Kiscsoportosok meséi


ICINKE-PICINKE


Volt a világon egy icinke-picinke kis asszony, annak az icinke-picinke kis asszonynak volt egy icinke-picinke kis tehene; azt az icinke-picinke kis tehenet megfejte egy icinke-picinke kis sajtárba; abból az icinke-picinke kis sajtárból azt az icinke-picinke kis tejet beleszűrte egy icinke-picinke kis szűrőn egy icinke-picinke kis fazékba; azt az icinke-picinke kis fazekat rátette egy icinke-picinke kis padra, befedte egy icinke-picinke kis fedővel.

Volt annak az icinke-picinke kis asszonynak egy icinke-picinke kis macskája; az az icinke-picinke kis macska odament az icinke-picinke kis fazékhoz, felborította az icinke-picinke kis tejet; ezért nagyon megharagudott az icinke-picinke kis asszony, felkapott egy icinke-picinke kis nyújtófát, úgy megütötte vele azt az icinke-picinke kis macskát, hogy mindjárt fölbukfencezett.

Ha az icinke-picinke kis macska föl nem bukfencezett volna, talán az én icinke-picinke kis mesém is tovább tartott volna.



A KIS KAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA


Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szemétben, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár. Meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki:

- Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat.

- Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak.

De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamrájába. A kis kakas megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni:

- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta:

- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

Megharagudott erre a török császár.

- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd bele a kútba.

A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban:

- Szídd fel, begyem, a sok vizet, szídd fel, begyem, a sok vizet! - Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból.

A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába.

- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

Megint azt mondja erre a török császár a szolgálójának:

- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé az égő kemencébe.

A szolgáló megint megfogta a kis kakast, s az égő kemencébe vetette. De a kis kakas megint csak elkezdi:

- Ereszd ki, begyem, a vizet, hadd oltsa el a tüzet! Ereszd ki, begyem, a vizet, hadd oltsa el a tüzet! - Erre a begye mind kieresztette a vizet, eloltotta a tüzet.

Akkor megint csak felszállott az ablakba.

- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

Még nagyobb méregbe jött erre a török császár.

- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd bele a méheskasba, hadd csípjék agyon a darazsak.

A szolgáló belevetette a kis kakast a méheskasba. Ott megint elkezdi a kis kakas:

- Szídd fel, begyem, a darázst; szídd fel, begyem, a darázst!

Arra a begye mind felszítta a darázst. Akkor megint felszállott a török császár ablakába.

- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

Már a török császár nem tudta, mit csináljon vele.

- Eredj, te szolgáló, hozd ide azt a kis kakast, hadd tegyem ide a bő bugyogóm fenekébe.

Megfogja a szolgáló a kis kakast; a török császár beteszi a bő bugyogója fenekébe.

Akkor a kis kakas megint csak elkezdi:

- Ereszd ki, begyem, a darázst, hadd csípje meg a farát; ereszd ki, begyem, a darázst, hadd csípje meg a farát!

A begye mind kieresztette a darázst, azok jól megcsipkedték a török császár farát. Felugrik erre a török császár.

- Jaj, jaj, a fránya egye meg ezt a kis kakast; vigyétek hamar a kincseskamarába, hadd keresse meg a maga gyémánt félkrajcárját!

Bevitték a kis kakast a kincseskamarába, ott megint elkezdi a maga nótáját:

- Szídd fel, begyem, a sok pénzt, szídd fel, begyem, a sok pénzt!

Erre a begye mind felszítta a török császár három kád pénzét.

A kis kakas hazavitte, odaadta a gazdasszonyának; gazdag asszony lett belőle, máig is él, ha meg nem halt.



A KÓRÓ ÉS A KIS MADÁR


Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis madár. Ez a kis madár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra.

- Kis kóró, ringass engemet!

- Nem ringatom biz én senki kis madarát!

A kis madár megharagudott, elrepült onnan. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét.

- Kecske, rágd el a kórót!

Kecske nem ment kóró-rágni, a kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy farkast.

- Farkas, edd meg a kecskét!

Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy falut.

- Falu, kergesd el a farkast!

Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy tüzet.

- Tűz, égesd meg a falut!

Tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy vizet.

- Víz, oltsd el a tüzet!

Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy bikát.

- Bika, idd fel a vizet!

Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy furkót.

- Furkó, üsd agyon a bikát!

Furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy férget.

- Féreg, fúrd ki a furkót!

Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy kakast.

- Kakas, kapd fel a férget!

Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kis madarat.

Ha még akkor se ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.



HOL VOLTÁL, BÁRÁNYKÁM?


A gazdasszony és a bárány felelget:
- Hol voltál, báránykám?
- Kertek alatt, asszonykám!
- Mit ettél, báránykám?
- Zöld füvecskét, asszonykám!
- Mit ittál, báránykám?
- Friss vizecskét, asszonykám!
- Ki bántott, báránykám?
- Szomszéd fia, asszonykám!
- Ríttál-e, báránykám?
- Ríttam bizony, asszonykám!
- Hogy ríttál, báránykám?
- Me-e, me-e, asszonykám!



A SAJTOT OSZTÓ RÓKA


Mikor a vadászok hintón mentek vadászni, a sajtot elvesztették. A róka és a farkas találta meg. Azt mondja a róka:

- Ketten találtuk meg, úgy illik, hogy igazságosan osztozkodjunk rajta. Ne kapjon az egyik nagyobbat, mint a másik. Majd én kétfelé osztom! - Azután a közepén kezdte kétfelé rágni.

Mikor a túlsó végére ért, látták, hogy nem egyforma nagy.

- Ez nagyobb! - mondta a róka, s lerágott belőle egy darabot. Akkor meg a másik fele volt a nagyobb, abból rágott le egy darabot.

Addig rágta, osztotta kétfelé, hogy semmi sem maradt.



A SZARVASMARHA BESZÉDE


I. változat:

A kis bika, mikor először megy ki a gyepre, azt mondja:

- Gulyás, merre van a járás? A járás?

Az öreg bika azt mondja:

- Majd magam is kiballagok!

II. változat:

Mikor kihajtják a bikát, azt mondja:

- Kié ez a faluuu? Kié ez a faluuu?

A tehén ráfeleli:

- Mi-enk! Mi-enk! Mi-enk!



A KUTYA BESZÉDE


Két kutya ha összetalálkozik, az egyik elkezdi:

- Sógorrr! Mért jöttél?

A másik:

- Csontért, csontért!

- Hány fontért?

- Hat fontért! Hat fontért!

Erre összevesznek:

- Terringette! Terringette!



A KACSA BESZÉDE


Mikor éhes, azt mondja:

- Hat hét óta nem ettem! Hat hét óta nem ettem!

Mikor enni kap:

- Bárcsak zsákom volna!



A DISZNÓK ÉS A LUDAK BESZÉDE


Mikor a disznók a csürhéről mennek haza, s üres vályút találnak, azt mondják a gazdasszonynak:

- Rossz gazdasszony! Rossz gazdasszony!

A ludak meg a disznók körül halkan rámondják:

- Az az az, az az az!



A NYULACSKA HARANGOCSKÁJA


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyulacska. Ennek a nyulacskának volt egy szépen szóló harangocskája. Egyszer a nyulacska elment az erdő szélére, lefeküdt egy bokor tövébe, és a bokorra felakasztotta a harangocskáját. Reggel, mikor felébredt, a bokrot sehol sem látta, hanem egy nagy fát látott helyette. Felnézett reá, és látta, hogy a harangocskája a fán van. Kérte a fát, hogy adja vissza a harangocskáját, de a fa nem adta vissza.

Ekkor a nyulacska elment a fejszéhez, és kérte, hogy a fát vágja ki, hogy a fa adja vissza a szépen szóló harangocskát. De a fejsze nem vágta ki a fát.

Most a nyulacska elment a köszörűkőhöz, hogy fenje meg a fejszét, hogy a fejsze vágja ki a fát, hogy a fa adja vissza a harangocskát. De a köszörűkő nem fente meg a fejszét.

Ekkor a nyulacska elment a vízhez, hogy hajtsa a köszörűt, hogy a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a víz nem hajtotta a köszörűt.

Ekkor a nyulacska elment a bikához, hogy igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a bika nem itta meg a vizet.

Ekkor a nyulacska elment az egérhez, hogy csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De az egér nem csípte meg a bikát.

Ekkor a nyulacska elment a macskához, hogy fogja meg az egeret, az egér csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. A macska azt mondta, hogy ő megfogja, de előbb adjon neki tejecskét.

A nyulacska elment a tehénhez, kért tőle tejecskét.

A tehén azt mondja, hogy ő ad tejecskét, csak vigyen neki füvecskét. A nyulacska elment a kaszáshoz, hogy adjon neki füvecskét.

A kaszás adott is füvecskét, s a nyulacska vitte a tehénnek. A tehén adott neki tejecskét, s a nyulacska vitte a macskának. A macska megfogta az egeret, az egér megcsípte a bikát, a bika megitta a vizet, a víz hajtotta a köszörűkövet, a köszörűkő megfente a fejszét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a szépen szóló harangocskát.

A nyulacska megörvendett, a szépen szóló harangocskát visszaakasztotta a nyakába, és mindig ott tartotta.

Itt a vége, fuss el véle,
ha nem hiszed, járj végére!



KUTYA-MACSKA BARÁTSÁG


Egyszer a kutyák lakodalmat csaptak. Bodri feltette a sok csontot, sütötte-főzte, aztán odahítta a Sajót kóstolni. Sajó megkóstolta a galuskát, de nem volt se íze, se bűze, mert nem volt rajta tejföl. Keresi a kutya a tejfölt, de nem volt a háznál. Hamar menjen valaki a boltba!

