Budapest közismert, az idegenforgalom számára is megnyitott barlangja a pál-völgyi egykori kőfejtőben nyílik, ahol a századforduló táján sok szép barlang és cseppkőképződmény eshetett áldozatul a fejtésnek. Erről még ma is meggyőződhetünk, ha szétnézünk a bányafalon, s szemügyre vesszük a számos kisebb-nagyobb üreget, felszínre került cseppkövet, kalcitkristályt. Csak néhány lelkes, a természetért rajongó turista kísérte figyelemmel az itt folyó munkát, s összeszedték a letörött kristályokat. Akkoriban még csak a kőfejtő sarkában tátongó úgynevezett Látóhegyi-barlang, a mai Harcsaszájú-barlang volt ismeretes, míg a többi üreg kiterjedését senki sem ismerte.

Egykorú visszaemlékezések alapján először Déry József volt az, aki 1902 áprilisában elsőként járt a kőfejtő üregeiben, s a bennük látott cseppkövek szépségén fellelkesülve, igyekezett a turisták figyelmét felkelteni. Ez sikerült is, és 1904. június 23-án a kőfejtőben kis turistacsapat jelent meg, hogy a rejtélyes üreget kikutassa. Scholtz Pál Kornél, a barlang felfedezője a kutatás történetét így mondta el Kadic Ottokárnak: "Scholtz a kőfejtő déli falában vízszintes szűk repedést vett észre, ezt gyertyával bevilágítva azt látta, hogy beljebb tágabb üreg van. Feszítővassal két márgalapot felszakítva az üregbe mászott, s ebben nagy kőtuskókon lekúszva, mélyebbre vezető folyosóhoz jutott. Kötélen leereszkedve, porhanyós márgaporba süppedve, nagy nehezen a folyosónak azon részéhez ért, amelyet később "Keresztezésnek" neveztek el. Visszatérve és elmondva a bemászás eredményét, az egész csoport bement az újonnan felfedezett üregbe, s tovább kutatva még aznap a mai pál-völgyi nagy barlang Kőhíd- és Színház-terméig, későbbi kirándulásuk alkalmával pedig a látszólag vakon végződő emeleti folyosóig jutottak." A következő kutatások eredménye a régi Labirint és a Kőhídon keresztül feltárt Nagy-körforgalom volt. Megkezdték a barlangi utak kiépítését kisebb ösvények és lépcsők kiképzésével, s 1904 szeptemberében Lorencz Wladimir és Viktor új bejáratot nyitott a Kereszt-folyosóra. Ezzel elérték, hogy kikerülték a nehezen járható Labirintust, a mai Lóczy-terem környékét. A barlang első látogatói között volt Lóczy Lajos is. Ez alkalomból a Színház-teremben tűzijátékot is rendeztek.

A nagy lelkesedéssel megindult feltárást egy év múlva, 1905-ben Jordán Károly vezetésével folytatták. Leküzdötték a nyolc méter mély Incelógót, s felfedezték a mély fekvésű Rádium-termet, majd az Incelógó mellett egy déli irányba húzódó folyosót egészen a Kupoláig. Abban az időben, az itt végződő járat végén, a véletlen vezette a kutatókat a további folyosók feltárására. 1906-ban ugyanis egy omladékkő elmozdulása következtében a keletkezett parányi nyíláson át erős légáramlatot lehetett érezni, ami arra figyelmeztette Scholtzot és társait, hogy a barlang itt tovább folytatódik. Hozzáláttak tehát a bontáshoz, s nehéz munka után a nyílást annyira kibővítették, hogy át tudtak bújni. Rövid idő múlva egy folyosón végighaladva, új terembe, a későbbi Mici-terembe és az Ebédlőbe jutottak. Itt azt látták, hogy a barlang más irányba is folytatódik. s az örömtől ujjongva rohantak a hosszú és keskeny Ötösök-folyosóján végig. 1906-ban történt az első barlangi mentés is a frissen felfedezett Pál-völgyi-barlangból. Amikor még a barlang nyílása nem volt lezárva, két tanuló 30 m-es kötéllel és néhány gyertyával felszerelkezve lebocsátkozott a Rádium-terembe. Ereszkedéskor egyikük a gyertyáját elejtette, majd kérte társát, hogy húzza őt fel. Ez többszöri kísérlet ellenére sem sikerült, ezért kiment segítségért, értesítette a barlang őrét. Az összeállt mentőexpedíció éjfél után húzta felszínre a bajba jutott fiút.

