Tekintettel arra, hogy egyikőtök diszkréten érdeklődött a téma iránt, bizonyos méreteket kérdezvén, oly precizitással, amely leginkább egy japán női fodrászra jellemző, megpróbálok néhány vonatkozó információval szolgálni. Szeretném egyben kijelenteni, hogy bár törekszem rá, a témában a teljességet még csak nem is remélem megközelíteni. A Nobel-díjas Konrad Lorenz a tüskés pikó nevű halfaj szerelmi életét valószínűleg sokkal mélyrehatóbban tudta tanulmányozni és azt hiszem, én a Nobel-díjat, ezért legalább is, nem fogom kiérdemelni.
A témát sok rejtély lengi körül, és a kibontakozó kép rendkívül ellentmondásos.
Ez az egyik legizgalmasabb kérdés. Ugyanis, amint azt már oly sokszor szajkóztuk, a japán férfiak korán reggel eltávoznak hazulról, majd későn este érkeznek haza, akkor is sokan részegen. Ilyenkor már sok feleség csendesen aluszkál. Az egyik kolléga az egyetemen kifejezetten büszkén mesélte el (tudniillik arra volt büszke, hogy ő milyen sokat dolgozik), hogy minden este akkor ér haza, amikor az asszony már alszik. A rejtély a dologban az, hogy például a házbeli anyák sorban esnek teherbe, többen már a harmadik gyereküket várják.
Megnyugtatok mindenkit, hogy az általános válasz szerint többnyire mindenki a saját feleségével illetve férjével. Vannak ugyan kivételes információim is. Az egyik ifjú hölgy pl. azt vallotta, hogy újabban a fiatalok között akadnak olyanok is, akik titokban(!) összeköltöznek, és házasság nélkül együtt élnek, de ezt a szülők és a szomszédok rosszallják, ezért(!) ez meglehetősen ritka. Másik példa az a hír volt a TV-ben, hogy egy professzor, aki reggel 8-kor váratlanul hazaérkezett (már ez is érdekes), feleségét egy idegen férfival találta, akit is dühében agyonvert. Aztán gyakran van a TV-ben egy kedvelt műfaj, amit egyszerűen csak "drámának" neveznek. Az ebbe a kategóriába tartozó TV-játékok szinte kizárólag szerelmi háromszögről szólnak. Az egyik ilyen gyöngyszemben a konfliktus akkor jön létre, amikor a feleség megtudja, hogy a férje csalja. Hosszas vajúdás és szenvedés után a teljesen elkeseredett feleség elszánja magát a végső lépésre: tragikus ünnepélyességgel magára ölti legszebb kimonóját, s habár anyja kétségbeesetten próbálja visszatartani, a nő már nem változtat szándékán, és - elmegy a másik nőhöz veszekedni. Hosszas veszekedés után a legjobb barátnők lesznek, és kiegyeznek a férfi közös egzecíroztatásában, aki eközben mit sem sejtve dolgozik a munkahelyén.
A dologban pont ez a pláne! A férfiak összes idejüket a munkahelyen, illetve kocsmában, férfitársaságban, szigorú ellenőrzés alatt töltik. A nők eközben gyermekeikkel, illetve egymással vannak elfoglalva, szintén folytonosan szem előtt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy nincs az a Mári néni otthon, aki olyan pletykás tudna lenni, mint a japán nők, szinte kizárt, hogy ne derülne ki, ha pl. a postás levél kézbesítése ürügyén túl sok időt tölt valahol (mellesleg, az állásába is kerülne).
Esettanulmány: Zsuzsa Kiotóban
Hétfőn reggel be kellett vinnem Miki kunt az oviba, mert az anyja Kiotóban barangolt. Visszafelé jövet az egyetem felé kanyarodtam éppen, amint a ház közelében utolért a szomszéd autója. Éppen ugyanoda indult ő is, az eső miatt állt meg, no meg hát... furcsállotta, milyen irányból jövök. Azonnal meg is kérdezte az okát. Amikor megmondtam, hogy ma én vittem be a gyereket az oviba, együttérzését fejezte ki, mondván, hogy tavaly még ő is kénytelen volt ilyeneket csinálni. Aztán megemlítette, hogy hallja, Zsuzsa Kiotóba ment. (Semmi nem lehet titok a házban). Kérdés: "miért?" Válasz: "megnézni". Zavart hümmögés, ez ugyanis itt nem érv. Majd: "No és, egyedül ment?" Mondom, nem, hanem a "tomodacsi"-val, ami férfi vagy nő barátot egyaránt jelenthet, és az is nyitva marad, hogy kinek is a barátja az illető. Végül csak rákérdez: "nő vagy férfi az illető?" A választ, hogy nő, megkönnyebbült nevetéssel nyugtázza: "az jó, az nem veszélyes!"