De ki menjen? A kutya nem hagyhatta ott a főzést. Meglátja a macskát, küldi a tejfölért. Szalad a macska a boltba tejfölért. Mikor kimérték neki, vitte hazafelé. Éhes volt, hát nyalogatott belőle. Gondolta; úgyse tudják meg. Aztán ment tovább. Megint gondolt egyet; megint nyalogatott. Alig maradt az edényben. Már közel volt a kutyákhoz, szégyellte magát, hogy ilyen kevés tejfölt visz, hát a megmaradt tejfölt is megette.

A kutyák futottak eléje, már nagyon várták.

- Hozza a macska a tejfölt!

A macska azt hazudta, hogy nem adott a boltos tejfölt. De az agár meglátta a macska tejfölös bajuszát.

- Hazudik a macska, megette a tejfölünket!

Nekimentek a macskának, a macska meg felszaladt a fára, onnan dörmicélt a kutyákra. Mikor látták, hogy a macska bizony nem nagyon kívánkozik le a fáról, bementek a házba, és tejfel nélkül ették meg a galuskát.

Azóta nem nézhet a kutya a macskára.



A FARKASTANYA


Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl, volt egy tojás. Ez a tojás megindult világra. Görgött, görgött, egyszer előtalált egy rucát. Azt kérdi tőle a ruca:

- Hova mégy, tojás koma?

- Megyek világgá.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Mennek, mendegélnek, előtalálnak egy kakast.

- Hova mentek, ruca koma?

- Megyünk világgá.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy varrótűt.

- Hova mentek, kakas koma?

- Megyünk világgá.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rákot.

- Hova mentek, tű koma?

- Megyünk világgá.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy lovat, végre pedig egy ökröt.

Mentek aztán, mendegéltek, egyszer rájuk esteledett. Ott volt egy kis ház, abba bementek. Ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás belefeküdt a tüzes hamuba. A ruca meg a kakas felültek a kandalló tetejére. A rák belemászott egy dézsa vízbe. A tű a törülközőbe szúródott belé. A ló lefeküdt a ház közepébe, az ökör meg a pitvarba.

Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, akiké a kis ház volt. A legöregebb már messziről elkezdett kiabálni:

- Phü-phü, de idegen szagot érzek, ki mer bemenni?!

Volt köztük egy hányaveti, az azt mondta, hogy ő bemegy, ha ezer ördög van is odabent, nem fél ő semmitől.

Be is ment. Hogy az övék volt a ház, egészen tudta a dörgést, mi hol áll. Legelőször is a kandalló tetején kereste a gyújtófát, hogy majd mécset gyújt, de a kakas meg a ruca elkezdtek lármázni; akkor belenyúlt a hamuba, hogy majd parazsat keres, de a tojás elpukkant; szaladt a dézsához mosakodni, ott meg a rák csípte meg ollójával; azután szaladt a törülközőhöz, ott meg a tű szúrta meg; nagy ijedten a ház közepére ugrik, ott a ló rúgja oldalba; amint szaladt kifelé, az ökör is nekiesett, felkapta a szarvára, az udvar közepére lökte.

Erre elkezdett ordítani, mint a fába esett féreg; szaladt a többi farkashoz.

- Jaj, fussunk, fussunk! Égszakadás, földindulás! Valamennyi ördög mind odabent van!

Nyúlok a hamuba,
meglőnek puskával.
Szaladok dézsához,
megvágnak ollóval.
Kapkodok kendőhöz,
banya szúr tűjével.
Futok ajtó mellé,
kilöknek lapáttal.
Szaladok pitvarba,
vesznek vasvillára!
Egy kiált: Hep-hep-hep!
Más ordít: Add feljebb!
Akkor nagyot estem,
bezzeg jaj volt nekem!

Akkor nekiindultak, még most is szaladnak, ha meg nem álltak.



A KISMALAC ÉS A FARKASOK


Volt a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén.

Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magában, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:

- Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.

- Nem eresztlek biz én, mert megeszel.

- Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.

A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz.

Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:

- Ugyan, kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.

A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólt:

- Kedves malackám, ereszd be a két első lábam is.

A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:

- Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.

Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette.

A farkas csakugyan a zsákba farolt be.

A kismalac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára.

A farkas egy darabig ordított, mert égette a forró víz, azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldózott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek. Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert egyik se tudott a fára felmászni.

Nagy sokára azt határozták, hogy egymás hátára állnak mindannyian, úgy aztán a legfelső majd csak eléri.

El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán volt.

Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni.

Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:

- Forró vizet a kopasznak!

A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sohase látták többet.

A kismalac szépen leszállt a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.



EGYSZER VOLT EGY EMBER...


Egyszer volt egy ember,
szakálla volt kender,
bikfa tarisznyája,
égerfa csizmája.

Közel volt a tenger,
beleesett fejjel,
kiapadt a tenger,
kimászott az ember.



ELSZÖKÖTT A KEMENCE...


Elszökött a kemence,
teli pogácsával,
utána ment a bíró,
üres tarisznyával.

Befutott a kemence,
feneketlen tóba,
utána ment a bíró,
ott is van azóta.



HALLGATÓ MESE


Mikor több gyermek játszik, kettő közülük így beszél:

- Gyere velem!

- Hova?

- Kemencébe.

- Hol a kemence?

- Víz elvitte.

- Hol a víz?

- Ökör megitta.

- Hol az ökör?

- Kölesbe.

- Hol a köles?

- Madár megette.

- Hol a madár?

- Ágon, csögön, bogon, aki egyet szól, mindjárt hazakergetjük!

Erre mindnyájan hallgatnak, míg valamelyik megfeledkezik magáról, s megszólal. Azt nagy lármával hazakergetik.



A FÜRJEK PALATTYOLÁSA


A fürjek így palattyolnak a vetésben tavasszal:

A hím:

Pitypalatty,
pitypalatty,
pitypalatty.

A nőstény kérdi a hímet hívó szavára:

Mit keressz?
Mit keressz?
Mit keressz?

Feleli a hím reá:

Hat lovat,
hat lovat,
hat lovat.

Kérdi a nőstény újból:

Micsodást?
Micsodást?
Micsodást?

Feleli rá a hím:

Szürkést,
szürkést,
szürkést!



A VADGALAMB BESZÉDE


Kata, süss kukut (tojást),
nekem kettőt,
neked hármat,
kisgyerekeknek semmit.



A SÁRGARIGÓ BESZÉDE


Cseresnye, meggy, dió,
mogyoró, de jó!



CSALIMESE


(Mikor a gyerekek nagyon ráesnek valakire, hogy meséljen, s annak éppen kedve van tréfálni velük, efféle mesékkel csalja meg a kezdettől kíváncsivá tett és sokat váró gyerekeket.)

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, a Szent-Gellért hegyén innen volt, volt is, nem is, de csak mégis meg kellett annak lenni, volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy tojása. Ezt a tojást felvitte egy hegyre, meg legördítette... A hegyre felvitte meg legördítette... a hegyre felvitte meg legördítette... a hegyre felvitte meg legördítette...





Középső csoportosok meséi


A VARGA, A SZIKRA ÉS A BAB


Egyszer volt a világon egy varga, egy szikra és egy bab, ezek mind a hárman elmentek utazni. Útközben egy víz mellé értek, de nem tudtak rajta átmenni, mert csak egy szalmaszálból volt a híd.

Tanakodtak egy darabig, egyszer azt mondja a bab:

- Eredj, te varga, próbáld meg, át lehet-e menni.

- Én nem próbálhatom, mert nehéz ember vagyok, s beleesem; eredj átal te, bab!

- Hiszen én sem mehetek, mert én is nehéz vagyok; menj átal te, szikra, te úgyis könnyű legény vagy!

A szikrának nem kellett sok biztatás, felugrik a szalmahídra, de alig halad egypár lépést, meggyullad a szalmahíd, elég, s a szikra belepottyan a vízbe. Amint ezt a bab meglátta, akkorát kacagott, hogy menten kettérepedt. Nosza, a varga kapja a tűt s az árat, összevarrja, s egy nagy fekete foltot vet a babra. Aki nem hiszi, nézze meg, máig is ott van rajta a fekete folt!



A HÁROM KISKECSKE, A BAK ÉS A FARKAS


Volt egyszer egy kecskecsalád: egy bakkecske, három kiskecske meg egy anyakecske. Elindultak az erdőre friss rügyeket szedni. Mikor az első ment, meglátta egy farkas.

- Hova mész, te kiskecske? (vastag hangon)

- Megyek az ágra. (vékony hangon)

- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)

- Jaj, félek! (vékony hangon)

- Hát mért beszélsz olyan vékony hangon? (vastag hangon)

- Mert félek. Edd meg a másikat, mert az kövérebb. (vékony hangon)

Akkor jött a közbelső.

- Hova mész, te kiskecske? (vastag hangon)

- Megyek az ágra. (vékony hangon)

- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)

- Jaj, félek! (vékony hangon)

- Hát mért beszélsz olyan vékony hangon? (vastag hangon)

- Mert félek. Edd meg a másikat, mert az kövérebb. (vékony hangon)

Akkor jött a legnagyobb.

- Hova mész, te kiskecske? (vastag hangon)

- Megyek az ágra. (vékony hangon)

- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)

- Jaj, félek! (vékony hangon)

- Hát miért beszélsz olyan vékony hangon? (vastag hangon)

- Mert félek. Edd meg, amelyik utánam jön, mert az bak. (vékony hangon)

Akkor jött a bakkecske.