A felfedezés hőskorát követő évek során Scholtz Pál Kornél elkészítette a barlang kiépítésének tervét, sőt azt annyira végre is hajtották, hogy a barlang két legjelentősebb szakaszát a Kőhídig és a Színházig utcai ruhában lehetett végigjárni. A régi bejárat alacsony nyílását kibővítették, kifalazták, ajtóval látták el. A megkezdett munka folytatására később a Magyar Amatőrök Országos Egyesülete vállalkozott, kibérelte a barlanghoz tartozó létesítményeket, s a kezelést is kézbe vette. Az Egyesület 1915-ben beadvánnyal fordult a főváros vezetőségéhez, amelyben a barlang teljes feltárását és rendezését kérte. A kérést melegen pártfogolták, s a beadvány kivizsgálására Lóczy Lajos vezetésével szakbizottság alakult. December 22-én helyszíni szemlén vettek részt, s állást foglaltak a barlang kiépíthetősége mellett. Több év telt el anélkül, hogy a javaslattal érdemben foglalkoztak volna, a kutatás azonban nem szünetelt. 1917-ben Lóczy Lajos javaslatára a főváros tanácsa Budapest területének újabb, részletes földtani felvételét határozta el, benne az ide tartozó barlangokkal. A feladat végrehajtására Kadic Ottokár kapott megbízást. Munkájáról így számolt be: "Ezirányú vizsgálataimat 1917. év tavaszán a főváros legterjedelmesebb üregével, a Pál-völgyi-barlang kutatásával kezdtem meg, és 35 munkanap alatt, 1918. év őszén fejeztem be. Tekintettel a barlang bonyolult szerkezetére, a mérést egyszerű, de jól bevált eszközökkel: kompasszal és mérőléccel végeztem. A mérések adatai alapján 1:100 méretben alaprajzot és szelvényeket készítettem. Közben a Pál-völgyi-barlang körül tevékenykedő kutatók a Pannónia Turista Egyesületbe tömörültek, s ennek keretein belül külön barlangkutató csoportot: a Barlangkutató szakosztályt szervezték meg." A Szakosztály működéséről Scholtz Pál Kornél, a barlang felfedezője s az újonnan alakult kutatócsoport vezetője 1920-ban így számolt be: "A Szakosztály ezekben az években, a fennállott nehéz viszonyok mellett csak szerény keretekben mozoghatott, működése főleg a barlang karbantartása körül forgott. Mindenekelőtt a Bejárati-terem, a Felső- és Alsó-lépcsős folyosó, valamint a Széles-folyosó kőlépcsőit kijavítgatták, s ahol szükséges volt, újból átépítették, egyes helyeken fakorlátokkal látták el." A barlang nagy pártfogója, Lóczy Lajos időközben elhunyt, s emlékére a bejárat közelében termet neveztek el, amelynek falán az alábbi szövegű márványtáblát helyezték el:

DR. LÓCZY LAJOS KIVÁLÓ FÖLDRAJZTUDÓSUNK ÉS GEOLÓGUSUNK EMLÉKÉRE HÁLÁS TISZTELETTEL EMELTE A PANNÓNIA TURISTA EGYESÜLET BARLANGKUTATÓ SZAKOSZTÁLYA 1920. OKTÓBER HAVÁBAN.

Az emléktábla ünnepélyes leleplezése a barlang előtti térségben történt, nagyszámú résztvevővel.

