[1] A fenti felsorolást a közhasznú szervezetekről szóló törvény elfogadása után az abban foglalt bővebb tevékenységi lista váltotta fel, amely az említettek mellett tartalmazza még a fogyasztóvédelmet, a rehabilitációs foglalkoztatást, a munkanélküliség kezelését, az euroatlanti integráció elősegítését, a közhasznú szervezetek számára biztosított szolgáltatásokat, az ár- és belvízvédelmet, valamint a közforgalmú utak, hidak alagutak fejlesztéséhez, fenntartásához, üzemeltetéséhez kapcsolódó tevékenységeket.

[2] 1998 óta a CXXIX/1997 törvény értelmében a személyi jövedelemadó második 1%-át az egyházak számára lehet felajánlani. Ennek a rendelkezésnek a hatályba lépését követően az egyházi intézményeknek ez a csoportja kikerült az első 1% lehetséges kedvezményezettjeinek köréből.

[3] A tanulmány először a Beszélő 1997. márciusi számában jelent meg. Köszönjük a Szerkesztőségnek, hogy az utánközléshez hozzájárult.

[4] A tanulmány először a Beszélő 1997. májusi számában jelent meg. Köszönjük a Szerkesztőségnek, hogy az utánközlésre engedélyt adott.

[5]Történelmileg ez a felismerés vezetett előbb a jótékony szervezetek, majd a nagy állami ellátó rendszerek, utóbb pedig az ezek együttműködésén alapuló vegyes megoldások kialakulásához.

[6] A módszertan részletesebb leírását a I. számú melléklet tartalmazza.

[7] Részletesebben lásd Kuti (1996, 1998).

[8] Ennek megfelelően a nonprofit szektor fejlődése a kilencvenes évek elején rendkívül gyors volt. Az alapítványok és egyesületek ezrei jöttek létre, köztük a nagy adományosztó, szolgáltatásokat nyújtó szervezetek éppúgy jelen voltak, mint a legkisebb adománygyűjtő alapítványok és a közösségi együttlétet minden infrastruktúra nélkül szervező egyesületek. Számuk már 1992-re jócskán meghaladta a II. világháború előtti szervezetszámot, s azóta több mint megháromszorozódott. A szektor 1998-ban már körülbelül 47 ezer szervezetet számlált.

[9] Azzal érveltek, hogy az 1%-os rendszer veszélyeztetné az egyházak autonómiáját és állami ellenőrzéstől való függetlenségét, sőt, a lelkiismereti és vallásszabadságot is. Ugyancsak hivatkoztak arra a veszélyre, hogy az adófizetői nyilatkozatok nyomán regisztrálhatóvá válna a hívek és támogatók vallási hovatartozása. Nem említették viszont annak a közvélemény-kutatásnak az eredményeit, amely kimutatta, hogy "az egyházak támogatására mindössze a megkérdezettek négy százaléka adná adójának egy százalékát" (Bossányi, 1997. 102. old.).

[10] Lásd Mészáros és Sebestény kötetünkbe is felvett, eredetileg 1997. márciusában megjelent tanulmányát.

[11] Lásd Kuti és Vajda kötetünkben is szereplő, 1997. májusában megjelent írását.

[12] Az alminták használatát részben technikai (adatgyűjtésünk a Szonda Ipsos rendszeres "omnibusz felvételének" része volt), részben módszertani megfontolások indokolták. Mivel az adófizetők magatartásának vizsgálatát tekintettük legfőbb célunknak, érdekünkben állt, hogy a mintán belül megnöveljük ennek a csoportnak az arányát. Ugyanakkor azoknak az állampolgároknak a véleményét is meg akartuk tudni, akik már, még vagy éppen nem fizettek adót, így tehát általános lakossági almintára is szükségünk volt.

[13] A külön forrásmegjelölés nélkül közölt táblák és ábrák adatai a reprezentatív felvételből származnak.

[14] Az egyházi 1%-ot elutasító válaszadókat arról is megkérdeztük, hogy a világi alternatíváról mit gondolnak. Egyharmaduk általában egyetértett azzal, hogy a második 1%-ot speciális állami alapokba lehessen irányítani, de a konkrét kedvezményezettekről erősen megoszlott a véleményük. A rászoruló fiatalokat támogató állami alapba való átutalással 82 százalékuk, a millennium megünneplésének támogatásával mindössze 18 százalékuk értett egyet.

[15] Körülbelül ugyanannyi, mint ahány nyilatkozatot formai okok miatt minősítenek érvénytelennek.

[16] Azok a munkavállalók, akiknek a főfoglalkozású munka az egyetlen jövedelemforrásuk, többnyire a munkáltatóra bízzák adóbevallásuk elkészítését.

[17] Az egyházi 1%-ra vonatkozó nyilatkozatok nélkül.

