Előszó

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara ebben az évben ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Természetes, hogy a történelem egyike volt a Nehézipari Műszaki Egyetemből fokozatosan a legnagyobb magyar vidéki universitas-szá fejlődő intézmény legfiatalabb kara - akkoriban még csupán intézete - elsőként oktatott szakjainak, mint ahogy az is, hogy a magyar nyelv és irodalom mellett ma is ezt a tudományterületet tanulmányozza több-kevesebb sikerrel a miskolci bölcsészhallgatók többsége. Ebből következik, hogy a kar fő- és másodállású oktatóinak jelentős része is az öt történettudományi tanszék - az Ős- és Ókortudományi Tanszék, az Egyetemes Történeti Tanszék, a Magyar Középkori, Koraújkori és a Történelem Segédtudományai Tanszék, az Újkori Magyar Történeti Tanszék és a Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszék - munkatársa.

Közhely, hogy az egyetemi oktatás napjainkban csak akkor lehet eredményes, ha szorosan kötődik a tudományos kutatáshoz, ha az oktatók szakterületük jeles, hazai és nemzetközi szinten is elismert képviselői. Azt, hogy a kutatási eredmények bemutatásának - s egyúttal az új történettudományi egyetemi műhely bemutatkozásának - egyik legalkalmasabb formája egy tudományos konferencia, már a Bölcsészettudományi Kar és a Történelem Szak alapítói is tudták. Nem véletlen, hogy maga a Studia Miskolcinensia 1994-ben megjelent legelső kötete is egy 1992 végén megtartott rendezvény anyagát tartalmazta. Tény, hogy - az utóbbi kötet előszavát jegyző Faragó Tamás megfogalmazása szerint - az akkor Mályiban megtartott város- és társadalomtörténeti konferenciával valóban megkezdődött egy új kutatói műhely alapvetése, de annak megítélése, hogy az alapok lerakásában, netalán a felmenő falak építésében azóta meddig jutottunk, talán nem ezen sorok írójának feladata.

Természetes, hogy a kezdeteket nagy lelkesedés övezte, mint ahogy az is, hogy a néhány év alatt nagyrészt stabilizálódott tanári kar tagjai között hamarosan egy még szélesebb körű tudományos rendezvény megszervezésének gondolata is felmerült. E gondolat tettre váltásának folyamatában kapta alulírott 1998/99 fordulóján a feladatot, hogy fogja össze egy igencsak szélesen értelmezett tematikájú történészi összejövetel szervezését. Az ekkor megfogalmazódott cím - Források és történetírás - igencsak jó alkalmat nyújtana most arra, hogy nagyívű körmondatokban vázoljam (netalán magyarázzam) az ötlet gazdáinak elképzeléseit - erre azonban most nem vállalkozom. Ehelyett csak arról kívánok itt röviden számot adni, hogyan született meg s zajlott le végül 1999 októberében maga a konferencia, s végül, hogy miért kellett várnunk négy évet az ott elhangzott előadások többségének kiadására.

A konferenciaszervezők általában két megoldást választanak, ha maguk vagy mások örömére ilyesmibe vágják fejszéjüket. Az egyik esetben tudják, hogy miről és kinek a véleményét, álláspontját kívánják hallani, megvitatni - ebben az esetben a helyzet viszonylag egyértelmű, az adott szakembereket kell e vállalkozáshoz megnyerni. A másik esetben a szervezők csak azzal vannak tisztában, hogy miről hallanának szívesen, s ezért megkeresik az összes számba vehető tudományos intézményt - a történettudomány esetében egyetemet, főiskolát, levéltárat, múzeumot -, s előadókat toboroznak a több-kevesebb pontossággal előre meghatározott témá(k)hoz. Nem vitás, hogy bár látszólag az utóbbi megoldás az egyszerűbb, ennek alkalmazása okozhatja a legtöbb problémát is. Meggyőző példáját adta ennek a miskolci bölcsészkaron tartott rendezvény, melynek ötletgazdái tehát az utóbbi módszer mellett kötelezték el magukat. A történelem tanszékek által megfogalmazott felhívásra nagy számban jelentkeztek a tudományág művelői, s nem okozott nagyobb gondot - a bölcsészkar szűk infrastrukturális adottságai mellett sem - az egyes szekciók összeállítása és az ülések lebonyolítása. A gyakran ülésező előkészítő bizottság és az egyes tanszékek lelkes oktatói nagyrészt eredményes munkát végeztek. Úgy hisszük, a résztvevők többsége jó emlékezetében őrizte meg a hasznos vitákat sem nélkülöző rendezvényünket.

A problémák csak azután jelentkeztek. Nem a kéziratok begyűjtésével, hisz e téren nekünk sem kellett nagyobb nehézségekkel megküzdenünk, mint bármely tanulmánykötet kiadójának és szerkesztőjének. A szokványos szerkesztői feladatok sem tűntek kezdetben különösen nagynak, azonban az ezzel megbízott - pontosabban: ezt vállaló - kollégák hamarosan olyan tartalmi kérdésekkel találták magukat szembe, melyek megoldása sokak számára szinte megoldhatatlannak tűnt. Hosszú sorokat töltene ki azok nevének felsorolása, akik a különböző szintű szerkesztői munkában közreműködtek - munkájukat ezúton is szeretném megköszönni. A szomszédos oldalon csak azon kollégáim nevét tüntettük fel, akik végül is vállalták, hogy ha késve is, de mégis világra segítik karunk történelem tanszékeinek ezen (utó)szülöttét, belátva, hogy a kudarc nem a talán nem teljesen tökéletes munka megjelentetése, hanem annak további halasztása. Munkájukért fogadják személyes elismerésemet!

Önkritikusan be kellett látnunk, hogy a tinédzser kort épp elérő tanszékeink még nem eléggé érettek egy ilyen nagy vállalkozás maradéktalan véghezviteléhez. Erőnkből, felkészültségünkből és szervezőkészségünkből inkább még csak a tanszéki keretben megszervezhető és közzétehető konferenciákra telik - nem csupán elméletileg, hanem a gyakorlatban is, mint erre számos példa volt úgy 1999 előtt, mint az azt követő években. Ugyanakkor úgy érzem, a többéves késés ellenére sem kell szégyenkeznünk jelen kötetünk miatt. Ez - alcímében is hangsúlyozva - ugyan "csak" válogatás az 1999-ben elhangzott előadások szerkesztett szövegeiből, viszont olyan, a paleolitikumtól szinte napjainkig ívelő témákat és nem utolsósorban olyan szerző gárdát vonultat fel - saját volt és jelenlegi oktatóink mellett a társegyetemek és más műhelyek kiváló munkatársait -, melyek napjaink történettudományának méltó reprezentánsai.

Abban a reményben, hogy kötetünk méltó, szigorú, de mégis méltányos kritikusokra talál - kik talán arról is szót ejtenek majd, hogy kívülről tekintve milyen szinten áll vélt vagy valós tudományos műhelyeink építkezése -, ajánlom a következő dolgozatokat az Olvasó szíves figyelmébe.

Miskolc, 2003. július 7-én

Dr. Feld István
a Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszék vezetője
a Történelem Szakvezetői Tanács soros elnöke