- Hova mész, te bakkecske? (vastag hangon)

- Megyek az ágra. (vastag, erős hangon)

- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)

- Nem félek, mert két pár pisztoly fejem felett, poros zacskó lábam között. Elfuss, ha az életed kedves! (vastag, erős hangon, kiáltva)

Hó, có, megijedt a farkas, s elfutott! Még ma is fut, ha eddig meg nem állott. Itt a vége, fuss el véle!



A FÉLIG NYÚZOTT BAKKECSKE


Volt egyszer egy öregember meg egy öregasszony, s azoknak volt három gyermekük meg egy kecskéjük. Azt a kecskét el kellett vinni legeltetni. Az öregember elküldte a legnagyobb gyermeket - Feri volt a neve -, hogy legeltesse meg a kecskét. A gyermek meglegeltette, hazavitte. Az öregember kérdezte:

- Ettél-e, kecske, ittál-e?

A kecske azt mondta:

- Se nem ettem, se nem ittam.

Akkor az ember elküldte a középső gyereket - Gyuri volt a neve -, hogy etesse meg, itassa meg a kecskét. Az is elvitte, megetette, megitatta jól, és hazavitte.

Megint kérdi az öreg:

- Ettél-e, kecske, ittál-e?

A kecske megint azt felelte:

- Se nem ettem, se nem ittam.

Akkor az ember elküldte a harmadik gyereket, Pistát, hogy megetesse a kecskét.

Megetette, megitatta jól, és hazavitte. Megint kérdi az öreg:

- Ettél-e, kecske, ittál-e?

A kecske megint azt felelte:

- Se nem ettem, se nem ittam.

Akkor elküldte az öregasszonyt, hogy legeltesse meg azt a kecskét. Az is elvitte, megetette, megitatta jól, és hazavitte. Megint kérdezte az öreg:

- Ettél-e, kecske, ittál-e?

A kecske megint azt felelte:

- Se nem ettem, se nem ittam.

Akkor az öreg megharagudott.

- Megállj, kecske, én is elviszlek, megetetlek, megitatlak, lássuk, nekem is így felelsz-e, hogy se nem ettem, se nem ittam!

Akkor az öreg megetette, megitatta és hazavitte. Kérdezte otthon:

- No, ettél-e, kecske, ittál-e?

De a kecske neki is azt felelte:

- Se nem ettem, se nem ittam.

Az öreg vett egy kötelet, s megkötötte egy fához a kecskét, és féligre megnyúzta. Akkor elengedte a kecskét, hogy menjen világgá. A kecske mendegélt, kiért egy erdőbe. Talált egy borzházat, és bement abba.

Mikor a borz hazament, kérdezte, ki van benn a házban. Akkor a kecske azt felelte:

- Én vagyok, a féligre nyúzott bakkecske.

A borz nem tudta, hogy mit csináljon, hogyan csalogassa ki a kecskét, hogy ő tudjon bemenni.

Akkor elment, s elhívta a farkas komáját, és így szólt neki:

- Gyere, komám, segíts, csalogassuk ki valahogy azt a kecskét a házamból.

A farkas elment, de az se bírta a házból kicsalogatni a kecskét. Akkor a borz elment a róka komához, s azt mondta:

- Gyere, komám, csalogassuk ki valahogy azt a kecskét a házamból.

Elment a róka, de az se bírta kicsalogatni. Akkor összetanakodtak, hogy még kit hívjanak oda segítségnek. A róka körülnézett, felnézett a fára, és meglátott egy szúnyogot a fa tetején. Így szólt neki:

- Gyere, szúnyog komám, hogy csalogassuk ki a féligre nyúzott bakkecskét a borz koma házából.

Akkor azt mondta a szúnyog:

- Csak csendbe legyetek, én mindjárt odaszállok.

A szúnyog beszállott a borz házába, és belecsípett a kecske hátába. Mindjárt kiment a házból a kecske. Úgy elszaladt, hogy még máig is szalad, ha meg nem állott.

Ha a kecske el nem szaladt volna, az én mesém is tovább tartott volna.



A KAKASKA ÉS A JÉRCIKE


Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy kis kakaska meg egy jércike. Amint ott kapargáltak a szemétdombon, megtalált a jércike egy szem kökényt, el akarta nyelni, megakadt a torkán, elkezdett fulladozni, kérte a kakaskát:

- Eredj, kakaskám, hozz a kútról vizet, mert mindjárt megfúlok a kökénytől.

Elment a kakaska a kúthoz.

- Kút, adjál nekem vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt megfullad a kökénytől.

- Nem adok biz én, míg nekem a fától zöld gallyat nem hozol.

Elment a kakaska a fához.

- Fa, adjál nekem zöld gallyat, zöld gallyat adom kútnak, kút ád nekem vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt megfullad a kökénytől.

- Bizony nem adok én - felel neki a fa -, míg nekem a szép leánytól koszorút nem hozol.

Elment a kakaska a szép leányhoz.

- Szép leány, adjál nekem koszorút, koszorút adom fának, fa ád nekem zöld ágat, zöld ágat elviszem kútnak, kút ád nekem vizet, vizet viszem pityikének, pityike mindjárt megfullad a kökénytől.

- Bizony nem adok én, míg nekem a vargától cipőt nem hozol.

Elment a kakaska a vargához.

- Varga, adjál nekem cipőt, cipőt viszem szép leánynak, szép leány ád érte koszorút, koszorút adom fának, fa ád érte ágat, ágat viszem kútnak, kút ád érte vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt megfullad a kökénytől.

- Bizony nem adok én, míg nekem a molnártól csirizt nem hozol.

Elment a kakaska a molnárhoz.

- Molnár, adjál nekem csirizt, csirizt adom vargának, varga ád nekem cipőt, cipőt adom szép leánynak, szép lány ád nekem koszorút, koszorút adom fának, fa ád nekem ágat, ágat viszem kútnak, kút ád nekem vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt megfullad a kökénytől.

- Nem adok addig, míg nekem a disznótól hájat nem hozol.

Elment a kakaska a disznóhoz.

- Disznó, adjál nekem hájat, hájat viszem molnárnak, molnár ád nekem csirizt, csirizt viszem vargának, varga ád nekem cipőt, cipőt viszem szép leánynak, szép leány ád nekem koszorút, koszorút viszem fának, fa ád érte ágat, ágat viszem kútnak, kút ád nekem vizet, vizet viszem pityikének, pityike mindjárt megfullad a kökénytől.

- Nem adok biz én, míg a szolgálótól moslékot nem hozol.

Elment a kakaska a szolgálóhoz.

- Szolgáló, adjál nekem moslékot, moslékot viszem disznónak, disznó ád érte hájat, hájat viszem molnárnak, molnár ád érte csirizt, csirizt viszem vargának, varga ád érte cipőt, cipőt viszem szép leánynak, szép leány ád érte koszorút, koszorút viszem fának, fa ád érte ágat, ágat viszem kútnak, kút ád érte vizet, vizet viszem pityikének, pityike mindjárt megfullad a kökénytől.

A szolgáló megszánta, adott neki moslékot, moslékot vitte disznónak, disznó adott neki hájat, hájat vitte molnárnak, molnár adott neki csirizt, csirizt vitte vargának, varga adott neki cipőt, cipőt vitte szép leánynak, szép leány adott neki koszorút, koszorút vitte fának, fa adott neki ágat, ágat vitte kútnak, kút adott neki vizet, vizet vitte pityikének, de a pityike már akkorra megfulladt a kökénytől.

Ha a pityike meg nem fulladt volna, az én mesém is tovább tartott volna.



A KECSKEGIDÁK


Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy kecske. Annak a kecskének volt hét kicsi gidája. Egyszer azt mondta az öreg kecske:

- Vigyázzatok, s maradjatok itthon, mert én megyek ki a mezőre, hogy hozzak nektek friss füvecskét.

- Jól van, szót fogadunk - mondták a kis kecskefiak.

Az öreg kecske elment ki a mezőre, de még visszakiáltott:

- Be ne engedjetek senkit, mert én nem jövök haza csak estére!

Hát egy ordas farkas ott hallgatózott a ház mellett.

"No - gondolta magában -, itt majd csak lesz valami!"

Alig telt el egy-két óra, odament az ablakhoz, s beszólt a kis kecskékhez:

- Kedves kis fiacskáim, nyissátok ki az ajtót, mert hoztam nektek friss füvecskét.

Jót nevettek a kiskecskék.

- Hiszen a mi anyánk csak estére jön haza, s a hangja sem ilyen vastag, mint a tied.

Megbosszankodott a farkas, elfutott ki a rétre. Ott látott egy nagy tábla répát. Kihúzott egy jó nagyot, megette, hogy jó vékony legyen a hangja. Visszaszaladt az ablakhoz, s mondja a kiskecskéknek:

- Nyissátok ki az ajtót, mert hoztam nektek friss füvecskét.

Már éppen ki akarták nyitni az ajtót, mikor a legnagyobbik kinéz az ablakon, s látja, hogy milyen fekete a lába. Rákiált a többire:

- Ki ne nyissátok az ajtót, hiszen a mi anyánknak fehér a lába, nem fekete!

Szörnyen mérgelődött a farkas, hogy nem sikerül semmi. Gondolja magában, bemegy a városba, s szalad egyenesen a pékhez. Mondja, hogy hamar egy zsák lisztet vegyen elő. A pék éppen dagasztott, s kérte a farkast, hogy várjon. De a farkas nagyon türelmetlen volt, nem várhatott tovább, és belemászott a nagy teknő tésztába. Örült magában: "Most már eszem gidóhúst!" - s ment visszafele.