A híres barlang ügye akkor kapott nagyobb lendületet, amikor 1926-ban az önálló Magyar Barlangkutató Társulat megalakulásával egyidőben megszervezték a Pálvölgyi Bizottságot Kadic Ottokár elnökletével. A barlanggal most már két testület is törődött, a Pannónia Turista-Egyesület Szakosztálya a barlang turisztikai fejlesztését, a Magyar Barlangkutató Társulat Bizottsága pedig annak tudományos vizsgálatát tűzte ki feladatul. A szervezés olyan eredményes volt, hogy 1927-ben, amikor Magyarországon tartották a magyar és német barlangkutatók kongresszusát (az első nemzetközi barlangkutató kongresszust), szeptember 17-én kigyúlhatott a villanyfény a Pál-völgyi-barlangban. 1929-ben újabb jelentős eseményt ünnepelhettek: a barlang felfedezésének 25 éves évfordulóját. Ez alkalommal Cholnoky Jenő tartott ünnepi beszédet a kormány, a főváros és a barlangkutatók előtt. Az 1930-as évek elején a kezdeti lendület elfogyott, s a látogatók száma is egyre csökkent. 1935-től kezdődően a jelentős propaganda hatására ismét sikerült növelni a barlang látogatottságát, de a befolyt bevétel éppen csak arra volt elég, hogy a legfontosabb karbantartási munkákat elvégezzék. Így például 1936-ban az utcai támfal az esőzések következtében leomlott, s a belépődíjak jelentékeny részét ennek a helyreállítására kellett fordítani. 1937-ben fővárosi segélyből sikerült megoldani a barlang sokáig vajúdó problémáját, a Körfolyosó megépítését. Mindeddig ugyanis a látogatóknak a Színház-teremből a már egyszer megtett úton kellett visszamenniük. Most, a Körforgalom kialakításával, a Magas-folyosón át a Scholtz-próbán és az Incelógóban megépített betonlépcsőkön a Peti-folyosóba jutnak, s ezen végighaladva a kiindulási helyre, a Lóczy-terembe érkeznek. A következő években mindig új és új szakaszokon cserélték ki a tönkrement berendezéseket, s további részeket kapcsoltak be az idegenforgalmi látványosságba. Ekkor a barlang hossza 1030 m volt, legnagyobb mélysége a bejárattól számítva pedig 97 m.

Ez utóbbi adat az újabb mérések szerint helytelen, legfeljebb a fele igaz. A látogatók háromféle túra között választhattak: a Színház-teremig csak beöltözve és előzetes bejelentés alapján, legalább öt fő esetén a Rádium-teremig, illetve azzal együtt. A helyszínen barlangkutató ruhát is lehetett 80 fillérért kölcsönözni. 1941-ben befejezik a villanyvilágítás felújítását, s az ekkori felmérés szerint a barlang hossza 926 m, mélysége a bejárattól számítva kb. 40 m. 1944. július 24-e nevezetes dátum a barlang történetében. A legnehezebb háborús események között a Természetvédelmi Tanács javaslatára a Földművelésügyi Minisztérium természetvédelmi területté nyilvánította. Az 1950-es években ismét megnyitották az új világítással berendezett barlangot, amely a második világháború alatt a környék lakói részére óvóhelyül szolgált. 1973-ban az Országos Természetvédelmi Hivatal vette kezelésbe, és negyedszerre is új világítást kapott. A barlang bemutatását azonban még ma is számos tényező akadályozza. 1975-ben például omlás történt a Bejárati- és a Lóczy-teremben, ennek megjavításáig a nyitvatartás szünetelt. Annak ellenére, hogy az egész pál-völgyi kőfejtő védett terület, szemetet raktak le benne. Nagyon vontatottan haladnak a szép tervek végrehajtásával, amelyek alapján bemutatóhelyet, sziklamászó iskolát és kőparkot kívánnak létesíteni.

