A meteorológiai szolgálat itt nagyon jól működik. A dec. 17-i nagy földrengés éppen csak megkezdődött, és Zsuzsáék a televízióban máris látták, hogyan lengtek a lámpák az egyik nagy áruházban Tokióban. A történetet többféleképpen is el tudjuk mesélni.
Zsuzsa változata:
"Szerencsére éppen a szomszédban tartózkodtunk Miklóskával, amikor egyszer csak minden mozogni kezdett. Több tárgy leesett a polcokról, és mindenki megijedt. A szegény szomszédasszony csak szorongatta rémülten a babáját. Ilyenkor ugyanis előírás szerint az asztal alá kell bújni. De hogyan bújnánk négyen egy japán stílusú alacsony asztalka alá, aminek a lapjához ráadásul alulról még egy infralámpa is hozzá van erősítve, fűtés céljából? Így csak bekapcsoltuk a TV-t, ahonnan aztán kiderült, hogy tőlünk úgy 70 km-re jó nagy balhé volt. Ketten meg is haltak, mert rájuk esett valami."
Zoli változata:
"Vicces volt az egész. Amikor megmozdult a tanterem, mindenki nagyon élvezte, és én is rögtön bebújtam a pad alá, ahogyan azt már sokszor gyakoroltuk. A szenszei azonnal eloltotta a tüzet a kályhában, és kinyitotta az ablakokat, és aztán csak sétált a padok között, bár mondták neki a gyerekek, hogy legalább az e célra rendszeresített védősisakját vegye fel."
Az én verzióm:
"Éppen egy vonatállomáson voltam, amikor észrevettem, hogy az ellenvonat megáll, és az istennek sem indul el. Ettől kezdve minden olyan volt, mint egy lassított filmen: a vonatok óriási késésekkel, csigalassúsággal jöttek-mentek, és a 10 perces vonatutat több, mint egy óra alatt tudtam csak megtenni. A vonatok utasain semmi sem látszott, tették, amit mindig: olvastak vagy aludtak. A laborban meg is kérdeztem, mi volt ez, mire kiröhögtek: 'nem vetted észre, mekkora földrengés volt?' Hát én bizony nem."
Hivatalos változat:
"Az emberek idegességgel és félelemmel reagáltak a földrengésre." Hát, lehet. Tény, hogy a titkárnőnk egész délután próbált telefonálni a szüleinek, akik az epicentrum közelében laknak, de nem tudott velük beszélni, mert az összes vonal foglalt volt.
Még egy nagy dolog történt: 1987-et, a NYÚL évét, felváltotta a SÁRKÁNY éve. Ez nem ment egyszerűen, 120 millió ember segédkezett hozzá, és szokott alaposságukkal kitettek magukért. Ezúttal még a munkát is abbahagyták, sőt, voltak olyan üzletek, amelyek több napig is zárva tartottak. Példátlan az eset, mivel egyébként a legtöbb bolt a hét összes napján nyitva tart.
Az iskolában is téli szünet lévén, én is kivettem maradék kis szabadságomat, így változatos programokkal ünnepeltük meg a karácsonyt és az újévet. Az egyik legizgalmasabb esemény volt a
Amikor mondtam Miklóskának, hogy január másodikán a japán császárhoz megyünk látogatóba, egy kicsit ugyan gyanakodott, de azért elhitte. Hiába, itt annyi minden szokatlan történik az emberrel. Az volt csak a problémája, mit fog neki mondani a császár. Megnyugtattam, hogy ne féljen, biztosan csak azt, hogy "hogy megnőtt ez a Miklóska!". Még mindig maradt egy kis gondja, hogy meg fogja-e érteni, ha ő mond neki valamit. Mondtam, hogy ezzel ne törődjön, mivel a császár nagyon elfoglalt lévén, arra az időpontra, amikorra minket meghívott, még kb. 1 millió másik embert is meghívott, így valószínűleg elég lesz, ha ő csak integet egy kicsit.
Ugyanis az év két napján (jan. 2-án az Újév alkalmából, valamint ápr. 29-én, a császár születésnapján) kinyitják a Palota egyébként szigorúan lezárt belső kertjét, és bárki bemehet. Természetesen mi is mentünk, habár japán ismerőseink egyfolytában röhögtek rajtunk, mondván, hogy olyan tömeget mi még nem láttunk, amilyen ott lesz.
Volt is ám tömeg, meg rendőr is, de rengeteg. Az útvonal és a rend viszont úgy volt biztosítva, és az emberek olyan fegyelmezettek voltak, hogy szinte észre sem vettük, mekkora tömegben vagyunk. Egészen addig, amíg a császár meg nem jelent az erkélyen. Akkor viszont a tömeg egy picikét megmozdult. Szerencsére ezt is, mint a földrengést, sérülés nélkül úsztuk meg...
A császárból láttuk a feje búbját egy pillanatra, valamint hallottuk a szavait a hangszórókból. Kicsit szabad fordításban ezt mondta: "Szervusz, népem, boldog új évet, lám csak, tavaly óta hogy megnőtt a Miklóska!" és a tömeg zúgva helyeselt, és lobogtatták a pöttyös zászlót. Ezután, öntudatlanul követve a tömeget, elzarándokoltunk a Jaszukuni szentélyhez, ahol ismét állt a bál, azazhogy macuri, a millió bódéval. Csak azért nem mondok Lacikonyhát, mert abban nem szokás nyers rákkal kínálni az embereket.
Hát igen, mivel annyira hozzászoktunk, hogy az üzletek állandóan nyitva vannak, nem gondoskodtunk előre fűtőolaj tartalékról. Az olajat egyébként Zsuzsa szokta rendelni úgy, hogy felhívja a környékbeli rizsboltot(!), mondván: "mosi-mosi", erre du. 4-kor jön a tartálykocsi, megtöltik a kannánkat, fel is cipelik a lakásba, és egyszer majd fizetünk érte. Most viszont már későn derült ki, hogy a bolt jan. 8-ig zárva van. Menteni a menthetőt, próbáltunk olajat rendelni a benzinkúttól, de ez olyan komplikáltnak bizonyult, hogy EZT a telefont még Zoli SEM tudta lebonyolítani. Így aztán, miután a család minden tagját már többször foglalkoztattuk ez ügyben, végül személyesen cipeltem haza a 18 liter olajat a kúttól. És nem fagytunk meg, pedig olyan hideg van, hogy reggel már majdnem fagypont alá süllyedt a hőmérséklet az utcán!