Ez sem egyszerű probléma, mert a japán lakások köztudomásúan nagyon kicsik, és ráadásul általánosan bevett gyakorlat, hogy a mamák kisgyerekeikkel egy szobában alszanak. (Kaján, de logikus gondolkodású olvasó kiszúrhatja, hogy nem az alvásról van most szó). Egyedülálló emberek persze könnyen bérelhetnek lakást, de akkor hamar úgy járhatnak, mint az a rendőrtiszt, aki a múlt héten fegyverrel kirabolt egy bankot, mert fülöp-szigeti barátnőjének lakást bérelvén, ebbe anyagilag tönkrement.
Erről eszembe jut, hogy egy lehetséges válasz a "hol" és "kivel" kérdésekre az, hogy a Fülöp-szigeteken, az ottani lányokkal. Az oda irányuló, kifejezetten férfi idegenforgalom ugyanis az utóbbi években nagyon fellendült. Hivatalos indokolás szerint ez az erős jennek köszönhető, de a valóságban annak, hogy az egyébként gyönyörű ottani lányok között jócskán akadnak, akik könnyebb vérrel rendelkeznek, de erős jennel nem annyira. Az eset emlékeztet arra, amikor néhány éve honleányaink hajtottak rá az "erős lírára".
Lehet, hogy a válasz erre a kérdésre egyszerű: ritkán, és ez ad némi magyarázatot az előzőekre is. Az viszont biztos, hogy az európai átlaghoz képest sokkal később kezdik el. Az, hogy a házasság és a gyerekszülés sokkal később kezdődik, (az átlagos japán anya 27 éves korában szüli első gyermekét), többek között a hosszabb tanulmányi idővel is magyarázható. De ez nyilván maga után vonja a szexuális élet kezdetének késleltetését is. Mindenesetre itt nem lepődnek meg, ha valakinek 25-30 éves korában nincs sem férje, sem barátja.
Nem kell értetlenkedni, lássátok be, hogy sokféle válasz adható, pl. pénzért, szerelemből, stb. Érdekes, hogy még mindig sok az elrendezett (nem, vagy nem egyszerűen szerelmi) házasság. Ohtaki szenszei pl. két házasságot hozott össze. A dolog egyszerű: a dolgozó egész életét a munkahelyén tölti, nincs sem ideje, sem helye ismerkedni. Problémáit főnöke ismeri a legjobban, és ezért tőle várható a megoldás is.
A lányok nyilvánvalóan férjhez akarnak menni, ezt nem rejtik véka alá. A laborban is gyakori beszédtéma, hogy mikor mennek a lányaink férjhez, de nem az, hogy kihez. Az kevésbé fontos.
Esettanulmány: a tenyérjós
Tokió több helye, köztük Sindzsuku is, nevezetes arról, hogy tele van jósokkal. A műfaj nagyon népszerű, az emberek hiszik is, nem is, de gyakran jósoltatnak maguknak. Tavaly nyáron a titkárnőnk elmesélte, hogy azt jósolták neki, hogy a folyó évben nagy boldogság éri. Megkérdeztem, na és mi a helyzet? Mire ő: egyelőre még csak fél év telt el. Újév után eszembe jutott, és újra megkérdeztem. Visszakérdezte: "a házasságra gondolsz? Az nem jött be, sajnos!"
A "pénzért" variáció meglehetősen publikus. Nem a gésákra gondolok, akik köztudomásúan sokkal bonyolultabb szerepet töltenek be, mint a prostituáltak, hanem például a kiterjedt call-girl hálózatra, ami pedig még a "züllött" Amerikában sem legális tevékenység, tudomásom szerint. Itt az egyik legforgalmasabb belváros, Sibuja állomás nyilvános telefonkészülékei mellett is tucatjával hevernek a fényképes, telefonszámos, és a szolgáltatást kellően részletező színes brosúrák. A kuncsaftnak csak tárcsáznia kell.