192
A Pál-völgyi-barlang alaprajza, az új részek felfedezésének időpontjaival (Kárpát J. térképe Bolner K. 1981 nyomán)

A Pál-völgyi-barlangot napjainkban a Szépvölgyi út 162. sz. alatti kiépített bejáraton keresztül tekinthetjük meg. A 205 m tszf. magasságban nyíló ajtón áthaladva a Bejárati-terembe, majd több lépcsőn a Lóczy-terembe jutunk. Körutunkat itt balra folytatjuk, számos lépcsőn lejutva a Keresztezéshez érünk, ahonnan utunk a derékszögben jobbra forduló Széles-folyosóba és a Szikla-terembe vezet. Újból jobbra haladva a barlang legnagyobb terme, a Színház fölé érünk. A páholyból kitűnő rálátásunk van a teremre, s a jobb oldalon az 1907-ben vésett felirat, az "Izzadó" emlékezteti a látogatót a barlang egykor nehezen leküzdhető részeire. A Színház-terem egy észak-északkelet-dél-délnyugati irányú repedés mentén alakult ki, északi végét kelet-nyugati irányú törés zárja. 1904 decemberében az MTE Barlangkutató Bizottsága az első csoportos látogatás alkalmával, amelyen 80 személy vett részt, Plöckl Antal és Tescher Mihály tűzijátékot rendezett. A Színpad alatt, a Nézőtérről továbbvezető lépcsővel szemben a mennyezeten hatalmas repülő denevérre emlékeztető sziklaalakulatot fedezhetünk fel. A Színház-terem aljáról a 46 m-es Hosszú-folyosóba jutunk, amelynek legkeskenyebb és legmélyebb szakasza a Scholtz-próba. Scholtz volt az első, akinek 97 kg-os súlyával először sikerült átjutnia az akkor mindössze 25-30 cm széles nyíláson. Ma létrákon mászhatunk itt a magasba, és a 40 m hosszú Turista-folyosón folytathatjuk utunkat a barlang legnagyobb cseppkőképződményeit rejtő Cseppkő-teremig. Megnézhetjük a Paradicsomot Ádám és Éva cseppkőalakjával, majd a vaskorlátos erkélyről letekinthetünk a Rádium-terembe. Nevét onnan kapta, hogy a felfedezés idején fejtették meg a rádium titkát. Ide 21 m-es ereszkedéssel lehet lejutni, majd a Jordán-termen (első bejárója Jordán Károly) és a Geológus-folyosón keresztül a Lóczy-terembe érünk vissza.

A Pál-völgyi-cseppkőbarlang látogatói, ha alaposan szemügyre veszik a barlang falait, abban ősmaradványok tömegét ismerhetik fel. Két kőzet határán alakult ki a barlang, az alsóbb szintek az eocén nummuliteszes mészkőben, a felsőbbek pedig a briozoás márgában keletkeztek. A barlang térképére rátekintve azonnal szembetűnik a járatok szabályos, egymást keresztező rendszere. Ezek északkelet-délnyugati és erre merőleges irányú hasadékok mentén alakultak ki, amelyeket felül elkovásodott márgás kitöltés zár le. Cholnoky Jenő elképzelése szerint a hajdani hévizek által kialakított, majd málladékkal részben betömött barlangot a felszínről bezúduló csapadékvíz nyitotta meg újra és tágította tovább. Ez lenne az oka annak, hogy a barlangban kevés termális eredetű képződményt látunk, inkább a később keletkezett cseppkövek jellemzik.

Más kutatók nem osztják azt a nézetet, hogy a barlang kialakulásában a víznyelőknek is szerep jutott volna, tisztán melegvizes eredetűnek tartják.

A Pál-völgyi-barlang klímaviszonyait több szórványos méréssorozat kísérelte már feltárni. 1957 nyarán Hégráth László a Lóczy-teremben 8,5-10,0, a belső részeken 6,5-8,2°C hőmérsékletet mért. A barlang leghidegebb szakasza a Színház és a Hosszú-folyosó. Ugyanekkor a Károly-kút vize 7,9-8,3°C-os.

