A barlangtan, a szpeleológia igazi interdiszciplináris tudomány. A földkéreg e szűk kis területe szinte minden tudomány számára biztosít kutatási lehetőséget. Nem véletlen, hogy az ősemberkutatással indult el a föld alatti világ felfedezése, s hogy a biológusok régen kihaltnak vélt ősi élőlényeket fedeztek fel bennük.

A barlangok valódi gyűjtőhelyei, menedékei azoknak az élőlényeknek, amelyek számára a felszíni körülmények változása kedvezőtlen fordulatot vett. Sok állat a pleisztocén hideg szakaszának viszontagságai elől a védett, egyenletes hőmérsékletű és páratartalmú, de sötét üregekbe húzódott vissza. A hosszú, visszahúzódott életmód természetesen nem maradt nyom nélkül, mert azok a lények, amelyek nem pusztultak ki, alkalmazkodtak a számukra új környezethez. E leegyszerűsített folyamattal jellemezhető barlangjaink benépesülése olyan élőlényekkel, amelyek nem csak a felszíntől eltérő környezethez alkalmazkodtak, de egyúttal jelzik a napfényes világ egykori állatvilágát is.

Az ősemberek s gyakran az állatok is a barlangok védett zugaiba menekültek, s természetesen tevékenységük nyomait maguk után hagyták. Így találni ősemberi tűzhelyet, telephelyet, szerszámkészítő műhelyt, s nemritkán sírt is barlangjaink kitöltésében. Gyakran valóságos emberi csontbreccsa kerül a kutató elé, amikor a sáros agyagot ássa. A kisemlősök sok ezernyi csonttömegéből álló, ún. "rágcsálórétegeket" a baglyoknak köszönhetjük. E sajátos éjszakai ragadozók tanyahelyükről kirepülve az összes mozgó gerincest összefogdossák, majd szőröstül-bőröstül megeszik. Visszatérve kedvenc pihenőhelyükre, rendszerint egy üreg bejáratához, nyugodt körülmények között megemésztik táplálékukat, majd a csontot és a szőrt kis gomolyagok formájában kiöklendezik. Az ún. bagolyköpet a barlang talaján hatalmas mennyiségben halmozódhat fel. Évezredekkel később az egykori bagoly táplálékának maradéka az őslénykutatók legfontosabb alapanyaga lesz.

A kőzetrétegeken átszivárgó víz kémiai összetétele nagymértékben a felszín éghajlati, növénytani, talajtani viszonyaitól s természetesen a bezáró kőzettől függ. E víz a barlang falán cseppkő formájában kiválhat, s ott kővé válva évezredekig megőrzi az egykori víz összetételének jellegét, keletkezésének körülményeit.

Az ősemberek s gyakran az állatok is a barlangok védett zugaiba menekültek, s természetesen tevékenységük nyomait maguk után hagyták. Így találni ősemberi tűzhelyet, telephelyet, szerszámkészítő műhelyt, s nemritkán sírt is barlangjaink kitöltésében. Gyakran valóságos emberi csontbreccsa kerül a kutató elé, amikor a sáros agyagot ássa. A kisemlősök sok ezernyi csonttömegéből álló, ún. "rágcsálórétegeket" a baglyoknak köszönhetjük. E sajátos éjszakai ragadozók tanyahelyükről kirepülve az összes mozgó gerincest összefogdossák, majd szőröstül-bőröstül megeszik. Visszatérve kedvenc pihenőhelyükre, rendszerint egy üreg bejáratához, nyugodt körülmények között megemésztik táplálékukat, majd a csontot és a szőrt kis gomolyagok formájában kiöklendezik. Az ún. bagolyköpet a barlang talaján hatalmas mennyiségben halmozódhat fel. Évezredekkel később az egykori bagoly táplálékának maradéka az őslénykutatók legfontosabb alapanyaga lesz.

A kőzetrétegeken átszivárgó víz kémiai összetétele nagymértékben a felszín éghajlati, növénytani, talajtani viszonyaitól s természetesen a bezáró kőzettől függ. E víz a barlang falán cseppkő formájában kiválhat, s ott kővé válva évezredekig megőrzi az egykori víz összetételének jellegét, keletkezésének körülményeit.

A barlangi sár nem egyéb, mint a kőzetek mállásából, aprózódásából felhalmozódott üledék. A különböző színű, fizikai és kémiai összetételű kitöltésrétegek mind-mind máshonnan érkeztek, más körülmények között keletkeztek. Anyagukban olyan kőzet- és ásványszemcséket találhatunk, amelyek napjainkban az adott területen nem lelhetők fel. Így rekonstruálni lehet a felszínről már lepusztult, de egykor létezett kőzetrétegeket.

Karsztforrásaink ma az erózióbázis közelében fakadnak, de egykori kitörési pontjaikat a száraz, sziklás hegyoldalakon vagy éppen mélyen a jelenlegi völgytalp alatt fedezzük fel. A barlangok megmutatják, hogy egykoron merről merre vezetett a csapadék útja a hegyeken keresztül, s hogyan formálódott a karsztvidék arculata.

A példák sokaságával lehetne még igazolni, hogy a barlangok védett környezete, üledékcsapda-jellege, sajátos képződményei hihetetlenül sok és sokrétű tudományos információt őriznek meg számunkra. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a barlangok valóságos adatbankok, ahol az elmúlt sok ezer, s nemegyszer sok millió év történetének kis helyre összegyűlt nyomait aknázhatja ki a jó értelemben vett föld alatti bankrabló, korunk szpeleológusa.