Bevezetés

A zálog, mint oly sok más magánjogi jogintézmény, kétarcú. Védi és ösztönzi a hitelezőt, miközben elősegíti, hogy az adós - megfelelő védelem mellett - hozzájusson a számára szükséges javakhoz, eszközökhöz. A zálogjog járulékos természetű jog, amely valamely főkövetelés biztosítására szolgál. A zálog önállóan, egyéb követelés hiányában nem jöhet létre és nem létezhet, főszabály szerint osztja annak jogi sorsát. Biztosítási szerepe miatt a gazdasági élet egyik központi jogintézménye, amelynek fejlődését és felfelé mozgását a hitelélet pezsdítésével, a tőke szabad és hatékony áramlásának biztosításával segítheti.

Már a XII. táblás törvény szabályozott néhány zálogjogi formát, ezek azonban nem a mai értelemben vett, modern zálogjogok voltak. Ehhez nem kedveztek a paraszti társadalom fejletlen kereskedelmi- és hitelviszonyai, valamint az, hogy ebben az időben még inkább a személyi, mintsem a dologi biztosítékokban kerestek védelmet a hitelezők. Csak a principátus idején fejlődött ki a mai kézi-, illetve jelzálog egy-egy őse, azonban még ezek sem tekinthetők mindenben tökéletesnek és a mai megoldásokhoz mindenben hasonlóknak. Közhitelű nyilvántartás hiányában nem érvényesült a publicitas elve, azaz, hogy a zálog - különösen a nagyobb hitelt biztosító ingatlanjelzálog - felismerhető legyen harmadikok számára. Márpedig ez túlzott óvatosságot és bizalmatlanságot eredményezhetett, s ez lehetett az oka annak is, hogy a zálog jórészt megmaradt az egyszerű gondolkodású, kispénzű emberek ügyletének. Nem érvényesült teljesen a prioritás elve sem, amely viszont azt eredményezhette, hogy a záloghitelező esetleg csak később, vagy egyáltalán nem jutott a pénzéhez, szemben a sorban utána álló másik záloghitelezővel. Végül nem érvényesült a specialitás elve sem, az adós minden jelenlegi és jövőbeli vagyonát elzálogosíthatta, amely a tulajdonnal mosta össze a zálog fogalmát és ezenkívül az adós szorult helyzetével való visszaélést segíthette elő.

A középkorban a zálogot az uzsorával gyakran egy lapon emlegették, sokszor és sok helyen bűnös és tiltott dolog volt. A tiltás azonban nem szüntethette meg a forgalomban játszott szerepét és szükségességét, s ez új funkciókkal való gazdagodását, továbbá különféle hasonló jogintézmények kialakulását segítette elő, amelyek később visszahatottak a zálog fejlődésére. Az ebben a korban érvényesülő és a zálogot, a záloghitelt elítélő keresztény ideológia bizonyos tudati formákban túlélte saját korát, sok tekintetben károsan hatva a felvilágosult, polgári gondolkodásmód fejlődésére. Különösen áll ez a megállapítás a kelet-európai régió országaira, nem hagyva figyelmen kívül azt, hogy a megkésett polgári fejlődés eredményeként a II. világháború előtt már itt is részleteiben finoman kidolgozott zálogjogi rendszer állt a gazdaság rendelkezésére, illetve, hogy a fejlett piacgazdaságú országokban is tetten érhető a káros ideológiai-politikai befolyás. Jellemző példa az utóbbi megállapításra Gladstone angol miniszterelnök - egyébként 1885-ből datált - beszédének egy részlete: "Az ingatlan-zálog sehogyan sem tetszik én nekem. Kell-e ezt törvényileg korlátozni, nem akarom ez alkalommal kutatni. De meg vagyok győződve, hogy kevés ok szól mellette (értve az ingatlan-zálogot) és hogy egészben véve ártalmas és következései sok esetben úgy társadalmi, mint erkölcsi szempontból nem kedvezők. Mindenütt olybá veendő ez, mint ami rossz, s ami ellen küzdeni és szabadulni kell. Egyike a mi pénzügyi botlásainknak, hogy tápot adtunk neki a túlságosan alacsony adó (illeték) által: és egyike a jövedelmi adó kedvező hatásainak, hogy az bírság az ingatlan-zálogra." (Idézi Grosschmid Béni: Gladstone és az ingatlan-zálog, Magyar Jogi Szemle, 1923. 161. o.)