Már jó délutánra járt az idő. Feltette a farkas a lábát az ablakpárkányra, hadd gondolják a gidók, hogy az anyjuk jött haza. A hangja is vékony volt, a lába is fehér, a kisgidók csakugyan azt gondolták, hogy az anyjuk jött haza. Bekiált az ajtón:

- Kedves kis fiacskáim, eresszetek be, hoztam friss füvecskét!

A kisgidók nagyon örültek a friss fűnek, s kinyitották az ajtót. Hát, uram teremtőm, lett ordítás, mikor belépett a farkas! Egyik bújt a pad alá, a másik a szuszékba, a harmadik a hamulyukba, a negyedik az óratokba. A másik három úgy megijedt, hogy a szoba közepén maradt, nem tudott elfutni. A farkas rögtön bekapta őket, de még mindig nem volt megelégedve. Kihúzta a padból is, a szuszékból is, a hamulyukból is, akit előtalált, de az óralyuk olyan kicsi volt, hogy nem fért be a farkasnak a szája. A hetedik ijedtében úgy összehúzódott, hogy a farkas nem is törődött vele.

- Jaj de jóllaktam - kenegette a hasát -, jó lesz kimenni a rétre, s aludni egy jót egy fa alatt.

Kiment a farkas, lefeküdt egy nagy eperfa alá, s ott elaludt.

Estére jön haza az öreg kecske a mezőről. Szinte meghalt ijedtében, mikor meglátta, hogy nyitva az ajtó, és sehol senki. Kiabálni kezdett:

- Gidili, midili, gyertek elő!

A kicsi még akkor is úgy meg volt ijedve, hogy meg se mert szólalni. Az öreg kecske elkezdett keservesen sírni, hogy hova lettek az ő gyermekei. Hát amint ott siránkozik magában, egyszer csak megszólal valaki:

- Ne sírjon, drága jó anyám, mert itt vagyok én!

Előjött a kisgidó, nagyon örült az anyjának, de még jobban a friss füvecskének, amit hozott, mert bizony olyan éhes volt szegény, csak úgy korgott a gyomra.

- Hát a többi testvérkéd hol van? - kérdezte az anyja nagy szomorúan.

Elpanaszolta a kicsi, hogyan csapta be őket a nagy ordas farkas.

- Jaj - azt mondja az öreg -, akkor azt láttam, amint a kertben alszik. Olyan nagy a hasa! Hamar keress elő tűt, cérnát, ollót - mondja a fiának.

Amíg a fia keresett tűt, cérnát, ollót, addig az öreg kecske egy kicsit kipihente magát, mert bizony aki öreg, az hamar elfárad.

Aztán elindultak ki a kertbe. Látják, hogy a farkas még mindig mélyen alszik. Azt mondja a kecske a kisfiának:

- Eredj hamar, szedd tele a kötényedet kaviccsal.

Addig az öreg kecske végigvágta a farkas hasát. A kicsi kecskefiúk mind kiugráltak belőle. Örömükben elkezdtek ugrálni, tapsolni és kiabálni.

- Elég legyen a játékból - mondta az öreg kecske -, gyorsan kavicsot hozzatok, amíg fel nem ébred a farkas.

Egy pillanat alatt ott volt a sok kavics. Megtöltötték a farkas hasát, s az öreg kecske kezdte varrni. Akkor jut eszébe, hogy a gyűszűjét otthon felejtette, s az egyik ujja meg van kelve. Hamar a legkisebbiket elszalasztotta a gyűszűje után, s bevarrta vele a farkas hasát. Azután ráparancsolt a gyermekeire, hogy takarodjanak haza, míg föl nem ébred a farkas, mert akkor jaj lesz nekik.

Haza is mentek, s az ablakból nézték, hogy mikor ébred a farkas.

Egyszer felébred a farkas, nagyon meg volt szomjazva. Gondolja magában: "Jó lesz lemenni a patakra, mert ez a hat gidó nagyon kívánja a vizet a gyomromban."

Hát amint feláll, megzördül a kavics a gyomrában. Csak úgy mosolyog magában, hogy zörög, elindul, s elkezdi mondani:

Hahaha, mi zörög a hasamba?
Olyan mintha kavics volna,
pedig hat gidó van benne.

Mikor leérkezett a patakhoz, hát, jó nagy víz folyt ott. Odaáll a patak partjára, s behajol a vízbe, hogy igyék. Amint behajolt, a kavics mind előresuvadt benne, s bizony az öreg farkas komát besuvasztotta a patakba, s vitte le a víz a patakon. Éppen a kecskének a háza előtt folyt a patak. A kisgidók jót nevettek rajta, hogy az öreg farkas ott úszik. Ha a farkas bele nem fulladt volna, az én mesém is tovább tartott volna.



A MEZEINYÚL ÉS A SÜNDISZNÓ


Egyszer egy szép nyári napon künn a mezőn találkozott egy mezeinyúl egy sündisznóval. A mezeinyúl bosszantani kezdte a sündisznót. Azt mondja neki:

- Te sündisznó, ezekkel a horgas lábakkal hogy mersz te megindulni, hogy is tudsz te menni?

A sündisznó nem hagyta magát, visszavágott szóval:

- Én ezekkel a horgas lábaimmal jobban tudok futni, mint te azokkal az egyenesekkel!

Azt mondja a nyúl:

- Én azt nem hiszem.

- Na, ha nem hiszed, akkor fogadjuk le.

Hamar lefogadták. Csináltak egy nagy fogadást ketten. Mikor kész volt a fogadás, akkor azt kérdi a nyúl a sündisznótól:

- Na, mikor futunk?

Azt mondja a sündisznó:

- Holnap reggel, mikor a nyolcórás vonat megy.

Azt mondja a nyúl:

- Miért nem most?

- Azért, mert haza kell mennem, hogy egyek. Holnap reggel nyolc órakor ebbe a pontos helybe legyünk mind a ketten.

Na, a sündisznó hazament. Otthon a felesége várta az étellel. Miután megvacsoráztak, hát elmesélte a feleségének, ami történt.

- Ni te, én fogadtam a nyúllal, hogy én jobban tudok futni, mint ő.

Azt mondja a felesége neki:

- Ne szamárkodj, hát hogy tudnál te jobban futni, mint a nyúl?

- Hagyd csak el te, majd kiokoskodjuk!

Másnap reggel felkeltek, megreggeliztek, s kimentek a mezőre. De nem arra a föld végére mentek, ahol kellett hogy találkozzanak a nyúllal, hanem a másik végére; ott a feleségét a sündisznó beállította az egyik barázdába. Azt mondta neki:

- Amikor a nyúl a másik barázdán ideér, akkor te jó előre kiálts "Én már itt vagyok!"

Akkor a sündisznó elment a földnek a másik végére, s találkozott a nyúllal.

- Szervusz, nyúl koma!

- Szervusz, sündisznó koma!

- Eljöttél?

- Eljöttem!

- Na, hát futunk?

- Futunk.

- Na de hogy futunk, hogy jobb legyen? - kérdezte a mezeinyúl.

Azt mondta a sündisznó:

- Én futok az egyik barázdában s te a másikban, hogy ne akadályozza egyik a másikat a futásban.

- Helyes, jól van.

A nyúl megállott az egyik barázdában, a sündisznó a másikban. Akkor a sündisznó azt mondta a nyúlnak:

- Én számolok egy-kettő-hármat, s mikor a hármat mondom, elrugaszkodom.

S a sündisznó olvasott:

- Egy, kettő, három.

Akkor mind a ketten nekirugaszkodtak, de a sündisznó csak kettőt ugrott, s lebújt a barázdába (mutatja). De a másik sündisznó ott volt a másik végében a földnek, s mikor a nyúl odaérkezett, akkor rákiáltott:

- Én már itt vagyok!

Akkor azt mondja a nyúl:

- Nem volt jól, még egyszer futunk!

Akkor visszafordultak, s kezdtek visszafele futni, de az a sündisznó is csak kettőt ugrott, s lebújt. A nyúl tőle telhetőleg futott, úgy, hogy annál jobban még nem futott soha. Mikor a föld végéhez érkezett, a másik sündisznó azt kiáltja:

- Én már itt vagyok!

- Nincs jól, még egyszer futunk!

Visszafele is megfutamodtak. A sündisznó lebújt, a nyúl pedig futott tőle telhetőleg. Mikor érkezett a másik végére a földnek, a másik sündisznó szintén kiáltja:

- Én már itt vagyok!

- Nincs jól - mondja a nyúl -, még egyszer futunk, negyedszer.

Na de a nagy futásban megreszketősült a nyúl lába, és a föld közepénél elesett, nem bírt továbbmenni. A sündisznók pedig lekacagták a nyulat, övék volt a nyereség. Hazamentek nagy kacagva, s máig is élnek, ha meg nem haltak.



A KISKUTYA MEG A SZAMÁR


A szamár megirigyelte a kiskutya jómódját, hogy neki szabad a legszebb szobába is bemenni, a legszebb vánkosra is ráfeküdni, egész nap csak sétál, nem dolgozik semmit, mégis mindennek a lángját, a javát kapja, neki meg csak a kóró meg a tüske jut. Meg is kérdezte a kutyától:

- Mért szeret téged úgy a gazdasszony?

- Mert tudok farkat csóválni és két lábon szolgálni - felelte a kutya.

- Na, ez nem nehéz dolog - felelte a szamár -, majd én is meg próbálom.