Megjegyzem, hogy azért ez nem ilyen egyszerű, legalább is a külföldiek részére nem. Egyik amerikai barátunk meséli, hogy amikor próbaképpen felhívott egy ilyen számot, meglepetésére férfihang jelentkezett, egy szálloda nevét mondva be. Amikor meghallotta, hogy angolul kérdezik, szó nélkül letette a kagylót. A második kísérlet, egy másik számmal, szintén kudarcot vallott: az ekkor megszólaló férfihang közölte: "külföldieket, sajnos, nem fogadunk".
Ez a legellentmondásosabb kérdés. A japánokat egyszerre jellemzi a legnagyobb nyíltság és a legmagasabb fokú prüdéria. Az a japán férfi, aki az utcán egyszerűen megáll, és mindenki szeme láttára vizel egyet, az uszoda férfi öltözőjében szemérmesen takargatja magát férfitársai előtt. Az a nő, aki gond nélkül fürdik meztelenül közös fürdőben idegen férfiakkal, ha úgy hozza a helyzet, nem mutatkozik még pizsamában sem a szomszéd nők előtt. Zsuzsa szerint a hölgyek bűvészmutatványokat művelnek egy szál törülközővel, ahogy takargatják magukat az uszoda öltözőjében. De annyit én is látok, hogy a fürdőruha-divat enyhén szólva ó-konzervatív. A napi sportlapok és sok képes hetilap tele van rajzolt, sőt fényképezett pucér hölgyekkel, valamint szexuális jelenetekkel, nem is beszélve a pornómagazinokról erdejéről. Ezeket a vonatokon és másutt is nyilvánosan olvassák, sokszor többen is (itt nem illetlenség belebámulni más lapjába). Ugyanakkor a méregdrágán, gyönyörű kiadásban megjelentetett, több évszázaddal ezelőtti, szexuális aktust ábrázoló műalkotásokat sikerült tönkretenni azzal, hogy a kényesebb helyeket utólag feketével bemázolták. A videokölcsönzők pornó-forgalma döbbenetesen nagy. Van, aki egy este 4-5 kazettát is kivesz. A választék szabadpolcos, az árut kínáló fényképekkel tarkítva. Főleg férfiak válogatnak, de a nők is megnézegetik elfogulatlanul. A téma persze szinte kizárólag a női test. A kazettán még a főszereplő hölgy fényképe és neve is szerepel! A kazettával hazatérő személyt viszont otthon meglepetés várja: ugyanis szuper képtechnikával, a kényesebb helyek itt is szét vannak mázolva! Ami a lényegen persze nem sokat változtat. (Akad azért kivétel is, de annak terjesztése ellen már fellép a törvény).
A TV hirdetéseiben főszerepet kapnak a nők. Ezek között vannak, akik kifejezetten erotikummal próbálkoznak, és olykor öltözetük is elég lenge. A dolog azonban mindig diszkrét. Este 11 körül azonban vannak olyan műsorok, amikben szex a téma. Itt esetenként teljesen megszabadulnak már a prüdériától. Egyszer láttam egy riportot az egyik híres színésznővel, ami számomra meglepő volt. Először jónéhány részletet bevágtak a művésznő filmjeiből, olyan jelenetekkel, amit pornó címen nyugodtan ki lehetett volna cenzúrázni. Közben mutatták a hölgyet, amint a stúdióban nézi magát. Utána elkezdték kérdezgetni, mit gondol most, mit érzett akkor, mit akart kifejezni stb. Kedvesen, nyugodtan válaszolgatott, a végén pedig még egy dalt is elénekelt.
Az a gyanúm, hogy a japánok technikai, testi kérdésekben cseppet sem zavartak vagy titkolózók. Talán jó példa, hogy ezt már gyerekkorban is elkezdik - a reggeli óvodás TV-műsorban van egy rajzfilm, a szoptatás népszerűsítésére. Az egész gyönyörű: A kisgyerek a képen cicikről álmodik, animációs technikával hegynagyságú, cicialakú léggömbökön lovagolva, a levegőben lebeg stb. Ugyanakkor a japánok végtelenül szégyenlősek, amikor saját magukról, saját érzéseikről van szó. És ez nemcsak a szex, hanem az élet minden területén így van.