Annál is inkább furcsa az angol politikus elítélő nyilatkozata, mivel az angol és a német jog eltérő alapokra építette zálogjogi rendszerét, s ennélfogva nagy különbségek mutatkoznak a kettő között részletmegoldásaikban is. Az angol jogi megoldás - s a középkori magyar is - a legősibb római hagyományokat követve tulajdon-átruházás volt, szemben a némettel, ahol a zálog csupán - és nem feltétlenül - birtokátruházás. A polgárosodó Magyarország jogalkotása erős német befolyás alatt recipiálta a pandekta jogászok által továbbfejlesztett késő római és ősi germán jogot.

A felszabadulást követően az országra kényszerített és a hagyományoktól idegen társadalmi-gazdasági rendszer keretei között a politika és az ideológia újra kikezdte, korrodálta a zálog jogintézményét. Ehhez járult, hogy a tervgazdaság és az állami tulajdon-monopólium keretei között valójában nem is volt szükség a "szerződések" megfelelő biztosítására, így a zálog hatóköre jórészt a magánforgalomra korlátozódott (állami lakásvásárlási kölcsön biztosítása ingatlanjelzáloggal, állami-szövetkezeti zálogházban kisebb kölcsön nyújtása kézizálog ellenében). Mivel a gazdasági reform utáni időkben sem tartozott a gazdaság fogalmi elemei közé a valódi, mai értelemben felfogott piaci kockázat, így az ez ellen biztosító jogintézményekre a tervutasításos rendszer utáni időkben sem volt szükség. Sőt, a jelzálogot szabályozó jogszabályt épp a nyolcvanas években helyezték hatályon kívül.

Mára a meglévő jogi kereteken túlnőtt a honi piacgazdasági és jogállami igény, de a jogalkotó még nem módosította a meglévő, illetve nem pótolta a hiányzó jogszabályokat. Úgy tűnik, hogy a piacgazdaságra való áttérés folyamatában tovább nem halogatható a zálogjogi reform, kérdés azonban, hogy az eddig elkészült reformtervezet - amely "a belföldi tőkemozgás elősegítésén túl a külföldi tőke beáramlását előmozdító, kedvezőbb feltételek megteremtését célozza, ugyanakkor az európai jogi harmonizációs célkitűzésekkel való kapcsolatfelvétel megteremtésére törekszik" -, a Ptk. és néhány kapcsolódó jogszabály egyes rendelkezéseinek a módosításával kielégíti-e a fenti igényeket; egyáltalán, megfelel-e a reform kritériumainak? A válasz nyilván nem, de biztató előjel a jövőre nézve, hogy megkezdődtek az előmunkálatai más törvényjavaslatoknak is, így a földhitelintézettel, vagy a jelzáloglevéllel kapcsolatos törvényeknek.

Mint minden nagy jelentőségű, ősi, és a világ különböző jogrendszereiben olyannyira elterjedt, ismert jogintézmény, a zálog is időnként az ideológia és politika, továbbá rossz gazdasági helyzetben a túlzott elvárások áldozatává válik. Hamis és egyoldalú, szélsőséges meghatározásokat kap, amelyek ellen a tisztánlátás érdekében érdemes a régi forrásokhoz visszanyúlni, s a zálog valódi természetének, lényegének jusztiniánuszi szép meghatározását idézni: "... a zálogot mindkettejük érdekében adják: az adóséban, hogy könnyebben kapjon pénzt kölcsön, s a hitelezőében, hogy kölcsöne nagyobb biztonságban legyen..." (Inst. 3.14.4.)