Mikor nyitva volt a konyha, besomfordált. Két lábra állt, a farkát billegette, a lábát nyújtogatta, hogy tenyerest adjon. A gazdasszony megijedt, s a porolópálcával kiverte. A szegény szamár máig is töri a fejét azon, hogy miért kapott ő verést azért, amiért a kutya dicséretet.



A FURULYAVEVÉS


Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy gazdag, büszke, ágáló ember. Egyszer elküldte a két kisfiát a szomszéd faluba a vásárba, hogy vásároljanak maguknak egy-egy furulyát. Az ember tudta, hogy egy-egy furulyának az ára négy-öt forint, de a gyerekeknek adott nyolc-nyolc forintot, hogy vegyenek maguknak valami nyalánkságot is.

Ment a két fiú nagy büszkén, hogy nekik milyen sok pénzük van, s találkoztak másokkal, szegényebbekkel, akiknek csak egy vagy két forintjuk volt, vagy éppenséggel egy sem, csak mentek a vásárba nézelődni. Nagyon nagyra volt vele a két fiú, hogy őnekik milyen sok pénzük van.

Mikor odaértek a vásárba, megtalálták a furulyaáruló embert. Azt kérdi a nagyobbik fiú:

- Mit kér egy ilyen furulyáért?

Hát az ember adta volna négyért is, de gondolta, hogy ötöt kér, s aztán egyet elenged. Öt forintot kért.

A fiú nézegette egy kicsit a furulyát, s azt kérdezte az embertől:

- Ideadja nyolcért?

Az ember nagyot nézett, de gyorsan rámondta:

- Add ide a pénzt!

- Az öcsémnek is ad egyet nyolc forintért?

- Add ide a pénzt!

Odaadták, megkapták érte a furulyákat, s elkezdték fújni. Odamentek a többi gyerekhez, s dicsekedve mondták:

- Lám, hogy becsaptam az embert - azt mondja -, öt forintot kért, s én elcsaltam nyolcért!

Így aztán a hír eljutott haza az apjukhoz is. Az lesütötte a fejét, s szégyellte magát, hogy neki milyen buta fiai vannak. Máig is élnek, ha meg nem haltak.



A FARKAS, A RÓKA MEG A TYÚK


Egyszer a farkas tyúkot hozott a szájában. Meglátja a róka. Kérdezi tőle:

- Honnan hozod ezt a tyúkot?

Azt mondja a farkas:

- Gadányból.

Ahogy kitátotta a száját, a tyúk elrepült.

Egy idő múlva a farkas is látja, hogy a róka is hoz egy tyúkot a szájában. Kérdezi:

- Hát te honnan hozod azt a tyúkot?

A róka jól összeszorította a fogát, úgy mondta:

- Görcsönyből!

A tyúk az ő szájából nem repült el.



A SZÁRNYASOK KIRÁLYVÁLASZTÁSA


A szárnyasok összegyűltek, hogy királyt válasszanak. A sas elgondolta, hogy majd ő lesz a király, de a többiek azt mondták, hogy az legyen a király, aki a legmagasabbra felszáll.

Az ökörszem a sas szárnya alá bújt. Mikor aztán a nagy madarak felszálltak annyira, hogy már nem bírtak feljebb szállni, akkor az ökörszem kiszállt a sas szárnya alól, és fölszállt a legmagasabbra, ő lett a király.

Mikor megtudták a madarak, hogyan nyert az ökörszem, elkezdték zavarni, hogy majd agyonütik a hamisságáért: szégyellték, hogy a legkisebb állat a király.

Addig kergették, amíg az ökörszem talált egy rózsabokrot. Amilyen kicsi volt, be tudott bújni a tövisek közé. Oda a többiek nem bírták követni. Azt mondták:

- Elég lesz, ha csak egy lesi. Ha meglátja, hogy kijön, fogja meg, vagy adjon hírt a többinek!

Odaállították a legnagyobb szeműt, a baglyot.

A bagoly őrködött is egy jó darabig, de azután nagyokat pislantott, s elmerészkedett onnan. Mikor az ökörszem kiszállt, nem látta meg.

Most meg már a baglyot akarták megverni, mert elszalasztotta az ökörszemet. A bagoly elbújt, s azóta nem mer nappal járni, mert ha a többi madár meglátja, megveri.



AZ ÖKÖRSZEM ÉS A MEDVE


Egyszer egy nyáron a farkas és a medve sétálni ment az erdőbe. A medve valami nagyon szép éneket hallott, és megkérdezte a farkast:

- Miféle madár az, amelyik olyan szépen énekel?

- Az a madarak királya - mondta a farkas, pedig az ökörszem volt.

- Na, jól van, de szeretném látni azt a királyi palotát, ahol az a király lakik.

- Az nem olyan könnyű - mondta a farkas. - Meg kell várjuk, amíg a királyné hazajön.

Nemsokára jött is a király és a királyné eledellel a csőrükben, hogy megetessék a fiókáikat. A medve szeretett volna rögtön odamenni, de a farkas visszatartotta.

- Várd meg, amíg megint elmennek.

Megjegyezték, hogy hol van a fészek, és továbbmentek. De a medvének nem volt nyugta, mindenképpen szerette volna látni a kastélyt, s nemsokára megint odacammogott. A király és a királyné éppen akkor repültek ki. A medve bekukucskált a fészekbe, és vagy hat fiókát látott benne.

- Hát ez a királyi kastély? - kérdezte nagy mérgesen. - Hiszen ez egy nyomorúságos viskó! És ti királyi gyermekek vagytok? Közönséges kölykek!

Meghallották ezt az ökörszemfiókák, és rettenetesen kiabálni kezdtek:

- Mi nem vagyunk közönséges kölykek! Ezért meglakolsz, medve koma!

A medve megszeppent, és visszament a barlangjába.

Nemsokára hazajött megint a király és a királyné, eleséget hoztak a fiókáknak, de azok nem nyúltak az étel után. Azt mondták, hogy még csak egy légycombocskához sem nyúlnak, ha éhen halnak, akkor sem, amíg be nem bizonyítják a medvének, hogy ők nem közönséges kölykek. És elmondták, hogy mit mondott a medve nekik.

Azt mondta az édesanyjuk:

- Ne búsuljatok, fiókáim! Majd eligazítjuk mi a dolgot, és megtanítjuk móresre medve komát!

Elmentek a medve barlangja elé, és bekiabálták:

- Vén dörmögő, miért szidalmaztad a gyermekeinket? Ezért meglakolsz, véres háborút indítunk ellened!

És megizenték a medvének a háborút.

A medve azonnal hadba szólította az összes négylábú állatot az ökröt, a szamarat, a nyulat, az őzet és mindent, ami a földön élt.

Az ökörszem pedig hadba szólította az összes repülőt, nemcsak a madarakat, hanem minden bogarat, legyet, szúnyogot, méhet és darazsat.

Közöttük legravaszabb volt a szúnyog. Ide-oda surrogott az erdőben, s végül letelepedett egy fa levelére, ami alatt éppen a vezérkar tanácskozott.

A medve maga elé hívatta a rókát, és azt mondta:

- Mivel az állatok között te vagy a legravaszabb, légy te a vezér, és vezess minket.

- Jól van - szólt a róka -, de milyen jelben állapodjunk meg?

Erre nem mondott senki semmit. Végre a róka azt mondta:

- Az én farkam jó hosszú, lompos. Mikor a farkamat magasra emelem, azt jelenti, hogy minden jól van, és akkor nyomuljatok előre. De ha behúzom, akkor baj van, szaladjatok, amerre láttok.

Ahogy a szúnyog ezt meghallotta, visszarepült, és mindent elmondott az ökörszemnek.

Mikor felvirradt a csata napja, a négylábúak rettenetes robajjal törtettek elő az erdőben, hogy a föld is rengett bele. Az ökörszem a seregével szembe repült velük, hogy csak úgy surrogott-csattogott a levegő. Egymásnak rohant a két sereg. Az ökörszem elsőnek a darazsat küldte, hogy szálljon a róka farka alá, és jól szurkálja össze.

Úgy is történt. A róka az első szúrást vitézül tűrte, és még magasabbra emelte a farkát, de a második szúrásnál megijedt, és egy kicsit lehúzta. A harmadik szúrást már nem bírta, üvölteni kezdett, és a farkát a lába közé kapta.

Mikor az állatok ezt meglátták, azt hitték, hogy minden elveszett, és szaladni kezdtek, mindegyik a maga odújába. A madarak megnyerték a csatát.

Az ökörszem és a felesége hazarepültek, és már messziről kiabálták a gyermekeiknek, hogy örüljenek, mert megnyerték a csatát. De a fiókák azt mondták, hogy ők addig nem örülnek, amíg a medve oda nem jön, és bocsánatot nem kér.

Az ökörszem erre a medve barlangjához repült, és bekiáltott:

- Dirmegő-dörmögő vén mackó, gyere, és kérj bocsánatot a gyermekeimtől, mert különben összetörlek!

A medve szépen odacammogott, és nagy alázatosan bocsánatot kért. Most már az ökörszemfiókák is meg voltak elégedve. Vígan ettek-ittak, reggelig vigadoztak.

Így volt, vége volt, mese volt!



A CINEGE BESZÉDE


Mikor a tél a kis barátcinegét az erdőből a gyümölcsösbe szorítja, a kis madár ernyedetlen szorgalommal keresgéli eledelét ott, az ágak hónaljában, a kéreg repedéseiben: csupa alvó bogárság az, amely fának, virágnak, gyümölcsnek kártékony ellensége. Ekkor a kis cinege keresgélés közben így szól:

- Nincs, nincs, itt sincs!

