Skandináv mitológia

A Skandináv mitológiának alapja a germán mitologia, ez az ősidőből örökölt mitikus anyag azonban idővel jelentékenyen fejlődött és elváltozott. Egy teljesen egységes és rendszeres Skandináv mitológiának csak a körvonalait is egész pontosan megállapítani alig lehetséges: a mitikus felfogás századról századra más volt azonkivül az, amit a források (eddai dalok, Snorre-féle s ifjabb Edda, sagák) fentartottak, nem is mind tiszta népies hagyomány, hanem jórészt a költők egyéni képzeletének alkotása. Végül az idegen befolyások is (kereszténység, német és angolszász hatás, talán klasszikus elemek is) kivetkőztetik a Skandináv mitológiát ősi eredetiségéből. - E mitológia szerint nem volt kezdetben sem menny, sem föld, sem tenger, sem part, csak egy tátongó örvény, a Ginnunga gap. Ennek északi részében volt Niflheim, hideg ködös világa, délre a tűz és meleg forrása, Muspellsheim. A hideg és meleg vegyüléséből keletkezik Ymir tengeri óriás, hasonlóképen Audhumla tehén, amely őt táplálja. Ymir magamagából nemzi az óriások törzsét. Audhumla a sós jégtömegeket nyalogatja s igy életre kel Buri, akinek fia Borr. Borr felesége Bestla óriásleány volt, fiaik Odin, Vili és Vé istenek. ezek megölik Ymirt, testét Ginnunga gap közepébe dobják s ebből lesz a világ: véréből a viz, husából a föld, csontjaiból a hegyek, hajából az erdők, koponyájából a mennyboltozat, agyából a felhők. A Voluspo c. eddai dal szerint a föld máskép keletkezett: Borr fiai a tengerből emelik ki a földkorongot, ez Midgard. Ezután az istenek szabályozzák a csillagok járását s a földön elrendeznek mindent. Megteremtik az első emberpárt is: ez Ask és Embla. Midgardot az emberek lakják, az istenek vagy ázok birodalma Asgard, az alfoké Alfheim, az óriásoké Jotunheim; az elhunytak lelkei Niflheimben lakoznak. Egyes eddai dalok a világot óriási fa: az Yggdrasell kőrisfa képében rajzolják. Ez az egész világ azonban nem örök: mikor az erkölcsi állapot sülyedőben van, Heimdall megfujja kürtjét, Yggdrasell megrendül, a gonosz szellemek harczolnak az ázokkal, a nap elsötétül, a csillagok lehullnak az égről, a föld a tengerbe sülyed. De a pusztulásból idővel új élet ébredezik, új föld emelkedik ki a habokból új lakókkal, s felülről lejön az új hatalmas isten, aki itéletet tart. Látnivaló, hogy az ősi mitoszba mind több keresztény elem vegyül.

Forrás : Pallas Nagylexikon
https://mek.oszk.hu/00000/00060