flora kertének piros rózsája,
Klárismódra mosolyodó s vidámitó
Szivem bokrétája.

Vagy:

Angyalom, egy reményem,
Ébresztő kedves fényem,
És minden ékességem,
Kivánt gyönyörüségem.

Vagy:

Szivemen már felépült kedves, édes virágom,
Kertemnek a közepin felnőtt rozsmorintágom.

Vagy:

Én téged solymocskám, piros torka madárkám,
Piros hajnalocskám, tavaszi szép rózsácskám,
Soha másért el nem hagylak.

Vagy:

Babylon tornyában költött szép galambom,
Tigris vize mellett felnőtt virágszálom,
Halld meg szovaimat, én kedves rubintom,
Gyémánt kertben termett ékes rosmorintom.

Vagy:

Kegyes nimfa, ékes rózsa, szép liliomszálom,
Szivemelő, kedvemelő, tölled már elválom.

Vagy:

Virágok gyöngyszinű harmatja
Szivem igaz mézes falatja,
Angyali képe szivemnek,
Tündöklő napja éltemnek,
Kedvesem, édesem.

Vagy:

Nárczissusban oltott violám,
Kedves, édes szagu mandolám,
Virágok közt tulipántom,
Legszebb és drágább gyémántom.

S lejebb:

Jövel lelkem éttető ere,
Én szivemnek gönczörszekere.

Vagy:

Kedves rosmorintszálacskám,
Vénus kertbeli gyenge violácskám,
Drága fényes rubintocskám,
Nimfáknál kedvesebb gyöngyalakocskám.

Csakúgy találomra idéztem ezeket. De ott van pl. a X. számú dal, elejétől végig csupa gyöngédség.

Tele vannak ezek a dalok színezéssel, festéssel, a tropusok és figurák mindenféle nemével. A változásról, kedvmúlásról szólva, képben magyarázza:

Illatozó s vigsághozó kertemnek virági,
Hives berkek, erdős hegyek kedves vidámsági,
Megszáradnak, elhervadnak,
Virág után kórót hagynak.

Fogadkozik, hogy:

Sok ezüstért, aranyért,
Drága kárbunkulusért
Téged nem adnálak,
El sem is hagynálak
E világnak kincséért.

Áldáskodik:

Járásodban, állásodban, tellyes életedben,
Hány lélekzet tölled esett, hány hajszál fejedben,
Áldjon isten annyi jókkal,
Annál is több áldásokkal,
Szomoruság, háboruság ne jöjjön szivedbe.

Kifogyhatatlan a kedves dicséretében:

Innepet kellene nevednek szentelni,
Aranyos betükkel kellene felirni
Angyali ékességedet.

Bánatában részt vesz az egész természet. A fák is könnyeznek érte.

Egymást érik a hasonlatok:

Ifjuság, mint sólyommadár,
Addig vig, mig szabadon jár.

Ollyá lettem, mint a bagoly,
Ki az kaliczkában huhol.

Mint ősszel kis filemile,
Ki meg van szegény rekesztve,
Kinek elholt zengő nyelve,
Lehajtván bánkodik feje:
Igy nékem bánkodik szivem,
Mert elhagya régi kedvem.

A ki igaz szivre talál,
Távul van attól a bú,
Nem észi, mint fát a szú.

Ragyogóak szemeid, mint fekete kláris.

Mint mágneskő vasat magához szorítja,
Ugy szivem szivedet szüntelen ohajtja.

Metaphorák minden sorban:

Méznél édesb szerelmednek
Akarok részese lenni.
Mert éltem virágát,
Zöldellő szép ágát,
Egyedül te hervasztád.

Tündérszerencsének,
Mosolygó kedvének
Ne higyj, mert hamar megcsal.

Balszerencse bilencse.

(Vénus) táborának mérges profontját nem észem.

Szerelem pályáját én is futottam.

Fekete gyászban jár szivem.

Bút vetek szívemben s bánatot aratok.

Mert szerelmünk aranyláncza kibomlott,
Tüzünkre viz omlott.

Akkor mézíz alatt mérget,
Szép almában adtál férget.

Lépten-nyomon előfordulnak metonymiák, synekdochék, különösen pedig hyperbolák:

Tenger vize, füvek ize, csillagi egeknek,
Fák leveli és füvei a magos hegyeknek
Kevesbek gondolatimnál,
Érted fohászkodásimnál.

Csak épen figyelmeztetésül mondom mindezeket. Elég a könyvet bárhol felnyitni, hogy bőséges bizonyságot találjunk. Ott van pl. a XXXI. számú dal. Csupa kép.

Az élénk előadású beszéd folyvást kérdésekben, felkiáltásokban, ismétlésekben, fokozásokban, kötőszókihagyásokban, kötőszóhalmozásban, szójátékban, ellentétben nyilatkozik.