Mikor pedig mégiscsak talál valami icipici alvó hernyócskát, petét vagy mást, akkor ezt mondja:

- Kicsit ér, kicsit ér!

De azért csupa szorgalom.



MIT MOND A SÁRGARIGÓ?


Jó későre, mikor már kitavaszodott az erdő, és a kert fái kilombosodtak, megjön távoli téli tanyájáról az aranysárga, feketével vegyes színű málinkó, néhol sárgarigó is a neve. Nagyon szépen szól, akár a furulya méla hangja. És hát mit mond? A fiúnak, aki a fészkét kerülgeti, azt mondogatja:

- Kell-e dió, fiú?

A fiú azt mondja:

- Kell hát! És követi a madarat, aki messzire elcsalja a fészke tájáról, aztán otthagyja.



A FECSKE BESZÉDE


I. változat:

Tavasszal ezt csicsergi (gyorsan kell mondani):

Hagytam hat asztagot,
Teli pajtát - semmi sincs!

II. változat:

Mit mond a fecske a fiainak?

Kicsinek kicsit,
nagynak nagyot,
mert ha kicsike, kéred a nagyot,
kitekerintem a nyakadot!



HOL VOLTÁL, TE KIS NYULACSKA?


- Hol voltál, te kis nyulacska?
Atatuti tára tuti az erdőben.
- Minek voltál az erdőben?
Atatuti tára tuti vesszőcskéért.
- Minek neked az a vessző?
Atatuti tára tuti kertecskémnek.
- Minek neked az a kis kert?
Atatuti tára tuti virágoknak.
- Minek neked az a virág?
Atatuti tára tuti bokrétának.
- Minek neked a bokréta?
Atatuti tára tuti legényeknek,
Atatuti tára tuti legényeknek.



A HÁROM KISMALAC


Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt három malacka. Azok egy kicsi szénaboglyában éltek. Egy éjszaka rájuk talált a farkas, majd bekapta a legkisebb malacot, de mind a hárman elszaladtak.

Mentek, mentek, egyszer csak találkoztak egy emberrel. Vitt egy kocsi fát. Azt mondja a középső malacka:

- Bácsi, adna nekünk egy kis fát, hogy csináljunk egy kis házacskát?

- Én adok.

Csináltak egy kis házat, és egyszer jön a farkas.

- Eresszetek be, malackáim, mert nagyon fázom.

- Nem engedünk be.

- Eresszetek be, mert ha nem, felmegyek a ház tetejére, s berontom.

Akkor sem engedték be. Felment a farkas a ház tetejére, és addig fészkelődött, amíg be nem rontott. Mikor berontott, a három malac mind elszaladt.

Mentek, mentek, addig mentek, amíg megint nem találkoztak egy emberrel. Vitt egy kocsi téglát. Azt mondja a legnagyobb malacka:

- Bácsi, nem adna nekem egy kicsi téglát, hogy csináljak egy kis házat?

Azt mondja az ember:

- Én adok.

Adott is; és a legnagyobb malacka csinált egy kis házikót. Egyszer csak jön a farkas. Azt mondja:

- Eresszetek be, kis malackák!

Azt mondja a legnagyobb malac:

- Nem eresztelek.

- Eressz be, kis malacka, mert felmegyek a ház tetejére, s berontom.

Fel is ment, de nem tudott berontani. Azt mondja:

- Ha nem engedsz be, akkor gyere el holnap reggel hét órakor, mert én tudok egy olyan kertet, amiben gyümölcs annyi van, dió, szilva, körte, szedünk belőle.

Azt mondja a legnagyobb malacka:

- Jó, elmegyek.

A malacka felkelt reggel hat órakor, hamarabb elment, mint a farkas, és jól megpakolta magát. Ő maga is evett és hazasietett. Egyszer csak jön a farkas.

- Malacka, felkeltél-e, jössz-e?

Azt mondja:

- Hahaha, én már előbb ott voltam, mint te! Hoztam is haza.

A farkas megint valamit kieszelt, hogy holnap reggel hat órakor megint jöjjön el abba a kertbe, van ott gyümölcs, szőlő, minden.

Azt mondja a malacka:

- Jó. - De a malacka megint előbb felkelt, öt órakor elment, jól megpakolta magát, és hozott is haza a többieknek.

Egyszer csak megint jön a farkas. Azt mondja:

- Malacka, nem jössz?

- Ó, én már ott voltam. Haza is hoztam, meg én is jóllaktam.

Hát a farkas nagyon mérges lett. Akkor azt mondja:

- Gyere el, tudok bort, egy hordó bort. Kelj fel öt órakor, s menjünk el.

Azt mondja a malacka:

- Jó!

A malacka felkelt reggel négy órakor, elbújtatta a két kicsit, és elment. A bort megitta, és belebújt a hordóba. Egyszer csak jön a farkas. Nyitva volt az ajtó, gondolta, elmentek a malackák. Nagyon megörült, hogy most kinn a határban éri a malackákat, és megeszi mind a hármat. Futott. Észrevette a legnagyobb malacka, hogy jön a farkas, és mindig gurult elébe. Mindig jobban és jobban kergette a farkast, addig kergette, amíg a farkas el nem szaladt. Ő meg kibújt a hordóból, és hazament. Bezárta az ajtót. Egyszer csak jön a farkas.

- Jössz-e, malacka?

Azt mondja:

- Hát én már ott voltam, még téged is megkergettelek.

Azt mondja a farkas:

- Ha te voltál az, engedj be.

Azt mondja:

- Nem engedlek.

- Legalább csak egyik lábamat engedd be.

Azt beengedte. Akkor azt mondja a farkas:

- A másik lábamat is engedd be.

- A másikat nem engedem be. Várj egy cseppet, majd egészen beengedlek.

Akkor azt mondja a farkas:

- Engedj be, mert különben rátok rontom a házat.

Akkor a malacka azt mondja:

- Nem félünk mi attól!

A legnagyobb malacka feltett egy nagy üstöt vízzel, s rakott jó nagy tüzet, hogy forrjon a víz. Felment a farkas a ház tetejére, kaparta a kéményt. A malacka a kémény alá tette az üstöt a vízzel, hogy mikor a farkas beesik, akkor essék bele a vízbe. Kapart, kapart, addig kapart, hogy bele is esett. Akkor a malacka ráborított egy nagy pokrócot, lekötötte és megforrázta jól. Akkor aztán megsütötték, és olyan lakomát csaptak, hogy a fülük is kétfele állt.

Ha a három malacka a farkast meg nem ette volna, az én mesém is tovább tartott volna.



A KIRÁLY NYULAI


Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény asszony s ennek három fia. Olyan szegények voltak, mint a templom egere, vízzel főztek, s bottal rántották be, úgy éltek egyik napról a másikra. A legények megelégelték ezt a keserves életet, s rászánták a fejüket, hogy már csak valamerre kimozdulnak hazulról, mert így nem lehet, míg a világ s még két nap.

Azt mondja egyszer a legidősebb az anyjának:

- Édesanyám, süssön nekem egy hamuba sült pogácsát, mert én elindulok szerencsét próbálni.

Süt is a szegény asszony, s a legény elindult világgá. Megy, mendegél ország-világ ellen, hegyen-völgyön átal, s egy aranyos kúthoz ér. Letelepszik melléje, előveszi a hamuba sült pogácsát, s falatozni kezd belőle. Amint ott eddegélne, csak elejbe szökik egy kis egérke, s azt mondja:

- Hallod-e, te legény, adj egy falást abból a pogácsából, éppen hét napja, hogy egy befaló falást sem ettem!

- Nem bánom én - mondja a legény -, ha hetvenhét napja nem ettél is, bár nekem elég legyen.

Csak elcincog nagy szomorúan az egérke, bebújt egy likba, a legény pedig továbbmendegélt. Addig ment, addig ment, hogy éppen a király városába ért. Egyenesen a király palotájának tartott, leült a kapu elejbe, s ott várta a jó szerencsét. Hát egyszer csak kijő a király maga, meglátja a legényt, még köszön is neki, s meg kérdezi:

- Mi járatban vagy, te szegény legény?

- Én bizony, felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, szolgálatot keresek, ha valahol találnék.

Azt mondja a király:

- Gyere csak be, te legény, van az udvaromban száz darab nyúl, ezeket rád bízom. Hajtsd ki a mezőre, de úgy őrizd, hogy el ne találjon veszni egy is, mert aztán a nyulak s a fejed!...

Másnap reggel kihajtja a legény a száz darab nyulat, de bizony ahogy kiértek a mezőre, százfelé futottak. Haj, megszontyolodik a legény, még nézni sem mert a király palotája felé, megfutamodott s hazáig meg sem állott. Elbeszéli otthon, hol járt, merre járt, mi minden történt vele. Előáll erre a második legény, hogy most már ő próbál szerencsét, s erősen köpte a tenyerét, hogy ő - tudom, istenem - megőrzi azt a száz nyulat, ha addig él is. Hanem az is úgy járt kivilágos világra, mint a legidősebb. Az aranyos kútnál ő is leült falatozni, az egérke tőle is kért egy falást a hamuba sült pogácsából, de ő bizony nem adott. Aztán addig ment, míg a király városába nem ért, beszegődött a királyhoz, de ahogy első reggel kicsapta a nyulakat a mezőre, a száz nyúl éppen százfelé futott.