Japánban lényegében tilos a pirulák használata. Csak szigorú orvosi ellenőrzéssel adják, amikor egészségügyi oka (is) van ennek a módszernek. Szélesebb körű engedélyezésük a 90-es évekre várható, addig intenzív kutatások folynak a káros mellékhatások csökkentése érdekében. A spirál szintén kevéssé elterjedt, általában a "női" védekezési módszerek kevésbé népszerűek. Marad tehát lényegében három módszer: az abortusz, a gumióvszer és a Kalmopyrin (nem előtte, nem utána, hanem helyette - lásd a mikor, kivel, hol rejtélyeket). Az abortusz teljesen legális, mindenkinek jár jog szerint, de nagyon drága, és nem érvényes rá az egészségügyi biztosítás. A dolog így egyáltalán nem megalázó, nincs vele az a tortúra, mint nálunk a bizottságokkal, de a vele járó lelki gond persze továbbra is megmarad. A gumióvszer tűnik a legnépszerűbbnek. Úgy hallom, most már otthon is meg lehetett ismerkedni azzal, hogy a japán csúcstechnika ebben is remeket produkál. Lehet, hogy ez is az egyik fő tényező abban, hogy az AIDS nem jelentkezik komolyan Japánban (bár erre valaki inkább azt a magyarázatot adta, hogy "a japán prostituáltak profik, szemben az amerikaiakkal, akik amatőrök"). Zsuzsa szerint nagyon furcsa, hogy egy ilyen társadalomban, ahol hagyományosan a férfiak állnak a központban, és a nők kiszolgáltatottak, éppen ez a kérdés pont a férfiakra van bízva. Erről viszont az a véleményem, hogy a férfiak nem annyira a központban állnak, hanem nagyon is ki vannak szolgáltatva, és ezt kivételesen nemcsak a feleségem ugratása kedvéért írom, hanem nagyon komolyan is gondolom.
A kétéves Naoko csak állt az udvar közepén és harsányan bőgött. Közeledett az ebéd ideje, Naoko éhes is volt, álmos is, ráadásul az átszaladgált délelőtt után most igazán semmi kedve nem volt lépcsőt mászni. Rábeszélése sikertelenségén cseppet sem meglepett anyukája hamar felkapta a legalább 15 kilós kislányt és már cipelte is fel a lépcsőn az ötödikre. Bár Naoko mamája kisbabát várt és már alaposan benne volt a kilencedik hónapban, a fenti jelenet nap-nap után lejátszódott, de nem lepődött meg ezen rajtam kívül senki. Naokonak mellesleg hamarosan három és fél kilós, egészséges kistestvére született, időre.
Japánban jóval kevesebb a veszélyeztetett terhes és a koraszülés is, mint nálunk. Pedig, - példa rá Naoko esete is - a japán nők nem kímélik magukat, cipelik a szatyrot, a gyereket, végzik a házimunkát, és ha állásban vannak, akkor lehetőség szerint végigdolgozzák egész terhességüket. De nem kíméli őket a környezetük sem. A terhes nőknek nem jár ülőhely a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, (mellesleg az öregeknek, kisgyereket cipelőknek is csak igen ritkán), és Naokot is egyedül én vittem fel időnként a mamája helyett az ötödikre.
Ha nőgyógyászra van szükségük, a japán nők tetszés szerint választhatnak a nagy állami és magánkórházak, valamint az apró rendelők között. Ez utóbbiakban általában egyetlen orvos dolgozik, aki egyben maga a tulajdonos is. Itt a váró és rendelő mögött néhány kórterem és egy kis szülőszoba képezi a szülészeti "részleget".
A nőgyógyászati vizsgáló nem egészen olyan, mint a nálunk megszokott. Maga a vizsgálóasztal "földszintes". Felfekszik a beteg, elhelyezkedik kényelmesen, majd odalép a nővér, megnyom egy gombot és a páciens asztalostul felemelkedik a magasba. Ekkor a nővér valahol az ember hasa körül keresztben elhúz egy függönyt, elválasztva a vizsgálat "tárgyát" a vizsgálat személyétől. Amíg tehát az orvos alulról vizsgálja, a beteg felsőteste egy függöny mögött rejtőzik.
- Tudja, a japán nők olyan szemérmesek! - magyarázta nekem a függöny szerepét egy nőgyógyász.
Legtöbben a lakóhelyük közelében választanak kórházat, orvost maguknak. Választék van bőven. Csak az megy messzebb, akinek valamilyen különleges igénye van, mint pl. Hiroko barátnőmnek. Ő első gyermekét férje jelenlétében kívánta világrahozni. A papás szülés egyelőre még Japánban is csak néhány kórházban lehetséges, de azt sem lehet mondani, hogy elsöprő lenne rá az igény.