[18] Ez a megállapítás az 1997-es évre vonatkozó statisztikai adatokon alapszik. Az 1998-as információk sajnos még nem hozzáférhetők, de az előzetes adatok alapján úgy tűnik, hogy számottevő elmozdulás nem következett be.

[19] Ezek az adatok a legteljesebb összhangban vannak a lakossági felvétel eredményeivel (II/16. tábla). Ez utóbbiak azt mutatják, hogy az oktatási, az egészségügyi és a szociális célú nonprofit szervezetek javára beadott rendelkező nyilatkozatok aránya 1997-ben 37,6; 21,8 illetve 18,1 százalék volt. A 1%-os felajánlások és a nonprofit szektorban ténylegesesen jelentkező 1%-os támogatás szerkezetének ez a hasonlósága két különböző szempontból is nagyon fontos. Egyrészt azért, mert bizonyítja, hogy nincs számottevő különbség a magas és az alacsony jövedelmű adófizetők preferenciái között. Másrészt pedig azért, mert ezek az összecsengő adatok egyfajta "keresztellenőrzés" eredményének is tekinthetők, s mint ilyenek azt bizonyítják, hogy a két, szervezeti és módszertani szempontból nagyon különböző felmérés egyaránt megbízható adatokat eredményezett.

[20] Ezen a ponton érdemes emlékeztetni arra az évekkel ezelőtt lezajlott kutatásra (Czakó és szerzőtársai, 1995), amely a lakossági adományok feltérképezésére vállalkozott. A lakossági felvétel eredményei már akkor is azt mutatták, hogy a magasabb jövedelmű rétegekben magasabb volt az adományozók aránya.

[21] A táblában csak azoknak a kisvállalkozóknak az adatai szerepelnek, akik személyi jövedelemadót fizetnek.

[22] A községek egyhatodában semmilyen nonprofit szervezet nem működik (Bocz és szerzőtársai, 1999. 16-17. old.). Ráadásul a kisebb településeken leggyakrabban előforduló tűzoltó- és sportegyesületek nem jogosultak az 1%-os támogatásra.

[23] Néha eléggé sajátos módon. Egyik interjúalanyunk például a következőképpen magyarázta döntését: "A főnököm a sportegyesület elnöke."

[24] Valójában még az 1%-os szisztéma bevezetését elvben elutasító válaszadók egy része is készített rendelkező nyilatkozatot, amennyiben erre lehetősége nyílt. Az 1%-os törvényt elutasítóknak körülbelül fele fizetett adót. Ezen a sokaságon belül 27 százalék volt azoknak az aránya, akik elvi fenntartásaik ellenére megjelöltek valamilyen kedvezményezettet.

[25] Az itt következő elemzés forrásául a sajtóban megjelent cikkek mellett elsősorban azokat az interjúkat használtuk fel, amelyeket e kutatás részeként Gerencsér Balázs, illetve a T 022524. számú OTKA kutatás keretében Mátyus Alice készített. Támaszkodtunk még ezen kívül Bódi György és Gerencsér Balázs e kötetben közölt tanulmányaira, továbbá Gerencsér Balázs (1999a, 1999b) két korábbi írására.

[26] A megkérdezettek erre a kérdésre több különböző választ is adhattak, de ez elég ritkán fordult elő.

[27] Az állami kórházak, iskolák, színházak, szociális otthonok működőképességének fenntartására létrehozott alapítványok esetében igazukat meglehetősen nehéz lenne elvitatni.

[28] Az a kérdés, hogy az adókedvezmény az állami költségvetés szempontjából hatékony-e; magyarán, hogy a miatta bekövetkező költségvetési bevételkiesést ellensúlyozzák-e a kedvezmény jóvoltából megnövekvő magánadományok.

[29] A vizsgálatot az ASPEN Institute Nonprofit Sector Research Fund, a Charities Aid Foundation, a Fondation de France, az OTKA (T 014564) és a Rockefeller Brothers Fund támogatásával a Nonprofit Kutatócsoport Egyesület végezte.

[30] Tizenöt kérdésből álló önkitöltős kérdőív.

[31] Melyeket megalapítottak, nem működnek, de megszűnésüket nem jelentették be.

[32] 2743 szervezetnek csak 1 támogatója volt 1999-ben. (Forrás: APEH)

[33] 100 ezer Ft alatti kedvezményezetti összeg 12 076 szervezet között oszlik meg. (Forrás: APEH 1999)

[34] forrás: KSH i.m. 83.tábla

[35] A hazai nonprofit szervezetek 2%-ának bevételei között domináns (kétharmados arányt képviselő) az 1%. Az egészségügyben működők közül 8%, illetve az oktatásban 6% függ egyértelműen az 1%-tól. (KSH i.m. 109.tábla)

[36] A napilapok viszonylag olcsó 1%-os mellékleteinek egyforma hirdetései.

[37] kutyabolond