Hazament ez is nagy szomorúan, s most már a legkisebb legény cihelődött neki: hátha neki jobban vált a szerencse. Süt az anyja egy hamuba sült pogácsát, akkorát, mint egy jó taligakerék, s azzal elindul világgá. Megy, mendegél, s elérkezik az aranyos kúthoz. Amint ott eddegélne, csak elejbe fut az egérke, s igen szépen kéri, hogy adjon neki egy falás pogácsát, mert éppen tizennégy napja, hogy nem evett.

- Jó szívvel, te kicsi egérke - mondta a legény -, úgyis talán nem kell sokáig ebből a pogácsából élnem.

Megköszöni az egérke, s azt mondja:

- No, te szegény legény, jótett helyébe jót várj. Két bátyádtól kértem már, egyik sem adott, de nem is volt szerencséje egyiknek sem.

Azzal befutott a likba, s egy kicsi kürtöt hozott magával.

- Ezt a kürtöt neked adom - mondta az egérke -, tedd el, még hasznát veheted.

- Ugyan bizony mit tudnék én ezzel csinálni? - kérdi a legény.

- Csak vidd el - mondta az egérke -, s akármi veszedelemben légy, fuvintsd meg, s minden rossz jóra fordul.

"No - gondolta magában a szegény legény -, ha nem használ, nem is árt, elviszem magammal" - s bedugta a tarisznyájába, továbbindult, s meg sem állott a király városáig s abban is a király palotájának kapujáig.

Megérkezik, letelepszik a kapuban, s hát egyszer jön a király.

- Mit keresel itt, te szegény legény? - kérdezi a király.

Elmondja, hogy miben fáradozik: szeretne valami jó helyen szolgálatba állni.

- Éppen jó helyen jársz - mondta a király -, van száz nyulam, ezeknek egy ügyes pásztor kéne, mert eddig még nem akadt kedvem szerint való.

Egyszeribe kezet adnak, de a király ugyancsak lelkére köti a legénynek, hogy el ne vesszen a nyulakból egy is, mert aztán a nyulak s a feje...

Jól van. A legény másnap reggel kimegy a mezőre a száz darab nyúllal, de még meg sem szagolják ezek a füvet, ahány, annyifelé iramodik.

- Haj, haj! Álljatok meg, hé! - kiált a legény. - Mit csináljak most már? - Eszébe jut a kürt, előrántja, belefuvint, s hát, a száz darab nyúl egyszerre megfordul, s úgy összefut, mint megannyi juh.

Látta ezt a király a palota tornácából, megcsavargatta a fejét, semmiképpen el nem tudta gondolni, hogy miféle ördöngős praktikával gyűjtötte össze a legény azokat a nyulakat.

"No megállj! - gondolta magában. - Azért ma mégis hiányzik majd legalább egy a százból. Ha nem egyéb, próbára teszlek."

Mindjárt megparancsolja egy szolgálónak, hogy menjen ki a mezőre egy zsákkal, s kérjen a pásztortól egy nyulat a király nevében.

Kimegy a leány, kéri a nyulat, de a legény azt mondja, hogy ő bizony nem ad, mert neki a feje drága.

De így s de úgy - mondja a leány -, vendégség lesz a háznál, s a király mindkettőjüknek fejét véteti, ha nem lesz nyúl az asztalon.

Amint így huzakodnának, honnét, honnét nem, csak ott terem a kicsi egérke, s odasuttint a legénynek:

- Csak adj oda egyet, ne félj, a többit bízd reám!

A legény hallgat az egérke szavára, fülénél fog egy nyulat nagy hirtelen, bedugja a zsákba, s a leány elindul vele. Abban a minutában csak felszökik az egérke a zsákra, s míg a leány százat lépne, kirágja a zsák végét, a nyúl kiugrik belőle, s úgy visszafut a többihez, mintha szemét vették volna. Az egérke pedig leszökött a zsákról, hirtelen felkapott egy nagy darab tehéntrágyát, s beledugta a zsákba a nyúl helyett.

Megy este a legény haza, betereli a száz nyulat a nagy kapun. Hát jő elejbe a király, dúl-fúl, hogy reng belé az udvar.

- Gyere csak, gyere, te kötélrevaló, mit küldtél te nekem a zsákban?!

Felel a legény:

- Én egy nyulat, felséges királyom.

Hívják a szolgálót.

- Mit adott neked a pásztor, te leány?

- Nekem, felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, igazán nyulat adott.

- Hm - mondja a király -, még ilyet nem ettem világéletemben, hát most már hol a nyúl?

Számlálják a nyulakat egyszer, kétszer, háromszor, de csak mindig száz jön ki.

- No, hallod-e, te szegény legény - mondta a király -, még ilyen pásztorom sem volt, hogy küldjön is nyulat, s ne is hiányozzék a százból. Hát mit kívánsz?

- Csak egy zsák pénzt, felséges királyom, mert nagy a szegénység otthon.

A király tüstént méretett egy istenes nagy zsák pénzt, hogy a legény tizenkét ökörrel húzatta haza. De bezzeg olyan erősen meggazdagodtak, hogy csudájára jártak messze földről.

Ma is élnek, ha meg nem haltak.



A DISZNÓK ÉS A MALACOK BESZÉDE


I. változat:

Mikor a disznókat hazakergeti a zivataros idő, az anyakoca így zsémbel:

- Hogyha én ezt tudtam volna, köpönyeget hoztam volna! Hogyha én ezt tudtam volna, köpönyeget hoztam volna!

Mire az apraja síró hangon mondja:

- De ha nincs! De ha nincs!

II. változat:

Este, mikor éhesen rohannak hazafelé a mezőről, ezt visítják:

- Áprillillis, áprillillillis, áprillillillis!

Mire a másik rámondja:

- Fázook, fázook, fázook!

A kis malacok így visítoznak:

- Én is, én is, én is!

III. változat:

A malacok azt mondják:

- Kocsit, kocsit a kanásznak, kocsit, kocsit, kocsiiit!

Az öreg disznó ráröfög:

- Taliga is jólesik! Taliga is jólesik!



A SZOMORÚ KIRÁLYKISASSZONY


Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép lánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni.

A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép lánya úgy búnak adta magát; kihirdette az országban, hogy aki az ő lányát megnevetteti, annak adja feleségül fele királyságával együtt.

Élt abban az időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrű báránykája, ennek az a tulajdonsága volt, hogy aki hozzányúlt, úgy odaragadt, mintha csak belőle lett volna kinőve.

Egyszer a pásztor kihajtotta legelni; amint legelteti, arra megy egy eladó lány; megsimogatta a bárányt, mindjárt odaragadt. Elkezdi a pásztor:

- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány.

Hajtotta tovább a báránykát, arra ment egy pap, ráütött botjával a lányra.

- Ej, te nagy bolond, mit töltöd itt az időt?

Mindjárt odaragadt.

Megint elkezdte a pásztor:

- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány, nagylány hátán pálca, pálca végén a pap.

Azután arra ment egy asszony egy sütőlapáttal a kezében. Ráütött a sütőlapáttal a pap farára.

- Ugyan, tiszteletes uram, minek bántja azt a szegény lányt?!

Ez is odaragadt.

Megint elkezdte a pásztor:

- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány, nagylány hátán a pálca, a pálca végén a pap, pap farán a lapát, lapát végén az asszony.

Jött arra megint egy katona, vezetett egy paripát; megfogta az asszony karját csintalanságból: mindjárt odaragadt.

Megint elkezdte a pásztor:

- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány, nagylány hátán a pálca, pálca végén pap, pap farán a lapát, lapát végén az asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa.

Megint jött egy takács egy csomó vászonnal, rávágott a paripa farára.

- Ejnye, be szép paripa ez!

Azzal ez is odaragadt.

Elkezdte a pásztor:

- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány, nagylány hátán a pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács.

Megint jött egy varga, hozott egy csomó kaptát, rávágott a takácsra.

- Mit bámul itt, komám uram?

Ez is odaragadt.

Csak elkezdte a pásztor:

- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány, nagylány hátán a pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron a paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács, takács hátán kapta, kapta végén varga.

Amint így terelgette őket előre, arra ment a király a szomorú lányával. A királykisasszony, amint ezt a furcsaságot meglátta, olyan jóízűt nevetett, hogy majd eldűlt bele.

A király is, amint meglátta, magához hívatta a pásztort, nekiadta fele királyságát meg a szép lányát; megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak, még ma is élnek, ha meg nem haltak.



AZ IREGI KAKASOK


Hol volt, hol nem volt, Üregen innen, Dorogon túl, volt egyszer egy bíró Iregen. Az iregi bírónak volt egy kisfia meg egy kiskakasa.

Hogy, hogy nem, ez a kiskakas talált egyszer a szemétdombon egy fületlen gombot. Felállott a domb tetejére, és elkezdett kukorékolni:

- Kukuriku, kukuriku, itt a gomb, a fületlen!

Meghallotta a bíró fia, hogy mit kukorékol a kiskakas. Kergetni kezdte, sarokba szorította, megfogta, és elvette tőle a fületlen gombot.

Nagyon megharagudott ezért a kiskakas, megint felállt a domb tetejére, és kukorékolni kezdett:

- Kukuriku, kukuriku, jöjjön ide a falu minden kakasa!

Össze is gyűltek a falu kakasai, mire a bíró kiskakasa elpanaszolta nekik a nagy bánatát:

- Kukuriku, kukuriku, a bíró fia elvette tőlem a fületlen gombomat!