Ha valaki kis, egyszemélyes klinikán szül, ezzel automatikusan orvost is választ magának. A nagy kórházakban azonban senkinek nincs saját orvosa. A kismama legfeljebb legközelebb más időpontban megy vizsgálatra, ha nem szimpatikus neki az őt vizsgáló orvos. Így esélye van arra, hogy máshoz kerül. A szülést azonban mindenképpen az ügyeletes orvos vezeti le. Hiszen azért van ott!
- Ha én egy kórházat kiválasztottam, ezzel egyformán meg kell bíznom valamennyi orvosában - magyarázta egy japán kismama és nem értette, miért csodálkozom ezen.
A kis klinikák is el vannak látva a megfelelő technikai eszközökkel. Mindenütt van pl. ultrahang készülék, ha ezek nem is mindig a legmodernebb berendezések. Az orvos sehol nem engedheti meg magának, hogy hibázzon, mérhetetlen kártérítési összeget fizetne. De elég, ha a környékbeli asszonyok körében elterjed egy magánklinikáról, hogy nem a legjobb valamiért, azonnal csökken a forgalom és azt az orvos zsebe bizony alaposan megérzi!
A kismamák rendszeresen, rövid időközönként járnak ellenőrző vizsgálatokra. A nagy kórházakban szerveznek nekik különböző előadásokat, tanfolyamokat is. Itt számtalan, az életmódra, különösen a helyes táplálkozásra vonatkozó tanácsot kapnak. A hagyományos japán étrendbe, amely szójakészítményekben amúgy sem szűkölködik, most még több szóját, fehérjét kell beiktatniuk. A vékony testalkatú japán nők nem híznak el a terhesség alatt sem.
Népszerűek a kismamáknak szervezett úszás-foglalkozások is. Ezek orvos és védőnő szigorú felügyelete mellett folynak, az áruk persze elég borsos.
A nagy kórházak sokszor zsúfoltabbak, mint a kis klinikák, de a kismamák mindig, mindenütt - csakúgy mint az egészségügy más területein - udvarias, előzékeny, kedves ellátásban részesülnek. Tanúja voltam, hogy a közeli kórház nőgyógyászatán, több órás várakozás után a nővér délben kijött a betegekhez. Elnézést kért, majd felolvasta azoknak a nevét, akik egy órán belül biztosan nem kerülnek sorra, ezért nyugodtan elmehetnek haza, vagy egy közeli büfébe ebédelni.
Japánban mindenkinek van valamilyen típusú egészségügyi biztosítása, eszerint téríti a biztosító a kezelési költség bizonyos százalékát. A művi terhességmegszakításra, a fogamzásgátlással kapcsolatos kiadásokra, terhességre és szülésre azonban nem vonatkozik a biztosítás. A szülés tehát komoly kiadás, ára változó, függ az igénybe vett szolgáltatásoktól, a kórháztól. A férj munkahelye azonban ennek jelentős részét szülés után visszatéríti. A legtöbb családban azonban így is komoly érvágás a terhesség, a szülés.
Még egy nőgyógyászati vonatkozású érdekesség, hogy bár a hormonális fogamzásgátlókat kerülik, igen elterjedt a menstruáció időpontjának megváltoztatása hormontabletták segítségével. No persze nem szíre-szóra, de egy külföldi út, néhány napos nyaralás kedvéért sokan fordulnak orvosukhoz.
- Korábbra vagy későbbre parancsolja? - kérdi az orvos, szoroz, oszt, és már írja is fel a kívánt tablettát.
Gyógyszert egyébként az illatszert, és sok más egyebet is árusító drogériákban mindenki korlátlanul, ám méregdrágán vásárolhat. Ha azonban az orvos ír fel valamit, legyen az vitamin, nyugtató vagy bármi egyéb, akkor a kórházban, illetve a rendelőben lévő kis patikában kapja meg a beteg. Ilyenkor sosem közlik a gyógyszer gyári márkanevét. A beteg csak annyi tablettát kap, amennyire szüksége van. Tehát, ha pl. antibiotikumot kell szednie 4 napig, naponta három szemet, akkor a nővér kivesz a dobozból 12 darab tablettát, ha az előre csomagolt lapon több van, kisollóval gondosan levágja a szükséges mennyiséget, ezt egy borítékba teszi, arra pedig ráírja az alkalmazás mikéntjét. A biztosítás érvényes a gyógyszerre is. A beteg a vizsgálat után kap egy részletes számlát, amin minden tétel fel van sorolva, és távozás előtt fizet a pénztárban. Borravaló, boríték egyszerűen nem létezik.