Sürün fordulnak elő inversiók. Így:

Kihez csak egyedül reményem volt.

Könyves zokogásim, felhatnak sirásim
Az magos egekre.

Most történik: egy madárnak vége ő életének.

Tüzét mert fellobbantotta.

Mért hát panaszlom?

Sőt elmarad, a mi volt is, tölled reményem.

Szegény legény nem szégyen ha a bort szereti.

Drága kincsei, mint a hó, szerelmemnek olvadnak.

Mindent s többet immár ne várj, érted elkövettem.

Görög-római mythologiai, mondai, történeti alakok, nevek elég gyakran fordulnak ugyan elő, de mint szokásos megszemélyesítések, vagy hasonlatok, példák. Így: Amor; Cupido, Venus, Diana, Minerva, Juno, Ceres, Flora, Apollo, Mars, Mercurius, Nympha, Pan, Hesperus, Argus, Charon, Helena, Paris, Penelope, Pyramus, Thisbe, Biblis, Ariadne, Theseus, Cleopatra, Menelaus stb.

A III. számú dal pl. két részből áll. Az első részben elmondja Paris itéletét s az ebből keletkezett háborut, csak azért, hogy a második részben elmondhassa: ha kedvese az istenasszonyok közt lett volna, ő nyerte volna el az almát. Máskor, hogy Görögország Helenát, Egyiptom Cleopatrát bámulta; kedvesét is így bámulhatnák. Vagy így énekel a leányról:

Alexisnek szépségét, Penelope hűségét,
Junó kincses bővségét,
Pallasnak eszességét
Fére tészed.

Vannak közben-közben egyéb latin szók is, a melyek akkor közkeletüek voltak a magyar beszédben és irodalomban. Így pl. conceptus, gratia, plántál, punctum, instál, furcifer, paniperda, summa, practica, vale, schola, titulus, prædicator, orator, virtus, subscribál, gestál, facetia, laurus, discordia stb. Egy pár más idegen szó is: struccol, komendo, profont, marsch, stik.

De különben a dalok nyelve szép, magyaros s egyes régies szavak, szólásmódok az illető dal régibb keletkezésére engednek következtetnünk. Ilyenek: Egybeveszének. Alitván magát szebbnek. Lehajtván (lehajtva) bánkodik fejem. Magam is csak járok sirván. Ritkán találkozik az illyenhez Pán is. Bokros (páros) csók. Ez a szerelemnek fővebb oka. Ékesen szószóllás. Alak (szép) személyedet mert tisztán szereti. Környülnéz. Eső után köpenyeg, így mondja: Eső után késő vásár palástodhoz kapdosni. Dali termetedet. Bántják és borítják az igaz szerelmet ellenkező próbák. Gondos, (gondoktól terhes) sohajtásim. Áros. (A minek ára van, értéke, becse.) Hegyestőrrel el-felvertél. Ingyen sem véltem. Nézd el, melly csalárd ez világ. Bárdatlan. Szivedet frisseld. Apolgásid (csókolásid) most is érzem. Apolgatják. Gyenge mellyed apolgattam. Égedelem. Töredelem. (Törődés.) Képzem. (Képzelem.) Ne örüljed holtomat. Járok, ingadok. Életét fogyatta. Születtettél.

A gyüjteményt Erdélyben írták össze. Az egyes szavak leírása is erre vall: ajakod, derekod, szovod, házod, jutalmom, pároson, rogyog, utozás, soholt, sohult, majdon, házan túl, takaroson, csinoson, módoson, barátságoson, talám, béfogad, magos, fokad, gyakron, másot, szinek (szinök), vérek (vérök), paplany, borzodás, megöntem, Máriska, jutattál. A LXXXVI. számú dal erősen a-zó kiejtésü. A LXXXVIII. számúban a szerző tudatja, hogy 1770-ben Pozsonyban írta, de a másoló erdélyi kiejtéssel rögzítette meg. A LXII. számuban előfordul a Szomos és Kolozsvár és a XXX.-ban szintén Kolozsvár, a XXV.-ben: erdélyi szüz, a XXVII.-ben: Strigy.

A versalakok igen változatosak. Vannak alexandrin, félalexandrin, 4+4+7, 4+4, 4+3, 4+2+3, 4+5, 2+3, 5+5, 6+4+3, 4+3+6, 4+4+5, 5+4, 4+4+6, 5+6, 6+5, 4+4+4+3, 4+4+4+4, 6+3, 5 ütemü sorok. ezek összekapcsolásiból, rimelhelyezéséből a legkülönbözőbb alaku versszakok keletkeznek. Látszik, hogy a szerző öntudatosan művészibb verselésre törekszik. Épen ezért gyakori mind az egy, mind a két szótagu rímekben a szép rím. Így:

Végre az aranyalma,
Mely veszekedés halma,
Lőn Vénusé neve, mellyet el is veve
Páris...