Megharagudtak a falu kakasai, s egyikük, amelyik a legokosabb volt, azt tanácsolta:

- Ha ez így van, akkor mi többet hajnalban ne kukorékoljunk. Ha nem kukorékolunk, akkor nem kel föl a nap, s a falu mindig éjszakai sötétségben marad!

A bíró kiskakasa örvendett, hogy a társai így összetartanak, s azt mondta:

- Aki pedig megszegi határozatunkat, annak semmi keresnivalója a faluban.

Úgy is történt. A kakasok aznap egyet sem kukorékoltak többé, s a falura ráborult az éjszaka. Még javában aludt mindenki, amikor hajnalban az egyik ébredező kakas megfeledkezett az egyezségről, és elkukorékolta magát. Lett is belőle nagy galiba: a többiek rögtön elűzték a faluból.

Igen ám, de sorra a többi kakas is így járt: minden reggel megfeledkezett valamelyik magáról, mire a többiek elűzték a faluból. S elkövetkezett az a nap, amikor egyedül a kiskakas maradt a faluban.

Na, egész éjszaka ott ült a padlás szájában, le nem hunyta a szemét egy pillanatra sem. Vigyázott, hogy ő is meg ne feledkezzék magáról, s kukorékolásával nehogy felköltse a napot Iregen.

Telt-múlt az idő, közeledett a hajnal, de a kiskakas nem nyitotta ki a száját. Hát, amint ott üldögél, észreveszi, hogy keleten pirkad az ég, világosodik, s egyszerre csak felbukkan a látóhatár szélén a ragyogó nap.

A kiskakas úgy felbosszankodott, amiért a nap az ő kukorékolása nélkül is felkelt, hogy mérgében elszédült, kiesett a padlás ajtaján, és nyakát szegte.

Azóta nincs Iregen egy kakas sem, s azóta nem esznek az iregi gyerekek kakastejjel sült kenyeret.



A RÓKA ÉS A FARKAS CSIKÓT VESZ


Elindult a róka csikót venni a farkas komájával. Látják, hogy ott legel a ló a fiával a réten. Kérdi a róka a kancalótól:

- Eladó ez a csikó?

Azt mondja a ló:

- Eladó, hanem a hátulsó jobb lábam patkójára van az ára írva.

Azt mondja a róka:

- Én nem tudok olvasni, de farkas komám tud, az majd elolvassa, hogy mi az ára.

A ló felemelte a hátsó lábát, odament a farkas, el akarta olvasni, de a kancaló jól orron rúgta, hogy gombolyagba tekerődött. A róka meg elszaladt, csak messziről nevette. Mikor a farkas feljózanodott, odament a rókához. Kérdi tőle a róka:

- Na, komám, ízlett-e a csikóhús?

A farkas nem tudott semmit se szólni erre, csak elólálkodott.



KÉT KECSKE TALÁLKOZOTT EGY PALLÓN


Egyszer volt, hol nem volt, valahol egy folyó mellett volt egy kecskecsorda. A kecskék elszéledtek, a víznek az innenső felén is ették a fűzfabokrokat s a víznek a túlsó felén is. Azok a kecskék, amelyek ezen az oldalon legeltek, azt gondolták, hogy a túlsó oldalon jobb étel van, a túlsó oldalbeliek meg azt, hogy itt van a jobb füvecske.

Gondolkoztak a kecskék, hogyan tudjanak ezek odajönni, azok meg idejönni. Meglátta egy kecske, hogy egy ügyes palló van keresztül a vízen. Kapta magát, s hamar felmászott a pallóra. Amikor meglátta túlfelől egy másik kecske, hogy ez felmászott, akkor ő is sietve felmászott a másik végén a pallónak.

Amelyik kecske hamarabb mászott fel, az fiatalabb kecske volt, amelyik későbben, az öregebb. Összetalálkoztak ketten éppen a palló közepén. Azt mondja az egyik kecske a másiknak:

- Miért jöttél fel a pallóra, ha láttad, hogy én fent vagyok?

- Azért, mert én öregebb vagyok - mondja az idősebb. - Térjél vissza.

Azt mondja a fiatalabb kecske:

- Én aztán nem térek vissza! Az enyém az elsőbbség, mert én másztam fel hamarabb a pallóra.

A másik is csak mondja a magáét:

- De én öregebb vagyok, mint te, s a fiatal engedelmeskedjék!

A fiatal nem akart engedni, az öreg meg csak tartotta az igazát. Összeverekedtek ketten a palló közepén, S mind a ketten beleestek a folyóba, s elvitte őket a víz.

Vége a mesének, s most az egyszer nem mondhatom, hogy ma is élnek, ha meg nem haltak.



A RÓKA ÉS A KÁCSÁK


Egyszer a róka séta közben a tópartra ért. A tóban kácsák úszkáltak. Amint meglátta a róka a kácsákat, mindjárt kacsapecsenyére fájt a foga. Gondolkozott, hogy foghatna meg csak egyet is. Tudta, hogy a kácsák nagyon kíváncsiak, bekiáltott nekik:

- Gyertek csak közelebb, majd szép mesét mondok!

- Halljuk mi innen is - felelték a kácsák -, csak mondjad!

- De messze vagytok ám, nem tudok akkorát kiáltani. Jöjjön ki közületek egy, annak majd a fülébe súgom, az azután elmondja a többinek. De okos jöjjön ám ki, mert a szamár elfelejti!

A kácsák mind kijöttek a partra, mert mind okosnak tartotta magát, a róka azután, amelyik legközelebb volt hozzá, megfogta, a többi pedig szétrebbent.



A MEGSZÁMLÁLHATATLAN SOK JUH


Volt egyszer, hol nem volt, volt a világon egy ember, annak volt egy nagy juhnyája, ezt a juhnyájat át kellett neki hajtani egy keskeny hídon.

Hajtotta, hajtotta, hajtotta, de a juh nagyon sok volt, a híd meg igen keskeny volt, biz azt még mostanig se hajtotta keresztül.

Várjuk meg, míg áthajtja, akkor majd tovább mondom.



A BÁRÁNY MEG A JUH BESZÉDE


Télen, mikor már alig van mit enni, azt mondja a bárány az anyjának (vékony hangon):

- Édesanyám, mikor lesz nyár?

Az anyja azt mondja rá (vastag hangon):

- Majd ha meleg lesz!

A bárány:

- Eperlevele-e-et!

Az anyja:

- Kórója is jó volna!

Nyáron, mikor a tilos lucernásban van, örül is, meg iparkodik is, s azt mondja:

- Be-e-e jó levele-e-es!



A BÉKÁK SZAVA


I. változat:

Az öreg béka így szól:

- Mit varrsz? Mit varrsz?

Mire a kis béka így felel:

- Papucsot-csot-csot, pa-pu-cso-cso-csot.

Az öreg megint kérdi:

- Kinek? Kinek?

A kis béka felel:

- Az urak-nak-nak-nak, az urak-nak-nak-nak.

II. változat:

Egyik: Mit varrsz, mit varrsz?

Másik: Piros papucsot.

Egyik: Kinek, kinek?

Másik: Kalára néninek.

III. változat:

Öreg béka: Mit varrsz? Mit varrsz?

Fiatal béka: Nadrágot-got-got-got, nadrágot-got-got-got.

Öreg béka: Kinek, kinek?

Fiatal béka: Uraknak-nak-nak-nak, uraknak-nak-nak-nak.

Öreg béka: De kár! De kár! De kár!



A MEZEIEGÉR


A szegény mezeiegér megunta a mezőn lakást.

"Hej - sóhajtozott magában -, mennyivel jobb dolga van a házi egérnek. Eső, szél, hideg nem sanyargatja, nem is éhezik, mindig kap valami morzsalékot, hulladékot a szobában."

Addig-addig sóhajtozott, kesergett, hogy egyszer rászánta magát a nagy utazásra, s meg sem állott, míg a faluba nem ért; ottan betért egy házhoz, s nagy hirtelen beszaladt a padka alá. A házi egér éppen szundikált a jó melegségben.

- Adjon isten jó napot, házi egér!

- Adj' isten, mezeiegér! Hát te minek jöttél ide?

- Annak, hogy adj szállást. Keserves az élet a mezőn, sokat kell ázni-fázni, sanyarogni.

- Elhiszem neked, mezeiegér, de ne hidd, hogy olyan jó dolgom van. Sokat éhezem én is.

- Mégiscsak úri dolgod van az enyémhez képest - mondta a mezeiegér. - Ha istent ismersz, szoríts egy kis helyet nekem.

- Nem lehet, lelkem atyámfia, bizony nem lehet. Hanem eredj fel a padkára, ott lakik a herceg, talán az ad szállást.

Felmegy a mezeiegér a padkára, s hát csakugyan ott volt a herceg, mármint - a macska. A hasával a tűznek volt fordulva, s úgy aludt, mint a bunda.

Leszól a mezeiegér a házi egérhez:

- Nem merem megszólítani, alszik a herceg.

- Ne is szólítsd, hanem dugd a farkincádat az orrába, s mindjárt felébred.

No, a boldogtalan mezeiegér megfogadta a házi egér tanácsát, a farkincáját bedugta a herceg orrába. De bezzeg felébredt a herceg, s ahogy meglátta az egeret, egyet mordult, s - hamm! - be kapta.

A házi egér nagyot kacagott a padka alatt.

- Úgy kell neked, te oktondi! Minek jöttél ide, ha nem tudsz bánni a herceggel?!

Híre ment ennek a szomorú esetnek a mezeiegerek országában, s azóta egy mezeiegér se jön be a házba, tovább sanyarognak a mezőn...




Kezdőlap Előre