1955-ben Suba Éva a barlangban algákat gyűjtött, amelyekből 41 fajt határozott meg: 21 Cyanophyta, 13 Chlorophyta és 7 Chrysophyta fajt mutatott ki. A kékalgák közül nyolc faj a melegebb vizeket kedveli, ezek valószínűleg reliktumok abból az időből, amikor a barlangban még melegforrások voltak. A barlang komolyabb algásodása az 1970-es évek elején kezdődött el a nagy teljesítményű reflektorok beállításával.

A barlang látogatottsága az 1904. évi 81-ről fokozatosan emelkedett (1962-ben 13270 főre, 1977-ben pedig 18869-re). Ez a látogatottság rendkívül alacsony ahhoz képest, hogy Budapest területén, kirándulónegyedben van. A hazai kiépített barlangok közül mindössze a balatonfüredi Lóczy-barlangnak kevesebb a látogatója (11386 fő).

Az idő malmának kerekei tovább őrölnek, hiszen amit most papírra vetettünk, máris a múltat jelenti. Több mint fél évszázados felfedezésmentes nyugalom után, 1980 legvégén felröppent a hír: hatalmas új, tágas, képződményekben gazdag részekbe sikerült bejutni. A szenzációs rövid hír után hamarosan a részleteket is megtudhattuk. Az újonnan alakult barlangkutató csoport a Pál-völgyi-barlangot szemelte ki kutatási területéül, s úgy gondolták, hogy ennek a tektonikus repedések mentén kialakult barlangnak kell hogy legyen folytatása. Ismeretlen szakaszok felfedezésére északon a bányaudvart megközelítő járatok, dél-délnyugatra pedig a felszín morfológiája miatt gondoltak. Ez utóbbi irányába a Hód-járat és a Vészkijárat-hasadék látszott legalkalmasabbnak. Előbb a Hód-járat folytatásában egy keskeny hasadékot vettek szemügyre, de a beláthatatlanul sok munka miatt inkább a Vészkijárat átvizsgálásához fogtak. 1980. december 5-én Kiss Attila és Kurucz József dolgozott itt, miközben másnap a felszínen erős és gyors lehűlés történt, aminek hatására a barlangi légáramlás is megerősödött. A végpontot képező kis omladékos terem bejáratánál a légmozgás már olyan erős volt, hogy elhajlította a karbidlámpa lángját. A huzat útját követve fokozatosan sikerült előrehaladniuk, s végül tágas, ismeretlen folyosóba jutottak. Néhány méter után sötéten tátongó mélységhez értek, ahol már nem tudtak továbbmenni, így gyorsan hazasiettek a felszerelésért, segítségért, majd még az éjszaka visszatértek a helyszínre. A letörésen leereszkedve tágas terembe jutottak, a Pentachonba, amelyből négy irányba is tágas folyosók ágaztak el. Előbb a bal oldali folyosót járták be, de az nemsokára rövid keresztjáratba torkollott (Nagy-fal és Huzatos-folyosó). Ezután a Pentachon-teremből nyugat felé tartó folyosóba mentek, s kiterjedt járatrendszerbe jutottak. Hajnalig bolyongtak a Bekey-teremben, a Gyöngy-folyosóban, a Hajós-teremben, a Tollas-teremben és az Ipszilon-folyosóban. A felfedezést mintaszerűen jelentették, elkészítették az új szakasz vázlatrajzát, miközben az események sűrűn követték egymást. A további járatok felfedezése kézenfekvő volt, csak néhány kő arrébb tételével, ismeretlen szűkület leküzdésével kellett megbirkózniuk ahhoz, hogy tovább tudjanak menni az ismeretlenben. A felfedezések első szakasza január 10-én zárult le, s addig 1201 m új járatrendszert fedeztek fel, többet, mint amennyi a barlang addig ismert hossza volt.