Ez olyatén kies kert,
Mellyre ritka tehet szert.

Ajakán piros kláris, mellyén tulipán is.

És itthon inkább kedveznek
Jövevénynek, mint ilyennek.

Többször is csak lehetne bár
Körülöttünk olly ékes vár.

Legalább nem vagyok én is a világ fatyja,
Hogy hozzám illy léány magát nem adhatja.

Kérlek, hogyha tetszik együgyü személyem,
Cselekedd, hogy napom vigsággal szemléljem.

De én szegény immár elhagyatott árva,
Kegyes szerelmedtől szivem el van zárva.

Csak annak van becsületi,
Ki a déákot szereti.

Szegény árva életemnek
Ez mégis nem árt,
Hajnalomban s vig napomban
Nem ejt semmi kárt.

Igen gyakoriak a középrímek. Pl. lásd: I. III. XIV. XIX. XXVIII. XXIX. XXX. XXXIII. XXXIV. XXXIX. XL. XLII. XLVI. XLVIII. LII. LIII. LV. LXI. LXII. LXIV. LXV. LXVI. LXIX. LXXVII. LXXXIV. LXXXVI.

Vannak egyéb rímjátékok is. Így pl. a XI. számú öt versszakos dalban az első sornak mindenütt, a másodiknak három esetben a két első üteme is rímel, így:

A mig élek, mind igy élek, többet búval, bánattal,
Kesergéssel, könyvezéssel, szomoru sohajtással.

Épen így a XXI. számú, 5 soros versszakú dal 1. 2. 5. sorának két első üteme is rímel. Közben egy-egy sor (XXVIII.) így csendül:

Teljék, kelljék rózsák, gyöngyök járásidat,
Öntse, töltse gyönyörüség állásidat.

Lásd még: LVI. LXI. LXII. LXVI. LXIX. LXXVII. Az 5 soros versszakú, XXXIX. számú dalban az 1. és 2. sorban két egymás mellett álló szó mindig rimel, azonkívül, hogy a két sor vége úgyis összecseng. Így:

Éneást így szerette s érette majd megholt Didó.

A LX. számúban a 3. sor középrímes, de e mellett az 1. sor közepe is gyakorta összecseng a 2. sor közepével, így:

Szerencsétlen és buóra, mellyben ezt kell hallanom,
Nem fordult az eset jóra, következik halálom.

Lásd még: XLVII. LXXXIV.

A XLVI. számú, 8 soros versszakú dalban nemcsak végrímek vannak, hanem közben 3-3 ütem is rímel:

Jaj gyöngyvirágom, rosmorintágom,
Kedves virágom, egy reményem.
Szerelmed tüze, jaj, jaj, mire üze
Horgára füze, friss edényem,
Mert szemöldököd, friss tekinteted,
Reám lőtt ived járja szivem.
Nohát szerelmem, szánjad sérelmem
És töredelmem, légy én hivem.

Előfordul ilyen:

Sok sziv árad, sok szem fárad éretted,
Te valál örömöm, lettél hegyes tőröm, -
Kiért fejem töröm, mert a régi öröm
Lett nékem keserü, mint az üröm. (XLVIII.)

Vagy:

Vajha kitudná és tapasztalná szomoru szivemet,
Bizony sajnálná vagy meg is bánná keserves éltemet.
Panaszkodni én nem akarok,
Szívet hizlalni nem is kivánok.
Csak addig főzöm, a meddig győzöm
Keserves bús gondolatimat. (L.)

A XCIII. számú, 4 soros versszaku dal 1. és 3. sora elől egy indulatszóval, kurjantással megtoldva.

Figyelmeztetem az olvasót az LIII. számu dal mesterkedő verselésére.

Refrainekkel is találkozunk. Ilyen: XXV. XXVI. XXXIII. LX. LXVII. LXX. LXXXIX. XC. XCIII.

Refrainszerű ismétlések: XIV. XXXI. XXXIII. LIV. LXXXIII. LXXXVI.

A helyesírás különben gondos, de mégsem következetes. Írja: szól és szoll; tölled, tőled; róla, rolla; véle, vélle, velle; bú, bu; mely, melly, oly, olly, ily, illy, mély, mélly; egy, égy, eggy; had, hadd. Ugyanabban a dalban, néha ugyanabban a sorban másképen írja ugyanazt a szót. (Szól, szoll.) Én, a hol pusztán helyes
írásbeli eltérésről van szó, a mely a kiejtést nem érinti, mai helyesírással írtam a szókat. Mihelyt azonban kiejtésbeli különbséget is involvál, meghagytam az eredetit.
A hiányos központozást pótoltam.

Budapest, 1913 decz. 15.

Versényi György.