Be kell vallanom, ez felséges érzés. Korrekt, tiszta ügy, nem kell a fejet törni, kérdezősködni, ki mennyit adott, jézusom, nem lesz ez mégis kevés?
Gondolom, senkit nem lep meg, hogy a japán ipar a kismamáknak az ilyenkor szükséges eszközök, ruhaneműk végtelen választékát nyújtja. A csinos kismamaruhákat, terhes-nadrágot, szebbnél szebb, kivehető betétes szoptatós melltartókat kínáló katalógusok ott hevernek a nőgyógyászati várók széksorai mellett is. Hozzá kell tennem, hogy bérházunk közepes jövedelmű kismamái körében ugyanúgy körben jártak a kismamaruhák, mint ahogy mi csereberéltünk itthon.
Régi-régi szokás, hogy a japán kismamák terhességük előrehaladtával haskötőt viselnek. Számtalan fajtájú gumírozott, változtatható méretű haskötő kapható, a legtöbben azonban, miként nagyanyáik, egy egyszerű, kilométer hosszú vászondarabot tekernek a hasuk köré. Ezt viselik egész nap, a legnagyobb kánikulában is.
Régen ezt a vászondarabot a terhesség kezdetén elvitték a templomba és megáldatták a pappal. Így kérték az égieket, hogy egészséges gyermeket hozhassanak világra.
- Anyósom elküldte nekem az ő régi, valamikor megáldott haskötőjét, amiben a férjemet hordta ki, viseljem ezt én is. Fél óra, amíg magamra tekerem, és este ki lehet csavarni, úgy beleizzadok - mesélte szomszédasszonyom.
Ő azonban modern nő, vásárolt magának egy szép, új, gumírozott haskötőt. Biztos, ami biztos, néha azért felveszi az anyósét is.
Nyilvánvaló azonban, hogy a japán kismamák sem a szent haskötőnek köszönhetik egészséges gyermeküket.
Anya, gyermekével a hátán, utazik a tömött buszon, állva. A gyerek bőgni kezd. Tipikus kényes helyzet, mivel az anya mozdulni is alig tud, a gyermek meg ugyebár nincs tekintettel semmire, és csak bömböl. Az anya beveti az ilyenkor szokásos technikát, és ütemesen elkezdi magát előre-hátra himbálni, már amennyire ez álló helyzetben, kapaszkodás közben lehetséges. A dolog természetesen eredménytelen, a gyerek feje ide-oda ütődik, de a hangzavar nem csökken. Így megy ez egy darabig, aztán hirtelen - csend. Az anya és gyermeke eltűnik a képből. Hol lehetnek? Nem volt közben megálló, le nem szállhattak. Megvan! Az anya a zsúfolt buszon leguggolt, és most ott, és úgy, guggolva, nyugodtan szoptat! Senki nem szól egy szót sem, még csak nem is jelzik magatartásukkal, hogy valami szokatlan történik, olyannyira, hogy még most sem adja át senki sem a helyét.
A takarékos feleség mindig megnézi, mit vásárol, és hol. Zsuzsát egyik japán barátnője hívta, nem akarja-e elkísérni vásárolni? Ugyanis férje adott neki egy kis pénzt. El is mentek, egy nem is túlságosan közeli áruházba, ahol az illető már ismerős volt, afféle törzsvásárló, így joggal számíthatott egy kis árengedményre. A dolog be is vált, a hölgy fantasztikusan olcsón vásárolt, egy gyémántgyűrűt, eredetileg 1,980,000 jen helyett 980,000 jenért! Így aztán a jól megérdemelt 5000 jenes ebéd is belefért még a napba. (Az illető férje egyébként egy 80 főt foglalkoztató exportcég tulajdonosa. Lám, lám, nekünk sem GMK-zni kellene, hanem exportálni!)
Ma hallottam az első japán viccet! Nem fantasztikus? Így szól: "Hogyan lehetséges, hogy 15 millió tokiói elfér egy ilyen kis területen? Csak úgy, hogy közülük 5 millió állandóan a vonatokon lebeg!"