Az újabb sikerek nem várattak sokáig magukra, mert néhány héttel később, 1981 februárjában és márciusában felfedezték a Térképész-ágat. Minden barlangkutató előtt ott lebegett a nagy lehetőség, a Pál-völgyi- és a Mátyás-hegyi-barlang összekapcsolásának lehetősége. Így a térképet készítő Kárpát József felvetette, hogy a barlang Labirintus-omladékában északkeleti irányú szűk járatot észleltek. Hárman még aznap éjjel (február 18.) leszálltak a helyszínre, s a szűk repedést néhány perc alatt kitágították. Mögötte nagyobb, omladékos, ismeretlen terem következett. 150 m-t jutottak előre. Márciusra a Pál-völgyi-barlang összhosszúsága már meghaladta a 3000 m-t.

1981 áprilisában tábort létesítettek a nemrég felfedezett Tollas-teremben. A kilenc föld alatt eltöltött napon az előzőektől eltérő barlangot ismertek meg. A labirintusjelleg megszűnt, a főfolyosók között keresztjáratot nem találni. A Szeptáriás-folyosó például 80 m hosszúságban húzódik, miközben egyetlen kereszthasadék sem szakítja meg. A széles, helyenként teremmé táguló folyosók erősen feltöltöttek, agyagosak. A dombokba rakódott agyag felszínét száradási repedések, az ún. szeptáriák borítják. Máshol a Gipszes-folyosóban a falfelületeket a névadó ásvány kristályai borítják.

1981-ben ugyan történtek még kisebb felfedezések, de a Bekey Imre Gáborról elnevezett barlangkutató csoport tagjai minden erejüket a dokumentálásra, az eddigi eredmények meggyőző felmérésére fordították.

1982 áprilisában ismét kutató tábort létesítettek a barlangban, amelynek eredményeként sikerült bejutniuk az Ötösök-folyosója és a Decemberi-szakasz között elterülő ismeretlen részbe. Felmért hossza 474 m volt, s így a Pál-völgyi-barlang hosszúsága már meghaladta a 3700 m-t.

A gyors feltárást példaszerű tudományos feldolgozás és adatgyűjtés követte. Karip Gyula lehetetlent nem ismerve összegyűjtötte a barlangra vonatkozó dokumentumokat, miközben az MKBT térképtárában felfedezte a barlang legelső térképét is. Takácsné Bolner Katalin az újonnan feltárt barlangok földtani és morfológiai leírását közölte már 1981-ben. Megállapította, hogy az új szakaszok, a korábban ismertekhez hasonlóan, felső-eocén mészkőben képződtek, s a -80 m-es végponton sem érték még el a feküt képező triász kőzeteket. A legfontosabb három, jellegében is eltérő új szakasz közül az omladékos keleti és a kopár Térképész-ág már 20-25 m-re közelíti meg a Mátyás-hegyi-barlang Meteor-ágát. A régi részre emlékeztető, labirintusszerű decemberi szakasz agyagos aljzatán különleges cseppkőcsészék és hidegvizes eredetű kalcitrózsákkal bélelt medencék alakultak ki. A barlang végpontján 3 m²-es tó található, amelynek környékén nagy tömegben telelnek a denevérek.

A Pál-völgyi-barlang még nem fedte fel teljes terjedelmét. Bármilyen közelinek, szinte karnyújtásnyinak tűnjön is a Mátyás-hegyi-barlang, s annak összekapcsolásával az elmúlt ötven év magyar barlangkutatásának legnagyobb sikere, a Pál-völgyi-barlang teljes feltárásának bekövetkezésére még várni kell. A barlang akkor barlang, ha természetes. Amennyiben csak bányászati módszerekkel sikerülne átjutni, nem tennénk egyebet, mint aluljárót építenénk a Szépvölgyi út alatt. Ez nem lenne barlangkutató munka, és senki sem fogadná el, hogy a Mátyás-Pál-barlangrendszer valóban létezik!